Körmendi Péter, K&H Biztosító Helyi Képviselő Veszprém

HPT (2013. évi CCXXXVII. Tv)

1. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
2013. évi CCXXXVII. törvény
a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
1
1 Kihirdetve: 2013. XII. 23.
I. Fejezet
Általános rendelkezések
1. A törvény hatálya
1. § (1) E törvény rendelkezései alkalmazandóak:
a) a Magyarország területén végzett, e törvényben meghatározott pénzügyi
szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási és bankképviseleti
tevékenységre, önkéntes intézményvédelemre, valamint betétbiztosításra,
b) a Magyarország területén székhellyel rendelkező hitelintézet által
külföldön alapított hitelintézet, pénzügyi vállalkozás e törvényben
meghatározott pénzügyi szolgáltatási, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatási
és bankképviseleti tevékenységének c) pont szerinti felügyeletére,
c) a magyar hatóság által ellátott - e törvényben meghatározott - felügyeleti
tevékenységre,
d) pénzügyi intézménynek nem minősülő, az összevont alapú felügyelet
hatálya alá tartozó hitelintézettel, vagy pénzügyi holding társasággal szoros
kapcsolatban álló vállalkozásra, vegyes tevékenységű holding társaságra,
valamint
e) a kiszervezett tevékenységet végző e törvény szerinti felügyeletére.
(2) E törvény rendelkezései alkalmazandóak:
a) a pénzügyi intézmények Magyarország területén történő alapítására,
létesítésére, működésére,
b) Magyarország területén székhellyel rendelkező pénzügyi intézmény
külföldi leányvállalatának, fióktelepének létesítésére, külföldi pénzügyi
intézményben történő tulajdonszerzésére,
c) Magyarország területén székhellyel rendelkező pénzügyi intézmény által
külföldön létesített leányvállalat, fióktelep e törvényben meghatározott
pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, illetve
bankképviseleti tevékenységének (1) bekezdés c) pont szerinti felügyeletére,
d) Magyarország területén székhellyel rendelkező pénzügyi intézmény által
külföldön nyújtott pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási
tevékenység (1) bekezdés c) pont szerinti felügyeletére, valamint
e) a külföldön székhellyel rendelkező pénzügyi intézmény által Magyarország
területén történő, határon átnyúló pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi
szolgáltatás nyújtására.
2. § (1) E törvény hatálya nem terjed ki:
a) az 1. mellékletben felsorolt nemzetközi pénzügyi intézmények
Magyarország területén folytatott tevékenységére,
2. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b) a betétnek nem minősülő, visszafizetendő pénzeszközöknek az állam és a
helyi önkormányzatok által a nyilvánosságtól történő - törvényben szabályozott
- gyűjtésére,
c) a pénzletétkezelésre, ha annak üzletszerű végzéséről jogszabály
rendelkezik,
d) a nem pénzügyi intézmény által történő vámkezesség nyújtására, továbbá
a vámigazgatási eljárásban a közvetett képviselő által a vámfizetési
kötelezettség teljesítése érdekében végzett pénzügyi szolgáltatásra,
e) a kifizetőt terhelő adó mellett vagy adómentesen adható, korlátozott körű
áruk vagy szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítése céljából törvény alapján
kibocsátott utalványra, valamint
f) a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Országos Mikrohitel Alapból
történő pénzkölcsön nyújtási tevékenységére, valamint a megyei és fővárosi
vállalkozásfejlesztési alapítványok mikrohitelezési tevékenységére.
(2) E törvény hatálya nem terjed ki:
a) az elkülönített állami pénzalapokra,
b) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, valamint
c) a hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendeletben meghatározott
Diákhitel szervezetre.
(3) E törvény hatálya a Magyar Nemzeti Bankra (a továbbiakban: MNB)
kizárólag az engedélyezési, felügyeleti és makroprudenciális tevékenysége, az
üzleti titok és banktitok kezelésének szabályai, továbbá azon rendelkezések
tekintetében terjed ki, ahol e törvény az MNB-t kifejezetten nevesíti.
(4)
1
1 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 120. §. Hatályos: 2017. XI. 21-től.
A 164/B. § rendelkezéseit kell alkalmazni a hitelintézet ellenőrző
befolyása alatt működő pénzügyi intézménynek, pénzforgalmi intézménynek,
elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek, befektetési vállalkozásnak,
biztosítónak, ABAK-nak és ÁÉKBV-alapkezelőnek nem minősülő vállalkozások
tekintetében.
2. A pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás
3. § (1) Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése
forintban, devizában vagy valutában:
a) betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő
elfogadása,
b) hitel és pénzkölcsön nyújtása,
c) pénzügyi lízing,
d) pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
e) elektronikus pénz kibocsátása,
f) olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír
alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos
szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
g) kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség
vállalása,
h) valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -,
váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő
kereskedelmi tevékenység,
i) pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
j) letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
k) hitelreferencia szolgáltatás, valamint
l) követelésvásárlási tevékenység.
3. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) Kiegészítő pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű
végzése forintban, valutában, illetve devizában:
a) pénzváltási tevékenység;
b) fizetési rendszer működtetése;
c) pénzfeldolgozási tevékenység;
d) pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon;
e) forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenység;
f)
1
1 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 112. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
hitel-tanácsadási tevékenység.
(3) Ha törvény másként nem rendelkezik, kizárólag a pénzügyi
közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró MNB-nek
(a továbbiakban: Felügyelet) az e törvény alapján kiadott engedélyével
végezhető az (1) és (2) bekezdésben meghatározott pénzügyi szolgáltatás,
valamint kiegészítő pénzügyi szolgáltatás.
(4) Az egyes fizetési szolgáltatókról szóló törvény alkalmazandó
a) a pénzforgalmi intézmény által végzett pénzforgalmi szolgáltatási
tevékenységre, pénzforgalmi szolgáltatásához kapcsolódó hitel- és
pénzkölcsön nyújtásra valamint letéti szolgáltatásra,
b) az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és a Posta Elszámoló Központot
működtető intézmény által végzett elektronikus pénz kibocsátási
tevékenységre, pénzforgalmi szolgáltatási tevékenységre, pénzforgalmi
szolgáltatáshoz kapcsolódó hitel- és pénzkölcsön nyújtásra, valamint letéti
szolgáltatásra,
c) a kincstár által az államháztartásról szóló törvényben meghatározott
kincstári körbe tartozókon és a kincstári körön kívüli számlatulajdonosokon
kívül más személyek részére végzett pénzforgalmi szolgáltatási tevékenységre
és elektronikus pénz kibocsátási tevékenységre,
d) az utalványkibocsátóra.
4. § (1) Külföldi vállalkozás pénzügyi szolgáltatási tevékenységet vagy
kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet Magyarországon - a (3) és (4)
bekezdésben foglalt kivétellel - kizárólag fióktelepe útján végezhet.
(2) Harmadik országbeli pénzügyi intézmény fióktelepére a 18. § (2)
bekezdésében, 20. § (2) bekezdés c) pontjában, 23-24. §-ban, 26-28. §-ban, 79.
§ (5) bekezdésében, 82. §-ban, 83. § (1) és (4) bekezdésében, 125-140. §-ban,
185. § (2) bekezdés b) pont bf) alpontjában, 185. § (2) bekezdés c) pont ca), cc)
és cd) alpontjában, 190-192. §-ban, valamint 206. §-ban foglaltakat nem
szükséges alkalmazni.
(3)
2
2 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 237. § a).
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagországában
székhellyel rendelkező külföldi pénzügyi intézmény a 3. § (1) bekezdés b), c) és
l) pontjában; illetve a 3. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott
tevékenységet határon átnyúló szolgáltatás formájában is végezhet, ha a
székhely szerinti állam illetékes felügyeleti hatóságától engedéllyel
rendelkezik ezen tevékenységek végzésére.
(4) Más EGT-államban székhellyel rendelkező hitelintézet és a 15. § (4)
bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő pénzügyi vállalkozás
határon átnyúló szolgáltatást is végezhet.
4. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
5. § (1) A 3. § (3) bekezdés szerinti engedélyt nem szükséges beszerezni más
EGT-államban székhellyel rendelkező hitelintézet és a 15. § (4) bekezdésben
meghatározott feltételeknek megfelelő pénzügyi vállalkozás határon átnyúló
szolgáltatására vonatkozóan, és a magyarországi fióktelepe által végzett, a
székhely állam illetékes felügyeleti hatósága által engedélyezett tevékenységet
illetően.
(2) Pénzügyi intézménynek nem minősülő vállalkozás csoportfinanszírozást a
Felügyelet engedélye nélkül is végezhet.
3. Értelmező rendelkezések
6. § (1) E törvényben, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott
jogszabályok vonatkozásában
1. alapjavadalmazás: a javadalmazás azon része, amelyet a hitelintézet és a
vezető állású személy, munkavállaló közötti szerződésben meghatározottaknak
megfelelően a hitelintézet a vezető állású személynek vagy munkavállalónak
rendszeresen munkabérként kifizet, és amely megfelelően tükrözi a tisztség
betöltéséhez szükséges szakmai tapasztalatokat és felelősséget, ideértve
minden olyan juttatást, amelyet más munkavállaló is megkap;
2. anticiklikus tőkepufferráta: a hitelintézet tevékenységéhez kapcsolódó
prociklikusság csökkentését célzó tőkepuffer-követelmény meghatározásához
alkalmazott arányszám, amelyet a hitelintézet a kitettségeihez kapcsolódó
felek vonatkozásában alkalmaz azok földrajzi elhelyezkedése alapján;
3. anyavállalat: minden olyan vállalkozás, amely egy másik vállalkozás
működésére ellenőrző befolyást gyakorol;
4. arany kereskedelmi ügylet: a színaranyra (arany, amelynek finomsága
legalább 995/1000), továbbá - aranytartalmára tekintet nélkül - a rúdaranyra
és az aranytömbre, valamint a forgalomban nem lévő arany pénzérmére és -
numizmatikai céllal - a forgalomban lévő arany pénzérmére kötött ügylet;
4a.
1
1 Hatályon kívül helyezte: 2018. évi CXXVI. törvény 121. § a). Hatálytalan: 2019. III. 31-től.
5. befektetés: az ingatlan, az ingó dolog, a vagyoni értékű jog, illetve a
vállalkozásokban fennálló részesedés (részvény, üzletrész, tagsági viszony
stb.), valamint a más pénzügyi vállalkozás részére nyújtott alárendelt
kölcsöntőke;
6. befolyásoló részesedés: az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi
rendeletben (a továbbiakban: 575/2013/EU rendelet) ekként meghatározott
fogalom;
7. belső módszer: az 575/2013/EU rendeletben belső minősítésen alapuló
módszerként meghatározott fogalom;
8.
2
2 Megállapította: ugyane törvény 306. § (1). Hatályos: 2014. III. 15-től.
betét: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a
továbbiakban: Ptk.) szerinti betétszerződés vagy a takarékbetétről szóló 1989.
évi 2. törvényerejű rendelet szerinti takarékbetét-szerződés alapján fennálló
tartozás, ideértve a hitelintézetnél a fizetésiszámla-szerződés alapján fennálló
pozitív számlaegyenleget is;
9. betét és más, a nyilvánosságtól származó visszafizetendő pénzeszköz
gyűjtése: pénzeszközök egyedileg előre meg nem határozott személyektől
történő gyűjtése oly módon, hogy azzal a betétgyűjtő tulajdonosként
rendelkezhet, de köteles azt - kamattal, más előny biztosításával vagy anélkül -
visszafizetni;
5. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
10. csoport: olyan vállalkozások összessége, amelyet egy anyavállalat, annak
leányvállalatai és mindazon vállalkozások alkotnak, amelyekben az
anyavállalat vagy leányvállalata ellenőrző befolyással vagy részesedési
viszonnyal rendelkezik;
11. csoportfinanszírozás: anyavállalatnak leányvállalatokkal vagy ez utóbbiak
egymás közötti, a likviditás biztosítása érdekében közösen végrehajtott
pénzügyi művelete;
11a.
1
1 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (1). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
digitális tartalom: olyan áru vagy szolgáltatás, amelyet digitális
formában állítanak elő és nyújtanak, illetve értékesítenek, és amelynek
használata, igénybevétele meghatározott technikai eszközre korlátozódik és
semmilyen formában nem jár fizikai áruk vagy szolgáltatások használatával,
igénybevételével;
12. dotációs tőke: a fióktelep létesítéséhez és működéséhez a létesítő által
tartósan, korlátlanul, tehermentesen a fióktelep szabad rendelkezésére
bocsátott tőke;
13. EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről
szóló megállapodásban részes más állam;
14. egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézet: olyan rendszerszinten
jelentős hitelintézet, amelynek felszámolása vagy nem prudens működése több
EGT-állam tekintetében vagy EGT-állami szinten rendszerkockázathoz
vezethet;
15. egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozó tőkepuffer
követelmény: a Magyarországon vagy más EGT-államban jelentős kockázatot
hordozó hitelintézet csődvalószínűségének és kockázatvállalásának
csökkentésére irányuló szavatolótőke-követelmény;
16. elektronikus pénz: az elektronikus pénz kibocsátójával szembeni
követelés által megtestesített, elektronikusan tárolt - ideértve a mágneses
tárolást is - összeg, amelyet pénzeszköz átvétele ellenében bocsátanak ki a
pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben meghatározott fizetési
műveletek teljesítése céljából, és amelyet az elektronikus pénz kibocsátóján
kívül más természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági
társaság és egyéni vállalkozó is elfogad, ide nem értve a (4) bekezdés k) pontja
szerinti eszközön tárolt vagy l) pontjában rögzített fizetési műveletre használt
értéket;
17. ellenőrzött vállalkozás: a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben (a
továbbiakban: Tpt.) meghatározott fogalom;
18. ellenőrző befolyás: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a
továbbaikban: Szmt.) szerinti anyavállalat fogalmánál használt meghatározó
befolyás vagy egy személy és egy vállalkozás között fennálló olyan kapcsolat,
amelynek alapján
a) a befolyással rendelkező személy dönthet a vállalkozás nyereségének
felosztásáról, nyereségének vagy veszteségének más vállalkozáshoz való
átcsoportosításáról, stratégiájáról, üzletpolitikájáról vagy értékesítési
politikájáról,
b) lehetővé válik - függetlenül attól, hogy a megállapodást alapszabályban
(alapító okiratban) vagy más írásos szerződésben rögzítették - a vállalkozás
irányításának más vállalkozás irányításával való összehangolása valamely
közös cél érdekében,
6. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c) a közös irányítás a vállalkozások ügyvezetésének, felügyelő bizottságának
részben (de a döntésekhez szükséges többséget kitevő) vagy teljesen azonos
összetételén keresztül valósul meg vagy
d) a befolyással rendelkező személy tőkekapcsolat nélkül gyakorol jelentős
befolyást egy másik vállalkozás működésére;
19. elsődleges alapvető tőke, alapvető tőke és járulékos tőke: az
575/2013/EU rendeletben ekként meghatározott fogalom;
20. eszközfenntartási mutató: olyan százalék formájában kifejezett hányados,
amelynek számlálójában a fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény
Magyarországon meglévő pénzeszközeinek, a tulajdonában álló és harminc
napon belül készpénzzé tehető értékpapírok piaci értékének, valamint
problémamentes vagy külön figyelendőnek minősített hiteleinek és
befektetéseinek összege, nevezőjében pedig a fióktelep Magyarországon
vállalt kötelezettségei szerepelnek;
21. EU-szintű anyavállalat, EU-szintű pénzügyi holding társaság és EU-szintű
vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat: az 575/2013/EU rendeletben
ekként meghatározott fogalom;
22. értékpapírosítás: az 575/2013/EU rendeletben ekként meghatározott
fogalom;
23. értékpapírosítási pozíció: az 575/2013/EU rendeletben ekként
meghatározott fogalom;
24. felügyeleti hatóság: a külföldi pénzügyi intézmény tevékenységi
felügyeletét ellátó külföldi szervezet;
25. felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület: az alapító okiratban
vagy alapszabályban meghatározott olyan vezető testület, amely az irányítási
jogkörrel rendelkező vezető testület döntéshozatalát ellenőrzi;
26. fizetési művelet, fizetési számla és pénzforgalmi szolgáltató: a
pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben meghatározott fizetési
művelet, fizetési számla és pénzforgalmi szolgáltató;
26a.
1
1 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (2). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
fizetési műveletek elfogadása: a kedvezményezettel, azaz a fizetési
művelet tárgyát képező pénz jogosultjával kötött szerződés alapján olyan
fizetési műveletek fogadása és feldolgozása, amelynek eredménye pénz
átutalása a kedvezményezett részére;
27.
2
2 Megállapította: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (3). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
fizetési rendszer: elszámolási, illetve kiegyenlítési rendszer, amely a
fizetési műveletek feldolgozására, elszámolására vagy teljesítésére
megállapodásban vagy szabványban rögzített eljárásokat, valamint egységes
szabályokat alkalmaz;
27a.
3
3 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (4). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
fizetés-kezdeményezési szolgáltatás: olyan szolgáltatás, amely a
pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő kérésére másik pénzforgalmi
szolgáltatónál vezetett fizetési számla vonatkozásában fizetési megbízás
indítására szolgál;
28. fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső
célok érdekében eljáró természetes személy;
29. forgatható utalvány: minden olyan, az utalványkibocsátóval szembeni
pénzkövetelést megtestesítő bankjegynek, 55. pont szerinti
készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek és értékpapírnak nem minősülő,
átruházható és többször felhasználható, papír alapú fizetési eszköz, amely
áruk vagy szolgáltatások ellenértékének a kiegyenlítésére szolgál;
7. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
30. forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenység: pénzeszköz
ellenében a forgatható utalványnak az utalványkibocsátó által közvetlenül
vagy utalványforgalmazó útján az utalványbirtokos rendelkezésére bocsátása;
31.
1
1 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 113. § (1). Hatályos: 2016. III. 21-től.
főiroda: az a hely, ahol a pénzügyi intézmény, illetve a közvetítő
főtevékenységét végzi, és ahol a központi döntéshozatal történik;
32. globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézet: olyan rendszerszinten
jelentős hitelintézet, amelynek fizetésképtelenné válása vagy nem prudens
működése globális szintű rendszerkockázathoz vezethet és amelynek nincs
a) EU-szintű hitelintézeti anyavállalata,
b) EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalata,
c) EU-szintű vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalata;
33. globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozó
tőkepuffer-követelmény: a rendszerszintű kockázatokat hordozó, globálisan
tevékenykedő intézmények csődvalószínűségének és kockázatvállalásának
csökkentésére irányuló szavatolótőke-követelmény;
34. harmadik ország: az az ország, amely nem EGT-állam;
35. harmadik országbeli hitelintézet: az a hitelintézet, amely a székhely
állam szerinti jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően engedéllyel
rendelkezik olyan tevékenységek végzésére, amelyek megfeleltethetők a 3. §
(1) bekezdés a), b), d), e) vagy f) pontjában foglaltaknak, és amelynek
székhelye harmadik országban van;
36. harmadik országbeli pénzügyi intézmény: a harmadik országbeli
hitelintézet és a harmadik országbeli pénzügyi vállalkozás;
37. harmadik országbeli pénzügyi vállalkozás: az a pénzügyi vállalkozás,
amely a székhely állam szerinti jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően
engedéllyel rendelkezik egy vagy több olyan tevékenység végzésére, amelyek
megfeleltethetők a 3. § (1) bekezdés b)-c) és g)-l) pontjában, valamint a (2)
bekezdés a)-d) pontjában foglaltaknak, és amelynek székhelye harmadik
országban van;
38.
2
2 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 113. § (2). Hatályos: 2016. III. 21-től.
határon átnyúló szolgáltatás: olyan pénzügyi, illetve kiegészítő pénzügyi
szolgáltatás nyújtása, amikor a szolgáltatás nyújtása nem a szolgáltatást
nyújtó székhelyével, telephelyével, főirodájával, fióktelepével azonos
országban történik, és a szolgáltatást igénybe vevő ügyfél telephelye,
lakóhelye (lakcíme) sem abban az országban van, amelyben a szolgáltatást
nyújtó székhelye, telephelye, főirodája, fióktelepe;
39.
3
3 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (1). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
helyreállítási terv: olyan terv, amelyben foglalt a hitelintézet által
végrehajtandó lépések a likviditást vagy a fizetőképességet (szolvenciát)
súlyosan veszélyeztető állapot esetén - rendkívüli állami pénzügyi támogatás
igénybevétele nélkül - biztosítják a hitelintézet pénzügyi helyzetének
stabilizálódását;
40. hitel és pénzkölcsön nyújtása:
a) hitelnyújtás: a hitelező és az adós között írásban létesített hitelszerződés
alapján meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartása az adós részére,
jutalék ellenében és a hitelező kötelezettségvállalása meghatározott
szerződési feltételek megléte esetén a kölcsönszerződés megkötésére vagy
egyéb hitelművelet végzésére,
b) pénzkölcsönnyújtás:
8. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
ba) a hitelező és az adós között létesített hitel- vagy kölcsönszerződés
alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a
szerződésben megállapított időpontban - kamat ellenében vagy anélkül -
köteles visszafizetni,
bb) minden olyan megállapodás, amely értékpapír vételéről és határidős
visszaszármaztatásáról rendelkezik és a szerződés tárgyát képező
értékpapírok a vevő (hitelező) javára az ellenérték óvadéki biztosítékául
szolgálnak úgy, hogy azokat az ügylet ideje alatt további ügyletben sem
elidegeníteni, sem megterhelni nem lehet,
bc) a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvény szerinti önálló
zálogjog vásárlása és egyidejű eladása útján végzett tevékenység,
bd) zálogkölcsön nyújtása, valamint
be) csoportfinanszírozás,
c) a hitel és pénzkölcsön nyújtására irányuló pénzügyi szolgáltatási
tevékenység a hitelképesség vizsgálatával, a hitel és kölcsönszerződések
előkészítésével, a folyósított kölcsönök nyilvántartásával, figyelemmel
kísérésével, ellenőrzésével, a behajtással kapcsolatos intézkedéseket is
magában foglalja;
41. hitelezésikockázat-mérséklés: hitelintézet által alkalmazott eljárás a
hitelintézet kitettségeivel összefüggő hitelkockázatok csökkentésére;
42. hitelreferencia-szolgáltatás:
a) banktitkot nem sértő bankinformáció díjazás ellenében történő nyújtása
vagy
b) a központi hitelinformációs rendszerről szóló törvényben meghatározott
központi hitelinformációs rendszert kezelő pénzügyi vállalkozás által történő
adatkezelés;
42a.
1
1 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 113. § (3). Hatályos: 2016. III. 21-től.
hiteltanácsadás: a jelzáloghitelhez vagy a fogyasztónak nyújtott
ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízinghez kapcsolódó - a hitel és pénzkölcsön,
valamint pénzügyi lízing nyújtásától, továbbá a pénzügyi szolgáltatás
közvetítésétől elkülönülő - személyre szabott ajánlások adása;
43. illetékes felügyeleti hatóság: az 575/2013/EU rendeletben illetékes
hatóságként meghatározott fogalom;
44. induló tőke: a jegyzett tőke - ide nem értve az osztalékelsőbbségi, a
nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is feljogosító
jegyzett és befizetett részvények névértékét -, a tőketartalék és az
eredménytartalék összege; az alapítványi formában működő pénzügyi
vállalkozás esetén az alapítvány létesítéséhez az alapító által tartósan,
korlátlanul, tehermentesen az alapítványi cél megvalósítása érdekében az
alapítvány rendelkezésére bocsátott tőke;
45. intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffer-követelmény: a hitelintézeti
tevékenység prociklikusságának a csökkentésére irányuló, az ügyfél - akivel
szemben a hitelezési kitettség fennáll - elhelyezkedésének figyelembevételével
számított szavatolótőke-követelmény;
46. irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület: az alapító okiratban vagy
alapszabályban meghatározott olyan vezető testület, amely a döntéshozatalra
jogosult;
47. javadalmazás: a hitelintézet által a vezető állású személy, munkavállaló
részére minden, a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve, pénzbeli,
természetbeni, vagyoni jog vagy egyéb formában nyújtott juttatás;
9. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
48.
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 188. § (1). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
járulékos vállalkozás: az 575/2013/EU rendeletben ekként
meghatározott fogalom;
49. jegyzett tőke: az Szmt. 35. § (3) bekezdése szerint meghatározott tőke;
50. jelzáloghitel: a fogyasztó részére ingatlanon alapított jelzálogjog -
ideértve az önálló zálogjogként alapított zálogjogot is - fedezete mellett
nyújtott hitel vagy kölcsön;
51.
2
2 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 113. § (4). Hatályos: 2016. III. 21-től.
üzleti hírnév: a pénzügyi intézmény, a vegyes pénzügyi holding
társaság, illetve a közvetítő vezetőinek, befolyásoló részesedéssel rendelkező
tagjainak a pénzügyi intézmény, a vegyes pénzügyi holding társaság, illetve a
közvetítő irányítására és tulajdonlására való alkalmasságát igazoló feltételek
megléte;
52. kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az
elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért
fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg százalékában meghatározott,
időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék;
53. kereskedési könyv: az 575/2013/EU rendeletben ekként alkalmazott
fogalom;
54. készpénzátutalás: fizetési számla megnyitása nélkül a fizető fél által
befizetett pénz utalása a kedvezményezett vagy a kedvezményezett
megbízásából eljáró pénzforgalmi szolgáltató részére abból a célból, hogy a
pénz a kedvezményezett részére kifizetésre kerüljön;
55. készpénz-helyettesítő fizetési eszköz:
a) a csekk,
b) az elektronikus pénz,
c) a pénzforgalmi szolgáltató és az ügyfél közötti keretszerződésben
meghatározott olyan személyre szabott dolog vagy eljárás, amely lehetővé
teszi az ügyfél számára a fizetési megbízás megtételét;
56.
3
3 Megállapította: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (5). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása: szerződés alapján
a) a csekknek vagy az elektronikus pénznek az ügyfél rendelkezésére
bocsátása, valamint
b) a fizető félnek az 55. pont c) alpontja szerinti készpénz-helyettesítő
fizetési eszköz rendelkezésre bocsátása fizetési műveletek
kezdeményezéséhez, jóváhagyásához és feldolgozásához;
57. készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátásával kapcsolatos
szolgáltatásnyújtás: a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátására,
kezelésére és használatára vonatkozó jogszabályok alapján nyújtott, vagy az
ügyféllel, valamint az eladóval vagy a szolgáltatóval kötött szerződésben a
kibocsátó által elvállalt szolgáltatások összessége, ide nem értve a
készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel kapcsolatos szolgáltatásnak a
készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatával összefüggő elszámolás
forgalom lebonyolítását;
58.
4
4 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 188. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
kiszervezés: ha a pénzügyi intézmény a pénzügyi vagy kiegészítő
pénzügyi szolgáltatási tevékenységéhez kapcsolódó vagy jogszabály által
végezni rendelt olyan tevékenységét, amelynek során adatkezelés,
adatfeldolgozás vagy adattárolás valósul meg, nem önállóan végzi, hanem
annak folyamatos vagy rendszeres elvégzésére tőle szervezetileg független
személlyel köt szerződést;
59. kockázat, vagy kockázatvállalás:
10. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) a kölcsön nyújtása, ideértve az adósságra kibocsátott, hitelviszonyt
megtestesítő értékpapír megvásárlását is;
b) a váltó és csekk, valamint egyéb kötelezvény leszámítolása;
c) a hitelintézet által adott garancia, kezesség és az egyéb biztosíték,
ideértve a hitelintézet bármilyen más, jövőbeni vagy függő kötelezettségét,
vállalt garanciáját, kezességét, illetve az ezekre nyújtott egyéb bankári
biztosítékot is;
d) a hitelintézet által vállalt minden olyan kötelezettség, amellyel a
hitelintézet ellenszolgáltatás fejében átruházott pénzkövetelés teljesítéséért
jótáll vagy vállalja, hogy a vevő követelésére azt visszavásárolja;
e) a hitelintézetnek bármely vállalkozásában szerzett részesedése,
függetlenül a részesedés birtoklásának időtartamától;
f) a hitelintézet által megvásárolt pénzkövetelés;
g) a pénzügyi lízing nyújtása, valamint
h) más hitelintézetnél elhelyezett betét, ide nem értve a jegybanki kötelező
tartalék előírást a levelező bankon keresztül teljesítő hitelintézetek által
elhelyezett kötelező tartalék összegét;
60. követelésvásárlási tevékenység: követelésnek - a kötelezett kockázatának
átvállalásával vagy anélkül történő - megszerzése, megelőlegezése (ideértve a
faktoringot és a forfetírozást is), valamint leszámítolása, függetlenül attól,
hogy a követelés esedékességének nyilvántartását és a kintlévőségek
beszedését ki végzi;
61.
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 188. § (4). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
közeli hozzátartozó: a Ptk.-ban meghatározott közeli hozzátartozó és az
élettárs;
62.
2
2 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 188. § (3). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
közérdeklődésre számot tartó hitelintézet: az e törvény szerinti
hitelintézet, kivéve az MNB, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen
Működő Részvénytársaság és a Magyar Export-Import Bank Zrt.;
63. közös vezetésű vállalat: az Szmt. meghatározása szerinti közös vezetésű
vállalat;
64. központi szervhez tartósan kapcsolt hitelintézet: az 575/2013/EU
rendelet 10. cikkének megfelelő mentesítést kapó hitelintézet;
65. központi szerződő fél: az 575/2013/EU rendeletben ekként
meghatározott fogalom;
66. közvetett tulajdon: egy vállalkozás tulajdoni hányadának, vagy szavazati
jogának a vállalkozásban tulajdoni részesedéssel vagy szavazati joggal
rendelkező más vállalkozás (a 3. melléklet alkalmazásában: köztes vállalkozás)
tulajdoni hányadán vagy szavazati jogán keresztül történő birtoklása vagy
gyakorlása;
66a.
3
3 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 113. § (5). Hatályos: 2016. III. 21-től.
közvetítői alvállalkozó: közvetítővel pénzügyi szolgáltatás közvetítése
tevékenységi körében megbízási szerződést kötött jogi személy, egyéni cég és
egyéni vállalkozó;
67. közvetítői díj: minden olyan pénzben vagy természetben juttatott térítés,
amelyet a közvetítő akár az ügyféltől, akár a pénzügyi szolgáltatást nyújtó
személytől az ügyfél és a pénzügyi szolgáltatást nyújtó személy között létrejött
pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó megállapodás érvényes létrejöttéért és
meghatározott esetekben annak teljesítéséért, illetve meghatározott
időtartamig történő fennállásáért kap;
11. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
68. közvetlen banküzemi célt szolgáló vállalkozás: egy vagy több hitelintézet
vagy pénzügyi vállalkozás üzemviteléhez, zavartalan működéséhez
nélkülözhetetlen fejlesztést, beszerzést, értékesítést, ipari szolgáltatást és
termékelőállítást végző, illetve biztonsági feladatokat ellátó vállalkozás;
69.
1
1 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (2). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
kritikus funkció: azok a tevékenységek, szolgáltatások és működési
folyamatok, amelyek megszűnése vagy korlátozottan megvalósítható
helyettesíthetősége a hitelintézet vagy a csoport méretéből, piaci
részesedéséből, külső és belső összekapcsolódásából, összetettségéből vagy
határon átnyúlásából fakadóan Magyarországon vagy más EGT-államban
valószínűsíthetően megzavarná a gazdaság vagy a pénzügyi piacok
működését;
70. külföldi hitelintézet: az a hitelintézet, amelynek székhelye
Magyarországon kívül van;
71. külföldi pénzügyi intézmény: a külföldi hitelintézet és a külföldi pénzügyi
vállalkozás;
72. külföldi pénzügyi vállalkozás: az a pénzügyi vállalkozás, amelynek
székhelye Magyarországon kívül van;
73. külföldi vállalkozás: a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi
fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény
(a továbbiakban: Fkt.) 2. § a) pontjában meghatározott fogalom;
74. különleges célú gazdasági egység: az 575/2013/EU rendeletben ekként
meghatározott fogalom;
75. külső hitelminősítő intézet: az 575/2013/EU rendeletben ekként
meghatározott fogalom;
76. lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés: ingatlanra alapított jelzálogjog -
ideértve az önálló zálogjogként alapított jelzálogjogot is - fedezete mellett
megkötött olyan hitel- vagy kölcsönszerződés,
a) amelyben a felek által okiratban rögzített hitelcél lakóingatlan vásárlása,
építése, bővítése, korszerűsítése, felújítása, vagy
b) amelynek igazolt célja az a) pontban meghatározott célokra nyújtott
kölcsön kiváltása és ennek összege kizárólag a hitelnyújtók közötti
árfolyamkülönbség miatt, valamint az eredeti hiteltartozás lezárásához és az
új hitel folyósításához kapcsolódó igazolt díjakkal és költségekkel haladhatja
meg az eredeti hiteltartozás kiváltásakor fennálló összeget;
77. lakáscélú pénzügyi lízingszerződés: olyan pénzügyi lízingszerződés,
amelyben a felek által okiratban rögzített cél lakóingatlan tulajdonjogának
harmadik személy eladótól történő, lízingbevevő általi megszerzése;
78. leányvállalat: minden olyan vállalkozás, amelynek működésére egy másik
vállalkozás ellenőrző befolyást gyakorol, a leányvállalat valamennyi
leányvállalatát az anyavállalat leányvállalatának kell tekinteni;
79. letéti szolgáltatás (pénzletétkezelés): pénzösszegek az ügyfél
megbízásából, elkülönített letéti számlán kamatra vagy kamat nélkül történő
elhelyezése és kezelése, jogszabályban rögzített feltételek szerint;
80. likvid eszköz: pénz vagy azonnal pénzzé tehető eszközök összessége;
81. mérlegfőösszeg: a számviteli jogszabályok által ilyenként meghatározott
összeg;
82. modellkockázat: a belső modellek téves kidolgozása, megvalósítása vagy
használata miatti téves eredménynek a döntés során való felhasználásából
fakadó potenciális veszteség;
12. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
83. működési kockázat: az 575/2013/EU rendeletben ekként meghatározott
fogalom;
84. nem kötelező nyugdíjjuttatás: a hitelintézet által a vezető állású
személynek, munkavállalónak nem kötelező alapon nyújtott, emelt
nyugdíjjuttatás a munkavállaló teljesítményjavadalmazásának részeként,
amely nem foglalja magában a munkavállalónak a vállalati nyugdíjrendszer
feltételei alapján nyújtott felhalmozott juttatást;
84a.
1
1 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (6). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
pénz: a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben
meghatározott pénz;
85. pénzfeldolgozási tevékenység: bankjegyek és pénzérmék tételes
megszámlálása, valódiság és forgalomképesség szempontjából történő
ellenőrzése, továbbá az újra forgalomba hozható bankjegykötegek és
pénzérmetételek kialakítása;
86. pénzforgalmi intézmény: az egyes fizetési szolgáltatókról szóló
törvényben meghatározott fogalom;
87. pénzforgalmi szolgáltatás:
a) a fizetési számlára történő készpénzbefizetést lehetővé tevő szolgáltatás,
valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység,
b) a fizetési számláról történő készpénzkifizetést lehetővé tevő szolgáltatás,
valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység,
c) a fizetési műveletek fizetési számlák közötti teljesítése,
d) a c) pontban meghatározott szolgáltatás, ha a fizetési művelet teljesítése a
pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő ügyfél rendelkezésére álló
hitelkeretéből történik,
e)
2
2 Megállapította: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (7). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz - ide nem értve a csekket és az
elektronikus pénzt - kibocsátása, valamint fizetési műveletek elfogadása,
f) a készpénzátutalás,
g)
3
3 Megállapította: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (8). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
a fizetés-kezdeményezési szolgáltatás,
h)
4
4 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (8). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
a számlainformációs szolgáltatás;
88. pénzügyi holding társaság: az 575/2013/EU rendeletben ekként
meghatározott fogalom;
89.
5
5 Módosította: 2014. évi LXXIV. törvény 328. §.
pénzügyi lízing: az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó a
tulajdonában lévő ingatlant vagy ingó dolgot, illetve vagyoni értékű jogot a
lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy a használatba
adással a lízingbevevő
a) viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot,
b) a hasznok szedésére jogosulttá válik,
c) viseli a közvetlen terheket (ideértve a fenntartási és amortizációs
költségeket is),
d) jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam
lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a
szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő vagy az
általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e
jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába. A felek a
szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét - amely a lízingbe adott
vagyontárgy, vagyoni értékű jog szerződés szerinti árával azonos -, valamint
kamatrészét és a törlesztésének ütemezését;
13. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
90. pénzügyi szolgáltatás közvetítése:
a) kiemelt közvetítői tevékenység: pénzügyi intézménnyel kötött megbízási
szerződés alapján, a pénzügyi intézmény nevében, javára és kockázatára,
pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtásának,
szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló
tevékenység, ideértve a pénzügyi intézmény nevében, javára és kockázatára
történő kötelezettségvállalást vagy a szerződés megkötését is;
b) ügynöki tevékenység: pénzügyi intézménnyel kötött megbízási szerződés
alapján pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtásának,
ilyen szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló
tevékenység, amelynek során a pénzügyi intézmény kockázatára önállóan
kötelezettséget nem vállalnak, szerződést nem kötnek;
c) pénzforgalmi közvetítői tevékenység: az egyes fizetési szolgáltatókról
szóló törvényben meghatározott tevékenység;
d) alkuszi tevékenység: pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó
ügyféllel kötött megbízási szerződés alapján és nevében pénzügyi
intézménnyel történő pénzügyi szolgáltatási szerződés kiválasztására,
megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, amely nem terjed ki az
ügyfél nevében, javára történő kockázatvállalásra;
e)
1
1 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 113. § (6). Hatályos: 2016. III. 21-től.
jelzáloghitel közvetítői tevékenység: az a), b) vagy d) pontban foglalt
tevékenységnek a jelzáloghitelhez vagy a fogyasztónak nyújtott ingatlanra
vonatkozó pénzügyi lízinghez kapcsolódó végzése;
91. pénzügyi ügynöki tevékenység bankközi piacon: bankközi piaci
résztvevők közötti forint-, illetve devizahitel- és betétügylet, deviza-adásvétel
közvetítése annak érdekében, hogy a hitelintézetek, továbbá más bankközi
piaci résztvevők az erre irányuló jogügyleteket egymással közvetlenül
megkössék;
92. pénzváltási tevékenység: külföldi fizetőeszközök adásvétele a törvényes
fizetési eszköz ellenében, valamint külföldi fizetési eszközök adásvétele
külföldi fizetési eszközök ellenében. Nem minősül pénzváltási tevékenységnek
a pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó pénznemek pénzforgalmi
szolgáltató által történő átváltása, a külföldi pénznemre szóló, forgalomban
lévő vagy forgalomban lévőre még átcserélhető pénzérmék és bankjegyek
numizmatikai célú forgalmazása, valamint belkereskedelemben az áruval,
vagy szolgáltatással kapcsolatos ügyletekre vonatkozó fizetések teljesítése;
93. referencia-kamatláb: bármilyen alkalmazandó kamat számításának
alapjául szolgáló, a nyilvánosság számára hozzáférhető mindenkori kamatláb,
amelynek mértékére a hitelezőnek nincs ráhatása;
94. rendkívüli intézkedési terv: a pénzügyi intézmény által kidolgozott, a
jogszabályoknak megfelelő működés biztosítása érdekében szükséges -
határidőkhöz és felelősökhöz kötött - lépéseket tartalmazó terv;
95. rendszerkockázat: a pénzügyi rendszer olyan zavarának kockázata,
amely a pénzügyi rendszerre és a gazdaságra nézve súlyos negatív
következményt jelenthet;
96. rendszerkockázati tőkepuffer-követelmény: a rendszerszintű kockázatok
megelőzésére és mérséklésére irányuló szavatolótőke-követelmény;
97. rendszerszinten jelentős hitelintézet:
a) a hitelintézet, ideértve az EU-szintű hitelintézeti anyavállalatot,
b) az EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalat vagy
c) az EU-szintű vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat,
14. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
amelynek fizetésképtelenné válása vagy nem prudens működése
rendszerkockázathoz vezethet;
98. rendszerszinten jelentős intézmény: EU-szintű hitelintézeti anyavállalat,
EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalat, EU-szintű vegyes pénzügyi
holding társaság anyavállalat és azok a pénzügyi intézmények, amelyek
fizetésképtelenné válása vagy szabálytalan működése rendszerkockázatot
eredményez;
99. részesedési viszony: egy személy és egy vállalkozás között létrejött olyan
- ellenőrző befolyásnak nem minősülő - kapcsolat, amelynek alapján a személy
- közvetlenül vagy közvetett módon - a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad
legalább húsz százalékát birtokolja. A szavazati jogok figyelembevételénél az
Szmt. vonatkozó előírásai szerint kell eljárni, függetlenül attól, hogy a személy
az Szmt. hatálya alá tartozik-e;
100. szabályozott piac: az 575/2013/EU rendeletben ekként meghatározott
fogalom;
101. szavatoló tőke: az 575/2013/EU rendeletben ekként meghatározott
fogalom;
101a.
1
1 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (9). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
számlainformációs szolgáltatás: olyan online szolgáltatás, amely
összesített információk nyújtására szolgál egy vagy több olyan fizetési
számláról, amelyet a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő egy másik
pénzforgalmi szolgáltatónál vagy több pénzforgalmi szolgáltatónál nyitott;
102. széfszolgáltatás: az ügyféllel kötött megállapodás alapján, az ügyfél
számára - állandóan őrzött - helyiségben széf rendelkezésre bocsátása, melybe
értékeit az ügyfél maga helyezi el és veszi ki;
103. személy: a természetes személy, a jogi személy, továbbá a jogi
személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság;
104. szoros kapcsolat: az 575/2013/EU rendeletben ekként meghatározott
fogalom;
105. szponzor: az 575/2013/EU rendeletben ekként meghatározott fogalom;
106. szubkonszolidált alap: az 575/2013/EU rendeletben ekként
meghatározott fogalom;
107. tagállami anyavállalat, tagállami pénzügyi holding társaság, tagállami
vegyes pénzügyi holding társaság: az 575/2013/EU rendeletben ekként
meghatározott fogalom;
108. tartós adathordozó: olyan eszköz, amely az ügyfél számára lehetővé
teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós
tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő
megjelenítését;
108a.
2
2 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 98. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
teljes bizonyító erejű magánokirat: az e törvény hatálya alá tartozó
pénzügyi intézmény és az ügyfele között létrejött szerződés, és az e törvény
hatálya alá tartozó magánokirati formában tett jognyilatkozat akkor is teljes
bizonyító erejű magánokiratnak minősül, ha az megfelel a polgári
perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 325. § (1) bekezdés b)
pontjában foglaltaknak azzal az eltéréssel, hogy ha a tanú a pénzügyi
intézmény munkavállalója, akkor a lakóhelye vagy tartózkodási helye helyett
együttesen a munkáltatója címét (székhelyét, telephelyét, fióktelepét),
valamint a személyazonosításra alkalmas hatósági igazolvány típusát és
számát is feltüntetheti a magánokiraton;
109. teljes hiteldíj mutató: a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényben
meghatározott fogalom;
15. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
110. teljesítményjavadalmazás: a javadalmazás azon része, amelyet a
hitelintézet az alapjavadalmazáson felül biztosíthat a vezető állású személynek
és a munkavállalónak, ha az a munkaszerződésben meghatározottakat
meghaladó teljesítményt nyújt vagy abban nem rögzített feladatokat lát el;
111. teljes kockázati kitettség: az 575/2013/EU rendeletben ekként
alkalmazott fogalom;
112. tőkeáttétel: az 575/2013/EU rendeletben ekként meghatározott
fogalom;
113. tőkefenntartási pufferkövetelmény: a hitelintézet veszteségviselő
képességének növelése érdekében kötelezően fenntartandó
szavatolótőke-követelmény;
114. túlzott tőkeáttétel kockázata: az 575/2013/EU rendeletben ekként
meghatározott fogalom;
115.
1
1 Megállapította: 2014. évi XVI. törvény 294. § (1). Hatályos: 2014. II. 25-től.
ügyvezető: a vállalkozás irányítási jogkörrel rendelkező vezető
testülete által megválasztott, a vállalkozással munkaviszonyban álló elnöke, a
vállalkozás vezetésére kinevezett, a vállalkozással munkaviszonyban álló első
számú vezető, valamint e vezető valamennyi helyettese;
116. üzletszerű tevékenység: az ellenérték fejében nyereség, illetve
vagyonszerzés végett - előre egyedileg meg nem határozott ügyletek
megkötésére irányuló - rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység;
117.
2
2 Módosította: ugyane törvény 306. § (8) a).
vállalkozás: a gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, az egyéni
cég és az egyéni vállalkozó;
118. vegyes pénzügyi holding társaság: az 575/2013/EU rendeletben ekként
meghatározott fogalom;
119. vegyes tevékenységű holding társaság: az 575/2013/EU rendeletben
ekként meghatározott fogalom;
120. versengő szolgáltatások:
a) ingatlanon alapított jelzálogjog (ideértve az önálló zálogjogot is) fedezete
mellett öt évet elérő vagy azt meghaladó legrövidebb futamidőre kínált hitel és
pénzkölcsön, valamint az ingatlan pénzügyi lízing,
b) ingatlanon alapított jelzálogjog (ideértve az önálló zálogjogot is) fedezete
mellett öt évet meg nem haladó leghosszabb futamidőre kínált hitel és
pénzkölcsön, valamint pénzügyi lízing, továbbá valamennyi, ingatlanon
alapított jelzálogjog fedezete nélkül kínált hitel és pénzkölcsön, ideértve a
fizetési számlához (bankszámlához) kapcsolódó hitelkeretet és a hitelkártyát
is, vagy
c) betét és fizetési számla (bankszámla)
azzal, hogy nem minősül versengő szolgáltatásnak a kézizálog fedezete mellett
nyújtott pénzkölcsön;
121. veszteségmérséklő tevékenység: a hitelintézet minden olyan - nem
üzletszerű - tevékenysége, melynek célja a kockázatvállalással kapcsolatos,
már megállapított veszteség csökkentése;
122. vezető állású személy:
a) részvénytársasági formában működő bank és szakosított hitelintézet
esetén az igazgatóság, a felügyelő bizottság elnöke, tagja és az ügyvezető,
b) szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézet esetén az
igazgatóság elnöke, a felügyelő bizottság elnöke és az ügyvezető,
c) részvénytársasági vagy szövetkezeti formában működő pénzügyi
vállalkozás esetén az igazgatóság elnöke, a felügyelő bizottság elnöke és az
ügyvezető,
16. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
d) fióktelep esetén a fióktelep vezetésére a külföldi pénzügyi intézmény által
kinevezett személy és annak közvetlen helyettese,
e)
1
1 Módosította: ugyane törvény 306. § (8) b).
az alapítványi formában működő pénzügyi vállalkozás esetén a
kuratórium tagja, a felügyelő bizottság elnöke, valamint az ügyvezető,
valamint
f) független közvetítő esetén a pénzügyi szolgáltatás közvetítésének
irányítását végző személy, valamint valamennyi helyettese,
g)
2
2 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 113. § (7). Hatályos: 2016. III. 21-től.
jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző közvetítő esetén az irányítási
jogkörrel rendelkező vezető testület tagja, a pénzügyi szolgáltatás
közvetítésének irányítását végző személy és valamennyi helyettese,
h)
3
3 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 161. § (2). Hatályos: 2017. VII. 1-től.
függő ügynök esetén az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület
tagja, a pénzügyi szolgáltatás közvetítésének irányítását végző személy és
valamennyi helyettese;
123. vezető testület: a pénzügyi intézmény igazgatósága és felügyelő
bizottsága, valamint annak vezetői és tagjai, ideértve a fióktelep formájában
működő pénzügyi intézmény vezető állású személyeit is.
(2)
4
4 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 58. § (1). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A X. Fejezet alkalmazásában
1. betétes: akinek a betét a nevére szól, vagy - kizárólag a nem névre szóló
betétek esetében - aki a betétokiratot felmutatja, továbbá közös betét esetén a
betét minden egyes tulajdonosa;
2. helyi önkormányzat: a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat,
az önkormányzati társulás és a térségi fejlesztési tanács;
3. kártalanításra jogosult személy: a betétes, ide nem értve
a) azt a betétest, akinél a betét szerződéses feltételei ettől eltérő
megállapodást tartalmaznak,
b) a rendelkezési jogosultságának keletkezési időpontjától függetlenül azt a
személyt, aki a betétes rendelkezése alapján rendelkezik a betét fölött a
kártalanításnak a 217. § (1) bekezdésében meghatározott kezdő időpontját
megelőző napon, de egyébként nem betétes;
4. költségvetési mérlegfőösszeg: a helyi önkormányzat pénzforgalmi
teljesítési adatairól adott éves beszámolójában szereplő költségvetési kiadások
és költségvetési bevételek összege közül a kisebb összeg; azzal, hogy a helyi
önkormányzatra az általa irányított költségvetési szervekkel összevontan
számítandó a költségvetési mérlegfőösszeg;
5. közös betét: olyan betét, amelynél több betétes van (több személy nevére
szól);
6. névre szóló betét: az a betét, amelynél a betétes a betétszerződés, a
takarékbetét-szerződés vagy a bankszámlaszerződésben feltüntetett azonosító
adatok alapján egyértelműen azonosítható;
7. rendelkezésre jogosult személy: a betétes és az a személy, aki a betétes
rendelkezése alapján korlátozással vagy anélkül rendelkezhet a betét fölött.
(3) Nem minősül visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő
gyűjtésének
a) a jogszabályban meghatározott feltételekkel és korlátokkal történő,
hitelviszonyt megtestesítő értékpapír-kibocsátás,
b) a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény
által átvett pénzeszköz fizetési számlán történő nyilvántartása és
17. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c) az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény által az elektronikus pénz
kibocsátása ellenében átvett pénzeszköz.
(4)
1
1 Megállapította: 2017. évi CXLV. törvény 121. § (10). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
Nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak
a) a fizető fél és a kedvezményezett közötti közvetlen, közvetítői
közreműködés nélküli bankjeggyel és érmével (a továbbiakban együtt:
készpénz) történő fizetési művelet,
b) a fizető fél vagy a kedvezményezett megbízásából eljáró megbízott önálló
kereskedelmi ügynök által megbízási szerződés keretében - ha a kereskedelmi
ügynök a szerződés megkötésére is jogosult - történő fizetési művelet,
c) a készpénz üzletszerűen folytatott fizikai szállítása, beleértve a begyűjtést,
a feldolgozást és a célba juttatást is,
d) jótékonysági céllal vagy nonprofit tevékenység keretében készpénz nem
üzletszerűen végzett gyűjtése és annak célba juttatása,
e) a fizetési művelet részeként a kedvezményezett által a fizető félnek
történő készpénz közvetlen átadása, ha az átadást a fizető fél áruk vagy
szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítéséhez kapcsolódó fizetési művelet
teljesítését közvetlenül megelőzően kifejezetten kérte (cash-back szolgáltatás),
f) a készpénzről készpénzre történő olyan pénzváltás, amelynél a pénz nem
jelenik meg fizetési számlán,
g) a pénzforgalmi szolgáltatóra címzett csekken, váltón, papíralapú
utalványon, papíralapú utazási csekken vagy az Egyetemes Postaegyesület
(UPU) által meghatározott papíralapú postautalványon alapuló olyan fizetési
művelet, amelynél az irat kiállítása abból a célból történik, hogy pénzeszközt
bocsássanak a kedvezményezett rendelkezésére,
h) a fizetési vagy értékpapír-kiegyenlítési rendszeren belül egyrészt a
teljesítő fél, a központi szerződő fél, az elszámolóház, a központi bank,
valamint a rendszer más résztvevői, másrészt a pénzforgalmi szolgáltató
között végrehajtott fizetési művelet,
i) a h) pontban meghatározott személy, a befektetési szolgáltatást nyújtó
befektetési vállalkozás, hitelintézet, kollektív befektetési forma és kezelője,
valamint pénzügyi eszközök letéti őrzésére feljogosító egyéb szervezet által
végzett értékpapír letétkezelésével - ideértve az osztalékot, kamatot, egyéb
kifizetések kezelését, a beváltást és az értékesítést is - összefüggő fizetési
művelet,
j) a pénzforgalmi szolgáltatást támogató (járulékos) technikai szolgáltatás,
ha ennek szolgáltatója nem rendelkezhet a fizetési művelet tárgyát képező
pénzzel, valamint nem válhat a fizetési művelet tárgyát képező pénz
birtokosává, ideértve az adatfeldolgozást, az adatok tárolását, hitelesítését, a
bizalmi és a magánélet védelmével kapcsolatos szolgáltatásokat, az adatok és
személyek hitelesítését, az információtechnológiai eszközök biztosítását,
valamint - a fizetéskezdeményezési szolgáltatás és a számlainformációk
összesítése kivételével - a pénzforgalmi szolgáltatáshoz használt terminálok és
eszközök biztosítását és karbantartását is,
k) az olyan specifikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközökön alapuló
szolgáltatások, amelyek csak korlátozott módon használhatók és amelyekre
teljesül az alábbi feltételek egyike:
ka) a fizetési eszköz kizárólag a kibocsátó által használt helyiségekben vagy
a kibocsátóval közvetlen kereskedelmi szerződésben álló szolgáltatók zártkörű
hálózatán belül teszi lehetővé az eszköz birtokosa számára áruk vagy
szolgáltatások beszerzését,
18. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
kb) a fizetési eszköz áruk vagy szolgáltatások igen szűk körű beszerzését
teszi lehetővé,
l) az elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője vagy az elektronikus
hírközlési szolgáltatás nyújtója általi fizetési művelet, amelyet az az
elektronikus hírközlési szolgáltatáson túl nyújt a hálózat vagy a szolgáltatás
előfizetője számára és
la) amelynek célja digitális tartalom és hangalapú szolgáltatások vásárlása,
függetlenül a digitális tartalom megvásárlásához vagy felhasználásához
használt eszköztől és amelyet a kapcsolódó szolgáltatói számlára terhelnek
vagy
lb) amelyet elektronikus eszközről vagy annak segítségével hajtanak végre
és a kapcsolódó szolgáltatói számlára terhelik jótékonysági tevékenység
keretében vagy jegyvásárlás céljából, feltéve, hogy az egyszeri fizetési művelet
összege nem haladja meg a tizenötezer forintot és a fizetési műveletek
kumulált összege egy előfizetőre nézve - ideértve az előre feltöltött
egyenleggel rendelkező előfizetőket is - naptári hónaponként nem haladja meg
a kilencvenezer forintot,
1
1 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 1.
m) a pénzforgalmi szolgáltatók és közvetítői vagy fióktelepeik közötti
sajátszámlás fizetési művelet,
n) az anyavállalat és leányvállalata, vagy az anyavállalat leányvállalatai
közötti fizetési művelet és kapcsolódó szolgáltatás, ha a csoporthoz tartozó
pénzforgalmi szolgáltatón kívül harmadik fél a fizetési műveletben nem vesz
részt, valamint
o) az automata bankjegykiadó gép üzemeltetője által nyújtott
készpénzfelvételt lehetővé tevő szolgáltatás, ha az üzemeltető nem végez
egyéb pénzforgalmi szolgáltatást és nem szerződő fele a fizetési számláról
készpénzfelvételt lehetővé tevő ügyféllel kötött keretszerződésnek.
(5) Nem minősül pénzkölcsön nyújtásának
a) a munkáltató által a munkavállaló részére szociális céllal - esetileg - adott
kölcsön,
b) az egymással áruszállítási vagy szolgáltatási jogviszonyban álló
vállalkozások vagy természetes személyek által e jogviszonyra tekintettel adott
halasztott fizetés vagy előleg (kereskedelmi kölcsön), ide nem értve a
pénzügyi intézmény által kötött ilyen ügyleteket,
c) a biztosító által az életbiztosítási kötvény tulajdonosának nyújtott
kötvénykölcsön,
d) az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár által nyújtott tagi kölcsön,
valamint
e) az önkormányzat által adott lakáscélú vagy szociális kölcsön.
(6) Nem minősül pénzügyi lízingnek az anyavállalat és a leányvállalata
közötti lízing, ide nem értve a pénzügyi intézmény által kötött ilyen ügyletet.
4. A pénzügyi intézmény
7. § (1) Pénzügyi intézmény a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás.
(2) A 3. § (1) bekezdésében meghatározott pénzügyi szolgáltatást - ha
törvény eltérően nem rendelkezik - kizárólag pénzügyi intézmény végezhet.
(3) A pénzügyi intézmény, ha törvény másként nem rendelkezik, pénzügyi
szolgáltatáson kívül üzletszerűen kizárólag:
19. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a)
1
1 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 114. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
a 3. § (2) bekezdés a)-d) és f) pontjában meghatározott kiegészítő
pénzügyi szolgáltatási tevékenységet,
b)
2
2 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 99. § (1). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
- a biztosítási tevékenységről szóló törvényben foglalt feltételekkel -
hitelintézet esetén biztosításközvetítői tevékenységet, pénzügyi vállalkozás
esetén biztosításközvetítői vagy kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet,
c) Tpt.-ben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi
meghatalmazotti (nominee) tevékenységet, Bszt.-ben meghatározott
feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenységet, befektetési szolgáltatási
tevékenységet kiegészítő szolgáltatást, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti
közvetítői tevékenységet és árutőzsdei szolgáltató által végezhető
tevékenységet,
d) aranykereskedelmi ügyletet,
e) részvénykönyvvezetést,
f)
3
3 Megállapította: 2016. évi CXXI. törvény 86. §. Hatályos: 2016. XI. 26-tól.
bizalmi szolgáltatást,
g) a hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendeletben meghatározott
Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett
tevékenységet,
h)
4
4 Módosította: 2015. évi CCXV. törvény 152. § a).
az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI.
törvény (a továbbiakban: Öpt.) 11/A. §-ában foglalt feltételekkel tagszervezési
tevékenységet,
i) a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve
elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az
értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenységet,
j) követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló
tevékenységet,
k) pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítést,
l)
5
5 Megállapította: 2016. évi LIII. törvény 118. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től.
jogszabályban meghatározott közösségi, valamint állami támogatások
közvetítését,
m) az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal
arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati
jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenységet, valamint
n) a 3. § (1) bekezdés j) pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó
szolgáltatást,
o)
6
6 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 122. §. Hatályos: 2018. I. 13-tól.
elektronikuspénz-értékesítői tevékenységet,
p)
7
7 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 99. § (2). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
hitelintézet esetén a vele szoros kapcsolatban álló vállalkozások számára
szolgáltatások nyújtását
végezhet.
(4) Fizetési rendszert működtető pénzügyi vállalkozás a (3) bekezdésben
foglaltakon kívül egyéb pénzügyi szolgáltatásnak nem minősülő üzletszerű
tevékenységet is folytathat, ha ezen tevékenysége a főtevékenységként
végzett fizetési rendszer működtetését nem befolyásolja hátrányosan.
5. A hitelintézet és szervezeti formái
20. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
8. § (1) Hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely a 3. §-ban
meghatározott pénzügyi szolgáltatások közül legalább betétet gyűjt, vagy más
visszafizetendő pénzeszközt fogad el a nyilvánosságtól - ide nem értve a
jogszabályban meghatározott nyilvános kötvénykibocsátást -, valamint hitelt és
pénzkölcsönt nyújt.
(2) Kizárólag hitelintézet jogosult
a) betét gyűjtésére, valamint saját tőkéjét meghaladó mértékben -
hitelintézet vagy állam által a visszafizetésre vállalt kezesség vagy garancia
nélkül - más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól való elfogadására,
b) pénzváltási tevékenység végzésére.
(3)
1
1 Megállapította: 2014. évi XXXIX. törvény 106. § (1). Hatályos: 2014. IX. 30-tól.
A hitelintézet bank, szakosított hitelintézet vagy - részvénytársasági
vagy szövetkezeti formában működő - szövetkezeti hitelintézet lehet. A
szövetkezeti hitelintézet lehet bank, szakosított hitelintézet és takarék- vagy
hitelszövetkezet.
(4) A bank az a hitelintézet, amely a 3. § (1) bekezdés a), b) és d) pontjában
meghatározott tevékenységet üzletszerűen végzi. Kizárólag bank kaphat
engedélyt a 3. § (1) bekezdésében foglalt tevékenységek teljes körének
végzésére.
(5) A szakosított hitelintézet a vonatkozó külön törvényi szabályozásnak
megfelelően jogosult tevékenységének végzésére, azzal, hogy nem kaphat
engedélyt a 3. § (1) bekezdésében foglalt tevékenységek teljes körének
végzésére.
(6)
2
2 Megállapította: 2014. évi XXXIX. törvény 106. § (2). Hatályos: 2014. IX. 30-tól.
A szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézet a 3. § (1) és
(2) bekezdésében, valamint a 7. § (3) bekezdésében megjelölt tevékenységet,
illetve kiegészítő tevékenységet végezhet.
(7)
3
3 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 59. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú
jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvényben (a
továbbiakban: Szhitv.) meghatározott Integrációs Szervezethez csatlakozott
hitelintézetekre vonatkozó további, e törvénytől eltérő, illetve az e törvényt
kiegészítő szabályokat a Szhitv. állapítja meg.
(8) A hitelszövetkezet a (6) bekezdésben meghatározott tevékenységeket - a
pénzváltás kivételével - csak saját tagjai körében végezheti.
(9)
4
4 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 115. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe útján a 3. § (1)
bekezdésében, illetve a 3. § (2) bekezdés a)-d) és f) pontjában meghatározott
tevékenységet végezhet, ha ezek végzésére a székhelye szerinti illetékes
felügyeleti hatóságtól engedéllyel rendelkezik.
(10) Hitelintézet nyilvános forrásgyűjtés céljából - betét elfogadásán kívül -
kizárólag kötvényt és letéti jegyet bocsáthat ki.
6. A pénzügyi vállalkozás
9. § (1) Pénzügyi vállalkozás
a) az a pénzügyi intézmény, amely - a 3. § (1) bekezdés d) és e) pontjában,
valamint a 8. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenység kivételével -, egy
vagy több pénzügyi szolgáltatást, vagy fizetési rendszer működtetését végzi,
és
b) a pénzügyi holding társaság.
21. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) Pénzügyi ügynöki tevékenységet a bankközi piacon pénzügyi vállalkozás
csak kizárólagos tevékenységként végezheti.
(3)
1
1 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 116. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
Külföldi pénzügyi vállalkozás fióktelepe útján a 3. § (1) bekezdés b) és c),
valamint g)-l) pontjában, illetve a 3. § (2) bekezdés a)-d) és f) pontjában
meghatározott tevékenységet végezhet, ha ezek végzésére a székhelye szerinti
illetékes felügyeleti hatóságtól engedéllyel rendelkezik.
(4) Az alapítványi formában működő pénzügyi vállalkozás gazdasági
tevékenysége keretében kizárólag a 3. § (1) bekezdés
a) g) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, és
b) i) pontja szerinti pénzügyi szolgáltatás közvetítéséből ügynöki
tevékenységet
végezhet.
7. Közvetítő
10. § (1) Közvetítő az, aki az e törvényben foglaltaknak megfelelően
a) a pénzügyi szolgáltatás közvetítését
aa) kiemelt közvetítői tevékenységként egy pénzügyi intézmény - ideértve a
pénzügyi intézmény csoportját is - vagy több pénzügyi intézmény egymással
nem versengő pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában (a továbbiakban:
kiemelt közvetítő), vagy
ab) ügynöki tevékenységként egy pénzügyi intézmény - ideértve a pénzügyi
intézmény csoportját is - vagy több pénzügyi intézmény egymással nem
versengő pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában (a továbbiakban: függő
ügynök), vagy
ac) pénzforgalmi közvetítői tevékenységként
végez (a továbbiakban együtt: függő közvetítő), vagy
b) a pénzügyi szolgáltatás közvetítését
ba) kiemelt közvetítői tevékenységként több pénzügyi intézmény egymással
versengő pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában (a továbbiakban: többes
kiemelt közvetítő), vagy
bb) ügynöki tevékenységként több pénzügyi intézmény egymással versengő
pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában (a továbbiakban: többes ügynök), vagy
bc) alkuszi tevékenységként (a továbbiakban: alkusz) végez (a továbbiakban
együtt: független közvetítő).
(1a)
2
2 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 117. § (1). Hatályos: 2016. III. 21-től.
Az (1) bekezdéstől eltérően függő közvetítőnek minősül az a
jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző közvetítő is, aki több pénzügyi
intézmény - ideértve a pénzügyi intézmények csoportját is - megbízásából
közvetít jelzáloghitelt vagy fogyasztónak nyújtott ingatlanra vonatkozó
pénzügyi lízinget, ha a megbízó pénzügyi intézmények a jelzáloghitel vagy a
fogyasztónak nyújtott ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing nyújtása
tekintetében a rendelkezésre álló állományi adatok szerint együttesen nem
teszik ki a magyarországi piac többségét.
(2) Pénzforgalmi közvetítői tevékenység az egyes fizetési szolgáltatókról
szóló törvény alapján végezhető.
22. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3)
1
1 Megállapította: 2017. évi LXIX. törvény 162. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
A közvetítő - ide nem értve a pénzügyi intézményt, a befektetési
vállalkozást és a biztosítót - közvetítői alvállalkozója a pénzügyi szolgáltatás
közvetítése teljesítéséhez további megbízási szerződést nem köthet.
Közvetítővel jogviszonyban álló közvetítői alvállalkozó pénzügyi szolgáltatási
tevékenység végzésére irányuló további jogviszonyt pénzügyi intézménnyel
vagy más közvetítővel nem létesíthet.
(4)
2
2 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 117. § (2). Hatályos: 2016. III. 21-től.
A független közvetítő, valamint a jelzáloghitel közvetítői tevékenységet
végző függő közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítését kizárólag a
Felügyelet e törvényben meghatározott engedélyével végezheti.
II. Fejezet
Engedélyezés általános szabályai
8. Szervezeti szabályok
11. § (1)
3
3 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 60. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
Bank és szakosított hitelintézet részvénytársaságként vagy
fióktelepként, szövetkezeti hitelintézet szövetkezetként, illetőleg - banknak
vagy szakosított hitelintézetnek minősülő - részvénytársaságként, pénzügyi
vállalkozás részvénytársaságként, szövetkezetként, alapítványként vagy
fióktelepként működhet.
(2)
4
4 Megállapította: ugyane törvény 306. § (2). Hatályos: 2014. III. 15-től.
A pénzügyi intézményre a Ptk. jogi személyekre vonatkozó
rendelkezéseit, a fióktelep formájában működő pénzügyi intézményre az Fkt.
rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel szükséges alkalmazni.
(3)
5
5 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 118. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
A pénzügyi intézmény, illetve a jelzáloghitel közvetítői tevékenységet
végző közvetítő, amelynek székhelye Magyarország területén található, a
főirodáját is Magyarország területén létesíti.
(4)
6
6 Módosította: ugyane törvény 306. § (8) c).
A pénzügyi szolgáltatás közvetítését - az (5) bekezdésben meghatározott
kivétellel - bármely jogi személy és egyéni vállalkozó is végezheti.
(5) A többes kiemelt közvetítő részvénytársaságként, korlátolt felelősségű
társaságként vagy szövetkezetként működhet.
(6)
7
7 Módosította: ugyane törvény 306. § (8) d).
Pénzfeldolgozási tevékenységet pénzügyi intézménynek nem minősülő,
részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság, szövetkezet vagy fióktelep is
végezhet.
9. Az induló tőke legkisebb összege
12. § (1) A (2) bekezdésben meghatározott kivétellel
a) bank legalább kettőmilliárd forint,
b) szövetkezeti hitelintézet - kizárólag szövetkezeti formában - legalább
háromszázmillió forint induló tőkével alapítható.
(2) Az induló tőkére vonatkozó - e törvényben meghatározott -
követelmények nem alkalmazandóak a központi szervhez tartósan kapcsolt
hitelintézetre.
23. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3) Szakosított hitelintézet a rá vonatkozó külön törvényi szabályozással
meghatározott induló tőkével alapítható.
(4) Pénzügyi vállalkozás - kivéve a pénzügyi holding társaságot és a fizetési
rendszert működtető pénzügyi vállalkozást - legalább ötvenmillió forint induló
tőkével alapítható.
(5) Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe - ha törvény másként nem
rendelkezik - legalább kétmilliárd forint dotációs tőkével alapítható.
(6)
1
1 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi CIV. törvény 97. § a). Hatálytalan: 2015. I. 1-től.
(7) Pénzügyi holding társaság legalább kettőmilliárd forint induló tőkével
alapítható.
(8) A fizetési rendszert működtető pénzügyi vállalkozás - a (9) bekezdésben
meghatározott kivétellel - legalább ötszázmillió forint induló tőkével
alapítható.
(9) Ha a fizetési rendszert működtető pénzügyi vállalkozás a kiegészítő
pénzügyi szolgáltatást kizárólag készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel
végzett fizetési műveletek tekintetében végzi, akkor legalább százötven millió
forint induló tőkével alapítható.
(10) A többes kiemelt közvetítő legalább ötvenmillió forint induló tőkével
rendelkezik.
13. § (1) Pénzügyi intézmény alapításához az induló tőkét kizárólag pénzbeni
hozzájárulással lehet teljesíteni. Az induló tőkét kizárólag olyan hitelintézetnél
lehet befizetni, illetve a működés megkezdéséig olyan hitelintézetnél vezetett
fizetési számlán lehet tartani, amely nem vesz részt az alapításban, amelyben
az alapítónak nincs tulajdona, illetve amely az alapítóban nem rendelkezik
tulajdonnal. Hitelintézet induló tőkéje a működési engedély kiadásáig
kizárólag az alapítás, és a működés e törvényben meghatározott feltételeinek
megteremtése érdekében használható fel.
(2) A részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény - ide nem
értve a pénzügyi holding társaságot - új részvények jegyzésével történő
alaptőke-emelését, a fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény
esetében a dotációs tőke emelését, illetve szövetkezeti hitelintézet alaptőke
emelését kizárólag pénzbeni hozzájárulással lehet végrehajtani.
(3) Ha az állam hajt végre alaptőke-emelést új részvények jegyzésével, akkor
az alaptőke emelését állampapír rendelkezésre bocsátásával is végre lehet
hajtani olyan esetben, amikor egy hitelintézet fizetésképtelensége az ország
vagy valamely nagyobb régió gazdasági érdekeit, vagy a bankrendszer
megbízható működését súlyosan veszélyeztetné, és a fizetésképtelenség,
illetve a felszámolás csak az állam beavatkozásával hárítható el.
(4) A pénzügyi intézmény saját kibocsátású részvényeinek értékesítése
esetén halasztott fizetést, és visszavásárlási kötelezettséget érvényesen nem
köthet ki.
10. Engedélyezési eljárás
14. § (1) A Felügyelet engedélye szükséges - a (2)-(4) bekezdésben foglalt
eltéréssel - a hitelintézet:
a) alapításához,
b) átalakulásához, egyesüléséhez (beolvadás, összeolvadás), szétválásához,
c) alapszabályának e törvényben meghatározott módosításához,
d) befolyásoló részesedésének megszerzéséhez vagy a befolyásoló
részesedés e törvényben meghatározott mértéket elérő növeléséhez,
24. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
e) vezető állású személyének megválasztásához vagy kinevezéséhez,
f) működésének megkezdéséhez,
g) tevékenységi körének módosításához,
h) pénzügyi szolgáltatási tevékenységének kiemelt közvetítő vagy többes
kiemelt közvetítő igénybevételével történő végzéséhez,
i) képviseletének, fióktelepének, leányvállalatának (hitelintézet, pénzügyi
vállalkozás vagy egyéb vállalkozás) harmadik országban történő létesítéséhez,
j) devizakülföldinek minősülő vállalkozásban történő befolyásoló részesedés
megszerzéséhez,
k) betétállományának és pénzeszköz visszafizetésére irányuló
szerződésállományának átruházásához (a továbbiakban:
betétállomány-átruházás),
l) működésének megszüntetéséhez, valamint
m) jogszabály alapján készített hitelbiztosítéki érték-megállapítási
szabályzatához, amely figyelembe veszi a hitelbiztosítéki érték
megállapításának módszertani elveiről szóló jogszabályban foglaltakat.
(2) A Felügyelet engedélye szükséges a fióktelep formájában működő
hitelintézet
a) alapításához,
b) működésének megkezdéséhez,
c) tevékenységi körének módosításához,
d) pénzügyi szolgáltatási tevékenységének kiemelt közvetítő vagy többes
kiemelt közvetítő igénybevételével történő végzéséhez,
e) vezető állású személyének kinevezéséhez,
f) betétállomány-átruházásához, valamint
g) működésének megszüntetéséhez.
(3) A Felügyelet (1) bekezdés szerinti engedélye nem szükséges hitelintézet
fióktelepének másik EGT-államban történő létesítéséhez.
(4) A (2) bekezdés szerinti engedély nem szükséges olyan hitelintézet
fióktelepe esetén, amelynek székhelye másik EGT-államban van.
(5) Az (1) bekezdés b) és d) pontjában, valamint az alapszabálynak az
igazgatóság jogkörét megváltoztató módosításakor a Felügyelet - ha az
összevont alapú felügyeleti feladatok ellátása miatt szükséges - a határozat
meghozatala előtt egyeztet azon EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságával,
amelynek székhelyén olyan hitelintézet található, amelyre az engedélyezési
kérelmet benyújtó hitelintézettel együttesen az összevont alapú felügyelet
kiterjed.
15. § (1) A Felügyelet engedélye szükséges - a (2) bekezdésben foglalt
eltéréssel - a pénzügyi vállalkozás
a) alapításához,
b) tevékenységi körének módosításához,
c) átalakulásához, egyesüléséhez (beolvadás, összeolvadás), szétválásához,
d) vezető állású személyének megválasztásához vagy kinevezéséhez,
e) befolyásoló részesedésének megszerzéséhez vagy a befolyásoló
részesedés e törvényben meghatározott mértéket elérő növeléséhez,
f) pénzügyi szolgáltatási tevékenységének kiemelt közvetítő vagy többes
kiemelt közvetítő igénybevételével történő végzéséhez, valamint
g) működésének megszüntetéséhez.
(2) A Felügyelet engedélye szükséges a fióktelep formájában működő
pénzügyi vállalkozás
a) alapításához,
b) tevékenységi körének módosításához,
25. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c) vezető állású személyének kinevezéséhez,
d) pénzügyi szolgáltatási tevékenységének kiemelt közvetítő vagy többes
kiemelt közvetítő igénybevételével történő végzéséhez, valamint
e) működésének megszüntetéséhez.
(3) A pénzügyi vállalkozás alapítására adott engedély a tevékenységi kör
megállapításához és a tevékenység megkezdéséhez szükséges engedélyt is
tartalmazza.
(4) A (2) bekezdésben meghatározott engedély nem szükséges, ha a
pénzügyi vállalkozás székhelye EGT-államban van, és
a) a pénzügyi vállalkozás
aa) leányvállalata vagy közös vezetésű vállalata olyan hitelintézetnek,
amelynek székhelye a pénzügyi vállalkozás székhelyével azonos EGT-államban
van, vagy
ab) leányvállalata vagy közös vezetésű vállalata olyan pénzügyi
vállalkozásnak, amely megfelel az aa) alpontban meghatározott feltételnek és
székhelye a leányvállalatával azonos EGT-államban van, és
b) tevékenységét abban az EGT-államban végzi, ahol a székhelye van,
c) az anyavállalat a szavazati jog legalább kilencven százalékát gyakorolja,
d) az anyavállalat a Felügyeletnek bemutatja a székhely szerinti EGT-állam
illetékes felügyeleti hatóságának igazolását arról, hogy a pénzügyi vállalkozás
irányítását óvatos és körültekintő módon látja el,
e) az anyavállalat - az illetékes felügyeleti hatóságának hozzájárulásával -
egyetemleges felelősséget vállal a pénzügyi vállalkozás kötelezettségéért, és
f) a pénzügyi vállalkozás az anyavállalatával összevont felügyelet alatt áll.
(5) Kizárólag csoportfinanszírozást végző pénzügyi vállalkozásként történő
működés megkezdésére vonatkozó engedély iránti kérelmet pénzügyi
intézménynek nem minősülő vállalkozás az alapítása után is benyújthat azzal,
hogy az engedély megadásának nem feltétele a központi hitelinformációs
rendszerről szóló törvényben meghatározott központi hitelinformációs
rendszerhez történő csatlakozásról szóló nyilatkozat.
16. § A Felügyelet az e törvényben meghatározott engedélyt határozott
időre, feltételhez kötötten, valamint korlátozott tevékenységi körrel, területi
korlátozással, a pénzügyi szolgáltatási tevékenységen belül pedig üzletági
vagy termékkorlátozással is megadhatja.
17. §
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 189. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
(1) A betétállomány és más visszafizetendő pénzeszköz, valamint
pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződés-állomány - az átadó és az átvevő
hitelintézet közötti megállapodás alapján - a Felügyelet engedélyével
átruházható. Az állományátruházás során a Ptk. szerződésátruházásra
vonatkozó szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az
állományátruházás esetén a szerződés biztosítékai nem szűnnek meg, továbbá
az állományátruházáshoz nem szükséges a szerződésben maradó fél
jognyilatkozata. A Felügyelet engedélye nem helyettesíti a Gazdasági
Versenyhivatalnak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás
tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény szerinti engedélyét.
(2) Az állományátruházás engedélyezése iránti kérelemnek tartalmaznia kell
a) az átruházó és az átvevő állományátadásra és -átvételre irányuló
jognyilatkozatát,
b) az átruházandó állományhoz kapcsolódó eszközök, fedezetek megjelölését,
c) az állományátruházás időpontját, ellenértékét,
26. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
d) annak igazolását, hogy az átvevő hitelintézet rendelkezik a saját
állományához tartozó minimális szavatoló tőkén túl az átvett állományhoz
szükséges minimális szavatoló tőkével.
(3) A szerződésállományt átruházó hitelintézet az átruházás Felügyelet által
engedélyezett időpontjának napját megelőző legalább hatvan nappal postai
úton értesít minden érintett ügyfelet az átruházás szándékáról. Az
értesítésben felhívja a figyelmet arra, hogy az ügyfél az átruházás Felügyelet
által engedélyezett napjáig jogosult a szerződését díjmentesen írásban
felmondani, ennek hiányában úgy kell tekinteni, hogy az átruházás tényét
tudomásul vette. Bemutatóra szóló betét vagy értékpapír esetén az értesítést
két országos napilapban hirdetményként kell közzétenni.
(4) Ha a szerződésállományt átvevő hitelintézet az állományátruházással
összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződések módosítását
kezdeményezi, az átruházó és az átvevő hitelintézet megállapodhat arról, hogy
a pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződések átvevő hitelintézet általi
módosításának hatálybalépéséig az átadó hitelintézet mindazon szolgáltatást
biztosítja, amely szükséges ahhoz, hogy az átvevő hitelintézet teljesítse az
átruházott pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződéseket.
(5) A Felügyelet az állományátruházás engedélyezését megtagadja, ha az
veszélyezteti az átvevő, illetve az átadó hitelintézet által megkötött
szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítését.
(6) A pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződés átruházását követően a
keretszerződésen alapuló fizetési megbízások teljesítése az átvevő
hitelintézetet terhelik. Az átadó hitelintézet részére adott fizetési megbízás
teljesítésére szóló jóváhagyás az átvevő hitelintézet részére adott
jóváhagyásnak minősül. A pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződés-állomány
átruházásával minden pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó szerződés is
átruházásra kerül azzal, hogy a fizetési műveletek hitelkeretből történő
teljesítésére irányuló szerződés átruházása esetén - a (2) bekezdéstől eltérően
- a kérelemnek a 17/A. § (2) bekezdés a) pontját kell tartalmaznia.
17/A. §
1
1 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 190. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
(1) A szerződésből kilépő pénzügyi intézmény (a továbbiakban:
átadó) és a szerződésbe belépő pénzügyi intézmény (a továbbiakban: átvevő)
megállapodhat a 3. § (1) bekezdésének b)-c) és l) pontjaiban meghatározott
pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló, legalább húsz szerződést vagy
legalább tízmilliárd forint tőketartozást vagy lízingdíj-követelést tartalmazó
szerződéses állományból (a továbbiakban: szerződésállomány) az átadót
megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összességének - a Felügyelet
engedélyével - a szerződést átvevő félre történő átruházásában. Az átruházás
során a Ptk. szerződésátruházásra vonatkozó szabályait azzal az eltéréssel kell
alkalmazni, hogy az átruházás esetén a szerződés biztosítékai nem szűnnek
meg, továbbá az átruházáshoz nem szükséges a szerződésben maradó fél
jognyilatkozata. A Felügyelet engedélye nem helyettesíti a Gazdasági
Versenyhivatalnak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás
tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény szerinti engedélyét.
(2) Az átruházás engedélyezése iránti kérelemnek tartalmaznia kell
a) ha az átvevő hitelintézet:
aa) az átadó pénzügyi intézmény és az átvevő hitelintézet átruházásra
irányuló jognyilatkozatát,
ab) az átruházandó szerződések, azok biztosítékainak megjelölését,
ac) a szerződésállomány-átruházás időpontját, ellenértékét,
27. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
ad) az átruházandó szerződésállománynak az átadó pénzügyi intézménynél
kimutatott könyv szerinti értékét, valamint a szerződésállományra vonatkozó
értékvesztés, illetve céltartalék összegét,
ae) a szerződésben maradó felek azonosítására szolgáló adatokat,
af) annak igazolását, hogy az átvevő hitelintézet rendelkezik az átvenni
kívánt szerződésállományhoz kapcsolódó kockázatokat minimálisan fedező
szavatoló tőkével,
ag) az átvevő hitelintézet átvenni kívánt szerződésállomány figyelembe
vételével elkészített üzleti tervét;
b) ha az átvevő pénzügyi vállalkozás:
ba) az átadó pénzügyi intézmény és az átvevő pénzügyi vállalkozás
átruházásra irányuló jognyilatkozatát,
bb) az átruházandó szerződések, azok biztosítékainak megjelölését,
bc) a szerződésállomány-átruházás időpontját, ellenértékét,
bd) az átruházandó szerződésállománynak az átadó pénzügyi intézménynél
kimutatott könyv szerinti értékét, valamint a szerződésállományra vonatkozó
értékvesztés, illetve céltartalék összegét,
be) a szerződésben maradó felek azonosítására szolgáló adatokat,
bf) az átvevő pénzügyi vállalkozás átvenni kívánt szerződésállományra
vonatkozó üzleti tervét;
c) ha az átvevő összevont alapú felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozás,
akkor a b) pontban felsoroltakon túl az anyavállalatának azon igazolását is,
hogy az átvevő összevont alapú felügyelet alá tartozó vállalkozások
rendelkeznek az összevont alapú felügyelet szintjén a felmerülő
többletkockázatokat fedező szavatoló tőkével.
(3) A Felügyelet az átruházás engedélyezését megtagadja, ha az átvevő nem
tudja igazolni, hogy rendelkezik az átvenni kívánt szerződésállomány
vonatkozásában mindazon feltételekkel, amelyek biztosítják, hogy az
átruházás ne veszélyeztesse az átadó pénzügyi intézmény átruházandó
szerződésekben vállalt kötelezettségeinek teljesítését.
(4) A szerződésállományt átadó pénzügyi intézmény - az átruházás
Felügyelet által engedélyezett időpontját megelőzően legalább harminc nappal
- postai úton írásban köteles minden érintett ügyfelet értesíteni a
szerződésállomány átruházás szándékáról. Az értesítéssel egyidejűleg az átadó
pénzügyi intézmény köteles tájékoztatni az ügyfelet az átruházással
összefüggésben szükségessé váló egyes szerződési feltételeknek az átruházás
engedélyezett időpontját követő módosulásáról. A szerződési feltételek
átruházással összefüggő egyoldalú módosítása a kamat, díj, költség
tekintetében az ügyfélre nem lehet hátrányosabb.
(5) A (4) bekezdés szerinti értesítésben fel kell hívni a figyelmet arra, hogy
az ügyfél az átruházás Felügyelet által engedélyezett napjáig jogosult a
szerződést díjmentesen írásban felmondani, ennek hiányában úgy kell
tekinteni, hogy az átruházás tényét és az ezzel összefüggésben módosuló
szerződési feltételeket tudomásul vette. A szerződés felmondása esetén az
ügyfél fennálló kötelezettségei egy összegben esedékessé válnak, melyet
legkésőbb a szerződés szerinti felmondási idő utolsó napjáig köteles
teljesíteni.
28. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(6) A szerződésállomány átruházásával egyidejűleg - az átruházás Felügyelet
által engedélyezett időpontjának napjával - az átvevőre szállnak át a
szerződést biztosító megállapodásokból eredő jogok és kötelezettségek, így
különösen a zálogjogi, a kezességi, az óvadéki, a biztosítékként alkalmazott
opciós, engedményezési és garancia szerződésekből eredő jogok és
kötelezettségek. E rendelkezés irányadó az átadó pénzügyi intézményt az
átruházást megelőzően megillető adatigénylési, ellenőrzési jogosultságaira is.
Az átadó és az átvevő pénzügyi intézménynek együttesen értesítenie kell a
szerződést biztosító megállapodások kötelezettjeit a biztosítékok, a jogok és
kötelezettségek átszállásáról.
(7) A (6) bekezdést kell alkalmazni a szerződésben maradó félnek az átadó
pénzügyi intézménynél vezetett fizetési számlájára vonatkozóan az átadó
javára kibocsátott - az átruházott szerződéssel összefüggő - beszedési és
beszámítási felhatalmazásokban foglalt jogok és kötelezettségek szerint
gyakorolt beszedésből és számlaterhelésekből származó bevételek
tekintetében is azzal, hogy a beszedéseket és a számlaterheléseket az átadó
pénzügyi intézmény az átvevő pénzügyi intézménnyel kötött megállapodásban
foglaltak szerint, illetve az átvevő pénzügyi intézmény utasításainak
megfelelően köteles végrehajtani, és az ekként befolyt pénzeszközöket
továbbítani az átvevő pénzügyi intézménynek.
(8) Az átadó köteles az ügyfélnek, valamint egyéb kötelezettnek az átadónál
nyitott vagy vezetett bármely fizetési számláját érintő fizetési megbízásról,
hatósági átutalásról vagy átutalási végzésről, valamint bármely további
számlaműveletről az átvevőt az arról való tudomásszerzést követően
haladéktalanul tájékoztatni.
(9) Az átruházott szerződésállományba tartozó szerződésekhez kapcsolódó,
biztosítéki céllal létesített biztosítási és egyéb jogviszonyokból eredő
követeléseket engedményező szerződések és kedvezményezetti pozíciók is
részét képezik az átruházott szerződésállománynak.
(10) A szerződésátruházás következtében felmerülő költség, díj az ügyfélre
nem hárítható át.
(11) A pénzügyi intézmények az (1) bekezdésben foglalt pénzügyi
szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésekből eredő követelésállomány
átruházásában - a Felügyelet engedélyével - akként is megállapodhatnak, hogy
az átruházással az engedményest a követelésállományon kívül a (6)-(9)
bekezdés szerinti szerződésekből eredő jogok és kedvezmények is megilletik.
A követelésállomány ilyen engedményezésének esetére e § rendelkezéseit is
alkalmazni kell azzal, hogy a szerződésállomány alatt követelésállományt, az
átadó alatt engedményezőt, az átvevő alatt pedig az engedményest kell érteni.
11. Az alapítási engedély iránti kérelem
18. § (1) A pénzügyi intézmény az alapítási engedély iránti kérelméhez
mellékeli
a) az alapítani tervezett pénzügyi intézmény - típusának, tevékenységi
körének egyértelmű meghatározását tartalmazó - alapító okiratát,
b) a tervezett működési terület (országos kiterjedésű vagy meghatározott
területi egységre korlátozott) meghatározását tartalmazó iratot,
c) hitelintézet esetében az induló tőke ötven százalékának, pénzügyi
vállalkozás esetében az induló tőke teljes összegének az alapítók által történő
tényleges befizetésére és rendelkezésre állására vonatkozó igazolást,
29. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
d) a szervezeti felépítésének, az irányítási, döntési és ellenőrzési rendjére
vonatkozó, valamint a szervezeti és működési szabályzatra vonatkozó tervezet
bemutatását, ha ezeket az alapító okirat részletesen nem tartalmazza,
e) külföldi székhelyű kérelmező esetében nyilatkozatot a kérelmező
kézbesítési megbízottjáról, aki csak Magyarországon bejegyzett ügyvéd, illetve
ügyvédi iroda vagy a kérelmező magyarországi bankképviselete lehet,
f)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 191. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
pénzügyi vállalkozás esetén annak igazolását, hogy rendelkezik a
pénzügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel,
valamint a 20. § (2) bekezdés d)-f), h), k) és q) pontjában foglaltakat,
g) az összevont alapú, vagy a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő
felügyeletéről szóló törvényben meghatározott kiegészítő felügyelet alá
tartozó hitelintézet esetében az összevont alapú, vagy a kiegészítő
felügyelethez kapcsolódó információátadás rendjének bemutatását és a
hitelintézettel szoros kapcsolatban álló személyek nyilatkozatát arról, hogy a
hitelintézet összevont alapú, és kiegészítő felügyelete érdekében szükséges
adatot, tényt és információt a Felügyelet rendelkezésére bocsátja,
h) az összevont alapú vagy a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő
felügyeletéről szóló törvényben meghatározott kiegészítő felügyelet alá
tartozó hitelintézet esetében a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló
természetes személy nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a hitelintézet részére
átadott személyes adatainak az összevont alapú és a kiegészítő felügyelet
ellátása céljából történő kezeléséhez és továbbításához, valamint
i) nyilatkozatát arról, hogy a pénzügyi intézmény irányítása a
Magyarországon létesítendő főirodában történik.
(2) Az alapító, ha a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedést kíván
szerezni, az (1) bekezdésben foglaltakon kívül az engedély iránti kérelemhez
mellékeli
a) a kérelmező 2. mellékletben meghatározott azonosító adatait,
b) a befolyásoló részesedés megszerzéséhez szükséges pénzügyi forrás
törvényes eredetének igazolását,
c) harminc napnál nem régebbi okirati igazolást arról, hogy személyes joga
szerinti hatáskörrel rendelkező adóhatósággal, vámhatósággal,
egészségbiztosítási szervvel, nyugdíj-biztosítási igazgatási szervvel szemben
nincs tartozása,
d) nyilatkozatot arról, hogy egyéb tulajdonosi érdekeltsége és tevékenysége
nem veszélyezteti a pénzügyi intézmény működését,
e) természetes személy esetén a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított -
büntetlen előéletet igazoló - hatósági bizonyítványt vagy a személyes joga
szerinti ennek megfelelő okiratot,
f) nem természetes személy esetén a kérelem benyújtásakor hatályos létesítő
okiratát, harminc napnál nem régebbi okirati igazolást arról, hogy a személyes
joga szerinti bejegyzése (nyilvántartásba vétele) megtörtént, nem áll csőd-,
felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, valamint vezető állású
személyével szemben kizáró ok nem áll fenn,
30. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
g)
1
1 Megállapította: 2017. évi LXIX. törvény 163. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
nem természetes személy kérelmező esetén a tulajdonosi szerkezetének
okiratokkal alátámasztott részletes leírását, továbbá - amennyiben ez
lehetséges - a tényleges tulajdonosok bemutatását, valamint ha a kérelmezőre
az összevont alapú felügyelet kiterjed, ezen körülményeknek a részletes
leírását, továbbá az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet,
befektetési vállalkozás előző évre vonatkozó konszolidált éves beszámolóját,
ha konszolidált beszámoló készítésére kötelezett,
h) nyilatkozatot arról, hogy milyen - az Szmt. szerinti - függő és jövőbeni
kötelezettségei vannak, valamint
i) a kérelmező teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt nyilatkozatát
arra vonatkozóan, hogy hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt
iratban foglaltak valódiságának a Felügyelet által megkeresett szervek útján
történő ellenőrzéséhez.
(3) Az állami adóhatóságtól beszerezhető adóigazolással egyenértékű, ha az
adózó szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.
(4) Ha az alapítók között befolyásoló részesedést szerezni kívánó külföldi
székhelyű pénzügyi intézmény, biztosítóintézet vagy befektetési társaság van,
az (1)-(2) bekezdésben foglaltakon kívül az engedély iránti kérelemhez
benyújtja a székhely szerinti ország illetékes felügyeleti hatóságának
igazolását, vagy nyilatkozatát arról, hogy a vállalkozás a prudens tevékenység
végzésére vonatkozó szabályokat betartva működik.
(5) A pénzügyi holding társaság az engedély iránti kérelméhez mellékeli
a) az (1) bekezdés a) és c)-e) pontjában, valamint a (2) bekezdésben
foglaltakat,
b) a középtávú - az első három évre vonatkozó - üzleti tervet,
c) nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a tevékenységét mikor kívánja
megkezdeni,
d) nyilatkozatát arról, hogy a jogszabályban meghatározott vagy
jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült, valamint az
adatszolgáltatáshoz szükséges számítógépes programok tesztfuttatásait,
e) nyilatkozatot arról, hogy a holdinghoz tartozó pénzügyi intézmény a
felügyelete érdekében szükséges adatot, tényt, információt, megoldást a
Felügyelet rendelkezésére bocsátja.
(6) Alapítási engedély alapján a hitelintézet a banküzem létesítésével
kapcsolatos tevékenységet végezhet.
19. § (1) Fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény alapítása esetén
a 18. § (1) bekezdésében foglaltakon kívül az alapítási engedély iránti
kérelemhez a pénzügyi intézmény mellékeli
a) a külföldi pénzügyi intézmény alapító okiratát,
b) a külföldi pénzügyi intézmény három hónapnál nem régebbi eredeti
cégkivonatát vagy igazolást arról, hogy a külföldi pénzügyi intézményt a
vállalati (gazdasági) nyilvántartásba bejegyezték,
c) a külföldi pénzügyi intézmény székhelye szerinti illetékes felügyeleti
hatóságtól származó engedélyének másolatát,
d) harminc napnál nem régebbi igazolást arra vonatkozóan, hogy az
alapításban részt vevő külföldi pénzügyi intézménynek a magyarországi és a
székhelye szerinti államban lévő adóhatósággal, vámhatósággal, illetve a
egészségbiztosítási szervvel, nyugdíj-biztosítási igazgatási szervvel szemben
tartozása nincs,
31. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
e) a székhely szerinti állam illetékes felügyeleti hatóságának igazolását arra
vonatkozóan, hogy a pénzügyi intézmény irányítását végző főiroda a székhely
szerinti államban van,
f) hitelintézet esetén az alapítónak az előző három gazdálkodási évre
vonatkozó, pénzügyi vállalkozás esetén az előző gazdálkodási évre vonatkozó,
könyvvizsgáló által hitelesített mérlegét és eredménykimutatását,
g) nyilatkozatot arról, hogy a külföldi pénzügyi intézménynek milyen
mérlegen kívüli kötelezettségei vannak,
h) az alapító tulajdonosi szerkezetének, valamint azon körülményeknek a
részletes leírását, amelyek miatt az alapító kapcsolatban álló személyek
csoportjához tartozónak minősül, továbbá az irányító vállalat előző évre
vonatkozó konszolidált éves beszámolóját, ha az irányító vállalat konszolidált
beszámoló készítésére kötelezett,
i) a kérelemben érintett személyek teljes bizonyító erejű magánokiratban
foglalt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy hozzájárulnak az engedély iránti
kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának a Felügyelet által
megkeresett szervek útján történő ellenőrzéséhez,
j) a kérelmező által folytatott, a székhely szerinti illetékes felügyeleti hatóság
által engedélyezett pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységek
megjelölését, valamint azokat a helyeket, ahol ezeket a tevékenységeket végzi,
k) a fióktelep vezető állású személyének döntési jogkörének megnevezését,
valamint a kérelmező azon testületeinek megnevezését, amelyek hozzájárulása
nélkül bizonyos döntések nem érvényesek, valamint
l) a székhely szerinti illetékes felügyeleti hatóság nyilatkozatát arról, hogy a
nem magyar állampolgárságú vezető állású személlyel szemben nem állnak
fenn kizáró okok e munkakör betöltésével, és ellátásával kapcsolatban.
(2) Az állami adóhatóságtól beszerezhető adóigazolással egyenértékű, ha az
adózó szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.
(3) Fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény alapítási engedélyét a
Felügyelet abban az esetben adja meg - az (1) bekezdésben és a 18. § (1)
bekezdésében meghatározott feltételek teljesülése mellett -, ha
a) érvényes és hatályos, a felügyeleti hatóságok kölcsönös elismerésén
alapuló, továbbá a fióktelepek felügyeletére is kiterjedő nemzetközi
együttműködési megállapodás van a Felügyelet és a kérelmező pénzügyi
intézmény székhelye szerinti illetékes felügyeleti hatóság között,
b) a kérelmező pénzügyi intézmény székhelye szerinti állam rendelkezik a
magyar jogszabályok által támasztott követelményeknek megfelelő pénzmosás
és a terrorizmus finanszírozása elleni jogszabályi előírásokkal,
c)
1
1 Módosította: 2019. évi XXXIV. törvény 133. § a).
a kérelmező pénzügyi intézmény rendelkezik a jogszabályok és az
Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusai által támasztott
követelményeket kielégítő adatkezelési szabályzattal,
d) a kérelmező pénzügyi intézmény nyilatkozik arról, hogy korlátlanul
helytáll a fióktelep cégneve alatt keletkezett kötelezettségekért,
e) a kérelmező pénzügyi intézmény benyújtja a székhelye szerinti illetékes
felügyeleti hatóság fióktelep létesítésre vonatkozó engedélyét, vagy
hozzájáruló nyilatkozatát vagy tudomásulvételét, valamint
f) a kérelmező pénzügyi intézmény székhelye szerinti állam jogszabályai
biztosítják a pénzügyi intézmények prudens, biztonságos működését.
12. A tevékenységi (működési) engedély iránti kérelem
32. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
20. § (1) A hitelintézet működésének - pénzügyi és kiegészítő pénzügyi
szolgáltatási tevékenységének - megkezdéséhez a Felügyelet tevékenységi
engedélye is szükséges.
(2) A hitelintézet a tevékenységi engedély megadása iránti kérelméhez
mellékeli
a) az induló tőke teljes befizetésére vonatkozó igazolást,
b) az a) pont szerinti összeg teljes vagy részleges felhasználása esetén
igazolást vagy nyilatkozatot arról, hogy a felhasználás az alapítás, vagy a
működés megkezdése érdekében történt,
c)
1
1 Megállapította: 2017. évi CXLV. törvény 123. §. Hatályos: 2017. XI. 21-től.
a hitelintézet jegyzett tőkéjében legalább ötszázalékos részesedéssel
vagy szavazati joggal rendelkező tag azonosítására alkalmas adatokat,
valamint ha a hitelintézetnek nincs befolyásoló részesedéssel rendelkező
tagja, akkor a húsz legnagyobb részesedéssel vagy szavazati joggal rendelkező
tag azonosítására alkalmas adatokat,
d) a középtávú - az első három évre vonatkozó - üzleti tervet, ide nem értve a
központi szervhez tartósan kapcsolt hitelintézetet, a működéshez szükséges
személyi és tárgyi feltételek biztosítására vonatkozó igazolásokat,
e) a folytatni kívánt tevékenységekre vonatkozó, az általános szerződési
feltételeket is tartalmazó egy vagy több üzletszabályzatot,
f) nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a tevékenységét mikor kívánja
megkezdeni,
g) az Országos Betétbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: OBA) megküldött
csatlakozási nyilatkozat másolatát kivéve, ha a fióktelep formában működő
hitelintézetnek e törvény alapján nem szükséges csatlakoznia az OBA-hoz,
h) nyilatkozatot arról, hogy a jogszabályban meghatározott
adatszolgáltatások teljesítésére felkészült, valamint az adatszolgáltatáshoz
felhasznált számítógépes programok tesztfuttatási eredményeit,
i) számviteli politikájának, részletes számviteli rendszerének tervezetét,
j) valamely, a hitelintézetek közötti fizetési rendszerhez való közvetlen
csatlakozásról szóló nyilatkozatot és a csatlakozást biztosító informatikai
rendszer könyvvizsgálói igazolását, vagy a közvetve történő csatlakozás
elfogadásáról adott nyilatkozatot,
k) a központi hitelinformációs rendszerről szóló törvényben meghatározott
központi hitelinformációs rendszerhez történő csatlakozásról szóló
nyilatkozatot,
l)
2
2 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (4). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
a hitelintézet likviditását, fizetőképességét (szolvenciáját) súlyosan
veszélyeztető állapot esetén alkalmazandó, a hitelintézet igazgatósága által
elfogadott eljárás rendjét és - ha a hitelintézetre nem terjed ki az összevont
alapú felügyelet - a 114. §-ban meghatározott egyedi helyreállítási tervét,
m) a szervezeti felépítését, az irányítási, döntési és ellenőrzési rendjét és a
szervezeti és működési szabályzatát, ha ezeket az alapító okirat részletesen
nem tartalmazza,
n)
3
3 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 61. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
szövetkezeti hitelintézet esetében a Szhitv.-ben meghatározott
Integrációs Szervezethez benyújtott, csatlakozásról szóló nyilatkozatot,
o) harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe esetén, ha az a Felügyelet e
törvény szerinti engedélye alapján nem csatlakozik az OBA-hoz,
oa) az ügyfelek - biztosított betéti formákról történő - magyar nyelvű
tájékoztatására vonatkozó kötelezettségvállalását,
33. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
ob) a harmadik országbeli hitelintézetnek a betétesek Magyarországon
történő kártalanítására vonatkozó kötelezettségvállalását, és
oc) a kártalanítás feltételeit, módját, az eljárás menetének rendjét, és a
kártalanítás kifizetését biztosító megállapodásokat,
p)
1
1 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (5). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
a Szanálási Alaphoz történő csatlakozásáról szóló nyilatkozat másolatát,
q)
2
2 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 192. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
a panaszkezelési szabályzatát.
(3) Már működő pénzügyi intézmény tevékenységi körének pénzügyi
szolgáltatással történő bővítésére vonatkozó engedély iránti kérelméhez
benyújtja a tevékenység végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek
meglétét bizonyító igazolást, valamint a (2) bekezdés d)-f), h) és k)-m)
pontjában foglaltakat, ha ezek benyújtására korábban még nem került sor.
13. Függő és független közvetítő engedélyezése, bejelentése
21. §
3
3 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 119. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
(1)
4
4 Megállapította: 2017. évi CXLV. törvény 124. §. Hatályos: 2018. I. 1-től.
A függő ügynök - ide nem értve a jelzáloghitel közvetítői
tevékenységet végző függő ügynököt - a Felügyelet engedélye nélkül, a 202. §
szerinti nyilvántartásba vételt követően végezhet ügynöki tevékenységet.
(2) A pénzügyi intézmény az általa megbízott függő ügynök, többes ügynök
és közvetítői alvállalkozó személyét, valamint az alkusz az általa megbízott
közvetítői alvállalkozó személyét a Felügyelet által meghatározott módon és
gyakorisággal bejelenti a Felügyeletnek.
(3) Független közvetítő, valamint jelzáloghitel közvetítői tevékenységet
végző függő közvetítő - ide nem értve a hitelintézetet - csak olyan jogi személy,
egyéni cég és egyéni vállalkozó lehet,
a) akinek vezető állású személye - ideértve az egyéni vállalkozót is -
aa) büntetlen előéletű,
ab) jó üzleti hírnévvel rendelkezik,
ac) legalább három év szakirányú szakmai gyakorlattal, valamint a
közvetítőkre előírt szakmai végzettséggel rendelkezik,
b) akinek mindenkor rendelkezésére áll a tevékenységéből eredő károk
biztosításához szükséges felelősségbiztosítás.
(4) A közvetítő tevékenységéből eredő károk biztosításához szükséges
felelősségbiztosítás összege jelzáloghitel közvetítői tevékenységet nem végző
a) többes kiemelt közvetítőnél és többes ügynöknél mindenkor legalább
káreseményenként ötmillió forint, illetve évente együttesen legalább
ötvenmillió forint,
b) alkusznál mindenkor legalább káreseményenként tízmillió forint, illetve
évente együttesen legalább százmillió forint.
(5)
5
5 Módosította: 2017. évi LII. törvény 22. § (7) a).
A (3) bekezdésben meghatározottakon kívül a többes kiemelt közvetítő
és az alkusz rendelkezik a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása
megelőzésére és megakadályozására, valamint az Európai Unió és az ENSZ
Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések
végrehajtására vonatkozó szabályzattal és eljárásrenddel.
34. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(6) A (3) bekezdés a) pont ac) alpontja alkalmazása szempontjából
szakirányú szakmai gyakorlatként pénzügyi intézménynél, közvetítőnél
tisztségviselőként vagy pénzügyi szolgáltatási, közvetítői szakterületen
alkalmazottként, egyéni vállalkozóként vagy munkavégzésre irányuló egyéb
jogviszonyban eltöltött gyakorlat vehető figyelembe. Külföldön szerzett
szakmai gyakorlat akkor vehető figyelembe, ha megszerzésére pénzügyi
intézménynek, illetve közvetítőnek megfeleltethető intézménynél került sor.
(7) Független közvetítőként és jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző
függő közvetítőként történő működésre jogosító engedély iránti kérelemhez a
kérelmező mellékeli
a) a 2. mellékletben meghatározott azonosító adatait,
b) a kérelem benyújtásakor hatályos létesítő okiratát, harminc napnál nem
régebbi okirati igazolást arról, hogy a személyes joga szerinti bejegyzése
(nyilvántartásba vétele) megtörtént, nem áll csőd-, felszámolási vagy
végelszámolási eljárás alatt, valamint vezető állású személye megfelel a (3)
bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek,
c) nyilatkozatát arról, hogy a közvetítői tevékenysége irányítása
Magyarországon létesített főirodában történik,
d) a nyilatkozatát, hogy rendelkezik a szolgáltatás nyújtásához szükséges
személyi és tárgyi feltételekkel,
e) az általa végezni kívánt tevékenységre vonatkozó általános szerződési
feltételeket is tartalmazó üzletszabályzatot,
f) a nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a független közvetítőként vagy
jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző függő közvetítőként történő
működését mikor kívánja megkezdeni,
g) a nyilatkozatát arról, hogy a jogszabályban meghatározott vagy
jogszabályon alapuló adatszolgáltatások teljesítésére felkészült,
h) a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát arra
vonatkozóan, hogy hozzájárul az engedély iránti kérelemhez mellékelt iratban
foglaltak valódiságának a Felügyelet által megkeresett szervek útján történő
ellenőrzéséhez, valamint
i) a panaszkezelési szabályzatát.
(8)
1
1 Módosította: 2017. évi LII. törvény 22. § (7) b).
Ha a kérelmező többes kiemelt közvetítőként kíván működni, a (7)
bekezdésben meghatározottakon kívül a kérelemben igazolja az induló tőke
teljes összegének rendelkezésre állását. Ha a kérelmező többes kiemelt
közvetítőként vagy alkuszként kíván működni, a kérelemhez mellékeli a
pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és
megakadályozására, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa
által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtására
vonatkozó szabályzatát és eljárásrendjét.
(9) Ha a kérelmező a (7) bekezdés b) pontjában meghatározott adatot nem
igazolja, a Felügyelet adatszolgáltatási kérelemmel fordul a szükséges
adatokról nyilvántartást vezető magyarországi hatósághoz vagy bírósághoz.
22. § A 14. § (1) bekezdés h) pontjában és 15. § (1) bekezdés f) pontjában
meghatározott esetben az engedély iránti kérelemhez a pénzügyi intézmény
benyújtja az írásbeli szerződést, amely azt a szerződési kikötést is tartalmazza,
hogy a Felügyelet, valamint a pénzügyi intézmény korlátozás nélkül
ellenőrizheti a közvetítőnél a megbízás tárgyát képező tevékenységgel
kapcsolatos gazdálkodást és az üzleti könyveket.
35. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
14. Az alapszabály módosításának engedélyezése
23. § A Felügyelet engedélye szükséges a hitelintézetek alapszabályának
módosításához a következő esetekben:
a) a cég nevének és székhelyének megváltoztatása,
b) a tevékenységi kör módosítása,
c) a jegyzett tőke leszállítása,
d) részvényfajta megváltoztatása, új részvényfajta kibocsátása vagy a
korábban kibocsátott részvények típusainak módosítása,
e) az igazgatóság jogkörének módosítása,
f) átváltoztatható, átváltozó vagy elővásárlási jogot biztosító kötvény
kibocsátása és az azokra vonatkozó szabályok módosítása,
g) részvényre vonatkozó elővásárlási jog alapítása és megváltoztatása,
valamint
h) szövetkezeti hitelintézetnél az egy tag számára kötelező, valamint
lehetséges vagyoni hozzájárulás mértékének megváltoztatása.
15. Átalakítás, egyesülés és szétválás engedélyezése
24. § (1) Hitelintézet más típusú hitelintézetté, pénzügyi vállalkozássá,
továbbá pénzügyi vállalkozás hitelintézetté történő átalakítása esetén az
alapításra vonatkozó szabályokat alkalmazza. Hitelintézet befektetési
vállalkozássá történő átalakítása esetén - a (2) bekezdésben meghatározott
eltéréssel - a Bszt. engedélyezésre vonatkozó szabályait alkalmazza.
(2) A Bszt. engedélyezésre vonatkozó szabályait nem szükséges alkalmazni a
befektetési vállalkozássá átalakítandó hitelintézet által folytatott és már
engedélyezett befektetési szolgáltatási tevékenység, befektetési szolgáltatási
tevékenységet kiegészítő szolgáltatás vonatkozásában.
(3) Hitelintézet csak abban az esetben alakítható át pénzügyi vállalkozássá
vagy befektetési vállalkozássá, ha betétállományát az átalakítást eldöntő
közgyűlési határozatot megelőzően teljes egészében átruházta.
25. § (1) Pénzügyi vállalkozás kizárólag más pénzügyi vállalkozással
egyesülhet, illetve beolvadhat hitelintézetbe. Hitelintézetbe más hitelintézet,
pénzügyi vállalkozás, járulékos vállalkozás befektetési vállalkozás és központi
szerződő fél olvadhat be, illetve hitelintézet más hitelintézettel olvadhat össze.
(2) Nem egyesülhet
a)
1
1 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi XXXIX. törvény 108. §. Hatálytalan: 2014. IX. 30-tól.
b)
2
2 Módosította: ugyane törvény 308. § (2) b).
fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény és jogi személy.
(3) Hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás egyesülése esetén az
engedélyezésre irányuló kérelemhez benyújtja:
a) az egyesülési szerződést,
b) a könyvvizsgáló által hitelesített vagyonmérleg-tervezetet, a
kötelezettségek és a követelések állományát,
c) mindazon iratot, amely a végezni kívánt tevékenységi kör
engedélyezéséhez szükséges, valamint
d) hitelintézetek egyesülése esetén olyan adatokat, amelyekből a 79. § (5)
bekezdésében foglalt feltétel fennállása megállapítható.
26. § A Felügyeletnek a pénzügyi intézmények egyesüléséhez adott
engedélye nem pótolja a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét.
36. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
27. § Pénzügyi intézmények átalakulása, egyesülése (beolvadás,
összeolvadás) esetén a Felügyelet az alapítás és a működés megkezdésének
engedélyezésével kapcsolatos határozatot egy eljárásban is meghozhatja.
28. § (1) Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások szétválására az alapításra
vonatkozó szabályokat szükséges alkalmazni.
(2) Az alapszabály módosításának engedélyezése iránti eljárásban e
törvénynek az alapítás és működés engedélyezésére megállapított szabályait
szükséges alkalmazni.
16. Az engedély megadásának általános szabályai
29. § (1) Az engedélyezési eljárás során a Felügyelet a kérelemmel
összefüggő és rendelkezésre álló okiratokat és információkat gondosan
mérlegeli, és meggyőződik arról, hogy az engedély kiadása nem ütközik
jogszabályba. A Felügyelet az engedélyezési eljárás során az egyes
engedélyezési feltételek meglétét a helyszínen is megvizsgálhatja.
(2) A Felügyelet a hitelintézet alapítási engedélyének megadásához
előzetesen kikéri a másik EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságának
véleményét, ha az alapítani kívánt hitelintézet
a) másik EGT-államban székhellyel rendelkező befektetési vállalkozás,
hitelintézet vagy biztosító leányvállalata,
b) másik EGT-államban székhellyel rendelkező befektetési vállalkozás,
hitelintézet vagy biztosító anyavállalatának leányvállalata, vagy
c) ellenőrző befolyással rendelkező természetes vagy jogi személy
tulajdonosa másik EGT-államban székhellyel rendelkező befektetési
vállalkozásban, hitelintézetben vagy biztosítóban ellenőrző befolyással
rendelkezik.
30. § (1) A Felügyelet az alapítás iránti kérelmet elutasítja, ha a kérelmező
a) az engedélyezési eljárásban megtévesztő vagy valótlan adatot közöl,
b) által alapítani kívánt pénzügyi intézmény nem felel meg az induló tőkére,
a társasági formára, cégformára, a tulajdonlásra, és az irányító testületekre
vonatkozó törvényi követelményeknek,
c) devizakülföldi, és nincs kézbesítési megbízottja, vagy
d) a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló személyre vonatkozó harmadik
országbeli jogrend nem teszi lehetővé az összevont alapú felügyeleti feladatok
ellátását,
e)
1
1 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 164. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
tevékenységével kapcsolatosan feltételezhető, hogy az erre vonatkozó
jogszabályok értelmében pénzmosást vagy terrorizmus-finanszírozást
követnek vagy követtek el, vagy kísérelnek vagy kíséreltek meg elkövetni,
vagy hogy a szándékolt tevékenység növelheti ennek kockázatát.
(2) A Felügyelet a fióktelep alapítására irányuló kérelmet akkor is elutasítja,
ha a 18. § (1) bekezdésében, vagy a 19. §-ban felsorolt feltételek valamelyike
nem teljesül.
(3) A tevékenységi engedély iránti kérelmet a Felügyelet elutasítja, ha a
kérelmező
a) esetében az (1) bekezdésben említett valamely elutasítási ok fennáll,
b) a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkezik,
c) üzleti terve, az engedély iránti kérelemhez mellékelt egyéb irat, továbbá a
Felügyelet rendelkezésére álló bármely okirat, adat vagy információ alapján
megállapítható, hogy a kérelmező nem tud megfelelni a prudens működésre
vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
37. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
17. A hitelintézet alapítási engedélye érvényességének határideje
31. § A hitelintézet alapítását engedélyező határozat érvényét veszti, ha a
tevékenységi engedély iránti kérelmet a határozat kézhezvételétől számított
hat hónapon belül a hitelintézet nem nyújtja be a Felügyelethez. A határidő
elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs.
18. Az engedély visszavonása és visszaadása
32. § (1) A Felügyelet az alapítási vagy tevékenységi engedélyt
visszavonhatja, ha
a) az engedélyt a Felügyelet megtévesztésével vagy más jogszabálysértő
módon szerezték meg,
b) a pénzügyi intézmény - törvény által - tiltott tevékenységet folytat,
c) az alapítási engedély tekintetében valamennyi pénzügyi intézmény, ezen
kívül a hitelintézet a tevékenységi engedély tekintetében a kézhezvételétől
számított tizenkét hónapon belül a tevékenységét nem kezdi meg,
d) a pénzügyi intézmény hat hónapon keresztül nem folytat pénzügyi
szolgáltatási tevékenységet,
e) a pénzügyi intézmény már nem felel meg e törvény vagy - a prudens
működésre vonatkozó - más jogszabályban foglalt rendelkezéseknek,
f) a pénzügyi intézmény több alkalommal súlyosan megsértette a
számvitelre, a független és megbízható irányításra, illetve ellenőrzésre
vonatkozó, továbbá az e törvényben, valamint a prudens működésre vonatkozó
más jogszabályokban, illetve a Felügyelet határozataiban foglalt előírásokat,
g) olyan körülmény áll fenn, amely miatt a pénzügyi intézmény működése
súlyosan veszélyezteti vagy sérti az ügyfelek érdekeit, akadályozhatja a
pénzforgalmat, illetve a pénz- és tőkepiac megfelelő működését,
h) a fióktelep engedélyezéséhez kapcsolódó feltételek valamelyike már nem
teljesül, vagy
i) a 18. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott információátadás nem
biztosított.
(2) A Felügyelet az alapítási vagy tevékenységi engedélyt visszavonja, ha a
pénzügyi intézmény az alapítási vagy tevékenységi engedélyét e törvénynek
megfelelően visszaadja.
(3) A Felügyelet a fióktelep engedélyét visszavonja, ha a székhely szerinti
illetékes felügyeleti hatóság a külföldi pénzügyi intézmény engedélyét
visszavonta.
(4)
1
1 Módosította: 2014. évi XVI. törvény 294. § (3).
A pénzügyi intézménynek nem minősülő gazdálkodó szervezet
engedélyét a Felügyelet az (1) és (2) bekezdésben foglaltak megfelelő
alkalmazásával vonhatja vissza.
(5)
2
2 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (6). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
A pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő
intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvényben (a
továbbiakban: Szantv.) meghatározott szanálás alatt álló pénzügyi intézmény
tevékenységi engedélye a szanálási eljárás megszüntetéséig nem vonható
vissza.
33. § (1) A Felügyelet a hitelintézet tevékenységi engedélyét akkor is
visszavonhatja, ha a hitelintézet
38. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) esetében fennáll a veszélye annak, hogy nem tud eleget tenni
kötelezettségeinek,
b) a nem vitatott tartozását az esedékességét követő öt napon belül nem
egyenlítette ki, és vagyona (eszközei) az ismert hitelezők követelésének
kielégítésére sem nyújtana fedezetet.
(2) A Felügyelet visszavonja a hitelintézet tevékenységi engedélyét, ha
a) a bíróság elrendeli a hitelintézet felszámolását,
b) a hitelintézet az OBA-val fennálló tagsági jogviszonya kizárással
megszűnt,
c)
1
1 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 100. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
a nem vitatott betétből eredő tartozását az esedékességét követő öt
napon belül képtelen visszafizetni, és nem valószínű a későbbi visszafizetés
sem.
(3) Hitelintézet tevékenységi engedélyét a Felügyelet a pénz-, tőke- és
biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter jóváhagyásával vonhatja
vissza.
34. §
2
2 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 120. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
(1) A Felügyelet a független közvetítő és a jelzáloghitel közvetítői
tevékenységet végző függő közvetítő tevékenységi engedélyét visszavonja, ha
a közvetítő
a) az e törvényben előírt működési feltételek bármelyikének nem felel meg,
b) nyilvántartása, illetve az éves beszámolója nem felel meg a valóságnak,
c) az engedély megadásától számított egy éven belül tevékenységét nem
kezdte meg vagy a tevékenységet hat hónapon túl szünetelteti,
d) a tevékenysége felfüggesztésének időtartama alatt a jogsértő helyzet
megszüntetése érdekében tett felügyeleti intézkedések nem vezettek
eredményre, vagy
e) a tevékenységi engedélyét visszaadta.
(2)
3
3 Megállapította: 2016. évi LIII. törvény 119. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től.
A Felügyelet a független közvetítő és a jelzáloghitel közvetítői
tevékenységet végző függő közvetítő tevékenységi engedélyét visszavonhatja,
ha
a) a közvetítő működése súlyosan vagy ismétlődően megsérti az ügyfelek
érdekeit;
b) a közvetítő tevékenységére vonatkozó jogszabályokat ismételten vagy
súlyosan megsérti; vagy
c) megállapítja, hogy a közvetítő tevékenységi engedély nélkül vagy
bejelentés hiányában végez az MNB tv. 39. § (1) bekezdés a), f), h), i), k) vagy
l) pontjában meghatározott törvények hatálya alá tartozó személy által
végezhető tevékenységet és
ca) e tevékenységével előidézett jogsértés súlya indokolja, vagy
cb) azon személyek érdekeinek a megóvása indokolja, amelyek számára e
tevékenységet végezte.
35. § (1) A pénzügyi intézmény - ide nem értve a kizárólag
csoportfinanszírozást végző pénzügyi vállalkozást - a tevékenységi engedélyét
a Felügyeletnek akkor adhatja vissza, ha bizonyítja, hogy pénzügyi
szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból származó kötelezettsége
nincs. A Felügyelet meghatározhatja azokat a feltételeket és előírásokat,
amelyek teljesítéséig a pénzügyi intézmény és a szolgáltató működését - az
arra vonatkozó szabályok szerint - köteles folytatni.
39. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) Pénzügyi holding társaság az engedélyét a Felügyeletnek akkor adhatja
vissza, ha bizonyítja, hogy pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi
szolgáltatásból származó kötelezettségén kívül a korábbi leányvállalatai
tekintében sincs semmilyen kötelezettsége.
(3) Pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét a Felügyelet visszavonja,
ha a pénzügyi vállalkozás a nem vitatott tartozását az esedékességét követő öt
napon belül nem egyenlítette ki, és vagyona (eszközei) az ismert hitelezők
követelésének kielégítésére sem nyújtana fedezetet.
III. Fejezet
Szolgáltatás nyújtásának szabadsága
19. Másik EGT-államban történő fióktelep létesítés szabályai
36. § (1) A hitelintézet bejelenti a Felügyeletnek, ha másik EGT-államban
fióktelepet kíván létesíteni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés tartalmazza
a) annak az EGT-államnak a megnevezését, amelyben a hitelintézet a
fióktelepet létesíteni kívánja,
b) a fióktelep szervezeti felépítésére, irányítására, ellenőrzési rendjére
vonatkozó dokumentumokat,
c) a végezni kívánt tevékenységek megnevezését,
d) az üzleti tervet,
e) a fióktelep irányítását ellátó felelős személyek megnevezését, valamint
f) a fióktelep címét.
(3) Ha a Felügyelet a rendelkezésére álló információk szerint a bejelentő
hitelintézet irányítási struktúrája és pénzügyi helyzete megfelel a jogszabályi
előírásoknak, a Felügyelet a bejelentés kézhezvételétől számított három
hónapon belül írásban tájékoztatja az érintett, másik EGT-állam illetékes
felügyeleti hatóságát. A tájékoztatást egyidejűleg közli a bejelentő
hitelintézettel is.
(4) A (3) bekezdés szerinti tájékoztatásban a Felügyelet közli a másik
EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságával a fióktelepet létesítő hitelintézet
szavatoló tőkéjét és tőkekövetelményét, valamint a fióktelep által gyűjtött
betétekre vonatkozó betétbiztosítás részletes szabályait.
(5) Ha a Felügyelet a (3) bekezdés szerinti tájékoztatás elküldését
megtagadja, ezt a bejelentéstől számított legkésőbb három hónapon belül
határozatban közli a bejelentő hitelintézettel.
(6) A fióktelep a (3) bekezdés szerinti tájékoztatás kézhezvételét követően,
illetve a tájékoztatásra rendelkezésre álló két hónapos időtartam eltelte után
létrehozható és megkezdheti működését.
(7) Ha a működés során a (2) bekezdés b)-f) pontjában meghatározott
információkban vagy a fióktelep által gyűjtött betétekre vonatkozó
betétbiztosítási feltételekben változás következik be, a hitelintézet legalább
egy hónappal a változást megelőzően írásban erről tájékoztatja a Felügyeletet
és a másik EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságát.
(8) A Felügyelet tájékoztatja a másik EGT-állam illetékes felügyeleti
hatóságát, ha az EGT-államban fiókteleppel rendelkező hitelintézet
tevékenységi engedélyét visszavonta.
40. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(9) E § alkalmazásában a központi szervhez tartósan kapcsolt hitelintézet a
központi szervével egy hitelintézetnek tekintendő.
37. § (1) A 15. § (4) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő,
magyarországi székhelyű pénzügyi vállalkozás bejelenti a Felügyeletnek, ha a
másik EGT-államban fióktelepet kíván létesíteni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés tartalmazza
a) annak az EGT-államnak a megnevezését, amelyben a pénzügyi vállalkozás
a fióktelepet létesíteni kívánja,
b) a fióktelep szervezeti felépítésére, irányítására, ellenőrzési rendjére
vonatkozó dokumentumokat,
c) a végezni kívánt tevékenységek megnevezését,
d) az üzleti tervet,
e) a fióktelep irányítását ellátó felelős személyek megnevezését, valamint
f) a fióktelep címét.
(3) Ha a Felügyelet rendelkezésére álló információk szerint a bejelentő
pénzügyi vállalkozás irányítási struktúrája és pénzügyi helyzete megfelel a
jogszabályi előírásoknak, a Felügyelet a bejelentés kézhezvételétől számított
három hónapon belül írásban tájékoztatja az érintett EGT-állam illetékes
felügyeleti hatóságát. A tájékoztatást egyidejűleg közli a bejelentő pénzügyi
vállalkozással is.
(4) A (3) bekezdés szerinti tájékoztatásban a Felügyelet közli a másik
EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságával a fióktelepet létesítő pénzügyi
vállalkozás és az anyavállalatának összevont alapú tőkekövetelményét. A
Felügyelet a tájékoztatáshoz mellékeli az igazolást a 15. § (4) bekezdésben
foglalt feltételek fennállásáról.
(5) Ha a Felügyelet a (3) bekezdés szerinti tájékoztatás elküldését
megtagadja, ezt a bejelentés kézhezvételétől számított legkésőbb három
hónapon belül határozatban közli a bejelentő pénzügyi vállalkozással.
(6) A fióktelep az érintett EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága által
adott, a folytatni kívánt tevékenység végzésével kapcsolatos feltételekről szóló
tájékoztatás kézhezvételét követően, a tájékoztatásra rendelkezésre álló két
hónapos időtartam eltelte után létrehozható és megkezdheti működését.
(7) Ha a működés során a (2) bekezdés b)-f) pontjában meghatározott
információkban változás következik be, a pénzügyi vállalkozás legalább egy
hónappal a változást megelőzően írásban erről tájékoztatja a Felügyeletet és a
másik EGT-államban illetékes felügyeleti hatóságot.
(8) A Felügyelet értesíti a másik EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságát, ha
az EGT-államban fiókteleppel rendelkező pénzügyi vállalkozás
a) már nem felel meg a 15. § (4) bekezdésében foglalt feltételeknek, vagy
b) tevékenységi engedélyét visszavonta.
37/A. §
1
1 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 121. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
(1) A jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző közvetítő bejelenti
a Felügyeletnek, ha másik EGT-államban jelzáloghitel közvetítői tevékenység
végzésére fióktelepet kíván létesíteni.
(2) A közvetítő pénzügyi vállalkozásnak kizárólag akkor jogosult másik
EGT-államban fióktelepen keresztül közvetítői tevékenységet végezni, ha a
pénzügyi vállalkozás megfelel a 15. § (4) bekezdésben meghatározott
feltételeknek.
(3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés tartalmazza
a) annak az EGT-államnak a megnevezését, amelyben a közvetítő a
fióktelepet létesíteni kívánja,
41. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b) a fióktelep szervezeti felépítésére, irányítására, ellenőrzési rendjére
vonatkozó dokumentumokat,
c) a megbízó pénzügyi intézmények nevét,
d) a megbízó pénzügyi intézmény felelősségének körét a közvetítő e
tevékenysége keretében okozott károkért,
e) az üzleti tervet,
f) a fióktelep irányítását ellátó felelős személyek megnevezését, valamint
g) a fióktelep címét.
(4) Ha a Felügyelet rendelkezésére álló információk szerint a bejelentő
közvetítő megfelel a jogszabályi előírásoknak, a Felügyelet a bejelentést
követő egy hónapon belül írásban tájékoztatja az érintett EGT-állam illetékes
felügyeleti hatóságát a közvetítő szándékáról. A tájékoztatásnak ki kell térnie
arra is, hogy a közvetítő mely pénzügyi intézményekkel kötött megbízási
szerződést. A Felügyelet a tájékoztatást egyidejűleg közli a bejelentő
közvetítővel.
(5) A közvetítő fióktelepe a Felügyelet tájékoztatásának kézhezvételét követő
egy hónapot követően létrehozható és megkezdheti működését.
(6) A Felügyelet tizennégy napon belül írásban tájékoztatja a másik
EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságát, ha az EGT-államban fiókteleppel
rendelkező jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző közvetítő tevékenységi
engedélyét visszavonta.
20. Rendszerszinten jelentős fióktelep
38. § (1) Ha egy magyarországi székhelyű hitelintézet egy másik
EGT-államban fióktelepet létesített vagy a Felügyelet a fióktelepet létesítő
hitelintézet összevont alapú felügyeletet ellátó felügyeleti hatósága, akkor a
másik EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága kérelmére a Felügyelet a
kérelmező felügyeleti hatósággal közösen a fióktelepet rendszerszinten
jelentős fióktelepnek minősítheti.
(2) A Felügyelet - a (3) bekezdésben meghatározott szempontok
figyelembevétele mellett alapos indoknak minősíthető érvek alapján -
kérelmezheti a másik EGT-államnak összevont alapú felügyeletet ellátó
illetékes felügyeleti hatóságánál vagy ennek hiányában a hitelintézet
székhelye szerinti EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságánál, hogy közösen
rendszerszinten jelentős fióktelepnek minősítsék egy másik EGT-államban
székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi fióktelepét.
(3) A rendszerszinten jelentős fióktelepnek való minősítésnél az indok
alaposságának megállapításakor legalább az alábbi szempontokat szükséges
figyelembe venni:
a) a fióktelep adott EGT-állambeli piaci részesedése a betétállományt
tekintve meghaladja-e a kettő százalékot,
b) a fióktelep tevékenységének felfüggesztése vagy megszüntetése milyen
hatást gyakorolna az adott EGT-állam piacának likviditására és fizetési,
elszámolási és kiegyenlítési rendszerére, valamint
c) az ügyfélszámot tekintve mekkora a fióktelep mérete és jelentősége az
adott EGT-állam banki vagy pénzügyi rendszerében.
(4) A Felügyelet intézkedik annak érdekében, hogy a másik EGT-állam
illetékes felügyeleti hatóságával a rendszerszinten jelentős fiókteleppé
minősítésről többoldalú eljárás keretében határozatot hozzanak.
42. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(5) Ha a fióktelepet Magyarországon létesítették és a kérelemről - annak
kézhezvételétől számított két hónapon belül - többoldalú eljárás keretében
nem hoznak határozatot, akkor a Felügyelet újabb két hónapos határidőn belül
- az eljárásban részt vevő másik EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságának a
többoldalú eljárás során adott véleményére és fenntartásaira figyelemmel -
egyedül határozhat arról, hogy a fióktelep rendszerszinten jelentősnek
minősül.
(6) A Felügyelet az (5) bekezdés szerinti határozatát közli a többi érintett
EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságával.
(7) A (4) bekezdés szerinti közös határozat, valamint - ha a fióktelepet a
másik EGT-államban létesítették - a másik EGT-állam illetékes felügyeleti
hatósága által fióktelepet rendszerszinten jelentősnek minősítő határozat
Magyarországon közvetlenül alkalmazandó és végrehajtható.
39. § Ha egy magyarországi székhelyű hitelintézet egy másik EGT-államban
rendszerszinten jelentős fióktelepet létesített, a Felügyelet értesíti a másik
EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságát, ha
a) a hitelintézetnél vagy olyan vállalkozásnál, amelyre a hitelintézettel
együttesen kiterjed az összevont alapú felügyelet, információt szerez olyan
kedvezőtlen fejlemény bekövetkezéséről, amely súlyosan érintheti a
hitelintézetet, vagy
b) a hitelintézettel szemben kivételes intézkedést alkalmazott.
21. Határon átnyúló szolgáltatás nyújtásának szabályai
40. § (1) Ha határon átnyúló szolgáltatásként első ízben kíván a hitelintézet
pénzügyi szolgáltatást vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani egy
másik EGT-államban, akkor a Felügyeletnek előzetesen bejelenti a másik
EGT-államban végezni kívánt tevékenységet.
(2) A Felügyelet az (1) bekezdés szerinti bejelentés kézhezvételétől számított
egy hónapon belül tájékoztatja a másik EGT-állam illetékes felügyeleti
hatóságát a hitelintézet által tervezett szolgáltatás nyújtásáról. A tájékoztatást
egyidejűleg közli a bejelentő hitelintézettel is.
(3) A hitelintézet a szolgáltatás nyújtását a Felügyelet tájékoztatásának
kézhezvételét követően kezdheti meg a másik EGT-államban.
41. § (1) A pénzügyi vállalkozás határon átnyúló szolgáltatást a másik
EGT-államban abban az esetben nyújthat, ha megfelel a 15. § (4)
bekezdésében meghatározott feltételeknek.
(2) Ha határon átnyúló szolgáltatásnyújtásként első ízben kíván a pénzügyi
vállalkozás pénzügyi szolgáltatást, vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást
nyújtani a másik EGT-államban, előzetesen bejelenti a Felügyeletnek a másik
EGT-államban nyújtani kívánt szolgáltatásokat.
(3) A Felügyelet a (2) bekezdés szerinti bejelentés kézhezvételétől számított
egy hónapon belül tájékoztatja a másik EGT-állam illetékes felügyeleti
hatóságát a pénzügyi vállalkozás tervezett tevékenységéről. A Felügyelet a
tájékoztatást egyidejűleg közli a bejelentő pénzügyi vállalkozással is.
(4) A Felügyelet a tájékoztatáshoz mellékeli az igazolását a 15. § (4)
bekezdésében foglalt feltételek fennállásáról.
(5) A pénzügyi vállalkozás a szolgáltatását a Felügyelet tájékoztatásának
kézhezvételét követően kezdheti meg a másik EGT-államban.
43. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(6) Ha a pénzügyi vállalkozás már nem felel meg a 15. § (4) bekezdésében
meghatározott feltételeknek, akkor a Felügyelet értesíti azon EGT-állam
illetékes felügyeleti hatóságát, ahol a pénzügyi vállalkozás határon átnyúló
szolgáltatást nyújt.
(7) Ha a Felügyelet a (3) bekezdés szerinti tájékoztatás elküldését
megtagadja, ezt a bejelentés kézhezvételétől számított legkésőbb egy hónapon
belül határozatban közli a bejelentő pénzügyi vállalkozással. A Felügyelet
kizárólag abban az esetben tagadhatja meg a tájékoztatás elküldését, ha a 15.
§ (4) bekezdésében meghatározott feltételek nem állnak fenn.
41/A. §
1
1 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 122. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
(1) Ha határon átnyúló szolgáltatásként első ízben kíván a közvetítő
jelzáloghitel közvetítői tevékenységet nyújtani egy másik EGT-államban, akkor
ezen szándékát a Felügyeletnek előzetesen bejelenti.
(2) A közvetítő pénzügyi vállalkozásnak kizárólag akkor jogosult másik
EGT-államban határon átnyúló szolgáltatást végezni, ha a pénzügyi vállalkozás
megfelel a 15. § (4) bekezdésében meghatározott feltételeknek.
(3) A Felügyelet az (1) bekezdés szerinti bejelentés kézhezvételétől számított
egy hónapon belül tájékoztatja a másik EGT-álam illetékes felügyeleti
hatóságát a közvetítő által tervezett tevékenységről. A tájékoztatásnak ki kell
térnie arra is, hogy a közvetítő mely pénzügyi intézményekkel kötött
megbízási szerződést, valamint a közvetítő e tevékenysége során okozott
kárért a megbízó pénzügyi intézmény felelősségének körére. A Felügyelet a
tájékoztatást egyidejűleg közli a bejelentő közvetítővel.
(4) A közvetítő a Felügyelet tájékoztatásának kézhezvételét követő egy
hónapot követően megkezdheti a határon átnyúló szolgáltatás végzését.
(5) Ha a Felügyelet a jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző közvetítő
tevékenységi engedélyét visszavonta, tizennégy napon belül írásban
tájékoztatja azon EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságát, ahol a közvetítő
határon átnyúló szolgáltatást nyújt.
42. §
2
2 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 123. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
Ha egy másik EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága arról
tájékoztatja a Felügyeletet, hogy a székhelyén bejegyzett pénzügyi intézmény,
jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző közvetítő Magyarországon
fióktelepet nyit vagy Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást kíván
végezni, akkor a Felügyelet tájékoztatja a pénzügyi intézményt, a közvetítőt az
ügyfelek védelmére vonatkozó rendelkezésekről, így különösen
a) az ügyfelekkel szembeni tájékoztatási kötelezettségekről,
b) az üzletszabályzat követelményéről, valamint
c) az egyes pénzügyi szolgáltatások nyújtásának szabályairól.
22. A bankképviseletre vonatkozó sajátos szabályok
43. § (1) A bankképviselet kapcsolatot tarthat személyekkel és
szervezetekkel, a jogszabályok keretei között adatokat és információkat
szolgáltathat a képviselt hitelintézetről, valamint elősegítheti annak
szolgáltatásnyújtását és ügyfeleivel való kapcsolattartását, de üzletszerű
tevékenységet nem folytathat.
(2) A magyarországi székhellyel nyilvántartott bankképviselet jogi személy,
amely a cégjegyzékbe bejegyezésre kerül.
44. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
44. §
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 194. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
A külföldi székhelyű hitelintézet bankképviseletének Magyarországon
történő létesítését bejelenti a Felügyeletnek. A Felügyelet engedélye
szükséges magyarországi székhelyű hitelintézet bankképviseletének harmadik
országban történő létesítéséhez és a bankképviselet működésének
megkezdéséhez.
45. § (1)
2
2 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 237. § b).
Magyarországi székhellyel rendelkező hitelintézet harmadik
országbeli bankképviseletének létesítésére irányuló engedély iránti kérelem
tartalmazza
a) a bankképviselet megnevezését a képviseleti jellegre való utalással,
b) a végezni kívánt tevékenységek részletes megjelölését,
c) a működés tervezett időtartamát,
d) az alkalmazni kívánt érdemi ügyintézők számát és szakmai önéletrajzát,
valamint
e) a bankképviselet vezetőjének nevét és szakmai önéletrajzát.
(2) Külföldi hitelintézet magyarországi bankképviseletének létesítésére
irányuló bejelentés esetén a bejelentés - az (1) bekezdésben felsoroltakon felül
- tartalmazza a bejelentő illetékes felügyeleti hatóságától származó
a) bankképviselet létesítésére vonatkozó engedélyt, a hozzájáruló
nyilatkozatot vagy tudomásulvételt,
b) nyilatkozatot, amely szerint a bankképviselet vezetőjének személyére
nézve kizáró okot nem állapított meg.
46. § (1) A bankképviselet vezetője felelős az e törvényben a
bankképviseletre meghatározott rendelkezések betartásáért.
(2) A bankképviselet öt munkanapon belül bejelenti a Felügyeletnek a
bankképviselet áthelyezését vagy megszüntetését, illetve a képviseletet ellátó
személy megváltozását.
(3) Ha a bankképviselet a 43. § (1) bekezdésében meghatározottaknak nem
felel meg, a Felügyelet a bankképviseletet törli a nyilvántartásából, és egyúttal
eltiltja bankképviseleti tevékenységének gyakorlásától.
IV. Fejezet
Pénzügyi intézmény jogutód nélküli megszűnése
23. Általános rendelkezések
47. § (1)
3
3 Módosította: ugyane törvény 306. § (8) f).
A részvénytársasági vagy szövetkezeti formában működő pénzügyi
intézmény végelszámolására vagy felszámolására - ide nem értve a kizárólag
csoportfinanszírozást végző pénzügyi vállalkozást - a csődeljárásról és a
felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.), a
cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006.
évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.), és a Ptk. jogi személyekre vonatkozó
rendelkezéseit, a fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény
végelszámolására vagy felszámolására az Fkt. rendelkezéseit az e törvényben
foglalt eltérésekkel szükséges alkalmazni.
45. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) Pénzügyi intézmény felszámolójának vagy végelszámolójának kizárólag a
Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben (a továbbiakban:
MNB tv.) meghatározott szervezetek felszámolását végző, nonprofit gazdasági
társaság rendelhető ki.
(3) A (2) bekezdés szerinti nonprofit gazdasági társaságot - ha törvény
másként nem rendelkezik - kizárólag pénzügyi intézmény felszámolására,
illetve végelszámolására lehet kijelölni.
(4) Ha a cégbíróság a pénzügyi intézményt törvényességi felügyeleti
jogkörében megszűntnek nyilvánítja, akkor kényszertörlési eljárás elrendelése
helyett a végelszámolás e törvény szerinti elrendelése érdekében megkeresi a
Felügyeletet.
(5) A pénzügyi intézmény tevékenységi engedélyének visszavonása esetén a
pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó szerződésből eredő kötelezettségeit,
ideérve a pénzügyi szolgáltatással kapcsolatban jogszabály alapján fennálló
egyéb kötelezettségeket azok megszűnéséig vagy az állomány átruházásáig a
pénzügyi intézmény teljesíti.
(6) A pénzügyi intézmény az (5) bekezdésben meghatározott
kötelezettségeinek teljesítését az e törvényben vagy más a pénzügyi
szolgáltatási tevékenységre vonatkozó jogszabályban meghatározott
rendelkezések betartását a Felügyelet ellenőrzi.
24. Végelszámolás
48. § (1) Pénzügyi intézményre vonatkozó végelszámolást elrendelő
határozatot kizárólag a Felügyelet hozhat.
(2) A Felügyelet végelszámolást elrendelő határozatot hoz, ha
a)
1
1 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 2.
a pénzügyi intézmény tevékenységi engedélyét - ide nem értve a
hitelintézet pénzügyi vállalkozássá vagy befektetési vállalkozássá történő
átalakítását - visszavonja, kivéve ha az engedély visszavonása a 33. § (1)
bekezdés b) pontja, 33. § (2) bekezdés c) pontja vagy 35. § (3) bekezdése
alapján történik, vagy
b) tudomására jut, hogy a külföldi pénzügyi intézmény alapítási,
tevékenységi (működési) vagy a fióktelep formájában működő pénzügyi
intézmény alapításra vonatkozó, a külföldi pénzügyi intézmény székhelye
szerinti illetékes felügyeleti hatóság által kiadott engedélye visszavonásra
kerül.
(3) A Felügyelet végelszámolással történő megszüntetést elrendelő
határozata meghozatalához nem szükséges beszerezni a Ctv. 94. § (3)
bekezdésében meghatározott előzetes egyetértést.
(4) A Felügyelet a végelszámolást elrendelő határozatában kijelöli a
végelszámolót, és meghatározza a végelszámolás kezdő időpontját, amely nem
lehet korábbi, mint a határozat kelte.
(5)
2
2 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 62. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
A Felügyelet a végelszámolást elrendelő határozat meghozatalával
egyidejűleg, ha a végelszámolás kezdő időpontja későbbi, mint a határozat
kelte és korábban ez nem történt meg, akkor a pénzügyi intézmény irányítási
jogkörrel rendelkező vezető testülete teljes jogkörét átvevő felügyeleti biztost
rendelhet ki, akinek megbízatása a végelszámoló tevékenységének
megkezdéséig tart, és a végelszámolás kezdő időpontjáig teljes körű kifizetési
tilalmat rendelhet el.
46. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(6) A végelszámolási eljárás befejezésének feltétele annak igazolása, hogy a
jogosult számára ki nem fizetett betétek állomány-átruházása megtörtént.
(7) A pénzügyi intézmény végelszámolására a Ctv. 105. §-a nem
alkalmazandó.
49. § (1)
1
1 Megállapította: 2016. évi LIII. törvény 120. §. Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 121. § b).
Hitelintézet tevékenységi engedélyének 33. § (1) bekezdés a)
pontja, valamint 33. § (2) bekezdés b) pontja alapján történt visszavonását
követően engedményezett, a hitelintézettel szemben fennálló követelések
beszámításának a végelszámolási eljárás során nincs helye.
(2) Azon engedményezett követelések esetében, amelyek beszámítását a
hitelintézet végelszámolási vagy felszámolási eljárásában e törvény vagy más
törvény lehetővé teszi, a jogosult a beszámítási jogát csak akkor gyakorolhatja,
ha azt legkésőbb a hitelintézet tevékenységi engedélyének visszavonását
követő nyolc munkanapon belül a hitelintézetnél bejelentette.
50. § (1) A cégbíróság a végelszámolást elrendelő határozat kézhezvételét
követően soron kívül jár el, és rendeli el annak Cégközlönyben való
közzétételét.
(2) A végelszámoló díjának összege nem haladhatja meg a pénzügyi
intézménynek a Ctv. 98. § (3) bekezdés a) pontja szerinti éves beszámolója
szerinti eszközök könyv szerinti értékének fél százalékát.
(3) Pénzügyi intézmény végelszámolása során a hitelezők a végelszámolás
közzétételétől számított hatvan napon belül kötelesek bejelenteni
követeléseiket.
25. Felszámolási eljárás
51. § (1) Pénzügyi intézmény felszámolásával kapcsolatos eljárás
lefolytatására a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességgel rendelkezik.
(2)
2
2 Módosította: 2017. évi CXXX. törvény 116. §.
Ha nem a Felügyelet kezdeményezi a pénzügyi intézmény felszámolását,
a bíróság a kérelem visszautasításáról szóló végzését megküldi a Felügyelet
részére.
52. § (1) A pénzügyi intézmény esetében a Cstv. II. Fejezete nem
alkalmazható.
(2) Pénzügyi intézmény esetén a felszámolási eljárásban az eljárás
felfüggesztésének nincs helye.
(3) A pénzügyi intézménnyel szemben fennálló követelések esetében a Cstv.
46. § (7) bekezdése nem alkalmazható.
(4)
3
3 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (7). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
A Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése nem alkalmazható a
Szantv.-ben meghatározott szanálás alatt álló pénzügyi intézmény
eszközeinek, forrásainak, jogainak és kötelezettségeinek a szanálási
feladatkörében eljáró MNB szanálási eszköz alkalmazásáról szóló határozata -
az annak megfelelően kötött ügyletek - alapján egy másik jogalanyhoz történő
átruházása tekintetében.
53. § (1) Pénzügyi intézmény, illetve a harmadik országbeli pénzügyi
intézmény fióktelepe ellen a felszámolási eljárás megindítását kizárólag a
Felügyelet kezdeményezheti.
(2) A Felügyelet felszámolási eljárást abban az esetben kezdeményez,
47. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a)
1
1 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 2.
ha a pénzügyi intézmény tevékenységi engedélyét a 33. § (1) bekezdés b)
pontja, 33. § (2) bekezdés c) pontja vagy 35. § (3) bekezdése alapján vonja
vissza,
b) ha a végelszámoló a Felügyeletet arról tájékoztatta, hogy a korrigált
végelszámolási nyitómérleg alapján azt állapította meg, hogy a végelszámolás
alatt álló pénzügyi intézmény vagyona a hitelezők követelésének fedezetére
nem elegendő, és a tagok, tulajdonosok a hiányzó összeget harminc napon
belül nem fizették meg, vagy
c) fióktelep esetén, ha a Magyarországon fióktelepet működtető külföldi
pénzügyi intézmény ellen fizetésképtelenség megállapítására irányuló eljárás
indult.
(3) A bíróság a felszámolási eljárást
a) a részvénytársasági vagy szövetkezeti formában működő pénzügyi
intézmény,
b) a fióktelepet működtető külföldi pénzügyi intézmény
fizetésképtelenségének vizsgálata nélkül köteles elrendelni.
54. § (1) A bíróság a felszámolási eljárás megindítása iránti kérelemről a
benyújtástól számított nyolc napon belül határoz. A felszámolást elrendelő
végzés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
(2) A felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem benyújtásához nem
szükséges a Cstv. 23. § (1) bekezdésben meghatározott előzetes egyetértés.
55. § (1)
2
2 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 63. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
Ha a Felügyelet már a felszámolási eljárás iránti kérelem
benyújtását megelőzően a pénzügyi intézmény irányítási jogkörrel rendelkező
vezető testületének teljes jogkörét átvevő felügyeleti biztost rendelt ki, a
felügyeleti biztos megbízatása a felszámolás kezdő időpontjáig tart.
(2) A Felügyelet a felszámolási kérelem benyújtásától a felszámolást
elrendelő végzés Cégközlönyben történő megjelenéséig teljes körű kifizetési
tilalmat rendelhet el.
(3) Pénzügyi intézmény felszámolása során a hitelezők a felszámolást
elrendelő bírósági végzés közzétételétől számított hatvan napon belül
kötelesek követeléseiket bejelenteni.
56. § (1) A felszámolói díj összege nem haladhatja meg a felszámolás során
eladott vagyontárgyak árbevételének és a befolyt követelések együttes
összegének 1,25 százalékát. Egyezség esetén a felszámoló díja nem lehet több
a vagyontárgyak nettó értékének 1,25 százalékánál.
(2) A felszámolóra a Cstv. 59. §-a és 60. § (4)-(6) bekezdése nem
alkalmazható.
57. § (1)
3
3 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 64. § (1). Hatályos: 2015. I. 1-től.
Hitelintézet felszámolása során
a) az OBA által biztosított betétek kártalanítási kötelezettség alá tartozó
betétrészeit, valamint az 1993. június 30-át megelőzően - állami garanciával
(helytállással) biztosított - betételhelyezésből eredő követeléseket a Cstv. 57. §
(1) bekezdés c) pontját követő és a d) pontját megelőző kielégítési csoportba,
b) a természetes személy, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozás OBA
által biztosított, kártalanítási kötelezettséget meghaladó betétrészből eredő
követeléseket az a) pontot követő és a Cstv. 57. § (1) bekezdés d) pontját
megelőző kielégítési csoportba,
c) az a) és b) pontba nem tartozó betételhelyezésből eredő követeléseket a
Cstv. 57. § (1) bekezdés d) pontjába
48. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
szükséges sorolni azzal, hogy e követelések a követelések arányában kerülnek
kielégítésre.
(1a)
1
1 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 64. § (2). Hatályos: 2015. I. 1-től.
Az OBA hitelintézettel szembeni követeléseit - az (1) bekezdés a)
pontjában meghatározott eltéréssel - a hitelintézet felszámolásakor a Cstv. 57.
§ (1) bekezdés e) pontjába szükséges sorolni azzal, hogy e követelések a
követelések arányában kerülnek kielégítésre.
(1b)
2
2 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 101. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Hitelintézet, pénzügyi holding társaság, vegyes pénzügyi holding
társaság, vegyes tevékenységű holding társaság, valamint olyan pénzügyi
vállalkozás, amelyre az összevont alapú felügyelet kiterjed, amennyiben
hitelintézet, befektetési vállalkozás, pénzügyi holding társaság, vegyes
pénzügyi holding társaság vagy vegyes tevékenységű holding társaság
leányvállalata felszámolása esetén a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjában
szereplő követeléseket az alábbi sorrend figyelembevételével kell kielégíteni:
a) rendes, fedezetlen követelések,
b) olyan fedezetlen követelések, amelyek a következő feltételeknek
megfelelő, hitelviszonyt megtestesítő instrumentumokból származnak:
ba) a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum eredeti szerződéses lejárata
legalább egy év,
bb) a hitelviszonyt megtestesítő instrumentum nem tartalmaz beágyazott
származtatott ügyletet és maga sem származtatott ügylet, és
bc) a kibocsátásához kapcsolódó releváns szerződéses dokumentáció és
adott esetben a tájékoztató kifejezetten utal a kielégítési sorrendben való, e
bekezdés szerinti hátrébb sorolására,
c) a) és b) pontba nem tartozó egyéb követelések
azzal, hogy ha a követelések kielégítésére nincs elegendő fedezet, az egyes
csoportokba tartozó hitelezőket - először az a), a b), majd a c) pontban
szereplőket - követeléseik arányában kell kielégíteni.
(1c)
3
3 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 101. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Az (1a) bekezdéstől eltérően a 2018. december 29. napja előtt
kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő instrumentumokból származó fedezetlen
követelések besorolására a Cstv. és az e törvény 2016. december 31-én
hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.
(1d)
4
4 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 101. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Az (1b) és az (1c) bekezdés alkalmazásában hitelviszonyt megtestesítő
instrumentumok a kötvények és az átruházható követelések más formái,
valamint az adósságot keletkeztető vagy elismerő instrumentumok.
(1e)
5
5 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 101. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Az (1b) bekezdés b) pont bb) alpontja alkalmazásában azok a
hitelviszonyt megtestesítő instrumentumok, amelyek
a) kamatozása változó, mivel valamely széleskörűen alkalmazott
referencia-kamatlábtól függ, valamint
b) nem forintban denomináltak, feltéve, hogy a tőke, a visszafizetés és a
kamat ugyanabban a pénznemben denominált,
pusztán e jellemzőik miatt nem tekintendők beágyazott származtatott ügyletet
tartalmazó, hitelviszonyt megtestesítő instrumentumoknak.
(2) Hitelintézet felszámolása esetén az 575/2013/EU rendeletben
meghatározott alárendelt kölcsöntőkéből eredő tartozást a Cstv. 57. § (1)
bekezdés h) pontjában meghatározott tartozás kielégítését követően
szükséges kielégíteni.
49. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3) A felszámolás során tartott egyezségi tárgyaláson az állam és az OBA
képviselője - az általuk biztosított betétek tekintetében és értékében -
hitelezőként vesznek részt, jogosultak megtenni az egyezség létrejöttéhez
szükséges engedményeket.
(4) A hitelintézet felszámolása során a letéti szolgáltatás keretében az
ügyfelek megbízásából elhelyezett pénzösszegek nem képezik a felszámolási
vagyon részét.
(5) A kötelező jegybanki tartalékra vonatkozó előírást levelező bankon
keresztül teljesítő hitelintézet által elhelyezett kötelező tartalék összege a
levelező bank felszámolása esetén - a Cstv. rendelkezéseitől eltérően - nem
része a felszámolás körébe tartozó vagyonnak.
58. § (1) A felszámolási eljárás során a felszámoló, vagy az OBA indokolt
kérelme alapján - a felszámolás alatt álló pénzügyi intézmény számára - a
Felügyelet a pénzügyi szolgáltatások meghatározott körére ideiglenes
tevékenységi engedélyt adhat.
(2) A pénzügyi intézmény felszámolása során az egyezségi eljárásban az
egyezség jóváhagyásához a Felügyelet engedélye szükséges akkor, ha az
egyezség feltétele a pénzügyi intézmény további működése hitelintézetként
vagy pénzügyi vállalkozásként.
26. Hitelintézet végelszámolásának vagy felszámolásának különleges szabályai
59. § A hitelintézet végelszámolásának vagy felszámolásának különleges
szabályait kell alkalmazni:
a) azokra a hitelintézetekre, amelyek egy másik EGT-államban fióktelepet
létesítenek, vagy határon átnyúló szolgáltatást végeznek, valamint
b) a 66. § tekintetében a harmadik országbeli hitelintézet fióktelepére, ha az
adott hitelintézet az EGT legalább két államában rendelkezik fiókteleppel.
60. § Egy másik EGT-államban székhellyel rendelkező hitelintézettel
szemben lefolytatott fizetésképtelenségi eljárás és nem fizetésképtelen
hitelintézet jogutód nélküli megszüntetésére irányuló eljárás joghatásai
tekintetében a hitelintézet székhelye szerinti jog az irányadó. Az ilyen
eljárásokban hozott határozatokat minden további eljárás nélkül el kell
ismerni.
61. § Az EGT-államban székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi
fióktelepével szemben végelszámolásnak, illetve felszámolásnak nincs helye.
62. § A nem fizetésképtelen hitelintézet jogutód nélküli megszüntetésére
irányuló eljárás, illetve a fizetésképtelenségi eljárás ingatlanra vonatkozó
szerződéssel kapcsolatos joghatásai tekintetében az ingatlan fekvési helyének
joga az irányadó.
63. § Azon értékpapírokkal kapcsolatos jogok érvényesítésére, amelyek
létrejöttéhez vagy átruházásához nyilvántartásba történő bejegyzés vagy
számlán történő nyilvántartás szükséges, annak az EGT-államnak a joga az
irányadó, ahol a nyilvántartást vagy a számlát vezetik.
64. § (1) A végelszámolásról vagy a felszámolásról és azok gyakorlati
következményeiről a Felügyelet haladéktalanul tájékoztatja azon EGT-állam
illetékes felügyeleti hatóságát, amelyekben a végelszámolás vagy a
felszámolás alá kerülő hitelintézet fióktelepet működtet vagy határon átnyúló
szolgáltatást nyújt.
50. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) A végelszámolást elrendelő határozat vagy a felszámolást elrendelő
bírósági végzés (a továbbiakban: bírósági végzés) Cégközlönyben történő
közzétételét követően a Felügyelet soron kívül közzé teszi annak tartalmát
magyar nyelven az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában, valamint a
fióktelep működése, vagy a határon átnyúló szolgáltatás helye szerinti
EGT-állam legalább két országos napilapjában a 65. § (4) bekezdésben
meghatározott nyomtatványokon.
(3) Minden olyan hitelező, akinek (amelynek) lakóhelye (lakcíme), székhelye,
telephelye a másik EGT-államban található, követelését az Európai
Közösségek Hivatalos Lapjában történő, (2) bekezdés szerinti közzétételt
követő hatvan napon belül jelentheti be. E hitelezők esetében a (2) bekezdés
szerinti közzétételhez fűződnek a Cstv. 28. §-a szerinti közzétételhez
kapcsolódó joghatások.
(4) A bírósági végzés hatálya az EGT egész területére kiterjed.
(5) A Cstv. szerződések megtámadására vonatkozó szabályai nem
alkalmazhatók, ha a szerződéssel jogot szerzett fél igazolja, hogy az adott
szerződésre a másik EGT-állam joga az irányadó és ezen jog szerint a
szerződés megtámadhatósága kizárt.
65. § (1) A végelszámoló vagy a felszámoló jogosult valamennyi
EGT-államban e törvény és a Cstv. rendelkezései által meghatározott jogkörök
ellátására, de ennek során köteles betartani azon EGT-állam jogát, amelynek
területén eljárását foganatosítja.
(2) A végelszámoló vagy a felszámoló - munkájának hatékonyabb elvégzése
érdekében - a másik EGT-állam területén képviselőt nevezhet ki, aki segítséget
nyújt az eljárást érintően a helyi hitelezőknek.
(3) A végelszámoló vagy a felszámoló a bírósági végzés kézhezvételét
követően azonnal egyenként tájékoztat minden olyan ismert hitelezőt,
amelynek (akinek) székhelye, telephelye vagy lakóhelye (lakcíme) a másik
EGT-államban található a bírósági végzés tartalmáról, továbbá az egyes
határidőkhöz fűződő jogkövetkezményekről.
(4) A végelszámoló vagy felszámoló a (3) bekezdés szerinti tájékoztatást
magyar nyelven nyújtja be az e célra rendszeresített Felhívás követelés
benyújtására. Betartandó határidők” című formanyomtatványon, a feliratokat
az Európai Unió összes hivatalos nyelvén feltüntetve.
(5) Minden olyan hitelező, akinek (amelynek) lakóhelye (lakcíme), székhelye,
telephelye a másik EGT-államban található, követelését magyar nyelven
nyújtja be. Ezen túlmenően követelését saját EGT-államának hivatalos nyelvén
is benyújthatja azzal a feltétellel, hogy beadványán a „Követelés benyújtása”
címet magyar nyelven tünteti fel.
(6) A végelszámoló vagy a felszámoló rendszeresen tájékoztatja a
Felügyeletet és a hitelezőket a végelszámolás vagy a felszámolás helyzetéről.
(7) A Felügyelet a másik EGT-állama illetékes felügyeleti hatóságainak
megkeresésére tájékoztatást ad a végelszámolás vagy a felszámolás
helyzetéről.
66. § (1) Ha harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe ellen felszámolási
eljárás indul, a Felügyelet értesíti az eljárás megindításáról azon EGT-államok
illetékes felügyeleti hatóságát, amelyekben az a hitelintézet, amelynek
fióktelepe felszámolás alatt áll, olyan fiókteleppel rendelkezik, amely szerepel
az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában évente megjelenő listában.
(2) A Felügyelet, a felszámolási eljárást lefolytató bíróság, a végelszámoló
vagy a felszámoló együttműködik az érintett EGT-államok illetékes
szervezeteivel, tevékenységük összehangolása érdekében.
51. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
V. Fejezet
Egyes tevékenységi, működési szabályok
27. Személyi és tárgyi feltételek
67. § (1) A pénzügyi szolgáltatási tevékenység csak
a) jogszabálynak megfelelő számviteli rend, valamint nyilvántartási rend,
b) a prudens működésnek megfelelő belső szabályzat,
c) a pénzügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges, jogszabályban
meghatározott személyi feltételek,
d) a tevékenység végzésére alkalmas technikai, informatikai, műszaki,
biztonsági felszereltség, helyiség,
e) ellenőrzési eljárások és rendszerek, valamint - a kizárólag
csoportfinanszírozást végző pénzügyi vállalkozás kivételével -
vagyonbiztosítás,
f) a működési kockázatok csökkentését szolgáló információs és ellenőrzési
rendszer, valamint a rendkívüli helyzetek kezelésére vonatkozó terv, valamint
g) áttekinthető szervezeti felépítés
(a továbbiakban együtt: személyi és tárgyi feltételek) megléte esetén kezdhető
meg, illetve folytatható.
(2) A pénzügyi intézmény - a pénzügyi holding társaság és a kizárólag
csoportfinanszírozást végző pénzügyi vállalkozás kivételével - csak olyan
helyiségben működhet, amely megfelel a jogszabályban meghatározott
biztonsági követelményeknek.
(3) A pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző az (1) és (2) bekezdésben
foglaltakat székhely-, telephelyváltozás esetén, valamint a pénzügyi
szolgáltatási tevékenység módosításakor is biztosítja.
67/A. §
1
1 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 195. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
(1) A pénzügyi szolgáltatói tevékenység - a kiegészítő pénzügyi
szolgáltatás kivételével - végzésére csak olyan informatikai rendszer
felhasználásával kerülhet sor, amely biztosítja a rendszerelemek zártságát, és
megakadályozza az informatikai rendszerhez történő jogosulatlan hozzáférést,
valamint észrevétlen módosítását. Az informatikai rendszernek meg kell
felelnie az általános információbiztonsági zártsági követelményeknek is.
Ennek érdekében a hitelintézetnek adminisztratív, fizikai és logikai
intézkedésekkel biztosítania kell az általános információbiztonsági zártsági
követelmények teljesülését.
(2)
2
2 Megállapította: 2016. évi CLXXXII. törvény 41. § (1). Hatályos: 2016. XII. 28-tól.
Az (1) bekezdésben meghatározott követelményeknek való megfelelést
külső szakértő (a továbbiakban: tanúsító szervezet) által kiadott, az
informatikai rendszerre vonatkozó tanúsítással kell igazolni. A tanúsító
szervezettel, a tanúsítással és a tanúsítási eljárás - általános forgalmi adó
nélkül számított - maximális díjával szemben támasztott követelményeket
külön jogszabály határozza meg.
52. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3) A (2) bekezdés szerinti tanúsító szervezet írásban haladéktalanul
tájékoztatja a Felügyeletet, ha a hitelintézet informatikai rendszerével
kapcsolatosan olyan tényt állapít meg, amely a hitelintézet folyamatos
működését kedvezőtlenül érinti vagy bűncselekmény elkövetésére, jogszabály
megsértésére vagy a hitelintézet belső szabályzatának súlyos megsértésére
vagy ezek veszélyére utaló körülményeket észlel.
(4)
1
1 Beiktatta: 2016. évi CLXXXII. törvény 41. § (2). Hatályos: 2016. XII. 28-tól.
A tanúsító szervezet és alvállalkozója a vizsgált intézmény kezelésében
lévő, a tanúsítás lefolytatásához szükséges adatokat - ideértve a személyes
adatokat és üzleti titkokat is - a tanúsítással igazolandó követelmények
teljesülésének vizsgálata céljából, a tanúsítási eljárás lefolytatásához
szükséges mértékben, a tanúsítási eljárás befejezéséig jogosult kezelni, azokat
harmadik személy részére nem továbbíthatja.
(5)
2
2 Beiktatta: 2016. évi CLXXXII. törvény 41. § (2). Hatályos: 2016. XII. 28-tól.
A tanúsító szervezet és alvállalkozója köteles szabályzatban rögzíteni
azon munkaköröket, amelyeket betöltő személyek a tanúsítási eljárás során az
üzleti tikokhoz hozzáférhetnek, annak tartalmát megismerhetik. Az eljárásban
részt vevő munkatársakat a tanúsítási eljárás során tudomásukra jutott üzleti
titok tekintetében titoktartási kötelezettség terheli a tanúsító szervezetnél
fennálló jogviszonyuk megszűnését követően is
28. Kiszervezés
68. § (1) A hitelintézet pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási
tevékenységéhez kapcsolódó, illetve jogszabály által végezni rendelt olyan
tevékenységét, amelynek során adatkezelés, adatfeldolgozás vagy adattárolás
valósul meg, az adatvédelmi előírások betartása mellett kiszervezheti.
(2) A kiszervezett tevékenységet végző - a kockázattal arányos mértékben -
rendelkezik mindazon személyi, tárgyi és biztonsági feltételekkel, amelyeket
jogszabály a kiszervezett tevékenységet illetően a hitelintézetre vonatkozóan
előír.
(3)
3
3 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 237. § c).
A hitelintézet a Felügyeletnek a kiszervezésről szóló szerződés aláírását
követően két munkanapon belül bejelenti:
a) a kiszervezés tényét,
b) a kiszervezett tevékenységet végző nevét, székhelyét vagy lakóhelyét
(lakcímét), valamint
c) a kiszervezés időtartamát.
(4) A kiszervezésre vonatkozó szerződés tartalmazza:
a) az adatvédelemre vonatkozó előírások érvényesülésének bemutatását,
b)
4
4 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 196. §. Módosította: 2019. évi XXXIV. törvény 133. § b).
a kiszervezett tevékenységet végző hozzájárulását a kiszervezett
tevékenységnek a hitelintézet belső ellenőrzése, adatvédelmi tisztviselője,
külső könyvvizsgálója, a Felügyelet helyszíni, illetve helyszínen kívüli
ellenőrzéséhez,
c) a kiszervezett tevékenységet végző felelősségét a tevékenység megfelelő
színvonalon történő végzéséért, illetve a szerződés hitelintézet részéről
történő azonnali felmondási lehetőségét a szerződés ismételt vagy súlyos
megsértése esetére,
d) a kiszervezett tevékenységet végzőtől elvárt, a tevékenység végzésének
minőségére vonatkozó részletes követelményeket, valamint
53. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
e) a kiszervezett tevékenységet végző részéről a bennfentes kereskedelem
elkerülése érdekében alkalmazandó szabályokat.
(5) A hitelintézet a kiszervezésre vonatkozó szerződésben foglaltaktól
történő eltérő tevékenységvégzésből eredő, rendkívüli helyzetek kezelésére
intézkedési tervet dolgoz ki.
(6) A hitelintézet belső ellenőrzése a kiszervezett tevékenység szerződésben
foglaltaknak megfelelő végzését legalább évente megvizsgálja.
(7) A hitelintézet felelős azért, hogy a kiszervezett tevékenységet végző a
tevékenységet a jogszabályi előírások betartásával és a tőle elvárható
gondossággal végezze. A hitelintézet haladéktalanul bejelenti a Felügyelet
részére, ha a kiszervezett tevékenység végzése jogszabályba vagy a
szerződésbe ütközik.
(8) A Felügyelet a hitelintézet (7) bekezdésben foglalt bejelentése vagy a
helyszíni ellenőrzése során feltárt hiányosságok alapján a tevékenység
kiszervezését megtilthatja.
(9) Az a kiszervezett tevékenységet végző, amely egyidejűleg több
hitelintézet részére végez kiszervezett tevékenységet, az így tudomására jutott
tényt, adatot, információt elkülönítetten - az adatvédelmi előírások
betartásával - kezeli.
(10) A kiszervezett tevékenységet végző közreműködőt abban az esetben
alkalmazhat, ha a közöttük létrejövő szerződés - amelyet a hitelintézet
jóváhagy - biztosítja a kiszervezett tevékenységnek a Felügyelet és a
hitelintézet belső ellenőrzése, könyvvizsgálója által történő ellenőrzését.
(11) A hitelintézet vezető tisztségviselője vagy annak közeli hozzátartozója
nem állhat tulajdonosi viszonyban a kiszervezett tevékenységet végzővel,
illetve a hitelintézet vezető tisztségviselője, közeli hozzátartozója a
kiszervezett tevékenység végzésével nem bízható meg.
(12) A hitelintézet a kiszervezett tevékenységek körét és a kiszervezett
tevékenység végzőjét az üzletszabályzatban feltünteti.
(13) Pénzügyi vállalkozás a Felügyelethez történő bejelentés nélkül
szervezheti ki ügyviteli tevékenységét, ha azonban a kiszervezni kívánt
ügyviteli tevékenység banktitkot is érint, akkor az (1)-(12) bekezdésben
foglaltakat alkalmazza.
29. Független közvetítő
69. § (1) A független közvetítő és az általa az e tevékenységre igénybe vett,
vele megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló
személy által e tevékenysége során okozott kárért a közvetítő felel.
(2) A többes kiemelt közvetítő és a többes ügynök megbízója felel azért, hogy
a megbízási szerződés pontosan, egyértelműen meghatározza a közvetítő által
ellátandó feladatokat, az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó követelményeket,
továbbá azért, hogy minden, a megbízási szerződés megfelelő teljesítéséhez
szükséges információt a közvetítő rendelkezésére bocsát.
54. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3)
1
1 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 124. § (1). Hatályos: 2016. III. 21-től.
A független közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért közvetítői
díjat kizárólag a megbízótól fogadhat el. E rendelkezés nem érinti a független
közvetítő azon jogosultságát, hogy a pénzügyi szolgáltatás közvetítését
igénybe vevő ügyfele számára más - a pénzügyi szolgáltatás közvetítésének
nem minősülő - szolgáltatása ellenértékeként díjat számítson fel azzal, hogy
hitel-tanácsadási tevékenység nyújtása ellenértékeként kizárólag akkor
jogosult díjat felszámítani, ha az általa ajánlott jelzáloghitel vagy fogyasztónak
nyújtott ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing után az érintett pénzügyi
intézménytől nem kap közvetítői díjat.
(3a)
2
2 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 165. § (1). Hatályos: 2017. VII. 1-től.
A közvetítői díj időbeni ütemezése - ide nem értve az alkusznak
fizetendő közvetítői díjat - arányos a közvetített pénzügyi szolgáltatás
futamidejével, valamint szerződésszerű teljesítésével.
(4)
3
3 Megállapította: 2017. évi LXIX. törvény 165. § (2). Hatályos: 2017. VII. 1-től.
Jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző független közvetítőt - ide
nem értve az alkuszt - megillető közvetítői díj mértéke nem haladhatja meg az
adott jelzáloghitel folyósításakor, illetve ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing
nyújtásakor meghatározott tőketartozás (pénzügyi lízing esetében ideértve a
maradványértéket is) kettő százalékát. Fennálló jelzáloghitel-szerződés, illetve
ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződés módosítása során eljáró
független közvetítő tekintetében a közvetítői díj mértéke nem haladhatja meg
a jelzáloghitel-szerződés módosításakor fennálló tőketartozás, illetve
lízingszerződés alapján fennálló tartozás (ideértve a maradványértéket is)
kettő százalékát. A független közvetítő a megbízó pénzügyi intézmény felé
közvetítői díjat kizárólag az egyedi jelzáloghitelek és lízingszerződések
alapján, egyedileg számíthat fel, egyéb módon (így különösen a folyósított
állomány alapján) további díjazást nem számíthat fel.
(4a)
4
4 Beiktatta: 2016. évi LIII. törvény 121. § (1). Hatályos: 2016. VII. 1-től.
A (4) bekezdés vonatkozásában közvetítői díjnak kell tekinteni minden
olyan pénzben vagy természetben juttatott további térítést, amelyet a
közvetítő vagy a közvetítővel kapcsolatban álló harmadik személy a pénzügyi
szolgáltatást nyújtó személytől, pénzügyi szolgáltatást nyújtó személy felett
ellenőrző befolyással rendelkező személytől vagy az utóbbi ellenőrző befolyása
alatt álló más személytől kap bármely pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő
pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési
szolgáltatási tevékenységnek nem minősülő jogviszony alapján, ide nem értve,
ha a közvetítő és a pénzügyi szolgáltatást nyújtó személy között ellenőrző
befolyásnak minősülő kapcsolat áll fenn, vagy mindketten ugyanazon pénzügyi
intézmény ellenőrző befolyása alatt állnak.
(5) A független közvetítő az ügyféllel kötött közvetítői szerződésről és a
közvetített pénzügyi szolgáltatási szerződésről nyilvántartást vezet. A
nyilvántartás tartalmazza a közvetített szerződés feleinek nevét, a
szerződéskötés idejét, tárgyát, lényeges feltételeit. A független közvetítő a
közvetítői tevékenységével kapcsolatos iratokat három évig megőrzi. Ez a
kötelezettség nem érinti a számviteli bizonylat megőrzésére vonatkozó
rendelkezéseket.
(6)
5
5 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 124. § (3). Hatályos: 2016. III. 21-től.
Az alkusz az alkuszi tevékenységen, valamint a hitel-tanácsadási
tevékenységen kívül más pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nem
végezhet.
55. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(7)
1
1 Módosította: 2017. évi LXIX. törvény 178. § a).
A kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési
tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet)
megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsönt közvetítő többes ügynökre a
21. § (3) bekezdés b) pontjában, a 21. § (7) bekezdés e) pontjában, 73. §-ban,
74. §-ban, valamint 208. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket nem
szükséges alkalmazni.
(8) A független közvetítő felelősségbiztosítási szerződésének megszűnését
bejelenti és új felelősségbiztosítási szerződésének meglétére vonatkozó
fedezetigazolást bemutatja a megszűnést és a megkötést követő 5
munkanapon belül.
(9)
2
2 Beiktatta: 2016. évi LIII. törvény 121. § (2). Hatályos: 2016. VII. 1-től.
A többes ügynök az általa megbízott közvetítői alvállalkozó személyét,
valamint a közvetítői alvállalkozó megbízásának megszűnését két munkanapon
belül bejelenti a megbízó pénzügyi intézményének annak érdekében, hogy a
pénzügyi intézmény teljesíteni tudja a 21. § (2) bekezdésében foglalt
kötelezettségét.
70-71. §
3
3 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi LXVII. törvény 224. §. Hatálytalan: 2017. I. 1-től.
30. Függő közvetítő
72. § (1) A kiemelt közvetítő és az általa az e tevékenységre igénybe vett,
vele megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló
személy által e tevékenysége során okozott kárért a megbízó pénzügyi
intézmény felel.
(2)
4
4 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 126. § (1). Hatályos: 2016. III. 21-től.
A függő közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért kizárólag a
megbízó pénzügyi intézménytől jogosult közvetítői díjra. E rendelkezés nem
érinti a függő közvetítő azon jogosultságát, hogy a pénzügyi szolgáltatás
közvetítését igénybe vevő ügyfele számára más - a pénzügyi szolgáltatás
közvetítésének nem minősülő - szolgáltatása ellenértékeként díjat számítson
fel azzal, hogy hitel-tanácsadási tevékenység nyújtása ellenértékeként
kizárólag akkor jogosult díjat felszámítani, ha az általa ajánlott jelzáloghitel
vagy fogyasztónak nyújtott ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing után az
érintett pénzügyi intézménytől nem kap közvetítői díjat.
(2a)
5
5 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 166. § (1). Hatályos: 2017. VII. 1-től.
A közvetítői díj időbeni ütemezése arányos a közvetített pénzügyi
szolgáltatás futamidejével, valamint szerződésszerű teljesítésével.
(3)
6
6 Megállapította: 2017. évi LXIX. törvény 166. § (2). Hatályos: 2017. VII. 1-től.
Jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző függő közvetítőt megillető
közvetítői díj mértéke nem haladhatja meg az adott jelzáloghitel
folyósításakor, illetve ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing nyújtásakor
meghatározott tőketartozás (pénzügyi lízing esetében ideértve a
maradványértéket is) kettő százalékát. Fennálló jelzáloghitel-szerződés, illetve
ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződés módosítása során eljáró függő
közvetítő tekintetében a közvetítői díj mértéke nem haladhatja meg a
jelzáloghitel-szerződés módosításakor fennálló tőketartozás, illetve
lízingszerződés alapján fennálló tartozás (ideértve a maradványértéket is)
kettő százalékát. A függő közvetítő a megbízó pénzügyi intézmény felé
közvetítői díjat kizárólag az egyedi jelzáloghitelek és lízingszerződések
alapján, egyedileg számíthat fel, egyéb módon (így különösen a folyósított
állomány alapján) további díjazást nem számíthat fel.
56. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3a)
1
1 Megállapította: 2017. évi LXIX. törvény 166. § (3). Hatályos: 2017. VII. 1-től.
A (3) bekezdés vonatkozásában közvetítői díjnak kell tekinteni minden
olyan pénzben vagy természetben juttatott további térítést, amelyet a
közvetítő vagy a közvetítővel kapcsolatban álló harmadik személy a pénzügyi
szolgáltatást nyújtó személytől, pénzügyi szolgáltatást nyújtó személy felett
ellenőrző befolyással rendelkező személytől vagy az utóbbi ellenőrző befolyása
alatt álló más személytől kap bármely pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő
pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési
szolgáltatási tevékenységnek nem minősülő jogviszony alapján. Nem kell
közvetítői díjnak tekinteni az anyavállalat által a leányvállalat, illetve a
leányvállalat által az anyavállalat számára kiemelt közvetítői jogviszony
keretében végzett pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási,
befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenység
alapján pénzben juttatott térítést, amennyiben mind az anyavállalat, mind a
leányvállalat hitelintézet.
(4)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi LXVII. törvény 224. §. Hatálytalan: 2017. I. 1-től.
(5)
3
3 Megállapította: 2016. évi LIII. törvény 122. § (2). Hatályos: 2016. VII. 1-től.
A függő ügynök az általa megbízott közvetítői alvállalkozó személyét,
valamint a közvetítői alvállalkozó megbízásának megszűnését két munkanapon
belül bejelenti a megbízó pénzügyi intézménynek annak érdekében, hogy a
pénzügyi intézmény teljesíteni tudja a 21. § (2) bekezdésében foglalt
kötelezettségét.
(6) A kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési
tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet)
megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsönt közvetítő függő ügynökre a
74. §-ban foglalt rendelkezéseket nem szükséges alkalmazni.
72/A. §
4
4 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 127. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
A közvetítő alvállalkozó tájékoztatást nyújt a fogyasztó
megkeresésekor arról, hogy milyen minőségben jár el és melyik közvetítőt
képviseli.
31. Függő és független közvetítő szakmai követelményei
73. § (1) A közvetítő nem jogosult az ügyfél nevében a pénzügyi
intézménytől az ügyfelet megillető pénz átvételére.
(2) A közvetítő köteles az ügyfél által befizetett, a pénzügyi intézményt
megillető pénzösszegeket elkülönített számlán tartani. Ezek a pénzösszegek a
közvetítő más hitelezői kielégítésére végrehajtási és felszámolási eljárás
esetén nem használhatók fel.
(3) A (2) bekezdés szerinti elkülönített számlának tekintendő az a letéti
számla, amelyen a közvetítő kizárólag az ügyfelek által befizetett, a pénzügyi
intézményt megillető pénzösszegeket tarthatja.
74. § (1) A közvetítővel, a közvetítői alvállalkozóval - e tevékenységi körében
- munkaviszonyban, megbízási viszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb
jogviszonyban - a (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel - csak olyan
természetes személy lehet, aki büntetlen előéletű és
5
5 Módosította: 2016. évi LIII. törvény 134. § a).
a) szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, vagy
b) középiskolai végzettséggel és
ba) szakképesített bankreferensi szakképesítéssel,
bb) banki, befektetési termékértékesítői szakképesítéssel,
57. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
bc) befektetési tanácsadói szakképesítéssel,
bd) banki szakügyintézői szakképesítéssel,
be) pénzügyi szakügyintézői szakképesítéssel,
bf) értékpapír-piaci szakügyintézői szakképesítéssel,
bg) pénzügyi szervezeti mérlegképes könyvelői szakképesítéssel,
bh) tőzsdei szakvizsgával,
bi) becsüsi bizonyítvánnyal (kizárólag kézizálog fedezete mellett nyújtott
pénzkölcsön közvetítése esetén),
bj) valutapénztárosi bizonyítvánnyal (kizárólag pénzváltás közvetítése
esetén),
bk) a Magyar Bankszövetség Felsőfokú Bankszakmai Oklevelével,
bl) a ba)-bk) alpontban foglaltakkal egyenértékű szakképesítéssel, vagy
c)
1
1 Megállapította: 2017. évi LXIX. törvény 167. § (1). Hatályos: 2017. VII. 1-től.
a pénzügyi szolgáltatás közvetítői, a biztosításközvetítői és a tőkepiaci
üzletkötői hatósági képzéssel és hatósági vizsgával összefüggő feladatokról
szóló miniszteri rendeletben meghatározott pénzügyi szolgáltatás közvetítői
hatósági vizsgával
rendelkezik.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja alkalmazásában szakirányú felsőfokú
végzettségnek minősülnek
a) a 155. § (3) bekezdésében meghatározott képzettségek,
b) a főiskolai vagy egyetemi szintű, illetve mesterképzésben szerezhető
gazdasági agrármérnök szakképzettség vagy műszaki menedzser alapképzési
szakon, vagy gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szakon
szerezhető szakképzettség, és
c) a felsőfokú végzettség birtokában szakirányú továbbképzésben, szakosító
továbbképzésben a közgazdasági felsőoktatásban szerzett bankszakmai
szakképzettség vagy gazdasági, közgazdasági szakképzettség.
(2a)
2
2 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 167. § (2). Hatályos: 2017. VII. 1-től.
A Felügyelet érvényteleníti annak a vizsgázónak a hatósági vizsgáját,
aki a vizsgát a Felügyelet félrevezetésével, hamis adatok közlésével,
jogszabályban meghatározott feltételek hiányában vagy a vizsgáztatás
szabályainak megsértésével tette le. Ha a hatósági vizsga letételét igazoló
tanúsítványt a Felügyelet már kiadta, úgy intézkedik annak visszavonásáról.
(3) Közvetítői tevékenységet végző hitelintézettel, biztosítóval, Posta
Elszámoló Központot működtető intézménnyel munkaviszonyban álló
természetes személy kizárólag abban az esetben végezhet közvetítői
tevékenységet, ha az általa közvetített pénzügyi szolgáltatással kapcsolatban
megfelelő képzést kapott. A szakmai követelmények ellenőrzéséért a
munkáltató felelős.
(4) A közvetítőnek minősülő megbízó vagy munkáltató gondoskodik arról,
hogy a vele - e tevékenységi körében - munkaviszonyban vagy megbízási
viszonyban álló természetes személy a közvetített szolgáltatással kapcsolatban
részletes ismeretekkel rendelkezzen.
(5) A közvetítőnek minősülő megbízó vagy munkáltató az (1)-(3) bekezdésben
foglalt követelményekről belső nyilvántartást vezet.
(6) A független közvetítő felelős a vele - e tevékenységi körében -
munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban, vagy munkavégzésre
irányuló egyéb jogviszonyban álló természetes személyekkel szemben
támasztott szakmai követelmények fennállásának ellenőrzéséért.
58. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(7) A pénzügyi szolgáltatást nyújtó személy felelős a függő közvetítő és a
vele - e tevékenységi körében - munkaviszonyban vagy megbízási
jogviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló
természetes személyekkel szemben támasztott szakmai követelmények
fennállásának ellenőrzéséért.
32. Egyes kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó különös
rendelkezések
75. § (1) A pénzváltás közvetítésére csak kiemelt közvetítő kaphat engedélyt.
(2) Pénzváltási tevékenységet végzőnél vezető állású személyként nem
nevezhető ki, illetve vezető állású személynek nem választható meg,
pénzváltási tevékenységet közvetlenül nem irányíthat, illetve ilyen
tevékenységet közvetlenül nem végezhet az,
a) akit
aa) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló
1978. évi IV. törvényben meghatározott visszaélés szigorúan titkos és titkos
minősítésű adattal, visszaélés bizalmas minősítésű adattal, visszaélés
korlátozott terjesztésű minősítésű adattal bűncselekmény, hamis vád, hatóság
félrevezetése, hamis tanúzás, hamis tanúzásra felhívás, mentő körülmény
elhallgatása, bűnpártolás, a XV. fejezet VII. címében meghatározott közélet
tisztasága elleni bűncselekmény, bűnszervezetben részvétel, önbíráskodás, a
XVI. fejezet III. címében meghatározott közbizalom elleni bűncselekmény, a
XVII. fejezetben meghatározott gazdasági bűncselekmény, a XVIII. fejezetben
meghatározott vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek,
ab) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban:
Btk.) szerinti minősített adattal visszaélés, hamis vád, hatóság félrevezetése,
hamis tanúzás, hamis tanúzásra felhívás, mentő körülmény elhallgatása,
bűnpártolás, XXVII. Fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmény,
bűnszervezetben részvétel, XXXIII. Fejezetében meghatározott közbizalom
elleni bűncselekmény vagy XXXV-XLIII. Fejezetében meghatározott
bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek,
a büntetett előélet jogkövetkezménye alóli mentesülésig,
b) aki e tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt
áll, és
c) akivel szemben az a) pontban meghatározott bűncselekmények
bármelyike miatt büntetőeljárás van folyamatban, a büntetőeljárás
befejezéséig.
(3)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 469. § a).
A foglalkoztatási jogviszony létesítését, a tevékenységi engedély
kiadását, illetve meghosszabbítását megelőzően, valamint a foglalkoztatás
ideje alatt a (2) bekezdésben meghatározott foglalkoztatási feltétel fennállását
a Felügyelet a bűnügyi nyilvántartásból történő adatigényléssel ellenőrizheti.
Az így megismert személyes adatokat a Felügyelet az eljárás végleges
befejezéséig kezelheti.
76. § (1) A fizetési rendszer működtetésére pénzügyi vállalkozás az
engedélyt akkor kaphatja meg, ha igazolja, hogy
a) az induló tőkét teljes mértékben befizette,
b) a fizetési rendszer működtetését pénzügyi vállalkozás esetében -
cégjegyzékben feltüntetett - főtevékenységként végzi, egyéb tevékenysége a
főtevékenységet kiegészíti vagy a főtevékenység ellátását nem befolyásolja
hátrányosan, és
59. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c) részvénytársaságként vagy részvénytársaság fióktelepeként működik.
(2) Fizetési rendszert működtető pénzügyi vállalkozásban tagi részesedést
kizárólag a Felügyelet, hitelintézet, fizetési rendszert működtető pénzügyi
vállalkozás, pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény,
hitelintézetek érdek-képviseleti szervezete, valamint a Tpt. szerinti
elszámolóházi tevékenységet végző szervezet szerezhet.
(3) A pénzfeldolgozási tevékenység végzésére jogi személy, illetve fióktelep
az engedélyt akkor kaphatja meg, ha igazolja, hogy
a) legalább húszmillió forint jegyzett tőkével rendelkezik, és
b) káreseményenként ötvenmillió forint felelősségbiztosítással rendelkezik.
(4) A pénzügyi ügynöki tevékenységre a bankközi piacon a pénzügyi
vállalkozás az engedélyt akkor kaphatja meg, ha igazolja, hogy
a) legalább ötvenmillió forint készpénzből álló jegyzett tőkével rendelkezik,
b) részvénytársaságként vagy fióktelep formájában működik, és
c) megfelel a jogszabályban megállapított személyi és tárgyi feltételeknek.
76/A. §
1
1 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 128. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
Hitel-tanácsadási tevékenység végzésére csak jelzáloghitel vagy
fogyasztónak nyújtott ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing nyújtására
engedéllyel rendelkező pénzügyi intézmény, valamint jelzáloghitel közvetítői
tevékenységet végző közvetítő kaphat engedélyt.
33. Fizetési rendszerhez történő hozzáférés
77. § (1) Fizetési rendszert működtető vállalkozás fizetési rendszerhez
történő csatlakozás feltételeit meghatározó szabályzataiban rögzített
feltételek objektívek, arányosak és diszkriminációmentesek.
(2) Fizetési rendszert működtető vállalkozás a teljesítési, működési és üzleti
kockázatok kivédéséhez, valamint a fizetési rendszer pénzügyi és működési
stabilitásának védelméhez szükséges mértéknél jobban nem korlátozhatja a
fizetési rendszerhez történő csatlakozást.
(3) A fizetési rendszert működtető vállalkozás a pénzforgalmi szolgáltatók, az
ügyfelek vagy más fizetési rendszerek számára a csatlakozás feltételeként
nem írhat elő:
a) más fizetési rendszerhez történő csatlakozás korlátozását,
b) a csatlakozott pénzforgalmi szolgáltatók jogaira és kötelezettségeire
vonatkozó eltérő szabályokat, és
c) az intézményi formára vonatkozó bármilyen korlátozást.
(4)
2
2 Megállapította: 2017. évi CXLV. törvény 125. § (1). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
Az (1)-(3) bekezdés szerinti rendelkezések nem alkalmazandók
a) a fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés
véglegességéről szóló 2003. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) alapján
kijelölt rendszerre,
b) a kizárólag ugyanazon csoporthoz tartozó pénzforgalmi szolgáltatók által
működtetett fizetési rendszerre.
(5)
3
3 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 125. § (2). Hatályos: 2018. I. 13-tól.
Ha a (4) bekezdés a) pontja szerinti kijelölt rendszerben részt vevő
csatlakozó lehetővé teszi a rendszerben nem részt vevő pénzforgalmi
szolgáltató számára, hogy a rendszeren keresztül átutalási megbízást küldjön,
akkor objektív, arányos és diszkriminációmentes módon ugyanezen
lehetőséget a rendszerhez nem csatlakozó más pénzforgalmi szolgáltató
számára is biztosítja. A résztvevőnek az elutasítást teljeskörűen meg kell
indokolnia a kérelmező pénzforgalmi szolgáltató számára.
60. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
34. Pénzfeldolgozási tevékenység
78. § (1) Pénzfeldolgozási tevékenységet végző jogi személynél, fióktelepnél
vezető állású személy és a pénzfeldolgozási tevékenység irányításáért
közvetlenül felelős vezető, valamint a pénzfeldolgozási tevékenységet
közvetlenül végző személy nem lehet olyan személy, aki
a) büntetett előéletű, vagy
b) a kérelem benyújtását megelőző két éven belül jogerős határozatban
megállapított, tulajdon elleni, pénzügyi és kereskedelmi szabálysértést
követett el.
(2) A pénzfeldolgozási tevékenységet végző jogi személynél, fióktelepnél a
vezető állású személy felsőfokú végzettséggel, valamint a pénzfeldolgozási
tevékenység irányításáért közvetlenül felelős vezető vagy a pénzfeldolgozási
tevékenységet közvetlenül végző legalább egy személy felsőfokú végzettséggel
és legalább hároméves szakirányú gyakorlattal rendelkezik.
(3) A (2) bekezdés alkalmazásában szakirányú gyakorlatként kell figyelembe
venni a Felügyeletnél vagy hitelintézetnél legalább érdemi ügyintézői
munkakörben vagy a pénzfeldolgozással kapcsolatos munkakörben, valamint
pénzügyi vállalkozásnál vagy pénzfeldolgozási tevékenységet végző jogi
személynél, fióktelepnél a pénzfeldolgozással kapcsolatos munkakörben
eltöltött munkaviszonyt.
(4)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 469. § a).
A foglalkoztatási jogviszony létesítését, a tevékenységi engedély
kiadását, illetve meghosszabbítását megelőzően, valamint a foglalkoztatás
ideje alatt az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott foglalkoztatási feltétel
fennállását a Felügyelet a bűnügyi nyilvántartásból történő adatigényléssel
ellenőrizheti. Az így megismert személyes adatokat a Felügyelet az eljárás
végleges befejezéséig kezelheti.
VI. Fejezet
Prudens működésre vonatkozó követelmények
35. Általános szabályok
79. § (1) A hitelintézet a prudens működésre vonatkozó előírások
betartásával úgy köteles a rábízott idegen és saját forrásokkal gazdálkodni,
hogy folyamatosan fenntartsa azonnali fizetőképességét (likviditását) és
mindenkori fizetőképességét (szolvenciáját).
(2) A hitelintézet - a mindenkori fizetőképesség (szolvencia) fenntartása és a
kötelezettségek teljesíthetősége érdekében - az általa végzett tevékenység
kockázatának fedezetét mindenkor biztosító megfelelő nagyságú szavatoló
tőkével rendelkezik, amely legalább
a) az 575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott minimum
tőkekövetelmény,
b) a felügyeleti felülvizsgálat keretében előírt többlettőke-követelmény,
valamint
c)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi CIV. törvény 97. § b). Hatálytalan: 2015. I. 1-től.
61. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
összegének értéke azzal, hogy az összeg nem lehet kevesebb az engedélyezés
feltételeként előírt legkisebb jegyzett tőke értékénél.
(3) A hitelintézet a forrásgyűjtését és eszközkihelyezését likviditása
folyamatos fenntartása mellett végzi.
(4) A hitelintézet a (3) bekezdésben foglalt kötelezettségét -
tevékenységének jellegére, terjedelmére és kockázataira figyelemmel -
követelései és kötelezettségei lejárati időpontjainak és összegeinek megfelelő
összhangjával, valamint az irányítási és kockázatkezelési követelmények
teljesítésével biztosítja.
(5) Hitelintézetek egyesülése esetén az általános jogutód vagy az átvevő
hitelintézet szavatoló tőkéje nem lehet kevesebb, mint az egyesülő
hitelintézetek egyesülés előtti szavatoló tőkéjének összege.
(6) Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe folyamatosan legalább
százszázalékos eszközfenntartási mutatót teljesít.
36. Saját tőke
80. § (1) A pénzügyi intézmény saját tőkéjének összege nem lehet kevesebb
az e törvényben az engedélyezés feltételeként előírt legkisebb jegyzett tőke
összegénél.
(2) Ha a pénzügyi intézmény saját tőkéjének összege az (1) bekezdésben
előírt legalacsonyabb szint alá csökken, a saját tőke feltöltésére a Felügyelet
legfeljebb tizennyolc hónapra meghatározott időt biztosíthat.
81. § (1) Ha a pénzügyi intézmény saját tőkéje a jegyzett tőke alá csökken, a
Felügyelet kötelezheti a pénzügyi intézmény igazgatóságát a közgyűlés
összehívására.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a közgyűlés dönt arról, hogy a
pénzügyi intézmény jegyzett tőkéjét leszállítja, vagy a befolyásoló
részesedéssel rendelkező tagok gondoskodnak arról, hogy a pénzügyi
intézmény saját tőkéjének összege legalább a jegyzett tőkére előírt mértéknek
megfelelően helyreálljon.
37. A jegyzett tőke leszállítása
82. § (1)
1
1 Megállapította: ugyane törvény 306. § (3). Hatályos: 2014. III. 15-től.
A hitelintézet jegyzett tőkéjének leszállítása esetén, ha a
hitelintézet tőkemegfelelése a jegyzett tőke leszállított értéke tekintetében is
eléri vagy meghaladja a 79. § (2) bekezdése szerinti összeget, valamint az e
törvényben előírt mértéket, a vele szemben fennálló követelések a Ptk. jogi
személyekre vonatkozó rendelkezéseinek szempontjából biztosítékkal
ellátottnak tekintendőek.
(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a hitelintézet jegyzett tőkéjének
leszállítását kimondó közgyűlési határozatot kétszer egymás után legalább
tizenöt napos időközzel az igazgatóság az alapszabályban megjelölt módon
közzéteszi. A jegyzett tőke leszállítás közzétételének igazolását követően a
cégbíróság kérelemre a jegyzett tőke leszállítását bejegyzi.
62. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3)
1
1 Megállapította: ugyane törvény 306. § (4). Hatályos: 2014. III. 15-től.
A hitelintézet jegyzett tőkéjének leszállítása esetén, ha a hitelintézet
tőkemegfelelése a jegyzett tőke leszállított értéke tekintetében nem éri el az e
törvényben az induló tőkére előírt mértéket, de a leszállítást elrendelő
közgyűlés egyidejűleg dönt a tőkeemelésről is, amelynek következtében a
hitelintézet tőkemegfelelése eléri vagy meghaladja az e törvényben az induló
tőkére előírt mértéket, akkor a hitelintézettel szemben fennálló követelések a
Ptk. jogi személyekre vonatkozó rendelkezéseinek szempontjából biztosítékkal
ellátottnak tekintendőek és a Ptk. 3:312-3:313. §-ában foglaltak nem
alkalmazandóak.
(4) Nem kerülhet sor a jegyzett tőke (3) bekezdésben említett leszállításának
és felemelésének cégbírósági bejegyzésére, ha a tőkeemelés meghiúsul vagy
nem éri el azt a mértéket, amelynek következtében a hitelintézet jegyzett
tőkéje elérné vagy meghaladná a 79. § (2) bekezdésében előírt mértéket.
(5) Ha a pénzügyi intézmény saját tőkéjének elemei között negatív értékű
szerepel, akkor elsődlegesen a negatív értéket szükséges megszüntetni a saját
tőke jegyzett tőkén felüli elemeinek - Szmt. szerinti - átcsoportosításával,
illetve veszteségrendezés érdekében a saját tőke más elemeinek növelése
céljából megvalósuló tőkeleszállítással és csak a fennmaradó jegyzett tőke
tekintetében rendelkezhetnek a tagok tőkekivonási célú tőkeleszállításról.
38. Általános tartalékképzés
83. § (1)
2
2 Módosította: 2015. évi CI. törvény 55. §.
A hitelintézet az adózott eredményéből általános tartalékot képez.
(2) A hitelintézet a tárgyévi adózott eredmény tíz százalékát általános
tartalékba helyezi.
(3) A hitelintézetet kérelmére a Felügyelet az általános tartalékképzés alól
mentesítheti, ha a szavatoló tőkéje eléri a 79. § (2) bekezdése szerint
meghatározott tőkekövetelményének a másfélszeresét, és nincs negatív
eredménytartaléka.
(4) A hitelintézet osztalékot és részesedést csak akkor fizethet, ha az adott
naptári évben a (2) bekezdés szerint általános tartalékot képzett, vagy ha a
Felügyelet az általános tartalékképzés alól a (3) bekezdés alapján
mentesítette.
(5) A hitelintézet az általános tartalékot csak a tevékenységéből eredő
veszteségek rendezésére használhatja fel.
(6) A hitelintézet a rendelkezésre álló eredménytartalékot az általános
tartalékba részben vagy egészben átcsoportosíthatja.
(7)
3
3 Beiktatta: 2015. évi CLXXVIII. törvény 40. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Amennyiben a hitelintézet az Szmt. 3. § (10) bekezdés 2. pontjában
meghatározott IFRS-ek szerint állítja össze éves beszámolóját, a (2) bekezdés
szerint meghatározott összeget az eredménytartalékból el kell különítenie és
azt az Szmt. szerinti saját tőke megfeleltetési táblában, a 114/B. § (4)
bekezdés h) pontja szerinti lekötött tartalékként kell kimutatnia.
39. Kockázati céltartalékképzés
63. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
84. § (1) A hitelintézet az eszközökkel összefüggésben felmerülő hitelezési,
befektetési és országkockázatokat az eszközök után elszámolt értékvesztéssel
és annak visszaírásával veszi figyelembe az eredményben, a felmerült kamat
és árfolyamkockázat, valamint a mérlegen kívüli kötelezettségekhez
kapcsolódó kockázat és minden egyéb kockázat fedezetére pedig kockázati
céltartalékot képez.
(2) A hitelintézet a kockázati céltartalékot ráfordításként történő
elszámolással képzi. A kockázatvállalásból származó veszteségre először a
kockázati céltartalékot vagy az e törvény hatálybalépése előtt képzett
általános kockázati céltartalékot használja fel.
40. Eszközök minősítése
85. § (1) A hitelintézet rendszeresen értékeli és minősíti eszközeit
(befektetett pénzügyi eszközeit, követeléseit, értékpapírjait, illetve
pénzeszközeit és készleteit) vállalt kötelezettségeit, valamint egyéb
kihelyezéseit.
(2) A hitelintézet - a hatályos jogszabályok és a szokásos banküzemi
gyakorlat keretei között - mindent megtesz az esedékes, illetve lejárt
követelése behajtására.
85/A. §
1
1 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 129. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
A pénzügyi intézménynek a kölcsön, illetve kezesség és
bankgarancia, valamint egyéb bankári kötelezettség fedezetéül szolgáló
termőföld hitelbiztosítéki értékét a termőföld hitelbiztosítéki értéke
meghatározásának módszertani elveiről szóló miniszteri rendeletben
meghatározott szabályoknak megfelelően kell megállapítania.
41. Tőkefenntartási puffer
86. § (1) A hitelintézet az 575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott
minimum tőkekövetelményen felül tőkefenntartási puffert képez.
(2) A hitelintézet a tőkefenntartási puffert elsődleges alapvető tőkéből - az
575/2013/EU rendelet 1. rész II. címében meghatározottak szerint - egyedi és
összevont alapon képzi, amelynek értéke a teljes kockázati kitettségérték 2,5
százaléka.
(3) A tőkefenntartási puffer nem használható fel a felügyeleti felülvizsgálat
keretében előírt többlettőke-követelmény teljesítésére.
42. Anticiklikus tőkepuffer
87. § (1) A hitelintézet az 575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott
minimum tőkekövetelményen, a tőkefenntartási pufferen és a felügyeleti
felülvizsgálat keretében előírt többlettőke-követelményen felül
intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffert képez.
(2) A hitelintézet az intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffert elsődleges
alapvető tőkéből - az 575/2013/EU rendelet 1. rész II. címében
meghatározottak szerint - egyedi és összevont alapon képzi, amelynek összege
a teljes kockázati kitettségérték és az anticiklikus tőkepufferráta a szorzata.
(3) Az anticiklikus tőkepufferráta azon anticiklikus tőkepufferráták súlyozott
átlaga, amelyek a hitelintézet jelentős hitelkockázati kitettségeihez kapcsolódó
fél földrajzi elhelyezkedése alapján alkalmazandóak.
64. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(4) A (3) bekezdésben meghatározott súlyozott átlag kiszámításakor a
hitelintézet az egyes országokban előírt anticiklikus tőkepufferrátákat
súlyozza a hitelintézet adott országban jelentős hitelezési kitettségeire
vonatkozó hitelkockázati tőkekövetelmény és a hitelintézet összes jelentős
hitelezési kitettségére vonatkozó hitelkockázati tőkekövetelmény arányának
megfelelően.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott jelentős hitelezési kitettségek
magukban foglalják az 575/2013/EU rendelet 112. cikk g)-q) pontjában
meghatározott kitettségi osztályokba sorolható azon kitettségeket, amelyekhez
a) a hitelkockázati tőkekövetelmény,
b) a kereskedési könyvben nyilvántartott kitettségek esetében az egyedi
pozíciókockázatra vagy a járulékos nemteljesítési és átminősítési kockázatra
vonatkozó tőkekövetelmény vagy
c) az értékpapírosítási tőkekövetelmény kapcsolódik.
(6) A hitelintézet számára a makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB
az 575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésében meghatározott teljes
kockázati kitettségérték 2,5 százalékáig terjedően határozhatja meg az
anticiklikus tőkepufferráta mértékét a Magyarországon székhellyel rendelkező
hitelintézet számára az ezen hitelintézetnek a Magyarországon lévő féllel
szembeni kitettségei vonatkozásában azzal, hogy a mértéke
a) 0 százalék vagy
b) 0,25 százalék valamely egész számértékkel szorzott többszöröse lehet.
(7) A (6) bekezdéstől eltérve, a hitelintintézet számára a makroprudenciális
feladatkörében eljáró MNB 2,5 százalékot meghaladó anticiklikus
tőkepufferrátát is meghatározhat, ha a gazdaságban jelentős a hitel-betét
arány vagy a hitel-GDP arány kedvezőtlen folyamatain túlmenően a
makrogazdasági környezet jelentős kedvezőtlen tendenciát mutat.
88. § (1) Ha a hitelintézet EGT-államban végzett tevékenységének helye
szerinti EGT-állam erre kijelölt hatósága az anticiklikus tőkepufferráta
mértékét legfeljebb 2,5 százalék mértékben határozza meg, akkor a
hitelintézet az intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffer meghatározása
során az adott EGT-államban lévő féllel szembeni kitettsége tekintetében az
adott EGT-állam erre kijelölt hatósága által megállapított anticiklikus
tőkepufferrátát alkalmazza.
(2) Ha a hitelintézet harmadik országban végzett tevékenységének helye
szerinti állam erre kijelölt hatósága anticiklikus tőkepufferrátát vagy annak
megfelelő tőkekövetelményt ír elő legfeljebb 2,5 százalék mértékben, akkor a
makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB kötelezheti a hitelintézetet,
hogy az intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffer meghatározása során az
adott harmadik országban lévő féllel szembeni kitettsége tekintetében az adott
harmadik állam erre kijelölt hatósága által megállapított anticiklikus
tőkepufferrátát alkalmazza.
65. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3) Ha a hitelintézet harmadik országban végzett tevékenységének helye
szerinti állam erre kijelölt hatósága az anticiklikus tőkepufferráta mértékét
legfeljebb 2,5 százalék mértékben határozza meg, de a makroprudenciális
feladatkörében eljáró MNB ezt a mértéket nem tartja elegendőnek ahhoz,
hogy megóvja a hitelintézetet az érintett harmadik országbeli hitelállománya
növekedésének a kockázatától, akkor a makroprudenciális feladatkörében
eljáró MNB magasabb anticiklikus tőkepufferráta mértéket is meghatározhat.
A makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB kötelezheti a hitelintézetet,
hogy az általa meghatározott, magasabb anticiklikus tőkepufferráta mértéket
alkalmazza a harmadik országban lévő féllel szembeni kitettsége tekintetében
az intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffer meghatározása során.
(4) Ha a hitelintézet EGT-államban végzett tevékenységének helye szerinti
EGT-állam vagy egy érintett harmadik ország erre kijelölt hatósága az
anticiklikus tőkepufferráta mértékét 2,5 százalék feletti mértékben határozza
meg, akkor a makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB a hitelintézetet
kötelezheti
a) a hitelezési tevékenység végzésének helye szerinti EGT-állam vagy egy
érintett harmadik ország erre kijelölt hatósága által megállapított, vagy
b) 2,5 százalékos
mértékű anticiklikus tőkepufferáta alkalmazására az adott EGT-államban vagy
harmadik országban lévő féllel szembeni kitettség tekintetében az
intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffer meghatározása során.
(5) Ha a hitelintézet harmadik országban végzett tevékenységének helye
szerinti állam erre kijelölt hatósága nem határoz meg anticiklikus
tőkepuferrátát, akkor ezen harmadik országban lévő féllel szembeni
kitettségek tekintetében a makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB
anticiklikus tőkepufferrátát határozhat meg.
43. Globálisan és egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozó
tőkepuffer
89. § (1) A makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB az MNB tv. 35. §
(1) bekezdése szerint meghatározza a magyarországi, globálisan
rendszerszinten jelentős hitelintézetek körét.
(2) A globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetek meghatározása során
a makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB a következő szempontokat
azonos arányban veszi figyelembe és számszerűen fejezi ki:
a) a csoport mérete,
b) a csoport pénzügyi közvetítőrendszerrel való összekapcsolódása,
c) a csoport által nyújtott szolgáltatások vagy pénzügyi infrastruktúra
helyettesíthetősége,
d) a csoport összetettsége,
e) a csoport határon átnyúló tevékenysége, ideértve az EGT-államban és
harmadik országban nyújtott szolgáltatását is.
(3) A makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB meghatározza, és évente
felülvizsgálja a Magyarországon székhellyel rendelkező, egyéb
rendszerszinten jelentős hitelintézetek körét egyedi, szubkonszolidált vagy
összevont alapon, és a Felügyelet folyamatosan figyelemmel kíséri azok
működését.
(4) Az egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetek meghatározása során a
makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB legalább a következő
szempontok valamelyikét veszi figyelembe:
66. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) méret,
b) az Európai Unió vagy Magyarország szempontjából betöltött szerep
jelentősége,
c) határon átnyúló tevékenység jelentősége, vagy
d) a hitelintézet vagy a csoport pénzügyi közvetítőrendszerrel való
összekapcsolódása.
(5) A globálisan és egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetek
meghatározásának módszertanára vonatkozó adatok nem nyilvánosak.
(6) Ha a makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB az (1) bekezdés
alapján tőkepuffert határoz meg vagy mértékét módosítja az egyéb
rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozóan, akkor az arról szóló
határozat nyilvánosságra hozatala előtt 1 hónappal tájékoztatnia kell az
érintett tagállamok illetékes és kijelölt hatóságait a következőkről:
a) indokolás arról, hogy várhatóan miért fogja a tőkepuffer hatékonyan és
arányosan csökkenteni az egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetek
rendszerszintű kockázatát,
b) a tőkepuffer belső piacra gyakorolt várható hatása,
c) az egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozó
tőkepufferráta mértéke.
(7) A globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézet összevont alapon
globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetre vonatkozó tőkepuffert tart
fenn az 575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott minimum
tőkekövetelményen, a tőkefenntartási pufferen, az intézményspecifikus
anticiklikus tőkepufferen és a felügyeleti felülvizsgálat keretében előírt
többlettőke-követelményen felül.
(8) A hitelintézet a (7) bekezdésben meghatározott tőkepuffert elsődleges
alapvető tőkéből képzi, amelynek összege a globálisan rendszerszinten
jelentős hitelintézet (9) bekezdésben meghatározott alkategórába való
besorolásától függően kerül meghatározásra.
(9) A globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézeteket a
makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB legalább öt alkategóriába
sorolja. Az alkategóriák közötti határértékek egyértelműen meghatározottak.
A legalacsonyabb alkategóriába a rendszerszinten legkevésbé jelentős
hitelintézetet kell sorolni azzal, hogy alkategóriánként azonos mértékben
növekedik a rendszerszintű jelentőség mértéke. A makroprudenciális
feladatkörében eljáró MNB évente felülvizsgálja a hitelintézetek
alkategóriákba való besorolását.
(10) A legalacsonyabb alkategóriába tartozó hitelintézet az 575/2013/EU
rendelet 92. cikke szerinti teljes kockázati kitettségérték 1 százalékának
megfelelő, globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetre vonatkozó
tőkepuffert képez. Az egyes alkategóriákba sorolt hitelintézetekre vonatkozó
tőkepufferráta a negyedik alkategóriáig bezárólag 0,5 százalékponttal
növekszik azzal, hogy a legmagasabb alkategóriába tartozó hitelintézetre 3,5
százalékos tőkepufferráta vonatkozik.
(11) A makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB a hatékony felügyelet
sérelme nélkül
a) egy adott globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetet alacsonyabb
alkategóriából magasabb alkategóriába sorolhat, és
b) a hitelintézetet, amely nem érte el a legalacsonyabb alkategóriára
vonatkozó határértéket, valamely alkategóriába sorolhatja és ezáltal
globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetnek minősítheti.
67. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
90. § (1) Az MNB tv. alapján meghatározott, egyéb rendszerszinten jelentős
hitelintézet egyedi, szubkonszolidált vagy összevont alapon egyéb
rendszerszinten jelentős hitelintézetre vonatkozó tőkepuffert tart fenn az
575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott minimum
tőkekövetelményen, a tőkefenntartási pufferen, az anticiklikus tőkepufferen és
a felügyeleti felülvizsgálat keretében előírt többlettőke-követelményen felül.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tőkepuffer összegét elsődleges
alapvető tőkéből kell képezni, amelynek mértékét a makroprudenciális
feladatkörében eljáró MNB a (3) bekezdésben meghatározottakkal
összhangban határozza meg.
(3) Az (1) bekezdés szerinti tőkepuffer-követelmény az 575/2013/EU rendelet
92. cikkében meghatározott teljes kockázati kitettségérték legfeljebb 2
százaléka azzal, hogy
a) a tőkepuffer nem járhat aránytalan mértékű negatív hatással az
EGT-államban vagy az EGT-államok összességében a pénzügyi
közvetítőrendszer egészére vagy részére nézve, és
b) a makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB legalább évente
felülvizsgálja a tőkepufferráta mértékét.
91. § Ha valamely egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézet egy globálisan
rendszerszinten jelentős hitelintézet leányvállalata vagy egy olyan egyéb
rendszerszinten jelentős hitelintézet leányvállalata, amelyre összevont alapon
alkalmazandó az egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozó
tőkepuffer-követelmény, akkor az egyéb rendszerszinten jelentős
hitelintézetre egyedi vagy szubkonszolidált alapon alkalmazandó
tőkepuffer-követelmény szintje nem haladhatja meg
a) az 575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott teljes kockázati
kitettségérték 1 százaléka vagy
b) a globálisan vagy egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetre összevont
alapon alkalmazandó, egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetre vonatkozó
vagy globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetre vonatkozó
tőkepuffer-követelmény
közül a magasabb értéket.
44. Rendszerkockázati tőkepuffer
92. § (1) A makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB határozata alapján
a hitelintézet egyedi, szubkonszolidált vagy összevont alapon
rendszerkockázati tőkepuffert képez a (6) bekezdésben foglalt eltéréssel
a) a Magyarországon lévő féllel szembeni kitettségeire,
b) az EGT-államban lévő féllel szembeni kitettségeire, és
c) a harmadik országban lévő féllel szembeni kitettségeire.
(2) Ha a makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB az MNB tv. 35/A. §
(1) bekezdése alapján rendszerkockázati tőkepufferrátát határoz meg, akkor
a) a rendszerkockázati tőkepuffer nem járhat aránytalan mértékű negatív
hatással az EGT-államban vagy az EGT egészében a pénzügyi
közvetítőrendszer egészére vagy részére nézve, és
b) az MNB legalább kétévente felülvizsgálja a tőkepufferráta mértékét.
(3) A hitelintézet a rendszerkockázati tőkepuffert elsődleges alapvető
tőkéből képzi az 575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott minimum
tőkekövetelményen, a tőkefenntartási pufferen, az intézményspecifikus
anticiklikus tőkepufferen és a felügyeleti felülvizsgálat keretében előírt
többlettőke-követelményen felül.
68. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(4) A rendszerkockázati tőkepufferráta mértékét a makroprudenciális
feladatkörében eljáró MNB határozza meg az (5) bekezdésben
meghatározottak szerint.
(5) A rendszerkockázati tőkepufferráta mértéke legalább 1 százalék azzal,
hogy ez a százalékérték a növekvő érték meghatározásakor 0,5
százalékponttal vagy annak valamely egész számértékkel szorzott
többszörösével növekedhet.
(6)
1
1 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 237. § d).
Az 575/2013/EU rendelet alapján összevont alapú felügyelet alá tartozó
hitelintézet számára a makroprudenciális feladatkörében eljáró MNB
határozatban előírhatja, hogy egyedi és összevont alapon is képezzen
rendszerkockázati tőkepuffert.
45. Tőkepufferekre vonatkozó közös szabályok
93. § (1) A kombinált pufferkövetelmény a tőkefenntartási puffer és
a) az intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffer-követelménynek,
b) a globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozó
tőkepuffer-követelménynek,
c) az egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetekre vonatkozó
tőkepuffer-követelménynek, és
d) a rendszerkockázati tőkepuffer-követelménynek
a (2), (3), (4), (5), (6) vagy (7) bekezdés szerinti kombinált összegzés
eredménye.
(2) Ha a hitelintézetre összevont alapon előírásra kerül a globálisan
rendszerszinten jelentős hitelintézetre és az egyéb rendszerszinten jelentős
hitelintézetre vonatkozó tőkepuffer-követelmény is, akkor a kettő közül a
magasabb értéket alkalmazza.
(3) Ha a hitelintézetre összevont alapon előírásra kerül a globálisan
rendszerszinten jelentős hitelintézetre és az egyéb rendszerszinten jelentős
hitelintézetre vonatkozó tőkepuffer-követelmény, valamint a
rendszerkockázati tőkepuffer-követelmény is, akkor a három közül a
legmagasabbat alkalmazza.
(4) Ha a hitelintézetre egyedi vagy szubkonszolidált alapon előírásra kerül az
egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézetre vonatkozó
tőkepuffer-követelmény és a rendszerkockázati tőkepuffer-követelmény, akkor
a kettő közül a magasabbat alkalmazza.
(5) A (3) és a (4) bekezdéstől eltérően, ha a rendszerkockázati
tőkepuffer-követelmény nem alkalmazandó a Magyarországon kívüli féllel
szembeni kitettségre, akkor a kombinált pufferkövetelmény a
rendszerkockázati tőkepuffer-követelménynek, valamint a globálisan
rendszerszinten jelentős hitelintézetre vagy az egyéb rendszerszinten jelentős
hitelintézetre vonatkozó tőkepuffer-követelményének összege.
(6) Ha a hitelintézet egy olyan összevont alapú felügyelet alá tartozik,
amelyhez egy globálisan rendszerszinten vagy egyéb rendszerszinten jelentős
hitelintézet tartozik, akkor a hitelintézet egyedi kombinált pufferkövetelménye
nem lehet alacsonyabb, mint
a) a tőkefenntartási pufferkövetelmény,
b) az intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffer-követelmény és
c) a globálisan rendszerszinten jelentős és az egyéb rendszerszinten jelentős
hitelintézetre vonatkozó tőkepuffer-követelmény vagy a rendszerkockázati
tőkepuffer-követelmény közül a magasabb tőkepuffer-követelmény
69. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
összege.
(7) Az (5) bekezdésben meghatározott esetben, ha a hitelintézet egy olyan
összevont alapú felügyelet alá tartozik, amelyhez valamely globálisan vagy
egyéb rendszerszinten jelentős hitelintézet tartozik, akkor a hitelintézet
egyedi kombinált pufferkövetelménye nem lehet alacsonyabb, mint
a) a tőkefenntartási pufferkövetelmény,
b) az intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffer-követelmény,
c) a globálisan rendszerszinten jelentős és az egyéb rendszerszinten jelentős
hitelintézetre vonatkozó tőkepuffer-követelmény és
d) a rendszerkockázati tőkepuffer-követelmény
összege.
(8) A tőkepufferekre vonatkozó rendelkezéseket a központi szervhez tartósan
kapcsolt hitelintézet a központi szervével együttesen teljesíti.
94. § (1)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 198. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Ha a hitelintézet nem teljesíti a 93. § (1) bekezdésben
meghatározott kombinált pufferkövetelményt, akkor a hitelintézet korlátozza
az elsődleges alapvető tőkéhez kapcsolódó kifizetéseit.
(2) A hitelintézet akkor korlátozza a kifizetéseit, ha a kifizetés a hitelintézet
a) elsődleges alapvető tőkéjének vagy
b) nyereségének
a csökkenését eredményezné azzal, hogy a kifizetés felfüggesztése vagy
törlése nem eredményezheti a hitelintézet nemteljesítését vagy olyan esemény
bekövetkezését, amely miatt felszámolás indítható a hitelintézet ellen.
(3) Ha a hitelintézet nem tesz eleget a kombinált pufferkövetelménynek,
akkor a hitelintézet
a) korlátozza a kifizetést az elsődleges alapvető tőkéből és a kiegészítő
alapvető tőkéből,
b) nem keletkeztethet a teljesítményjavadalmazásra vagy a nem kötelező
nyugdíjjuttatásra vonatkozó kötelezettséget, és
c) nem teljesíthet kifizetést a teljesítményjavadalmazásra vonatkozóan, ha a
kötelezettség keletkeztetésére a kombinált pufferkövetelmény nem
teljesítésével egyidőben került sor.
(4) A (3) bekezdés a) pontja szerinti, elsődleges alapvető tőkéből való
kifizetés magában foglalja:
a) az osztalék készpénzben való kifizetését,
b) a teljesen vagy részlegesen fizető bónuszrészvények szerződésben
rögzített értékének kifizetését,
c) az 575/2013/EU rendelet 26. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti
tőkeinstrumentumok kifizetését, visszaváltását vagy visszavásárlását, vagy
ezen tőkeinstrumentumhoz kapcsolódóan befizetett összegek visszafizetését,
d) az intézmény saját részvényeinek visszaváltását - ideértve a szövetkezeti
vagyoni hozzájárulást is - vagy visszavásárlását, valamint
e) az 575/2013/EU rendelet 26. cikk (1) bekezdés b)-e) pontja szerinti
tételekből történő kifizetést.
(5) A kombinált pufferkövetelményeket nem teljesítő hitelintézet kiszámítja
azt a maximálisan kifizethető összeget, amelyet meghaladóan nem teljesíthet
kifizetést addig, amíg elsődleges alapvető tőkéje el nem éri a kombinált
pufferkövetelményekkel megnövelt minimális szintjét.
70. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(6) A maximálisan kifizethető összeg a (7) bekezdés alapján meghatározott
évközi és évvégi nyereség összegének és a 4. mellékletben meghatározott
tényezőnek a szorzataként számítható ki, amelyet a hitelintézet csökkent a (3)
bekezdésben meghatározott intézkedések értékével.
(7) A maximálisan kifizethető összeg meghatározásához a hitelintézet
meghatározza az elsődleges alapvető tőkeként nem kimutatott évközi és
évvégi nyereség összegét, amely a kifizetésre vonatkozó legutolsó határozat
vagy a (3) bekezdésben meghatározott intézkedések óta keletkezett, és amely
a nyereség visszatartása miatt fizetendő adó mértékével csökkentett nyereség
összegével egyezik meg.
95. § (1) A kombinált pufferkövetelményeket nem teljesítő hitelintézet
tájékoztatja a Felügyeletet
a) az általa kiszámított maximálisan kifizethető összegről,
b) a kifizethető nyereség kifizetésének szándékáról, és
c) a 94. § (3) bekezdése szerinti korlátozásról.
(2) A hitelintézet az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatás keretében a
Felügyelet rendelkezésére bocsátja a szükséges információkat:
a) a szavatoló tőke összegéről, az elsődleges alapvető tőke, a kiegészítő
alapvető tőke és a járulékos tőke szerinti bontásban,
b) az évközi és év végi nyereség összegéről,
c) a maximálisan kifizethető összegről, és
d) a kifizethető nyereség összegéről, amelyet a következők kifizetésére
használ fel:
da) osztalékfizetés,
db) részvény-visszavásárlás,
dc) kiegészítő alapvető tőkeelemhez kapcsolódó kifizetés, vagy
dd) teljesítményjavadalmazás vagy nem kötelező nyugdíjjuttatás kifizetésére
vonatkozó fizetési kötelezettség keletkeztetése, vagy ezekre vonatkozó olyan
kifizetés teljesítése, amely a kombinált pufferkövetelmény nem teljesítésével
egyidőben keletkezett.
(3) A hitelintézet a maximálisan kifizethető összeg és a kifizethető nyereség
meghatározása érdekében pontos és megbízható rendszerrel rendelkezik. A
hitelintézet a pontosságot a Felügyelet kérésére igazolja.
96. § (1) Ha a hitelintézet nem teljesíti a kombinált pufferkövetelményt,
akkor a nemteljesítés megállapításától számított öt munkanapon belül
tőkefenntartási tervet készít és jóváhagyásra benyújtja a Felügyelet számára.
(2) Az (1) bekezdéstől eltérve, a Felügyelet legfeljebb tíz munkanapot is
engedélyezhet a tőkefenntartási terv elkészítésére és benyújtására a
hitelintézet egyedi helyzete, tevékenységének mérete és összetettsége
alapján.
(3) A hitelintézet tőkefenntartási terve tartalmaz:
a) a tervezett bevételekre és kiadásokra,
b) mérlegtervre,
c) az 575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott tőkemegfelelési
mutatók értékének növelése tekintetében a szükséges intézkedésekre,
d) a szavatoló tőke szintjének emelésére irányuló tervre, valamint
e) a kombinált pufferkövetelmény teljesítésének ütemezésére
vonatkozó információkat.
(4) A Felügyelet jóváhagyja a hitelintézet tőkefenntartási tervét, ha úgy ítéli
meg, hogy a terv végrehajtásával a hitelintézet teljesíteni tudja a kombinált
pufferkövetelményeket a Felügyelet által meghatározott határidőn belül.
71. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(5) Ha a Felügyelet nem hagyj a jóvá a hitelintézet tőkefenntartási tervét,
akkor
a) a meghatározott határidőn belül a hitelintézet szavatoló tőkéjének
meghatározott szintre emelését írja elő,
b) a 94. §-ban meghatározottnál szigorúbb kifizetési korlátozást rendel el.
46. A tőkemegfelelés belső értékelési eljárása
97. § (1) A hitelintézet megbízható, hatékony és átfogó stratégiával és
folyamatokkal rendelkezik annak érdekében, hogy a jelenlegi és jövőben
felmerülő kockázatainak fedezetéhez szükséges nagyságú és összetételű
szavatoló tőkéjét meghatározza és folyamatosan fenntartsa.
(2) A hitelintézet legalább évente felülvizsgálja az (1) bekezdés szerinti
stratégiáját és eljárását annak érdekében, hogy azok összhangban legyenek a
tevékenysége jellegével, nagyságrendjével és összetettségével.
(3)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 65. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
A magyarországi székhelyű tagállami hitelintézet anyavállalat, tagállami
pénzügyi holding társaság és vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat az
(1) és (2) bekezdésben rögzített követelményeknek az 575/2013/EU rendelet
vonatkozásában összevont alapon felel meg.
(4)
2
2 Módosította: 2014. évi CIV. törvény 96. § (1) a).
Ha egy hitelintézet ellenőrző befolyás alatt áll vagy egy vállalkozás ezen
hitelintézetben részesedési viszonnyal rendelkezik és a hitelintézet maga vagy
a hitelintézet pénzügyi holding társaság anyavállalata vagy vegyes pénzügyi
holding társaság anyavállalata ellenőrző befolyással vagy részesedési
viszonnyal rendelkezik egy harmadik országban székhellyel rendelkező
hitelintézetben, pénzügyi vállalkozásban, befektetési vállalkozásban,
befektetési alapkezelőben vagy járulékos vállalkozásban, akkor a hitelintézet
az (1) és (2) bekezdésben rögzített követelményeknek az 575/2013/EU
rendeletben meghatározott vállalkozások vonatkozásában összevont alapon
felel meg.
(5)
3
3 Módosította: 2014. évi CIV. törvény 96. § (1) b).
A tőkemegfelelés belső értékelési eljárására vonatkozó rendelkezéseket
a központi szervhez tartósan kapcsolt hitelintézet az 575/2013/EU rendelet 10.
cikkével összhangban teljesíti.
47. A kockázatvállalás korlátozása, ügyleti szabályok
98. § (1) A pénzügyi intézmény - ide nem értve a pénzügyi holding
társaságot - a kihelyezések és kötelezettségvállalások megalapozottságát,
áttekinthetőségét, a kockázatok felmérésének ellenőrzését és csökkentését
lehetővé tevő - igazgatóság által elfogadott belső szabályzatot dolgoz ki és
alkalmaz.
(2) Pénzügyi intézmény kockázatvállalással járó ügyletet kizárólag írásban
köthet. A szóban kötött pénz- és tőkepiaci ügylet esetében az ügyletkötést a
pénzügyi intézmény írásban visszaigazolja.
99. § (1) A hitelintézet a kihelyezésről történő döntés előtt meggyőződik a
szükséges fedezetek, biztosítékok meglétéről, valós értékéről és
érvényesíthetőségéről. A döntés alapjául szolgáló iratokat az ügyletre
vonatkozó szerződéshez és a leszámítolt váltóhoz csatolja.
(2) A hitelintézet értékkel bíró fedezetként nem fogadhatja el:
72. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) a saját maga által kibocsátott, tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt,
ideértve a szövetkezeti részesedést is,
b) a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló vállalkozás által kibocsátott,
tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt, ideértve a szövetkezeti részesedést
is,
c)
1
1 Megállapította: ugyane törvény 306. § (5). Hatályos: 2014. III. 15-től.
a hitelintézet vagy az összevont alapú felügyelet alá tartozó
hitelintézettel szoros kapcsolatban álló vállalkozás Ptk.-ban meghatározott
minősített többséget biztosító befolyása alatt álló részvénytársaság
részvényét.
(3) A kockázatvállalást tartalmazó szerződés tartama alatt a hitelintézet
rendszeresen figyelemmel kíséri és dokumentálja a szerződésben foglalt
feltételek megvalósulását, beleértve az ügyfél pénzügyi, gazdasági
helyzetének alakulását és az (1) bekezdésben foglaltakat.
48. Tulajdonszerzéshez kapcsolódó kockázatvállalás korlátozása
100. § (1) A hitelintézet nem vállalhat kockázatot olyan ügyletért, amelynek
célja, hogy az ügyfél a hitelintézet vagy a hitelintézettel szoros kapcsolatban
álló vállalkozás által kibocsátott tagsági jogot megtestesítő értékpapírt,
valamint szövetkezeti részesedést vásároljon.
(2)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi CIV. törvény 97. § c). Hatálytalan: 2015. I. 1-től.
49. Ingatlanbefektetések korlátozása
101. § (1) A hitelintézet összes - a közvetlen banküzemi célt szolgáló,
valamint a (2) és (3) bekezdésen kívüli - ingatlanba történő befektetése nem
haladhatja meg a szavatoló tőke öt százalékát.
(2) A hitelintézet tevékenysége során
a) a hitel-ingatlan csereügylet,
b) a Cstv. 56. § (2) bekezdése, és
c) a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény
alapján megszerzett ingatlanokat hat éven belül elidegeníti.
(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában közvetlen banküzemi célt szolgál az az
ingatlan vagy ingatlanrész, amely a hitelintézet saját üzletviteléhez, illetve
zavartalan működéséhez nélkülözhetetlen, vagy alkalmazottainak jóléti
szolgáltatásokkal való ellátásához szükséges, és amelyről a hitelintézet külön
nyilvántartást vezet.
50. Befektetésekre vonatkozó egyéb korlátozások
102. § (1)
3
3 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 102. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
A hitelintézet - nettó értéken számított - összes befektetése nem
haladhatja meg szavatoló tőkéjének százhuszonöt százalékát.
(2) A hitelintézet az (1) bekezdésben meghatározott befektetésnél nem veszi
figyelembe
a) a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve
elhárítása érdekében a hitelintézet tulajdonába került befektetést, ha az
három évet meg nem haladóan van a hitelintézet tulajdonában, illetve
birtokában,
73. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b) a Garantiqa Hitelgarancia Részvénytársaságban alapítása során, illetve
ezt követően az abban történt részesedésszerzést,
c) a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt, valamint
d) azt a tételt, amelynek megfelelő összeget a szavatoló tőke számítása során
a tőkéből levonták, ha azt az egyéb befektetésektől elkülönítve tartja nyilván,
és elkülönítve kezeli.
(3) A hitelintézet - a (4) bekezdésben foglalt eltéréssel - nem szerezhet
részesedést és nem lehet tag olyan vállalkozásban, amelynek tartozásaiért a
részesedés mértékére való tekintet nélkül a hitelintézetre tagként korlátlan
felelősség hárulhat.
(4) A hitelintézet a Felügyelet engedélyével európai gazdasági egyesülésben
tagsági jogviszonyt létesíthet.
(5) A Felügyelet a (4) bekezdés szerinti engedélyt a következő feltételek
együttes teljesülése esetén adja meg:
a) az európai gazdasági egyesülésnek kizárólag olyan vállalkozás a tagja,
akire az összevont alapú felügyelet a hitelintézettel együttesen kiterjed,
b) az európai gazdasági egyesülés létesítő szerződése alapján végezhető
tevékenységek egyike sem veszélyezteti a hitelintézet prudens működésére
vonatkozó követelmények teljesülését, valamint
c) az európai gazdasági egyesülés létesítő szerződése rendelkezik arról, hogy
nincs szükség a többi tag hozzájárulására a hitelintézet tagsági
jogviszonyának megszüntetéséhez, ha annak fenntartása jogszabály
rendelkezésébe ütközne, vagy arra a tagot a Felügyelet határozatában
kötelezné.
(6) A Felügyelet a hitelintézetet - legfeljebb nyolcnapos határidő kitűzésével -
kötelezi az európai gazdasági egyesüléssel fennálló tagsági jogviszonya
megszüntetésére, ha az engedély megadását követően olyan változás
következett be, amelynek következtében az (5) bekezdésben meghatározott
engedély megadásának feltételei már nem állnak fenn, vagy amelynek
következtében a tagsági jogviszony fenntartása miatt a hitelintézet nem felel
meg a prudens működésére vonatkozó követelményeknek.
51. Hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő
pénzügyi vállalkozás
103. § Ha a pénzügyi vállalkozás alkalmazza a hitelintézetekre vonatkozó
szavatoló tőkére és tőkemegfelelésre, kockázatok és befektetések
korlátozására, az eszközök minősítésére, irányítási rendszerre és
kockázatkezelésre, irányításra és ellenőrzésre, valamint a nyilvánosságra
hozatal követelményére vonatkozó rendelkezéseket, ugyanakkor saját tőkéje
legalább kétmilliárd forint, akkor a pénzügyi vállalkozás - a Felügyelet
határozata szerint - az 575/2013/EU rendelet vonatkozásában hitelintézettel
egyenértékű prudenciális szabályozásnak felel meg.
104. § (1) Ha a pénzügyi vállalkozás igazolja a Felügyelet felé, hogy a 103.
§-ban foglalt feltételeknek megfelel, akkor a Felügyelet - a kérelem
beérkezését követő naptól számított - két hónapon belül határozatot ad ki
erről. A Felügyelet a honlapján közzéteszi a hitelintézettel egyenértékű
prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozások listáját.
(2) A hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő
pénzügyi vállalkozás haladéktalanul tájékoztatja a Felügyeletet, ha a 103. §
szerinti feltételek már nem állnak fenn.
74. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
105. § A Felügyelet a 104. § (1) bekezdése szerinti határozatát
visszavonhatja, ha a pénzügyi vállalkozás a Felügyelet intézkedésében,
kivételes intézkedésében foglalt határidőn belül nem tesz eleget a 103. §-ban
rögzített követelményeknek.
51/A.
1
1 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 66. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
Harmadik országbeli hitelintézet magyarországi fióktelepének
mentesítése egyes prudenciális követelmények alól
105/A. §
2
2 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 66. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
(1) A harmadik országbeli hitelintézet magyarországi fióktelepét
kérelmére a Felügyelet határozatban mentesítheti az 575/2013/EU rendelet
Harmadik, Negyedik, Ötödik, Hatodik és Hetedik Részében meghatározott
követelmények teljesítése alól, ha
3
3 Módosította: 2017. évi CXLV. törvény 134. § a).
a) a fióktelep legalább öt éve létesült, vagy a fióktelepet létesítő harmadik
országbeli hitelintézet legalább öt éve rendelkezik magyarországi székhelyű
hitelintézetben ellenőrző befolyással,
b) a kérelem benyújtását megelőző öt évben a Felügyelet nem alkalmazott a
fiókteleppel, illetve a fióktelepet létesítő harmadik országbeli hitelintézet
ellenőrző befolyása alatt álló hitelintézettel szemben kivételes intézkedést,
c) az Fkt. 11. § (1) bekezdésében foglaltakon túl a harmadik országbeli
hitelintézet olyan visszavonhatatlan kötelezettségvállalásról szóló
nyilatkozatot tesz, amelyben vállalja, hogy mindenkor fenntartja a fióktelep
likviditását,
d) a harmadik országbeli hitelintézet és a fióktelep rendelkezik a végzendő
tevékenység jellegének megfelelő, a kockázatvállalások megalapozottságát,
áttekinthetőségét, a kockázatok felmérését és csökkentését, a kockázatok
hatékony és eredményes kezelését biztosító belső szabályzatokkal és
eljárásokkal,
e) a fióktelep nem jogosult fogyasztóktól betétet gyűjteni,
f) a harmadik országbeli hitelintézet biztosítja a székhelye szerinti
prudenciális előírásoknak történő megfelelést és
g) a fióktelep tevékenysége nem veszélyezteti a pénzügyi közvetítőrendszer
stabilitását.
(2) A Felügyelet az (1) bekezdés szerinti határozatát visszavonja, ha
a) a fióktelep már nem felel meg az (1) bekezdés szerinti feltételeknek,
b) a fiókteleppel vagy a fióktelepet létesítő harmadik országbeli hitelintézet
ellenőrző befolyása alatt álló hitelintézettel szemben kivételes intézkedést
alkalmazott,
c) a fióktelep nem felel meg az eszközei és forrásai, valamint mérlegen kívüli
tételei közötti denominációs összhangról rendelkező MNB elnökének
rendeletében foglalt követelménynek,
d) a fióktelep engedély nélküli tevékenységet végez, vagy
e) a fióktelep vagy a fióktelepet létesítő harmadik országbeli hitelintézet
fizetőképessége veszélybe kerül.
52. Belső hitel
106. §
4
4 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 199. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
(1) Hitelintézet, ide nem értve a hitelszövetkezetet
75. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) a hitelintézet, illetve a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló vállalkozás
vezető testületének tagjával és könyvvizsgálójával szemben,
b) az a) pontban megjelölt személy közeli hozzátartozójával szemben,
c) az a) és b) pontban megjelölt személy ellenőrző befolyása alatt álló
vállalkozással szemben, vagy
d) az a) és b) pontban megjelölt személy ellenőrző befolyása alatt álló
vállalkozás harmadik személy részére történő értékesítése tekintetében
kockázatot csak az e §-ban meghatározott feltételekkel vállalhat.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kockázatvállaláshoz az irányítási
jogkörrel rendelkező vezető testület egyhangú határozata és a felügyeleti
jogkörrel rendelkező vezető testület hozzájáruló határozata szükséges. A
határozatnak tartalmaznia kell a kockázatvállalás feltételeit is. A vezető
testület határozathozatala során az (1) bekezdés alapján érintett személy nem
rendelkezik szavazati joggal. A felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület
legfeljebb 1 évvel előre is megadhatja a hozzájárulását.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott kockázatvállalás nem történhet az (1)
bekezdésben meghatározott személyekre nézve kedvezőbb feltételekkel, mint
a hitelintézettel az (1) bekezdésben meghatározott kapcsolatban nem álló
személyekkel szembeni kockázatvállalás.
(4)
1
1 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 130. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Az (1) bekezdésben meghatározott kockázatvállalásból fakadó egy
személlyel vagy kapcsolatban álló személyekkel szembeni kitettség értéke
nem érheti el az 575/2013/EU rendelet 392. cikke szerinti érték 80 százalékát
azzal, hogy az éven túli kitettség értéke nem érheti el az 575/2013/EU
rendelet 392. cikke szerinti érték 50 százalékát.
(5) A (2) bekezdésben meghatározott korlátozás nem vonatkozik
a)
2
2 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 3.
a hitelintézetnél vezetett fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre,
valamint
b) a munkáltató által adott fizetési előleg vagy lakás-, illetve más szociális
célú kölcsönre
a belső szabályzatban meghatározott mértékig.
(6) A (2) bekezdéstől eltérően az (1) bekezdésben meghatározott személy
részére fogyasztónak nyújtott hitel az irányítási jogkörrel rendelkező vezető
testület jelen lévő tagjainak több mint kétharmados többséggel hozott
határozata alapján nyújtható. A hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező
vezető testülete által hozott határozat tartalmazza a kamat és a törlesztés
feltételeit is. A határozathozatal során az (1) bekezdés alapján érintett személy
nem rendelkezik szavazati joggal.
(7) A hitelintézet írásban rögzített hatékony eljárásrenddel, szabályzatokkal
rendelkezik az (1) bekezdésben meghatározott személyekkel szembeni
kockázatvállalások
a) tekintetében annak megakadályozására, hogy az (1) bekezdésben
meghatározott személyek részt vehessenek a velük szembeni
kockázatvállalásra vonatkozó döntésekben, folyamatokban és eljárásokban,
b) azonosítására, nyilvántartására, a hitelintézet ezekből származó
kitettségeinek meghatározására, a kockázatvállalások független vizsgálatára,
c) folyamatos monitoringjára és jelentésére,
d) esetében annak biztosítására, hogy a kockázatvállalások a (3) és (4)
bekezdésben meghatározott feltételeknek megfeleljenek és
e) kockázatainak azonosítására és értékelésére.
76. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(8) A (7) bekezdésben meghatározott eljárásrendtől és szabályzatoktól való
eltérést jelenteni kell a hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető
testületének, valamint a felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testületének a
megfelelő intézkedések meghozatala érdekében.
53. Vállalatirányítási rendszer - kockázatkezelés
107. § (1)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 200. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
A hitelintézet az általa végzett pénzügyi, kiegészítő pénzügyi
szolgáltatási tevékenységekben és az alkalmazott üzleti modellben rejlő
kockázatok jellegével, nagyságrendjével, összetettségével arányos átfogó,
hatékony és megbízható vállalatirányítási rendszerrel és a (2) bekezdés
szerinti belső kontroll funkcióval rendelkezik, amelynek keretén belül
a) a szervezeti felépítését belső szabályzatban áttekinthetően rögzíti,
b) a felelősségi köröket, feladatokat egymástól elhatárolja és egyértelműen
meghatározza,
c) a szervezeten belüli összeférhetetlenséget ellenőrzi, megelőzi és
kiküszöböli,
d) a felmerülő kockázatok azonosítására, mérésére, kezelésére, nyomon
követésére és jelentésére szolgáló hatékony eljárásokat alkalmaz,
e) a jogszabályoknak megfelelő belső ellenőrzési mechanizmusokat,
adminisztratív és számviteli eljárásokat alkalmaz,
f) a hitelintézet a hatékony és eredményes kockázatkezeléssel összhangban
álló, annak alkalmazását előmozdító, a 117-121. §-okban meghatározott
elveknek megfelelő javadalmazási politikát és gyakorlatot valósít meg,
g) elősegíti a szervezet zavartalan és eredményes működését, az
intézménnyel szembeni bizalom fenntartását, a tulajdonosok és az ügyfelek
intézménnyel összefüggő gazdasági érdekeinek és társadalmi céljainak
védelmét.
(2) A hitelintézet az (1) bekezdés d) és e) pontjában rögzítettek, ezáltal a
belső kontroll funkciók teljesítése érdekében belső eljárásrendjében
egyértelműen rögzíti a belső kontroll funkciók ellátásáért felelős szervezeti
egységet vagy egységeket.
(3) A hitelezési kockázat kezelése érdekében a hitelintézet
a) a különböző hitelezési kockázatokat hordozó portfóliókat és kitettségeket
nyomon követi és ellenőrzi, ideértve az olyan kitettségek azonosítását és
kezelését, amelyre értékvesztés elszámolása vagy céltartalék képzése válik
szükségessé, és ezen céltartalék képzésének és értékvesztés elszámolásának
megfelelő végrehajtását,
b) a hitelportfóliót az ügyfélköre és az átfogó stratégiája figyelembe
vételével megosztja (diverzifikálja), valamint
c) az értékpapírok vagy értékpapírosítási pozíciók hitelkockázatának, és a
portfoliószintű hitelkockázatnak a mérésére hatékony és megbízható belső
módszerekkel rendelkezik azzal, hogy a belső módszer esetében nem
alkalmazhatja kizárólagosan a külső hitelminősítő által kiadott hitelminősítést.
(4)
2
2 Beiktatta: 2015. évi CLXXVIII. törvény 41. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Az MNB elnöke a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos
jogkörében a hatékony és eredményes kockázatkezelés elősegítése érdekében
rendeletben szabályozza a nem teljesítő kitettség és az átstrukturált
követelésre vonatkozó prudenciális követelményeket.
77. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
108. § (1)
1
1 Módosította: 2017. évi CXLV. törvény 134. § b).
A hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető testülete
jóváhagyja, rendszeresen felülvizsgálja és értékeli a szervezeten belüli
feladatok elkülönítésére és az összeférhetetlenség megelőzésére vonatkozó
szabályzatokat, valamint a kockázatok vállalására, mérésére, kezelésére,
nyomon követésére és mérséklésére vonatkozó stratégiákat és politikákat,
amely kiterjed a makrokörnyezet és a gazdasági ciklus állapotának
változásából eredő kockázatra is.
(2) Az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület felelős az (1)
bekezdésben meghatározott stratégiák és szabályzatok végrehajtásáért.
(3) Ha az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület az (1) bekezdésben
meghatározott felülvizsgálat során hiányosságokat észlel, akkor a
hiányosságok megszüntetése és a helyreállítás érdekében a szükséges
lépéseket megteszi és a szükséges döntéseket meghozza.
(4) Az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület felelős
a) a számviteli és a pénzügyi beszámolási rendszer integritásáért, ideértve a
pénzügyi és az operatív ellenőrzés, és a jogszabályoknak és sztenderdeknek
való megfelelés biztosítását, valamint
b) az adatszolgáltatásért, a nyilvánosságra hozatalért és a kommunikációért.
(5) A hitelintézet írásban rögzített hatékony eljárásrendekkel,
szabályzatokkal rendelkezik:
a) azon kockázat kezelésére, amelynél az általa alkalmazott, elismert
hitelkockázat-mérséklési technikák a vártnál kevésbé hatékonynak
bizonyulnak,
b) az ügyféllel, a kapcsolatban álló ügyfelek csoportjával, a partnerrel
(ideértve a központi szerződő felet is), az ugyanazon gazdasági ágazatbeli,
régióbeli vagy ugyanazon tevékenységet folytató partnerekkel, ügyfelekkel
szembeni kitettségekből, a hitelkockázat-mérséklés alkalmazásából származó
kockázati koncentráció kezelésére,
c) a piaci kockázatok valamennyi lényeges forrásának és hatásának
mérésére és kezelésére, és a rövid pozíció hosszú pozíciót megelőző
esedékességéből fakadó likviditási hiány kockázatának kezelésére,
d) a nem kereskedési tevékenységet érintő, esetleges kamatváltozásokból
származó kockázatok értékelésére, mérésére és kezelésére,
e) működési kockázatok - ideértve a modellkockázatot is - mérésére,
kezelésére, valamint vészhelyzeti és üzletmenet-folytonossági tervvel a
folyamatos működés fenntartása, továbbá a súlyos üzletviteli fennakadásokból
következő esetleges veszteségek mérséklése érdekében,
f) az egyes üzletágakhoz, devizanemekhez és a csoporthoz tartozó jogi
személyekhez igazítva a likviditási kockázata megfelelő - akár egy napon belüli
- időtávokon történő azonosítására, mérésére, kezelésére és nyomon
követésére, ideértve a likviditási költség-, nyereség- és kockázat-allokációs
eljárásokat is,
g) azon értékpapírosítási ügyletekből eredő kockázatok értékelésére és
kezelésére, amelyeknél a hitelintézet befektetőként, kezdeményezőként vagy
szponzorként lép fel, ideértve a hírnévkockázatot - így különösen a bonyolult
struktúrákból vagy termékekből eredő hírnévkockázatot - is, annak
biztosítására, hogy az ügylet gazdasági tartalma teljes mértékben tükröződjön
a kockázatok értékelésére és kezelésére vonatkozó döntésekben,
78. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
h) a túlzott tőkeáttételi kockázat azonosítására, kezelésére és ellenőrzésére,
különösen annak érdekében, hogy a hitelintézet elővigyázatosan kezelje a várt
vagy realizált veszteségek miatti szavatolótőke-csökkenés okán bekövetkező
tőkeáttétel növekedés kockázatát, és ezáltal ellenálljon a különböző stressz
helyzetekben jelentkező túlzott tőkeáttétel kockázatának, valamint
i) a hitel- és pénzkölcsönnyújtási tevékenység jóváhagyási, módosítási,
megújítási, refinanszírozási és monitoringozási folyamataira.
(6) Az (5) bekezdés f) pontjában foglaltak teljesítése érdekében:
a) a hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető testülete megfelelő
stratégiát alakít ki és kockázattűrési mértéket határoz meg minden érintett
üzletágra,
b) az eljárásrendek, szabályzatok arányban állnak a hitelintézet méretével,
tevékenységének összetettségével és körével, az irányítási jogkörrel
rendelkező vezető testület által meghatározott kockázatvállalási limitjeivel,
valamint a hitelintézetnek azon EGT-államban betöltött rendszerszintű
fontosságával, amelyekben pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási
tevékenységet végez,
c) a hitelintézet a finanszírozási pozíciók azonosítására, mérésére,
kezelésére és nyomon követésére belső szabályzatot dolgoz ki, amely
tartalmazza az eszközökből, a forrásokból, a mérlegen kívüli tételekből -
ideértve a függő kötelezettségeket is - eredő aktuális és várható
pénzáramlásokat, valamint a hírnévkockázat esetleges hatásai miatti becsült
pénzáramlásokat is,
d) a hitelintézet egy esetleges válsághelyzetre történő felkészülés érdekében
elkülönítetten kezeli a dologi biztosítékkal terhelt, és a bármikor szabadon
felhasználható eszközöket, valamint figyelembe veszi
da) azt a személyt vagy szervezetet, akinek vagy amelynek az eszköz a
birtokában van,
db) azt az országot, amelyben az eszköz nyilvántartásban vagy számlán
szerepel,
dc) az eszközök likviditási többlettartalékként történő beszámíthatóságát, és
figyelemmel kíséri azt, hogy a likviditási tartalékok kellő idő alatt
mozgósíthatók-e,
dd) azon jogi, szabályozói és műveleti korlátozásokat, amelyek a likviditás és
a szabadon felhasználható eszközök EGT-államok közötti és harmadik
országokba történő esetleges átruházására vonatkoznak,
e) a hitelintézet likviditási kockázatot mérséklő eszközöket alkalmaz,
ideértve a megfelelő limitrendszert, a különféle stressz eseménykor is
fedezetet nyújtó likviditási többlettartalékokat, a kellően diverzifikált
finanszírozási szerkezetet, valamint különféle finanszírozási forrásokhoz való
hozzáférést is, amelyeket rendszeresen - legalább évente egyszer -
felülvizsgál,
f) a hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető testülete a likviditási
pozíciókra és a kockázatmérséklő eszközökre vonatkozó alternatív
forgatókönyvek figyelembevételével is áttekinti, és legalább évente egyszer
felülvizsgálja a finanszírozási pozícióval kapcsolatos döntéseket alátámasztó
feltételezéseket azzal, hogy az alternatív forgatókönyv kitér a mérlegen kívüli
tételekre és más függő kötelezettségekre, adott esetben azon különleges célú
gazdasági egységre is, amellyel összefüggésben a hitelintézet szponzorként
lép fel, vagy amelynek lényeges likviditási támogatást nyújt,
79. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
g) a hitelintézet eltérő időtávok és stressz események figyelembevételével
felméri az intézményfüggő, a piaci szintű és a kettő kombinációjából adódó
alternatív forgatókönyvek lehetséges hatásait,
h) a hitelintézet stratégiáit, belső szabályzatait és kockázatvállalási limitjeit
az f) pontban meghatározott alternatív forgatókönyvek kimenetele alapján
kimutatott likviditási kockázatához igazítja,
i) a hitelintézet az esetleges likviditási hiányok megszüntetésére irányuló
stratégiákat és végrehajtási intézkedéseket tartalmazó, az irányítási jogkörrel
rendelkező vezető testület által jóváhagyott tervekkel rendelkezik, a másik
EGT-államban létrehozott fióktelepére vonatkozóan is, amelyeket az f) pont
szerinti alternatív forgatókönyvek kimenetele alapján legalább évente teszteli
és frissíti, valamint
j) a hitelintézet a likviditás helyreállítására vonatkozó tervek azonnali
végrehajthatóságának érdekében előzetesen meghozza a szükséges működési
intézkedéseket, amelyek magukban foglalják a központi banki
finanszírozáshoz szükséges fedezetek azonnali rendelkezésre állásának
biztosítását, amely fedezetek szükség esetén a hitelintézet kitettségeinek
pénznemében is tarthatóak.
(7) A rulírozó kitettségek értékpapírosítását kezdeményező hitelintézet, ha
az értékpapír előrehozott tőketörlesztésre vonatkozó rendelkezést tartalmaz,
likviditási tervvel rendelkezik a terv szerinti tőketörlesztés, valamint az
előrehozott tőketörlesztés esetére.
(8) A hitelintézet a tevékenységének jellegével, nagyságrendjével és
összetettségével összhangban alakítja ki likviditási kockázati profilját és ennek
megfelelően jár el.
(9) A Felügyelet figyelemmel kíséri a hitelintézet (8) bekezdésben
meghatározottaknak megfelelően kialakított kockázati profiljának változásait.
Ha ezen változások kihatnak a hitelintézet biztonságos működésére vagy a
pénzügyi közvetítőrendszer stabilitására, akkor a Felügyelet megteszi a
szükséges intézkedéseket.
(10) Az (5) bekezdés h) pontjában foglaltak teljesítésénél a hitelintézet
különösen figyelembe veszi az 575/2013/EU rendelet 429. cikke alapján
meghatározott tőkeáttételi mutatót, valamint az eszközök és kötelezettségek
közötti eltéréseket.
(11) A hitelintézet az 575/2013/EU rendelet alapján tőkekövetelménnyel nem
fedezett piaci kockázatokra vonatkozóan is megfelelő szintű belső tőkével
rendelkezik.
109. § (1) A hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető testülete felel
a hitelintézet kockázatvállalásaiért.
(2) Az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület elegendő időt fordít a
kockázatok megismerésére és mérlegelésére, és biztosítja a szükséges
erőforrásokat a kockázatok kezelésére, az eszközök értékelésére, a külső
hitelminősítések felhasználására, és a belső modellek alkalmazására annak
érdekében, hogy a vonatkozó stratégiai döntéseket kellő ismeretek birtokában,
megfelelően alátámasztva hozzák meg.
(3) A hitelintézet biztosítja megfelelő informatikai rendszer felállításával és
működtetésével, hogy a vezető testület a vezetői információs rendszeren
keresztül naprakész információkkal rendelkezzen a hitelintézet kockázatairól,
kockázatkezelési politikájáról és azok változásairól.
80. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
110. § (1) A mérlegfőösszeg tekintetében legalább öt százalékos piaci
részesedéssel rendelkező hitelintézet kockázatvállalási-kockázatkezelési
bizottságot állít fel, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a hitelintézet
kockázatvállalási stratégiáját és kockázatvállalási hajlandóságát.
(2) A kockázatvállalási-kockázatkezelési bizottságot tagjai az irányítási
jogkörrel rendelkező vezető testület olyan tagjai közül kerülnek ki, akik az
érintett hitelintézettel nem állnak munkaviszonyban. Ha a hitelintézet
irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületben nincs legalább három olyan
tag, aki nem áll munkaviszonyban a hitelintézettel, akkor a
kockázatvállalási-kockázatkezelési bizottságban a felügyeleti jogkörrel
rendelkező vezető testület független tagjai is részt vehetnek.
(3) A kockázatvállalási-kockázatkezelési bizottság tagjának megfelelő
szakértelemmel kell rendelkeznie a (4) bekezdésben meghatározott feladatok
ellátásához.
(4) A kockázatvállalási-kockázatkezelési bizottság feladata különösen
a) szakvélemény elkészítése a vezető állású személyek számára a hitelintézet
aktuális és a jövőbeni kockázatvállalási stratégiájáról és kockázatvállalási
hajlandóságáról,
b) az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület támogatása a
kockázatvállalási stratégia végrehajtásának felügyelésében,
c) az ügyfélnek nyújtott pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatáshoz
kapcsolódó árazási elvek és a hitelintézet üzleti modellje, valamint
kockázatvállalási stratégiája közötti összhang vizsgálata, továbbá
d) a javadalmazási politika vizsgálata abból a szempontból, hogy a kialakított
javadalmazási rendszer ösztönző elemei figyelembe vegyék a hitelintézet
kockázatait, tőke- és likviditási helyzetét, és a bevételek valószínűségét és
ütemezését.
(5) Ha a kockázatvállalási-kockázatkezelési bizottság a (4) bekezdés c)
pontjában meghatározott feladatának ellátása során úgy ítéli meg, hogy az
árazási elvek nem tükrözik megfelelően az üzleti modell és a kockázatvállalási
stratégia szerinti kockázatokat, akkor az árazási elvek módosítására tervet
készít, amelyet benyújt az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület
számára.
(6) A kockázatvállalási-kockázatkezelési bizottság és a felügyeleti jogkörrel
rendelkező vezető testület számára feladataik ellátása során a hitelintézet
hozzáférést biztosít a kockázati ellenőrzés funkcióhoz és külső szakértők
véleményéhez.
111. § (1) A mérlegfőösszeg tekintetében legalább öt százalékos piaci
részesedéssel rendelkező hitelintézet hatékony, átfogó és független, a
hitelintézet minden jelentős kockázatára kiterjedő kockázati ellenőrzési
funkcióért felelős szervezeti egységet alakít ki és működtet.
(2) A hitelintézet a kockázati ellenőrzési funkcióért felelős szervezeti egység
működtetésére mindenkor rendelkezik a hitelintézet mérete, tevékenységének
jellege, nagyságrendje és összetettsége arányában megfelelő számú,
képzettségű és szakmailag alkalmas munkatárssal, megfelelő anyagi
erőforrással, és a feladatok ellátásához szükséges hatáskörrel és
információkhoz való hozzáféréssel.
(3) A kockázati ellenőrzési funkcióért felelős szervezeti egység feladata
a) a kockázatok azonosításának, mérésének és megfelelő jelentésének
biztosítása,
b) a kockázatkezelési stratégia kidolgozásában és a kockázatkezelési
döntések meghozatalában való részvétel, és
81. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c) a hitelintézet kockázatairól átfogó áttekintés biztosítása.
(4) A kockázati ellenőrzési funkcióért felelős szervezeti egység közvetlenül is
jelentést tehet a felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület számára, és
felhívhatja a figyelmét arra, hogy egyedi kockázat kialakulása veszélyezteti
vagy veszélyeztetheti a hitelintézet működését.
(5) Az e törvényben meghatározott összeférhetetlenségi szabályokat
figyelembe véve, ha a hitelintézetnek a mérete, tevékenységének jellege,
nagyságrendje és összetettségének aránya indokolja, akkor a hitelintézet a
kockázati ellenőrzés funkció gyakorlására és irányítására csak ezzel a
feladattal megbízott, külön - megfelelő szakértelemmel és gyakorlattal
rendelkező - független vezetőt jelöl ki, akinek munkaviszonya felmondással,
azonnali hatályú felmondással csak a felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető
testület jóváhagyásával szüntethető meg.
112. § (1) A mérlegfőösszeg tekintetében legalább öt százalékos piaci
részesedéssel rendelkező hitelintézet jelölő bizottságot állít fel.
(2) A jelölő bizottság tagjai a vezető testület olyan tagjai közül kerülnek ki,
akik az érintett hitelintézettel nem állnak munkaviszonyban. Ha a hitelintézet
irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületében nincs legalább három olyan
tag, aki nem áll munkaviszonyban a hitelintézettel, akkor a jelölő bizottságban
a felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület független tagjai is részt
vehetnek.
(3) A jelölő bizottság feladata:
a) a vezető testületi tagságra jelöltek állítása és ajánlása,
b) az adott vezető testületi tagsághoz szükséges képességek és feladatok
meghatározása, és a feladatok ellátásához szükséges időráfordítás értékelése,
c) a vezető testületi tagok ismerete, készsége és tapasztalata közötti
összhang értékelése,
d) a vezető testület egésze és tagjai ismeretének, készségének és
tapasztalatának legalább évente történő értékelése, és a megállapításokról
jelentés készítése a vezető testület számára,
e) a vezető testület méretének, összetételének és teljesítményének évente
legalább egyszer történő értékelése, és ajánlás megfogalmazása a
hiányosságok kezelésére,
f) a vezető testületen belül a nemek arányának meghatározása, és ennek
eléréséhez szükséges stratégia kidolgozása,
g) a hitelintézet ügyvezetőjének kiválasztására és kinevezésére vonatkozó
politikájának rendszeres felülvizsgálása, és a megállapítások alapján az
irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület számára ajánlás
megfogalmazása, valamint
h) a vezető testületi döntések befolyásolástól való mentességének rendszeres
felülvizsgálása.
(4) A jelölések során törekedni kell arra, hogy az irányítási jogkörrel
rendelkező vezető testületben minél szélesebb szakismerettel rendelkező
tagok vegyenek részt, és ennek előmozdítására a hitelintézet belső politikát
dolgoz ki.
(5) A Felügyelet a (4) bekezdés szerinti politikát felhasználva elemzéseket és
összehasonlításokat végez a hitelintézetek gyakorlatáról, amelyeket megküld
az Európai Bankhatóság (a továbbiakban: EBH) számára.
(6) A hitelintézet közzéteszi a (3) bekezdés f) pontjában meghatározott
nemek arányát, annak eléréséhez meghatározott stratégiáját és a stratégia
végrehajtásának módját.
82. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(7) A jelölő bizottság számára a hitelintézet biztosítja a (3) bekezdésben
meghatározott feladatai ellátásához szükséges megfelelő erőforrásokat, az
adatokhoz és információkhoz való hozzáférést, és indokolt esetben külső
tanácsadó igénybevételét.
113. § (1) Az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület tagjai megfelelő
időt fordítanak a hitelintézetnél vállalt funkciójuk ellátására.
(2) A hitelintézet megfelelő humán és pénzügyi erőforrást biztosít az
irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület tagjainak képzésére.
(3)
1
1 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 103. §. Hatályos: 2019. III. 31-től.
A vezető testület a hitelintézet tevékenységeinek - ideértve a
kockázatokat is - a megértéséhez megfelelő kollektív tudással, készségekkel és
tapasztalattal rendelkezik.
114. §
2
2 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (9). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
(1)
3
3 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 201. § (1). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Minden olyan hitelintézet,
a) amelyre az összevont alapú felügyelet nem terjed ki, vagy
b) amely a csoportszintű helyreállítási terv felülvizsgálata alapján erre külön
kötelezett
az általa végzett pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységekben
és az alkalmazott üzleti modellben rejlő kockázatok jellegével,
nagyságrendjével, összetettségével arányos helyreállítási tervet készít.
(2) A helyreállítási tervet a hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető
testülete által történő jóváhagyást követően benyújtják a Felügyeletnek.
(3)
4
4 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 238. § (2) a).
A helyreállítási terv a hitelintézet esetleges fizetésképtelenné válásának
- más hitelintézetekre vagy a pénzügyi közvetítőrendszerrel való
összefonódásából adódóan - a pénzügyi piacokra gyakorolható lehetséges
hatásainak arányában a következőket tartalmazza:
a) a terv kulcsfontosságú elemeinek, az előző tervhez képest bekövetkezett
lényeges változásainak, valamint a hitelintézet általános helyreállítási
képességének összefoglalása,
b) az esetleges negatív piaci reakciók kezelését célzó kommunikációs és
tájékoztatási terv,
c) a hitelintézet kritikus funkcióinak meghatározása,
d) a hitelintézet kritikus funkciói működésének fenntartásához szükséges, a
likviditással és a fizetőképességgel (szolvenciával) kapcsolatban tervezett
lépések,
e) a terv minden egyes lényeges lépéséhez szükséges becsült időkeret,
f) a terv esetleges végrehajtását gátló tényezők leírása, ideértve az
ügyfelekre, a szerződéses partnerekre, valamint - összevont alapú felügyelet
alá tartozó hitelintézet esetén - a csoport többi tagjára gyakorolt hatásokat is,
g) a hitelintézet fő üzletágai, működési folyamatai és eszközei értékének
valamint értékesíthetőségének meghatározására irányuló eljárások, valamint
értékesítésükhöz szükséges lépések és azok becsült időkerete,
h) annak ismertetése, hogy a terv hogyan illeszkedik a hitelintézet
vállalatirányítási rendszerébe, ideértve a terv kidolgozásához és
végrehajtásához kapcsolódó felelősségi köröket,
i) a 79. §-ban meghatározott tőkekövetelmény megőrzéséhez kapcsolódó
szabályok, lehetséges lépések,
j) szabályok és lépések annak biztosítására, hogy a hitelintézet megfelelően
hozzáférjen válsághelyzeti finanszírozási forrásokhoz,
83. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
k) a kötelezettségek szerkezetének átalakítására irányuló szabályok és
intézkedések,
l) a üzletágak szerkezetének átalakítására irányuló szabályok és
intézkedések,
m) a fizetési, elszámolási rendszerekhez és egyéb infrastruktúrákhoz történő
hozzáférés fenntartásához szükséges szabályok és intézkedések,
n) a hitelintézet által tett vagy tervezett előkészítő lépések a helyreállítási
terv végrehajtásának előmozdítására, ideértve a hitelintézet esetleges
tőkeemeléséről szóló döntést korlátozó szabályok felülvizsgálatát is,
o) arra vonatkozó elemzés, hogy a tervben vázolt körülmények között a
hitelintézet hogyan és mikor igényelhet a jegybanki feladatkörében eljáró
MNB-től rendkívüli likviditási hitelt, ideértve a lehetséges fedezetet is,
p) a Felügyelet által alkalmazható intézkedést, kivételes intézkedést kiváltó
esemény teljesülésekor a hitelintézet részéről alkalmazandó lehetséges
lépéseket,
q) feltételek és eljárások a tervben foglalt intézkedések hitelintézet által
történő gyors végrehajtása biztosításához,
r) alternatív forgatókönyvek a hitelintézet egyedi működése szempontjából
súlyos makrogazdasági, illetve a pénzügyi közvetítőrendszerben fennálló
általános válsághelyzet kialakulásához kapcsolódóan.
(4) A helyreállítási tervet a hitelintézet legalább évente egyszer, valamint a
hitelintézet jogi vagy szervezeti felépítésével, tevékenységével vagy pénzügyi
helyzetével kapcsolatos minden olyan változást követően felülvizsgálja, amely
a tervben foglaltak végrehajtására lényeges hatással lehet.
(5) A helyreállítási tervben nem feltételezhető, hogy a hitelintézet bármilyen
formában rendkívüli állami pénzügyi támogatást kap.
(6) A helyreállítási terv olyan indikátorokat tartalmaz, melyek
meghatározzák, hogy a hitelintézet mely pontokon hozza meg a tervben
rögzített lépéseket. Az indikátorok lehetnek a hitelintézet pénzügyi helyzetével
összefüggő mennyiségi vagy minőségi jellegű mutatók azzal, meghatározásuk
során a hitelintézet figyelemmel van a könnyű nyomonkövethetőségükre.
(7) A (6) bekezdéstől eltérően a hitelintézet
a) a helyreállítási terv alapján lépéseket tehet akkor is, ha a körülmény nem
felel meg a vonatkozó indikátornak, de az irányítási jogkörrel rendelkező
vezető testület az intézkedést szükségesnek tartja,
b) eltekinthet a helyreállítási tervben foglalt intézkedések meghozatalától,
ha az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület úgy ítéli meg, hogy a
körülmények alapján nem lenne szükséges,
azzal, hogy döntéséről két munkanapon belül tájékoztatja a Felügyeletet.
(8) Az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet mindazon
vállalkozásokra kiterjedő csoportszintű helyreállítási tervet készít, amelyre a
csoport tagjaként az összevont alapú felügyelet kiterjed.
(9) A csoportszintű helyreállítási tervet a hitelintézet irányítási jogkörrel
rendelkező vezető testülete által történt jóváhagyást követően benyújtja a
Felügyeletnek.
(10)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 201. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től. Módosította: 2015.
évi CCXV. törvény 152. § b).
A csoportszintű helyreállítási terv a csoport tagjainak helyreállítási
tervén kívül minden olyan lépést tartalmaz, amelyet a csoport esetleges
fizetésképtelenné válásának elkerülése érdekében alkalmaznának azzal, hogy
a csoport tagjainak szintjén szükséges - szavatoló tőkét is érintő - intézkedések
konzisztenciájára is ki kell térni.
84. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(11) Az 575/2013/EU rendelet 113. cikk (7) bekezdése szerinti ugyanazon
intézményvédelmi rendszerhez tartozó hitelintézetek helyreállítási tervét az
intézményvédelmi rendszer készíti el.
115. § (1) A hitelintézet egyedi alapon teljesíti az e törvény által
meghatározott kockázatkezelésre és vállalatirányítási rendszerre vonatkozó
követelményeket, kivéve, ha a hitelintézetet a Felügyelet az 575/2013/EU
rendelet 7. cikke szerint a prudenciális követelmények egyedi alapon történő
teljesítése alól mentesíti.
(2) Az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat és leányvállalatai, az EU-szintű
pénzügyi holding társaság anyavállalat és leányvállalatai, valamint az
EU-szintű vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat és leányvállalatai
összevont vagy szubkonszolidált alapon is teljesítik a kockázatkezelésre és
vállalatirányítási rendszerre vonatkozó követelményeket azzal, hogy
biztosítják a kockázatkezelési és vállalatirányítási rendszerek egységességét,
összehangoltságát, következetességét, és a Felügyelet részére szolgáltatandó
adatok és információk kinyerési képességét.
(3) A (2) bekezdés szerinti konzisztens és összehangolt kockázatkezelési és
vállalatirányítási rendszer alkalmazása az e törvény hatálya alá nem tartozó
leányvállalatok tekintetében is szükséges, kivéve, ha az EU-szintű hitelintézeti
anyavállalat, az EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalat vagy az
EU-szintű vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat bizonyítja, hogy ezen
elvárás teljesítése a harmadik ország - ahol a leányvállalat letelepedett -
jogrendje alapján jogellenesnek minősül.
(4) Az ezen alcímben foglalt rendelkezéseket a központi szervhez tartósan
kapcsolt hitelintézet a központi szervével együttesen teljesíti.
54. Jogsértések jelentése
116. § (1)
1
1 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 4.
A hitelintézet, továbbá a Felügyelet hatékony és megbízható
mechanizmust hoz létre, amely ösztönzi az e törvény, továbbá a prudens
működésre vonatkozó jogszabályok, ideértve az 575/2013/EU rendelet
előírásainak való tényleges vagy potenciális megsértésének esetén történő
vezető tisztségviselői és munkavállalói jelentéstételt.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott mechanizmus magában foglalja:
a) a jogsértésekről szóló jelentések átvételére és nyomon követésére
vonatkozó eljárást,
b)
2
2 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 5.
a hitelintézeten belüli jogsértést bejelentő munkavállaló
diszkriminációval és tisztességtelen bánásmóddal szembeni védelmét,
valamint
c) a hitelintézeten belüli jogsértést bejelentő személy, valamint a
jogsértésért feltehetően felelős természetes személy személyes adatainak
védelmét.
(3) A hitelintézet a jogsértés intézményen belüli jelentésére független és
önálló csatornát és eljárásokat dolgoz ki és működtet.
55. Javadalmazási politika
85. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
117. § (1) A hitelintézet az általa végzett pénzügyi, kiegészítő pénzügyi
szolgáltatási tevékenységgel és az alkalmazott üzleti modell jellegével,
nagyságrendjével, összetettségével és kockázataival arányos, valamint
megfelelő módon és mértékben belső szabályzatában meghatározott
javadalmazási politikával rendelkezik.
(2)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 202. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
A javadalmazási politika hatálya kiterjed a hitelintézet
a) vezető állású személyeire,
b) belső szabályzatában meghatározott kockázatvállalási és ellenőrzési
funkciót betöltő munkavállalóira - ideértve a belső kontroll feladatkört ellátó
munkavállalókat is -,
c) a) vagy b) pontba tartozó személyeivel azonos javadalmazási kategóriába
tartozó munkavállalóira, akinek a tevékenysége lényeges hatást gyakorol a
hitelintézet kockázati profiljára, valamint
d) azon munkavállalóira, akiknek a tevékenysége lényeges hatást gyakorol a
hitelintézet kockázati profiljára.
(3) A javadalmazási politika összhangban áll a hatékony és eredményes
kockázatkezeléssel, elősegíti annak alkalmazását, és nem ösztönözhet a
hitelintézet kockázatvállalási limitjeit meghaladó kockázatok vállalására. A
javadalmazási politika a hitelintézet üzleti stratégiájával, célkitűzéseivel,
értékeivel és hosszú távú érdekeivel is összhangban áll, valamint az
érdekkonfliktus elkerülését célzó intézkedéseket tartalmaz.
(4) A hitelintézet a javadalmazási politikára vonatkozó szabályokat összevont
alapon minden olyan vállalkozás tekintetében alkalmazza, amelyekre az
összevont alapú felügyelet a hitelintézettel együttesen kiterjed.
(5)
2
2 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 67. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
A javadalmazási politika elveit a felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető
testület fogadja el és vizsgálja felül, az irányítási jogkörrel rendelkező vezető
testület felel annak végrehajtásáért, amelyet legalább évente a hitelintézet
belső ellenőrzése is ellenőriz.
(6) A mérlegfőösszeg tekintetében legalább öt százalék piaci részesedéssel
rendelkező hitelintézetek javadalmazási bizottságot állítanak fel, amely
felügyeli a kockázatkezelésért és a jogszabályoknak történő megfelelésért
felelős vezető - ideértve a belső kontroll feladatkört ellátó munkavállalókat is -
javadalmazását, valamint előkészíti a javadalmazásra vonatkozó döntéseket a
részvényesek, a befektetők és a hitelintézetben érdekelt egyéb felek hosszú
távú érdekeinek figyelembevételével.
(7) A javadalmazási bizottság elnöke és tagjai az irányítási jogkörrel
rendelkező vezető testület olyan tagjai közül kerülnek ki, akik az érintett
hitelintézettel nem állnak munkaviszonyban. Ha a hitelintézet irányítási
jogkörrel rendelkező vezető testületében nincs legalább három olyan tag, aki
nem áll munkaviszonyban a hitelintézettel, akkor a javadalmazási bizottságban
a felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület független tagjai is részt
vehetnek.
118. § (1) A hitelintézet elkülöníti az alapjavadalmazást és a
teljesítményjavadalmazást és belső szabályzatban határozza meg a teljes
javadalmazáson belül az alapjavadalmazás és a teljesítményjavadalmazás
arányát azzal a korlátozással, hogy a teljesítményjavadalmazás - a (2)
bekezdésben meghatározott eltéréssel - egyetlen vezető állású személy vagy
munkavállaló esetében sem haladhatja meg az alapjavadalmazás 100
százalékát.
86. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) A hitelintézet az alapjavadalmazás legfeljebb 200 százalékát elérő
teljesítményjavadalmazást alkalmazhat, ha
a) a hitelintézet közgyűlése arra felhatalmazást ad,
b) a közgyűlésen megtárgyalt előterjesztés részletesen feltünteti a magasabb
teljesítményjavadalmazás indoklását,
c) a közgyűlésen a hitelintézet tulajdonosainak támogató határozata
ca) legalább 66 százalékos többségű, amely a tulajdoni jogok legalább 50
százalékát jeleníti meg, vagy
cb) legalább a képviselt tulajdoni jogok 75 százalékos többségével kerül
elfogadásra, és
d) a hitelintézet előzetesen tájékoztatja a Felügyeletet a közgyűlés
előterjesztéséről, valamint a c) pont alapján hozott határozatról.
(3) A (2) bekezdés b) pontja szerinti előterjesztés tartalmazza:
a) a magasabb alapjavadalmazás-teljesítményjavadalmazás arány
szükségességének indokolását,
b) a javasolt maximális arányt,
c) az érintett vezető állású személyek és munkavállalók számára,
beosztására vonatkozó adatokat, valamint
d) a hitelintézet stabil tőkehelyzetének fenntartására vonatkozó
követelményre gyakorolt hatást.
(4) A (3) bekezdés c) pontjában meghatározott személy sem közvetlenül, sem
közvetve nem gyakorolhatja tulajdonosi vagy tagi szavazati jogait a (2)
bekezdés c) pontja szerinti határozat meghozatalakor.
(5) A hitelintézet igazolja a Felügyelet felé, hogy a javasolt magasabb
alapjavadalmazás-teljesítményjavadalmazás arány nem ütközik a hitelintézet e
törvényben, továbbá a prudens működésre vonatkozó jogszabályokban, és az
575/2013/EU rendeletben meghatározott követelményekkel.
(6)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 68. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
A hitelintézet az (1) és (2) bekezdés alkalmazásakor a
teljesítmény-javadalmazás legfeljebb 25 százalékáig diszkontált értéken veszi
figyelembe a (11) bekezdésben meghatározott instrumentumokban nyújtott,
legalább öt éves halasztási időszakkal juttatott teljesítményjavadalmazási
eszközöket.
(7) Az (1) és a (2) bekezdésben rögzített korlátozásokat figyelembe véve az
alapjavadalmazás és a teljesítményjavadalmazás aránya kiegyensúlyozott.
Ezen belül az alapjavadalmazás olyan mértékű, hogy rugalmas javadalmazási
politika érvényesüljön, és lehetőség legyen arra, hogy adott esetben a teljes
javadalmazás kizárólag alapjavadalmazásból álljon.
(8) Teljesítményjavadalmazásnál egyszerre kell értékelni a vezető állású
személy vagy a munkavállaló - pénzügyi és nem pénzügyi kritériumokon
alapuló -, az érintett szervezeti egység és a hitelintézet eredményét. A
teljesítményértékelés alapja a hitelintézet hosszú távú teljesítménye, ezért az
értékelés többéves időtávra terjed ki, és a teljesítményjavadalmazás
kifizetésére kötelezettséget vállalni csak kivételesen, új munkavállaló
felvételekor egy évre lehet. A hitelintézet a teljesítményjavadalmazásként
szétosztható összeg meghatározásánál figyelembe veszi az üzleti ciklusokat, a
jelenlegi és jövőbeni kockázatokat, a tőke költségét és a szükséges likviditást.
(9) A teljesítményjavadalmazásra kötelezettség nem vállalható, és nem
képezheti részét a jövőbeli javadalmazási terveknek.
87. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(10) Teljesítményjavadalmazás csak akkor fizethető, és a vezető állású
személy vagy a munkavállaló csak akkor jogosult a
teljesítményjavadalmazásra, ha
a) a hitelintézet pénzügyi helyzete fenntartható, és
b) a hitelintézet, az érintett szervezeti egység és a vezető állású személy
vagy munkavállaló teljesítménye azt indokolttá teszi.
(11) A teljesítményjavadalmazás legalább 50 százaléka a következőkből áll:
a) az érintett hitelintézet részvényeiből vagy tulajdoni részesedéseiből az
érintett hitelintézet jogi formájától függően és abból eredő sajátosságainak
figyelembevételével, illetve a szabályozott piacra be nem vezetett hitelintézet
esetében részvényhez kötött eszközökből vagy azokkal egyenértékű nem
készpénz alapú eszközökből, és
b) olyan teljesítményjavadalmazás céljára felhasználható kiegészítő alapvető
tőkéből, járulékos tőkéből vagy egyéb instrumentumokból, amelyek
ba) elsődleges alapvető tőkeelemmé konvertálhatóak át, vagy
bb) leírhatóak az említett tőkeelemekből, és
amelyek folyamatosan tükrözik a hitelintézet kitettségeinek minőségét azzal,
hogy ezekre az eszközökre a visszatartási politika megfelelően vonatkozik.
(12) A teljesítményjavadalmazás legalább 40 százalékát - a belső
szabályzatban meghatározott küszöbértéknél magasabb összegű
teljesítményjavadalmazás esetén legalább hatvan százalékát - halasztva, az
üzleti tevékenység természetétől, kockázataitól és az adott vezető állású
személy, munkavállaló tevékenységeitől függően három évnél rövidebb
időtartamú munkaviszony esetén a munkaviszony megszűnésekor, egyébként
három-ötéves időszak alatt kell kifizetni.
(13) A teljesítményjavadalmazás 100 százalékára csökkentési lehetőség vagy
visszakövetelési szabályok alkalmazandóak. A hitelintézet a belső
szabályzatában konkrét kritériumokat határoz meg a csökkentési vagy a
visszakövetelési szabályok alkalmazására, amelyben tekintettel van arra, hogy
a vezető állású személy vagy a munkavállaló
a) részese vagy felelőse volt-e olyan gyakorlatnak, amely a hitelintézet
számára bekövetkezett jelentős veszteséget okozott, és
b) megfelel-e az alkalmasságra és megfelelőségre vonatkozó elvárásoknak.
(14) Ha a hitelintézet pénzügyi teljesítménye a belső szabályzatban
meghatározottak szerinti mértékben azért romlik, mert az adott vezető állású
személy, munkavállaló túlzott kockázatot vállalt, a vezető állású személy,
munkavállaló kifizetendő teljesítményjavadalmazását csökkenteni kell.
(15) A teljesítményjavadalmazás kifizetése nem eredményezheti azt, hogy a
hitelintézet nem tudja a szükséges mértékben megerősíteni a tőkéjét, és
kifizetéskor a hitelintézet nem alkalmazhat olyan módszereket, amelyek nem
állnak összhangban a javadalmazási politika elveinek teljesülésével.
(16) A teljesítményjavadalmazás kifizetése nem eredményezheti az e
törvényben, továbbá a prudens működésre vonatkozó jogszabályokban, és az
575/2013/EU rendeletben meghatározott követelmények nem teljesítését.
119. § (1) A munkaviszony megszűnéséhez kapcsolódó kifizetések az eltelt
időszakban elért teljesítményt tükrözik, az el nem ért eredményhez kifizetés
nem kapcsolódhat.
(2) Az előző munkaviszony alapján fennálló, szerződésből következő teljes
javadalmazás átvállalásával vagy az előző teljes javadalmazásból következő
kompenzáció révén adott újabb teljes javadalmazás összhangban áll a
hitelintézet hosszú távú érdekeivel, ideértve a visszatartási, a halasztási, a
teljesítmény- és a visszakövetelési megállapodásokat is.
88. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3) Ha a hitelintézet a nyugdíjpolitikára vonatkozó szabályzattal rendelkezik,
az összhangban áll a hitelintézet üzleti stratégiájával, célkitűzéseivel,
értékeivel és hosszú távú érdekeivel. Ha a nyugdíjpolitikára vonatkozó
szabályzat alapján a vezető állású személy, munkavállaló részére
teljesítményjavadalmazása részeként nem kötelező nyugdíjjuttatás jár, a
hitelintézet a munkaviszony megszűnése után ötéves visszatartási időszak
figyelembevételével fizetheti ki ezen juttatásokat a 118. § (11) bekezdésben
meghatározott eszközök formájában.
120. § (1) A hitelintézet ellenőrzési feladatokat végző munkavállalói -
ideértve a belső kontroll feladatkört ellátó munkavállalókat is - javadalmazása
független az általuk felügyelt szervezeti egységek teljesítményétől, az a
feladatkörükhöz kapcsolódó célkitűzések elérésén alapul.
(2) Az ellenőrzési feladatokat és a kockázatkezelési feladatokat végző
munkavállalóknak - ideértve a belső kontroll feladatkört ellátó
munkavállalókat is - a javadalmazását - a (3) bekezdésben meghatározott
kivétellel - a felügyelő bizottság felügyeli.
(3) Ha a hitelintézet javadalmazási bizottságot állít fel, akkor a
javadalmazási bizottság a felelős az érintett munkavállalók javadalmazásának
felügyeletéért.
(4) A hitelintézet vezető állású személye, munkavállalója nem köthet olyan
fedezeti ügyletet, amely a javadalmazására vonatkozó szerződésben foglalt
kockázatvállalás hatásait kiküszöbölné.
121. § (1) Az ezen alcímben foglalt rendelkezések alkalmazásában a
központi szervhez tartósan kapcsolt hitelintézet a központi szervével egy
hitelintézetnek tekintendő.
(2) Másik EGT-államban székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi
fióktelepe a hitelintézet székhelye szerinti állam javadalmazásra vonatkozó
jogszabályban foglalt szabályokat alkalmazza.
56. Nyilvánosságra hozatal
122. § (1)
1
1 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 131. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
A Felügyelet az 575/2013/EU rendelet Nyolcadik részében
meghatározott információk évesnél gyakoribb nyilvánosságra hozataláról is
dönthet, ha a hitelintézet tevékenységi volumene, tevékenységi köre, más
országban folytatott tevékenysége, különböző pénzügyi szektorokban
folytatott tevékenysége, nemzetközi pénzügyi piacon való részvétele, illetve a
klíring- és elszámolási rendszerekben való részvétele indokolja azt.
(2)
2
2 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 131. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
A hitelintézeti anyavállalat és a pénzügyi holding társaság anyavállalat
legalább évente nyilvánosságra hozza a jogi, vállalatirányítási és szervezeti
struktúráját, valamint javadalmazási politikáját.
(3) A hitelintézet nyilvánosságra hozatali kötelezettségét honlapján vagy
azon az internetes felületen teljesíti, amelyen az éves számviteli beszámolóját
hozza nyilvánosságra.
(4)
3
3 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 203. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
A pénzügyi intézmény a honlapján közzéteszi
a) a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosai nevét (cégnevét),
tulajdoni és szavazati hányadát, valamint a vele szoros kapcsolatban álló
személyek körét, kivéve, ha a szoros kapcsolatot a magyar állam alapozza
meg,
89. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b) a Felügyelet által a vonatkozó jogszabályok megsértése miatt vele
szemben hozott határozat rendelkező részét.
(5)
1
1 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 203. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
A (4) bekezdés b) pontja szerinti közzétételi kötelezettség az adott
határozat közlésétől számított öt évig áll fenn. A pénzügyi intézmény jogosult
a határozat indokolását is közzétenni azzal, hogy az indokolás közzététele
során a bank- és üzleti titokvédelmi szabályok által védett adatok közzétételét
mellőzni kell. A pénzügyi intézmény mérlegelése alapján a saját üzleti titkai
körébe tartozó adatokat közzéteheti.
123. § (1)
2
2 Módosította: 2015. évi CCXV. törvény 152. § c).
A hitelintézet, ha az 575/2013/EU rendelet alapján összevont
alapú felügyelet alá tartozik, legalább évente egyszer összevont alapon
nyilvánosságra hozza az üzleti évre vonatkozóan (EGT-államonként és
harmadik országonkénti bontásban)
a) a hitelintézet nevét, tevékenységek jellegét és földrajzi tagozódását,
b) árbevételét,
c) teljes munkaidőben alkalmazottak létszámát,
d) adózás előtti eredményét,
e) az eredményt terhelő adókat, valamint
f) a kapott állami támogatást.
(2) A hitelintézet egyedi alapon nyilvánosságra hozza az adózott eredmény
és a mérlegfőösszeg hányadosaként kifejezett eszközarányos jövedelmezőségi
mutatóját.
57. Belső minősítésen alapuló módszerek alkalmazása
124. § (1) Az 575/2013/EU rendelet harmadik része, I. címe 3. fejezetének 1.
szakaszában és IV. címe 5. fejezetének 1-5. szakaszában meghatározottak
sérelme nélkül a hitelintézet a mérete, szervezeti felépítése, tevékenységének
jellege, nagyságrendje és összetettsége alapján törekszik a belső minősítésen
alapuló módszerek alkalmazására kockázattal súlyozott kitettség értéke és
tőkekövetelményének meghatározása során.
(2) A hitelintézet tevékenységének jellege, nagyságrendje és összetettsége
alapján a kitettsége tekintetében nem használhatja kizárólagosan a külső
hitelminősítő által kiadott hitelminősítést.
(3) A Felügyelet figyelemmel kíséri a hitelintézetnek az (1) és (2) bekezdés
szerinti stratégiai és operatív lépéseit, és ösztönzi a hitelintézetet belső
hitelkockázat-értékelési képességük fejlesztésére, belső modellek
alkalmazására, különösen
a) a kereskedési könyvbe bevezetett, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
egyedi kockázata, és
b) a nemteljesítési és átminősítési kockázata
tekintetében, ha a hitelintézet kitettségeinek speciális kockázata abszolút
értelemben jelentős és különböző kibocsátók hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírjaiból nagyszámú jelentős pozícióval rendelkezik.
VII. Fejezet
Tulajdonjog gyakorlásának szabályai, irányítás és ellenőrzés
90. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
58. A befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosok
125. § A pénzügyi intézmény befolyásoló részesedéssel rendelkező tagja
csak olyan személy lehet,
a) aki (amely) független a pénzügyi intézmény óvatos, körültekintő és
megbízható (a továbbiakban együtt: prudens) működését veszélyeztető
befolyástól, üzleti hírnévvel rendelkezik, valamint biztosítani képes a
pénzügyi intézmény megbízható, gondos tagi irányítását és ellenőrzését,
valamint
b) akinek (amelynek) üzleti kapcsolatrendszere és tagi szerkezete átlátható
és ezáltal nem zárja ki a pénzügyi intézmény fölötti hatékony felügyelet
gyakorlását.
59. A befolyásoló részesedés megszerzésének engedélyezése
126. § (1) A Felügyelettől engedélyt kér, aki pénzügyi intézményben
a) befolyásoló részesedést kíván szerezni, vagy
b) befolyásoló részesedést úgy kívánja módosítani, hogy az elérje a 20, a 33
vagy az 50 százalékos határértéket.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott engedély iránti kérelemhez a
kérelmező benyújtja a 18. § (1) bekezdés g), h) pontjában és a 18. § (2)-(4)
bekezdésben meghatározott iratokat.
(3) A pénzügyi intézmény tagja a tagi részesedéséhez vagy a szavazati
joghoz kapcsolódó, annak arányát meghaladó előnyöket biztosító
megállapodást csak a Felügyelet engedélyével köthet.
(4) Pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező
vállalkozásban többségi részesedés szerzéséhez a Felügyelet engedélye
szükséges.
(5) Az (1)-(4) bekezdés szerinti engedély iránti kérelem tartalmazza
a) a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező
megnevezését,
b) a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező
vállalkozásból a kérelmező birtokában lévő részesedés megjelölését,
c) a megszerezni kívánt részesedés arányát,
d) a tagi részesedés szerzésére vagy a szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős
előnyöket biztosító megállapodásra tett szerződéses ajánlatot, valamint
e) a kérelmezőnél vezető tisztségviselői beosztásban lévő személy
tekintetében a 137. § (4) bekezdésében meghatározott kizáró ok
megítéléséhez szükséges tényeket és a 137. § (6) bekezdésében meghatározott
büntetőeljárással kapcsolatos nyilatkozatot.
127. § (1) A befolyásoló részesedés mértékének megállapításánál a szavazati
jog kiszámítása - a szavazati jog gyakorlásának korlátozására vonatkozó
előírásoktól függetlenül - mindazon részesedés alapján történik, amelyhez a
vállalkozás létesítő okiratának rendelkezése alapján szavazati jog kapcsolódik.
(2) A befolyásoló részesedés mértékének meghatározásakor a kérelmező
részesedésén kívül a (3) és (4) bekezdés szerinti szavazati jogot is figyelembe
kell venni.
(3) A befolyásoló részesedés mértékének meghatározásakor figyelembe kell
venni a kérelmező ellenőrzött vállalkozásaként működő
91. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) befektetési alapkezelő, átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív
befektetési vállalkozást (a továbbiakban: ÁÉKBV) kezelő vállalkozás szavazati
jogát, ha a befektetési alapkezelő, ÁÉKBV-t kezelő vállalkozás az általa kezelt
értékpapír-állományhoz kapcsolódó szavazati jogot,
b) hitelintézet, befektetési vállalkozás szavazati jogát, ha a hitelintézet,
befektetési vállalkozás az általa kezelt portfólióhoz kapcsolódó szavazati jogot
a kérelmező, a kérelmező másik ellenőrzött vállalkozásának közvetlen,
közvetett bármely más módon adott utasítása alapján gyakorolhatja.
(4) A befolyásoló részesedés mértékének meghatározásakor a kérelmező
szavazati jogaként szükséges figyelembe venni a részesedéshez kapcsolódó
szavazati jogot, amelyet
a) a kérelmező és harmadik személy olyan megállapodás alapján
gyakorolhat, amely lehetővé teszi a megállapodásban részes felek számára a
szavazati jog összehangolt gyakorlását,
b) a kérelmező a szavazati jog ideiglenes átruházására irányuló
megállapodás alapján gyakorolhat,
c) a kérelmező a nála biztosítékként elhelyezett részesedéshez
kapcsolódóan, megállapodás alapján gyakorolhat,
d) a kérelmező a részesedésre vonatkozó haszonélvezeti jog alapján
gyakorolhat,
e) a kérelmező ellenőrzött vállalkozása az a)-d) pontban meghatározottak
alapján gyakorolhat,
f) a kérelmező letétkezelőként - a letevő konkrét utasítása hiányában - saját
döntése alapján gyakorolhat,
g) harmadik személy - a kérelmezővel kötött megállapodás alapján - saját
nevében, a kérelmező javára gyakorolhat, vagy
h) a kérelmező meghatalmazottként - a meghatalmazó konkrét utasítása
hiányában - saját döntése alapján gyakorolhat.
(5) A befolyásoló részesedés mértékének meghatározásakor nem szükséges
figyelembe venni a kérelmező ellenőrzött vállalkozásának szavazati jogát, ha a
kérelmező és annak ellenőrzött vállalkozása a részesedés megszerzésekor
írásban nyilatkozik arról, hogy
a) a szavazati jogot nem gyakorolja vagy harmadik személy a kérelmezőtől és
annak ellenőrzött vállalkozásától függetlenül gyakorolhatja, és a részesedést
annak megszerzésétől számított egy éven belül elidegeníti,
b) a szavazati jogot harmadik - a kérelmezőtől és annak ellenőrzött
vállalkozásától független - személy papír alapú vagy elektronikus eszköz útján
adott konkrét utasítása szerint gyakorolhatja, vagy
c) a pénzügyi intézmény döntéshozó, ügyvezető vagy felügyelő szervei, vagy
testületi tagjainak kinevezésére, felmentésére vonatkozó döntések
meghozatalában nem vesz részt.
(6) A befolyásoló részesedés mértékének meghatározásakor nem szükséges
figyelembe venni a kérelmező ellenőrzött vállalkozásaként működő
hitelintézet, befektetési vállalkozás szavazati jogát, ha a hitelintézet,
befektetési vállalkozás rendelkezik portfóliókezelési tevékenység végzésére
jogosító engedéllyel, és
a) papír alapú vagy elektronikus eszköz útján adott konkrét utasítása
alapján,
b) a kérelmezőtől függetlenül
gyakorolhatja az általa kezelt portfólióhoz kapcsolódó szavazati jogot.
92. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
128. § (1) A pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező
személy a szerződéskötést megelőzően két nappal a Felügyeletnek bejelenti,
ha
a) befolyásoló részesedését teljes egészében meg kívánja szüntetni, vagy
b) befolyásoló részesedését úgy kívánja módosítani, hogy az a 20, 33 vagy 50
százalékos határérték alá csökkenjen.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személy két napon belül a
Felügyeletnek bejelenti, ha új vezető tisztségviselőt választott.
(3) A bejelentés - az (1) bekezdés b) pontja esetében - tartalmazza a
fennmaradó tagi részesedést, a szavazati jog mértékét vagy a jelentős előnyt
biztosító szerződés módosítását is.
129. § (1) A Felügyelet a 126. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott
kérelem átvételét a benyújtástól számított két munkanapon belül, írásban
igazolja a kérelmező, illetve a befolyással rendelkező felé (a továbbiakban:
átvételi igazolás), és egyben tájékoztatja a (2)-(6) bekezdésben meghatározott
ügyintézési határidőről. Ez a rendelkezés megfelelően alkalmazandó a
hiánypótlás esetében is.
(2) A Felügyelet az átvételi igazolás kiállításától számított hatvan
munkanapon belül megvizsgálja a befolyásszerzési szándékot abból a
szempontból, hogy annak megvalósulását követően az e törvényben foglaltak
teljesítése biztosítható-e.
(3) A Felügyelet az e törvényben meghatározott információk hiányos vagy
nem megfelelő módon való benyújtása esetén az átvételi igazolás kiállításától
számított ötven munkanapon belül, az értékelés befejezéséhez szükséges
információk megjelölésével, írásban további tájékoztatást, illetve a hiányok
pótlását kérheti (a továbbiakban: hiánypótlás).
(4) A hiánypótlásra biztosított határidő húsz munkanap.
(5) A hiánypótlásra biztosított határidő harminc munkanap, ha a kérelmező
a) székhelye harmadik országban található, vagy
b) nem tartozik a Tanács 85/611/EGK, a 92/49/EGK irányelvét, valamint az
Európai Parlament és a Tanács 2002/83/EK, a 2005/68/EK és a 2006/48/EK
irányelvét átültető EGT-állami jogszabályok szerinti felügyelet hatálya alá.
(6) A hiánypótlás kérelmező általi teljesítését követően a Felügyelet a
kérelmezőtől jogosult egyéb tájékoztatást is kérni. Ezen tájékoztatás
teljesítésére biztosított határidőt azonban az ügyintézési határidő
számításánál figyelembe kell venni.
130. § (1) Ha a kérelmező
a) másik EGT-államban tevékenység végzésére jogosító engedéllyel
rendelkező pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, biztosító,
viszontbiztosító, ÁÉKBV-t kezelő vállalkozás,
b) anyavállalata az a) pontban foglalt vállalkozásnak vagy
c) ellenőrzött vállalkozása az a) pontban foglalt vállalkozás,
akkor a Felügyelet a kérelmet haladéktalanul továbbítja a pénzügyi intézmény,
a befektetési vállalkozás, a biztosító, a viszontbiztosító és az ÁÉKBV-t kezelő
vállalkozás székhelye szerinti, illetékes felügyeleti hatóságnak.
(2) Az illetékes felügyeleti hatóságok által a Felügyelet számára megküldött
állásfoglalásokat a Felügyelet határozata indokolásában ismerteti.
(3) Ha az (1) bekezdés szerinti kérelmező kérelmét egy másik illetékes
felügyeleti hatóság továbbította a Felügyelet részére, akkor a Felügyelet a
szükséges információkat a kérelmet továbbító illetékes felügyeleti hatóságnak
átadja, javaslatát megfogalmazza, indokolt esetben a kérelem elfogadása
tekintetében fenntartását jelentheti be.
93. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
131. § (1) A Felügyelet a 126. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott
engedély iránti kérelmet elutasítja, ha a kérelmező - ideértve annak tagját
vagy vezető tisztségviselőjét is -
a) tevékenysége, illetve a pénzügyi intézményre gyakorolt befolyása
veszélyezteti a pénzügyi intézmény független, megbízható és körültekintő tagi
irányítását,
b) üzleti tevékenységének, kapcsolatainak jellege, vagy a más
vállalkozásokkal fennálló közvetlen és közvetett tagi részesedésének
szerkezete olyan, hogy a felügyeleti tevékenységet akadályozza vagy
c) nem rendelkezik jó üzleti hírnévvel,
d)
1
1 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 168. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
befolyásoló részesedése szerzésével kapcsolatban feltételezhető, hogy az
erre vonatkozó jogszabályok alapján pénzmosást vagy
terrorizmus-finanszírozást követnek vagy követtek el, vagy kísérelnek vagy
kíséreltek meg elkövetni, vagy hogy a szándékolt befolyásoló részesedés
szerzése növelheti ennek kockázatát.
(2) Az engedélyt kérő személy vagy tagjának, vezető tisztségviselőjének
tevékenysége, illetve a pénzügyi intézményre gyakorolt befolyása különösen
akkor veszélyezteti a pénzügyi intézmény független, megbízható és
körültekintő tagi irányítását, ha
a) pénzügyi, gazdasági helyzete az ajánlat tárgyát képező részesedésszerzés
nagyságához viszonyítva nem minősíthető megfelelőnek,
b) nem bizonyítható a részesedésszerzéshez felhasznált pénzeszközök
eredetének törvényessége vagy a pénzeszközök tulajdonosaként megjelölt
személy adatainak valódisága,
c) nem teljesíti a rendkívüli intézkedési tervben megállapított feltételeket,
d) szavazati jogának gyakorlását a Felügyelet - a bejelentést megelőző öt
éven belül - felfüggesztette vagy
e) természetes személy esetén a 137. § (4) bekezdésében foglalt kizáró ok áll
fenn.
(3) Ha a befolyásoló részesedés engedélyezésének megtagadására okot adó
körülmény nem áll fenn, de a természetes személy mint kérelmező ellen a 137.
§ (6) bekezdésében meghatározott büntetőeljárás van folyamatban, a
Felügyelet az engedélyt a tag szavazati jogának a büntetőeljárás befejezéséig
történő felfüggesztésével adja meg.
(4) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott tény vagy körülmény ellenőrzése
érdekében a Felügyelet bármelyik érdekelt féltől törvény felhatalmazása
alapján kezelhető adatot, illetve tájékoztatást kérhet.
(5) Ha a befolyásoló részesedés megszerzésének feltételei már nem állnak
fenn, a Felügyelet a jogellenes állapot megszüntetéséig vagy megszűnéséig,
illetve a feltételek meglétének ismételt igazolásáig a tag szavazati jogának
gyakorlását felfüggeszti.
(6) Ha pénzügyi intézmény tagja szavazati jogát törvény rendelkezése
alapján nem gyakorolhatja, szavazati jogát a határozatképesség
megállapításánál számításon kívül kell hagyni.
(7) A Felügyelet engedélye nem helyettesíti a Gazdasági Versenyhivatalnak
az irányítás megszerzéséhez szükséges engedélyét.
132. § (1) Ha a Felügyelet a 129. §-ban meghatározott ügyintézési határidőn
belül a befolyásoló részesedés megszerzésének, illetve a meglévő befolyásoló
részesedés mértéke növelésének jóváhagyását nem tagadja meg, a jóváhagyás
megadottnak tekintendő.
94. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) Ha a Felügyelet a befolyásoló részesedés megszerzését, illetve a meglévő
befolyásoló részesedés mértékének növelését nem tagadja meg, annak
lebonyolítására határidőt állapíthat meg, amely nem haladhatja meg a hat
hónapot.
133. § Az előírt engedély iránti kérelem benyújtásának elmulasztása, a
kérelem elutasítása, az előírt bejelentési kötelezettség elmulasztása vagy az
adatszolgáltatás megtagadása esetén a részesedésszerzésre vagy az előny
biztosítására irányuló szerződésből származó szavazati jogok gyakorlását a
Felügyelet a megfelelő törvényes feltételek biztosításáig megtilthatja.
134. § (1) Aki a pénzügyi intézményben
a) befolyásoló részesedést szerzett,
b) befolyásoló részesedését úgy módosította, hogy
ba) az eléri a 20, 33 vagy 50 százalékos határértéket vagy
bb) az már nem éri el a 20, 33 vagy 50 százalékos határértéket vagy
c) a tulajdonjoghoz vagy a szavazati joghoz kapcsolódó, jelentős előnyöket
biztosító megállapodást kötött, vagy az ilyen megállapodást módosította
a szerződéskötést követő harminc napon belül írásban értesíti a Felügyeletet.
(2) A pénzügyi intézmény öt munkanapon belül a Felügyeletet írásban
tájékoztatja, ha tudomást szerez a 126-128. §-ban meghatározott arányú
részesedés megszerzéséről, elidegenítéséről, illetve módosulásáról.
60. A tulajdonosokra, a vezető testületek tagjaira és a vezető állású
személyekre vonatkozó szabályok
135. §
1
1 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (11). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
(1) A nyilvános részvénytársasági formában működő hitelintézet
alapszabálya meghatározhatja az egy részvényes által gyakorolható szavazati
jog legmagasabb mértékét. A szavazati jog legmagasabb mértékének
meghatározása során tilos a részvényesek közötti bármiféle különbségtétel. A
társaság alapszabálya az alapszabályban meghatározott részvényesi csoport
szavazati joggyakorlását maximáló szabályt is előírhat.
(2) A nyilvános részvénytársasági formában működő hitelintézet közgyűlése
legalább kétharmados szótöbbséggel határozhat az alapszabály olyan tartalmú
módosításáról, amelynek alapján az e törvényben rögzített, a Felügyelet által
alkalmazható intézkedés, kivételes intézkedés vagy a Szantv. szerinti szanálási
eljárás elrendelésének elkerülése érdekében szükséges tőkeemelésről döntő
közgyűlést annak kezdőnapját megelőzően legalább tíz nappal össze lehessen
hívni.
136. § (1) A pénzügyi intézmény igazgatósága a névre szóló részvényekről és
a részvények tulajdonosáról olyan részvénykönyvet vezet, amely a következő
adatokat tartalmazza:
a)
2
2 Módosította: ugyane törvény 308. § (2) c).
a részvénytulajdonosok nevét, természetes személy esetén lakcímét,
anyja nevét, állampolgárságát, jogi személy és egyéni cég esetén pedig
székhelyét,
b) ha a részvénynek több tulajdonosa van, akkor a tulajdonosok és a közös
képviselő a) pontban meghatározott adatait,
c) a részvény értékpapírkódját, sorozatát és névértékét,
d) a részvény fajtáját,
e)
3
3 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi XVI. törvény 298. § (1) c). Hatálytalan: 2014. III. 15-től.
f) a részvényvásárlás részvénykönyvbe történő bejegyzésének időpontját,
95. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
g) a felülbélyegzés időpontját,
h) a részvény bevonásának és megsemmisítésének időpontját, valamint
i) a tulajdonszerzéssel összefüggő felügyeleti határozat ügyszámát és
meghozatalának időpontját.
(2) A részvénykönyvet az igazgatóság úgy vezeti, hogy abból
visszamenőlegesen is megállapítható legyen mindennemű változtatás,
módosítás, törlés vagy javítás, az adatot bejegyző személye, valamint a
bejegyzés jogalapja és időpontja.
(3) A részvénykönyv mellékleteként az igazgatóság nyilvántartja a legalább
öt százalékot elérő tagok által a pénzügyi intézményben birtokolt, a 3.
melléklet szerint számított közvetett tulajdonának azonosításra alkalmas
adatait is. A pénzügyi intézményben ötszázalékos vagy ezt meghaladó
tulajdoni hányaddal rendelkező, illetve ilyen hányadot megszerző tag a
pénzügyi intézményben birtokolt közvetett tulajdonát, illetve annak változását
az azonosításra alkalmas adatok egyidejű közlésével bejelenti a pénzügyi
intézménynek.
(4) A (3) bekezdésben foglalt kötelezettségét nem teljesítő tag szavazati
jogának gyakorlását a kötelezettség teljesítéséig a Felügyelet felfüggeszti.
(5) A részvénytársasági formában működő pénzügyi intézmény vezető állású
személye a tulajdonában lévő, a pénzügyi intézmény által kibocsátott
részvényét a pénzügyi intézmény igazgatóságának bejelenti.
137. § (1) A Felügyelet előzetes engedélyével választható meg és nevezhető
ki a pénzügyi intézménynél a vezető állású személy, továbbá a pénzügyi
holding társaság és a vegyes pénzügyi holding társaság tevékenységét
ténylegesen irányító vezető állású személy.
(2)
1
1 Módosította: 2017. évi CXCI. törvény 8. § a).
Ha az (1) bekezdésben meghatározott személlyel szemben a (6)
bekezdésben meghatározott büntetőeljárás van folyamatban, a Felügyelet a
kérelem elbírálásával kapcsolatos eljárását a büntetőeljárás befejezéséig
felfüggeszti.
(3) A Felügyelet a természetes személy megválasztására, vagy kinevezésére
irányuló engedélykérelmet akkor utasítja el, ha a (4) és (5) bekezdésben
felsorolt kizáró okok valamelyike a kinevezésre vagy megválasztásra javasolt
személlyel szemben fennáll vagy ügyvezető esetén, ha a javasolt személy a
155. §-ban foglalt feltételeknek nem felel meg.
(4) Pénzügyi intézménynél és vegyes pénzügyi holding társaságnál nem lehet
vezető állású személy az, aki
a) befolyásoló részesedéssel rendelkezik (vagy rendelkezett) vagy vezető
állású személy (vagy az volt) egy olyan pénzügyi intézményben,
aa) amely esetében a fizetésképtelenséget csak a Felügyelet által
alkalmazott kivételes intézkedésekkel lehet elkerülni, vagy
ab)
2
2 Módosította: 2017. évi L. törvény 469. § b).
amelyet a tevékenységi engedély visszavonása miatt fel kellett számolni,
és akinek személyes felelősségét e helyzet kialakulásáért jogerős vagy
végleges határozat megállapította;
b)
3
3 Módosította: 2017. évi L. törvény 469. § c).
súlyosan vagy rendszeresen megsértette e törvény vagy más, a
banküzemre vagy a pénzügyi intézmény gazdálkodására vonatkozó jogszabály
előírásait, és ezt a Felügyelet, más hatóság végleges határozata vagy a bíróság
jogerős ítélete öt évnél nem régebben megállapította;
c) büntetett előéletű;
d) nem rendelkezik jó üzleti hírnévvel.
96. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(5) Hitelintézetnél nem lehet vezető állású személy - a felügyelő bizottsági
tag kivételével - a (4) bekezdésben foglaltakon túl az sem, aki
a) nem rendelkezik legalább háromévi - a banki vagy vállalati gazdálkodás
vagy a közigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén szerzett - vezetői
gyakorlattal,
b) más pénzügyi intézménynél könyvvizsgáló,
c) olyan tisztséget tölt be, amely tisztség ellátása korlátozhatja szakmai
feladatainak ellátását.
(6)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 204. § (1). Módosította: 2017. évi CXCVII. törvény 408. §
a).
Azon vezető állású személy, akivel szemben
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény XV. fejezetének
VII. és VIII. címében, a XVII. és XVIII. fejezetében vagy
b) a Btk. XXVII. vagy XXXV-XLIII. Fejezetében
meghatározott bűncselekmény miatt az ügyészség vádat emelt, illetve
külföldön vagyon elleni vagy gazdasági bűncselekmény miatt az illetékes
hatóság vádat emelt, ezt a tényt a vádemelésről való tudomásszerzését
követően haladéktalanul bejelenti a Felügyeletnek. A bejelentéshez mellékelni
kell a vádemelésről szóló okiratot és a vádemelés alapjául szolgáló cselekmény
leírását.
(7)
2
2 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 204. § (1). Módosította: 2017. évi CXCVII. törvény 408. §
a).
Ha az ügyészség vádat emelt vagy az illetékes hatóság külföldön olyan
vagyon elleni vagy gazdasági bűncselekmény miatt emelt vádat, amely a
magyar jog szerint is büntetendő, a Felügyelet a (6) bekezdés szerinti
bejelentés alapján mérlegeli, hogy a vezető állású személy ellen emelt vád
alkalmas-e a pénzügyi intézmény iránti bizalom vagy a pénzügyi
közvetítőrendszer iránti közbizalom megingatására.
(8)
3
3 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 204. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Amennyiben a Felügyelet a (7) bekezdés szerinti mérlegelési jogkörében
úgy ítéli meg, hogy a (6) bekezdésben említett vádemeléssel érintett
cselekmény a pénzügyi intézmény iránti bizalom vagy a pénzügyi
közvetítőrendszer iránti közbizalom megingatására alkalmas, a kinevezésre,
illetve a megválasztásra irányuló engedélyt a büntetőeljárás befejezéséig
felfüggeszti.
(9)
4
4 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 204. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Vezető állású személy megválasztásának vagy kinevezésének
engedélyezésére irányuló eljárásban az engedélykérelemben megjelölt
természetes személy nyilatkozik arról, hogy folyik-e vele szemben
büntetőeljárás, és ha igen, a folyamatban lévő büntetőeljárásban emeltek-e
ellene a (6) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetése miatt
vádat. Ha a vád a pénzügyi intézmény iránti bizalom vagy a pénzügyi
közvetítőrendszer iránti közbizalom megingatására alkalmas, a Felügyelet a
kinevezés, illetve a megválasztás engedélyezésére irányuló eljárást a
büntetőeljárás befejezéséig felfüggeszti.
(10)
5
5 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 204. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Nyilvános részvénytársasági formában működő hitelintézet
alapszabálya az igazgatósági tagok visszahívását a szavazatok egyszerű
többségénél nagyobb, de legfeljebb háromnegyedes arányú határozathoz is
kötheti.
138. § (1) Ahol e törvény pénzügyi intézmény vagy pénzügyi vállalkozás
a) tagját említi, azon az alapítványi formában működő pénzügyi vállalkozás
esetén az alapítvány alapítóit,
97. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b) igazgatóságát említi, azon az alapítványi formában működő pénzügyi
vállalkozás esetén az alapítvány kuratóriumát
kell érteni.
(2) Ahol e törvény közgyűlést említ, azon alapítványi formában működő
pénzügyi vállalkozás esetén az alapítvány alapítóit kell érteni.
(3) Ahol e törvény a közgyűlés összehívását, illetve a tagok intézkedését írja
elő, de az intézkedés megtételére az alapítvány kuratóriuma jogosult, azon az
alapítványi formában működő pénzügyi vállalkozás esetén a kuratórium
összehívását és intézkedésének megtételét kell érteni.
61. Jó üzleti hírnév
139. § (1) A jó üzleti hírnevet a kérelmező bizonyítja.
(2) A üzleti hírnév igazolásának módját a kérelmező megválaszthatja, de a
Felügyelet egyéb, pontosan meghatározott iratok (okmányok) benyújtását
írhatja elő.
(3) A üzleti hírnév bizonyításának sikertelenségét a Felügyelet
határozattal állapítja meg.
(4) A Felügyelet a üzleti hírnév fennállásának megállapítása érdekében az
illetékes külföldi hatóságot közvetlenül is megkeresheti, továbbá e célból
megtekintheti az EBH által EGT-állam intézkedésekről vezetett adatbázisát.
62. Felelősségi és képviseleti szabályok
140. § (1) A pénzügyi intézmény igazgatóságának, felügyelő bizottságának
vezetői és tagjai, és a fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény vezető
állású személyei felelősek azért, hogy a pénzügyi intézmény az engedélyezett
tevékenységeket az e törvény, továbbá a prudens működésre vonatkozó
jogszabályok, valamint az 575/2013/EU rendelet előírásainak megfelelően
végezze.
(2) A vezető állású személy és a pénzügyi intézmény alkalmazottja
mindenkor a beosztásával járó fokozott szakmai követelményeknek
megfelelően, elvárható gondossággal és szakértelemmel, a pénzügyi
intézmény és az ügyfelek érdekeinek figyelembevételével, a jogszabályok
szerint jár el.
141. § (1) Cégjegyzésre - ideértve a fizetési számla feletti rendelkezést is -
és a hitelintézet nevében a pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási
tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalásra
a) részvénytársasági vagy szövetkezeti formában működő hitelintézet
esetében két igazgatósági tag, illetve két ügyvezető,
b) külföldi hitelintézet fióktelepe esetében két vezető állású személy
együttesen jogosult.
(2) Az (1) bekezdés szerinti együttes aláírási jog - a hitelintézet igazgatósága
által jóváhagyott belső szabályzatban rögzített eljárási rend szerint - együttes
aláírási jogként átruházható. A hitelintézet ügyfelének kérésére be kell
mutatni a hitelintézet nevében kötelezettséget vállalók aláírási jogát
meghatározó belső szabályzatot.
142. § A vezető állású személy és a pénzügyi intézmény könyvvizsgálója
haladéktalanul bejelenti a Felügyeletnek, ha
98. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) fennáll a veszélye annak, hogy a pénzügyi intézmény nem tud eleget tenni
a pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységből származó
kötelezettségeinek, nem tud megfelelni e törvény és a felhatalmazása alapján
kiadott jogszabályok, valamint a tevékenységére vonatkozó egyéb
jogszabályok, valamint a devizajogszabályok előírásainak,
b) a pénzügyi intézmény nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek,
c) bekövetkezett a pénzügyi intézmény alapítási vagy tevékenységi
engedélye visszavonásának a 32. §-ban meghatározott oka.
63. Összeférhetetlenség
143. § A vezető állású személy a Felügyeletnek haladéktalanul bejelenti, ha
a) egy másik pénzügyi intézménynél igazgatósági taggá, felügyelő bizottsági
taggá, ügyvezetővé vagy fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény
vezető tisztségviselőjévé választják, vagy ilyen tisztségét megszünteti,
b) vállalkozásban befolyásoló részesedést szerez vagy az ilyen befolyását
megszünteti,
c) ellene a 137. § (6) bekezdésben meghatározott büntetőeljárás indul.
144. § (1) A vezető állású személy és az üzleti döntésre felhatalmazott
alkalmazott nem vehet részt a pénzügyi intézmény által történő
kötelezettségvállalásra vonatkozó döntés előkészítésében és meghozatalában,
ha annál az ügyfélnél, amely részére a kockázatvállalás történik vezető állást
tölt be vagy befolyásoló részesedéssel rendelkezik.
(2) A vezető állású személy, a pénzügyi intézmény alkalmazottja, megbízott
szakértője nem vehet részt olyan döntés előkészítésében és olyan döntésben,
amelyhez saját magának, közeli hozzátartozójának vagy a közvetlen és
közvetett tulajdonában álló vállalkozásnak üzleti érdeke fűződik.
(3) A vezető állású személy nem vállalhat szerződéses kötelezettséget -
ideértve az adásvételi szerződést is - azzal a pénzügyi intézménnyel, amelyben
igazgatósági vagy felügyelő bizottsági tag, vagy ügyvezető, kivéve, ha a
szerződés megkötéséhez az igazgatóság előzetesen egyhangú szavazással
hozzájárult.
(4) A (3) bekezdésben foglalt rendelkezést kell megfelelően alkalmazni a
csoporthoz tartozó pénzügyi intézményben igazgatósági, felügyelő bizottsági,
ügyvezetői tisztséget vagy állást betöltő vezető állású személyre, ha a
csoporthoz tartozó pénzügyi intézménnyel kíván szerződést kötni. Ebben az
esetben a szerződéskötéshez a szerződő pénzügyi intézmény és az irányító
hitelintézet igazgatóságának előzetes egyetértése szükséges, ha az nem
azonos az irányító hitelintézettel.
(5) Az (1) bekezdés szerinti korlátozást nem kell alkalmazni, ha a
kockázatvállalást megalapozó döntés olyan összevont felügyelet alá tartozó
vállalkozásra vonatkozik, amely összevont alapú felügyelet kiterjed arra a
pénzügyi intézményre is, amelynél a döntésben résztvevő vezető állású
személy vagy az üzleti döntésre felhatalmazott alkalmazott tölt be vezető
állást.
145. § (1) A mérlegfőösszeg tekintetében legalább 5 százalékos piaci
részesedéssel rendelkező hitelintézetnél a következő tisztségeket lehet
együttesen betölteni:
a) egy ügyvezetői tisztség és vezető testületben betöltött, kettő nem
ügyvezetői tisztség vagy
b) vezető testületben betöltött, négy nem ügyvezetői tisztség.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában egy ügyvezetői tisztségnek minősül
99. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) az ugyanazon csoporton belül betöltött ügyvezetői vagy vezető testületben
betöltött, nem ügyvezetői tisztség,
b)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 205. § (1). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
együttesen azon ügyvezetői és vezető testületben betöltött nem
ügyvezetői tisztség, amelyet
ba) intézményvédelmi rendszer hitelintézeti tagjánál töltenek be, vagy
bb) olyan vállalkozásnál töltenek be, amelyben az (1) bekezdésben
meghatározott hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkezik.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott korlátozás nem terjed ki az olyan
szervezetben betöltött ügyvezetői tisztségre, amely nem folytat üzleti jellegű
tevékenységet.
(4)
2
2 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 205. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
A Felügyelet engedélyezheti az (1) bekezdésben meghatározott
hitelintézet vezető testületének tagja számára, hogy a korlátozást
meghaladóan további egy nem ügyvezetői tisztséget töltsön be.
64. A belső információval kapcsolatos ügylet tilalma
146. § (1) Belső információ a pénzügyi intézmény vagy ügyfele pénzügyi,
gazdasági vagy jogi helyzetével, vagy ezek várható változásával összefüggő,
nyilvánosságra még nem került olyan információ, amelynek nyilvánosságra
kerülése, a pénzügyi intézmény vagy ügyfele megítélésének jelentős
befolyásolására alkalmas.
(2) Ezen alcím alkalmazása szempontjából belső információval rendelkező
személynek minősül
a) a vezető állású személy, valamint az a személy, akit e törvény vagy a
pénzügyi intézmény belső szabályozása vezetőnek vagy vezető
tisztségviselőnek minősít,
b) az a hatósági, szakértői tevékenységet ellátó személy, aki a belső
információhoz a pénzügyi intézménnyel kapcsolatos tevékenysége során
hozzájut,
c) az a)-b) pontban felsorolt személyek közeli hozzátartozója, valamint
d) az a személy, aki belső információhoz jutott, ideértve a külföldi pénzügyi
intézmény vezetőjét vagy alkalmazottját is.
147. § (1) A 146. § (2) bekezdésében meghatározott személy munkakörében
vagy az annak révén birtokába jutott - a pénzügyi intézmény működésével és
ügyfeleivel kapcsolatos - információt nem használhatja fel, és nem adhatja át
vagy nem teheti hozzáférhetővé illetéktelen személy számára.
(2) Tilos a belső információ felhasználásával vagy a 146. § (2) bekezdésében
meghatározott személlyel a belső információval érintett körben olyan ügyletet
kötni, olyan ügyletkötésre megbízást vagy befektetési tanácsot adni, amelynek
alapján a 146. § (2) bekezdésében meghatározott személy vagy közeli
hozzátartozója, illetve harmadik személy bármilyen vagyoni előnyhöz jut,
illetve amely más személynek kárt okoz.
65. Pénzügyi intézmények irányítása
148. § (1) Pénzügyi intézmény irányítási jogkörrel rendelkező vezető
testületének tagja csak természetes személy lehet.
(2) A hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületben legalább
két olyan tagnak kell lennie, aki a hitelintézettel munkaviszonyban áll (a
továbbiakban: belső tag).
100. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 206. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Az alapítványi formában működő pénzügyi vállalkozás kuratóriumában
van legalább egy, az alapítvánnyal munkaviszonyban álló tag.
149. § (1) A hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületében
legalább két olyan tag van, aki a devizajogszabályok alapján devizabelföldinek
minősül - ideértve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező
személyt is - , és legalább egy éve állandó belföldi lakóhellyel rendelkezik.
(2) A hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület belső tagjává
a hitelintézet ügyvezetői választhatóak. Nem lehet tag, aki a hitelintézetnél
vagy a hitelintézettel szoros kapcsolatban álló pénzügyi intézménynél az előző
három évben könyvvizsgáló volt.
(3) A hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületének a
hitelintézettel munkaviszonyban álló tagja munkaviszonyának megszűnésével
egyidejűleg - ha törvény másként nem rendelkezik - a tagsága megszűnik.
150. § Pénzügyi intézménynél az igazgatóság gyakorolja az ügyvezetőkkel
kapcsolatban a munkáltatói jogokat.
151. § (1) A pénzügyi intézmény vezető testületének üléseiről jegyzőkönyvet
kell vezetni. A jegyzőkönyv tartalmazza
a) az ülés helyét és idejét,
b) a jelen lévő tagok nevét,
c) az elhangzott indítványokat,
d) a meghozott döntéseket, illetve e döntések elleni tiltakozásokat.
(2) A vezető testület tagja kérheti véleményének szó szerinti felvételét a
jegyzőkönyvbe.
(3) A jegyzőkönyvet az ülés elnöke és két jelen lévő további vezető testületi
tag írja alá. A jegyzőkönyvet valamennyi vezető testületi tagnak, valamint az
igazgatósági ülés jegyzőkönyvét a felügyelő bizottság elnökének az ülést
követő tizenöt napon belül meg kell küldeni függetlenül attól, hogy az ülésen
részt vett-e.
(4) Távbeszélőn, telefaxon, telexen és más hasonló módon a vezető testület
csak akkor hozhat érvényes határozatot az alapszabályban meghatározott
időtartamon belül, ha a vezető testületi tagok alapszabályban meghatározott
hányadának szavazatát teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalja, és
megküldi a pénzügyi intézmény székhelyére.
152. § (1) A felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület tagja csak
természetes személy lehet.
(2) A felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület legalább három,
legfeljebb kilenc tagból álló testület, amelynek tagjai a dolgozói képviseletet
ellátó személyek kivételével a pénzügyi intézménnyel nem állhatnak
munkaviszonyban.
(3) A felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület feladata különösen:
a) gondoskodás arról, hogy a pénzügyi intézmény rendelkezzen átfogó és az
eredményes működésre alkalmas ellenőrzési rendszerrel,
b) javaslattétel a közgyűlés számára a megválasztandó könyvvizsgáló
személyére és díjazására,
c) a pénzügyi intézmény éves és közbenső pénzügyi jelentéseinek
ellenőrzése,
d) a belső ellenőrzési szervezet irányítása, amelynek keretében a felügyelő
bizottság
da) elfogadja a belső ellenőrzési szervezeti egység éves ellenőrzési tervét,
101. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
db) legalább félévente megtárgyalja a belső ellenőrzés által készített
jelentéseket, és ellenőrzi a szükséges intézkedések végrehajtását,
dc) szükség esetén külső szakértő felkérésével segíti a belső ellenőrzés
munkáját,
dd) javaslatot tesz a belső ellenőrzési szervezeti egység létszámának
változtatására,
e) a belső ellenőrzés által végzett vizsgálatok megállapításai alapján
ajánlások és javaslatok kidolgozása.
(4) A felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület számára feladatai
ellátása során a hitelintézet hozzáférést biztosít a hitelintézet kockázataira
vonatkozó információkhoz, a kockázati ellenőrzés funkcióhoz és a külső
szakértők véleményéhez.
(5) A belső ellenőrzési szervezet vezetője munkaviszonyának létesítésével,
munkáltató részéről történő megszüntetésével kapcsolatos döntések a
felügyelő bizottság előzetes egyetértésével hozhatóak meg.
(6) A felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület elnöke a bizottsági
ülést követő tíz napon belül a Felügyeletnek megküldi azokat a
jegyzőkönyveket, előterjesztéseket és jelentéseket, amelyek a felügyelő
bizottság által tárgyalt olyan napirendi pontra vonatkoznak, amelynek tárgya a
pénzügyi intézmény belső szabályzatainak súlyos megsértése vagy az
irányításban, vezetésben észlelt súlyos szabálytalanság.
153. §
1
1 Módosította: ugyane törvény 306. § (8) g).
Az alapítványi formában működő pénzügyi vállalkozás kuratóriuma
működésének ellenőrzésére legalább háromtagú felügyelő bizottságot kell
létrehozni. A felügyelő bizottság működésére a pénzügyi intézmény felügyelő
bizottságára vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
65/A.
2
2 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 169. §. Hatályos: 2018. I. 1-től.
Jogszabályoknak történő megfelelésért felelős szervezeti egység
153/A. §
3
3 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 169. §. Hatályos: 2018. I. 1-től.
(1) A hitelintézet a pénzügyi és befektetési szolgáltatási, illetve
kiegészítő szolgáltatási tevékenységével kapcsolatos feladatokat ellátó
szervezeti egységétől független szervezeti egységet (a továbbiakban:
jogszabályoknak történő megfelelésért felelős szervezeti egység) alakít ki és
működtet, amelynek feladata különösen az irányítási jogkörrel rendelkező
vezető testület által a feladat- és hatáskörébe utalt területeken:
a) annak biztosítása, hogy a hitelintézet mindenkor megfeleljen a
tevékenységére és működésére vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak és a
szabályzatok összhangban legyenek a jogszabályi rendelkezésekkel;
b) azon intézkedések és eljárások megfelelő érvényesülésének folyamatos
nyomon követése és rendszeres ellenőrzése, amelyek célja, hogy a hitelintézet
e törvényben és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban
foglaltaknak történő megfelelésben tapasztalható esetleges hiányosságait
feltárják;
c) a megfelelésbeli hiányosságok feltárása érdekében tett intézkedések
folyamatos nyomon követése és rendszeres ellenőrzése;
d) a hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületének, és
alkalmazottainak segítése annak érdekében, hogy a hitelintézet teljesítse a
tevékenységére és működésére vonatkozó jogszabályokban foglalt
kötelezettségeit.
102. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) Amennyiben a jogszabályoknak történő megfelelésért felelős szervezeti
egység kialakítása a hitelintézet számára a tevékenységének természete,
mérete és összetettsége figyelembevételével aránytalan terhet jelentene, és a
hitelintézet hitelt érdemlően igazolni tudja, hogy mindez nem befolyásolja
hátrányosan a megfelelési feladatok ellátását, a hitelintézetnek elegendő egy,
a jogszabályoknak történő megfelelésért felelős személyt kineveznie. Ebben az
esetben a jogszabályoknak történő megfelelésért felelős személy tekintetében
a jogszabályoknak történő megfelelésért felelős szervezeti egységre előírt
rendelkezéseket kell alkalmazni.
(3) A jogszabályoknak történő megfelelésért felelős szervezeti egység az (1)
bekezdésben foglaltak teljesítéséről évente legalább egyszer jelentést készít
az irányítási és a felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület részére.
(4) A hitelintézet a jogszabályoknak történő megfelelésért felelős szervezeti
egység működtetésére mindenkor rendelkezik a hitelintézet mérete,
tevékenységének jellege, nagyságrendje és összetettsége arányában megfelelő
számú, képzettségű és szakmailag alkalmas munkatárssal, megfelelő anyagi
erőforrással, és a feladatok ellátásához szükséges hatáskörrel és
információkhoz való hozzáféréssel.
(5) A hitelintézet a jogszabályoknak történő megfelelésért felelős szervezeti
egység vezetőjének személyét bejelenti a Felügyeletnek.
66. Belső ellenőrzés és belső ellenőrzési rendszer
154. § (1) A bank és a szakosított hitelintézet független, közvetlenül a
felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület irányítása alatt álló belső
ellenőrzési szervezeti egységet működtet. A belső ellenőrzési rendszer
működtetését a belső ellenőrzési szervezeti egység végzi, a belső ellenőrzési
szervezeti egység feladatait a belső ellenőr látja el.
(2) A belső ellenőrzési rendszer működtetésének célja, hogy
a) a hitelintézet jogszabályoknak megfelelő működését elősegítse,
b) a hitelintézet belső szabályzataiban foglalt előírások betartását
ellenőrizze,
c) a jogszabályoktól és a belső szabályzatokban foglaltaktól való eltéréseket
feltárja, továbbá javaslatot tudjon megfogalmazni a feltárt hiányosságok
kijavítására,
d) a döntéshozatalhoz szükséges pénzügyi és egyéb információk
biztosíthatóak legyenek,
e) a hitelintézet, valamint ügyfeleinek és a tulajdonosoknak az érdekei védve
legyenek, valamint
f) a hitelintézetre vonatkozó belső szabályzatokban foglalt előírások
betartását, és azok tartalmi elégségességét ellenőrizze.
(3) A belső ellenőrzési rendszer eleme a belső ellenőrzés (a folyamatba
épített ellenőrzés, a vezetői ellenőrzés és a belső ellenőrzési szervezet), és a
vezetői információs rendszer.
(4) A belső ellenőrzési rendszert a hitelintézet az általa folytatott
szolgáltatási tevékenységek sajátosságaival, kiterjedtségével, összetettségével
és kockázataival összhangban alakítja ki. A belső ellenőrzési rendszer a
hitelintézet adatbázisaira épül, átfogó elemzésekkel és kockázatelemzésekkel
alátámasztott. A belső ellenőrzési rendszer kiterjed a hitelintézet
működésének egészére, egyes szervezeti egységeinek elkülönült és illeszkedő
működésére, valamint a kiszervezett tevékenységre is.
103. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(5)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 207. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
A pénzügyi vállalkozás legalább egy belső ellenőrt foglalkoztat. A
pénzügyi vállalkozások írásban megállapodhatnak arról, hogy a belső ellenőr
kölcsönös foglalkoztatása ellen nem emelnek kifogást. Ugyanazon személy
legfeljebb három pénzügyi vállalkozásnál foglalkoztatható belső ellenőrként.
(6) A belső ellenőrzés szervezetét, hatáskörét, feladatait, a belső ellenőrrel
szemben támasztott szakmai követelményt és eljárási szabályokat a pénzügyi
vállalkozás belső szabályzatban rögzíti.
(7) A pénzügyi intézménynél működő belső ellenőrzési szervezet (belső
ellenőr) feladata
a) a pénzügyi intézmény
aa) belső szabályzatnak megfelelő működésének,
ab) pénzügyi szolgáltatási, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatási
tevékenységének a törvényesség, a biztonság, az áttekinthetőség
szempontjából történő vizsgálata, és
b) mindaz, amit jogszabály a feladatkörébe utal.
(8) A belső ellenőrzési szervezeti egység számára az éves tervhez képest
további ellenőrzési feladatokat csak a felügyelő bizottság, a belső ellenőrzési
szervezeti egység vezetője, valamint a felügyelő bizottság egyetértésével vagy
utólagos tájékoztatásával az ügyvezető határozhat meg.
(9) A belső ellenőr feletti munkáltatói jogokat közvetlenül az ügyvezető
gyakorolja.
(10) A belső ellenőrzési szervezeti egység vezetője vagy a belső ellenőr
a) a jelentését megküldi
aa) a felügyelő bizottságnak és az igazgatóságnak,
ab) fióktelep esetén az alapító felügyelő bizottságának és igazgatóságának
vagy ezek megfelelő szervének; továbbá
b) gondoskodik arról, hogy szükség esetén jelentése a Felügyelet
rendelkezésére álljon.
(11) A belső ellenőrzési szervezeti egység vezetésével, vagy ha a pénzügyi
intézmény csak egy belső ellenőrt alkalmaz, akkor a belső ellenőrzési
feladatok ellátásával csak olyan személy bízható meg, aki
a) a 155. § (3) bekezdésben meghatározott szakirányú felsőfokú iskolai
végzettséggel vagy mérlegképes könyvelői szakképesítéssel és legalább
hároméves szakmai gyakorlattal rendelkezik és
b) büntetlen előéletű.
(12) A belső ellenőrzési szervezeti egység feladatait, a belső ellenőrrel
szemben támasztott szakmai követelményeket, a rendelkezésére bocsátandó
informatikai és egyéb technikai feltételeket, valamint az ellenőrzés
lefolytatásának eljárási szabályait az irányítási jogkörrel rendelkező vezető
testület belső ellenőrzési szabályzatban rögzíti azzal, hogy legalább évente
felülvizsgálja annak tartalmát. A belső ellenőrzési szabályzatra nem terjed ki a
(2) bekezdés f) pontja szerinti ellenőrzés.
67. Ügyvezetés
155. § (1) Hitelintézetnél ügyvezetőnek, vagy fióktelep formájában működő
hitelintézetnél vezető állású személynek az nevezhető ki és az választható
meg,
a) aki megfelel a vezető állású személyekre vonatkozó, a 137. §-ban
meghatározott általános követelményeknek;
104. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b)
1
1 Hatályon kívül helyezte: 2017. évi CXCI. törvény 8. § b). Hatálytalan: 2018. I. 1-től.
c) aki rendelkezik
ca) szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel és legalább négyéves,
hitelintézetnél szerzett vezetői gyakorlattal,
cb) szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel és legalább ötéves, a
Felügyeletnél, az OBA-nál vagy önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi
alapnál, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél vagy annak
jogelődjénél, továbbá ezeknek megfelelő külföldi intézménynél szerzett vezetői
gyakorlattal,
cc) szakirányú felsőfokú végzettséggel és vállalkozásnál vagy a
közigazgatásban szerzett legalább hatéves szakirányú vezetői gyakorlattal,
vagy
cd) nem szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, de azonos típusú vagy
hasonló méretű pénzügyi intézménynél, befektetési társaságnál szerzett
legalább hatéves szakirányú vezetői gyakorlattal.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti kérelem tartalmazza a kinevezni
tervezett vagy megválasztani kívánt személy szakmai önéletrajzát, valamint az
(1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítésére vonatkozó okiratokat
vagy azok hiteles másolatát, valamint az érintett személynek a 137. § (6)
bekezdésében meghatározott büntetőeljárásra vonatkozó nyilatkozatát.
(3) Az (1) bekezdés c) pont ca)-cc) alpontja alkalmazásában szakirányú
felsőfokú iskolai végzettségűnek minősül, aki
a) a felsőoktatásról szóló törvény szerint a közgazdasági felsőoktatásban
egyetemi vagy főiskolai szintű szakképzettséget, vagy a felsőoktatásról szóló
törvény szerint a gazdaságtudományok képzési területen alapképzésben vagy
mesterképzésben közgazdász szakképzettséget,
b) jogász szakképzettséget,
c) könyvvizsgálói képesítést, vagy
d) felsőfokú vagy posztgraduális bankszakmai képesítést
szerzett.
(4) Pénzügyi vállalkozás ügyvezetőjének az nevezhető ki vagy választható
meg,
a) aki megfelel a vezető állású személyekre vonatkozó, a 137. §-ban
meghatározott általános követelményeknek;
b)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2017. évi CXCI. törvény 8. § c). Hatálytalan: 2018. I. 1-től.
c) aki rendelkezik
ca) felsőfokú iskolai végzettséggel,
cb) pénzügyi intézménynél, az MNB-nél, a Pénzügyi Szervezetek Állami
Felügyeleténél vagy annak jogelődjénél vagy a közigazgatásban szerzett
legalább hároméves szakmai gyakorlattal vagy
cc) más gazdasági területen szerzett legalább hároméves vezetői
gyakorlattal.
(5) A (4) bekezdés b) pontja szerinti kérelem tartalmazza a kinevezni vagy
megválasztani tervezett személy szakmai önéletrajzát, valamint a (4)
bekezdésben meghatározott feltételek teljesítésére vonatkozó okiratokat vagy
azok hiteles másolatát, valamint az érintett személynek a 137. § (6)
bekezdésben meghatározott büntetőeljárásra vonatkozó nyilatkozatát.
105. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
156. § (1) Részvénytársasági vagy szövetkezeti formában működő
hitelintézet ügyvezetését legalább két ügyvezetőnek, harmadik országbeli
hitelintézet fióktelepének ügyvezetését legalább két vezető állású személynek,
pénzügyi vállalkozás ügyvezetését legalább egy ügyvezetőnek munkaviszony
keretében kell ellátnia.
(2) Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe esetén a vezető állású
személyek között legalább egy olyan magyar állampolgárságú devizabelföldi
személynek kell lennie, aki legalább egy éve állandó belföldi lakóhellyel
rendelkezik.
68.
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 208. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Auditbizottság
157. §
2
2 Megállapította: 2016. évi XLIV. törvény 64. §. Hatályos: 2016. VI. 4-től.
(1) A közérdeklődésre számot tartó hitelintézetnél a Ptk. jogi
személyekre vonatkozó rendelkezései szerinti auditbizottságot kell létrehozni
és működtetni azzal, hogy ahol a Ptk. jogi személyekre vonatkozó
rendelkezése részvénytársaságot és közgyűlést említ, ott hitelintézetet és
annak legfőbb szervét kell érteni.
(2) Az auditbizottság elnökét a saját tagjai közül választja vagy azt a
felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testület jelöli ki az auditbizottság tagjai
közül.
(3) Az auditbizottság - a Ptk. 3:291. § (1) bekezdésében meghatározott
feladatokon túl -
a) figyelemmel kíséri a közérdeklődésre számot tartó hitelintézet belső
ellenőrzési, kockázatkezelési rendszereinek hatékonyságát, valamint a
pénzügyi beszámolás folyamatát és szükség esetén ajánlásokat fogalmaz meg;
b) figyelemmel kíséri az éves és összevont (konszolidált) éves beszámoló
jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát, figyelembe véve a
Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint
a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény (a
továbbiakban: Kkt.) szerinti könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó
hatóság által lefolytatott, a Kkt. szerinti minőségellenőrzési eljárás során tett
megállapításokat és következtetéseket;
c) felülvizsgálja és figyelemmel kíséri a jogszabály szerint engedélyezett
könyvvizsgáló vagy a könyvvizsgáló cég függetlenségét különös tekintettel a
közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek jogszabályban előírt
könyvvizsgálatára vonatkozó egyedi követelményekről és a 2005/909/EK
bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 16-i
537/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikkében foglaltak
teljesülését.
(4) A mérlegfőösszeg tekintetében 5 százaléknál kisebb piaci részesedéssel
rendelkező hitelintézet közös kockázatvállalási-kockázatkezelési és audit
bizottságot állíthat fel.
(5) Az (1) bekezdésben foglaltakat a közérdeklődésre számot tartó nem
nyilvános részvénytársasági formában működő hitelintézetnek nem kell
alkalmaznia, ha összevont alapú felügyelet alatt áll, és a magyarországi
székhelyű anyavállalatának auditbizottsága a hitelintézet vonatkozásában is
ellátja a (3) bekezdésben meghatározott feladatokat.
106. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(6) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltakat a közérdeklődésre számot tartó nem
nyilvános részvénytársasági formában működő hitelintézetnek nem kell
alkalmaznia, ha a hitelintézet felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető testülete
ellátja a (3) bekezdésben meghatározott feladatokat.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott esetben a hitelintézet a saját honlapján
nyilvánosságra hozza a testület összetételét, valamint azt, hogy az
auditbizottság feladatait a hitelintézet felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető
testülete látja el.
69. Belső szervezet
158. § (1) Ha a hitelintézet befektetési szolgáltatási vagy kiegészítő
befektetési szolgáltatási tevékenységet is végez, akkor olyan belső szervezeti,
működési és eljárási rendet alakít ki, amelyen belül elkülönülnek a pénzügyi,
kiegészítő pénzügyi szolgáltatással és a befektetési szolgáltatással foglalkozó
szervezeti egységek.
(2) Az elkülönülés célja, hogy a hitelintézet ne tudja befolyásolni ügyfele, a
hitelintézeti üzletágak, valamint a hitelintézetek és egyéb piaci szereplők
közötti ügyleteket.
(3) A hitelintézeten belül elkülönült szervezeti egységek banktitkot és
értékpapírtitkot csak belső szabályzatban meghatározott módon adhatnak át
egymásnak. A szabályzatnak biztosítania kell, hogy banktitokhoz és
értékpapírtitokhoz csak az jusson hozzá, akinek arra feladata elvégzéséhez
szüksége van.
(4) A belső szabályzatot a hitelintézet megküldi a Felügyeletnek.
VIII. Fejezet
Titoktartás
70. Üzleti titok
159. § (1)
1
1 Módosította: 2018. évi LIV. törvény 37. §.
E törvény alkalmazásában üzleti titok fogalma alatt az üzleti titok
védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény 1. § (1) bekezdésében meghatározott
fogalmat kell érteni.
(2) A pénzügyi intézmény és a pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatást
nyújtó - pénzügyi intézménynek nem minősülő - vállalkozás (ideértve a
közvetítőt is) tulajdonosa, a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedést
szerezni kívánó személy, a vezető állású személy, valamint a pénzügyi
intézmény és a pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó - pénzügyi
intézménynek nem minősülő - vállalkozás alkalmazottja köteles a pénzügyi
intézmény működésével kapcsolatban tudomására jutott üzleti titkot - időbeli
korlátozás nélkül - megtartani.
(3) A (2) bekezdésben előírt titoktartási kötelezettség nem áll fenn a
feladatkörében eljáró
a) MNB-vel
107. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 209. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
OBA-val, betét- és intézményvédelmi alappal, a Szhitv. alapján a
szövetkezeti hitelintézeti integráció feladatkörében eljáró központi bankjával
és az ugyanezen törvényben leírt kötelező intézményvédelmi szervezettel,
c) nemzetbiztonsági szolgálattal,
d) Állami Számvevőszékkel,
e) Gazdasági Versenyhivatallal,
f) kormányzati ellenőrzési szervvel,
g) vagyonellenőrrel,
h) a rendőrségről szóló törvényben meghatározott terrorizmust elhárító,
valamint a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervvel
szemben.
(4) A (2) bekezdésben előírt titoktartási kötelezettség az eljárás alapját
képező ügyre vonatkozóan nem áll fenn a feladatkörében eljáró
a)
2
2 Módosította: 2017. évi CXCVII. törvény 409. § a).
nyomozó hatósággal, ügyészséggel szemben,
b) a büntető-, valamint hagyatékkal kapcsolatos polgári ügyben, továbbá a
csőd-, illetve felszámolási eljárás, valamint önkormányzati adósságrendezési
eljárás keretében a bírósággal szemben,
c)
3
3 Módosította: 2017. évi CXCVII. törvény 409. § b).
a törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkos
információgyűjtésre felhatalmazott szervvel szemben.
(5)
4
4 Hatályon kívül helyezte: 2017. évi CXCVII. törvény 409. § c). Hatálytalan: 2018. VII. 1-től.
(6) Nem jelenti az üzleti titok sérelmét az MNB által a hitelintézetekről
egyedi azonosításra alkalmas adatok szolgáltatása
a) a nemzetgazdasági folyamatok elemzése, illetve a központi költségvetés
tervezése céljából, vagy
b) ha olyan helyzet áll elő, amely potenciálisan veszélyezteti a pénzügyi
közvetítőrendszer stabilitását
az államháztartásért felelős miniszter és a pénz-, tőke- és biztosítási piac
szabályozásáért felelős miniszter részére.
(7)
5
5 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 132. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a Felügyelet MNB tv. 57. § (1)
bekezdés c) pontjában, illetve 140. § (2) bekezdésében foglalt adattovábbítása.
(8)
6
6 Beiktatta: 2014. évi XIX. törvény 20. §. Hatályos: 2014. VII. 16-tól.
Nem jelenti az üzleti titok sérelmét, ha a pénzügyi intézmény a
Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a
nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás
végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel
összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvényből (a
továbbiakban: FATCA-törvény) fakadó kötelezettségek teljesítése érdekében
az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási
együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a
továbbiakban: Aktv.) 43/B-43/C. §-a szerinti adatszolgáltatási kötelezettséget
teljesíti az adóhatóság felé.
(8a)
7
7 Beiktatta: 2015. évi CXCII. törvény 16. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Nem jelenti az üzleti titok sérelmét, ha a pénzügyi intézmény az Aktv.
43/H. §-a szerinti adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíti az adóhatóság felé.
108. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(9)
1
1 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (12). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a szanálási feladatkörében eljáró
Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: szanálási feladatkörében eljáró MNB)
által a pénzügyi közvetítő rendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő
intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló törvény szerinti szanálási
biztosnak a szanálási biztosi feladatok ellátása érdekében, valamint a
független értékelőnek vagy az ideiglenes értékelésben közreműködőnek az
értékelés elkészítése érdekében, a vagyonértékesítés alkalmazása során
adatok, információk átadása a lehetséges ajánlattevőknek, valamint a
vagyonértékesítés alkalmazása során az áthidaló intézménynek nem minősülő
átvevőnek való adat- és információátadás.
(10)
2
2 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 126. §. Hatályos: 2017. XI. 21-től.
Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a 164/B. § szerinti adattovábbítás.
71. Banktitok
160. § (1) Banktitok minden olyan, az egyes ügyfelekről a pénzügyi
intézmény rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely
ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére,
gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint a pénzügyi
intézmény által vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, továbbá a
pénzügyi intézménnyel kötött szerződéseire vonatkozik.
(2) E törvény banktitokra vonatkozó rendelkezései szempontjából a pénzügyi
intézmény ügyfelének tekintendő mindenki, aki (amely) a pénzügyi
intézménytől pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe. A banktitokra vonatkozó
szabályokat alkalmazni kell arra a személyre is, aki szolgáltatás igénybevétele
céljából lép kapcsolatba a pénzügyi intézménnyel, de a szolgáltatást nem veszi
igénybe.
(3) A banktitokra vonatkozó rendelkezéseket a közvetítő ügyfelének (1)
bekezdésben meghatározott adataira is megfelelően alkalmazni kell.
161. § (1) Banktitok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a)
3
3 Megállapította: 2017. évi CXLV. törvény 127. §. Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 121. § c).
a pénzügyi intézmény ügyfele, annak törvényes képviselője a
vonatkozó kiszolgáltatható banktitok-kört pontosan megjelölve közokiratba
vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan kéri vagy erre
felhatalmazást ad; nem szükséges a közokiratba, teljes bizonyító erejű
magánokiratba foglalás, ha az ügyfél ezt az írásbeli nyilatkozatát a pénzügyi
intézménnyel történő szerződéskötés keretében - ideértve a fizetési számla
váltásának kezdeményezését is - nyújtja,
b) e törvény a banktitok megtartásának kötelezettsége alól felmentést ad,
c) a pénzügyi intézmény érdeke ezt az ügyféllel szemben fennálló követelése
eladásához vagy lejárt követelése érvényesítéséhez szükségessé teszi,
d)
4
4 Beiktatta: 2016. évi CLXXXII. törvény 42. §. Hatályos: 2016. XII. 28-tól.
a pénzügyi intézmény által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója
ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.
(2)
5
5 Módosította: 2017. évi CXCVII. törvény 408. § b).
Az (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján a banktitok
megtartásának kötelezettsége nem áll fenn
109. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 210. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
a feladatkörében eljáró MNB-vel, OBA-val, betét- és intézményvédelmi
alappal, a Szhitv. alapján a szövetkezeti hitelintézeti integráció feladatkörében
eljáró központi bankjával, kötelező intézményvédelmi szervezettel, valamint az
Állami Számvevőszékkel, Gazdasági Versenyhivatallal, a Pénzügyi Békéltető
Testülettel, az önkéntes intézményvédelmi és betétbiztosítási alapokkal, az
európai támogatások felhasználásának szabályszerűségét ellenőrző Európai
Csalásellenes Hivatallal (OLAF),
b) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel és jegyzővel, valamint a
feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
c) a csődeljárás, felszámolási eljárás, önkormányzati adósságrendezési
eljárás, illetve végelszámolás ügyében eljáró vagyonfelügyelővel,
felszámolóval, pénzügyi gondnokkal, illetve végelszámolóval,
d)
2
2 Megállapította: 2017. évi CXCVII. törvény 404. §. Hatályos: 2018. VII. 1-től.
a büntetőeljárás során az ügyészséggel, a nyomozó hatósággal és az
előkészítő eljárást folytató szervvel,
e) a büntető-, valamint polgári ügyben, a csőd-, illetve felszámolási eljárás,
továbbá kényszertörlési eljárás, valamint önkormányzati adósságrendezési
eljárás keretében a bírósággal,
f)
3
3 Módosította: 2017. évi CXCVII. törvény 409. § b).
a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkos
információgyűjtésre felhatalmazott szervvel,
g) a főigazgató eseti engedélye alapján a törvényben meghatározott
feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
h) az adó-, vám- és egészségbiztosítási, nyugdíjbiztosítási igazgatási
kötelezettség teljesítésének ellenőrzése, valamint az ilyen tartozást
megállapító végrehajtható okirat végrehajtása, továbbá a jogalap nélkül felvett
ellátás összegének megtérülése érdekében eljáró adóhatósággal,
vámhatósággal, illetve egészségbiztosítási szervvel, nyugdíjbiztosítási
igazgatási szervvel,
i)
4
4 Módosította: 2015. évi VIII. törvény 21. § (2), 2016. évi CIV. törvény 119. § a).
bírósági végrehajtási eljárásban és a bírósági végrehajtó által lefolytatott
közigazgatási végrehajtási eljárásban - ideértve a bírósági végrehajtásról szóló
1994. évi LIII. törvény 79/C. § (2) bekezdése alapján a közös számla nem adós
tulajdonosának nevére és címére vonatkozó megkeresést is - eljáró
végrehajtóval, valamint a bírósági végrehajtási eljárásba a lakáscélú állami
támogatásokról szóló kormányrendeletek alapján bekapcsolódni szándékozó
lakáscélú állami támogatások ügyében eljáró szervvel,
j) a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával,
k) a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásáról szóló törvény szerinti
feladatkörében eljáró államháztartásért felelős miniszterrel, a pénz-, tőke- és
biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszterrel és az Európai Unió
működéséről szóló szerződés 107. cikk hatálya alá tartozó állami támogatások
- az Európai Unió működéséről szóló szerződésben szereplő mezőgazdasági
termékek előállításához és kereskedelméhez nyújtott támogatások és az
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatások,
valamint jogszabályban más miniszter feladatkörébe utalt támogatások
kivételével - versenyszempontú ellenőrzésének hazai koordinálásáért felelős
miniszterrel,
110. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
l)
1
1 Megállapította: 2015. évi VIII. törvény 21. § (1). Módosította: 2016. évi CIV. törvény 119. § b).
a lakáscélú támogatások igénybevételének és felhasználásának
jogszerűsége céljából feladatkörében ellenőrzést végző lakáscélú állami
támogatások ügyében eljáró szervvel, kincstárral, lakásgazdálkodásért és
lakáspolitikáért felelős miniszterrel, valamint pénz-, tőke- és biztosítási piac
szabályozásáért felelős miniszterrel, továbbá a jogalap nélkül felvett
fogyatékossági támogatás összegének megtérülése érdekében eljáró lakáscélú
állami támogatások ügyében eljáró szervvel,
m) a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatósággal,
n) a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által a pénzügyi intézménynél működő
vagy volt könyvvizsgálója ellen indított fegyelmi eljárás keretében a Magyar
Könyvvizsgálói Kamarával,
o) a feladatkörében eljáró kormányzati ellenőrzési szervvel,
p) az eltűnt vagy az elfogatóparancs, európai elfogatóparancs, nemzetközi
elfogatóparancs hatálya alatt álló személyek felkutatását, továbbá az
ismeretlen személy vagy holttest azonosítását végző rendőri szervvel,
q)
2
2 Beiktatta: 2015. évi CV. törvény 124. §. Hatályos: 2015. IX. 1-től.
a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró
főhitelezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel,
bírósággal,
r)
3
3 Beiktatta: 2016. évi XXVI. törvény 55. §. Hatályos: 2016. V. 1-től.
a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátások
jogosultsági feltételeinek vizsgálatával összefüggő feladatkörében eljáró,
szociális hatáskört gyakorló szervvel,
s)
4
4 Beiktatta: 2017. évi XLIX. törvény 48. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényben
meghatározott felszámoló szervezetek nyilvántartásával és hatósági
ellenőrzésével összefüggő feladatai során eljáró, a felszámoló szervezeteket
nyilvántartó hatósággal
szemben e szerveknek a pénzügyi intézményhez intézett adatkérése, illetve
írásbeli megkeresése esetén.
(3) A banktitok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben
sem, ha
a) az adóhatóság és a Felügyelet nemzetközi szerződés, illetve
együttműködési megállapodás alapján, külföldi hatóság írásbeli
megkeresésének teljesítése érdekében írásban kér adatot a pénzügyi
intézménytől, ha a megkeresés tartalmazza a külföldi hatóság által aláírt
titoktartási záradékot,
b)
5
5 Hatályon kívül helyezte: 2017. évi CLIX. törvény 224. §. Hatálytalan: 2018. I. 1-től.
c) a pénzügyi intézmény a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek
eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról
szóló 2011. évi CLXX. törvény 13. § (1) bekezdése alapján szolgáltat adatot,
d)
6
6 Módosítva: 2017. évi LII. törvény 22. § (7) c) alapján.
a pénzügyi intézmény az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa
által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról
szóló törvény meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget,
111. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
e)
1
1 Megállapította: 2019. évi XXXIV. törvény 132. §. Hatályos: 2019. IV. 26-tól.
a pénzügyi intézmény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása
megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a
továbbiakban: Pmt.) szerinti bejelentési kötelezettségét, valamint
csoportszinten meghatározott pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni
politikához és eljáráshoz kapcsolódó kötelezettségét teljesíti,
f) a magyar bűnüldöző szerv nemzetközi kötelezettségvállalás alapján
külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából -
harmadik ország bűnüldöző szerve esetén, ha a megkeresés tartalmazza a
harmadik országbeli adatkérő által aláírt titoktartási záradékot - írásban kér
banktitoknak minősülő adatot a pénzügyi intézménytől, vagy
g) a pénzügyi információs egységként működő hatóság a Pmt.-ben
meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs
egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából - harmadik ország
pénzügyi információs egysége esetén, ha a megkeresés tartalmazza a
harmadik országbeli adatkérő által aláírt titoktartási záradékot - írásban kér
banktitoknak minősülő adatot a pénzügyi intézménytől.
(4) Az írásbeli megkeresésben meg kell jelölni azt az ügyfelet vagy
bankszámlát, akiről vagy amelyről a (2) bekezdésben megjelölt szerv vagy
hatóság a banktitok kiadását kéri, valamint a kért adatok fajtáját és az
adatkérés célját, kivéve, ha a feladatkörében eljáró Felügyelet helyszíni
ellenőrzést folytat.
(4a)
2
2 Beiktatta: 2016. évi LXIX. törvény 68. § (1). Módosította: 2017. évi CXCVII. törvény 408. § c).
Ha törvény másként nem rendelkezik, akkor a (2) bekezdésben
meghatározott esetben a pénzügyi intézmény rendőrség és a Nemzeti Adó- és
Vámhivatal titkos információgyűjtés folytatására feljogosított szerve, az
ügyészség, a nyomozó hatóság és az előkészítő eljárást folytató szerv
adatkérésére tizenöt munkanapon belül, a nemzetbiztonsági szolgálat írásbeli
megkeresésére kettő munkanapon belül szolgáltatja a kért adatot.
(4b)
3
3 Beiktatta: 2017. évi CXCVII. törvény 405. § (1). Hatályos: 2018. VII. 1-től.
A pénzügyi intézmény a büntetőeljárásról szóló törvényben
meghatározott fizetési műveletek megfigyelésének elrendelése esetén az
elrendelésről szóló határozatban megjelölt adatokat az abban meghatározott
módon és határidőben köteles rögzíteni és továbbítani.
(5) Nem kell a (4) bekezdés szerinti adatokat az írásbeli megkeresésében
megjelölni, ha a Gazdasági Versenyhivatal előzetes értesítés nélkül helyszíni
szemlét vagy helyszíni kutatást tart. Ezekben az esetekben a Gazdasági
Versenyhivatal megkeresését a helyszínen közli.
(6) A (2) és (3) bekezdés szerint adatkérésre jogosult a rendelkezésére
bocsátott adatokat kizárólag arra a célra használhatja fel, amelyet az
adatkéréskor megjelölt.
(7) A pénzügyi intézmény az (1)-(3) bekezdésben, valamint az 162. §-ban
foglalt esetekben az adatok kiszolgáltatását - titoktartási kötelezettségére
hivatkozva - nem tagadhatja meg.
(8) Az MNB jogszabályban, a pénzügyi intézmény számára előírt
adatszolgáltatás során is jogosult banktitokhoz jutni.
(9)
4
4 Megállapította: 2015. évi CXCII. törvény 17. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Az adóhatóság a FATCA-törvényből, valamint a pénzügyi számlákkal
kapcsolatos egyéb adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése céljából az Aktv.
43/B. és 43/C., továbbá 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatás során is jogosult
banktitokhoz jutni.
112. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
162. § (1)
1
1 Módosította: 2016. évi LXIX. törvény 68. § (3), 2017. évi CXCVII. törvény 408. § d).
A pénzügyi intézmény az előkészítő eljárást folytató szerv, a
nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat, az ügyészség és a bíróság
adatkérésére, illetve írásbeli megkeresésére haladéktalanul, de legkésőbb
kettő munkanapon belül kiszolgáltatja a kért adatot a nála vezetett
bankszámláról és az általa lebonyolított ügyletről, ha adat merül fel arra, hogy
a bankszámla vagy az ügylet
a) kábítószerrel visszaéléssel (1978. évi IV. törvény 282-282/C. §),
kábítószer-kereskedelemmel (Btk. 176-177. §), kábítószer birtoklásával (Btk.
178-79. §), kóros szenvedélykeltéssel (Btk. 181. §), kábítószer készítésének
elősegítésével (Btk. 182. §) vagy új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel [1978.
évi IV. törvény 283/B. §, illetve Btk. 184. § (1) bekezdés b) pont],
b)
2
2 Módosította: 2017. évi XXXIX. törvény 83. §.
terrorcselekménnyel (1978. évi IV. törvény 261. §, illetve Btk. 314-316/A.
§), terrorcselekmény feljelentésének elmulasztásával (Btk. 317. §), terrorizmus
finanszírozásával (Btk. 318-318/A. §) vagy háborús uszítással (Btk. 331. §),
c) robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel (1978. évi IV. törvény
263. §, illetve Btk. 324. §),
d) lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel (1978. évi IV. törvény 263/A. §,
illetve Btk. 325. §),
e) pénzmosással (1978. évi IV. törvény 303-303/A. §, illetve Btk. 399-400. §),
f) bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel,
g) bennfentes kereskedelemmel vagy
h) piacbefolyásolással
van összefüggésben.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést a rendőrségről szóló törvényben
meghatározott terrorizmust elhárító, valamint a belső bűnmegelőzési és
bűnfelderítési feladatokat ellátó szervre a hatáskörükbe tartozó
bűncselekményekkel összefüggő adatok tekintetében kell alkalmazni.
(3) A pénzügyi intézmény a megkeresések teljesítése során a minősített adat
védelméről szóló törvényben és egyéb, a minősített adat kezelésére vonatkozó
jogszabályokban előírt követelmények betartásával jár el.
(4)
3
3 Beiktatta: 2016. évi LXIX. törvény 68. § (2). Módosította: 2017. évi CXCVII. törvény 408. § e).
Ha a pénzügyi intézmény az előkészítő eljárást folytató szerv, a nyomozó
hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat, az ügyészség vagy a bíróság
adatkérésére, illetve írásbeli megkeresésére határidőn belül az
adatszolgáltatást nem teljesíti és a mulasztását a megkereső szerv felé írásban
sem menti ki, a megkereső szerv erről tájékoztatja a Felügyeletet.
(5)
4
4 Beiktatta: 2017. évi CXCVII. törvény 405. § (2). Hatályos: 2018. VII. 1-től.
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 69. § (3) bekezdésében, a
Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény 58. § (3)
bekezdésében vagy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 262. § (3)
bekezdésében meghatározottak szerinti adatkérés esetén a pénzügyi
intézmény az ügyészség engedélye nélkül is köteles az általa kezelt,
banktitoknak minősülő adatokra vonatkozó adatkérést teljesíteni.
113. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
163. § (1)
1
1 Megállapította: 2017. évi CXCVII. törvény 406. §. Hatályos: 2018. VII. 1-től.
A 161. § (2) bekezdés d), f), g) és o) pontja, a 161. § (3) bekezdés
e)-g) pontja, a 162. §, valamint az 164. § p) pontja alapján történő
adatátadásról a pénzügyi intézmény az érintett ügyfelet nem tájékoztathatja.
Ebben az esetben az érintett személy személyes adataihoz való hozzáférési
jogának gyakorlása iránti kérelme esetén olyan tájékoztatást kell adni,
amelyből nem derül ki, hogy a személyes adatainak továbbítására milyen
célból került sor.
(2) Az adatkérő az (1) bekezdésben említett esetek kivételével az ügyfelet az
adatkérésről tájékoztatja.
164. § Nem jelenti a banktitok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek
személye vagy üzleti adata nem állapítható meg,
b) a pénzforgalmi számlatulajdonos nevére, pénzforgalmi számlájának
számára vonatkozó adatszolgáltatás, továbbá téves utalás esetén a teljesített
átutalási megbízás megbízója, illetve a megbízó számlavezetője javára történő
adatátadás, a megbízás szerint kedvezményezett, nem pénzforgalmi
számlatulajdonos nevére, címére vonatkozóan,
c)
2
2 Megállapította: 2014. évi XVI. törvény 294. § (2). Hatályos: 2014. II. 25-től.
a 3. § (1) bekezdés b)-g) és l) pontjában foglalt tevékenységek legalább
egyikét végző pénzügyi intézmény, valamint a kizárólag garanciavállalással,
készfizető kezesség vállalásával foglalkozó jogi személy részéről a központi
hitelinformációs rendszerről szóló törvényben meghatározott központi
hitelinformációs rendszerbe, illetve e rendszerből a törvényben meghatározott
referenciaadat-szolgáltató részére nyújtott referenciaadat-szolgáltatás,
d) a pénzügyi intézmény által felhatalmazott könyvvizsgálónak, a megbízott
vagyonellenőrnek, jogi vagy egyéb szakértőnek, valamint a pénzügyi
intézmény részére biztosítási fedezetet nyújtó biztosítónak a biztosítási
szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben történő adatátadás,
e)
3
3 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 211. § (1). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
a pénzügyi intézmény igazgatóságának írásbeli hozzájárulásával a
pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező tagnak vagy az
ilyen befolyást szerezni kívánó személy (társaság), az üzletág átvételét tervező
társaság, illetve az ilyen tag vagy esetleges jövőbeni tag által felhatalmazott
könyvvizsgálónak, jogi vagy más szakértőnek történő, valamint a 17. és 17/A. §
szerinti állományátruházáshoz kapcsolódóan az átadó és az átvevő pénzügyi
intézmény közötti adatátadás,
f) a bíróság megkeresése esetén a peres fél számlája felett rendelkezésre
jogosultak aláírásmintájának bemutatása,
g) az MNB által - a banktitokra vonatkozó szabályok betartásával - a
hitelintézetekről egyedi azonosításra alkalmas adatok szolgáltatása
ga) statisztikai célra a Központi Statisztikai Hivatal
gb) a nemzetgazdasági folyamatok elemzése, illetve a központi költségvetés
tervezése céljából az államháztartásért felelős miniszter
részére,
114. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
h)
1
1 Módosította: 2019. évi XXXIV. törvény 133. § a).
a pénzügyi intézmény által a külföldi pénzügyi intézmény számára
történő adattovábbítás, abban az esetben, ha a pénzügyi intézmény ügyfele
(adatalany) ahhoz írásban hozzájárult és a külföldi pénzügyi intézménynél
(adatkezelőnél) a jogszabályok és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó
jogi aktusai által támasztott követelményeket kielégítő adatkezelés feltételei
minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a külföldi pénzügyi
intézmény székhelye szerinti állam rendelkezik a jogszabályok és az Európai
Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusai által támasztott követelményeket
kielégítő adatvédelmi jogszabállyal,
i) a külföldi pénzügyi intézmény székhelye szerinti illetékes felügyeleti
hatóság számára a felügyeleti tevékenységéhez szükséges, és a külföldi
felügyeleti hatóság és a Felügyelet között együttműködési megállapodásban
rögzített módon történő adattovábbítás, ha a megállapodás tartalmazza az
adatok bizalmas kezelésére, felhasználására vonatkozó rendelkezést, továbbá
a Felügyelet hozzájárulását a külföldi felügyeleti hatóságnak átadott adatok
külföldi illetékes bűnüldöző szervnek történő továbbításához,
j)
2
2 Megállapította: 2017. évi LXII. törvény 41. §. Hatályos: 2017. VIII. 1-től.
a pénzügyi intézmény által kiszervezett tevékenység végzéséhez
szükséges adatátadás a kiszervezett tevékenységet végző és az általa igénybe
vett közreműködő részére,
k) az összevont alapú felügyeleti megfelelés vonatkozásában történő,
valamint a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló
törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érdekében történő adatátadás,
l) a Felügyelet által a hitelintézetekről egyedi azonosításra alkalmas adatok
szolgáltatása a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatal részére,
m)
3
3 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 211. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
az OBA által a 161. § (2) bekezdés a), b), d), e) és h) pontjai alapján, az e
szervezeteknek az OBA-hoz intézett írásbeli megkeresésére adott válasz,
továbbá a külföldi betétbiztosítási rendszerek, valamint külföldi felügyeleti
hatóságok részére együttműködési megállapodásban rögzített módon történő
adattovábbítás, ha az adatok kezelésére, illetve felhasználására vonatkozóan a
magyar szabályozással legalább egyenrangú védelem biztosított,
n) a pénzügyi intézmény által vállalt kockázat fedezetét nyújtó harmadik
személy részére, a kockázatvállalás alapján fennálló követelés összegére és
esedékességére vonatkozó adatszolgáltatás,
o) a pénzátutalásokat kísérő megbízói adatokról szóló, 2006. november 15-i,
1781/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkében
meghatározott adatoknak a rendelet hatálya alá tartozó kedvezményezett
fizetési szolgáltatója és közvetítő fizetési szolgáltató számára a rendelet által
meghatározott esetekben történő továbbítása,
p) a jegybanki feladatkörében eljáró MNB részére, írásbeli megkeresés
alapján az MNB tv. 4. § (1)-(7) bekezdésében meghatározott alapvető feladatai
teljesítése érdekében végrehajtott műveletei biztosítékául szolgáló
hitelkövetelésekre vonatkozó adatátadás,
q) a pénzügyi intézmény által a pénzügyi intézménnyel szerződéses
kapcsolatban levő közvetítő részére a közvetítő által közvetített pénzügyi
szolgáltatásra vonatkozó szerződés teljesítéséhez kapcsolódó adatszolgáltatás,
r) a Felügyelet által a 176. § (7) bekezdése szerinti válsághelyzetben az
EGT-állam központi bankjainak vagy az Európai Központi Banknak történő
adattovábbítás, ha az adatok törvény által előírt feladatuk teljesítéséhez
szükségesek,
115. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
s) a pénzügyi intézmény ügyfele által nyilvánosságra hozott állítással
összefüggésben a pénzügyi intézmény részéről a közte és ügyfele közötti
jogviszonyra vonatkozó, a nyilvánosság előtti válaszadáshoz szükséges
mértékben történő adatközlés,
t) a jegybanki feladatkörében eljáró MNB által alapvető feladatai ellátása
érdekében a jegybanki információs rendszerben rendelkezésre álló adatoknak
egyedi azonosításra alkalmas módon való átadása a Központi Bankok Európai
Rendszere és annak tagjai számára, azok kérelme alapján, az Európai Unió
működéséről szóló szerződésből eredő vagy központi banki feladataik
teljesítéséhez szükséges mértékben,
u) a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása és a fizetési műveletek feldolgozása,
elszámolása és teljesítése keretében a fizetési megbízás teljesítése céljából
pénzügyi intézmény által a fizetési műveletek feldolgozásában,
elszámolásában és teljesítésében közreműködő pénzügyi intézmények és
pénzügyi intézménynek nem minősülő pénzforgalmi szolgáltatók részére
történő adattovábbítás,
v)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 211. § (3). Hatályos: 2016. I. 1-től.
a központi szerződő fél, valamint a központi értéktári tevékenység
végzésének érdekében szükséges, a központi értéktár és a központi szerződő
fél közötti adattovábbítás,
w) ha a pénzügyi intézmény a Ptk. 6:418. §-ában meghatározott
kötelezettségét teljesíti,
x)
2
2 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (13). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
a szanálási feladatkörében eljáró MNB által a Szantv. szerinti független
és ideiglenes értékelőnek - valamint az értékelésben közreműködőnek - az
értékelés elkészítése érdekében, a vagyonértékesítés alkalmazása során a
lehetséges ajánlattevőknek, továbbá a vagyonértékesítés alkalmazása során az
áthidaló intézménynek nem minősülő átvevőnek való adat- és
információátadás,
y)
3
3 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 133. § (2). Hatályos: 2016. I. 1-től.
az elhalálozott által felvett és még vissza nem fizetett kölcsönhöz és le
nem járt pénzügyi lízinghez kapcsolódóan a fennálló tartozás összegéről, a
lejárt tartozás összegéről, az esedékes havi törlesztőrészletről, azon
számlaszámról, amelyre a törlesztőrészletet fizetni kell (hitelszámla száma),
valamint a hátralévő futamidőről az örökhagyó közeli hozzátartozója részére -
annak írásbeli kérelmére - történő adatszolgáltatás a hagyatéki eljárás jogerős
lezárásáról történő tudomásszerzés napjáig,
z)
4
4 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 133. § (3). Hatályos: 2016. I. 1-től.
a Felügyelet MNB tv. 57. § (1) bekezdés c) pontjában, illetve 140. § (2)
bekezdésében foglalt adattovábbítása,
zs)
5
5 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 128. §. Hatályos: 2017. XI. 21-től.
a 164/B. § szerinti kölcsönös adatátadás, valamint az ezen alapuló
adatkezelés.
164/A. §
6
6 Beiktatta: 2016. évi LIII. törvény 124. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től.
Nem jelenti a banktitok sérelmét a hitelintézet által
jelzálog-hitelintézet részére történő adatátadás abban az esetben, ha az
adatátadás jelzáloglevéllel történő refinanszírozás keretében
a) a jelzálog-hitelintézet fedezet-nyilvántartásához,
b) az 575/2013/EU rendelet 125. cikk (2) bekezdésében, 199. cikk (2)
bekezdésében, 208. cikk (5) bekezdésében, valamint 402. cikk (3)
bekezdésében foglalt feltételek teljesülésének igazolásához, vagy
116. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c) a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvényben
meghatározott törvényi engedményezéskor ellátandó feladatokra történő
felkészüléshez
szükséges.
164/B. §
1
1 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 129. §. Hatályos: 2017. XI. 21-től.
(1) A hitelintézetnek és az ellenőrző befolyása alatt működő
pénzügyi intézménynek, pénzforgalmi intézménynek,
elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek, befektetési vállalkozásnak,
biztosítónak, ABAK-nak és ÁÉKBV-alapkezelőnek a Bszt. 117. § (1)
bekezdésében, az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV.
törvény 58. § (1) bekezdésében, a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi
LXXXVIII. törvény 144. § (1) bekezdésében, valamint a kollektív befektetési
formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények
módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény 197. § (1) bekezdésében előírt
titoktartási kötelezettsége, továbbá az e törvény 165. § (1) bekezdésében és a
Bszt. 118. § (1) bekezdésében előírt bank- és értékpapírtitok, továbbá az egyes
fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvény 59. §-a szerinti
fizetési titok, a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény
135. §-a szerinti biztosítási titok, a kollektív befektetési formákról és
kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló
2014. évi XVI. törvény 198. §-a szerinti értékpapírtitok - ide értve a személyes
adatokat is - megtartási kötelezettsége a (2) és (3) bekezdésben meghatározott
feltételek teljesülése esetén - ha az ügyfél nem tett a (4) bekezdés szerinti
korlátozó vagy tiltó nyilatkozatot - nem áll fenn egymás közti viszonyukban.
(2) A hitelintézet és az ellenőrző befolyása alatt működő pénzügyi intézmény,
pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, befektetési
vállalkozás, biztosító, ABAK és ÁÉKBV-alapkezelő az általuk az ügyfélről kezelt
személyes adatokat, bank-, értékpapír-, fizetési-, illetve biztosítási titoknak
minősülő adatokat, valamint az üzleti titoknak minősülő adatokat tevékenységi
körük ellátásával összefüggésben a szolgáltatásaik nyújtásához szükséges
mértékben kölcsönösen megismerhetik, és a közös adatkezelésben részt vevő
adatkezelők általános szerződési feltételeinek megfelelően, az egyedi
szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása céljából egymásnak
továbbíthatják és az így átvett adatokat az ügyfélkapcsolat létrehozásának és
fennállásának időtartamában kezelhetik.
(3) A hitelintézet és az ellenőrző befolyása alatt működő pénzügyi intézmény,
pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, befektetési
vállalkozás, biztosító, ABAK és ÁÉKBV-alapkezelő a célhoz kötöttség elvének
megfelelően - a kölcsönös adatátadáson alapuló közös adatkezelésben részt
vevő adatkezelők általános szerződési feltételeinek megfelelően, erre
vonatkozó külön megállapodás nélkül is - jogosultak egymás ügyfeleivel való
kapcsolatfelvételre az (1) és (2) bekezdés szerint megismert adatok
felhasználásával.
(4) Az ügyfél kifejezett nyilatkozatával jogosult korlátozni vagy megtiltani a
(2) bekezdés szerinti adattovábbítást.
117. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(5) Az (1)-(3) bekezdésben foglaltakat a hitelintézet és az ellenőrző befolyása
alatt működő pénzügyi intézménynek, pénzforgalmi intézménynek,
elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek, befektetési vállalkozásnak,
biztosítónak, ABAK-nak és ÁÉKBV-alapkezelőnek nem minősülő vállalkozások
tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az (1) bekezdésben
meghatározott adatok (1)-(3) bekezdés szerinti megismerésére és kezelésére
kizárólag olyan vállalkozások esetében van lehetőség, amelyek
a) készpénzkímélő digitális pénzforgalmi szolgáltatások ügyfelek általi
hozzáférésének elősegítésével,
b) fogyasztónak nem minősülő ügyfelek gazdálkodásának digitális
megoldásokkal való támogatásával,
c) az ügyfelek pénzügyi tudatosságának és digitális pénzügyi megoldásokról
való tájékozottságának növelésével
kapcsolatos tevékenységet végeznek, és az adatkezelés e tevékenységekhez
kapcsolódó ügyfélkapcsolat kiépítéséhez kötődik.
(6) Az (1), (2) és (5) bekezdés szerinti adatkezelés tekintetében a hitelintézet
és az ellenőrző befolyása alatt működő vállalkozások a megismert adatok
tekintetében egyaránt adatkezelőnek minősülnek.
(7) A hitelintézet és az ellenőrző befolyása alatt működő pénzügyi intézmény,
valamint az (5) bekezdés szerinti vállalkozás az ügyféllel kötendő szerződés
megkötését megelőzően köteles az ügyfél részére az e §-ban foglalt közös
adatkezelés érdekében történő kölcsönös adatátadás lehetőségéről igazolható
módon tájékoztatást adni. A tájékoztatásban egyértelműen fel kell hívni az
ügyfél figyelmét arra, hogy az adatai e §-ban foglalt kezelésének lehetőségét a
(4) bekezdésben meghatározottak szerinti kifejezett nyilatkozatával bármikor
korlátozhatja vagy megtilthatja.
72. Üzleti titok és banktitok közös szabályai
165. § (1) Aki üzleti vagy banktitok birtokába jut, köteles azt időbeli
korlátozás nélkül megtartani.
(2) A titoktartási kötelezettség alapján az üzleti vagy a banktitok körébe
tartozó tény, információ, megoldás vagy adat, az e törvényben meghatározott
kivétellel a pénzügyi intézmény, illetve az ügyfél felhatalmazása nélkül nem
adható ki harmadik személynek, és feladatkörön kívül nem használható fel.
(3) Aki üzleti titok vagy banktitok birtokába jut, nem használhatja fel arra,
hogy annak révén saját maga vagy más személy részére közvetlen vagy
közvetett módon előnyt szerezzen, továbbá, hogy a pénzügyi intézménynek
vagy az intézmény ügyfeleinek hátrányt okozzon.
(4) Hitelintézet jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelintézet által kezelt
üzleti vagy banktitkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított hatvan év
múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.
(5) A fizetési rendszert működtető pénzügyi vállalkozás a pénzforgalmi
szolgáltató és az ügyfél közötti pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződés
szerint rendelkezésére álló, személyes adatnak minősülő banktitkot, fizetési
titkot legfeljebb a fizetési műveletből eredő követelés elévüléséig jogosult
kezelni a fizetéssel kapcsolatos csalások, valamint a készpénz-helyettesítő
fizetési eszközzel történő visszaélések megelőzése, vizsgálata és felderítés
céljából.
118. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
166. § Nem lehet üzleti titokra hivatkozással visszatartani az információt a
közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra
vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási
kötelezettség esetén.
166/A. §
1
1 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 212. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
(1)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2019. évi XXXIV. törvény 134. §. Hatálytalan: 2019. IV. 26-tól.
(2) A pénzügyi intézmény a létre nem jött szolgáltatási szerződéssel
kapcsolatos banktitkot képező ügyféladatokat, személyes adatokat addig
kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban
igény érvényesíthető.
(3) Az igényérvényesítés szempontjából - törvény eltérő rendelkezése
hiányában - a Ptk.-ban meghatározott általános elévülési idő az irányadó.
166/B. §
3
3 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 212. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
(1) A hitelintézetek jogosultak akár közvetlenül, akár
érdek-képviseleti vagy egyéb szervezet közreműködésével - az általuk kezelt,
üzleti titoknak minősülő, személyes adatokat nem tartalmazó adatok
felhasználásával - olyan összesített adatokat tartalmazó adatbázis
létrehozására és működtetésére, amelynek célja az egyes pénzügyi vagy
kiegészítő pénzügyi szolgáltatások tekintetében - az igények, illetve a vállalt
kockázatok pontosabb felmérésének biztosításával - a fogyasztók hatékonyabb
kiszolgálásának javítása, az ilyen szolgáltatások fejlődésének előmozdítása,
versenyképesség javítása, feltéve, ha az adatbázis létrehozása és működtetése
a) e célok eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg,
b) nem teszi lehetővé a hitelintézetek szolgáltatásai közötti verseny
megakadályozását vagy korlátozását, vagy hogy ilyen hatást fejtsen ki és
c) nem eredményezhet egyes hitelintézet-specifikus adatok más
hitelintézetek általi felhasználását.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatbázisból származó adatok
felhasználása során a hitelintézetek a saját döntéseiknek megfelelően,
szabadon és önállóan - más piaci szereplőtől függetlenül - hozzák meg üzleti
döntéseiket.
IX. Fejezet
Pénzügyi intézmények felügyelete
73. Adatszolgáltatás
167. § (1) A hitelintézet igazgatósága a Felügyeletnek haladéktalanul -
írásban - bejelenti, ha
a) az azonnali fizetésképtelenség (illikviditás) veszélye következett be,
b) a hitelintézet tevékenységi körét érintő veszélyhelyzet - pl.
fizetésképtelenség (inszolvencia) - alakul ki,
c) szavatoló tőkéje huszonöt százalékot elérő vagy meghaladó összegben
csökkent,
d) fizetéseit megszüntette, vagy
e) működését - pénzügyi szolgáltatási tevékenységét - megszüntette.
(2) A hitelintézet igazgatósága a Felügyeletnek két munkanapon belül -
írásban - bejelenti
119. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) a jegyzett tőke felemelését vagy leszállítását,
b) az egyes pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységek
szüneteltetését, korlátozását, megszüntetését.
(3) Fióktelep formájában működő hitelintézet esetén az (1) és (2) bekezdés
szerinti bejelentést a fióktelep vezető állású személye teszi meg, valamint a
Felügyeletnek haladéktalanul - írásban - bejelenti azt is, ha
a) eszközfenntartási mutatója száz százalék alá csökkent,
b) a külföldi hitelintézet vagy annak bármely államban működő fióktelepe
fizetésképtelenné vált, vagy
c)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 213. § (1). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
a külföldi hitelintézetével vagy annak bármely államban működő
hitelintézet leányvállalatával, fióktelepével szemben az illetékes felügyeleti
hatóság olyan intézkedést, illetve szankciót alkalmazott, amely a külföldi
hitelintézet vagy a fióktelep fizetésképtelenné válásának elkerülését szolgálta.
(4)
2
2 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 213. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
A működési kockázat kivételével az egyes kockázati típusok
tőkekövetelmény számítására belső módszert alkalmazó hitelintézetek évente
legalább egyszer megküldik a Felügyelet számára a kialakított referenciaérték
portfóliókra a belső módszerük által számított tőkekövetelmény eredményeket
és a számításra alkalmazott módszerek magyarázatát. A referenciaérték
portfolióra vonatkozó adatszolgáltatás módját, annak tartalmát, valamint a
beérkezett információk értékelésének módszertanát az Európai Bizottság
vonatkozó rendelete határozza meg. A Felügyelet a rendeletben foglaltakhoz
képest további referenciaérték portfoliókat is meghatározhat.
(5)
3
3 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 213. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Ha a Felügyelet azt állapítja meg, hogy a hitelintézet által a
tőkekövetelmény számításra alkalmazott belső módszer indokolatlanul
jelentősen alulbecsüli a tőkekövetelmény mértékét, akkor a Felügyelet
kötelezheti a hitelintézetet a belső módszer módszertanának vagy az egyes
paramétereknek a megváltoztatására.
168. §
4
4 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 134. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
A pénzügyi intézmény és magyarországi fióktelepe, a kiegészítő
pénzügyi szolgáltatást végző egyéb jogi személy, valamint a független
közvetítő - ide nem értve a 69. § (7) bekezdésében meghatározott
tevékenységet végző független közvetítőt - jogszabályban meghatározott
tartalommal, módon és formában, rendszeres időközönként adatszolgáltatást
teljesít a Felügyeletnek.
169. § A pénzügyi intézmény számára a Felügyelet - határozott időre - az
általa meghatározott tartalommal és rendszerességgel történő olyan
(rendkívüli) adatszolgáltatási kötelezettséget írhat elő, amelyet
a) a likviditás,
b) a szolvencia,
c) a kockázatvállalás,
d) a pénzügyi és a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység
szabályainak betartása,
e) a szervezet működésének, valamint
f) a belső ellenőrzés
rendszeres figyelemmel kíséréséhez, ellenőrzési feladatainak ellátása
érdekében szükségesnek tart.
170. § A hitelintézet bejelenti öt munkanapon belül a Felügyeletnek, ha
anyavállalata vegyes tevékenységű holding társaság vagy vegyes pénzügyi
holding társaság lett vagy ezen viszony módosul, illetve megszűnik.
120. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
171. §
1
1 Módosította: 2015. évi CLXXVIII. törvény 43. § a).
A Felügyelet a pénzügyi intézménytől, valamint pénzügyi
intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó egyéb
jogi személytől közbenső beszámoló, meghatározott formájú és tagolású
kimutatás, könyvvizsgálati jelentés bemutatását kérheti, továbbá a pénzügyi
intézménytől, annak szerveitől valamennyi üzleti ügyéről felvilágosítást
kérhet.
74. A hitelintézetek összevont alapú felügyelete
172. § (1) A Felügyelet látja el a Magyarországon bejegyzett hitelintézet
összevont alapú felügyeletét.
(2) Ha valamely hitelintézet anyavállalata befektetési vállalkozás, illetve a
befektetési vállalkozás részesedési viszonnyal rendelkezik hitelintézetben és a
hitelintézet nem tartozik az (1) bekezdésben meghatározott összevont alapú
felügyelet alá, akkor a Bszt. összevont alapú felügyeletre vonatkozó szabályai
alkalmazandóak.
(3) A Felügyelet nem vizsgálja a pénzügyi holding társaság, a külföldi
hitelintézet, pénzügyi holding társaság és vegyes tevékenységű holding
társaság prudens működését egyedi alapon.
(4) Ha a Felügyelet dokumentumok vagy helyszíni ellenőrzés alapján szoros
kapcsolatot állapít meg, összevont alapú felügyelet alá tartozónak minősíthet
valamely magyarországi bejegyzésű hitelintézetet, és meghatározhatja, hogy
valamely vállalkozásra az összevont alapú felügyelet kiterjed.
(5) Az olyan hitelintézet, pénzügyi vállalkozás, befektetési vállalkozás és
járulékos vállalkozás, amelyben az összevont alapú felügyelet alá tartozó
hitelintézet vagy a pénzügyi holding társaság ellenőrző befolyással vagy
részesedési viszonnyal rendelkezik - ha jogszabály másként nem rendelkezik -,
az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet vagy a pénzügyi holding
társaság részére az összevont alapú felügyelet érdekében szükséges minden
adatot és információt átad. Ezen egyedi adatot és információt az összevont
alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet vagy a pénzügyi holding társaság
elkülönítetten - az adatvédelmi előírások betartásával - kezeli.
(6) Az olyan hitelintézettől, pénzügyi vállalkozástól, befektetési vállalkozástól
és járulékos vállalkozástól, amelyben az összevont alapú felügyelet alá tartozó
hitelintézet vagy a pénzügyi holding társaság ellenőrző befolyással vagy
részesedési viszonnyal rendelkezik, a Felügyelet közvetlenül is kérhet az
összevont alapú felügyelet érdekében szükségessé váló adatot és információt.
(7) A Felügyelet az összevont alapú felügyelettel kapcsolatban felmerülő
feladatai ellátása érdekében közvetlenül vagy az összevont alapú felügyelet
alá tartozó hitelintézeten keresztül közvetve adatot kérhet
a) az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézettel szoros
kapcsolatban álló személytől,
b) az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet anyavállalatával vagy
a hitelintézetben részesedési viszonnyal rendelkező személlyel más szoros
kapcsolatban álló személytől, és
c) az 575/2013/EU rendelet 19. cikke alapján mentesített hitelintézettől,
pénzügyi vállalkozástól, befektetési vállalkozástól vagy járulékos
vállalkozástól.
121. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(8)
1
1 Módosította: 2019. évi XXXIV. törvény 133. § c).
A (7) bekezdés alapján a Felügyelet által kért adatszolgáltatás csak
jogszabályban vagy az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában
meghatározott esetben tagadható meg.
(9) Az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet vagy a pénzügyi
holding társaság rendelkezik az összevont alapú felügyelete érdekében
szükséges adatok és információk szolgáltatására alkalmas információs
rendszerrel, és azok megbízhatóságát biztosító informatikai és belső
ellenőrzési rendszerrel.
(10) Ha az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet anyavállalata
vegyes tevékenységű holding társaság, akkor a vegyes tevékenységű holding
társaság és azon vállalkozások - amelyekre az összevont alapú felügyelet
kiterjed - közötti ügyletek felügyelete a Felügyelet feladata. Az összevont
alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet rendelkezik olyan kockázatkezelési
eljárással és belső ellenőrzési rendszerrel, beleértve a számviteli politikáját és
a beszámolási rendszerét, amely alkalmas az előbb említett ügyletek
meghatározására, mérésére és ellenőrzésére, amelyeket a Felügyelet
ellenőriz.
(11) Az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet és a pénzügyi
holding társaság haladéktalanul bejelenti az 575/2013/EU rendeletben,
valamint a (7) bekezdésben meghatározott szoros kapcsolat létrejöttét,
módosulását vagy megszűnését.
(12) A (11) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettségnek a magyarországi
bejegyzésű hitelintézet külföldi pénzügyi holding társaság anyavállalata az
összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetén keresztül is eleget tehet.
173. § (1) Egy EU-szintű hitelintézeti anyavállalat és annak leányvállalatai
vagy egy EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalat és annak
leányvállalatai vagy egy EU-szintű vegyes pénzügyi holding társaság
anyavállalat és annak leányvállalatai
a) a belső tőkemegfelelés értékelési folyamat,
b) a likviditási kockázat,
c) a felügyeleti felülvizsgálat,
d) a 79. § (2) bekezdése szerinti többlettőke-követelmény vagy
e) az intézményspecifikus likviditási követelmények teljesítése
tekintetében a Felügyelet és az EU-szintű hitelintézeti anyavállalatnak vagy az
EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalatnak, vagy az EU-szintű
vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalatnak székhelye szerinti
EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságai együttesen járnak el (a
továbbiakban: többoldalú eljárás).
(2) Ha a Felügyelet látja el az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat, az
EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalat vagy az EU-szintű vegyes
pénzügyi holding társaság anyavállalat leányvállalati hitelintézet felügyeletét,
akkor az (1) bekezdésben meghatározott eljárás megkezdésekor a Felügyelet
a) haladéktalanul továbbítja a szükséges információkat és dokumentumokat
azon EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságai részére, amelyben székhellyel
rendelkező vállalkozásokra kiterjed az EU-szintű hitelintézeti anyavállalatnak,
az EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalatnak vagy az EU-szintű
vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalatnak az összevont alapú
felügyelete, és
122. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b) ezzel egyidejűleg tájékoztatja az a) pontban meghatározott EGT-állam
illetékes felügyeleti hatóságait a határozat-tervezetre vonatkozó vélemény,
elemzés és fenntartás MNB részére történő megküldésének határidejéről.
(3) A Felügyelet a többoldalú eljárás keretében csak valamennyi, az
eljárásban részt vevő EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága egyetértésével
hozhat érvényes határozatot (a továbbiakban: többoldalú eljárás keretében
hozott határozat), amely határozat meghozatalának határideje
a) az (1) bekezdés a), c) és d) pontja tekintetében a hiánytalan kérelem
beérkezését követően a Felügyelet által elkészített összevont alapú
kockázatértékelési jelentésnek (amely kiterjed arra is, hogy a csoport
szavatoló tőkéje összevont alapon megfelel-e a csoport pénzügyi helyzetének
és kockázati jellemzőinek) az eljárásban résztvevő illetékes felügyeleti
hatóságok részére történő továbbításától számított négy hónap,
b) az (1) bekezdés b) és e) pontja tekintetében a hiánytalan kérelem
beérkezését követően a Felügyelet által elkészített összevont alapú likviditási
kockázat-elemzési jelentésnek (amely kiterjed a likviditási felügyelethez
kapcsolódó jelentős problémák kezelésére szolgáló intézkedésekre, ideértve a
kockázatkezeléssel vagy az intézményspecifikus likviditási követelmények
szükségességével kapcsolatos intézkedéseket is) az eljárásban résztvevő
felügyeleti hatóságok részére történő továbbításától számított egy hónap.
(4) Ha az eljárásban résztvevő EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága
egyetértésének hiánya miatt a többoldalú eljárás eredménytelen, akkor a (3)
bekezdésben rögzített határidőn belül az eljárásban résztvevő bármelyik
EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága kérésére a Felügyelet az EBH-val a
többoldalú eljárás eredménytelensége vonatkozásában egyeztetést köteles
folytatni vagy saját kezdeményezésére egyeztetést folytathat.
(5) Ha az eljárásban részt vevő EGT-állam felügyeleti hatósága
egyetértésének hiánya miatt a többoldalú eljárás eredménytelen, a Felügyelet
a többoldalú eljárás lezárultát követő tíz munkanapon belül, az eljárásban
részt vevő valamennyi EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságának a
többoldalú eljárás során adott véleményére, elemzésére és fenntartására
figyelemmel hozza meg a határozatát.
(6) Ha a Felügyelet a (4) bekezdés szerinti egyeztetést folytat az EBH-val,
akkor a (3) bekezdéstől eltérően az eljárás határideje az EBH-nak az európai
felügyeleti hatóság (Európai Bankhatóság) létrehozásáról, a 716/2009/EK
határozat módosításáról és a 2009/78/EK bizottsági határozat hatályon kívül
helyezéséről szóló 2010. november 24-i 1093/2010/EU európai parlamenti és
tanácsi rendelet 19. cikk (3) bekezdése szerinti határozatnak a Felügyelet
részére történő átadását követő tíz munkanap múlva jár le.
(7) A Felügyelet a (6) bekezdés szerinti egyeztetést követően az EBH
határozatát a határozatának meghozatalakor figyelembe veszi. Ha a
Felügyelet a határozatában jelentősen eltér az EBH határozatától, akkor a
határozatában az eltérést indokolja.
(8) A Felügyelet a részletes indokolást is tartalmazó határozatát közli a
többoldalú eljárásban részt vevő valamennyi EGT-állam illetékes felügyeleti
hatósággal és az összevont alapú felügyelet alá tartozó anyavállalattal.
123. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(9) Ha az eljárás lefolytatására másik EGT-állam illetékes felügyeleti
hatósága jogosult, és az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat, EU-szintű
pénzügyi holding társaság anyavállalat vagy EU-szintű vegyes pénzügyi
holding társaság anyavállalat leányvállalati hitelintézetét a Felügyelet
felügyeli, akkor a Felügyelet az eljárásra jogosult EGT-állam illetékes
felügyeleti hatósága által meghatározott határidőn belül megküldi a
véleményét, fenntartását.
(10) Ha az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat, EU-szintű pénzügyi holding
társaság anyavállalat vagy EU-szintű vegyes pénzügyi holding társaság
anyavállalat székhelye szerinti EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága az (1)
bekezdés szerinti eljárást követően döntést hozott, határozata
Magyarországon közvetlenül alkalmazandó és végrehajtható. A Felügyelet az
EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága határozatának tényét magyar nyelven
a honlapján közzéteszi. A Felügyelet hatáskörébe tartozó szervezet
tekintetében a más EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága által hozott
határozatban foglaltak végrehajtására, teljesítésének ellenőrzésére, az
ellenőrzés alapján hozható intézkedésre a Felügyelet által hozott
határozatokra vonatkozó magyar jogszabályok alkalmazandóak.
(11) A Felügyelet a (3) bekezdés szerinti határozat megváltoztatásának
szükségességét
a) legalább évente egyszer vagy
b) az összevont alapú felügyelet alá tartozó anyavállalat, leányvállalat
illetékes felügyeleti hatósága az (1) bekezdés d) vagy e) pontja
vonatkozásában írásban, indokolással ellátott kérelmére
megvizsgálja azzal, hogy az eljárásban részt vehet a b) pont szerinti illetékes
felügyeleti hatóság.
75. Összevont alapú felügyeleti ellenőrzés
174. § (1) Az 575/2013/EU rendelet alapján az összevont alapú felügyelet alá
tartozó és az olyan vállalkozások - amelyekre az összevont alapú felügyelet
kiterjed - körében a Felügyelet jogosult helyszínen kívül vagy helyszínen
ellenőrizni a 172. §-ban foglalt és az 575/2013/EU rendelet összevont alapú
felügyeletére vonatkozó rendelkezések betartását.
(2) A 172. § (7) bekezdésben meghatározott személyek körében a Felügyelet
- helyszínen kívül vagy helyszínen - ellenőrizheti az összevont alapú
felügyelettel kapcsolatban felmerülő feladatok ellátása érdekében átadott
jelentések, adatok, információk hitelességét.
(3) A Felügyelet - harmadik ország felügyeleti hatóságának kérésére - a
viszonosság mérlegelése alapján vagy érvényben lévő felügyeleti
megállapodás esetén, az összevont alapú felügyeleti feladatok ellátásához
szükséges jelentéseket, adatokat és információkat harmadik ország felügyeleti
hatóságának átadhatja, ha a külföldi felügyeleti hatóság megfelelő, a magyar
szabályozással legalább egyenértékű jogi védelmet képes biztosítani a részére
nyújtott információk kezeléséhez.
(4) Az (1) és (2) bekezdés szerinti ellenőrzést a Felügyelet harmadik ország
felügyeleti hatóságának kérésére is végezhet, valamint a viszonosság
mérlegelése alapján vagy érvényben lévő felügyeleti megállapodás esetén
hozzájárulhat, hogy az ellenőrzésben a hozzájárulást kérő felügyeleti hatóság,
illetve egy általa kijelölt könyvvizsgáló vagy egyéb szakértő résztvegyen.
124. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(5) Ha a hitelintézet anyavállalata harmadik országbeli hitelintézet, pénzügyi
holding társaság vagy vegyes pénzügyi holding társaság, akkor az összevont
alapú felügyelet ellátása érdekében a Felügyelet megvizsgálja, hogy a
harmadik ország jogrendje megfelel-e az Európai Parlament és a Tanács
2013/36/EU irányelvében foglalt, az összevont alapú felügyeletre vonatkozó
szabályoknak. A Felügyelet a vizsgálat során egyeztet az EBH-val. Az
egyeztetést követően a Felügyelet dönt a jogrend megfelelőségéről.
(6) Ha a harmadik ország jogrendje nem felel meg az Európai Parlament és a
Tanács 2013/36/EU irányelvében foglalt, az összevont alapú felügyeletre
vonatkozó szabályoknak, akkor a Felügyelet látja el az összevont alapú
felügyeleti feladatokat, és ennek érdekében minden lehetséges intézkedést
megtesz.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott esetben a Felügyelet egyeztet a
harmadik országbeli hitelintézet, pénzügyi holding társaság vagy vegyes
pénzügyi holding társaság székhelye szerinti illetékes felügyeleti hatóságával.
175. § (1) Ha a hitelintézet tagállami anyavállalat vagy EU-szintű
anyavállalat, akkor az összevont alapú felügyeletet a hitelintézetet
engedélyező EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága látja el.
(2) Ha a hitelintézet anyavállalata tagállami pénzügyi holding társaság
anyavállalat vagy EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalat, vagy
tagállami vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat, vagy EU-szintű
vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat, akkor az összevont alapú
felügyeletet a hitelintézetet engedélyező EGT-állam illetékes felügyeleti
hatósága látja el. Ha a Felügyelet látja el az összevont alapú felügyeletet,
akkor a pénzügyi holding társaság anyavállalatot és a vegyes pénzügyi holding
társaság anyavállalatot bejelenti az Európai Bizottságnak, valamint
tájékoztatja a többi EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságát.
(3) Ha egy magyarországi székhelyű hitelintézet és egy más EGT-állam
hitelintézete ugyanazon tagállami pénzügyi holding társaság anyavállalat vagy
tagállami vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat, EU-szintű pénzügyi
holding társaság vagy EU-szintű vegyes pénzügyi holding társaság
anyavállalat leányvállalata - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel -, az összevont
alapú felügyeletet azon EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága látja el,
amelyben a pénzügyi holding társaságot vagy vegyes pénzügyi holding
társaságot bejegyezték.
(4) Ha egy magyarországi székhelyű hitelintézet és egy más EGT-állam
hitelintézete
a) ugyanazon pénzügyi holding társaság vagy vegyes pénzügyi holding
társaság leányvállalata, de egyikük székhelye sem abban a EGT-államban
található, amelyben a pénzügyi holding társaság vagy vegyes pénzügyi holding
társaság székhelye, vagy
b) több olyan pénzügyi holding társaság leányvállalata, amelyeknek a
székhelye különböző EGT-államban található, és ezen EGT-államok
mindegyikében engedélyeztek hitelintézeti leányvállalatot,
az összevont alapú felügyelet a legnagyobb mérlegfőösszeggel rendelkező
hitelintézet felügyeletét ellátó hatóság feladatát képezi.
(5) A (2)-(4) bekezdésben meghatározottaktól a felügyeleti hatóságok
eltérhetnek, de ebben az esetben a megállapodás előtt a tagállami pénzügyi
holding társaság anyavállalat, EU-szintű pénzügyi holding társaság
anyavállalat, tagállami vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat vagy
EU-szintű vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat véleményét is ki kell
kérni.
125. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(6) A (4)-(5) bekezdés alapján kötött megállapodásnak az összevont alapú
felügyeleti célok elérése érdekében biztosítania kell a megfelelő
információáramlást és a felügyeleti hatóságok között szükséges
együttműködést.
(7) Ha az összevont alapú felügyeletet nem az anyavállalatnak minősülő
pénzügyi intézmény felügyeleti hatósága látja el, az anyavállalat felügyeleti
hatósága az összevont alapú felügyelet érdekében szükséges információkat az
összevont alapú felügyeletet ellátó felügyeleti hatóság számára megadja.
176. § (1) A Felügyelet az összevont alapú felügyeleti feladatok ellátása
érdekében más EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságával szorosan
együttműködik.
(2)
1
1 Módosította: 2015. évi CCXV. törvény 152. § e).
A Felügyelet az összevont alapú felügyeleti feladatok ellátásához
szükséges jelentéseket, adatokat és információkat más EGT-állam illetékes
felügyeleti hatóságának és szanálási hatóságának átadhatja.
(3) Összevont alapú felügyeleti ellenőrzést a Felügyelet más EGT-állam
illetékes felügyeleti hatóságának kérésére is végezhet, valamint hozzájárulhat,
hogy az ellenőrzésben a hozzájárulást kérő illetékes felügyeleti hatóság, illetve
egy általa kijelölt könyvvizsgáló vagy egyéb szakértő résztvegyen.
(4) Ha a Felügyelet az összevont alapú felügyeletet ellátó felügyeleti
hatóság, akkor az (1) és (2) bekezdésben rögzítetteken kívül az EGT-állam
illetékes felügyeleti hatóságokkal történő együttműködése kiterjed a
felügyeleti tevékenységek tervezésére és összehangolására
a) a rendes működés során, ideértve a vállalatirányítási rendszerre és a
kockázatkezelési követelményre vonatkozó rendelkezések teljesítésének
ellenőrzését, a hitelintézetek belső tőkemegfelelési folyamatának értékelését,
a felügyeleti felülvizsgálatot, a nyilvánosságra hozatali követelmények
teljesítésének ellenőrzését, valamint a hitelintézettel szemben alkalmazott
intézkedéseket,
b) szükség esetén az illetékes központi bankok bevonásával a
válsághelyzetekre való felkészülés és a válsághelyzetek során, ideértve a
hitelintézetek működésében és a pénzügyi piacokon zajló kedvezőtlen
folyamatokat is.
(5) A Felügyelet - a 200-204. §-ra is tekintettel - minden olyan információt
megad az EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságának, amely
a) az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézet tulajdonosi és irányítási
szerkezetének feltárását, valamint a hitelintézet illetékes felügyeleti
hatóságának azonosítását szolgálja,
b) az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézettől származó információk
gyűjtésére és ellenőrzésére vonatkozó eljárásokat tartalmazza,
c) olyan, az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetet, befektetési
vállalkozást, pénzügyi vállalkozást, befektetési alapkezelő társaságot vagy
járulékos vállalkozást érintő válsághelyzetre utal, amely súlyosan érinti a
hitelintézetet,
d) a felügyeleti felülvizsgálat keretében előírt többlet-tőkekövetelményre,
valamint a működési kockázat tőkekövetelményének fejlett mérési módszerrel
történő számításának korlátozására vonatkozik, és
e) befolyásolja a másik EGT-állam illetékes hatóságának felügyelete alá
tartozó hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás prudenciális helyzetét,
f)
2
2 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 130. § (1). Hatályos: 2017. XI. 21-től.
az általa hozott jelentősebb intézkedésekre és kivételes intézkedésekre
vonatkozik.
126. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(6) Ha a Felügyelet egy másik EGT-államban székhellyel rendelkező
EU-szintű anyavállalat, EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalat vagy
EU-szintű vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat leányvállalatát
felügyeli és olyan információra van szüksége, amellyel az EU-szintű
anyavállalat, EU-szintű vegyes pénzügyi holding társaság anyavállalat vagy
EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalat felügyeleti hatósága már
rendelkezik, akkor a Felügyeletnek elsődlegesen ehhez a hatósághoz kell
fordulnia.
(7) Ha a Felügyelet látja el az összevont alapú felügyelet alá tartozó
hitelintézet felügyeletét, és olyan válsághelyzet áll elő - ideértve a pénzügyi
piacokon zajló kedvezőtlen folyamatokat is -, amely potenciálisan veszélyezteti
a pénzügyi rendszer stabilitását azon EGT-államok bármelyikében, amelyben
a) az ezen hitelintézet ellenőrző befolyása alatt álló hitelintézetnek,
befektetési vállalkozásnak, befektetési alapkezelő társaságnak és pénzügyi
vállalkozásnak, vagy
b)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 214. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
az olyan hitelintézetnek, befektetési vállalkozásnak, befektetési
alapkezelő társaságnak és pénzügyi vállalkozásnak, amelyben részesedési
viszonnyal rendelkezik, a székhelye van, vagy amely EGT-államban olyan
hitelintézet létesített rendszerszinten jelentős fióktelepet, amelyre a
Felügyelet összevont alapú felügyelete kiterjed, akkor a Felügyelet
haladéktalanul tájékoztatja az EBH-t, az érintett EGT-állam központi
kormányának a pénz- és tőkepiac felügyeletére vonatkozó jogszabályokért
felelős tagját, illetékes felügyeleti hatóságát, valamint központi bankját.
(8)
2
2 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 130. § (2). Hatályos: 2017. XI. 21-től.
A Felügyelet sürgős esetben vagy ha az egyeztetés veszélyeztetheti a
határozat végrehajtásának hatékonyságát, dönthet úgy, hogy a (7)
bekezdésben foglalt egyeztetést nem folytatja le. Ebben az esetben a döntést
követően haladéktalanul tájékoztatja a többi érintett EGT-állam illetékes
felügyeleti hatóságát.
76. Felügyeleti felülvizsgálat és értékelés
177. § (1) A Felügyelet felülvizsgálja és értékeli azokat a szabályzatokat,
stratégiákat, eljárásokat és módszereket, amelyeket a hitelintézet az e
törvény, továbbá a prudens működésre vonatkozó szabályok és az
575/2013/EU rendelet betartása érdekében hoz.
(2) A Felügyelet felülvizsgálja és értékeli a hitelintézet e törvény, továbbá a
prudens működésre vonatkozó szabályok és az 575/2013/EU rendelet összes
követelményének való megfelelését.
(3) A Felügyelet a felügyeleti felülvizsgálatot és értékelést az 575/2013/EU
rendelet első rész II. címében meghatározottaknak megfelelően végzi.
(4) A Felügyelet a felülvizsgálati és értékelési eljárás során értékeli:
a) azon kockázatokat, amelyeknek a hitelintézet ki van vagy ki lehet téve,
b) a hitelintézet pénzügyi közvetítőrendszerre gyakorolt rendszerszintű
kockázatát, és
c) azon kockázatokat, amelyeket a stressz-teszt során a hitelintézet
tevékenységének jellegét, nagyságrendjét és összetettségét figyelembe véve
feltártak.
(5) A felülvizsgálatnak és értékelésnek a hitel-, piaci és működési
kockázatokon kívül ki kell terjednie:
127. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) a belső minősítési módszert alkalmazó hitelintézet által végzett
stressz-teszt eredményekre,
b) a 108. § (5) bekezdés b) pontja szerinti koncentrációs kockázat kezelésére,
c) az elismert hitelezési kockázat-mérséklési módszerek használatával
kapcsolatos - a 108. § (5) bekezdés a) pontja szerinti - kockázat kezelésére
szolgáló eljárások és szabályzatok megbízhatóságára, megfelelőségére és
alkalmazási módjára,
d) a hitelintézet likviditási kockázatokkal szembeni kitettségének mértékére,
e kockázatoknak a hitelintézet általi mérésére és kezelésére, ideértve az
alternatív forgatókönyvek elemzését, a kockázatcsökkentő eszközök
alkalmazását, a likviditási többlettartalékok mértékét, összetételét és
minőségét, valamint a vészhelyzeti terveket,
e)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 69. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
a kockázatmegoszlás (diverzifikáció) hatására és annak
kockázatfelmérési rendszerben történő figyelembevételére,
f) a piaci kockázattal kapcsolatos tőkekövetelményhez belső modell módszert
használó hitelintézet által végrehajtott stressz-teszt eredményekre,
g) a kitettséggel szemben felmerülő országkockázatból eredő pótlólagos
tőkekövetelményre,
h) egy olyan mérési vizsgálatra, amelynek keretében a Felügyelet
megállapítja, hogy egy - általa megállapított mértékű - hirtelen és váratlan
kamatlábváltozásnak milyen hatása lenne a szavatoló tőkére,
i) arra, hogy a hitelintézet által értékpapírosított eszközökre vonatkozó
szavatoló tőke mértéke megfelel-e az ügylet gazdasági tartalma által indokolt
mértéknek, ideértve az átadott kockázat mértékét is,
j) a hitelintézet üzleti modelljére,
k) a rendszerszintű kockázatra,
l) a hitelintézet túlzott tőkeáttételi kockázatnak való kitettségére, és annak
kezelése céljából működtetett rendszerek, stratégiák, eljárások és
mechanizmusok megfelelőségére, valamint
m) a hitelintézet vállalatirányítási rendszereire, vállalati kultúrájára és
értékeire, az irányító és ellenőrző testületek feladatai ellátására irányuló
képességeire.
(6) Az (5) bekezdés d) pontja szerinti felülvizsgálat keretében a Felügyelet a
hitelintézet pénzügyi piacon betöltött szerepéhez igazodva értékeli a likviditási
kockázat kezelését, valamint a likviditási kockázatot mérséklő eszközök
alkalmazását ösztönözve a megbízható belső módszerek kifejlesztését.
(7) Az (1) és (2) bekezdés szerinti felügyeleti felülvizsgálat és értékelés
alapján a Felügyeletnek meg kell határoznia, hogy a hitelintézet által
alkalmazott szabályzatok, stratégiák, eljárások és módszerek, valamint a
hitelintézet szavatoló tőkéje és likvid eszköze biztosítja-e a kockázatok
fedezetét és megbízható kezelését.
(8) A Felügyelet által végzett felülvizsgálat és értékelés a kereskedési
könyvet vezető hitelintézetnél arra is kiterjed, hogy a hitelintézet által
elszámolt értékvesztés, értékelési korrekció és képzett céltartalék lehetővé
teszi-e a pozíciók rövid időn - legfeljebb harminc napon - belüli lezárását
normális piaci körülmények között.
(9) A Felügyelet által végzett felülvizsgálat és értékelés kiterjed a
hitelintézetnek a nem kereskedési könyvben nyilvántartott kitettségének a
kamatkockázatára.
128. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(10) A Felügyelet a felügyeleti felülvizsgálat és értékelés keretében ellenőrzi,
hogy a hitelintézet nyújtott-e burkolt támogatást értékpapírosításhoz. Ha a
hitelintézet egynél többször nyújtott már az 575/2013/EU rendelet 248. cikke
szerinti burkolt támogatást, és ezzel nem ér el jelentős
kockázat-transzferálást, akkor a Felügyeletnek meg kell tennie a 185. §
szerinti intézkedéseket.
(11) A felülvizsgálat és az értékelés gyakoriságát, mértékét és
részletezettségét a Felügyelet a hitelintézet mérete, tevékenységének
jelentősége, jellege, nagyságrendje és összetettsége alapján arányosan
határozza meg azzal, hogy a felülvizsgálatot és értékelést legalább évente
egyszer elvégzi.
(12)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 215. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Ha a Felügyelet a felügyeleti felülvizsgálat és értékelés során azt
állapítja meg, hogy a hitelintézet az (5) bekezdés h) pontja szerinti
kamatlábváltozás figyelembevételével számított üzleti értéke (eszköz-, idegen
forrás- és mérlegen kívüli pozíciói várható nettó pénzáramlásának jelenértéke)
a szavatoló tőke több mint húsz százalékával csökkenne a kamatlábváltozás
figyelembevétele nélkül számított üzleti értékéhez viszonyítva a kamatláb
hirtelen és nem várt, 200 bázispontos vagy az EBH által meghatározott egyéb
változás eredményeként, akkor a Felügyelet a 185-186. §-okban foglalt
intézkedést alkalmaz.
(13) Az (5) bekezdés m) pontja szerinti felügyeleti felülvizsgálat és értékelés
keretében a hitelintézet a Felügyelet rendelkezésére bocsátja legalább
a) a vezető és ellenőrző testület és egyéb bizottsági ülésének napirendjét és
a kapcsolódó előterjesztéseket, valamint
b) a vezető testület teljesítményének belső vagy külső értékelésének
eredményeit.
(14) A felügyeleti felülvizsgálat és értékelés elősegítése érdekében a
Felügyelet legalább évente felügyeleti stressz-tesztet végez az általa felügyelt
hitelintézetekre vonatkozóan.
(15)
2
2 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (14). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
A Felügyelet - az egyes helyreállítási tervek benyújtását követő hat
hónapon belül és azon EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságával történt
egyeztetést követően, amelyben a hitelintézet rendszerszinten jelentős
fiókteleppel rendelkezik - felülvizsgálja és értékeli a hitelintézet helyreállítási
tervét. A felülvizsgálat a 114. §-ban meghatározott feltételeken kívül kiterjed
arra is, hogy a helyreállítási tervben foglaltak alapján megalapozottan
valószínűsíthető, hogy
a) végrehajtásával fenntartható vagy helyreállítható a hitelintézet vagy a
csoport életképessége és pénzügyi helyzete, alkalmas a hitelintézet likviditását
vagy fizetőképességét (szolvenciáját) súlyosan veszélyeztető állapot esetén a
hitelintézet pénzügyi helyzetének stabilizálására, figyelemmel a hitelintézet
által megtett és tervezett lépésekre;
b) alkalmazhatósága a vonatkozó stressz-forgatókönyvek alapján reálisan
akkor is feltételezhető, ha egyidejűleg más hitelintézet is helyreállítási tervet
hajt végre.
(15a)
3
3 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 105. § (1). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
A Felügyelet a hitelintézet által benyújtott helyreállítási tervet
értékeli, figyelemmel a hitelintézet
a) szervezeti felépítésének összetettségére,
b) kockázati profiljára, valamint
c) tőkehelyzetére és finanszírozási struktúrájára.
129. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(15b)
1
1 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 105. § (1). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
A Felügyelet a hitelintézet által benyújtott helyreállítási tervet a
szanálási feladatkörében eljáró MNB rendelkezésére bocsátja azzal, hogy a
szanálási feladatkörében eljáró MNB által adott javaslatokat a Felügyelet
megvizsgálja.
(16)
2
2 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (14). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
Ha az értékelés alapján a helyreállítási terv hiányos vagy a
végrehajtásának akadályai lehetnek, a Felügyelet határozatban kötelezi a
hitelintézetet a helyreállítási terv két hónapon belüli átdolgozására, mely
határidő egy hónappal meghosszabbítható.
(17)
3
3 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (15). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
A (16) bekezdés szerinti határozat meghozatala előtt a Felügyelet
lehetőséget biztosít a hitelintézet számára, hogy a Felügyelet által feltárt
hiányosságok, végrehajtási akadályok tárgyában észrevételt tegyen.
(18)
4
4 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 105. § (2). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Ha a hitelintézet a Felügyelet szerint nem a (16) bekezdés szerinti
határozatnak megfelelően dolgozta át a helyreállítási tervet, akkor a
Felügyelet határozatában rögzíti az újbóli átdolgozás módját, eszközeit,
elemeit és részleteit.
178. § (1) A Felügyelet évente felügyeleti vizsgálati programot fogad el az
általa felügyelt, Magyarországon bejegyzett azon hitelintézetek esetében,
amelyek
a) szolvenciáját veszélyeztető kockázatok azonosítására kerül sor az
elvégzett stressz-tesztek eredményei vagy a felügyeleti felülvizsgálat és
értékelési eljárás eredményei alapján,
b) megsértik az e törvény, a prudens működésre vonatkozó szabályok és az
575/2013/EU rendelet rendelkezéseit, vagy
c) a pénzügyi rendszer alapján rendszerszinten jelentősek.
(2) A felügyeleti vizsgálati program magában foglalja legalább a
következőket:
a) a felügyeleti feladatok végrehajtásának terve,
b) a felügyeleti feladatok végrehajtásához szükséges források elosztása,
c) a fokozott felügyeletet igénylő hitelintézetek azonosítása és azok esetében
szükséges intézkedések, kivételes intézkedések meghatározása, valamint
d) helyszíni ellenőrzések terve.
(3) A (2) bekezdés c) pontja alkalmazásában a Felügyelet:
a) növelheti a helyszíni ellenőrzés számát vagy gyakoriságát,
b) helyszíni ellenőrt rendelhet ki,
c) elrendeli a kiegészítő vagy rendkívüli adatszolgáltatást,
d) 177. § (11) bekezdésében rögzítettnél gyakrabban felülvizsgálja a
működési, stratégiai vagy üzleti tervet,
e) elvégzi a várhatóan bekövetkező kockázatokat nyomonkövető
témavizsgálatokat.
179. § (1) A Felügyelet legalább háromévente felülvizsgálja a hitelintézet
által használt, a tőkekövetelmények kiszámításához engedélyezett belső
módszereket, azok alkalmazásához szükséges követelmények teljesülését, a
módszerek kidolgozottságát és naprakészségét.
(2) A Felügyelet az (1) bekezdésben meghatározott felülvizsgálat keretében
tekintettel van a hitelintézet üzleti tevékenységének változásaira és a belső
módszerek új termékekre való alkalmazására.
(3) Ha a Felügyelet súlyos hiányosságokat tár fel a hitelintézet belső
módszerének kockázat-megállapításával kapcsolatban, akkor
130. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) előírja a hitelintézet számára a módszertan korrigálását, vagy
b) meghozza a megfelelő intézkedést a hiányosság következményének
enyhítése érdekében, többek között magasabb szorzótényezők,
többlettőke-követelmény előírása vagy egyéb megfelelő és hatékony eszköz
alkalmazása révén.
(4) Ha a Felügyelet megállapítja, hogy a hitelintézet által alkalmazott belső
módszer már nem felel meg a vonatkozó követelményeknek, akkor előírja a
hitelintézet számára, hogy
a) bizonyítsa, hogy a meg nem felelés hatásai nem jelentősek, vagy
b) készítsen a megfelelés helyreállítására vonatkozó tervet határidő
megjelölésével.
(5) A (4) bekezdés b) pontja szerinti esetben a hitelintézet módosítja a tervet,
ha a Felügyelet álláspontja szerint a tervben meghatározottak alapján nem
valószínűsíthető a vonatkozó követelményeknek való teljes megfelelés
biztosítása vagy a kitűzött határidő nem megfelelő.
(6) Ha bizonyíthatóan fennáll annak veszélye, hogy a hitelintézet nem képes
meghatározott határidőn belül megfelelni a követelményeknek és nem tudja
kielégítően bizonyítani, hogy a meg nem felelés hatásai nem jelentősek, akkor
a Felügyelet
a) visszavonja a belső módszer alkalmazására vonatkozó engedélyt,
b) korlátozza az engedélyt azokra a területekre, amelyeknél megfelel a
követelményeknek vagy meghatározott határidőn belül újra megfelel a
követelményeknek.
(7) Ha a piaci kockázat esetén a hitelintézet által alkalmazott belső modell
alkalmazásakor a túllépések száma jelzi, hogy a belső modell nem vagy már
nem kellőképpen pontos, akkor a Felügyelet
a) visszavonja a belső modell alkalmazására vonatkozó engedélyt, vagy
b) megfelelő intézkedést hoz a belső modell azonnali kiigazításának
biztosítása érdekében.
180. § (1) A Felügyelet hasonló vagy azonos felügyeleti felülvizsgálati és
értékelési eljárást alkalmazhat azon hitelintézetek esetében, amelyek
a) hasonló kockázati profillal rendelkeznek, ideértve a hasonló üzleti
modelleket vagy a hasonló földrajzi hely szerinti kitettségeket is, vagy
b) hasonló kockázatokat jelentenek a pénzügyi közvetítőrendszer számára.
(2) Az (1) bekezdés szerinti hitelintézetek különösen a rendszerszintű
kockázat értékelése alapján határozhatóak meg.
181. § Az egyedi likviditási követelmények meghatározása során a
Felügyelet a felügyeleti felülvizsgálati és értékelési eljárás eredményeit
felhasználva figyelembe veszi
a) a hitelintézet üzleti modelljét,
b) a 108. § (5) bekezdés f) pontjában meghatározott rendszereket,
eljárásokat és mechanizmusokat,
c) a felügyeleti felülvizsgálat és értékelés eredményét, valamint
d) a Magyarországot fenyegető rendszerszintű likviditási kockázatot.
77. Csoportszintű felügyeleti felülvizsgálat
182. §
1
1 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (16). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
(1) A 173. § szerinti többoldalú eljárás keretében kell eljárni és
többoldalú eljárás keretében hozott határozatot kell hozni az összevont alapú
felügyeleti felülvizsgálat esetén is.
131. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(1a)
1
1 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 106. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Ha a Felügyelet látja el az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat
felügyeletét, akkor - a jogszabályok és az Európai Unió közvetlenül
alkalmazandó jogi aktusai által támasztott adatkezelési és adatvédelmi
követelmények betartása mellett - a helyreállítási tervet megküldi az érintett
illetékes felügyeleti hatóságnak, a rendszerszinten jelentős fióktelep illetékes
felügyeleti hatóságának, a szanálási feladatkörében eljáró MNB-nek és a
leányvállalatok szanálási hatóságainak.
(2) A csoportszintű helyreállítási terv felülvizsgálatakor a többoldalú
eljárásba azon EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságát is be kell vonni,
amelyben a csoport tagja rendszerszinten jelentős fiókteleppel rendelkezik.
(3) A csoportszintű helyreállítási terv felülvizsgálata arra is kiterjed, hogy a
csoportszintű helyreállítási tervtől függetlenül szükséges-e a csoport egyes
tagjainak külön helyreállítási tervet készíteni.
(4) Ha a Felügyelet látja el az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat
leányvállalati hitelintézetének felügyeletét, a többoldalú eljárás
eredménytelensége esetén arról is dönthet, hogy a csoportszintű helyreállítási
tervtől függetlenül a leányvállalati hitelintézetnek egyedi helyreállítási tervet
kell készítenie.
78. Az intézkedések és a kivételes intézkedések alkalmazásának közös
szabályai
183. § (1) A Felügyelet a pénzügyi intézménnyel szemben alkalmazott
intézkedés és kivételes intézkedés alkalmazása, illetve bírság kiszabása esetén
a határozattal egyidejűleg az OBA-t is értesíti, ha a határozat az OBA e törvény
szerinti feladatainak ellátására kihathat, illetve a határozat meghozatalára a
pénzügyi intézménynek az OBA tevékenységével összefüggő kötelezettsége
megsértése miatt került sor.
(2) A Felügyelet akkor is értesíti az OBA-t, ha a hitelintézet anyavállalatának
felügyeletét ellátó hatóság tájékoztatása alapján olyan helyzet fennállását
állapítja meg, amely az OBA e törvény szerinti feladatainak ellátására
kihathat.
184. § (1)
2
2 Módosította: 2017. évi LXIX. törvény 178. § b).
A Felügyelet mérlegeli az intézkedés szükségességét, ha a
pénzügyi intézmény, valamint a pénzügyi intézménynek nem minősülő,
pénzügyi szolgáltatást, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó egyéb
jogi személy, ezek vezető állású személye vagy tulajdonosa megsérti az e
törvény, az eredményes, megbízható és független tulajdonlásra vagy a
prudens működésre vonatkozó jogszabályok, valamint a tevékenységére
vonatkozó egyéb jogszabályok előírásait, vagy tevékenységét nyilvánvalóan
nem elvárható gondossággal végzi, így különösen ha
a) döntési, eljárási szabályzatai nem felelnek meg az előírásoknak, vagy a
működés során ezeket nem tartja be,
b) számviteli, nyilvántartási és ellenőrzési rendszere nem felel meg a
jogszabályok rendelkezéseinek,
c) határidőben nem tesz eleget a Felügyelettel, a tulajdonosaival, tagjaival,
az OBA-val szemben fennálló adatszolgáltatási, jelentési vagy tájékoztatási
kötelezettségének,
132. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
d) a könyvvizsgálójának tevékenysége nem felel meg a jogszabályi
rendelkezéseknek, vagy késedelmesen, pontatlanul tájékoztatja az
igazgatóságot, felügyelő bizottságot, illetve a Felügyeletet a pénzügyi
intézménynél tapasztalt jogszabálysértésekről, hiányosságokról és egyéb - a
prudens működését veszélyeztető - problémákról,
e) szavatoló tőkéje nem biztosítja a kockázatok fedezetét, vagy nem éri el
hitelintézet esetében a 79. § (2) bekezdésben foglalt mértéket,
f) a kockázatvállalásra, a kockázatok megállapítására, elemzésére,
értékelésére és behatárolására, a kockázatvállalás ellenőrzésére, a kockázatok
kezelésére, továbbá csökkentésére vonatkozó szabályok valamelyikét
megsérti,
g) elmulasztja az igazgatóságnak, a felügyelő bizottságnak, a közgyűlésnek
(küldöttgyűlésnek) vagy az egyszemélyes tulajdonosnak a Felügyelet
intézkedéseiről történő tájékoztatását,
h) fennáll annak veszélye, hogy a hitelintézet nem fogja betartani az azonnali
fizetőképességre, a likviditás minimális szintjére vagy a források és az
eszközök lejárati összhangjának biztosítására vonatkozó előírásokat,
i) nem tesz eleget tartalékképzési kötelezettségének,
j) nem teljesíti Pmt.-ben előírt kötelezettségét,
k) a hitelintézet nem tesz eleget a 228. § (6) bekezdésében foglalt
kötelezettségének.
(2)
1
1 Módosította: 2017. évi LXIX. törvény 178. § c).
A Felügyelet e törvény, a pénzügyi intézmény, valamint a pénzügyi
intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó egyéb
jogi személy prudens működésére vonatkozó jogszabályok, tevékenységre
vonatkozó jogszabályok előírásainak jelentős megsértése esetén - a
rendelkezésére álló adatokat és információkat mérlegelve - megteszi a
szükséges intézkedést, ha a pénzügyi intézmény, a pénzügyi intézménynek
nem minősülő pénzügyi szolgáltatást, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatást
nyújtó egyéb jogi személy
a) jogszabály által tiltott vagy részére nem engedélyezett tevékenységet
végez,
b) működése során nem tud folyamatosan megfelelni egyes, az e törvényben
meghatározott engedélyezési feltételeknek,
c) osztalékot kíván fizetni vagy fizet olyan helyzetben, ha szavatoló tőkéje
nem éri el a 79. § (2) bekezdésben rögzített tőkekövetelményt, illetve az adott
évben általános tartalékát nem képezte meg,
d) nem rendelkezik elégséges céltartalékkal, illetve eszközei értékelése nem
megfelelő és emiatt szavatoló tőkéjét csökkentenie kell az el nem számolt
céltartalékképzés, illetve értékvesztés összegével,
e) a kockázatvállalásra vonatkozó szabályokat rendszeresen vagy jelentős
mértékben megsérti (így például a megfelelő gondosság és körültekintés
nélkül vállal kockázatokat),
f) nem tud eleget tenni, vagy határidőben - ismétlődően - nem tesz eleget, a
Felügyelettel, a tulajdonosaival, a tagjaival, az OBA-val szemben fennálló
adatszolgáltatási, jelentési vagy tájékoztatási kötelezettségének,
g) akadályozza a Felügyeletet vagy a könyvvizsgálót tevékenységének
végzésében,
h) az előírt szabályzatok, nyilvántartások, informatikai és ellenőrzési
rendszerek nélkül működik,
133. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
i) az előírásoknak való meg nem felelés miatt a vele szemben alkalmazott
felügyeleti intézkedésben foglaltakat nem teljesíti,
j)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 469. § d).
az (1) bekezdésben említett előírásokat - a Felügyelet által alkalmazott
intézkedést vagy bírságot megállapító határozat jogerőre emelkedését vagy
véglegessé válását követő két éven belül - ismételten megsérti,
k) ha a hitelintézet nem tartja be az azonnali fizetőképességre, a likviditás
minimális szintjére vagy a források és az eszközök lejárati összhangjának
biztosítására vonatkozó előírásokat.
(3) A Felügyelet e törvény, továbbá a prudens működésre vonatkozó
jogszabályok, valamint a tevékenységére vonatkozó egyéb előírásainak súlyos
megsértése esetén megteszi a szükséges intézkedéseket, vagy kivételes
intézkedéseket, ha a pénzügyi intézmény,
a) szavatoló tőkéje nem éri el hitelintézet esetében a 79. § (2) bekezdésben
rögzített tőkekövetelmény nyolcvan százalékát,
b) osztalékot kíván fizetni vagy fizet olyan helyzetben, ha szavatoló tőkéje
nem éri el a 79. § (2) bekezdésben rögzített tőkekövetelmény nyolcvan
százalékát,
c) nem tesz eleget céltartalék-képzési, illetve értékvesztés elszámolási
kötelezettségének, vagy nem rendelkezik elégséges céltartalékkal, illetve
elszámolt értékvesztéssel, azaz mérlegen kívüli tételeit és eszközeit nem
megfelelően értékelte és emiatt az el nem számolt céltartalékképzés, illetve
értékvesztés összegével csökkentett szavatoló tőke következtében, ha
szavatoló tőkéje nem éri el a 79. § (2) bekezdésben rögzített tőkekövetelmény
nyolcvan százalékát,
d) az azonnali fizetőképesség vagy a források és az eszközök lejárati
összhangjának biztosítására vonatkozó előírások be nem tartásával a
hitelintézet likviditásának fenntartását súlyosan veszélyezteti,
e) a kockázatvállalásra vonatkozó szabályokat rendszeresen vagy jelentős
mértékben megsérti, és ezzel a hitelintézet likviditását, fizetőképességét
(szolvenciáját) vagy jövedelemtermelő képességét súlyosan veszélyezteti,
f) jogszabály által tiltott vagy részére nem engedélyezett tevékenységet
folytat rendszeresen,
g) működése során nem tud megfelelni az e törvényben meghatározott
engedélyezési feltételeknek,
h) a szükséges számviteli, vezetői információs vagy belső ellenőrzési
rendszer nélkül működik vagy e rendszerek nem teszik lehetővé a hitelintézet
tényleges pénzügyi helyzetének megállapítását,
i) forrásgyűjtési tevékenysége során a piaci kamat mértékétől jelentősen
eltérő kamatmértéket állapít meg, amely fokozott kockázatot jelent a
hitelintézet, illetve a betétesek számára,
j)
2
2 Módosította: 2015. évi CI. törvény 54. §, 2015. évi CLXXVIII. törvény 43. § b).
tiltott vagy színlelt szerződéseket köt vagyoni előny szerzése vagy az
adózott eredmény, vagy a tőkekövetelmény módosítása céljából,
k) könyvvizsgálója elmulasztja a Felügyelet, a pénzügyi intézmény
igazgatóságának, illetve felügyelő bizottságának tájékoztatását a pénzügyi
intézménynél tapasztalt súlyos jogszabálysértésekről, hiányosságokról és
egyéb - a prudens működést veszélyeztető - problémákról,
134. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
l)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 469. § d).
az (1) bekezdésben említett előírásokat - a Felügyelet által a (2) bekezdés
alapján alkalmazott intézkedést, vagy bírságot megállapító határozat jogerőre
emelkedését vagy véglegessé válását követő öt éven belül - ismételten
megsérti,
m) az előírások jelentős megsértése miatt alkalmazott felügyeleti
intézkedésben foglaltakat nem teljesíti,
n)
2
2 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 237. § e).
tevékenységi (működési) engedélye a Szhitv. alapján visszavonásra kerül.
(4) A Felügyelet megteszi a szükséges intézkedéseket, kivételes
intézkedéseket, ha bizonyíthatóan fennáll annak veszélye, hogy a hitelintézet
az elkövetkező tizenkét hónapban nem fog megfelelni az e törvényben,
valamint a prudens működésre vonatkozó jogszabályokban foglalt
követelményeknek.
(5) A Felügyeletnek a (3) bekezdésen kívül akkor is meg kell tennie a
szükséges intézkedéseket vagy kivételes intézkedéseket, ha
a) a harmadik országbeli hitelintézet fióktelepének eszközfenntartási
mutatója száz százalék alá csökken,
b) a külföldi hitelintézet, valamint bármely államban működő fióktelepe
fizetésképtelenné vált.
(6) A Felügyelet intézkedést tehet továbbá, ha a harmadik országbeli
hitelintézet székhelye szerinti felügyeleti hatóság az adott hitelintézettel vagy
annak bármely államban működő fióktelepével szemben olyan ok miatt
alkalmazott intézkedést, szankciót, amely a fióktelep biztonságos működését
érinti.
(7) A Felügyeletnek, akkor is meg kell tennie a szükséges intézkedéseket,
kivételes intézkedéseket, ha a 177. § szerinti felügyeleti felülvizsgálat és
értékelés alapján a hitelintézet
a) szavatoló tőkéje nem biztosítja a kockázatok fedezetét és megbízható
kezelését, vagy
b) irányítási rendszere, vállalatirányítási rendszere és kockázatkezelése,
belső tőkemegfelelés értékelési folyamata, nagykockázatainak kezelése nem
felel meg az e törvényben, valamint a prudens működésre vonatkozó
jogszabályban meghatározott követelményeknek.
(8) Ha a hitelintézet összevont alapú felügyelet alá tartozik, illetve a
hitelintézetre az összevont alapú felügyelet kiterjed, a Felügyelet a vele
szemben alkalmazandó kivételes intézkedés előtt - a (9) bekezdésben
meghatározott kivétellel - előzetesen egyeztet azon EGT-állam illetékes
felügyeleti hatóságával, amelynek székhelyén olyan hitelintézet található,
amelyre a hitelintézettel együttesen az összevont alapú felügyelet kiterjed.
(9) A kivételes intézkedésről szóló határozat meghozatala előtt a Felügyelet
nem köteles egyeztetni a másik EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságával, ha
az egyeztetéshez szükséges időtartam veszélyezteti a határozat
végrehajthatóságát. Ebben az esetben a határozat meghozataláról a
Felügyelet a másik EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságát haladéktalanul
tájékoztatja.
79. Intézkedések
135. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
185. § (1)
1
1 Módosította: 2017. évi LXIX. törvény 178. § d).
Az előírások megsértése vagy hiányosság megállapítása esetén -
ha azok a pénzügyi intézmény, valamint a pénzügyi intézménynek nem
minősülő pénzügyi szolgáltatást, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatást
nyújtó egyéb jogi személy prudens működését jelentősen vagy súlyosan nem
veszélyeztetik - a Felügyelet a következő intézkedéseket alkalmazhatja:
a)
2
2 Megállapította: 2017. évi LXIX. törvény 170. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
kötelezheti
aa) a pénzügyi intézményt, valamint a pénzügyi intézménynek nem minősülő
pénzügyi szolgáltatást, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó egyéb
jogi személyt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket e törvény vagy a
prudens működésre vonatkozó jogszabályok előírásainak betartására, a feltárt
hiányosságok megszüntetésére,
ab) a pénzügyi intézményt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a
pénzügyi helyzetének megőrzésére vagy javítására;
b) javaslatot tehet a pénzügyi intézménynek
ba) az alkalmazottak (vezetők) szakmai továbbképzésére vagy megfelelő
szakmai ismeretekkel rendelkező alkalmazottak (vezetők) felvételére,
bb) üzletszabályzat, illetve belső szabályzat meghatározott határidőn belüli
kidolgozására vagy meghatározott szempontok szerinti átdolgozására,
bc) ügyvezetési módszereinek megváltoztatására;
c) előírhatja rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését;
d) kötelezheti a pénzügyi intézményt rendkívüli intézkedési terv
kidolgozására és végrehajtására;
e) figyelmeztetheti a pénzügyi intézmény vezető állású személyét;
f) határozattal megállapítja a jogsértés tényét, s egyben elrendeli a jogsértő
állapot megszüntetését, vagy megtiltja a jogszabályba ütköző magatartás
további folytatását;
g) kötelezheti a hitelintézetet az irányítási rendszerére, vállalatirányítási
rendszerére és kockázatkezelési rendszerére, valamint a belső tőkemegfelelés
értékelési folyamatára vonatkozó szabályzatok, eljárások, stratégiák és
módszerek megerősítésére;
h) kötelezheti a hitelintézetet a jogszabályban meghatározott
nyilvánosságrahozatali követelményen túlmutató nyilvánosságrahozatali
előírások teljesítésére.
(2) Az előírások megsértése vagy hiányosság megállapítása esetén - ha azok
a pénzügyi intézmény prudens működését jelentősen vagy súlyosan
veszélyezteti - a Felügyelet a következő intézkedéseket alkalmazhatja:
a)
3
3 Hatályon kívül helyezte: 2015. évi LXXXV. törvény 238. § (1). Hatálytalan: 2015. VII. 7-től.
b) kötelezheti a pénzügyi intézményt
ba) belső szabályzat kidolgozására vagy meghatározott szempontok szerinti
átdolgozására vagy alkalmazására,
bb) az alkalmazottak (vezetők) szakmai továbbképzésére vagy megfelelő
szakmai ismeretekkel rendelkező alkalmazottak (vezetők) felvételére,
bc) az okozott kárért való felelősség megállapítása érdekében vizsgálat
lefolytatására, és a felelőssel szembeni eljárás kezdeményezésére,
bd) a működési költségek csökkentésére,
be) megfelelő nagyságú tartalékok képzésére,
bf) az igazgatóság vagy a felügyelő bizottság összehívására, továbbá
meghatározott napirendi pontok megtárgyalására és meghatározott döntések
meghozatalának szükségességére hívhatja fel e testületek figyelmét,
136. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
bg) más könyvvizsgáló választására;
c) megtilthatja, korlátozhatja vagy feltételhez kötheti
ca) az osztalék kifizetését,
cb) a vezető tisztségviselők díjainak kifizetését,
cc) a pénzügyi intézmény tulajdonosainak kölcsönfelvételét vagy, hogy a
hitelintézet részükre kockázatvállalással járó szolgáltatást nyújtson,
cd) a tagok és a vezető tisztségviselők érdekeltségi körébe tartozó
vállalkozások részére a pénzügyi intézmény által történő kölcsön nyújtását,
ce) a hitel- vagy kölcsönszerződésekben foglalt határidők meghosszabbítását
(prolongálását),
cf) az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenységek vagy kiegészítő pénzügyi
szolgáltatási tevékenységek végzését,
cg) fiókok megnyitását, új pénzügyi szolgáltatások megkezdését, valamint
egy pénzügyi szolgáltatáson belül új tevékenység (új üzletág) megkezdését;
d) a teljesítményjavadalmazás nettó bevétel százalékában történő
meghatározására kötelezheti a hitelintézetet, ha a teljesítményjavadalmazás
nincs összhangban a prudenciális követelményekkel;
e)
1
1 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (17). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
kötelezheti a hitelintézetet a 114. § szerinti helyreállítási terv életbe
léptetésére, az abban foglalt lépések alkalmazására, vagy - ha a Felügyelet
által alkalmazandó intézkedést kiváltó esemény eltér a helyreállítási tervben
foglalt feltételezéstől - a helyreállítási terv harminc napon belül történő
felülvizsgálatára és a módosított helyreállítási tervben foglalt lépések
megtételére.
(3)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2015. évi LXXXV. törvény 238. § (1). Hatálytalan: 2015. VII. 7-től.
(4) Ha a fióktelep formájában működő hitelintézet eszközfenntartási
mutatója száz százalék alá csökken, a Felügyelet kötelezi a külföldi
hitelintézetet, hogy harminc napon belül feleljen meg a fióktelep az
eszközfenntartási mutatóra vonatkozó előírásoknak.
(5)
3
3 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (18). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
Ha a hitelintézet a Felügyelet határozata ellenére nem nyújt be
átdolgozott helyreállítási tervet vagy az átdolgozott helyreállítási terv nem
orvosolja a határozatban foglalt hiányosságokat, a Felügyelet kötelezheti a
hitelintézetet
a) kockázatvállalásának - ideértve a likviditási kockázatot is - mérséklésére,
b) az esetleges tőkeemelésről szóló döntést korlátozó szabályzatainak
felülvizsgálatára,
c) irányítási rendszerének felülvizsgálatára,
d) forrásbevonási stratégiájának a üzletágak, kritikus funkciók ellenálló
képessége növelése érdekében történő felülvizsgálatára.
186. § (1) A Felügyelet a hitelintézet számára többlettőke-követelményt
írhat elő, ha
a) a hitelintézet nem teljesíti a belső tőkemegfelelési eljárásra, a
helyreállítási tervre vagy a nagykockázat vállalására vonatkozó
követelményeket,
b) a hitelintézet tőkekövetelménye nem fedez egyes kockázatokat,
c) a már alkalmazott intézkedések előreláthatóan nem javítanak kellő
mértékben a hitelintézet rendszerein, eljárásain vagy stratégiáin,
d) a hitelintézet által alkalmazott módszerre vonatkozó követelmények nem
teljesítése nem megfelelő tőkekövetelményt eredményez,
e) a hitelintézet valószínűsíthetően alulbecsli a kockázatait,
137. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
f) a hitelintézet tájékoztatja a Felügyeletet, hogy a stressz-teszt eredményei
jelentősen meghaladják a korrelációkereskedési portfólióra vonatkozó
tőkekövetelményüket.
(2) A többlettőke-követelmény mértékének meghatározásakor a Felügyelet
figyelembe veszi:
a) a hitelintézet belső tőkemegfelelés értékelési folyamatának menyiségi és
minőségi szempontjait,
b) a hitelintézet irányítási és kockázatkezelési rendszerének megfelelőségét,
c) a hitelintézetnél végrehajtott felügyeleti felülvizsgálat eredményét, és
d) a hitelintézet rendszerszintű kockázatát.
(3) A hitelintézet számára előírt többlettőke-követelmény nem lehet
magasabb, mint a 79. § (2) bekezdés a) pontja szerinti tőkekövetelmény
másfélszerese.
187. § (1) Ha a Felügyelet rendkívüli intézkedési terv elfogadását is
szükségesnek tartja, annak kidolgozására legfeljebb harmincnapos határidőt
engedélyezhet.
(2)
1
1 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (19). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
Ha a rendkívüli intézkedési terv elfogadásához, illetve tőkeemelés
szükségessége miatt rendkívüli közgyűlés (küldöttgyűlés) megtartása
szükséges, akkor a Felügyelet az (1) bekezdésben meghatározott határidő
legfeljebb huszonegy napos vagy - ha a hitelintézet alapszabálya a 135. § (2)
bekezdésében meghatározottak szerint módosult - tíz napos
meghosszabbítását engedélyezheti. Ha a közgyűlés (küldöttgyűlés) a
tőkeemelésről vagy alapvető kölcsöntőke nyújtásáról határozott, e határozat
meghozatalától további legfeljebb tizenöt nap engedélyezhető a tőkeösszeg
befizetésére.
188. § A Felügyelet a pénzügyi intézmény részére a rendkívüli intézkedési
tervben foglaltak végrehajtása érdekében, meghatározott időre, de legfeljebb
egy évre a 79. § (2) bekezdésben, a 101. és 102. §-okban, valamint az
575/2013/EU rendelet 387-403. cikkében foglalt kötelezettségek teljesítése
alól felmentést adhat. Ezt a felmentést a Felügyelet egy alkalommal, legfeljebb
hat hónapra meghosszabbíthatja.
188/A. §
2
2 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 216. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
(1) A Felügyelet az e törvényben foglalt, továbbá a pénzügyi
szolgáltatásra, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó előírások
felügyeleti ellenőrzésével kapcsolatos hatáskörének gyakorlása érdekében, a
pénzügyi intézmény működésének szükségtelen zavarása nélkül, indokolt
gyakorisággal, ideiglenes jelleggel, meghatározott időtartamra - egy vagy több
- helyszíni vizsgálót rendelhet ki.
(2) A Felügyelet a helyszíni vizsgálatot végző alkalmazottját megbízólevéllel
látja el.
(3) A kirendelt helyszíni vizsgáló jogosult
a) bármely ellenőrzési tevékenység ellátására;
b) megfigyelőként részt venni és felszólalni az ügyvezetés, az igazgatóság,
bármely más kockázatvállalási döntést hozó testület vagy bizottság, valamint a
felügyelőbizottság ülésén, a közgyűlésen (küldöttgyűlésen);
c) konzultálni a pénzügyi intézmény könyvvizsgálójával.
(4) A helyszíni vizsgáló kirendelésének időtartama harminc napra szól, amely
indokolt esetben harminc nappal meghosszabbítható.
138. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(5) Ha az e §-ban meghatározott helyszíni vizsgáló a működése során
jogszabálysértést tapasztal - a vizsgáló kezdeményezésére - a Felügyelet a
jogsértés súlyának figyelembevételével köteles célvizsgálatot vagy rendkívüli
célvizsgálatot indítani.
(6) A helyszíni vizsgáló kirendelése a határozott időtartam lejártával vagy a
Felügyelet végzésével zárul.
80. Kivételes intézkedések
189. § (1) A 184. § (3) bekezdése szerinti esetekben a Felügyelet a következő
kivételes intézkedéseket is alkalmazhatja:
a) előírhatja
aa) a hitelintézet nem banküzemi célú eszközeinek eladását,
ab) hogy a pénzügyi intézmény a Felügyelet által megállapított határidőn
belül és követelményeknek megfelelően rendezze tőkeszerkezetét,
b) korlátozhatja vagy megtilthatja a hitelintézet számára
ba) a tulajdonosok és a hitelintézet közötti ügyleteket,
bb) a betétek és más visszafizetendő források kifizetését,
bc) a kötelezettségek vállalását,
c) meghatározhatja a hitelintézet által kiköthető kamat legnagyobb
mértékét,
d) kötelezheti az igazgatóságot a közgyűlés összehívására, továbbá
meghatározott napirendi pontok megtárgyalására és meghatározott döntések
meghozatalának szükségességére hívhatja fel e testületek figyelmét,
e) felügyeleti biztost rendelhet ki a pénzügyi intézményhez, vagy
f)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 469. § e).
visszavonhatja annak a vezető állású személynek a megválasztására vagy
a kinevezésére adott engedélyét, akinek személyes felelősségét az eset
kialakulásáért jogerős vagy végleges határozatban megállapította, és
kezdeményezheti a pénzügyi intézménynél más vezető állású személy
megválasztását vagy kinevezését azzal, hogy ezen kivételes intézkedésnél a
vezető állású személlyel szemben együttesen nem szabható ki bírság,
g)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (25). Hatálytalan: 2014. VII. 21-től.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kivételes intézkedésekkel egyidejűleg
a Felügyelet felszólíthatja a szükséges intézkedések megtételére a pénzügyi
intézmény
a) részvénykönyvben, szövetkezeti formában működő pénzügyi intézmény
esetén tagnyilvántartásban, nyilvántartott tulajdonosai közül az öt százalékot
elérő vagy meghaladó közvetlen tulajdoni hányaddal és
b) befolyásoló részesedéssel
rendelkező tulajdonosát, alapítványi formában működő pénzügyi vállalkozás
esetében alapítóit.
(3) Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe esetében az (1) bekezdésben
meghatározott kivételes intézkedésekkel egyidejűleg a Felügyelet értesíti a
harmadik országbeli hitelintézetet és annak felügyeleti hatóságát.
(4) A Felügyelet a (2) bekezdés szerinti felszólítással egyidejűleg értesíti a
pénzügyi intézmény igazgatóságát, felügyelő bizottságát, valamint
könyvvizsgálóját, és felszólítja az igazgatóságot a 185. § (2) bekezdés b)
pontjában felsorolt egyes intézkedések haladéktalan megtételére.
139. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(5) Az (1) bekezdés b), c) és e) pontjában meghatározott kivételes
intézkedéseket - a b) pont bb) alpontjában foglaltak kivételével - a Felügyelet
határozott időtartamra, de legfeljebb egy évre hozhatja meg. Ezt a határidőt a
Felügyelet egy alkalommal, legfeljebb hat hónappal meghosszabbíthatja.
(6) Az (1) bekezdés b) pont bb) alpontjában meghatározott intézkedést a
Felügyelet legfeljebb kilencven napra rendelheti el.
(7) Nyilvánosan működő részvénytársaság esetében az (1) bekezdés d)
pontjának alkalmazásakor a Gt.-től eltérően a közgyűlést annak kezdőnapját
huszonegy nappal megelőzően kell összehívni.
(8) Ha a Felügyelet az (1) bekezdés b) pont ba)-bb) alpontjában foglalt
kivételes intézkedést alkalmaz, haladéktalanul tájékoztatja azon EGT-állam
illetékes felügyeleti hatóságait, amelyekben az intézkedéssel érintett
hitelintézet fióktelepet működtet vagy határon átnyúló szolgáltatást nyújt.
190. § (1) A hitelintézet igazgatósága a 189. § (2) bekezdésében
meghatározott intézkedésről szóló értesítés kézhezvételét követően
haladéktalanul intézkedik aziránt, hogy a tulajdonosok, szövetkezeti formában
működő hitelintézet esetén a tagok
a) betéteit és a hitelintézettel szemben fennálló más követeléseit zárolják,
b) érdekeltségi körébe tartozó vállalkozások hitelezését felfüggesszék, és
c) részére kötelezettségvállalást tartalmazó pénzügyi szolgáltatás nyújtását
mellőzzék.
(2) Ha az (1) bekezdésben felsorolt intézkedések megtörténtek, a
tulajdonosok, szövetkezeti formában működő hitelintézet esetén a tagok a
hitelintézettel szemben beszámítással nem élhetnek.
(3) A tulajdonosok csak akkor mentesülnek a 189. § (2) bekezdésben
szabályozott felszólításhoz fűződő jogkövetkezmények alól, ha részvényeik
elidegenítését már a felszólítás kézhezvétele előtt legalább hatvan nappal a
Felügyeletnek írásban bejelentették.
(4) Az (1) és (2) bekezdés szerinti korlátozásokat a hitelintézet igazgatósága
addig tartja érvényben, amíg a tulajdonosok az intézkedések megtételére
szolgáló okot meg nem szüntetik, vagy a hitelintézet felszámolását a bíróság el
nem rendeli.
191. § (1) Ha a pénzügyi intézmény nem tesz eleget a 189. § (1) bekezdés d)
pontja szerinti felügyeleti intézkedésnek, a Felügyelet a cégbíróságnál
kezdeményezheti a pénzügyi intézmény közgyűlésének összehívását.
(2) A Felügyelet az (1) bekezdés szerinti kérelemben javaslatot tesz a
közgyűlés összehívásának helyére, idejére, napirendi pontjaira.
(3) A közgyűlés összehívásáról a cégbíróság nyolc napon belül határoz.
192. § A Felügyelet a hatáskörébe tartozó pénzügyi intézmények
tulajdonosainak szavazati jogát meghatározott időre, de legfeljebb egy évre a
189. § (1) bekezdésében felsorolt intézkedések mellett felfüggesztheti, ha a
tag tevékenysége, illetve a pénzügyi intézményre gyakorolt befolyása a
rendelkezésre álló tények alapján veszélyezteti a pénzügyi intézmény
megbízható, biztonságos működését; ilyen esetben a határozatképesség
megállapításánál a korlátozással érintett szavazatokat figyelmen kívül hagyja.
193. § A Felügyelet a 185. §-ban, valamint a 189-192. §-ban meghatározott
intézkedéseket vagy kivételes intézkedéseket - szükség szerint - külön-külön
vagy együttesen és ismételten is alkalmazhatja.
194. § (1) A Felügyelet felügyeleti biztost rendelhet ki, különösen akkor, ha
a) a pénzügyi intézmény olyan helyzetbe kerül, amelyben fennáll a veszélye,
hogy nem tud eleget tenni kötelezettségeinek,
140. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b) a hitelintézet igazgatósága nem tudja ellátni feladatát és ez veszélyezteti
a betétesek érdekeit,
c) a hitelintézet számvitelében vagy a belső ellenőrzési rendszerében feltárt
hiányosságok oly mértékűek, hogy lehetetlenné vált a valódi pénzügyi
helyzetének értékelése, valamint
d) a hitelintézet szavatoló tőkéje nem éri el a 79. § (2) bekezdésében
rögzített tőkekövetelmény nyolcvan százalékát, és a hitelintézet igazgatósága
a Felügyelet kivételes intézkedése ellenére a közgyűlést nem hívja össze.
(2)
1
1 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 237. § e).
A Felügyelet a hitelintézethez felügyeleti biztost rendel ki, ha
a) a hitelintézet szavatoló tőkéje nem éri el a 79. § (2) bekezdésében
rögzített tőkekövetelmény nyolcvan százalékát, és a tag vagy a harmadik
országbeli hitelintézet nem képes, vagy nem hajlandó a hitelintézet saját
tőkéjét, illetve szavatoló tőkéjét a jogszabályban és a Felügyelet határozatában
előírt szintre felemelni, vagy
b) a hitelintézet anyavállalatának felügyeletét ellátó felügyeleti hatóság arról
tájékoztatja a Felügyeletet, hogy olyan válsághelyzet állt elő, amely
veszélyezteti az anyavállalat pénzügyi stabilitását, vagy
c)
2
2 Módosította: 2017. évi LXII. törvény 43. §.
a szövetkezeti hitelintézet vezető tisztségviselője feladatkörének
gyakorlása a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és az egyes gazdasági
tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény 11/B. § (2)
bekezdés c) pontja alapján az Integrációs Szervezet igazgatósága által
felfüggesztésre kerül; illetve amennyiben a szövetkezeti hitelintézet
tevékenységi engedélyét a Felügyelet a Szhitv. 19. § (3), (7) vagy (13)
bekezdése alapján visszavonja.
195. §
3
3 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 70. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
(1) Ha a felügyeleti biztos részben veszi át a pénzügyi intézmény
irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületének jogkörét, a kirendeléséről
rendelkező határozatban a Felügyelet meghatározza a pénzügyi intézménynél
betöltött szerepét, feladatait és hatáskörét.
(2) A pénzügyi intézmény irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületének
teljes jogkörét átvevő felügyeleti biztos kirendelésére kizárólag akkor kerülhet
sor, ha a pénzügyi intézmény helyzete jelentősen megromlik vagy súlyosan
megsérti a prudens működésre vonatkozó jogszabályi előírásokat és a
Felügyelet nem látja biztosítottnak, hogy a pénzügyi intézmény működésének
irányítása az irányítási jogkört részben átvevő felügyeleti biztos kirendelésével
vagy a vezető testület leváltását követően egy új vezető testület útján
megoldott lehet.
(3) A (2) bekezdés szerinti felügyeleti biztos kirendeléséről rendelkező
határozat kézhezvételéig hozott döntésekért a pénzügyi intézmény irányítási
jogkörrel rendelkező vezető testülete tagjának a gazdasági társaságokra,
illetve a szövetkezetekre vonatkozó törvényi rendelkezések szerinti felelőssége
fennmarad.
141. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
196. §
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 70. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
(1)
2
2 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 135. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület teljes jogkörét
átvevő felügyeleti biztos kirendelésének ideje alatt az irányítási jogkörrel
rendelkező vezető testület tagja a gazdasági társaságokra, a szövetkezetekre
vonatkozó törvényi rendelkezésekben és az alapszabályban rögzített feladatát,
cégjegyzési jogát nem gyakorolhatja. A kirendelés tartamára a felügyeleti
biztos azzal a korlátozással gyakorolja az irányítási jogkörrel rendelkező
vezető testület tagjának törvényben és alapszabályban megállapított jogait és
kötelezettségeit, hogy a közgyűlés összehívását, valamint meghatározott
napirendi pontjainak meghatározását kizárólag a Felügyelet egyetértésével
kezdeményezheti.
(2) Az irányítási jogkört részben átvevő felügyeleti biztos kirendelése esetén
az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület jogkörét csak annyiban
gyakorolhatja, amennyiben az adott jogkört a felügyeleti biztost kirendelő
határozat nem utalja a felügyeleti biztos jogkörébe.
(3) Az (1) és (2) bekezdéstől eltérően az irányítási vagy a felügyeleti
jogkörrel rendelkező vezető testület tagja a felügyeleti biztos kirendelésének
ideje alatt is jogorvoslattal élhet a felügyeleti biztost kirendelő határozat és a
Felügyelet által a hitelintézettel szemben hozott határozat ellen, e jogorvoslati
eljárásban a hitelintézetet képviselheti vagy a képviselet ellátására megbízást
adhat.
197. § (1) Ha a Felügyelet a 185. § (2) bekezdés c) pont cf) alpontja, a 48. §
(5) bekezdése és az 55. § (2) bekezdése szerinti intézkedését a Tvt. alapján
fizetést korlátozó eljárásnak minősíti, akkor az erről való döntés közlését
követő hatállyal jogosult az eljárás alá vont, a fizetési rendszerhez közvetlenül
csatlakozó résztvevő esetében a javára benyújtott fizetési megbízásnak a
fizetési rendszer általi elszámolását, teljesítését átmenetileg vagy véglegesen
megtiltani. A Felügyelet ezen döntéséről haladéktalanul értesíti a fizetési
rendszer rendszerüzemeltetőjét.
(2) A Felügyelet az (1) bekezdés szerinti határozat tekintetében érintett, a
fizetési rendszerhez közvetlenül csatlakozó résztvevő értesítése mellett
haladéktalanul értesíti a fizetési rendszer rendszerüzemeltetőjét is.
(3) A Tvt. 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott időponttól kezdődően
a közvetlenül csatlakozó résztvevő javára benyújtott fizetési megbízás
elszámolása és teljesítése az (1) bekezdés szerinti döntés
rendszerüzemeltetővel történt közlésétől függetlenül végrehajtható és
megtámadhatatlan.
198. § (1) A 142. § szerinti bejelentésről, és a 184. § szerinti kivételes
intézkedések megtételének szükségességéről a Felügyelet haladéktalanul
értesíti az OBA-t, illetve amennyiben a kivételes intézkedés szövetkezeti
hitelintézettel szemben került alkalmazásra, a kötelező intézményvédelmi
szervezetet is.
(2) Amennyiben a Felügyelet 174-178. §, illetve a 180-193. § szerinti
valamely intézkedése szövetkezeti hitelintézettel szemben került
alkalmazásra, a Felügyelet erről haladéktalanul értesíti a kötelező
intézményvédelmi szervezetet is.
142. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3)
1
1 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 237. § e).
Amennyiben a Felügyelet 174-193. § szerinti intézkedése olyan
szövetkezeti hitelintézetet érint, amellyel szemben a kötelező
intézményvédelmi szervezet a Szhitv. alapján már rendelt el intézkedést, és az
ebben foglaltak még hatályban vannak, a Felügyelet határozatában
rendelkezik a kötelező intézményvédelmi szervezet által elrendelt intézkedés
hatályának fenntartás, módosítása vagy megszüntetése iránt.
81. Fióktelep és határon átnyúló szolgáltatás felügyelete
199. § (1) A másik EGT-államban székhellyel rendelkező pénzügyi intézmény
magyarországi fióktelepe esetében a székhely szerinti EGT-állam illetékes
felügyeleti hatóságának megbízásából a felügyeletet a Felügyelet is elláthatja.
Az ellenőrzést a másik EGT-államban engedéllyel rendelkező pénzügyi
intézmény fióktelepe esetében a magyarországi hatályos jogszabályok
figyelembe vételével szükséges lefolytatni.
(2) A másik EGT-államban engedéllyel rendelkező pénzügyi intézmény
magyarországi fióktelepe felügyeletének ellátása során a Felügyelet
ellenőrzést végezhet, a felügyelet ellátásához szükséges információkat kérhet
a fiókteleptől vagy a fióktelep székhelye szerinti illetékes felügyeleti
hatóságtól. Az ellenőrzés lefolytatása előtt a Felügyelet konzultációt folytat a
székhely szerinti felügyeleti hatósággal, valamint az ellenőrzés lefolytatását
követően tájékoztatja a székhely szerinti illetékes felügyeleti hatóságot az
ellenőrzés olyan megállapításairól, amely a vizsgált intézmény
kockázatkezelése szempontjából vagy Magyarország pénzügyi rendszerének
stabilitása szempontjából meghatározó.
(3) Ha a másik EGT-államban székhellyel rendelkező pénzügyi intézmény
fióktelepe vagy a pénzügyi intézmény Magyarországon végzett határon
átnyúló szolgáltatása megsérti vagy bizonyíthatóan fennáll annak a veszélye,
hogy megsérti a Magyarországon hatályos előírásokat vagy a Felügyelet
hiányosságot észlel a fióktelep vagy a pénzügyi intézmény működésében,
akkor arról a Felügyelet tájékoztatja a székhely szerinti illetékes felügyeleti
hatóságot.
(4) Ha a székhely szerinti illetékes felügyeleti hatóság a (3) bekezdés szerinti
tájékoztatást követően nem teszi meg a szükséges intézkedéseket a (3)
bekezdésben észlelt szabálysértés megszüntetése érdekében, akkor a
Felügyelet az EBH-hoz fordulhat.
(5) A Felügyelet közvetlenül is intézkedhet abban az esetben, ha úgy ítéli
meg, hogy a szabályellenes helyzet fennállása súlyosan veszélyezteti a
pénzügyi közvetítőrendszer stabilitását vagy az ügyfelek érdekeit. A
Felügyelet tájékoztatja az érintett EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságát az
általa hozott intézkedésről vagy kivételes intézkedésről, valamint annak
indokáról.
(6) A (5) bekezdés alapján hozott intézkedéseket vagy kivételes
intézkedéseket meg kell szüntetni, ha
a) a székhely szerinti EGT-állam olyan reorganizációs intézkedést fogad el,
amely kezeli az (1) bekezdés szerinti szabálysértést,
b) a jogsértés megszűnik, és nem indokolt az intézkedés vagy kivételes
intézkedés további fenntartása.
143. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(7) Ha Magyarországon székhellyel rendelkező pénzügyi intézmény
fióktelepe vagy a pénzügyi intézmény a másik EGT-államban végzett határon
átnyúló szolgáltatása révén megsérti vagy bizonyíthatóan fennáll annak a
veszélye, hogy megsérti a másik EGT-államban hatályos előírásait, és erről a
Felügyeletet tájékoztatják, akkor a Felügyeletnek meg kell tennie a szükséges
intézkedéseket vagy kivételes intézkedéseket a szabályellenes helyzet
megszüntetésére.
(8) A (7) bekezdés alapján hozott intézkedések vagy kivételes intézkedések
szükségességét a Felügyelet indokolja és azokról tájékoztatja az érintett
EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságát.
199/A. §
1
1 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 136. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
(1) A másik EGT-államban engedéllyel rendelkező jelzáloghitel
közvetítői tevékenységet végző közvetítő fióktelepe felügyeletének ellátása
során a Felügyelet ellenőrzi, hogy a fióktelep megfelel-e a fogyasztónak
nyújtott hitelről szóló törvényben, valamint végrehajtására kiadott
jogszabályokban foglalt követelményeknek.
(2) Ha a Felügyelet megállapítja, hogy a közvetítő fióktelepe megsértette a
fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényben, valamint végrehajtására
kiadott jogszabályokban foglalt követelményeket, akkor kötelezi a fióktelepet a
jogsértő helyzet megszüntetésére. Ha a Felügyelet határozata ellenére a
fióktelep nem szünteti meg a jogsértő helyzetet, a Felügyeletnek meg kell
tennie a szükséges intézkedéseket a szabályellenes helyzet megszüntetésére,
amelyről egyidejűleg tájékoztatja a másik EGT-állam illetékes felügyeleti
hatóságát.
(3) Ha a fióktelep a Felügyelet intézkedése ellenére továbbra is megsérti az
(1) bekezdésben foglalt jogszabályi követelményeket, a Felügyelet megtilthatja
a fióktelep számára jelzáloghitel közvetítői tevékenysége Magyarországon
történő további folytatását, amelyről a Felügyelet haladéktalanul tájékoztatja
az Európai Bizottságot.
(4) Ha a másik EGT-államban engedéllyel rendelkező jelzáloghitel közvetítői
tevékenységet végző közvetítő Magyarországon végzett határon átnyúló
szolgáltatása megsérti a Magyarországon hatályos előírásokat vagy a
fióktelepe megsérti az (1) bekezdésben foglalt jogszabályi követelményeken
túli előírásokat vagy a Felügyelet hiányosságot észlel a fióktelep
működésében, akkor arról a Felügyelet tájékoztatja a másik EGT-állam
illetékes felügyeleti hatóságát.
(5) Ha a másik EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága a (4) bekezdés
szerinti tájékoztatást követő egy hónapon belül nem teszi meg a szükséges
intézkedéseket, vagy a másik EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága által
megtett lépések ellenére változatlanul fennáll a szabályellenes helyzet,
valamint az ügyfelek érdekeinek veszélyeztetése, a Felügyelet
a)
2
2 Megállapította: 2017. évi LXIX. törvény 171. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
a szabályellenes helyzet megszüntetése érdekében a másik EGT-állam
illetékes felügyeleti hatóságának tájékoztatását követően közvetlenül is
intézkedhet, amelyről az intézkedés megtételét követően haladéktalanul
tájékoztatja az EBH-t,
b) az európai felügyeleti hatóság (Európai Bankhatóság) létrehozásáról, a
716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/78/EK bizottsági határozat
hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. november 24-i 1093/2010/EU európai
parlamenti és tanácsi rendelet 19. cikke alapján az EBH-hoz fordulhat.
144. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
82. A Felügyelet adatkezelése
200. § (1) A Felügyelet a pénzügyi közvetítő rendszer felügyeletével
kapcsolatos feladatai ellátása céljából szükséges mértékben adatot kezelhet,
ideértve az e törvényben meghatározott körben kezelt személyes adatot is.
(2)
1
1 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 238. § (2) b).
A Felügyelet nyilvántartásba veszi a pénzügyi intézmény következő
adatait:
a) név, székhely,
b) tevékenységi kör,
c) az alapítás pontos időpontja,
d) a jegyzett tőke, induló tőke,
e) befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonos,
f) a vezető állású személy neve,
g) a pénzügyi szolgáltatások megkezdésének időpontja,
h) a magyarországi fiókteleppel rendelkező külföldi pénzügyi intézmény
vezető állású személyének neve,
i) a hitelintézet leányvállalata, külföldi bankképviselete, illetve külföldi
fióktelepe létesítésének időpontja és helye,
j) az i) pontban felsoroltak vezetésével megbízott személyek neve, és
k) az a)-j) pontban felsorolt adatokban történt változások.
(3)
2
2 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 238. § (2) b).
A Felügyelet nyilvántartásba veszi:
a) az összevont alapú vagy a kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézettel
szoros kapcsolatban álló személy adatait,
b) az összevont alapú vagy a kiegészítő felügyelet alá tartozó hitelintézet
anyavállalatával szoros kapcsolatban álló személy adatait, és
c) a hitelintézet anyavállalatának - ha az vegyes tevékenységű holding
társaság, vagy vegyes pénzügyi holding társaság - azon adatait, amelyek a
hitelintézet felügyelete érdekében szükségesek.
201. § A Felügyelet határozattal nyilvántartásba veszi a külföldi
hitelintézetek bankképviseleteinek a következő adatait:
a) a képviselt hitelintézet neve, székhelye, tevékenységi köre, a tevékenység
végzésének helyére vonatkozó adatok;
b) a bankképviselet alapításának, engedélyének időpontja;
c) a bankképviselet székhelye;
d) a bankképviselet vezetőjének neve;
e) a bankképviselet megnyitásának időpontja;
f) az a)-d) pontban felsorolt adatokban történt változások.
202. § (1) A Felügyelet ellenőrzési tevékenységének ellátása és a fogyasztók
érdekeinek védelme céljából nyilvántartást vezet a közvetítőkről és a
közvetítői alvállalkozókról. A Felügyelet a nyilvántartásban a közvetítők és a
közvetítői alvállalkozók következő adatait kezeli:
a) a neve, székhelye,
b) a tevékenység végzésének helye,
c) a tevékenység engedélyezésének, bejelentéshez kötött tevékenység esetén
a bejelentés időpontja,
145. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
d)
1
1 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 137. § (1). Hatályos: 2016. III. 21-től.
az az adat, hogy a nyilvántartásba vett kiemelt közvetítő, függő ügynök,
többes kiemelt közvetítő, többes ügynök, alkusz vagy közvetítői alvállalkozó,
illetve az az adat, hogy a közvetítő jelzáloghitel közvetítői tevékenységet
végez, a közvetítői alvállalkozó jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző
közvetítő alvállalkozója,
e)
2
2 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 137. § (1). Hatályos: 2016. III. 21-től.
a közvetítőt megbízó pénzügyi intézmény, illetve a közvetítői alvállalkozót
megbízó közvetítő neve,
f)
3
3 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 217. § (1). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
a közvetített szolgáltatás típusa,
g) a közvetítői alvállalkozó esetén a közvetítő neve,
h)
4
4 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 137. § (2). Hatályos: 2016. III. 21-től.
a független közvetítőnél, jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző
függő közvetítőnél vezető állású személynek
ha) a tisztsége,
hb) a 2. mellékletben meghatározott azonosító adatai közül a vezető állású
személy neve, születési helye, ideje és anyja neve,
i)
5
5 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 217. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
a 288. § (15) bekezdésben meghatározott fogyasztóvédelmi ügyekért
felelős kapcsolattartó azonosító adatai közül a neve, postai és elektronikus
elérhetősége,
j)
6
6 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 137. § (3). Hatályos: 2016. III. 21-től.
azon EGT-államok, amelyben a jelzáloghitel közvetítői tevékenységet
végző fióktelepet létesített vagy határon átnyúló szolgáltatást végez.
(2) A Felügyelet az (1) bekezdésben meghatározott adatok változását az
adatváltozás bejelentését követően haladéktalanul átvezeti a nyilvántartáson.
(3)
7
7 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 137. § (4). Hatályos: 2016. III. 21-től.
Az (1) bekezdés a)-g) és j) pontja szerinti adatot, továbbá a vezető állású
személy (1) bekezdés h) pont ha) alpontja szerinti adatait és hb) alpontban
foglalt adatok közül a nevét a Felügyelet a honlapján bárki számára
elérhetően, napra készen közzéteszi.
203. § (1) A Felügyelet a pénzügyi közvetítő rendszer felügyeletével
kapcsolatos feladatai ellátása céljából banktitkot, üzleti titkot és egyéb adatot
vagy információt kizárólag a 161. § (2) és (3) bekezdésben megjelölt
szerveknek - törvényben meghatározott feladataik ellátásához szükséges
mértékben - , valamint nemzetközi együttműködési megállapodásban foglaltak
szerint szolgáltathat.
(2) A külföldi felügyeleti hatóságtól származó banktitoknak vagy üzleti
titoknak minősülő adatot és információt a Felügyelet nem közölheti harmadik
féllel. Az ilyen adatot kizárólag a külföldi felügyeleti hatósággal kötött
együttműködési megállapodásban foglaltak szerint kezelheti és az érintett
külföldi felügyelet hozzájárulásával továbbíthatja. Nem jelenti a banktitok és
üzleti titok sérelmét az MNB tv. szerinti ellenőrzési eljárás során az összevont
alapú felügyelet esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi csoport
irányító tagja részére történő átadása.
204. § (1) A Felügyelet a pénzügyi közvetítő rendszer felügyeletével
kapcsolatos feladatai ellátása céljából a 200-202. §-ban meghatározott,
valamint az általa elrendelt adatszolgáltatások alapján nyilvántartja:
a) a pénzügyi intézményeket, bankképviseleteket, járulékos vállalkozásokat,
a közvetítőket,
b) a kiegészítő pénzügyi szolgáltatást végző vállalkozásokat,
146. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c)
1
1 Módosította: 2015. évi LXXXV. törvény 238. § (2) c).
a pénzügyi intézmény tulajdonosait,
d) a pénzügyi intézmény, a független közvetítő vezető állású személyeit,
e)
2
2 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 138. § (1). Hatályos: 2016. I. 1-től.
a könyvvizsgálókat,
f)
3
3 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 138. § (1). Hatályos: 2016. I. 1-től.
a pénzügyi intézmény részére kiszervezett tevékenységet végzőket,
g)
4
4 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 138. § (1). Hatályos: 2016. I. 1-től.
a belső ellenőrt, illetve a belső ellenőrzési szervezet vezetőjét,
h)
5
5 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 138. § (1). Hatályos: 2016. I. 1-től.
a kérelmezőket.
(2) A nyilvántartás a 2. mellékletben megjelölt azonosító adatokon túl a
következőket tartalmazza:
a) a befolyásoló részesedéssel összefüggésben a befolyásoló részesedés
arányát, valamint a befolyásoló részesedés gyakorlását biztosító szerződést,
b) a 200. § (3) bekezdés a)-b) pontja szerinti szoros kapcsolattal
összefüggésben a szoros kapcsolat mértékét, valamint a szoros kapcsolat
gyakorlását biztosító szerződést,
c)
6
6 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 138. § (2). Hatályos: 2016. I. 1-től.
a vezető állású személy tisztségét, elektronikus elérhetőségét
(telefonszámát, illetve elektronikus levélcímét), a betöltött munkakört, a
megbízás tárgyát, a jogviszony jellegét, a szakmai önéletrajzot, továbbá a
Felügyelet által alkalmazott, a nyilvántartottal kapcsolatos intézkedéseket,
d) az engedély kiadásával vagy visszaadásával kapcsolatos kérelem
tartalmát, továbbá a kérelem elbírálásához csatolt dokumentum adatait,
e) a hitelintézet belső szabályait, így különösen az alapszabályt, az
üzletszabályzatot, az adós- vagy hitelminősítési szabályzatot, a fizetőképesség
biztosítására vonatkozó szabályzatot, a belső hitelszabályzatot,
f) a pénzügyi intézmény éves beszámolóját, valamint az eredmény
felhasználására vonatkozó határozatot,
g) a hitelintézet közgyűléséről, az igazgatóság és a felügyelő bizottsági
üléséről készült jegyzőkönyveket,
h) a panasz vagy közérdekű bejelentés esetén a panasztevő által megjelölt
személyes adatokat és a panaszra okot adó eseményt és az érintett pénzügyi,
kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtót,
i) a szavatoló tőke és a tőkemegfelelés kiszámításának dokumentálását,
j) a nagykockázat, belső hitel, kapcsolódó hitel, befektetési korlát és
kockázati céltartalék képzés ellenőrzéséhez szükséges adatokat,
k) a fióktelep formájában működő hitelintézet esetében az a)-j) ponton túl az
eszközfenntartási mutató ellenőrzéséhez szükséges adatokat, valamint
l) a 288. § (15) bekezdésében meghatározott fogyasztóvédelmi ügyekért
felelős kapcsolattartó nevét,
m)
7
7 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 138. § (3). Hatályos: 2016. I. 1-től.
a Felügyelet részére történő adatszolgáltatásért felelős személy
elektronikus elérhetőségét (telefonszámát, illetve elektronikus levélcímét),
n)
8
8 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 138. § (3). Hatályos: 2016. I. 1-től.
a könyvvizsgálóval kötött szerződést, a könyvvizsgálói megbízás
időtartamát, a könyvvizsgáló által az éves beszámolóval kapcsolatban készített
jelentést, a könyvvizsgáló elektronikus elérhetőségét (telefonszámát vagy
elektronikus levélcímét),
o)
9
9 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 138. § (3). Hatályos: 2016. I. 1-től.
a kiszervezésre vonatkozó szerződés keltét, a kiszervezés időtartamát, a
kiszervezett tevékenységet, a kiszervezett tevékenységet végző elérhetőségét,
147. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
p)
1
1 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 138. § (3). Hatályos: 2016. I. 1-től.
belső ellenőr, belső ellenőrzési szervezet vezetője vonatkozásában a
foglalkoztatási jogviszony jellegét, időtartamát,
q)
2
2 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 138. § (3). Hatályos: 2016. I. 1-től.
az l)-p) pontokban felsorolt adatokban bekövetkezett változásokat.
(3) A (2) bekezdésben megjelölt adatokhoz kapcsolódóan a 2. mellékletben
felsoroltakon kívül a Felügyelet a pénzügyi intézmény ügyfelének következő
személyes adatait kezelheti:
a) az ügyfél hiteladatai,
b) az ügyfél egyéb kockázati adatai,
c) az ügyfél betétadatai,
d) az ügyfél pénzügyi intézménnyel szembeni követelésre vonatkozó egyéb
adatai.
(4) A Felügyelet engedélye egyúttal a nyilvántartásba vételt is igazolja.
204/A. §
3
3 Megállapította: 2017. évi LXIX. törvény 172. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
(1) A Felügyelet a pénzügyi szolgáltatás közvetítői, a
biztosításközvetítői és a tőkepiaci üzletkötői hatósági képzéssel és hatósági
vizsgával összefüggő feladatokról szóló miniszteri rendeletben meghatározott
hatósági képzéssel és vizsgáztatással kapcsolatban, a hatósági képzés és
vizsgáztatás hatósági ellenőrzésével, továbbá a hatósági képzésre és vizsgára
történő jelentkezés lebonyolításával és a sikeres vizsgákat igazoló hatósági
tanúsítvány kiadásával, pótlásával kapcsolatos feladatai ellátása érdekében
nyilvántartást vezet a képzést vagy képzést és vizsgáztatást végző szervekről
(a továbbiakban együtt: képző szerv), a hatósági vizsgára jelentkező
személyekről, a képző szerv által aláíró személyként megjelölt, a képzési
igazolás kiállítására és aláírására feljogosított személyekről (a továbbiakban:
aláíró személy), az oktatókról, a hatósági vizsga jogszabályban foglalt
feltételeknek megfelelő lebonyolításának felügyeletére jogosult személyekről
(a továbbiakban: vizsgabiztos), valamint a hatósági vizsga letételét igazoló
tanúsítványokról.
(2) A közvetítői tevékenység gyakorlását lehetővé tevő közvetítői hatósági
vizsgának és az ahhoz szükséges képzésnek a pénzügyi szolgáltatás közvetítői,
a biztosításközvetítői és a tőkepiaci üzletkötői hatósági képzéssel és hatósági
vizsgával összefüggő feladatokról szóló miniszteri rendeletben meghatározott
feltételeknek megfelelő képzés és vizsga fogadható el.
(3) A képző szervekről vezetett nyilvántartás tartalmazza
a) a szerv megnevezését, székhelyét, levelezési címét,
b) a hatósági képzés helyszínének, a hatósági vizsga helyszínének címét,
c) a nyilvántartási számot,
d) az intézményi kódot,
e) a nyilvántartásba vételről szóló döntés ügyiratszámát,
f) az aláíró személy és az oktató nevét és személyi kódját és
g) a nyilvántartásba vétel időpontját.
(4) A Felügyelet a nyilvántartásba vételről szóló döntésben a képző szerv
részére nyilvántartási számot és intézményi kódot állapít meg.
(5)
4
4 Módosította: 2017. évi LXIX. törvény 178. § e).
Ha a Felügyelet a képző szerv nyilvántartásból történő törléséről
döntést hozott, a (3) bekezdésben foglalt adatok mellett a törlés időpontját, a
törlésről szóló döntés ügyiratszámát, a döntés tényét, okát és a döntés
véglegessé válásának időpontját is nyilvántartja.
148. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(6) Az aláíró személyekről, az oktatókról, a hatósági vizsgára jelentkező
személyekről és a vizsgabiztosokról vezetett nyilvántartás tartalmazza az adott
személy
a) nevét és születési nevét,
b) anyja nevét,
c) születési helyét, idejét,
d) lakcímét,
e) személyi kódját és
f) - amennyiben vizsgabiztosi tevékenységet lát el - nyilvántartási számát,
valamint a nyilvántartásból való törlése esetén a törlés tényét és időpontját.
(7) A Felügyelet a nyilvántartásba vételről szóló döntésben a (6)
bekezdésben meghatározott személyek számára személyi kódot állapít meg.
(8) A hatósági vizsga letételét igazoló, elveszett vagy megsemmisült
tanúsítvány pótlására - erre irányuló kérelem esetén - a Felügyelet a
nyilvántartása alapján másodlatot állít ki, amit a kérelmező a pénzügyi
szolgáltatás közvetítői, a biztosításközvetítői és a tőkepiaci üzletkötői hatósági
képzéssel és hatósági vizsgával összefüggő feladatokról szóló miniszteri
rendelet szerinti hatósági vizsgára történő jelentkezési lapban meghatározott -
vizsgaidőpontban érvényes - adatainak megadásával igényelhet.
(9) Az e §-ban meghatározott nyilvántartással érintett személyes adatok
tekintetében az adatkezelő a Felügyelet.
(10) A Felügyelet az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartásban
szereplő személyes adatokat az adott személy hatósági képzésben vagy
vizsgáztatásban történő közreműködésétől számított tizenöt év elteltével törli
a nyilvántartásból, ide nem értve azokat az adatokat, amelyek hatósági vizsga
letételét igazoló tanúsítvány nyilvántartásához szükségesek.
(11) A Felügyelet jogosult vizsgáztatási tevékenységet folytatni a -
vizsgáztatási tevékenységet végző szervekre és a hatósági vizsgára vonatkozó
- jogszabályi követelmények betartásával.
(12) A hatósági képzés és vizsgáztatás során a Felügyelet jogosult ellenőrizni
a hatósági képzést, illetve vizsgáztatást végző, a hatósági képzésben és
vizsgáztatásban részt vevő szervezeteket és személyeket.
83. Tájékoztatás
205. § (1) A Felügyelet az általa kiadott engedélyekről, azok módosításáról
vagy visszavonásáról szóló határozatát (ideértve az alapszabály módosításához
adott engedélyét is) haladéktalanul megküldi a cégbíróságnak.
(2)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 469. § f).
A Felügyelet az engedély iránti kérelmet elutasító végleges határozatát
megküldi a cégbíróságnak.
206. § A tulajdonosi jogok gyakorlásának korlátozására vonatkozó
határozatot a cégbíróság a Felügyelet értesítése alapján nyolc napon belül a
cégjegyzékbe bejegyzi.
207. §
2
2 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 218. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
A 21. § (1) és (2) bekezdésben meghatározott ügynökök jegyzékét a
Felügyelet honlapján napra készen közzéteszi.
84. A felügyeleti díj
149. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
208. § (1) A pénzügyi intézmény és ezen intézmények magyarországi
fióktelepe, a kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó - pénzügyi intézménynek
nem minősülő - vállalkozás, a független közvetítő és a bankképviselet a
Felügyelet részére felügyeleti díjat fizet.
(2) A felügyeleti díj a (3) és (4) bekezdés szerint számított alapdíj, valamint
az (5)-(8) bekezdés szerint számított változó díj összege.
(3) Az alapdíj az alapdíjegység és a (4) bekezdés szerinti szorzószámok
szorzata. Az alapdíjegység ötvenezer forint.
(4) A szorzószám
a) bank és szakosított hitelintézet esetén: negyven,
b) szövetkezeti hitelintézet, pénzügyi vállalkozás esetén: négy,
c) a másik EGT-államban székhellyel rendelkező pénzügyi intézmény
magyarországi fióktelepe esetén: négy,
d) kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó - pénzügyi intézménynek nem
minősülő - vállalkozás, bankképviselet és a független közvetítő esetén: egy.
(5) A hitelintézet által fizetendő változó díj éves mértéke
a) a 79. § (2) bekezdés a) pontja szerint számított tőkekövetelmény 3,8
ezrelékének, és
b) a Bszt.-ben meghatározott portfóliókezelési tevékenység - ide nem értve
az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és a magánnyugdíjpénztár részére
történő portfóliókezelési tevékenység - keretében kezelt, piaci értéken
számított portfólió eszközértéke 0,25 ezrelékének összege.
(6)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 71. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
A pénzügyi vállalkozás valamint a 105/A. § alapján mentesített harmadik
országbeli hitelintézet magyarországi fióktelepe által fizetendő változó díj éves
mértéke a pénzügyi vállalkozás éves beszámolója szerinti mérlegfőösszeg 0,2
ezreléke azzal, hogy a kizárólag csoportfinanszírozást végző pénzügyi
vállalkozás esetén a változó éves díj éves mértéke legfeljebb egymillió forint.
(7) Ha a másik EGT-államában székhellyel rendelkező hitelintézet
magyarországi fióktelepe által végez tevékenységet, az általa fizetendő változó
díj éves mértéke
a) a hitelintézet magyarországi fióktelepének éves beszámolója szerinti
mérlegfőösszeg 0,1 ezrelékének, és
b) a Bszt.-ben meghatározott portfóliókezelési tevékenység - ide nem értve
az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és a magánnyugdíjpénztár részére
történő portfóliókezelési tevékenység - keretében kezelt, piaci értéken
számított portfólió eszközértéke 0,125 ezrelékének
összege.
(8) Ha a másik EGT-államban székhellyel rendelkező pénzügyi vállalkozás
magyarországi fióktelepe által végez tevékenységet, az általa fizetendő változó
díj éves mértéke a pénzügyi vállalkozás magyarországi fióktelepének éves
beszámolója szerinti mérlegfőösszeg 0,1 ezreléke.
X. Fejezet
Az Országos Betétbiztosítási Alap
85. Általános szabályok
150. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
209. § (1) A hitelintézet - a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel -
csatlakozik az OBA-hoz.
(2)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 72. § (1). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Magyarország területén székhellyel rendelkező hitelintézet másik
EGT-államban létesített fióktelepére az OBA által nyújtott betétbiztosítás
terjed ki.
(2a)
2
2 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 72. § (2). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Magyarország területén székhellyel rendelkező hitelintézet harmadik
országban létesített fióktelepére az OBA által nyújtott betétbiztosítás terjed ki,
kivéve, ha a fióktelep létesítésének helye szerinti ország szabályai ezt nem
teszik lehetővé. Magyarország területén székhellyel rendelkező hitelintézet
harmadik országban létesített fióktelepe önként csatlakozhat az adott ország
betétvédelmi rendszeréhez. A hitelintézet a befogadó ország betétvédelmi
rendszeréhez történő kötelező vagy önkéntes csatlakozásról, valamint a
csatlakozás feltételéről a tudomásszerzéssel, illetve a kérelem benyújtásával
egy időben tájékoztatja az OBA-t.
(3)
3
3 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 72. § (3). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A Felügyelet engedélye esetén nem köteles csatlakozni az OBA-hoz
harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe, ha a Felügyelet döntése szerint
rendelkezik az Európai Parlament és a Tanács 2014/49/EU irányelve által
előírt biztosítással egyenértékű betétbiztosítással.
(4) A betétbiztosítás egyenértékűségének (3) bekezdés szerinti elbírálása
során a Felügyelet figyelembe veszi
a) a biztosított betétek körét,
b) a betétbiztosítással érintett ügyfélkört,
c) a betétbiztosítás mértékét,
d) a betétbiztosítás eljárásrendje alapján a betétkifizetés várható időigényét,
e) a betétkövetelés érvényesítésének lehetőségét, és
f) az OBA véleményét.
(5) Ha a fióktelep a (3) bekezdés alapján nem köteles csatlakozni az
OBA-hoz, önként az OBA-hoz csatlakozhat a (7) bekezdésben meghatározott
kiegészítő biztosítás érdekében, ha megfelel az OBA tagjaira vonatkozó
követelményeknek.
(6)
4
4 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 72. § (4). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Ha a Felügyelet döntése szerint a harmadik országbeli hitelintézet
fióktelepe nem rendelkezik az Európai Parlament és a Tanács 2014/49/EU
irányelve által előírt biztosítással egyenértékű betétbiztosítással, akkor köteles
csatlakozni az OBA-hoz a teljes biztosítás érdekében.
(7) Ha az OBA által nyújtott kártalanítás legmagasabb összege, mértéke vagy
a biztosított betétek köre meghaladja a fióktelepre érvényes betétbiztosítási
rendszer által alkalmazott legmagasabb összeget, mértéket vagy a biztosított
betétek körét, akkor a fióktelep kérésére - ha csatlakozott az OBA-hoz - az
OBA a meghaladó részre kiegészítő biztosítást nyújt. A kiegészítő biztosítás
alapján történő kártalanításra akkor kerülhet sor, ha a fióktelep székhely
országának illetékes hatósága értesítést küld az OBA részére a betétek
befagyásáról. A kiegészítő kártalanítás kifizetésére egyebekben a 217. §
előírásait kell alkalmazni.
(7a)
5
5 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 107. § (1). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Az OBA információt cserél és együttműködik a Felügyelettel, a
szanálási feladatkörében eljáró MNB-vel, a hitelintézetekkel, a külföldi
betétbiztosítási rendszerekkel, a külföldi felügyeleti hatóságokkal és a
nemzetközi betétbiztosítási szervezetekkel.
151. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(8) Az OBA külföldi betétbiztosítási rendszerekkel, valamint külföldi
felügyeleti hatóságokkal együttműködési megállapodásokat köthet,
információkat cserélhet a betétbiztosítási rendszerek tagjaira és a biztosított
betétállományra vonatkozó nyilvántartás, valamint a betétesek kártalanítása
érdekében. Az együttműködés során a betétbiztosítási rendszerek egyeztetik,
hogy az egyes rendszerek alapján a betétest mekkora összegű kártalanítás
illeti meg.
(8a)
1
1 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 107. § (2). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Az OBA tájékoztatja az EBH-t
a) a külföldi betétbiztosítási rendszerekkel, valamint külföldi felügyeleti
hatóságokkal kötött megállapodásokról és azok tartalmáról,
b) minden évben március 31-éig a biztosított betétek összegéről, valamint az
előző év december 31-én rendelkezésére álló pénzügyi eszközeiről.
(9)
2
2 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 72. § (5). Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 6.
Másik EGT-államban székhellyel rendelkező hitelintézet Magyarország
területén létesített fióktelepe betéteseinek kártalanítását a székhely ország
betétbiztosítási rendszere nevében az OBA fizeti ki a székhely ország
betétbiztosítási rendszerének rendelkezései alapján és az általa átutalt
pénzeszközökből azzal, hogy nem felelős a székhely ország betétbiztosítási
rendszerének rendelkezéseinek megfelelő eljárásért. Az OBA a székhely
ország betétbiztosítási rendszere nevében tájékoztatja a kártalanítással
érintett betéteseket.
(10)
3
3 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 72. § (5). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Magyarország területén székhellyel rendelkező hitelintézet másik
EGT-államban létesített fióktelepe esetén az OBA a kártalanítás kifizetését
megelőzően a fióktelep létesítésének helye szerinti ország betétbiztosítási
rendszere rendelkezésére bocsátja a kártalanításhoz szükséges
pénzeszközöket és megtéríti a kártalanítással kapcsolatban felmerült
költségeit. Az OBA biztosítja a fióktelep létesítésének helye szerinti ország
betétbiztosítási rendszere részére a kártalanításhoz szükséges adatok
rendelkezésre állását azzal, hogy az adatokat kizárólag a kártalanítással
kapcsolatos feladatok - ideértve a betétesek tájékoztatását is - ellátása
érdekében lehet felhasználni.
210. § Harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe által gyűjtött betétre
kizárólag az OBA által biztosított mértékig fizethető kártalanítás.
211. § (1) Az OBA feladata
a)
4
4 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 220. §. Hatályos: 2015. VII. 4-től.
a betétes magyar nyelvű tájékoztatása,
b)
5
5 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 108. § (1). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
a vele tagsági jogviszonyban álló hitelintézet tevékenységi engedélyének
a Felügyelet által a 33. § (1) bekezdésében és a 33. § (2) bekezdés c) pontjában
meghatározottak szerinti visszavonása alapján indított végelszámolási vagy
felszámolási eljárás esetén, a betétes részére a 214. §-ban meghatározott
kártalanítási összeg kifizetése,
c) az állammal kötött külön megállapodásban foglalt megbízás alapján az
állam által egyes betétre vállalt kezesség vagy adott biztosítás teljesítésével
kapcsolatos feladatok térítés ellenében történő ellátása,
d)
6
6 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (20). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
a Szantv. alapján a szanálás finanszírozásához történő hozzájárulás.
(2) Az OBA az államtól kapott megbízás alapján ellátja az állam képviseletét
az (1) bekezdésben meghatározott feladatkörében az egyezségi tárgyaláson,
és a felszámolási eljárás során.
152. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3)
1
1 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 108. § (2). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Ha a hitelintézet határon átnyúló szolgáltatás keretében egy másik
tagállamban gyűjt betétet, az (1) bekezdés a) pontjától eltérően a tájékoztatást
azon a nyelven kell megadni, amelyet a betétes a szerződés megkötésekor
választott.
86. Az OBA által biztosított betétek
212. § (1) Az OBA által nyújtott biztosítás csak a névre szóló betétre terjed
ki.
(2) Az OBA által nyújtott biztosítás - a 213. §-ban meghatározott kivétellel - a
betétek számától és pénznemétől függetlenül kiterjed minden olyan betétre,
amelyet
a) 1993. június 30-ig jogszabályban vállalt állami garancia, illetve állami
helytállás nélkül, valamint
b) 1993. június 30-át követően állami garancia nélkül
az OBA-ban tagsággal rendelkező hitelintézetnél helyeztek el.
(3) Az OBA által nyújtott biztosítás kiterjed az 1993. június 30-ig sorozatban
értékpapírszerűen kibocsátott vagy forgalomba hozott betéti okiratra, tekintet
nélkül annak elnevezésére.
(4) Az 1993. június 30-át megelőzően kötött betétszerződések alapján
elhelyezett - állami garanciával (helytállással) biztosított - betétekbe az 1993.
június 30-át követően teljesített új befizetés e törvény rendelkezéseinek
megfelelően - az OBA által - biztosított.
213. § (1) Az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki
a) a költségvetési szerv,
b)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2018. évi CXXVI. törvény 121. § d). Hatálytalan: 2018. XII. 29-től.
c)
3
3 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 74. § (1). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
a helyi önkormányzat,
d)
4
4 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 109. § (1). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
a biztosító, a viszontbiztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár,
valamint a magánnyugdíjpénztár,
e)
5
5 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 221. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
a befektetési alap, a befektetési alapkezelő,
f)
6
6 Módosította: 2014. évi CIV. törvény 97. § d).
a Nyugdíjbiztosítási Alap valamint ezek kezelő szervezetei, és a
nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv,
g) az elkülönített állami pénzalap,
h)
7
7 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 109. § (2). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
a pénzügyi intézmény és a pénzforgalmi intézmény,
i) az MNB,
j) a befektetési vállalkozás, a tőzsdetag, az árutőzsdei szolgáltató,
k) a kötelező vagy önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi,
befektetővédelmi alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja,
l)-m)
8
8 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi CIV. törvény 97. § e). Hatálytalan: 2015. VII. 3-tól.
n)
9
9 Hatályon kívül helyezte: 2018. évi CXXVI. törvény 121. § d). Hatálytalan: 2018. XII. 29-től.
betéteire, valamint a felsoroltak külföldi megfelelőinek betéteire.
153. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2)
1
1 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 109. § (3). Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki az olyan betétre, amelyről
bíróság jogerős ítélettel megállapította, hogy az abban elhelyezett összeg
pénzmosásból származik, valamint a hitelintézet szavatoló tőkéjére, továbbá a
hitelintézet által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírra és saját
váltóra.
(3)
2
2 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 74. § (3). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Az (1) bekezdés a) és c) pontjától eltérően az OBA által nyújtott
biztosítás kiterjed a helyi önkormányzat, valamint a helyi önkormányzat által
alapított költségvetési szerv betétjére, amennyiben a tárgyévet két évvel
megelőző évi beszámolója adatai alapján a helyi önkormányzat költségvetési
mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázezer eurót.
(4)
3
3 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 74. § (3). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A (3) bekezdésben meghatározott összeghatár forintösszegét a tárgyévet
két évvel megelőző év utolsó munkanapján érvényes, a jegybanki
feladatkörében eljáró MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyam alapján
kell meghatározni.
(5)
4
4 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 74. § (3). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A tagintézetek az OBA által biztosított betéteket az OBA által
meghatározott módon megjelölik.
87. Az OBA által fizetett kártalanítás
214. § (1)
5
5 Módosította: 2017. évi CXLV. törvény 134. § c), 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 7.
Az OBA a kártalanításra jogosult személy részére azon
betétkövetelésből, amely olyan hitelintézettel szemben áll fenn, amelynek
engedélyét a Felügyelet a 33. § (1) bekezdése vagy 33. § (2) bekezdés c) pontja
alapján vonta vissza, vagy amelynek felszámolását a bíróság elrendelte,
először a tőke, majd a kamat összegét személyenként és hitelintézetenként
összevontan legfeljebb százezer euró összeghatárig - a (4) bekezdésben foglalt
kivétellel - forintban fizeti ki kártalanításként.
(2) A kártalanítás forintösszegét a kártalanítás 217. § (1) bekezdésében
meghatározott kezdő időpontjának napját megelőző napon érvényes a
jegybanki feladatkörében eljáró MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyam
alapján kell meghatározni.
(3) Devizabetét esetén a kártalanítás összegének, valamint az e bekezdés
szerinti összeghatárának megállapítása - a kifizetés időpontjától függetlenül -
a kártalanítás 217. § (1) bekezdésében meghatározott kezdő időpontjának
napját megelőző napon érvényes, a jegybanki feladatkörében eljáró MNB által
közzétett hivatalos devizaárfolyamon történik.
(4) A Magyarországon székhellyel rendelkező hitelintézet külföldi
fióktelepénél elhelyezett betétek alapján járó kártalanítást az OBA a fióktelep
országának hivatalos devizanemében fizeti ki. Ha a fióktelep országának
hivatalos devizája nem euró, először a kártalanítási összeghatárnak megfelelő
forintösszeget kell a 217. § (1) bekezdésében meghatározott kezdő időpontot
megelőző napon érvényes, a jegybanki feladatkörében eljáró MNB által
közzétett hivatalos devizaárfolyamon megállapítani, majd ugyanezen napi a
jegybanki feladatkörében eljáró MNB által közzétett hivatalos
forint/devizaárfolyamon a fióktelep országának hivatalos devizájában a
kártalanítás összegét megállapítani.
154. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(5)
1
1 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 8.
Az OBA azon betétkövetelés tőkeösszege után, amely olyan
hitelintézettel szemben áll fenn, amelynek engedélyét a Felügyelet a 33. § (1)
bekezdése vagy 33. § (2) bekezdés c) pontja alapján vonta vissza, vagy
amelynek felszámolását a bíróság elrendelte, a még nem tőkésített és ki nem
fizetett kamatot a kártalanítás 217. § (1) bekezdésében meghatározott kezdő
időpontját megelőző napig legfeljebb az (1) bekezdésben meghatározott
összeghatárig a szerződés szerinti kamatlábbal téríti meg a kártalanításra
jogosult személy részére.
(6) Nyereménybetétek esetén - a betét elhelyezésének időpontjától
függetlenül - a betétes legfeljebb az (1) bekezdésben meghatározott
összeghatárig a betét névértékének megfelelő összegű kártalanításra jogosult.
(7) A betétes az (1)-(6) bekezdés szerinti kártalanítást meghaladó kifizetésre
az OBA-val szemben semmilyen jogcímen nem tarthat igényt.
(8) Közös betét esetén az (1)-(3) bekezdésben meghatározott kártalanítási
összeghatárt a kártalanításra jogosult minden személy esetén külön kell
számításba venni. A kártalanítási összeg számítása szempontjából - eltérő
szerződési kikötés hiányában - a betét összege a betéteseket azonos arányban
illeti meg.
(9)
2
2 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 75. §. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Hitelintézetek egyesülése vagy fiókteleppé alakulása, valamint
betétállomány átruházása esetén a betéteseket legalább egy hónappal a
változást megelőzően írásban tájékoztatni kell a változásról, kivéve, ha a
szanálási jogkörében eljáró MNB vagy a Felügyelet üzleti titok vagy a
pénzügyi stabilitás védelme érdekében rövidebb határidőt tesz lehetővé.
(10)
3
3 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 75. §. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A hitelintézetek egyesülése vagy fiókteleppé alakulása, valamint a
betétállomány átruházása esetén az (1)-(3) bekezdés szerinti összeghatár
szempontjából 3 hónapig külön betétnek minősülnek egyazon betétesnek az
egyesülés, átruházás, illetve a fiókteleppé alakulás előtt az összeolvadó,
beolvadó, átadó, átvevő vagy átalakuló hitelintézetnél elhelyezett betétei.
(11)
4
4 Megállapította: 2017. évi CXCVII. törvény 407. §. Hatályos: 2018. VII. 1-től.
Az olyan betétre, amellyel kapcsolatban pénzmosás miatt
büntetőeljárás van folyamatban, a büntetőeljárásnak a bíróság jogerős
ügydöntő határozatával vagy véglegessé vált nem ügydöntő végzésével történő
befejezéséig, valamint az ügyészségnek vagy a nyomozó hatóságnak a
feltételes ügyészi felfüggesztés vagy közvetítői eljárás céljából történő
felfüggesztésről szóló, illetve további jogorvoslattal nem támadható eljárást
megszüntető határozata meghozataláig kártalanítás nem fizethető ki.
(12)
5
5 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi CIV. törvény 97. § f). Hatálytalan: 2015. VII. 3-tól.
155. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(13)
1
1 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 110. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
A betétes elhalálozása esetén - a betétek elhelyezésének időpontjától
függetlenül - az örökhagyó és az örökösök betétjét a hagyatékátadó végzés
vagy a bírósági ítélet jogerőre emelkedésétől számított egy évig vagy a
rögzített kamatozású kamatperiódus végéig - a kettő közül a későbbi időpontig
- külön betétnek kell tekinteni, és az (1)-(3) bekezdés szerinti kártalanítási
összeghatár meghatározásánál nem kell összevonni az örökösök más
betéteivel. Az örökhagyó betétje után a kártalanítás az (1)-(3) bekezdésben
meghatározott összeghatárig fizetendő ki, függetlenül az örökösök számától.
Ezt a rendelkezést a közös betétekre is alkalmazni kell. Ha az örökhagyót a
214/A. § alapján elhelyezett betétei után magasabb összegű kártalanítás illette
volna meg, akkor az örökösöket megilleti a magasabb összeg a hagyatékátadó
végzés vagy a bírósági ítélet jogerőre emelkedésétől számított három hónapig,
a 214/A. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárig, függetlenül az
örökösök számától.
(14) Az (1)-(3) bekezdés alkalmazása során az egyéni vállalkozó által
elhelyezett betét - elhelyezésének időpontjától függetlenül - az ugyanazon
személy által magánszemélyként elhelyezett betéttől külön betétnek minősül.
(15) A közjegyzői, végrehajtói, ügyvédi letéti, őrzési tevékenységhez
kapcsolódóan a hitelintézetnél nyitott számlák - amelyeket a hitelintézet nem a
6. § (1) bekezdése szerinti letéti szolgáltatás keretében vezet - az (1)-(3)
bekezdésének alkalmazása során elhelyezésének időpontjától függetlenül a
kártalanítási összeghatár szempontjából külön betétnek minősülnek a
közjegyzőnek, végrehajtónak, ügyvédnek a hitelintézetnél lévő más betéteitől.
E számlára (több számla esetén valamennyi számlára külön-külön) a
közjegyzővel, végrehajtóval, ügyvéddel szemben a 213. § (1) bekezdés l)
pontjában rögzített kizáró ok fennállása esetén is kiterjed az OBA által nyújtott
biztosítás. Az OBA jogosult - a 217. § szerinti kártalanítási eljárás során - az
ügyvédi kamarai szabályzatban előírt letéti nyilvántartásnak az ügyvédtől
(ügyvédi irodától) való bekérésével ellenőrizni, hogy a kártalanítási
összeghatár szempontjából külön betétnek minősül-e az ügyvédi letéti számlán
elhelyezett összeg.
214/A. §
2
2 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 76. §. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
(1) A 214. § (1) bekezdésben meghatározott értékhatárt
meghaladóan az OBA a kártalanításra jogosult természetes személy részére
további legfeljebb ötvenezer euró összeghatárig fizet kártalanítást azon
betétkövetelések esetén, amelyeket a kártalanítás kezdő napját megelőző
három hónapban elkülönített számlán helyeztek el és a (2) bekezdésben
meghatározott eredetüket a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően
igazolták a tagintézet részére.
(2) Az (1) bekezdés abban az esetben alkalmazandó, ha a betét forrása
a) lakóingatlan eladása, lakásbérleti vagy lakáshasználati jog eladása,
b) munkaviszony megszűnéséhez, nyugdíjazáshoz kapcsolódó juttatás,
c) biztosítási összeg vagy
d) bűncselekmény áldozatainak vagy tévesen elítélteknek járó kártérítés.
(3) A jogosult a betét forrását az elkülönített számlán történő elhelyezés
napján a következő okiratokkal igazolja:
a) a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben 30 napnál nem
régebbi adásvételi szerződés vagy tulajdonjog, bérleti jog, használati jog
átruházására irányuló egyéb okirat másolata,
b) a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben 30 napnál nem
régebbi munkáltatói, kifizetői igazolás,
156. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c) a (2) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben a biztosító 30 napnál
nem régebbi igazolása,
d) a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott esetben a bíróság 30 napnál
nem régebbi határozata.
215. §
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 77. §. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
(1) Az OBA által biztosított betétek esetében a hitelintézet és a
betétes közötti beszámításnak kizárólag akkor van helye, ha a betétesnek a
hitelintézettel szemben a kártalanítás 217. § (1) bekezdésében meghatározott
kezdő időpontját megelőzően lejárt tartozása van. A beszámítás feltétele, hogy
a hitelintézet a betétre vonatkozó szerződés megkötésekor a vonatkozó
szerződési feltételek rögzítésével tájékoztatja a betétest az e bekezdés szerinti
beszámításról a kártalanítási összeg meghatározásánál.
(2) A hitelintézet kártalanítás esetén a betétekre vonatkozó adatok
átadásával egyidejűleg köteles a beszámítási igényét az OBA-val közölni. A
hitelintézet köteles a szerződési feltételek bemutatásával igazolni, hogy az (1)
bekezdésnek megfelelően tájékoztatta a betétest. Ha a beszámításra sor kerül,
akkor az OBA a 214. § szerinti összegből a hitelintézetet megillető és részére
átutalt összeg levonása után fennmaradó összeget fizeti ki a betétes részére.
(3) A kártalanítás mértékének megállapítása során az ügyfélnek az OBA
tagjánál fennálló valamennyi betétkövetelését össze kell számítani.
(4)
2
2 Módosította: 2017. évi L. törvény 469. § g).
Lakáscélú hitel fedezetéül szolgáló betét esetén az OBA akkor teljesít
kifizetést, ha a kártalanítási összeg felvételére való jogosultság a felek
megegyezése vagy bíróság jogerős ítélete, illetve hatóság végleges határozata
alapján kétséget kizáróan megállapítható.
216. § (1) Az állami kezességvállalás mellett elhelyezett betétek esetén a
kártalanítás kifizetését és az államot megillető követelés érvényesítését az
OBA - megegyezés szerinti térítés ellenében - az állammal írásban kötött
szerződés alapján átvállalhatja. Ha az állami kezesség érvényesítése az OBA-n
keresztül történik, a kifizetésre és az államot megillető követelésre a (2)-(4)
bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.
(2) Az állami kezesség beváltása és az ebből eredő állami követelés
érvényesítése során az állam nevében az államháztartásért felelős miniszter
jár el. Ha az OBA észleli, hogy a betétek között van állami kezességvállalás
mellett elhelyezett betét, írásban keresi meg az államháztartásért felelős
minisztert.
(3) Az állami kezességvállalás mellett elhelyezett betétek esetén az
államháztartásért felelős miniszter a központi költségvetés terhére a
kártalanítás 217. § (1) bekezdésében meghatározott kezdő időpontjától
számított negyvenöt munkanapon belül bocsátja a kezesség beváltásához
szükséges pénzeszközöket az OBA rendelkezésére. Ezt az összeget az OBA
kizárólag a kezesség beváltásból származó fizetési kötelezettség teljesítésére
használhatja fel, amely kifizetéseket az államháztartásért felelős miniszter
képviselője a hitelintézetnél a helyszínen ellenőrizheti.
157. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(4) Az állami kezesség beváltása címén kifizetett összegek erejéig a
hitelintézettel szembeni követelés a betétesről az államra száll át. A követelés
átszállásával az állam a korábbi jogosult helyébe lép. Az állam a követeléseit a
hitelintézet tevékenységi engedélyének a 33. § (1) bekezdés a) pontja szerinti
visszavonása alapján indított végelszámolási eljárásban vagy a hitelintézet
felszámolási eljárásában jogosult érvényesíteni. A hitelintézet a 33. § (1)
bekezdés a) pontjában elrendelt tevékenységi engedély visszavonása alapján
indított végelszámolása vagy felszámolása során az állam azon betétek
tekintetében is jogosult hitelezőként fellépni, amelyekből származó jogok még
nem szálltak át az államra, ha az állam kezességvállalás alapján egyébként
fizetni köteles.
88. Kifizetés az OBA-ból
217. § (1)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 78. § (1). Módosította: 2014. évi CIV. törvény 96. § (2).
Az OBA
a)
2
2 Megállapította: 2016. évi LV. törvény 19. §. Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 9.
a hitelintézet tevékenységi engedélye 33. § (1) bekezdésében és a 33. §
(2) bekezdés c) pontjában meghatározott visszavonásáról hozott határozat
közlésének vagy
b)
3
3 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi LV. törvény 21. §. Hatálytalan: 2016. VI. 9-től.
c) a felszámolási eljárás kezdeményezése esetén a bíróság felszámolást
elrendelő végzése közzétételének
időpontját követő napon [az a)-c) pont a továbbiakban együtt: a kártalanítás
kezdő időpontja] megkezdi és tizenöt munkanapon belül a betétesek
rendelkezésére bocsátja a kártalanítást.
4
4 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 10.
(1a)
5
5 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 78. § (2). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A kártalanítás (1) bekezdésben meghatározott kifizetéséhez a
betétesnek nem kell kérelmet benyújtania.
(1b)
6
6 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 78. § (2). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Az (1) bekezdésben meghatározott kifizetési határidő hosszabb lehet,
ha:
a) a betétes jogosultsága bizonytalan vagy a betét jogvita tárgyát képezi,
b) a betét kifizetését kormányok vagy nemzetközi szervezetek korlátozták,
c) a betétre a 214/A. § alapján magasabb kártalanítási összeghatár
vonatkozik,
d) a betét tulajdonosa helyi önkormányzat vagy
e) a kártalanítást a fióktelep létesítésének helye szerinti ország
betétbiztosítási rendszere fizeti ki a 209. § (9)-(10) bekezdése alapján.
(1c)
7
7 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 140. §. Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 11.
Ha az OBA nem bocsátja rendelkezésre a kártalanítást a betétesek
részére hét munkanapon belül, a természetes személy betétes írásban
kérelmet nyújthat be az OBA-hoz a betét sürgős kifizetése érdekében. Az OBA
a hitelintézet által a 228. § (8) bekezdésében meghatározottak szerint
rendelkezésre bocsátott betétnyilvántartásban szereplő betétes részére a
betétnyilvántartásban szereplő betét alapján a sürgős kifizetésre vonatkozó
kérelem benyújtásától számított öt munkanapon belül részkifizetést teljesít,
amely nem haladhatja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum
négyszeresét. A sürgős kifizetés keretében teljesített kártalanítás összege a
teljes kártalanítás összegét csökkenti.
158. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) Az OBA legalább két országos napilapban, valamint honlapján közzéteszi
a betétesek kártalanításának feltételeit és a lebonyolításával kapcsolatos
információkat. Az OBA által közzétett információkat a kártalanítással érintett
hitelintézet a honlapján is közzéteszi.
(3) A betétet gyűjtő hitelintézet a névre szóló betét esetén köteles a betétes
nevén kívül - a 2. mellékletben felsoroltak közül az OBA előírásai szerint - két
további azonosító adatot nyilvántartani, a kártalanításra való jogosultság
egyértelmű megállapítása érdekében.
(4)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 78. § (3). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A kifizetések teljesítése hitelintézetnek adott megbízás, a kártalanítási
összeg hitelintézethez a betétes részére történő átutalása, fizetési számláról a
Posta Elszámoló Központot működtető intézményen keresztül történő
készpénzkifizetés, közvetlen kifizetés vagy készpénz-helyettesítő fizetési
eszköz útján az elhelyezés országának törvényes fizetőeszközében történik.
(5)
2
2 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 78. § (4). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Az OBA a Szantv. alapján hozzájárul a szanálás finanszírozásához. A
hozzájárulás összegét a szanálási feladatkörében eljáró MNB határozza meg
az OBA Igazgatótanácsával folytatott egyeztetést követően.
218. § A kártalanítással érintett hitelintézet az OBA kezdeményezése esetén
az OBA által biztosított betétek alapján járó kártalanítás kifizetésével együtt
járó feladatok ellátására az OBA-val megállapodást köt. E feladatok ellátásáért
a hitelintézet a működése során hatályban volt legutolsó üzletszabályzata
szerinti, vagy a legutolsó üzletszabályzata tartalmilag leginkább hasonló
tételének megfelelő térítésre jogosult.
89. A kifizetett betétkövetelések átszállása
219. § (1) Ha az OBA a betéteseknek kártalanítást fizetett ki, a
hitelintézettel szembeni követelés - a kifizetett összeg erejéig - a betétesről az
OBA-ra száll át. A követelés átszállásával az OBA a korábbi jogosult helyébe
lép. Az OBA a 217. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az átszállt
követeléseket jogosult érvényesíteni.
(1a)
3
3 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 79. §. Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 12.
Ha az OBA hozzájárul egy hitelintézet szanálásának finanszírozásához,
a hozzájárulás összegének erejéig az OBA-nak követelése keletkezik az
érintett hitelintézettel szemben, amely követelést az 57. § (1) bekezdés a)
pontja szerinti kielégítési csoportba szükséges sorolni.
(1b)
4
4 Beiktatta: 2016. évi LV. törvény 20. §. Hatályos: 2016. VI. 9-től.
Az OBA a 217. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben a
szövetkezeti hitelintézetek integrációjában részvevő hitelintézettel szembeni
követelését az Szhitv.-ben meghatározott egyetemlegesség alapján jogosult
érvényesíteni a Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Alapjával, az
Integrációs Szervezettel, a Központi Bankkal, illetve a többi szövetkezeti
hitelintézettel szemben.
(2) Az OBA-ból a kártalanításra jogosult személy részére történt bármilyen
kifizetés esetén az érintett hitelintézet az OBA által kifizetett összeget és a
kifizetéshez kapcsolódóan az OBA-nál felmerült költségeket köteles az
OBA-nak visszafizetni, megfizetni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a
hitelintézet OBA-ban való tagsága megszűnt.
159. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3) Hitelintézet a 33. § (1) bekezdés a) pontjában elrendelt tevékenységi
engedély visszavonása alapján indított végelszámolása vagy felszámolása
során az OBA azon betétek tekintetében is jogosult hitelezőként fellépni,
amelyekből eredő jogok még nem szálltak át az OBA-ra, de amelyekért a 214. §
szerint fizetni tartozik, ideértve a kifizetés kapcsán felmerülő költségeket is.
(4) A (2) bekezdés alkalmazásában a kifizetéshez kapcsolódóan az OBA-nál
felmerülő költség a kifizető hitelintézet díja, az átutalások költsége, a
nyomdaköltség, a kommunikációs költség, a számítástechnikai költség és a
jogi költség.
(5)
1
1 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi LV. törvény 21. §. Hatálytalan: 2016. VI. 9-től.
90. Az OBA jogállása
220. § (1) Az OBA jogi személy.
(2) Az OBA székhelye: Budapest.
(3)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (25). Hatálytalan: 2014. VII. 21-től.
(4)
3
3 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 223. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Az OBA pénzeszközei nem vonhatók el, és a 211. §-ban meghatározottól
eltérő célra - a 232. § (2) bekezdésben foglalt kölcsönből és a 232. § (3)
bekezdésben foglalt kötvényből eredő kötelezettségei teljesítésének, valamint
az OBA-nak az igazgatótanács által a 224. § (1) bekezdés i) pontja szerint
jóváhagyott működési költségei fedezésének kivételével - nem használhatók
fel.
(5) Az OBA saját tőkéje nem osztható fel.
(6)
4
4 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 141. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Az OBA-t harmadik személyekkel szemben, valamint bíróság és hatóság
előtt az igazgatótanács elnöke vagy az ügyvezető képviseli.
221. § Az OBA pénzügyi-számviteli ellenőrzését az Állami Számvevőszék
végzi.
222. § (1) Az OBA könyvvizsgálót bíz meg.
(2) Az OBA könyvvizsgálóját a pénzügyi intézmények könyvvizsgálatára
jogosultak közül választja az igazgatótanács.
(3) A könyvvizsgáló természetes személy megbízatása legfeljebb öt évig
tarthat, és a megbízatás lejártát követő harmadik év után lehet újabb
megbízási szerződést kötni ugyanazon könyvvizsgálóval. A könyvvizsgálói
társaság által alkalmazott (munkavállaló, vezető tisztségviselő,
munkavégzésre kötelezett tag) könyvvizsgáló legfeljebb öt évig láthat el
könyvvizsgálói feladatokat az OBA-nál és a megbízatás lejártát követő
harmadik év után láthatja el újra a könyvvizsgálói feladatokat.
(4) A könyvvizsgáló feladata az OBA könyvviteli nyilvántartásának és éves
beszámolójának felülvizsgálata, továbbá véleménynyilvánítás az OBA
gazdálkodásával, a vagyonkezeléssel és felhasználással kapcsolatos
igazgatótanácsi előterjesztések hitelességéről.
91. Az OBA szervezete
223. § (1) Az OBA irányító szerve az igazgatótanács.
(2) Az OBA igazgatótanácsának tagjai:
a) a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter által
kijelölt személy,
160. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b)
1
1 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (21). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
az MNB elnöke által kijelölt két személy, akik közül az egyik az MNB tv.
4. § (8) bekezdésében, a másik az MNB tv. 4. § (9) bekezdésében
meghatározott feladatot felügyelő alelnök vagy e feladatot ellátó vezető,
c) a hitelintézetek érdek-képviseleti szervezetei által kijelölt két személy,
d) a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének igazgatósági
elnöke által kijelölt személy, továbbá
e) az OBA ügyvezetője.
(3) Az igazgatótanácsi tag - az igazgatótanács jóváhagyásával - írásban
állandó helyettest nevezhet ki, aki a tag távollétében teljes döntési joggal vesz
részt az igazgatótanács ülésein.
(4) Az igazgatótanács ülése akkor határozatképes, ha tagjainak több mint
fele jelen van. Az igazgatótanács a határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza.
Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.
(5) Az igazgatótanács tagjai közül évenként elnököt és alelnököt választ.
Nem választható elnökké és alelnökké az ügyvezető.
(6)
2
2 Beiktatta: 2016. évi LIII. törvény 126. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től.
Az igazgatótanács ülésein az OBA ügyvezető igazgató-helyettese
tanácskozási joggal vehet részt.
92. Az OBA igazgatótanácsának feladata
224. § (1) Az igazgatótanács
a)
3
3 Megállapította: 2016. évi LIII. törvény 127. § (1). Hatályos: 2016. VII. 1-től.
irányítja és ellenőrzi az OBA gazdálkodási és egyéb - ide nem értve az
ügyvezető igazgató-helyettes által irányított, illetve az OBA munkaszervezete
által jogszabály alapján más jogi személy részére végzett - tevékenységét a
jogszabályokban foglalt rendelkezések figyelembevételével,
b) elfogadja az OBA szabályzatait,
c)
4
4 Megállapította: 2016. évi LIII. törvény 127. § (2). Hatályos: 2016. VII. 1-től.
meghatározza az OBA ügyvezetőjének, megbízottainak feladatait,
megállapítja díjazásukat,
d) dönt az egyes feladatokra esetileg létrehozott különleges bizottságok
összetételéről,
e) meghatározza az igazgatótanács üléseinek ügyrendjét, helyét, időpontját,
f) meghatározza a hitelintézetek számára azoknak a különleges jelzéseknek,
tájékoztatóknak vagy más eszközöknek az alkalmazását, amelyek alapján
megállapítható, hogy a hitelintézeteknél elhelyezett betétek biztosítva vannak,
g) dönt az OBA feladatainak végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről,
h) meghatározza az OBA által e törvény értelmében teljesítendő kifizetések
rendjét,
i) dönt az OBA költségvetéséről, ezen belül a működési költségeiről,
j) évente egyszer, legkésőbb a gazdasági év befejezését követő év május 30.
napjáig elfogadja az OBA éves beszámolóját és a könyvvizsgáló jelentését,
megállapítja az OBA vagyoni helyzetét és az ezekről szóló beszámolóját
benyújtja az Állami Számvevőszéknek, valamint megküldi a hitelintézeteknek,
k) évente egyszer kialakítja az OBA díjpolitikáját az e törvényben foglalt
kereteken belül, és azt ismerteti a hitelintézetekkel; a díjpolitika alapján
meghatározza tagjainak éves befizetési kötelezettségét,
l) dönt a kizárásokról,
m) határoz a 234. § (6)-(8) bekezdése szerinti megemelt, illetve rendkívüli
díjfizetési kötelezettség előírásairól,
161. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
n) javaslatot tesz a Felügyeletnek a hitelintézetek betétbiztosítással
kapcsolatos kötelezettségeinek ellenőrzésére,
o)
1
1 Megállapította: 2016. évi LIII. törvény 127. § (3). Hatályos: 2016. VII. 1-től.
a Befektető-védelmi Alap igazgatóságának javaslatára kinevezi és
felmenti az ügyvezető igazgató-helyettest, meghatározza feladatait,
megállapítja díjazását,
p)
2
2 Beiktatta: 2016. évi LIII. törvény 127. § (3). Hatályos: 2016. VII. 1-től.
ellátja az e törvényben meghatározott egyéb feladatokat.
(2) Az igazgatótanács feladatainak végrehajtása során igénybe veheti a
Felügyelet szolgáltatásait.
(3)
3
3 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 111. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Az igazgatótanács az európai felügyeleti hatóság (Európai Bankhatóság)
létrehozásáról, a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/78/EK
bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. november 24-i
1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (2) bekezdése
szerinti hatáskörrel rendelkező hatóság.
225. § (1) Az igazgatótanács nevezi ki, és menti fel az ügyvezetőt, valamint
gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az igazgatótanács e jogkörét - a
kinevezés és felmentés kivételével - az igazgatótanács elnökére átruházhatja.
(2) Az igazgatótanács ellenőrzi az OBA ügyvezetőjének tevékenységét.
93. Az OBA ügyvezetője és munkaszervezete
226. § (1) Az OBA önálló munkaszervezettel rendelkezik.
(2)
4
4 Megállapította: 2017. évi LXIX. törvény 173. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
Az OBA tevékenységének operatív irányítását az ügyvezető, a
Befektető-védelmi Alappal kapcsolatos operatív feladatok irányítását az
ügyvezető helyettese látja el. A belső ellenőr felett a munkáltatói jogokat az
ügyvezető a munkaviszony létesítése, megszüntetése, a javadalmazás és az
ellenőrzési tárgykörök meghatározása tekintetében az igazgatótanács előzetes
jóváhagyása mellett gyakorolja. Az ügyvezető igazgató-helyettes által
irányított, elkülönített munkaszervezetben feladatokat ellátó munkavállalók
kivételével az ügyvezető gyakorolja az OBA alkalmazottai felett a munkáltatói
jogokat. Az ügyvezető igazgató-helyettes által irányított, elkülönített
munkaszervezetben feladatokat ellátó munkavállalók feletti munkáltatói
jogokat az ügyvezető igazgató-helyettese gyakorolja.
(3) Az ügyvezető - az igazgatótanács egyetértésével - egyes feladatok
ellátására munkaviszonyon kívüli megbízást adhat ki vagy együttműködési
megállapodásokat köthet.
(4) Az OBA vezetője és alkalmazottai tekintetében a munka törvénykönyvéről
szóló 2012. évi I. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
226/A. §
5
5 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 142. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
(1) Ha a munkaszervezet törvényben meghatározott, más önálló
jogi személy működtetésével összefüggésben felmerülő operatív feladatokat is
ellát, a működtetés költségeihez az érintett jogi személy arányosan hozzájárul.
(2) A hozzájárulás éves összegéről, valamint megfizetésének módjáról az
igazgatótanács az érintett jogi személy irányításáért felelős szervezettel
évente megállapodást köt.
(3)
6
6 Módosította: 2017. évi CXXXVI. törvény 87. § a).
A munkaszervezet kamarai jogtanácsosa ellátja az (1) bekezdés szerinti
jogi személy kamarai jogtanácsosi tevékenységét is.
162. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
227. § Az igazgatótanács feladatkörében eljárva a megbízásokat az e
törvényben meghatározott összeférhetetlenségi szabályok megfelelő
alkalmazásával adja ki.
94. Az OBA információellátása
228. § (1) Az OBA a hitelintézettől csak a tevékenysége ellátásához
szükséges, a Felügyeletnek és a jegybanki feladatkörében eljáró MNB
rendelkezésére nem álló adatokat kérhet.
(2) Az OBA kérésére
a) a hitelintézet az e törvényben foglaltaknak megfelelően az OBA által
meghatározott adatok, és
b) a Felügyelet és a jegybanki feladatkörében eljáró MNB a rendelkezésére
álló adatok vonatkozásában információt ad.
(3) Az OBA-hoz csatlakozott fióktelep vezető állású személye az OBA-nak
haladéktalanul - írásban - bejelenti, ha a külföldi hitelintézet vagy annak
bármely államban működő fióktelepe fizetésképtelenné vált.
(4) Az OBA a (2) bekezdésben meghatározott adatokat kizárólag feladatainak
ellátása érdekében használhatja fel.
(5) A tagintézetek betétbiztosítással kapcsolatos kötelezettségeinek
teljesítését - ideértve az adatoknak az OBA kifizető rendszerének megfelelő
rendelkezésre állását és a betétek személyenként történő összevonását - a
Felügyelet a helyszínen ellenőrzi. Az OBA ellenőrzéssel kapcsolatos javaslatát
a Felügyelet figyelembe veszi az éves ellenőrzési tervének kialakításakor.
(6)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 81. § (1). Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 13.,
2014. évi CIV. törvény 96. § (5).
A tagintézet köteles a betétekre és a betétesekre vonatkozó - a 2.
melléklet szerinti - azonosító adatokat oly módon nyilvántartani, hogy azok a
kártalanítás végrehajtása céljából, az OBA által kérteknek megfelelően az OBA
kérésére három munkanapon belül átadhatóak legyenek.
(7)
2
2 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 81. § (1). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Az OBA a tagintézetek által megküldött adatállományok alapján legalább
háromévente, indokolt esetben gyakrabban teszteli kifizető rendszerének
működését. A tesztelés érdekében a tagintézetek által megküldött adatokat az
OBA kizárólag a teszteléshez használja fel, a tesztelést követően törli az
adatokat.
(8) Kártalanítás esetén a hitelintézet az OBA erre vonatkozó igényének
közlését követő három munkanapon belül az OBA rendelkezésére bocsátja a
betétnyilvántartásainak az OBA kifizető rendszere által történő
feldolgozásához szükséges átalakító programot, valamint biztosítja a
betétállományára vonatkozó adatoknak az OBA kifizető rendszere által történő
feldolgozhatóságát.
(9)
3
3 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 81. § (2). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Kártalanítás esetén a hitelintézet a 213. § (3) bekezdésben
meghatározott feltétel teljesülésének ellenőrzése érdekében haladéktalanul
megkeresi a számlával, betéttel rendelkező helyi önkormányzatokat. A helyi
önkormányzat a kincstár által kiállított igazolást megküldi a hitelintézet
részére és a hitelintézet ennek alapján átadja az OBA-nak a betétbiztosítás alá
tartozó helyi önkormányzatok betétállományára vonatkozó adatokat.
163. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
229. § (1) Az OBA-val munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb
jogviszonyban, megbízási jogviszonyban álló személy, valamint az
igazgatótanács tagja a feladata ellátásával kapcsolatban tudomására jutott
banktitkot, üzleti titkot, továbbá minden olyan adatot, tényt vagy körülményt,
amelyet törvény előírásai szerint az OBA nem köteles más hatóságok, illetve a
nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni, az adat jellege szerinti titokként
köteles megőrizni.
(2)
1
1 Módosította: 2018. évi LIV. törvény 38. §.
Az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény üzleti titokra
vonatkozó szabályait kell alkalmazni különösen a 209. § (8) bekezdésében
foglalt megállapodással, illetve együttműködéssel összefüggően keletkezett, a
külföldi betétbiztosítási rendszer vagy külföldi felügyeleti hatóság - általa
üzleti titokként kezelt - adatára, azzal, hogy ez nem veszélyeztetheti az OBA
által ellátott közfeladatokkal kapcsolatos adatok nyilvánosságát.
230. § Kártérítési igény az OBA-val szemben a jogellenesen okozott kár
miatt csak akkor érvényesíthető, ha megállapítható, hogy az OBA eljárása
vagy mulasztása törvénysértő volt, és a bekövetkezett kárt ez idézte elő.
95. Az OBA számlavezetése és pénzkezelése
231. § (1) Az OBA pénzforgalmi számláján jóváírandók az OBA összes
pénzbevételei, beleértve a működésből származó bevételeket is, ugyanakkor a
pénzforgalmi számlát meg kell terhelni a működéssel kapcsolatos
pénzkiadásokkal, valamint a biztosítási jellegű tevékenységből eredő
kifizetésekkel.
(2)
2
2 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 14.
Az OBA pénzeszközeit - a házipénztárt, a pénzforgalmi számlán tartott
likviditási tartalékot, valamint a kifizetés lebonyolítására vagy más, az OBA
működéséhez szükséges célra hitelintézethez átutalt összeget kivéve -
diverzifikált módon állampapírban vagy az MNB-nél elhelyezett betétben kell
tartani.
(3) Az OBA esetleges nyereségét kizárólag a saját tőkéjének növelésére
fordíthatja.
96. Az OBA forrásai
232. § (1) Az OBA forrásai:
a) a csatlakozási díj,
b) hitelintézetek által teljesített rendszeres, illetve rendkívüli éves befizetés,
c) az OBA által felvett kölcsön,
d) egyéb bevétel, valamint
e) az OBA által kibocsátott kötvény.
(2)
3
3 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 226. §. Hatályos: 2015. VII. 4-től.
Az OBA kölcsönt vehet fel
a) a 211. § (1) bekezdés b) és d) pontja szerinti feladatok ellátása érdekében
az MNB-től, illetve
b) a 211. § (1) bekezdés b) és d) pontja szerinti feladatok ellátása, valamint
az a) pont szerinti kölcsön visszafizetése érdekében hitelintézettől.
(3)
4
4 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 226. §. Hatályos: 2015. VII. 4-től.
Az OBA a 211. § (1) bekezdés b) és d) pontja szerinti feladatok ellátása,
valamint a (2) bekezdés szerinti kölcsönök visszafizetése érdekében kötvényt
bocsáthat ki.
164. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(4)
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 226. §. Hatályos: 2015. VII. 4-től.
Az állam készfizető kezesként felel az OBA azon fizetési
kötelezettségeiért, amelyek a (2) bekezdés szerinti kötelezettségei teljesítése
érdekében felvett - az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott
összegű - kölcsöneiből és kötvénykibocsátásából erednek. Az OBA
kötelezettségei biztosítékaként az állami készfizető kezességvállaláson túl a
hitelező további biztosíték előírására nem köteles. Az állami
kezességvállalásért az OBA-nak kezességvállalási díjat nem kell fizetnie.
97. Csatlakozási díj
233. § Az OBA-hoz csatlakozó hitelintézet - az engedély kézhezvételét követő
harminc napon belül - a jegyzett tőkéjének fél százalékával megegyező
összeget köteles az OBA-ba egyszeri csatlakozási díjként befizetni.
98. Éves díjfizetési kötelesség
234. § (1)
2
2 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 143. § (1). Hatályos: 2016. V. 31-től.
Az OBA tagjai éves díjat fizetnek, amely
a) alapdíjból és
b) kockázat alapú változó díjból áll.
(1a)
3
3 Megállapította: 2017. évi LXII. törvény 42. §. Hatályos: 2017. VIII. 1-től.
Az OBA tagjai által fizetendő alapdíjat úgy kell megállapítani, hogy az
figyelembe vegye a hitelintézetnél a tárgyévet megelőző december 31-én
fennálló - az OBA által a 212. §és a 213. § szerint biztosított - betétek
kártalanítási kötelezettség alá tartozó részének összegét, valamint a
hitelintézet önkéntes betétbiztosítási alapban vagy kötelező intézményvédelmi
szervezetben fennálló tagságára tekintettel fizetett tagdíj összegét. Kiegészítő
biztosítás esetén az éves díj megállapításakor figyelembe kell venni a
kiegészítő biztosítással érintett betétrész összegét és a fióktelep székhely
országának betétbiztosítási rendszere által nyújtott biztosítást.
(1b)
4
4 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 143. § (2). Hatályos: 2016. V. 31-től.
Az OBA tagjai által fizetendő kockázat alapú változó díj
megállapításakor az alábbi szempontokra kell figyelemmel lenni:
a) a hitelintézet tőkehelyzete,
b) a hitelintézet likviditási és finanszírozási helyzete,
c) a hitelintézet eszközeinek minősége,
d) a hitelintézet egyéb kockázati mutatói, üzleti modellje és stratégiai terve,
e) az OBA kártalanítása esetén várható vesztesége.
(1c)
5
5 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 143. § (2). Hatályos: 2016. V. 31-től.
A kockázat alapú változó díj megállapításakor figyelembe vehető a
hitelintézet 575/2013/EU rendelet 113. cikk (7) bekezdése szerinti
intézményvédelmi rendszerben való tagsága és az alacsony kockázatú
szektorhoz tartozás az (1b) bekezdés d) pontján belül pótlólagos kockázati
elemként.
(1d)
6
6 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 143. § (2). Hatályos: 2016. V. 31-től.
A kockázat alapú változó díj megállapításának részletes szabályait az
MNB elnöke rendeletben határozza meg.
(1e)
7
7 Beiktatta: 2016. évi LIII. törvény 129. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től.
Az OBA tájékoztatja az EBH-t a kockázatalapú változó díj
megállapítására vonatkozó jóváhagyott szabályokról.
165. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 83. § (1). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Az (1) bekezdésben meghatározott módon megállapított éves befizetési
kötelezettség nem lehet magasabb, mint a tagintézetnél a tárgyévet megelőző
december 31-én meglévő,
a) az OBA által biztosított betétek és
b) a hitelintézetek éves beszámoló készítési és könyvvezetési
kötelezettségéről szóló jogszabály szerint az OBA által biztosított betétek utáni
passzív időbeli elhatárolások között feltüntetett kamatok
kártalanítási kötelezettség alá tartozó részének (a továbbiakban: díjfizetési
alap) 0,3%-a.
(2a)
2
2 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 83. § (2). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A díjfizetési alap meghatározásánál nem kell figyelembe venni a helyi
önkormányzatok betéteit, valamint százezer eurónál nagyobb összegben
azokat a betéteket, amelyekre a 214/A. § alapján magasabb kártalanítási
összeghatár vonatkozik.
(3) Az éves befizetés összegét a hitelintézet minden évben negyedéves
részletekben, legkésőbb a tárgynegyedév tizenötödik napjáig köteles befizetni
az OBA pénzforgalmi számlájára.
(4) A hitelintézet által fizetendő díj összegének meghatározása azon
nyilatkozatok alapján történik, amelyeket a hitelintézet továbbít az OBA-nak az
OBA szabályzatában meghatározott formában és időpontban.
(5) A hitelintézet által a hitelintézeti tevékenység engedélyezésének évére
vonatkozóan fizetendő díjat az általános szabályoknak megfelelően a tárgyév
végi betétállomány alapján megállapított éves díj háromszázhatvanötödének
és az OBA által biztosított napok számának szorzata határozza meg.
(6) Ha az adott hitelintézet olyan kockázatos tevékenységet folytat, amely a
szabályzat szerint indokolja az emelést, az OBA növelheti a hitelintézet által a
tárgyév során fizetendő díjat. Az emelés előtt az OBA
a) véleményt kér a jegybanki feladatkörében MNB-től és a Felügyelettől és
b) módot ad a hitelintézetnek észrevételei megtételére.
(7) A (6) bekezdés alapján felemelt éves díj nem lépheti túl a hitelintézetnél a
tárgyévet megelőző év december 31-én fennálló, biztosított betétállomány
három ezrelékét.
(8)
3
3 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 227. § (1). Hatályos: 2015. VII. 4-től.
Az OBA az általa a 232. § (2) bekezdése szerint felvett kölcsön
visszafizetése és a 232. § (3) bekezdése alapján kibocsátott kötvény
visszaváltása érdekében a hitelintézetek számára egységes elvek szerint
megállapított - az (1) bekezdés szerinti éves díjfizetési kötelezettségen felül
teljesítendő - rendkívüli fizetési kötelezettséget írhat elő, amely fizetési
kötelezettség mértékének és ütemezésének igazodnia kell a kölcsöntörlesztési
feltételekhez. A rendkívüli fizetési kötelezettség éves mértéke - a díjfizetési
kötelezettség (2) bekezdésben meghatározott mértékén felül - nem haladhatja
meg egyetlen hitelintézet esetében sem a díjfizetési alap 0,5%-át. Ha az OBA
által felvett kölcsön vagy az általa kibocsátott kötvény összege meghaladja a
kártalanítási kötelezettségének hatálya alá tartozó betétállomány 0,8%-át, a
Felügyelet jóváhagyásával magasabb összegű befizetéseket is előírhat.
166. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(8a)
1
1 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 112. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Ha a (8) bekezdés alapján előírt rendkívüli fizetési kötelezettség
veszélyeztetné a hitelintézet azonnali vagy mindenkori fizetőképességét - azaz
likviditását vagy a szolvenciáját -, akkor a Felügyelet részben vagy egészben
elhalaszthatja a hitelintézet rendkívüli befizetési kötelezettségének
elrendelését. A rendkívüli befizetés legfeljebb 6 hónappal halasztható el azzal,
hogy a hitelintézet kérelmére a halasztás meghosszabbítható. Az elhalasztott
rendkívüli befizetési kötelezettséget akkor kell teljesíteni, ha a befizetés már
nem veszélyezteti a hitelintézet azonnali vagy mindenkori fizetőképességét.
(8b)
2
2 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 143. § (3). Hatályos: 2016. V. 31-től.
Rendkívüli fizetési kötelezettség meghatározásánál ugyanazt a
kockázati besorolást kell figyelembe venni, mint a legutóbbi éves díj
meghatározásánál.
(9)
3
3 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 227. § (2). Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Ha a kölcsön igénybevételét, illetve kötvény kibocsátását szükségessé
tevő káresemény kapcsán az OBA bevételre tesz szert, azt elsősorban a
fennálló kölcsön- vagy kötvénytartozás csökkentésére, ezt követően pedig a
hitelintézeteket terhelő rendkívüli fizetési kötelezettség mérséklésére,
visszafizetésére kell fordítani.
(10) A hitelintézet a végelszámolása vagy felszámolása kezdő évében a
végelszámolás vagy felszámolás kezdő napjáig terjedő időszakra vonatkozóan
az e §-ban meghatározottak szerint köteles időarányos éves díjat fizetni. A díj
vetítési alapja a hitelintézet által a felszámolás vagy végelszámolás
elrendelését megelőzően teljesített legutolsó díjfizetésének alapjául szolgáló
betétállomány.
234/A. §
4
4 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 84. §. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
(1) Az OBA tagjainak éves befizetési kötelezettségét úgy kell
megállapítani, hogy az OBA pénzeszközei 2024. július 3-ig elérjék a
kártalanítási kötelezettségének hatálya alá tartozó betétállomány 0,8%-át
(célszint).
(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott célszint elérését követően
kártalanítás kifizetése miatt az OBA pénzeszközei a célszint kétharmadánál
alacsonyabb szintre csökkennek, az éves díjfizetési kötelezettséget az
OBA-nak úgy kell megállapítania, hogy hat éven belül ismét elérje az (1)
bekezdésben meghatározott célszintet.
(3)
5
5 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 144. §. Hatályos: 2016. V. 31-től.
Az OBA tagjainak éves befizetési kötelezettségének megállapításánál az
(1) bekezdésben meghatározott célszint eléréséig az egyenletes elosztásra kell
törekedni, figyelembe véve az üzleti ciklus szakaszát, valamint a prociklikus
befizetések hatását az éves befizetések összegére és a hitelintézetek pénzügyi
helyzetére.
99. A díjfizetés elszámolása
235. § A hitelintézet az OBA-ba befizetett összeget - ideértve a csatlakozási
díjat is - egyéb ráfordításként számolja el.
100. Csatlakozás az OBA-hoz
167. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
236. § (1) A hitelintézet a 20. §-ban szabályozott tevékenységi engedély
iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg köteles a csatlakozásról szóló
nyilatkozatot az OBA-nak megküldeni, és annak másolatát csatolni a
tevékenységi engedély iránti kérelemhez, kivéve, ha a fióktelep formában
működő hitelintézet a 209. § (3) bekezdése alapján nem köteles csatlakozni az
OBA-hoz.
(2) A csatlakozási nyilatkozatot az OBA által közzétett formában kell
megtenni.
101. Intézkedések, szankciók kezdeményezése, az OBA-val fennálló tagsági
viszony megszüntetése
237. § (1) Ha a hitelintézet
a) a 233-234. §-ban meghatározott fizetési kötelezettségét határidőre nem
teljesíti,
b) üzletszabályzatában vagy a betétokiratokon az OBA-ban való tagságát
megtévesztő módon tünteti fel, vagy harmadik személyeket tévesen tájékoztat
az OBA által biztosított betétekkel kapcsolatos lényeges kérdésekről,
c) a betétbiztosítással összefüggő tájékoztatásra vonatkozó szabályokat
megsérti,
d) nyilvántartása nem teszi lehetővé a betétesek kártalanítási
jogosultságának egyértelmű megállapítását, vagy
e) a betétbiztosítással összefüggő szabályokat megsérti,
az OBA felszólítja a hitelintézetet a jogsértő magatartás megszüntetésére, és
egyidejűleg tájékoztatja a Felügyeletet.
(2)
1
1 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 113. §. Hatályos: 2019. I. 15-től.
A hitelintézet (1) bekezdésben meghatározott jogsértő magatartása
esetén az OBA a Felügyelet tájékoztatásával egyidejűleg kezdeményezi a
hitelintézettel szemben intézkedés, bírság alkalmazását. Az OBA a Felügyelet
egyetértésével kizárja a hitelintézetet tagjai sorából legalább tizenkét
hónappal az erre vonatkozó értesítés hitelintézet részére történő megküldése
után, ha ez alatt az idő alatt a hitelintézet továbbra sem szüntette meg az (1)
bekezdésben meghatározott jogsértő magatartást.
(3) Kizárás kezdeményezése esetén a hitelintézet tagsága az OBA-ban az
előzetes felszólításban megjelölt határidőt követően megszűnik, kivéve, ha a
hitelintézet meghozta az előírásokhoz való alkalmazkodást vagy
szabálytalanság megszüntetését célzó intézkedéseket.
238. § A hitelintézet OBA-ban fennálló tagsága megszűnik, ha a Felügyelet
határozata alapján a hitelintézet nem gyűjthet betétet.
239. § (1) A hitelintézet kizárása vagy a tagsági jogviszony megszüntetése -
a (4) bekezdésben foglalt kivétellel - nem érinti a tagság fennállása alatt a
hitelintézetnél elhelyezett betétekre vonatkozó biztosítást.
(2)
2
2 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 85. § (1). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Ha a hitelintézetet az OBA-ból kizárták vagy tagsági jogviszonya
megszűnt, vagy azt megszüntették, a korábban teljesített befizetését - az (5)
bekezdésben foglalt kivétellel - nem igényelheti vissza. A kizárás vagy a
tagsági viszony megszűnése vagy megszüntetése nem érinti a kizárt
hitelintézetnek azt a kötelezettségét, hogy a biztosítás alá eső betétek után a
234. §-nak megfelelően éves díjat fizessen.
(3) A hitelintézet a jegyzett tőkéjének felemelése, vagy csökkentése esetén
nem köteles az emelés összege után csatlakozási díjat fizetni vagy a már
megfizetett csatlakozási díj arányos részét nem igényelheti vissza.
168. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(4) Az OBA - a hitelintézet tagsági viszonyának megszűnését követően - nem
fizet kártalanítást azokra a betétekre, amelyekre más ország betétbiztosítása
kiterjed.
(5)
1
1 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 85. § (2). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Ha a hitelintézet megszünteti az OBA-val fennálló tagsági viszonyát és
egy másik EGT-állam betétbiztosítási rendszeréhez csatlakozik, a tagsági
viszony megszűnését megelőző 12 hónapban teljesített díjfizetéseket a 234. §
(8) bekezdésben meghatározott rendkívüli fizetés kivételével átviszi a másik
EGT-állam betétbiztosítási rendszerébe. Ha a hitelintézet betétállományát
átruházza egy másik EGT-államban székhellyel rendelkező hitelintézetre, az
átruházást megelőző 12 hónapban teljesített díjfizetéseket - a 234. § (8)
bekezdésben meghatározott rendkívüli fizetés kivételével - az áthelyezett,
biztosított betétállomány összegének arányában kell átvinni a másik
EGT-állam betétbiztosítási rendszerébe.
(6)
2
2 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 85. § (2). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A hitelintézetnek legalább hat hónappal korábban jeleznie kell az
OBA-nak, ha másik EGT-állam betétbiztosítási rendszeréhez kíván csatlakozni.
Ezalatt az időszak alatt a hitelintézet 234. § szerinti díjfizetési kötelessége
változatlanul fennáll.
240. § Az OBA a 237. §-ban foglalt kizárás esetén - huszonnégy órán belül -
írásban tájékoztatja a kizárás tényéről és okáról a Felügyeletet. Az OBA erről
negyvennyolc órán belül legalább két országos napilapban felhívást tesz
közzé.
XI. Fejezet
Önkéntes betét- és intézménybiztosítás
102. Általános rendelkezések
241. § (1) A hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási, illetve
intézményvédelmi alapot (a továbbiakban: önkéntes alap) hozhatnak létre. Az
önkéntes alap jogi személy.
(2) Az önkéntes alap pénzeszközei nem vonhatók el, és a létesítő okiratban
meghatározottól eltérő célra nem használhatók fel. Az önkéntes alapból
kilépés esetén kifizetés nem teljesíthető.
(3) Az önkéntes alap - a házipénztárt, a pénzforgalmi számlán tartott
likviditási tartalékot, valamint a kifizetések lebonyolítására vagy más, az
önkéntes alap működéséhez szükséges célra hitelintézethez átutalt összeget
kivéve - pénzeszközeit állampapírban kell tartani.
(4) A hitelintézet az önkéntes alapba befizetett összeget egyéb ráfordításként
számolja el.
103. Az önkéntes alap megalakítása
242. § (1) Az önkéntes alap megalakítása céljából alakuló közgyűlést kell
tartani, amelynek feladata a tagok névjegyzékének megállapítása, a létesítő
okirat megalkotása, az e törvényben meghatározott belső szabályzatok
elfogadása, valamint a tisztségviselők megválasztása.
169. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) Az alakuló közgyűlés határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. A
határozathozatalra egyebekben e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3) Önkéntes alapot kizárólag határozatlan időre lehet alapítani.
243. § (1) Az alakuló közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a
közgyűlés által választott elnök és jegyzőkönyvvezető ír alá, valamint két tag
hitelesít.
(2)
1
1 Módosította: 2017. évi CXXXVI. törvény 87. § b).
Az alakuló közgyűlés által elfogadott létesítő okiratot valamennyi tag
által aláírt közjegyzői hitelesítéssel ellátott okiratba vagy ügyvéd vagy kamarai
jogtanácsos által ellenjegyzett okiratba kell foglalni.
244. § (1) Az önkéntes alap alapítását a létesítő okirat elfogadásától
számított tizenöt napon belül engedélyezés végett
a) az alakuló közgyűlésről felvett hitelesített jegyzőkönyvet,
b) a létesítő okiratot, valamint
c) a tagok névjegyzékét
megküldi a Felügyeletnek.
(2) Az engedélyt megadottnak kell tekinteni, ha a Felügyelet a kérelem
kézhezvételét követő harminc napon belül azt nem utasítja el.
(3) A Felügyelet az engedélykérelmet csak akkor utasíthatja el, ha a
benyújtott iratok nem felelnek meg a jogszabályokban foglalt előírásoknak.
(4) Az engedély megadását - illetve a (2) bekezdésben meghatározott
esetben a határidő lejártát - követő harminc napon belül az önkéntes alap
megalapítását - az (1) bekezdésben meghatározott iratok benyújtásával -
nyilvántartásba vétel kérése céljából be kell jelenteni az önkéntes alap
székhelye szerint illetékes törvényszéknek (a továbbiakban: bíróság).
(5) A nyilvántartásba vételre irányuló kérelmet az önkéntes alap
képviseletére jogosult személy nyújtja be. A bíróság a nyilvántartásba vételről
nemperes eljárásban, soron kívül határoz. A bíróság a nyilvántartásba vételről
szóló határozatát a Felügyeletnek is kézbesíti.
(6) Az önkéntes alap nyilvántartásba vétele nem tagadható meg, ha az
alapítói az e törvényben előírt feltételeknek eleget tettek.
(7) Az önkéntes alap a bíróság nyilvántartásba vételével, az alakuló
közgyűlés napjára visszamenő hatállyal jön létre.
(8) Az önkéntes alap nyilvántartásba vételére egyebekben a civil szervezetek
bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló
törvény egyesületekre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
104. A létesítő okirat
245. § (1) Az önkéntes alap szervezetének és működésének rendjét a létesítő
okirat tartalmazza.
(2) A létesítő okiratban meg kell határozni:
a) az önkéntes alap nevét és székhelyét,
b) az alapítókat,
c) az önkéntes alaphoz történő csatlakozás és az abból történő kilépés,
kizárás rendjét,
d) az önkéntes alap szervezetét, valamint az önkéntes alap ellenőrzési és
válságkezelési rendszerére vonatkozó előírásokat,
e) a közgyűlésen történő szavazás rendjét, a tagok szavazati arányát,
f) az önkéntes alap feladatait és az azokhoz kapcsolódó jogokat, ideértve az
önkéntes alap feladatainak ellátásához szükséges ellenőrzéssel és
adatszolgáltatással összefüggő jogokat is,
170. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
g) az önkéntes alap tagjának jogait és kötelezettségeit,
h) az önkéntes alap által kezelt vagyon kezelésének szabályait,
i) a tagok díjfizetési rendjét, valamint
j) a tagok kilépése, kizárása esetén történő elszámolás rendjét.
(3) Az önkéntes alap létesítő okiratának elfogadásához, valamint a létesítő
okirat módosításához, az önkéntes alap megszűnéséhez - a 244. § megfelelő
alkalmazásával - a Felügyelet jóváhagyása szükséges.
105. A tagok névjegyzéke
246. § (1) Az önkéntes alap tagjairól névjegyzéket kell készíteni, és az abban
bekövetkezett változásokat folyamatosan vezetni kell. A névjegyzéket az
igazgatóság vezeti.
(2) A névjegyzékben legalább a tag nevének (cégének), székhelyének,
valamint a tagok kirendeltségei címének és vezető állású személyei nevének
szerepelnie kell.
(3) A tagsági viszony a névjegyzékbe történt felvétellel, a közgyűlés
döntésének napjára visszamenő hatállyal jön létre.
106. Közgyűlés
247. § (1) Az önkéntes alap legfőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok
összességéből áll.
(2) Az önkéntes alap minden tagja jogosult a közgyűlés tevékenységében
részt venni.
(3) A közgyűlés hatáskörét a létesítő okiratban kell meghatározni. A
közgyűlés kizárólagos hatásköre
a) a létesítő okirat megalkotása és módosítása,
b) a döntés tagfelvételről, valamint kizárásról,
c) az önkéntes alap éves költségvetésének megállapítása és az éves
beszámoló elfogadása,
d) az igazgatóság, a felügyelő bizottság tagjainak és elnökének
megválasztása,
e) a könyvvizsgáló megválasztása,
f) a döntés egyesülés, szétválás és a megszűnés kérdésében, valamint
g) amelyet törvény hatáskörébe utal.
(4) A közgyűlést a létesítő okiratban meghatározott időközönként, de évente
legalább egy alkalommal össze kell hívni. A közgyűlést akkor is össze kell
hívni, ha azt a bíróság elrendeli vagy a tagok - létesítő okiratban
meghatározott hányada - az ok és a cél megjelölésével indítványozza.
(5) A közgyűlést a kitűzött időpont előtt legalább tizenöt nappal az
igazgatóságnak írásban kell összehívnia. A határozathozatal és a választás
rendjét a létesítő okiratban kell meghatározni, azzal, hogy - az e törvényben
rögzítettek figyelembevételével - valamennyi határozat meghozatalához
legalább az önkéntes alap összes szavazatának többsége szükséges.
(6) A közgyűlés - ha a létesítő okirat eltérően nem rendelkezik - az ülésére
szóló meghívóban nem szereplő kérdéseket csak akkor tárgyalhatja meg, ha az
önkéntes alap összes szavazatának legalább kétharmada hozzájárul a
napirendi kérdés megtárgyalásához.
107. Igazgatóság
171. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
248. § (1) A közgyűlés - a létesítő okiratban meghatározott létszámú - de
legalább öt, legfeljebb tizenegy tagból álló igazgatóságot, s ennek tagjai közül
elnököt választ.
(2) Az önkéntes alapot harmadik személyekkel szemben és a hatóságok előtt
az elnök képviseli. A létesítő okirat a képviseletre az elnökön kívül más tagot is
feljogosíthat.
249. § (1) Az igazgatóság a közgyűlés határozatai szerint irányítja az
önkéntes alap működését, dönt minden olyan ügyben, amelyet törvény vagy a
létesítő okirat nem utal az önkéntes alap más testületének vagy
tisztségviselőjének hatáskörébe.
(2) Az igazgatóság a létesítő okiratban meghatározott gyakorisággal, de
legalább kéthavonta ülésezik. Tevékenységéről legalább évente beszámol a
közgyűlésnek.
(3) Az igazgatóság határozatképes, ha tagjainak legalább kétharmada jelen
van. Ügyrendjét egyebekben maga állapítja meg, amelyet a közgyűlés hagy
jóvá.
(4) Az igazgatóság tagjai az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható
fokozott gondossággal, az önkéntes alap érdekeinek elsődlegessége alapján
kötelesek eljárni. Kötelezettségeik megszegésével az önkéntes alapnak okozott
károkért a polgári jog szabályai szerint korlátlanul és egyetemlegesen
felelnek.
(5) Nem terheli a (4) bekezdés szerinti felelősség azt az igazgatósági tagot,
aki a határozat ellen szavazott vagy az intézkedés ellen tiltakozott, és
tiltakozását a felügyelő bizottságnak bejelentette.
108. Felügyelő bizottság
250. § (1) A közgyűlés - a létesítő okiratban meghatározott létszámú - de
legalább három, legfeljebb kilenc tagból álló felügyelő bizottságot, s ennek
tagjai közül elnököt választ.
(2) A felügyelő bizottság a közgyűlés részére ellenőrzi az önkéntes alap
ügyvezetését.
(3) A felügyelő bizottság
a) az önkéntes alap szerveinek működésével és gazdálkodásával kapcsolatos
bármely ügyet megvizsgálhat,
b) felhívhatja az igazgatóságot, hogy a jogszabályoknak, a létesítő okiratnak
vagy más belső szabályzatnak megfelelően járjon el,
c) indítványozhatja az igazgatóság egészének vagy egyes tagjainak
felmentését, felelősségre vonását, valamint a közgyűlés rendkívüli
összehívását,
d) a Felügyelet egyidejűleg történt értesítésével összehívja a közgyűlést, ha
az igazgatóság nem tesz eleget erre vonatkozó kötelezettségének,
e) véleményt nyilvánít a közgyűlés elé terjesztett éves költségvetésről,
valamint éves beszámolóról, amely nélkül ezen tárgyakban érvényes határozat
nem hozható, valamint
f) javaslatot tesz a közgyűlésnek az igazgatósági tagok díjazásának
megállapítására.
251. § (1) A felügyelő bizottság - ha a tagok érdekei megkívánják - az
igazgatóság működését átmeneti időre felfüggesztheti.
(2) Az igazgatóság felfüggesztésével egyidejűleg a felügyelő bizottság
köteles
a) harminc napon belül rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezni, és
172. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b) a közgyűlés összehívásáig gondoskodni az ügyvezetésről.
252. § (1) A felügyelő bizottság testületként jár el.
(2) A felügyelő bizottság határozatképes, ha tagjainak legalább kétharmada
jelen van.
(3) A felügyelő bizottság egyebekben az ügyrendjét maga állapítja meg,
amelyet a közgyűlés hagy jóvá.
(4) A felügyelő bizottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek az
önkéntes alapnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott
károkért.
109. Könyvvizsgáló
253. § (1) Az önkéntes alap könyvvizsgálót bíz meg.
(2) Az önkéntes alap könyvvizsgálóját a pénzügyi intézmények
könyvvizsgálatára jogosultak közül választja a közgyűlés.
(3) Az önkéntes alap természetes személy könyvvizsgálójának megbízatása
legfeljebb öt évig tarthat, és a megbízatás lejártát követő harmadik év után
lehet újabb megbízási szerződést kötni ugyanazon könyvvizsgálóval. A
könyvvizsgáló társaság által alkalmazott (munkavállaló, vezető tisztségviselő,
munkavégzésre kötelezett tag) könyvvizsgáló legfeljebb öt évig láthat el
könyvvizsgálói feladatokat az önkéntes alapnál, és a megbízatás lejártát
követő harmadik év után láthatja el újra - ugyanannál az önkéntes alapnál - a
feladatát.
(4) A könyvvizsgáló feladata az önkéntes alap könyvviteli nyilvántartásának
és éves beszámolójának felülvizsgálata, továbbá véleménynyilvánítás az
önkéntes alap gazdálkodásával, a vagyonkezeléssel és felhasználással
kapcsolatos közgyűlési előterjesztések hitelességéről. A könyvvizsgáló
véleménye és jelentéstételi kötelezettsége nélkül e kérdésekben nem hozható
határozat.
110. Az önkéntes alap döntésével szembeni jogorvoslat
254. § (1) Az önkéntes alap valamely szervének törvénysértő határozatát
bármely tag - a tudomására jutástól számított harminc napon, de legkésőbb a
határozat keltétől számított kilencven napon belül - a bíróság előtt
megtámadhatja.
(2) A határozat megtámadása a határozat végrehajtásának nem akadálya, a
bíróság azonban indokolt esetben a végrehajtást felfüggesztheti.
255. § (1) Az önkéntes alap törvénysértő határozata esetén a Felügyelet - ha
a működés törvényessége másként nem biztosítható - bírósághoz fordulhat. A
Felügyelet keresete alapján a bíróság
a) megsemmisítheti az önkéntes alap törvénysértő határozatát, és szükség
szerint új határozat hozatalát rendelheti el,
b) a működés törvényességének helyreállítása céljából összehívhatja az
önkéntes alap közgyűlését, vagy
c) felfüggesztheti az önkéntes alap működését.
(2) Az önkéntes alap tagja, valamint a Felügyelet által indított perek a
nyilvántartásba vétel szerinti bíróság hatáskörébe tartoznak.
111. Az önkéntes alap által adható támogatás
173. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
256. § (1) Az intézményvédelmi alap a létesítő okiratában meghatározott
feladatai ellátása érdekében jogosult - a tagintézettel, illetve annak
tulajdonosával kötött támogatási szerződés keretében - a tagintézet részére
a) kezességet vállalni,
b) tőkejuttatást adni, valamint
c) kölcsönt nyújtani.
(2) Az önkéntes betétbiztosítási alapot felhasználó hitelintézetek a
pénzeszközök visszafizetéséig kamatként legalább a jegybanki alapkamatot
kötelesek téríteni. A kilépés az önkéntes betétbiztosítási alappal szembeni
visszafizetési kötelezettséget nem érinti.
(3) Az önkéntes alap a kifizetés elkerülése érdekében tervezett
intézkedéseiről tájékoztatja a Felügyeletet.
112. Kötelező intézményvédelmi szervezet
257. § (1) Törvény kimondhatja intézményvédelmi integrációs szervezet
létrehozását (kötelező intézményvédelmi szervezet).
(2) A kötelező intézményvédelmi szervezet szervezetének és működésének
szabályait törvény határozza meg.
XI/A. Fejezet
1
1 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (22). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
Csoporton belüli pénzügyi támogatás
2
2 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (22). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
112/A.
3
3 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (22). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
Csoportszintű pénzügyi támogatási megállapodás
257/A. §
4
4 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (22). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
(1) Az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet, valamint
mindazon vállalkozás, amelyre az összevontalapú felügyelet kiterjed, az e
Fejezet meghatározottak szerint csoportszintű pénzügyi támogatási
megállapodást köthet arról, hogy a megállapodásban részes fél a Felügyelet
által alkalmazható intézkedést, kivételes intézkedést - ideértve a másik
EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságának intézkedését, kivételes
intézkedését is - kiváltó esemény teljesülésekor a csoport intézkedéssel,
kivételes intézkedéssel érintett tagjának pénzügyi támogatást nyújt.
(2) Az e Fejezetben foglaltak nem érintik a csoporton belüli
a) finanszírozási rendszereket, és
b) eseti jellegű pénzügyi támogatásokat, ha a támogatás nem jelent
kockázatot a csoport egészének.
(3) A csoportszintű pénzügyi támogatási megállapodás a csoporthoz tartozó
egy vagy több olyan leányvállalatra terjedhet ki, amelyre az összevont alapú
felügyelet kiterjed és
a) az anyavállalat által a leányvállalatnak nyújtott támogatásról,
b) a leányvállalat által az anyavállalatnak nyújtott támogatásról, valamint
c) a leányvállalatok egymás között nyújtott támogatásáról
rendelkezhet.
174. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(4) A csoportszintű pénzügyi támogatási megállapodás alapján történő
támogatás lehet hitel, garanciavállalás valamint biztosítékként használható
eszközök átruházása.
(5) Ha a csoportszintű pénzügyi támogatási megállapodás alapján a csoport
valamely tagja pénzügyi támogatást nyújthat a csoport másik tagjának, a
csoportszintű pénzügyi támogatási megállapodás a másik tag támogatásra
vonatkozó viszonossági kötelezettségét is tartalmazhatja.
(6) A csoportszintű pénzügyi támogatási megállapodásnak tartalmaznia kell
a nyújtható támogatás miatt fizetendő ellenérték számítási elveit is azzal, hogy
az ellenértéket a támogatás nyújtásának időpontjában kell meghatározni.
(7) A csoportszintű pénzügyi támogatásnak meg kell felelnie az alábbi
elveknek:
a) a csoport minden tagja szabadon dönthet a megállapodás megkötéséről,
b) a megállapodás megkötése és a pénzügyi támogatás nyújtásáért fizetendő
ellenérték meghatározása során a csoport minden tagja a saját érdekei szerint
cselekszik, amelybe beletartozhat minden közvetlen vagy közvetett előny,
amelyben a pénzügyi támogatás nyújtásának következtében valamely tag
részesül,
c) a csoport támogatást nyújtó tagjának minden szükséges információt meg
kell kapnia a támogatásban részesülőtől még a fizetendő ellenérték
meghatározása, valamint a támogatás nyújtásáról szóló döntés meghozatala
előtt,
d) a támogatás nyújtásáért fizetendő ellenérték meghatározásakor
figyelembe vehetők azok a piacon hozzá nem férhető információk is,
amelyekkel a támogatást nyújtó fél rendelkezik abból eredően, hogy
ugyanazon csoport tagja, mint a támogatásban részesülő, valamint
e) a támogatás nyújtásáért fizetendő ellenérték számítási elveibe nem
tartozik bele az a kötelezettség, hogy figyelembe vegyék a csoporton kívüli
eseményeknek a piaci árakra gyakorolt várható ideiglenes hatását.
(8) A csoportszintű pénzügyi támogatási megállapodás megkötésének
feltétele, hogy az szerződés időpontjában a megállapodó felek egyike sincs
abban a helyzetben, hogy vele szemben az illetékes felügyeleti hatóság
intézkedést, kivételes intézkedést alkalmazzon.
257/B. §
1
1 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 114. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
(1) A csoportszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó megállapodás
megkötéséhez az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat székhelye szerinti
EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága határozata szükséges azzal, hogy
a) a kérelmet az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat nyújtja be a székhelye
szerinti EGT-állam illetékes felügyeleti hatóságának,
b) a kérelem tartalmazza a csoportszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó
megállapodás tervezetét és meghatározza a csoporthoz tartozó azon
szervezeteket, amelyek a megállapodásban félként szerepelnek, valamint
c) a Felügyelet részére benyújtott, határon átnyúló csoport esetében a
többoldalú eljárásra vonatkozó 173. §-ban foglaltakat az e §-ban meghatározott
eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) Ha a Felügyelet látja el az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat
felügyeletét, akkor
a) az (1) bekezdésben meghatározott kérelmet haladéktalanul továbbítja a
megállapodás tervezetben félként szereplő minden egyes leányvállalat
illetékes felügyeleti hatóságának,
b) a (3)-(5) bekezdésben meghatározott eljárásnak megfelelően
175. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
ba) engedélyezi a csoportszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó
megállapodás megkötését, ha a megállapodás tervezetében foglaltak
megfelelnek a 257/C. §-ban meghatározott feltételeknek,
bb) elutasítja a csoportszintű pénzügyi támogatásra vonatkozó megállapodás
megkötését, ha a megállapodás tervezetében foglaltak nem felelnek meg a
257/C. §-ban meghatározott feltételeknek.
(3) A Felügyelet minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a
kérelem beérkezését követő négy hónapon belül határozatot hozzon - határon
átnyúló csoport esetében többoldalú eljárás keretében határozatot hozzanak -
arról, hogy a megállapodás tervezetében foglaltak megfelelnek-e a 257/C.
§-ban meghatározott feltételeknek, figyelembe véve a megállapodás
végrehajtásának a csoport működése szerinti valamennyi EGT-államban
kifejtett lehetséges hatását, ideértve a költségvetési következményeket is.
(4) Ha a Felügyelet látja el az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat
felügyeletét és az eljárásban részt vevő EGT-államok illetékes felügyeleti
hatóságainak egyetértése hiányában négy hónapon belül nem hozható
többoldalú eljárás keretében határozat, a kérelemről a Felügyelet dönt. A
határozat indokolásában a Felügyelet kitér az eljárásban részt vevő
EGT-államok illetékes felügyeleti hatóságainak véleményére és fenntartásaira
is.
(5) A Felügyelet elhalasztja a határozat meghozatalát és megvárja az EBH
döntését, ha a négy hónapos időszak alatt az ügyet az eljárásban részt vevő
valamely EGT-állam illetékes felügyeleti hatósága az európai felügyeleti
hatóság (Európai Bankhatóság) létrehozásáról, a 716/2009/EK határozat
módosításáról és a 2009/78/EK bizottsági határozat hatályon kívül
helyezéséről szóló, 2010. november 24-i 1093/2010/EU európai parlamenti és
tanácsi rendelet 19. cikkével összhangban az EBH elé utalja. A négy hónapos
időszak leteltét vagy a többoldalú eljárás keretében hozott határozatot
követően az ügy már nem utalható az EBH elé.
(6) Az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat székhelye szerinti EGT-állam
illetékes felügyeleti hatósága döntését követően a megállapodás tervezetét a
részes félként szereplő tagok tulajdonosainak kétharmados szótöbbséggel is
jóvá kell hagynia azzal, hogy a megállapodás kizárólag a csoport azon tagjait
kötelezi, akiknél a tulajdonosok jóváhagyásukat megadták, illetve azt nem
vonták vissza.
(7) A megállapodásban részes fél irányítási jogkörrel rendelkező vezető
testülete évente beszámol a tulajdonosainak a megállapodás teljesüléséről és a
megállapodás alapján hozott döntések végrehajtásáról.
112/B.
1
1 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (22). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
A csoporton belüli pénzügyi támogatás nyújtása
257/C. §
2
2 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (22). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
A csoportszintű pénzügyi támogatási megállapodás alapján a
csoport tagja kizárólag az alábbi feltételekkel nyújthat támogatást:
a) megalapozottan valószínűsíthető, hogy a támogatás jelentős mértékben
orvosolja a támogatást kapó pénzügyi nehézségét,
b) a támogatás célja a csoport vagy a csoport tagja pénzügyi stabilitásának
megőrzése vagy helyreállítása, melyben a támogatást nyújtó is érdekelt,
176. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c) a támogatás nyújtásáról szóló döntés meghozatalakor a támogatást nyújtó
irányítási jogkörrel rendelkező vezető testületének rendelkezésére álló
információk alapján megalapozottan valószínűsíthető, hogy a támogatás
ellenértéke megfizetésre kerül,
d) a támogatás nem veszélyezteti a támogatás nyújtójának likviditását és
fizetőképességét, valamint a székhelye szerinti EGT-állam pénzügyi
stabilitását,
e) a támogatás nyújtója a támogatás nyújtásának időpontjában megfelel a
prudens működésre vonatkozó jogszabályi követelményeknek, ideértve a
nagykockázatra vonatkozó rendelkezéseket is, és
f) a támogatás nyújtása nem veszélyezteti a támogatást nyújtó
szanálhatóságát.
257/D. §
1
1 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (22). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
(1) A csoportszintű pénzügyi támogatási megállapodás alapján
történő támogatást a támogatásban részes felek irányítási jogkörrel
rendelkező vezető testülete hagyja jóvá.
(2) A jóváhagyásban meg kell határozni a támogatás célját, valamint
rögzíteni kell, hogy a támogatás megfelel a 257/C. §-ban foglalt feltételeknek.
257/E. §
2
2 Beiktatta: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (22). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
(1) A támogatás nyújtásához az illetékes felügyeleti hatóság
jóváhagyása kell.
(2)
3
3 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 15.
Ha a támogatást a csoport magyarországi székhelyű tagja kívánja
nyújtani, az engedélyt a Felügyelet adja meg azzal, hogy az engedélyt kérő a
kérelméről a támogatásban részes másik fél illetékes felügyeleti hatóságát,
EU-szintű hitelintézeti anyavállalat felügyeleti hatóságát, szanálási hatóságát,
a szanálási feladatkörében eljáró MNB-t, valamint az EBH-t is értesíti. A
kérelemnek valamint az értesítésnek tartalmaznia kell a 257/D. § (2)
bekezdésében foglaltakat.
(2a)
4
4 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 115. §. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
Ha az EU-szintű hitelintézeti anyavállalat vagy a csoportszintű
pénzügyi támogatási megállapodásban részt vevő pénzügyi intézmény
felügyeleti hatósága kifogásolja a pénzügyi támogatás megtiltásáról vagy
korlátozásáról szóló határozatot, akkor a határozatról szerzett értesülését
követő kettő napon belül az ügyet az EBH elé terjesztheti, kérve az EBH
közreműködését.
(3) A Felügyelet a kérelemről öt munkanapon belül dönt.
(4)
5
5 Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 16.
A Felügyelet döntéséről értesíti a támogatásban részes fél illetékes
felügyeleti hatóságát, EU-szintű hitelintézeti anyavállalat felügyeleti
hatóságát, valamint az EBH-t.
XII. Fejezet
A pénzügyi intézmények számvitele és könyvvizsgálata
113. Könyvvezetés
177. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
258. § (1) A pénzügyi intézmény az üzletszerű tevékenységre vonatkozó
nyilvántartásait magyar nyelven - a magyar számvitelre vonatkozó
jogszabályok előírásainak betartásával - a felügyeleti és a jegybanki
ellenőrzésre is alkalmas módon vezeti.
(2) Az üzleti nyilvántartások vezetésével szemben támasztott követelmények:
a) tegye lehetővé a pénzügyi intézmény belső ellenőrzését,
b) biztosítsa a gondos és megbízható irányítást, vezetést, ideértve a vezető
állású személyek tevékenységének a megítélését, valamint a tulajdonosok, a
könyvvizsgáló és a Felügyelet által történő ellenőrzést, továbbá segítse a
pénzügyi intézményt abban, hogy eleget tegyen a jogszabályokban és a
szerződésekben előírt kötelezettségek teljesítésének.
259. § (1) A pénzügyi intézmény köteles az arra jogosult testület által
elfogadott - könyvvizsgálói záradékot is tartalmazó - éves beszámolót, valamint
az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot a Felügyeletnek
annak elfogadásától számított tizenöt munkanapon belül, de legkésőbb a
tárgyévet követő év május 31-éig, az összevont (konszolidált) éves beszámolót
annak elfogadásától számított tizenöt munkanapon belül, de legkésőbb a
tárgyévet követő év június 30-áig megküldeni.
(2) A 3. § (2) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott kiegészítő pénzügyi
szolgáltatásokat végző jogi személy könyvvezetésére és könyvvizsgálatára a
258-264. § rendelkezéseit nem kell alkalmazni.
(3)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 86. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
Magyarországon fiókteleppel rendelkező harmadik országbeli pénzügyi
intézmény a saját joga alapján elkészített és könyvvizsgálóval hitelesített
mérlegének és eredménykimutatásának hivatalos magyar nyelvű fordítását a
jóváhagyását követő harminc napon belül a fióktelep honlapján közzéteszi.
114. Könyvvizsgálat
260. § (1)
2
2 Módosította: ugyane törvény 308. § (2) d).
Pénzügyi intézmény esetén könyvvizsgálói feladatok ellátására
csak akkor adható az érvényes könyvvizsgálói engedéllyel rendelkező,
bejegyzett könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) részére megbízás, ha
a) a könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) pénzügyi intézményi
minősítéssel rendelkezik,
b) a könyvvizsgáló nem rendelkezik a hitelintézetben közvetlen vagy
közvetett tulajdonnal,
c) a könyvvizsgálónak nincs a hitelintézettel szemben fennálló
kölcsöntartozása, valamint
d) a befolyásoló részesedéssel rendelkező tag a könyvvizsgáló cégben
közvetlen vagy közvetett tulajdonnal nem rendelkezik.
(2) Az (1) bekezdés c)-d) pontjában foglalt korlátozásokat a könyvvizsgáló
közeli hozzátartozójára is alkalmazni kell.
(3)
3
3 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi XLIV. törvény 67. §. Hatálytalan: 2016. VI. 4-től.
(4) Az (1) bekezdésben előírtakon túlmenően további követelmény a
hitelintézeti természetes személy könyvvizsgálóval szemben, hogy
a) egyidejűleg legfeljebb öt hitelintézetnél láthat el könyvvizsgálói feladatot,
ide nem értve a szövetkezeti hitelintézeteket,
b) egyidejűleg legfeljebb tíz szövetkezeti hitelintézetnél láthat el
könyvvizsgálói feladatot,
178. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c) egy-egy hitelintézettől származó jövedelme (bevétele) nem haladhatja meg
éves jövedelmének (bevételének) harminc százalékát,
d) az egy tulajdonosi csoporthoz tartozó pénzügyi intézményektől,
befektetési szolgáltatóktól, befektetési alapkezelő társaságoktól, tőzsdétől,
vagy elszámolóházi tevékenységet végző szervezettől, valamint a tulajdonosi
csoporthoz tartozó befektetési alapkezelő társaság által kezelt befektetési
alaptól származó jövedelme (bevétele) nem haladhatja meg éves jövedelmének
(bevételének) hatvan százalékát.
(5) A hitelintézeti könyvvizsgáló társaságokkal szemben az (1) bekezdésben
foglaltakon túlmenően további követelmény, hogy
a) a könyvvizsgálói társaságon belül az (1) bekezdésben foglalt
követelményeknek megfelelő könyvvizsgáló - egyidejűleg - legfeljebb öt
hitelintézetnél láthat el könyvvizsgálói feladatot, ide nem értve a szövetkezeti
hitelintézeteket,
b) a könyvvizsgálói társaságon belül az (1) bekezdésben foglalt
követelményeknek megfelelő könyvvizsgáló - egyidejűleg - legfeljebb tíz
szövetkezeti hitelintézetnél láthat el könyvvizsgálói feladatot,
c) könyvvizsgálói társaság egy-egy hitelintézettől származó bevétele nem
haladhatja meg éves nettó árbevételének tíz százalékát,
d) a könyvvizsgáló társaságnak az egy tulajdonosi csoporthoz tartozó
pénzügyi intézményektől, befektetési szolgáltatóktól, befektetési alapkezelő
társaságoktól, tőzsdétől, és elszámolóházi tevékenységet végző szervezettől,
valamint a tulajdonosi csoporthoz tartozó befektetési alapkezelő társaság által
kezelt befektetési alaptól származó bevétele nem haladhatja meg éves nettó
árbevételének harminc százalékát.
(6) Pénzügyi intézmény nem adhat könyvvizsgálói megbízást a Felügyelet
alkalmazottjának, vagy annak közeli hozzátartozójának.
(7)
1
1 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 228. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
Befektetési szolgáltatási tevékenységet végző hitelintézet jogszabályi
kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát csak olyan kamarai tag
könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég végezheti, aki (amely) rendelkezik pénzügyi
intézményi és befektetési vállalkozási minősítéssel is.
261. § (1) A pénzügyi intézmény által választott könyvvizsgáló a
vizsgálatának eredményéről a pénzügyi intézménnyel egyidejűleg a
Felügyeletet - írásban - haladéktalanul tájékoztatja, ha olyan tényeket
állapított meg, amelynek alapján
a) a könyvvizsgálói záradék korlátozása vagy megtagadása válhat
szükségessé,
b) bűncselekmény elkövetésére vagy a pénzügyi intézmény belső
szabályzatának súlyos megsértésére vagy az előzőekben említettek súlyos
veszélyére utaló körülményeket észlel,
c) e törvény vagy más jogszabályok, illetve a Felügyelet rendelkezéseiben
foglalt előírások súlyos megsértésére utaló körülményeket észlel,
d) a pénzügyi intézmény kötelezettségeinek teljesítését, a rábízott vagyoni
értékek megőrzését nem látja biztosítottnak, vagy
e) a pénzügyi intézmény belső ellenőrzési rendszereinek súlyos
hiányosságait vagy elégtelenségét állapítja meg, vagy
f) jelentős véleménykülönbség alakult ki közte és a pénzügyi intézmény
vezetése között a pénzügyi intézmény fizetőképességét, jövedelmét,
adatszolgáltatását vagy könyvvezetését érintő, a pénzügyi intézmény
működését lényegesen érintő kérdésekben.
179. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) A pénzügyi intézmény összevont (konszolidált) éves beszámolóját
felülvizsgáló könyvvizsgáló írásban haladéktalanul tájékoztatja a Felügyeletet,
ha a pénzügyi intézménnyel ellenőrző befolyás miatt szoros kapcsolatban álló
vállalkozásnál olyan tényeket állapít meg, amelyek a pénzügyi intézmény
folyamatos működését kedvezőtlenül érintik, vagy az (1) bekezdés a), c)
pontjában foglaltak fennállására utalnak.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben fel nem sorolt esetekben is
a) a könyvvizsgáló jogosult
aa) a Felügyelettel konzultálni, és
ab) a Felügyeletet a vizsgálat eredményéről tájékoztatni,
b) a Felügyelet jogosult a könyvvizsgálótól ennek megállapításairól
közvetlenül tájékoztatást kérni és kapni.
262. § A Felügyelet a 184. § (3) bekezdés k) pontjában meghatározott
esetben jogosult arra, hogy a hitelintézetet más könyvvizsgáló választására
kötelezze és a könyvvizsgáló pénzügyi intézményi minősítésének visszavonását
kezdeményezze.
263. § (1) A könyvvizsgálónak a hitelintézet éves beszámolójának vizsgálata
mellett az alábbiakat is meg kell vizsgálnia:
a) az értékelés szakmai helyességét,
b) az előírt és szükséges értékhelyesbítések és leírások elvégzését,
c) az előírt és szükséges tartalékok képzésének megtörténtét,
d) a szavatoló tőkére, a tőkemegfelelésre, folyamatos fizetőképességre,
valamint az egyes pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó
szabályok betartását,
e) az eredményes, megbízható és független tulajdonlásra, vagy a prudens
működésre vonatkozó jogszabályok, valamint az MNB tv., a tevékenységére
vonatkozó egyéb jogszabályok, az MNB hatósági határozata betartását,
valamint
f) a megfelelő ellenőrzési rendszerek működését.
(2) A könyvvizsgáló külön kiegészítő jelentésben rögzíti az (1) bekezdésben
foglaltakra vonatkozó megállapításait, és azt legkésőbb a tárgyévet követő év
május 31-éig megküldi az igazgatóságnak, az ügyvezetőnek, a felügyelő
bizottság elnökének és a Felügyeletnek.
(3) A hitelintézet könyvvizsgálata keretében a könyvvizsgáló ellenőrzi a
nyilvánosságra hozott információk és adatok tartalmát és értékbeli
helyességét.
264. § (1) A pénzügyi intézmény köteles a könyvvizsgálóval - az éves
beszámoló könyvvizsgálatára - kötött szerződést és valamennyi, a
könyvvizsgáló által az éves beszámolóval kapcsolatban készített jelentést a
Felügyelet számára megküldeni.
(2) A Felügyelet jogosult a könyvvizsgáló jelentésének alapján - az éves
beszámoló jóváhagyása előtt - a pénzügyi intézménynél kezdeményezni, hogy a
helytelen adatokat tartalmazó beszámolót vizsgáltassa felül, helyesbítse,
gondoskodjon a helyesbített adatok könyvvizsgálóval történő hitelesítéséről.
(3) Ha az éves beszámoló jóváhagyását követően jutott a Felügyelet
tudomására, hogy az éves beszámoló lényeges hibát tartalmaz, a Felügyelet
kötelezheti a pénzügyi intézményt az adatok módosítására és könyvvizsgálóval
való felülvizsgálatára. A módosított és a könyvvizsgáló által felülvizsgált adatot
a pénzügyi intézmény köteles a Felügyeletnek bemutatni.
XIII. Fejezet
180. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Ügyfelek védelme
115. Általános rendelkezések
265. §
1
1 Megállapította: 2015. évi CXCV. törvény 6. §. Hatályos: 2015. XII. 12-től.
Tilos a kereskedelemről szóló törvényben meghatározott,
árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során pénzügyi szolgáltatás
nyújtása, a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatával összefüggésben
nyújtott pénzügyi szolgáltatás kivételével.
266. §
2
2 Hatályon kívül helyezte: ugyane törvény 308. § (2) e). Hatálytalan: 2014. III. 15-től.
267. §
3
3 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi LXXVIII. törvény 18. § (1). Hatálytalan: 2015. II. 1-től.
116. A kereskedelmi kommunikációra vonatkozó különös rendelkezések
268. § A kereskedelmi kommunikációban - az e törvény végrehajtására
kiadott jogszabályban meghatározott esetekben - fel kell tüntetni a betét
egységesített betéti kamatláb mutatóját. E mutató számítására és feltüntetése
módjára vonatkozó szabályokat az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály
határozza meg.
269. § A fiatalkorúakat betételhelyezésre, hitelfelvételre vagy egyéb
pénzügyi szolgáltatás igénybevételére felhívó reklámot hitelintézet mint
reklámozó esetében legalább két országos napilapban, szövetkezeti
hitelintézet mint reklámozó esetében pedig legalább egy napilapban és egy
országos napilapban közzé kell tenni.
270. § Tilos a sorsolásra vonatkozó reklám. E tilalom nem vonatkozik a
nyereménybetét-sorsolásra.
270/A. §
4
4 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 145. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
Hitel-tanácsadási tevékenységet végző pénzügyi intézmény,
jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző függő közvetítő, valamint
közvetítői alvállalkozó a kereskedelmi kommunikációjában nem használhatja a
„hiteltanácsadás, a „tanácsadás”, a „független tanácsadás”, a
„hiteltanácsadó”, a tanácsadó, a „független tanácsadó” és más hasonló
kifejezéseket.
117. Az ügyfelek tájékoztatása
271. § (1)
5
5 Módosította: 2017. évi LXIX. törvény 179. §.
A pénzügyi intézmény az ügyfélfogadásra nyitva álló
helyiségeiben közzéteszi, valamint elektronikus kereskedelmi szolgáltatások
nyújtása esetén folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikus
úton is elérhetővé teszi
a) általános szerződési feltételeit is tartalmazó üzletszabályzatait,
b) az ügyfelek számára ajánlott pénzügyi és kiegészítő pénzügyi
szolgáltatásokkal (ügyletekkel) kapcsolatos szerződési feltételeket,
c) a kamatokat, szolgáltatási díjakat, az ügyfelet terhelő egyéb költségeket, a
késedelmi kamatokat, valamint a kamatszámítás módszerét.
181. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(1a)
1
1 Beiktatta: 2016. évi LIII. törvény 130. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
Ha az általános szerződési feltételt is tartalmazó üzletszabályzat,
valamint bármely egyéb szabályzat módosítása fogyasztóval már megkötött
szerződést is érint, a pénzügyi intézmény az internetes honlapján könnyen
elérhető módon legalább 5 évig a módosítást megelőzően hatályos
üzletszabályzatát, valamint egyéb szabályzatát is hozzáférhetővé teszi. Ha a
pénzügyi intézmény nem rendelkezik internetes honlappal, a korábban
hatályos üzletszabályzathoz, valamint egyéb szabályzathoz történő hozzáférést
az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségében biztosítja.
(2) A pénzügyi intézmény az ügyfél kérésére ingyenesen rendelkezésre
bocsátja
a) üzletszabályzatait, és
b) a jogszabály által nyilvánosságra hozni rendelt adatokat.
(3) A pénzügyi intézmény - ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik - a
szerződés megkötése előtt az ügyfelet arról tájékoztatja, ha a szerződéssel
kapcsolatos jogvita esetén nem a magyar jog alkalmazását, illetve nem magyar
bíróság kizárólagos joghatóságát kötik ki.
(4)-(7)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi LXXVIII. törvény 18. § (1). Hatálytalan: 2015. II. 1-től.
118. A betétesek tájékoztatása
272. § (1)
3
3 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 116. §. Hatályos: 2019. III. 31-től.
A hitelintézet az OBA-ban, a külföldi betétbiztosítási
rendszerekben, valamint az önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi
alapban való részvétel esetén az azzal kapcsolatos, a betétest érintő lényeges
kérdésekről, így különösen a biztosított betéttípusokról, a biztosítás
mértékéről, a kártalanítási kifizetés pénzneméről, valamint - a hitelintézet
tevékenységi engedélyének a Felügyelet által a 33. § alapján való
visszavonása, illetve a hitelintézet felszámolása esetén - a 214. § (1) bekezdése
szerinti kártalanítási kifizetés feltételeiről, valamint a biztosítás
igénybevételéhez szükséges eljárásról a betétest közérthető formában - a
szerződéskötést megelőzően is - tájékoztatja. A hitelintézet tájékoztatja a
betétest arról is, hogy a 213. §-ban és a 239. § (4) bekezdésében
meghatározott esetekben az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki a
betétre.
(2)
4
4 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 229. §. Hatályos: 2015. VII. 4-től.
A hitelintézet az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatást az ügyfél
számára világos és érthető módon - a felek eltérő megállapodásának
hiányában - magyar nyelven vagy magyarországi székhelyű hitelintézet
külföldön létrehozott fióktelepe esetén annak az országnak a nyelvén adja
meg, amelyben a fióktelepet létrehozták, magyarországi székhelyű hitelintézet
határon átnyúló szolgáltatása esetén pedig azon a nyelven, amelyről a betétes
és a hitelintézet a betét elhelyezésekor vagy a szerződés megkötésekor
megállapodott.
(3)
5
5 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 87. § (2). Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A betét elhelyezése vagy a betét elhelyezését lehetővé tevő
keretszerződés megkötése előtt a betétbiztosításra vonatkozó tájékoztatás
tudomásulvételét az ügyfél a 6. melléklet szerinti tájékoztató aláírásával
igazolja. A szerződés vagy keretszerződés elektronikus úton történő
megkötése esetén az ügyfél a tájékoztatás tudomásulvételét elektronikus úton
is visszaigazolhatja.
182. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
273. § (1)
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 88. §. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Az a hitelintézet, amelynek az OBA-ban vagy a külföldi
betétbiztosító intézményben fennálló tagsága megszűnt, erről a betéteseit egy
hónapon belül írásban tájékoztatja, és a betétbiztosítási tájékoztatója szövegét
ennek megfelelően módosítja. A tájékoztatás tartalmazza a betéttulajdonos
jogait, és e jogok érvényesítésének módját.
(2) A hitelintézet az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatást - a felek
eltérő megállapodásának hiányában - magyar nyelven adja meg.
274. §
2
2 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 117. §. Hatályos: 2019. III. 31-től.
A betétre vonatkozó reklámban a betétbiztosítással kapcsolatban az
OBA által előírt betétbiztosítási emblémát az OBA által előírt módon fel kell
tüntetni. A betétbiztosítással kapcsolatban kizárólag az OBA által előírt
betétbiztosítási embléma szerepeltethető.
119. Időszakos tájékoztatás
275. § (1) Folyamatos szerződések - ideértve a betétösszegek ismétlődő
lekötésére szóló szerződést is - esetében a pénzügyi intézmény köteles az
ügyfél részére
a) legalább évente egy alkalommal, valamint
b)
3
3 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 230. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től. Módosította: 2015. évi
CCXV. törvény 152. § g).
a szerződés megszűnését követő harminc napon belül
egyértelmű, közérthető és teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot) küldeni.
(2) A számláról megküldött kimutatást - az üzletszabályzat vagy szerződés
eltérő rendelkezése hiányában - elfogadottnak kell tekinteni, ha az ügyfél a
kézbesítéstől számított hatvan napon belül írásban nem emelt kifogást; ez nem
érinti a követelés érvényesíthetőségét.
(3) Az ügyfél - saját költségére - a kérést megelőző öt évben végrehajtott
egyedi ügyletekről kimutatást kérhet. Az ilyen kimutatást a pénzügyi
intézmény legkésőbb kilencven napon belül köteles az ügyfélnek írásban
megküldeni.
(4) A hitelintézet az (1) bekezdésben meghatározott kivonatot, valamint a (3)
bekezdésben meghatározott kimutatást - a felek eltérő megállapodásának
hiányában - magyar nyelven köteles kiállítani és megküldeni.
(5) A hitelintézet évente az OBA által meghatározott formában kimutatást
készít a betétesnek a hitelintézetnél elhelyezett biztosított betétei összevont
egyenlegéről és az annak alapján a betétes javára fennálló betétbiztosítási
összegről.
(6)
4
4 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 90. §. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Az OBA tagintézet által a betétes részére küldött kivonaton fel kell
tüntetni, hogy vonatkozik-e a betétbiztosítás és utalni kell a 6. melléklet
szerinti tájékoztatóra. A 6. melléklet szerinti tájékoztatót az OBA tagintézete
legalább évente egyszer megküldi a betétes részére.
(7)
5
5 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 90. §. Módosította: 2018. évi CXXVI. törvény 120. § 17.
A betétessel történő megállapodás alapján az (5) és (6) bekezdésben
meghatározott tájékoztatást postai úton vagy a bank internetes felületén vagy
más, a szerződésben meghatározott közvetlen módon kell elérhetővé tenni. A
betétes kérésére a tájékoztatást írásban kell átadni vagy megküldeni.
120. Üzletszabályzat
183. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
276. § (1) A pénzügyi intézmény a részére engedélyezett és általa
rendszeresen végzett tevékenységre vonatkozó általános szerződési feltételeit
üzletszabályzatba foglalja.
(2) Ha a pénzügyi intézmény tevékenységével összefüggő magatartási
kódexnek vetette alá magát, ezt a tényt egyértelműen feltünteti
üzletszabályzatában.
(3)
1
1 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 231. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
A pénzügyi intézmény a természetes személy ügyféllel kötendő
szerződéshez, a szerződéses jogviszonyhoz kapcsolódó adatkezelési
tájékoztatásának oly módon is eleget tehet, hogy a pénzügyi intézmény a
személyes adatkezelés szabályait üzletszabályzatában határozza meg és a
részletes tájékoztatás tekintetében kiutal üzletszabályzatára.
277. § A betétügylet feltételeit magában foglaló üzletszabályzatnak
tartalmaznia kell különösen
a) a hitelintézet teljes nevét, a tevékenységi engedély számát és dátumát,
b) a kamatszámítás vagy az átlagkamat-számítás módját, a kamat
megváltoztatásának lehetőségét,
c) azt a legkisebb összeget, amelyet a hitelintézet betétként elfogad,
d) azt a legrövidebb időtartamot, amíg a betétet nem, illetve csak a kamat
vagy annak egy része elvesztése árán lehet kivenni,
e) a fizetendő kamatból történő - a hitelintézet által eszközölt - esetleges
levonásokat,
f) a betétszámla megszüntetésének módját, esetleges költségét,
g) a betét biztosítottságára vonatkozó információt,
h) névre szóló betét esetében a hitelintézet által nyilvántartott személyi
azonosító adatok körét.
278. § (1) A hitel- és a kölcsönszerződés általános szerződési feltételeit
magában foglaló üzletszabályzatnak tartalmaznia kell legalább
a) a pénzügyi intézmény teljes nevét, a tevékenységi engedély számát és
dátumát,
b) azt, hogy változtatható-e, és ha igen, milyen módon a kamat,
c) a kamatszámítás módját,
d) az egyéb díjakat és költségeket,
e) a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket,
f) a központi hitelinformációs rendszerről szóló törvényben meghatározott
központi hitelinformációs rendszerrel (a továbbiakban: KHR) kapcsolatos
adatkezelési szabályokat, a jogorvoslati lehetőségekre való figyelemfelhívással
együtt,
g) deviza alapú jelzáloghitel-szerződés esetén a 267. §-ban foglaltaknak
megfelelően kiválasztott és alkalmazott számítási módot, továbbá azt az
adatot, hogy a forintban meghatározott összeg kiszámítására mely időpontban
kerül sor.
(2) Az (1) bekezdés g) pontját alkalmazni kell deviza alapú pénzügyi
lízingszerződés esetén is.
121. Egyes szerződésekre vonatkozó különös rendelkezések
184. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
279. § (1)
1
1 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 118. § (1). Hatályos: 2019. III. 31-től.
A pénzügyi intézmény - az egyszeri fizetési megbízás kivételével,
valamint a 285. §-ban meghatározott eltéréssel - pénzügyi és kiegészítő
pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződést csak írásban köthet. Az írásban
kötött szerződés egy hiteles példányát a pénzügyi intézmény köteles az ügyfél
rendelkezésére bocsátani.
(1a)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2018. évi CXXVI. törvény 121. § e). Hatálytalan: 2019. III. 31-től.
(2)
3
3 Megállapította: 2018. évi CXXVI. törvény 118. § (2). Hatályos: 2019. III. 31-től.
Az (1) bekezdésben foglalt előírás megsértése nem vonja maga után a
szerződés érvénytelenségét, jogkövetkezményként a Felügyelet intézkedést
alkalmazhat, illetve bírságot szabhat ki.
(3) A pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben
egyértelműen meg kell határozni a kamatot, díjat és minden egyéb költséget
vagy feltételt, ideértve a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeit és a
szerződést biztosító mellékkötelezettségek érvényesítésének módját,
következményeit is.
(4)-(12)
4
4 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi LXXVIII. törvény 18. § (1). Hatálytalan: 2015. II. 1-től.
(13)
5
5 Módosította: 2017. évi LXIX. törvény 178. § f), 179. §.
A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó
pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződések esetén
kamatot, díjat vagy egyéb szerződési feltételt csak akkor lehet egyoldalúan, az
ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani, ha a szerződés ezt a pénzügyi
intézmény számára - külön pontban - egyértelműen meghatározott feltételek,
illetve körülmények esetére lehetővé teszi. A szerződés kamatot, díjat érintő -
az ügyfél számára kedvezőtlen - módosítását a módosítás hatálybalépését
tizenöt nappal megelőzően, közzé kell tenni, elektronikus kereskedelmi
szolgáltatás nyújtása esetén az ügyfelek számára folyamatosan és könnyen
hozzáférhető módon, elektronikus úton is elérhetővé kell tenni.
(14) Szerződés egyoldalúan nem módosítható új díj vagy költség
bevezetésével. Az egyes kamat, díj vagy költségelemek szerződésben
meghatározott számítási módja egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül
nem módosítható.
(15) Az ügyfél hirdetményben történő tájékoztatása során biztosítani kell,
hogy megállapítható legyen, melyik kamat-, díj- vagy költségelem milyen
mértékben változik. Az ügyfél számára elérhetővé kell tenni a módosítás okait.
(16) A pénzügyi intézmény az ügyfél számára nem kedvezőtlenül egyoldalúan
módosíthatja az ügyféllel kötött szerződés feltételeit.
280. §
6
6 Megállapította: 2015. évi II. törvény 3. § (1). Hatályos: 2015. II. 28-tól.
A nem természetes személlyel kötött betétszerződésben - a Ptk.
6:390. § (1) bekezdésének rendelkezéseitől eltérően - a betét összege után
0%-os vagy negatív előjelű kamat is kiköthető. Negatív előjelű kamat
alkalmazása esetén a visszafizetendő pénzösszeg a negatív előjelű
kamatlábnak megfelelő mértékben csökken.
281. § (1)
7
7 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 232. §. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
A hitelintézet csak akkor köthet betétszerződést (szolgáltathat ki
betétokiratot), ha a szerződés tartalmazza a 213. § (1) bekezdésében foglalt
rendelkezésekre történő figyelemfelhívást.
(2) Ha az OBA-ban tagsággal rendelkező hitelintézet a 14. § (1) bekezdés h)
pontja alapján függő közvetítő útján végez betétügyletet, a függő közvetítő
közli azt is, hogy melyik hitelintézet megbízásából történik a betét elfogadása.
185. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3) Az értékpapírszerű formában kiállított betétokiraton feltűnően fel kell
tüntetni, hogy az alapjául szolgáló szerződés betétszerződés vagy takarékbetét
szerződés.
282. § A 212. § (4) bekezdésben meghatározott betétekből a kifizetéseket
minden esetben a legrégebben befizetett összegből kell teljesíteni.
282/A. §
1
1 Beiktatta: 2016. évi LIII. törvény 131. §. Hatályos: 2016. IX. 18-tól.
(1) Fogyasztó részére fizetési számlát vezető hitelintézet
EGT-államban tartózkodásra jogosult fogyasztóval szemben állampolgárság
vagy tartózkodási hely alapján nem alkalmazhat megkülönböztetést a fizetési
számla-szerződés megkötése és vezetése tekintetében.
(2) Fogyasztó részére fizetési számlát vezető hitelintézet jogszabályban
meghatározott feltételek teljesülése esetén köteles a fogyasztó kérésére
alapszintű szolgáltatásokat biztosító fizetési számlaként alapszámlát vezetni.
282/B. §
2
2 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 175. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
Fogyasztó részére fizetési számlát vezető hitelintézet
jogszabályban meghatározott szociális feltételek teljesülése esetén köteles a
fogyasztó részére a jogszabályban meghatározott díj és költség mellett fizetési
számlaként szociális számlát vezetni.
122. Pénzügyi szolgáltatásokhoz történő egyenlő esélyű hozzáférés
előmozdítása
3
3 Megállapította: 2016. évi LIII. törvény 132. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től.
283. §
4
4 Megállapította: 2016. évi LIII. törvény 132. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től.
A hitelintézet mérete, tevékenységének jellege, nagysága és
összetettsége arányában az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület
által elfogadott stratégiával rendelkezik az általa nyújtott pénzügyi
szolgáltatási szerződések fogyatékos személyek általi egyenlő esélyű
hozzáférés lehetőségének elősegítéséhez. Az irányítási jogkörrel rendelkező
vezető testület az elfogadott stratégiát legalább kétévente felülvizsgálja.
284. §
5
5 Hatályon kívül helyezte: 2014. évi LXXVIII. törvény 18. § (1). Hatálytalan: 2015. II. 1-től.
123. Elektronikus pénz kibocsátása és visszaváltása
285. §
6
6 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 147. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
(1) Elektronikus pénzt kibocsátó hitelintézet a tevékenység végzése
során alkalmazza az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV.
törvény 66. §-át.
(2)
7
7 Megállapította: 2017. évi LIII. törvény 91. § (1). Hatályos: 2017. VI. 26-tól.
Az (1) bekezdés szerinti tevékenységre irányuló szerződést nem
szükséges írásban megkötni abban az esetben, ha a kibocsátandó elektronikus
pénz összege a Pmt. 15. § (2) bekezdése szerinti összeghatároknak megfelel.
124. Bankszünnap
286. § (1) A hitelintézet évenként legfeljebb két bankszünnapot tarthat. A
pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás meghatározott munkanapon
történő ilyen szüneteltetése kiterjedhet
a) a könyvelésre (könyvelési szünnap),
b) a pénztári szolgálatra (pénztári szünnap), vagy
c) a könyvelésre és a pénztári szolgálatra (könyvelési és pénztári szünnap).
186. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) A hitelintézet a bankszünnapot - tizenöt nappal megelőzően - legalább két
országos napilapban köteles meghirdetni, valamint a Felügyeletnek
bejelenteni.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl a Felügyelet a hitelintézet
kérelmére bankszünnap tartását rendeli el. Az elrendelt bankszünnapok száma
évenként három napnál nem lehet több.
125. Eljárás a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó
rendelkezések megsértése esetén
287. § E törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok a
fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra, így különösen az ügyfelek
tájékoztatásra vonatkozó rendelkezéseinek megsértése esetén a Felügyelet a
fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
szóló 2008. évi XLVII. törvényben meghatározott szabályok szerint jár el, ha a
jogsértés fogyasztót érint.
126. Panaszkezelés
288. §
1
1 Megállapította: 2016. évi LXVII. törvény 222. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
(1) A pénzügyi intézmény és a független közvetítő biztosítja, hogy az
ügyfél a pénzügyi intézmény és a független közvetítő magatartására,
tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban (személyesen,
telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai
úton, telefaxon, elektronikus levélben) közölhesse.
(2)
2
2 Módosította: 2017. évi LXIX. törvény 178. § g).
Telefonon történő panaszkezelés esetén a pénzügyi intézmény,
független közvetítő és az ügyfél közötti telefonos kommunikációt a pénzügyi
intézmény hangfelvétellel rögzíti, és a hangfelvételt öt évig megőrzi. Erről az
ügyfelet a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni kell. Az ügyfél
kérésére biztosítani kell a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá
térítésmentesen - kérésének megfelelően - huszonöt napon belül
rendelkezésére kell bocsátani a hangfelvételről készített hitelesített
jegyzőkönyvet vagy a hangfelvétel másolatát.
(3) A pénzügyi intézmény és a független közvetítő a panaszt és az arra adott
választ öt évig őrzi meg, és azt a Felügyelet kérésére bemutatja.
(4) A pénzügyi intézmény és a független közvetítő a panasz kivizsgálásáért a
fogyasztóval szemben külön díjat nem számíthat fel.
(5) A pénzügyi intézmény és a független közvetítő fogyasztóvédelmi
ügyekben fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót kijelöli, és a
Felügyeletnek 15 napon belül a felelős személyét, illetve annak változását
írásban bejelenti.
126/A.
3
3 Beiktatta: 2014. évi XIX. törvény 22. §. Hatályos: 2014. VII. 16-tól.
A FATCA-törvény alapján fennálló kötelezettségek
187. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
288/A. §
1
1 Beiktatta: 2014. évi XIX. törvény 22. §. Hatályos: 2014. VII. 16-tól.
A FATCA-törvény szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő
Magyar Pénzügyi Intézmény (a továbbiakban ezen alcím tekintetében:
intézmény) az általa kezelt, FATCA-törvény szerinti Pénzügyi Számla (a
továbbiakban: pénzügyi számla) vonatkozásában elvégzi a FATCA-törvény
szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (a továbbiakban együtt:
számlatulajdonos) FATCA-törvényben foglalt Megállapodás I. számú
Melléklete szerinti illetőségének megállapítására irányuló vizsgálatot (a
továbbiakban: illetőségvizsgálat).
288/B. §
2
2 Beiktatta: 2014. évi XIX. törvény 22. §. Hatályos: 2014. VII. 16-tól.
(1) Az intézmény a számlatulajdonost az illetőségvizsgálat
elvégzésével egyidejűleg írásban tájékoztatja
a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről,
b) az Aktv. 43/B-43/C. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló
adatszolgáltatási kötelezettségéről,
c) a FATCA-törvény szerinti jelentéstételi kötelezettségéről.
(2) Az Aktv. 43/B-43/C. §-a szerinti adatszolgáltatás esetén az
adatszolgáltatás tényéről az intézmény a számlatulajdonost az adatszolgáltatás
teljesítésétől számított 30 napon belül írásban tájékoztatja.
126/B.
3
3 Beiktatta: 2015. évi CXCII. törvény 18. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás
alapján fennálló kötelezettségek
288/C. §
4
4 Beiktatta: 2015. évi CXCII. törvény 18. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar
Pénzügyi Intézmény (a továbbiakban ezen alcím tekintetében: intézmény) az
általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla (a
továbbiakban: Pénzügyi Számla) vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti
Számlatulajdonos és Jogalany (a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos)
illetőségének az Aktv. 1. melléklet II-VII. pontja szerinti megállapítására
irányuló vizsgálatot (a továbbiakban: illetőségvizsgálat).
288/D. §
5
5 Beiktatta: 2015. évi CXCII. törvény 18. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
(1)
6
6 Módosította: 2017. évi LXIX. törvény 178. § h).
Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat
elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben
közzétett hirdetmény útján vagy - ha az lehetséges - elektronikus úton
tájékoztatja
a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről,
b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási
kötelezettségéről.
(2) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a
Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított 30 napon belül
írásban - ha az lehetséges elektronikus úton - tájékoztatja.
XIV. Fejezet
Vegyes és záró rendelkezések
127. Vegyes rendelkezések
188. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
289. § (1) Az 575/2013/EU rendelet 458. cikk (2) bekezdés d) pont i)-iv) és
vii) alpont alkalmazásában kijelölt hatóság a pénz-, tőke és biztosítási piac
szabályozásáért felelős miniszter.
(2) Az 575/2013/EU rendelet 458. cikk (2) bekezdés d) pont v) és vi) alpont
alkalmazásában kijelölt hatóság az MNB.
289/A. §
1
1 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 131. §. Hatályos: 2018. I. 13-tól.
(1) A 6. § (4) bekezdés k) pont ka) vagy kb) alpontjában
meghatározott specifikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátója
bejelenti a Felügyeletnek, ha az általa kibocsátott specifikus
készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel teljesített fizetési műveletek
összértéke a megelőző tizenkét hónapban meghaladta a 300 millió forintot.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bejelentésben a kibocsátónak
ismertetnie kell a specifikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel igénybe
vehető szolgáltatásokat, valamint meg kell határozni, hogy a kibocsátó
megítélése szerint a 6. § (4) bekezdés k) pont ka) vagy kb) alpontja szerint
végzi tevékenységét.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak alapján a Felügyelet
határozatban dönt arról, hogy a kibocsátó által nyújtott szolgáltatás
pénzforgalmi szolgáltatásnak minősül-e.
(4) A 6. § (4) bekezdés l) pontjában meghatározott tevékenységet végző
szolgáltató minden év május 31-ig köteles a Felügyeletnek megküldeni egy
olyan éves ellenőri véleményt, amely igazolja, hogy az általa nyújtott
szolgáltatás - a 6. § (4) bekezdés l) pontjában meghatározott értékhatárokra is
figyelemmel - nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak.
128. Felhatalmazó rendelkezések
290. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa
meg:
a) a 3. § (1) bekezdésében, valamint a 3. § (2) bekezdésének a) és d)
pontjában meghatározott szolgáltatások végzésére, illetve kiegészítő pénzügyi
szolgáltatások végzésére, valamint a szolgáltatások nyújtása során kötött
szerződések kötelező tartalmi elemeire,
b) az egységesített betéti kamatláb mutató számítására és közzétételére,
c)
2
2 Megállapította: 2016. évi CLXXXII. törvény 43. §. Hatályos: 2016. XII. 28-tól.
a 3. § (1) bekezdésében, valamint a 3. § (2) bekezdésében meghatározott
pénzügyi szolgáltatások, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatások
folytatásához szükséges személyi és tárgyi feltételekre, továbbá a tanúsítási
eljárás - általános forgalmi adó nélkül számított - maximális díjával szemben
támasztott feltételekre,
d) a hitelintézet nyilvánosságra hozatali követelményeinek teljesítésére,
e)
3
3 Megállapította: 2015. évi CCXV. törvény 148. § (1). Hatályos: 2016. III. 21-től.
a független közvetítők, valamint a jelzáloghitel közvetítői tevékenységet
végző függő közvetítők felelősségbiztosítási szerződéseinek tartalmi
követelményeire,
4
4 Lásd: 463/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet.
f) a közvetítői díj meghatározásának és kifizetésének módjára, időbeli
ütemezésére,
g) a 2012. április 1-je előtt hatályos 1996. évi CXII. törvény 210/A. §-ában
meghatározott szerződésekben előírt kamat a pénzügyi intézmény általi, az
ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú módosításának eseteire, feltételeire és
módjára,
189. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
h) a javadalmazási politikának az érintett hitelintézet mérete,
tevékenységének jellege, köre és jogi formájából eredő sajátossága
figyelembevételével történő alkalmazására,
i)
1
1 Beiktatta: 2016. évi LIII. törvény 133. § (1). Hatályos: 2016. IX. 18-tól.
az alapszámlához való hozzáférésre, az alapszámla jellemzőire, valamint
díjára,
j)
2
2 Beiktatta: 2016. évi LXVII. törvény 223. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
a pénzügyi intézmények és a független közvetítők panaszkezelésének
eljárására, valamint a panaszkezelési szabályzatára
3
3 Lásd: 435/2016. (XII. 16.) Korm. rendelet.
,
k)
4
4 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 176. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
a szociális számlához való jogosultságra, díjra és jellemzőire
vonatkozó részletes szabályokat.
(2) Felhatalmazást kap a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért
felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg:
a) a hitelintézetek befektetési szabályzatára,
b) a kintlevőségek, a mérlegen kívüli tételek és a fedezetek minősítésének,
illetőleg értékelésének szempontjaira,
c) a fogyasztóval kötött szerződés megkötését megelőzően, a szerződéses
jogviszony fennállása alatt, valamint annak megszűnése esetén alkalmazandó
tájékoztatás minimálisan kötelező tartalmi elemeire,
5
5 Lásd: 22/2016. (VI. 29.) NGM rendelet, 53/2016. (XII. 21.) NGM rendelet.
d) a belső ellenőrzési rendszerekre, eljárásokra,
e)
6
6 Módosította: 2016. évi LIII. törvény 134. § e).
a közvetítői hatósági képzés és vizsga szabályaira, a hatósági vizsga
letételével szerzett, pénzügyi szolgáltatás közvetítői tevékenység folytatására
feljogosító tanúsítvány megszerzésének követelményeire, a hatósági vizsga
díjának mértékére, megfizetésére és visszatérítésére,
7
7 Lásd: 40/2015. (XII. 30.) NGM rendelet.
f) a deviza nyitott pozícióra,
g) a banki értékesítői, az értékpapír értékesítői, a szakképesített
banktisztviselői és a befektetési tanácsadói képesítés szakmai és
vizsgakövetelményeire,
h)
8
8 Beiktatta: 2016. évi LIII. törvény 133. § (2). Hatályos: 2016. VII. 1-től.
a pénzügyi szolgáltatásokhoz történő egyenlő esélyű hozzáférést
elősegítő hitelintézeti stratégiára
9
9 Lásd: 22/2016. (VI. 29.) NGM rendelet.
vonatkozó részletes szabályokat.
(2a)
10
10 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 148. § (2). Hatályos: 2016. III. 21-től.
Felhatalmazást kap az agrárpolitikáért felelős miniszter, hogy
rendeletben állapítsa meg a termőföld hitelbiztosítéki értéke
meghatározásának módszertani elveit.
(3) Felhatalmazást kap az MNB elnöke arra, hogy rendeletben állapítsa meg
a fogyasztóval kötött szerződés megkötését megelőzően, a szerződéses
jogviszony fennállása alatt, valamint annak megszűnése esetén alkalmazandó
tájékoztatás és ügyfélpanaszok kezelésének formájára és módjára vonatkozó
részletes szabályokat.
11
11 Lásd: 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelet, 28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet, 47/2018. (XII. 17.) MNB
rendelet, 46/2018. (XII. 17.) MNB rendelet.
(4) Felhatalmazást kap az MNB elnöke arra, hogy a pénzügyi
közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos jogkörében eljárva rendeletben
állapítsa meg az 575/2013/EU rendelet
190. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a) 465. cikk (2) bekezdésének megfelelően az elsődleges alapvető
tőkemegfelelési mutatónak és az alapvető tőkemegfelelési mutatónak azt a
szintjét, amelyet a hitelintézeteknek el kell érnie vagy meg kell haladnia,
1
1 Lásd: 10/2014. (IV. 3.) MNB rendelet.
b) 467. cikk (2) bekezdésben meghatározott tartományokon belül
alkalmazandó százalékos arányt,
2
2 Lásd: 10/2014. (IV. 3.) MNB rendelet.
c) 468. cikk (3) bekezdésének megfelelően a valós értéken értékelt
eszközökkel és kötelezettségekkel kapcsolatos nem realizált nyereség azon
százalékos arányát, amely az elsődleges alapvető tőkeelemek számítása során
figyelembe vehető,
3
3 Lásd: 10/2014. (IV. 3.) MNB rendelet.
d) 478. cikk (3) bekezdésének megfelelően az elsődleges alapvető
tőkeelemekből, a kiegészítő alapvető tőkeelemekből, valamint a járulékos
tőkeelemekből való levonások során alkalmazandó százalékos arányokat,
4
4 Lásd: 10/2014. (IV. 3.) MNB rendelet.
e) 479. cikk (4) bekezdésének megfelelően azon tőkeelemek átmeneti
figyelembe vételi lehetőségére vonatkozó százalékos arányokat, amelyek a
2013. december 31-ig hatályos jogszabályok alapján figyelembe vehetőek
voltak az összevont alapú elsődleges alapvető tőke számítás során, de az
575/2013/EU rendelet hatályos követelményeinek már nem felelnek meg,
5
5 Lásd: 10/2014. (IV. 3.) MNB rendelet.
f) 480. cikk (3) bekezdésének megfelelően a kisebbségi részesedések, a
kiegészítő alapvető tőkébe beszámítható tőkeelemek, illetve a járulékos tőkébe
beszámítható tőkeelemek összevont alapú szavatolótőkében való
figyelembevételi lehetőségére vonatkozó arányokat,
6
6 Lásd: 10/2014. (IV. 3.) MNB rendelet.
g) 481. cikk (5) bekezdésének megfelelően az elsődleges alapvető
tőkeelemekre, az alapvető tőkeelemekre, a járulékos tőkeelemekre és a
szavatolótőke-elemekre a 2013. december 31-ig hatályos jogszabályok által
előírt, de az 575/2013/EU rendeletben nem szereplő szűrők és levonások
átmeneti alkalmazására vonatkozó százalékos arányokat,
7
7 Lásd: 10/2014. (IV. 3.) MNB rendelet.
h) 486. cikk (6) bekezdésének megfelelően az elsődleges alapvető tőkében, a
kiegészítő alapvető tőkében, valamint a járulékos tőkében a 2013. december
31-ig hatályos jogszabályok alapján figyelembe vehető, de az 575/2013/EU
rendeletben foglalt követelményeknek meg nem felelő tételek átmeneti
figyelembe vételére vonatkozó százalékos arányokat,
8
8 Lásd: 10/2014. (IV. 3.) MNB rendelet.
i)
9
9 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 91. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
89. cikk (3) bekezdésének megfelelően azt, hogy a hitelintézeteknek a
pénzügyi ágazaton kívüli befolyásoló részesedés vonatkozásában az
575/2013/EU rendelet 89. cikk (3) bekezdés a) vagy b) pontjában
meghatározott követelményeknek kell megfelelniük,
10
10 Lásd: 44/2018. (XII. 5.) MNB rendelet.
j)
11
11 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 91. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
178. cikk (1) bekezdés b) pontjának megfelelően azon időtartamot,
amelyen túl az ügyfél nemteljesítését megtörténtnek kell tekinteni,
k)
12
12 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 91. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
178. cikk (2) bekezdés d) pontjának megfelelően azt a határértéket,
amely alapján a hitelkötelezettség-teljesítési késedelem jelentősnek minősül,
13
13 Lásd: 44/2018. (XII. 5.) MNB rendelet.
191. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
l)
1
1 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 91. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
327. cikk (2) bekezdésének megfelelően az átváltható értékpapír és az
annak alapjául szolgáló eszköz kiegyenlítő pozíciója közötti nettósítás
alkalmazhatóságának feltételéül szolgáló módszert,
m)
2
2 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 91. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
395. cikk (1) bekezdésének megfelelően a 150 millió eurónál
alacsonyabb nagykockázat-vállalási határérték alkalmazását,
n)-o)
3
3 Hatályon kívül helyezte: 2015. évi CCXV. törvény 153. § c). Hatálytalan: 2016. I. 1-től.
(5)
4
4 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (23). Hatályos: 2014. IX. 16-tól.
Felhatalmazást kap az MNB elnöke arra, hogy a pénzügyi
közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos jogkörében eljárva rendeletben
állapítsa meg a teljesítmény.javadalmazás diszkontált értékének számításával,
nyilvántartásával és közzétételével összefüggő szabályokat.
5
5 Lásd: 39/2014. (X. 9.) MNB rendelet.
(6)
6
6 Beiktatta: 2015. évi CLXXVIII. törvény 42. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Felhatalmazást kap az MNB elnöke, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer
felügyeletével kapcsolatos jogkörében eljárva rendeletben szabályozza a nem
teljesítő kitettség és az átstrukturált követelésre vonatkozó prudenciális
követelményeket.
7
7 Lásd: 39/2016. (X. 11.) MNB rendelet.
(7)
8
8 Beiktatta: 2015. évi CLXXVIII. törvény 42. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Felhatalmazást kap az MNB elnöke, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer
felügyeletével kapcsolatos jogkörében eljárva rendeletben szabályozza az
ügyfél- és partnerminősítés, valamint a fedezetértékelés prudenciális
követelményeit.
9
9 Lásd: 40/2016. (X. 11.) MNB rendelet, 47/2018. (XII. 17.) MNB rendelet.
(8)
10
10 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 148. § (3). Hatályos: 2016. V. 31-től.
Felhatalmazást kap az MNB elnöke arra, hogy a pénzügyi
közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos jogkörében eljárva rendeletben
állapítsa meg az OBA tagjai által fizetendő kockázat alapú változó díj
megállapítására vonatkozó részletes szabályokat.
11
11 Lásd: 19/2016. (V. 25.) MNB rendelet.
129. Hatályba léptető rendelkezések
291. § (1) Ez a törvény - a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel -
2014. január 1-jén lép hatályba.
(2) A 135. §, a 164. § w) pontja, a 306. § és a 308. § (2) bekezdése 2014.
március 15-én lép hatályba.
(3) A 145. § 2014. július 1-jén lép hatályba.
130. Átmeneti rendelkezések
292. § (1) E törvény hatálybalépésekor hitel- és pénzkölcsönnyújtási
tevékenysége keretében követelésnek - a kötelezett kockázatának
átvállalásával vagy anélkül történő - megszerzésére, megelőlegezésére,
valamint leszámítolására engedéllyel rendelkező pénzügyi intézmény a 3. § (1)
bekezdés l) pontjában foglalt tevékenység végzésére külön engedélyezés
nélkül a továbbiakban is jogosult.
(2) Az e törvény hatálybalépésekor már működő hitelintézet - a 117. § (5)
bekezdésétől eltérően - 2014. június 30-ig az irányítási jogkörrel rendelkező
vezető testület által elfogadott és a felügyeleti jogkörrel rendelkező vezető
testület által ellenőrzött javadalmazási politikát is alkalmazhat.
192. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(3) A 118. §-ban foglaltakat 2014. január 1-jét követően kifizetett
javadalmazásra abban az esetben is alkalmazni kell, ha a kifizetésre vonatkozó
szerződés az e törvény hatályba lépése előtt került megkötésre.
(4)-(7)
1
1 Hatályon kívül helyezte: 2015. évi II. törvény 3. § (2). Hatálytalan: 2015. II. 28-tól.
293. § (1) A 279. § (4)-(6) és (8)-(16) bekezdését a 2009. augusztus 1-je előtt
fogyasztóval kötött kölcsönszerződés vagy pénzügyi lízingszerződés
módosítása esetén is alkalmazni kell a (2) bekezdésben meghatározott
eltéréssel.
(2) A 279. § (4)-(6), (8), (9), (11) és (13)-(15) bekezdést, valamint a 279. §
(12) bekezdés első mondatát 2009. augusztus 1-je előtt kötött, a szerződés
alapján jelzáloglevéllel finanszírozott kölcsönszerződésekre nem kell
alkalmazni. A 279. § (12) bekezdés második mondatát a 2010. január 1-jét
követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.
294. § (1) A 213. § (1) bekezdését nem kell alkalmazni az árutőzsdei
szolgáltató és a Pénztárak Garancia Alapja 2003. január 1-jét megelőzően
elhelyezett betétjére.
(2)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2018. évi CXXVI. törvény 121. § f). Hatálytalan: 2018. XII. 29-től.
295. § (1) Ha a fogyasztóval 2010. január 1-jét megelőzően kötött
kölcsönszerződésben a pénzügyi intézmény által biztosítéki céllal kikötött
vételi jog alapján 2010. március 1-jét követően megszerzett, a kötelezett által
lakott lakóingatlan szerződés szerinti vételára alacsonyabb a vételi jog
gyakorlását megelőző hat hónapon belül készült szakértői értékbecslés
szerinti beköltözhető forgalmi érték hetven százalékának megfelelő összegnél
(minimum ár), a vételi jog jogosultja a vételáron felül - a jogalap nélküli
gazdagodás szabályai szerint - köteles a vételár és a minimum ár
különbözetének a kötelezett javára történő megtérítésére, illetve ezen
összegnek a (2) bekezdés szerinti elszámolás körében a kötelezett javára
történő figyelembevételére.
(2) Az (1) bekezdés szerinti vételi jog jogosultja a követelése, annak járulékai
és az (1) bekezdés szerint általa térítendő pénzösszeg közötti különbözet
összegével a kötelezettel elszámolni köteles.
(3) Az (1) és a (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha a
pénzügyi intézmény
a) a biztosítéki céllal kikötött vételi jog gyakorlását másnak átengedi,
b) a biztosítéki céllal kikötött vételi joggal biztosított követelést másra
átruházza (engedményezi).
296. § E törvény hatálybalépésekor már működő vagy engedélyezési eljárás
alatt lévő szövetkezeti hitelintézet 12. §-ban meghatározott követelményeknek
legkésőbb 2015. december 31-től köteles megfelelni.
297. § (1) A 283. § (3) bekezdést e törvény hatálybalépését megelőzően
kötött jelzálog-hitelszerződés 2014. március 1-jét követő felmondásakor kell
alkalmazni.
(2) A 267. §-t a nem lakáscélú jelzáloghitel-szerződések esetén a törvény
hatálybalépését követően megkötött szerződésekre, valamint a
hatálybalépéskor már fennálló szerződésekre 2014. július 1-jét követően
teljesítendő törlesztőrészlet, valamint devizában megállapított bármilyen
költség, díj vagy jutalék vonatkozásában is alkalmazni kell.
298. § (1) 2014. január 1. és 2015. december 31. között a hitelintézetnek a
86. § szerinti tőkefenntartási pufferének értéke nulla.
193. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
(2) A hitelintézet a 86. § szerinti tőkefenntartási puffert 2016. január 1-jétől
kezdődően az alábbiak szerint képzi
a) 2016. január 1-je és 2016. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték 0,625 százaléka,
b) 2017. január 1-je és 2017. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték 1,25 százaléka,
c) 2018. január 1-je és 2018. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték 1,875 százaléka.
299. § (1) A hitelintézet a 87. §-nak megfelelően - a (2), a (3) vagy a (4)
bekezdésben foglalt kivétellel - intézményspecifikus anticiklikus tőkepuffert
képez legkésőbb 2019. január 1-jétől.
(2) Ha az MNB tv. 183/A. §-a szerint a makroprudenciális feladatkörében
eljáró MNB anticiklikus tőkepuffert ír elő, akkor a hitelintézet
intézményspecifikus anticiklikus tőkepufferrátát képez:
a) 2014. január 1-je és 2014. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték legfeljebb 0,625 százalékáig,
b) 2015. január 1-je és 2015. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték legfeljebb 1,25 százalékáig,
c) 2016. január 1-je és 2016. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték legfeljebb 1,875 százalékáig,
azzal, hogy 2017. január 1-jétől a 87. §-ban meghatározott mérték szerint
képzi.
(3) Ha az MNB tv. 183/A. §-a szerint a makroprudenciális feladatkörében
eljáró MNB anticiklikus tőkepuffert ír elő, akkor a hitelintézet
intézményspecifikus anticiklikus tőkepufferrátát képez:
a) 2015. január 1-je és 2015. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték legfeljebb 0,625 százalékáig,
b) 2016. január 1-je és 2016. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték legfeljebb 1,25 százalékáig,
c) 2017. január 1-je és 2017. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték legfeljebb 1,875 százalékáig,
azzal, hogy 2018. január 1-jétől a 87. §-ban meghatározott mérték szerint
képzi.
(4) Ha az MNB tv. 183/A. §-a szerint a makroprudenciális feladatkörében
eljáró MNB anticiklikus tőkepuffert ír elő, akkor a hitelintézet
intézményspecifikus anticiklikus tőkepufferrátát képez:
a) 2016. január 1-je és 2016. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték legfeljebb 0,625 százalékáig,
b) 2017. január 1-je és 2017. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték legfeljebb 1,25 százalékáig,
194. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
c) 2018. január 1-je és 2018. december 31-e közötti időszakban az
575/2013/EU rendelet 92. cikk (3) bekezdésben meghatározott teljes kockázati
kitettségérték legfeljebb 1,875 százalékáig,
azzal, hogy 2019. január 1-jétől a 87. §-ban meghatározott mérték szerint
képzi.
300. § Ha a 299. § (2) és (3) bekezdése szerint jár el a hitelintézet és másik
EGT-államban vagy harmadik országban végzett tevékenységének helye
szerinti EGT-állam erre kijelölt hatósága nem határozza meg az anticiklikus
tőkepufferráta mértékét, akkor az intézményspecifikus anticiklikus
tőkepufferráta meghatározásakor a hitelintézet a másik EGT-államban vagy
harmadik országban lévő féllel szembeni kitettsége tekintetében nulla
százalékos anticiklikus tőkepufferrátát alkalmaz.
301. § A hitelintézet a 89. § szerinti globálisan rendszerszinten jelentős
hitelintézetre vonatkozó tőkepuffert 2016. január 1-jétől kezdődően az
alábbiak szerint képzi
a) 2016. január 1-je és 2016. december 31-e közötti időszakban a 89. §
szerinti globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetre vonatkozó
tőkepuffer értékének 25 százaléka,
b) 2017. január 1-je és 2017. december 31-e közötti időszakban a 89. §
szerinti globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetre vonatkozó
tőkepuffer értékének 50 százaléka,
c) 2018. január 1-je és 2018. december 31-e közötti időszakban a 89. §
szerinti globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetre vonatkozó
tőkepuffer értékének 75 százaléka.
302. §
1
1 Megállapította: 2015. évi LXXXV. törvény 234. §. Hatályos: 2015. VII. 7-től.
(1) Az 575/2013/EU rendelet 395. cikk (1) bekezdését a hitelintézet
2028. december 31-ig nem alkalmazza
a) az 575/2013/EU rendelet 129. cikk (1), (3) és (6) bekezdésében
meghatározottaknak megfelelő fedezett kötvényre,
b) az olyan kitettségre, amely EGT-állam regionális kormányával, helyi
önkormányzatával szemben áll fenn, vagy amelyet ezek valamelyike garantál,
feltéve, hogy az ezen regionális kormánnyal vagy helyi önkormányzattal
szembeni kitettség az 575/2013/EU rendelet harmadik rész II. cím 2. fejezet
alkalmazásában 20%-os kockázati súlyt kapna,
c) az anyavállalatával, az adott anyavállalat más leányvállalatával vagy a
saját leányvállalatával szembeni kitettségre, amennyiben az érintett
vállalkozásokra olyan, az 575/2013/EU rendeletben vagy a 2002/87/EK
irányelvben meghatározottak szerinti, vagy harmadik országban azzal
egyenértékűnek minősülő összevont alapú felügyelet vonatkozik, amelybe a
hitelintézet is beletartozik,
d) az olyan központi szervként működő hitelintézettel szemben fennálló
kitettségre, amellyel jogszabályi kötelezettségek alapján áll kapcsolatban, és
amely a hitelintézet készpénz-elszámolási műveletéért felelős,
e) az olyan hitelintézetekkel szembeni vagy az ezek kezességével,
garanciájával biztosított kitettségekre, amely hitelintézetek jogszabályban
vagy alapszabályban meghatározott célja egyes gazdasági ágazatok
ösztönzése, és ezt a tevékenységüket kormányzati ellenőrzés alatt végzik,
195. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
f) a hitelintézettel vagy befektetési vállalkozással szemben fennálló
kitettségre, feltéve, hogy a kitettség nem képezi részét a szóban forgó
hitelintézet vagy befektetési vállalkozás szavatoló tőkéjének, legfeljebb a
következő munkanapig áll fenn és pénzneme nem valamely jelentős
kereskedési pénznem,
g) a kötelező jegybanki tartalékra, ideértve a jegybanki kötelező tartalék
előírást levelező bankon keresztül teljesítő hitelintézet által elhelyezett
kötelező tartalékot is,
h) a központi kormányzatokkal szembeni követelést megtestesítő olyan
eszköztételekre, amelyek kormányzati értékpapírokban tartott, törvényben
előírt likviditási követelmények formájában állnak fenn, és amelyeket nemzeti
pénznemükben denomináltak és finanszíroztak, feltéve, hogy - az illetékes
hatóságok mérlegelése alapján - e központi kormányzatoknak egy külső
hitelminősítő intézet által készített hitelminősítése befektetési fokozatú
minősítés,
i) az 575/2013/EU rendelet I. melléklet 3. pontja szerinti közepes/alacsony
kockázati kategóriába tartozó mérlegen kívüli okmányos meghitelezésre,
valamint hitelkeret még igénybe nem vett részének 50 százalékára,
j) az elismert tőzsdével szembeni kitettségre.
(2) Az e törvény egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer
fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló 2015. évi
LXXXV. törvénnyel megállapított 166/B. §-át a folyamatban lévő hatósági
eljárások esetében is alkalmazni kell.
(3)
1
1 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 149. §. Hatályos: 2015. XII. 31-től.
Az e törvény egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer
fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló 2015. évi
LXXXV. törvénnyel megállapított 260. § (7) bekezdését a hatálybalépésének
napját magában foglaló üzleti év éves beszámolójára, összevont (konszolidált)
éves beszámolójára vonatkozó jogszabályi kötelezettségen alapuló
könyvvizsgálói feladatok teljesítéséig, de legkésőbb 2016. december 31-ig nem
kell alkalmazni.
303. § (1) A hitelintézet nyilvánosságra hozza a 123. § (1) bekezdés a)-c)
pontjában meghatározott információkat 2014. július 1-jétől, valamint a 123. §
(1) bekezdés d)-f) pontjában meghatározott információkat 2015. január 1-jétől.
(2) A globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézet tájékoztatja 2014. július
1-jétől az Európai Bizottságot a 123. § (1) bekezdés d)-f) pontjában
meghatározott információkról.
304. §
2
2 Megállapította: 2014. évi XXXVII. törvény 161. § (24). Hatályos: 2014. VII. 21-től.
A Szantv. 161. § (9) bekezdésével megállapított 114. §-ban foglalt
helyreállítási tervet valamint csoportszintű helyreállítási tervet a Szantv.
hatálybalépésekor már működő vagy engedélyezési eljárás alatt lévő
hitelintézet irányítási jogkörrel rendelkező vezető testülete első alkalommal
legkésőbb 2014. december 31-ig köteles a Felügyeletnek benyújtani.
304/A. §
3
3 Beiktatta: 2014. évi XIX. törvény 23. §. Hatályos: 2014. VII. 16-tól.
A 288/A. § szerinti intézmény a FATCA-törvény hatálybalépését
megelőzően létrejött pénzügyi számlák tekintetében a 288/B. § (1) bekezdés
szerinti tájékoztatást írásban vagy - általános jelleggel, a számlatulajdonosok
azonosítására alkalmatlan módon - a honlapján történő közzététellel legkésőbb
2015. június 30-ig teljesíti.
196. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
304/B. §
1
1 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 92. §. Hatályos: 2015. I. 1-től.
A hitelintézet 2015. március 31-éig tájékoztatja a közösségi
betéttel és a hitelintézet által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírral rendelkező betéteseket a betétbiztosítás tekintetében 2015.
július 3-án hatályba lépő változásokról.
304/C. §
2
2 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 93. §. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
(1) A 2015. július 2-át megelőzően hitelintézet által kibocsátott,
lejárattal rendelkező hitelviszonyt megtestesítő értékpapír betétbiztosítására
lejáratáig a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi
CCXXXVII. törvény 2015. július 2-án érvényes rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) A 2015. július 2-át megelőzően elhelyezett, lejárattal rendelkező
közösségi betét betétbiztosítására lejáratáig a hitelintézetekről és pénzügyi
vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 2015. július 2-án érvényes
rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3) A 2015. július 2-át megelőzően elhelyezett, lejárattal nem rendelkező
közösségi betét betétbiztosítására 2015. augusztus 31-éig a hitelintézetekről
és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 2015. július
2-án érvényes rendelkezéseit kell alkalmazni.
(4) Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a betétbiztosítást, valamint a
pénzügyi közvetítőrendszert érintő módosításáról szóló 2014. évi CIV. törvény
74. §-ával megállapított 213. § (2)-(3) bekezdését a hatálybalépését
megelőzően elhelyezett betétekre is alkalmazni kell.
(5) Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a betétbiztosítást, valamint a
pénzügyi közvetítőrendszert érintő módosításáról szóló 2014. évi CIV. törvény
75. §-ával megállapított 214. § (9)-(10) bekezdését a hitelintézetek
hatálybalépését követő egyesülése vagy fiókteleppé alakulása, valamint a
hatálybalépését követő betétállomány átruházás esetén kell alkalmazni.
(6)
3
3 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 235. §. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a betétbiztosítást, valamint a
pénzügyi közvetítőrendszert érintő módosításáról szóló 2014. évi CIV. törvény
87. § (2) bekezdésében megállapított 272. § (3) bekezdésében foglaltaknak a
2015. július 3-án már fennálló betétszerződés, betét elhelyezését lehetővé tevő
szerződés vagy keretszerződés esetén a hitelintézet a 275. § (6) bekezdésben
meghatározott, 2015. július 3-át követő első éves tájékoztatási kötelezettsége
teljesítésével tesz eleget azzal, hogy ebben az esetben nem szükséges, hogy a
betétes a 6. melléklet szerinti tájékoztatás megtörténtét aláírásával igazolja.
(7)
4
4 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 150. §. Hatályos: 2016. III. 21-től.
A jelzáloghitel közvetítői tevékenységet 2016. március 21-én
a) a Felügyelet felé történő bejelentéssel végző közvetítő ezen tevékenységét
a Felügyelet engedélye nélkül 2017. március 21-ig folytathatja,
b) a Felügyelet engedélyével végző közvetítő legkésőbb 2017. március 21-ig
végezheti ezen tevékenységét a 2016. március 20. napján hatályos
engedélyezési feltételekkel.
304/D. §
5
5 Beiktatta: 2015. évi LXXXV. törvény 236. §. Hatályos: 2016. I. 1-től.
Az egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer
fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló 2015.
LXXXV. évi törvény 195. §-ával megállapított 67/A. §-t a szövetkezeti
hitelintézetek tekintetében 2018. január 1-től kell alkalmazni.
197. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
304/E. §
1
1 Beiktatta: 2016. évi XLIV. törvény 65. §. Hatályos: 2016. VI. 4-től.
(1) A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói
tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi
LXXV. törvény és egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2016.
évi XLIV. törvénnyel megállapított 157. §-ban foglaltakat 2017. január 1-jétől
kell alkalmazni.
(2) A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről,
valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény és
egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2016. évi XLIV.
törvénnyel hatályon kívül helyezett 260. § (3) bekezdését a 2016. június 17-ét
megelőzően induló üzleti évre vonatkozó jogszabályi kötelezettségen alapuló
könyvvizsgálói tevékenységre még alkalmazni kell.
304/F. §
2
2 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 132. §. Hatályos: 2017. XI. 21-től.
(1) Az egyes törvények biztosítási, illetve pénzforgalmi tárgyú
jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról szóló 2017. évi CXLV.
törvénnyel megállapított 159. § (10) bekezdését, 164. § zs) pontját és 164/B. §-t
az egyes törvények biztosítási, illetve pénzforgalmi tárgyú
jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról szóló 2017. évi CXLV. törvény
hatálybalépésekor fennálló szerződésekre is alkalmazni kell.
(2) A 164/B. § (4) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi lehetőségről a
hitelintézet és az ellenőrző befolyása alatt működő pénzügyi intézmény,
valamint a 164/B. § (5) bekezdésében meghatározott tevékenységet folytató, a
hitelintézet ellenőrző befolyása alatt működő pénzügyi intézménynek,
pénzforgalmi intézménynek, elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek,
befektetési vállalkozásnak, biztosítónak, ABAK-nak és ÁÉKBV-alapkezelőnek
nem minősülő vállalkozás az egyes törvények biztosítási, illetve pénzforgalmi
tárgyú jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról szóló 2017. évi CXLV.
törvény hatálybalépésekor fennálló szerződéssel rendelkező ügyfeleit
legkésőbb harminc nappal a 164/B. § szerinti adattovábbítást megelőzően
írásban értesíti. A fennálló szerződéssel rendelkező ügyfelek tájékoztatását
követően az általuk működtetett honlapon a figyelem felkeltésére alkalmas
módon erre vonatkozó tájékoztatást tesznek közzé. A 164/B. § szerinti
adatátadás a honlapon történő közzétételtől számított harmincadik nap után
kezdődhet meg.
131. Az Európai Unió jogának való megfelelés
305. § Ez a törvény a 5. mellékletben felsorolt uniós jogi aktusoknak való
megfelelést szolgálja.
132. Módosító rendelkezések
306. §
3
3 Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2014. III. 16-tól.
307. §
4
4 Hatályon kívül helyezte: ugyane törvény 308. § (2) f). Hatálytalan: 2014. III. 15-től.
308. § (1)
5
5 Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2014. I. 2-től.
(2)
6
6 Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2014. III. 16-tól.
1. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez
198. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
A törvény hatálya alól kivett nemzetközi pénzügyi intézmények
1. Afrikai Fejlesztési Bank
2. Amerika-közi Fejlesztési Bank
3. Amerika-közi Befektetési Társaság
4. Ázsiai Fejlesztési Bank
5. Európai Beruházási Alap
6. Európai Beruházási Bank
7. Európa Tanács Fejlesztési Bankja
8. Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank
9. Északi Beruházási Bank
10. Karibi Fejlesztési Bank
11. Nemzetközi Beruházás-biztosítási Ügynökség
12. Nemzetközi Pénzügyi Társaság
13. Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank
14. Nemzetközi Valuta Alap
15.
1
1 Beiktatta: 2017. évi LXIX. törvény 177. §, 3. melléklet. Hatályos: 2017. VII. 1-től.
Nemzetközi Beruházási Bank
16.
2
2 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 133. §, 2. melléklet 1. Hatályos: 2018. I. 13-tól.
Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank
2. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez
Az azonosító adatok
1. Természetes személy személyazonosító és lakcímadatai: név, születési
név, anyja neve, születési hely, idő, állampolgárság, lakcím, postacím,
személyi igazolvány (útlevél) száma, egyéb, a személyazonosság igazolására a
polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi
LXVI. törvény szerint alkalmas igazolvány száma.
2. A pénzügyi intézményt, céget, elfogadót azonosító adatok: név, rövidített
név, székhely, telephely és fióktelep címe, adószám, a képviseletre jogosultak
neve és beosztása.
3. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez
A közvetett tulajdon kiszámítása
E törvény alkalmazásában a közvetett tulajdon számításának szabályai:
1. A közvetett tulajdon arányának megállapításához a közvetett tulajdonnal
rendelkezőnek a köztes vállalkozásban fennálló szavazati jogát vagy tulajdoni
hányadát meg kell szorozni a köztes vállalkozásnak a vállalkozásban fennálló
szavazati vagy tulajdoni hányada közül azzal, amelyik a nagyobb. Ha a köztes
vállalkozásban fennálló szavazati vagy tulajdoni hányad az ötven százalékot
meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni.
2. Természetes személy esetében a természetes személynek a közeli
hozzátartozóival együtt birtokolt, illetve gyakorolt tulajdoni vagy szavazati
hányadokat egybe kell számítani.
199. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
3. A szavazati jogot a tulajdoni hányaddal azonos módon kell számításba
venni.
4. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez
Kifizetési szorzótényező
A 94. § (6) bekezdése szerinti szorzó tényezőt a következőképpen kell
meghatározni:
a) ha a hitelintézet által fenntartott elsődleges alapvető tőke szintje az
575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott minimális
tőkekövetelményszint felett a kombinált pufferkövetelmény első (azaz
legalacsonyabb) kvartilisén belül van, a tényező 0;
b) ha a hitelintézet által fenntartott elsődleges alapvető tőke szintje az
575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott minimális
tőkekövetelményszint felett a kombinált pufferkövetelmény második
kvartilisén belül van, a tényező 0,2;
c) ha a hitelintézet által fenntartott elsődleges alapvető tőke szintje az
575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott minimális
tőkekövetelményszint felett a kombinált pufferkövetelmény harmadik
kvartilisén belül van, a tényező 0,4;
d) ha a hitelintézet által fenntartott elsődleges alapvető tőke szintje az
575/2013/EU rendelet 92. cikkében meghatározott minimális
tőkekövetelményszint felett a kombinált pufferkövetelmény negyedik (azaz
legmagasabb) kvartilisén belül van, a tényező 0,6.
A kombinált pufferkövetelmény egyes kvartiliseinek alsó és felső határát a
következőképpen kell kiszámítani:
„Q
n
” az érintett kvartilis sorszáma.
5. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez
1
1 Megállapította: 2014. évi CIV. törvény 94. §, 3. melléklet. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Az Európai Unió jogának való megfelelés
1. Ez a törvény
a) a bankok és más pénzintézetek éves beszámolójáról és összevont
beszámolójáról szóló 1986. december 8-i 86/635/EGK tanácsi irányelvnek,
200. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
b) a hitelintézetek vonatkozásában a 77/780/EGK és a 89/646/EGK
irányelvnek, a nem életbiztosítási tevékenység vonatkozásában a 73/239/EGK
és a 92/49/EGK irányelvnek, az életbiztosítások vonatkozásában a 79/267/EGK
és a 92/96/EGK irányelvnek, a befektetési vállalkozások vonatkozásában a
93/22/EGK irányelvnek, valamint az átruházható értékpapírokkal foglalkozó
kollektív befektetési vállalkozások (ÁÉKBV) vonatkozásában a 85/611/EGK
irányelvnek a prudenciális felügyelet megerősítése érdekében történő
módosításáról szóló 1995. július 18-i 95/26/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelvnek,
c) a hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló 2001. április
4-i 2001/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
d)
1
1 Megállapította: 2017. évi LIII. törvény 91. § (3). Hatályos: 2017. VI. 26-tól.
a rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való
felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi
rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló
2015. május 20-i európai parlamenti és tanácsi (EU) 2015/849 irányelvnek,
e) a 185. § (1) bekezdés f) pontjában a fogyasztói érdekek védelme
érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 2009.
április 23-i 2009/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
f) a 98/26/EK, 2002/87/EK, 2003/6/EK, 2003/41/EK, 2003/71/EK,
2004/39/EK, 2004/109/EK, 2005/60/EK, 2006/48/EK, 2006/49/EK és
2009/65/EK irányelvnek az európai felügyeleti hatóság (Európai Bankhatóság),
az európai felügyeleti hatóság (Európai Biztosítás- és
Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság) és az európai felügyeleti hatóság (Európai
Értékpapír-piaci Hatóság) hatásköre tekintetében történő módosításáról szóló
2010. november 24-i 2010/78/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
g) a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és
befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv
módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül
helyezéséről szóló 2013. június 26-i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi
irányelvnek,
h) a betétbiztosítási rendszerekről szóló 2014. április 16-i 2014/49/EU
európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
i)
2
2 Beiktatta: 2015. évi CXCII. törvény 19. §, 4. melléklet. Hatályos: 2016. I. 1-től.
a 2011/16/EU tanácsi irányelvnek az adózás területére vonatkozó kötelező
automatikus információcsere tekintetében történő módosításáról szóló 2014.
december 9-i 2014/107/EU tanácsi irányelvnek,
j)
3
3 Beiktatta: 2015. évi CCXV. törvény 151. §, 1. melléklet. Hatályos: 2016. III. 21-től.
a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról,
valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet
módosításáról szóló 2014. február 4-i 2014/17/EU európai parlamenti és
tanácsi irányelvnek,
k)
4
4 Beiktatta: 2016. évi XLIV. törvény 66. §, 1. melléklet. Hatályos: 2016. VI. 4-től.
az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti
könyvvizsgálatáról szóló 2006/43/EK irányelv módosításáról szóló, 2014.
április 16-i 2014/56/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
201. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
l)
1
1 Beiktatta: 2017. évi CXLV. törvény 133. §, 2. melléklet 2. Hatályos: 2018. I. 13-tól.
a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 2002/65/EK, a
2009/110/EK és a 2013/36/EU irányelv és a 1093/2010/EU rendelet
módosításáról, valamint a 2007/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
szóló 2015. november 25-i (EU) 2015/2366 európai parlamenti és tanácsi
irányelvnek,
m)
2
2 Beiktatta: 2018. évi CXXVI. törvény 119. §, 3. melléklet. Hatályos: 2018. XII. 29-től.
a 2014/59/EU irányelvnek a fedezetlen, hitelviszonyt megtestesítő
instrumentumok kielégítési sorrendben elfoglalt helye tekintetében történő
módosításáról szóló, 2017. december 12-i (EU) 2017/2399 európai parlamenti
és tanácsi irányelvnek
való megfelelést szolgálja.
2. Ez a törvény a 185. § (1) bekezdésében a fogyasztóvédelmi jogszabályok
alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló
2004. október 27-i 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4.
cikk (6) bekezdés f) pontjának végrehajtásához szükséges rendelkezéseket
állapít meg a Felügyelet eljárásában.
3. Ez a törvény a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó
prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló
2013. június 26-i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet
végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
6. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez
3
3 Beiktatta: 2014. évi CIV. törvény 95. §, 4. melléklet. Hatályos: 2015. VII. 3-tól.
Tájékoztató a betéteseknek
Alapvető információk a betétbiztosításról
A ... [hitelintézet neve]-nál/nél
elhelyezett betéteket biztosító
betétbiztosítási rendszer:
Országos Betétbiztosítási Alap
1
A betétbiztosítás összeghatára: 100 000 euró betétesenként és
hitelintézetenként
2
Ha Ön ugyanannál a hitelintézetnél
több betéttel is rendelkezik:
Az azonos hitelintézetnél elhelyezett
betéteket összevonják, és az összevont
összegre alkalmazzák a 100 000 euró
összeghatárt
Ha Ön más betétessel közös betéttel
rendelkezik:
A 100 000 euró összeghatár
külön-külön vonatkozik az egyes
betétesekre
3
Kártalanítási határidő a hitelintézet
fizetésképtelensége esetén:
20 munkanap
4
A kártalanítás pénzneme: forint [illetve külföldi fióktelep esetén
más pénznem]
Kapcsolattartó: Országos Betétbiztosítási Alap (cím,
telefonszám, e-mail cím)
További információk: www.oba.hu
Átvétel elismerése a betétes által:
További információk:
1
Az Ön betétjét biztosító rendszer
202. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
[Adott esetben:] Az Ön betétje kötelező betétbiztosítási rendszer védelme
alatt áll. Ezenfelül az Ön hitelintézete olyan intézményvédelmi rendszernek is
tagja, amelyben a részt vevő intézmények a fizetésképtelenség elkerülése
céljából kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak. Fizetésképtelenség
esetén az Ön betétjeire 100 000 euró összeghatárig a betétbiztosítási rendszer
kártalanítást fizet.
2
A betétbiztosítás összeghatára
Ha egy betétet azért nem tudnak kifizetni, mert a hitelintézet nem képes
eleget tenni pénzügyi kötelezettségeinek, a betéteseket a betétbiztosítási
rendszerből kártalanítják. A kártalanítás összege hitelintézetenként legfeljebb
100 000 euró lehet. A kártalanítás forint összegét a kártalanítás kezdő
időpontját megelőző napon érvényes, MNB által közzétett hivatalos
devizaárfolyam alapján kell meghatározni. A kártalanítás összegének
megállapításakor az adott hitelintézetnél tartott betéteket összevontan veszik
figyelembe. Így például, ha a betétes megtakarítási számláján 90 000 EUR,
fizetési számláján pedig 20 000 EUR található, akkor is csak 100 000 EUR
összegű kártalanításra jogosult.
3
A közös betétekre vonatkozó védelem felső értékhatára
Közös betét esetében a 100 000 euró összegű kártalanítás minden betétest
külön-külön megillet.
A 100 000 euró összegű kártalanítási összeghatár kiszámításakor az olyan
számlán elhelyezett betéteket, amely tekintetében jogi személyiség nélküli
gazdasági társaság, egyesület vagy hasonló természetű csoport tagjaként két
vagy több személy jogosult, összevontan és úgy kezelik, mintha egyetlen
betétes betétjéről lenne szó.
Egyes esetekben a betéteseket három hónapig 100 000 eurót meghaladó
védelem is megillet. További tájékoztatásért látogasson el a következő
weboldalra: www.oba.hu.
4
Kártalanítás
A betétbiztosítási rendszer az Országos Betétbiztosítási Alap [cím,
telefonszám, e-mail cím és weboldal]. Ez a rendszer 2018. december 31-ig 20
munkanapon, 2019. január 1-től 2020. december 31-ig 15 munkanapon, 2021.
január 1-től 2023. december 31-ig 10 munkanapon, 2024. január 1-től 7
munkanapon belül kártalanítást fizet az Ön betétjeire legfeljebb 100 000 euró
összeghatárig.
Amennyiben ezeken a határidőkön belül nem kapja meg a kártalanítást, úgy
vegye fel a kapcsolatot a betétbiztosítási rendszerrel.
További tájékoztatásért látogasson el a következő weboldalra: www.oba.hu
Egyéb fontos információk
A betétbiztosítási rendszerek általában minden lakossági betétes és
vállalkozás számára védelmet nyújtanak. A kivételek, amelyek meghatározott
betétekre vonatkoznak, megtalálhatók a betétbiztosítási rendszer weboldalán.
Kérésre a hitelintézet is tájékoztatja Önt arról, hogy a védelem kiterjed-e
bizonyos termékekre vagy sem. A hitelintézet a számlakivonaton is feltünteti,
hogy a betétek védelem alá esnek-e.
203. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
TARTALOMJEGYZÉK
2013. évi CCXXXVII. törvény 1
a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 1
I. Fejezet 1
Általános rendelkezések 1
1. A törvény hatálya 1
2. A pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi
szolgáltatás 2
3. Értelmező rendelkezések 4
4. A pénzügyi intézmény 18
5. A hitelintézet és szervezeti formái 19
6. A pénzügyi vállalkozás 20
7. Közvetítő 21
II. Fejezet 22
Engedélyezés általános szabályai 22
8. Szervezeti szabályok 22
9. Az induló tőke legkisebb összege 22
10. Engedélyezési eljárás 23
11. Az alapítási engedély iránti kérelem 28
12. A tevékenységi (működési) engedély iránti
kérelem 31
13. Függő és független közvetítő engedélyezése,
bejelentése 33
14. Az alapszabály módosításának engedélyezése 35
15. Átalakítás, egyesülés és szétválás engedélyezése 35
16. Az engedély megadásának általános szabályai 36
17. A hitelintézet alapítási engedélye
érvényességének határideje 37
18. Az engedély visszavonása és visszaadása 37
III. Fejezet 39
Szolgáltatás nyújtásának szabadsága 39
19. Másik EGT-államban történő fióktelep létesítés
szabályai 39
20. Rendszerszinten jelentős fióktelep 41
21. Határon átnyúló szolgáltatás nyújtásának
szabályai 42
22. A bankképviseletre vonatkozó sajátos szabályok 43
IV. Fejezet 44
Pénzügyi intézmény jogutód nélküli megszűnése 44
23. Általános rendelkezések 44
24. Végelszámolás 45
25. Felszámolási eljárás 46
26. Hitelintézet végelszámolásának vagy
felszámolásának különleges szabályai 49
V. Fejezet 51
204. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Egyes tevékenységi, működési szabályok 51
27. Személyi és tárgyi feltételek 51
28. Kiszervezés 52
29. Független közvetítő 53
30. Függő közvetítő 55
31. Függő és független közvetítő szakmai
követelményei 56
32. Egyes kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokra
vonatkozó különös rendelkezések 58
33. Fizetési rendszerhez történő hozzáférés 59
34. Pénzfeldolgozási tevékenység 60
VI. Fejezet 60
Prudens működésre vonatkozó követelmények 60
35. Általános szabályok 60
36. Saját tőke 61
37. A jegyzett tőke leszállítása 61
38. Általános tartalékképzés 62
39. Kockázati céltartalékképzés 62
40. Eszközök minősítése 63
41. Tőkefenntartási puffer 63
42. Anticiklikus tőkepuffer 63
43. Globálisan és egyéb rendszerszinten jelentős
hitelintézetekre vonatkozó tőkepuffer 65
44. Rendszerkockázati tőkepuffer 67
45. Tőkepufferekre vonatkozó közös szabályok 68
46. A tőkemegfelelés belső értékelési eljárása 71
47. A kockázatvállalás korlátozása, ügyleti szabályok 71
48. Tulajdonszerzéshez kapcsolódó kockázatvállalás
korlátozása 72
49. Ingatlanbefektetések korlátozása 72
50. Befektetésekre vonatkozó egyéb korlátozások 72
51. Hitelintézettel egyenértékű prudenciális
szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás 73
51/A. Harmadik országbeli hitelintézet
magyarországi fióktelepének mentesítése egyes
prudenciális követelmények alól 74
52. Belső hitel 74
53. Vállalatirányítási rendszer - kockázatkezelés 76
54. Jogsértések jelentése 84
55. Javadalmazási politika 84
56. Nyilvánosságra hozatal 88
57. Belső minősítésen alapuló módszerek
alkalmazása 89
VII. Fejezet 89
Tulajdonjog gyakorlásának szabályai, irányítás és
ellenőrzés 89
205. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
58. A befolyásoló részesedéssel rendelkező
tulajdonosok 90
59. A befolyásoló részesedés megszerzésének
engedélyezése 90
60. A tulajdonosokra, a vezető testületek tagjaira és
a vezető állású személyekre vonatkozó szabályok 94
61. Jó üzleti hírnév 97
62. Felelősségi és képviseleti szabályok 97
63. Összeférhetetlenség 98
64. A belső információval kapcsolatos ügylet tilalma 99
65. Pénzügyi intézmények irányítása 99
65/A. Jogszabályoknak történő megfelelésért felelős
szervezeti egység 101
66. Belső ellenőrzés és belső ellenőrzési rendszer 102
67. Ügyvezetés 103
68. Auditbizottság 105
69. Belső szervezet 106
VIII. Fejezet 106
Titoktartás 106
70. Üzleti titok 106
71. Banktitok 108
72. Üzleti titok és banktitok közös szabályai 117
IX. Fejezet 118
Pénzügyi intézmények felügyelete 118
73. Adatszolgáltatás 118
74. A hitelintézetek összevont alapú felügyelete 120
75. Összevont alapú felügyeleti ellenőrzés 123
76. Felügyeleti felülvizsgálat és értékelés 126
77. Csoportszintű felügyeleti felülvizsgálat 130
78. Az intézkedések és a kivételes intézkedések
alkalmazásának közös szabályai 131
79. Intézkedések 134
80. Kivételes intézkedések 138
81. Fióktelep és határon átnyúló szolgáltatás
felügyelete 142
82. A Felügyelet adatkezelése 144
83. Tájékoztatás 148
84. A felügyeleti díj 148
X. Fejezet 149
Az Országos Betétbiztosítási Alap 149
85. Általános szabályok 149
86. Az OBA által biztosított betétek 152
87. Az OBA által fizetett kártalanítás 153
88. Kifizetés az OBA-ból 157
89. A kifizetett betétkövetelések átszállása 158
90. Az OBA jogállása 159
206. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
91. Az OBA szervezete 159
92. Az OBA igazgatótanácsának feladata 160
93. Az OBA ügyvezetője és munkaszervezete 161
94. Az OBA információellátása 162
95. Az OBA számlavezetése és pénzkezelése 163
96. Az OBA forrásai 163
97. Csatlakozási díj 164
98. Éves díjfizetési kötelesség 164
99. A díjfizetés elszámolása 166
100. Csatlakozás az OBA-hoz 166
101. Intézkedések, szankciók kezdeményezése, az
OBA-val fennálló tagsági viszony megszüntetése 167
XI. Fejezet 168
Önkéntes betét- és intézménybiztosítás 168
102. Általános rendelkezések 168
103. Az önkéntes alap megalakítása 168
104. A létesítő okirat 169
105. A tagok névjegyzéke 170
106. Közgyűlés 170
107. Igazgatóság 170
108. Felügyelő bizottság 171
109. Könyvvizsgáló 172
110. Az önkéntes alap döntésével szembeni
jogorvoslat 172
111. Az önkéntes alap által adható támogatás 172
112. Kötelező intézményvédelmi szervezet 173
XI/A. Fejezet 173
Csoporton belüli pénzügyi támogatás 173
112/A. Csoportszintű pénzügyi támogatási
megállapodás 173
112/B. A csoporton belüli pénzügyi támogatás
nyújtása 175
XII. Fejezet 176
A pénzügyi intézmények számvitele és könyvvizsgálata 176
113. Könyvvezetés 176
114. Könyvvizsgálat 177
XIII. Fejezet 179
Ügyfelek védelme 180
115. Általános rendelkezések 180
116. A kereskedelmi kommunikációra vonatkozó
különös rendelkezések 180
117. Az ügyfelek tájékoztatása 180
118. A betétesek tájékoztatása 181
119. Időszakos tájékoztatás 182
120. Üzletszabályzat 182
207. oldal
Hatály: 2019.IV.26. - 2019.XII.30.
2013. évi CCXXXVII. törvény - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
121. Egyes szerződésekre vonatkozó különös
rendelkezések 183
122. Pénzügyi szolgáltatásokhoz történő egyenlő
esélyű hozzáférés előmozdítása 185
123. Elektronikus pénz kibocsátása és visszaváltása 185
124. Bankszünnap 185
125. Eljárás a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi
gyakorlatra vonatkozó rendelkezések megsértése
esetén 186
126. Panaszkezelés 186
126/A. A FATCA-törvény alapján fennálló
kötelezettségek 186
126/B. A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos
adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló
kötelezettségek 187
XIV. Fejezet 187
Vegyes és záró rendelkezések 187
127. Vegyes rendelkezések 187
128. Felhatalmazó rendelkezések 188
129. Hatályba léptető rendelkezések 191
130. Átmeneti rendelkezések 191
131. Az Európai Unió jogának való megfelelés 197
132. Módosító rendelkezések 197
1. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez 197
A törvény hatálya alól kivett nemzetközi pénzügyi
intézmények 198
2. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez 198
Az azonosító adatok 198
3. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez 198
A közvetett tulajdon kiszámítása 198
4. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez 199
Kifizetési szorzótényező 199
5. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez 199
Az Európai Unió jogának való megfelelés 199
6. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez 201
Tájékoztató a betéteseknek 201
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com