Körmendi Péter, K&H Biztosító Helyi Képviselő Veszprém

PTK (2013. évi V. Tv)

1. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
2013. évi V. törvény
a Polgári Törvénykönyvről
1
1 Kihirdetve: 2013. II. 26.
ELSŐ KÖNYV
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
1:1. § [A törvény hatálya]
E törvény a mellérendeltség és egyenjogúság elve szerint szabályozza a
személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait.
1:2. § [Értelmezési alapelv]
(1) E törvény rendelkezéseit Magyarország alkotmányos rendjével
összhangban kell értelmezni.
(2) A polgári jogi viszonyokra vonatkozó jogszabályokat e törvénnyel
összhangban kell értelmezni.
1:3. § [A jóhiszeműség és tisztesség elve]
(1) A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a
jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően kötelesek eljárni.
(2) A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek
joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél
okkal bízhatott.
1:4. § [Az elvárható magatartás elve. Felróhatóság]
(1) Ha e törvény eltérő követelményt nem támaszt, a polgári jogi
viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában
elvárható.
(2) Felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat.
(3) A másik fél felróható magatartására hivatkozhat az is, aki maga
felróhatóan járt el.
1:5. § [A joggal való visszaélés tilalma]
(1) A törvény tiltja a joggal való visszaélést.
(2) Ha a joggal való visszaélés jogszabály által megkívánt nyilatkozat
megtagadásában áll, és ez a magatartás nyomós közérdeket vagy különös
méltánylást érdemlő magánérdeket sért, a bíróság a nyilatkozatot ítéletével
pótolhatja, feltéve, hogy az érdeksérelem másképpen nem hárítható el.
1:6. § [Bírói út]
Az e törvényben biztosított jogok érvényesítése - ha törvény eltérően nem
rendelkezik - bírói útra tartozik.
2. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
MÁSODIK KÖNYV
AZ EMBER MINT JOGALANY
ELSŐ RÉSZ
A JOGKÉPESSÉG
I. CÍM
A JOGKÉPESSÉG KEZDETE ÉS MEGSZŰNÉSE
2:1. § [A jogképesség]
(1) Minden ember jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek.
(2) A jogképességet korlátozó jognyilatkozat semmis.
2:2. § [A jogképesség kezdete]
(1) A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától
illeti meg.
(2) A fogamzás időpontjának a születéstől visszafelé számított háromszázadik
napot kell tekinteni; bizonyítani lehet, hogy a fogamzás korábbi vagy későbbi
időpontban történt. A születés napja a határidőbe beleszámít.
2:3. § [A magzat gyámja]
(1) A gyámhatóság - kérelemre vagy hivatalból - gyámot rendel a magzat
részére, ha ez a magzat jogainak megóvása érdekében szükséges.
(2) Gyám rendelését a magzat szülője, nagyszülője, az ügyész és a jegyző
kérheti.
2:4. § [A jogképesség megszűnése]
A jogképesség a halállal szűnik meg.
II. CÍM
A HOLTNAK NYILVÁNÍTÁS
2:5. § [A holtnak nyilvánítás]
(1) Az eltűnt személyt a bíróság kérelemre holtnak nyilvánítja, ha eltűnésétől
öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna.
(2) A holtnak nyilvánított személyt az ellenkező bizonyításáig halottnak kell
tekinteni.
(3) A holtnak nyilvánítást az eltűnt személy közeli hozzátartozója, az ügyész,
a gyámhatóság és az kérheti, akinek az eltűnt holtnak nyilvánítása jogi érdekét
érinti.
3. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
2:6. § [A halál időpontjának meghatározása]
(1) A bíróság a halál időpontját a körülmények mérlegelése alapján
határozza meg.
(2) Ha a körülmények mérlegelése nem vezet eredményre, a halál időpontja
az eltűnést követő hónap tizenötödik napja.
2:7. § [Változás a holtnak nyilvánítás alapjául vett körülményekben]
(1) Ha bebizonyosodik, hogy a holtnak nyilvánított a határozatban alapul vett
időpontnál korábbi vagy későbbi időpontban tűnt el, de a holtnak nyilvánítás
feltételei egyébként fennállnak, a bíróság a holtnak nyilvánító határozatot
módosítja. A jogkövetkezmények a módosított határozat szerint alakulnak.
(2) Ha bebizonyosodik, hogy a holtnak nyilvánított a határozatban alapul vett
időpontnál később tűnt el, és ezért a holtnak nyilvánítás feltételei nem állnak
fenn, a bíróság a holtnak nyilvánító határozatot hatályon kívül helyezi, és az
annak alapján beállott jogkövetkezmények semmisek.
(3) A holtnak nyilvánító határozat módosítását és hatályon kívül helyezését
ugyanazok kérhetik, mint a holtnak nyilvánítást.
(4) Ha a holtnak nyilvánított előkerül, a holtnak nyilvánító határozat
hatálytalan, és az annak alapján beállott jogkövetkezmények semmisek.
MÁSODIK RÉSZ
A CSELEKVŐKÉPESSÉG
III. CÍM
A CSELEKVŐKÉPESSÉG ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
2:8. § [A cselekvőképesség]
(1) Minden ember cselekvőképes, akinek cselekvőképességét e törvény vagy
a bíróság gondnokság alá helyezést elrendelő ítélete nem korlátozza.
(2) Aki cselekvőképes, maga köthet szerződést vagy tehet más
jognyilatkozatot.
(3) A cselekvőképességet korlátozó jognyilatkozat semmis.
2:9. § [A cselekvőképtelen állapot]
(1) Semmis annak a személynek a jognyilatkozata, aki a jognyilatkozat
megtételekor olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási
képessége teljesen hiányzik.
(2) A cselekvőképtelen állapotban tett jognyilatkozat - a végintézkedés
kivételével - a cselekvőképtelenség miatt nem semmis, ha tartalmából és
megtételének körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a jognyilatkozat
megtétele a fél cselekvőképessége esetén is indokolt lett volna.
IV. CÍM
4. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A KISKORÚSÁG MIATTI KORLÁTOZOTT CSELEKVŐKÉPESSÉG ÉS
CSELEKVŐKÉPTELENSÉG
2:10. § [A kiskorúság]
(1) Kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. A kiskorú a
házasságkötéssel nagykorúvá válik.
(2) Ha a házasságot a bíróság a cselekvőképesség hiánya vagy a kiskorúság
miatt szükséges gyámhatósági engedély hiánya miatt érvénytelennek
nyilvánítja, a házasságkötéssel szerzett nagykorúság megszűnik.
(3) A házasságkötéssel megszerzett nagykorúságot a házasság megszűnése
nem érinti.
2:11. § [A korlátozottan cselekvőképes kiskorú]
Korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét
betöltötte és nem cselekvőképtelen.
2:12. § [A korlátozottan cselekvőképes kiskorú jognyilatkozata]
(1) A korlátozottan cselekvőképes kiskorú jognyilatkozatának
érvényességéhez - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - törvényes
képviselőjének hozzájárulása szükséges. Ha a korlátozottan cselekvőképes
kiskorú cselekvőképessé válik, maga dönt függő jognyilatkozatainak
érvényességéről.
(2) A korlátozottan cselekvőképes kiskorú a törvényes képviselőjének
közreműködése nélkül
a) tehet olyan személyes jellegű jognyilatkozatot, amelyre jogszabály
feljogosítja;
b) megkötheti a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe
tartozó kisebb jelentőségű szerződéseket;
c) rendelkezhet munkával szerzett jövedelmével, annak erejéig
kötelezettséget vállalhat;
d) köthet olyan szerződéseket, amelyekkel kizárólag előnyt szerez; és
e) ajándékozhat a szokásos mértékben.
(3) A törvényes képviselő a korlátozottan cselekvőképes kiskorúnak ígért
vagy adott ingyenes juttatást a gyámhatóság engedélyével visszautasíthatja.
Ha a gyámhatóság a törvényes képviselő visszautasító nyilatkozatát nem
hagyja jóvá, a határozat a törvényes képviselő elfogadó nyilatkozatát pótolja.
(4) A törvényes képviselő a korlátozottan cselekvőképes kiskorú nevében
maga is tehet jognyilatkozatot, kivéve azokat, amelyeknél jogszabály a
korlátozottan cselekvőképes kiskorú saját nyilatkozatát kívánja meg, vagy
amelyek a korlátozottan cselekvőképes kiskorú munkával szerzett jövedelmére
vonatkoznak. A törvényes képviselőnek a kiskorú személyét és vagyonát érintő
jognyilatkozata megtétele során a korlátozott cselekvőképességű kiskorú
véleményét figyelembe kell vennie.
2:13. § [A cselekvőképtelen kiskorú]
Cselekvőképtelen az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét nem töltötte be.
2:14. § [A cselekvőképtelen kiskorú jognyilatkozata]
(1) A cselekvőképtelen kiskorú jognyilatkozata semmis; nevében a törvényes
képviselője jár el.
5. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A cselekvőképtelenség miatt nem semmis a cselekvőképtelen kiskorú
által kötött és teljesített csekély jelentőségű szerződés, amelynek megkötése a
mindennapi életben tömegesen fordul elő, és különösebb megfontolást nem
igényel.
(3) A törvényes képviselőnek a kiskorú személyét és vagyonát érintő
jognyilatkozata megtétele során az ítélőképessége birtokában lévő
cselekvőképtelen kiskorú véleményét - korának és érettségének megfelelően -
figyelembe kell vennie.
2:15. § [A gyámhatóság jóváhagyása a kiskorú törvényes képviselőjének
jognyilatkozatához]
(1) A kiskorú törvényes képviselőjének jognyilatkozata a gyámhatóság
jóváhagyásával érvényes
a) a kiskorút megillető tartásról történő lemondás;
b) a kiskorút öröklési jogviszony alapján megillető jogra vagy őt terhelő
kötelezettségre vonatkozó jognyilatkozat és a külön is visszautasítható
vagyontárgyak öröklésének visszautasítása;
c) a kiskorú nem tehermentes ingatlanszerzése, ingatlana tulajdonjogának
átruházása vagy megterhelése;
d) a kiskorú gyámhatóságnak átadott vagyonáról való rendelkezés; vagy
e) a kiskorú jogszabályban meghatározott összeget meghaladó értékű
vagyontárgyáról való rendelkezés
esetén.
(2) Nincs szükség a gyámhatóság jóváhagyására, ha a kiskorú
ingatlanvagyonának megterhelésére az ingatlan ellenérték nélküli
megszerzésével egyidejűleg, az ingyenes juttatást nyújtó személy javára
történő haszonélvezet alapításával kerül sor.
(3) Nincs szükség a gyámhatóság jóváhagyására, ha a jognyilatkozat
érvényességét bírósági vagy közjegyzői eljárásban elbírálták.
2:16. § [A kiskorú ellenérték nélküli kötelezettségvállalása]
Semmis a kiskorú törvényes képviselőjének olyan jognyilatkozata, amellyel -
a kiskorú vagyona terhére - ajándékoz, idegen kötelezettségért megfelelő
ellenérték nélkül kötelezettséget vállal, vagy amellyel jogokról ellenérték
nélkül lemond. Ezt a rendelkezést megfelelően alkalmazni kell a törvényes
képviselőnek a korlátozottan cselekvőképes kiskorú jognyilatkozatához való
hozzájárulására is.
2:17. § [A kiskorú jognyilatkozatának relatív semmissége]
A kiskorúság miatti korlátozott cselekvőképességen vagy
cselekvőképtelenségen alapuló semmisségre annak érdekében lehet
hivatkozni, akinek cselekvőképessége korlátozott vagy hiányzik.
2:18. § [A kiskorú cselekvőképességének korlátozása gondnokság alá
helyezéssel]
(1) A bíróság a kiskorút a tizenhetedik életévének betöltése után a
nagykorúakra irányadó szabályok szerint cselekvőképességet részlegesen
vagy teljesen korlátozó gondnokság alá helyezheti.
(2) A gondnokság alá helyezést a kiskorú törvényes képviselője is kérheti.
(3) Ha a bíróság kiskorút helyez a cselekvőképességet teljesen korlátozó
gondnokság alá, a gondnokság hatálya a nagykorúság elérésével áll be, de a
kiskorú már az ítélet jogerőre emelkedésével cselekvőképtelenné válik.
6. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
V. CÍM
A NAGYKORÚ CSELEKVŐKÉPESSÉGÉNEK KORLÁTOZÁSA
2:19. § [A cselekvőképesség részleges korlátozása]
(1) Cselekvőképességében részlegesen korlátozott az a nagykorú, akit a
bíróság ilyen hatállyal gondnokság alá helyezett.
(2) A bíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá azt a
nagykorút helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége -
mentális zavara következtében - tartósan vagy időszakonként visszatérően
nagymértékben csökkent, és emiatt - egyéni körülményeire, valamint családi
és társadalmi kapcsolataira tekintettel - meghatározott ügycsoportban
gondnokság alá helyezése indokolt.
(3) A cselekvőképességet részlegesen korlátozó ítéletben a bíróságnak meg
kell határoznia azokat a személyi, illetve vagyoni jellegű ügycsoportokat,
amelyekben a cselekvőképességet korlátozza.
(4) A cselekvőképesség részlegesen sem korlátozható, ha az érintett személy
jogainak védelme a cselekvőképességet nem érintő más módon biztosítható.
(5) A cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy minden olyan
ügyben önállóan tehet érvényes jognyilatkozatot, amely nem tartozik abba az
ügycsoportba, amelyben cselekvőképességét a bíróság korlátozta.
2:20. § [A cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy
jognyilatkozata]
(1) A cselekvőképességében részlegesen korlátozott személynek a bíróság
ítéletében meghatározott ügycsoportokra vonatkozó jognyilatkozatának
érvényességéhez gondnokának hozzájárulása szükséges. Ha a
cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy cselekvőképessé válik,
maga dönt függő jognyilatkozatainak érvényességéről.
(2) A cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy és gondnoka
közötti vitában a gyámhatóság dönt.
(3) A cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy a bíróság
ítéletében meghatározott ügycsoportok tekintetében a gondnoka
hozzájárulása nélkül
a) tehet olyan személyes jellegű jognyilatkozatot, amelyre jogszabály
feljogosítja;
b) megkötheti a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe
tartozó kisebb jelentőségű szerződéseket;
c) rendelkezhet jövedelme bíróság által meghatározott hányadával; annak
erejéig kötelezettséget is vállalhat;
d) köthet olyan szerződéseket, amelyekkel kizárólag előnyt szerez; és
e) ajándékozhat a szokásos mértékben.
(4) Ha a cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy érdekeinek
védelme, károsodástól való megóvása azonnali intézkedést igényel, a gondnok
a hozzájárulását igénylő ügyekben önállóan eljárhat, az érintett személy
helyett jognyilatkozatot tehet. Erről a cselekvőképességében részlegesen
korlátozott személyt és a gyámhatóságot késedelem nélkül tájékoztatnia kell.
2:21. § [A cselekvőképesség teljes korlátozása]
7. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Cselekvőképtelen az a nagykorú, akit a bíróság cselekvőképességet
teljesen korlátozó gondnokság alá helyezett.
(2) A bíróság cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá azt a
nagykorút helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége -
mentális zavara következtében - tartósan, teljeskörűen hiányzik, és emiatt -
egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel
- gondnokság alá helyezése indokolt.
(3) A bíróság a cselekvőképességet abban az esetben korlátozhatja teljesen,
ha az érintett személy jogainak védelme a cselekvőképességet nem érintő
módon vagy a cselekvőképesség részleges korlátozásával nem biztosítható.
2:22. § [A cselekvőképtelen nagykorú jognyilatkozata]
(1) A cselekvőképtelen nagykorú jognyilatkozata semmis, nevében gondnoka
jár el.
(2) A cselekvőképtelenség miatt nem semmis a cselekvőképtelen nagykorú
által kötött és teljesített csekély jelentőségű szerződés, amelynek megkötése a
mindennapi életben tömegesen fordul elő és különösebb megfontolást nem
igényel.
(3) A gondnoknak a véleménynyilvánításra képes cselekvőképtelen nagykorú
kívánságát az őt érintő jognyilatkozata megtétele előtt meg kell hallgatnia és
lehetőség szerint figyelembe kell vennie.
2:23. § [A gyámhatóság jóváhagyásának szükségessége]
(1) A cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy és gondnoka
jognyilatkozatának, továbbá a cselekvőképtelen nagykorú gondnoka
jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges,
ha a jognyilatkozat a cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy
cselekvőképtelen nagykorú
a) tartására;
b) öröklési jogviszony alapján őt megillető jogára vagy terhelő
kötelezettségére;
c) nem tehermentes ingatlanszerzésére, ingatlana tulajdonjogának
átruházására vagy bármely módon történő megterhelésére;
d) gyámhatóságnak átadott vagyonára; vagy
e) a gondnokot kirendelő határozatban megállapított összeget meghaladó
értékű vagyontárgyára
vonatkozik.
(2) A cselekvőképességében a vagyoni ügyeit érintően korlátozott személy és
a gondnoka közös kérelmére a gyámhatóság kivételesen indokolt esetben
hozzájárulhat az érintett személy vagyona terhére
a) az érintett személy leszármazója önálló háztartásának alapításához,
fenntartásához vagy más fontos célja eléréséhez, ha a támogatás mértéke a
leszármazó - a hozzájárulás időpontjában fennálló állapot és érték szerinti -
törvényes örökrészének felét nem haladja meg; vagy
b) ingyenes juttatáshoz, jogokról ellenérték nélküli lemondáshoz vagy
közcélra történő felajánláshoz, ha a jogügylet az érintett személy
megélhetését nem veszélyezteti.
8. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A gyámhatóság kivételesen indokolt esetben hozzájárulhat a
cselekvőképtelen nagykorú gondnoka kérelmére az érintett személy
leszármazója önálló háztartásának alapításához, fenntartásához vagy más
fontos célja eléréséhez az érintett személy vagyona terhére, ha a támogatás
mértéke a leszármazó - a hozzájárulás időpontjában fennálló állapot és érték
szerinti - törvényes örökrészének felét nem haladja meg.
(4) Nincs szükség a gyámhatóság jóváhagyására, ha a cselekvőképességében
részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen nagykorú ingatlantulajdonának
megterhelésére az ingatlan ellenérték nélküli megszerzésével egyidejűleg, az
ingyenes juttatást nyújtó személy javára történő haszonélvezet alapításával
kerül sor.
(5) Nincs szükség a gyámhatóság jóváhagyására, ha a jognyilatkozat
érvényességét bírósági vagy közjegyzői eljárásban elbírálták.
2:24. § [A cselekvőképességében részlegesen korlátozott és a
cselekvőképtelen nagykorú jognyilatkozatának relatív semmissége]
A cselekvőképesség részleges korlátozásán és a cselekvőképtelenségen
alapuló semmisségre annak érdekében lehet hivatkozni, aki a
cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen.
VI. CÍM
A GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉSI ELJÁRÁST MEGELŐZŐ
INTÉZKEDÉSEK
2:25. § [A zárlat elrendelése és a zárgondnokrendelés]
Ha cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezés látszik indokoltnak,
és az érintett személy vagyonának védelme sürgős intézkedést igényel, a
gyámhatóság a vagyonra vagy annak egy részére zárlatot rendel el, és ezzel
egyidejűleg zárgondnokot rendel ki. A határozat ellen nincs helye
fellebbezésnek.
2:26. § [Az ideiglenes gondnokrendelés]
(1) Azonnali intézkedést igénylő esetben a gyámhatóság ideiglenes
gondnokot rendelhet annak a nagykorúnak, akinek a cselekvőképességét
érintő gondnokság alá helyezése látszik indokoltnak, és személyének vagy
vagyonának védelme zárlat elrendelésével vagy más módon nem lehetséges.
Az ideiglenes gondnokot kirendelő határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.
(2) A gyámhatóság az ideiglenes gondnokot kirendelő határozatában
megjelöli, hogy az ideiglenes gondnok mely ügyekben vagy ügycsoportokban
jogosult jognyilatkozatot tenni.
(3) Az ideiglenes gondnok tevékenységére egyebekben a gondnokra
vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
2:27. § [A zárlatra és az ideiglenes gondnokrendelésre vonatkozó közös
szabályok]
(1) A gyámhatóságnak a zárlat elrendelését vagy az ideiglenes
gondnokrendelést követő nyolc napon belül a gondnokság alá helyezési pert
meg kell indítania. A bíróságnak legkésőbb a keresetindítástól számított
harminc napon belül a zárlatot vagy az ideiglenes gondnokrendelést hivatalból
felül kell vizsgálnia.
9. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A zárlat megszüntetéséről és a zárgondnok vagy az ideiglenes gondnok
felmentéséről legkésőbb a gondnokot kirendelő határozatban rendelkezni kell.
VII. CÍM
A GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉS
2:28. § [A gondnokság alá helyezés kezdeményezése]
(1) A gondnokság alá helyezést a bíróságtól
a) a nagykorú együtt élő házastársa, élettársa, egyenesági rokona, testvére;
b) a kiskorú törvényes képviselője;
c) a gyámhatóság; és
d) az ügyész
kérheti.
(2) Ha a gondnokság alá helyezés szükségességéről a gyámhatóság tudomást
szerez, a gondnokság alá helyezési eljárást meg kell indítania, ha ezt az (1)
bekezdés a) és b) pontjában meghatározott személyek a gyámhatóságnak a
keresetindítás szükségességéről való tájékoztatását követő hatvan napon belül
nem teszik meg.
2:29. § [A gondnokság alá helyezés kötelező felülvizsgálata]
(1) A bíróságnak a cselekvőképesség korlátozását elrendelő, azt fenntartó
vagy módosító ítéletében rendelkeznie kell a gondnokság alá helyezés kötelező
felülvizsgálata iránti eljárás megindításának időpontjáról, amely
a) a cselekvőképesség részleges korlátozása esetén nem lehet későbbi, mint
az ítélet jogerőre emelkedésétől számított öt év;
b) a cselekvőképesség teljes korlátozása esetén nem lehet későbbi, mint az
ítélet jogerőre emelkedésétől számított tíz év.
(2) A felülvizsgálati eljárást a gyámhatóságnak hivatalból kell megindítania.
A kereseti kérelem a cselekvőképességet részlegesen vagy teljesen korlátozó
gondnokság alá helyezés megszüntetésére, annak hatályában való
fenntartására, a cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság
cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokságra változtatására, a
cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság cselekvőképességet
részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezésre történő módosítására, vagy
cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság esetén a korlátozással
érintett ügycsoportok módosítására irányulhat.
2:30. § [A gondnokság alá helyezés megszüntetése vagy módosítása]
(1) A cselekvőképességet érintő gondnokságot a bíróság megszünteti, ha
elrendelésének oka már nem áll fenn.
(2) A gondnokság alá helyezés megszüntetését a bíróságtól
a) a gondnokolt;
b) a gondnokolt együtt élő házastársa, élettársa, egyenesági rokona,
testvére;
c) a gondnok;
d) a gyámhatóság; vagy
e) az ügyész
kérheti.
10. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A (2) bekezdésben felsoroltak a gondnokság alá helyezés módosítását is
kérhetik. Ennek keretében kérhetik a cselekvőképességet részlegesen
korlátozó gondnokság cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokságra
változtatását, a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság
cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezésre történő
módosítását vagy a cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság
esetén a gondnokolt által önállóan nem gyakorolható ügycsoportok
módosítását.
(4) A gondnokság alá helyezés megszüntetésére vagy módosítására irányuló
per megindításának a gondnokság alá helyezés kötelező felülvizsgálatának
időpontját megelőzően is helye van.
VIII. CÍM
A GONDNOKRENDELÉS; A GONDNOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
2:31. § [A gondnokrendelés]
(1) A bíróság által gondnokság alá helyezett személy részére a gondnokot a
gyámhatóság rendeli ki. Gondnok lehet minden cselekvőképes személy, aki a
gondnoki tisztséget vállalja.
(2) Nem lehet gondnokul rendelni azt,
a) akit a gondnokság alá helyezett személy előzetes jognyilatkozatában
kizárt a gondnokul jelölhető személyek közül vagy akinek személye ellen
egyéb módon kifejezetten tiltakozik; vagy
b) akinek gondnokul rendelése a gondnokság alá helyezett személy
érdekeivel ellentétes.
(3) Gondnokul - ha ez az érdekeivel kifejezetten nem ellentétes - a
gondnokság alá helyezett személy által az előzetes jognyilatkozatában
megjelölt vagy a gondnok kirendelése iránti eljárásban az érintett által
megnevezett személyt kell kirendelni. Ha ez nem lehetséges, elsősorban a
gondnokság alá helyezett személlyel együtt élő házastársat, élettársat kell
gondnokul kirendelni. Ha az érintettnek nincs ilyen hozzátartozója, vagy a
házastárs, az élettárs kirendelése veszélyeztetné a gondnokság alá helyezett
személy érdekeit, a gyámhatóság gondnokul olyan személyt rendel ki, aki a
gondnokság ellátására az összes körülmény figyelembevételével alkalmas.
(4) A gondnok rendelésénél az arra alkalmas személyek közül előnyben kell
részesíteni a szülőket vagy a szülők által a haláluk esetére közokiratban vagy
végrendeletben megnevezett személyt, ilyenek hiányában azokat a
hozzátartozókat, akik szükség esetén a személyes gondoskodást is el tudják
látni.
(5) Ha a gondnok a (3)-(4) bekezdésben foglaltak alapján nem rendelhető ki,
a gondnokság alá helyezett személy számára hivatásos gondnokot kell
rendelni. Hivatásos gondnok az a büntetlen előéletű személy lehet, aki a
hivatásos gondnokra vonatkozó képesítési előírásoknak megfelel. Hivatásos
gondnokul mentális zavarban szenvedő személyekkel foglalkozó jogi személy
is kirendelhető; a jogi személy köteles megjelölni azt a személyt, aki a
gondnoki teendőket személyében ellátja. A kijelölt személynek meg kell
felelnie a hivatásos gondnokra vonatkozó képesítési előírásoknak.
2:32. § [Többes és helyettes gondnokrendelés]
11. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A gondnokság alá helyezett személy részére kivételesen több gondnok is
rendelhető. Többes gondnokrendelésre kerülhet sor, ha
a) a gondnokság alá helyezett személy mindkét szülője vagy két közeli
hozzátartozója vállalja a gondnokságot; vagy
b) a gondnokság alá helyezett személy vagyonának vagy vagyona
meghatározott részének kezelése vagy egyes más ügyeinek intézése külön
szakértelmet igényel.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a gyámhatóság a gondnokok
közös kérelmére meghatározza a feladatkörük megosztását. Ennek hiányában
a gondnokok jogköre azonos; együttesen és önállóan is eljárhatnak.
(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a gyámhatóság meghatározza
a gondnokok feladatkörének megosztását.
(4) A távol levő vagy más okból akadályozott gondnok mellé a gyámhatóság a
gondnokolt részére szükség szerint helyettes gondnokot is rendelhet. A
helyettes gondnok az azonnali intézkedést igénylő ügyekben járhat el.
2:33. § [A gondnoki tisztség megszűnése]
(1) A gyámhatóság a gondnokot a tisztségéből felmenti, ha
a) a gondnokság alá helyezést a bíróság megszüntette;
b) a gondnokolt meghalt;
c) a gondnok fontos okból a felmentését kéri; vagy
d) utóbb keletkezik olyan kizáró ok, amely a gondnok kirendelésének
akadályát jelentette volna.
(2) A gyámhatóság a gondnokot a tisztségéből elmozdítja, ha a gondnok
a) a kötelezettségét nem teljesíti;
b) nem az előzetes jognyilatkozatban foglaltak szerint jár el; vagy
c) egyéb olyan cselekményt követ el, amellyel a gondnokolt érdekeit
súlyosan sérti vagy veszélyezteti.
(3) Azonnali intézkedést igénylő esetben a gyámhatóság a gondnokot az
elmozdítást megelőzően a tisztségéből felfüggeszti.
2:34. § [A gondnok tevékenysége]
(1) A gondnok a cselekvőképesség teljes korlátozása esetén vagy azon
ügycsoportok tekintetében, amelyekben a bíróság a cselekvőképességet
részlegesen korlátozta, a gondnokolt törvényes képviselője.
(2) A gondnok a gondnokolt vagyonának kezelésére akkor jogosult, ha a
bíróság az érintett személy cselekvőképességét teljesen vagy a jövedelméről
vagy a vagyonáról való rendelkezésben korlátozta.
(3) A gondnok indokolt esetben - vállalása szerint - a gondnokolt gondozását
is ellátja.
(4) Ha a gondnokolt előzetes jognyilatkozatában meghatározta, hogy a
cselekvőképességének korlátozása esetén a gondnoka egyes személyes és
vagyoni ügyeiben miként járjon el, a gondnoknak a feladatait ennek
figyelembevételével kell ellátnia.
(5) Ha a gondnok a jogkörét túllépve jár el, jognyilatkozata harmadik
személlyel szemben hatályos, de köteles a gondnokoltnak okozott kárt a
szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint
megtéríteni.
2:35. § [A gondnok vagyonkezelése]
(1) A gondnok vagyonkezelésének a gondnokolt érdekeit kell szolgálnia.
12. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A cselekvőképesség teljes vagy a vagyoni ügyekre vonatkozó részleges
korlátozása esetén a gondnok a gyámhatóság felhívására köteles a gondnokolt
vagyontárgyait a gyámhatóságnak átadni, ha azokat a folyó kiadásokra nem
kell készen tartania. A gyámhatóságnak átadott vagyonnal való
rendelkezéshez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges.
2:36. § [A gondnok tevékenységének felügyelete]
(1) A gondnok tevékenységét a gyámhatóság felügyeli.
(2) A gondnok a működéséről és a gondnokolt állapotáról a gyámhatóság
felhívására bármikor, egyébként az éves számadással együtt köteles
beszámolni a gyámhatóságnak.
(3) A gondnokolt jogosult a gondnok működéséről és a gondnokolt
vagyonáról vezetett nyilvántartásokba betekinteni, és azokról másolatot
készíteni.
2:37. § [Számadás a gondnok vagyonkezeléséről]
(1) A gondnok a vagyon kezeléséről évente köteles számadást készíteni a
gyámhatóságnak. Ha a gondnok a gondnokolt közeli hozzátartozója, a
gyámhatóság a rendes számadási kötelezettség alól felmentést adhat, és
egyszerűsített számadást engedélyezhet.
(2) A hivatásos gondnok kivételével nem köteles a gondnok rendes vagy
egyszerűsített éves számadásra, ha a gondnokoltnak nincs vagyona, és
jövedelme nem haladja meg a jogszabályban meghatározott mértéket.
(3) A gyámhatóság a gondnokot indokolt esetben eseti számadásra
kötelezheti. Eseti számadás előírásának a gondnokolt kérésére is helye lehet.
(4) A gondnok a tisztségének megszűnését követő tizenöt napon belül
köteles a gyámhatóságnak az általa kezelt vagyonról végszámadást
előterjeszteni. Ha a gondnoki tisztség azért szűnik meg, mert a bíróság a
gondnokság alá helyezést vagy a vagyoni ügyek tekintetében a
cselekvőképesség korlátozását megszüntette, a gondnok annak tartozik
végszámadással, aki a továbbiakban a vagyon felett rendelkezni jogosult.
(5) A gondnokkal szemben számadási kötelezettsége alapján támasztható
követelések a gondnokot a vagyonkezelés alól felmentő határozat közlésétől
számított egy év alatt évülnek el. Ha a követelés alapjául szolgáló ok később
jutott az érdekelt tudomására, a határidőt a tudomásszerzéstől kell számítani,
ha a követelés még nem évült el.
IX. CÍM
A CSELEKVŐKÉPESSÉGET NEM ÉRINTŐ TÁMOGATOTT
DÖNTÉSHOZATAL
2:38. § [A támogató kirendelése]
(1) A gyámhatóság az egyes ügyei intézésében, döntései meghozatalában
belátási képességének kisebb mértékű csökkenése miatt segítségre szoruló
nagykorú számára, annak kérelmére - cselekvőképessége korlátozásának
elkerülése érdekében - támogató kirendeléséről határoz.
13. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha a cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezési perben a
bíróság úgy ítéli meg, hogy a cselekvőképesség részleges korlátozása sem
indokolt, de az érintett személy meghatározott ügyei intézésében belátási
képességének kisebb mértékű csökkenése miatt segítségre szorul, a
gondnokság alá helyezés iránti keresetet elutasítja, és határozatát közli a
gyámhatósággal. A támogatót a bíróság határozata alapján az érintettel
egyetértésben a gyámhatóság rendeli ki.
(3) A támogató kirendelése a nagykorú cselekvőképességét nem érinti.
X. CÍM
RENDELKEZÉS A CSELEKVŐKÉPESSÉG JÖVŐBELI KORLÁTOZÁSA
ESETÉRE
2:39. § [Az előzetes jognyilatkozat]
(1) Nagykorú cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli
részleges vagy teljes korlátozása esetére közokiratban, ügyvéd által
ellenjegyzett magánokiratban vagy gyámhatóság előtt személyesen előzetes
jognyilatkozatot tehet.
(2) A nyilatkozatot tevő személy az előzetes jognyilatkozatban
a) megnevezheti azt az egy vagy több személyt, akit gondnokául rendelni
javasol;
b) kizárhat egy vagy több személyt a gondnokok köréből; és
c) meghatározhatja, hogy egyes személyes és vagyoni ügyeiben a gondnok
milyen módon járjon el.
(3) Az előzetes jognyilatkozatot be kell jegyezni az előzetes jognyilatkozatok
nyilvántartásába. Az előzetes jognyilatkozat nyilvántartásba való
bejegyzésének elmaradása az előzetes jognyilatkozat érvényességét nem
érinti.
(4) Az előzetes jognyilatkozat megtételére vonatkozó rendelkezéseket a
jognyilatkozat módosítására és visszavonására megfelelően alkalmazni kell. A
visszavont előzetes jognyilatkozatot a nyilvántartásból törölni kell.
2:40. § [Az előzetes jognyilatkozat hatályossá válása]
(1) A bíróság a cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyező
határozatában elrendeli az előzetes jognyilatkozat alkalmazását, kivéve, ha
a) az előzetes jognyilatkozatban foglaltak teljesítése a gondnokság alá
helyezett személy érdekeivel kifejezetten ellentétes; vagy
b) a nagykorú személy által gondnokként megnevezett személy az előzetes
jognyilatkozatban foglaltak teljesítését nem vállalja, vagy vele szemben
jogszabályban meghatározott kizáró ok áll fenn.
(2) Ha az előzetes jognyilatkozat több rendelkezése közül valamelyik nem
alkalmazható, ez a többi rendelkezés alkalmazását nem érinti.
(3) A gyámhatóság a gondnok kirendelése és tevékenységének
meghatározása során az előzetes jognyilatkozatban foglaltak
figyelembevételével jár el.
2:41. § [Az előzetes jognyilatkozat felülvizsgálata]
14. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ha a körülmények az előzetes jognyilatkozatot tevő személy
cselekvőképességének korlátozását követően úgy változtak meg, hogy az
előzetes jognyilatkozatban foglaltak teljesítése a gondnokolt érdekével
ellentétes lenne, a bíróságtól a rendelkezés alkalmazásának mellőzését a
gondnokolt, a gondnok, a gyámhatóság és az ügyész kérheti.
HARMADIK RÉSZ
SZEMÉLYISÉGI JOGOK
XI. CÍM
ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK
2:42. § [A személyiségi jogok általános védelme]
(1)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 1. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai
között személyiségét, így különösen a magán- és családi élet, az otthon, a
másokkal való - bármilyen módon, illetve eszközzel történő - kapcsolattartás és
a jóhírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és
hogy abban őt senki ne gátolja.
(2) Az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki
köteles tiszteletben tartani. A személyiségi jogok e törvény védelme alatt
állnak.
(3) Nem sért személyiségi jogot az a magatartás, amelyhez az érintett
hozzájárult.
2:43. § [Nevesített személyiségi jogok]
A személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen
a) az élet, a testi épség és az egészség megsértése;
b) a személyes szabadság, a magánélet, a magánlakás megsértése;
c) a személy hátrányos megkülönböztetése;
d) a becsület és a jóhírnév megsértése;
e) a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jog megsértése;
f) a névviseléshez való jog megsértése;
g) a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog megsértése.
2:44. §
2
2 Megállapította: 2018. évi LIII. törvény 16. §. Hatályos: 2018. VIII. 1-től.
[Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme]
(1) A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti
szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az
emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja; azonban az nem járhat a
magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.
(2) A közéleti szereplőt a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső
közléssel vagy magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos
védelem illeti meg.
(3) Nem minősül közügynek a közéleti szereplő magán- vagy családi életével
kapcsolatos tevékenység, illetve adat.
15. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
2:45. § [A becsülethez és jóhírnévhez való jog]
(1) A becsület megsértését jelenti különösen a más személy társadalmi
megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmas, kifejezésmódjában
indokolatlanul bántó véleménynyilvánítás.
(2) A jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre
vonatkozó és e személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós
tényt hamis színben tüntet fel.
2:46. § [A magántitokhoz való jog]
(1)
1
1 Módosította: 2018. évi LIV. törvény 35. § (1) a).
A magántitok védelme kiterjed különösen a levéltitok és hivatásbeli
titok oltalmára.
(2) A magántitok megsértését jelenti különösen a magántitok jogosulatlan
megszerzése és felhasználása, nyilvánosságra hozatala vagy illetéktelen
személlyel való közlése.
2:47. §
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2018. évi LIV. törvény 35. § (2). Hatálytalan: 2018. VIII. 8-tól.
2:48. § [A képmáshoz és a hangfelvételhez való jog]
(1) Képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett
személy hozzájárulása szükséges.
(2) Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az
elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti
szereplésről készült felvétel esetén.
2:49. § [Névviseléshez való jog]
(1) Irodalmi, művészeti, tudományos vagy közéleti szerepléssel járó
tevékenységet felvett névvel is lehet folytatni, ha ez nem jár mások lényeges
jogi érdekének sérelmével.
(2) Ha az irodalmi, művészeti, tudományos vagy közéleti szerepléssel járó
tevékenységet folytató személy neve összetéveszthető a már korábban is
hasonló tevékenységet folytató személy nevével, az érintett személy kérelmére
a név - e tevékenység gyakorlása során - megkülönböztető toldással vagy
elhagyással használható.
2:50. § [Kegyeleti jog]
(1) Meghalt ember emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a
hozzátartozó vagy az, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített.
(2) A kegyeleti jogsértéssel elért vagyoni előny átengedését bármelyik
örökös kérheti. Több örökös esetén az elvont vagyoni előny az örökösöket a
hagyatékból való részesedésük arányában illeti meg.
XII. CÍM
A SZEMÉLYISÉGI JOGOK MEGSÉRTÉSÉNEK SZANKCIÓI
2:51. § [Felróhatóságtól független szankciók]
(1) Akit személyiségi jogában megsértenek, a jogsértés ténye alapján - az
elévülési időn belül - az eset körülményeihez képest követelheti
16. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
a) a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
b) a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;
c) azt, hogy a jogsértő adjon megfelelő elégtételt, és ennek biztosítson saját
költségén megfelelő nyilvánosságot;
d) a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot
helyreállítását és a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését vagy
jogsértő mivoltától való megfosztását;
e) azt, hogy a jogsértő vagy jogutódja a jogsértéssel elért vagyoni előnyt
engedje át javára a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint.
(2) Ha közigazgatási jogkörben eljáró személy sért személyiségi jogot, az (1)
bekezdésben foglalt szankciókat a közhatalmi jogkört gyakorló jogi személlyel
szemben kell érvényesíteni. Ha a közhatalmi jogkör gyakorlója nem jogi
személy, a szankciókat azzal a jogi személyiséggel rendelkező közigazgatási
szervvel szemben kell érvényesíteni, amelynek keretében az eljárt
közigazgatási szerv működik.
(3)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 184. § szerinti szöveggel lép hatályba.
Ha bírósági vagy ügyészségi jogkörben eljáró személy sért személyiségi
jogot, az (1) bekezdésben foglalt szankciókat bírósági jogkörben eljárt személy
esetén a bírósággal, ügyészségi jogkörben eljárt személy esetén a Legfőbb
Ügyészséggel szemben kell érvényesíteni. Ha az eljárt bíróság nem jogi
személy, az igényt azzal a bírósággal szemben kell érvényesíteni, amelynek
elnöke a nem jogi személy bíróság bírái tekintetében az általános munkáltatói
jogkört gyakorolja.
2:52. § [Sérelemdíj]
(1) Akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért
nem vagyoni sérelemért.
(2) A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra
köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési
felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való
jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének
bizonyítása nem szükséges.
(3) A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire - különösen a
jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a
jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására - tekintettel, egy
összegben határozza meg.
2:53. § [Kártérítési felelősség]
Aki személyiségi jogainak megsértéséből eredően kárt szenved, a
jogellenesen okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti a
jogsértőtől kárának megtérítését.
2:54. § [A személyiségi jogok érvényesítése]
(1) A személyiségi jogokat személyesen lehet érvényesíteni.
(2) A korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében
részlegesen korlátozott személy a személyiségi jogai védelmében önállóan
felléphet. A cselekvőképtelen személyiségi jogainak védelmében törvényes
képviselője léphet fel.
(3) Az ismeretlen helyen távollévő személyiségi jogának védelmében a
hozzátartozója vagy gondnoka léphet fel.
17. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Ha a személyiségi jog megsértése közérdekbe ütközik, a jogosult
hozzájárulásával az ügyész keresetet indíthat, és érvényesítheti a jogsértés
felróhatóságtól független szankcióit. Az ügyész keresete alapján a jogsértéssel
elért vagyoni előnyt közérdekű célra kell átengedni. E bekezdést az (5)
bekezdésben foglalt jogsértés esetén azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy
az ügyész a jogosult hozzájárulása nélkül is - az elévülési időn belül - keresetet
indíthat.
(5) A közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges vonásának
minősülő, a magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy
vallási közösséghez tartozásával összefüggésben a közösséget nagy
nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó
jogsérelem esetén a jogsértés megtörténtétől számított harmincnapos
jogvesztő határidőn belül személyiségi jogát érvényesíteni. A közösség
bármely tagja a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedésének kivételével a
személyiségi jogok megsértésének valamennyi szankcióját érvényesítheti.
NEGYEDIK RÉSZ
SZERZŐI JOG ÉS IPARJOGVÉDELEM
2:55. §
1
1 Módosította: 2018. évi LIV. törvény 35. § (1) b).
[Kisegítő alkalmazás]
E törvényt kell alkalmazni a hatálya alá tartozó olyan kérdésekben,
amelyeket a szerzői jogról és az iparjogvédelemről, valamint az üzleti titok
védelméről rendelkező törvények nem szabályoznak.
HARMADIK KÖNYV
A JOGI SZEMÉLY
ELSŐ RÉSZ
A JOGI SZEMÉLY ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
I. CÍM
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
3:1. § [A jogi személy jogképessége]
(1) A jogi személy jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek.
(2) A jogi személy jogképessége kiterjed minden olyan jogra és
kötelezettségre, amely jellegénél fogva nem csupán az emberhez fűződhet.
(3) A jogi személy személyhez fűződő jogaira a személyiségi jogokra
vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, kivéve, ha a védelem jellegénél fogva
csupán az embert illetheti meg.
18. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) A jogi személy törvényben meghatározott típusban, törvény által nem
tiltott tevékenység folytatására és cél elérése érdekében alapítható és
működtethető; az e rendelkezésbe ütköző létesítő okirat semmis.
(5) A jogi személynek saját névvel, székhellyel, tagjaitól, illetve alapítójától
elkülönített vagyonnal, valamint az ügyvezetését és képviseletét ellátó
szervezettel kell rendelkeznie.
3:2. § [Helytállás a jogi személy tartozásaiért]
(1) A jogi személy kötelezettségeiért saját vagyonával köteles helytállni; a
jogi személy tagjai és alapítója a jogi személy tartozásaiért nem felelnek.
(2) Ha a jogi személy tagja vagy alapítója korlátolt felelősségével visszaélt,
és emiatt a jogi személy jogutód nélküli megszűnésekor kielégítetlen hitelezői
követelések maradtak fenn, e tartozásokért a tag vagy az alapító korlátlanul
köteles helytállni.
3:3. § [A jogi személyek általános szabályainak alkalmazása]
(1) A jogi személy általános szabályait kell alkalmazni, ha e törvény az egyes
jogi személy típusokkal kapcsolatban eltérően nem rendelkezik.
(2) A jogi személy általános szabályait megfelelően alkalmazni kell az e
törvényben nem szabályozott típusú jogi személyre.
(3) Ha jogszabály nem jogi személy szervezeteket polgári jogi
jogalanyisággal ruház fel, e jogalanyokra a jogi személyek általános szabályait
kell megfelelően alkalmazni.
II. CÍM
A JOGI SZEMÉLY LÉTESÍTÉSE
I. Fejezet
A létesítés szabadsága
3:4. § [A jogi személy létrehozásának szabadsága]
(1) A jogi személy létrehozásáról a személyek szerződésben, alapító
okiratban vagy alapszabályban (a továbbiakban együtt: létesítő okirat)
szabadon rendelkezhetnek, a jogi személy szervezetét és működési szabályait
maguk állapíthatják meg.
(2) A jogi személy tagjai, illetve alapítói az egymás közötti és a jogi
személyhez fűződő viszonyuk, valamint a jogi személy szervezetének és
működésének szabályozása során a létesítő okiratban - a (3) bekezdésben
foglaltak kivételével - eltérhetnek e törvénynek a jogi személyekre vonatkozó
szabályaitól.
(3) A jogi személy tagjai, illetve alapítói nem térhetnek el az e törvényben
foglaltaktól, ha
a) az eltérést e törvény tiltja; vagy
b) az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok
kisebbségének jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személyek törvényes
működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza.
19. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) A jogi személy a jogi személy típusnak megfelelő létesítő okiratán alapuló
bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. A jogi személy nyilvántartásba való
bejegyzését a nyilvántartó bíróság jogszabályban meghatározott okból
tagadhatja meg.
(5) A jogi személy határozott vagy határozatlan időre jöhet létre. Ha a
létesítő okirat a jogi személy fennállásának időtartamáról nem rendelkezik, a
jogi személy határozatlan időre jön létre.
II. Fejezet
A létesítő okirat
3:5. § [A létesítő okirat tartalma]
A jogi személy létesítő okiratában a jogi személy létesítésére irányuló akarat
kifejezésén túl meg kell határozni
a) a jogi személy nevét;
b) a jogi személy székhelyét;
c) a jogi személy célját vagy tevékenységét;
d) a jogi személyt létesítő személy vagy személyek nevét, valamint azok
lakóhelyét vagy székhelyét;
e) a jogi személy részére teljesítendő vagyoni hozzájárulásokat, azok értékét,
továbbá a vagyon rendelkezésre bocsátásának módját és idejét; és
f) a jogi személy első vezető tisztségviselőjét.
3:6. § [A jogi személy neve]
(1) A jogi személy nevének olyan mértékben kell különböznie a korábban
nyilvántartásba vett más jogi személy elnevezésétől, hogy azzal ne legyen
összetéveszthető. Ha több jogi személy nyilvántartásba vételét kérik azonos
vagy összetéveszthető név alatt, a név viselésének joga azt illeti meg, aki
kérelmét elsőként nyújtotta be.
(2) A jogi személy neve nem kelthet a valósággal ellentétes látszatot. A jogi
személy típusára vagy formájára vonatkozó elnevezést a jogi személy nevében
fel kell tüntetni.
(3) A jogi személy nevében a jogi személy típusát, ha a név a jogi személy
tevékenységét is tartalmazza, akkor a tevékenységet is magyar nyelven, a
magyar helyesírás követelményeinek megfelelően kell feltüntetni.
3:7. § [A jogi személy székhelye]
A jogi személy székhelye a jogi személy bejegyzett irodája, ahol a jogi
személynek biztosítania kell a részére címzett jognyilatkozatok fogadását és a
jogi személy jogszabályban meghatározott iratainak elérhetőségét.
3:8. § [A jogi személy tevékenysége]
A jogi személy minden olyan tevékenységet folytathat, amelyet jogszabály
nem tilt vagy nem korlátoz.
3:9. § [A vagyoni hozzájárulás kötelezettsége]
(1) A jogi személy alapítója vagy tagja a jogi személy alapításakor vagy a
tagsági jogok keletkezésének más eseteiben köteles a jogi személy részére
vagyoni hozzájárulást teljesíteni. A jogi személy részére teljesített vagyoni
hozzájárulást vagy annak értékét nem lehet visszakövetelni.
20. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha a jogi személy alapítója vagy tagja nem köteles vagyoni hozzájárulást
teljesíteni, a jogi személy tartozásaiért a jogi személy tagja, tagság nélküli jogi
személy esetén az alapítói jogok gyakorlója köteles helytállni. Ha a helytállási
kötelezettség több személyt terhel, kötelezettségük egyetemleges.
3:10. § [A vagyoni hozzájárulás tárgya és mértéke]
(1) Az alapító vagy a tag által a jogi személy rendelkezésére bocsátott
vagyon pénzből és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból állhat.
(2) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként az alapító vagy a tag dolog
tulajdonjogát vagy vagyoni értékű jogot ruházhat át a jogi személyre.
(3) Ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás átruházáskor fennálló értéke
nem éri el a létesítő okiratban megjelölt értéket, a különbözet megfizetését a
jogi személy az átruházástól számított öt éven belül követelheti a nem pénzbeli
vagyoni hozzájárulást szolgáltató személytől.
3:11. § [Tagsági jogokról értékpapír kibocsátásának tilalma]
A részvénytársaság kivételével tagsági jogokról nem lehet értékpapírt
kibocsátani.
III. Fejezet
A jogi személyek nyilvántartása
3:12. § [A nyilvántartásba vételi kérelem benyújtása]
(1) A létesítendő jogi személy nyilvántartásba való bejegyzése iránti
kérelmének benyújtására a jogi személy képviseletére kijelölt személy köteles.
(2) A kérelem benyújtásának elmulasztásából vagy késedelméből, valamint a
hiányos vagy hibás bejelentésből eredő károkért a képviselő az alapítókkal
szemben a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai
szerint felel.
3:13. § [A jogi személyek nyilvántartásának alapelvei]
(1) A nyilvántartásba jogot, tényt vagy adatot bejegyezni jogszabályban
meghatározott okirat vagy bírósági, hatósági határozat alapján lehet.
(2) A nyilvántartás közhiteles: vélelmezni kell, hogy a nyilvántartott jogok,
tények és adatok (a továbbiakban együtt: nyilvántartott adatok) fennállnak és
valósak. Senki sem hivatkozhat arra, hogy nyilvántartott adatról nem tudott. A
jogi személy jóhiszemű személyekkel szemben nem hivatkozhat arra, hogy
valamely általa bejelentett nyilvántartott adat nem felel meg a valóságnak. Az
ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki a
nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerez jogot.
(3) A nyilvántartásba bárki betekinthet, a nyilvántartott adatról feljegyzést
készíthet, valamint hiteles másolatot vagy kivonatot kérhet.
3:14. § [A jognyilatkozatok közzététele]
Ha e törvény jogi személyre vonatkozó szabálya közzétételi kötelezettséget ír
elő, e kötelezettségnek - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a
Cégközlönyben történő közzététel útján kell eleget tenni.
IV. Fejezet
21. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A jogi személy létesítésének érvénytelensége
3:15. § [A jogi személy létesítésének érvénytelensége]
(1) A jogi személy létesítő okiratának érvénytelenségére a jogi személynek a
nyilvántartásba való bejegyzését elrendelő határozat jogerőre emelkedéséig a
szerződések érvénytelenségének szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(2) A jogi személynek a nyilvántartásba való jogerős bejegyzését követően a
jogi személy létesítő okiratának érvénytelenségére nem lehet hivatkozni a
nyilvántartásból való törlés érdekében. Ha a létesítő okirat valamely
rendelkezése jogszabályba ütközik, a törvényes működés biztosítására
szolgáló eszközöket igénybe lehet venni.
(3) Az (1) és a (2) bekezdés rendelkezéseit a létesítő okirat módosítása
esetén megfelelően alkalmazni kell.
III. CÍM
A JOGI SZEMÉLY SZERVEZETE ÉS KÉPVISELETE
V. Fejezet
A jogi személy tagjainak vagy alapítóinak döntéshozatala
3:16. § [A döntéshozó szerv]
(1) A tagok vagy az alapítók az e törvény vagy a létesítő okirat alapján őket
megillető döntési jogköröket a tagok összességéből vagy a tagok által maguk
közül választott küldöttekből álló testületben (a továbbiakban: küldöttgyűlés),
vagy az alapítói jogokat gyakorló személyek összességéből álló testületben
gyakorolják.
(2) A döntéshozó szerv a döntéseit ülés tartásával vagy ülés tartása nélkül
hozza.
3:17. § [A döntéshozó szerv ülésének összehívása]
(1) A döntéshozó szerv ülését a vezető tisztségviselő meghívó küldésével
vagy közzétételével hívja össze.
(2) A meghívónak tartalmaznia kell
a) a jogi személy nevét és székhelyét;
b) az ülés idejének és helyszínének megjelölését;
c) az ülés napirendjét.
(3) A napirendet a meghívóban olyan részletességgel kell feltüntetni, hogy a
szavazásra jogosultak a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat
kialakíthassák.
(4) A döntéshozó szerv az ülését a jogi személy székhelyén tartja.
(5) Ha a döntéshozó szerv ülését nem szabályszerűen hívták össze, az ülést
akkor lehet megtartani, ha az ülésen valamennyi részvételre jogosult jelen
van, és egyhangúlag hozzájárul az ülés megtartásához.
22. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(6) A döntéshozó szerv ülésén a szabályszerűen közölt napirenden szereplő
kérdésben hozható határozat, kivéve, ha valamennyi részvételre jogosult jelen
van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag
hozzájárul.
3:18. § [Határozatképesség]
(1) A döntéshozó szerv ülése akkor határozatképes, ha azon a leadható
szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult részt vesz. A
határozatképességet minden határozathozatalnál vizsgálni kell.
(2) Ha egy tag vagy alapító valamely ügyben nem szavazhat, őt az adott
határozat meghozatalánál a határozatképesség megállapítása során figyelmen
kívül kell hagyni.
3:19. § [Határozathozatal]
(1) A tagok vagy az alapítók a döntéshozó szerv ülésén szavazással hozzák
meg határozataikat.
(2) A határozat meghozatalakor nem szavazhat az,
a) akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy a jogi
személy terhére másfajta előnyben részesít;
b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni;
c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani;
d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki a jogi személynek
nem tagja vagy alapítója;
e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló
kapcsolatban áll; vagy
f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.
(3) A tagok vagy az alapítók határozatukat a határozatképesség
megállapításánál figyelembe vett szavazatok többségével hozzák meg. Ha e
törvény egyszerű vagy azt meghaladó szótöbbséget ír elő a határozat
meghozatalához, a létesítő okirat egyszerű szótöbbségnél alacsonyabb
határozathozatali arányt előíró rendelkezése semmis. Ha e törvény
egyhangúságot ír elő a határozat meghozatalához, a létesítő okirat ettől eltérő
rendelkezése semmis.
3:20. § [Határozathozatal ülés tartása nélkül]
(1) Ha a létesítő okirat a határozathozatalt ülés tartása nélkül is lehetővé
teszi, az ilyen határozathozatalt az ügyvezetés a határozat tervezetének a
tagok vagy alapítók részére történő megküldésével kezdeményezi. A tagok
vagy alapítók számára a tervezet kézhezvételétől számított legalább
nyolcnapos határidőt kell biztosítani arra, hogy szavazatukat megküldjék az
ügyvezetés részére.
(2) Az ülés tartása nélküli döntéshozatal során e törvénynek a
határozatképességre és szavazásra vonatkozó rendelkezéseit azzal az
eltéréssel kell alkalmazni, hogy a határozathozatali eljárás akkor eredményes,
ha legalább annyi szavazatot megküldenek az ügyvezetés részére, amennyi
szavazati jogot képviselő tag vagy alapító jelenléte a határozatképességéhez
szükséges lenne ülés tartása esetén.
(3) Ha bármely tag vagy alapító az ülés megtartását kívánja, a legfőbb szerv
ülését az ügyvezetésnek össze kell hívnia.
23. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) A szavazásra megszabott határidő utolsó napját követő három napon
belül - ha valamennyi tag vagy alapító szavazata ezt megelőzően érkezik meg,
akkor az utolsó szavazat beérkezésének napjától számított három napon belül
- az ügyvezetés megállapítja a szavazás eredményét, és azt további három
napon belül közli a tagokkal vagy az alapítókkal. A határozathozatal napja a
szavazási határidő utolsó napja, ha valamennyi szavazat korábban beérkezik,
akkor az utolsó szavazat beérkezésének napja.
VI. Fejezet
A jogi személy ügyvezetése
3:21. § [Az ügyvezetés fogalma és a vezető tisztségviselői megbízatás
keletkezése]
(1) A jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára,
amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapítók hatáskörébe, egy vagy több
vezető tisztségviselő vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület jogosult.
(2) A vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységét a jogi személy
érdekének megfelelően köteles ellátni.
(3) A jogi személy első vezető tisztségviselőit a jogi személy létesítő
okiratában kell kijelölni. A jogi személy létrejöttét követően a vezető
tisztségviselőket a jogi személy tagjai, tagság nélküli jogi személyek esetén a
jogi személy alapítói választják meg, nevezik ki vagy hívják vissza. A vezető
tisztségviselői megbízás a tisztségnek a kijelölt, megválasztott vagy kinevezett
személy által történő elfogadásával jön létre.
3:22. § [A vezető tisztségviselővel szembeni követelmények és kizáró okok]
(1) Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek
cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem
korlátozták.
(2) Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt
a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében
ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is
alkalmazni kell.
(3) A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni.
(4) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt
jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez
fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült.
(5) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen
eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az
eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy
vezető tisztségviselője nem lehet.
(6) Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet
vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.
3:23. § [Titoktartási és felvilágosítási kötelezettség]
24. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A vezető tisztségviselő a jogi személy tagjai, tagság nélküli jogi személy
esetén a jogi személy alapítói részére köteles a jogi személyre vonatkozóan
felvilágosítást adni, és számukra a jogi személyre vonatkozó iratokba és
nyilvántartásokba betekintést biztosítani. A felvilágosítást és az iratbetekintést
a vezető tisztségviselő a jogosult által tett írásbeli titoktartási nyilatkozat
tételéhez kötheti.
(2) A vezető tisztségviselő megtagadhatja a felvilágosítást és az iratokba való
betekintést, ha ez a jogi személy üzleti titkát sértené, ha a felvilágosítást kérő
a jogát visszaélésszerűen gyakorolja, vagy felhívás ellenére nem tesz
titoktartási nyilatkozatot. Ha a felvilágosítást kérő a felvilágosítás
megtagadását indokolatlannak tartja, a nyilvántartó bíróságtól kérheti a jogi
személy kötelezését a felvilágosítás megadására.
3:24. §
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 2. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
[A vezető tisztségviselő felelőssége]
(1) A vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során a jogi
személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való
felelősség szabályai szerint felel a jogi személlyel szemben.
(2) A vezető tisztségviselő által e jogkörében eljárva harmadik személynek
okozott károkért a jogi személy felel. A vezető tisztségviselő a jogi személlyel
egyetemlegesen felel, ha a kárt szándékosan okozta.
3:25. § [A vezető tisztségviselői megbízatás megszűnése]
(1) Megszűnik a vezető tisztségviselői megbízatás
a) határozott idejű megbízatás esetén a megbízás időtartamának lejártával;
b) megszüntető feltételhez kötött megbízatás esetén a feltétel
bekövetkezésével;
c) visszahívással;
d) lemondással;
e) a vezető tisztségviselő halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével;
f) a vezető tisztségviselő cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához
szükséges körben történő korlátozásával;
g) a vezető tisztségviselővel szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok
bekövetkeztével.
(2) A jogi személy tagjai, tagság nélküli jogi személy esetén a jogi személy
alapítói a vezető tisztségviselőt bármikor, indokolás nélkül visszahívhatják.
(3) A vezető tisztségviselő megbízatásáról a jogi személyhez címzett, a jogi
személy másik vezető tisztségviselőjéhez vagy döntéshozó szervéhez intézett
nyilatkozattal bármikor lemondhat.
(4) Ha a jogi személy működőképessége ezt megkívánja, a lemondás az új
vezető tisztségviselő kijelölésével vagy megválasztásával, ennek hiányában
legkésőbb a bejelentéstől számított hatvanadik napon válik hatályossá.
VII. Fejezet
A jogi személy tulajdonosi ellenőrzése
3:26. § [A felügyelőbizottság létrehozása és tagsága]
25. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A tagok vagy az alapítók a létesítő okiratban három tagból álló
felügyelőbizottság létrehozását rendelhetik el azzal a feladattal, hogy az
ügyvezetést a jogi személy érdekeinek megóvása céljából ellenőrizze.
(2) A felügyelőbizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek
cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem
korlátozták. Nem lehet a felügyelőbizottság tagja, akivel szemben a vezető
tisztségviselőkre vonatkozó kizáró ok áll fenn, továbbá aki vagy akinek a
hozzátartozója a jogi személy vezető tisztségviselője.
(3) A felügyelőbizottság tagjai a felügyelőbizottság munkájában személyesen
kötelesek részt venni. A felügyelőbizottság tagjai a jogi személy
ügyvezetésétől függetlenek, tevékenységük során nem utasíthatóak.
(4) Az első felügyelőbizottság tagjait a létesítő okiratban kell kijelölni, ezt
követően a döntéshozó szerv választja a felügyelőbizottsági tagokat. A
felügyelőbizottsági tagsági jogviszony az elfogadással jön létre.
(5) A felügyelőbizottsági tagság megszűnésére a vezető tisztségviselői
megbízatás megszűnésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy
a felügyelőbizottsági tag lemondó nyilatkozatát a jogi személy vezető
tisztségviselőjéhez intézi.
3:27. § [A felügyelőbizottság működése]
(1) A felügyelőbizottság köteles a tagok vagy az alapítók döntéshozó szerve
elé kerülő előterjesztéseket megvizsgálni, és ezekkel kapcsolatos álláspontját
a döntéshozó szerv ülésén ismertetni.
(2) A felügyelőbizottság a jogi személy irataiba, számviteli nyilvántartásaiba,
könyveibe betekinthet, a vezető tisztségviselőktől és a jogi személy
munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a jogi személy fizetési számláját,
pénztárát, értékpapír- és áruállományát, valamint szerződéseit
megvizsgálhatja és szakértővel megvizsgáltathatja.
(3) A felügyelőbizottság határozatait a jelenlévők szótöbbségével hozza. A
létesítő okirat ennél alacsonyabb határozathozatali arányt előíró rendelkezése
semmis.
3:28. § [A felügyelőbizottság tagjainak felelőssége]
A felügyelőbizottsági tagok az ellenőrzési kötelezettségük elmulasztásával
vagy nem megfelelő teljesítésével a jogi személynek okozott károkért a
szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felelnek a
jogi személlyel szemben.
VIII. Fejezet
A jogi személy képviselete
3:29. § [A jogi személy törvényes képviselete]
(1) A jogi személy törvényes képviseletét a vezető tisztségviselő látja el.
(2) A vezető tisztségviselő képviseleti jogát önállóan gyakorolja.
(3) A vezető tisztségviselő köteles a jogi személy jogszabályban előírt adatait
a nyilvántartó bíróságnak bejelenteni.
3:30. § [Szervezeti képviselet]
26. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha a jogi személy létesítő okirata vagy szervezetére és működésére
vonatkozó belső szabályzata a jogi személy szervezetén belül képviseleti joggal
járó tisztséget határoz meg, e tisztség betöltője a jogi személy önálló
képviselője.
(2) A jogi személy önálló jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeti
egységének vezetője az egység rendeltetésszerű működéséhez szükséges
körben a jogi személy önálló képviselője.
(3) Az ügyvezetés az ügyek meghatározott csoportjára nézve a jogi személy
munkavállalóit írásbeli nyilatkozattal a jogi személy képviseletének jogával
ruházhatja fel; a képviseleti jogot a munkavállaló az ügyvezetés írásbeli
nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel
együttesen gyakorolhatja.
3:31. § [A képviseleti jog korlátozása]
A jogi személynek a jogi személyek nyilvántartásába bejegyzett képviselője
képviseleti jogának korlátozása és nyilatkozatának feltételhez vagy
jóváhagyáshoz kötése harmadik személyekkel szemben nem hatályos, kivéve,
ha a harmadik személy a korlátozásról vagy a feltétel bekövetkeztének vagy a
jóváhagyásnak a szükségességéről és annak hiányáról tudott vagy tudnia
kellett volna.
IX. Fejezet
A jogi személy szervezeti egységének jogalanyisága
3:32. § [A jogi személy szervezeti egységének jogalanyisága]
(1) Ha e törvény lehetővé teszi, a létesítő okirat rendelkezhet a jogi személy
egyes szervezeti egységeinek jogi személlyé nyilvánításáról, feltéve, hogy a
szervezeti egység az alapítóktól és a jogi személytől elkülöníthető szervezettel
és vagyonnal rendelkezik.
(2)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (30) a) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
A jogi személy szervezeti egységére a jogi személy általános szabályait
megfelelően alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy a jogi személy szervezeti
egység elkülönített vagyonából ki nem elégíthető hitelezői igényekért a jogi
személy a szervezeti egység jogi személyiségének fennállása alatt és ezt
követően is köteles helytállni.
3:33. § [A szervezeti egység jogalanyiságának megszűnésével kapcsolatos
rendelkezések]
(1) A szervezeti egység jogi személyiségének megszűnése esetén jogai és
kötelezettségei a jogi személyre szállnak át.
(2) Ha a jogi személy a szervezeti egység jogi személyiségének
megszűnéséről döntött, e döntést köteles közzétenni. Az a hitelező, akinek
követelése a döntés közzététele előtt keletkezett, a közzétételtől számított
harmincnapos jogvesztő határidőn belül a jogi személytől megfelelő
biztosítékot követelhet, ha a szervezeti egység jogi személyiségének
megszűnése követelésének kielégítését veszélyezteti. A szervezeti egység
törlésére akkor kerülhet sor, ha a jogi személy a jogosult kérésére megfelelő
biztosítékot ad.
27. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Ha a jogi személy megszüntetésére irányuló eljárás lefolytatását rendelik
el, a jogi személy szervezeti egységének jogi személyisége megszűnik.
IV. CÍM
A JOGI SZEMÉLY TÖRVÉNYES MŰKÖDÉSÉNEK BIZTOSÍTÉKAI
X. Fejezet
A jogi személy törvényességi felügyelete
3:34. § [A jogi személy törvényességi felügyelete]
(1) A jogi személyek feletti általános törvényességi felügyeletet a jogi
személyt nyilvántartó bíróság látja el. A törvényességi felügyeleti jogkör nem
terjed ki olyan ügyekre, amelyekben más bírósági vagy közigazgatási hatósági
eljárásnak van helye. A törvényességi felügyelet nem irányulhat a jogi személy
döntéseinek gazdaságossági, célszerűségi szempontból való felülvizsgálatára.
(2) Ha a törvényes működés helyreállítása érdekében tett intézkedések nem
vezetnek eredményre, a nyilvántartó bíróság megszünteti a jogi személyt.
XI. Fejezet
A jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálata
3:35. § [A felülvizsgálat oka és a kezdeményezésre jogosultak]
A jogi személy tagja, tagság nélküli jogi személy esetén az alapítói jogok
gyakorlója, a jogi személy vezető tisztségviselője és felügyelőbizottsági tagja
kérheti a bíróságtól a tagok vagy az alapítók és a jogi személy szervei által
hozott határozat hatályon kívül helyezését, ha a határozat jogszabálysértő
vagy a létesítő okiratba ütközik.
3:36. § [A határozat hatályon kívül helyezése iránti kereset]
(1) A határozat hatályon kívül helyezése iránt attól az időponttól számított
harminc napon belül lehet keresetet indítani a jogi személy ellen, amikor a
jogosult a határozatról tudomást szerzett vagy a határozatról tudomást
szerezhetett volna. A határozat meghozatalától számított egyéves, jogvesztő
határidő elteltével per nem indítható.
(2) Nem jogosult perindításra az, aki a határozat meghozatalához
szavazatával hozzájárult, kivéve, ha tévedés, megtévesztés vagy jogellenes
fenyegetés miatt szavazott a határozat mellett.
(3) Ha a határozatot a jogi személy vezető tisztségviselője támadja meg, és a
jogi személynek nincs más olyan vezető tisztségviselője, aki a jogi személy
képviseletét elláthatná, a perben a jogi személyt a felügyelőbizottság által
kijelölt felügyelőbizottsági tag képviseli. Ha a jogi személynek nincs
felügyelőbizottsága, vagy a felügyelőbizottság valamennyi tagja felperesként
perben áll, a bíróság a jogi személy perbeli képviseletére ügygondnokot rendel
ki.
28. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) A határozat hatályon kívül helyezése iránti per megindításának a
határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs. A bíróság indokolt esetben a
felperes kérelmére a határozat végrehajtását felfüggesztheti. A felfüggesztést
elrendelő végzés ellen nincs helye fellebbezésnek. A perben bírósági
meghagyás nem bocsátható ki.
3:37. § [A határozat hatályon kívül helyezése]
(1) Ha a határozat jogszabályt sért vagy a létesítő okiratba ütközik, a bíróság
a határozatot hatályon kívül helyezi és szükség esetén új határozat
meghozatalát rendeli el.
(2) A határozat hatályon kívül helyezését kimondó bírósági ítélet hatálya a
határozat felülvizsgálatának kezdeményezésére jogosult, de perben nem álló
más személyekre is kiterjed.
(3) Ha a jogszabálysértés vagy a létesítő okiratba ütközés nem jelentős és
nem veszélyezteti a jogi személy jogszerű működését, a bíróság a jogsértés
tényét állapítja meg.
XII. Fejezet
Állandó könyvvizsgáló
3:38. § [Állandó könyvvizsgáló]
(1) Ha a jogi személy a könyvvizsgálat ellátására állandó könyvvizsgálót vesz
igénybe, az állandó könyvvizsgáló feladatai ellátása érdekében betekinthet a
jogi személy irataiba, számviteli nyilvántartásaiba, könyveibe, a vezető
tisztségviselőktől, a felügyelőbizottság tagjaitól és a jogi személy
munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a jogi személy fizetési számláját,
pénztárát, értékpapír- és áruállományát, valamint szerződéseit
megvizsgálhatja.
(2) Ha az állandó könyvvizsgáló a jogi személy vagyonának olyan változását
észleli, amely veszélyezteti a jogi személlyel szembeni követelések
kielégítését, vagy ha olyan körülményt észlel, amely a vezető tisztségviselők
vagy a felügyelőbizottsági tagok e minőségükben kifejtett tevékenységükért
való felelősségét vonja maga után, késedelem nélkül köteles az ügyvezetésnél
kezdeményezni a tagok - tagság nélküli jogi személyek esetén az alapítói
jogkör gyakorlójának - döntéshozatalához szükséges intézkedések megtételét.
Ha a kezdeményezés nem vezet eredményre, a könyvvizsgáló köteles a feltárt
körülményekről a jogi személy törvényességi felügyeletét ellátó nyilvántartó
bíróságot értesíteni.
V. CÍM
A JOGI SZEMÉLY ÁTALAKULÁSA, EGYESÜLÉSE, SZÉTVÁLÁSA ÉS
JOGUTÓD NÉLKÜLI MEGSZŰNÉSE
XIII. Fejezet
29. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Átalakulás, egyesülés, szétválás
3:39. § [Átalakulás]
(1) Jogi személy más típusú jogi személlyé történő átalakulása esetén az
átalakuló jogi személy megszűnik, jogai és kötelezettségei az átalakulással
keletkező jogi személyre mint általános jogutódra szállnak át.
(2) Átalakulás esetén a jogi személy létesítésére vonatkozó szabályokat
megfelelően alkalmazni kell.
3:40. § [Korlátozások]
Nem alakulhat át a jogi személy, ha
a) jogutód nélküli megszűnése iránti eljárás vagy csődeljárás alatt áll;
b) vele szemben jogi személy elleni büntetőjogi intézkedés iránti eljárás van
folyamatban, vagy jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi
intézkedés hatálya alatt áll; vagy
c) a tagok vagy az alapítók a létesítő okirat szerinti vagyoni hozzájárulásukat
nem teljesítették.
3:41. § [Döntés az átalakulás kezdeményezéséről]
(1) A jogi személy átalakulásának kezdeményezéséről - az átalakulás
módjának és a jogutód jogi személynek a meghatározásával - a jogi személy
tagjai, illetve alapítói döntenek.
(2) Az (1) bekezdés szerinti döntést követően a jogi személy ügyvezetése
köteles az átalakulási vagyonmérleg-tervezetet is tartalmazó átalakulási tervet
készíteni és azt a tagokkal, illetve alapítókkal közölni.
3:42. § [Az átalakulásban részt nem vevő tagok]
(1) A tagsággal rendelkező jogi személy tagjai az átalakulási terv közlésétől
számított harminc napon belül nyilatkozhatnak arról, hogy nem kívánnak az
átalakulással létrejövő jogi személy tagjaivá válni.
(2) Az (1) bekezdés szerint jognyilatkozatot tett tagok tagsági jogviszonya az
átalakulás időpontjában megszűnik, és az átalakuló jogi személy vagyonából
olyan hányadra jogosultak, amelyet a jogi személy jogutód nélküli megszűnése
esetén igényelhetnének.
(3) Az átalakulási tervet a tagok (1) bekezdés szerinti nyilatkozata alapján
szükség szerint módosítani kell.
3:43. § [Az átalakulás befejezése]
(1) Az átalakulásról a tagok vagy alapítók az átalakulási terv elfogadásával
határoznak; e határozatot a döntéshozó szerv legalább háromnegyedes
szótöbbséggel hozza meg.
(2) Az elfogadott átalakulási tervet az átalakulásról hozott döntéssel együtt
közzé kell tenni. Az a hitelező, akinek követelése a közzététel előtt keletkezett,
a közzétételtől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül az átalakuló
jogi személytől megfelelő biztosítékot követelhet, ha az átalakulás
követelésének kielégítését veszélyezteti.
(3) Az átalakulással létrejövő jogi személy nyilvántartásba vételével
egyidejűleg az átalakulással megszűnő jogi személyt törölni kell a
nyilvántartásból. A létrejövő jogi személy nyilvántartásba vételéig az átalakuló
jogi személy a bejegyzett jogi személy típusban folytatja tevékenységét.
30. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Ha a nyilvántartó bíróság az átalakulás bejegyzését elutasítja, a jogi
személy korábbi formájában működik tovább.
3:44. § [Egyesülés]
(1) A jogi személy más jogi személyekkel összeolvadás vagy beolvadás útján
egyesülhet. Összeolvadásnál az összeolvadó jogi személyek megszűnnek, és új
jogi személy jön létre általános jogutódlás mellett. Beolvadásnál a beolvadó
jogi személy szűnik meg, általános jogutódja az egyesülésben részt vevő másik
jogi személy.
(2) Ha az egyesülésben részt vevő jogi személyek mindegyike határoz az
egyesülés kezdeményezéséről, az ügyvezetéseik kötelesek az átalakulási
tervnek megfelelő tartalommal közös egyesülési tervet készíteni, amelynek
tartalmaznia kell valamennyi részt vevő jogi személy vagyonmérleg-tervezetét,
valamint az egyesüléssel létrejövő jogi személy nyitó vagyonmérleg-tervezetét.
(3) Az egyesülésben részt vevő jogi személyek az egyesülési terv
elfogadásáról külön-külön döntenek. Az egyesülési tervet akkor kell
elfogadottnak tekinteni, ha azt az egyesülésben részt vevő valamennyi jogi
személy elfogadta.
3:45. § [Szétválás]
(1) A jogi személy különválás vagy kiválás útján több jogi személlyé
szétválhat. Különválás esetén a jogi személy megszűnik, és vagyona a
különválással létrejövő több jogi személyre mint jogutódra száll át. Kiválás
esetén a jogi személy fennmarad, és vagyonának egy része a kiválással
létrejövő jogi személyre mint jogutódra száll át.
(2) A jogi személy kiválással vagy különválással úgy is szétválhat, hogy
a) a kiváló tag a jogi személy vagyonának egy részével már működő jogi
személyhez mint jogutódhoz csatlakozik (beolvadásos kiválás);
b) a különváló tagok a jogi személy vagyonának rájuk eső részével
különböző, már működő jogi személyekhez mint jogutódokhoz csatlakoznak
(beolvadásos különválás).
(3) Beolvadásos kiválás és beolvadásos különválás esetén a döntéshozó szerv
szétválásról szóló döntéséhez annak a jogi személynek a hozzájárulása is
szükséges, amelybe a kiváló vagy különváló tagok beolvadnak.
3:46. § [A szétváló jogi személy jogai és kötelezettségei]
(1) A szétváló jogi személy jogutódjai - ideértve kiválás esetén a megmaradó
jogi személyt is - a szétváló jogi személynek a szétválás előtt keletkezett
kötelezettségeiért a szétválási terv rendelkezései szerint kötelesek helytállni.
Ha az adott kötelezettséget a szétválási tervben nevesített jogutód nem
teljesíti, azért valamennyi jogutód egyetemlegesen köteles helytállni.
(2) Ha egy kötelezettségről a szétválási tervben nem rendelkeznek, azért a
jogutódok egyetemlegesen kötelesek helytállni.
(3) A szétváló jogi személy vagyonmegosztás előtt szerzett jogainak
érvényesítésére a szétválás után az a jogutód jogosult, amelynek az adott jogot
a szétválási terv juttatta. Ha valamely jogról a szétválási tervben nem
rendelkeztek, az a jogutódokat a vagyonmegosztás arányában illeti meg.
3:47. § [Az átalakulás szabályainak alkalmazása]
A jogi személy egyesülésére és szétválására az átalakulásra vonatkozó
szabályokat megfelelően alkalmazni kell.
31. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XIV. Fejezet
A jogi személy jogutód nélküli megszűnése
3:48. § [Jogi személy jogutód nélküli megszűnése]
(1) A jogi személy jogutód nélkül megszűnik, ha
a) határozott időre jött létre és a meghatározott időtartam eltelt;
b) megszűnése meghatározott feltétel bekövetkezéséhez kötött és e feltétel
bekövetkezett;
c) a tagok vagy alapítók kimondják megszűnését; vagy
d) az arra jogosult szerv megszünteti
feltéve mindegyik esetben, hogy a jogi személy vagyoni viszonyainak
lezárására irányuló megfelelő eljárás lefolytatását követően a bíróság a jogi
személyt a nyilvántartásból törli.
(2) A jogutód nélkül megszűnt jogi személynek a hitelezők kielégítése után
fennmaradt vagyona a jogi személy tagjait, tagság nélküli jogi személy esetén
az alapítói jogok gyakorlóit illeti meg olyan arányban, amilyen arányban ők
vagy jogelődjük a jogi személy javára vagyoni hozzájárulást teljesítettek.
(3) A jogutód nélkül megszűnt jogi személy tagjai és alapítója a felosztott
vagyonból való részesedésük mértékéig kötelesek helytállni a megszűnt jogi
személy ki nem elégített tartozásaiért.
VI. CÍM
VÁLLALATCSOPORT
3:49. § [Az elismert vállalatcsoport fogalma]
(1) Elismert vállalatcsoport az összevont, konszolidált éves beszámoló
készítésére kötelezett, legalább egy uralkodó tag és legalább három, az
uralkodó tag által ellenőrzött tag által kötött uralmi szerződésben
meghatározott, egységes üzletpolitikán alapuló együttműködés.
(2) A vállalatcsoportban tagként részvénytársaság, korlátolt felelősségű
társaság, egyesülés és szövetkezet vehet részt.
(3) Ha a vállalatcsoportban uralkodó tagként több jogi személy közösen vesz
részt, az egymással kötött szerződésük határozza meg, hogy melyikük
gyakorolja az uralmi szerződésben megállapított, az uralkodó tagot megillető
jogokat.
3:50. § [Az uralmi szerződés]
(1) Az uralmi szerződés határozza meg a vállalatcsoport egészének egységes
üzletpolitikáját.
(2) Az uralmi szerződésnek tartalmaznia kell
a) az uralkodó tag és az ellenőrzött tagok cégnevét, székhelyét;
b) a vállalatcsoporton belüli együttműködés módját és lényegesebb tartalmi
elemeit;
c) azt, hogy a vállalatcsoport határozott vagy határozatlan időre jön-e létre.
32. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Az uralmi szerződésben a vállalatcsoporthoz tartozó ellenőrzött tagok
önállóságának korlátozására az egységes üzleti cél megvalósításához
szükséges módon és mértékben kerülhet sor. Az uralmi szerződésben
gondoskodni kell az ellenőrzött tagok tagjai és hitelezői jogainak védelméről
is.
(4) Az uralmi szerződésre a szerződések általános szabályait megfelelően
alkalmazni kell.
3:51. § [A vállalatcsoport létrejöttének előkészítése]
(1) Az uralmi szerződés tervezetét a résztvevők legfőbb szervének
felhatalmazása alapján az uralkodó tag és az ellenőrzött tagok ügyvezetése
készíti el. A vállalatcsoport létrehozásának előkészítéséről a csoportban részt
vevő tagoknál működő munkavállalói érdekképviseleteket megfelelően
tájékoztatni kell.
(2) Az uralmi szerződés jóváhagyásáról a vállalatcsoportban résztvevő tagok
legfőbb szerve legalább háromnegyedes szótöbbséggel dönt.
(3) Az uralkodó tag - az uralmi szerződést jóváhagyó utolsó döntésről való
tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül - köteles két alkalommal,
legalább harmincnapos időközzel tájékoztató közleményt közzétenni a
vállalatcsoport megalakulásáról.
(4) A közleménynek tartalmaznia kell
a) az uralmi szerződést; és
b) az ellenőrzött tagok hitelezőinek és részvényeseinek szóló felhívást.
(5) Az uralkodó tag ügyvezetésének az utolsó jóváhagyásról való
tudomásszerzésétől számított hatvan napon belül a nyilvántartó bíróságnak be
kell nyújtani a vállalatcsoportként való működés tényének a bejegyzésére
vonatkozó kérelmet.
3:52. § [Az ellenőrzött társaságok tagjainak és hitelezőinek jogosultságai]
(1) A vállalatcsoportba ellenőrzött tagként belépő jogi személyek tagjai a
vállalatcsoport megalakulásáról szóló közlemény második közzétételét követő
harmincnapos jogvesztő határidőn belül kérhetik, hogy az uralkodó tag
részesedésüket a közlemény közzétételekor fennálló piaci értéken vásárolja
meg.
(2) Az a hitelező, akinek a vállalatcsoportban részt vevő ellenőrzött taggal
szemben a közlemény első közzétételének időpontjában követelése van, a
második közzétételtől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül
igényelheti, hogy az ellenőrzött tag nyújtson részére megfelelő biztosítékot.
Nem jogosult biztosítékra az a hitelező, akinek követelése jogszabály vagy
szerződés alapján már megfelelően biztosítva van, vagy ha az ellenőrzött tag
gazdasági helyzetére, illetve az uralmi szerződés tartalmára tekintettel a
biztosítékadás indokolatlan.
(3) A vállalatcsoport bejegyzésére akkor kerülhet sor, ha az ellenőrzött jogi
személyek tagjainak és hitelezőinek jogai alapján érvényesített igények
kielégítésre kerültek, vagy az ezzel kapcsolatos jogvitában a bíróság a tagok
vagy hitelezők keresetét jogerősen elutasította.
3:53. § [A vállalatcsoport bejegyzésének joghatása]
A nyilvántartásba való bejegyzést követően a vállalatcsoportra és a
vállalatcsoport tagjaira nem alkalmazhatók a minősített többséggel rendelkező
tagokra vonatkozó rendelkezések.
33. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:54. § [Egyszemélyes társaság a vállalatcsoportban]
Ha a vállalatcsoport ellenőrzött tagjában az uralkodó tag egyedül
rendelkezik társasági részesedéssel, uralmi szerződést nem kell kötni, hanem
az uralmi szerződés kötelező tartalmi elemeiről az uralkodó tag és az
ellenőrzött tag létesítő okiratában kell rendelkezni.
3:55. § [Az uralkodó tag és az ellenőrzött tag ügyvezetése közötti viszony]
(1) Az uralkodó tag ügyvezetése az uralmi szerződésben meghatározottak
szerint az ellenőrzött tag ügyvezetését utasíthatja és az ellenőrzött tag
működésére kötelező határozatokat hozhat. Ha az uralkodó tag eljárása
megfelel az uralmi szerződésnek, nem alkalmazhatók az ellenőrzött tagnál e
törvénynek a legfőbb szerv kizárólagos hatáskörére és az ügyvezetés
önállóságára vonatkozó rendelkezései.
(2) Ha az uralmi szerződés előírja, hogy az ellenőrzött tag vezető
tisztségviselőinek és felügyelőbizottsági tagjainak választására, visszahívására
és díjazásuk megállapítására az uralkodó tag jogosult, az ellenőrzött társaság
cégvezetőjévé az uralkodó tag munkavállalója is kinevezhető.
(3) Az uralkodó tag vezető tisztségviselője és felügyelőbizottsági tagja az
ellenőrzött tagnál is elláthat vezető tisztségviselői vagy felügyelőbizottsági
feladatot.
(4) Az ellenőrzött tag vezető tisztségviselője az ellenőrzött tag ügyvezetését
az uralmi szerződésnek megfelelően, az uralkodó tag irányítása alatt, a
vállalatcsoport egésze üzletpolitikájának elsődlegessége alapján köteles
ellátni. Mentesül a vezető tisztségviselőket a taggal szemben terhelő
felelősség alól, ha tevékenysége megfelel a jogszabályoknak és az uralmi
szerződésnek.
3:56. § [Beszámolási kötelezettség]
(1) Mind az uralkodó, mind az ellenőrzött tag ügyvezetése az uralmi
szerződésben meghatározott időközönként, de legalább évente egyszer köteles
beszámolni legfőbb szervének az uralmi szerződésben foglaltak teljesítéséről.
Az uralmi szerződés ennél ritkább beszámolást előíró rendelkezése semmis.
(2) Az ellenőrzött tag azon hitelezője, akinek követelése eléri az ellenőrzött
tag jegyzett tőkéjének tíz százalékát, kérheti, hogy az uralkodó tag
ügyvezetése adjon részére tájékoztatást az uralmi szerződés végrehajtásáról,
illetve az ellenőrzött tag gazdasági helyzetéről. Ha a kérelemnek az uralkodó
tag ügyvezetése nem tesz eleget, vagy a tájékoztatás nem megfelelő, a
hitelező kérheti a nyilvántartó bíróságtól annak megállapítását, hogy az
uralkodó tag megsérti az uralmi szerződésben foglaltakat.
3:57. § [Kisebbségvédelmi biztosíték]
34. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Bármely ellenőrzött tagnak a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező
tagjai, valamint az ellenőrzött tag vezető tisztségviselői kezdeményezhetik az
uralkodó tag legfőbb szervének összehívását, ha az uralmi szerződés lényeges
vagy ismételt megsértését észlelik. Ha az uralkodó tag ügyvezetése a kérelem
kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a legfőbb szerv ülésének
legkésőbb harminc napon belüli összehívásáról nem gondoskodik, az
indítványtevők kérelmére az ülést a nyilvántartó bíróság hívja össze, vagy az
ülés összehívására az indítványtevőket jogosítja fel megfelelő határidő
tűzésével. Az ülés költségeinek megelőlegezéséről az uralkodó tag köteles
gondoskodni, de ha a kérelem alaptalannak bizonyult, a költségek az
indítványtevőket terhelik.
3:58. § [Munkavállalói részvétel]
(1) Ha a nyilvántartásba bejegyzett vállalatcsoport legalább három
ellenőrzött tagjában kötelező a munkavállalói részvétel a
felügyelőbizottságban, az uralkodó tag legfőbb szerve az érintett üzemi
tanácsok erre irányuló kérelme alapján lehetővé teheti, hogy az ellenőrzött
tagok felügyelőbizottsága helyett az uralkodó tag felügyelőbizottságában
vegyenek részt munkavállalói küldöttek. Ez esetben az uralkodó tag létesítő
okiratában - ha eddig az adott tagnál ilyen nem működött - a
felügyelőbizottság létrehozásáról rendelkezni kell. A munkavállalói küldöttek
jelölési módját ez esetben az uralkodó tag ügyvezetése és az érintett
ellenőrzött tagok üzemi tanácsai között létrejött megállapodásban kell
szabályozni.
(2) Az (1) bekezdés alapján létrejött megállapodásra a szerződések általános
szabályait kell megfelelően alkalmazni.
3:59. § [Az uralkodó tag helytállása]
Ha a vállalatcsoport valamely ellenőrzött tagját felszámolják, az uralkodó tag
a ki nem elégített hitelezők követeléseiért helytállni tartozik. Mentesül a
helytállás alól, ha bizonyítja, hogy az ellenőrzött tag fizetésképtelensége nem a
vállalatcsoport egységes üzletpolitikája következtében állt be.
3:60. § [A nyilvántartó bíróság intézkedései]
Az uralmi szerződésben foglaltak lényeges vagy ismételt megszegése esetén
a nyilvántartó bíróság bármely jogilag érdekelt indítványára
a) felhívja az uralkodó tagot az uralmi szerződés szerinti működésre;
b) törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmaz; vagy
c) feloszlatja a vállalatcsoportot.
3:61. § [A vállalatcsoport megszűnése]
(1) A vállalatcsoport megszűnik, ha
a) az uralmi szerződésben meghatározott idő eltelt, illetve megszűnési
feltétel bekövetkezett;
b) az uralkodó tag legfőbb szerve az összes tagja háromnegyedes
többségével így határoz;
c) az uralkodó tag már nem készít összevont, konszolidált éves beszámolót;
vagy
d) a nyilvántartó bíróság a vállalatcsoportot feloszlatja.
35. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti esetekben a nyilvántartó bíróság az
uralkodó tag bejelentése alapján törli a nyilvántartásból a vállalatcsoportra
vonatkozó bejegyzéseket. A bejelentést a körülmény közzétételétől számított
harminc napon belül kell megtenni.
(3) Az uralkodó tag az elismert vállalatcsoportként való működés idején
vállalt kötelezettségeinek teljesítéséért a vállalatcsoport megszűnését
követően is helytállni tartozik.
3:62. § [Tényleges vállalatcsoport]
(1) Ha az uralmi szerződés megkötésének a feltételei legalább három éven
keresztül megszakítás nélkül fennállnak, bármely jogilag érdekelt kérelmére a
bíróság kötelezheti a tényleges uralkodó tagot, illetve az ellenőrzött tagokat az
uralmi szerződés megkötésére és a vállalatcsoport bírósági nyilvántartásba
vételének kezdeményezésére.
(2) Legalább hároméves megszakítás nélküli tényleges vállalatcsoportként
való működés esetén a bíróság a jogilag érdekelt kérelmére az uralkodó tag és
az ellenőrzött tag viszonyában az uralkodó tag és az ellenőrzött tag
ügyvezetése közötti viszonyra vonatkozó rendelkezéseket uralmi szerződés és
vállalatcsoportként való nyilvántartásba vétel hiányában is alkalmazhatja.
MÁSODIK RÉSZ
EGYESÜLET
VII. CÍM
AZ EGYESÜLET FOGALMA, LÉTESÍTÉSE, TAGSÁGA
3:63. § [Az egyesület fogalma]
(1) Az egyesület a tagok közös, tartós, alapszabályban meghatározott
céljának folyamatos megvalósítására létesített, nyilvántartott tagsággal
rendelkező jogi személy.
(2) Egyesület nem alapítható gazdasági tevékenység céljára.
(3) Az egyesület az egyesületi cél megvalósításával közvetlenül összefüggő
gazdasági tevékenység végzésére jogosult.
(4) Az egyesület vagyonát céljának megfelelően használhatja, vagyonát nem
oszthatja fel tagjai között, és a tagok részére nyereséget nem juttathat.
(5)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (1) szerinti szöveggel lép hatályba.
Az egyesület alapszabálya az egyesület valamely szervezeti egységét
jogi személlyé nyilváníthatja.
3:64. § [Létesítés]
Az egyesület létrehozásához alapszabály elfogadása, az alapszabály
elfogadásához legalább tíz személy egybehangzó akaratnyilatkozata
szükséges.
3:65. § [Az egyesületi tag jogállása]
(1) Az egyesület tagja jogosult az egyesület tevékenységében részt venni.
36. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az egyesület tagjait egyenlő jogok illetik meg és egyenlő kötelezettségek
terhelik, kivéve, ha az alapszabály különleges jogállású tagságot határoz meg.
(3) A tag tagsági jogait személyesen gyakorolhatja. A tag tagsági jogait
akkor gyakorolhatja képviselőn keresztül, ha azt az alapszabály lehetővé teszi.
A tagsági jogok forgalomképtelenek és nem örökölhetők.
(4)
1
1 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 32. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
Az egyesület tagja nem köteles vagyoni hozzájárulást teljesíteni. A tag az
egyesület tartozásaiért saját vagyonával nem felel.
3:66. § [A tagok kötelezettsége]
(1) Az egyesület tagja köteles az alapszabályban meghatározott tagi
kötelezettségek teljesítésére.
(2) Az egyesület tagja nem veszélyeztetheti az egyesület céljának
megvalósítását és az egyesület tevékenységét.
3:67. § [A tagsági jogviszony keletkezése]
(1) Az egyesületi tagság az alapításkor az egyesület nyilvántartásba
vételével, az alapítást követően a belépési kérelemnek a közgyűlés általi
elfogadásával keletkezik.
(2) A tagok személyére vonatkozó adatok nem nyilvánosak.
3:68. § [A tagsági jogviszony megszűnése]
(1) A tagsági jogviszony megszűnik
a) a tag kilépésével;
b) a tagsági jogviszony egyesület általi felmondásával;
c) a tag kizárásával;
d) a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével.
(2) A tag tagsági jogviszonyát az egyesület képviselőjéhez intézett írásbeli
nyilatkozattal bármikor, indokolás nélkül megszüntetheti.
3:69. § [A tagsági jogviszony felmondása]
(1) Ha az alapszabály a tagságot feltételekhez köti, és a tag nem felel meg
ezeknek a feltételeknek, az egyesület a tagsági jogviszonyt harmincnapos
határidővel írásban felmondhatja.
(2) A felmondásról az egyesület közgyűlése dönt.
3:70. § [A tag kizárása]
(1)
2
2 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 33. § (1). Hatályos: 2017. I. 1-től.
A tagnak jogszabályt, az egyesület alapszabályát vagy közgyűlési
határozatát súlyosan vagy ismételten sértő magatartása esetén - bármely
egyesületi tag vagy egyesületi szerv kezdeményezésére - a taggal szemben
kizárási eljárás folytatható le, ha az alapszabály a kizárást lefolytató szervet és
a tisztességes eljárást biztosító szabályokat meghatározta.
(2) A tag kizárását kimondó határozatot írásba kell foglalni és indokolással
kell ellátni; az indokolásnak tartalmaznia kell a kizárás alapjául szolgáló
tényeket és bizonyítékokat, továbbá a jogorvoslati lehetőségről való
tájékoztatást. A kizáró határozatot a taggal közölni kell.
(3) Az alapszabály a kizáró határozat ellen fellebbezési lehetőséget
biztosíthat, ebben az esetben az alapszabályban rendelkezni kell a fellebbezési
eljárásról és a fellebbezést elbíráló egyesületi szervről.
37. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4)
1
1 Beiktatta: 2016. évi CLXXIX. törvény 33. § (2). Hatályos: 2017. I. 1-től.
Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely az (1)-(3)
bekezdésben foglalt szabályoktól eltér.
VIII. CÍM
2
2 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
AZ EGYESÜLET SZERVEI
3
3 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
3:71. §
4
4 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[Közgyűlés, a közgyűlés hatásköre. A küldöttgyűlés]
(1) Az egyesület döntéshozó szerve a közgyűlés.
(2) A tag jogosult a közgyűlésen részt venni, szavazati jogát gyakorolni, a
közgyűlés rendjének megfelelően felszólalni, kérdéseket feltenni, javaslatokat
és észrevételeket tenni.
(3) A közgyűlés hatáskörébe tartozik az alapszabály módosítása; az
alapszabály ettől eltérő rendelkezése semmis.
(4) Ha az alapszabály küldöttgyűlés működését írja elő, meg kell határoznia
a küldöttek választásának módját. A küldöttgyűlésre egyebekben a közgyűlés
szabályait kell megfelelően alkalmazni.
3:72. §
5
5 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[A közgyűlés összehívása és napirendje]
(1) A közgyűlés évente legalább egy alkalommal ülésezik. Az alapszabály
négy évnél ritkább ülésezést előíró rendelkezése semmis. A közgyűlési
meghívó elküldése és a közgyűlés napja között legalább tizenöt napnak kell
eltelnie.
(2) A közgyűlési meghívó az általános tartalmi elemeken túl tartalmazza
a) határozatképtelenség esetére a megismételt közgyűlés időpontját, helyét
és az eltérő határozatképességi szabályokra vonatkozó figyelemfelhívást; és
b) küldöttgyűlés tartása esetén az erre a körülményre történő utalást.
(3) A közgyűlés helyszínét elegendő a meghívóban megjelölni akkor is, ha az
eltér az egyesület székhelyétől.
(4) A közgyűlés napirendjére tűzött ügyekre vonatkozóan az ügyvezetés a
tagnak - kérelmére - köteles felvilágosítást adni.
3:73. §
6
6 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[A napirend kiegészítése]
(1) A közgyűlési meghívó kézbesítésétől vagy közzétételétől számított, az
alapszabályban meghatározott időn belül a tagok és az egyesület szervei a
közgyűlést összehívó szervtől vagy személytől a napirend kiegészítését
kérhetik, a kiegészítés indokolásával.
(2) A napirend kiegészítésének tárgyában a közgyűlést összehívó szerv vagy
személy jogosult dönteni. Ha a napirend kiegészítése iránti kérelemről a
közgyűlést összehívó szerv vagy személy nem dönt vagy azt elutasítja, a
közgyűlés a napirend elfogadásáról szóló határozat meghozatalát megelőzően
külön dönt a napirend kiegészítésének tárgyában.
3:74. §
7
7 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[A közgyűlés ülésezése]
38. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A közgyűlés nem nyilvános; azon a tagokon és az ügyvezetésen kívül a
közgyűlés összehívására jogosult által meghívottak és az alapszabály vagy a
közgyűlés határozata alapján tanácskozási joggal rendelkező személyek
vehetnek részt.
(2) A tag a közgyűlés ülésén tagsági jogait személyes részvétel helyett
elektronikus hírközlő eszközök igénybevételével akkor gyakorolhatja, ha az
alapszabály az igénybe vehető elektronikus hírközlő eszközöket, valamint azok
alkalmazásának feltételeit és módját úgy határozza meg, hogy a tagok
azonosítása és a tagok közötti kölcsönös és korlátozásmentes kommunikáció
biztosított legyen.
(3) Ha a közgyűlést nem szabályszerűen hívták össze, az ülést akkor lehet
megtartani, ha az ülésen a részvételre jogosultak legalább háromnegyede
jelen van, és egyhangúlag hozzájárul az ülés megtartásához.
(4) A szabályszerűen közölt napirenden szereplő kérdésben hozható
határozat, kivéve, ha a részvételre jogosultak legalább háromnegyede jelen
van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag
hozzájárul.
(5) A (3) és (4) bekezdésekben foglalt esetek körébe nem eső, nem
szabályosan összehívott vagy megtartott közgyűlésen elfogadott és ebből az
okból érvénytelen határozat az elfogadásának időpontjára visszamenő
hatállyal érvényessé válik, ha a határozatot a közgyűlés napjától számított
harminc napon belül valamennyi tag egyhangúlag érvényesnek ismeri el.
Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely az egyhangúságra
vonatkozó feltételtől eltér.
3:75. §
1
1 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[Jelenléti ív. Jegyzőkönyv]
(1) A közgyűlésen megjelent tagokról jelenléti ívet kell készíteni, amelyen fel
kell tüntetni a tag, valamint - ha az alapszabály a képviselő útján történő
részvételt lehetővé teszi - képviselője nevét és lakóhelyét vagy székhelyét, és -
ha a tagokat nem azonos számú szavazat illeti meg - a tagot megillető
szavazatok számát. A jelenléti ívet a közgyűlés levezető elnöke és a
jegyzőkönyvvezető aláírásával hitelesíti.
(2) A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza
a) az egyesület nevét és székhelyét;
b) a közgyűlés helyét és idejét;
c) a közgyűlés levezető elnökének, a jegyzőkönyvvezetőnek, a jegyzőkönyv
hitelesítőjének a nevét;
d) a közgyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket, az elhangzott
indítványokat;
e) a határozati javaslatokat, a leadott szavazatok és ellenszavazatok,
valamint a szavazástól tartózkodók számát.
(3) A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyvvezető és a közgyűlés levezető elnöke írja
alá, és egy erre megválasztott, jelen lévő tag hitelesíti.
(4) Az egyesület ügyvezetése köteles a közgyűlési jegyzőkönyvet, valamint a
jelenléti ívet az egyesület dokumentumai között elhelyezni és megőrizni.
(5) Bármely tag a közgyűlési jegyzőkönyv másolatának vagy a jegyzőkönyv
egy részét tartalmazó kivonatának a kiadását kérheti az ügyvezetéstől.
3:76. §
2
2 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[Határozathozatal megismételt közgyűlés]
39. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Az egyesület alapszabályának módosításához, az egyesület egyesüléséhez
és szétválásához a közgyűlés háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata
szükséges.
(2) Az egyesület céljának módosításához és az egyesület megszűnéséről
szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok
háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
(3) Ha a közgyűlés határozatképtelen, a megismételt közgyűlés az eredeti
napirenden szereplő ügyekben a megjelent tagok számára tekintet nélkül
határozatképes, ha azt az eredeti időpontot legalább három és legfeljebb
tizenöt nappal követő időpontra hívják össze.
3:77. §
1
1 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[Az ügyvezetés ellátása]
Az egyesület ügyvezetését az egyesület ügyvezetője vagy az elnökség látja
el. Az egyesület vezető tisztségviselői az ügyvezető vagy az elnökség tagjai.
3:78. §
2
2 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[Elnökség]
(1) Az elnökség három tagból áll. Semmis az alapszabály olyan rendelkezése,
amely háromnál kevesebb tagú elnökség felállítását írja elő.
(2) Az elnökség tagjai kötelesek a közgyűlésen részt venni, a közgyűlésen az
egyesülettel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, az egyesület tevékenységéről
és gazdasági helyzetéről beszámolni.
(3) Az elnökség határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza. Az
alapszabály ennél alacsonyabb határozathozatali arányt előíró rendelkezése
semmis.
3:79. §
3
3 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[A vezető tisztségviselői megbízatás]
(1) Ha az alapszabályban vagy a választás során a vezető tisztségviselői
megbízás időtartamáról a tagok nem rendelkeznek, a vezető tisztségviselő
megbízatása két évre szól.
(2) Az öt évnél hosszabb időre szóló vezető tisztségviselői megbízás az öt
évet meghaladó részében semmis.
(3) A vezető tisztségviselőket az egyesület tagjai közül kell választani, az
alapszabály felhatalmazása alapján a vezető tisztségviselők legfeljebb
egyharmada választható az egyesület tagjain kívüli személyekből.
3:80. §
4
4 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[Az ügyvezetés feladatai]
Az ügyvezetés feladatkörébe tartozik
a) az egyesület napi ügyeinek vitele, az ügyvezetés hatáskörébe tartozó
ügyekben a döntések meghozatala;
b) a beszámolók előkészítése és azoknak a közgyűlés elé terjesztése;
c) az éves költségvetés elkészítése és annak a közgyűlés elé terjesztése;
d) az egyesületi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére
vonatkozó, a közgyűlés hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és
végrehajtása;
e) az egyesület jogszabály és az alapszabály szerinti szervei megalakításának
és a tisztségviselők megválasztatásának előkészítése;
f) a közgyűlés összehívása, a tagság és az egyesület szerveinek értesítése;
40. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
g) az ügyvezető szerv által összehívott közgyűlés napirendi pontjainak
meghatározása;
h) részvétel a közgyűlésen és válaszadás az egyesülettel kapcsolatos
kérdésekre;
i) a tagság nyilvántartása;
j) az egyesület határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek
vezetése;
k) az egyesület működésével kapcsolatos iratok megőrzése;
l) az egyesületet érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata
és annak bekövetkezte esetén az e törvényben előírt intézkedések megtétele;
és
m) az alapszabály felhatalmazása alapján a tag felvételéről való döntés.
3:81. §
1
1 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[A közgyűlés összehívása]
(1) Az ügyvezető szerv köteles a közgyűlést összehívni a szükséges
intézkedések megtétele céljából, ha
a) az egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi;
b) az egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat
esedékességkor teljesíteni; vagy
c) az egyesület céljainak elérése veszélybe került.
(2) Az (1) bekezdés alapján összehívott közgyűlésen a tagok kötelesek az
összehívásra okot adó körülmény megszüntetése érdekében intézkedést tenni
vagy az egyesület megszüntetéséről dönteni.
(3) Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely az (1) és a (2)
bekezdésben foglalt szabályoknál az egyesületre nézve enyhébb
követelményeket ír elő.
3:82. §
2
2 Megállapította: 2016. évi CLXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2017. I. 1-től.
[A felügyelőbizottság létrehozásának kötelező esetei]
(1) Kötelező felügyelőbizottságot létrehozni, ha a tagok több mint fele nem
természetes személy, vagy ha a tagság létszáma a száz főt meghaladja. Az
alapszabály ettől eltérő rendelkezése semmis
(2) A felügyelőbizottság feladata az egyesületi szervek, valamint a
jogszabályok, az alapszabály és az egyesületi határozatok végrehajtásának,
betartásának ellenőrzése.
IX. CÍM
AZ EGYESÜLET MEGSZŰNÉSE
3:83. §
3
3 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (3) szerinti szöveggel lép hatályba.
[Jogutódlással történő megszűnés]
Egyesület más jogi személlyé nem alakulhat át, csak egyesülettel egyesülhet
és csak egyesületekre válhat szét.
3:84. § [A jogutód nélküli megszűnés okai]
A jogi személy jogutód nélküli megszűnésének általános esetein túl az
egyesület jogutód nélkül megszűnik, ha
41. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
a) az egyesület megvalósította célját vagy az egyesület céljának
megvalósítása lehetetlenné vált, és új célt nem határoztak meg; vagy
b) az egyesület tagjainak száma hat hónapon keresztül nem éri el a tíz főt.
3:85. § [Rendelkezés a fennmaradó vagyonról]
(1)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (4) szerinti szöveggel lép hatályba.
Az egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők
követeléseinek kiegyenlítése után fennmaradó vagyont az alapszabályban
meghatározott, az egyesület céljával megegyező vagy hasonló cél
megvalósítására létrejött közhasznú szervezetnek kell átadni. A nyilvántartó
bíróság jogszabályban meghatározott szervezetnek juttatja a vagyont, ha az
alapszabály nem tartalmaz rendelkezést a megszűnő egyesület vagyonáról,
vagy ha az alapszabályban megjelölt közhasznú szervezet a vagyont nem
fogadja el vagy azt nem szerezheti meg.
(2) A fennmaradó vagyon sorsáról a nyilvántartó bíróság a törlést kimondó
határozatában rendelkezik, a vagyonátruházás teljesítésére szükség esetén
ügygondnokot rendel ki. A vagyon feletti rendelkezési jog az egyesület
törlésével száll át az új jogosultra.
3:86. § [A vezető tisztségviselők felelőssége jogutód nélküli megszűnés
esetén]
(1) Az egyesület jogutód nélküli megszűnése után a vezető tisztségviselőkkel
szemben e minőségükben az egyesületnek okozott károk miatti kártérítési
igényt - a jogerős bírósági törléstől számított egy éven belül - az egyesület
törlésének időpontjában tagsági jogviszonyban álló tag vagy az érvényesítheti,
akinek a részére a megszűnéskor fennmaradó egyesületi vagyont át kellett
adni, vagy ha lett volna vagyon, át kellett volna adni.
(2)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (5) szerinti szöveggel lép hatályba.
Ha az egyesület jogutód nélkül megszűnik, a hitelezők kielégítetlen
követelésük erejéig kártérítési igényt érvényesíthetnek az egyesület vezető
tisztségviselőivel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség
szabályai szerint, ha a vezető tisztségviselő az egyesület
fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket
nem vette figyelembe. Ez a rendelkezés végelszámolással történő megszűnés
esetén nem alkalmazható.
3:87. § [Választottbírósági eljárás kikötése]
Az egyesület alapszabálya vagy a jogvitában érintett személyek
megállapodása a tagsági jogviszonyból, továbbá az egyesületi szervek és a
tagok egymás közti jogviszonyából eredő jogvitákra állandó vagy eseti
választottbíróság eljárását kötheti ki.
HARMADIK RÉSZ
GAZDASÁGI TÁRSASÁG
X. CÍM
42. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK KÖZÖS SZABÁLYAI
XV. Fejezet
Általános rendelkezések
3:88. § [A gazdasági társaság fogalma]
(1) A gazdasági társaságok üzletszerű közös gazdasági tevékenység
folytatására, a tagok vagyoni hozzájárulásával létrehozott, jogi személyiséggel
rendelkező vállalkozások, amelyekben a tagok a nyereségből közösen
részesednek, és a veszteséget közösen viselik.
(2)
1
1 Módosította: 2015. évi CI. törvény 50. § a).
A társaság nyeresége a tagokat vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti
meg, és a veszteséget is ilyen arányban kell viselniük. A társaság a tag részére
az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartaléka
terhére teljesíthet kifizetést vagy más vagyoni szolgáltatást. Semmis a létesítő
okirat azon rendelkezése, amely valamely tagot a nyereségből vagy a
veszteség viseléséből teljesen kizár.
(3) A tag a többi taggal és a társaság szerveivel köteles együttműködni, nem
fejthet ki olyan tevékenységet, amely a társaság céljainak elérését
veszélyezteti.
3:89. § [Formakényszer]
(1) Gazdasági társaság közkereseti társaság, betéti társaság, korlátolt
felelősségű társaság vagy részvénytársaság formájában alapítható.
(2) A gazdasági társaság nevében a gazdasági társaság formájára vonatkozó
elnevezést vagy annak e törvényben meghatározott rövidítését kell feltüntetni.
3:90. § [A társaság tagjai]
(1) Természetes személy egyidejűleg egy gazdasági társaságban lehet a
társaság korlátlanul felelős tagja. Kiskorú személy gazdasági társaság
korlátlanul felelős tagja nem lehet.
(2) Közkereseti társaság, betéti társaság és egyéni cég nem lehet gazdasági
társaság korlátlanul felelős tagja.
(3) Nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével nem lehet gazdasági
társaság tagja, aki eltiltás hatálya alatt áll.
(4) A részvénytársaság tagjai a részvényesek.
3:91. § [Jognyilatkozatok megtételének módja és ideje]
(1) A társasággal kapcsolatos jognyilatkozatot írásban lehet megtenni. Ezt a
rendelkezést alkalmazni kell a társaság határozatára, valamint
jognyilatkozatnak és határozatnak a címzettel való közlésére.
(2) A társasággal kapcsolatos jognyilatkozat akkor tehető meg vagy
közölhető elektronikus hírközlő eszközök útján, ha ezt a társaság létesítő
okirata lehetővé teszi, és meghatározza ennek feltételeit és módját.
(3) Ha a gazdasági társasággal kapcsolatos jognyilatkozat megtétele vagy
cselekmény elvégzése kötelező, e kötelezettséget késedelem nélkül kell
teljesíteni.
43. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Ha az írásbeli jognyilatkozatot postán küldik el, azt az ellenkező
bizonyításáig a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban, ajánlott
küldemény esetén a feladástól számított ötödik munkanapon a belföldi
címzetthez megérkezettnek kell tekinteni.
3:92. § [A választottbírósági út igénybevétele]
(1) Társasági jogi jogvitára a létesítő okiratban vagy a jogvitában érintett
személyek megállapodásában választottbírósági eljárás köthető ki.
(2) Társasági jogi jogvitának minősül
a) a gazdasági társaság és a tagja vagy volt tagja közti, a társasági
jogviszonyból eredő jogvita, ideértve a társasági szervek által hozott
határozatok bírósági felülvizsgálatának kezdeményezését;
b) a tagok társasági jogviszonyával kapcsolatos, egymással szemben
keletkezett jogvitája; és
c) a gazdasági társaság és a vezető tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági
tag közötti, a vezető tisztségviselői vagy a felügyelőbizottsági tagsági
jogviszonyból eredő jogvita.
3:93. § [A gazdasági társaságok közös szabályainak alkalmazása]
A gazdasági társaságok közös szabályait kell alkalmazni, ha e törvény az
egyes gazdasági társasági formákkal kapcsolatban eltérően nem rendelkezik.
XVI. Fejezet
A gazdasági társaság alapítása
3:94. § [A gazdasági társaság létesítő okirata]
A gazdasági társaság létesítő okirata - a részvénytársaság és az
egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság kivételével - a társasági
szerződés. A részvénytársaság létesítő okirata az alapszabály, az egyszemélyes
korlátolt felelősségű társaságé az alapító okirat.
3:95. § [A létesítő okirat alaki követelményei]
(1) A létesítő okiratot valamennyi alapító tagnak alá kell írnia. A tag helyett a
társasági szerződést közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba
foglalt meghatalmazással rendelkező képviselője is aláírhatja.
(2)
1
1 Módosította: 2017. évi CXXXVI. törvény 83. § a).
A létesítő okiratot közjegyzői okiratba vagy ügyvéd, illetve valamelyik
alapító kamarai jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.
3:96. § [A társaság tevékenységének helye]
(1) Ha a társaság székhelye nem azonos a társaság központi ügyintézésének
helyével, a létesítő okiratban a központi ügyintézés helyét is meg kell jelölni.
(2) A létesítő okiratban a társaság telephelyét és fióktelepét fel kell tüntetni,
ha annak a nyilvántartásba való bejegyzését a társaság kéri.
3:97. § [A társaság tevékenységi körével kapcsolatos rendelkezések]
44. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 438. § a).
Ha jogszabály valamely gazdasági tevékenység gyakorlását hatósági
engedélyhez köti, a társaság e tevékenységet a véglegessé vált hatósági
engedély alapján kezdheti meg.
(2) Jogszabály által képesítéshez kötött tevékenységet a gazdasági társaság
akkor végezhet, ha az e tevékenységben személyes közreműködést vállaló
tagja, vagy a társasággal munkavégzésre irányuló polgári jogi vagy munkajogi
jogviszonyban álló legalább egy személy a képesítési követelménynek
megfelel.
3:98. § [A vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása]
(1) Ha a tag a létesítő okiratban vállalt vagyoni hozzájárulását az előírt
időpontig nem szolgáltatja, az ügyvezetés harmincnapos határidő tűzésével és
a jogkövetkezmények feltüntetésével felszólítja a tagot a teljesítésre.
(2) A harmincnapos határidő eredménytelen elteltével a vagyoni
hozzájárulását nem teljesítő tag tagsági jogviszonya a határidő lejáratát
követő nappal megszűnik. A tagsági jogviszony megszűnését az ügyvezetésnek
a volt taggal közölnie kell. A vagyoni hozzájárulás teljesítésének
elmulasztásával a gazdasági társaságnak okozott kárért a volt tag a
szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel.
(3) Semmis a létesítő okirat olyan rendelkezése, amely a vagyoni
hozzájárulás teljesítésének elmulasztása esetére az e törvényben
meghatározottnál a tagra nézve enyhébb következményeket ír elő.
3:99. § [Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás]
(1) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha
azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul. A tag
munkavégzésre, személyes közreműködésre vagy szolgáltatásra irányuló
kötelezettségvállalása nem lehet nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás.
(2) Azok a tagok, akik valamely tag nem pénzbeli vagyoni hozzájárulását
tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadták el,
az ebből eredő károkért a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljesítővel
egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben a szerződésszegéssel okozott
károkért való felelősség szabályai szerint.
(3) A létesítő okiratnak az (1) és a (2) bekezdésben foglalt szabályokkal
ellentétes rendelkezése semmis.
3:100. § [A társaság alapításának bírósági bejelentése]
(1)
2
2 Módosította: 2017. évi CXXXVI. törvény 83. § b).
Gazdasági társaság alapítását a létesítő okirat közjegyzői okiratba
foglalásától vagy ügyvédi vagy kamarai jogtanácsosi ellenjegyzésétől számított
harminc napon belül be kell jelenteni a nyilvántartó bíróságnak.
(2)
3
3 Módosította: 2017. évi L. törvény 438. § b).
Ha a gazdasági társaság alapítása hatósági engedélyhez kötött, a
bejelentést a véglegessé vált engedély kézhezvételétől számított tizenöt napon
belül kell teljesíteni.
3:101. § [Előtársaság]
45. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1)
1
1 Módosította: 2017. évi CXXXVI. törvény 83. § b).
A gazdasági társaság a létesítő okirat közjegyzői okiratba foglalásától
vagy ügyvédi vagy kamarai jogtanácsosi ellenjegyzésétől kezdődően a
létrehozni kívánt társaság előtársaságaként működhet. Üzletszerű gazdasági
tevékenységet az előtársaság a nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtását
követően folytathat. Az előtársasági jelleget a társaság iratain és
jognyilatkozatain fel kell tüntetni; ennek hiányában az előtársaság által tett
jognyilatkozat - ha a nyilvántartó bíróság a társaságot nem jegyzi be - az
alapítók által együttesen tett jognyilatkozatnak minősül.
(2) Az előtársaságra a létrehozni kívánt gazdasági társaságra irányadó
szabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy
a) a tagok személyében kizárólag jogszabályon alapuló változás következhet
be;
b) a létesítő okirat módosítására - a nyilvántartó bíróság, valamint a hatósági
engedély kiadására jogosult szerv felhívása teljesítésének kivételével - nem
kerülhet sor;
c) az előtársaság gazdasági társaságot nem alapíthat, és abban tagként nem
vehet részt;
d) nem kezdeményezhető tag kizárására irányuló per; és
e) nem határozható el átalakulás, egyesülés, szétválás, valamint jogutód
nélküli megszűnés.
(3) Ha a gazdasági társaságot a bíróság jogerősen bejegyzi, az előtársasági
létszakasz megszűnik, és az előtársaságként kötött jogügyletek a gazdasági
társaság jogügyleteinek minősülnek.
(4) Ha a gazdasági társaság nyilvántartásba vételét jogerősen elutasítják, az
erről való tudomásszerzés után az előtársaság a működését késedelem nélkül
köteles megszüntetni. E kötelezettség megszegésével okozott károkért az
előtársaság vezető tisztségviselői a szerződésszegéssel okozott károkért való
felelősség szabályai szerint felelnek.
(5) Az előtársaság működésének (4) bekezdés szerinti megszűnése esetén a
megszűnésig vállalt kötelezettségeket a létrehozni kívánt társaság
rendelkezésére bocsátott vagyonból kell teljesíteni. Az ebből ki nem
egyenlíthető követelésekért az alapítók harmadik személyekkel szemben
egyetemlegesen kötelesek helytállni. Ha a létrehozni kívánt gazdasági
társaságnál a tag felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért
korlátozott volt, és a tag helytállása ellenére ki nem elégített követelések
maradtak fenn, e tartozásokért harmadik személyek irányában a létrehozni
kívánt gazdasági társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen
kötelesek helytállni.
(6) A (4)-(5) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell abban az
esetben is, ha a társaság a nyilvántartásba-vételi kérelmet visszavonja.
XVII. Fejezet
A létesítő okirat módosítása
3:102. § [A létesítő okirat módosításának esetei]
(1) A létesítő okirat módosításáról - ha az nem szerződéssel történik - a
társaság legfőbb szerve legalább háromnegyedes szótöbbséggel dönt.
46. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A társaság cégnevének, székhelyének, telephelyeinek, fióktelepeinek, és
a társaság - főtevékenységnek nem minősülő - tevékenységi körének
megváltoztatásáról a legfőbb szerv egyszerű szótöbbséggel hoz határozatot.
(3) Valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség, ha a módosítás
egyes tagok jogait hátrányosan érintené, vagy helyzetét terhesebbé tenné. Az
e kérdésben való szavazásnál azok a tagok is szavazhatnak, akik egyébként
szavazati joggal nem rendelkeznek.
(4)
1
1 Módosította: 2017. évi CXXXVI. törvény 83. § a).
A létesítő okirat módosítására egyebekben a társaság alapítására
vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy a
módosítást tartalmazó okiratot a tagoknak nem kell aláírniuk, és azt a
társaság kamarai jogtanácsosa is ellenjegyezheti.
XVIII. Fejezet
Kisebbségvédelem
3:103. § [A legfőbb szerv összehívásának kezdeményezése]
(1) A gazdasági társaság azon tagja vagy tagjai, akik együttesen a szavazati
jogok legalább öt százalékával rendelkeznek, az ok és a cél megjelölésével
bármikor kérhetik a társaság legfőbb szerve ülésének összehívását vagy a
legfőbb szerv ülés tartása nélküli döntéshozatalát. Ha az ügyvezetés a kérelem
kézhezvételétől számított nyolc napon belül nem intézkedik a legfőbb szerv
ülésének a lehető legkorábbi időpontra történő összehívása érdekében, illetve
nem kezdeményezi az ülés tartása nélküli döntéshozatalt, az ülést az
indítványozók kérelmére a nyilvántartó bíróság hívja össze, vagy a
nyilvántartó bíróság felhatalmazza az indítványozókat az ülés összehívására,
illetve az ülés tartása nélküli döntéshozatal lebonyolítására.
(2) A várható költségeket az indítványozók kötelesek megelőlegezni. A
gazdasági társaság legfőbb szerve a kisebbség kérelmére összehívott ülésen
vagy az ülés tartása nélküli döntéshozatal során dönt arról, hogy a költségeket
az indítványozók vagy a társaság viseli-e.
3:104. § [Egyedi könyvvizsgálat kezdeményezése]
(1) Ha a társaság legfőbb szerve elvetette vagy nem bocsátotta
határozathozatalra azt az indítványt, amely szerint az utolsó beszámolót,
illetve az utolsó két évben az ügyvezetés tevékenységével kapcsolatos
valamely gazdasági eseményt vagy kötelezettségvállalást ezzel külön
megbízandó könyvvizsgáló vizsgálja meg, ezt a vizsgálatot a szavazati jogok
legalább öt százalékával rendelkező tagnak vagy tagoknak a legfőbb szerv
ülésétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül benyújtott
kérelmére a nyilvántartó bíróság a társaság költségére köteles elrendelni és a
könyvvizsgálót kijelölni.
(2) A kérelem teljesítését a nyilvántartó bíróság megtagadja, ha a kisebbségi
jogokkal a kérelmet előterjesztő tagok visszaélnek.
(3) A vizsgálattal a társaság könyvvizsgálója nem bízható meg.
(4) A vizsgálat költségeit a társaság előlegezi és viseli. A társaság a
költségeket abban az esetben háríthatja át a tagra, ha az a vizsgálatot
nyilvánvalóan alaptalanul kezdeményezte.
47. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:105. § [Igényérvényesítés kezdeményezése]
Ha a társaság legfőbb szerve elvetette vagy nem bocsátotta
határozathozatalra azt az indítványt, hogy a társaságnak valamely tag, vezető
tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag, továbbá a könyvvizsgáló ellen
támasztható követelését érvényesítsék, a követelést a szavazati jogok öt
százalékával rendelkező tagok a legfőbb szerv ülésétől számított
harmincnapos jogvesztő határidőn belül a gazdasági társaság képviseletében a
társaság javára maguk is érvényesíthetik.
3:106. § [Az eltérő szabályozás tilalma]
Semmis a létesítő okirat olyan rendelkezése, amely a jelen fejezet
rendelkezéseitől a kisebbség hátrányára tér el.
XIX. Fejezet
A tag kizárása
3:107. § [A tag kizárásának feltételei és a kizárás joghatása]
(1) A gazdasági társaság tagja a társaságnak az érintett tag ellen indított
keresete alapján bírósági határozattal a társaságból kizárható, ha a
társaságban való maradása a társaság céljainak elérését nagymértékben
veszélyeztetné.
(2) Kizárási per kétszemélyes társaságnál nem indítható. Nem zárható ki a
társaságból a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényese, valamint az
a tag, aki a legfőbb szerv ülésén a szavazatok legalább háromnegyedével
rendelkezik.
(3) Kizárás esetén a tag tagsági jogviszonya megszűnik.
3:108. § [A tag kizárására irányuló eljárás]
(1) A tag kizárása iránti kereset megindításához a társaság legfőbb
szervének az összes tag legalább háromnegyedes szótöbbségével meghozott, a
kizárás okát megjelölő határozata szükséges. Az érintett tag ebben a
kérdésben nem szavazhat.
(2) Az (1) bekezdés szerinti határozaton alapuló keresetet a legfőbb szerv
határozatának meghozatalától számított tizenöt napos jogvesztő határidőn
belül kell megindítani.
(3) A bíróság az érintett tag tagsági jogait - kérelemre - a bíróság jogerős
döntéséig felfüggesztheti, ha a tagsági jogok gyakorlása a társaság súlyos
érdeksérelmével járna. A felfüggesztés a tag nyereségre vonatkozó igényét
nem érinti.
(4) A felfüggesztés ideje alatt keletkezett kötelezettség a felfüggesztés
hatálya alatt álló tagot a tagok egymás közötti viszonyában akkor sem terheli,
ha a társaság tartozásaiért harmadik személlyel szemben köteles helytállni.
(5) A tagsági jog felfüggesztésének időtartama alatt a létesítő okirat nem
módosítható, más tag kizárása nem kezdeményezhető és nem hozható döntés
a társaság átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról, valamint jogutód
nélküli megszűnéséről.
XX. Fejezet
48. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A gazdasági társaság szervezete
1. A gazdasági társaság legfőbb szerve
3:109. § [A legfőbb szerv feladat- és hatásköre]
(1) A gazdasági társaság tagjainak döntéshozó szerve a legfőbb szerv.
(2) A gazdasági társaság legfőbb szervének feladata a társaság alapvető
üzleti és személyi kérdéseiben való döntéshozatal. A legfőbb szerv
hatáskörébe tartozik a számviteli törvény szerinti beszámoló (a továbbiakban:
beszámoló) jóváhagyása és a nyereség felosztásáról való döntés.
(3) A gazdasági társaság legfőbb szerve dönt a taggal, a vezető
tisztségviselővel, a felügyelőbizottsági taggal és a társasági könyvvizsgálóval
szembeni kártérítési igény érvényesítéséről.
(4) Egyszemélyes társaságnál a legfőbb szerv hatáskörét az alapító vagy az
egyedüli tag gyakorolja. A legfőbb szerv hatáskörébe tartozó kérdésekben az
alapító vagy az egyedüli tag írásban határoz és a döntés az ügyvezetéssel való
közléssel válik hatályossá.
3:110. § [Részvétel a legfőbb szerv döntéshozatalában]
(1) A gazdasági társaság minden tagja jogosult személyesen vagy képviselő
útján a legfőbb szerv tevékenységében részt venni. Ha e törvény eltérően nem
rendelkezik, egy tag egy képviselőt bízhat meg, egy képviselő több tagot is
képviselhet. A képviseletre szóló meghatalmazást közokiratba vagy teljes
bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.
(2) A társaság legfőbb szervében gyakorolható szavazati jog mértéke a tag
vagyoni hozzájárulásához igazodik.
3:111. § [A legfőbb szerv ülése]
(1) A legfőbb szerv ülése nem nyilvános. A legfőbb szerv ülésén a társaság
vezető tisztségviselői és a felügyelőbizottság tagjai tanácskozási joggal részt
vehetnek.
(2) A tag a legfőbb szerv ülésén tagsági jogait személyes részvétel helyett
elektronikus hírközlő eszközök igénybevételével akkor gyakorolhatja, ha a
létesítő okirat az igénybe vehető elektronikus hírközlő eszközöket, valamint
azok alkalmazásának feltételeit és módját úgy határozza meg, hogy a tagok
azonosítása, és a tagok közötti kölcsönös és korlátozásmentes kommunikáció
biztosított legyen.
(3) A nem szabályosan összehívott vagy megtartott ülésen elfogadott és
ebből az okból érvénytelen határozat az elfogadásának időpontjára visszamenő
hatállyal érvényessé válik, ha a határozatot az ülés napjától számított harminc
napon belül valamennyi tag egyhangúlag érvényesnek ismeri el.
2. Ügyvezetés és képviselet
3:112. § [A vezető tisztségviselő önállósága]
(1) A társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő - a társasággal kötött
megállapodása szerint - megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban
láthatja el.
49. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését a gazdasági társaság
érdekeinek elsődlegessége alapján önállóan látja el. E minőségében a
jogszabályoknak, a létesítő okiratnak és a társaság legfőbb szerve
határozatainak van alávetve. A vezető tisztségviselőt a társaság tagja nem
utasíthatja, és hatáskörét a legfőbb szerv nem vonhatja el.
(3) Egyszemélyes gazdasági társaságnál az egyedüli tag az ügyvezetésnek
utasítást adhat, amelyet a vezető tisztségviselő köteles végrehajtani.
3:113. § [Cégvezető]
(1) A társaság legfőbb szerve a vezető tisztségviselők munkájának segítése
érdekében egy vagy több cégvezetőt nevezhet ki. A cégvezető feladatait
munkaviszonyban látja el. A cégvezető olyan munkavállaló, aki a vezető
tisztségviselő rendelkezései alapján irányítja a társaság folyamatos
működését.
(2) A cégvezetőre a vezető tisztségviselőkkel kapcsolatos kizáró és
összeférhetetlenségi okokat megfelelően alkalmazni kell.
(3) Az általános hatáskörű cégvezető mellett a gazdasági társaság legfőbb
szerve vagy felhatalmazása alapján az ügyvezetés a társaság telephelyein és
fióktelepein tevékenykedő korlátozott hatáskörű cégvezetőket is kinevezhet.
3:114. § [A vezető tisztségviselői megbízatás időtartama]
A vezető tisztségviselői megbízatás öt évre - ha a társaság ennél rövidebb
időtartamra jött létre, erre az időtartamra - szól.
3:115. § [Összeférhetetlenség]
(1) A vezető tisztségviselő - a nyilvánosan működő részvénytársaság
részvénye kivételével - nem szerezhet társasági részesedést, és nem lehet
vezető tisztségviselő olyan gazdasági társaságban, amely főtevékenységként
ugyanolyan gazdasági tevékenységet folytat, mint az a társaság, amelyben
vezető tisztségviselő. Ha a vezető tisztségviselő új vezető tisztségviselői
megbízást fogad el, a tisztség elfogadásától számított tizenöt napon belül
köteles e tényről értesíteni azokat a társaságokat, ahol már vezető
tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági tag.
(2) A vezető tisztségviselő és hozzátartozója - a mindennapi élet szokásos
ügyletei kivételével - nem köthet saját nevében vagy saját javára a gazdasági
társaság főtevékenysége körébe tartozó szerződéseket.
3:116. § [A társaság képviselete. Cégjegyzés]
(1) A gazdasági társaságot vezető tisztségviselői és képviseletre feljogosított
munkavállalói írásban cégjegyzés útján képviselik.
(2) Az ügyvezetés a cégvezető számára általános képviseleti jogot
biztosíthat.
(3) A cégvezető és a képviseletre jogosult munkavállaló képviseleti jogát
érvényesen nem ruházhatja át másra.
3:117. § [A vezető tisztségviselő társasággal szembeni kártérítési
felelőssége]
50. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha a társaság legfőbb szerve a vezető tisztségviselő kérésére a
beszámoló elfogadásával egyidejűleg az előző üzleti évben kifejtett
ügyvezetési tevékenység megfelelőségét megállapító felmentvényt ad, a
társaság a vezető tisztségviselő ellen akkor léphet fel az ügyvezetési
kötelezettségek megsértésére alapozott kártérítési igénnyel, ha a felmentvény
megadásának alapjául szolgáló tények vagy adatok valótlanok vagy hiányosak
voltak.
(2) Ha a vezető tisztségviselői jogviszony két egymást követő, beszámolóval
foglalkozó ülés között megszűnik, a vezető tisztségviselő kérheti, hogy a
legfőbb szerv következő ülésén döntsön a felmentvény kiadásáról.
(3) A gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése után a társaság vezető
tisztségviselőivel szembeni kártérítési igényt - a társaság nyilvántartásból való
törlésétől számított egyéves jogvesztő határidőn belül - a törlés időpontjában
tagsági jogviszonyban állók érvényesíthetik. A tag a kártérítési igényt a
társaság megszűnésekor felosztott vagyonból őt megillető rész arányában
érvényesítheti.
3:118. § [A vezető tisztségviselő harmadik személyekkel szembeni
felelőssége]
Ha a gazdasági társaság jogutód nélkül megszűnik, a hitelezők kielégítetlen
követelésük erejéig kártérítési igényt érvényesíthetnek a társaság vezető
tisztségviselőivel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség
szabályai szerint, ha a vezető tisztségviselő a társaság fizetésképtelenségével
fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. Ez
a rendelkezés végelszámolással történő megszűnés esetén nem alkalmazható.
3. Felügyelőbizottság
3:119. § [A felügyelőbizottság létrehozásának kötelező esete]
Kötelező felügyelőbizottság létrehozása, ha a társaság teljes munkaidőben
foglalkoztatott munkavállalóinak száma éves átlagban a kétszáz főt
meghaladja, és az üzemi tanács nem mondott le a felügyelőbizottságban való
munkavállalói részvételről.
3:120. § [A felügyelőbizottság jogköre]
(1) Ha a felügyelőbizottság ellenőrző tevékenységéhez szakértőket kíván
igénybe venni, a felügyelőbizottság erre irányuló kérelmét az ügyvezetés
köteles teljesíteni.
(2) Ha a társaságnál felügyelőbizottság működik, a beszámolóról a társaság
legfőbb szerve a felügyelőbizottság írásbeli jelentésének birtokában dönthet.
(3) Ha a felügyelőbizottság szerint az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba
vagy a létesítő okiratba ütközik, ellentétes a társaság legfőbb szerve
határozataival vagy egyébként sérti a gazdasági társaság érdekeit, a
felügyelőbizottság jogosult összehívni a társaság legfőbb szervének ülését e
kérdés megtárgyalása és a szükséges határozatok meghozatala érdekében.
(4) Semmis a létesítő okirat olyan rendelkezése, amely az (1)-(3)
bekezdésben foglalt szabályoktól eltér.
3:121. § [A felügyelőbizottsági tagság]
51. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A felügyelőbizottság három tagból áll. Ha a társaságnál kötelező
felügyelőbizottság létrehozása vagy ügydöntő felügyelőbizottság működik,
semmis a létesítő okirat azon rendelkezése, amely háromnál kevesebb tagú
felügyelőbizottság felállítását írja elő. A felügyelőbizottság testületként
működik; az egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját
megbízhatja, és az ellenőrzési feladatokat megoszthatja tagjai között.
(2) A felügyelőbizottsági tag megbízatása öt évre - ha a társaság ennél
rövidebb időtartamra jött létre, erre az időtartamra - szól.
(3) A felügyelőbizottsági tagsági jogviszonyra a megbízási szerződés
szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(4) A felügyelőbizottságnak - a munkavállalói részvétel szabályain alapuló
tagságtól eltekintve - nem lehet tagja a társaság munkavállalója.
3:122. § [A felügyelőbizottság működése]
(1) A felügyelőbizottság saját tagjai közül választ elnököt.
(2) A felügyelőbizottság ülése akkor határozatképes, ha tagjai legalább
kétharmada, de legalább három fő az ülésen jelen van.
(3) A felügyelőbizottság ügyrendjét maga állapítja meg, és azt a gazdasági
társaság legfőbb szerve hagyja jóvá.
(4) Ha a felügyelőbizottság tagjainak száma a létesítő okiratban
megállapított szám alá csökken, az ügyvezetés a felügyelőbizottság
rendeltetésszerű működésének helyreállítása érdekében köteles összehívni a
legfőbb szerv ülését, vagy ülés tartása nélküli határozathozatalt
kezdeményezni.
3:123. § [Ügydöntő felügyelőbizottság]
(1) Ha a létesítő okirat a legfőbb szerv vagy az ügyvezetés hatáskörébe
tartozó egyes döntések meghozatalát vagy azok jóváhagyását a
felügyelőbizottság hatáskörébe utalja, a felügyelőbizottság tagjai az e
hatáskörükben kifejtett tevékenységgel a társaságnak okozott károkat a
szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint
kötelesek megtéríteni.
(2) Ha a létesítő okirat az ügyvezetés hatáskörébe tartozó egyes döntések
meghozatalát a felügyelőbizottság előzetes jóváhagyásához köti, és a
felügyelőbizottság az ügyvezetés határozati javaslatát nem hagyja jóvá, de az
ügyvezetés a javaslatot fenntartja, az ügyvezetés jogosult a társaság legfőbb
szervének döntését kérni. Ha a felügyelőbizottság jóváhagyta az ügyvezetés
javaslatát, a határozatból eredő károkért az azt megszavazó vezető
tisztségviselők és felügyelőbizottsági tagok a társasággal szemben
egyetemlegesen felelnek a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség
szabályai szerint.
(3) A felügyelőbizottság tagjaira - ügydöntő tevékenységük tekintetében -
megfelelően alkalmazni kell azokat a rendelkezéseket, amelyek az adott
kérdésben az e törvény alapján döntésre jogosult személyekre vonatkoznak.
3:124. § [Munkavállalói részvétel feltételei]
(1) Ha a gazdasági társaság teljes munkaidőben foglalkoztatott
munkavállalóinak létszáma éves átlagban a kétszáz főt meghaladja, a
felügyelőbizottság egyharmada a munkavállalói küldöttekből áll.
52. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha a munkavállalói küldöttek jogosultak a felügyelőbizottságban részt
venni, a létesítő okirat a felügyelőbizottságban való munkavállalói részvételt
legfeljebb öt évre, az üzemi tanács hozzájárulásával zárhatja ki. A létesítő
okirat ettől eltérő rendelkezése semmis.
(3) A munkavállalói küldötteket először akkor kell megválasztani, amikor a
társaság legfőbb szerve annak az üzleti évnek beszámolóját tárgyalja,
amelyben az éves átlagos munkavállalói létszám elérte a kétszáz főt.
(4) Jogutódlással létrejött társaság esetén annak nyilvántartásba vételétől
kell biztosítani a felügyelőbizottságban a munkavállalói részvételt, ha a
társaság munkavállalóinak létszáma a kétszáz főt meghaladja, és a
munkavállalói részvétel feltételei a jogelőd társaságnál - több jogelőd társaság
esetén a társaságok egyikénél - fennálltak.
3:125. § [A munkavállalói küldöttek megválasztása és visszahívása]
(1) A munkavállalói küldötteket az üzemi tanács jelöli a munkavállalók
sorából a gazdasági társaságnál működő szakszervezetek véleményének
figyelembevételével. A munkavállalói küldött munkaviszonyának
megszűnésével felügyelőbizottsági tagsága is megszűnik.
(2) Az üzemi tanács által jelölt személyeket a társaság legfőbb szerve köteles
a jelölést követő ülésén a felügyelőbizottság tagjává választani, kivéve, ha a
jelölttel szemben kizáró ok áll fenn. A jelölés elmaradása - ha a működés egyéb
törvényes feltételei fennállnak - a felügyelőbizottság működését nem
akadályozza. Ez esetben a munkavállalói küldöttek helyét nem lehet betölteni,
de legalább három felügyelőbizottsági tagot ilyenkor is választania kell a
legfőbb szervnek.
(3) A munkavállalói küldöttet a társaság legfőbb szerve az üzemi tanács
javaslatára hívja vissza.
(4) Ha a társaság beszámolójának elfogadásakor megállapításra kerül, hogy
a munkavállalói létszám az előző üzleti évben kétszáz alá csökkent,
megszűnik a munkavállalói küldöttek felügyelőbizottságban való részvételi
joga.
3:126. § [A munkavállalói küldöttek jogai és kötelezettségei]
(1) A munkavállalói küldöttet a felügyelőbizottság többi tagjával azonos
jogok és kötelezettségek illetik meg. Ha a munkavállalói küldöttek egységes
véleménye a felügyelőbizottság többségének álláspontjától eltér, a
munkavállalók kisebbségi véleményét a társaság legfőbb szervének
legközelebbi ülésén ismertetni kell.
(2) A munkavállalói küldött tájékoztatni köteles a munkavállalókat a
felügyelőbizottság tevékenységéről.
3:127. § [Az eltérő szabályozás tilalma]
Semmis a létesítő okirat olyan rendelkezése, amely a munkavállalói részvétel
szabályait az e törvényben előírt szabályokhoz képest a munkavállalókra nézve
hátrányosabban határozza meg.
3:128. § [A munkavállalói részvétel nem kötelező esete]
Ha a felügyelőbizottságban való munkavállalói részvételt a létesítő okirat írja
elő, arra az e törvény munkavállalói részvételre vonatkozó szabályait
megfelelően alkalmazni kell.
53. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4. Állandó könyvvizsgáló
3:129. § [Az állandó könyvvizsgáló feladata]
(1) A legfőbb szerv által választott állandó könyvvizsgáló feladata, hogy a
könyvvizsgálatot szabályszerűen elvégezze, és ennek alapján független
könyvvizsgálói jelentésben foglaljon állást arról, hogy a gazdasági társaság
beszámolója megfelel-e a jogszabályoknak és megbízható, valós képet ad-e a
társaság vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, működésének gazdasági
eredményeiről.
(2) Az állandó könyvvizsgáló a könyvvizsgálói nyilvántartásban szereplő
egyéni könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég lehet. Ha könyvvizsgáló cég látja
el a könyvvizsgálói feladatokat, ki kell jelölnie azt a személyt, aki a
könyvvizsgálatot személyében végzi.
(3) Nem lehet állandó könyvvizsgáló a gazdasági társaság tagja, vezető
tisztségviselője, felügyelőbizottsági tagja és e személyek hozzátartozója. Nem
lehet állandó könyvvizsgáló a társaság munkavállalója e jogviszonya fennállása
idején, és annak megszűnése után három évig.
3:130. § [Az állandó könyvvizsgálói megbízatás keletkezése és időtartama]
(1) Az első állandó könyvvizsgálót a létesítő okiratban kell kijelölni, ezt
követően a könyvvizsgálót a társaság legfőbb szerve választja. A
könyvvizsgálóval a megbízási szerződést - a legfőbb szerv által meghatározott
feltételekkel és díjazás mellett - az ügyvezetés a kijelölést vagy választást
követő kilencven napon belül köti meg. Ha a szerződés megkötésére e
határidőn belül nem kerül sor, a legfőbb szerv köteles új könyvvizsgálót
választani.
(2) Az állandó könyvvizsgálót határozott időre, legfeljebb öt évre lehet
megválasztani. Az állandó könyvvizsgáló megbízásának időtartama nem lehet
rövidebb, mint a legfőbb szerv által történt megválasztásától a következő
beszámolót elfogadó ülésig terjedő időszak.
(3) Semmis a létesítő okirat olyan rendelkezése, amely a (2) bekezdésben
foglalt szabályoktól eltér.
3:131. § [Az állandó könyvvizsgálói feladatok teljesítése]
(1) Az állandó könyvvizsgáló nem nyújthat a gazdasági társaság részére
olyan szolgáltatást és nem alakíthat ki olyan együttműködést az ügyvezetéssel,
amely könyvvizsgálói feladatának független és tárgyilagos ellátását
veszélyezteti.
(2) Az állandó könyvvizsgálót a társaság legfőbb szervének a társaság
beszámolóját tárgyaló ülésére meg kell hívni. A könyvvizsgáló ezen az ülésen
köteles részt venni, de távolmaradása az ülés megtartását nem akadályozza.
(3) Ha a gazdasági társaságnál felügyelőbizottság működik, a könyvvizsgáló
a felügyelőbizottság ülésén tanácskozási joggal részt vehet, a
felügyelőbizottság felhívása esetén a könyvvizsgáló a felügyelőbizottság
ülésén köteles részt venni. A felügyelőbizottság köteles napirendre tűzni a
könyvvizsgáló által megtárgyalásra javasolt ügyeket.
5. Egyéb társasági szervek
3:132. § [Egyéb társasági szervek]
54. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ha a létesítő okirat vagy annak felhatalmazása alapján a társaság legfőbb
szerve az e törvényben meghatározott szerveken és tisztségviselőkön túl más
szervek működését írja elő, az előírás az e törvény által meghatározott szervek
és tisztségviselők hatáskörét, valamint felelősségét nem érinti.
XXI. Fejezet
A gazdasági társaság átalakulása és egyesülése
3:133. § [Az átalakulás esetei és feltételei]
(1) Gazdasági társaság más társasági formába tartozó gazdasági társasággá,
egyesüléssé és szövetkezetté alakulhat át.
(2) Ha egymást követő két üzleti évben a társaság saját tőkéje nem éri el az
adott társasági formára kötelezően előírt jegyzett tőkét, és a tagok a második
év beszámolójának elfogadásától számított három hónapon belül a szükséges
saját tőke biztosításáról nem gondoskodnak, e határidő lejártát követő hatvan
napon belül a gazdasági társaság köteles elhatározni átalakulását. Átalakulás
helyett a gazdasági társaság a jogutód nélküli megszűnést vagy az egyesülést
is választhatja.
3:134. § [Az átalakulás befejezése]
(1) Az átalakulás befejezése előtt meg kell határozni a jogutód tagjait a
tervezett jegyzett tőkéből megillető hányadot, a jogutód jogi személyben
tagként részt venni nem kívánókat megillető vagyonhányadot és ennek kiadási
módját.
(2) Az átalakulás során a társaságtól megválókat megillető vagyonhányadot a
jogutód nyilvántartásba vételét követő hatvan napon belül kell kiadni, kivéve,
ha a jogutódnak az érintettekkel kötött megállapodása eltérően rendelkezik.
3:135. § [Az átalakulással kapcsolatos felelősségi szabályok]
(1) Az átalakulás során a társaságtól megváló tag a társaság jogutód nélküli
megszűnése esetén irányadó szabályok szerint köteles helytállni az átalakuló
gazdasági társaságnak az átalakulással létrejövő jogi személy által nem
teljesített kötelezettségeiért.
(2) Ha egy korlátlanul felelős tag az átalakulás következtében korlátozottan
felelős taggá válik, a jogutód bejegyzésétől számított ötéves jogvesztő
határidőn belül - és az átalakulással létrejövő jogi személy más, korlátlanul
felelős tagjaival egyetemlegesen - köteles helytállni a jogelőd gazdasági
társaság tartozásaiért.
3:136. § [A gazdasági társaságok egyesülése]
Gazdasági társaság más gazdasági társasággal, valamint szövetkezettel és
egyesüléssel egyesülhet.
XXII. Fejezet
A gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése
3:137. § [Tagi helytállási kötelezettség jogutód nélküli megszűnés esetén]
55. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a megszűnő
társaságot terhelő kötelezettségből származó követelés a társaság
nyilvántartásból való törlésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül
érvényesíthető a társaság volt tagjaival szemben.
(2) Ha a tag helytállási kötelezettsége a társaság kötelezettségeiért a
társaság fennállása alatt korlátlan volt, helytállási kötelezettsége a megszűnt
társaság kötelezettségeiért korlátlan és a többi korlátlan helytállásra köteles
taggal egyetemleges. A tagok egymás közti viszonyukban a tartozást a
felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában viselik.
XI. CÍM
A KÖZKERESETI TÁRSASÁG
3:138. § [A közkereseti társaság fogalma]
Közkereseti társaság (kkt.) létesítésére irányuló társasági szerződés
megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság
gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást
teljesítenek, és a társaságnak a társasági vagyon által nem fedezett
kötelezettségeiért korlátlanul és egyetemlegesen helytállnak.
3:139. § [A tagok helytállása a társaság kötelezettségeiért]
(1) A közkereseti társaság tagjai egyetemlegesen kötelesek helytállni a
társaságnak a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségeiért.
(2) A társaság tagjaival szemben az (1) bekezdés szerinti helytállási
kötelezettségük alapján perben állásuk esetén hozható marasztaló ítélet és
vezethető végrehajtás.
(3) A tagok a társasággal együtt is perelhetők. A bíróság a tagokkal szemben
hozott marasztaló ítélet végrehajtását akkor rendelheti el, ha a társasággal
szemben a követelés végrehajtása eredménytelen volt.
(4) A társaságba belépő tag a belépése előtt keletkezett társasági
kötelezettségekért a többi taggal azonos módon köteles helytállni. A tagok
ezzel ellentétes megállapodása harmadik személyekkel szemben nem hatályos.
3:140. § [A tag hitelezőjét megillető felmondás joga]
A tag hitelezője a társaság vagyonából nem elégítheti ki a követelését. A
hitelező követelésének fedezetéül az a vagyonhányad szolgál, amely a tagot a
tagsági jogviszonya megszűnése esetére megilleti. Ha a hitelező e
vagyonhányadra végrehajtást vezet, a tagot megillető felmondás jogát
gyakorolhatja, és ennek eredményeként a tagnak kiadandó vagyonhányadból
elégítheti ki a követelését.
3:141. § [A társasági részesedés megszerzése házastársi vagyonközösség
alapján]
A társasági szerződés módosítása szükséges ahhoz, hogy a tag házastársa
házastársi vagyonközösség vagy házastársi közös vagyon megosztása jogcímén
a társaság tagjává váljon.
3:142. § [A tagok gyűlésének hatásköre]
(1) A közkereseti társaság legfőbb szerve a tagok gyűlése.
56. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A tagok gyűlése legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott
határozattal bármely kérdés eldöntését a saját hatáskörébe vonhatja.
(3) A tagok gyűlése hatáskörébe tartozó kérdésekben a tagok ülés tartása
nélkül is határozhatnak.
3:143. § [A tagok gyűlése határozathozatalának szabályai]
(1) A határozathozatal során valamennyi tagnak azonos mértékű szavazata
van. Semmis a társasági szerződés olyan rendelkezése, amely a tagot szavazati
jogától megfosztja.
(2) A tagok gyűlése a leadható összes szavazatszámhoz viszonyított
szótöbbséggel hozza meg a határozatát. A társasági szerződés ettől eltérő
rendelkezése semmis.
(3) A határozathozatal szótöbbséggel történik.
(4) Legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozat kell a
vezető tisztségviselők visszahívásához. Valamennyi tag szavazatával
egyhangúlag meghozott határozat kell a társasági szerződés módosításához,
valamint a társaság átalakulásának, egyesülésének, szétválásának és jogutód
nélküli megszűnésének az elhatározásához.
(5) A társasági szerződés módosítását valamennyi tagnak alá kell írnia.
3:144. § [Ügyvezetés, képviselet]
(1) A közkereseti társaság ügyvezetését a tagok közül kijelölt vagy
megválasztott egy vagy több ügyvezető látja el. Kijelölés vagy választás
hiányában valamennyi tag ügyvezető.
(2) Semmis a társasági szerződés olyan rendelkezése, amely ügyvezetővé
olyan személyt jelöl ki, aki nem tagja a társaságnak, vagy lehetővé teszi ilyen
személy ügyvezetővé választását.
3:145. § [Az ügyvezetők eljárása]
(1) Az ügyvezetők mindegyike önállóan járhat el. Az ügyvezető a másik
ügyvezető tervezett vagy már megtett intézkedése ellen tiltakozhat. Ebben az
esetben a tagok gyűlése jogosult az intézkedés felülbírálására. A tervezett
intézkedés - a halaszthatatlan intézkedés kivételével - mindaddig nem tehető
meg, amíg arról a tagok gyűlése nem határoz.
(2) Ha a társasági szerződés úgy rendelkezik, hogy több ügyvezető
együttesen jár el, és az ügyvezetők között nincs egyetértés, bármelyikük
jogosult az adott kérdésben a tagok gyűlésének a döntését kérni. A
halaszthatatlan intézkedéseket az ügyvezetők önállóan is megtehetik. Az ilyen
intézkedésről a többi ügyvezetőt késedelem nélkül tájékoztatni kell.
3:146. § [A tagsági jogviszony megszűnésének esetei]
A gazdasági társaságok közös szabályai között meghatározott eseteken túl
megszűnik a tagsági jogviszony
a) a tagok közös megegyezésével;
b) a tag felmondásával;
c) a társasági részesedés átruházásával;
d) a tag halálával vagy megszűnésével; vagy
e) a taggal szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.
3:147. § [A tagsági jogviszony felmondása]
57. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A tag a tagsági jogviszonyát három hónapos felmondási idővel írásban
felmondhatja. Határozatlan időre létesített társaság esetén e jog kizárása vagy
korlátozása semmis.
(2) A tag a társaságban fennálló tagsági jogviszonyát írásban, az ok
megjelölésével felmondhatja, ha a társaság másik tagja a társasági szerződést
súlyosan megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, amely a vele való további
együttműködést vagy a társaság céljainak elérését nagymértékben
veszélyezteti.
(3) A felmondás érvénytelenségének megállapítása iránt a társaság a
felmondás hatályossá válásától számított tizenöt napos jogvesztő határidőn
belül indíthat pert a tag ellen.
3:148. § [A társasági részesedés átruházása]
A tag a tagsági jogviszonyon alapuló jogokból és kötelezettségekből álló
társasági részesedését vagy annak egy hányadát a társaság más tagjára vagy
harmadik személyre átruházhatja. Az átruházó szerződést írásba kell foglalni.
Az átruházó szerződés akkor válik hatályossá, ha a társaság a társasági
szerződést az átruházásnak megfelelően módosítja.
3:149. § [A tag halála vagy megszűnése]
A meghalt tag örököse, illetve a megszűnt tag jogutódja a társaság többi
tagjával való megegyezés alapján a társaságba tagként beléphet. A taggá váló
örökös, illetve jogutód nem köteles vagyoni hozzájárulást teljesíteni.
3:150. § [Elszámolás a tagsági jogviszony megszűnése esetén]
(1) A tagsági jogviszony megszűnése esetén a volt taggal, örökösével vagy
jogutódjával a társaság köteles elszámolni, kivéve, ha a társasági részesedés
átruházására került sor, vagy ha a tag örököse, illetve jogutódja a társaságba
tagként belépett.
(2) Az elszámolás során meg kell állapítani, hogy a tagsági jogviszony
megszűnésének időpontjában milyen forgalmi értéket képviselt a társaság
vagyona, és abból a tag vagyoni hozzájárulásával arányos részt kell pénzben
kifizetni a volt tagnak vagy örökösének, illetve jogutódjának a tagsági viszony
megszűnésétől számított három hónapon belül.
(3) Semmis a társasági szerződés olyan rendelkezése, amely az elszámolási
kötelezettséget kizárja, korlátozza vagy annak szabályait a tagra nézve az e
törvényben meghatározottaknál kedvezőtlenebbül állapítja meg.
3:151. § [A társasági tartozásokért való felelősség a tagsági jogviszony
megszűnése esetén]
(1) A társaság volt tagja és a megszűnt tagnak a társaságba be nem lépett
jogutódja a tagsági jogviszony megszűnésétől számított ötéves jogvesztő
határidőn belül ugyanúgy köteles helytállni a tagsági jogviszony megszűnése
előtt keletkezett társasági tartozásokért, mint a tag a tagsági jogviszonya
fennállása alatt.
(2) A meghalt tagnak a társaságba be nem lépett örököse a tag halálától
számított ötéves jogvesztő határidőn belül a hagyatéki tartozásokért való
felelősség szabályai szerint köteles helytállni a tag halála előtt keletkezett
társasági tartozásokért.
3:152. § [A társaság jogutód nélküli megszűnése]
58. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A jogi személy jogutód nélküli megszűnésének általános esetein túl a
közkereseti társaság jogutód nélkül megszűnik abban az esetben is, ha
tagjainak száma egy főre csökken, és az ettől számított hat hónapos jogvesztő
határidőn belül a társaság nem jelenti be a nyilvántartó bíróságnál újabb
tagnak a társaságba való belépését.
(2) Az új tag belépéséig vagy ennek hiányában a jogutód nélküli megszűnésig
vagy a felszámoló kirendeléséig az egyedüli tag jogosult dönteni a tagok
gyűlése hatáskörébe tartozó kérdésekben, és őt kell a társaság vezető
tisztségviselőjének tekinteni, feltéve, hogy megfelel a vezető tisztségviselőkre
vonatkozó törvényi előírásoknak. Ha a társaságnak nem maradt ilyen tagja, a
társaság részére a nyilvántartó bíróság felügyelőbiztost rendel ki.
3:153. § [A közkereseti társaság és a betéti társaság közötti átalakulás]
(1) A közkereseti társaság betéti társasággá és a betéti társaság közkereseti
társasággá a gazdasági társaságok átalakulására vonatkozó szabályok
alkalmazása nélkül, társasági szerződése módosításával alakulhat át.
(2) A társaság betéti társasággá való átalakulása során kültaggá váló tag az
átalakulástól számított ötéves jogvesztő határidőn belül korlátlanul köteles
helytállni a társaságnak az átalakulás előtt keletkezett tartozásaiért.
(3) A társasági tevékenység megváltozott formában való továbbfolytatásában
részt venni nem kívánó tagokkal a tagsági viszony megszűnése esetén
irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával kell elszámolni.
XII. CÍM
A BETÉTI TÁRSASÁG
3:154. § [A betéti társaság fogalma]
A betéti társaság (bt.) létesítésére irányuló társasági szerződés
megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság
gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást
teljesítenek, továbbá legalább az egyik tag (a továbbiakban: beltag) vállalja,
hogy a társaságnak a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségeiért a
többi beltaggal egyetemlegesen köteles helytállni, míg legalább egy másik tag
(a továbbiakban: kültag) a társasági kötelezettségekért - ha e törvény eltérően
nem rendelkezik - nem tartozik helytállási kötelezettséggel.
3:155. § [A betéti társaságra alkalmazandó szabályok]
A betéti társaságra - az e címben foglalt eltérésekkel - a közkereseti
társaságra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
3:156. § [Ügyvezetés]
A kültag nem lehet a társaság vezető tisztségviselője.
3:157. § [A tagi felelősség változása]
Ha a társaság beltagja kültaggá válik, a kültaggá válástól számított ötéves
jogvesztő határidőn belül a beltagra vonatkozó rendelkezések szerint áll helyt
a módosítást megelőzően keletkezett társasági tartozásokért.
3:158. § [A társaság jogutód nélküli megszűnése]
59. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A jogi személy jogutód nélküli megszűnésének általános esetein túl a
betéti társaság jogutód nélkül megszűnik abban az esetben is, ha valamennyi
beltag vagy valamennyi kültag tagsági jogviszonya megszűnik, és az ettől
számított hat hónapos jogvesztő határidőn belül a társaság nem jelenti be a
nyilvántartó bíróságnak, hogy a társasági szerződés megfelelő módosításával
helyreállította a betéti társaságként való működés feltételeit, vagy azt, hogy a
betéti társaságot közkereseti társasággá alakította át.
(2) Ha a beltagok vagy kültagok hiánya vagy a társasági tagok számának egy
főre csökkenése következtében a társaságnak nem maradt vezető
tisztségviselője, a társasági szerződés módosításáig vagy a szerződés
módosításának hiányában a jogutód nélküli megszűnésig vagy a felszámoló
kirendeléséig az a tag minősül vezető tisztségviselőnek, aki megfelel a vezető
tisztségviselőkre vonatkozó törvényi előírásoknak. Ebben az esetben a
társaság vezető tisztségviselője kültag is lehet. Ha a társaságnak nem maradt
ilyen tagja, a társaság részére a nyilvántartó bíróság felügyelőbiztost rendel
ki.
XIII. CÍM
A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG
3:159. § [A korlátolt felelősségű társaság fogalma]
A korlátolt felelősségű társaság (kft.) olyan gazdasági társaság, amely előre
meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével alakul, és amelynél a
tag kötelezettsége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a
társasági szerződésben megállapított egyéb vagyoni értékű szolgáltatásra
terjed ki. A társaság kötelezettségeiért - ha e törvény eltérően nem
rendelkezik - a tag nem köteles helytállni.
XXIII. Fejezet
A társaság alapítása
3:160. § [A nyilvános felhívás tilalma]
Nem lehet a tagokat nyilvános felhívás útján gyűjteni.
3:161. § [A törzstőke és a törzsbetét fogalma és mértéke]
(1) A törzsbetét a tag vagyoni hozzájárulása. A tagok törzsbetétei különböző
mértékűek lehetnek; az egyes törzsbetétek mértéke nem lehet kevesebb
százezer forintnál.
(2) Minden tagnak egy törzsbetéte lehet.
(3) Ha egy törzsbetét szolgáltatására több személy közösen vállal
kötelezettséget, a kötelezettséget vállaló személyeket a törzsbetét
szolgáltatásának kötelezettsége egyetemlegesen terheli.
(4) A törzsbetétek összege a törzstőke, amely nem lehet kevesebb
hárommillió forintnál.
3:162. § [A pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása]
60. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha a társasági szerződés úgy rendelkezik, hogy a nyilvántartásba vételi
kérelem benyújtásáig valamelyik tag a pénzbetétének felénél kisebb összeget
köteles befizetni, vagy a társasági szerződés a nyilvántartásba vételi kérelem
benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatására a
társaság nyilvántartásba vételétől számított egy évnél hosszabb határidőt
állapít meg, a társaság mindaddig nem fizethet osztalékot a tagoknak, amíg a
ki nem fizetett és a tagok törzsbetétére az osztalékfizetés szabályai szerint
elszámolt nyereség a tagok által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással
együtt el nem éri a törzstőke mértékét.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a tagok a még nem teljesített
pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének erejéig kötelesek helytállni a
társaság tartozásaiért.
3:163. § [A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás teljesítése]
(1) Ha alapításkor a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értéke eléri vagy
meghaladja a törzstőke felét, a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a
nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtásáig teljes egészében a társaság
rendelkezésére kell bocsátani.
(2) Ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a társaság alapításakor nem
bocsátották teljes egészében a társaság rendelkezésére, a fennmaradó nem
pénzbeli vagyoni hozzájárulást a társasági szerződésben meghatározott
időpontig kell szolgáltatni. A társasági szerződésnek a nyilvántartásba vételtől
számított három évnél hosszabb határidőt megállapító rendelkezése - a három
évet meghaladó részében - semmis.
XXIV. Fejezet
Az üzletrész
3:164. § [Az üzletrész fogalma]
(1) Az üzletrész a törzsbetéthez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek
összessége. Az üzletrész a társaság nyilvántartásba vételével keletkezik.
(2) Az üzletrész mértéke a tagok törzsbetétjéhez igazodik. Azonos mértékű
üzletrészhez azonos tagsági jogok fűződnek.
3:165. § [Közös tulajdon az üzletrészen]
(1) Egy üzletrésznek több jogosultja is lehet. Ezek a személyek a társasággal
szemben egy tagnak számítanak, jogaikat közös képviselőjük útján
gyakorolhatják, és a tagot terhelő kötelezettségekért egyetemlegesen
kötelesek helytállni. A közös képviselőt a jogosultak maguk közül választják
meg a tulajdoni hányaduk szerinti szavazati jog gyakorlásával.
(2) A közös képviselőnek a jogosultak személyében és tulajdoni hányadában
beállt valamennyi változást be kell jelentenie a társaságnak. A képviselő
személyének megváltozását az új közös képviselőnek kell bejelentenie.
3:166. § [Az üzletrész tagok közötti átruházása]
(1) Az üzletrész a társaság tagjai között szabadon átruházható.
61. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha a tagok a társasági szerződésben egymás javára az üzletrész
pénzszolgáltatás ellenében történő átruházása esetére az üzletrész másokat
megelőző megszerzésére irányuló jogot biztosítanak, arra az elővásárlási jogra
vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell. E jog a tagokat
üzletrészeik egymáshoz viszonyított mértéke szerint, arányosan illeti meg.
3:167. § [Az üzletrész kívülálló személyre történő átruházása]
(1) Az üzletrészt kívülálló személyre akkor lehet átruházni, ha a tag a
törzsbetétét teljes mértékben szolgáltatta, kivéve, ha az átruházásra azért
kerül sor, mert a vagyoni hozzájárulás, illetve a pótbefizetés teljesítésének
elmulasztása vagy kizárás miatt a tag tagsági viszonya megszűnt.
(2) A pénzszolgáltatás ellenében átruházni kívánt üzletrész megszerzésére a
többi tag, a társaság vagy a társaság által kijelölt személy - ebben a
sorrendben - az elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezések megfelelő
alkalmazásával másokat megelőzően jogosult. E jog átruházása semmis. Az
üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló jog a tagokat üzletrészeik
egymáshoz viszonyított mértéke szerint, arányosan illeti meg.
(3) Az üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló jognak a társaság
általi gyakorlásáról és e jog gyakorlására harmadik személy kijelöléséről a
társaság taggyűlése dönt.
(4) Az üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló jog
megsértésével kötött szerződés hatálytalanságának megállapítása iránt a
szerződéskötéstől számított egyéves jogvesztő határidőn belül lehet pert
indítani.
(5) Ha a tag az ajánlat közlésétől számított tizenöt napon belül, a társaság
vagy a társaság által kijelölt személy az ajánlat közlésétől számított harminc
napon belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy jogával nem kívánt élni.
(6) Ha a társasági szerződés az üzletrész kívülálló személyre történő
átruházását a társaság beleegyezéséhez köti, a beleegyezés megadásáról a
taggyűlés dönt. Ha a társaság az átruházási szándék bejelentésétől számított
harminc napon belül nem nyilatkozik, a beleegyezést megadottnak kell
tekinteni. Semmis a társasági szerződés azon rendelkezése, amely ennél
hosszabb határidőt biztosít.
(7) A társasági szerződésben az üzletrész pénzszolgáltatás ellenében,
kívülálló személyre történő átruházása érvényesen nem zárható ki.
(8) A (2)-(6) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az
üzletrész végrehajtási eljárás keretében történő értékesítése esetén.
3:168. § [Az üzletrész átruházásának közös szabályai]
(1) Az üzletrész átruházását írásba kell foglalni. Az üzletrész átruházása a
társasági szerződés módosítását nem igényli.
(2) A jogosultak személyének megváltozását és annak időpontját a
tagjegyzékbe való bejegyzés céljából az üzletrész megszerzője a szerzéstől
számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a társaságnak. A bejelentést
közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban kell megtenni, és
mellékelni kell hozzá az üzletrész-átruházási szerződést. A bejelentésben
nyilatkozni kell a megszerzés tényén kívül arról is, hogy az üzletrész
megszerzője a társasági szerződés rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek
ismeri el.
3:169. § [Az üzletrész átruházásának joghatásai]
62. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Az üzletrész átruházása esetén az átruházónak a tagsági jogviszonyból
eredő jogai és kötelezettségei az üzletrész megszerzőjére szállnak át.
(2) Az üzletrész átruházása folytán bekövetkezett tagváltozás a társasággal
szemben annak bejelentéstől hatályos; az üzletrész új jogosultját a társasággal
szemben a nyilvántartásba vételtől függetlenül a bejelentéstől illetik meg a
tagsági jogviszonyból eredő jogosultságok, és terhelik a tagsággal járó
kötelezettségek.
3:170. § [Az üzletrész öröklése és átszállása a jogutódra]
(1) A tag halála esetén örököse, a jogi személy tag átalakulása, egyesülése,
szétválása vagy jogszabály alapján az üzletrésze tekintetében bekövetkezett
jogutódlása esetén a jogutód - az örökösi minőség vagy a jogutódlás igazolása
mellett - kérheti az ügyvezetőtől a tagjegyzékbe való bejegyzését.
(2) Az ügyvezető megtagadhatja az örökös vagy a jogutód bejegyzését, ha a
társasági szerződés által erre feljogosított személyek a társasági szerződésben
meghatározott feltételek szerint az üzletrész magukhoz váltásáról az örökös
vagy a jogutód bejegyzési kérelmének hatályossá válásától számított harminc
napos, jogvesztő határidőn belül nyilatkoznak, és az üzletrész forgalmi értékét
az örökösnek vagy a jogutódnak kifizetik. Semmis a társasági szerződés olyan
rendelkezése, amely harminc napnál hosszabb határidőt állapít meg.
3:171. § [Jogi személy tag jogutód nélküli megszűnésének hatása az
üzletrészre]
Ha a jogi személy tag jogutód nélkül úgy szűnik meg, hogy üzletrészének
sem a törlését megelőző, sem az üzletrészre kiterjedően lefolytatott
vagyonrendezési eljárás alapján nincs új jogosultja, a társaság az üzletrész
bevonásáról vagy az üzletrész tagok közötti - törzsbetéteik arányában történő -
felosztásáról köteles dönteni.
3:172. § [Üzletrész a házastársi vagyonban]
(1) Ha a tag az üzletrészét házastársi közös vagyonból szerezte, a bíróság a
házassági vagyonjogi perben a nem tag házastárs kérelmére, e törvény és a
társasági szerződés üzletrész-átruházásra vonatkozó rendelkezéseinek
megfelelő alkalmazásával juttathat társasági üzletrészt vagy
üzletrészhányadot; ebben az esetben az üzletrész másokat megelőző
megszerzésére irányuló jog, valamint a törzsbetét teljes mértékben történő
szolgáltatására vonatkozó feltétel nem érvényesül.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell abban az
esetben is, ha a házastársi közös vagyon megosztásáról a házastársak az
üzletrész vonatkozásában megállapodtak.
3:173. § [Az üzletrész felosztása]
(1) Az üzletrész
a) átruházás;
b) a jogi személy tag szétválása folytán az üzletrésze tekintetében
bekövetkezett jogutódlás;
c) öröklés;
d) a házastársi közös vagyon megosztása;
e) új jogosult hiányában a tag jogutód nélküli megszűnése
esetén osztható fel.
(2) Az üzletrész felosztásához a taggyűlés hozzájárulása szükséges.
63. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A társasági szerződésnek az (1) és a (2) bekezdésben foglalt szabályoktól
eltérő rendelkezése semmis.
3:174. § [A saját üzletrész megszerzésének feltételei]
(1) A korlátolt felelősségű társaság saját üzletrészét átruházással a taggyűlés
határozata alapján szerezheti meg.
(2) A társaság a saját üzletrészét ellenérték fejében a törzstőkén felüli
vagyona terhére szerezheti meg. A társaság saját üzletrészét nem szerezheti
meg ellenérték fejében, ha osztalék fizetéséről sem határozhatna. A saját
üzletrészért nyújtandó ellenérték fedezetének megállapításával
összefüggésben a beszámolóban és a közbenső mérlegben foglaltakat a mérleg
fordulónapját követő hat hónapon belül lehet figyelembe venni.
(3) A társaság azokat az üzletrészeket szerezheti meg, amelyek esetén a
törzsbetétet teljes mértékben szolgáltatták.
(4) A társaság saját üzletrészeinek alapjául szolgáló törzsbetétek összege
nem haladhatja meg a törzstőke ötven százalékát.
3:175. § [A saját üzletrész alapján gyakorolható jogok]
(1) A társaság saját üzletrésze alapján tagsági jogokat nem gyakorolhat, ezen
üzletrészt a határozatképesség megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni.
(2) A társaságot a saját üzletrész után osztalék nem illeti meg. A saját
üzletrészre eső osztalékot az osztalékra jogosult tagok között törzsbetéteik
arányában kell felosztani.
(3) A társaság által ellenérték fejében megszerzett üzletrészt a vásárlástól
számított egy éven belül a társaság köteles elidegeníteni, a tagoknak
törzsbetéteik arányában térítés nélkül átadni vagy a törzstőke-leszállítás
szabályainak alkalmazásával bevonni.
3:176. § [Az üzletrész bevonása]
(1) Az üzletrész bevonása a legfőbb szerv döntése, amelynek következtében
az üzletrészben foglalt tagsági jogok és kötelezettségek összessége, és az
üzletrész jogosultjának tagsági viszonya megszűnik.
(2) Üzletrész bevonása esetén az üzletrész alapjául szolgáló törzsbetét
összegével a törzstőkét le kell szállítani.
3:177. § [Az üzletrész értékesítése]
(1) Ha a tagot a bíróság kizárja a társaságból, vagy a tag tagsági viszonya a
vagyoni hozzájárulás vagy a pótbefizetés teljesítésének elmaradása miatt
szűnt meg, a volt tag üzletrészét értékesíteni kell.
(2) Az értékesítés feltételeiről és módjáról a volt tagnak és a társaságnak a
tagsági viszony megszűnésétől számított tizenöt napon belül kell
megállapodnia. A megállapodásban meg kell határozni az értékesítés
határidejét, ami nem lehet hosszabb három hónapnál, továbbá a minimális
eladási árat, amelynek el kell érnie a volt tag által nem teljesített vagyoni
hozzájárulás vagy pótbefizetés összegét. Ha a határidőn belül nem jön létre
megállapodás, vagy a megállapodás szerinti határidőben nem történik meg az
értékesítés, az üzletrészt a társaság a megállapodásra vagy az értékesítésre
nyitva álló határidő lejártát követő negyvenöt napon belül nyilvános árverésen
köteles értékesíteni.
(3) A társaság jogosult az értékesítés lebonyolítása érdekében az
értékesítéshez szükséges intézkedések és nyilatkozatok megtételére.
64. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:178. § [Az árverés meghirdetése]
(1) Ha az üzletrész értékesítésére árverés útján kerül sor, a társaság az
árverés napját legalább nyolc nappal megelőzően köteles az árverésről
hirdetményt közzétenni.
(2) A hirdetménynek tartalmaznia kell
a) a társaság nevét és székhelyét;
b) az árverés helyét és idejét;
c) az értékesítendő üzletrész lényeges adatait;
d) a kikiáltási árat; és
e) a vételár megfizetésének határidejét és módját.
(3) A kikiáltási ár nem lehet alacsonyabb, mint a társaságnak a volt taggal
szemben a törzsbetét vagy pótbefizetés teljesítésének elmulasztása miatti
követelése.
3:179. § [Az árverés lebonyolítása]
(1) Az árverést közjegyző jelenlétében kell lebonyolítani, aki az árverésről
készült jegyzőkönyvet közokiratba foglalja.
(2) Az árverésen a volt tagon kívül bárki tehet ajánlatot az üzletrész
megvásárlására. Az ajánlat szerinti vételárnak a kikiáltási árat el kell érnie. A
legmagasabb árajánlatot tevő személy ajánlati kötöttsége addig tart, amíg - az
üzletrészre vonatkozó elővásárlási jogokra is tekintettel - az elfogadást rendes
körülmények között várhatta.
(3) A legmagasabb árajánlat alapján a társaság tagjai, a társaság és a
társaság által kijelölt harmadik személy az üzletrész kívülálló személyre
történő átruházására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával az
üzletrész másokat megelőző megszerzésére vonatkozó jogot gyakorolhatnak.
Ha a jogosultak nem élnek e jogukkal, az árverésen tett legmagasabb
árajánlatot kell elfogadni.
(4) Az üzletrész árverésen való értékesítése esetén a vevő a vételárat a
társaságnak fizeti meg és a volt taggal a társaság számol el.
3:180. § [Az értékesítésből befolyt vételár elszámolása]
(1) A vételárból a társaság igényt tarthat a volt tag által nem teljesített
vagyoni hozzájárulás vagy pótbefizetés összegére. Ha a vételár ezt az összeget
meghaladja, a többletből a társaság az értékesítés költségeinek megfelelő
összegre jogosult; a vételár ezt meghaladó része a volt tagot illeti meg.
(2) Ha a befolyt vételár - az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével -
az értékesítés költségeire nem nyújt fedezetet, a vételárból meg nem térülő
költségeket a volt tag köteles a társaság részére megtéríteni.
3:181. § [Sikertelen árverés]
(1) Ha az árverésen senki nem tett legalább a kikiáltási árnak megfelelő
ajánlatot, az árverést meghiúsultnak kell tekinteni.
(2) A tag kizárásának vagy tagsági viszonya megszűnésének időpontjától
számított hat hónapon belül az üzletrészt tetszőleges alkalommal ismételten
árverésre lehet bocsátani.
(3) Bármelyik sikertelen árverést követő harminc napon belül a társaság az
üzletrészt bevonhatja.
65. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Ha a tag kizárásának vagy tagsági viszonya megszűnésének időpontjától
számított hat hónapon belül a volt tag üzletrészét nem értékesítették, a
társaság köteles bevonni az üzletrészt. Az üzletrész bevonása esetén a volt tag
a társaság saját tőkéjéből ráeső részre az üzletrész értékesítéséből befolyt
vételár elszámolására irányadó szabályok szerint tarthat igényt.
XXV. Fejezet
Mellékszolgáltatás és pótbefizetés
3:182. § [A mellékszolgáltatás]
(1) Ha a tag erre irányuló külön jogviszony hiányában személyesen
közreműködik a társaság tevékenységében, ezzel összefüggésben
ellenszolgáltatást a társasági szerződés rendelkezései szerint igényelhet. A
társaság a taggal szemben a személyes közreműködés elmulasztására
tekintettel akkor érvényesíthet igényt, ha ezt a társasági szerződés lehetővé
teszi.
(2) Az üzletrész átruházása a mellékszolgáltatási kötelezettséget
megszünteti, kivéve, ha azt az üzletrész megszerzője a társaság
hozzájárulásával átvállalja.
3:183. § [A pótbefizetés]
(1) Ha a társasági szerződés feljogosítja a taggyűlést arra, hogy a
veszteségek fedezésére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő a tagok
számára, meg kell határozni azt a legmagasabb összeget, amelynek
befizetésére a tag kötelezhető, továbbá a pótbefizetés elrendelhetőségének
gyakoriságát.
(2) A pótbefizetés teljesítésének módját, ütemezését és teljesítésének
határidejét a pótbefizetés elrendeléséről szóló taggyűlési határozatban kell
meghatározni. A pótbefizetés összege a tag törzsbetétjét nem növeli. A
pótbefizetés a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásokkal szemben érvényesülő
követelményeknek megfelelő nem pénzbeli szolgáltatás útján is teljesíthető.
(3) A pótbefizetési kötelezettséget a törzsbetétek arányában kell
meghatározni és teljesíteni.
(4) A pótbefizetés késedelmes teljesítése vagy teljesítésének elmulasztása
esetén a tag vagyoni hozzájárulásának nemteljesítésére vonatkozó
rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
(5) A veszteség pótlásához nem szükséges pótbefizetéseket a visszafizetés
időpontjában a tagjegyzékben szereplő tagok részére vissza kell fizetni. A
visszafizetésre a törzsbetétek teljes befizetése után kerülhet sor. A saját
üzletrészre jutó pótbefizetést nem kell visszafizetni.
XXVI. Fejezet
A társaság által teljesített kifizetések
3:184. § [A tag javára történő kifizetések]
66. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1)
1
1 Módosította: 2015. évi CI. törvény 50. § b).
A társaság saját tőkéjéből a tagok javára, azok tagsági jogviszonyára
figyelemmel kifizetést a társaság fennállása során kizárólag az e törvényben
meghatározott esetekben és - a törzstőke leszállításának esetét kivéve - az
előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból
teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a társaság helyesbített saját tőkéje
nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a társaság törzstőkéjét,
továbbá, ha a kifizetés veszélyeztetné a társaság fizetőképességét.
(2) A pénzbeli és a nem pénzbeli vagyoni értékű juttatás egyaránt
kifizetésnek minősül.
(3) Azokat a kifizetéseket, amelyeket az (1) bekezdés rendelkezései ellenére
teljesítettek, a társaság részére vissza kell fizetni.
(4) Az (1)-(3) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell abban az
esetben is, ha a tag nem a tagsági jogviszonyára tekintettel részesül
kifizetésben.
3:185. § [Az osztalék]
(1) A tagot a társaságnak a tag javára történő kifizetések céljából felosztható
és a taggyűlés által felosztani rendelt saját tőkéjéből a törzsbetétek arányában
meghatározott összeg (a továbbiakban: osztalék) illeti meg. Osztalékra az a
tag jogosult, aki az osztalékfizetésről szóló döntés meghozatalának
időpontjában a társasággal szemben a tagsági jogok gyakorlására jogosult. A
tag osztalékra a már teljesített vagyoni hozzájárulása arányában jogosult.
(2) A taggyűlés az osztalékfizetésről a beszámoló elfogadásával egyidejűleg
határoz.
3:186. § [Az osztalékelőleg]
(1) A taggyűlés két, egymást követő beszámoló elfogadása közötti
időszakban osztalékelőleg fizetéséről határozhat, ha
a) közbenső mérleg alapján megállapítható, hogy a társaság rendelkezik
osztalék fizetéséhez szükséges fedezettel;
b)
2
2 Módosította: 2015. évi CI. törvény 50. § c), 2016. évi LXXVII. törvény 23. §.
a kifizetés nem haladja meg a közbenső mérlegben kimutatott adózott
eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék összegét; és
c) a társaságnak a helyesbített saját tőkéje a kifizetés folytán nem csökken a
törzstőke összege alá.
(2) Osztalékelőleg fizetésére az ügyvezető tesz javaslatot. Ha a társaságnál
felügyelőbizottság működik, az ügyvezető javaslatához a felügyelőbizottság
jóváhagyása szükséges.
(3) Ha az osztalékelőleg kifizetését követően elkészülő éves beszámolóból az
állapítható meg, hogy osztalékfizetésre nincs lehetőség, az osztalékelőleget a
tagok kötelesek visszafizetni.
3:187. § [Az eltérő szabályozás tilalma]
Semmis a társasági szerződés olyan kikötése, amely a társaság által
teljesített kifizetésekre az e fejezetben foglaltaknál a tagokra nézve kedvezőbb
szabályokat állapít meg.
XXVII. fejezet
67. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A társaság szervezete
3:188. § [A taggyűlés]
(1) A korlátolt felelősségű társaság legfőbb szerve a taggyűlés.
(2) A taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az olyan szerződés
megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével,
felügyelőbizottsági tagjával, választott társasági könyvvizsgálójával vagy azok
közeli hozzátartozójával köt.
3:189. § [A taggyűlés kötelező összehívása]
(1) Az ügyvezető késedelem nélkül köteles összehívni a taggyűlést vagy
annak ülés tartása nélküli döntéshozatalát kezdeményezni a szükséges
intézkedések megtétele céljából, ha tudomására jut, hogy
a) a társaság saját tőkéje veszteség folytán a törzstőke felére csökkent;
b) a társaság saját tőkéje a törzstőke törvényben meghatározott minimális
összege alá csökkent;
c) a társaságot fizetésképtelenség fenyegeti vagy fizetéseit megszüntette;
vagy
d) ha vagyona tartozásait nem fedezi.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt esetekben a tagoknak határozniuk kell
pótbefizetés előírásáról, a törzstőke mértékét elérő saját tőke más módon való
biztosításáról vagy a törzstőke leszállításáról; mindezek hiányában a társaság
átalakulását, egyesülését, szétválását vagy jogutód nélküli megszüntetését kell
elhatározni. A taggyűlés ezzel kapcsolatos határozatait három hónapon belül
végre kell hajtani.
(3) Ha a taggyűlés befejezését követő három hónapon belül az összehívására
okot adó, az (1) bekezdés a) pontja szerinti körülmény változatlanul fennáll, a
törzstőkét le kell szállítani.
3:190. § [A napirend]
(1) A taggyűlésre a tagokat a napirend közlésével kell meghívni. A meghívók
elküldése és a taggyűlés napja között legalább tizenöt napnak kell eltelnie. A
társasági szerződés három napnál rövidebb időtartamot érvényesen nem
határozhat meg.
(2) Ha a tag a napirend kiegészítésére a napirend részletezettségére
vonatkozó szabályoknak megfelelő javaslatot tesz, az általa megjelölt kérdést
napirendre tűzöttnek kell tekinteni, ha javaslatát a taggyűlés előtt legalább
három nappal közli a tagokkal és az ügyvezetővel.
3:191. § [A megismételt taggyűlés]
(1) Ha a taggyűlés nem volt határozatképes, a megismételt taggyűlés az
eredeti napirenden szereplő ügyekben a jelenlevők által képviselt szavazati jog
mértékétől függetlenül határozatképes, ha azt az eredeti időpontot legalább
három és legfeljebb tizenöt nappal követő időpontra hívják össze. A társasági
szerződés három napnál rövidebb összehívási határidőt előíró rendelkezése
semmis.
(2) A határozatképtelenség miatt megismételt taggyűlés összehívása az
eredeti taggyűlés meghívójában megjelölt feltételekkel történhet.
3:192. § [Elektronikus hírközlő eszközök alkalmazása a taggyűlésen]
68. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Az elektronikus hírközlő eszköz közvetítésével tartott taggyűlésen
elhangzottakat és a meghozott határozatokat úgy kell rögzíteni, hogy azok
utóbb is ellenőrizhetőek legyenek. Ha a taggyűlésen hozott határozatot be kell
nyújtani a nyilvántartó bírósághoz, jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet az
ügyvezető aláírásával hitelesít.
3:193. § [A taggyűlési jegyzőkönyv]
(1) Az ügyvezető köteles gondoskodni arról, hogy a taggyűlésről - az
elektronikus hírközlő eszközök alkalmazásával megtartott taggyűlés
kivételével - jegyzőkönyv készüljön. A jegyzőkönyv tartalmazza a taggyűlés
helyét és idejét, a jelenlévőket és az általuk képviselt szavazati jog mértékét,
továbbá a taggyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket, nyilatkozatokat és a
határozatokat, valamint az azokra leadott szavazatok és ellenszavazatok
számát, valamint a szavazástól tartózkodókat vagy az abban részt nem
vevőket.
(2) A jegyzőkönyvet az ügyvezető és egy - a taggyűlésen jelen levő,
hitelesítőnek megválasztott - tag írja alá.
3:194. § [A határozatok könyve]
Az ügyvezető köteles a tagok által hozott határozatokat a határozatok
könyvében nyilvántartani. A tagok által meghozott határozatokat
meghozataluk után késedelem nélkül be kell vezetni a határozatok könyvébe.
3:195. § [A tagok iratbetekintési joga]
(1) A taggyűlési jegyzőkönyvbe, továbbá az elektronikus hírközlő eszköz
alkalmazásával megtartott taggyűlésről készült felvételekbe, valamint a
határozatok könyvébe bármelyik tag betekinthet és az azokban foglaltakról
másolatot kérhet. A társasági szerződés ettől eltérő rendelkezése semmis.
(2) Az írásos formában kiadott másolatot az ügyvezető aláírásával hitelesíti.
3:196. § [A társaság ügyvezetése]
(1)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (6) szerinti szöveggel lép hatályba.
A társaság ügyvezetését egy vagy több ügyvezető látja el. Az ügyvezető
képviseleti jogának korlátozása, megosztása, és nyilatkozatának feltételhez
vagy jóváhagyáshoz kötése harmadik személyekkel szemben nem hatályos.
(2) Ha a társaságnak több ügyvezetője van, az ügyvezetők önállóan
jogosultak az ügyvezetés körében eljárni, azzal, hogy bármelyikük a másik
ügyvezető tervezett vagy már megtett intézkedése ellen tiltakozhat. Ebben az
esetben a tiltakozást a taggyűlés bírálja el, a taggyűlés döntéséig a tervezett
intézkedés nem hajtható végre.
(3) Ha a társasági szerződés úgy rendelkezik, hogy valamennyi tag jogosult
az ügyintézésre és képviseletre, ügyvezetőnek azokat a tagokat kell tekinteni,
akik megfelelnek a vezető tisztségviselőkre vonatkozó rendelkezéseknek.
(4) Ha a társaságnak nem maradt ügyvezetője, a taggyűlés összehívására
vagy a taggyűlés tartása nélküli döntéshozatal kezdeményezésére bármelyik
tag jogosult. Ha erre a változás bekövetkeztétől számított harminc napon belül
nem került sor, a taggyűlést bármelyik tag vagy hitelező kérelmére a
nyilvántartó bíróság hívja össze vagy a taggyűlés összehívására, illetve a
taggyűlés tartása nélküli döntéshozatal lebonyolítására az ezt kezdeményező
tagot jogosítja fel.
3:197. § [A tagjegyzék]
69. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Az ügyvezető a társaság tagjairól tagjegyzéket vezet.
(2) A tagjegyzékben fel kell tüntetni
a) valamennyi tag nevét, lakóhelyét vagy székhelyét és törzsbetétét;
b) a közös tulajdonban lévő üzletrész esetén az egyes jogosultak és a közös
képviselő nevét, lakóhelyét, illetve székhelyét, valamint a közös törzsbetét
mértékét;
c) a törzstőke mértékét;
d) a társasági szerződésnek a pótbefizetésekre és mellékszolgáltatásokra,
valamint az üzletrész átruházásának korlátozására vagy kizárására vonatkozó
esetleges rendelkezéseit.
(3) A tagjegyzék adataiban bekövetkező változásokat az ügyvezetőnek kell
átvezetnie a tagjegyzéken és a módosított tagjegyzéket be kell nyújtania a
nyilvántartó bírósághoz is.
XXVIII. Fejezet
A törzstőke felemelése és leszállítása
3:198. § [A törzstőke új törzsbetétek teljesítésével történő felemelésének
elhatározása]
(1) Ha valamennyi tag teljes egészében szolgáltatta a törzsbetétjét, a tagok
legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozatukkal
elhatározhatják a törzstőke újabb vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával
történő felemelését.
(2) A határozatnak tartalmaznia kell
a) a törzstőkeemelés mértékét;
b) annak meghatározását, hogy milyen összetételű és értékű vagyoni
hozzájárulásokkal kell teljesíteni a törzstőkeemelést;
c) nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás esetén ennek tárgyát és értékét,
továbbá azt, hogy ennek teljesítésére mely személy jogosult;
d) azoknak a személyeknek a megjelölését, akik a pénzbeli hozzájárulások
teljesítésére jogosultak abban az esetben, ha az elsőbbségi joggal rendelkezők
nem vállalják a pénzbeli hozzájárulások teljes összegének szolgáltatását,
továbbá a kijelölt személyeknek a törzstőkeemelésben való részvételi arányát;
és
e) a vagyoni hozzájárulások teljesítési idejét.
(3) A törzstőke vagyoni hozzájárulások teljesítésével való emelése során a
vagyoni hozzájárulások teljesítésének módjára, esedékességére, a késedelem
jogkövetkezményeire, a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékéért viselt
felelősségre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.
3:199. § [A vagyoni hozzájárulások teljesítése és az elsőbbségi jog
gyakorlása]
(1) Vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával megvalósuló törzstőkeemelés
esetén a tagoknak a tőkeemelés elhatározásától számított tizenöt napon belül
elsőbbségi joguk van arra, hogy a tőkeemelésben részt vegyenek.
(2) Ha a tag nem él a megadott határidőn belül elsőbbségi jogával, helyette
további tizenöt napon belül a többi tag gyakorolhatja az elsőbbségi jogot. Ha a
tagok nem éltek elsőbbségi jogukkal, a taggyűlés által kijelölt személyek
jogosultak a tőkeemelés során vagyoni hozzájárulás szolgáltatására.
70. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Az elsőbbségi jog gyakorlására a tagok törzsbetéteik arányában
jogosultak.
3:200. § [A törzstőkeemelés átvezetése a társasági szerződésben]
(1) Ha a tőkeemelésről szóló határozatban meghatározott mértékű és
összetételű vagyoni hozzájárulás szolgáltatására vonatkozó
kötelezettségvállalásokat tettek az erre jogosultak, akkor a társaság köteles
társasági szerződését a felemelt törzstőkének megfelelően módosítani. Ha
ezzel a tagok elsőbbségi joga nem sérül, egy taggyűlésen is lehet dönteni a
törzstőke felemeléséről és a társasági szerződés módosításáról.
(2) A tőkeemelésben részt vevő új tagoknak közokiratban vagy teljes
bizonyító erejű magánokiratban kell nyilatkozniuk arról, hogy a társasági
szerződés rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el.
3:201. § [A törzstőke felemelése törzstőkén felüli vagyonból]
(1) A társaság a tagok legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott
határozatával a törzstőkét a törzstőkén felüli vagyonából akkor emelheti fel,
ha a felemelt törzstőke nem haladja meg a társaság saját tőkéjét, és a társaság
előző üzleti évre vonatkozó beszámolójának mérlege vagy a tárgyévi közbenső
mérlege szerint a társaság rendelkezik olyan törzstőkén felüli vagyonnal,
amely törzstőkeemelésre fordítható. A törzstőke felemelésének fedezetét a
társaság hat hónapnál nem régebbi fordulónappal készült beszámolója vagy
közbenső mérlege alapján kell igazolni.
(2) A törzstőkén felüli vagyonból történt törzstőkeemelés a tagok
törzsbetéteit a korábbi törzsbetétek arányában növeli.
3:202. § [A törzstőke leszállításáról szóló határozat]
(1) A társaság tőkekivonás, veszteségrendezés vagy a saját tőke más
elemeinek növelése céljából, a tagok legalább háromnegyedes többséggel
meghozott határozatával elhatározhatja a törzstőke leszállítását. A törzstőke
kötelező leszállítása esetén a határozatot a társaság taggyűlése az e
törvényben meghatározott ok bekövetkeztéről való tudomásszerzéstől
számított harminc napon belül köteles meghozni.
(2) A határozatban meg kell határozni
a) a leszállított törzstőke nagyságát;
b) a tagok törzsbetéteinek a törzstőke-leszállítás utáni mértékét; és
c) a törzstőke-leszállítás indokát.
(3) A törzstőke-leszállítás összege az egyes tagok törzsbetéteit törzsbetéteik
arányában csökkenti.
(4) A társaság akkor határozhat a törzstőkének az e törvényben
meghatározott minimális összege alá történő leszállításáról, ha a törzstőke
leszállításával egyidejűleg elhatározott törzstőkeemelés megtörténik, és így a
törzstőke legalább a törzstőkének az e törvényben meghatározott minimális
összegét eléri.
3:203. § [A törzstőke leszállításáról hozott határozat közzététele]
(1) Az ügyvezető a törzstőke leszállításáról szóló határozat meghozatalát
követő harminc napon belül köteles azt a nyilvántartó bíróságnak bejelenteni
és intézkedni a törzstőke leszállításáról hozott döntésnek két alkalommal
történő hirdetményi közzétételéről. A két közzététel között legalább harminc
napnak kell eltelnie.
71. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A hirdetménynek tartalmaznia kell a törzstőke leszállításáról szóló döntés
tartalmát, valamint - ha a társaság hitelezőinek biztosíték iránti igényük lehet -
a társaság hitelezőinek szóló, a hitelezők biztosíték iránti igényének
bejelentésére vonatkozó felhívást.
(3) A társaság az ismert hitelezőknek a hirdetmény első közzétételével
egyidejűleg közvetlenül is köteles a hirdetménnyel azonos tartalmú értesítést
küldeni.
3:204. § [Biztosíték a hitelezők számára]
(1) A társasággal szemben a törzstőke leszállításáról szóló hirdetmény első
közzétételét megelőzően keletkezett követelés jogosultja megfelelő
biztosítékot igényelhet a társaságtól, kivéve, ha
a) már rendelkezik a törzstőke-leszállításhoz kapcsolódó kockázattal arányos
biztosítékkal;
b) a társaság törzstőke-leszállítás utáni pénzügyi, vagyoni helyzetére
figyelemmel a biztosítékadás indokolatlan;
c) a törzstőke leszállítására a társaság törzstőkéjén felüli lekötött tartalék
javára történő átcsoportosítás céljából kerül sor, és a törzstőke-leszállításról
hozott határozatot megelőző öt évben a társaság nem hajtott végre
tartalékképzési céllal törzstőke-leszállítást; vagy
d) a törzstőke leszállítása kötelező.
(2) Az (1) bekezdés c) pont szerinti esetben a törzstőke terhére képzett
tartalék nem haladhatja meg a társaság törzstőkéjének tíz százalékát. Az így
képzett lekötött tartalék a társasági veszteségek csökkentésére vagy utóbb a
társaság törzstőkéjének a felemelésére fordítható, tilos abból a tagok javára
kifizetést teljesíteni.
(3) A társaság hitelezői a törzstőke leszállításáról szóló hirdetmény második
közzétételétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül jelenthetik
be, ha a társaság törzstőkéjének leszállításával összefüggésben megfelelő
biztosítékra tartanak igényt.
(4) A társaság a kérelem előterjesztésére biztosított határidő lejártát követő
nyolc napon belül köteles megfelelő biztosítékot nyújtani vagy a kérelem
elutasításáról szóló, indokolással ellátott határozatot a hitelezőnek
megküldeni. Az elutasító vagy nem megfelelő biztosíték nyújtásáról szóló
határozat felülvizsgálatát az érintett hitelező a határozat kézhezvételétől
számított nyolcnapos jogvesztő határidőn belül a nyilvántartó bíróságtól
kérheti.
(5) A törzstőke leszállítása mindaddig nem jegyezhető be a nyilvántartásba,
amíg az arra jogosult hitelező nem kap megfelelő biztosítékot, vagy a hitelező
kérelmét elutasító bírósági határozat jogerőre nem emelkedett.
3:205. § [A törzstőke leszállításának meghiúsulása]
(1) Meghiúsul a törzstőke leszállítása, ha a társaság az erre előírt határidőn
belül nem nyújt megfelelő biztosítékot az erre jogosult hitelezőknek. A
törzstőke leszállításának meghiúsulását a nyilvántartó bíróságnak be kell
jelenteni.
(2) Ha a törzstőke kötelező leszállítását nem lehet végrehajtani, és a
meghiúsulástól számított harminc napon belül a társaság a kötelező
tőkeleszállítás okát nem szünteti meg, a társaság köteles határozni az
átalakulásról, egyesülésről, szétválásról vagy jogutód nélküli megszűnésről.
72. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:206. § [A társasági szerződés módosítása és a törzstőke leszállításának
bejegyzése]
(1) A társaság akkor dönthet a társasági szerződésnek a leszállított
törzstőkének megfelelő módosításáról, ha a hitelezői igények bejelentésére
szabott határidő alatt nem jelentettek be hitelezői igényt, vagy a társaság a
hitelezők megfelelő biztosíték nyújtása iránti igényének eleget tett. A
társasági szerződést a törzstőke leszállításáról szóló határozattal akkor lehet
módosítani, ha az arra jogosult hitelezők megfelelő biztosíték iránti igényét a
társaság kielégíti.
(2) A törzstőke leszállításának a bejegyzésére akkor kerülhet sor, ha a
társaság igazolja, hogy a hitelezők felhívása megtörtént, és az erre jogosult
hitelezők megfelelő biztosítékot kaptak.
(3) A törzstőke leszállításának eredményeként a tagok részére kifizetést
teljesíteni a törzstőke leszállításának bejegyzését követően lehet.
XXIX. Fejezet
A társaság jogutód nélküli megszűnése
3:207. § [A vagyon felosztása]
(1) A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítése
után fennmaradó vagyonból először a pótbefizetéseket kell visszatéríteni, majd
a további részt a törzsbetétek arányában kell felosztani a társaság tagjai
között.
(2) Ha a megszűnő társaság tulajdonában saját üzletrész volt, az arra eső
vagyonhányadot a többi tag között kell felosztani törzsbetéteik arányában.
(3) Ha a végelszámolás megindításakor vagy a felszámolás elrendelésekor a
társaság törzstőkéje még nem került teljes egészében befizetésre, a
végelszámoló és a felszámoló jogosult a még nem teljesített befizetésekre
vonatkozó kötelezettséget azonnal esedékessé tenni és annak teljesítését a
tagoktól megkövetelni, ha arra a társaság tartozásainak kiegyenlítése
érdekében szükség van.
XXX. Fejezet
Az egyszemélyes társaság
3:208. § [Az egyszemélyes társaság létrejötte]
(1) Ha egy személy alapít korlátolt felelősségű társaságot, az alapító köteles
a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a nyilvántartásba vételi kérelem
benyújtásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátani. Az alapító
okirat ezzel ellentétes rendelkezése semmis.
(2) Egyszemélyes társaság jön létre akkor is, ha egy többszemélyes társaság
valamennyi üzletrészét ugyanaz a tag szerzi meg. A társaság egyszemélyessé
válásától kezdődően az egyszemélyes társaságra vonatkozó szabályok szerint
működik, de társasági szerződés helyett akkor kell alapító okiratot készíteni,
ha az egyszemélyessé válástól számított egy éven belül nem jelent be újabb
tagot.
73. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság tagjának felelősségére a
minősített többséget biztosító befolyásra vonatkozó szabályokat megfelelően
alkalmazni kell.
3:209. § [Egyszemélyes társaság működése]
(1) Az egyszemélyes társaság és annak tagja közötti szerződést közokiratba
vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.
(2) Egyszemélyes társaság a saját üzletrészét nem szerezheti meg.
(3) Ha az egyszemélyes társaság az üzletrész felosztása vagy a törzstőke
felemelése folytán új tagokkal egészül ki és így többszemélyes társasággá
válik, a tagok kötelesek az alapító okiratot társasági szerződésre módosítani.
XIV. CÍM
RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
XXXI. Fejezet
Általános rendelkezések
3:210. § [A részvénytársaság fogalma]
A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott
számú és névértékű részvényből álló alaptőkével működik, és a részvényes
kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy
kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki. A részvénytársaság
kötelezettségeiért a részvényes - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - nem
köteles helytállni.
3:211. § [A részvénytársaság működési formája]
(1) Az a részvénytársaság, amelynek részvényeit tőzsdére bevezették,
nyilvánosan működő részvénytársaságnak (nyrt.) minősül.
(2) Az a részvénytársaság, amelynek részvényei nincsenek bevezetve
tőzsdére, zártkörűen működő részvénytársaságnak (zrt.) minősül.
(3) A működési forma megváltoztatásához a közgyűlés legalább
háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozatára van szükség; e határozat a
zártkörűen működő részvénytársaság nyilvánosan működő részvénytársasággá
alakulása esetén a részvénytársaság részvényeinek tőzsdére történő
bevezetésével, nyilvánosan működő részvénytársaság zártkörűen működő
részvénytársasággá alakulása esetén a részvények tőzsdéről történő
kivezetésével válik hatályossá.
3:212. § [Alaptőke]
(1) Az összes részvény névértékének összege a részvénytársaság alaptőkéje.
(2) A zártkörűen működő részvénytársaság alaptőkéje nem lehet kevesebb
ötmillió forintnál. A nyilvánosan működő részvénytársaság alaptőkéje nem
lehet kevesebb húszmillió forintnál.
(3) A pénzbeli hozzájárulás összege alapításkor nem lehet kevesebb az
alaptőke harminc százalékánál.
74. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) A részvény névértéken alul történő kibocsátása semmis. A névértéken
aluli kibocsátásból eredő károkért harmadik személyekkel szemben a
részvénytársaság nyilvántartásba való bejegyzését megelőzően történt
kibocsátás esetén az alapítókat, a nyilvántartásba való bejegyzést követően
történt kibocsátás esetén a társaságot terheli felelősség a szerződésen kívül
okozott károkért való felelősség szabályai szerint. Több alapítót a felelősség
egyetemlegesen terheli.
(5) A részvény névértéke meghatározható az alaptőke mindenkori
összegének hányadában (hányadrészvény). Ilyen esetben a részvényen a
részvény által megtestesített hányadot kell feltüntetni, és az alaptőke összegét
a részvényen nem kell megadni.
XXXII. Fejezet
A részvény
1. Általános szabályok, a részvény előállítási módja
3:213. § [A részvény]
(1) A részvény a kibocsátó részvénytársaságban gyakorolható tagsági
jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező, forgalomképes
értékpapír.
(2) Ha a részvénynek több tulajdonosa van, a részvénytársasággal szemben
egy részvényesnek számítanak; jogaikat közös képviselőjük útján
gyakorolhatják, és a részvényest terhelő kötelezettségekért egyetemlegesen
kötelesek helytállni.
3:214. § [A részvény előállítási módja]
(1) A zártkörűen működő részvénytársaság részvényei nyomdai úton vagy
dematerializált formában állíthatók elő; a nyomdai úton előállított részvény
dematerializált részvénnyé, a dematerializált részvény nyomdai úton előállított
részvénnyé alakítható át.
(2) Nyilvánosan működő részvénytársaság részvényei dematerializált
formában állíthatók elő.
3:215. § [A nyomdai úton előállított és a dematerializált részvény fogalma]
(1) Nyomdai úton előállított részvény az erre feljogosított nyomda által
előállított okirat, amely tartalmazza legalább
a) a kibocsátó részvénytársaság cégnevét és székhelyét;
b) a részvény sorszámát, sorozatát és névértékét;
c) az első részvényes nevét;
d) a kibocsátás alapjául szolgáló alapszabály, illetve alapszabály-módosítás
keltét;
e) az alaptőke nagyságát vagy a részvény által megtestesített
alaptőkehányadot, és a kibocsátott részvények számát;
f) a kibocsátó részvénytársaság képviselőinek a cégjegyzés szabályai szerinti
aláírását; és
g) az értékpapír kódját.
(2) A nyomdai úton előállított részvény szükség szerint tartalmazza
75. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
a) a részvényfajtához, részvényosztályhoz, illetve részvénysorozathoz fűződő,
az alapszabályban meghatározott jogokat;
b) a szavazati jog esetleges korlátozását;
c) a részvény átruházásának korlátozása vagy annak a részvénytársaság
beleegyezéséhez kötése esetén a korlátozás tartalmát, vagy a
részvénytársaság beleegyezési jogát.
(3) A dematerializált részvény olyan dematerializált értékpapír, amely a
nyomdai úton előállított részvény tartalmi elemeit foglalja magában azzal az
eltéréssel, hogy
a) a részvényes nevét, valamint az azonosításhoz szükséges egyéb adatait az
értékpapír-számlavezető által a részvényes javára vezetett értékpapírszámla
tartalmazza,
b) nincs sorszáma; és
c) nem tartalmazza a kibocsátó részvénytársaság képviselőinek aláírását.
(4) Ha a részvényben rögzített adatok megváltoznak, a társaság köteles a
változással érintett nyomdai úton előállított részvényeket - az alaptőke
felemelésénél megállapított szabályok megfelelő alkalmazásával - kicserélni
vagy felülbélyegezni, dematerializált részvény esetén annak tartalmát
módosítani.
3:216. § [A részvény kiadásának és jóváírásának feltételei]
(1) A részvényes a részvénytársaságnak a nyilvántartásba történő bejegyzése
és az alaptőke vagy - ha a részvények névértéke és kibocsátási értéke eltérő -
a részvények kibocsátási értékének teljes befizetése után igényelheti a neki
járó nyomdai úton előállított részvény kiadását vagy a dematerializált részvény
értékpapírszámlán történő jóváírását.
(2) A részvénytársaság az (1) bekezdésben foglaltak teljesülését követő
harminc napon belül akkor is köteles intézkedni a részvények haladéktalan
előállításáról, ha ilyen részvényesi igény nem merült fel.
(3) Semmis az a részvény, amelyet a részvénytársaságnak a nyilvántartásba
történő bejegyzése és az alaptőke vagy a részvények kibocsátási értékének
teljes befizetése előtt állítanak ki.
3:217. § [Összevont címletű részvény]
(1) Ha részvények nyomdai úton történő előállítása esetén több, azonos
sorozatba tartozó részvényt - az alapszabály rendelkezése alapján vagy a
részvényes kérésére - egy részvényokiratba foglalva állítanak elő, az összevont
címletű részvénybe foglalt részvényekhez kapcsolódó jogok a részvényeket
önállóan megilletik.
(2) A részvényes kérésére az összevont címletű részvényt kisebb címletű
összevont részvényekre, illetve az alapszabályban az adott részvénysorozatra
meghatározott névértékű részvényekre kell bontani, ha az átalakítás költségeit
a részvényes megtéríti.
3:218. § [A részvény forgalomba hozatala]
(1) A részvények forgalomba hozatala zártkörűen vagy nyilvánosan
történhet.
(2)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 3. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
Zártkörűen működő részvénytársaság részvényei - a részvénytársaság
működési formájának megváltoztatásához kapcsolódó forgalomba hozatalt
kivéve - nyilvánosan nem hozhatók forgalomba.
76. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:219. § [A részvényátruházás korlátozása]
(1) Ha a részvénytársaság a részvény átruházását az alapszabályban
korlátozza vagy az átruházást a társaság beleegyezéséhez köti, e korlátozások
harmadik személyekkel szemben akkor hatályosak, ha a korlátozás és annak
tartalma a részvényből, dematerializált részvény esetén az értékpapírszámla
adataiból kitűnik.
(2) Ha a részvényre szerződéssel elővásárlási jogot, visszavásárlási jogot,
eladási vagy vételi jogot kötöttek ki, az a részvénytársasággal, illetve
harmadik személyekkel szemben akkor hatályos, ha az a részvényből,
dematerializált részvény esetén az értékpapírszámla adataiból kitűnik.
3:220. § [Részvényátruházás a társaság beleegyezésével]
(1) Ha a társaság alapszabálya a részvények átruházásához a
részvénytársaság beleegyezését írja elő, az alapszabályban meg kell határozni
azokat az okokat is, amelyek a beleegyezés megtagadásához vezethetnek. A
beleegyezésről való döntés az igazgatóság hatáskörébe tartozik.
(2) Ha az igazgatóság a részvényre vonatkozó átruházási szándék
bejelentésétől számított harminc napon belül nem nyilatkozik, a beleegyezés
megadottnak tekintendő.
3:221. § [Részvény jogosultjának megállapítása]
(1) Nyomdai úton előállított részvény tulajdonjogának nem átruházás
jogcímén történő átszállása esetén az új részvényes kérésére az igazgatóság a
tulajdonosváltozást a tulajdonszerzést igazoló okiratok alapján a részvény
hátoldalán vagy toldatán - a tulajdonosváltozást igazoló okirat megjelölése
mellett - átvezeti. A tulajdonosváltozás igazgatóság általi átvezetése a
forgatmányi láncolat részét képezi.
(2) Dematerializált részvény nem átruházás jogcímén történő megszerzése
esetén a korábbi részvényes értékpapírszámlájának megterhelését és a
megszerzendő részvényeknek az új részvényes értékpapírszámláján való
jóváírását az értékpapír-számlavezető az új részvényes kérelmére, a
tulajdonszerzést igazoló okirat alapján hajtja végre.
2. Saját részvény
3:222. § [Saját részvény]
(1)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (7) szerinti szöveggel lép hatályba.
A részvénytársaság az alaptőke huszonöt százalékát meg nem haladó
mértékben megszerezheti az általa kibocsátott részvényeket. A saját
részvények mértékének megállapításánál a részvénytársaság tulajdonaként
kell figyelembe venni a részvénytársaság többségi befolyása alatt álló jogi
személy - ideértve a külföldi székhellyel rendelkező, a irányadó jog szerint
korlátolt felelősségű társaságnak vagy részvénytársaságnak minősülő
gazdasági társaság - tulajdonában álló részvényeket is. A részvénytársaság
tulajdonában álló részvényként kell figyelembe venni azokat a részvényeket is,
amelyeket tulajdonosuk a részvénytársaság javára szerzett meg vagy tart
magánál, továbbá azokat a saját részvényeket, amelyeket a részvénytársaság
követelés biztosítékául fogad el.
(2) A részvénytársaság az alapítás vagy az alaptőke felemelése során nem
szerezheti meg saját részvényeit.
77. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Tilos azoknak a részvényeknek saját részvényként történő megszerzése,
amelyek névértékének, illetve kibocsátási értékének teljes befizetése vagy
rendelkezésre bocsátása nem történt meg.
(4) A részvénytársaság saját részvényeit ellenérték fejében akkor szerezheti
meg, ha az osztalékfizetés feltételei fennállnak. A saját részvények
ellenértékét a társaság az osztalékként kifizethető vagyon terhére fizetheti ki.
3:223. § [Döntéshozatal a saját részvény megszerzéséről]
(1)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (30) b) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
A saját részvény megszerzésének feltétele, hogy a közgyűlés - a
megszerezhető részvények fajtájának, osztályának, számának, névértékének,
visszterhes megszerzés esetén az ellenérték legalacsonyabb és legmagasabb
összegének meghatározása mellett - előzetesen felhatalmazza az
igazgatóságot a saját részvény megszerzésére. A felhatalmazás tizennyolc
hónapos időtartamra szól.
(2) Nincs szükség a közgyűlés által adott előzetes felhatalmazásra, ha a
részvények megszerzésére a részvénytársaságot közvetlenül fenyegető súlyos
károsodás elkerülése érdekében kerül sor. Ez a rendelkezés nem alkalmazható
a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényeinek felvásárlására irányuló
nyilvános vételi ajánlattétel esetén.
(3) Nincs szükség a saját részvények megszerzéséhez a közgyűlés által adott
előzetes felhatalmazásra, ha a részvénytársaság a részvényeket a
részvénytársaságot megillető követelés kiegyenlítését célzó bírósági eljárás
keretében vagy átalakulás során szerzi meg.
(4)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (30) c) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
Az igazgatóság a soron következő közgyűlésen köteles tájékoztatást adni
a saját részvények megszerzésének indokáról és jellegéről, a megszerzett
részvények számáról, össznévértékéről, valamint e részvényeknek a
részvénytársaság alaptőkéjéhez viszonyított arányáról és a kifizetett
ellenértékről.
3:224. § [A jogsértéssel megszerzett saját részvény]
Ha a részvénytársaság saját részvényének megszerzése során jogszabályba
ütköző módon járt el, köteles az így szerzett saját részvényt, vagy ha ezek
mennyisége nem állapítható meg, akkor valamennyi saját részvényét a
megszerzéstől számított egy éven belül az alaptőke leszállításával bevonni.
3:225. § [Részvényesi jogok gyakorlása saját részvénnyel]
(1) A részvénytársaság a saját részvénnyel részvényesi jogokat nem
gyakorolhat.
(2) A közgyűlés határozatképességének megállapításánál, valamint a jegyzési
(átvételi) elsőbbségi jog gyakorlásánál a saját részvényt figyelmen kívül kell
hagyni.
(3) A saját részvényre eső osztalékot az osztalékra jogosult részvényeseket
megillető részesedésként kell - részvényeik névértékének arányában -
számításba venni.
3:226. § [Az eltérő szabályozás tilalma]
Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a saját részvény
megszerzésének feltételeire vagy a saját részvénnyel gyakorolható jogokra
vonatkozóan az e törvényben meghatározott szabályoknál a társaságra nézve
enyhébb követelményeket ír elő.
78. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3. Pénzügyi segítség részvényszerzéshez
3:227. §
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (8) szerinti szöveggel lép hatályba.
[Pénzügyi segítségnyújtás korlátozása]
(1) Nyilvánosan működő részvénytársaság az általa kibocsátott részvények
megszerzéséhez csak piaci feltételek mellett, osztalékfizetésre felhasználható
vagyona terhére nyújthat harmadik személynek pénzügyi segítséget, feltéve,
hogy ehhez az igazgatóság előterjesztése alapján a közgyűlés legalább
háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozatával hozzájárult.
(2) Az előterjesztés tartalmazza a pénzügyi segítségnyújtás indokát, a
kockázatokat, a lebonyolítás feltételeit, a részvények ellenértékét és a
társaság által a pénzügyi segítségnyújtással elérhető előnyöket. Az
előterjesztést az igazgatóság köteles a nyilvántartó bíróságnak benyújtani.
4. Részvényfajták, részvényosztályok, részvénysorozatok
3:228. § [Részvényfajták, részvényosztályok, részvénysorozatok]
(1) A részvénytársaság által kibocsátható részvényfajták:
a) törzsrészvény;
b) elsőbbségi részvény;
c) dolgozói részvény;
d) kamatozó részvény;
e) visszaváltható részvény.
(2) Az elsőbbségi részvényfajtán belül a részvények az elsőbbséggel érintett
részvényesi jogok szerint különböző részvényosztályokba tartozhatnak, egy
részvényosztályon belül eltérő tartalmú és mértékű tagsági jogokat
megtestesítő részvények kerülhetnek kibocsátásra.
(3) Egy részvényfajtán vagy részvényosztályon belül több részvénysorozat
bocsátható ki.
3:229. § [Törzsrészvény]
(1) Törzsrészvény az olyan részvény, amely nem tartozik az elsőbbségi, a
dolgozói, a kamatozó, a visszaváltható vagy az alapszabályban nevesített
egyéb részvényfajtába.
(2) A részvénytársaság által kibocsátott törzsrészvények össznévértékének
mindenkor meg kell haladnia a részvénytársaság alaptőkéjének a felét.
3:230. § [Elsőbbségi részvény]
(1) A részvénytársaság alapszabálya az erre vonatkozó feltételek
meghatározásával rendelkezhet olyan részvény kibocsátásáról, amely más
részvényfajtával szemben a részvényesnek meghatározott előnyt biztosít.
(2) Az alapszabály az elsőbbségi részvényfajtán belül
a) osztalékelsőbbséget;
b) a részvénytársaság jogutód nélkül történő megszűnése esetén a
felosztásra kerülő vagyonból történő részesedés elsőbbségét;
c) a szavazati joggal összefüggő elsőbbséget;
d) vezető tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági tag kijelölésére vonatkozó
elsőbbséget;
e) elővásárlási jogot; valamint
79. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
f) az a)-e) pontok szerinti elsőbbségi jogosultságok közül egyidejűleg többet
is
biztosító részvényosztályokat határozhat meg.
(3) Az alapszabály a feltételek meghatározása mellett rendelkezhet olyan
elsőbbségi részvényosztályba tartozó részvénysorozat kibocsátásáról,
amelynek részvényeit a részvényes kérésére a társaság más elsőbbségi
részvényosztályba tartozó részvényre vagy törzsrészvényre köteles átcserélni,
vagy amelynek részvényeit a részvénytársaság saját döntése alapján cserélheti
át más elsőbbségi részvényosztályba tartozó részvényre vagy törzsrészvényre.
3:231. § [Osztalékelsőbbségi részvény]
(1) Az osztalékelsőbbséget biztosító részvény a részvényesek között
felosztható adózott eredményből a más részvényfajtába és részvényosztályba
tartozó részvényeknél kedvezőbb mértékben jogosít osztalékra.
(2) Ha az osztalékelsőbbségi részvényhez kapcsolódó szavazati jogot az
alapszabály korlátozza vagy kizárja, és a részvénytársaság valamely üzleti
évben nem fizet osztalékot az osztalékelsőbbségi részvényeseknek, vagy a
kifizetett osztalék nem éri el az osztalékelsőbbségi részvény alapján járó
osztalék mértékét, az osztalékelsőbbségi részvény alapján a szavazati jog a
következő üzleti évre vonatkozó éves beszámoló elfogadásáig korlátozás
nélkül gyakorolható.
3:232. § [Szavazatelsőbbségi részvény]
(1) A szavazatelsőbbségi jogot biztosító részvény alapján a részvényes az
alapszabályban meghatározott mértékű többszörös szavazati jogot
gyakorolhat. Nyilvánosan működő részvénytársaságnál az egy részvényhez
kapcsolódó szavazati jog nem haladhatja meg a részvény névértékéhez
igazodó szavazati jog tízszeresét; az alapszabály ettől eltérő rendelkezése
semmis.
(2) Vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvény alapján az ilyen
részvénnyel rendelkező, jelen lévő részvényesek egyszerű szótöbbségének
igenlő szavazata mellett - ha a szavazatelsőbbséget biztosító részvényből egy
részvény került kibocsátásra, az e részvénnyel rendelkező részvényes igenlő
szavazatával - hozható meg a közgyűlési határozat.
3:233. § [Vezető tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag kijelölésére
vonatkozó elsőbbségi részvény]
(1) A vezető tisztségviselő kijelölésére vonatkozó elsőbbségi részvény alapján
a részvényesek az alapszabályban meghatározott módon és eljárási rendben
jogosultak az igazgatóság egy vagy több tagjának a kijelölésére, akik a
kijelölés elfogadásával az igazgatóság tagjává válnak.
(2) Ha az elsőbbségi részvényesek az alapszabályban előírt eljárási rendben
és az ott meghatározott határidőn belül nem jelölik ki a vezető tisztségviselőt,
a vezető tisztségviselő megválasztásának joga az erre egyébként jogosult
társasági szervet illeti meg az általános szabályok szerint.
80. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Az elsőbbségi részvényesek jogosultak az általuk kijelölt igazgatósági tag
visszahívására. Az alapszabályban meghatározott feltételek bekövetkezte
esetén az elsőbbségi részvényesek kötelesek az általuk kijelölt igazgatósági
tag visszahívására. Ha e kötelezettségüknek az alapszabályban meghatározott
határidőn belül nem tesznek eleget, a visszahívás joga a vezető tisztségviselők
visszahívására egyébként jogosult társasági szervet illeti meg. A visszahívott
vezető tisztségviselő helyett ilyen esetben is az elsőbbségi részvényesek
jelölhetnek ki új vezető tisztségviselőt.
(4) Vezető tisztségviselő kijelölésére vonatkozó elsőbbségi részvény nem
bocsátható ki, ha a részvénytársaságnál az igazgatóság jogkörét vezérigazgató
gyakorolja.
(5) A felügyelőbizottsági tag kijelölésére vonatkozó elsőbbségi részvény
alapján a felügyelőbizottsági tag kijelölésére, illetve visszahívására az (1)-(3)
bekezdésben foglalt szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
(6) Nyilvánosan működő részvénytársaság nem bocsáthat ki vezető
tisztségviselő, illetve felügyelőbizottsági tag kijelölésére vonatkozó elsőbbségi
részvényt.
3:234. § [Elővásárlási jogot biztosító részvény]
(1) A zártkörűen működő részvénytársaság alapszabálya rendelkezhet olyan
részvényosztály kibocsátásáról, amelynek alapján a részvényest a
részvénytársaság által kibocsátott, pénzszolgáltatás ellenében átruházni
kívánt részvényekre elővásárlási jog illeti meg.
(2) Ha a részvényes az átruházási szándék és a kapott vételi ajánlat
feltételeinek közlésétől számított tizenöt napon belül nem nyilatkozik, úgy kell
tekinteni, hogy elővásárlási jogával nem kíván élni.
3:235. § [Nyilvánosan működő részvénytársaság elsőbbségi részvényei]
Ha a zártkörűen működő részvénytársaság nyilvánosan működő
részvénytársasággá kíván alakulni, a vezető tisztségviselő vagy
felügyelőbizottsági tag kijelölésére vonatkozó, illetve az elővásárlási jogot
biztosító elsőbbségi részvényeit, valamint az olyan elsőbbségi részvényeit,
amelyek osztalékelsőbbségre, illetve likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbségre
vonatkozó jogosultságon kívül együttesen egyéb elsőbbségi jogokat
testesítenek meg, a tőzsdei bevezetést megelőzően át kell alakítani a
nyilvánosan működő részvénytársaságok által is kibocsátható elsőbbségi
részvénnyé vagy törzsrészvénnyé.
3:236. § [Dolgozói részvény kibocsátása]
(1) Dolgozói részvény a részvénytársaságnál teljes, illetve részmunkaidőben
foglalkoztatott munkavállalók számára - ingyenesen vagy a részvény
névértékénél alacsonyabb, kedvezményes áron - bocsátható ki.
(2) Ha az alapszabály a dolgozói részvényhez osztalékelsőbbségi jogot
kapcsol, e jog az osztalékelsőbbséget biztosító részvényosztályba tartozó
részvényekkel rendelkező részvényeseket követően gyakorolható.
(3) A dolgozói részvényt a részvénytársaság alaptőkéjének felemelésével
egyidejűleg, legfeljebb a felemelt alaptőke tizenöt százalékáig lehet
forgalomba hozni.
3:237. § [A dolgozói részvény átruházása és öröklése]
81. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A dolgozói részvény érvényesen a részvénytársaság munkavállalóira és
azokra ruházható át, akik számára az alapszabály ezt a jogot a
részvénytársasággal fennállt korábbi munkaviszonyukra tekintettel biztosítja.
(2) Ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnik, és emiatt dolgozói
részvény megszerzésére már nem jogosult, dolgozói részvényeit a
munkaviszonya megszűnésétől számított hat hónap elteltét követő első
közgyűlésig átruházhatja.
(3) A dolgozói részvény tulajdonosának halála esetén az örökös
a) ha hagyatéki eljárásra nem került sor, az örökhagyó halálától;
b) hagyatéki eljárás esetén a hagyaték teljes hatályú átadásáról rendelkező
hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése napjától;
c) öröklési per esetén a bírósági ítélet jogerőre emelkedése napjától
számított hat hónap elteltét követő első közgyűlésig ruházhatja át a dolgozói
részvényt.
(4) Ha a volt munkavállaló a (2) bekezdésben foglaltak szerint, illetve az
örökös a számára biztosított határidő alatt a dolgozói részvényt nem ruházta
át, a részvénytársaság a határidőt lezáró közgyűlésen határozhat a dolgozói
részvény bevonásáról vagy arról, hogy a dolgozói részvényt más
részvényfajtává átalakítva értékesíti. Ebben az esetben a volt munkavállalót,
illetve örökösét a részvény névértéke illeti meg, amelyet a részvény
bevonásától vagy átruházásától számított harminc napon belül kell kifizetni.
3:238. § [Kamatozó részvény]
(1) Az alapszabály az alaptőke tíz százalékát meg nem haladó mértékben
rendelkezhet előre meghatározott mértékű kamatra jogosító részvény
kibocsátásáról.
(2)
1
1 Módosította: 2015. évi CI. törvény 50. § b).
A kamatozó részvény tulajdonosát a részvényhez fűződő egyéb jogokon
felül a részvény névértéke után az előző üzleti évi adózott eredménnyel
kiegészített szabad eredménytartalékból az alapszabályban meghatározott
módon számított kamat illeti meg. Nem fizethető a részvényesnek kamat, ha
ennek következtében a részvénytársaság saját tőkéje nem érné el a
részvénytársaság alaptőkéjét.
3:239. § [Visszaváltható részvény]
(1) Az alapszabály az alaptőke húsz százalékát meg nem haladó mértékben
rendelkezhet olyan részvény kibocsátásáról, amely alapján a részvényre
vonatkozóan
a) a részvénytársaságot vételi jog;
b) a részvényest eladási jog; vagy
c) a részvénytársaságot vételi jog és a részvényest eladási jog
illeti meg.
(2) A részvénytársaság olyan részvény vonatkozásában élhet vételi jogával
vagy teljesítheti a részvényes eladási jogából fakadó kötelezettségeit,
amelyekre vonatkozóan a részvényes a teljes névértéket, illetve kibocsátási
értéket megfizette, és a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a
részvénytársaság rendelkezésére bocsátotta.
82. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A részvénytársaság nem gyakorolhatja a vételi jogból fakadó jogait és
nem teljesítheti az eladási jogból fakadó kötelezettségeit, ha a
részvénytársaság osztalék fizetéséről sem határozhatna. A vételi, illetve
eladási jog gyakorlásához a szükséges fedezet megállapításával
összefüggésben a beszámolóban, illetve a közbenső mérlegben foglaltakat a
mérleg fordulónapját követő hat hónapon belül lehet figyelembe venni.
(4) A társaság a visszaváltott részvényeket az alaptőke kötelező
leszállításának szabályai szerint bevonja.
3:240. § [Egyéb részvényfajták]
A részvénytársaság az e törvényben meghatározottakon kívül más
részvényfajta vagy részvényosztály kibocsátását akkor határozhatja el, ha az
alapszabályban meghatározza a kibocsátandó részvények által megtestesített
tagsági jogok tartalmát és mértékét.
5. Részvényutalvány, ideiglenes részvény
3:241. § [Részvényutalvány]
A részvénytársaság alapításának, illetve az alaptőke felemelésének a
nyilvántartásba való bejegyzése előtt a vagyoni hozzájárulást teljesítő személy
kérésére a társaság olyan okiratot állít ki, amely tartalmazza a jogosult nevét,
valamint a teljesített vagyoni hozzájárulás összegét, és az ellenkező
bizonyításáig igazolja az okiratban meghatározott személynek a
részvénytársasággal szemben fennálló jogait és kötelességeit.
3:242. § [Az ideiglenes részvény fogalma]
(1) A részvénytársaság alapításának, illetve az alaptőke felemelésének a
nyilvántartó bíróság által történő bejegyzését követően az alaptőke, a felemelt
alaptőke, illetve a részvények kibocsátási értékének teljes befizetéséig terjedő
időszakra a részvényes által átvenni vállalt vagy az általa jegyzett részvényre
teljesített vagyoni hozzájárulás összegéről ideiglenes részvényt kell előállítani.
Semmis az az ideiglenes részvény, amelyet a részvénytársaság nyilvántartásba
vételét megelőzően vagy a ténylegesen teljesített vagyoni hozzájárulást
meghaladó értékben állítanak ki.
(2) Az ideiglenes részvény értékpapír, amelyre a részvényre vonatkozó
szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy az ideiglenes részvény átruházása a
társasággal szemben az ideiglenes részvény tulajdonosának a
részvénykönyvbe történő bejegyzésével válik hatályossá.
3:243. § [Az ideiglenes részvény előállítása és tartalma]
(1) Az ideiglenes részvény az alapszabály rendelkezésének megfelelően
nyomdai úton vagy dematerializált formában egyaránt előállítható függetlenül
attól, hogy a részvény milyen formában kerül előállításra.
(2) Ha az ideiglenes részvény dematerializált formában kerül előállításra, a
részvényes értékpapírszámláján akkor lehet az ideiglenes részvényt jóváírni,
amikor a részvényes az alapszabálynak megfelelően teljesíti vagyoni
hozzájárulását vagy annak első részletét.
83. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A nyomdai úton előállított ideiglenes részvényen vagy dematerializált
ideiglenes részvény esetén az értékpapírszámlán fel kell tüntetni a részvényes
által az ideiglenes részvény kibocsátásáig befizetett összeget. Az ideiglenes
részvény kibocsátását követően a részvényes által teljesített további vagyoni
hozzájárulás összegét a részvényes kérésére az ideiglenes részvényen fel kell
tüntetni, vagy az ideiglenes részvény érvénytelenné nyilvánításával
egyidejűleg új ideiglenes részvényt kell kibocsátani.
3:244. § [Az ideiglenes részvény alapján gyakorolható jogok]
(1) Az ideiglenes részvénnyel a részvényes részvényesi jogait az általa már
teljesített vagyoni hozzájárulás mértékével arányosan gyakorolja. Elsőbbségi
részvény esetén nem illeti meg elsőbbségi jog a részvényest mindaddig, amíg
teljes vagyoni hozzájárulását nem teljesíti. Ilyen esetben az elsőbbségi
részvényes a törzsrészvények tulajdonosait megillető részvényesi jogok
gyakorlására jogosult.
(2) Ha a részvényes az ideiglenes részvényt másra átruházza, a
részvénytársasággal szemben az általa átvenni vállalt vagy jegyzett
részvényekre teljesítendő vagyoni hozzájárulásából eredő tartozásáért
készfizető kezesként felel. Az ideiglenes részvény többszöri átruházása esetén
a készfizető kezesi felelősség valamennyi volt részvényest egyetemlegesen
terheli.
(3) A részvények előállításakor az igazgatóság határidő kitűzésével felszólítja
a részvényeseket a nyomdai úton előállított ideiglenes részvényeik
benyújtására és a nyomdai úton előállított részvények átvételére. A
határidőben be nem nyújtott ideiglenes részvényeket a társaság az
igazgatóság határozatával érvénytelennek nyilvánítja. A nyomdai úton
előállított részvények kiadására és a dematerializált részvényeknek a
részvényes értékpapírszámláján való jóváírására az ideiglenes részvény
benyújtása vagy az ideiglenes részvény érvénytelenné nyilvánítása után
kerülhet sor.
(4) Dematerializált formában előállított ideiglenes részvények esetén a
részvények előállításakor az ügyvezetés köteles eljárni az ideiglenes
részvényeknek a központi értékpapírszámláról és az értékpapírszámlákról
történő törlése érdekében.
6. Részvénykönyv
3:245. § [A részvénykönyv fogalma]
(1) A részvénytársaság a részvényesekről - ideértve az ideiglenes részvények
tulajdonosait is - részvénykönyvet vezet, amelyben nyilvántartja a részvényes -
közös tulajdonban álló részvény esetén a közös képviselő - nevét, lakóhelyét
vagy székhelyét, részvénysorozatonként a részvényes részvényeinek vagy
ideiglenes részvényeinek darabszámát, tulajdoni részesedésének mértékét.
(2) Ha a kibocsátott részvényben rögzített olyan adat változik meg, amelyet a
részvénykönyvben is nyilvántartanak, a részvénykönyv adatait az ügyvezetés
módosítja.
(3) A részvénykönyvet a részvénytársaság igazgatósága vezeti. Az
igazgatóság a részvénykönyv vezetésére megbízást adhat; nyilvánosan
működő részvénytársaság esetén a megbízás tényét és a megbízott személyi
adatait közzé kell tenni.
84. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:246. § [A részvénykönyvi bejegyzés és törlés, valamint ezek joghatásai]
(1) A részvényes a részvénytársasággal szemben részvényesi jogait akkor
gyakorolhatja, ha őt a részvénykönyvbe bejegyezték. A részvénykönyvbe
történő bejegyzés elmaradása a részvényesnek a részvény feletti tulajdonjogát
nem érinti.
(2) Az alakilag igazolt részvényest a részvénykönyv vezetőjénél előterjesztett
kérelmére be kell jegyezni a részvénykönyvbe. A bejegyzett részvényest
kérelme alapján törölni kell a részvénykönyvből.
(3) A részvénykönyv vezetője akkor tagadhatja meg az alakilag igazolt
részvényes bejegyzési kérelmének teljesítését, ha a részvényes a részvényét
jogszabálynak vagy az alapszabálynak a részvény átruházására vonatkozó
szabályait sértő módon szerezte meg.
(4) A részvénykönyvből törölt adatoknak megállapíthatónak kell maradniuk.
(5) A részvénykönyv vezetése során hozott határozatok társasági
határozatoknak minősülnek.
3:247. § [A részvénykönyvi adatok nyilvánossága]
(1) A részvénykönyvbe bárki betekinthet. A betekintés lehetőségét a
részvénytársaság vagy a részvénykönyv vezetésével megbízott személy a
székhelyén munkaidőben folyamatosan biztosítani köteles.
(2) Akire vonatkozóan a részvénykönyv fennálló vagy törölt adatot tartalmaz,
a részvénykönyv vonatkozó részéről a részvénykönyv vezetőjétől másolatot
igényelhet. A másolatot öt napon belül, ingyenesen kell kiadni a jogosultnak.
3:248. § [A tulajdonosi megfeleltetés átvezetése a részvénykönyvben]
A nyilvánosan működő részvénytársaságnál a társaság kezdeményezésére
történő tulajdonosi megfeleltetés esetén a részvénykönyv vezetője a
részvénykönyvben szereplő, a tulajdonosi megfeleltetés időpontjában hatályos
valamennyi adatot törli, és ezzel egyidejűleg a tulajdonosi megfeleltetés
eredményének megfelelő adatokat a részvénykönyvbe bejegyzi.
XXXIII. Fejezet
A részvénytársaság alapítása
3:249. § [Az alapítás zártkörűsége]
Tilos a részvénytársaság alapítása során a részvénytársaság részvényeseit és
alaptőkéjét nyilvános felhívás útján gyűjteni.
3:250. § [Az alapszabály tartalma]
(1) Az alapszabálynak - az általánosan kötelező tartalmi elemeken túl -
tartalmaznia kell
a) az alapítók nyilatkozatát az összes részvény átvételére vonatkozó
kötelezettségvállalásról és a részvényeknek az alapítók közötti megoszlásáról;
b)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (30) d) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
az alaptőke összegét, az alapítás során kibocsátandó részvények számát,
névértékét, illetve kibocsátási értékét, valamint a részvények előállításának
módját;
85. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
c) a közgyűlés összehívásának módját, a szavazati jog gyakorlásának
feltételét és módját; és
d) az első könyvvizsgáló személyét.
(2) Az alapítók érvényesen az alapszabályban rendelkezhetnek:
a) a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás tárgyáról, értékéről, szolgáltatásának
időpontjáról, az ellenében adandó részvények számáról, névértékéről, a
hozzájárulást szolgáltató személyről, ideértve nevét, lakóhelyét, illetve
székhelyét, továbbá a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak az alapszabály
szerinti értékét előzetesen felülvizsgáló könyvvizsgáló vagy szakértő
személyéről, ideértve nevét, székhelyét, illetve lakóhelyét;
b) az egyes részvényfajtákhoz, részvényosztályokhoz, illetve
részvénysorozatokhoz kapcsolódó jogokról és a részvényekhez fűződő egyes
jogok esetleges korlátozásáról; a részvények más részvényfajtába,
részvényosztályba, illetve részvénysorozatba tartozó részvényre történő
átalakításának szabályairól; valamint az egyes részvényfajtához, illetve
részvényosztályhoz tartozó részvények számáról, névértékéről, illetve
kibocsátási értékéről részvénysorozatonként;
c)
1
1 A 2013. évi CXXXV. törvény 40. § szerinti szöveggel lép hatályba.
az átváltoztatható, jegyzési jogot biztosító vagy átváltozó kötvények
sorozatát, számát, névértékét és a kötvényekre vonatkozó szabályokat;
d) a részvények átruházásának korlátozásáról vagy annak a
részvénytársaság beleegyezéséhez kötéséről;
e) a részvények kötelező bevonásával kapcsolatban szükséges
rendelkezésekről;
f) az igazgatóság felhatalmazásáról - a visszaváltható részvényhez
kapcsolódó jogok gyakorlásával, a saját részvény megszerzésével,
osztalékelőleg fizetésével, valamint az alaptőkének az alaptőkén felüli vagyon
terhére történő felemelésével kapcsolatban - közbenső mérleg elfogadására.
3:251. § [Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás]
(1)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (30) e) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása esetén az
alapszabályhoz mellékelni kell könyvvizsgáló vagy az adott vagyontárgy
értékeléséhez szükséges szakértelemmel rendelkező szakértő jelentését,
amely tartalmazza a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás leírását, értékét,
értékelését, az alkalmazott értékelési módszer ismertetését és azt, hogy az
értékelést érintő új befolyásoló körülmény nem merült fel. A könyvvizsgálónak
vagy szakértőnek a jelentésben nyilatkoznia kell arról, hogy a nem pénzbeli
vagyoni hozzájárulásnak az alapítók által előzetesen megállapított értéke
egyensúlyban van-e az ellenében adandó részvények számával, névértékével.
(2) Nincs szükség könyvvizsgálói vagy szakértői jelentésre, ha a nem
pénzbeli vagyoni hozzájárulást nyújtó részvényes a szolgáltatás időpontjához
képest három hónapnál nem régebbi, könyvvizsgáló által ellenőrzött
beszámolóval rendelkezik, amely a hozzájárulás tárgyát képező vagyontárgy
értékét tartalmazza, vagy ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás olyan
vagyontárgyakból áll, amelyeknek tőzsdén jegyzett ára van.
3:252. § [A nyilvántartásba vétel feltételei]
(1) A részvénytársaság nyilvántartásba vételére azt követően kerülhet sor,
ha a nyilvántartásbavételi kérelem benyújtásáig
86. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
a) a pénzbeli hozzájárulás teljesítését vállaló alapítók az alapszabályban
átvenni vállalt részvény névértékének, illetve kibocsátási értékének legalább
huszonöt százalékát befizették; és
b) a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást - kivéve, ha a nem pénzbeli vagyoni
hozzájárulás értéke az alaptőke huszonöt százalékát nem éri el - a
részvénytársaság rendelkezésére bocsátották.
(2) A részvényes legkésőbb a részvénytársaság nyilvántartásba vételétől
számított egy éven belül köteles a részvények teljes névértékét, illetve
kibocsátási értékét a részvénytársaság részére befizetni és a nyilvántartásba
vételtől számított három éven belül köteles a nem pénzbeli vagyoni
hozzájárulást teljes egészében a részvénytársaság rendelkezésére bocsátani.
(3) Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a vagyoni
hozzájárulásokkal kapcsolatban az e §-ban meghatározottnál későbbi
teljesítési határidőt ír elő.
XXXIV. Fejezet
Részvényesi jogok és kötelezettségek
3:253. § [A részvényesek egyenlősége]
Tilos a részvényesi jogok gyakorlásával összefüggésben az azonos
részvénysorozatba tartozó részvényekkel rendelkező részvényesek közötti
hátrányos különbségtétel.
3:254. § [A részvényesi minőség igazolása]
(1) A részvényes a részvényesi jogok gyakorlására a társasággal szemben a
részvény vagy letéti, illetve tulajdonosi igazolás alapján, a részvénykönyvbe
történő bejegyzést követően jogosult.
(2) Értékpapírletétbe helyezett, nyomdai úton előállított részvény esetén az
értékpapírletét-kezelő köteles a részvényes kérésére a részvényről letéti
igazolást kiállítani.
(3) Dematerializált részvény esetén az értékpapírszámla-vezető köteles a
részvényes kérésére a részvényről tulajdonosi igazolást kiállítani.
(4) A letéti és a tulajdonosi igazolásnak tartalmaznia kell a részvénytársaság
cégnevét, a részvényfajtát, a részvény darabszámát, az értékpapír-letéti
számla vagy értékpapírszámla vezetőjének cégnevét és cégszerű aláírását, a
részvényes nevét, valamint lakóhelyét vagy székhelyét. A közgyűlésen való
részvételi jog gyakorlásához kiállított letéti és tulajdonosi igazolás a közgyűlés
vagy a megismételt közgyűlés napjáig érvényes.
(5) A tulajdonosi igazolás kiállítását követően az értékpapírszámla-vezető az
értékpapírszámlán a részvényre vonatkozó változást a tulajdonosi igazolás
egyidejű visszavonása mellett vezethet át. A letéti igazolást az
értékpapírletét-kezelőnek vissza kell vonnia, ha annak kiállítását követően a
részvényt a tulajdonos vagy képviselője rendelkezésére bocsátja.
(6) A nyilvánosan működő részvénytársaságnál a részvényesi jogok
gyakorlásához nincs szükség tulajdonosi igazolásra, ha a jogosultság
megállapítására tulajdonosi megfeleltetés útján kerül sor.
3:255. § [A részvényes képviselete]
87. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A részvényes részvényesi jogait képviselő útján is gyakorolhatja. Nem
láthatja el a részvényes képviseletét a vezető tisztségviselő, a
felügyelőbizottsági tag és a könyvvizsgáló.
(2) Ha a részvényest több képviselő képviseli, és ezek egymástól eltérően
szavaznak vagy nyilatkoznak, valamennyiük által leadott szavazat, illetve
megtett nyilatkozat semmis.
3:256. § [A részvényesi meghatalmazott]
A részvényes jogainak a társasággal szemben való gyakorlására részvényesi
meghatalmazottat bízhat meg, aki a részvénytársasággal szemben a
részvénykönyvbe való bejegyzést követően a részvényesi jogokat saját
nevében, a részvényes javára gyakorolja.
3:257. § [Közgyűlésen való részvétel joga]
A részvényes jogosult a közgyűlésen részt venni, felvilágosítást kérni,
valamint észrevételt és indítványt tenni, szavazati joggal rendelkező részvény
birtokában szavazni.
3:258. § [Tájékoztatáshoz való jog]
(1) A közgyűlés napirendjére tűzött ügyre vonatkozóan az igazgatóság
köteles minden részvényesnek a napirendi pont tárgyalásához a szükséges
tájékoztatást megadni, úgy, hogy a részvényes - a közgyűlés napja előtt
legalább nyolc nappal benyújtott írásbeli kérelmére - a szükséges
felvilágosítást legkésőbb a közgyűlés napja előtt három nappal megkapja.
(2) Az igazgatóság a beszámolónak és az igazgatóság, valamint a
felügyelőbizottság jelentésének lényeges adatait a közgyűlést megelőzően
legalább tizenöt nappal köteles a részvényesek tudomására hozni.
(3) Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a részvényesek
tájékoztatáshoz való jogát korlátozza vagy kizárja.
3:259. § [Napirend kiegészítésére való jog]
(1) Ha a zártkörűen működő részvénytársaságban együttesen a szavazatok
legalább öt százalékával rendelkező részvényesek a napirend kiegészítésére -
a napirend részletezettségére vonatkozó szabályoknak megfelelő - javaslatot
tesznek, a megjelölt kérdést napirendre tűzöttnek kell tekinteni, ha a
javaslatot a közgyűlési meghívó kézhezvételétől számított nyolc napon belül
közlik a tagokkal és az igazgatósággal.
(2)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (9) szerinti szöveggel lép hatályba.
Ha a nyilvánosan működő részvénytársaságban együttesen a szavazatok
legalább egy százalékával rendelkező részvényesek a napirend kiegészítésére
vonatkozó - a napirend részletezettségére vonatkozó szabályoknak megfelelő -
javaslatot vagy a napirenden szereplő vagy arra felveendő napirendi ponttal
kapcsolatos határozattervezetet a közgyűlés összehívásáról szóló hirdetmény
megjelenésétől számított nyolc napon belül közlik az igazgatósággal, az
igazgatóság a kiegészített napirendről, a részvényesek által előterjesztett
határozattervezetekről a javaslat vele való közlését követően hirdetményt tesz
közzé. A hirdetményben megjelölt kérdést napirendre tűzöttnek kell tekinteni.
(3) Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a napirend
kiegészítését az e törvényben meghatározottnál nagyobb arányú szavazati
joghoz köti vagy amely e jog gyakorlására az e törvényben meghatározottnál
rövidebb határidőt szab.
88. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:260. § [Szavazáshoz való jog]
(1) A részvény a névértékével arányos mértékű szavazati jogot biztosít.
Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely az e törvényben
meghatározott eseteken kívül egyes részvényekhez többletszavazati jogot fűz.
(2) Nem gyakorolhatja szavazati jogát a részvényes, amíg esedékes vagyoni
hozzájárulását nem teljesítette.
3:261. § [Részvényesek részére történő kifizetés feltételei]
(1)
1
1 Módosította: 2015. évi CI. törvény 50. § b).
A részvénytársaság saját tőkéjéből a részvényes javára, annak tagsági
jogviszonyára figyelemmel kifizetést a részvénytársaság fennállása során az e
törvényben meghatározott esetekben és - az alaptőke leszállításának esetét
kivéve - az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad
eredménytartalékból teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a
részvénytársaság saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem
érné el a részvénytársaság alaptőkéjét, továbbá ha a kifizetés veszélyeztetné a
társaság fizetőképességét.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában kifizetésnek minősül minden pénzbeli és
nem pénzbeli vagyoni juttatás, kivéve az ingyenesen vagy kedvezményesen
juttatott dolgozói részvény, valamint az alaptőkén felüli vagyon alaptőkévé
alakításával felemelt alaptőkéből ellenérték nélkül juttatott részvény juttatása.
(3) Kamatozó részvény kivételével a részvénytársaság kamatot a részvény
után nem fizethet.
(4)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (10) szerinti szöveggel lép hatályba.
A zártkörűen működő részvénytársaságnak együttesen a szavazatok
legalább öt százalékával rendelkező részvényesei, a nyilvánosan működő
részvénytársaságnak együttesen a szavazatok legalább egy százalékával
rendelkező részvényesei, valamint a részvénytársaság azon hitelezői, akiknek
a kifizetés időpontjában még nem esedékes követelése eléri az alaptőke tíz
százalékát, a kifizetéstől számított egyéves jogvesztő határidő lejártáig a
költségek megelőlegezésével egyidejűleg kérhetik a nyilvántartó bíróságtól
könyvvizsgáló kirendelését a kifizetés jogszerűségének megvizsgálása
céljából.
(5)
3
3 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (10) szerinti szöveggel lép hatályba.
Azokat a kifizetéseket, amelyeket az (1) bekezdés rendelkezései ellenére
teljesítettek, a részvénytársaság felszólítására a társaság részére vissza kell
fizetni, feltéve, hogy a társaság bizonyítja, hogy a részvényes a kifizetés
feltételei fennállásának hiányáról tudott vagy tudnia kellett.
(6) E § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a részvényes javára nem
tagsági viszonyon alapuló kifizetésekre is, ha azok összeegyeztethetetlenek a
felelős társasági gazdálkodás követelményeivel.
3:262. § [Osztalék]
(1) A részvénytársaságnak a felosztható és a közgyűlés által felosztani
rendelt eredményéből a részvényest részvénye névértékével arányos osztalék
illeti meg. Osztalékra az a részvényes jogosult, aki az osztalékfizetésről döntő
közgyűlés időpontjában a részvénykönyvben szerepel. Az osztalék akkor
teljesíthető nem pénzbeli juttatás formájában, ha erre az alapszabály
lehetőséget ad. A részvényes az osztalékra a már teljesített vagyoni
hozzájárulása alapján jogosult.
89. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazására az alapszabályban az egyes
részvényosztályokra meghatározott jogok figyelembevételével kerülhet sor.
3:263. § [Osztalékelőleg]
(1) A közgyűlés vagy az alapszabály felhatalmazása alapján az igazgatóság
két, egymást követő beszámoló elfogadása közötti időszakban osztalékelőleg
fizetéséről határozhat, ha
a) a közbenső mérleg alapján megállapítható, hogy a társaság rendelkezik
osztalék fizetéséhez szükséges fedezettel;
b)
1
1 Módosította: 2015. évi CI. törvény 50. § c), 2016. évi LXXVII. törvény 23. §.
a kifizetés nem haladja meg a közbenső mérlegben kimutatott adózott
eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék összegét; és
c) a társaságnak a helyesbített saját tőkéje a kifizetés folytán nem csökken
az alaptőke összege alá.
(2) Osztalékelőleg fizetéséről az igazgatóság javaslata alapján lehet
határozni. Ha a társaságnál felügyelőbizottság működik, az igazgatóság
javaslatához a felügyelőbizottság jóváhagyása szükséges.
(3) Ha az osztalékelőleg kifizetését követően elkészülő éves beszámolóból az
állapítható meg, hogy osztalékfizetésre nincs lehetőség, az osztalékelőleget a
részvényesek a társaság felhívására kötelesek visszafizetni.
3:264. § [A vagyonszerzés feltételei]
(1) A nyilvánosan működő részvénytársaság nyilvántartásba vételétől
számított két éven belül a társaság és a részvényes közötti vagyonátruházási
szerződés létrejöttéhez - feltéve, hogy a társaság által teljesítendő
ellenszolgáltatás elérné az alaptőke egytizedét - a közgyűlés előzetes
jóváhagyó határozatára van szükség. Ennek során a nem pénzbeli vagyoni
hozzájárulás szabályait megfelelően kell alkalmazni azzal, hogy a
könyvvizsgálói vagy szakértői jelentést közzé kell tenni.
(2) A közgyűlés előzetes jóváhagyó határozatára van szükség abban az
esetben is, ha a társasággal a részvényes, illetve közeli hozzátartozója,
továbbá olyan személy köt szerződést, amelyben a részvényes többségi
befolyással rendelkezik.
(3) Nincs szükség a közgyűlés előzetes jóváhagyására a társaság
tevékenységi körébe tartozó szokásos nagyságrendű szerződésekkel, a
hatósági határozattal és hatósági árverés útján történő tulajdonszerzéssel,
valamint a tőzsdei ügyletekkel kapcsolatban.
(4) E § alkalmazásában részvényesnek minősül, aki a nyilvánosan működő
részvénytársasággá alakulásról szóló határozat meghozatalának időpontjában
a társaság részvényese, valamint a nyilvánosan működő részvénytársaság
bejegyzését követően az a részvényes, aki a szavazati jogok legalább tíz
százalékával rendelkezik.
3:265. § [Az eltérő szabályozás tilalma]
Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a társaság által teljesített
kifizetésekre az e fejezetben foglaltaknál a részvényesekre nézve kedvezőbb
szabályokat állapít meg.
3:266. § [Kisebbségi jogok gyakorlása]
A nyilvánosan működő részvénytársaságban a kisebbségi jogok gyakorlására
együttesen a szavazatok legalább egy százalékával rendelkező részvényesek
jogosultak.
90. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:267. § [A részvényes kötelezettségei]
(1) A részvényes köteles az általa átvett, illetve jegyzett részvények
névértékének, illetve kibocsátási értékének megfelelő pénzbeli és nem
pénzbeli vagyoni hozzájárulást a részvénytársaság rendelkezésére bocsátani.
A részvényes e kötelezettségek alól - az alaptőke leszállítás esetét kivéve -
érvényesen nem mentesíthető.
(2) A részvényes az alapszabályban meghatározott határidőn belül a
részvény névértékének, illetve kibocsátási értékének befizetésére akkor
köteles, amikor az igazgatóság az alapszabályban meghatározott feltételek
szerint erre felszólítja. A részvényes fizetési kötelezettségének a felszólítást
megelőzően is eleget tehet.
(3) Ha a részvényes részvényesi jogviszonya a vállalt vagyoni hozzájárulás
határidőben való teljesítésének elmulasztása miatt szűnt meg, és a részvényes
által átvenni vállalt, illetve jegyzett részvényekre jutó vagyoni hozzájárulás
teljesítésének kötelezettségét más személy nem vállalja át, az alaptőkét a volt
részvényes által vállalt vagyoni hozzájárulás mértékével le kell szállítani.
(4) A késedelembe esett részvényest az általa teljesített vagyoni hozzájárulás
értéke az alaptőke leszállítását követően, illetve akkor illeti meg, amikor a
helyébe lépő részvényes vagyoni hozzájárulását a részvénytársasággal
szemben teljesíti.
XXXV. Fejezet
A részvénytársaság szervezete
1. A közgyűlés
3:268. § [A közgyűlés]
(1) A részvénytársaság legfőbb szerve a közgyűlés.
(2) Nyilvánosan működő részvénytársaság esetén a közgyűlés kizárólagos
hatáskörébe tartozik a vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok,
valamint vezető állású munkavállalók hosszú távú díjazása és ösztönzési
rendszere irányelveinek meghatározása.
(3) Nyilvánosan működő részvénytársaság esetén a közgyűlés hatáskörébe
tartozó kérdésekről nem lehet közgyűlés tartása nélkül határozatot hozni.
3:269. § [A közgyűlés összehívásának általános szabályai]
A közgyűlésre szóló meghívó az általánosan kötelező tartalmi elemeken túl
tartalmazza
a) a közgyűlés megtartásának módját;
b) a szavazati jog gyakorlásához az alapszabályban előírt feltételeket;
c) a közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlés helyét
és idejét.
3:270. § [A közgyűlés kötelező összehívásának esetei]
(1) Az igazgatóság köteles nyolc napon belül - a felügyelőbizottság egyidejű
értesítése mellett - a szükséges intézkedések megtétele céljából a közgyűlést
összehívni vagy közgyűlés tartása nélkül történő határozathozatalt
kezdeményezni, ha bármely tagjának tudomására jut, hogy
91. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
a) a részvénytársaság saját tőkéje veszteség következtében az alaptőke
kétharmadára csökkent;
b) a részvénytársaság saját tőkéje az alaptőke törvényben meghatározott
minimális összege alá csökkent;
c) a részvénytársaságot fizetésképtelenség fenyegeti vagy fizetéseit
megszüntette; vagy
d) a részvénytársaság vagyona a tartozásait nem fedezi.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben a részvényesek kötelesek a
közgyűlésen vagy közgyűlés tartása nélkül olyan határozatot hozni, amely
alkalmas az (1) bekezdésben megjelölt okok megszüntetésére; vagy dönteniük
kell a társaság átalakulásáról, egyesüléséről vagy szétválásáról; ezek
hiányában a társaság megszüntetéséről. A közgyűlés ezzel kapcsolatos
határozatait három hónapon belül végre kell hajtani.
(3) Ha a közgyűlés befejezését követő három hónapon belül az összehívására
okot adó, az (1) bekezdés a) pontja szerinti körülmény változatlanul fennáll, az
alaptőkét le kell szállítani.
3:271. § [A közgyűlés összehívásának speciális szabályai zártkörűen működő
részvénytársaságnál]
(1) Zártkörűen működő részvénytársaság esetén a közgyűlést annak
kezdőnapját legalább tizenöt nappal megelőzően, a részvényeseknek küldött
meghívó útján kell összehívni.
(2) Azoknak a részvényeseknek, akik ezt kívánják, a közgyűlésre szóló
meghívót elektronikus úton kell megküldeni.
3:272. § [A közgyűlés összehívásának speciális szabályai nyilvánosan
működő részvénytársaságoknál]
(1)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (11) szerinti szöveggel lép hatályba.
Nyilvánosan működő részvénytársaság esetén a közgyűlésre szóló
meghívót a közgyűlés kezdő napját legalább harminc nappal megelőzően, a
társaság honlapján kell közzétenni. A közgyűlésre szóló meghívó tartalmazza a
napirend kiegészítésére való jog gyakorlásának feltételeit is, továbbá feltünteti
a határozattervezetek és a közgyűlés elé terjesztendő dokumentumok eredeti
és teljes terjedelmű szövege elérhetőségének helyét.
(2) Ha a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényeire tett nyilvános
vételi ajánlattal kapcsolatos részvényesi állásfoglalás miatt vagy az
eredményes nyilvános vételi ajánlattételi eljárást követően a befolyásszerző
kezdeményezésére rendkívüli közgyűlés összehívására kerül sor, a közgyűlést
annak kezdőnapját legalább tizenöt nappal megelőzően kell összehívni.
(3)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (12) szerinti szöveggel lép hatályba.
A nyilvánosan működő részvénytársaság a társaság honlapján, a
közgyűlést megelőzően legalább huszonegy nappal nyilvánosságra hozza:
a) az összehívás időpontjában meglévő részvények számára és a szavazati
jogok arányára vonatkozó összesített adatokat, ideértve az egyes
részvényosztályokra vonatkozó külön összesítéseket;
b) a napirenden szereplő ügyekkel kapcsolatos előterjesztéseket, az azokra
vonatkozó felügyelőbizottsági jelentéseket, valamint a határozati javaslatokat;
c) a képviselő útján, illetve levélben történő szavazáshoz használandó
nyomtatványokat, ha azokat közvetlenül nem küldték meg a részvényeseknek.
92. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (13) szerinti szöveggel lép hatályba.
Azoknak a részvényeseknek, akik ezt kívánják, a közzéteendő közgyűlési
anyagokat a közgyűlési anyagok nyilvánosságra hozatalával egy időben
elektronikus úton is meg kell küldeni.
3:273. § [Részvétel a közgyűlésen]
(1) A zártkörűen működő részvénytársaság közgyűlésén az a részvényes,
illetve részvényesi meghatalmazott vehet részt, akit a közgyűlés megkezdéséig
a részvénykönyvbe bejegyeztek. Ha az alapszabály rendelkezik arról az
időpontról, ameddig a fenti bejegyzésre sor kerülhet, ezt az időpontot nem
lehet a közgyűlés kezdő napját megelőző második munkanapnál korábban
meghatározni; semmis az alapszabály ettől eltérő rendelkezése.
(2) Nyilvánosan működő részvénytársaság közgyűlésén az a részvényes,
illetve részvényesi meghatalmazott vehet részt, akit legkésőbb a közgyűlés
kezdőnapját megelőző második munkanapon bejegyeztek a részvénykönyvbe.
Az alapszabály ettől eltérő rendelkezése semmis.
(3) A közgyűlésen a részvényesi jogok gyakorlására az a személy jogosult,
akinek nevét - lezárásának időpontjában - a részvénykönyv tartalmazza. A
részvénynek a közgyűlés kezdőnapját megelőző átruházása nem érinti a
részvénykönyvbe bejegyzett személynek azt a jogát, hogy a közgyűlésen részt
vegyen és az őt mint részvényest megillető jogokat gyakorolja.
(4)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (14) szerinti szöveggel lép hatályba.
Ha a nyilvánosan működő részvénytársaság alapszabálya megengedi,
hogy a részvényes szavazati jogát a közgyűlést megelőzően postai úton
gyakorolja, e jog gyakorlását érvényesen csak olyan feltételhez kötheti, amely
a részvényes személyazonossága megállapításához szükséges.
3:274. § [Jelenléti ív]
(1) A közgyűlésen megjelent részvényesekről jelenléti ívet kell készíteni,
amelyen fel kell tüntetni a részvényes, illetve képviselője nevét és lakóhelyét
vagy székhelyét, részvényei számát és az őt megillető szavazatok számát,
valamint a közgyűlés időtartama alatt a jelenlévők személyében bekövetkezett
változásokat.
(2) A jelenléti ívet a közgyűlés elnöke és a jegyzőkönyvvezető aláírásával
hitelesíti.
3:275. § [Határozatképesség]
(1) Ha a közgyűlés nem határozatképes, a megismételt közgyűlés az eredeti
napirenden szereplő ügyekben a jelenlévők által képviselt szavazati jog
mértékétől függetlenül határozatképes, ha azt az eredeti időpontot zártkörű
részvénytársaság esetén legalább három, nyilvánosan működő
részvénytársaság esetén legalább tíz nappal és legfeljebb huszonegy nappal
követő időpontra hívják össze. Az alapszabály három, illetve tíz napnál
rövidebb és huszonegy napnál hosszabb összehívási határidőt előíró
rendelkezése semmis.
(2) A közgyűlés egy alkalommal, legfeljebb harminc napra felfüggesztheti
ülését.
(3) A felfüggesztett ülés folytatásaként megtartott közgyűlésen a
határozatképességet ugyanúgy kell vizsgálni, mint a közgyűlés
megkezdésekor. Nyilvánosan működő részvénytársaságok esetén az
alapszabály ettől eltérő rendelkezése semmis.
93. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) A felfüggesztett ülés folytatásaként megtartott közgyűlés esetén a
közgyűlés összehívására és a közgyűlés tisztségviselőinek megválasztására
vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni.
3:276. § [A határozathoz szükséges többség]
(1) A közgyűlés legalább háromnegyedes szótöbbséggel határozhat az
alapszabály módosításáról, a társaság működési formájának
megváltoztatásáról, a társaság átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról,
jogutód nélküli megszűnéséről, valamint az alaptőke leszállításáról.
(2) Ha az alapszabály módosítására az alaptőke felemeléséről vagy
leszállításáról hozott közgyűlési határozat végrehajtásával összefüggésben, az
alaptőke nagyságának meghatározása céljából kerül sor, a közgyűlésnek az
alapszabály módosítására vonatkozó jóváhagyó határozata az alaptőke
felemelésével vagy leszállításával összefüggő közgyűlési határozat
elfogadásával megadottnak tekintendő.
(3) A nyilvánosan működő részvénytársaság esetében a létesítő okirat
módosításához szükséges egyhangú határozathozatalra vonatkozó
rendelkezést nem kell alkalmazni.
3:277. § [Közgyűlési határozathoz való hozzájárulás]
(1) A közgyűlés olyan határozata, amely valamely részvénysorozathoz
kapcsolódó jogot hátrányosan módosít, akkor hozható meg, ha ahhoz az
érintett részvénysorozatok részvényesei az alapszabályban meghatározott
módon külön is hozzájárulnak. Ennek során a részvényhez fűződő szavazati jog
esetleges korlátozására vagy kizárására vonatkozó rendelkezések - ide nem
értve a saját részvényhez kapcsolódó szavazati jog gyakorlásának tilalmát -
nem alkalmazhatók.
(2) Semmis a nyilvánosan működő részvénytársaság alapszabályának az (1)
bekezdésben foglalt szabálytól eltérő rendelkezése.
3:278. § [Jegyzőkönyv]
(1) A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza
a) a részvénytársaság cégnevét és székhelyét;
b) a közgyűlés megtartásának módját, helyét és idejét;
c) a közgyűlés levezető elnökének, a jegyzőkönyvvezetőnek, a jegyzőkönyv
hitelesítőjének és a szavazatszámlálóknak a nevét;
d) a közgyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket, az elhangzott
indítványokat;
e)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (15) szerinti szöveggel lép hatályba.
a határozati javaslatokat, minden határozat esetében azon részvények
számát, amelyek tekintetében érvényes szavazat leadására került sor, az ezen
szavazatok által képviselt alaptőke részesedés mértékét, a leadott szavazatok
és ellenszavazatok, valamint a szavazástól tartózkodók számát.
(2) A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyvvezető és a közgyűlés levezető elnöke írja
alá, és egy erre megválasztott, jelen lévő részvényes hitelesíti.
(3) A részvénytársaság igazgatósága köteles a közgyűlési jegyzőkönyvet,
valamint a jelenléti ívet saját dokumentumai között elhelyezni és megőrizni.
(4) A nyilvánosan működő részvénytársaság igazgatósága a közgyűlési
jegyzőkönyvet és a jelenléti ívet a közgyűlés befejezését követő harminc napon
belül köteles a nyilvántartó bíróságnak benyújtani.
94. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(5) Bármely részvényes a közgyűlési jegyzőkönyv másolatának vagy a
jegyzőkönyv egy részét tartalmazó kivonatának a kiadását kérheti az
igazgatóságtól.
3:279. § [Határozatok nyilvánosságra hozatala]
A nyilvánosan működő részvénytársaság a közgyűlésen hozott határozatokat
köteles nyilvánosságra hozni.
3:280. § [Konferencia-közgyűlés feltételei]
(1) Ha az alapszabály lehetővé teszi, hogy a részvényesek személyes
megjelenés helyett elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével vegyenek
részt a közgyűlésen, a részvényesek szabadon döntenek saját részvételük
módjáról. Azoknak a részvényeseknek, akik a közgyűlésen történő
megjelenéssel vesznek részt, e szándékukat legalább öt nappal a közgyűlés
napja előtt be kell jelenteniük a részvénytársaságnak. Azokat a
részvényeseket, akik e szándékukról a részvénytársaságot határidőben nem
tájékoztatják, úgy kell tekinteni, mint akik a közgyűlésen elektronikus hírközlő
eszköz igénybe vételével vesznek részt.
(2) Az elektronikus hírközlő eszköz igénybe vételével összefüggésben a
részvénytársaságnál felmerülő költségeket a részvénytársaság viseli, azok a
részvényesekre nem háríthatók át.
(3) Nem tartható konferencia-közgyűlés, ha az ellen a szavazatok legalább öt
százalékával együttesen rendelkező részvényesek a közgyűlési meghívó
kézhezvételétől vagy a hirdetmény közzétételétől számított öt napon belül - az
ok megjelölésével - írásban tiltakoznak, és egyben kérik a közgyűlés
hagyományos módon történő megtartását.
3:281. § [Konferencia-közgyűlés lebonyolítása]
(1) A konferencia-közgyűlés megnyitása előtt a közgyűlésen közvetlen
személyes jelenléttel részt venni kívánó részvényesek részvényesi
jogosultságát a részvénykönyv adatai alapján ellenőrizni kell. Alapszabályban
vagy annak felhatalmazása alapján közgyűlési határozatban kell rendelkezni
arról, hogy a közgyűlésen telekommunikációs kapcsolat útján részt vevő
részvényesek személyazonossága miként ellenőrizendő, rendelkezni kell
továbbá a szavazás módjáról és eredményének hiteles megállapításáról, a
közgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról, valamint a részvényest
megillető felszólalási és javaslattételi jog gyakorlásának feltételeiről.
(2) A konferencia-közgyűlésen elhangzottakat és a hozott határozatokat
hiteles módon úgy kell rögzíteni, hogy azok utóbb is ellenőrizhetőek legyenek.
Ha a közgyűlésen elhangzottakról felvétel készült, a felvétel alapján
jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet az igazgatóság hitelesít.
2. Az ügyvezetés
3:282. § [Az igazgatóság összetétele, eljárása]
(1) A részvénytársaság ügyvezetését az igazgatóság látja el. Az igazgatóság
három természetes személy tagból áll. Semmis az alapszabály azon
rendelkezése, amely háromnál kevesebb tagú igazgatóság felállítását írja elő.
(2) Az igazgatóság elnökét maga választja tagjai közül.
95. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (16) szerinti szöveggel lép hatályba.
Az igazgatóság jogait és feladatait testületként gyakorolja. Az
igazgatóság tagjai képviseleti jogának korlátozása, megosztása, és
nyilatkozatának feltételhez vagy jóváhagyáshoz kötése harmadik személyekkel
szemben nem hatályos.
(4) Az igazgatóság határozatait a jelenlévők szótöbbségével hozza. Az
alapszabály ennél alacsonyabb határozathozatali arányt előíró rendelkezése
semmis.
3:283. § [Igazgatóság jogait gyakorló vezérigazgató]
Zártkörűen működő részvénytársaság alapszabályának rendelkezése esetén
az igazgatóság jogait vezető tisztségviselőként vezérigazgató gyakorolja.
3:284. § [Jelentés előterjesztése]
(1) Az igazgatóság az ügyvezetésről, a társaság vagyoni helyzetéről és
üzletpolitikájáról legalább évente egyszer a közgyűlés, ha a
részvénytársaságnál felügyelőbizottság működik, legalább háromhavonta a
felügyelőbizottság részére jelentést készít.
(2) Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely az igazgatóság jelentés
előterjesztésére irányuló kötelezettségét kizárja vagy korlátozza.
3:285. § [Nyilvánosan működő részvénytársaságok egységes irányítási
rendszerben]
(1) Nyilvánosan működő részvénytársaság alapszabályának rendelkezése
esetén igazgatóság és felügyelőbizottság helyett egységes irányítási rendszert
megvalósító igazgatótanács működhet. Az igazgatótanács látja el az
igazgatóság és a felügyelőbizottság törvényben meghatározott feladatait.
(2) E törvénynek az igazgatóságra vonatkozó szabályait az igazgatótanácsra
megfelelően alkalmazni kell.
3:286. § [Az igazgatótanács összetétele]
(1) Az igazgatótanács öt természetes személy tagból áll. Elnökét maga
választja tagjai közül. Semmis az alapszabály azon rendelkezése, amely ötnél
kevesebb tagú igazgatótanács felállítását írja elő.
(2) Az igazgatótanács tagjai többségének - a (3) bekezdésben foglalt
kivétellel - független személynek kell lennie. Semmis az alapszabály olyan
rendelkezése, amely a független tagok arányát alacsonyabban határozza meg.
(3) Ha a részvénytársaság elismert vállalatcsoporthoz tartozó ellenőrzött
társaság, az igazgatótanács tagjai többségének függetlenségére vonatkozó
előírást nem kell alkalmazni.
3:287. § [Az igazgatótanács tagjainak függetlensége]
(1) Függetlennek minősül az igazgatótanács tagja, ha a részvénytársasággal
az igazgatótanácsi tagságán és a társaság szokásos tevékenységébe tartozó,
az igazgatótanácsi tag szükségleteit kielégítő ügyleten alapuló jogviszonyon
kívül más jogviszonyban nem áll.
(2) Nem minősül függetlennek az igazgatótanács tagja, ha
a) a részvénytársaság munkavállalója vagy volt munkavállalója, e
jogviszonyának megszűnésétől számított öt évig;
b) a részvénytársaság vagy vezető tisztségviselői számára és javára
ellenérték fejében szakértői vagy más megbízási jogviszony alapján
tevékenységet folytat;
96. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
c) a részvénytársaság olyan részvényese, aki közvetve vagy közvetlenül a
leadható szavazatok legalább harminc százalékát birtokolja vagy ilyen
személynek közeli hozzátartozója vagy élettársa;
d) közeli hozzátartozója vagy élettársa a részvénytársaság nem független
vezető tisztségviselőjének vagy vezető állású munkavállalójának;
e) a részvénytársaság eredményes működése esetén igazgatótanácsi tagsága
alapján vagyoni juttatásra jogosult, vagy az igazgatótanácsi tagságért járó
díjon kívül bármilyen javadalmazásban részesül a részvénytársaságtól, illetve
a részvénytársasághoz kapcsolt vállalkozástól;
f) az igazgatótanács nem független tagjával egy másik gazdasági
társaságban olyan jogviszonyban áll, amely alapján a nem független tagnak
irányítási, ellenőrzési joga van;
g) a részvénytársaság könyvvizsgálója vagy a könyvvizsgáló társaság tagja,
illetve alkalmazottja e jogviszony megszűnésétől számított három évig;
h) vezető tisztségviselő vagy vezető állású munkavállaló egy olyan gazdasági
társaságban, amelynek független igazgatótanácsi tagja egyben a nyilvánosan
működő részvénytársaság vezető tisztségviselője.
(3) Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a függetlenség
követelményeit az (1)-(2) bekezdésben meghatározottaknál enyhébben
határozza meg.
3:288. § [Munkavállalói részvétel az igazgatótanácsban]
(1) Ha a nyilvánosan működő részvénytársaságnál igazgatótanács működik,
az igazgatótanácsnak és az üzemi tanácsnak kell megállapodnia a
munkavállalói részvételből eredő jogok gyakorlásának módjáról.
(2) Az (1) bekezdés alapján létrejött megállapodásra a szerződések általános
szabályait kell megfelelően alkalmazni.
3:289. § [Felelős társaságirányítási jelentés]
(1) A nyilvánosan működő részvénytársaság igazgatósága köteles az éves
rendes közgyűlés elé terjeszteni a részvénytársaság társaságirányítási
gyakorlatát bemutató, az adott tőzsde szereplői számára előírt módon
elkészített jelentést.
(2) A jelentés elfogadásáról a közgyűlés dönt. A közgyűlés határozatát és az
elfogadott jelentést a részvénytársaság honlapján közzé kell tenni.
(3) Semmis az alapszabály azon rendelkezése, amely e § rendelkezéseitől
eltér.
3. Felügyelőbizottság, auditbizottság, könyvvizsgáló
3:290. § [A részvénytársaság felügyelőbizottsága]
(1) Nyilvánosan működő részvénytársaságnál - a gazdasági társaságok közös
szabályaiban meghatározott eseteken kívül - felügyelőbizottság választása
akkor is kötelező, ha a társaság nem egységes irányítási rendszerben
működik. Az igazgatótanács független tagjainak arányára és függetlenségére
vonatkozó szabályokat ebben az esetben a felügyelőbizottságra kell
alkalmazni.
(2) Nyilvánosan működő részvénytársaságnál ügydöntő felügyelőbizottság
nem működhet.
97. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Zártkörűen működő részvénytársaságnál, ha a szavazati jogok legalább öt
százalékával együttesen rendelkező részvényesek ezt kérik, a
felügyelőbizottságot létre kell hozni.
(4) Az alapszabály e §-ba ütköző rendelkezése semmis.
3:291. § [Auditbizottság]
(1) Nyilvánosan működő részvénytársaságnál kötelező auditbizottság
létrehozása, amely a felügyelőbizottságot, illetve az igazgatótanácsot a
pénzügyi beszámolórendszer ellenőrzésében, a könyvvizsgáló kiválasztásában
és a könyvvizsgálóval való együttműködésben segíti.
(2) Az auditbizottságot a közgyűlés a felügyelőbizottság vagy az
igazgatótanács független tagjai közül választja. Az auditbizottság legalább egy
tagjának számviteli vagy könyvvizsgálói szakképesítéssel kell rendelkeznie.
(3) Semmis az alapszabály azon rendelkezése, amely az (1) és a (2)
bekezdésben foglalt szabályoktól eltér.
(4) Az auditbizottság három tagból áll. Semmis az alapszabály azon
rendelkezése, amely háromnál kevesebb tagú auditbizottság felállítását írja
elő.
3:292. § [Könyvvizsgáló]
Részvénytársaságnál állandó könyvvizsgáló működik; nyilvánosan működő
részvénytársaság alapszabályának ettől eltérő rendelkezése semmis.
XXXVI. Fejezet
Az alaptőke felemelése
1. Az alaptőke felemelésének közös szabályai
3:293. § [Alaptőke-emelésről szóló határozat]
(1) A részvénytársaság alaptőkéjének felemeléséről a közgyűlés határoz.
Különböző alaptőke-emelési módok szerinti alaptőke-emelés egyidejűleg is
elhatározható.
(2) Az alaptőke felemelését elhatározó közgyűlési határozat érvényességének
feltétele, hogy a tőkeemeléssel - az alapszabályban foglaltak szerint -
érintettnek minősülő részvényfajta, illetve részvényosztály részvényesei az
alapszabályban meghatározott módon az alaptőke felemeléséhez külön
hozzájáruljanak. Ennek során a részvényhez fűződő szavazati jog esetleges
korlátozására vagy kizárására vonatkozó rendelkezések - ide nem értve a saját
részvényhez kapcsolódó szavazati jog gyakorlásának tilalmát - nem
alkalmazhatók.
(3) Semmis a nyilvánosan működő részvénytársaság alapszabályának a (2)
bekezdésbe ütköző rendelkezése.
3:294. § [Az igazgatóság felhatalmazása alaptőke-emelésre]
(1) A részvénytársaság közgyűlése felhatalmazhatja az igazgatóságot az
alaptőke felemelésére. A felhatalmazásban meg kell határozni a legmagasabb
összeget, amelyre az igazgatóság a részvénytársaság alaptőkéjét felemelheti,
és azt a legfeljebb ötéves időtartamot, amely alatt az alaptőke-emelésre sor
kerülhet.
98. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az igazgatóságnak az alaptőke felemelésére történő felhatalmazása
esetén az igazgatóság dönt az alaptőke felemelésével kapcsolatos, e törvény
vagy az alapszabály szerint egyébként a közgyűlés hatáskörébe tartozó
kérdésekről is.
2. Alaptőke-emelés új részvények forgalomba hozatalával
3:295. § [Az alaptőke-emelés előfeltétele]
A részvénytársaság alaptőkéjét új részvények forgalomba hozatalával akkor
emelheti fel, ha korábban forgalomba hozott valamennyi részvényének
névértékét, illetve kibocsátási értékét befizették, és a nem pénzbeli vagyoni
hozzájárulást maradéktalanul a részvénytársaság rendelkezésére bocsátották.
3:296. § [A közgyűlési határozat]
(1) Az alaptőkének új részvények forgalomba hozatalával történő
felemeléséről szóló közgyűlési határozatban meg kell határozni
a) az alaptőke-emelés módját;
b) az alaptőke-emelés összegét vagy legkisebb tervezett összegét;
c) az alaptőke-emeléshez kapcsolódó alapszabály-módosítás tervezetét, ezen
belül a kibocsátandó új részvények számát, sorozatát, illetve a sorozatba
tartozó részvények fajtájához, részvényosztályához, részvénysorozatához
kapcsolódó jogokat, a részvények előállításának módját, névértékét, illetve
kibocsátási értékét, és a részvények névértéke vagy kibocsátási értéke
befizetésének feltételeit;
d) a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás tárgyát, értékét, az ellenében adandó
részvények számát és egyéb jellemzőit, a hozzájárulást szolgáltató nevét
(cégét), lakóhelyét, székhelyét és az előzetes értékelést végző könyvvizsgáló
nevét, székhelyét (lakóhelyét), a szolgáltatás időpontját;
e) a részvények átvételére vonatkozó nyilatkozat megtételére rendelkezésre
álló időtartamot vagy jegyzési határidőt.
(2) Az új részvények zártkörű forgalomba hozatalával történő
alaptőke-emelést elrendelő közgyűlési határozatban meg kell jelölni azokat a
személyeket, akiket a közgyűlés feljogosít a részvények átvételére azzal a
feltétellel, hogy az arra jogosultak jegyzési elsőbbségükkel nem élnek. A
közgyűlési határozatban meg kell jelölni az egyes személyek által átvehető
részvények számát.
(3) A részvények átvételére olyan személy jelölhető ki, aki a részvények
átvételére és azok ellenértékének szolgáltatására vonatkozó előzetes
kötelezettségvállalási nyilatkozatot tett. A részvénytársaság a
kötelezettségvállaló nyilatkozatban foglaltaktól nem térhet el.
(4) A vagyoni hozzájárulások teljesítésének módjára, esedékességére, a
késedelem jogkövetkezményeire, a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás
értékelésére és az annak értékéért viselt felelősségére vonatkozó szabályokat
megfelelően alkalmazni kell.
(5) Nyilvánosan működő részvénytársaság esetén a nem pénzbeli vagyoni
hozzájárulás értékeléséről szóló könyvvizsgálói vagy szakértői jelentést közzé
kell tenni.
3:297. §
1
1 A 2013. évi CXXXV. törvény 41. § szerinti szöveggel lép hatályba.
[Elsőbbségi jog gyakorlása]
99. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A közgyűlés az alapszabályban meghatározott feltételek szerint jogosult
jegyzési jogot biztosító kötvények kibocsátásáról határozni, amelyek az
alaptőke új részvények forgalomba hozatalával történő felemelése esetén a
részvények átvételére, illetve jegyzésére vonatkozó elsőbbséget biztosítanak a
kötvény jogosultjának.
(2) Az alaptőke pénzbeli hozzájárulás ellenében történő felemelése esetén a
részvényesek, valamint az átváltoztatható, illetve jegyzési jogot biztosító
kötvények tulajdonosai a részvények átvételére elsőbbségi joggal
rendelkeznek. Az elsőbbségi jog gyakorlására jogosultak sorrendjét és az
elsőbbségi jog gyakorlására rendelkezésre álló időtartamot az alapszabályban
kell szabályozni.
(3) Az elsőbbségi jog gyakorlására a részvénytársaság legalább tizenöt napos
határidőt köteles biztosítani.
(4) A részvénytársaság köteles az alapszabályban meghatározott módon
tájékoztatni a részvényeseket, továbbá az átváltoztatható és a jegyzési jogot
biztosító kötvények tulajdonosait a megszerezhető részvények névértékéről,
illetve kibocsátási értékéről, a jog érvényesítésére nyitva álló időszak kezdő-
és záró napjáról és a jog gyakorlásának módjáról.
(5) Az átváltozó kötvény előre meghatározott objektív ok alapján alakul át
részvénnyé, ennek megfelelően tulajdonosa számára elsőbbségi jogot nem
biztosít
3:298. § [Alapszabály-módosítás]
(1) Ha az alaptőke-emelést elhatározó közgyűlés az alapszabályt az
alaptőkeemeléssel összefüggésben - a részvények átvételére vonatkozó
kötelezettségvállalások, illetve a részvényjegyzés eredményétől függően - a
nyilatkozat megtételére rendelkezésre álló határidő lejártának, illetve a
jegyzés lezárásának napján beálló hatállyal módosítja, az alaptőkeemeléssel
kapcsolatban újabb közgyűlés tartására nincs szükség.
(2) Ha feltételes alapszabály módosításra nem került sor, vagy az
alaptőke-emelés során olyan kérdésben kell a közgyűlésnek határoznia,
amelyre vonatkozóan a feltételes alapszabály-módosítás nem vagy nem
megfelelő rendelkezést tartalmaz, az alapszabály módosításáról a
közgyűlésnek a részvények átvételére vonatkozó nyilatkozat megtételére
rendelkezésre álló határidő leteltét vagy a jegyzés eredményes lezárását
követő hatvan napon belül kell határoznia.
(3) Az alaptőke felemelésével forgalomba hozott új részvény első ízben az
alaptőke-emelés bejegyzésének üzleti éve után járó osztalékra jogosít.
3:299. § [Alaptőke-emelés meghiúsulása]
(1) Az alaptőke-emelés meghiúsul, ha az alaptőke-emelés tervezett
összegének, illetve legkisebb összegének megfelelő névértékű, illetve
kibocsátási értékű részvények átvételére az arra jogosultak nem vállaltak
kötelezettséget, illetve a részvényeket nem jegyezték le.
(2) Az alaptőke-emelés meghiúsulását a részvény átvételére vonatkozó
kötelezettségvállalás teljesítésére előírt határidő (a továbbiakban: jegyzési
határidő) lejártát követő harminc napon belül be kell jelenteni a nyilvántartó
bíróságnak.
3. Alaptőke-emelés az alaptőkén felüli vagyon terhére
100. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:300. § [Az alaptőke-emelés előfeltételei]
A részvénytársaság alaptőkéjét alaptőkén felüli vagyonával vagy annak egy
részével felemelheti, ha az előző üzleti évre vonatkozó beszámolójának
mérlege vagy a tárgyévi közbenső mérlege szerint a társaság rendelkezik
olyan alaptőkén felüli vagyonnal, amely alaptőke-emelésre fordítható, és a
részvénytársaság alaptőkéje a tőkeemelést követően sem haladja meg a
helyesbített saját tőke összegét. Az alaptőkén felüli vagyon mértékét a
beszámoló vagy közbenső mérleg a mérleg fordulónapját követő hat hónapon
belül igazolja.
3:301. § [Az alaptőke-emelés végrehajtása]
(1) Az alaptőke-emelésről szóló közgyűlési határozatban módosítani kell az
alapszabályt, és meg kell határozni, hogy az alaptőke-emelés végrehajtása új
részvények előállításával, a részvények felülbélyegzésével vagy kicserélésével
történik.
(2) A felemelt alaptőkét megtestesítő részvények a részvénytársaság
részvényeseit ellenérték nélkül, részvényeik névértékének arányában illetik
meg.
4. Alaptőke-emelés dolgozói részvények forgalomba hozatalával
3:302. § [A dolgozói részvény kibocsátásának szabályai]
(1) Dolgozói részvény kibocsátása esetén a részvénytársaság által fedezendő
ellenértéket a részvénytársaság alaptőkén felüli vagyonából kell fedezni.
(2) A dolgozói részvények forgalomba hozatalával történő tőkeemelésre az új
részvények zártkörű fogalomba hozatalával kapcsolatos, illetve az alaptőkén
felüli vagyon terhére történő tőkeemelés szabályait megfelelően alkalmazni
kell.
5. Alaptőke-emelés átváltoztatható kötvények részvénnyé alakításával
3:303. §
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (17) szerinti szöveggel lép hatályba.
[Feltételes alaptőke-emelés]
(1) A részvénytársaság feltételes alaptőke-emelést határozhat el
átváltoztatható vagy átváltozó kötvények forgalomba hozatalával.
(2) A forgalomba hozott átváltoztatható vagy átváltozó kötvények
névértékének összege nem haladhatja meg a részvénytársaság alaptőkéjének
felét.
(3) Az átváltoztatható kötvényt az alapszabályban meghatározott feltételek
szerint a kötvényes kérésére részvénnyé kell átalakítani. Az átváltozó kötvény
a kötvényben meghatározott feltétel bekövetkezése esetén alakul át
részvénnyé.
(4) A feltételes alaptőke-emelést elhatározó közgyűlési határozatban meg
kell határozni
a) azt, hogy a kötvény kibocsátása zártkörűen vagy nyilvánosan történik;
b) a kibocsátandó kötvények számát, névértékét, illetve kibocsátási értékét,
a kötvények sorozatát, a jegyzés helyét és idejét;
c) a kötvények részvénnyé történő átalakításának vagy átalakulásának
feltételeit, időpontját;
101. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
d) a kötvény futamidejét, a kamat vagy egyéb hozam megfizetésének
feltételeit;
e) kötvény zártkörű kibocsátása esetén a kötvények átvételére jogosult
személyeket és az általuk jegyezhető kötvények számát, névértékét,
kibocsátási értékét és sorozatát.
3:304. § [A kötvénykibocsátás következményei]
(1) Eredményes kötvénykibocsátás esetén a közgyűlés köteles a
kötvényjegyzésre rendelkezésre állt határidő lejártát követő hatvan napon
belül módosítani az alapszabályt.
(2) Ha a kötvényjegyzés eredménytelen volt, az igazgatóság köteles a
kötvényjegyzés lezárásától számított harminc napon belül e tényt a
nyilvántartó bíróságnak bejelenteni.
3:305. §
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (18) szerinti szöveggel lép hatályba.
[Kötvény helyett részvény igénylése és a kötvény részvénnyé
történő átváltozása]
(1) Az átváltoztatható kötvény tulajdonosa a kötvény futamidején belül, a
közgyűlés által meghatározott időtartam alatt írásban - nyomdai úton
előállított kötvények esetén a kötvényeknek az igazgatóság részére történő
benyújtásával - kötvényei helyébe részvényt igényelhet.
(2) Az átváltoztatható kötvény átváltoztatásáról szóló nyilatkozat
megtételével, az átváltozó kötvény átváltozására előírt feltétel bekövetkeztével
a kötvénytulajdonos jogosulttá válik részvényutalványra.
(3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés megtételére rendelkezésre álló
időtartam lejártát vagy az átváltozó kötvény átváltozására előírt feltétel
bekövetkeztét követően az igazgatóság - az átváltozó kötvény esetén a feltétel
bekövetkeztének megállapítása mellett - haladéktalanul intézkedik az
alaptőke-emelés nyilvántartásba történő bejegyzése iránt azzal, hogy az
alapszabály módosítására nincs szükség. Az alaptőke-emelés során a
nyilvántartásba vételre és a részvény kiadására, jóváírására vonatkozó
rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.
6. A felemelt alaptőkének megfelelő részvények előállítása
3:306. § [Alaptőke-emelés nyomdai úton előállított részvényekkel]
(1) Nyomdai úton előállított részvények esetén, az alaptőke-emelés
bejegyzését követő hatvan napon belül az igazgatóságnak az alapszabályban
meghatározott módon, erre vonatkozó felhívásban kell tájékoztatnia a
részvényeseket - a tőkeemelés végrehajtásának módjától függően - a
felülbélyegzendő, illetve kicserélendő részvények átvételének és az új,
kicserélt vagy felülbélyegzett részvények átadásának helyéről és kezdő
időpontjáról.
(2) A részvények részvénytársaságnak történő átadására legalább harminc
napot kell biztosítani. A kicserélésre átadott részvényeket az igazgatóság, az
értékpapírokra vonatkozó rendelkezések szerint eljárva, a határidő leteltét
követően érvényteleníti.
102. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Ha a részvényes a felülbélyegzendő vagy kicserélendő részvényeket a
felhívásban megjelölt határidőn belül az igazgatóságnak nem adja át, az
igazgatóság a részvényeket érvénytelenné nyilvánítja. A részvények
érvénytelenítéséről szóló határozatot közzé kell tenni. Az érvénytelenné
nyilvánított részvényekkel részvényesi jogok a határozat keltétől kezdve nem
gyakorolhatók.
(4) Az érvénytelenné nyilvánított részvények helyett a részvénytársaság új
részvényeket állít elő, amelyek az érvénytelenné nyilvánított részvények
tulajdonosait illetik.
(5) Az alaptőke-emelés lebonyolításával összefüggésben a részvénytársaság
birtokában lévő részvények nem minősülnek saját részvénynek, azokkal a
részvénytársaság részvényesi jogokat nem gyakorolhat.
(6) A részvényesnek az e § alapján kiállított, új, kicserélt vagy felülbélyegzett
részvény kiadására vonatkozó igénye nem évül el.
3:307. § [Alaptőke-emelés dematerializált részvényekkel]
Dematerializált részvények esetén az igazgatóság az alaptőke-emelés
bejegyzését követő tizenöt napon belül értesíti a központi értéktárat és a
részvényes értékpapírszámla-vezetőjét az alaptőke-emelés következtében a
részvényes részvénytulajdonában beállt változásról.
XXXVII. Fejezet
Az alaptőke leszállítása
3:308. § [Az alaptőke-leszállítás esetei és korlátja]
(1) A részvénytársaság az alaptőkét leszállíthatja; az e törvényben
meghatározott esetekben az alaptőke leszállítása kötelező.
(2) A társaság alaptőkéje nem szállítható le - a (3) bekezdésben szabályozott
esetet kivéve - az alaptőke törvényben meghatározott minimális összege alá.
(3) A társaság akkor határozhat az alaptőkének az e törvényben
meghatározott minimális összege alá történő leszállításáról, ha az alaptőke
leszállításával egyidejűleg elhatározott alaptőke-emelés megtörténik, és így az
alaptőke legalább az alaptőkének az e törvényben meghatározott minimális
összegét eléri.
3:309. § [A közgyűlési határozat]
(1) Az alaptőke leszállításáról a közgyűlés dönt. Mellőzhető az alaptőke
leszállításánál a közgyűlési határozathozatal, ha a részvénytársaság
alapszabálya meghatározott feltételek bekövetkeztének esetére a részvények
bevonását és az alaptőke leszállítását az érintett részvénysorozatba tartozó
részvények kibocsátását megelőzően előírta.
(2) Az alaptőke leszállításáról döntő közgyűlést összehívó meghívónak az
általánosan kötelező tartalmi elemeken kívül tartalmaznia kell az
alaptőke-leszállítás mértékére, okára és végrehajtásának módjára vonatkozó
tájékoztatást, továbbá, ha erre sor kerül, az alaptőke feltételes leszállításának
tényét.
(3) Az alaptőke leszállításáról szóló közgyűlési határozatban meg kell jelölni:
a) azt, hogy az alaptőke leszállítása tőkekivonás vagy veszteségrendezés
érdekében vagy a részvénytársaság saját tőkéje más elemének növelése
céljából történik;
103. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
b) azt az összeget, amellyel az alaptőke csökken, valamint az
alaptőke-leszállítással érintett részvényeket; és
c) az alaptőke-leszállítás végrehajtásának módját.
(4) Az alaptőke leszállításáról szóló döntés meghozatalával egyidejűleg
rendelkezni kell az alapszabálynak a tőkeleszállítás miatt szükségessé váló
módosításáról is. Ez a közgyűlési határozat az alaptőke-leszállítás feltételeinek
teljesülése esetén válik hatályossá. Ha az alaptőke-leszállításhoz nem
szükséges közgyűlési határozat, az alapszabálynak az alaptőke csökkenése
miatt szükségessé váló módosítása az igazgatóság hatáskörébe tartozik.
(5) Az alaptőke leszállítását elhatározó közgyűlési határozat
érvényességéhez az is szükséges, hogy az alaptőke-leszállítással - az
alapszabályban foglaltak szerint - érintettnek minősülő részvényfajta vagy
részvényosztály részvényesei az alapszabályban meghatározott módon a
döntéshez külön hozzájáruljanak. Ennek során a részvényhez fűződő szavazati
jog esetleges korlátozására vagy kizárására vonatkozó rendelkezések - ide
nem értve a saját részvényhez kapcsolódó szavazati jog gyakorlásának tilalmát
- nem alkalmazhatók.
(6) Az alaptőke tőkekivonással történő leszállításakor a részvényeseket
megillető összeg megállapítása során számításba kell venni - az alaptőke
csökkenése arányában - az alaptőkén felüli vagyon összegét is. Ha a saját tőke
kevesebb, mint az alaptőke összege, az alaptőke tőkekivonással történő
leszállítása előtt először a veszteség rendezése miatti alaptőke-leszállításról
kell dönteni.
3:310. § [Az alaptőke-leszállítás módja]
(1) Az alaptőke leszállítása esetén elsőként a részvénytársaság tulajdonában
álló saját részvényeket kell bevonni.
(2) Az alaptőke leszállításának végrehajtására a részvények darabszámának
vagy névértékének csökkentésével, illetve a két módszer együttes
alkalmazásával kerülhet sor.
3:311. § [Kötelező alaptőke-leszállítás]
(1) Ha az alaptőke leszállítása e törvény szerint kötelező, az alaptőke
leszállításáról a társaság közgyűlése a kötelezettséget keletkeztető körülmény
bekövetkeztét követő hatvan napon belül köteles dönteni.
(2) Ha az alaptőkét az alaptőke törvényben meghatározott minimális összege
alá kellene leszállítani, és a részvényesek az alaptőke pótlásáról a
kötelezettséget keletkeztető körülmény bekövetkeztét követő három hónapon
belül nem gondoskodnak, a részvénytársaság közgyűlése köteles a
részvénytársaság átalakulását, egyesülését, szétválását vagy jogutód nélküli
megszűnését elhatározni.
3:312. § [Az alaptőke-leszállítás közzététele]
(1) Az igazgatóság az alaptőke leszállításáról szóló határozat meghozatalát
követő harminc napon belül köteles intézkedni a határozatnak két alkalommal
történő hirdetményi közzétételéről. A két közzététel között legalább harminc
napnak kell eltelnie.
(2) A hirdetménynek tartalmaznia kell az alaptőke leszállításáról szóló
döntés tartalmát, valamint - ha a társaság hitelezőinek biztosíték iránti
igényük lehet - a társaság hitelezőinek szóló, a hitelezők biztosíték iránti
igényének bejelentésére vonatkozó felhívást.
104. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Az ismert hitelezőknek a társaság a hirdetmény első közzétételével
egyidejűleg közvetlenül is köteles a hirdetménnyel azonos tartalmú értesítést
küldeni.
3:313. § [Biztosíték a hitelezők számára]
(1) A társasággal szemben az alaptőke leszállításáról szóló hirdetmény első
közzétételét megelőzően keletkezett követelés jogosultja megfelelő
biztosítékot igényelhet a társaságtól, kivéve, ha
a) már rendelkezik az alaptőke-leszállításhoz kapcsolódó kockázattal arányos
biztosítékkal;
b) a részvénytársaság alaptőke-leszállítás utáni pénzügyi, vagyoni helyzetére
figyelemmel a biztosítékadás indokolatlan;
c) az alaptőke leszállítására a részvénytársaság alaptőkéjén felüli lekötött
tartalék javára történő átcsoportosítás céljából kerül sor, és az
alaptőke-leszállításról hozott határozatot megelőző öt évben a társaság nem
hajtott végre tartalékképzési céllal alaptőke-leszállítást; vagy
d) az alaptőke leszállítása kötelező.
(2) Az (1) bekezdés c) pont szerinti esetben az alaptőke terhére képzett
tartalék nem haladhatja meg a részvénytársaság alaptőkéjének tíz százalékát.
Az így képzett lekötött tartalék a társasági veszteségek csökkentésére vagy
utóbb a részvénytársaság alaptőkéjének a felemelésére fordítható, tilos abból
a részvényesek javára kifizetést teljesíteni.
(3) A társaság hitelezői az alaptőke leszállításáról szóló hirdetmény második
közzétételétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül jelenthetik
be, ha a részvénytársaság alaptőkéjének leszállításával összefüggésben
biztosítékra tartanak igényt.
(4) A társaság a kérelem előterjesztésére biztosított határidő lejártát követő
nyolc napon belül köteles megfelelő biztosítékot nyújtani vagy a kérelem
elutasításáról szóló, indokolással ellátott határozatot a hitelezőnek
megküldeni. Az elutasító vagy nem megfelelő biztosíték nyújtásáról szóló
határozat felülvizsgálatát az érintett hitelező a határozat kézhezvételétől
számított nyolcnapos jogvesztő határidőn belül a nyilvántartó bíróságtól
kérheti.
(5) Az alaptőke leszállítása mindaddig nem jegyezhető be a nyilvántartásba,
amíg az arra jogosult hitelező nem kap megfelelő biztosítékot, vagy a hitelező
kérelmét elutasító bírósági határozat jogerőre nem emelkedett.
3:314. § [Az alaptőke-leszállítás meghiúsulása]
(1) Az alaptőke leszállításának meghiúsulását az igazgatóság köteles a
nyilvántartó bíróságnak harminc napon belül bejelenteni.
(2) Ha az alaptőke kötelező leszállítása meghiúsult és a meghiúsulástól
számított kilencven napon belül a részvénytársaság a kötelező tőkeleszállítás
okait nem szünteti meg, a részvénytársaság köteles az átalakulásról,
egyesülésről, szétválásról vagy jogutód nélküli megszűnéséről határozni.
3:315. § [Alaptőke-leszállítás nyomdai úton előállított részvények esetén]
(1) Nyomdai úton előállított részvények esetén a részvények darabszámát
részvények bevonásával lehet csökkenteni, míg a névérték csökkentésére a
korábban kibocsátott részvények alacsonyabb névértékű új részvényekre
történő kicserélésével vagy a korábban kibocsátott részvényeken feltüntetett
névérték felülbélyegzéssel történő megváltoztatásával kerülhet sor.
105. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az alaptőke leszállításának bejegyzését követő hatvan napon belül az
igazgatóságnak az alapszabályban meghatározott módon, erre vonatkozó
felhívásban kell tájékoztatnia a részvényeseket a bevonásra kerülő,
felülbélyegzendő, illetve kicserélendő részvények átvételének helyéről, kezdő
és záró időpontjáról, továbbá a csere céljára előállított új vagy a
felülbélyegzett részvények átadásának helyéről és kezdő időpontjáról. A
részvények átadására legalább harminc napot kell biztosítani. A bevonás miatt
vagy kicserélésre átadott részvényeket az igazgatóság az értékpapírokra
vonatkozó rendelkezések szerint eljárva, a záró időpontot követően
megsemmisíti.
(3) Ha a részvényes a bevonandó, felülbélyegzendő vagy kicserélendő
részvényeket a felhívásban megjelölt időtartamon belül az igazgatóságnak
nem adja át, az igazgatóság az érintett részvényeket érvénytelenné nyilvánítja.
A részvények érvénytelenítéséről szóló határozatot közzé kell tenni. Az
érvénytelenné nyilvánított részvényekkel részvényesi jogok a határozat
keltétől kezdve nem gyakorolhatók.
(4) Az érvénytelenné nyilvánított részvények helyett - a bevont részvények
kivételével - a részvénytársaság új részvényeket állít elő, amelyek az
érvénytelenné nyilvánított részvények tulajdonosait illetik.
(5) Az alaptőke leszállításának lebonyolításával összefüggésben a
részvénytársaság birtokában lévő részvények nem minősülnek saját
részvénynek, azokkal a részvénytársaság részvényesi jogokat nem
gyakorolhat.
(6) A részvényesnek az e § alapján kiállított, új, kicserélt vagy felülbélyegzett
részvény kiadására vonatkozó igénye nem évül el.
3:316. § [Alaptőke-leszállítás dematerializált részvények esetén]
Dematerializált részvények esetén az igazgatóság az alaptőke leszállításának
bejegyzését követő tizenöt napon belül értesíti a központi értéktárat és a
részvényes értékpapírszámla-vezetőjét az alaptőke leszállítása következtében
a részvényes részvénytulajdonában beállt változásról.
3:317. § [Kifizetés a részvényesek részére]
A részvényesnek az alaptőke-leszállítás nyilvántartásba történő bejegyzése
után szabad kifizetést teljesíteni vagy a részvényre vonatkozó, még be nem
fizetett pénzbeli, illetve még nem szolgáltatott nem pénzbeli vagyoni
hozzájárulás teljesítését elengedni.
XXXVIII. Fejezet
A részvénytársaságok átalakulására, egyesülésére és szétválására vonatkozó
külön szabályok
3:318. § [Átalakulás]
(1) Ha részvénytársaság átalakul, a részvények - az átalakulással létrejövő
jogi személy nyilvántartásba vételével - érvénytelenné válnak.
106. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A bejegyző végzés kézhezvételétől számított harminc napon belül a
jogutód vezető tisztségviselői intézkednek az érvénytelenné vált, nyomdai úton
előállított részvényeknek a jogutódhoz történő benyújtása, illetve a
dematerializált részvényeknek a központi értékpapírszámláról, illetve az
értékpapírszámlákról való kivezetése érdekében. A benyújtott nyomdai úton
előállított részvényeket a jogutód megsemmisíti. Ezekre az intézkedésekre az
alaptőke-leszállítás végrehajtására vonatkozó előírásokat kell megfelelően
alkalmazni.
3:319. §
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (19) szerinti szöveggel lép hatályba.
[Egyesülés]
Az átváltoztatható vagy átváltozó kötvény esetén az egyesüléssel létrejövő
részvénytársaságnak a kötvénytulajdonos számára olyan jogosultságokat kell
biztosítania, amelyek legalább egyenértékűek azokkal a jogosultságokkal,
amelyekkel a jogelőd gazdasági társaságban rendelkeztek, kivéve, ha a
kötvénytulajdonosok mindegyike hozzájárul jogosultsága csökkenéséhez. A
tulajdonos az egyesülő társaságok által kibocsátott átváltoztatható, átváltozó
vagy jegyzési jogot biztosító kötvény visszavásárlását is igényelheti a jogutód
részvénytársaságtól. Az e bekezdésben foglalt szabályokat nem kell
alkalmazni, ha az értékpapír kibocsátásakor előre meghatározták a
kötvénytulajdonosok helyzetét egy esetleges egyesülés esetére.
3:320. §
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (20) szerinti szöveggel lép hatályba.
[Egyesülési közgyűlések]
Ha több részvényfajta, illetve részvényosztály létezik, az egyesülést kimondó
határozat meghozatala során a közgyűlési határozathoz való hozzájárulásra
vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.
3:321. §
3
3 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (21) szerinti szöveggel lép hatályba.
[A részvénytársaság szétválása]
(1) Nyilvánosan működő részvénytársaság nem válhat szét.
(2) A részvénytársaság szétválása során a részvénytársaságok egyesülésére
vonatkozó szabályokat is alkalmazni kell.
XXXIX. Fejezet
A részvénytársaság jogutód nélküli megszűnése
3:322. § [A megszűnés következményei]
(1) Ha a részvénytársaság likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbségi részvényt
bocsátott ki, a tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyon felosztásakor
az elsőbbségi részvény biztosította jogokat figyelembe kell venni.
(2) Ha a végelszámolás megindításának, illetve a felszámolás elrendelésének
időpontjáig a részvénytársaság alaptőkéje nem került teljes egészében
befizetésre, a végelszámoló, illetve a felszámoló jogosult a még nem teljesített
pénzbeli és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásokra vonatkozó kötelezettséget
azonnal esedékessé tenni és azok teljesítését a részvényesektől követelni, ha
arra a részvénytársaság tartozásainak kiegyenlítése érdekében van szükség.
XL. Fejezet
107. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Az egyszemélyes részvénytársaság
3:323. § [Egyszemélyes részvénytársaság eltérő szabályai]
(1) Ha a részvénytársaság úgy jön létre, hogy alapszabályában egy személy
vállal kötelezettséget a társaság valamennyi részvényének átvételére, az
alapító köteles nem pénzbeli vagyoni hozzájárulását a nyilvántartásba-vételi
kérelem benyújtásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátani.
Az alapszabály ezzel ellentétes rendelkezése semmis.
(2) Egyszemélyes társaság jön létre akkor is, ha egy többszemélyes
részvénytársaság valamennyi részvényét egy személy szerzi meg.
(3) Egyszemélyes részvénytársaság saját részvényt nem szerezhet.
(4) Az egyszemélyes részvénytársaság és annak részvényese közötti
szerződést írásba kell foglalni.
(5) Az egyszemélyes részvénytársaság részvényesének felelősségére a
minősített többséget biztosító befolyásra vonatkozó szabályokat megfelelően
alkalmazni kell.
XV. CÍM
BEFOLYÁSSZERZÉS
3:324. § [A minősített többséggel rendelkező tag többletkötelezettségei]
(1) Ha korlátolt felelősségű társaság vagy zártkörűen működő
részvénytársaság tagja - közvetlenül vagy közvetve - a szavazatok legalább
háromnegyedével rendelkezik, ezen minősített többség megszerzésétől
számított tizenöt napon belül köteles ezt bejegyzés és közzététel végett a
nyilvántartó bíróságnak bejelenteni.
(2) A minősített többség megszerzésének közzétételétől számított
hatvannapos jogvesztő határidőn belül a társaság bármely tagja kérheti, hogy
a minősített többséggel rendelkező tag társasági részesedését vegye meg.
Vételi kötelezettségének a minősített többséggel rendelkező tag a kérelem
benyújtásakor fennálló piaci értéken, de legalább a társaság saját tőkéjéből a
felajánlott részesedésre jutó résznek megfelelő értéken köteles eleget tenni.
(3) Ha a társaság jogutód nélkül megszűnik, a ki nem elégített
követelésekért a hitelező keresete alapján a minősített többséggel
rendelkezett tag köteles helytállni, feltéve, hogy a jogutód nélküli
megszűnésre a minősített többséggel rendelkezett tag hátrányos
üzletpolitikája miatt került sor. Ez a rendelkezés végelszámolással történő
megszűnés esetén nem alkalmazható.
NEGYEDIK RÉSZ
SZÖVETKEZET
XVI. CÍM
108. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
3:325. § [A szövetkezet fogalma és főbb tevékenységei]
(1) A szövetkezet a tagok vagyoni hozzájárulásából álló tőkével alapított, a
nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, a tagok gazdasági és
társadalmi szükségleteinek kielégítésére irányuló tevékenységet végző jogi
személy, amelynél a tag kötelezettsége a szövetkezettel szemben vagyoni
hozzájárulásának szolgáltatására és az alapszabályban meghatározott
személyes közreműködésre terjed ki. A szövetkezet kötelezettségeiért a tag
nem köteles helytállni.
(2) A szövetkezet tevékenysége értékesítésre, beszerzésre, termelésre és
szolgáltatásra irányulhat.
3:326. § [A szövetkezet tagságával kapcsolatos általános rendelkezések]
(1) A szövetkezet nem természetes személy tagjainak száma nem haladhatja
meg a taglétszám húsz százalékát; a szövetkezetnek a szövetkezeti formában
működő jogi személy tagjait a nem természetes személy tagok számítása során
figyelmen kívül kell hagyni.
(2) A szövetkezet személyes közreműködést nem vállaló tagjainak száma
nem haladhatja meg a taglétszám negyedét.
(3) A szövetkezet egyes tagjainak vagyoni hozzájárulása nem haladhatja meg
a tőke tizenöt százalékát; a nem természetes személy tagok vagyoni
hozzájárulásának összege nem haladhatja meg a tőke harmadát.
(4) Nem lehet a tagokat nyilvános felhívás útján gyűjteni.
3:327. § [A szövetkezet működésével kapcsolatos általános rendelkezések]
(1) Ha valamely tevékenység folytatását jogszabály hatósági engedélyhez
köti, a szövetkezet e tevékenységét az engedély birtokában kezdheti meg,
illetve végezheti.
(2) Képesítéshez kötött tevékenységet szövetkezet akkor folytathat, ha e
tevékenységben személyesen közreműködő tagjai, munkavállalói, illetve a
szövetkezettel kötött tartós polgári jogi szerződés alapján a szövetkezet javára
tevékenykedők között legalább egy olyan személy van, aki a jogszabályban
foglalt képesítési követelményeknek megfelel.
3:328. § [A jognyilatkozatok megtétele]
(1) A szövetkezettel kapcsolatos jognyilatkozatokat írásban kell megtenni.
Ezt a rendelkezést megfelelően alkalmazni kell a szövetkezet határozatára,
valamint a jognyilatkozat és a határozat címzettel való közlésére.
(2) Ha a szövetkezettel kapcsolatos jognyilatkozat megtétele vagy
cselekmény elvégzése kötelező, e kötelezettséget késedelem nélkül kell
teljesíteni.
(3) Ha az írásbeli jognyilatkozatot postán küldik el, azt az ellenkező
bizonyításáig a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban, ajánlott
küldemény esetén a feladástól számított ötödik munkanapon a belföldi
címzetthez megérkezettnek kell tekinteni.
(4) A szövetkezettel kapcsolatos jognyilatkozat akkor tehető meg vagy
közölhető elektronikus hírközlő eszközök útján, ha ezt az alapszabály lehetővé
teszi, és meghatározza ennek feltételeit és módját.
3:329. § [A szövetkezet nyilvántartásba vétele]
109. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 438. § b), 2017. évi CXXXVI. törvény 83. § b).
A szövetkezet alapítását az alapszabály közjegyzői okiratba foglalásától
vagy ügyvédi vagy kamarai jogtanácsosi ellenjegyzésétől számított harminc
napon belül be kell jelenteni a nyilvántartó bíróságnak. Ha a szövetkezet
alapítása hatósági engedélyhez kötött, a bejelentést a véglegessé vált
engedély kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kell teljesíteni.
(2)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (22) szerinti szöveggel lép hatályba.
A szövetkezet esetében az előtársaságra vonatkozó rendelkezéseket
megfelelően alkalmazni kell.
(3)
3
3 Nem lép hatályba a 2013. évi CCLII. törvény 185. § (31) a) szerint.
3:330. § [A választottbírósági út igénybevétele]
(1) Szövetkezeti jogvitára az alapszabályban vagy a jogvitában érintett
személyek megállapodásában választottbírósági eljárás köthető ki.
(2) Szövetkezeti jogvitának minősül
a) a szövetkezet és a tagja vagy volt tagja közti, a szövetkezeti tagsági
jogviszonyból eredő jogvita, ideértve a szövetkezeti szervek által hozott
határozatok bírósági felülvizsgálatának kezdeményezését;
b) a tagok egymás közötti jogviszonyában az alapszabállyal kapcsolatban
vagy a szövetkezet működésével összefüggésben keletkezett jogvita; és
c) a szövetkezet és a vezető tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági tag
közötti, a vezető tisztségviselői vagy a felügyelőbizottsági tagsági
jogviszonyból eredő jogvita.
3:331. § [A szövetkezet létesítő okirata]
(1) A szövetkezet létesítő okirata az alapszabály. Az alapszabály
elfogadásához legalább hét személy egybehangzó akaratnyilatkozata
szükséges.
(2) Az elfogadott alapszabályt minden alapító tagnak alá kell írnia. Az
alapszabályt a tag helyett közokiratba vagy teljes bizonyító erejű
magánokiratba foglalt meghatalmazással rendelkező képviselője is aláírhatja.
(3)
4
4 Módosította: 2017. évi CXXXVI. törvény 83. § c).
Az alapszabályt közjegyzői okiratba, ügyvéd vagy valamelyik alapító
kamarai jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. Ezt a
szabályt kell alkalmazni az alapszabály módosítása vagy a jegyzőkönyvbe
foglalt alapszabály-módosítás esetén is azzal, hogy azt a tag kamarai
jogtanácsosa vagy a szövetkezet kamarai jogtanácsosa is ellenjegyezheti.
(4) A jogi személy létesítő okiratának általánosan kötelező tartalmi elemein
túl a szövetkezet alapszabályában meg kell határozni
a) a vagyoni hozzájárulás azon mértékét, amelynek teljesítése minden tag
számára kötelező;
b) a tag személyes közreműködésének lehetséges módjait;
c) a szövetkezet és a tag gazdasági együttműködésének meghatározását;
d) a közösségi alapra vonatkozó szabályokat;
e) a természetes személy tagok, valamint hozzátartozóik számára nyújtandó
szolgáltatások formáit, odaítélésének feltételeit, eljárási rendjét;
f) a szövetkezet szerveit és azok hatáskörét;
g) a tagokra és tisztségviselőkre vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi
okokat; és
h) a közgyűlés összehívásának módját, a szavazati jog gyakorlásának
feltételeit és módját.
110. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(5) A jogi személy létesítő okiratának általánosan kötelező tartalmi elemei
közül a tag által a szövetkezet részére teljesítendő vagyoni hozzájárulás
mértékét a szövetkezet létesítésekor kell az alapszabályban meghatározni.
3:332. § [A tagok vagyoni hozzájárulása]
(1) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha
azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul. A tag
munkavégzésre, személyes közreműködésre vagy szolgáltatásra irányuló
kötelezettségvállalása nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként nem vehető
figyelembe.
(2) Minden tag köteles a nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtásáig a
pénzbeli vagyoni hozzájárulásának legalább harminc százalékát, valamint a
nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásának egészét szolgáltatni. A szövetkezet
működésében személyes közreműködést nem vállaló tag a vagyoni
hozzájárulásának egészét köteles a nyilvántartásbavételi kérelem benyújtásáig
szolgáltatni.
(3) A nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtásáig nem szolgáltatott pénzbeli
vagyoni hozzájárulásokat a tag a szövetkezet bejegyezésétől számított egy
éven belül köteles szolgáltatni.
(4)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (23) szerinti szöveggel lép hatályba.
A tag a tagsági jogviszonyon alapuló jogokból és kötelezettségekből álló
szövetkezeti részesedését vagy annak egy hányadát a szövetkezet más tagjára
vagy a szövetkezetbe tagként belépni kívánó személyre átruházhatja. Az
átruházó szerződést írásba kell foglalni.
3:333. § [A vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása]
(1) Ha a tag az alapszabályban vagy a tagfelvételi kérelemben vállalt vagyoni
hozzájárulását az előírt időpontig nem szolgáltatja, az ügyvezetés
harmincnapos határidő tűzésével és a jogkövetkezmények feltüntetésével
felszólítja a tagot a teljesítésre.
(2) A harmincnapos határidő eredménytelen elteltével a vagyoni
hozzájárulását nem teljesítő tag tagsági jogviszonya a határidő lejáratát
követő nappal megszűnik. A tagsági jogviszony megszűnését az ügyvezetésnek
a volt taggal közölnie kell. A vagyoni hozzájárulás teljesítésének
elmulasztásával a szövetkezetnek okozott kárért a volt tag a
szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel.
(3) Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a vagyoni hozzájárulás
teljesítésének elmulasztása esetére az e törvényben meghatározottnál a tagra
nézve enyhébb következményeket ír elő.
3:334. § [Közösségi alap]
(1) A közgyűlés által a tagoknak és a hozzátartozóiknak nyújtott juttatások
fedezése céljából közösségi alapba helyezett szövetkezeti vagyon nem osztható
fel a tagok között.
(2) A szövetkezet gazdasági társasággá való átalakulása vagy jogutód nélküli
megszűnése esetén - a hitelezőkkel való elszámolást követően - a közösségi
alapot az alapszabály rendelkezése szerinti szervezet részére kell átadni.
(3) A közösségi alap terhére nyújtott szolgáltatás a nyereségből való
részesedésként és a tagsági viszony megszűnéséhez kapcsolódó elszámolás
során nem vehető figyelembe.
111. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XVII. CÍM
A SZÖVETKEZET SZERVEZETE
XLI. Fejezet
A közgyűlés
3:335. § [A közgyűlés hatásköre]
(1) A szövetkezet tagjainak döntéshozó szerve a tagok összességéből álló
közgyűlés.
(2) A közgyűlés hatáskörébe tartozik
a) az alapszabály módosítása;
b) a vezető tisztségviselőknek, valamint a felügyelőbizottság tagjainak
megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása;
c) a könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása;
d) a szövetkezeti vagyon egy részének közösségi alappá történő minősítése,
valamint a közösségi alap felhasználásának főbb elveiről szóló döntés
meghozatala;
e) a beszámoló elfogadása és az adózott eredmény felhasználásáról szóló
döntés meghozatala;
f) a szövetkezet egyesüléséről, szétválásáról, gazdasági társasággá történő
átalakulásáról, valamint jogutód nélküli megszűnéséről szóló döntés
meghozatala;
g) a csődeljárás iránti kérelem benyújtásáról, valamint csődegyezség
jóváhagyásáról szóló döntés meghozatala;
h) a szövetkezet felszámolásának kezdeményezéséről, valamint a
felszámolási eljárás során kötött egyezség jóváhagyásáról szóló döntés
meghozatala;
i) a pótbefizetés elrendelése.
3:336. § [A közgyűlés összehívása és napirendje]
(1) A közgyűlést évente legalább egyszer össze kell hívni. Az alapszabály
ennél ritkább ülésezést előíró rendelkezése semmis.
(2) A közgyűlési meghívó az általánosan kötelező tartalmi elemeken túl
tartalmazza
a) küldöttgyűlés vagy részközgyűlések tartása esetén az erre a körülményre
történő utalást; és
b) határozatképtelenség esetére a megismételt közgyűlés időpontját, helyét
és az eltérő határozatképességi szabályokra vonatkozó figyelemfelhívást.
(3) A közgyűlés napirendjére tűzött ügyekre vonatkozóan az igazgatóság a
tagnak - kérelmére - köteles felvilágosítást adni.
(4) A tagok legalább tíz százalékának írásbeli indítványára bármely ügyet
napirendre kell tűzni. Az indítványt legkésőbb a közgyűlés megtartását nyolc
nappal megelőzően kell benyújtani az igazgatóságnak. Az így kiegészített
napirendet a tagoknak a közgyűlés időpontját legalább három nappal
megelőzően meg kell küldeni.
112. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(5) A nem szabályosan összehívott vagy megtartott közgyűlésen elfogadott és
ebből az okból érvénytelen határozat az elfogadásának időpontjára visszamenő
hatállyal érvényessé válik, ha a határozatot a közgyűlés napjától számított
harminc napon belül valamennyi tag egyhangúlag érvényesnek ismeri el.
3:337. § [A tag jogai a közgyűlésen]
(1) A tag jogosult a közgyűlés napirendjére felvett ügyekkel összefüggésben
indítványt tenni és az ügyekről szavazni. A közgyűlésen a vagyoni
hozzájárulások arányától függetlenül minden tagnak egy szavazata van.
(2) Nem gyakorolhatja szavazati jogát az a tag, aki az alapszabályban előírt,
esedékes vagyoni hozzájárulását nem teljesítette.
(3) A tag képviselő útján is gyakorolhatja tagsági jogait. Nem lehet képviselő
az igazgatóság és a felügyelőbizottság elnöke vagy tagja, továbbá a
könyvvizsgáló. A meghatalmazást közokirattal vagy teljes bizonyító erejű
magánokirattal kell igazolni. A képviselő a közgyűlésen több tag képviseletére
is jogosult, de az egy képviselő által képviselt tagok száma nem haladhatja
meg a szövetkezeti tagok tíz százalékát.
3:338. § [Határozatképesség, döntéshozatal]
(1) Ha a közgyűlés határozatképtelen, a megismételt közgyűlés az eredeti
napirenden szereplő ügyekben a megjelent tagok számára tekintet nélkül
határozatképes, ha azt az eredeti időpontot legalább három és legfeljebb
tizenöt nappal követő időpontra hívják össze. Az alapszabály három napnál
rövidebb összehívási határidőt előíró rendelkezése semmis.
(2) Az alapszabály módosításához a jelenlévők legalább kétharmadának és
valamennyi tag felének a szavazata szükséges.
(3) A szövetkezet egyesülésének, szétválásának, gazdasági társassággá
történő átalakulásának és jogutód nélküli megszűnésének elhatározásához az
összes tag legalább kétharmadának szavazata szükséges.
(4) A közgyűlés a határozatokat nyílt szavazással hozza meg; a vezető
tisztségviselők és a felügyelőbizottság tagjai megválasztásáról és
visszahívásáról titkos szavazással dönt.
3:339. § [Megismételt, elnapolt közgyűlés]
(1) A megismételt közgyűlés az eredeti napirendre felvett kérdésekben
hozhat határozatot.
(2) Ha a közgyűlési meghívó ezt tartalmazza, a közgyűlés határozhat arról,
hogy a napirendre vett kérdésben a közgyűlést későbbi időpontban folytatja.
Az így megtartott közgyűlésen más kérdés nem vehető napirendre.
3:340. § [Jegyzőkönyv]
(1) Az ügyvezetés köteles gondoskodni arról, hogy a közgyűlésről
jegyzőkönyv készüljön. A jegyzőkönyv tartalmazza a közgyűlés helyét és idejét,
a jelenlévőket, továbbá a taggyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket,
nyilatkozatokat és a határozatokat, valamint az azokra leadott szavazatok és
ellenszavazatok számát, a szavazástól tartózkodókat vagy az abban részt nem
vevőket.
(2) A jegyzőkönyv mellékletét képezi a jelenléti ív, valamint a képviseleti
meghatalmazásokat tartalmazó okiratok.
(3) A jegyzőkönyvet a levezető elnök, a jegyzőkönyvvezető és a
jegyzőkönyvet hitelesítő két szövetkezeti tag írja alá.
113. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Bármely tag betekinthet a közgyűlés jegyzőkönyvébe és saját költségére
kérheti az igazgatóságtól a jegyzőkönyv kivonatának vagy másolatának a
kiadását.
3:341. § [A részközgyűlés]
(1) Ha az alapszabály közgyűlés megtartása helyett részközgyűlések tartását
írja elő, a részközgyűlési körzeteket, valamint a részközgyűlések
megtartásának helyét az alapszabályban kell megállapítani.
(2) A részközgyűléseket azonos napirenddel kell megtartani; a közgyűlés
döntéseit a részközgyűléseken leadott szavazatok összesítésével az
igazgatóság állapítja meg.
(3) A részközgyűlések által meghozott határozatokat a tagokkal az
összesítést követő tizenöt napon belül közölni kell.
(4) A részközgyűlésre egyebekben a közgyűlésre vonatkozó szabályokat kell
alkalmazni.
3:342. § [A küldöttgyűlés]
(1) Ha az alapszabály küldöttgyűlés működését írja elő, a küldötteknek a
taglétszámhoz viszonyított arányát, megválasztásuk módját és megbízatásuk
időtartamát az alapszabályban kell megállapítani.
(2) Részközgyűlések rendszeresítése esetén a küldöttgyűlés küldötteit
részközgyűlésenként kell megválasztani.
(3) A küldöttgyűlésen tanácskozási joggal a szövetkezet bármely nem küldött
tagja részt vehet.
(4) A küldöttgyűlés hatáskörére és eljárására egyebekben a közgyűlésre
vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a küldöttgyűlés
és a megismételt küldöttgyűlés határozatképességhez legalább a küldöttek
kétharmadának a jelenléte szükséges.
XLII. Fejezet
A szövetkezet ügyvezetése
3:343. § [Az igazgatóság]
(1) A szövetkezet ügyvezetését háromtagú igazgatóság látja el. Semmis az
alapszabály azon rendelkezése, amely háromnál kevesebb tagú igazgatóság
felállását teszi lehetővé.
(2) Az igazgatóság elnökét és tagjait a közgyűlés öt évre, ha a szövetkezet
ennél rövidebb időtartamra jött létre, erre az időtartamra választja.
3:344. § [Az igazgatóság működése]
(1) Az igazgatóság jogait és feladatait testületként gyakorolja.
(2) Az igazgatóság határozatképes, ha legalább a tagok kétharmada jelen
van. Határozatait a jelen lévő tagok egyszerű szótöbbségével hozza meg. Az
alapszabály ennél alacsonyabb határozathozatali arányt előíró rendelkezése
semmis. Az igazgatóság üléseit az elnök vagy az általa megbízott igazgatósági
tag hívja össze. Az igazgatóság ügyrendjét maga állapítja meg.
(3) Az igazgatóság hatáskörébe tartozik a döntés mindazokban az ügyekben,
amelyeket jogszabály vagy az alapszabály nem utal a közgyűlés vagy a
felügyelőbizottság hatáskörébe.
114. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Az igazgatóság gondoskodik a közgyűlés összehívásáról, valamint a
közgyűlési döntések előkészítéséről és végrehajtásáról.
(5) Az igazgatóság köteles a tevékenységéről, a szövetkezet vagyoni
helyzetéről, üzletpolitikájáról legalább évente egyszer a közgyűlés, és legalább
háromhavonta a felügyelőbizottság részére jelentést készíteni. Az alapszabály
ennél ritkább beszámolást előíró rendelkezése semmis.
3:345. § [Igazgató elnök]
Tizenöt főnél kisebb taglétszámú szövetkezetben az alapszabály igazgatóság
helyett igazgató elnöki tisztséget rendszeresíthet, aki az igazgatóság
hatáskörében jár el.
3:346. § [A szövetkezet vezető tisztségviselői; kizáró és összeférhetetlenségi
okok]
(1) A szövetkezet vezető tisztségviselői az igazgatóság elnöke és tagjai vagy
az igazgató elnök.
(2) A szövetkezet vezető tisztségviselője a szövetkezet tagja lehet. A
szövetkezet jogi személy tagja az ügyvezetést az általa kijelölt természetes
személy útján látja el.
(3) A jogi személy vezető tisztségviselőjével szembeni kizáró okokon túl nem
lehet szövetkezet vezető tisztségviselője az a személy, akinek közeli
hozzátartozója vagy élettársa a szövetkezet vezető tisztségviselője vagy
felügyelőbizottsági tagja.
(4) A szövetkezet vezető tisztségviselője - a nyilvánosan működő
részvénytársaság részvénye kivételével - nem szerezhet részesedést, és nem
lehet vezető tisztségviselő olyan szövetkezetben és gazdasági társaságban,
amely főtevékenységként ugyanolyan gazdasági tevékenységet folytat, mint az
a szövetkezet, amelyben vezető tisztségviselő. Ha a vezető tisztségviselő új
vezető tisztségviselői megbízást fogad el, a tisztség elfogadásától számított
tizenöt napon belül köteles e tényről értesíteni azokat a szövetkezeteket és
gazdasági társaságokat, ahol már vezető tisztségviselő vagy
felügyelőbizottsági tag.
(5) A vezető tisztségviselő és hozzátartozója - a mindennapi élet szokásos
ügyletei kivételével - nem köthet saját nevében vagy saját javára a szövetkezet
főtevékenysége körébe tartozó szerződéseket.
(6) Az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok megsértésével a
szövetkezetnek okozott kár megtérítésére vonatkozó igényt a szövetkezet a
kár bekövetkeztétől számított egy éven belül érvényesítheti a vezető
tisztségviselővel szemben.
3:347. § [A vezető tisztségviselő eljárása]
(1) A vezető tisztségviselő a szövetkezet ügyvezetését a szövetkezet
érdekeinek elsődlegessége alapján, önállóan látja el. E minőségében a
jogszabályoknak, az alapszabálynak és a közgyűlés határozatainak van
alávetve. A vezető tisztségviselőt a szövetkezet tagja nem utasíthatja, és
hatáskörét a közgyűlés nem vonhatja el.
115. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A szövetkezet jogutód nélküli megszűnése után a szövetkezet vezető
tisztségviselőivel szemben e minőségükben a szövetkezetnek okozott károk
miatti kártérítési igényt - a szövetkezet nyilvántartásból való törlésétől
számított egyéves jogvesztő határidőn belül - a törlés időpontjában tagsági
jogviszonyban állók érvényesíthetik. A tag a kártérítési igényt a szövetkezet
megszűnésekor felosztott vagyonból őt megillető rész arányában
érvényesítheti.
(3)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (24) szerinti szöveggel lép hatályba.
Ha a szövetkezet jogutód nélkül megszűnik, a hitelezők kielégítetlen
követeléseik erejéig kártérítési igényt érvényesíthetnek a szövetkezet vezető
tisztségviselőjével szemben a szerződésen kívül okozott károkért való
felelősség szabályai szerint, ha a vezető tisztségviselő a szövetkezet
fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket
nem vette figyelembe. Ez a rendelkezés végelszámolással történő megszűnés
esetén nem alkalmazható.
3:348. § [A vezető tisztségviselői megbízás megszűnése]
A vezető tisztségviselői megbízatás megszűnésének a jogi személyek
általános szabályai között meghatározott okain túl megszűnik a szövetkezet
vezető tisztségviselőjének megbízatása a tagsági jogviszony megszűnésével is.
XLIII. Fejezet
Felügyelőbizottság
3:349. § [A felügyelőbizottság]
(1) A szövetkezet felügyelőbizottsága háromtagú. Semmis az alapszabály
azon rendelkezése, amely háromnál kevesebb tagú felügyelőbizottság
létrehozását teszi lehetővé.
(2) A felügyelőbizottsági tag megbízatása öt évre - ha a szövetkezet ennél
rövidebb időtartamra jött létre, erre az időtartamra - szól.
(3) A felügyelőbizottsági tagsági jogviszonyra a megbízási szerződés
szabályait kell megfelelően alkalmazni.
3:350. § [A felügyelőbizottság működése]
(1) A felügyelőbizottság határozatképes, ha legalább a tagok kétharmada
jelen van.
(2) A felügyelőbizottság üléseit az elnök hívja össze.
(3) A felügyelőbizottság az ügyrendjét maga állapítja meg.
(4) A felügyelőbizottság a tevékenységéről legalább évente egyszer beszámol
a közgyűlésnek. Az alapszabály ennél ritkább beszámolást előíró rendelkezése
semmis.
XLIV. Fejezet
A könyvvizsgáló
3:351. § [A könyvvizsgáló feladata]
116. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A könyvvizsgáló feladata, hogy a könyvvizsgálatot szabályszerűen
elvégezze, és ennek alapján független könyvvizsgálói jelentésben foglaljon
állást arról, hogy a szövetkezet beszámolója megfelel-e a jogszabályoknak, és
megbízható, valós képet ad-e a szövetkezet vagyoni, pénzügyi és jövedelmi
helyzetéről, működésének gazdasági eredményeiről.
(2) A szövetkezet könyvvizsgálója a könyvvizsgálói nyilvántartásban szereplő
egyéni könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló szervezet lehet. Ha szervezet látja el
a könyvvizsgálói feladatokat, ki kell jelölnie azt a személyt, aki a
könyvvizsgálatot személyében végzi.
(3) Nem lehet a szövetkezet könyvvizsgálója a szövetkezet tagja, vezető
tisztségviselője, felügyelőbizottsági tagja és e személyek hozzátartozója. Nem
lehet a szövetkezet könyvvizsgálója a szövetkezet munkavállalója e
jogviszonya fennállása idején, és annak megszűnése után három évig.
3:352. § [A könyvvizsgálói megbízatás keletkezése és időtartama]
(1) A szövetkezet első könyvvizsgálóját az alapszabályban kell kijelölni, ezt
követően a könyvvizsgálót a közgyűlés választja. A könyvvizsgálóval a
megbízási szerződést - a közgyűlés által meghatározott feltételekkel és díjazás
mellett - az ügyvezetés a kijelölést vagy a választást követő kilencven napon
belül köti meg. Ha a szerződés megkötésére e határidőn belül nem kerül sor, a
közgyűlés köteles új könyvvizsgálót választani.
(2) A könyvvizsgáló megbízatása öt évre - ha a szövetkezet ennél rövidebb
időtartamra jött létre, erre az időtartamra - szól. A könyvvizsgáló
megbízásának időtartama nem lehet rövidebb, mint a közgyűlés által történt
megválasztásától a következő beszámolót elfogadó közgyűlési ülésig terjedő
időszak; az alapszabály ettől eltérő rendelkezése semmis.
3:353. § [A könyvvizsgálói feladatok teljesítése]
(1) A könyvvizsgáló nem nyújthat a szövetkezet részére olyan szolgáltatást,
és nem alakíthat ki olyan együttműködést az ügyvezetéssel, amely
könyvvizsgálói feladatának független és tárgyilagos ellátását veszélyezteti.
(2) A könyvvizsgáló köteles a szövetkezet magántitkát megőrizni.
(3) A könyvvizsgálót a közgyűlésnek a szövetkezet beszámolóját tárgyaló
ülésére meg kell hívni. A könyvvizsgáló ezen az ülésen köteles részt venni, de
távolmaradása az ülés megtartását nem akadályozza. A közgyűlés a
beszámolóról a könyvvizsgáló véleményének meghallgatása nélkül nem hozhat
döntést.
(4) A könyvvizsgáló az ügyvezetés, valamint - ha a szövetkezetnél
felügyelőbizottság működik - a felügyelőbizottság ülésén tanácskozási joggal
részt vehet, a felügyelőbizottság felhívása esetén a könyvvizsgáló a
felügyelőbizottság ülésén köteles részt venni. A felügyelőbizottság köteles
napirendre tűzni a könyvvizsgáló által megtárgyalásra javasolt ügyeket.
XVIII. CÍM
A SZÖVETKEZETI TAGSÁGI JOGVISZONY
3:354. § [A tagsági jogviszony létrejötte]
(1) A szövetkezeti tagsági jogviszony a szövetkezet alapításakor vagy
kérelem alapján, tagfelvétellel keletkezik.
117. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A tagfelvételi kérelemben a tagságra jelentkező személynek nyilatkoznia
kell a szövetkezet alapszabályában foglaltak elfogadásáról és a vállalt vagyoni
hozzájárulásról. Személyes közreműködés vállalása esetén a tagfelvételi
kérelemben annak tartalmát is meg kell határozni.
(3) A vagyoni hozzájárulás teljesítésére a szövetkezet alapításának esetére
meghatározott szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy a nyilvántartásba-vételi
kérelem benyújtása és a bejegyzés alatt a tagfelvétel időpontját kell érteni.
(4)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (25) szerinti szöveggel lép hatályba.
A szövetkezetbe tagként belépni kívánó személy nem köteles vagyoni
hozzájárulás teljesítésére annyiban, amennyiben más tag a szövetkezeti
részesedését vagy annak egy hányadát rá átruházza.
3:355. § [Tagnyilvántartás]
A szövetkezet a tagokról nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a tag nevét
és lakcímét vagy - nem természetes személy tag esetén - székhelyét, a tag által
teljesített vagyoni hozzájárulás összegét, valamint a tagsági jogviszony
keletkezésének és megszűnésének időpontját. A tagnyilvántartást bárki
megtekintheti, ha érdekeltségét igazolja.
3:356. § [A tag alapvető jogai]
(1) A szövetkezet működésének irányítása és ellenőrzése során a tagokat az
általuk szolgáltatott vagyoni hozzájárulás mértékére tekintet nélkül, azonos
jogok illetik meg.
(2) A szövetkezet nyereségét a tagok között fel lehet osztani. A szövetkezet
nyereségének a felét a tagok között személyes közreműködésük arányában
kell felosztani; semmis az alapszabály azon rendelkezése, amely a nyereség
személyes közreműködés arányában felosztandó részét a nyereség felénél
kisebb mértékben határozza meg.
3:357. § [Pótbefizetés]
(1) Ha az alapszabály feljogosítja a közgyűlést arra, hogy a szövetkezet
veszteségének fedezésére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő, a tagok
vagyoni hozzájárulásuk arányában, évente legfeljebb egy alkalommal
kötelezhetők pótbefizetésre, azzal, hogy a pótbefizetés mértéke alkalmanként
nem haladhatja meg a tag vagyoni hozzájárulásának harminc százalékát.
(2) A veszteség pótlásához nem szükséges pótbefizetéseket a tagok részére
vissza kell fizetni; a visszafizetésre a vállalt vagyoni hozzájárulás szolgáltatása
után kerülhet sor.
(3) A pótbefizetés elmulasztására a vagyoni hozzájárulás teljesítésének
elmulasztására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
3:358. § [A tagsági jogviszony megszűnése]
A tagsági jogviszony megszűnik, ha
a) a tag a szövetkezetből kilép;
b) a tag a vagyoni hozzájárulását vagy pótbefizetési kötelezettségét - az
alapszabályban, illetve közgyűlési határozatban meghatározott időpontig -
nem teljesítette;
c) a tag meghal vagy megszűnik;
d) a bíróság a tagot kizárja;
e) a szövetkezet átalakulással, egyesüléssel, szétválással vagy jogutód nélkül
megszűnik.
118. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:359. § [A tag kilépése]
A kilépési szándékot az igazgatóságnak írásban kell bejelenteni. A kilépési
szándék bejelentése és a tagsági viszony megszűnése között három hónapnak
kell eltelnie; a három hónapnál hosszabb időtartamot előíró alapszabályi
rendelkezés a három hónapot meghaladó részében semmis.
3:360. § [A tag kizárása]
(1) A szövetkezet tagja - a szövetkezetnek az érintett tag ellen indított
keresete alapján - bírósági határozattal a szövetkezetből kizárható, ha a
szövetkezetben való maradása a szövetkezet céljainak elérését nagymértékben
veszélyeztetné. Kizárás esetén a tag tagsági jogviszonya megszűnik.
(2) A tag kizárása iránti kereset megindításához a közgyűlés az összes tag
legalább kétharmados szótöbbségével meghozott határozata szükséges. Az
érintett tag ebben a kérdésben nem szavazhat.
(3) A kizárás okait megjelölő keresetet a közgyűlés határozatának
meghozatalától számított tizenöt napos jogvesztő határidőn belül kell
megindítani.
(4) A bíróság az érintett tag tagsági jogait - kérelemre - a bíróság jogerős
döntéséig felfüggesztheti, ha a tagsági jogok gyakorlása a szövetkezet súlyos
érdeksérelmével járna. A felfüggesztés a tag nyereségre vonatkozó igényét
nem érinti.
(5) A tagsági jog felfüggesztésének időtartama alatt az alapszabály nem
módosítható, más tag kizárása nem kezdeményezhető, és nem hozható döntés
a szövetkezet átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról, valamint jogutód
nélküli megszűnéséről.
3:361. § [Elszámolás a tagsági jogviszony megszűnésekor]
(1)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (26) szerinti szöveggel lép hatályba.
A tagsági jogviszony megszűnése esetén a tagot vagy jogutódját a
vagyoni hozzájárulásának értéke, valamint a tagsági jogviszony időtartama
alatt keletkezett, a vagyoni hozzájárulásra jutó saját tőke - lekötött tartalékkal
csökkentett - összege illeti meg, abban az esetben, ha az a veszteség
fedezésére nem került felhasználásra. Az összeget a tagsági jogviszony
megszűnését követő három hónapon belül kell kiadni; a három hónapnál
hosszabb időtartamot előíró alapszabályi rendelkezés a nyolc évet meghaladó
részében semmis.
(2)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (30) f) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
A tagsági jogviszony megszűnése esetén a volt tag által a szövetkezet
használatába adott vagyontárgyat kérelemre a volt tag részére vagy tagsági
viszonyt nem létesítő jogutódja részére ki kell adni, ha a használatba adott
vagyontárgy még a szövetkezet rendelkezésére áll. A kiadásra az (1) bekezdés
szerinti elszámolással egyidejűleg kerül sor. Ha a használatba adott
vagyontárgy elhasználódás folytán már nincs a szövetkezet birtokában, a
szövetkezet ellenérték fizetésére nem köteles. A vagyontárgynak a tagsági
jogviszony megszűnése utáni használata esetén a kiadásig terjedő időre a volt
tag, illetve tagsági jogviszonyt nem létesítő jogutódja részére díjat kell fizetni.
XIX. CÍM
119. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
KISEBBSÉGVÉDELEM
3:362. § [A közgyűlés összehívásának kezdeményezése]
(1) A szövetkezet azon tagja vagy tagjai, akik együttesen a szavazati jogok
legalább öt százalékával rendelkeznek, az ok és a cél megjelölésével bármikor
kérhetik a közgyűlés összehívását vagy a közgyűlés ülés tartása nélküli
döntéshozatalát. Ha az ügyvezetés a kérelem kézhezvételétől számított nyolc
napon belül nem intézkedik a közgyűlés lehető legkorábbi időpontra történő
összehívása érdekében, illetve nem kezdeményezi az ülés tartása nélküli
döntéshozatalt, úgy a közgyűlést az indítványozók kérelmére a nyilvántartó
bíróság hívja össze, vagy a nyilvántartó bíróság felhatalmazza az
indítványozókat a közgyűlés összehívására, illetve az ülés tartása nélküli
döntéshozatal lebonyolítására.
(2) A várható költségeket az indítványozók kötelesek megelőlegezni. A
közgyűlés a kisebbség kérelmére összehívott ülésen vagy az ülés tartása
nélküli döntéshozatal során dönt arról, hogy a költségeket az indítványozók
vagy a szövetkezet viseli-e.
3:363. § [Egyedi könyvvizsgálat kezdeményezése]
(1) Ha a közgyűlés elvetette vagy nem bocsátotta határozathozatalra azt az
indítványt, amely szerint az utolsó beszámolót, illetve az utolsó két évben az
ügyvezetés tevékenységével kapcsolatos valamely gazdasági eseményt vagy
kötelezettségvállalást ezzel külön megbízandó könyvvizsgáló vizsgálja meg,
ezt a vizsgálatot a szavazati jogok legalább öt százalékával rendelkező tagnak
vagy tagoknak a közgyűléstől számított harmincnapos jogvesztő határidőn
belül benyújtott kérelmére a nyilvántartó bíróság a szövetkezet költségére
köteles elrendelni és a könyvvizsgálót kijelölni.
(2) A kérelem teljesítését a nyilvántartó bíróság megtagadja, ha a kisebbségi
jogukkal a kérelmet előterjesztő tagok visszaélnek.
(3) A vizsgálattal a szövetkezet könyvvizsgálója nem bízható meg.
(4) A vizsgálat költségeit a szövetkezet előlegezi és viseli. A szövetkezet a
költségeket abban az esetben háríthatja át a tagra, ha az a vizsgálatot
nyilvánvalóan alaptalanul kezdeményezte.
3:364. § [Igényérvényesítés kezdeményezése]
Ha a közgyűlés elvetette vagy nem bocsátotta határozathozatalra azt az
indítványt, hogy a szövetkezetnek valamely tag, vezető tisztségviselő,
felügyelőbizottsági tag, továbbá a könyvvizsgáló ellen támasztható követelését
érvényesítsék, a követelést a szavazati jogok öt százalékával rendelkező tagok
a közgyűléstől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül a szövetkezet
képviseletében a szövetkezet javára maguk is érvényesíthetik.
3:365. § [Az eltérő szabályozás tilalma]
Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely e cím rendelkezéseitől a
kisebbség hátrányára tér el.
XX. CÍM
A SZÖVETKEZET ÁTALAKULÁSA, EGYESÜLÉSE ÉS SZÉTVÁLÁSA
120. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:366. § [A szövetkezet átalakulása, egyesülése és szétválása]
(1) Az átalakulást, egyesülést és szétválást a tagok legalább tíz százaléka
vagy az igazgatóság kezdeményezheti.
(2) Az átalakulás, egyesülés, szétválás során a szövetkezettől megváló tag a
tagsági jogviszony megszűnésekor őt megillető járandóság erejéig ötéves
jogvesztő határidőn belül köteles helytállni a szövetkezetnek a tagsági
jogviszony megszűnése előtt keletkezett és a létrejövő jogi személy által nem
teljesített kötelezettségeiért.
(3) A szövetkezet korlátolt felelősségű társasággá vagy részvénytársasággá
alakulhat át.
(4) A szövetkezet átalakulásával létrejövő részvénytársaság zártkörűen
alapítható.
XXI. CÍM
A SZÖVETKEZET MEGSZŰNÉSE
3:367. § [A szövetkezet megszűnése]
A jogi személy jogutód nélküli megszűnésének általános esetein túl a
szövetkezet jogutód nélkül megszűnik abban az esetben is, ha tagjainak száma
hét fő alá csökken, és az ettől számított hathónapos jogvesztő határidőn belül
nem jelentenek be megfelelő számú új tagot a nyilvántartó bíróságnál.
ÖTÖDIK RÉSZ
EGYESÜLÉS
3:368. § [Az egyesülés fogalma]
(1) Az egyesülés a tagok által gazdálkodásuk eredményességének
előmozdítására és gazdasági tevékenységük összehangolására, valamint
szakmai érdekeik képviseletére alapított, jogi személyiséggel rendelkező
kooperációs társaság. Az egyesülés saját nyereségre nem törekszik; vagyonát
meghaladó tartozásaiért a tagok egyetemlegesen kötelesek helytállni.
(2) Az egyesülés az összehangolási feladatok teljesítését segítő egyéb
szolgáltatási és közös gazdálkodási tevékenységet (kiegészítő gazdálkodási
tevékenység) is végezhet.
(3) Az egyesülésre a gazdasági társaságok közös szabályait - az e Részben
foglalt eltérésekkel - megfelelően alkalmazni kell.
3:369. § [Az egyesülés társasági szerződése]
(1) Az egyesülés társasági szerződésében - a létesítő okirat általánosan
kötelező tartalmi elemein kívül - meg kell határozni
a) a tagok gazdálkodásának előmozdítására, illetve összehangolására
irányuló, valamint az ezzel kapcsolatos szakmai érdekképviseleti feladatokat;
b) a működési költség viselésének tagok közötti megoszlását, az egyes
tagokra eső befizetések összegét és az elszámolás módját;
c) a tag kilépése esetén az őt megillető vagyoni hányad kiadásának
feltételeit;
121. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
d) az egyesülés megszűnését követően fennmaradó vagyon felosztásának
rendjét.
(2) Szükség szerint rendelkezik a társasági szerződés
a) a kiegészítő gazdálkodási tevékenységről;
b) a kiegészítő gazdálkodási tevékenységhez szükséges társasági vagyon
mértékéről;
c) a kiegészítő gazdálkodási tevékenység keretében az egyes tagokat
megillető szavazati jog mértékéről, gyakorlásának módjáról;
d) a kiegészítő gazdálkodási tevékenység bevételeinek, költségeinek,
ráfordításainak elkülönített nyilvántartásáról, valamint az ez alapján
megállapított adózott eredményből való részesedés szabályairól;
e) az egyes tagokat terhelő egyéb vagyoni értékű szolgáltatások (a
továbbiakban: mellékszolgáltatás) feltételeiről.
3:370. § [A társaság és tagjai közötti vagyoni viszonyok]
(1) A tagok ellenszolgáltatás nélkül jogosultak az egyesülés által nyújtott
szolgáltatások igénybevételére; a más részére végzett gazdálkodási
tevékenység adózott eredményéből részesülnek.
(2) A mellékszolgáltatásért a tagokat külön díjazás illetheti meg.
(3) A gazdálkodási tevékenység során keletkezett adózott eredmény
felosztása a vagyoni hozzájárulás arányában történik; egyébként a nyereség a
tagok között egyenlő arányban oszlik meg.
3:371. § [Taggyűlés]
(1) Az egyesülés tagjainak döntéshozó szerve a taggyűlés. A taggyűlésen a
tag képviselője nem lehet az igazgató, a felügyelőbizottság tagja és a
könyvvizsgáló.
(2) A taggyűlés szükség szerint, de évente legalább egyszer tart ülést. Az
alapszabály ennél ritkább ülésezést előíró rendelkezése semmis.
(3) A taggyűlés akkor határozatképes, ha a szavazatok legalább
háromnegyed részét képviselő tagok jelen vannak.
3:372. § [A taggyűlés hatásköre és a döntéshozatal szabályai]
(1) A taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik
a) az egyesülés belső szervezetének irányítási és ellenőrzési rendjének
kialakítása;
b) az összehangoló és az érdekképviseleti, valamint a kiegészítő
gazdálkodási tevékenység stratégiájának meghatározása;
c) az egyesülés beszámolójának elfogadása;
d) döntés a kiegészítő gazdálkodási tevékenységből származó adózott
eredmény felhasználásáról;
e) olyan határozat hozatala, amely a tagok saját gazdálkodásában
végrehajtandó feladatot határoz meg;
f) az egyesülés jogutód nélküli megszűnésének átalakulásának,
egyesülésének, szétválásának elhatározása;
g) az egyesüléshez való csatlakozás elfogadása, illetve a csatlakozó tag
felelőssége korlátázásának elfogadása;
h) az igazgató megválasztása és visszahívása, valamint az igazgatóval
kapcsolatos munkáltatói jogok gyakorlása;
i) ha az egyesülésnél felügyelői bizottság működik, annak megválasztása,
tagjainak visszahívása és díjazásuk megállapítása;
122. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
j) ha az egyesülésnél könyvvizsgáló működik, annak kijelölése, a megbízás
visszavonása és a díjazás megállapítása;
k) a társasági szerződés módosítása;
l) a tag kizárásának kezdeményezése;
m) döntés olyan szerződés megkötéséről vagy módosításáról, amelynek
értéke a társasági szerződésben meghatározott mértéket meghaladja, továbbá
amit az egyesülés - a szokásos tevékenységén kívül - a saját tagjával köt;
n) döntés minden olyan kérdésben, amelyet e törvény vagy a társasági
szerződés a taggyűlés hatáskörébe utal.
(2) Az összehangoló és az érdekképviseleti tevékenység körében minden
tagnak egy szavazata van. A társasági szerződés azonban egyes tagok javára
többletszavazati jogot állapíthat meg, azzal a korlátozással, hogy egyetlen tag
sem juthat egyedül ötven százalékot meghaladó szótöbbséghez.
(3) A kiegészítő gazdálkodási tevékenység körében, valamint az (1) bekezdés
f)-g) és l)-m) pontjaiban felsorolt ügyekben a szavazati jog mértékét a vagyoni
hozzájárulás arányában, ennek hiányában egyenlő mértékben kell
megállapítani.
(4) A tagok egyhangúlag határoznak
a) az egyesülés tevékenységének;
b) az egyes tagok szavazati arányának;
c) a határozathozatal feltételeinek
megváltoztatásáról.
(5) Legalább háromnegyedes szótöbbség szükséges az egyesülés jogutód
nélküli megszűnésének, átalakulásának, egyesülésének, szétválásának
elhatározásához, továbbá az új tag csatlakozásának elfogadásához, a tag
kizárásának kezdeményezéséhez, valamint a társasági szerződés más okból
történő módosításához, ha a módosítás nem esik a (3) bekezdés hatálya alá.
(6) A taggyűlés a tagok saját gazdálkodásában végrehajtandó
kötelezettségének megállapítására irányuló határozatának meghozatalához
legalább háromnegyedes szótöbbség kell. Ilyen határozat az érintett tag
hozzájárulásával hozható.
3:373. § [Az egyesülés ügyvezetése és képviselete]
(1) Az egyesülés ügyvezetését és képviseletét - a taggyűlés határozatainak
keretei között - az igazgató látja el.
(2) A társasági szerződésben az ügyvezetésre három tagból álló
igazgatóságot is létre lehet hozni. Ez esetben az igazgatóság tagjai
minősülnek igazgatónak. Az igazgatóság tagjainak megválasztásáról,
megbízatásuk időtartamairól, díjazásukról és esetleges visszahívásukról,
valamint az igazgatóság ügyrendjének jóváhagyásáról a taggyűlés dönt.
3:374. § [Csatlakozás]
(1) A társasági szerződésben foglalt feltételek szerint az egyesülésbe bárki
beléphet.
(2) A csatlakozás elfogadásáról a taggyűlés határoz, egyúttal megállapíthatja
a csatlakozás időpontját, az azzal járó kötelezettségek esedékességét, valamint
a kiegészítő gazdálkodási tevékenység körében a csatlakozó tag szavazati
jogának mértékét.
(3) A csatlakozó tag helytáll az egyesülésnek a csatlakozás előtt keletkezett
tartozásaiért, kivéve, ha a helytállás alól a csatlakozást elfogadó határozat
előzetesen mentesíti.
123. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) A csatlakozás tényét, időpontját és a helytállás alóli esetleges mentesítést
be kell jegyezni a nyilvántartásba; a mentesítés harmadik személlyel szemben
a bejegyzéstől kezdődően hatályos.
3:375. § [A tagsági jogviszony megszűnése]
(1) Megszűnik a tagsági viszony
a) ha a tag a társasági szerződésben meghatározott vagyoni hozzájárulást
felhívás ellenére nem teljesítette, a felhívásban meghatározott - tizenöt napnál
nem rövidebb - időpontban;
b) a tag kilépésével;
c) a tag kizárásával;
d) a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével;
e) ha annak fenntartása jogszabályba ütközik;
f) a tagsági jog átruházásával.
(2) A tagsági jog átruházására a csatlakozás szabályait megfelelően
alkalmazni kell.
(3) A tag az egyesülésből az év végén kiléphet. A kilépésre vonatkozó
szándékot legalább három hónappal az év vége előtt be kell jelenteni.
3:376. § [A kilépő taggal való elszámolási szabályok]
(1) A kilépő taggal a kilépés időpontjában fennálló állapot szerint kell
elszámolni. A taggyűlés határozza meg, hogy az egyesülés a kilépő tag
vagyonhányadát mikor és milyen részletekben adja ki. A kiadás időpontját úgy
kell meghatározni, hogy az ne veszélyeztesse az egyesülés további működését,
de a vagyon kiadása befejeződjék egy éven belül.
(2) Ha a kiadás nem a kilépéskor történik, a kilépett tag részére a még ki
nem adott vagyonhányad után - az adózott eredmény felosztása esetén -
arányos értékű részesedés jár.
(3) A tag megszűnése vagy halála esetén a tag jogutódjával vagy örökösével
való elszámolásra az (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően
alkalmazni. Ha azonban a jogutód vagy az örökös folytatni kívánja a tag
tevékenységét, a taggyűlés hozzájárulásával az egyesülés tagjává válhat.
Ebben az esetben a jogelőd tagsági jogviszonyának megszűnése előtti
tartozásokért a tagsági jogviszonyt folytató felel.
3:377. § [Vagyonmegosztás az egyesülés megszűnése esetén]
Az egyesülés jogutód nélküli megszűnése esetén a tartozások kiegyenlítése
után fennmaradó vagyont egyenlő arányban; ha vagyoni hozzájárulást
teljesítettek, a tagok vagyoni hozzájárulása arányában kell felosztani.
HATODIK RÉSZ
ALAPÍTVÁNY
XXII. CÍM
AZ ALAPÍTVÁNY FOGALMA, LÉTESÍTÉSE, VAGYONA
3:378. § [Az alapítvány fogalma]
124. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Az alapítvány az alapító által az alapító okiratban meghatározott tartós cél
folyamatos megvalósítására létrehozott jogi személy. Az alapító az alapító
okiratban meghatározza az alapítványnak juttatott vagyont és az alapítvány
szervezetét.
3:379. § [Az alapítvány tevékenységének korlátai]
(1) Alapítvány nem alapítható gazdasági tevékenység folytatására.
(2) Az alapítvány az alapítványi cél megvalósításával közvetlenül összefüggő
gazdasági tevékenység végzésére jogosult.
(3) Alapítvány nem lehet korlátlan felelősségű tagja más jogalanynak, nem
létesíthet alapítványt és nem csatlakozhat alapítványhoz.
(4) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, alapítvány nem hozható létre az
alapító, a csatlakozó, az alapítványi tisztségviselő, az alapítványi szervek tagja,
valamint ezek hozzátartozói érdekében. Nem sérti e rendelkezést az
alapítvány tisztségviselőinek szerződés szerint járó díjazása.
3:380. § [Alapítvány létesítése több alapító által]
(1) Több személy együttesen is létesíthet alapítványt.
(2) Ha több alapító létesít alapítványt, az alapítói jogokat az alapítók
együttesen gyakorolják.
3:381. § [Az alapításra vonatkozó jognyilatkozat visszavonása]
Az alapító a nyilvántartásba történő bejegyzés jogerőre emelkedéséig
vonhatja vissza az alapításra vonatkozó jognyilatkozatát.
3:382. § [A vagyoni juttatás teljesítése]
(1) Az alapító köteles az alapítványi cél megvalósításához szükséges, az
alapító okiratban vállalt vagyoni juttatást teljesíteni.
(2) Az alapítónak legalább az alapítvány működésének megkezdéséhez
szükséges vagyont a nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtásáig át kell
ruháznia az alapítványra.
(3) Az alapítónak a teljes juttatott vagyont legkésőbb az alapítvány
nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül kell átruháznia az
alapítványra.
(4) Ha az alapító az alapító okiratban meghatározott határidőn belül a teljes
juttatott vagyont nem ruházza át az alapítványra, a kuratórium az alapítót
megfelelő határidő tűzésével felszólítja kötelezettségének teljesítésére. A
határidő eredménytelen elteltét követően a nyilvántartó bíróság - a kuratórium
bejelentése alapján - az alapítói jogok gyakorlását felfüggeszti. A felfüggesztés
időtartama alatt az alapítói jogokat a nyilvántartó bíróság gyakorolja.
(5) Az alapítói jogok felfüggesztése nem mentesíti az alapítót az alapító
okiratban vállalt kötelezettségei alól.
3:383. § [Csatlakozás az alapítványhoz]
(1) Nyilvántartásba vett alapítványhoz csatlakozni vagyoni juttatás
teljesítésével, az alapító okiratban meghatározott feltételekkel lehet.
(2) Ha a csatlakozó az alapító okirat alapján alapítói jogok gyakorlására
jogosult, a csatlakozást követően az alapítói jogokat az azok gyakorlására
jogosult más személyekkel együttesen gyakorolhatja.
3:384. § [Az alapítvány vagyonának kezelése, védelme]
125. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Az alapítvány vagyonát céljának megfelelően, az alapító okiratban
meghatározott módon kell kezelni és felhasználni.
(2) Az alapító és a csatlakozó az alapítvány részére juttatott vagyont nem
vonhatja el és nem követelheti vissza; az alapító okirat ettől eltérő
rendelkezése semmis. Ezt a rendelkezést megfelelően alkalmazni kell az
alapító és a csatlakozó jogutódjára is.
3:385. § [A kedvezményezett]
Az alapítvány vagyona terhére az alapítvány céljának megvalósításával
összefüggésben annak a személynek juttatható vagyoni szolgáltatás, akit az
alapító okirat vagy - az alapító okirat rendelkezése hiányában - az erre jogosult
alapítványi szerv kedvezményezettként megjelöl.
3:386. § [Az alapító és hozzátartozója mint kedvezményezett]
(1) Az alapító és a csatlakozó abban az esetben lehet az alapítvány
kedvezményezettje, ha az alapítvány célja az alapító tudományos, irodalmi
vagy művészeti alkotásainak gondozása.
(2) Az alapító és a csatlakozó hozzátartozója abban az esetben lehet az
alapítvány kedvezményezettje, ha az alapítvány célja a hozzátartozó
tudományos, irodalmi vagy művészeti alkotásainak gondozása, a hozzátartozó
ápolása, gondozása, tartása, egészségügyi ellátási költségeinek viselése,
iskolai tanulmányainak ösztöndíjjal vagy egyéb módon történő támogatása.
3:387. § [A kedvezményezett alapítvánnyal szemben támasztható igényei]
A kedvezményezettként megjelölt személy nem támaszthat igényt az
alapítvánnyal szemben, kivéve, ha
a) az alapító okirat a kedvezményezett személyt, a neki járó szolgáltatást és
a teljesítés időpontját a teljesítéshez szükséges módon meghatározza; vagy
b) a kuratórium a kedvezményezett részére szóló juttatásról döntött,
döntését a kedvezményezettel közölte, és a jogosult a juttatás feltételeit
elfogadta.
XXIII. CÍM
AZ ALAPÍTVÁNY LÉTESÍTÉSE VÉGINTÉZKEDÉSSEL
3:388. § [Alapítvány létesítése végintézkedéssel]
(1) Alapítvány írásbeli végrendeletben vagy öröklési szerződésben is
létesíthető. Ilyen esetben a végintézkedésnek tartalmaznia kell az alapító
okirat tartalmi elemeit.
(2) Írásbeli végrendeletben vagy öröklési szerződésben létesített alapítvány
esetén az alapítvány nyilvántartásba vétele iránt a kuratórium tagjának kijelölt
személy köteles eljárni. Ha a nyilvántartásba vétel iránt egyik kuratóriumi
tagnak kijelölt személy sem intézkedik, a nyilvántartó bíróság által kijelölt
ügygondnok jár el.
(3) A végrendeletben vagy öröklési szerződésben létesített alapítvány a
nyilvántartásba vétellel az alapító halálának időpontjára visszamenő hatállyal
jön létre.
(4) Az alapítvány nyilvántartásba vétele ügyében eljáró személy jogosult a
vagyon érdekében eljárni és köteles annak megóvása érdekében a szükséges
intézkedéseket megtenni.
126. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3:389. § [Alapítvány létesítése meghagyással]
(1) Alapítvány létesítését az örökhagyó meghagyásban is elrendelheti. A
meghagyásban meg kell határozni a létesítendő alapítvány célját és vagyonát,
valamint ki kell jelölni azt a személyt, aki az alapítvány létrehozását
követelheti.
(2) Ha a meghagyást annak kötelezettje felszólítás ellenére nem teljesíti, az
alapítvány létrehozásának követelésére jogosult személy a bíróságtól kérheti
az alapítvány alapító okiratának ítélettel történő pótlását és az örökös vagy a
hagyományos kötelezését az alapítványi vagyon szolgáltatására. Az alapítvány
létrehozásának követelésére jogosult személy a bíróság határozata alapján
kérheti a nyilvántartó bíróságtól az alapítvány nyilvántartásba vételét.
3:390. § [A végintézkedéssel létesített alapítvány meghiúsulása]
(1) Ha végrendeletben vagy öröklési szerződésben tett közérdekű célú
alapítvány nem jön létre, az örökhagyó juttatása közérdekű meghagyásnak
minősül, és az alapítványnak szánt vagyont a meghiúsult alapítvány céljának
megvalósítása érdekében kell kezelni.
(2) Ha végrendeletben vagy öröklési szerződésben nem közérdekű célra tett
alapítvány nem jön létre, az így érintett vagyon a hagyaték részét képezi.
XXIV. CÍM
AZ ALAPÍTÓ OKIRAT
3:391. § [Az alapító okirat tartalmi elemei]
(1) A jogi személy létesítő okiratának általános kötelező tartalmi elemein
kívül az alapítvány alapító okiratában meg kell határozni
a) az alapítvány határozott vagy határozatlan időre történő létesítését,
határozott időre történő létesítésnél a határozott időtartamot;
b) az alapítványi vagyon kezelésének és felhasználásának szabályait;
c) a kuratóriumi tagság keletkezésére és megszűnésére vonatkozó
szabályokat, a kuratóriumi tagság határozott vagy határozatlan időre szóló
voltát, határozott idejű kuratóriumi tagság esetén a határozott időtartamot,
továbbá a kuratórium tagjaira vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi
szabályokat; és
d) a kuratóriumi tagsági díjazás megállapításának szabályait.
(2) Az alapító okirat szükség szerint rendelkezik
a) az alapító jogainak meghatározott alapítványi szerv hatáskörébe
utalásáról;
b) az alapítói jogok átruházásának szabályairól;
c) az alapítványhoz való csatlakozásnak vagyoni juttatás fejében történő
megengedéséről, annak feltételeiről és a csatlakozót megillető alapítói vagy
egyéb jogokról;
d) gazdasági tevékenység folytatásáról és ennek kereteiről;
e) az alapítványi szervek hatásköréről és eljárási szabályairól;
f) az alapítók gyűlésének létesítéséről és e gyűlés működési szabályairól;
g) az e törvényben nem nevesített alapítványi szervek létesítéséről, eljárási
szabályainak meghatározásáról, tagjainak kinevezéséről, visszahívásáról és
javadalmazásáról;
127. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
h) az alapítvány képviseletének részletes szabályairól, ideértve az alapítvány
munkavállalóival szemben a munkáltatói jogok gyakorlójának a
meghatározását;
i) a kedvezményezettek körének meghatározásáról, illetve a
kedvezményezett személyek megjelöléséről, továbbá a kedvezményezetteket
megillető szolgáltatásról és jogokról;
j) az alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetére az alapítvány
fennmaradó vagyona jogosultjának megnevezésről.
(3)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (27) szerinti szöveggel lép hatályba.
Az alapító az alapító okiratban az alapítvány szervezeti egységét jogi
személynek nyilváníthatja.
3:392. § [Az alapító okirat értelmezése]
Az alapító okiratot az alapító akarata szerint kell értelmezni, úgy, hogy az
alapítvány célja megvalósuljon.
3:393. § [Az alapító okirat módosítása]
(1) Semmis az alapító okiratban az alapítvány céljának módosítása, kivéve,
ha az alapítvány a célját megvalósította, vagy a cél elérése lehetetlenné vált,
és az új cél megvalósítására az alapítvány elegendő vagyonnal rendelkezik.
(2) Semmis az alapító okirat olyan módosítása, amely az alapítvány
vagyonának csökkentésére irányul, vagy - ha az alapítványhoz csatlakozás
történt - az alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetére kijelölt
kedvezményezett személyét megváltoztatja.
XXV. CÍM
AZ ALAPÍTÓI JOGOK GYAKORLÁSA
3:394. § [Az alapítói jogok gyakorlása az alapító kiesése esetén]
(1) Ha az alapító meghalt, jogutód nélkül megszűnt vagy más okból az
alapítói jogait véglegesen nem gyakorolja, az alapítói jogokat az alapító által
az alapító okiratban kijelölt személy vagy alapítványi szerv, kijelölés
hiányában a kuratórium gyakorolja.
(2) Ha az alapítvány alapítói jogait nem az alapító gyakorolja, e törvénynek
az alapítóra vonatkozó rendelkezéseit az alapítói jogok gyakorlójára kell
alkalmazni.
(3) Ha az alapítvány valamely szerve jogosult az alapítói jogok gyakorlására,
a feljogosított alapítványi szerv saját tagjaival és vezetőjével, valamint a szerv
ellenőrzésére szolgáló személyekkel kapcsolatos alapítói jogokat nem
gyakorolhat.
(4) Ha nincs az alapítói jogok gyakorlására az (1)-(3) bekezdés alapján
jogosult személy vagy szerv, az alapítói jogokat a nyilvántartó bíróság
gyakorolja.
3:395. § [Az alapítók gyűlése]
(1) Ha több személy együttesen úgy létesít alapítványt, hogy az alapítói
jogokat testületben látják el, az alapítók gyűlésére az alapító okiratban nem
rendezett kérdésekben az egyesület közgyűlésére vonatkozó szabályokat kell
megfelelően alkalmazni.
128. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az alapítói jogoknak az alapítók gyűlése általi gyakorlása során figyelmen
kívül kell hagyni azt az alapítót, aki ismeretlen helyen tartózkodik és alapítói
jogai gyakorlásának az erre irányuló felhívás hirdetményi kézbesítése alapján
sem tesz eleget.
(3) A (2) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell abban az
esetben is, ha az alapítói jogokat az alapítvány kijelölt szerve testületként
gyakorolja.
3:396. § [Az alapítói jogok és kötelezettségek átruházása]
Az alapítói jogokat és kötelezettségeket az alapító átruházhatja, ha az alapító
okiratban vállalt vagyoni hozzájárulását teljesítette.
XXVI. CÍM
AZ ALAPÍTVÁNY SZERVEI
3:397. § [A kuratórium]
(1) A kuratórium az alapítvány ügyvezető szerve. A kuratórium tagjai az
alapítvány vezető tisztségviselői.
(2) A kuratórium három természetes személyből áll, akik közül legalább
kettőnek állandó belföldi lakóhellyel kell rendelkeznie.
(3) Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem
lehet a kuratórium tagja. Az alapító okirat eltérő rendelkezése semmis.
(4) Az alapító és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a
kuratóriumban. Az alapító okirat eltérő rendelkezése semmis.
(5) Az alapító az alapítvány egyszemélyes ügyvezető szervéül kurátort
nevezhet. A kurátorra a kuratóriumra vonatkozó szabályokat megfelelően
alkalmazni kell.
3:398. § [A kuratóriumi tagsággal kapcsolatos előírások]
(1) A kuratóriumi tagokat határozott vagy határozatlan időre lehet kijelölni
vagy megválasztani.
(2) A kuratórium tagját megbízatásának lejárta előtt az alapítványi cél
megvalósításának közvetlen veszélyeztetése esetén az alapítói jogok
gyakorlója hívhatja vissza.
3:399. § [A kuratórium működése]
(1) Ha az alapító nem tartja fenn magának a kuratórium elnöke kijelölésének
jogát és nem ruházta át ezt a jogot más, alapítványi tisztséget betöltő
személyre vagy más alapítványi szervre, a kuratórium tagjai maguk közül
választanak elnököt.
(2) A kuratórium évente legalább egyszer ülést tart, amelyet az elnök hív
össze. Az alapító okirat ennél ritkább ülésezést előíró rendelkezése semmis.
(3) Bármely kuratóriumi tag kérheti kuratóriumi ülés összehívását a cél és az
ok megjelölésével. Ilyen kérelem esetén a kuratórium elnöke köteles a kérelem
beérkezésétől számított nyolc napon belül intézkedni az ülés összehívásáról.
Ha ennek a kötelezettségének a kuratórium elnöke nem tesz eleget, a
kuratórium ülését a kérelmet előterjesztő tag is összehívhatja.
3:400. § [A felügyelőbizottság]
129. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha az alapítványnál felügyelőbizottság működik, a tevékenységét az
alapító részére végzi, tevékenységéről évente az alapítói jogok gyakorlójának
számol be.
(2) A felügyelőbizottság tagjaira a kuratórium tagjaira vonatkozó kizáró és
összeférhetetlenségi szabályokat alkalmazni kell.
3:401. § [Egyéb alapítványi szervek]
Az alapítványnál létesített egyéb alapítványi szervek nem csorbíthatják a
kuratórium, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló jogait.
XXVII. CÍM
AZ ALAPÍTVÁNY ÁTALAKULÁSA ÉS MEGSZŰNÉSE
3:402. § [Az alapítvány átalakulása]
(1)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (28) szerinti szöveggel lép hatályba.
Az alapítvány más jogi személlyé nem alakulhat át. Alapítvány csak
alapítvánnyal egyesülhet és csak alapítványokra válhat szét.
(2) Az alapítvány más alapítvánnyal történő egyesüléséről vagy az alapítvány
szétválásáról az alapító akkor hozhat döntést, ha az alapító okiratban
meghatározott vagyon juttatását teljesítette.
(3) Az egyesülés vagy a szétválás nem járhat az alapítványi vagyon
csorbításával és az alapítványi cél veszélyeztetésével.
3:403. § [Az alapítvány megszűnése]
(1) Az alapítvány megszűnik, ha
a) az alapítvány a célját megvalósította, és az alapító új célt nem határozott
meg;
b) az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél
módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód; vagy
c) az alapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat
tevékenységet.
(2) Az alapító nem szüntetheti meg az alapítványt.
(3) Ha valamelyik megszűnési ok bekövetkezik, a kuratórium értesíti az
alapítói jogokat gyakorló személyt vagy szervet a szükséges intézkedések
megtétele érdekében, és a megszűnési ok bekövetkeztét közli a
felügyelőbizottsággal és a könyvvizsgálóval is.
(4) Ha az alapítói jogokat gyakorló személy vagy szerv a megszűnési ok
alapján harminc napon belül érdemi intézkedést nem hoz, a kuratórium ezt
követően köteles a nyilvántartó bírósághoz bejelenteni a megszűnési okot. A
bejelentési kötelezettség késedelmes voltából vagy elmulasztásából eredő
károkért az alapítvánnyal és harmadik személyekkel szemben a kuratórium
tagjai egyetemlegesen felelnek.
(5) A jogutód nélkül megszűnő alapítványnak a hitelezői igények kielégítése
után megmaradó vagyonáról a törlését elrendelő határozatban kell
rendelkezni.
3:404. § [A jogutód nélkül megszűnő alapítvány vagyona]
130. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Az alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítése
után megmaradó vagyon az alapító okiratban megjelölt személyt illeti, azzal,
hogy az alapítót, a csatlakozót és az egyéb adományozót, továbbá ezek
hozzátartozóit megillető vagyon nem haladhatja meg az alapító, a csatlakozó
és az egyéb adományozó által az alapítványnak juttatott vagyont.
(2) Az alapító az általa juttatott vagyonról az alapítvány jogutód nélküli
megszűnésekor az alapítvány céljával azonos vagy hasonló célú alapítvány
vagy egyesület számára rendelkezhet, ha az alapító okirat ilyen esetre a
vagyonról nem rendelkezik vagy a rendelkezés teljesítése lehetetlen.
(3)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 185. § (29) szerinti szöveggel lép hatályba.
A nyilvántartó bíróság jogszabályban meghatározott szervezetnek
juttatja a vagyont, ha az alapító okirat, vagy az alapító nem rendelkezik a
megszűnő alapítvány vagyonáról, vagy ha az alapító okirat által megjelölt
személy, vagy az alapító által megjelölt alapítvány, egyesület a vagyont nem
fogadja el vagy azt nem szerezheti meg.
(4)
2
2 Nem lép hatályba a 2013. évi CCLII. törvény 185. § (31) b) szerint.
HETEDIK RÉSZ
AZ ÁLLAM RÉSZVÉTELE A POLGÁRI JOGI JOGVISZONYOKBAN
3:405. § [Az állam jogalanyisága]
(1) Az állam a polgári jogi jogviszonyokban jogi személyként vesz részt.
(2) Az államot a polgári jogi jogviszonyokban az állami vagyon felügyeletéért
felelős miniszter képviseli.
3:406. § [Helytállás az állami kötelezettségekért]
Az államot és az államháztartás részét képező jogi személyt a polgári jogi
jogviszonyból fakadó kötelezettsége költségvetési fedezet hiányában is terheli.
NEGYEDIK KÖNYV
CSALÁDJOG
ELSŐ RÉSZ
ALAPELVEK
4:1. § [A házasság és a család védelme]
(1) A törvény védi a házasságot és a családot.
(2) E törvény alkalmazása során a családi és az egyéni érdek összhangját
biztosítva kell eljárni.
4:2. § [A gyermek érdekének védelme]
(1) A családi jogviszonyokban a gyermek érdeke és jogai fokozott
védelemben részesülnek.
131. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy saját családjában nevelkedjék.
(3) Ha a gyermek nem nevelkedhet saját családjában, akkor is biztosítani
kell számára, hogy lehetőleg családi környezetben nőjön fel és korábbi családi
kapcsolatait megtarthassa.
(4) A gyermeknek a saját családjában, illetve a családi környezetben
nevelkedéséhez és a korábbi családi kapcsolatai fenntartásához fűződő jogát
törvényben meghatározott esetben, kivételesen és a gyermek érdekében lehet
korlátozni.
4:3. § [A házastársak egyenjogúságának elve]
A házastársak a házasélet és a család ügyeiben egyenjogúak; jogaik és
kötelezettségeik egyenlők.
4:4. § [A méltányosság és a gyengébb fél védelmének elve]
A családi jogviszonyokat méltányosan és az érdekei érvényesítésében
gyengébb fél védelmét figyelembe véve kell rendezni.
MÁSODIK RÉSZ
A HÁZASSÁG
I. CÍM
A HÁZASSÁGKÖTÉS
4:5. § [A házasság létrejötte]
(1) Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelen lévő férfi és nő az
anyakönyvvezető előtt személyesen kijelenti, hogy egymással házasságot köt.
A nyilatkozat feltételhez vagy határidőhöz nem köthető.
(2) A kijelentés kölcsönös megtörténte után az anyakönyvvezető a házasság
létrejöttét megállapítja és a házasságkötés tényét a házassági anyakönyvbe
bejegyzi.
(3) A házasság az (1) bekezdésben foglalt feltételek hiányában nem jön létre.
A nemlétező házasságot úgy kell tekinteni, mintha meg sem kötötték volna.
4:6. § [Házasság létezésének vagy nem létezésének megállapítása]
(1) Ha a házasság létezése vagy nemlétezése közigazgatási hatósági
eljárásban nem tisztázható, a házasság létezésének vagy nemlétezésének
megállapítása iránt bármelyik házastárs, az ügyész vagy az jogosult pert
indítani, akinek a megállapításhoz jogi érdeke fűződik.
(2) A pert a házastársnak a másik házastárs ellen, az ügyésznek vagy a per
megindítására jogosult más személynek mindkét házastárs ellen kell indítania.
Ha az a fél, aki ellen a pert meg kellene indítani, már nem él, a keresetet a
bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell indítani.
(3) A házasság létezését vagy nemlétezését megállapító ítélet mindenkivel
szemben hatályos.
4:7. § [A házasságkötést megelőző eljárás]
132. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A házasságkötést megelőzően a házasulóknak az anyakönyvvezető előtt ki
kell jelenteniük, hogy házasságuknak nincs jogi akadálya, és igazolniuk kell,
hogy házasságkötésük jogi feltételei fennállnak.
(2) A házasságkötést az anyakönyvvezető csak a házasságkötési szándék
bejelentését követő harminc nap utáni időpontra tűzheti ki. A jegyző e
határidő alól indokolt esetben felmentést adhat.
(3) A házasulók valamelyikének közeli halállal fenyegető egészségi állapota
esetén a házasulók nyilatkozata a házasságkötés összes jogi feltételének
igazolását pótolja, és a házasságot a bejelentés után nyomban meg lehet kötni.
4:8. § [A házasságkötés alaki szabályai]
(1) A házasságkötés két tanú jelenlétében nyilvánosan, az önkormányzat
hivatali helyiségében történik.
(2) A házasulók kérelmére a házasság a nyilvánosság mellőzésével, illetve - a
jegyző engedélye alapján - a hivatalos helyiségen kívül más, erre megfelelő
helyen is megköthető.
II. CÍM
A HÁZASSÁG ÉRVÉNYTELENSÉGE
I. Fejezet
A házasság érvénytelenségének okai
4:9. § [A házasságkötési korhatár]
(1) Érvénytelen a kiskorú házassága, ha azt a gyámhatóság előzetes
engedélye nélkül kötötte.
(2) A gyámhatóság a tizenhatodik életévét betöltött korlátozottan
cselekvőképes kiskorúnak a házasságkötésre jogszabályban meghatározott
esetben engedélyt adhat.
(3) Az engedély megadásáról vagy megtagadásáról a gyámhatóság a szülő
vagy gyám meghallgatása után határoz. Nincs szükség annak a szülőnek a
meghallgatására, aki a szülői felügyeleti jogát a gyermek sorsát érintő
lényeges kérdésekben sem gyakorolhatja, ismeretlen helyen tartózkodik vagy
meghallgatása más elháríthatatlan akadályba ütközik.
(4) A gyámhatóság engedélye nélkül vagy a tizenhatodik életév betöltése
előtt kötött házasság a házastárs nagykorúságának elérését követő hat hónap
elteltével a megkötésének időpontjára visszamenőleg érvényessé válik, ha az
érintett házastárs a fennálló házasságot e jogvesztő határidő alatt nem
támadja meg, vagy kérelmére a bíróság a más jogosult által korábban ebből az
okból megindított pert megszünteti.
4:10. § [Gondnokság alá helyezés folytán cselekvőképtelen személy
házassága]
(1) Érvénytelen annak a házassága, aki a házasság megkötésekor
cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt állt.
133. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A gondnokság alá helyezett házassága a gondnokság alá helyezés
megszüntetését követő hat hónap elteltével a megkötésének időpontjára
visszamenőleg érvényessé válik, ha az a házastárs, akinek személyében az
érvénytelenség oka megvalósult, a fennálló házasságot e jogvesztő határidő
alatt nem támadja meg, vagy kérelmére a bíróság a más jogosult által
korábban ebből az okból megindított pert megszünteti.
4:11. § [Cselekvőképtelen állapotban kötött házasság]
(1) Érvénytelen annak a házassága, aki a házasság megkötésekor
cselekvőképtelen állapotban volt.
(2) A házasság a házastárs cselekvőképességének visszanyerésétől számított
hat hónap elteltével a megkötésének időpontjára visszamenőleg érvényessé
válik, ha az a házastárs, akinek személyében az érvénytelenségi ok
megvalósult, a fennálló házasságot e jogvesztő határidő alatt nem támadja
meg.
4:12. § [Rokoni, hozzátartozói kapcsolat]
(1) Érvénytelen
a) az egyenesági rokonok házassága;
b) a testvérek egymással kötött házassága;
c) a testvérnek testvére vér szerinti leszármazójával kötött házassága; és
d) az örökbefogadónak az örökbefogadottal az örökbefogadás fennállása
alatt kötött házassága.
(2) A testvérnek testvére vér szerinti leszármazójával kötött házassága nem
érvénytelen, ha a jegyző e házassági akadály alól a házasságkötés előtt vagy a
házasság fennállása alatt felmentést ad. Felmentés akkor adható, ha a
házassággal létrejövő kapcsolat a születendő gyermekek egészségét nem
veszélyezteti.
4:13. § [Korábbi házasság fennállása]
(1) Érvénytelen a házasság, ha a házasulók valamelyikének korábbi
házassága fennáll.
(2) Az újabb házasság a korábbi házasság megszűnésének időpontjától
érvényessé válik. Ha a bíróság a korábbi házasság érvénytelenségét állapította
meg, az újabb házasság a megkötésének időpontjára visszamenőleg válik
érvényessé.
II. Fejezet
A házasság érvénytelenségének megállapítása
4:14. § [A házasság érvénytelenítése]
(1) A házasságot akkor lehet érvénytelennek tekinteni, ha érvénytelenségét a
bíróság az erre irányuló perben (a továbbiakban: érvénytelenítési per)
megállapította.
(2) A házasság érvénytelenségét megállapító ítélet mindenkivel szemben
hatályos.
(3) Az érvénytelen házassághoz az e törvényben meghatározott
jogkövetkezmények fűződnek.
4:15. § [Érvénytelenítési per indításának jogosultsága]
134. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Az érvénytelenítési pert a házasság fennállása alatt és a házasság
megszűnése után is meg lehet indítani.
(2) Érvénytelenítési per indítására - ha e törvény eltérően nem rendelkezik -
bármelyik házastárs, az ügyész vagy az jogosult, akinek a házasság
érvénytelenségének megállapításához jogi érdeke fűződik.
(3) Ha az a jogosult, aki a pert megindította, meghal, a perben helyére
bármelyik másik jogosult beléphet.
4:16. § [A perindítási jogosultság korlátozása]
(1) A nagykorúság elérése után a házasságkötési engedély hiányában a
kiskorúság miatt és a gondnokság megszüntetése után a gondnokság alatt
állás miatt az a házastárs jogosult érvénytelenítési per indítására, akinek
személyében az érvénytelenség oka megvalósult. A pert a jogosult a
nagykorúság elérésétől, illetve a gondnokság megszüntetésétől számított hat
hónapon belül indíthatja meg.
(2) A házasságkötéskor fennállt cselekvőképtelen állapot miatt az a
házastárs jogosult érvénytelenítési per indítására, aki a házasságkötéskor
cselekvőképtelen állapotban volt. A pert a cselekvőképtelen állapot
megszűnése után hat hónapon belül lehet megindítani attól a naptól
kezdődően, amikor a házastárs a cselekvőképességét visszanyerte. Ha a
házastárs a cselekvőképességének visszanyerése előtt meghalt, a házastárs
halálától számított hat hónapon belül a házasság érvénytelenségének
megállapítása iránt az ügyész indíthat pert.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben megjelölt határidők elmulasztása jogvesztéssel
jár.
(4) Ha az (1)-(2) bekezdések szerint a perindításra kizárólagosan jogosult
házastárs meghal, az általa megindított perben helyébe bárki beléphet, aki
érvénytelenítési per indítására jogosult.
4:17. § [A perindítási jog személyes gyakorlása]
(1) A házasság érvénytelenítése iránt a pert a jogosultnak személyesen kell
megindítania.
(2) Törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül indíthat pert az a
házastárs, aki cselekvőképességében a perindítás tekintetében részlegesen
korlátozott.
(3) Ha a jogosult cselekvőképtelen, a pert nevében a gyámhatóság
hozzájárulásával törvényes képviselője indíthatja meg.
4:18. § [Az érvénytelenítési per alperesei]
Az érvénytelenítési pert a házastársnak a másik házastárs ellen, az
ügyésznek és a per megindítására jogosult más személynek mindkét házastárs
ellen kell indítania. Ha az a fél, aki ellen a pert meg kellene indítani, már nem
él, a keresetet a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell indítani.
4:19. § [A házasság érvényességének megállapítása]
A házasság érvényességének megállapítása iránti perre a házasság
érvénytelenségének megállapítása iránti perre vonatkozó rendelkezéseket
megfelelően alkalmazni kell.
III. CÍM
135. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A HÁZASSÁG MEGSZŰNÉSE
4:20. § [A házasság megszűnésének esetei]
(1) A házasság megszűnik
a) az egyik házastárs halálával;
b) bírósági felbontással.
(2) A házasságot a másik házastárs újabb házasságkötése esetén akkor is
megszűntnek kell tekinteni, ha a házastárs halálára vonatkozó anyakönyvi
bejegyzés, a halál tényét megállapító vagy a holtnak nyilvánító bírósági
határozat hatálya az újabb házasságkötést követően megdől, feltéve, hogy az
újabb házasságkötéskor egyik házasuló sem tudta, hogy a halál nem
következett be.
(3) A házasság megszűnése időpontjának az (1) bekezdés a) pontja és a (2)
bekezdés esetén azt a napot kell tekinteni, amelyet a halotti anyakönyvi
bejegyzés vagy a bírósági határozat a halál napjaként feltüntet. A házasság az
(1) bekezdés b) pontja esetén a házasságot felbontó ítélet jogerőre
emelkedésének napján szűnik meg.
4:21. § [A házasság felbontása]
(1) A bíróság a házasságot bármelyik házastárs kérelmére felbontja, ha az
teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. A házasság teljes és
helyrehozhatatlan megromlása állapítható meg különösen abban az esetben,
ha a házastársak között az életközösség megszűnt, és annak helyreállítására -
az életközösség megszűnéséhez vezető folyamat, illetve a különélés
időtartama alapján - nincs kilátás.
(2) A bíróság a házasságot az (1) bekezdésben foglalt körülmények
vizsgálata nélkül bontja fel, ha azt a házastársak végleges elhatározáson
alapuló, befolyásmentes megegyezésük alapján közösen kérik.
(3) A házasságnak a (2) bekezdés szerinti felbontására akkor van lehetőség,
ha a házastársak a közös gyermek tekintetében a szülői felügyelet gyakorlása,
a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás, a gyermek tartása, a
házastársi közös lakás használata, valamint - ez iránti igény esetén - a
házastársi tartás kérdésében megegyeztek, és perbeli egyezségüket a bíróság
jóváhagyta.
(4) Ha a házastársak közös szülői felügyeletben állapodnak meg, a
kapcsolattartás kérdésében nem kell megegyezniük, a gyermek lakóhelyét
azonban meg kell határozniuk.
(5) A házasság felbontásánál a közös gyermek érdekét figyelembe kell venni.
(6) A szülői felügyelet gyakorlásának, a szülő és a gyermek közötti
kapcsolattartásnak és a gyermek tartásának rendezése során a gyermek
érdekének kell elsődlegesen érvényesülnie.
4:22. § [Közvetítői eljárás]
A házastársak a házassági bontóper megindítása előtt vagy a bontóper alatt -
saját elhatározásukból vagy a bíróság kezdeményezésére - kapcsolatuk, illetve
a házasság felbontásával összefüggő vitás kérdések megegyezésen alapuló
rendezése érdekében közvetítői eljárást vehetnek igénybe. A közvetítői eljárás
eredményeként létrejött megállapodásukat perbeli egyezségbe foglalhatják.
4:23. § [A házasság felbontása iránti per megindítása; a bontás hatálya]
136. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A házasság felbontása iránt a pert a házastársnak a másik házastárs
ellen, személyesen kell megindítania.
(2) Törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül indíthat pert az a
házastárs is, aki cselekvőképességében a perindítás tekintetében részlegesen
korlátozott.
(3) Ha a házastárs cselekvőképtelen, a pert nevében a gyámhatóság
hozzájárulásával törvényes képviselője indíthatja meg.
(4) A házasságot felbontó ítélet mindenkivel szemben hatályos.
IV. CÍM
A HÁZASTÁRSAK SZEMÉLYI VISZONYAI
III. Fejezet
Általános rendelkezések
4:24. § [Együttműködési és támogatási kötelezettség]
(1) A házastársak hűséggel tartoznak egymásnak; kötelesek közös céljaik
érdekében együttműködni és egymást támogatni.
(2) A támogatási kötelezettség törvényben meghatározott esetben a
házasság felbontását követően is fennáll.
4:25. § [Közös és önálló döntési jog]
A házastársak a házasélet és a család ügyeiben közösen, a személyüket
érintő ügyekben önállóan, de a család érdekére figyelemmel döntenek.
Döntéseik során figyelembe kell venniük gyermekük és egymás érdekeit is.
4:26. § [A lakóhely megválasztása]
A házastársak a lakóhelyüket egymással egyetértésben választják meg.
IV. Fejezet
A házastársak névviselése
4:27. § [Névviselés a házasságban]
(1) A feleség a házasságkötés után, választása szerint viseli
a) a születési nevét vagy a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét;
b) a férje teljes nevét a házasságra utaló toldással, amelyhez
hozzákapcsolhatja a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét;
c) a férje családi nevét a házasságra utaló toldással és ehhez a
házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét hozzákapcsolja; vagy
d) a férje családi nevét, hozzákapcsolva saját utónevét.
(2) A férj a házasságkötés után, választása szerint viseli
a) a születési nevét vagy a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét; vagy
b) a felesége családi nevét, hozzákapcsolva saját utónevét.
137. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A férj, illetve a feleség a házasságkötés után házassági névként kettőjük
családi nevét is összekapcsolhatja, hozzáfűzve a saját utónevét. Az
összekapcsolt házassági név családi nevekből képzett része legfeljebb kéttagú
lehet.
(4) Az (1) bekezdés b)-d) pontjában, a (2) bekezdés b) pontjában, valamint a
(3) bekezdésben meghatározott esetben a házastársak közös házassági nevet
viselnek.
(5) A (3) bekezdésben foglalt kivétellel csak az egyik házasuló veheti fel
házassági névként a másik családi nevét.
(6) A házasulók az (1)-(3) bekezdés szerinti névviselésről megegyezhetnek.
Megegyezés hiányában a házastársak a házasságkötést megelőzően viselt
nevet viselik tovább, kivéve, ha a feleség az (1) bekezdés b) vagy c) pontjában
foglalt házassági nevet viseli.
4:28. § [Névviselés a házasság megszűnése vagy érvénytelenségének
megállapítása után]
(1) A házasság megszűnése vagy érvénytelenségének megállapítása után a
volt házastársak a házasság fennállása alatt viselt nevet viselik tovább. Ha
ettől valamelyikük el kíván térni, a házasság felbontása vagy
érvénytelenségének megállapítása után az anyakönyvvezetőnek bejelentheti.
Ebben az esetben sem viselheti a volt feleség a volt férje nevét a házasságra
utaló toldással, ha azt a házasság fennállása alatt nem viselte.
(2) A bíróság a volt férj kérelmére eltilthatja a volt feleséget a házasságra
utaló toldást tartalmazó névviselésétől, ha a feleséget szándékos
bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték.
(3) Újabb házasságkötés esetén a feleség, illetve a férj a korábbi házasság
alatt viselt közös házassági nevet tovább viselheti, azzal az eltéréssel, hogy a
feleség a volt férje nevét a házasságra utaló toldással nem viselheti, és ez a
joga akkor sem éled fel, ha újabb házassága megszűnt.
V. CÍM
A HÁZASTÁRSI TARTÁS
4:29. § [A tartásra való jogosultság]
(1) A házassági életközösség megszűnése esetén házastársától, a házasság
felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki magát önhibáján
kívül nem képes eltartani.
(2) Ha a házastárs vagy a volt házastárs a tartásra a házassági életközösség
megszűnését követő öt év eltelte után válik rászorulttá, tartást különös
méltánylást érdemlő esetben követelhet.
(3) Ha a házastársak között az életközösség egy évnél rövidebb ideig állt
fenn és a házasságból gyermek nem született, a volt házastársat rászorultsága
esetén az életközösség időtartamával egyező időre illeti meg a tartás. A
bíróság különös méltánylást érdemlő esetben a tartást ennél hosszabb időre is
elrendelheti.
4:30. § [A tartásra való érdemtelenség]
(1) Érdemtelen a tartásra az a házastárs vagy volt házastárs:
a) akinek súlyosan kifogásolható magatartása vagy életvitele járult hozzá
alapvetően a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásához; vagy
138. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
b) aki a házassági életközösség megszűnését követően házastársának, volt
házastársának vagy vele együtt élő hozzátartozójának érdekeit durván sértő
magatartást tanúsított.
(2) Az érdemtelenség elbírálásánál az arra hivatkozó házastárs vagy volt
házastárs magatartását figyelembe kell venni.
4:31. § [A tartási képesség]
Nem köteles házastársát eltartani az, aki ezáltal a saját szükséges tartását
vagy gyermekének tartását veszélyeztetné.
4:32. § [Megállapodás a tartás egyszeri juttatással történő szolgáltatásáról]
A házastársak közokiratban vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban
megállapodhatnak abban, hogy a tartásra köteles házastárs tartási
kötelezettségének megfelelő vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri
juttatásával tesz eleget. Ebben az esetben a juttatásban részesített házastárs a
jövőben tartási követeléssel akkor sem léphet fel, ha arra e törvény alapján
jogosulttá válna.
4:33. § [A rokontartás szabályainak alkalmazása]
A tartás mértékére, szolgáltatásának módjára, időtartamára és ezek
megváltoztatására, a tartási igény visszamenőleges érvényesítésére, a
tartáshoz való jog megszűnésére és a tartás megszüntetésére a rokontartás
közös szabályait kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy a házastársi
tartáshoz való jog megszűnik akkor is, ha az arra jogosult újabb házasságot
köt, vagy élettársi kapcsolatot létesít.
VI. CÍM
HÁZASSÁGI VAGYONJOG
V. Fejezet
Általános rendelkezések
4:34. § [A házastársak vagyoni viszonyainak rendezése]
(1) A házasulók és a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat a
házassági életközösség időtartamára házassági vagyonjogi szerződéssel
rendezhetik.
(2) Ha a házassági vagyonjogi szerződés eltérően nem rendelkezik, a
házastársak között a házassági életközösség időtartama alatt házastársi
vagyonközösség (törvényes vagyonjogi rendszer) áll fenn.
4:35. § [A vagyonjogi rendelkezések időbeli hatálya]
(1) A törvényes vagyonjogi rendszer az életközösség kezdetétől hatályosul
akkor is, ha a házastársak a házasságkötés előtt élettársakként éltek együtt. A
házasság megkötésével az életközösség létrejöttét vélelmezni kell.
(2) Az életközösség átmeneti megszakadása a törvényes vagy a szerződésben
kikötött vagyonjogi rendszer folyamatosságát nem érinti, kivéve, ha a felek
között vagyonmegosztásra került sor.
139. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:36. § [Az érvénytelen házasság vagyonjogi hatásai]
(1) Ha az érvénytelen házasság megkötésekor mindkét házastárs jóhiszemű
volt, a házasság vagyonjogi joghatása - a közös lakás használatát beleértve -
azonos az érvényes házasság vagyonjogi joghatásával. Ebben az esetben a
házasság érvénytelenné nyilvánítása esetén a vagyonjogi követeléseket
mindegyik házastárs oly módon érvényesítheti, mintha a házasságot az
érvénytelenség megállapításának időpontjában a bíróság felbontotta volna,
vagy - ha az érvénytelenség megállapítására egyikük halála után kerül sor - a
házasság ennek a házastársnak a halálával szűnt volna meg.
(2) Ha az érvénytelen házasság megkötésekor az egyik házastárs volt
jóhiszemű, az (1) bekezdés rendelkezéseit a jóhiszemű házastárs kérelmére
lehet alkalmazni.
(3) A jóhiszemű házastárs (1) bekezdés szerinti vagyonjogi követeléseit
örököse is érvényesítheti.
(4) A házasság érvénytelensége nem érinti a házastársak vagy bármelyikük
által jóhiszemű harmadik személlyel kötött szerződés hatályát.
VI. Fejezet
A házastársi vagyonközösség
1. A házastársi közös vagyon és a különvagyon
4:37. § [A házastársi közös vagyon]
(1) Házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös vagyonába
tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyeket a házastársak a vagyonközösség
fennállása alatt együtt vagy külön szereznek.
(2) A házastársak közös vagyonába tartoznak a közös vagyontárgyak terhei
és - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - közösen viselik a bármelyik
házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt vállalt kötelezettségből
eredő tartozásokat.
(3) A házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul, egyenlő arányban
illeti meg.
(4) Nem tartoznak a közös vagyonba azok a vagyontárgyak, terhek és
tartozások, amelyek különvagyonnak minősülnek.
4:38. § [A házastárs különvagyona]
(1) A házastárs különvagyonához tartozik
a) a házastársi vagyonközösség létrejöttekor meglévő vagyontárgy;
b) a házastársi vagyonközösség fennállása alatt általa örökölt vagy részére
ajándékozott vagyontárgy és részére nyújtott ingyenes juttatás;
c) a házastársat mint a szellemi tulajdon létrehozóját megillető vagyoni jog,
kivéve a vagyonközösség fennállása alatt esedékes díjat;
d) a személyét ért sérelemért kapott juttatás;
e) a személyes használatára szolgáló szokásos mértékű vagyontárgy; továbbá
f) a különvagyona értékén szerzett vagyontárgy és a különvagyona helyébe
lépő érték.
140. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A különvagyonnak az a haszna, amely a házassági életközösség
fennállása alatt a kezelési, fenntartási költségek és a terhek levonása után
fennmarad, közös vagyon.
(3) Az a különvagyonhoz tartozó vagyontárgy, amely a mindennapi közös
életvitelt szolgáló, szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe
lép, ötévi házassági életközösség után közös vagyonná válik.
4:39. § [A különvagyon terhei és tartozásai]
(1) A házastárs különvagyonát terheli a törvényen alapuló tartás kivételével
az a tartozás, amely a házassági életközösség megkezdése előtt keletkezett
jogcímen alapul.
(2) A különvagyonhoz tartozik a különvagyoni vagyontárgy terhe és a külön
adósságnak minősülő tartozás kamata.
(3) A különvagyonhoz tartozik az életközösség fennállása alatt keletkezett
olyan tartozás,
a) amely a különvagyon megszerzésével vagy fenntartásával jár együtt,
kivéve a különvagyon hasznának megszerzésével és a házastársak által
közösen használt vagy hasznosított vagyontárgy fenntartásával összefüggő
kiadást;
b) amely a házastársnak különvagyonára vonatkozó rendelkezéséből eredő
kötelezettségen alapul;
c) amelyet a házastárs a közös vagyon terhére a másik házastárs egyetértése
nélkül ingyenesen vállalt; és
d) amelyet a házastárs jogellenes és szándékos vagy súlyosan gondatlan
magatartásával okozott, ha a tartozás a másik házastárs gazdagodását
meghaladja.
(4) A tartozás különvagyoni jellege nem érinti a másik házastárs felelősségét
harmadik személlyel szemben.
4:40. § [A közös vagyonhoz tartozás vélelme]
(1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a vagyonközösség fennállása
alatt a házastársak vagyonában meglévő vagyontárgyakról azt kell vélelmezni,
hogy azok a közös vagyonhoz tartoznak.
(2) A vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonra vagy valamelyik
házastárs különvagyonára vonatkozó kötelezettség teljesítéséről azt kell
vélelmezni, hogy a teljesítés a közös vagyonból történt.
4:41. § [A házastársak közötti egyes szerződések]
(1) A házastársaknak az életközösség fennállása alatt egymással kötött
adásvételi, csere, ajándékozási és kölcsönszerződése és a házastársak közötti
tartozáselismerés akkor érvényes, ha közokiratba vagy ügyvéd által
ellenjegyzett magánokiratba foglalták. Ez a rendelkezés nem vonatkozik ingók
szokásos mértékű ajándékozására, ha az ajándék átadása megtörtént.
(2) Ha a házastársak szerződése valamely vagyontárgynak, tehernek vagy
tartozásnak a közös vagyonhoz vagy a különvagyonhoz tartozását érinti, vagy
e vagyonok arányát módosítja, a szerződés harmadik személlyel szemben
akkor hatályos, ha a harmadik személy tudott vagy tudnia kellett arról, hogy a
vagyontárgy a szerződés alapján a közös vagy a különvagyonhoz tartozik.
2. A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak használata és kezelése
141. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:42. § [A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak használata és
kezelése]
(1) A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyakat a rendeltetésüknek
megfelelően bármelyik házastárs használhatja. Ezt a jogot egyik házastárs sem
gyakorolhatja a másik házastárs jogai és jogi érdekei sérelmére.
(2) A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyakat a házastársak közösen
jogosultak kezelni. Bármelyik házastárs igényelheti, hogy a másik házastárs
járuljon hozzá azokhoz az intézkedésekhez, amelyek a vagyonközösséghez
tartozó tárgy megóvásához vagy fenntartásához szükségesek. Az állag
megóvására vonatkozó halaszthatatlan intézkedéseket a házastárs a másik
házastárs hozzájárulása nélkül is megteheti, de köteles erről házastársát
késedelem nélkül értesíteni.
(3) Az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő
időben a vagyonközösséghez tartozó tárgyak használatára és kezelésére - ha e
törvény eltérően nem rendelkezik - a közös tulajdon szabályait kell alkalmazni.
4:43. § [A foglalkozás gyakorlásához szükséges és az üzleti célú vagyon
használata és kezelése]
(1) A vagyonközösséghez tartozó, de az egyik házastárs foglalkozásának
gyakorlása vagy egyéni vállalkozói tevékenysége folytatásának céljára szolgáló
vagyontárgyak használatának és kezelésének joga azt a házastársat illeti meg,
aki a foglalkozást gyakorolja vagy a vállalkozói tevékenységet folytatja, feltéve
hogy a másik házastárs a jogok kizárólagos gyakorlásához hozzájárult.
Hozzájárulásnak minősül, ha a másik házastárs tud vagy tudnia kell a
foglalkozás gyakorlásáról vagy a vállalkozói tevékenység folytatásáról, és azt
nem kifogásolja.
(2) Ha a házastárs egyéni cég, szövetkezet vagy gazdasági társaság tagja
vagy részvényese, tagsági vagy részvényesi jogait önállóan, házastársa
hozzájárulása nélkül gyakorolhatja abban az esetben is, ha vagyoni
hozzájárulását a házastársi közös vagyonból biztosították; az egyéni cég,
szövetkezet vagy gazdasági társaság működésének eredményességéről
házastársát rendszeresen tájékoztatnia kell.
(3) A házastársnak az (1)-(2) bekezdésben meghatározott használat és
kezelés és a tagsági vagy részvényesi jogok gyakorlása során a másik
házastárs érdekeit megfelelően figyelembe kell vennie. A kötelezettség
elmulasztásából eredő kárért a házastárs - a szerződésen kívül okozott kárért
való felelősség általános szabályai szerint - felel.
4:44. § [Költségek és kiadások viselése]
(1) A vagyonközösséghez tartozó tárgyak fenntartásával és kezelésével járó
költségeket, a közös háztartás költségeit, a házastársak és a közös gyermek
megélhetéséhez és felneveléséhez szükséges kiadásokat elsősorban a közös
vagyonból kell fedezni.
(2) Ha a közös vagyon az (1) bekezdésben megjelölt költségeket és
kiadásokat nem fedezi, azokhoz a házastársak különvagyonukból, azok
arányában kötelesek hozzájárulni. Ha csak az egyik házastársnak van
különvagyona, a költségek kiegészítéséhez szükséges összeget neki kell
rendelkezésre bocsátania.
3. Rendelkezés a közös vagyonnal
142. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:45. § [Rendelkezés a közös vagyonnal a vagyonközösség fennállása alatt]
(1) A vagyonközösség fennállása alatt a házastársak a közös vagyonra
vonatkozó rendelkezést együttesen vagy a másik házastárs hozzájárulásával
tehetnek.
(2) Az egyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt kötött
szerződéshez a másik házastárs által megkívánt hozzájárulás nincs
alakszerűséghez kötve.
4:46. § [A házastárs hozzájárulásának vélelme]
(1) A házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonra
kötött visszterhes szerződését - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a
másik házastárs hozzájárulásával kötött szerződésnek kell tekinteni, kivéve, ha
a szerződést kötő harmadik személy tudott vagy tudnia kellett arról, hogy a
másik házastárs a szerződéshez nem járult hozzá.
(2) Ha a házastárs a szerződést a mindennapi élet szokásos szükségleteinek
fedezése, foglalkozásának gyakorlása vagy egyéni vállalkozói tevékenysége
körében kötötte, a másik házastárs akkor hivatkozhat hozzájárulásának
hiányára, ha a szerződést kötő harmadik személynél a szerződés ellen, annak
megkötése előtt kifejezetten tiltakozott.
4:47. § [Rendelkezés a közös vagyonnal a házastársi vagyonközösség
megszűnése és a közös vagyon megosztása közötti időben]
(1) A házastársi vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon
megosztásáig terjedő időben a közös vagyonnal való rendelkezés tekintetében
a közös vagyonnal a vagyonközösség alatt történő rendelkezésre vonatkozó
szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a házastárs a rendes
gazdálkodás szabályai szerint a másik házastárs hozzájárulása nélkül is
a) rendelkezhet a foglalkozásának gyakorlása vagy egyéni vállalkozói
tevékenysége körében használt, illetve ezek céljára lekötött vagyontárgyakkal;
b) rendelkezhet azokkal az ingó dolgokkal, amelyek a vagyonközösség
megszűnését követően a házastársának egyetértésével kerültek a kizárólagos
birtokába;
c) vállalhat olyan kötelezettséget, amelyek a közös vagyontárgy megóvását,
fenntartását, helyreállítását és értékállandóságának biztosítását szolgálják; és
d) teljesítheti a közös vagyont terhelő tartozásokat oly módon, hogy a
tartozás a közös vagyon számára nem válhat terhesebbé.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem érinti a közös vagyon
megosztásakor fennálló megtérítési kötelezettséget.
4:48. § [A közös lakásra és a társasági vagyoni hozzájárulásra vonatkozó
külön szabályok]
A házastárs a vagyonközösség fennállása alatt és annak megszűnésétől a
közös vagyon megosztásáig terjedő időben a házastársa hozzájárulása nélkül
nem rendelkezhet a házastársak közös tulajdonában lévő, a házastársi közös
lakást magában foglaló ingatlannal, és nem bocsáthat közös vagyontárgyat
vagyoni hozzájárulásként egyéni cég, gazdasági társaság vagy szövetkezet
rendelkezésére. A másik házastárs hozzájárulását ezekben az esetekben nem
lehet vélelmezni.
4. A rendelkezési jog gyakorlásából eredő felelősség
143. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:49. § [Harmadik személyekkel szembeni felelősség szerződés esetén]
(1) A közös vagyon terhére szerződést kötő házastárs a harmadik személlyel
kötött szerződésből eredő tartozásért a különvagyonával és a közös vagyon
ráeső részével felel.
(2) A szerződéskötésben részt nem vett házastárs felelőssége a házastársa
által a hozzájárulásával kötött szerződésért a harmadik személlyel szemben a
közös vagyonból a tartozás esedékességekor rá eső vagyoni hányad erejéig áll
fenn.
4:50. § [A házastárs hozzájárulása nélkül kötött szerződés joghatásai]
Ha a házastárs a másik házastársnak a közös vagyonra kötött szerződéséhez
nem járult hozzá, és hozzájárulását vélelmezni sem lehet vagy a vélelem
megdőlt, a szerződésből eredő kötelezettségért nem felel. A hozzájárulása
nélkül kötött szerződés vele szemben hatálytalan, ha a szerző fél rosszhiszemű
volt vagy rá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. Ha a másik
házastárs a szerződést hozzátartozójával kötötte, a rosszhiszeműséget és az
ingyenességet vélelmezni kell.
4:51. § [Harmadik személlyel szembeni helytállás jogalap nélküli
gazdagodás alapján]
Aki házastársának szerződése vagy más kötelemkeletkeztető magatartása
folytán gazdagodott, harmadik személlyel szemben a jogalap nélküli
gazdagodás szabályai szerint akkor is köteles helytállni, ha a tartozásért
egyébként nem felel.
4:52. § [A szerződést kötő házastárs felelőssége házastársával szemben]
Aki a házastársát is terhelő szerződést annak hozzájárulása nélkül köti meg,
köteles házastársának az ebből eredő kárát a szerződésen kívül okozott
károkért való felelősség szabályai szerint megtéríteni, azzal, hogy a felelősség
alól akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a szerződés megfelelt a másik
házastárs érdekének és feltehető akaratának, különösen, ha a szerződés a
közös vagyont károsodástól óvta meg.
5. A vagyonközösség megszűnése
4:53. § [A vagyonközösség megszűnése]
A vagyonközösség megszűnik, ha
a) a házastársak házassági vagyonjogi szerződésben a vagyonközösséget a
jövőre nézve kizárják;
b) a bíróság azt a házassági életközösség fennállása alatt megszünteti; vagy
c) a házassági életközösség megszűnik.
4:54. § [A vagyonközösség bírósági megszüntetése]
(1) A bíróság a vagyonközösséget bármelyik házastárs kérelmére a házassági
életközösség fennállása alatt indokolt esetben megszüntetheti. Ilyen esetnek
minősül különösen, ha
a) a másik házastárs a kérelmet előterjesztő házastárs hozzájárulása nélkül
megkötött szerződéssel vagy szerződésen kívüli károkozásával olyan mértékű
adósságot halmozott fel, amely a közös vagyonból őt megillető részesedést
veszélyeztetheti;
144. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
b) az egyéni vállalkozói tevékenységet folytató másik házastárssal szemben
végrehajtási eljárás vagy azzal az egyéni céggel, szövetkezettel, gazdasági
társasággal szemben, amelynek a másik házastárs korlátlanul felelős tagja,
végrehajtási eljárás vagy felszámolási eljárás indult, és az eljárás a házastársi
közös vagyonból őt megillető részesedést veszélyeztetheti; vagy
c) a másik házastársat cselekvőképességet teljesen vagy a vagyoni ügyeiben
részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezték, és gondnokául nem a
házastársát rendelték ki.
(2) A vagyonközösség - a bíróság eltérő rendelkezésének hiányában - a
megszüntetését kimondó határozat jogerőre emelkedését követő hónap utolsó
napján szűnik meg.
4:55. § [A vagyonközösség bírósági megszüntetésének jogkövetkezményei]
Ha a bíróság a vagyonközösséget megszünteti, a házastársak vagyoni
viszonyaira az életközösség fennállása alatt a továbbiakban a
vagyonelkülönítés szabályai az irányadók.
4:56. § [A vagyonközösség bírósági helyreállítása]
Ha az ok, amelynek alapján a bíróság a vagyonközösséget megszüntette, már
nem áll fenn, a bíróság az életközösség fennállása alatt - a házastársak közös
kérelmére - a vagyonközösséget a jövőre nézve helyreállítja.
6. A házastársi közös vagyon megosztása
4:57. § [A közös vagyon megosztása]
(1) A vagyonközösség megszűnése esetén bármelyik házastárs igényelheti a
közös vagyon megosztását. Ha a házasság a házastárs halálával szűnt meg, ez
a jog az örököst is megilleti.
(2) Ha a házastársak a házastársi közös vagyont szerződéssel osztják meg, a
szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett
magánokiratba foglalták. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a közös vagyonhoz
tartozó ingók megosztására, ha a megosztást végrehajtották.
(3) Ha a házastársak között nem jött létre szerződés a közös vagyon
megosztása tárgyában, vagy az nem terjed ki a vagyonközösség
megszűnéséhez kapcsolódó valamennyi igényre, a házastársi közös vagyon
megosztását és a rendezetlenül maradt igények elbírálását a bíróságtól lehet
kérni.
4:58. § [A közös vagyoni igények rendezése]
A házastársi vagyonközösségből eredő igényeket egységesen kell rendezni.
4:59. § [A közös vagyon és a különvagyon közötti megtérítési igények]
(1) A közös vagyon megosztása során igényelni lehet a közös vagyonból a
különvagyonra, a különvagyonból a közös vagyonra és az egyik házastárs
különvagyonából a másik házastárs különvagyonára történő ráfordítások és a
másik vagyonból teljesített tartozások megtérítését. A megtérítési igények
elszámolására a vagyoni hányad értékének megállapítására vonatkozó
rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.
(2) A közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyon
megtérítésének kivételesen van helye.
145. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Nincs helye megtérítésnek, ha arról a házastárs lemondott. A lemondás
nincs alakszerűséghez kötve, de ezt annak a házastársnak kell bizonyítania,
aki a lemondásra hivatkozik.
(4) Ingatlan jelentős és tartós értéknövekedését eredményező ráfordítás
ellenében a megtérítésre jogosult házastárs az ingatlan értéknövekedésének
megfelelő tulajdoni hányadra is igényt tarthat.
(5) A hiányzó közös vagyon, illetve különvagyon megtérítésének nincs helye,
ha a vagyonközösség megszűnésekor nincs közös vagyon és a megtérítésre
köteles félnek különvagyona sincs.
4:60. § [A közös vagyoni hányad értéke és kiadása]
(1) A közös vagyonból a házastársat megillető hányadot a vagyonközösség
megszűnésekor fennállt állapot és érték szerint kell megállapítani. A
vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben
bekövetkezett értékváltozást figyelembe kell venni, kivéve, ha az az egyik
házastárs magatartásának az eredménye.
(2) A vagyonközösséghez tartozó közös tulajdoni tárgyak megosztására a
közös tulajdon megszüntetésének szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy
természetbeni megosztásnak akkor sincs helye, ha azt bármelyik házastárs
kellő indokkal ellenzi.
(3) A vagyonközösségben lévő jogok és követelések megosztására a (2)
bekezdésben foglalt szabályokat megfelelően alkalmazni kell.
4:61. § [A vagyontárgyak és a tartozások szétosztása]
(1) Annak meghatározásánál, hogy a vagyonmegosztás során egyes
vagyontárgyak melyik házastárs tulajdonába kerüljenek, a bíróság elsősorban
a házastársak egyező nyilatkozatát veszi figyelembe.
(2) Az egyik házastárs foglalkozásának gyakorlása vagy egyéni vállalkozói
tevékenysége folytatásának céljára szolgáló vagyontárgyak elsősorban az
adott foglalkozást gyakorló vagy egyéni vállalkozói tevékenységet folytató
házastársat illetik meg.
(3) Ha az egyik házastárs olyan gazdasági társaság tagja vagy részvényese,
amelyben e házastárs vagyoni hozzájárulását a közös vagyonból biztosították,
a bíróság a másik házastársnak - kérelmére - a társasági tagsági jogok
átruházására vonatkozó szabályok szerint akkor juttathat a gazdasági
társaságban vagyoni hányadot, ha részesedése a házastársi közös vagyonból a
közös vagyoni hányad kiadására vonatkozó szabályok és az (1) bekezdésben
foglaltak figyelembevételével más módon nem adható ki.
(4) Ha a vagyontárgyat tartozás terheli, azt a házastársak egymás közti
viszonyában az a házastárs viseli, aki a megosztást követően a vagyontárgy
tulajdonosa lett. A tartozások megosztása a jogosulttal szemben a
tartozásátvállalás szabályai szerint hatályos.
4:62. § [A különvagyon kiadása]
A vagyonközösség megszűnésekor meglévő különvagyont természetben kell
kiadni, kivéve, ha az a vagyonok vegyülése folytán nem lehetséges vagy a
szétválasztás a közös vagyon vagy a különvagyon jelentős értékcsökkenésével
járna.
VII. Fejezet
146. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A házassági vagyonjogi szerződés
1. Általános rendelkezések
4:63. § [A házassági vagyonjogi szerződés tartalma]
(1) Házassági vagyonjogi szerződésben a házasulók és a házastársak maguk
határozhatják meg azt a vagyonjogi rendszert, amelyet a házastársi
vagyonközösség helyett a szerződésben meghatározott időponttól
életközösségük időtartama alatt a vagyoni viszonyaikra alkalmazni kell.
(2) A felek a házassági vagyonjogi szerződésben vagyonuk meghatározott
részei tekintetében különböző vagyonjogi rendszereket köthetnek ki, és
eltérhetnek a törvényes vagy a választott vagyonjogi rendszerek szabályaitól
is, ha az eltérést e törvény nem tiltja.
4:64. § [A házassági vagyonjogi szerződés megkötésének feltételei]
(1) Házassági vagyonjogi szerződést a házasulók és a házastársak
személyesen köthetnek.
(2) A házassági vagyonjogi szerződés érvényességéhez a gyámhatóság
jóváhagyása szükséges, ha a házastárs a tizennyolcadik életévét nem töltötte
be vagy cselekvőképességében a vagyoni jognyilatkozatok tekintetében
részlegesen korlátozott.
4:65. § [A házassági vagyonjogi szerződés alakja és nyilvántartása]
(1) A házassági vagyonjogi szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy
ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták.
(2) A szerződés harmadik személlyel szemben akkor hatályos, ha a
szerződést a házassági vagyonjogi szerződések országos nyilvántartásába
bevezették, vagy ha a házastársak bizonyítják, hogy a harmadik személy a
szerződés fennállásáról és annak tartalmáról tudott vagy tudnia kellett.
4:66. § [A házassági vagyonjogi szerződés módosítása és megszüntetése]
(1) A házassági életközösség fennállása alatt a házastársak a szerződést
módosíthatják és megszüntethetik.
(2) A szerződés módosítására és megszüntetésére a szerződés létrejöttére
vonatkozó érvényességi és hatályossági szabályokat megfelelően alkalmazni
kell.
4:67. § [Harmadik személyek védelme]
(1) A házassági vagyonjogi szerződés nem tartalmazhat olyan
visszamenőleges hatályú rendelkezést, amely bármelyik házastársnak
harmadik személlyel szemben a szerződés megkötése előtt keletkezett
kötelezettségét a harmadik személy terhére változtatja meg.
(2) A házastársak olyan szerződése, amely valamely vagyontárgynak a közös
vagyonhoz vagy a különvagyonhoz tartozását a házassági vagyonjogi
szerződésben kikötött rendelkezésektől eltérően változtatja meg, harmadik
személlyel szemben akkor hatályos, ha a harmadik személy tudott vagy tudnia
kellett arról, hogy a vagyontárgy a szerződés rendelkezése szerint a közös
vagy a különvagyonhoz tartozik.
4:68. § [Rendelkezés halál esetére]
147. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ha a házastársak vagyonjogi szerződésben vagyonukról haláluk esetére
rendelkeznek, e rendelkezésre a közös végrendelet szabályait kell alkalmazni.
2. Közszerzeményi rendszer
4:69. § [A közszerzeményi rendszer]
(1) Ha a házasulók vagy a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben
közszerzeményi rendszer kikötésében állapodtak meg, a házassági
életközösség fennállása alatt önálló vagyonszerzők, ennek megfelelően
közöttük a vagyonelkülönítés szabályai érvényesülnek. Az életközösség
megszűnése után bármelyik házastárs követelheti a másiktól annak a
vagyonszaporulatnak a megosztását, ami a vagyonukban közszerzemény.
(2) Közszerzemény az a tiszta vagyoni érték, amely a házastársnak az
életközösség megszűnésekor meglévő vagyonában a házastársakat terhelő
adósság ráeső részének és a különvagyonának a levonása után fennmarad.
(3) A házastársak vagyonában a házassági életközösség megszűnésekor
meglévő vagyonról azt kell vélelmezni, hogy az közszerzemény.
(4) A törvényes vagyonjogi rendszer különvagyonra vonatkozó rendelkezései
alapján kell megállapítani azt, hogy mely vagyontárgyakat, terheket és
tartozásokat kell különvagyonként figyelembe venni. A különvagyonhoz kell
számítani a meglévő különvagyon mellett annak a különvagyonnak az értékét,
amit a házastársi életközösség alatt a házastársak a közszerzeményi vagyonra
vagy a másik házastárs különvagyonára fordítottak; a hiányzó különvagyon
megtérítésének erre irányuló kifejezett kikötés esetén van helye.
4:70. § [A házastárs közszerzeményi részesedésének védelme]
(1) A házastárs az életközösség fennállása alatt is igényelheti a
közszerzeményből eső rész megállapítását és annak erejéig megfelelő
biztosíték nyújtását vagy a vagyonjogi szerződés megszüntetését akkor, ha a
másik házastárs a tudomása nélkül megkötött szerződésekkel olyan mértékű
adósságot halmozott fel, amely a közszerzeménynek minősülő
vagyontárgyakból őt megillető részesedést meghaladja.
(2) A közszerzeménynek az (1) bekezdés szerinti biztosítása nem sértheti
annak a harmadik személynek a jogát, akinek korábban keletkezett követelése
áll fenn a másik házastárssal szemben.
(3) Ha a másik házastárs a közszerzemény megállapítása és megfelelő
biztosíték adása elől felhívás ellenére elzárkózik, vagy azt meghiúsítja, a
házastárs a bírósághoz fordulhat.
(4) A bíróság a perben bármelyik házastárs kérelmére a szerződést az (1)
bekezdésben foglalt okból megszüntetheti és a felek között a jövőre nézve
vagyonelkülönítést rendelhet el.
4:71. § [A közszerzemény megosztása]
(1) A közszerzemény megosztását az életközösség megszűnésekor meglévő
vagyonból a törvényes vagyonjogi rendszernek a közös vagyon megosztására
vonatkozó rendelkezései megfelelő alkalmazásával lehet követelni. A házastárs
nem tarthat igényt a másik házastárs foglalkozásának vagy egyéni
vállalkozásának gyakorlásához szükséges vagyontárgyakra és a másik
házastárs gazdasági társaságbeli részesedésére akkor sem, ha azok anyagi
fedezetének biztosításában részt vett.
(2) A házastársat a közszerzeményi vagyon fele illeti meg.
148. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
3. Vagyonelkülönítési rendszer
4:72. § [A vagyonelkülönítési rendszer]
Ha a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben a házastársi
vagyonközösséget a jövőre nézve teljesen vagy meghatározott
vagyonszerzések, vagyontárgyak, terhek és tartozások tekintetében kizárták, a
vagyonnak abban a részében, amelyre a kizárás vonatkozik, közöttük a
vagyonelkülönítés rendszerét kell alkalmazni.
4:73. § [A vagyontárgyak használata és kezelése; tartozások, költségek és
kiadások viselése]
(1) Ha a házasulók vagy a házastársak között szerződés vagy a bíróság
határozata alapján vagyonelkülönítés jön létre, a házassági életközösség
fennállása alatt a vagyonukat önállóan használják és kezelik, azzal önállóan
rendelkeznek, és tartozásukért önállóan felelnek.
(2) A házastársak a közös háztartás költségeit, a közös gyermek és az egyik
házastárs hozzájárulásával a másik házastárs közös háztartásban nevelt
gyermeke megélhetéséhez, felneveléséhez szükséges kiadásokat közösen
viselik akkor is, ha vagyonelkülönítésben élnek. Semmis az a kikötés, amely e
költségek és kiadások alól bármelyik házastársat teljesen vagy túlnyomó
részben mentesíti. A háztartásban és a gyermeknevelésben végzett munka a
költségviselésben való részvételnek minősül.
4. A szerződés megszűnése
4:74. § [A szerződés megszűnésének esetei]
(1) A házassági vagyonjogi szerződést az életközösség megkezdése előtt a
felek felbonthatják, vagy attól bármelyikük elállhat. A házassági életközösség
fennállása alatt a felek a szerződést a jövőre nézve szüntethetik meg.
(2) A házassági vagyonjogi szerződés megszűnik akkor is, ha
a) a bíróság az e törvényben meghatározott esetben megszünteti; vagy
b) megszűnik a házassági életközösség, kivéve, ha arra valamelyik házastárs
halála folytán kerül sor, és a szerződés a házastársak közös végrendeleteként
hatályosulhat.
(3) Ha a szerződés a felek közös megegyezése vagy egyiküknek a
szerződésben biztosított felmondási joga folytán szűnik meg, a megszűnés
időpontjától az életközösség fennállása alatt a házastársak vagyoni viszonyaira
a házastársi vagyonközösség szabályait kell alkalmazni.
(4) A szerződés megszűnése harmadik személlyel szemben attól az
időponttól hatályos, amikor a szerződést a nyilvántartásból törlik vagy a
harmadik személy a szerződés megszűnéséről tudomást szerez.
4:75. § [Elszámolás, vagyonmegosztás]
A szerződés megszűnése esetén a házastárs igényelheti a szerződésben
kikötött vagyonjogi rendszernek megfelelő elszámolást és a közös vagyon
megosztását.
VIII. Fejezet
149. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A házastársi közös lakás használatának rendezése
4:76. § [A házastársi közös lakás]
(1) Házastársi közös lakás az a lakás, amelyben a házastársak egyikük vagy
mindkettőjük tulajdonjoga, haszonélvezeti joga vagy bérleti joga alapján
együtt laknak.
(2) A házastársak kiskorú gyermekének lakáshasználatát a házastársi közös
lakásban kell biztosítani.
(3) E fejezet alkalmazásában lakáshasználatra jogosult a lakásra kizárólagos
jogcímmel rendelkező házastárs kiskorú gyermeke is.
4:77. § [A közös lakással való rendelkezés korlátai]
(1) A házastársak közös jogcíme alapján lakott lakás használatáról az
életközösség fennállása alatt, és annak megszűnésétől a lakáshasználat
rendezéséig a házastárs a házastársával együttesen vagy házastársa
hozzájárulásával rendelkezhet. A hozzájárulást vélelmezni nem lehet.
(2) A házasság felbontása vagy a házassági életközösség megszűnése
önmagában nem szünteti meg annak a házastársnak a használati jogát, aki a
lakást a másik házastárs jogcíme folytán használja.
(3) A házastárs az életközösség fennállása alatt, és annak megszűnésétől a
lakáshasználat rendezéséig a kizárólagos jogcíme alapján használt lakással
sem rendelkezhet házastársa hozzájárulása nélkül olyan módon, amely
házastársának vagy a lakásban lakó kiskorú gyermeknek a lakáshasználatát
hátrányosan érintené.
4:78. § [A lakáshasználat előzetes szerződéses rendezése]
(1) A házasulók vagy a házastársak a házastársi közös lakás használatát a
házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetére előzetesen
szerződéssel rendezhetik. A szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy
ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták.
(2) A szerződés hatálya az annak megkötésekor meglévő lakás helyébe lépett
közös lakásra akkor terjed ki, ha a szerződés így rendelkezik.
(3) A felek a közös lakás használatáról házassági vagyonjogi szerződésben is
rendelkezhetnek.
4:79. § [A gyermek lakáshasználati jogának figyelembevétele]
(1) Ha a használatot előzetesen rendező szerződésben a felek megállapodnak
abban, hogy a lakáshasználatra jogosult gyermekeik további lakhatását a
házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetére milyen módon
biztosítják, a szerződés az annak megkötését követően született gyermekükre
is kiterjed.
(2) Ha a szerződés az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést nem tartalmaz,
vagy a rendelkezés a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek megfelelő
lakáshoz fűződő jogát súlyosan sérti, a bíróság a házasság felbontása vagy az
életközösség megszűnése esetén a gyermek érdekében a házastársi közös
lakás használatát a szerződésben foglaltaktól eltérően rendezheti.
4:80. § [A lakáshasználat rendezése az életközösség megszűnése után]
(1) Az életközösség megszűnése után a házastársak megállapodhatnak a
házastársi közös lakás további használatáról. A megállapodás nincs
alakszerűséghez kötve.
150. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A használatot előzetesen rendező szerződés vagy az életközösség
megszűnése után kötött egyéb megállapodás hiányában a házasság felbontása
vagy az életközösség megszűnése esetén a házastársi közös lakás további
használatáról - bármelyik házastárs kérelmére - a bíróság dönt.
(3) Ha valamelyik házastárs - házassági bontóperben vagy a házastársi közös
vagyon megosztása iránti perben - a lakáson fennálló közös tulajdon
megszüntetését kéri, a bíróság a házastársi közös lakás használatát a közös
tulajdon megszüntetésével együtt rendezi.
(4) A lakáshasználatra jogosult gyermek lakáshasználati jogát -
életkörülményeinek megfelelően - a volt közös lakásban kell biztosítani,
kivéve, ha megfelelő lakhatása máshol megoldott.
4:81. § [A közös jogcímen lakott lakás használatának megosztása és a
megosztás mellőzése]
(1) Ha a lakás használata a házastársakat közös jogcím alapján illeti meg, a
bíróság közöttük a lakás használatát megosztja, ha ez a lakás adottságai
alapján lehetséges. A lakás használata akkor is megosztható, ha a lakás kisebb
átalakítással az osztott használatra alkalmassá tehető, feltéve, hogy egyik vagy
mindkét házastárs az átalakításra vonatkozó jogosultságát, az átalakítás
műszaki előfeltételeit igazolja, és az átalakítás költségeinek megelőlegezését
vállalja. Vita esetén az átalakítás költségeinek viseléséről a bíróság dönt.
(2) A lakáshasználat megosztása esetén a házastársak a lakás meghatározott
lakószobáit és helyiségeit kizárólagosan, más helyiségeit közösen használják.
A lakáshasználat megosztása a házastársak harmadik személlyel szemben
fennálló jogait és kötelezettségeit nem érinti.
(3) A bíróság a lakás használatának megosztását - a felek körülményeinek
mérlegelésével - mellőzheti, ha
a) a házastársaknak vagy egyiküknek ugyanabban a helységben más
beköltözhető lakása van, vagy ez a lakás egyoldalú nyilatkozattal
beköltözhetővé tehető; vagy
b) az egyik házastárs a lakásból önként és a visszatérés szándéka nélkül
elköltözött és - ha a szülői felügyeletet ő gyakorolja - a kiskorú gyermek
lakáshasználati jogát megfelelően biztosította.
(4) Nem osztható meg az adottságainál fogva arra alkalmas lakás használata,
ha az egyik házastárs olyan felróható magatartást tanúsít, amely miatt a közös
használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos
sérelmével járna.
4:82. § [Az egyik házastárs használati jogának megszüntetése]
(1) Ha a házastársak közös jogcíme alapján használt lakás használatának
megosztására nem kerül sor, a bíróság az egyik házastársnak a lakás
használatára vonatkozó jogát megszünteti és őt - az egyik házastársnak a
lakásból önként és a visszatérés szándéka nélküli elköltözése esetét kivéve - a
lakás elhagyására kötelezi.
(2) A bíróság az egyik házastársnak a lakás használatára vonatkozó jogát
megszüntetheti és őt a lakás elhagyására kötelezheti akkor is, ha a lakás
egyébként alkalmas lenne az osztott használatra, de e házastárs részére a
másik házastárs megfelelő cserelakást ajánl fel, és a lakáshasználat
rendezésének ez a módja a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek
érdekeit nem sérti.
151. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:83. § [Az egyik házastárs kizárólagos jogcíme alapján lakott lakás
használatának rendezése]
(1) Ha a házastársi közös lakást a házastársak egyikük jogcíme alapján
használják, a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetén a
bíróság ezt a házastársat jogosítja fel a lakás további használatára.
(2) A bíróság az adottságainál fogva arra alkalmas lakás osztott használatát
akkor rendelheti el, ha a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermekek
legalább egyike feletti szülői felügyeleti jog gyakorlását a másik házastársnak
biztosította, vagy a lakás elhagyása a másik házastársra nézve - a házasság
időtartama és e házastárs körülményei alapján - súlyosan méltánytalan lenne.
(3) Kivételesen indokolt esetben a bíróság a házastársat a másik házastárs
kizárólagos tulajdonában vagy haszonélvezetében álló lakás kizárólagos
használatára is feljogosíthatja, ha a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek
feletti szülői felügyeleti jog gyakorlása ezt a szülőt illeti meg és a kiskorú
gyermek lakhatása másként nem biztosítható. Ebben az esetben a házastársat
a bérlő jogállása illeti meg, azzal, hogy lakáshasználati joga rendes
felmondással megfelelő cserelakás felajánlásával szüntethető meg.
(4) A bíróság a (2)-(3) bekezdés szerinti osztott vagy kizárólagos
lakáshasználatot meghatározott időre vagy feltétel bekövetkezéséig is
biztosíthatja.
4:84. § [A lakáshasználati jog ellenértékének megtérítése]
(1) Az a házastárs, aki szerződés vagy a bíróság döntése alapján a lakás
elhagyására köteles, a korábbi használati joga vagyoni értékének megfelelő
térítésre tarthat igényt.
(2) Nem tarthat igényt térítésre az a házastárs,
a) aki szerződésben a lakás elhagyását elhelyezési és térítési igény nélkül
vállalta; vagy
b) akitől a bíróság a lakáshasználati jogot meghatározott időre vagy feltétel
bekövetkeztéig vonta meg.
(3) A térítés összegének meghatározásánál a gyermek lakáshasználati
jogának értékét annak a házastársnak a javára kell figyelembe venni, aki a
lakáshasználatot szülői felügyeleti joga alapján a gyermek részére a
továbbiakban biztosítja.
(4) A térítés a lakás elhagyásakor esedékes, kivéve, ha
a) a bíróság a házastársat felróható magatartása miatt kötelezte a lakás
elhagyására, és az egyidejű teljesítés a bent maradó házastárs és a kiskorú
gyermek érdekét súlyosan sértené; vagy
b) a lakás használatának rendezésére a házastársi közös vagyon megosztása
iránti perben kerül sor, és a használati jog vagyoni értékét a bíróság a
vagyonmegosztás során számolja el.
(5) A lakásban maradó házastárs a térítés helyett a távozó házastárs részére
megfelelő cserelakást ajánlhat fel.
4:85. § [A lakáshasználat újrarendezése]
(1) Ha a bíróság a lakás osztott használatát rendelte el, vagy a tulajdonos
vagy haszonélvező házastársat kötelezte a lakás elhagyására, bármelyik
házastárs kérheti a lakáshasználat újrarendezését arra hivatkozással, hogy a
rendezés alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett változás folytán a
használat módjának változatlan fenntartása lényeges jogi érdekét vagy a közös
kiskorú gyermek érdekét sérti.
152. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem érintik a volt házastársnak azt a jogát,
hogy a használat megosztását követően a volt házastársa bérlőtársi
jogviszonyának megszüntetését e törvénynek a bérlőtársakra vonatkozó
rendelkezései alapján kérje.
HARMADIK RÉSZ
AZ ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT CSALÁDJOGI HATÁSAI
VII. CÍM
AZ ÉLETTÁRSI TARTÁS
4:86. § [Az élettársi tartásra való jogosultság]
(1) Az életközösség megszűnése esetén volt élettársától tartást követelhet
az, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani, feltéve, hogy az
életközösség legalább egy évig fennállt és az élettársak kapcsolatából
gyermek született.
(2) Ha a volt élettárs a tartásra az életközösség megszűnését követő egy év
eltelte után válik rászorulttá, volt élettársától tartást különös méltánylást
érdemlő esetben követelhet.
4:87. § [A tartásra való érdemtelenség]
(1) Érdemtelensége miatt nem jogosult tartásra az a volt élettárs,
a) akinek súlyosan kifogásolható életvitele, illetve magatartása járult hozzá
alapvetően az élettársi kapcsolat megszűnéséhez;
b) aki az életközösség megszűnését követően volt élettársának vagy vele
együtt élő hozzátartozójának érdekeit durván sértő magatartást tanúsított.
(2) Az érdemtelenség elbírálásánál figyelembe kell venni az arra hivatkozó
volt élettárs magatartását is.
4:88. § [A tartási képesség]
Nem köteles volt élettársát eltartani, aki ezáltal saját szükséges tartását
vagy gyermekének tartását veszélyeztetné.
4:89. § [Megállapodás a tartás egyszeri juttatással történő teljesítéséről]
Az élettársak közokiratban vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban
megállapodhatnak abban, hogy a tartásra köteles élettárs tartási
kötelezettségének meghatározott vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri
juttatásával tesz eleget. Ebben az esetben a juttatásban részesített élettárs a
jövőben tartási követeléssel akkor sem léphet fel, ha arra e törvény alapján
jogosulttá válik.
4:90. § [A tartás sorrendje az élettárs és a házastárs között]
A tartásra a volt élettárs a különélő házastárssal és a volt házastárssal egy
sorban jogosult.
4:91. § [A rokontartás szabályainak alkalmazása]
153. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A tartás mértékére, szolgáltatásának módjára, időtartamára és ezek
megváltoztatására, a tartási igény visszamenőleges érvényesítésére, a
tartáshoz való jog megszűnésére és a tartás megszüntetésére a rokontartás
közös szabályait kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy az élettársi tartáshoz
való jog megszűnik akkor is, ha az arra jogosult újabb élettársi kapcsolatot
létesít vagy házasságot köt.
VIII. CÍM
AZ ÉLETTÁRSAK LAKÁSHASZNÁLATÁNAK RENDEZÉSE
4:92. § [A lakáshasználat bírói rendezése]
A közösen használt lakásnak az életközösség megszűnését követő további
használatát előzetesen rendező szerződés vagy az életközösség megszűnése
után kötött egyéb megállapodás hiányában az életközösség megszűnése
esetén bármelyik élettárs kérheti a bíróságtól az élettársak által közösen
használt lakás további használatának rendezését.
4:93. § [Az élettársak közös jogcíme alapján lakott lakás használatának
rendezése]
(1) Az élettársak közös jogcíme alapján használt lakás további használatáról
a bíróság a házastársak közös jogcíme alapján használt lakás használatának
rendezésére vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával dönt.
(2) A bíróság a lakáshasználatra jogosult közös kiskorú gyermek megfelelő
lakáshoz fűződő jogát is figyelembe veszi, ha az élettársi kapcsolat
megszűnése esetén az élettársak közös jogcíme alapján használt lakás további
használatáról dönt.
4:94. § [Az élettárs feljogosítása a másik élettárs kizárólagos jogcíme
alapján lakott lakás használatára]
(1) Az élettársi kapcsolat megszűnése esetén a bíróság a volt élettársat -
kérelmére - feljogosíthatja a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján
közösen használt lakás további használatára, ha az életközösség legalább egy
évig fennállt, és az élettársak kapcsolatából származó kiskorú gyermek
lakáshasználati jogának biztosítása érdekében ez indokolt.
(2) A bíróság az (1) bekezdésben meghatározott esetekben az adottságainál
fogva arra alkalmas lakásnak elsősorban az osztott használatát rendelheti el.
(3) Kivételesen indokolt esetben a bíróság a volt élettársat a másik élettárs
kizárólagos tulajdonjoga vagy haszonélvezeti joga alapján használt lakás
kizárólagos használatára is feljogosíthatja, ha a lakáshasználatra jogosult
közös kiskorú gyermekek legalább egyike feletti szülői felügyeleti jog
gyakorlása ezt a volt élettársat illeti meg, és a kiskorú gyermek
lakáshasználata másként nem biztosítható.
(4) A bíróság a (2)-(3) bekezdés szerinti osztott vagy kizárólagos használatot
meghatározott időre vagy feltétel bekövetkezéséig is biztosíthatja.
(5) A kizárólagos használatra feljogosított volt élettársat a bérlő jogállása
illeti meg, azzal, hogy lakáshasználati joga rendes felmondással megfelelő
cserelakás felajánlása esetén szüntethető meg.
(6) Nem tarthat igényt a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján használt
lakás osztott vagy kizárólagos használatára az a volt élettárs, akinek más
beköltözhető vagy egyoldalú nyilatkozatával beköltözhetővé tehető lakása van.
154. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:95. § [A lakáshasználat újrarendezése]
(1) Ha a bíróság a lakás osztott használatát rendelte el, vagy a tulajdonos
vagy haszonélvező élettársat kötelezte a lakás elhagyására, bármelyik volt
élettárs kérheti a lakáshasználat újrarendezését arra hivatkozással, hogy a
rendezés alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett változás folytán a
használat módjának változatlan fenntartása lényeges jogi érdekét vagy a közös
kiskorú gyermek érdekét sérti.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem érintik a volt élettársnak azt a jogát,
hogy a használat megosztását követően volt élettársa bérlőtársi
jogviszonyának megszüntetését e törvénynek a bérlőtársakra vonatkozó
rendelkezései alapján kérje.
NEGYEDIK RÉSZ
A ROKONSÁG
IX. CÍM
A ROKONI KAPCSOLAT
4:96. § [A rokoni kapcsolat]
(1) Egyenesági a rokonság azok között, akik közül az egyik a másiktól
származik.
(2) Oldalágon rokonok azok a nem egyenesági rokonok, akiknek legalább egy
közös felmenő rokonuk van.
4:97. § [A rokoni kapcsolatok alapjai]
(1) A szülő és a gyermek közötti egyenesági rokoni kapcsolat leszármazással
vagy örökbefogadással jön létre.
(2) A gyermek leszármazásával vagy örökbefogadásával szülőjének teljes
rokonságával is rokoni kapcsolatba kerül.
X. CÍM
A LESZÁRMAZÁSON ALAPULÓ ROKONI KAPCSOLAT
IX. Fejezet
Az apai jogállás keletkezése
4:98. § [Apai jogállást keletkeztető tények]
Apai jogállást
a) házassági kötelék;
b) élettársak esetén emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás (a
továbbiakban: reprodukciós eljárás);
155. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
c) apai elismerő nyilatkozat; vagy
d) bírósági határozat keletkeztet.
4:99. § [Házassági köteléken alapuló vélelem]
(1) A gyermek apjának - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - azt a férfit
kell tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől a
gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági
kötelékben állt. A házasság érvénytelensége az apaság vélelmét nem érinti.
(2) A vélelmezett fogamzási idő a gyermek születésének napjától visszafelé
számított száznyolcvankettedik és háromszázadik nap között eltelt idő, mind a
két határnap hozzászámításával. Bizonyítani lehet, hogy a gyermek fogamzása
a vélelmezett fogamzási idő előtt vagy után történt.
(3) Ha a nő házasságának megszűnése után újból házasságot kötött, az újabb
házasságának fennállása alatt született gyermeke apjának akkor is az újabb
férjet kell tekinteni, ha a korábbi házasság megszűnése és a gyermek
születése közt háromszáz nap nem telt el. Ha ez a vélelem megdől, a gyermek
apjának a korábbi férjet kell tekinteni.
4:100. § [Reprodukciós eljáráson alapuló vélelem]
(1) Ha az apaság az anya házassági kötelékén alapuló vélelem alapján nem
állapítható meg, a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfit, aki az anyával -
élettársi kapcsolatuk fennállása alatt - reprodukciós eljárásban vett részt és a
származás a reprodukciós eljárás következménye.
(2) Az anyának az eredményes reprodukciós eljárás lefolytatását követően a
gyermek születéséig terjedő időszakban más férfival létrejött házassága a férj
vonatkozásában apasági vélelmet nem keletkeztet.
(3) Az anya élettársát kell az (1) bekezdésben foglaltak szerint a gyermek
apjának tekinteni akkor is, ha az anya korábbi házasságának megszűnésétől a
reprodukciós eljárásból származó gyermek megszületéséig a vélelmezett
fogamzási idő nem telt el.
4:101. § [Apai elismerő nyilatkozaton alapuló vélelem]
(1) Ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő
vagy annak egy része alatt nem állott házassági kötelékben, és apasági
vélelmet keletkeztető reprodukciós eljárásban sem vett részt, vagy ha az
apaság vélelme megdőlt, a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfit, aki a
gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak ismerte el.
(2) Apai elismerő nyilatkozatot a gyermeknél legalább tizenhat évvel idősebb
férfi tehet.
(3) Apai elismerő nyilatkozat a gyermek fogamzási idejének kezdetétől
tehető. Ha az apai elismerő nyilatkozat megtételére a gyermek születése előtt
kerül sor, a nyilatkozat a gyermek megszületésekor válik teljes hatályúvá.
(4) Az apai elismerő nyilatkozatot személyesen lehet megtenni. A
korlátozottan cselekvőképes kiskorú vagy a cselekvőképességében a
származás megállapításával összefüggő jognyilatkozatok tekintetében
részlegesen korlátozott személy apai elismerő nyilatkozata akkor érvényes, ha
ahhoz törvényes képviselője hozzájárult. Ha a törvényes képviselő a
nyilatkozattételben tartósan akadályozott, vagy a hozzájárulást nem adja meg,
azt a gyámhatóság hozzájárulása pótolhatja.
156. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(5) Az apai elismerő nyilatkozat teljes hatályához szükséges az anyának, a
kiskorú gyermek törvényes képviselőjének és - ha a gyermek a tizennegyedik
életévét betöltötte - a gyermeknek a hozzájárulása. Ha az anya a gyermek
törvényes képviselője, a hozzájárulást e minőségében is megadhatja, kivéve,
ha az anya és a gyermek között érdekellentét áll fenn. Ebben az esetben a
gyámhatóság a kiskorú gyermek törvényes képviseletére eseti gyámot rendel.
Ha az anya vagy a gyermek nem él vagy nyilatkozatában tartósan gátolva van,
a hozzájárulást a gyámhatóság adja meg.
(6) Ha az apai elismerő nyilatkozat megtételekor más férfi apaságának
megállapítása iránt per van folyamatban, az apai elismerő nyilatkozat - az (5)
bekezdésben meghatározott hozzájáruló nyilatkozatok megléte esetén is -
akkor válik teljes hatályúvá, ha a per jogerős befejezésére az apaság
megállapítása nélkül kerül sor.
(7) Ha a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat megtételére nagykorú
gyermek esetében kerül sor, a gyermek nyilatkozhat, hogy a vér szerinti apa
családi nevét kívánja-e a továbbiakban viselni vagy az addig viselt családi
nevét viseli tovább. Nyilatkozat hiányában a gyermek nevét az apaság vélelme
nem érinti.
4:102. § [A teljes hatályú elismerés alaki feltételei és hatálya]
(1) Az elismerést és a hozzájárulást az anyakönyvvezetőnél, a bíróságnál, a
gyámhatóságnál vagy hivatásos konzuli tisztviselőnél kell jegyzőkönyvbe venni
vagy közjegyzői okiratba kell foglalni. A hozzájárulást a konzuli tanúsítvány
kiállítására felhatalmazott tiszteletbeli konzulnál is meg lehet tenni. A
jegyzőkönyv vagy az okirat aláírását követően az apai elismerő nyilatkozat
nem vonható vissza.
(2) A teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat mindenkivel szemben hatályos.
4:103. § [Bírósági határozaton alapuló vélelem]
(1) Ha a gyermek apja sem az anya házassági köteléke, sem reprodukciós
eljárás, sem teljes hatályú apai elismerés alapján nem állapítható meg, az
apaságot bírósági úton lehet megállapítani.
(2) A bíróság a gyermek apjának nyilvánítja azt a férfit, aki az anyával a
fogamzási időben nemileg érintkezett, és az összes körülmény gondos
mérlegelése alapján alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az
érintkezésből származik.
(3) Ha az apaság bírósági megállapítására nagykorú gyermek esetén került
sor, a gyermek nyilatkozhat, hogy a vér szerinti apa családi nevét kívánja-e
viselni vagy az addig viselt családi nevét viseli-e tovább. Nyilatkozat
hiányában a gyermek nevét az apaság vélelme nem érinti.
(4) Az apaságot megállapító ítélet mindenkivel szemben hatályos.
(5) Ha a származás reprodukciós eljárás következménye, nincs helye az
apaság bírói úton történő megállapításának azzal a férfival szemben, aki az
eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott.
4:104. § [Az apaság megállapítása iránti per indítására jogosultak]
(1) Az apaság bírósági megállapítását az anya, a gyermek, a gyermek halála
után leszármazója és az apa kérheti.
(2) A kiskorú gyermek a perben a gyámhatóság hozzájárulásával az anya
pertársaként vehet részt.
157. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Ha a gyermek reprodukciós eljárásból származott, nem jogosult
perindításra az a férfi, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót
adományozott.
4:105. § [A perindítás személyessége]
(1) Az apaság megállapítása iránt a pert a jogosultnak személyesen kell
megindítania.
(2) A korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében a
származás megállapításával összefüggő jognyilatkozatok tekintetében
részlegesen korlátozott személy a pert törvényes képviselője hozzájárulásával
indíthatja meg. Ha a törvényes képviselő a hozzájárulás megadásában tartósan
akadályozott vagy a hozzájárulást nem adja meg, azt a gyámhatóság
hozzájárulása pótolja.
(3) Ha a jogosult cselekvőképtelen, a pert nevében a gyámhatóság
hozzájárulásával törvényes képviselője indíthatja meg.
(4) Az anya a perben gyermeke törvényes képviselőjeként eljárhat.
4:106. § [Az apaság megállapítása iránti per alperesei]
(1) Az apaság megállapítása iránti pert az apa ellen, az apának a gyermek
ellen kell megindítania.
(2) Ha az anya által indított perben a gyermek nem az anya pertársa, a pert
az anyának a gyermek ellen is meg kell indítania. Ebben az esetben a gyermek
képviseletére a gyámhatóság eseti gyámot rendel.
(3) Ha az a személy, aki ellen a pert meg kellene indítani, nem él vagy
ismeretlen helyen tartózkodik, a keresetet a bíróság által kirendelt
ügygondnok ellen kell indítani.
X. Fejezet
Az apaság vélelmének megtámadása
4:107. § [Az apasági vélelem megtámadásának okai]
(1) Az apaság vélelmét azon az alapon lehet megtámadni, hogy az, akit a
vélelem alapján apának kell tekinteni, a gyermek anyjával a fogamzás idejében
nemileg nem érintkezett vagy a körülmények szerint egyébként lehetetlen,
hogy a gyermek tőle származik.
(2) Ha az apaság vélelme teljes hatályú apai elismerő nyilatkozaton alapul, a
vélelmet azon az alapon is meg lehet támadni, hogy
a) a nyilatkozatnak a jogi feltételek hiányában nincs teljes hatálya;
b) az apai elismerő nyilatkozatot tévedés, megtévesztés vagy jogellenes
fenyegetés hatása alatt tették meg; vagy
c) az apai elismerő nyilatkozatot jogszabály megkerülése céljából tették.
(3) Ha a származás reprodukciós eljárás következménye, az apaság vélelme
akkor támadható meg, ha az anya férje vagy élettársa az eljáráshoz nem járult
hozzá.
4:108. § [Az apasági vélelem megtámadásának kizártsága]
Nem lehet az apaság vélelmét megtámadni, ha
a) a származás reprodukciós eljárás következménye, kivéve, ha az anya férje
vagy élettársa az eljáráshoz nem járult hozzá; vagy
b) az apaságot bíróság állapította meg.
158. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:109. § [Az apasági vélelem megtámadására jogosultak]
(1) Az apaság vélelmének megtámadására a vélelmezett apa, az anya, a
gyermek, a gyermek halála után leszármazója jogosult.
(2) Az apaság vélelmét azon az alapon, hogy az apai elismerő nyilatkozatot
tévedés, megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés hatása alatt tették meg,
csak a vélelmezett apa támadhatja meg.
(3) Az anya a gyámhatóság jóváhagyásával, kiskorú gyermekével együttesen
indíthat pert.
(4) Az anya volt férje akkor jogosult az apaság vélelmének megtámadására,
ha a vélelem alapján az anya újabb házasságbeli férje az apa, de ennek a
vélelemnek a megdőlte esetén a volt férjet kellene apának tekinteni.
(5) Azon az alapon, hogy az apai elismerő nyilatkozatot jogszabály
megkerülése céljából tették, az ügyész és a gyámhatóság jogosult az apai
elismerő nyilatkozat megtámadására.
4:110. § [A perindítás személyessége]
(1) A pert a jogosultnak személyesen kell megindítania.
(2) A korlátozottan cselekvőképes kiskorú vagy a cselekvőképességében a
származás megállapításával összefüggő jognyilatkozatok tekintetében
részlegesen korlátozott személy a pert törvényes képviselője hozzájárulásával
indíthatja meg. Ha a törvényes képviselő a hozzájárulás megadásában tartósan
akadályozott vagy a hozzájárulást nem adja meg, azt a gyámhatóság
hozzájárulása pótolja.
(3) Ha a jogosult cselekvőképtelen, a pert nevében a gyámhatóság
hozzájárulásával a törvényes képviselő indíthatja meg.
(4) Az anya a perben gyermeke törvényes képviselőjeként eljárhat.
4:111. § [A megtámadási határidők]
(1) Az apaság vélelmének megdöntése iránti pert a kiskorú gyermek és az
anya a gyámhatóság hozzájárulásával a kiskorú gyermek hároméves koráig
indíthatja meg. A többi jogosult az apasági vélelem keletkezésétől számított
egy év alatt támadhatja meg az apaság vélelmét.
(2) Ha a vélelmezett apa a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tévedés,
megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés hatása alatt tette meg, a vélelem
megdöntése iránt a tévedés, megtévesztés felismerésétől, jogellenes
fenyegetés esetén a kényszerhelyzet megszűnésétől számított egy éven belül
indíthat pert.
(3) Ha az (1)-(2) bekezdés alapján a perindításra a gyermek a nagykorúvá
válásáig nem került sor, az ezt követő egy éven belül a gyermek önállóan
jogosult a perindításra.
(4) Az a jogosult, aki a megtámadás alapjául szolgáló tényről a
megállapított határidő kezdete után szerzett tudomást, a tudomásszerzéstől
számított egy év alatt támadhatja meg az apaság vélelmét.
4:112. § [Az apasági vélelem megdöntése iránti per alperesei; az ítélet
hatálya]
(1) Az apaság vélelmének megdöntése iránti keresetet a gyermeknek és az
anyának az apa ellen, az apának a gyermek ellen, más jogosultnak a gyermek
és az apa ellen kell megindítania. A keresetet - a gyermek által indított kereset
kivételével - az anya ellen is meg kell indítani, kivéve, ha ez halála folytán nem
lehetséges.
159. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha a gyermek az anya újabb házasságának fennállása alatt, de az anya
korábbi házasságának megszűnésétől számított háromszáz napon belül
született, a keresetet az anya korábbi férje ellen is meg kell indítani.
(3) Ha az a személy, aki ellen a keresetet meg kellene indítani, nem él vagy
ismeretlen helyen tartózkodik, a keresetet a bíróság által kirendelt
ügygondnok ellen kell indítani.
(4) Az apaság vélelmét megdöntő ítélet mindenkivel szemben hatályos.
4:113. § [Névviselés és kapcsolattartás az apasági vélelem megdöntése
után]
(1) Ha a bíróság az apasági vélelem megdöntése iránti keresetnek helyt ad,
indokolt esetben, kérelemre
a) a gyermeket feljogosíthatja családi nevének további viselésére; és
b) azt a férfit, aki a gyermeket hosszabb időn keresztül a családjában a
sajátjaként nevelte, feljogosíthatja a gyermekkel való kapcsolattartásra.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti családi nevet a gyermek tovább
viselheti akkor is, ha az apai jogállást már más tölti be.
4:114. § [Az apaság vélelmének megdöntése nemperes eljárásban]
(1) Nincs szükség az apaság vélelmének megdöntése iránti perindításra, ha
az apaság vélelme az anya házassága alapján áll fenn, a házastársak
életközössége legalább háromszáz napja megszűnt, és az a férfi, akitől a
gyermek ténylegesen származik, a gyermeket teljes hatályú apai elismerő
nyilatkozattal a magáénak kívánja elismerni.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a bíróság nemperes
eljárásban a vélelmezett apa, az anya és a gyermeket teljes hatályú apai
elismerő nyilatkozattal magáénak elismerni kívánó férfi közös kérelmére
megállapítja, hogy a gyermeknek nem az anya férje vagy volt férje az apja. Az
apaság kérdését ugyanebben az eljárásban teljes hatályú apai elismerő
nyilatkozattal kell rendezni.
(3) A (2) bekezdésben foglalt eljárás megindítására az apaság vélelmének
megdöntésére irányuló per megindítására vonatkozó határidőket nem lehet
alkalmazni.
XI. Fejezet
Az anyai jogállás
4:115. § [Az anyai jogállás]
(1) A gyermek anyja az a nő, aki megszülte.
(2) Ha az anya személye nem állapítható meg, a gyermek kérheti annak
bírósági megállapítását, hogy az anyja az általa megjelölt személy. Ha a
gyermek meghalt, ez a jog a leszármazóját illeti meg.
(3) Az anyaság bírósági megállapítását az is kérheti, aki azt állítja, hogy ő a
gyermek anyja.
(4) Ha a gyermek reprodukciós eljárásból származott, nem jogosult
perindításra az a nő, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót
adományozott.
4:116. § [Negatív megállapítási per]
160. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A gyermek, a gyermek halála után leszármazója vagy a vér szerinti anya
kérheti annak bírósági megállapítását, hogy a születési anyakönyvbe anyaként
bejegyzett személy nem az a nő, aki a gyermeket megszülte, feltéve, hogy az
anyaságra vonatkozó téves bejegyzés közigazgatási úton nem orvosolható.
4:117. § [A perindítás személyessége]
(1) Az anyasági pert a jogosultnak személyesen kell megindítania.
(2) A korlátozottan cselekvőképes kiskorú vagy a cselekvőképességében a
származás megállapításával összefüggő jognyilatkozatok tekintetében
részlegesen korlátozott személy a pert törvényes képviselője hozzájárulásával
indíthatja meg. Ha a törvényes képviselő a hozzájárulás megadásában tartósan
akadályozott vagy a hozzájárulást nem adja meg, azt a gyámhatóság
hozzájárulása pótolja.
(3) Ha a jogosult cselekvőképtelen, a pert nevében a gyámhatóság
hozzájárulásával a törvényes képviselője indíthatja meg.
4:118. § [Az anyasági per alperesei és az anyai jogállás változásának
joghatása]
(1) A pert a gyermeknek vagy leszármazójának az anya vagy a születési
anyakönyvbe anyaként bejegyzett személy ellen, az anyának a gyermek vagy a
születési anyakönyvbe anyaként bejegyzett személy ellen kell megindítania.
(2) Ha a származás reprodukciós eljárás következménye, nincs helye az
anyaság bírósági úton történő megállapításának azzal a nővel szemben, aki az
eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott.
(3) Ha az anyaság bírósági megállapítása iránti perben az anyai jogállás
változása a házassága folytán az apaság vélelmére kihat, a pert a férj ellen
is meg kell indítani, akit házassági köteléken alapuló vélelem alapján a
gyermek apjának kell tekinteni.
(4) Ha az a személy, aki ellen a pert meg kellene indítani, nem él, a pert a
bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani.
(5) Az anyai jogállás változása esetén a nagykorú gyermek nyilatkozhat, hogy
a vér szerinti anyja családi nevét kívánja-e viselni vagy az addig viselt családi
nevét viseli tovább. A bíróság indokolt esetben kérelemre a gyermeket
feljogosíthatja családi nevének további viselésére.
(6) Az anyasági perben hozott ítélet mindenkivel szemben hatályos.
XI. CÍM
AZ ÖRÖKBEFOGADÁS
XII. Fejezet
Az örökbefogadás célja és feltételei
4:119. § [Az örökbefogadás célja]
(1) Az örökbefogadás az örökbefogadó, annak rokonai és az örökbe fogadott
gyermek között rokoni kapcsolatot létesít az örökbefogadott gyermek
családban történő nevelkedése érdekében.
(2) Örökbe fogadni kiskorú gyermeket lehet.
161. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:120. § [Az örökbefogadás általános feltételei]
(1) Az örökbefogadáshoz az örökbe fogadni szándékozó személynek, a
gyermek törvényes képviselőjének egyező kérelme és a gyermek szüleinek,
valamint a házasságban élő örökbefogadó házastársának a hozzájárulása
szükséges.
(2) A tizennegyedik életévét betöltött, korlátozottan cselekvőképes kiskorú a
beleegyezésével fogadható örökbe. A tizennegyedik életévét be nem töltött, de
ítélőképessége birtokában lévő kiskorú véleményét örökbefogadására
vonatkozóan megfelelő súllyal figyelembe kell venni.
(3) Az örökbefogadás során törekedni kell a gyermek nevelésében kívánatos
folyamatosságra, különös tekintettel a gyermek családi kapcsolataira,
nemzetiségére, vallására, anyanyelvére és kulturális gyökereire.
(4) Az örökbefogadást a gyámhatóság engedélyezi.
(5) A gyámhatóság az örökbefogadást az e törvényben meghatározott
feltételek megléte esetén is akkor engedélyezi, ha az a kiskorú gyermek
érdekében áll. A kiskorú gyermek érdekében a gyámhatóság elsősorban a
házasságban élő örökbefogadók általi örökbefogadást engedélyezi.
4:121. § [Az örökbefogadó személye]
(1) Örökbefogadó az a huszonötödik életévét betöltött, cselekvőképes
személy lehet, aki a gyermeknél legalább tizenhat évvel, legfeljebb negyvenöt
évvel idősebb, és személyisége, körülményei alapján alkalmas a gyermek
örökbefogadására. Rokoni vagy házastársi örökbefogadás esetén a
korkülönbségtől el kell tekinteni.
(2) Közös gyermekként történő örökbefogadás esetén az (1) bekezdésben
meghatározott életkornak és korkülönbségnek az egyik örökbefogadó
tekintetében kell fennállnia. Ha testvéreket fogadnak örökbe, az idősebb
gyermek életkorát kell alapul venni.
(3)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (3) a) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
Nem fogadhat örökbe az, aki a szülői felügyelet megszüntetését vagy a
közügyektől való eltiltást kimondó jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll, és
az, akinek gyermekét nevelésbe vették.
4:122. § [Az örökbefogadásra való alkalmasság megállapítása]
(1) Az örökbefogadásra való alkalmasságot - jogszabályban meghatározott
előzetes eljárás és felkészítés lefolytatását követően - a gyámhatóság állapítja
meg.
(2) A rokonok, a szülő házastársa, a gyermeket a szülő hozzájárulásával
legalább egy éve folyamatosan a saját háztartásában nevelő örökbe fogadni
szándékozó személy és nemzetközi örökbefogadás esetén az örökbe fogadni
szándékozó személy alkalmasságát a gyámhatóság az örökbefogadás
engedélyezése iránti eljárás során állapítja meg. Ezt a szabályt kell alkalmazni
azon személy alkalmasságának megállapítására is, aki a gyámhatóság
határozata alapján nála elhelyezett gyermeket ellenszolgáltatás ellenében
saját háztartásában neveli (a továbbiakban: gyermekvédelmi nevelőszülő).
4:123. § [Az örökbefogadható gyermek]
(1) Örökbe fogadni - a házastárs kiskorú gyermekének örökbefogadása
kivételével - olyan gyermeket lehet, akinek a szülei nem élnek, vagy akit a
szülei megfelelően nevelni nem képesek.
162. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az örökbefogadott gyermeket az örökbefogadás fennállása alatt az
örökbefogadó házastársa fogadhatja örökbe, az örökbefogadó halála után más
személy is. Ha az örökbefogadott gyermeket az örökbefogadó halála után
fogadják örökbe, a korábbi örökbefogadás megszűnik.
4:124. § [Az örökbefogadhatónak nyilvánítás]
(1)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (1) szerinti szöveggel lép hatályba.
A gyámhatóság a nevelésbe vett gyermeket legfeljebb két évre
örökbefogadhatónak nyilvánítja, ha a szülőjének szülői felügyeleti joga nem
szűnt meg és a szülő önhibájából
a) gyermekével egy éve nem tart rendszeres kapcsolatot vagy fél éven át
semmilyen formában nem tart kapcsolatot, illetve életvitelén, körülményein
nem változtat, és emiatt a nevelésbe vétel nem szüntethető meg; vagy
b) lakó- és tartózkodási helyét az új lakó- és tartózkodási helyének
hátrahagyása nélkül megváltoztatja, és az annak felderítésére irányuló
intézkedések hat hónapon belül nem vezetnek eredményre.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott határidő indokolt esetben legfeljebb
két évvel meghosszabbítható.
(3)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (3) b) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
Az (1) bekezdés a) pontja esetén az örökbefogadhatóvá nyilvánítás
jogkövetkezményére a szülőt a nevelésbe vételt elrendelő határozatban
figyelmeztetni kell.
(4) A gyámhatóság a gyermek örökbefogadása érdekében az
örökbefogadhatónak nyilvánítással egyidejűleg a szülő kapcsolattartási jogát
szünetelteti.
(5)
3
3 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (3) c) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
Ha a kiskorú örökbefogadására nem került sor, és utóbb a gyámhatóság
a nevelésbe vételt megszünteti, az örökbefogadhatónak nyilvánító határozat
hatályát veszti.
4:125. § [Szülői hozzájárulás a nyílt örökbefogadáshoz]
(1) Nyílt az örökbefogadás, ha a vér szerinti szülő meghatározott, általa
ismert örökbefogadó tekintetében járul hozzá az örökbefogadáshoz.
(2) A szülő a hozzájáruló nyilatkozatát a gyermek születésétől számított hat
héten belül - a gyermeknek a szülő vagy a gyermek más hozzátartozója által
történő nevelése érdekében - visszavonhatja. A visszavonás lehetőségére a
szülőt figyelmeztetni kell.
(3) Az örökbefogadáshoz történt hozzájárulás esetén a szülő felügyeleti joga
a gyermek hathetes életkorának betöltésével megszűnik. A szülői felügyelet
megszűnését a gyámhatóság állapítja meg.
(4) Nyílt örökbefogadás - a rokonok és a szülő házastársa által történő
örökbefogadás kivételével - szülői hozzájárulás esetén is a területi
gyermekvédelmi szakszolgálat vagy örökbefogadást elősegítő szervezet
közreműködésével jöhet létre.
4:126. § [Szülői hozzájárulás a titkos örökbefogadáshoz]
(1) Titkos az örökbefogadás, ha a vér szerinti szülő olyan módon járul hozzá
gyermeke örökbefogadásához, hogy az örökbefogadó személyét és személyi
adatait nem ismeri, vagy ha a szülő hozzájárulására e törvény szerint nincs
szükség. A hozzájáruló nyilatkozatot a gyermek születése előtt is meg lehet
tenni.
163. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A szülő a hozzájáruló nyilatkozatát a gyermek születésétől számított hat
héten belül - a gyermeknek a szülő vagy a gyermek más hozzátartozója által
történő nevelése érdekében - visszavonhatja. A visszavonás lehetőségére a
szülőt figyelmeztetni kell.
(3) Ha a gyermek a hatodik életévét betöltötte vagy egészségileg károsodott,
a hozzájáruló nyilatkozat érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása
szükséges.
(4) A (2) bekezdésben meghatározott esetben a szülő felügyeleti joga a
gyermek hathetes életkorának betöltésével szűnik meg. A szülői felügyeleti jog
megszűnését a gyámhatóság állapítja meg.
(5) Titkos örökbefogadás esetén a szülő az örökbefogadásról nem kap
értesítést és az örökbefogadásról hozott határozat ellen jogorvoslattal nem
élhet.
(6) Titkos örökbefogadás esetén a vér szerinti szülő és az örökbefogadó szülő
egymás természetes személyazonosító adatairól nem kap tájékoztatást.
4:127. § [Örökbefogadás szülői hozzájárulás nélkül]
(1) Nincs szükség az örökbefogadáshoz annak a szülőnek a hozzájárulására,
a) aki a szülői felügyeletet megszüntető jogerős bírósági ítélet hatálya alatt
áll;
b)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (3) d) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
akinek nevelésbe vett gyermekét a gyámhatóság örökbefogadhatónak
nyilvánította;
c) aki nem kiskorúság miatt cselekvőképtelen;
d) akinek személye ismeretlen, vagy aki ismeretlen helyen tartózkodik, és a
felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre; vagy
e) aki gyermekét annak érdekében, hogy más nevelje fel -
személyazonosságának feltárása nélkül - egészségügyi intézmény által arra
kijelölt helyen hagyja és hat héten belül a gyermekért nem jelentkezik.
(2) Nincs szükség az örökbefogadáshoz az örökbefogadó házastársának
hozzájárulására, ha
a) a házastárs cselekvőképtelen vagy ismeretlen helyen tartózkodik; vagy
b) a házastársak között az életközösség megszűnt.
4:128. § [Örökbefogadás előtti gondozás]
(1) Az örökbefogadás iránti kérelem előterjesztését és az érdekeltek
hozzájárulását követően az örökbe fogadni szándékozó személynek a
gyermeket legalább egy hónapig a saját háztartásában kell gondoznia. Az
örökbefogadás a gondozási idő eredményes eltelte után engedélyezhető.
(2) Az örökbefogadás az (1) bekezdés szerinti gondozási idő mellőzésével
engedélyezhető, ha
a) az örökbefogadó és a vér szerinti szülő házastársak;
b) az örökbefogadó a vér szerinti szülő hozzájárulásával a gyermeket már
legalább egy éve saját háztartásában gondozza; vagy
c) a nevelésbe vett gyermeket a gyermekvédelmi nevelőszülője fogadja
örökbe, aki a gyermek gondozásáról és neveléséről legalább egy éve
gondoskodik.
4:129. § [Nemzetközi örökbefogadás]
164. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Nemzetközi örökbefogadásnak minősül, ha az örökbefogadás
következtében a gyermek végleges jelleggel más országba kerül, függetlenül
az örökbefogadó állampolgárságától és attól, hogy a gyermek állampolgársága
megváltozik-e.
(2)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (3) f) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
A gyermek külföldre történő örökbeadása - a rokonok és a szülő
házastársa által történő örökbefogadás kivételével - örökbefogadhatóvá
nyilvánított, nevelésbe vett gyermek esetén engedélyezhető, feltéve, hogy a
nevelésbe vett, örökbefogadható gyermeket belföldön azért nem fogadták
örökbe, mert az örökbefogadása érdekében tett intézkedések nem vezettek
eredményre.
4:130. § [A haszonszerzés tilalma]
Az örökbefogadást nem lehet engedélyezni, ha az örökbefogadás a felek vagy
az örökbefogadásban közreműködő személyek vagy szervezetek részére
indokolt költségeiket meghaladó vagyoni előnnyel jár.
4:131. § [Az örökbefogadás létrejötte és utánkövetése]
(1)
2
2 Módosította: 2017. évi L. törvény 438. § c).
Az örökbefogadás az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé
válásával lép hatályba. Ha az örökbefogadó az eljárás folyamán meghal, az
örökbefogadás engedélyezése esetén annak joghatásai az örökbefogadó
halálával beállnak.
(2)
3
3 Módosította: 2017. évi L. törvény 438. § d).
Az örökbefogadást követően a gyermek helyzetét, életkörülményeinek
alakulását jogszabályban meghatározott szervezet vagy a területi
gyermekvédelmi szakszolgálat az örökbefogadást engedélyező határozat
véglegessé válásától számított legfeljebb öt évig figyelemmel kíséri és segíti.
XIII. Fejezet
Az örökbefogadás joghatásai
4:132. § [Gyermeki jogállás az örökbefogadó családjában; közös gyermekké
fogadás]
(1) Az örökbefogadott az örökbefogadó és annak rokonai tekintetében az
örökbefogadó gyermekének jogállásába lép.
(2) A házastársak közös gyermekének kell tekinteni azt, akit mindkét
házastárs együttesen vagy külön örökbefogadott. Közös gyermekké fogadás az
is, ha az egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadja örökbe.
(3) Az örökbefogadás kihat az örökbefogadott leszármazóira.
4:133. § [Joghatás a leszármazásból eredő jogokra és kötelezettségekre]
(1) Az örökbefogadás folytán a leszármazáson alapuló rokonságból származó
szülői felügyeleti és rokontartási jogok és kötelezettségek megszűnnek,
kivéve, ha az egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadta örökbe.
(2) Ha az egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadja örökbe, és az
a házasság, amelyből a gyermek származik, a házastárs halála folytán szűnt
meg, a meghalt házastárs rokonainak kapcsolattartási jogát az örökbefogadás
nem érinti.
165. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Ha mindkét szülő halála folytán a gyermeket az egyik szülő rokona
fogadja örökbe, a másik szülő rokonainak kapcsolattartási jogát az
örökbefogadás nem érinti.
(4) Kivételesen indokolt esetben a gyámhatóság nyílt örökbefogadás esetén
azt a vér szerinti szülőt is feljogosíthatja a kapcsolattartásra, aki hozzájárult
gyermekének a másik szülő házastársa által történő örökbefogadásához.
4:134. § [Az örökbefogadott neve]
(1) Az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó születési vagy
házasságkötéssel szerzett családi nevét viseli, kivéve, ha az örökbefogadó a
házastársa teljes nevét vagy családi nevét a házasságkötésre utaló toldással
viseli. Ha az örökbefogadó házassági neveként a házasságra utaló toldás
nélkül házastársa, volt házastársa nevét vagy kettőjük összekapcsolt családi
nevét viseli, az örökbefogadott új családi neve - az örökbefogadó választása
szerint - a házastárs, volt házastárs családi neve, az összekapcsolt családi név
vagy az örökbefogadó születési neve. Ugyanazon örökbefogadó által
örökbefogadott több gyermek azonos családi nevet viselhet.
(2) Közös gyermekké fogadás esetén az örökbefogadóknak az örökbefogadás
iránti kérelemben nyilatkozniuk kell arról, hogy az örökbefogadott melyik
örökbefogadó családi nevét viselje. Az örökbefogadók megállapodása alapján
az örökbefogadott az örökbefogadók családi nevét együtt viselheti abban az
esetben is, ha az örökbefogadók a családi nevüket nem kapcsolták össze. Ha a
házastársak a gyermeket nem együtt fogadták örökbe, megegyezésük
hiányában a gyermek a korábbi örökbefogadó családi nevét viseli.
(3) A gyámhatóság kivételesen megengedheti, hogy az örökbefogadott
megtarthassa addigi családi nevét.
(4) A gyámhatóság kivételesen indokolt esetben engedélyezheti az
örökbefogadott utónevének a megváltoztatását. Az utónevet az örökbefogadók
határozzák meg.
(5) Az örökbefogadott családi nevét és utónevét az örökbefogadás
engedélyezésével egyidejűleg kell megállapítani.
4:135. § [Örökbefogadott gyermek vérségi származás megismeréséhez
fűződő joga]
(1) Az örökbefogadott felvilágosítást kérhet a gyámhatóságtól arról, hogy őt
örökbefogadták-e, él-e a vér szerinti szülője, van-e testvére, és - ha a
tizennegyedik életévét betöltötte - vér szerinti szülőjének, testvérének
természetes személyazonosító adatairól is. A tizennegyedik életévét betöltött
gyermek a kérelmet törvényes képviselője hozzájárulása nélkül is
előterjesztheti. Erről az örökbefogadási eljárás során a feleket tájékoztatni
kell.
(2) A felvilágosítás megadásához a vér szerinti szülő és a testvér
meghallgatása szükséges. Ha az örökbefogadott kiskorú, az örökbefogadót
vagy más törvényes képviselőt is meg kell hallgatni. A kiskorú testvér
meghallgatásához törvényes képviselőjének előzetes hozzájárulása szükséges.
Ha a vér szerinti szülő vagy testvér cselekvőképtelen, törvényes
képviselőjének meghallgatása is szükséges.
(3) Nincs szükség a vér szerinti szülő, a testvér, az örökbefogadó vagy más
törvényes képviselő meghallgatására, ha ismeretlen helyen távol van vagy
meghallgatása elháríthatatlan akadályba ütközik.
(4) A vér szerinti szülő, a testvér természetes személyazonosító adatai az
örökbefogadottal nem közölhetők, ha
166. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
a) a vér szerinti szülő, a testvér, az örökbefogadó vagy más törvényes
képviselő meghallgatása ismeretlen helyen való távollét vagy elháríthatatlan
akadály miatt nem volt lehetséges;
b) a vér szerinti szülő, a testvér úgy nyilatkozik, hogy a természetes
személyazonosító adatai nem közölhetők; vagy
c) a kiskorú gyermek érdekeivel ellentétben áll, így különösen, ha a vér
szerinti szülő felügyeleti jogát a bíróság azért szüntette meg, mert a szülő
felróható magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy
erkölcsi fejlődését súlyosan sértette vagy veszélyeztette.
(5) Ha a vér szerinti szülő az (1) bekezdés szerinti kérelem előterjesztésének
időpontjában már nem él, természetes személyazonosító adatai az
örökbefogadott gyermekkel közölhetők, kivéve, ha korábbi eljárás során már
úgy nyilatkozott, hogy adatai közléséhez nem járul hozzá.
4:136. § [Tájékoztatás a vér szerinti szülő egészségügyi adatairól]
A gyámhatóság
a) a tizennegyedik életévét be nem töltött örökbefogadott gyermek törvényes
képviselője;
b) a tizennegyedik életévét betöltött örökbefogadott gyermek, illetve
törvényes képviselője; vagy
c) a nagykorú örökbefogadott
kérelmére - a vér szerinti szülőre vonatkozó természetes személyazonosító
adatok közlése nélkül - tájékoztatást ad az örökbefogadott egészsége
szempontjából jelentős, a vér szerinti szülőre vonatkozó egészségügyi
adatokról. A tizennegyedik életévét betöltött örökbe fogadott gyermek által
kérelmezett adatokról a törvényes képviselőt is tájékoztatni kell.
XIV. Fejezet
Az örökbefogadás hatálytalanná válása és felbontása
4:137. § [Az örökbefogadás hatálytalanná válása]
(1) Az örökbefogadás hatálytalanná válik, ha az örökbefogadó az
örökbefogadottat teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal gyermekének
ismeri el, vagy ha az örökbefogadót jogerős bírósági ítélet következtében az
örökbefogadott apjának vagy anyjának kell tekinteni.
(2) Ha az örökbefogadás hatálytalanná válik, ezt úgy kell tekinteni, mintha
az örökbefogadásra nem került volna sor.
4:138. § [Az örökbefogadás felbontása kölcsönös kérelemre]
(1) Az örökbefogadást a felek kölcsönös kérelme alapján a gyámhatóság
felbonthatja.
(2) Ha az örökbefogadott még kiskorú, az örökbefogadás csak a kiskorú
érdekében bontható fel. Az eljárás során a gyámhatóság - elháríthatatlan
akadály kivételével - az örökbefogadott vér szerinti szüleit is meghallgatja.
(3)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 438. § e).
Az örökbefogadás a gyámhatósági határozat véglegessé válásával szűnik
meg. Ha bármelyik fél az eljárás folyamán meghal, az örökbefogadás
joghatásai - a felbontás engedélyezése esetén - a kérelem beadásának napjára
visszamenő hatállyal szűnnek meg.
167. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) A felbontás kihat az örökbefogadóra, az örökbefogadó rokonaira, az
örökbefogadottra és az örökbefogadott leszármazóira.
4:139. § [Az örökbefogadás felbontása egyoldalú kérelemre]
(1) Az örökbefogadást a bíróság felbontja, ha akár az örökbefogadó, akár az
örökbefogadott olyan magatartást tanúsított, amely miatt az örökbefogadás
fenntartása a másik fél számára elviselhetetlenné vált. Ha az örökbefogadott
kiskorú, az örökbefogadás az örökbefogadó kérelmére kivételesen indokolt
esetben bontható fel.
(2) Az örökbefogadó halála után az örökbefogadást annak érdekében is fel
lehet bontani, hogy az örökbefogadott leszármazáson alapuló családi
jogállását visszanyerje.
(3) Az örökbefogadás bírósági felbontását bármelyik fél kérheti. Kiskorú
örökbefogadott érdekében az örökbefogadás bírósági felbontása iránt a
gyámhatóság is indíthat pert. Ha az a fél, aki ellen a pert meg kellene indítani
nem él, a pert a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani. Ha
az örökbefogadó az eljárás során meghal, a pert a bíróság által kirendelt
ügygondnokkal szemben kell folytatni.
(4) Ha több örökbefogadó közül a keresetindításkor az egyik örökbefogadó
él, az örökbefogadás felbontását az élő örökbefogadó a meghalt örökbefogadó
vonatkozásában is kérheti. Erre bármelyik örökbefogadóval szemben
tanúsított magatartás okot adhat.
(5) Kiskorú örökbefogadott esetén a bíróság a vér szerinti szülőket is
meghallgatja, kivéve, ha az elháríthatatlan akadályba ütközik.
4:140. § [Az örökbefogadást felbontó ítélet hatálya]
(1) Az örökbefogadás az azt felbontó ítélet jogerőre emelkedésének napján
szűnik meg. Ha bármelyik fél az eljárás folyamán meghal, az örökbefogadás
joghatásai - az örökbefogadás felbontása esetén - a kereset megindításának
napjára visszamenő hatállyal szűnnek meg.
(2) Az örökbefogadást felbontó ítélet kihat az örökbefogadóra, az
örökbefogadó rokonaira, az örökbefogadottra és az örökbefogadott
leszármazóira.
(3) Az örökbefogadást felbontó ítélet mindenkivel szemben hatályos.
4:141. § [Az örökbefogadást felbontó határozat hatálya több örökbefogadó
esetén]
Ha az örökbefogadást az egyik örökbefogadó tekintetében bontották fel - a
gyámhatóság vagy a bíróság eltérő rendelkezése hiányában - az
örökbefogadás az ő és az ő rokonai vonatkozásában szűnik meg.
4:142. § [Névviselés az örökbefogadás felbontása esetén]
Az örökbefogadás felbontása után az örökbefogadott és leszármazói az
örökbefogadással felvett családi nevet nem viselhetik. A gyámhatóság vagy a
bíróság indokolt esetben kérelemre feljogosíthatja az érintetteket az
örökbefogadással felvett családi név további viselésére.
4:143. § [A meghalt örökbefogadó után megszerzett jogok védelme]
Az örökbefogadás megszűnése nem érinti a gyámhatósági eljárás vagy a per
megindítása előtt meghalt örökbefogadó után megszerzett jogokat. A már
átszállt örökséget ebben az esetben visszakövetelni nem lehet.
168. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:144. § [Az örökbefogadás megszűnésének joghatása a leszármazáson
alapuló rokonságra]
Az örökbefogadás felbontásával felélednek a leszármazáson alapuló
rokonságból származó azon jogok és kötelezettségek, amelyek az
örökbefogadással megszűntek, de a szülői felügyeleti jogok és kötelezettségek
nem állnak helyre.
XV. Fejezet
Az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatok
4:145. § [Az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatok]
(1) Az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatokat a (2)-(3)
bekezdésben foglalt kivétellel személyesen lehet megtenni. Személyesen,
törvényes képviselője hozzájárulása nélkül teheti meg a jognyilatkozatát a
korlátozottan cselekvőképes kiskorú is.
(2) A cselekvőképességében a családjogi jognyilatkozatok tekintetében
részlegesen korlátozott személynek az örökbefogadással kapcsolatos
jognyilatkozatához törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges.
(3) A cselekvőképtelen személy helyett az örökbefogadással kapcsolatos
jognyilatkozatokat törvényes képviselője teheti meg, a tizennegyedik életévét
be nem töltött, de ítélőképessége birtokában lévő kiskorút a gyámhatóságnak
meg kell hallgatnia.
(4) Az örökbefogadás felbontásával kapcsolatban az örökbefogadó nem
járhat el az örökbefogadott törvényes képviselőjeként. Ebben az esetben a
kiskorú örökbefogadott részére a gyámhatóság eseti gyámot rendel.
XII. CÍM
A SZÜLŐI FELÜGYELET
XVI. Fejezet
A szülői felügyelet általános szabályai
4:146. § [A kiskorú jogállása; a szülői felügyeleti jogok és kötelezettségek]
(1) A kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll.
(2) A szülői felügyelet a kiskorú gyermek neve meghatározásának,
gondozásának, nevelésének, tartózkodási helye meghatározásának, vagyona
kezelésének, törvényes képviseletének jogát és kötelességét, a
gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak a jogát foglalja magában.
4:147. § [A szülői felügyelet gyakorlásának elvei]
(1) A szülői felügyeletet a szülők a gyermek megfelelő testi, szellemi és
erkölcsi fejlődésének érdekében, egymással együttműködve kötelesek
gyakorolni.
169. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A szülői felügyelet közös gyakorlása során a szülők jogai és
kötelezettségei egyenlők.
4:148. § [A gyermek bevonása a döntésekbe]
A szülőknek tájékoztatniuk kell gyermeküket az őt érintő döntésekről,
biztosítaniuk kell, hogy az ítélőképessége birtokában lévő gyermekük a
döntések előkészítése során véleményt nyilváníthasson, törvényben
meghatározott esetben szüleivel közösen dönthessen. A szülőknek a gyermek
véleményét - korára, érettségére tekintettel - megfelelő súllyal figyelembe kell
venniük.
4:149. § [A szülői felügyelet korlátozásának kivételessége]
A szülő felügyeleti jogának gyakorlását a bíróság vagy más hatóság
törvényben meghatározott, kivételesen indokolt esetben, olyan mértékben
korlátozhatja vagy vonhatja el, amely a gyermek érdekének biztosításához
szükséges.
XVII. Fejezet
A szülői felügyelet tartalma
1. A gyermek nevének meghatározása
4:150. § [A gyermek nevének meghatározása]
(1) A gyermek - szüleinek megállapodása szerint - apjának vagy anyjának
születési vagy házasságkötéssel szerzett családi nevét viseli. Ha a szülők nem
kötöttek házasságot, a gyermek nem viselheti az anyja más személlyel kötött
házassága folytán viselt nevét, ha azt az anya a házasságra utaló toldással
viseli. A gyermek családi névként szüleinek összekapcsolt családi nevét is
viselheti, akkor is, ha a szülők a házasságkötés után családi nevüket nem
kapcsolták össze vagy a szülők nem kötöttek házasságot. A gyermek családi
neve legfeljebb kéttagú lehet.
(2) A házasságban élő szülők valamennyi, a házasság fennállása alatt
született közös gyermekének kizárólag azonos családi neve lehet, kivéve, ha a
szülők a házasság fennállása alatt családi nevüket módosították. Közös
házassági nevet viselő házastársak gyermeke a szülők közös házassági nevét
viselheti. Ha a szülők egyike viseli házassági névként kettőjük összekapcsolt
családi nevét, a gyermek - a szülők megállapodása alapján - a másik szülő
házasságra utaló toldást nem tartalmazó nevét vagy a szülők összekapcsolt
családi nevét viseli.
(3) Ha nincs olyan személy, akit a gyermek apjának kell tekinteni, a gyermek
az anyja születési vagy házasságkötéssel szerzett családi nevét viseli, kivéve,
ha az anya a férje teljes nevét vagy családi nevét a házasságra utaló toldással
viseli.
(4) Az anya a gyámhatóságnál kezdeményezheti, hogy a születési
anyakönyvbe kiskorú gyermeke apjaként képzelt személyt jegyezzenek be. Az
anya a képzelt személy apaként való bejegyzésére irányuló eljárás során
dönthet arról, hogy a gyermek a továbbiakban a képzelt apa családi nevét
viseli. Erre vonatkozó nyilatkozata hiányában a gyermek az anya családi nevét
viseli tovább.
170. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(5) Ha nincs olyan személy, akit a gyermek apjának kell tekinteni, a gyermek
a nagykorúvá válását követően kérheti, hogy a születési anyakönyvbe - ha arra
korábban nem került sor - apjaként képzelt személyt jegyezzenek be, és
kezdeményezheti a korábban bejegyezett képzelt apa nevének törlését is.
Ebben az esetben arról is nyilatkozhat, hogy a továbbiakban viselni kívánja-e a
képzelt apa családi nevét.
(6) A gyermek utónevét a szülők határozzák meg.
4:151. § [Gyámhatósági névmegállapítás]
(1) A gyámhatóság állapítja meg a gyermek nevét, ha
a) a szülői felügyeletet közösen gyakorló szülők a gyermek családi és
utónevének meghatározásával kapcsolatos megállapodásukat a gyámhatóság
felhívásától számítva harminc napon belül nem jelentik be; vagy
b) a gyermek mindkét szülője ismeretlen.
(2) A gyámhatóság állapítja meg a gyermek utónevét, ha a szülői felügyeleti
jogot az a szülő gyakorolja, aki az anyakönyvvezető vagy a gyámhatóság
felhívása ellenére a gyermek utónevét - a felhívás közlésétől számított harminc
napon belül - nem határozza meg.
2. A gyermek gondozása és nevelése
4:152. § [A gyermek gondozása, lakóhelyének és tartózkodási helyének
meghatározása]
(1) A szülők joga és kötelezettsége, hogy a gyermeket gondozzák, a gyermek
megélhetéséhez és felnevelkedéséhez szükséges feltételeket biztosítsák.
(2) A szülők a saját háztartásukban kötelesek a gyermekük lakhatását
biztosítani. A gyermek lakóhelye - ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően
nem rendelkezik - a szülei lakása akkor is, ha a gyermek átmenetileg máshol
tartózkodik.
(3) A szülő vagy a gyámhatóság a gyermek kiadását követelheti attól, aki a
gyermeket jogtalanul tartja magánál.
(4) A tizenhatodik életévét betöltött gyermek a szülők lakóhelyét vagy a
szülők által kijelölt más tartózkodási helyet a gyámhatóság jóváhagyásával a
szülők beleegyezése nélkül elhagyhatja, ha az az érdekeivel nem ellentétes. A
szülők lakóhelyének vagy a szülők által kijelölt más tartózkodási hely
elhagyása önmagában a szülői felügyeletet - a személyes gondozás és nevelés
kivételével - nem érinti.
(5) A gyermek huzamos időn át - így tanulmányok folytatása, munkavállalás
vagy más hasonló célból - önállóan vagy egyik szülőjével mindkét szülő
egyetértésével tartózkodhat külföldön.
(6) A gyermek letelepedés céljából történő külföldre távozásához erre
vonatkozó szülői engedély szükséges.
4:153. § [A gyermek nevelésének és életpályájának megválasztása]
(1) A szülők jogosultak a gyermek nevelésének módját megválasztani.
(2) A gyermek képességei figyelembevételével a szülők és a gyermek
közösen döntik el, hogy a gyermek milyen életpályára készüljön.
(3) Az életpálya kijelölésével és ezzel összefüggésben a gyermek
taníttatásával, iskolájának megválasztásával kapcsolatban a szülő és a
gyermek között felmerülő vitában a gyámhatóság dönt.
171. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:154. § [A gyermekekkel tényleges családi kapcsolatban álló személy
részvétele a gyermek gondozásában és nevelésében]
A gyermek gondozása, nevelése során egyes jogok és kötelezettségek
gyakorlásában - a felügyeletet gyakorló szülő hozzájárulásával - részt vehet az
a személy, akinek saját vagy a szülővel közös háztartásában a gyermek
huzamos időn át nevelkedik.
3. A gyermek vagyonának kezelése
4:155. § [A gyermek vagyonának kezelői]
(1) A szülői felügyeletet gyakorló szülők joga és kötelezettsége, hogy
gyermekük minden olyan vagyonát kezeljék, amely e törvény szerint nincs
kivéve a kezelésük alól.
(2) Ha a gyermek azzal a kikötéssel kapott vagyont, hogy azt szülei nem
kezelhetik, a gyámhatóság - a vagyont juttató személy javaslatának
figyelembevételével - a vagyon kezelésére gyámot rendel ki (a továbbiakban:
vagyonkezelő gyám). Ha a vagyont juttató harmadik személy a vagyon
kezeléséből az egyik szülőt kizárta, a vagyont a vagyonkezelésre egyébként
jogosult másik szülő kezeli.
4:156. § [A szülő egyedüli vagyonkezelői joga]
(1) A szülői felügyeletet közösen gyakorló szülők kölcsönösen vagy
külön-külön meghatalmazást adhatnak egymásnak arra vonatkozóan, hogy a
gyermek vagyonát az egyik szülő a másik helyett kezelje. A meghatalmazás
akkor érvényes, ha közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba
foglalták.
(2) A gyermek nevében eljáró szülőt a kisebb jelentőségű vagyonjogi
szerződések megkötésénél jóhiszemű harmadik személyek olyannak
tekinthetik, mint aki a másik szülő meghatalmazottjaként is eljár.
(3) Ha azt a gyermek érdekei indokolják, a gyámhatóság a szülői felügyeletet
közösen gyakorló szülők közül kijelölheti azt a szülőt, aki a gyermek
vagyonának kezelője.
4:157. § [A gyermek vagyonának és jövedelmének felhasználása]
(1) A szülők a gyermek vagyonából eredő jövedelemnek azt a részét, amely a
vagyon terheinek kifizetése után fennmarad, a gyermek indokolt
szükségleteire kötelesek fordítani.
(2) A szülők a gyermek eltartásának fedezése céljából a gyermek vagyonának
állagát e törvénynek a gyermek tartására vonatkozó rendelkezései szerint
vehetik igénybe.
(3) Ha a gyermek szülője háztartásában nevelkedik és keresménnyel
rendelkezik, a szülő igényelheti, hogy a háztartás költségeihez megfelelő
mértékben járuljon hozzá.
4:158. § [A szülő felelőssége a vagyonkezelésért]
(1) A szülők gyermekük vagyonát biztosítékadás és számadás kötelezettsége
nélkül kezelik.
172. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A szülők gyermekük vagyonának kezelése során a rendes vagyonkezelés
szabályai szerint, ugyanazzal a gondossággal kötelesek eljárni, mint saját
ügyeikben. Ha e kötelezettségüket szándékosan vagy súlyos gondatlanságból
megszegik, az ezzel okozott kárt a szerződésen kívül okozott károk
megtérítéséért való felelősség szabályai szerint kötelesek megtéríteni.
4:159. § [A szülők vagyonkezelői jogának korlátozása]
Ha a szülői felügyeletet gyakorló szülők gyermekük vagyonának kezelése
tekintetében kötelességüket a gyermek érdekeit súlyosan sértő módon nem
teljesítik, a gyámhatóság indokolt esetben
a) elrendelheti a gyermek pénzének és értéktárgyainak a gyámhatóság
részére történő átadását, ha azokat a rendes vagyonkezelés szabályai szerint
készen tartani nem kell;
b) a szülőket biztosítékadásra kötelezheti;
c) a vagyonkezelést rendszeres felügyelete alá vonhatja;
d) kötelezheti a szülőket, hogy a vagyonkezelésről úgy adjanak számot, mint
a gyám; illetve
e) a szülőktől a vagyonkezelés és a vagyoni ügyekben való képviselet jogát
egyes vagyoni ügyekre vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve
korlátozhatja vagy megvonhatja.
4:160. § [A gyermek vagyonának kiadása]
Ha a szülők vagyonkezelői joga megszűnik, kötelesek gyermekük vagyonát
kiadni a nagykorú gyermeknek vagy annak, akinek kezelése alá a vagyon
kerül.
4. A gyermek törvényes képviselete
4:161. § [A gyermek törvényes képviselete]
(1) A szülői felügyeletet gyakorló szülők joga és kötelezettsége, hogy
gyermeküket személyi és vagyoni ügyeiben képviseljék.
(2) A vagyonkezelői joggal nem rendelkező szülő a gyermek vagyoni
ügyeiben törvényes képviselőként nem járhat el.
4:162. § [A szülői törvényes képviselet kizártsága a jognyilatkozat
személyessége miatt]
A szülő képviseleti joga nem terjed ki a gyermeknek azokra a
jognyilatkozataira, amelyeket jogszabály szerint kizárólag személyesen lehet
megtenni.
4:163. § [A szülői törvényes képviselet kizártsága érdekellentét miatt]
(1) A szülő - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - nem képviselheti a
gyermekét olyan ügyben, amelyben ő maga, házastársa, élettársa, egyenesági
rokona vagy az ő törvényes képviselete alatt álló más személy a gyermekkel
szemben ellenérdekű fél.
(2) Ha a gyermek ügyében a törvényes képviseletet gyakorló szülő törvény
vagy a gyámhatóság rendelkezése, érdekellentét vagy más tényleges akadály
miatt nem járhat el, a gyámhatóság a gyermeknek eseti gyámot rendel.
(3) Eseti gyám kirendelését bármely érdekelt, bármely hatóság kérheti, és
annak hivatalból is helye van. A szülő eseti gyám kirendelése céljából köteles a
gyámhatóságnak késedelem nélkül bejelenteni, ha a (2) bekezdésben megjelölt
okból az ügyben nem járhat el.
173. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Az eseti gyám az ügyben olyan jogkörrel jár el, mint a gyám.
XVIII. Fejezet
A szülői felügyelet gyakorlása
1. A szülők megállapodása a szülői felügyelet gyakorlásáról
4:164. § [A szülői felügyelet közös gyakorlása]
(1) A szülői felügyeletet a szülők - megállapodásuk vagy a gyámhatóság vagy
a bíróság eltérő rendelkezése hiányában - közösen gyakorolják akkor is, ha
már nem élnek együtt.
(2) A különélő szülőknek a közös szülői felügyelet gyakorlása során
biztosítaniuk kell gyermekük kiegyensúlyozott életvitelét.
(3) Azonnali intézkedést igénylő esetben a szülő a gyermek érdekében - a
másik szülő késedelem nélkül történő értesítése mellett - közös szülői
felügyelet esetén is önállóan dönthet.
4:165. § [A különélő szülők megállapodása a felügyeleti jogok megosztásáról
és a közös szülői felügyeletről]
(1) A különélő szülők a szülői felügyelettel kapcsolatos jogokat és
kötelezettségeket egymás között megoszthatják, és megállapodhatnak abban
is, hogy a szülői felügyeletet az egyikük gyakorolja. A szülők erre irányuló
megállapodására utal, ha a gyermek hosszabb ideje háborítatlanul egyikük
háztartásában nevelkedik.
(2) A házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti perben a szülők
közös kérelmére a bíróság - a gyermek érdekét mérlegelve - a szülők közös
szülői felügyeletre és ezzel összefüggésben a gyermek lakóhelyére vagy a
szülői felügyelet (1) bekezdés szerinti rendezésére vonatkozó egyezségét
jóváhagyja, vagy arról ítélettel határoz.
4:166. § [Döntés a közös szülői felügyelet gyakorlásával összefüggő vitában]
Ha a közös szülői felügyelet gyakorlása során a szülők valamely kérdésben
nem tudnak megállapodni - a lelkiismereti és vallásszabadság körébe tartozó
kérdés kivételével - a gyámhatóság dönt.
2. A szülői felügyelet gyakorlásának bírósági rendezése
4:167. § [A szülői felügyelet gyakorlásának bírósági rendezése]
(1) A különélő szülők megállapodásának hiányában - kérelemre vagy a
gyermek érdekében hivatalból - a bíróság dönt arról, hogy a szülői felügyeletet
melyik szülő gyakorolja.
(2) A bíróság a döntés során azt mérlegeli, hogy a gyermek testi, szellemi és
erkölcsi fejlődése miként biztosítható a legkedvezőbben.
4:168. § [A különélő szülő feljogosítása egyes szülői felügyeleti jogok
gyakorlására]
174. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha a bíróság a szülői felügyelet gyakorlására az egyik szülőt jogosítja fel,
a gyermekétől különélő szülő a szülői felügyeleti jogokat a gyermek sorsát
érintő lényeges kérdések kivételével nem gyakorolhatja.
(2) A bíróság a gyermekétől különélő szülőt feljogosíthatja a gyermek
gondozásával, nevelésével összefüggő egyes feladatok ellátására, és
kivételesen a vagyonkezelés és a gyermek vagyoni ügyeiben a törvényes
képviselet teljes körű vagy részleges gyakorlására. Ha a gyermek érdekei
megkívánják, a gyermek sorsát érintő valamely lényeges kérdésben való
döntés jogát a bíróság korlátozhatja vagy megvonhatja.
4:169. § [A gyermek elhelyezése harmadik személynél]
(1) Ha a szülői felügyeletnek a szülők által történő gyakorlása a gyermek
érdekét veszélyezteti, a bíróság a gyermeket másnál is elhelyezheti, feltéve,
hogy ez a személy a nála történő elhelyezést maga is kéri. Ebben az esetben
ezt a személyt gyámul kell kirendelni, és a szülő felügyeleti joga szünetel.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a bíróság a gyermeket
elsősorban olyan személynél helyezi el, aki a gyermek gondozásában,
nevelésében, a gyermek érdekeinek megfelelően már korábban részt vett.
4:170. § [A szülői felügyelet gyakorlásának és a gyermek elhelyezésének
megváltoztatása]
(1) A szülői felügyelet gyakorlásának és a gyermek harmadik személynél
történő elhelyezésének megváltoztatása a bíróságtól akkor kérhető, ha azok a
körülmények, amelyeken a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése
alapult, utóbb lényegesen módosultak, és ennek következtében a
megváltoztatás a gyermek érdekében áll. Nem hivatkozhat a körülmények
megváltozása folytán a gyermek érdekére az a szülő, aki a változást felróható
magatartásával maga idézte elő, így különösen, ha a gyermeket jogosulatlanul
vette magához vagy tartja magánál.
(2) Ha a közös szülői felügyelet gyakorlása során a szülők már nem tudnak
együttműködni, a közös szülői felügyeletet a bíróság bármelyik szülő
kérelmére megszünteti.
4:171. § [A szülői felügyelet gyakorlásának rendezése és a gyermek
harmadik személynél történő elhelyezése iránti per]
(1) A szülői felügyelet gyakorlásának rendezése, a felügyelet, az egyes
felügyeleti jogok gyakorlásának megváltoztatása, a gyermek harmadik
személynél történő elhelyezése és az elhelyezés megváltoztatása iránt a szülő
és a gyámhatóság indíthat pert.
(2) A pert - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a szülőnek a másik szülő
ellen, a gyámhatóságnak mindkét szülő ellen meg kell indítania.
(3) A harmadik személynél történt elhelyezés megváltoztatása iránti pert az
ellen a személy ellen kell megindítani, akinél a gyermeket elhelyezték.
(4) A bíróságnak az eljárása során - elháríthatatlan akadály esetét kivéve -
mindkét szülőt meg kell hallgatnia. Indokolt esetben, vagy ha azt a gyermek
maga kéri, közvetlenül vagy szakértő útján meg kell hallgatnia a gyermeket is.
Ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte, szülői felügyeletére és
elhelyezésére vonatkozó döntés egyetértésével hozható, kivéve, ha a gyermek
választása a fejlődését veszélyezteti.
4:172. § [Közvetítés a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránti
perben]
175. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A bíróság indokolt esetben kötelezheti a szülőket, hogy a szülői felügyelet
megfelelő gyakorlása és az ehhez szükséges együttműködésük biztosítása
érdekében - ideértve a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartást -
közvetítői eljárást vegyenek igénybe.
3. A gyermekétől különélő szülő jogai és kötelezettségei
4:173. § [A szülők együttműködési kötelezettsége]
A szülői felügyeletet gyakorló szülőnek és a gyermekétől különélő szülőnek a
gyermek kiegyensúlyozott fejlődése érdekében - egymás családi életét,
nyugalmát tiszteletben tartva - együtt kell működniük.
4:174. § [A gyermekkel együttélő szülő tájékoztatási kötelezettsége]
A szülői felügyeletet gyakorló szülőnek a gyermek fejlődéséről, egészségi
állapotáról, tanulmányairól a különélő szülőt megfelelő időközönként
tájékoztatnia kell, és a különélő szülő érdeklődése esetén a gyermekkel
kapcsolatos felvilágosítást meg kell adnia.
4:175. § [Közösen gyakorolt szülői felügyeleti jogok]
(1) A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen
gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása
vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a
gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta
vagy megvonta.
(2) A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek tekintendő a kiskorú
gyermek nevének meghatározása és megváltoztatása, a szülőjével azonos
lakóhelyén kívüli tartózkodási helyének, huzamos időtartamú vagy letelepedés
céljából történő külföldi tartózkodási helyének kijelölése, állampolgárságának
megváltoztatása és iskolájának, életpályájának megválasztása.
(3) Ha a különélő szülők egyes, a (2) bekezdésben meghatározott, közösen
gyakorolt felügyeleti jogosítványok tekintetében nem tudnak megegyezni,
erről a gyámhatóság dönt.
4:176. § [A különélő szülő tájékoztatási kötelezettsége]
Ha a bíróság a gyermekétől különélő szülőt feljogosítja a gyermek
gondozásával, nevelésével összefüggő egyes feladatok ellátására, a
vagyonkezelés és a gyermek vagyoni ügyeiben a törvényes képviselet
gyakorlására, a szülői felügyeletet e tekintetben a különélő szülő gyakorolja. A
különélő szülő tevékenységéről a szülői felügyeletet egyébként gyakorló szülőt
tájékoztatni köteles.
4:177. § [Közvetítés a gyámhatósági eljárásban]
A gyámhatóság, kérelemre vagy a gyermek érdekében hivatalból, a szülői
felügyeletet gyakorló szülő és a gyermekétől különélő szülő közötti megfelelő
együttműködés kialakítása, a különélő szülő jogainak biztosítása - ideértve a
különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartást -érdekében a szülők
számára közvetítői eljárás igénybevételét rendelheti el.
4. A kapcsolattartás
4:178. § [A kapcsolattartás joga]
176. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen
kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles
a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.
(2) A gyermekétől különélő szülő - ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően
nem rendelkezik - jogosult és köteles gyermekével kapcsolatot tartani.
(3) A szülőnek joga van gyermekével kapcsolatot tartani akkor is, ha a szülői
felügyeleti joga szünetel, kivéve, ha a gyermek vagy a gyermekkel közös
háztartásban élő hozzátartozója sérelmére elkövetett cselekmény miatt
elrendelt távoltartó határozat hatálya alatt áll.
(4) Kivételesen indokolt esetben, a gyermek érdekében azt a szülőt is fel
lehet jogosítani a gyermekkel való kapcsolattartásra,
a) akinek a szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette;
b) aki hozzájárult gyermekének a másik szülő házastársa által történő
örökbefogadásához; vagy
c) akinek szülői felügyeleti joga a gyermek ismeretlen személy által történő
örökbefogadásához adott hozzájárulásával vagy azért szűnt meg, mert a szülő
a gyermeket - annak érdekében, hogy más nevelje fel, személyazonosságának
feltárása nélkül - egészségügyi intézményben, arra kijelölt helyen hagyja, a
gyermekért hat héten belül nem jelentkezik, és a gyermek örökbefogadására
nem került sor.
(5)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (3) e) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
A (4) bekezdés szerinti esetben a szülőnek a gyermekkel való
kapcsolattartásra való feljogosításáról a szülői felügyeletet megszüntető
bíróság vagy - ha a gyermeket nevelésbe vették - a gyámhatóság dönt.
4:179. § [Kapcsolattartásra jogosult más hozzátartozók]
(1) A kapcsolattartásra a nagyszülő, a testvér és - ha a szülő és a nagyszülő
nem él vagy a kapcsolattartásban tartósan akadályozva van, vagy a
kapcsolattartási jogát önhibájából nem gyakorolja - a gyermek szülőjének
testvére és szülőjének házastársa is jogosult.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyek kapcsolattartási jogát nem
érinti az, ha az a házasság, amelyből az örökbe fogadott gyermek származik, a
gyermek szülőjének halála folytán szűnt meg, és a házastárs a másik házastárs
korábbi házasságából származó gyermekét fogadja örökbe.
(3) A kapcsolattartásra - ha a gyermek hosszabb időn keresztül a
háztartásában nevelkedett - kérelmére feljogosítható a volt mostohaszülő,
nevelőszülő, gyám és az is, akinek a gyermekre vonatkozó apasági vélelmét a
bíróság megdöntötte.
4:180. § [A kapcsolattartási jog tartalma]
(1) A kapcsolattartási jog magában foglalja a gyermekkel való személyes
találkozást, a gyermeknek a lakóhelyéről vagy a tartózkodási helyéről
rendszeresen, meghatározott időtartamra történő elvitelét, a gyermekkel
időszakonként, elsősorban az oktatási szünetek és a többnapos ünnepek
időszakában való huzamos együttlétet, és kiterjed a kapcsolat személyes
találkozás nélküli fenntartására.
(2) A kapcsolattartás joga - ha a bíróság vagy a gyámhatóság a gyermek
érdekében eltérően nem rendelkezik - az (1) bekezdésben foglalt keretek
között kiterjed a gyermek meghatározott időtartamú külföldre vitelére is.
(3) A gyermek elvitelével felmerülő kiadások - ha a bíróság vagy a
gyámhatóság eltérően nem rendelkezik - a kapcsolattartásra jogosultat
terhelik.
177. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:181. § [A kapcsolattartás rendezése]
(1) A kapcsolattartásról a házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti
perben a szülők egyezséget köthetnek; egyezségük hiányában a
kapcsolattartásról - kérelemre vagy a gyermek érdekében hivatalból - a
bíróság dönt. Ha házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti per nincs
folyamatban, a kapcsolattartásról a szülők megegyezésének hiányában a
gyámhatóság dönt. A döntés előtt az érdekelteket és az ítélőképessége
birtokában lévő gyermeket meg kell hallgatni.
(2) A kapcsolattartásról a bíróság vagy a gyámhatóság a gyermek korának,
egészségi állapotának, életkörülményeinek, a szülők személyes
körülményeinek és az ítélőképessége birtokában lévő gyermek véleményének
figyelembevételével rendelkezik.
(3) A kapcsolattartásra vonatkozó határozatban rendelkezni kell a
kapcsolattartás gyakoriságáról, időtartamáról, folyamatos vagy időszakos
voltáról, arról, hogy felügyelt kapcsolattartásra kerül-e sor, továbbá a gyermek
átadásának és visszaadásának helyéről, idejéről és módjáról, a kapcsolattartás
elmaradására vonatkozó értesítési kötelezettségről és az elmaradt
kapcsolattartás pótlásáról.
(4) Ha a kapcsolattartás kérdésében a bíróság döntött, a kapcsolattartás
megváltoztatását a határozat jogerőre emelkedésétől számított két éven belül
a bíróságtól lehet kérni.
4:182. § [Tájékoztatási kötelezettség; az elmaradt kapcsolattartás pótlása]
(1) A kapcsolattartást akadályozó körülményekről a felek késedelem nélkül
kötelesek tájékoztatni egymást.
(2) A jogosultnak fel nem róható okból elmaradt kapcsolattartást a
legközelebbi megfelelő időpontban, de legkésőbb hat hónapon belül pótolni
kell.
4:183. § [Felelősség a kapcsolattartás akadályozásáért, szabályainak
megszegéséért]
(1) Ha a kapcsolattartásra jogosult vagy kötelezett személy a
kapcsolattartást kellő indok nélkül akadályozza vagy szabályait megszegi, az
ezzel okozott kárt köteles a másik félnek megtéríteni.
(2) A gyámhatóság kérelemre kötelezi a kapcsolattartást kellő indok nélkül
akadályozó, a kapcsolattartás szabályait megszegő felet a kapcsolattartás
akadályozása, szabályainak megszegése folytán keletkezett igazolt költségek
viselésére.
4:184. § [A kapcsolattartási jog korlátozása és megvonása]
A gyámhatóság vagy - házassági vagy szülői felügyelet rendezése iránti
perben - a bíróság a felróható magatartást tanúsító szülő vagy más
kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartási jogát a gyermek
érdekében korlátozhatja vagy megvonhatja.
4:185. § [A kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása]
A kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtásáról a gyámhatóság
gondoskodik.
XIX. Fejezet
178. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A szülői felügyeleti jog szünetelése és megszűnése
1. A szülői felügyeleti jog szünetelése
4:186. § [A szülői felügyeleti jog szünetelése]
(1) Szünetel a szülői felügyeleti jog, ha
a) a szülő cselekvőképtelen;
b) a kiskorú szülő korlátozottan cselekvőképes, kivéve a tizenhatodik
életévét betöltött kiskorú szülő gondozási, nevelési jogát és kötelezettségét;
c) a szülő cselekvőképességében a szülői felügyeleti jogok gyakorlása
tekintetében részlegesen korlátozott;
d) a szülő ismeretlen helyen távol van, vagy ténylegesen akadályozva van a
szülői felügyelet ellátásában;
e) a gyámhatóság a gyermek családba fogadásához hozzájárult;
f) a szülő hathetes életkoránál fiatalabb gyermeke örökbefogadásához járult
hozzá;
g)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (3) g) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
a gyermeket a gyámhatóság nevelésbe vette és a szülő szülői felügyeleti
joga nem szűnt meg vagy azt a bíróság nem szüntette meg;
h) a bíróság a gyermeket harmadik személynél helyezte el; vagy
i) a szülő a gyermek vagy a gyermekkel közös háztartásban élő
hozzátartozója sérelmére elkövetett cselekmény miatt elrendelt távoltartó
határozat hatálya alatt áll.
(2) Az életközösség fennállása alatt szünetel a szülői felügyeleti joga annak a
szülőnek, aki együtt él a szülői felügyelettől megfosztott másik szülővel.
(3) A szülői felügyelet megszüntetése vagy a szülői felügyelet rendezése
iránti per jogerős befejezéséig szünetel a szülői felügyeleti joga annak a
szülőnek, akinek a gyermekét a gyámhatóság ideiglenes hatállyal a különélő
másik szülőnél, más személynél vagy intézményben helyezte el.
2. A családbafogadás
4:187. § [A családbafogadás]
(1) A szülői felügyeletet közösen gyakorló szülők vagy a szülői felügyeletet
gyakorló szülő kérelmére - a különélő másik szülő meghallgatásával - a
gyámhatóság hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülő egészségi állapota, indokolt
távolléte vagy más családi ok miatt a gyermeket más, általa megnevezett
család átmenetileg befogadja, gondozza és nevelje, feltéve, hogy a
családbafogadás a gyermek érdekében áll.
(2) A gyámhatóság a családbafogadáshoz akkor járul hozzá, ha a családba
fogadó szülő személyisége és körülményei alapján alkalmas a gyermek
gondozására, nevelésére, a gyámság ellátására, és e feladatok ellátását maga
is vállalja.
(3) A családba fogadó szülőt vagy szülőket a gyámhatóság gyámul rendeli.
4:188. § [A szülő jogai és kötelezettségei családbafogadás esetén]
(1) A családbafogadás ideje alatt a szülő szülői felügyeleti joga szünetel.
179. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A szülőt megilleti a kapcsolattartás joga és a gyermek sorsát érintő
lényeges kérdésekben való együttes döntési jog.
(3) Különösen indokolt esetben a gyámhatóság a szülőt feljogosíthatja a
vagyonkezelés és a gyermek vagyoni ügyében a törvényes képviselet jogával.
(4) A családbafogadás a szülő tartási kötelezettségét nem érinti.
4:189. § [A családbafogadás felülvizsgálata]
(1) A családbafogadás feltételeinek fennállását a gyámhatóság évente
felülvizsgálja.
(2) A családbafogadást a gyámhatóság megszünteti, ha azt a szülő vagy a
családba fogadó szülő kéri, vagy ha annak fenntartása a gyermek fejlődését
veszélyezteti.
3. A szülői felügyeleti jog megszűnése, megszüntetése és visszaállítása
4:190. § [A szülői felügyeleti jog megszűnése]
(1) Megszűnik a szülői felügyeleti jog
a) a gyermek nagykorúvá válásával;
b) a gyermek örökbefogadásával, kivéve, ha a gyermeket a szülő házastársa
fogadja örökbe;
c) a szülőnek a gyermek örökbefogadásához adott hozzájárulásával, vagy ha
a gyermek örökbefogadásához a szülő a gyermek hathetes korát megelőzően
járult hozzá, a gyermek hathetes korának elérésekor, kivéve, ha a szülő a
hozzájáruló nyilatkozatot visszavonta; vagy
d) ha a szülő a gyermeket annak érdekében, hogy más nevelje fel -
személyazonosságának feltárása nélkül - egészségügyi intézmény arra kijelölt
helyén hagyja, és a gyermekért hat héten belül nem jelentkezik.
(2) Ha a szülői felügyeletet a szülők közösen gyakorolják, az egyik szülő
halála esetén a szülői felügyelet a túlélő szülőt illeti meg.
(3) Ha az a szülő hal meg, aki a szülői felügyeletet vagy annak egyes
részjogosítványait egyedül gyakorolta, a felügyelet a túlélő szülőt illeti meg,
feltéve, hogy nem áll a szülői felügyelet megszüntetését kimondó ítélet hatálya
alatt.
(4) Ha a szülői felügyeleti jog a (3) bekezdés alapján a túlélő szülőt illeti
meg, a gyámhatóság felhívja őt a szülői felügyeleti jogok gyakorlására. Nem
hívható fel a szülői felügyeleti jogok gyakorlására a túlélő szülő, ha szülői
felügyeleti joga cselekvőképtelensége, kiskorúság miatti korlátozott
cselekvőképessége, cselekvőképességének a szülői felügyeleti jogok
gyakorlása tekintetében való részleges korlátozottsága, ismeretlen helyen való
tartózkodása vagy a szülői felügyelet ellátásában való tényleges
akadályoztatottsága miatt szünetel, vagy ha az a gyermek érdekével
nyilvánvalóan ellentétben áll.
4:191. § [A szülői felügyeleti jog bírósági megszüntetése]
(1) A bíróság megszünteti a szülői felügyeletet, ha
a) a szülő felróható magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét,
értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sérti vagy veszélyezteti; vagy
180. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
b)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (3) h) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
a gyermeket más személynél helyezték el vagy nevelésbe vették, és az a
szülő, akinek szülői felügyeleti joga szünetel, a gyermek elhelyezésére vagy a
nevelésbe vételre okot adó magatartásán, életvitelén, körülményein
önhibájából nem változtat.
(2) Ha a szülőt a bíróság valamelyik gyermeke személye ellen elkövetett
szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélte, a bíróság a szülői
felügyeletet a szülő valamennyi gyermeke tekintetében megszüntetheti. A
bíróság rendelkezhet úgy, hogy a megszüntető határozat hatálya kihat a
később született gyermekre is.
(3) Aki szülői felügyeletet megszüntető jogerős ítélet hatálya alatt áll, nem
fogadhat örökbe, nem viselhet gyámságot, gyermek nála nem helyezhető el és
- a bíróság vagy a gyámhatóság eltérő rendelkezésének hiányában - nincs joga
arra, hogy gyermekével kapcsolatot tartson.
4:192. § [A szülői felügyeleti jog bírósági visszaállítása]
A bíróság a jövőre nézve visszaállítja a szülői felügyeletet, ha az az ok, amely
miatt azt megszüntették, már nem áll fenn, és nincs egyéb olyan ok sem,
amely a megszüntetésre alapul szolgálna.
4:193. § [A szülői felügyeleti jog megszüntetése és visszaállítása iránti per
indítására jogosultak és a per alperesei]
(1) A szülői felügyelet megszüntetése iránt a másik szülő, visszaállítása iránt
bármelyik szülő indíthat pert. Mindkét esetben perindításra jogosult a
gyermek, a gyámhatóság és az ügyész is.
(2) A szülői felügyelet megszüntetése és visszaállítása iránt a korlátozottan
cselekvőképes kiskorú személy és a cselekvőképességében a szülői felügyeleti
jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott szülő a pert - törvényes
képviselője hozzájárulásával - személyesen indíthatja meg. A cselekvőképtelen
szülő és gyermek nevében a pert a gyámhatóság hozzájárulásával a törvényes
képviselő indíthatja meg.
(3) A szülői felügyelet megszüntetése iránt a pert az ellen a szülő ellen kell
megindítani, akinek szülői felügyeletét meg kívánják szüntetni. A szülői
felügyelet visszaállítása iránt az ellen kell pert indítani, akinek keresete
folytán a bíróság a szülői felügyeletet megszüntette; ha a szülői felügyelet
visszaállítását ő kéri, a pert a másik szülő ellen kell megindítani. Ha az a
személy, aki ellen a pert meg kellene indítani, már nem él, a pert a bíróság
által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani.
(4) A szülői felügyelet megszüntetése és az annak visszaállítása iránt indított
perben hozott ítélet mindenkivel szemben hatályos.
XIII. CÍM
A ROKONTARTÁS
XX. Fejezet
A rokontartás közös szabályai
181. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:194. § [A rokontartásra való jogosultság]
(1) Rokonaival szemben az jogosult tartásra, aki magát önhibáján kívül nem
képes eltartani, és akinek tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa
vagy volt élettársa nincs.
(2) Érdemtelen a tartásra az a nagykorú, aki a tartásra kötelezettel vagy vele
együtt élő hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható
magatartást tanúsít vagy olyan életvitelt folytat, amely miatt tartása a
kötelezettől - figyelemmel a jogosult és a kötelezett kapcsolatának jellegére és
a kötelezett magatartására is - nem várható el.
(3) Ha a szülő a tartási, gondozási és nevelési kötelezettségének eleget tett,
a gyermek a vele szemben tanúsított kirívóan súlyos magatartás esetén
hivatkozhat a szülő érdemtelenségére.
4:195. § [A tartási képesség]
Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, nem köteles mást eltartani, aki
ezáltal saját szükséges tartását vagy a tartás sorrendjében a jogosultat
megelőző személy tartását veszélyeztetné.
4:196. § [A tartásra kötelezettek köre és a tartási kötelezettség sorrendje]
(1) A tartási kötelezettség - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - az
egyenesági rokonokat terheli egymással szemben.
(2)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 4. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
Tartási kötelezettsége áll fenn elsősorban a szülőnek a gyermekével és a
nagykorú gyermeknek a rászoruló szülőjével szemben.
(3) Ha a tartásra jogosult gyermeknek tartásra kötelezhető szülője nincs,
eltartása távolabbi felmenőire hárul.
(4) Ha a tartásra jogosultnak nincs gyermeke, távolabbi leszármazói
kötelesek őt eltartani.
(5) A tartásra jogosulthoz a leszármazás rendjében közelebb álló rokon
tartási kötelezettsége a távolabbi rokonét megelőzi.
(6) A tartásra szoruló személy nem érvényesíthet tartási igényt rokonával
szemben arra hivatkozva, hogy tartási jogosultságát érdemtelensége miatt a
tartás sorrendjében közelebb álló rokonával szemben nem érvényesíthetné.
4:197. § [A testvértartás]
Azt a kiskorút, akinek tartásra kötelezhető egyenesági rokona nincs,
nagykorú testvére köteles eltartani, feltéve, hogy ezt saját maga, házastársa,
élettársa és tartásra rászoruló egyenesági rokonai szükséges tartásának
veszélyeztetése nélkül képes teljesíteni.
4:198. § [A mostohagyermek tartása]
(1) A házastárs köteles háztartásában eltartani a vele együtt élő
házastársának olyan, tartásra szoruló kiskorú gyermekét (a továbbiakban:
mostohagyermek), akit házastársa az ő beleegyezésével hozott a közös
háztartásba.
(2) A mostohaszülő tartási kötelezettsége nem érinti a vér szerinti szülő
tartásdíj-fizetési kötelezettségét.
4:199. § [A mostohaszülő és a nevelőszülő tartása]
182. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A mostohagyermek a tartásra szoruló mostohaszülőjét akkor köteles
eltartani, ha a mostohaszülő az ő eltartásáról hosszabb időn át gondoskodott.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételekkel köteles eltartani a nevelt
gyermek azt a személyt, aki róla saját háztartásában hosszabb időn át
ellenszolgáltatás nélkül gondoskodott, és nem vér szerinti-, örökbefogadó-
vagy mostohaszülője (a továbbiakban: nevelőszülő).
4:200. § [A tartásra jogosultság sorrendje a vér szerinti és a tényleges
családi kapcsolatokban]
Tartásra jogosult
a) a vér szerinti gyermek, a mostoha- és a nevelt gyermek egy sorban; illetve
b) a vér szerinti szülő és - ha a jogi feltételek egyébként fennállnak - a
mostohaszülő és a nevelőszülő egy sorban.
4:201. § [A tartási kötelezettség megoszlása]
(1) Több egy sorban kötelezett között a tartási kötelezettség a kereseti,
jövedelmi, vagyoni viszonyaik és teljesítőképességük arányában oszlik meg.
(2) Ha a tartásra köteles személy a tartás alól mentesül, a eső tartás a
vele egy sorban álló kötelezettekre, ilyen személyek hiányában a sorban
utánuk következő kötelezettekre hárul.
(3) Annak a tartásra kötelezettnek a javára, aki a tartásra jogosultat
személyesen gondozza, az ezzel járó tevékenységet és egyéb terhet a tartási
kötelezettség meghatározásánál figyelembe kell venni.
4:202. § [A tartásra való jogosultság sorrendje]
Ha valaki több jogosult eltartására köteles és mindegyiket nem képes
eltartani, a jogosultság sorrendjében
a) a kiskorú gyermek a nagykorú gyermeket;
b) a gyermek a házastársat, a volt házastársat és a volt élettársat;
c) a házastárs, a volt házastárs és a volt élettárs - egymással egy sorban - a
szülőt;
d) a szülők - egymással egy sorban - a többi rokont; és
e) a többi rokon közül a leszármazó a felmenőt és a leszármazás rendjében a
közelebbi rokon a távolabbit megelőzi.
4:203. § [Eltérés a sorrendtől]
A bíróság kérelemre, indokolt esetben a tartásra való jogosultság és a tartási
kötelezettség sorrendjétől eltérhet.
4:204. § [A tartás mértékének és módjának meghatározása]
A tartás mértékére és módjára vonatkozóan elsősorban a jogosult és a
kötelezett megállapodása az irányadó. Megállapodás hiányában a jogosult a
tartás bírósági meghatározását kérheti.
4:205. § [A tartás mértéke]
(1) A bíróság a tartás mértékét a jogosult indokolt szükségletei és a
kötelezett teljesítőképessége alapján határozza meg.
(2) A jogosult indokolt szükségletei körében megélhetésének indokolt
költségeit kell figyelembe venni.
(3) A leszármazó és a kiskorú testvér eltartása a nevelés és a szükséges
taníttatás költségeinek viselésére is kiterjed.
183. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Az idős kora, betegsége, fogyatékossága vagy más ok miatt gondozásra
szoruló rokon tartásának kötelezettsége a gondozásának és ápolásának
költségeire, továbbá az azokkal kapcsolatos más szükséges szolgáltatásokra is
kiterjed.
(5) Ha a jogosult a tartásra részben szorul rá, tartáskiegészítés illeti meg. Ha
a jogosult rászorultsága teljes, de a tartására elsősorban köteles rokonai nem
képesek az indokolt szükségleteinek megfelelő tartást nyújtani, a sorban
következő kötelezettektől kérhet tartáskiegészítést.
(6) A kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme
felét nem haladhatja meg.
4:206. § [A tartás módja]
(1) A tartást a kötelezett - ha e törvény eltérően nem rendelkezik -
elsősorban pénzben szolgáltatja (a továbbiakban: tartásdíj).
(2) Bármelyik fél kérelmére a bíróság a tartás szolgáltatásának más módját
is elrendelheti, ha az a felek körülményeire tekintettel indokolt, és az ellen a
másik fél nem tiltakozik.
(3) A tartásdíjat időszakonként előre kell fizetni.
4:207. § [A tartásdíj meghatározása]
A tartásdíjat határozott összegben kell meghatározni. A bíróság ítéletében
úgy rendelkezhet, hogy a tartásdíj évente, a következő év január 1. napjától a
Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex
növekedésének mértékével - külön intézkedés nélkül - módosul.
4:208. § [Tartással kapcsolatos per]
(1) A kiskorút illető tartás iránt a kiskorú érdekében a gyámhatóság, a szülőt
illető tartás iránt a szülő érdekében - egyetértésével - a járási hivatal is
indíthat pert.
(1a)
1
1 Beiktatta: 2016. évi LXXVII. törvény 5. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 27. §. Lásd: 2016. évi LXXVII. törvény 26-27. §.
Aki a tartásra rászorult szülő szükségleteinek ellátásáról a tartásra
köteles gyermek helyett anélkül gondoskodik, hogy erre jogszabály vagy
szerződés rendelkezése alapján köteles lenne, az indokoltan nyújtott ellátás
ellenértékének megtérítését az ellátás nyújtásától számított egyéves jogvesztő
határidőn belül követelheti a tartásra kötelezhető gyermektől.
(2) Az a tartásra kötelezett rokon, aki a jogosult tartásáról maga
gondoskodik vagy őt gondozza, a többi kötelezett ellen saját jogán pert
indíthat.
(3) Tartási követelést hat hónapnál régebbi időre bírósági úton akkor lehet
visszamenőlegesen érvényesíteni, ha a jogosult a követelés érvényesítésével
alapos ok miatt késlekedett. Három évnél régebbi időre tartási követelést nem
lehet bírósági úton érvényesíteni.
4:209. § [A tartás időtartama]
(1) A tartás teljesítését a bíróság határozatlan időre rendeli el.
(2) A tartás határozott időtartamra vagy meghatározott feltétel
bekövetkeztéig is meghatározható, ha feltehető, hogy a jogosult rászorultsága
meghatározott idő elteltével vagy a feltétel bekövetkeztével megszűnik.
4:210. § [A tartás mértékének vagy szolgáltatása módjának módosítása]
184. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha a felek megállapodásán vagy a bíróság ítéletén alapuló tartás
meghatározásának alapjául szolgáló körülményekben olyan változás
következett be, hogy a tartás változatlan teljesítése valamelyik fél lényeges
jogi érdekét sérti, a tartás mértékének vagy szolgáltatása módjának a
megváltoztatását lehet kérni. Nem kérheti a megállapodáson alapuló tartás
megváltoztatását az a fél, akinek a körülmények megváltozásának
lehetőségével a megállapodás időpontjában számolnia kellett, vagy akinek a
körülmények megváltozása felróható.
(2) A tartásra kötelezett járandóságát folyósító szerv vagy személy a
jogosultat - kérelmére - köteles tájékoztatni a kötelezett munkabérének és
egyéb juttatásának összegéről.
4:211. § [A tartási kötelezettség megszüntetése]
(1) Az a személy, akinek a kezéhez a tartásdíjat folyósítják, köteles - a
kötelezett egyidejű értesítése mellett - a bíróságnak bejelenteni, ha a jogosult
tartásra való rászorultsága megszűnt. Az e kötelezettségének elmulasztásából
eredő kárért a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános
szabályai szerint felel. A bejelentést követően a bíróság a tartási
kötelezettséget peres eljárás lefolytatása nélkül szünteti meg.
(2) A kötelezett a tartás megszüntetését kérheti, ha a körülmények
megváltozása folytán a tartási kötelezettségének alapjául szolgáló feltételek
nem állnak fenn, vagy a jogosult elmulasztotta az (1) bekezdés szerinti
bejelentési kötelezettségét.
4:212. § [A tartáshoz való jog és a tartási kötelezettség megszűnése]
(1) A tartáshoz való jog megszűnik a jogosult halálával, a határozott idő
elteltével vagy a feltétel bekövetkeztével.
(2) A tartási kötelezettség a kötelezett halálával megszűnik. A kötelezett
haláláig esedékessé vált és meg nem fizetett tartásdíj - az örökhagyó
tartozásaiért fennálló felelősség szabályai szerint - átszáll az örökösre.
XXI. Fejezet
A kiskorú gyermek tartása
4:213. § [A rokontartás szabályainak alkalmazása]
A szülőknek a kiskorú gyermekükkel szemben fennálló tartási
kötelezettségére a rokontartás közös szabályait az e fejezetben foglalt
eltérésekkel kell alkalmazni.
4:214. § [A rászorultság vélelme]
A kiskorú gyermek tartásra való rászorultságát vélelmezni kell. Ez a vélelem
a gyermek nagykorúságának betöltése után is - legfeljebb a huszadik
életévének betöltéséig - érvényesül, ha a gyermek középfokú iskolai
tanulmányokat folytat.
4:215. § [A szülő tartási kötelezettsége]
185. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A kiskorú gyermek tartására a szülő a saját szükséges tartásának
korlátozásával is köteles. Ezt a rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a
gyermek indokolt szükségleteit munkával szerzett keresménye vagy
vagyonának jövedelme fedezi, vagy a gyermeknek tartásra kötelezhető más
egyenesági rokona van.
(2) Ha a gyermek tartása az (1) bekezdés alapján nem biztosítható, a
gyámhatóság engedélyezheti, hogy a szülők a tartás költségeinek fedezésére a
gyermek vagyonának állagát - meghatározott részletekben - igénybe vegyék.
4:216. § [A gyermektartás módja]
(1) A gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő
elsősorban pénzben teljesíti (a továbbiakban: gyermektartásdíj).
(2) A szülő akkor is kötelezhető gyermektartásdíj fizetésére, ha a gyermek az
ő háztartásában él, de tartásáról nem gondoskodik.
4:217. § [A szülők megegyezése a gyermektartásról]
(1) A gyermektartásdíj mértéke és megfizetésének módja tekintetében
elsősorban a szülők megállapodása irányadó.
(2) A szülők megállapodhatnak abban is, hogy a gyermekétől különélő szülő
a tartási kötelezettségének megfelelő vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri
juttatásával tesz eleget. A megállapodás akkor érvényes, ha abban
meghatározzák azt az időszakot, amelynek tartamára a juttatás a tartást
fedezi, és azt a gyámhatóság vagy perbeli egyezség esetén a bíróság
jóváhagyja.
(3) A (2) bekezdés szerinti megállapodás ellenére a bíróság akkor ítélhet
meg tartásdíjat, ha az a körülmények előre nem látható, lényeges változása
miatt a gyermek érdekében vagy valamelyik fél súlyos érdeksérelmének
elhárítása miatt indokolt.
4:218. § [A gyermektartásdíj bírósági meghatározása]
(1) A gyermektartásdíjról a szülők megegyezésének hiányában a bíróság
dönt.
(2) A gyermektartásdíj meghatározása során figyelembe kell venni:
a) a gyermek indokolt szükségleteit;
b) mindkét szülő jövedelmi viszonyait és vagyoni helyzetét;
c) a szülők háztartásában eltartott más - saját, mostoha vagy nevelt -
gyermeket és azokat a gyermekeket, akikkel szemben a szülőket tartási
kötelezettség terheli;
d) a gyermek saját jövedelmét; és
e) a gyermeknek és tekintettel az őt nevelő szülőnek juttatott
gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális
ellátásokat.
(3) A gyermek indokolt szükségletei körébe tartoznak a megélhetéséhez,
egészségügyi ellátásához, neveléséhez és taníttatásához szükséges rendszeres
kiadások. Ha a gyermek érdekében olyan rendkívüli kiadás szükséges,
amelynek fedezését a tartásdíj kellő előrelátás mellett sem biztosítja, a
tartásra kötelezett e rendkívüli kiadás arányos részét is köteles megtéríteni.
(4) A tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos
jövedelmének tizenöt-huszonöt százalékában kell meghatározni. Az átlagos
jövedelem megállapításánál rendszerint a kötelezettnek a kereset
megindítását megelőző egy évi összes jövedelmére figyelemmel kell lenni.
186. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XXII. Fejezet
A továbbtanuló nagykorú gyermek tartása
4:219. § [A rokontartásra és a kiskorú gyermek tartására vonatkozó
szabályok alkalmazása]
A nagykorú gyermek tartására a rokontartás közös szabályait és a kiskorú
gyermek tartására vonatkozó rendelkezéseket az e fejezetben foglalt
eltérésekkel kell alkalmazni.
4:220. § [A továbbtanuló nagykorú gyermek tartásra való jogosultsága]
(1) A továbbtanuló nagykorú, munkaképes gyermek a rászorultsági vélelem
esetén kívül is jogosult a tartásra, ha szükséges tanulmányai indokolt időn
belüli folytatása érdekében arra rászorul. A gyermeknek a szülőt a
továbbtanulási szándékáról késedelem nélkül tájékoztatnia kell.
(2) Az (1) bekezdés szerinti tanulmánynak minősül az életpályára előkészítő
szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzés vagy tanfolyam, a felsőfokú
végzettségi szintet biztosító alap- és mesterképzésben, valamint a felsőfokú
szakképzésben folytatott tanulmányok folyamatos végzése. Nem érinti a
tanulmányok folyamatosságát az a megszakítás, amely a jogosultnak nem
róható fel.
(3) A szülő nem köteles nagykorú, továbbtanuló gyermekét eltartani, ha
a) a gyermek a tartásra érdemtelen;
b) a gyermek tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen,
önhibájából nem tesz eleget; vagy
c) ezáltal a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását
veszélyeztetné.
(4) A nagykorú gyermek érdemtelen a tartásra akkor is, ha a tartásra
kötelezettel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot.
(5) A szülő a huszonötödik életévét betöltött, továbbtanuló gyermekének
tartására rendkívül indokolt esetben kötelezhető.
4:221. § [A tartásdíj mértéke]
A tartásdíj mértékének meghatározásánál a továbbtanuló gyermek indokolt
szükségleteit, saját jövedelmét, vagyoni helyzetét, a tanulmányai folytatásához
jogszabály által biztosított kedvezményeket, támogatásokat és a szülők
teherbíró képességét kell figyelembe venni.
4:222. § [Tájékoztatási kötelezettség a tanulmányok folytatásáról]
A továbbtanuló gyermek képzését, tanulmányait biztosító intézmény a
tartásdíj fizetésére kötelezett szülőt - kérelmére - köteles tájékoztatni a
tanulmányok végzésének fennállásáról vagy megszűnéséről.
ÖTÖDIK RÉSZ
A GYÁMSÁG
187. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XIV. CÍM
A GYÁMRENDELÉS
4:223. § [Gyámság alatt álló kiskorú]
Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alá tartozik.
4:224. § [A gyám feladatköre]
A gyám - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a gyámsága alatt álló
gyermek gondozója, nevelője, vagyonának kezelője és a gyermek törvényes
képviselője.
4:225. § [A gyámrendelés szükségességének bejelentése]
(1) A kiskorú gyermek közeli hozzátartozója és az a személy, akinek a
gondozásában a gyermek él, köteles a gyámhatóságnak késedelem nélkül
bejelenteni, ha a kiskorú részére gyám kirendelése szükséges. A bíróság vagy
más hatóság is köteles értesíteni a gyámhatóságot, ha hivatalos eljárása során
tudomást szerez arról, hogy valamely kiskorú részére gyámot kell rendelni. A
gyámrendelés szükségességét bárki bejelentheti.
(2) A gyámot a gyámhatóság hivatalból rendeli ki.
4:226. § [Nevezett gyám]
(1) A gyámság elsősorban azt illeti meg, akit a szülői felügyeletet gyakorló
szülő közokiratban vagy végintézkedésben gyámul megnevezett. Ha a szülői
felügyeletre egyaránt jogosult szülők eltérő gyámot neveztek meg, a gyermek
érdekét mérlegelve a gyámhatóság határoz arról, hogy a gyámságot melyikük
lássa el.
(2) A nevezett gyámot akkor lehet mellőzni, ha
a) a gyámságot nem vállalja;
b) e törvény szerint gyámságot nem viselhet;
c) a gyámság gyakorlásában akadályozva van; vagy
d) kirendelése a kiskorú érdekét veszélyeztetné.
4:227. § [Rendelt gyám]
(1) Nevezett gyám hiányában a gyámhatóság elsősorban a gyámság
ellátására alkalmas közeli hozzátartozót rendel gyámul. Ha ilyen hozzátartozó
nincs, a gyámhatóság más hozzátartozót vagy arra alkalmas személyt rendel
gyámul, elsősorban azok közül, akik a gyermek gondozásában, nevelésében
már korábban részt vállaltak.
(2) A gyámhatóság - a gyermekvédelmi gyámság kivételével - rendszerint
minden kiskorú részére külön gyámot rendel. Azonos helyen nevelkedő
testvérek részére gyámul ugyanazt a személyt kell kirendelni, ha az a
kiskorúak érdekével nem ellentétes.
4:228. § [Az ítélőképes gyermek véleményének figyelembevétele]
A gyámrendelés során az ítélőképessége birtokában lévő kiskorú gyermek
véleményét - korára, érettségére tekintettel - megfelelő súllyal figyelembe kell
venni. Nem rendelhető a tizennegyedik életévét betöltött gyermek gyámjául
az, aki ellen a gyermek alapos okból, kifejezetten tiltakozik.
188. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
4:229. § [Kötelező gyámrendelés]
A gyermek gyámjául kell rendelni azt a személyt,
a) akinél a gyámhatóság a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezte;
b) akinél a bíróság a gyermeket elhelyezte; vagy
c) aki a gyermeket a gyámhatóság hozzájárulásával családba fogadta.
4:230. § [Gyermekvédelmi gyámság]
Gyermekvédelmi gyámság alá tartozik különösen az a gyermek,
a)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (3) i) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
akit nevelésbe vettek;
b) akit ideiglenes hatállyal gyermekvédelmi nevelőszülőknél,
gyermekotthonban vagy más bentlakásos intézményben helyeztek el, és
szülője ellen a szülői felügyelet megszüntetése iránti per indult; vagy
c) akinek a szülője hozzájárult gyermeke titkos örökbefogadásához.
4:231. § [Többes gyámrendelés]
(1) A gyermek részére kivételesen több gyám is rendelhető. Többes
gyámrendelésre akkor kerülhet sor, ha
a) a gyermeket saját háztartásukban nevelő házastársak közösen vállalják a
gyámságot;
b) a gyámság alá tartozó kiskorú két közeli hozzátartozója vállalja
együttesen a gyámságot;
c) a gyermek vagyonának kezelése és egyes más ügyeinek intézése különös
szakértelmet igényel; vagy
d) az a gyermekvédelmi gyámság alatt álló gyermek érdeke.
(2) A (1) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben a gyámhatóságnak
meg kell határoznia a gyámok feladatkörének pontos megosztását.
(3) Ha a gyám jogkörét túllépve jár el, jognyilatkozata harmadik személlyel
szemben hatályos, de köteles a gyámsága alatt állónak a jognyilatkozattal
okozott teljes kárát megtéríteni.
4:232. § [A gyámság viselésének feltételei]
(1) Gyám lehet minden nagykorú személy, akivel szemben e törvényben
meghatározott kizáró ok nem áll fenn, és személyében, körülményeiben
alkalmas a gyámság ellátására.
(2) Gyámul - gyermekvédelmi gyám kivételével - az rendelhető, aki a gyámi
tisztséget vállalja.
4:233. § [Kizárás a gyámság viseléséből]
(1)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 186. § (2) szerinti szöveggel lép hatályba.
Nem rendelhető gyámul az a személy,
a) aki cselekvőképességet érintő gondnokság alatt áll;
b) aki szülői felügyeletet megszüntető vagy közügyektől eltiltó jogerős ítélet
hatálya alatt áll;
c) akinek szülői felügyeleti joga azért szünetel, mert gyermekét nevelésbe
vették;
d) akinek a gyermekét örökbefogadhatónak nyilvánították; vagy
e) akit a szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülő a gyámságból
közokiratban vagy végrendeletben kizárt.
189. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha a szülői felügyeletet gyakorló szülő azt a személyt zárta ki a
gyámságból, akit a másik szülő gyámul nevezett, a kiskorú gyermek
érdekeinek figyelembevételével a gyámhatóság dönti el, hogy melyik
rendelkezés érvényesüljön.
XV. CÍM
A GYÁMSÁG GYAKORLÁSA
4:234. § [A gyámság gyakorlása]
(1) A gyám a gyermek érdekeinek megfelelően köteles a tevékenységét
gyakorolni. A gyámnak a tevékenysége során biztosítania kell, hogy az
ítélőképessége birtokában lévő kiskorú az őt érintő döntések előkészítésében
részt vehessen, véleményt nyilváníthasson.
(2) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a szülői felügyeletet gyakorló
szülő jogaira és kötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseket megfelelően
alkalmazni kell a gyám jogaira és kötelezettségeire.
4:235. § [A gyám jogkörének korlátai]
(1) A gyám nem jogosult a gyermek nevének meghatározására vagy
megváltoztatására, és nem adhat hozzájáruló nyilatkozatot a gyermek
örökbefogadásához.
(2) A gyám jognyilatkozatainak érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása
szükséges, ha az a gyermek családi jogállására és az ezzel kapcsolatos
perindításra vonatkozik.
4:236. § [A gyám vagyonkezeléssel kapcsolatos jogai és kötelezettségei]
A gyám köteles a gyermek pénzét és értéktárgyait - ha azokat a rendes
vagyonkezelés szabályai szerint készen tartani nem kell - a gyámhatóságnak
átadni.
4:237. § [Gyámhatósági felügyelet a gyám működése felett]
(1) A gyám a tevékenységét a gyámhatóság rendszeres felügyelete -
gyermekvédelmi gyámság esetén az irányítása - alatt látja el. Tevékenységéről
bármikor köteles felvilágosítást adni a gyámhatóságnak.
(2) A gyámhatóság a gyám jogkörét korlátozhatja, és intézkedéseit a
gyermek érdekében - hivatalból, a gyámság alatt álló gyermek vagy közeli
hozzátartozója kérelmére - meg is változtathatja. E tekintetben közeli
hozzátartozónak minősül a szülő akkor is, ha a szülői felügyeleti joga szünetel.
(3) A gyámhatóság a gyámság alatt álló kiskorú fontosabb ügyeiben
határozathozatal előtt köteles meghallgatni a gyámot, az ítélőképessége
birtokában lévő kiskorú gyermeket és indokolt esetben a kiskorú közeli
hozzátartozóit.
4:238. § [A gyám költségeinek és kiadásainak megtérítése]
(1) A gyermek megélhetését szolgáló juttatásokat - ha e törvény eltérően
nem rendelkezik - a gyám részére kell folyósítani.
(2) A gyám a gyermek jövedelmét a gyermek szükséges tartására igénybe
veheti. Ha a gyermeknek tartásra kötelezhető szülője nincs, a gyámhatóság
engedélyezheti, hogy a gyám a tartás költségeinek fedezésére a gyermek
vagyonának állagát - meghatározott részletekben - igénybe vegye.
190. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A gyám a gyámság ellátásával kapcsolatos indokolt kiadásainak,
költségeinek megtérítését a gyermek jövedelméből igényelheti. Megfelelő
jövedelem hiányában a kiadások, költségek megtérítéséről a gyámhatóság
gondoskodik.
(4) A (2)-(3) bekezdésben foglaltak a gyermekvédelmi gyámra nem
vonatkoznak.
4:239. § [A gyám számadási kötelezettsége]
(1) A gyám a vagyonkezelésről - ha e törvény eltérően nem rendelkezik -
évenként köteles a gyámhatóságnak számot adni.
(2) Ha a gyámság alatt álló jövedelme nem haladja meg a jogszabályban
meghatározott mértéket, a gyám számára - a gyermekvédelmi gyám
kivételével - a gyámhatóság egyszerűsített számadást engedélyezhet. Ha a
gyámságot közeli hozzátartozó látja el, a gyám az egyszerűsített számadási
kötelezettség alól is mentesíthető.
(3) A gyámhatóság a gyámot az (1)-(2) bekezdésben meghatározott eseteken
kívül indokolt esetben - hivatalból, a korlátozottan cselekvőképes gyámság
alatt álló vagy hozzátartozója kérelmére - eseti számadásra kötelezheti.
XVI. CÍM
A GYÁMSÁGNAK ÉS A GYÁM TISZTSÉGÉNEK MEGSZŰNÉSE
4:240. § [A gyámságnak és a gyám tisztségének megszűnése]
(1) A gyámság megszűnik, ha a gyámság alatt álló meghal, szülői felügyelet
alá kerül vagy nagykorúságát eléri.
(2) A gyám tisztsége megszűnik
a) a gyámság megszűnésével;
b) a gyám halálával;
c) a gyám felmentésével; vagy
d) a gyám elmozdításával.
4:241. § [A gyám felmentése]
(1) A gyámhatóság a gyámot felmenti, ha
a) a gyám fontos okból felmentését kéri;
b) a gyám alkalmatlannak bizonyul a gyámi tisztségre; vagy
c) a kirendelést követően szerez a gyámhatóság tudomást olyan akadályról,
vagy utólag keletkezik olyan akadály, amely miatt a gyám gyámságot nem
viselhet.
(2) A gyámhatóság kivételesen felmentheti a gyámot, ha a gyermek
érdekében más személy gyámként való kirendelése indokolt.
4:242. § [A gyám elmozdítása]
(1) A gyámhatóság a gyámot elmozdítja, ha a gyám jogaival visszaél,
kötelességét elhanyagolja vagy olyan cselekményt követ el, amellyel a
gyámsága alatt álló gyermek érdekeit súlyosan sérti vagy veszélyezteti, vagy
amely miatt a feladat ellátására méltatlanná válik.
(2) Ha alaposan feltételezhető, hogy a gyámot el kell mozdítani, és a
késedelem veszéllyel járhat, a gyámhatóság a gyámot tisztségéből felfüggeszti.
4:243. § [A gyám kötelezettségei a gyámi tisztség megszűnésekor]
191. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A gyám tisztségének megszűnése után köteles a gyámhatóságnak
működéséről jelentést, az általa kezelt vagyonról végszámadást előterjeszteni.
(2) A gyám ellen számadási kötelezettsége alapján támasztható követelések a
gyámot a vagyonkezelés alól felmentő határozat közlésétől számított egy év
alatt évülnek el. Ha a követelés alapjául szolgáló ok később jutott az érdekelt
tudomására, a határidőt a tudomásszerzéstől kell számítani, feltéve, hogy a
követelés a rendes elévülés szabályai szerint még nem évült el.
4:244. § [A gyám kártérítési felelőssége]
A gyám a gyámsága alatt álló gyermeknek a vagyonkezelés során okozott
kárért a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség általános szabályai
szerint felel.
ÖTÖDIK KÖNYV
DOLOGI JOG
ELSŐ RÉSZ
A BIRTOK
I. CÍM
A BIRTOK ÉS A BIRTOKVÉDELEM
I. Fejezet
A birtok. A birtok megszerzése és elvesztése
5:1. § [Birtokos]
(1) Birtokos az, aki a dolgot sajátjaként vagy a dolog időleges birtokára
jogosító jogviszony alapján hatalmában tartja.
(2) Olyan birtokos mellett, aki a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony
alapján tényleges hatalmában tartja a dolgot (albirtokos), birtokosnak kell
tekinteni azt is, akitől a tényleges hatalmat gyakorló a birtokát származtatja
(főbirtokos).
(3) Birtokos az is, akitől a dolog jogalap nélkül időlegesen más személy
tényleges hatalmába került.
5:2. § [A birtok megszerzése]
A dolog birtokát megszerzi, akinek a dolog tényleges hatalmába jut.
5:3. § [Birtokátruházás]
192. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A birtok átruházása a dolog feletti tényleges hatalomnak az erre irányuló
megállapodás alapján való átengedésével valósul meg. A birtokátruházásra a
szerződés létrejöttére és érvényességére vonatkozó szabályokat kell
megfelelően alkalmazni.
(2) A birtokátruházás a birtokos és a birtok megszerzőjének erre irányuló
megállapodásával megvalósul, ha
a) a birtokot megszerző fél a dolgot albirtokosként már birtokában tartja;
vagy
b) az átruházó fél a dolgot albirtokosként továbbra is birtokában tartja.
(3) A birtokátruházás a birtokos dolog feletti tényleges hatalmának
megszüntetésével megvalósul, ha ebben a birtokos és a birtok megszerzője
megállapodnak.
(4) Ha a dolog harmadik személy birtokában van, a birtokátruházás a dolog
kiadása iránti igénynek a birtokot szerző félre való átruházásával megvalósul,
ha ebben a birtokos és a birtokot szerző fél megállapodnak.
5:4. § [A birtok elvesztése]
(1) A birtokot a birtokos elveszti, ha a dolog feletti tényleges hatalom
gyakorlásával véglegesen felhagy, vagy ha a dolog birtokát más szerzi meg.
(2) A birtok nem vész el azzal, hogy a birtokos a tényleges hatalom
gyakorlásában időlegesen akadályoztatva van.
(3) A birtokos halálával vagy jogutódlással való megszűnésével a dolog
birtoka a hagyaték megnyílásával vagy a jogutódlással az örökösre vagy a
jogutódra száll át. Az örökös vagy a jogutód birtokosi helyzetét az örökhagyó
vagy a más jogelőd birtokláshoz való jogcíme határozza meg.
II. Fejezet
A birtokvédelem
5:5. § [A birtokost megillető birtokvédelem]
(1) A birtokost birtokvédelem illeti meg, ha birtokától jogalap nélkül
megfosztják vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják (a továbbiakban:
tilos önhatalom).
(2) A birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti, annak
kivételével, akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg.
(3) Az albirtokos jogcíme szerint részesül birtokvédelemben a főbirtokossal
szemben.
(4) Közös birtok esetén a birtokvédelem mindegyik birtokost önállóan
megilleti, és bármelyik birtokos követelheti a dolog közös birtokba bocsátását.
(5) A közös birtokosok egymással szemben a jogcímük szerint jogosultak
birtokvédelemre.
5:6. § [Önhatalom]
(1) A tilos önhatalom ellen a birtokos - a birtok megvédéséhez szükséges
mértékben - önhatalommal is felléphet.
(2) Az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalommal akkor lehet
fellépni, ha a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség a
birtokvédelmet meghiúsítaná.
5:7. § [Birtokper]
193. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Tilos önhatalom esetén a birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását
vagy a zavarás megszüntetését kérheti a bíróságtól.
(2) A bíróság a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt. A békés
birtoklásban megzavart fél jogosultságát vélelmezni kell.
5:8. § [Birtokvédelem a tényleges birtoklási helyzet alapján]
(1) A birtokos egy éven belül a jegyzőtől is kérheti az eredeti birtokállapot
helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését.
(2) A jegyző elrendeli az eredeti birtokállapot helyreállítását és a birtoksértőt
a birtoksértő magatartástól eltiltja; kivéve, ha nyilvánvaló, hogy az, aki
birtokvédelmet kért, nem jogosult a birtoklásra vagy birtoklásának
megzavarását tűrni volt köteles. A jegyző - kérelemre - jogosult a hasznok, a
károk és a költségek kérdésében is határozni.
(3) A jegyző határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs.
Az a fél, aki a jegyző birtokvédelem kérdésében hozott határozatát
sérelmesnek tartja, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a
bíróságtól a másik féllel szemben indított perben kérheti a határozat
megváltoztatását.
(4) A jegyzőnek a birtoklás kérdésében hozott határozatát a meghozatalától
számított három napon belül végre kell hajtani. A keresetindításnak a jegyző
által hozott határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, kivéve, ha a
jegyző a hasznok, károk és költségek kérdésében is határozatot hozott, és az
érdekelt fél ebben a kérdésben vagy a birtoklás kérdésében pert indított.
(5) A bíróság elrendelheti a birtoklás kérdésében a jegyző által hozott
határozat végrehajtásának felfüggesztését, ha a rendelkezésre álló adatok
alapján a határozat megváltoztatása várható.
II. CÍM
JOGALAP NÉLKÜLI BIRTOKLÁS
5:9. § [A jogalap nélküli birtokos helyzete és kiadási kötelezettsége]
(1) Aki jogalap nélkül van a dolog birtokában, köteles a dolgot a birtoklásra
jogosultnak kiadni.
(2) A jogalap nélküli birtokos a dolog kiadását megtagadhatja, amíg a
birtoklással kapcsolatosan őt megillető igényeket ki nem elégítik. Nem
tagadhatja meg a dolog kiadását az, aki a dolgot bűncselekménnyel vagy
egyébként erőszakos vagy alattomos úton szerezte meg.
(3) A jogalap nélküli birtokos jogállására, ha e törvény eltérően nem
rendelkezik, a megbízás nélküli ügyvitel szabályai irányadók.
5:10. § [A jogalap nélküli birtokos megtérítési igénye és elviteli joga]
(1) A jogalap nélküli birtokos követelheti a dologra fordított szükséges
költségei megtérítését - a dolog fenntartásával rendszerint együtt járó kisebb
kiadások kivételével - és elviheti az általa létesített berendezési és felszerelési
tárgyakat.
(2) A jogalap nélküli birtokos jóhiszeműsége esetén a hasznokkal nem
fedezett hasznos költségei megtérítését is követelheti, rosszhiszeműsége
esetén a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhet megtérítést.
(3) A jogalap nélküli birtokos az elvitel jogát az állag sérelme nélkül
gyakorolhatja.
194. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:11. § [A dolog hasznainak kiadása és a jogalap nélküli birtokos
felelőssége]
(1) A jogalap nélküli birtokos köteles a jogosultnak kiadni a dolog meglevő
hasznait, kivéve, ha ellenszolgáltatás fejében jutott birtokához és jóhiszemű
volt.
(2) A jóhiszemű jogalap nélküli birtokos az addig terjedő időre, amíg a
birtokot tőle a jegyző vagy a bíróság előtt vissza nem követelik, az
elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott hasznok értékének megtérítésére
nem köteles, és a dologban bekövetkezett károkért nem felelős. A jóhiszemű
jogalap nélküli birtokos a dolog visszakövetelése ellenére sem köteles azoknak
az elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott hasznok értékének megfizetésére,
amelyeket vélt jogának megfelelően a visszakövetelésig beszedett vagy
beszedhetett volna, és nem felel azokért a károkért sem, amelyek a dologban
vélt jogának gyakorlása következtében keletkeztek.
(3) A rosszhiszemű jogalap nélküli birtokos köteles megfizetni azoknak a
hasznoknak az értékét, amelyeket elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott,
továbbá a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint
köteles megtéríteni a dologban bekövetkezett mindazon károkat, amelyek a
jogosultnál nem következtek volna be.
5:12. § [A jogalap nélküli birtokos joga a dolog értékesítésére és
felhasználására]
(1) Ha a jogosult a dolgot megfelelő határidő alatt felszólításra nem szállítja
el, és annak máshol való elhelyezése aránytalan nehézséggel vagy a költségek
előlegezésével járna, a jogalap nélküli birtokos a dolgot értékesítheti vagy
felhasználhatja.
(2) A gyorsan romló vagy az olyan a dolgot, amelynél a késedelem jelentős
értékveszteséggel járna - ha lehetséges - értékesíteni kell vagy fel kell
használni.
(3) Az értékesítésből befolyt összeg vagy a felhasznált dolog ellenértéke a
jogosultat illeti meg.
(4) A jogalap nélküli birtokos helyzetére egyebekben a jogalap nélküli
gazdagodás szabályait kell alkalmazni.
MÁSODIK RÉSZ
A TULAJDONJOG
III. CÍM
A TULAJDONJOG ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
III. Fejezet
A tulajdonjog általában
195. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:13. § [A tulajdonjog]
(1) A tulajdonost tulajdonjogának tárgyán - jogszabály és mások jogai által
megszabott korlátok között - teljes és kizárólagos jogi hatalom illeti meg.
(2) A tulajdonost megilleti különösen a birtoklás, a használat, a hasznosítás,
a hasznok szedésének és a rendelkezés joga.
(3) A tulajdonosnak joga van minden jogosulatlan behatás kizárására.
IV. Fejezet
A tulajdonjog tárgyai
5:14. § [A dolog]
(1) A birtokba vehető testi tárgy tulajdonjog tárgya lehet.
(2) A dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a pénzre és
az értékpapírokra, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre.
(3) A dologra vonatkozó szabályokat az állatokra a természetüknek megfelelő
eltéréseket megállapító törvényi rendelkezések figyelembevételével kell
alkalmazni.
5:15. § [Alkotórész]
A tulajdonjog kiterjed mindarra, ami a dologgal olyképpen van tartósan
egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része elpusztulna,
illetve az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne.
5:16. § [Tartozék]
A tulajdonjog kétség esetén kiterjed arra is, ami nem alkotórész ugyan, de a
dolog rendeltetésszerű használatához vagy épségben tartásához rendszerint
szükséges vagy azt elősegíti.
5:17. § [Az ingatlanon fennálló tulajdonjog terjedelme]
(1) Az ingatlanon fennálló tulajdonjog a föld feletti légi térre és a föld alatti
földtestre az ingatlan hasznosítási lehetőségeinek határáig terjed.
(2) Az ingatlanon fennálló tulajdonjog a föld méhének kincseire és a
természeti erőforrásokra nem terjed ki.
5:18. § [Az épület és a föld tulajdonjoga]
(1) Az épület tulajdonjoga - ha az épület és a föld tulajdonosa eltérően nem
állapodnak meg - a földtulajdonost illeti meg.
(2) Az ingatlan tulajdonosa rendelkezhet úgy, hogy a földet és a rajta álló
épületet önálló ingatlanokként jegyezzék be az ingatlan-nyilvántartásba.
5:19. § [A földhasználat szerződéses szabályozása a föld és az épület
tulajdonosa között]
(1) Ha a földtulajdonos és az épület tulajdonosa az épület létesítésével és a
föld használatával kapcsolatos jogaikat és kötelezettségeiket szerződésben
szabályozzák, e szerződés harmadik személlyel szemben akkor hatályos, ha azt
az ingatlan-nyilvántartásba feljegyezték.
196. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A földtulajdonos és az épület tulajdonosa megállapodhatnak abban, hogy
az épület tulajdonosa az épületet a földtulajdonos hozzájárulásával
idegenítheti el vagy terhelheti meg. Az épület tulajdonosa a föld tulajdonosától
a hozzájárulás megadását követelheti, ha az elidegenítés vagy a terhelés az
épület tulajdonosát terhelő kötelezettségek teljesítését vagy az épület
létesítésének a szerződésben rögzített célját nem veszélyezteti.
5:20. § [Elővásárlási jog az épület és a föld elváló tulajdona esetén]
Ha a föld és a rajta álló épület tulajdonjoga elválik, a földtulajdonost az
épületre, az épület tulajdonosát a földre elővásárlási jog illeti meg.
IV. CÍM
A TULAJDONJOG TARTALMA ÉS VÉDELME
V. Fejezet
A birtokláshoz való jog
5:21. § [A birtoklás joga]
A tulajdonost megilleti a birtoklás joga és a birtokvédelem.
VI. Fejezet
A használat és a hasznok szedésének joga
1. Általános szabályok
5:22. § [Használat, hasznok szedése, terhek viselése és veszélyviselés]
A tulajdonos jogosult a dolgot használni és a dolog hasznait szedni; viseli a
dologgal járó terheket és a dologban beállott azt a kárt, amelynek
megtérítésére senkit sem lehet kötelezni.
5:23. § [A dolog használatának általános magánjogi korlátja]
A tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan
magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül
zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné.
2. Egyes szomszédjogok
5:24. § [A földtámasz joga]
A tulajdonos nem foszthatja meg a szomszédos épületet a szükséges
földtámasztól anélkül, hogy más megfelelő rögzítésről ne gondoskodnék.
5:25. § [A szomszédos telek igénybevétele]
197. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha közérdekű munkálatok elvégzése, állatok befogása, az áthajló ágak
gyümölcsének összegyűjtése, az ágak és gyökerek eltávolítása céljából vagy
más fontos okból szükséges, a tulajdonos kártalanítás ellenében köteles a
földjére való belépést megengedni.
(2) A tulajdonos a szomszédos földet kártalanítás ellenében használhatja, ha
ez a földjén való építkezéshez, bontási, átalakítási vagy karbantartási
munkálatok elvégzéséhez szükséges.
3. A használat különös esetei
5:26. § [A szükséghelyzet]
(1) Másnak életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más
módon el nem hárítható veszély esetén a tulajdonos köteles tűrni, hogy dolgát
a veszély megszüntetése céljából a szükséges mértékben igénybe vegyék,
felhasználják vagy abban kárt okozzanak. Más vagyonát fenyegető veszély
esetén ez a kötelezettség a tulajdonost akkor terheli, ha a fenyegető kár
előreláthatóan jelentős mértékben meghaladja azt a kárt, amely a tulajdonost
a behatás következtében érheti.
(2) A tulajdonos a szükséghelyzetbe került személytől kártalanítást, attól, aki
a veszély megszüntetése során indokolatlanul nagy kárt okozott, a
szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint kártérítést
követelhet.
(3) Ha több személy életét, testi épségét vagy vagyonát fenyegető veszélyt
egyes veszélyeztetett tárgyak feláldozásával hárítanak el, az ebből eredő kárt,
ha e tárgyak feláldozása szükséges volt, veszélyeztetett érdekeik arányában
valamennyien viselik; ezt a szabályt kell alkalmazni a veszély elhárítására
fordított szükséges költség megosztására is.
5:27. § [A közérdekű használat]
(1) Az ingatlan tulajdonosa tűrni köteles, hogy az erre jogszabályban
feljogosított személyek - a feladataik ellátásához szükséges mértékben - az
ingatlant időlegesen használják, arra használati jogot szerezzenek vagy az
azon fennálló tulajdonjogot egyébként korlátozzák. Ebben az esetben az
ingatlan tulajdonosát a korlátozás mértékének megfelelő kártalanítás illeti
meg.
(2) Ha a korlátozás az ingatlan rendeltetésszerű használatát lehetetlenné
teszi vagy jelentős mértékben akadályozza, a tulajdonos az ingatlan
kisajátítását kérheti.
4. Túlépítés
5:28. § [A jóhiszemű túlépítés]
(1) Ha a tulajdonos jóhiszeműen földjének határain túl építkezett, a
szomszéd követelheti, hogy a túlépítő
a) a beépített rész használatáért és a beépítéssel okozott értékcsökkenésért
adjon kártalanítást;
b) a beépített részt vásárolja meg, ha a föld megosztható; vagy
c) az egész földet vásárolja meg.
(2) A szomszéd az egész földjének megvásárlását akkor követelheti a
túlépítőtől, ha
198. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
a) a föld fennmaradó része a túlépítés következtében használhatatlanná
válik; vagy
b) a földdel kapcsolatos valamely jog vagy foglalkozás gyakorlása a túlépítés
következtében lehetetlenné vagy számottevően költségesebbé válik.
(3) A bíróság a szomszéd által választott jogkövetkezmény helyett az (1)
bekezdésben meghatározott más jogkövetkezményt alkalmazhat. Nem
alkalmazhat a bíróság olyan jogkövetkezményt, amelynek alkalmazása ellen
mindkét fél tiltakozik.
5:29. § [A rosszhiszemű túlépítés]
(1) Ha a túlépítő rosszhiszemű volt, vagy ha a szomszéd a túlépítés ellen
olyan időben tiltakozott, amikor a túlépítőnek az eredeti állapot helyreállítása
még nem okozott volna aránytalan károsodást, a szomszéd követelheti, hogy a
túlépítő
a) az épületet bontsa le; vagy
b) a saját földjét és az épületet - a föld és az épület értékének megtérítése
ellenében - bocsássa tulajdonába.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak mellett a szomszédot - választása szerint -
megilletik a jóhiszemű túlépítésre vonatkozó szabályokban foglaltak szerinti
jogok.
(3) A lebontás és az eredeti állapot helyreállításának költségei a túlépítőt
terhelik. A túlépítőt megilleti a beépített anyag elvitelének joga.
VII. Fejezet
A rendelkezési jog
1. A rendelkezési jog általános szabályai
5:30. § [A rendelkezési jog tartalma]
(1) A tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolog birtokát, használatát vagy
hasznai szedésének jogát másnak átengedje, azt biztosítékul adja vagy más
módon megterhelje, továbbá hogy a tulajdonjogát másra átruházza vagy azzal
felhagyjon.
(2) Ingatlan tulajdonjogával felhagyni nem lehet.
2. Az elidegenítési és terhelési tilalom
5:31. § [Elidegenítési és terhelési tilalom alapítása]
(1) Tulajdonjog tárgyára vonatkozó jog biztosítása érdekében a tulajdonos
harmadik személlyel szemben hatályosan a tulajdonjog tárgyára elidegenítési
és terhelési tilalmat vagy elidegenítési tilalmat alapíthat. Ingatlan esetén az
ingatlan-nyilvántartásban azt a jogot is fel kell tüntetni, amelynek
biztosítására a tilalom szolgál.
(2) Az elidegenítési és terhelési tilalom, valamint az elidegenítési tilalom az
azzal biztosított jog megszűnésével megszűnik.
5:32. § [Az elidegenítési és terhelési tilalom hatása]
199. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Az elidegenítési és terhelési tilalomba ütköző rendelkezéshez a jogosult
hozzájárulása szükséges. Az elidegenítési és terhelési tilalommal ellentétes
rendelkezés hatálytalan azzal szemben, akinek jogát a tilalom biztosítja. Az
elidegenítési és terhelési tilalommal ellentétes rendelkezés a tilalommal
biztosított jog jogosultjának a rendelkezés jogosultjához intézett hozzájáruló
nyilatkozatával hatályossá válik.
(2) Az ellenérték fejében jogot szerző jóhiszemű személyek jogszerzését az
elidegenítési és terhelési tilalom nem korlátozza.
(3) Az elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó rendelkezéseket
megfelelően alkalmazni kell, ha a dolgon csak elidegenítési tilalom áll fenn,
vagy ha a rendelkezés jogát a tilalom más módon korlátozza.
5:33. § [Elidegenítési és terhelési tilalom jogszabály vagy bírósági határozat
alapján]
A jogszabályban vagy bírósági határozattal meghatározott személyek javára
megállapított elidegenítési és terhelési tilalomra a szerződéssel létesített
elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
5:34. § [Az elidegenítési és terhelési tilalomba ütköző rendelkezés
ingatlan-nyilvántartási bejegyezhetősége]
Ingatlanra bejegyzett vagy ingatlanon jogszabály vagy bírósági határozat
alapján ingatlan-nyilvántartási bejegyzés nélkül is fennálló elidegenítési és
terhelési tilalom esetén a tulajdonjog változása vagy az ingatlan megterhelése
az elidegenítési és terhelési tilalom jogosultjának hozzájáruló nyilatkozata
esetén jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba.
VIII. Fejezet
A tulajdonjog védelme
5:35. § [A tulajdoni igények elévülésének kizártsága]
A tulajdoni igények nem évülnek el.
5:36. § [A tulajdonjog védelme]
(1) A tulajdonos követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás
megszüntetését és a jogalap nélküli birtokostól a dolog kiadását.
(2) Ha az albirtokos a dolog birtokát jogosulatlanul engedte át harmadik
személynek, a tulajdonos a harmadik személytől az albirtokos nevében
követelheti, hogy a dolgot az albirtokosnak adja vissza. Ha az albirtokos a
dolog átvételét megtagadja, a tulajdonos a dolog kiadását saját részére
követelheti.
(3) Olyan tulajdonos dolog kiadása iránti igényével szemben, aki a dolog
tulajdonjogát tényleges átadás nélkül, a dolog kiadása iránti követelés
átengedése útján szerezte meg, a dolog birtokosát mindazok a kifogások
megilletik, amelyek a dolog kiadása iránti követelést átruházó tulajdonosnak a
dolog kiadására irányuló követelésével szemben is megillették volna.
(4) A tulajdonos a birtokvédelem szabályai szerint önhatalommal is kizárhat
vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást vagy behatást, amely
tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza vagy lehetetlenné teszi.
5:37. § [Ingatlan-nyilvántartási igény]
200. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ha az ingatlantulajdonos a tulajdonjogot ingatlan-nyilvántartáson kívül
szerezte, igényt tarthat arra, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba
bejegyezzék.
V. CÍM
A TULAJDONJOG MEGSZERZÉSE
IX. Fejezet
Tulajdonszerzés átruházással
5:38. § [Az átruházás]
(1) Ingó dolog tulajdonjogának átruházással való megszerzéséhez az
átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és erre tekintettel a dolog
birtokának átruházása szükséges.
(2) Ingatlan tulajdonjogának átruházással való megszerzéséhez az
átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és erre tekintettel a
tulajdonjog átruházásának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése
szükséges.
5:39. § [Nem tulajdonostól való tulajdonszerzés]
(1) Átruházással a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni.
(2) A kereskedelmi forgalomban jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző
megszerzi az átruházással az ingó dolog tulajdonjogát akkor is, ha az átruházó
nem volt tulajdonos.
(3) Kereskedelmi forgalomban való szerzésnek minősül az, ha a vevő olyan
eladótól vásárol, aki az adásvételi szerződést jogszerűen folytatott, üzletszerű
gazdasági tevékenysége körében, saját nevében köti meg.
(4) A tulajdonjognak a (2) bekezdés szerinti megszerzésével megszűnnek a
harmadik személynek a dolgot terhelő olyan jogai, amelyek az átruházás előtt
keletkeztek, és amelyek fennállása tekintetében a tulajdonjogot megszerző fél
jóhiszemű volt.
5:40. § [Tulajdonszerzés pénzen és értékpapíron]
Akire pénzt vagy az értékpapírok átruházására vonatkozó szabályok szerint
értékpapírt ruháznak át, tulajdonossá lesz akkor is, ha az átruházó nem volt
tulajdonos.
X. Fejezet
Tulajdonszerzés hatósági határozattal és hatósági árverés útján
5:41. § [Tulajdonszerzés hatósági határozattal vagy hatósági árverés útján]
(1) Aki a dolgot hatósági határozat vagy hatósági árverés útján jóhiszeműen
szerzi meg, tulajdonossá válik, tekintet nélkül arra, hogy korábban ki volt a
tulajdonos.
201. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A tulajdonjogot hatósági határozattal megszerző jogosult - ha a hatósági
határozat eltérően nem rendelkezik - ingó dolog esetén a dolog birtokának
átruházásával, ingatlan esetén tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási
bejegyzésével szerzi meg.
(3) Hatósági árverés esetén az árverési vevő a tulajdonjogot az ingó dolog
birtokának a hatósági árverést végző általi átruházásával, ingatlan esetén a
tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével szerzi meg.
(4) A dolog tulajdonának hatósági határozattal vagy hatósági árverés útján
való megszerzésével megszűnnek a harmadik személynek a dolgot terhelő
jogai, kivéve, ha a hatósági határozattal vagy hatósági árverés útján szerző e
jogok tekintetében nem volt jóhiszemű.
5:42. § [Az állam kártalanítás nélküli tulajdonszerzése hatósági határozattal]
(1) Ha az állam jogszabály erejénél fogva, valamint bírósági vagy más
hatósági határozattal kártalanítás nélkül szerez tulajdonjogot, a dolog
értékének erejéig felel a volt tulajdonosnak a tulajdonszerzéskor - jogszabály,
bírósági és más hatósági határozat vagy visszterhes szerződés alapján -
jóhiszemű személlyel szemben fennálló kötelezettségéért. Az állam felelőssége
akkor áll fenn, ha a jogosult a volt tulajdonos vagyonára végrehajtást vezetett,
és a végrehajtás során a követelés nem nyert kielégítést.
(2) Az állam tulajdonszerzése nem érinti a jóhiszemű harmadik személy
javára az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett jogokat.
XI. Fejezet
A kisajátítás
5:43. § [Kisajátítás]
(1) Kisajátítással ingatlan tulajdonjoga kivételesen, közérdekű célra,
azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás ellenében szerezhető meg.
(2) A kártalanítás nyújtására az köteles, aki a kisajátítás alapján a tulajdont
megszerzi.
XII. Fejezet
Az elbirtoklás
5:44. § [Az elbirtoklás feltételei és jogi hatása]
(1) Elbirtoklás útján megszerzi a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot ingatlan
esetén tizenöt, ingó dolog esetén tíz éven át sajátjaként szakadatlanul
birtokolja.
(2) Ingó dolog tulajdonjogának elbirtoklásával megszűnnek a harmadik
személynek a dolgot terhelő olyan jogai, amelyek az elbirtokló birtokának
megszerzése előtt keletkeztek, és amelyekre nézve az elbirtoklás ideje szintén
eltelt, kivéve, ha az elbirtokló a harmadik személy jogának fennállása
tekintetében nem volt jóhiszemű.
(3) Elidegenítési és terhelési tilalom fennállása nem zárja ki az elbirtoklással
való tulajdonszerzést, ha az elbirtoklás feltételei egyébként fennállnak.
202. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Az elbirtoklásra vonatkozó általános szabályok szerint birtokolható el a
dolog tulajdoni hányada is.
5:45. § [A jogcímes elbirtoklás]
Az elbirtoklás öt év elteltével következik be, ha a birtokos az ingatlan
birtokát a tulajdonostól olyan írásbeli szerződéssel szerezte, amelynek alapján
a tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését követelhetné, ha a
szerződés az ehhez megkívánt alakszerűségi követelményeknek megfelelne, és
a birtokos az ellenszolgáltatást teljesítette.
5:46. § [Jogutódlás az elbirtoklásban]
Az új birtokos saját elbirtoklásának idejéhez hozzászámíthatja azt az időt,
amely jogelődjének birtoklása idején már elbirtoklási időnek minősült.
5:47. § [Az elbirtoklás kizártsága]
(1) Aki bűncselekménnyel vagy egyébként erőszakos vagy alattomos úton
jutott a dolog birtokához, elbirtoklás útján nem szerez tulajdonjogot.
(2) Ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás útján nem lehet megszerezni, ha az
elbirtoklás feltételei a föld egy részére vonatkozóan állnak fenn, és a föld nem
osztható meg.
5:48. § [Az elbirtoklási idő nyugvása]
Ha a tulajdonos menthető okból nincs abban a helyzetben, hogy tulajdonosi
jogait gyakorolhassa, az akadály megszűnésétől számított egy évig az
elbirtoklás akkor sem következik be, ha egyébként az elbirtoklási idő már
eltelt vagy abból egy évnél kevesebb volna hátra.
5:49. § [Az elbirtoklás megszakadása]
(1) Az elbirtoklás megszakad, ha
a) a tulajdonos a dolog kiadása iránti követelését bírósági úton érvényesíti;
b) a tulajdonos a dologgal kapcsolatban tulajdonosi jogát gyakorolja; vagy
c) a birtokos a birtokot akaratán kívül elveszti, és azt egy éven belül nem
szerzi vissza, vagy egy éven belül nem kéri a bíróságnál, hogy a dolog újabb
birtokosa a dolgot adja vissza.
(2) Ha az elbirtoklás megszakad, a birtoklásnak addig eltelt ideje nem vehető
figyelembe, és az elbirtoklás a megszakadást okozó körülmény elmúltával
újból kezdődik.
XIII. Fejezet
Tulajdonszerzés terméken, terményen és szaporulaton
5:50. § [Tulajdonszerzés terméken, terményen és szaporulaton]
(1) Akinek más dolgán olyan joga van, amely őt a termékek, a termények
vagy a szaporulat tulajdonbavételére jogosítja - ha ezek tulajdonjogát
korábban nem szerezte meg -, az elválással tulajdonjogot szerez. Ha a
jogosultnak nincs birtokában az a dolog, amelyből a termék, a termény vagy a
szaporulat származik, a birtokbavétellel válik tulajdonossá.
203. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha valakinek az a joga, amely őt a termékek, a termények vagy a
szaporulat tulajdonbavételére jogosítja megszűnik, mielőtt ezeken
tulajdonjogot szerzett volna, eltérő megállapodás hiányában követelheti, hogy
a tulajdonos vagy az új jogosult a termékek, a termények, a szaporulat,
továbbá a munkája értékének arányában és máshonnan meg nem térülő
költekezései erejéig a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint nyújtson
megtérítést.
(3) A jóhiszemű birtokos addig az időpontig, amíg rosszhiszeművé nem válik,
vagy a dolgot tőle a bíróság vagy a jegyző előtt vissza nem követelik, az
elválással tulajdonjogot szerez a terméken, terményen és dolog szaporulatán.
XIV. Fejezet
A növedék
5:51. § [Tulajdonszerzés a növedéken]
A föld tulajdonosa megszerzi mindazoknak a dolgoknak a tulajdonjogát,
amelyek utóbb váltak a föld alkotórészévé, kivéve, ha az valamely jogviszony
alapján mást illet.
XV. Fejezet
Tulajdonszerzés gazdátlan javakon
5:52. § [Tulajdonszerzés gazdátlan javakon]
(1) Gazdátlan ingó dolog tulajdonjogát megszerzi, aki a dolgot
tulajdonszerzés szándékával birtokba veszi.
(2) Gazdátlan az az ingó dolog, amely még senkinek sem volt a tulajdona
vagy amelynek birtoklásával a tulajdonos a tulajdonról való lemondás
szándékával felhagyott.
XVI. Fejezet
A vadak és a halak tulajdonjogának megszerzése
5:53. § [Tulajdonszerzés vadakon és halakon]
(1) A vadak, továbbá a folyóvizekben és a természetes tavakban élő halak,
valamint más hasznos víziállatok az állam tulajdonában vannak.
(2) A vadászterületen elejtett, elfogott vagy elhullott vad annak a vadászatra
jogosultnak a tulajdonába kerül, akinek a vadászterületén az elejtés, elfogás
vagy elhullás történt, feltéve, hogy a vadászati jogosultsága erre a vadra
kiterjedt. Ilyen jogosultság hiányában a vadon az a más vadászterületen
vadászatra jogosult szerez tulajdonjogot, akinek területéről a vad kiváltott, ha
az elejtett, elfogott vagy elhullott vadra jogosult volt vadászni.
(3) A kifogott hal és más hasznos víziállat tulajdonjogát a halászati jog
gyakorlására jogosult szerzi meg.
204. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XVII. Fejezet
A találás
5:54. § [Tulajdonszerzés találással]
(1) Ha valaki feltehetően más tulajdonában álló, elveszett dolgot talál és azt
birtokba veszi, megszerzi annak tulajdonjogát, ha arra igényt tart feltéve, hogy
a) megtett mindent annak érdekében, hogy a dolgot a tulajdonos
visszakaphassa; és
b) a dolog tulajdonosa vagy az átvételre jogosult más személy a találástól
számított egy éven belül, élő állat esetén három hónapon belül, a dologért nem
jelentkezik.
(2) Ha a dolgot többen találják meg, a találótársakat a találó jogai
együttesen, egymás között egyenlő arányban illetik meg és kötelességei
egyetemlegesen terhelik. Találótárs az is, aki a dolgot elsőként felfedezte és
annak birtokbavételére törekedett, de végül más vette azt előbb birtokba.
5:55. § [A találó kötelezettsége]
(1) A találó köteles a talált dolgot a találástól számított nyolc napon belül a
dolog elvesztőjének, tulajdonosának, a dolog átvételre jogosult más
személynek vagy a találás helye szerint illetékes jegyzőnek átadni.
(2) A jegyzőnek való átadáskor a találó nyilatkozni köteles arra nézve, hogy
igényt tart-e a dolog tulajdonjogára. A találó igénybejelentéséről a jegyző
igazolást ad.
5:56. § [A jegyző eljárása]
(1) Ha az átadott dolog átvételére jogosult személye megállapítható, a jegyző
a dolgot késedelem nélkül átadja a jogosultnak.
(2) Ha az átvételre jogosult személye nem állapítható meg, a jegyző a dolgot
az átadástól számított három hónapon át megőrzi. Ha ez idő alatt a jogosult
nem jelentkezik, a dolgot - ha ennek tulajdonjogára az átadáskor igényt tartott
- a találónak ki kell adni.
5:57. § [A találó jogainak korlátai és a dolgot terhelő jogok sorsa]
(1) A találó a neki kiadott dolgot állagának sérelme nélkül használhatja,
azonban azt nem idegenítheti el, nem terhelheti meg és használatát másnak
nem engedheti át.
(2) A jogosult tulajdonszerzésével a harmadik személynek a dolgot terhelő
jogai megszűnnek.
5:58. § [A talált dolog értékesítése]
(1) Ha a jogosult a dologért az átadástól számított három hónap alatt nem
jelentkezett, és a találó az átadáskor nem tartott igényt a dolog
tulajdonjogára, a jegyző a talált dolgot értékesíti.
(2)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 438. § f).
A talált dolgok értékesítésére a közigazgatási végrehajtás keretében
lefoglalt vagy zár alá vett vagyontárgyak értékesítésére vonatkozó
rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
205. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:59. § [Közönség számára nyitva álló helyen talált dolog]
(1) A közönség számára nyitva álló épületben vagy helyiségben, továbbá
közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat szállítóeszközén talált dolgot a
találó köteles az üzemeltető alkalmazottjának késedelem nélkül átadni. Az
ilyen dolog tulajdonjogára a találó nem tarthat igényt.
(2) Ha a talált dolog átvételére jogosult személye megállapítható, az
üzemeltető őt értesíti és jelentkezése esetén részére a dolgot késedelem
nélkül átadja.
(3) Ha az átvételére jogosult személye nem állapítható meg, az üzemeltető a
dolgot az átadástól számított három hónapon át megőrzi, vagy - ha a
megőrzésre lehetősége nincs - azt az átadástól számított nyolc napon belül a
jegyzőnek átadja.
(4) Ha a jogosult a dologért három hónap alatt nem jelentkezik, az
üzemeltető vagy a jegyző azt értékesíti.
5:60. § [A nem eltartható vagy nem megőrizhető dolog esetén követendő
eljárás]
Ha a talált dolog nem tartható el vagy nem őrizhető meg, a jegyző, a hivatal
vagy a vállalat az értékesítéséről késedelem nélkül gondoskodik.
5:61. § [A tulajdonos jogai]
Ha a jogosult az értékesítés előtt jelentkezik, a dolgot részére ki kell adni, az
értékesítés után történő jelentkezés esetén a befolyt összeget ki kell neki
fizetni. Elveszti a jogosult a dolog tulajdonjogára vagy az értékesítés során
befolyt összegre vonatkozó igényét, ha a találástól számított egy éven belül
nem jelentkezik.
5:62. § [Találódíj]
(1) Ha a talált dolog nagyobb értékű, és annak tulajdonjogát a találó nem
szerzi meg, a találó méltányos összegű találódíjra jogosult, ha mindent
megtett annak érdekében, hogy a tulajdonos a dolgot visszakaphassa. A
találódíj a találótársakat egyenlő arányban illeti meg.
(2) A találó a talált dolog kiadását költségkövetelésének és találódíjának
kielégítéséig megtagadhatja.
(3) A találót ezek a jogok akkor is megilletik, ha a talált dolgot a hatóságnak
adta át. A hatóság a dolgot vagy az értékesítéséből befolyt vételárat a találó
hozzájárulásával adhatja ki az átvételre jogosultnak, kivéve, ha az átvételre
jogosult a dolog értékét a hatóságnál letétbe helyezi. A letétbe helyezett
összeg a letett dolog helyébe lép.
5:63. § [A tulajdonjog és az értékesítés során befolyt vételár sorsa, ha a
jogosult nem jelentkezik]
Ha a talált dolog tulajdonosa, elvesztője vagy az átvételre jogosult más
személy az egyéves, élő állat esetén három hónapos határidőn belül nem
jelentkezik, és a dolgon a találó sem szerez tulajdonjogot, a tulajdonjog vagy a
dolog értékesítéséből befolyt vételár az államot illeti.
5:64. § [Kincstalálás]
(1) Ha valaki olyan értékes dolgot talált, amelyet ismeretlen személyek
elrejtettek, vagy amelynek tulajdonjoga egyébként feledésbe ment, köteles azt
az államnak felajánlani.
206. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha az állam a dologra nem tart igényt, annak tulajdonát a találó szerzi
meg; ellenkező esetben a találó a dolog értékéhez mérten megfelelő díjra
jogosult.
(3) Ha az (1) bekezdésben megjelölt talált tárgy a védett kulturális javak
körébe tartozik, annak tulajdonjoga az államot illeti meg.
XVIII. Fejezet
A feldolgozás, az átalakítás, az egyesülés, a vegyülés, a hozzáépítés, az
átépítés, a beépítés és a ráépítés
5:65. § [Feldolgozás és átalakítás]
(1) Aki idegen dolog feldolgozásával vagy átalakításával a maga számára
jóhiszeműen új dolgot állít elő, a dolog tulajdonosának választása szerint
köteles a dolog értékét megtéríteni vagy munkája értékének megtérítése
ellenében az új dolog tulajdonjogát átengedni.
(2) Ha a munka értéke a feldolgozott vagy átalakított dolog értékét
lényegesen meghaladja, a dolog tulajdonosa a dolog értékének megtérítését
követelheti.
(3) Ha a feldolgozó vagy átalakító rosszhiszemű volt, a választás joga az
anyag tulajdonosát illeti.
(4) Ha az anyag tulajdonosa az új dolog tulajdonjogát választja, csak
gazdagodását köteles megtéríteni.
(5) Ha az új dolog tulajdonjogát a feldolgozó szerzi meg, harmadik
személynek a dolgot terhelő joga megszűnik. Ha az új dolog tulajdona az
anyag tulajdonosáé, az anyagot terhelő jog az új dolgot is terheli.
5:66. § [Egyesülés és vegyülés]
(1) Ha több személy dolgai úgy egyesülnek vagy vegyülnek, hogy azokat csak
aránytalan károsodás, aránytalan költekezés árán vagy egyáltalán nem lehet
szétválasztani, a dolgok - egyesülés vagy vegyülés időpontjában fennálló -
értéke arányában közös tulajdon keletkezik.
(2) Ha az egyesült vagy vegyült dolgok valamelyikét az egyesülés vagy
vegyülés folytán keletkező új dolog többi eleméhez képest - értékénél,
minőségénél és gazdasági céljánál vagy egyéb oknál fogva - főalkotórésznek
kell tekinteni, ennek tulajdonosa választhat, hogy az egyesüléssel vagy
vegyüléssel keletkezett dolgot a többi tulajdonos kártalanítása ellenében
tulajdonába veszi vagy kártalanítás ellenében azoknak átengedi.
(3) A választási jog nem illeti meg azt, aki az egyesülést vagy vegyülést
rosszhiszeműen maga idézte elő. Ilyen esetben a rosszhiszemű volt tulajdonos
csak a gazdagodás megtérítését követelheti.
(4) Ha az egyesüléssel vagy vegyüléssel keletkezett dolog e törvény szabályai
szerint közös tulajdonba kerül, harmadik személyeknek az egyesüléssel vagy
vegyüléssel érintett egyes dolgokat terhelő jogai az e dolgok helyébe lépő
tulajdoni hányadokat terhelik. Ha az egyik dolgot jog terheli, és az
egyesüléssel vagy vegyüléssel keletkezett dolog a másik dolog tulajdonosáé
lesz, a dolgot terhelő jog, ha e törvény eltérően nem rendelkezik, megszűnik. A
dolgot terhelő jog az egyesüléssel vagy vegyüléssel keletkezett dologra száll
át, ha ez a terhelt dolog tulajdonosáé lesz.
207. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:67. § [A feldolgozott, átalakított, egyesült vagy összevegyült dolog
értékesítése]
(1) Ha a feldolgozott, az átalakított, az egyesült vagy az összevegyült dolog
tulajdonjogára egyik fél sem tart igényt, azt értékesíteni kell, és a vételárat a
jogosultak között a tulajdoni hányad arányában fel kell osztani.
(2) Ilyen esetben azt a felet, aki csak gazdagodása mértékéig igényelhet
megtérítést, a vételárból legfeljebb a teljes kártalanításra jogosultak
kielégítése után fennmaradó összeg illeti meg.
5:68. § [Hozzáépítés]
(1) Ha valaki saját anyagával jóhiszeműen a más tulajdonában levő épülethez
hozzáépít, és ezzel az ingatlan értékét jelentősen növeli, az építő és az épület
tulajdonosa eltérő megállapodásának hiányában közös tulajdon keletkezik (a
továbbiakban: hozzáépítés). Az egyes tulajdoni hányadok mértékét az egész
ingatlan és a hozzáépített rész értékének a hozzáépítés befejezésének
időpontja szerint meghatározott arányában kell megállapítani.
(2) A hozzáépítésnek nem minősülő építési munka ellenértéke a jogalap
nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhető.
(3) A rosszhiszemű hozzáépítésre a rosszhiszemű ráépítés szabályait kell
megfelelően alkalmazni.
5:69. § [Beépítés]
(1) Ha valaki idegen anyagnak a felhasználásával úgy építkezik, hogy a
felhasznált anyag a telek alkotórészévé válik, a beépítéssel az anyag - ha az
anyag és a telek tulajdonosa eltérően nem állapodnak meg - a telek
tulajdonosáé lesz.
(2) Ha valaki idegen anyagot úgy épít be, hogy a felhasznált anyag az épület
alkotórészévé válik, a beépítéssel az anyag - ha az anyag és az épület
tulajdonosa eltérően nem állapodnak meg - az épület tulajdonosáé lesz.
5:70. § [Ráépítés]
(1) Ha valaki anélkül, hogy erre jogosult lenne, jóhiszeműen idegen földre
épít, az épület tulajdonjogát a földtulajdonos szerzi meg, köteles azonban
gazdagodását a ráépítőnek megfizetni. A bíróság a földtulajdonos kérelmére a
ráépítőt kötelezheti a földnek vagy - ha a föld megosztható - a föld megfelelő
részének a megvásárlására.
(2) A ráépítő szerzi meg a földnek vagy a föld megfelelő részének
tulajdonjogát, ha az épület értéke a földnek vagy a föld megfelelő részének
értékét lényegesen meghaladja. A bíróság a földtulajdonos kérelmére azt is
megállapíthatja, hogy a ráépítő az épület tulajdonjogát szerezte meg; ebben az
esetben a ráépítőt a földre használati jog illeti meg.
5:71. § [Rosszhiszemű ráépítés]
(1) Rosszhiszemű ráépítés esetén és abban az esetben, ha a földtulajdonos a
ráépítés ellen olyan időben tiltakozott, amikor a ráépítőnek az eredeti állapot
helyreállítása még nem okozott volna aránytalan károsodást, a túlépítés
szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(2) Rosszhiszemű a ráépítő, ha az építkezés megkezdése előtt tudta vagy a
körülmények alapján tudnia kellett volna, hogy az építés a tulajdonos
tulajdonjogát sérti.
208. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:72. § [A közös tulajdonra vonatkozó szabályok]
E fejezet szabályait kell megfelelően alkalmazni abban az esetben is, ha a
tulajdonostárs a közös tulajdonban lévő dolgot dolgozza fel vagy alakítja át, a
közös tulajdonban lévő épületet bővíti, építi át vagy ahhoz hozzáépít, illetve ha
a közös tulajdonban lévő ingatlanra a tulajdonostárs épít rá.
VI. CÍM
KÖZÖS TULAJDON ÉS TÁRSASHÁZ
XIX. Fejezet
A közös tulajdon
5:73. § [A közös tulajdon fogalma]
(1) A dolgon fennálló tulajdonjog meghatározott hányadok szerint több
személyt is megillethet.
(2) Kétség esetén a tulajdonostársak tulajdoni hányada egyenlő.
5:74. § [A tulajdonostársak joga a birtoklásra és használatra]
A tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára;
e jogot azonban egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és
a dologhoz fűződő lényeges jogi érdekeinek sérelmére.
5:75. § [A közös tulajdon hasznainak szedése, költségviselés és
veszélyviselés]
A dolog hasznai a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában illetik
meg; ilyen arányban terhelik őket a dologgal kapcsolatos kiadások, a közös
tulajdoni viszonyból eredő kötelezettségek, és ugyanilyen arányban viselik a
dologban beállott kárt is.
5:76. § [A közös tulajdon állagának megóvása]
Az állag megóvásához és fenntartásához feltétlenül szükséges munkálatokat
bármelyik tulajdonostárs jogosult elvégezni; az ilyen kiadások ráeső részét
mindegyik tulajdonostárs köteles viselni. Ilyen kiadások előtt a
tulajdonostársakat lehetőség szerint értesíteni kell.
5:77. § [Több dologból létrejövő közös tulajdon anyagain fennálló jogok
sorsa]
Ha közös tulajdon több dologból jön létre, harmadik személyeknek a közös
tulajdon keletkezése előtt a dolgokat terhelő jogai a külön dolgok helyébe lépő
tulajdoni hányadokat terhelik.
5:78. § [Határozathozatal]
(1) A tulajdonostársak - ha eltérően nem rendelkeznek - szótöbbséggel
határoznak a közös tulajdont érintő kérdésekben. Minden tulajdonostársat
tulajdoni hányada arányában illeti meg szavazati jog.
(2) A tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges
209. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
a) a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásokhoz;
b) az egész dolog feletti tulajdonjog átruházásához, az egész dolog
megterheléséhez vagy az egész dologra kiterjedő kötelezettségvállaláshoz.
5:79. § [A szótöbbséggel hozott határozat bíróság előtti megtámadása]
(1) Ha a határozat az okszerű gazdálkodást sérti vagy a kisebbség jogi
érdekeinek lényeges sérelmével jár, a kisebbség a határozatot a bíróságnál
megtámadhatja. A megtámadásnak a határozat végrehajtására nincs halasztó
hatálya; a bíróság a végrehajtást szükség esetén felfüggesztheti.
(2) Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a tulajdonostársak között vitás,
hogy a tervezett munkálat feltétlenül szükséges-e az állag megóvásához és
fenntartásához.
(3) Határozat hiányában a birtoklást, a használatot vagy a hasznosítás
módját a bíróság bármelyik tulajdonostárs kérelmére a tulajdoni hányadoknak,
a tulajdonostársak jogainak és a dologhoz fűződő jogi érdekeinek, valamint az
okszerű gazdálkodás követelményeinek megfelelően szabályozhatja.
5:80. § [Rendelkezési jog a saját tulajdoni hányaddal]
Saját tulajdoni hányadával a tulajdonostárs jogosult rendelkezni.
5:81. § [Elővásárlási, előbérleti és előhaszonbérleti jog]
(1) A tulajdonostárs tulajdoni hányadára a többi tulajdonostársat harmadik
személlyel szemben elővásárlási, előbérleti és előhaszonbérleti jog illeti meg.
(2) Ha az eladó számára nyilvánvaló, hogy az ingatlannak
ingatlan-nyilvántartáson kívüli résztulajdonosai is vannak, részéről az ajánlat
közlésének kötelezettsége azokkal szemben is az általános szabályok szerint
áll fenn. Ingatlan-nyilvántartáson kívüli résztulajdonosok esetén a közlési
kötelezettség elmulasztásából folyó jogkövetkezmények nem alkalmazhatók
azzal a jogot szerzővel szemben, aki a szerződés megkötésénél jóhiszeműen
járt el.
(3) A tulajdonostársak az elővásárlási, előbérleti vagy előhaszonbérleti jogot
az érintett tulajdoni hányadra tulajdoni hányaduk arányában gyakorolhatják.
Ha közöttük megegyezés nem jön létre, de van olyan tulajdonostárs, aki - akár
másik tulajdonostárssal közösen - az érintett tulajdoni hányadra az ajánlatot
magáévá teszi, az elővásárlási, előbérleti vagy előhaszonbérleti jog egyedül őt
vagy őket illeti meg. Ha több ilyen - egyedül fellépő - tulajdonostárs van,
közülük a tulajdonos választ; az elővásárlási, előbérleti vagy előhaszonbérleti
jog a választott tulajdonostársat illeti meg.
(4) A külön jogszabályban biztosított elővásárlási jog megelőzi a
tulajdonostársat e törvény alapján megillető elővásárlási jogot.
(5) A tulajdonostárs az elővásárlási jogot végrehajtási árverés esetén is
gyakorolhatja.
5:82. § [A közös tulajdon védelme]
A közös tulajdon védelmében bármelyik tulajdonostárs önállóan is felléphet.
5:83. § [A közös tulajdon megszüntetése iránti igény]
(1) A közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti; az
e jogról való lemondás semmis.
(2) A közös tulajdon megszüntetését a bíróság nem rendelheti el, ha a közös
tulajdon megszüntetése alkalmatlan időre esik.
210. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:84. § [A közös tulajdon megszüntetése]
(1) A közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani. A
közös tulajdon tárgyait vagy azok egy részét - ha ez a tulajdonostársak
körülményeire tekintettel indokolt - megfelelő ellenérték fejében a bíróság egy
vagy több tulajdonostárs tulajdonába adhatja. Ehhez a tulajdonjogot
megszerző tulajdonostárs beleegyezése szükséges, kivéve, ha a bíróság a
közös tulajdonban álló ingatlanrészt az abban lakó tulajdonostárs tulajdonába
adja, és ez nem sérti a benne lakó méltányos érdekeit.
(2) Ha a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, vagy a
természetbeni megosztás jelentős értékcsökkenéssel járna vagy gátolná a
rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyait értékesíteni kell, és a
vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani. A
tulajdonostársakat az elővásárlási jog harmadik személlyel szemben az
értékesítés során is megilleti.
(3) A közös tulajdon tárgyának a tulajdonostárs tulajdonába adása esetén a
megfelelő ellenértéket, az árverés útján való értékesítésnél a legkisebb
vételárat a bíróságnak ítéletében kell megállapítania. Az ítéletben
megállapított legkisebb vételárat a végrehajtás során sem a végrehajtó, sem a
bíróság nem változtathatja meg.
(4) Ha olyan ingatlan közös tulajdonát kell megszüntetni, amelyben az egyik
tulajdonostárs benne lakik, a bíróság őt az ingatlan elhagyására kötelezi, vagy
- ha az ingatlan elhagyására kötelezés a benne lakó tulajdonostárs méltányos
érdekét sérti - részére a tulajdoni hányadával arányos használati jogot alapít.
A használati jog értékcsökkentő hatását az ingatlanban maradó
tulajdonostársnak kell viselnie mind a magához váltás folytán fizetendő
ellenértéknek, mind az árverési vételár felosztási arányának a
meghatározásánál. A használati jog bíróság által meghatározott és törvény
által biztosított terjedelmének jelentős túllépése esetén a bíróság a tulajdonos
kérelmére a használati jogot megszünteti.
(5) Az ingatlanon fennálló közös tulajdon - ha a társasház létesítésének
feltételei egyébként fennállnak - az ingatlan társasházzá alakításával is
megszüntethető. Ha a közös tulajdont társasházzá alakítással a bíróság
szünteti meg, a társasház alapító okiratát a bíróság ítélete pótolja.
(6) A bíróság nem alkalmazhatja a közös tulajdon megszüntetésének olyan
módját, amely ellen valamennyi tulajdonostárs tiltakozik.
XX. Fejezet
A társasház
5:85. § [A társasház]
(1) Társasház jön létre, ha az ingatlanon az alapító okiratban meghatározott,
műszakilag megosztott, legalább két önálló lakás vagy nem lakás céljára
szolgáló helyiség, vagy legalább egy önálló lakás és egy nem lakás céljára
szolgáló helyiség a tulajdonostársak külön tulajdonába, a külön tulajdonként
meg nem határozott épületrész, épületberendezés, helyiség, illetve lakás
viszont a tulajdonostársak közös tulajdonába kerül.
(2) Ha a földrészlet, amelyen az épület áll, nem tartozik a közös tulajdonba,
arra a tulajdonostársakat földhasználati jog illeti meg.
211. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész tulajdoni hányada a külön
tulajdonba tartozó lakással és nem lakás céljára szolgáló helyiséggel együtt
önálló ingatlan.
(4) A közös tulajdonra vonatkozó, az egyes tulajdonostársakat megillető
tulajdoni hányad és a lakásra, illetve a nem lakás céljára szolgáló helyiségre
vonatkozó tulajdonjog egymástól függetlenül nem ruházható át és nem
terhelhető meg.
(5) A társasháztulajdonra a közös tulajdon szabályait kell megfelelően
alkalmazni.
HARMADIK RÉSZ
A KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK
VII. CÍM
A ZÁLOGJOG
XXI. Fejezet
A zálogjog létrejötte
5:86. § [A zálogjog]
(1) Zálogjoga alapján a zálogjogosult a követelésének biztosítására szolgáló
vagyontárgyból (a továbbiakban: zálogtárgy) más követeléseket megelőző
sorrendben kielégítést kereshet, ha a biztosított követelés kötelezettje (a
továbbiakban: személyes kötelezett) nem teljesít.
(2) A kielégítési jogot - ha e törvény másképpen nem rendelkezik - a
zálogtárgyra az elzálogosítás után szerzett jogok nem érintik.
5:87. § [A zálogjog létrejötte]
A zálogjog létrejön, ha
a) a zálogjogosult és a zálogkötelezett megalapítja a zálogjogot; és
b) a zálogkötelezett rendelkezési joggal bír a zálogtárgy fölött.
5:88. § [A zálogjog alapítása]
Zálogjog megalapításához zálogszerződés és erre tekintettel
a) a zálogjog megfelelő nyilvántartásba való bejegyzése (jelzálogjog); vagy
b) a zálogtárgy birtokának a zálogjogosult részére történő átruházása
(kézizálogjog) szükséges.
5:89. § [A zálogszerződés]
212. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 6. §. Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
A zálogszerződésben a zálogkötelezett és a zálogjogosult zálogjognak
meghatározott zálogtárgyon és - ha e törvény eltérően nem rendelkezik -
meghatározott követelés biztosítása céljából való alapításában állapodnak
meg.
(2) A zálogszerződés alapján a zálogkötelezett köteles
a) kézizálogjog esetén a zálogjogosult részére átruházni a zálogtárgy
birtokát vagy az a feletti hatalmat;
b) jelzálogjog esetén megadni a zálogjog bejegyzéséhez szükséges
hozzájárulást; illetve
c) a zálogjogosult választása szerint, az elzálogosított követelés kötelezettjét
írásban értesíteni a zálogjog megalapításáról, vagy az erről szóló nyilatkozatot
a zálogjogosult részére kiadni.
(3) A zálogszerződés létrejöttéhez a zálogtárgy és a biztosított követelés
meghatározása szükséges.
(4) A zálogtárgy fajta és mennyiség szerint vagy más, a zálogtárgy
azonosítására alkalmas körülírással is meghatározható. A meghatározás
magában foglalhat olyan vagyontárgyat is, amely még nem létezik, vagy amely
felett a zálogkötelezettet nem illeti meg a rendelkezési jog.
(5) A zálogjoggal biztosított követelést annak azonosítására alkalmas módon
- az alapul fekvő egy vagy több jogviszonyra utalással és az összeg
meghatározásával vagy a biztosított követelés azonosítására alkalmas más
hasonló módon - kell meghatározni. A meghatározás magában foglalhat olyan
követelést is, amely még nem jött létre.
(6) A zálogszerződést írásba kell foglalni. Kézizálogjog esetén a
zálogszerződést pótolhatja a zálogjogosult által kiállított értékpapír, amely a
zálogjogosulttal szemben feljogosítja az okirat birtokosát arra, hogy az
értékpapírban meghatározott összeg ellenében, az értékpapírban
meghatározott időtartamon belül megkapja a zálogtárgyat.
5:90. § [Fogyasztói zálogszerződés]
Ha a zálogkötelezett természetes személy, és a zálogtárgy elsősorban a
zálogkötelezett szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körébe
nem tartozó célra használatos, továbbá a zálogjoggal biztosított követelés nem
a kötelezett szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körébe
tartozó jogviszonyból fakad, a zálogszerződésre vonatkozó rendelkezéseket az
alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:
a) zálogtárgy a zálogkötelezett tulajdonában álló, egyedileg meghatározott
vagyontárgy vagy olyan vagyontárgy lehet, amelynek tulajdonjogát a
zálogkötelezett a zálogjogosult által nyújtott kölcsön, illetve fizetési haladék
segítségével szerzi meg;
b)
2
2 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 7. §. Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
a biztosított követelés meghatározásának tartalmaznia kell a követelés -
járulékok nélküli - összegének megjelölését, vagy azt az összeget, amelynek
erejéig a zálogjogosult a zálogtárgyból kielégítést kereshet.
5:91. § [A zálogszerződés felek közötti hatálya]
213. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A zálogszerződés alapján a feleket egymással szemben a zálogjog
megalapítása hiányában is megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a
kötelezettségek, amelyeket e törvény a zálogjogosult és a zálogkötelezett
számára megállapít.
5:92. § [Törvényes zálogjog]
A zálogszerződést pótolja a jogszabály olyan rendelkezése, amely alapján
valamely követelés jogosultját zálogjog illet meg.
5:93. § [A jelzálogjog bejegyzése]
(1) A jelzálogjogot
a) ingatlan esetén az ingatlan-nyilvántartásba;
b) ingó dolog, valamint jog és követelés esetén a hitelbiztosítéki
nyilvántartásba
kell bejegyezni.
(2) Ha az ingó dolog tulajdonjogát vagy a jog fennállását közhiteles
nyilvántartás (a továbbiakban: lajstrom) tanúsítja, a jelzálogjog
megalapításához a megfelelő lajstromba való bejegyzés szükséges.
(3) Az ingatlan-nyilvántartásba és a lajstromba való bejegyzésre a
zálogszerződés vagy a zálogkötelezett bejegyzési engedélye alapján kerülhet
sor, ha
a) a zálogszerződés vagy a bejegyzési engedély egyedileg meghatározza a
zálogtárgyat; és
b) a zálogkötelezett a dolognak vagy jognak az ingatlan-nyilvántartás vagy
lajstrom szerinti tulajdonosa vagy jogosultja.
(4) A hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzésre egyedileg vagy
körülírással meghatározott zálogtárgy tekintetében kerülhet sor. A
bejegyzésnek nem akadálya, ha a bejegyezni kívánt zálogtárgy a bejegyzés
időpontjában nem létezik, vagy azon a zálogkötelezettet nem illeti meg a
rendelkezési jog.
5:94. § [A birtokátruházás kézizálogjog esetén]
(1) A birtokátruházást pótolja, ha a dolgot a zálogjogosult és a
zálogkötelezett közös birtokban tartja, vagy részükre harmadik személy mint
zálogtartó őrzi.
(2) Ha a dolog harmadik személy albirtokos birtokában van, és a birtok
átruházása a dolog kiadása iránti igénynek az átruházásával történik, a
kézizálogjog megalapításához az is szükséges, hogy a tulajdonos az albirtokost
az elzálogosításról értesítse.
(3) Nem jön létre a kézizálogjog, ha a birtokátruházás a tulajdonos és a
zálogjogosult erre irányuló megállapodásával megy végbe oly módon, hogy a
tulajdonos albirtokosként továbbra is a dolog birtokában marad.
5:95. §
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 8. §. Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
[Az óvadék alapítása]
(1) Óvadék
a) pénzen és értékpapíron,
b) fizetésiszámla-követelésen, illetve betétszerződésből eredő követelésen
vagy egyébként jogszabály rendelkezése szerint számlavezetőként erre
feljogosított intézmény által vezetett számlán nyilvántartott követelésen (a
továbbiakban e cím alkalmazásában: fizetésiszámla-követelés), továbbá
214. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
c) jogszabályban óvadék tárgyaként meghatározott más vagyontárgyon
alapítható.
(2) Óvadékot pénzen és nem dematerializált értékpapíron kézizálogjogként,
dematerializált értékpapíron, fizetésiszámla-követelésen és jogszabályban
óvadék tárgyaként meghatározott más vagyontárgyon pedig úgy kell alapítani,
hogy annak eredményeként az óvadék tárgya egyértelműen azonosítható
módon az óvadék kötelezettjének hatalmából az óvadék jogosultjának
hatalmába kerüljön, vagy az óvadék kötelezettjének korlátlan rendelkezése
alól egyébként kikerüljön.
(3) Dematerializált értékpapíron és fizetésiszámla-követelésen óvadék
a) a számlatulajdonos, a számlavezető és az óvadék jogosultja közötti írásbeli
megállapodással, amely szerint a számlavezető a számlatulajdonos
rendelkezéseit az óvadék jogosultjának jóváhagyásával, az óvadék
jogosultjának rendelkezéseit a számlatulajdonos jóváhagyása nélkül is teljesíti;
vagy
b) a számlavezető javára önmagában a számlatulajdonos és a számlavezető
közötti zálogszerződéssel
is alapítható.
(4) A számlavezető a dematerializált értékpapíron és
fizetésiszámla-követelésen fennálló óvadékot valamennyi számlakivonaton és
egyéb egyenlegközlő iraton köteles feltüntetni.
5:96. § [Zálogjogosulti bizományos]
(1)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 9. § (1). Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
A követelés jogosultja, illetve több ilyen jogosult együttesen a
zálogszerződésben vagy egyébként írásban zálogjogosulti bizományost jelölhet
ki. A kijelölést írásba kell foglalni. A zálogjogosulti bizományos a saját nevében
- az őt kijelölő jogosultak, mint zálogjogosultak javára, ideértve saját magát is,
ha a követelésnek is jogosultja - zálogszerződést köthet.
(2) A zálogjogosulti bizományos kijelölése harmadik személyekkel szemben
attól az időponttól hatályos, amikor a bizományos személyét - zálogjogosulti
bizományosi minősége feltüntetésével - az ingatlan-nyilvántartásba, a
lajstromba vagy a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzik.
(3)
2
2 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 9. § (2). Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
A zálogjogosulti bizományos kijelölésének visszavonása esetén a
zálogjogosult - több zálogjogosult esetén ezek együttesen - a kijelölés
visszavonásával egyidejűleg új zálogjogosulti bizományost jelölhet ki, vagy
maga lép a zálogjogosulti bizományos helyébe. A zálogjogosulti bizományos
kijelölésének visszavonása harmadik személyekkel szemben attól az időponttól
hatályos, amikor az új zálogjogosulti bizományost vagy a zálogjogosultat az
ingatlan-nyilvántartásba, a lajstromba vagy a hitelbiztosítéki nyilvántartásba
bejegyzik.
(4) Zálogjogosulti bizományos bejegyzése esetén az ingatlan-nyilvántartás, a
lajstrom és a hitelbiztosítéki nyilvántartás nem tartalmazza azoknak a
zálogjogosultaknak a nevét, akinek javára a zálogjogosulti bizományos eljár.
(5) Az ingatlan-nyilvántartásba, a lajstromba vagy a hitelbiztosítéki
nyilvántartásba bejegyzett zálogjogosulti bizományost a zálogjogosult jogai
illetik és kötelezettségei terhelik, e körben a zálogjogosulti bizományos a saját
nevében, a zálogjogosult javára jár el.
215. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(6)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 9. § (3). Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
A zálogjogosult a zálogjogból fakadó jogokat a zálogjogosulti
bizományos bejegyzésének tartama alatt nem gyakorolhatja, azonban a
zálogjogosulti bizományos magatartásáért - ha a zálogkötelezett
hozzájárulásával a zálogjogosultak és a zálogjogosulti bizományos eltérően
nem rendelkeznek - úgy felel, mintha maga járt volna el.
(7) A zálogjoggal biztosított követelés átruházása a zálogjogosulti
bizományos jogait és kötelezettségeit nem érinti.
(8) A zálogjogosulti bizományos köteles saját vagyonától elkülönítve tartani
és kezelni mindazt, ami a zálogjog érvényesítése alapján vagy egyébként a
zálogjoggal kapcsolatban hozzá befolyt vagy a birtokába került. A
zálogjogosulti bizományos hitelezői nem támaszthatnak igényt
a) a zálogkötelezettel szemben fennálló és a zálogjogosultat illető
követelésekre;
b) a zálogjogosulti bizományoshoz befolyt és elkülönítve tartott vagy kezelt
pénzösszegekre, amelyekről megállapítható, hogy a zálogjogosultat illetik.
XXII. Fejezet
A zálogjoggal biztosított követelés
5:97. § [A zálogjoggal biztosítható követelés]
(1) Zálogjog egy vagy több, fennálló vagy jövőbeli, feltétlen vagy feltételes,
meghatározott vagy meghatározható összegű pénzkövetelés biztosítására
alapítható.
(2) Ha a zálogjogot nem pénzkövetelés biztosítására alapították, a zálogjog a
követelés nemteljesítéséből eredő kártérítési igényt vagy egyéb
pénzkövetelést biztosítja.
(3) Bírósági eljárásban nem érvényesíthető követelés biztosítására zálogjog
nem alapítható.
5:98. § [A zálogtárggyal való helytállás terjedelme]
(1) A zálogtárggyal való helytállás terjedelme annak a követelésnek a
mindenkori terjedelméhez igazodik, amelynek biztosítására a zálogtárgy
szolgál.
(2) A zálogtárggyal való helytállás kiterjed a zálogjoggal biztosított követelés
kamataira, a követelés és a zálogjog érvényesítésének szükséges költségeire
és a zálogtárgyra fordított szükséges költségekre.
(3) Ha a felek meghatározták azt az összeget, amelynek erejéig a
zálogjogosult kielégítést kereshet a zálogtárgyból, a zálogjog a követelést és
járulékait annyiban biztosítja, amennyiben azok a keretösszeget nem haladják
meg.
5:99. § [A biztosított követelés átruházása]
(1) A biztosított követelés átruházásával vagy egyéb módon való
átszállásával a zálogjog is átszáll a követelés új jogosultjára. A követelés
átruházója köteles a zálogtárgyat vagy a jelzálogjog átszállásának a
bejegyzéséhez szükséges engedélyt az új zálogjogosult részére kiadni.
216. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A biztosított követelés egy részének átruházása esetén a régi és az új
zálogjogosultat azonos ranghelyen, a követeléseik arányában illeti meg a
zálogjog.
(3)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 10. § (1). Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi
LXXVII. törvény 26. §, 28-29. §.
A zálogjogot - az önálló zálogjog kivételével - a zálogjoggal biztosított
követeléssel együtt lehet átruházni vagy megterhelni.
(4)
2
2 Beiktatta: 2016. évi LXXVII. törvény 10. § (2). Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
A zálogjoggal biztosított követelés alzálogjog alapítása útján terhelhető
meg zálogjoggal. Az alzálogjog tárgya a zálogjog és az általa biztosított
követelés, az alzálogjogra - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a
zálogjogra vonatkozó szabályok irányadók.
5:100. §
3
3 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 11. §. Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
[Az önálló zálogjog]
(1) Pénzügyi intézmény javára ingatlanon jelzálogjog úgy is alapítható, hogy
az a zálogtárgyat a biztosított követeléstől függetlenül, meghatározott összeg
erejéig terhelje (önálló zálogjog).
(2) Az önálló zálogjogot alapító zálogszerződés a zálogtárgy megjelölésén
kívül azt a meghatározott összeget tartalmazza, amelynek erejéig a
zálogtárgyból kielégítés kereshető. Ezt az összeget az
ingatlan-nyilvántartásban is fel kell tüntetni.
(3) A zálogtárgyból való kielégítési jog gyakorlásának feltételeit a
zálogjogosult és a zálogkötelezett között létrejövő biztosítéki szerződésben
kell meghatározni. A biztosítéki szerződést írásba kell foglalni, és annak
tartalmaznia kell az önálló zálogjog alapításának biztosítéki célját, a kielégítési
jog megnyílásának feltételeit és terjedelmét, ha a kielégítési jog felmondással
nyílik meg, úgy a felmondás gyakorlásának módját és a felmondási időt is. A
kielégítési jog a biztosítéki szerződésben foglaltaknak megfelelően
gyakorolható.
(4) Az önálló zálogjog más pénzügyi intézményre egészben vagy részben,
illetve részletekben átruházható. Az átruházással az önálló zálogjogot
megszerző fél a biztosítéki szerződésben - az átruházás mértékének
megfelelően - az átruházó helyébe lép. A szerző fél a megszerzett jogának -
részben vagy részletekben történő átruházás esetén az önálló zálogjog
megosztásának - az ingatlan-nyilvántartásban való feltüntetését igényelheti.
(5) Ha a biztosítéki szerződés eltérően nem rendelkezik, a zálogjogosult
kielégítése érdekében az önálló zálogjogot mind a zálogjogosult, mind a
zálogkötelezett írásban felmondhatja. A felmondási idő - a felek eltérő
megállapodása hiányában - hat hónap. Ha a kielégítési jog felmondással nyílik
meg, annak kizárása semmis.
(6) A zálogkötelezett az önálló zálogjog mindenkori jogosultjával szemben
hivatkozhat azokra a kifogásokra is, amelyek a biztosítéki szerződésben
meghatározott követelés kötelezettjét megilletik. A biztosítéki szerződés
szerint kielégíthető követelés összegét a kielégítési jog gyakorlása során
befolyt vételár csökkenti.
(7) Az önálló zálogjoggal terhelt zálogtárgy tulajdonjogát megszerző fél a
biztosítéki szerződésben a zálogkötelezett helyébe lép.
217. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(8) Ha a biztosítéki szerződés nem jött létre, az önálló zálogjog létesítésének
a biztosítéki szerződésben megjelölt célja véglegesen meghiúsult, vagy a
biztosítéki szerződés, illetve a biztosítéki szerződés szerint a zálogtárgyból
kielégíthető követelés - ideértve a megtérítési követelést is - megszűnt,
továbbá, ha a biztosítéki szerződésbe foglalt más, az önálló zálogjog
megszűnését eredményező ok vagy feltétel bekövetkezett, a zálogjogosult a
zálogkötelezett írásbeli felszólítására köteles hozzájárulni ahhoz, hogy
a) az ingatlan-nyilvántartásba az önálló zálogjog jogosultjaként a
zálogkötelezettet vagy az általa megjelölt pénzügyi intézményt jegyezzék be,
vagy
b) az önálló zálogjogot töröljék az ingatlan-nyilvántartásból.
(9) Az önálló zálogjog követelést biztosító zálogjoggá, ez utóbbi pedig önálló
zálogjoggá a felek erre irányuló írásbeli megállapodásával és az átváltoztatás
ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésével - a zálogjog ranghelyének
megtartása mellett - átváltoztatható. Ehhez nem szükséges a rangsorban
azonos ranghelyen vagy hátrább álló zálogjogosultak hozzájárulása sem.
(10) Az önálló zálogjogra egyebekben - ha a biztosított követeléstől való
függetlenségéből más nem következik - a követelést biztosító zálogjogra
vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
XXIII. Fejezet
A zálogjog tárgya
5:101. § [A zálogtárgyak]
(1) Zálogjog tárgya bármely vagyontárgy lehet.
(2) Kézizálogjog tárgya ingó dolog lehet.
(3) Közös tulajdonban álló dolognak a zálogkötelezett tulajdonában lévő
tulajdoni hányada, több személyt megillető jognak a zálogkötelezettet
megillető hányada, továbbá osztható követelés meghatározott része
kivételével dolog vagy jog egy részén nem lehet zálogjogot alapítani.
(4) Ha a zálogtárgy jog vagy követelés és e törvény eltérően nem rendelkezik
vagy a zálogtárgy természetéből más nem következik, a zálogtárgy
tulajdonjogán a jogot vagy a követelést, a zálogtárgy tulajdonosán a jogosultat
kell érteni.
(5) A követelésen alapított zálogjogra vonatkozó szabályok megfelelően
alkalmazandóak, ha a zálogjog tárgya jog.
5:102. § [A körülírással meghatározott zálogtárgy]
Ha a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett zálogjog tárgyát körülírással
határozták meg, a zálogjog tárgyát mindenkor azok a körülírásnak megfelelő
dolgok, jogok, követelések alkotják, amelyek felett a zálogkötelezett
rendelkezési joggal bír. A rendelkezési jog megszűnése ellenére fennmarad a
zálogjog, ha a zálogtárgy elidegenítésére kereskedelmi forgalmon kívül vagy
nem jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző részére került sor.
5:103. § [A zálogtárgy alkotórészei, tartozékai és hasznai]
(1) A zálogjog a dolgot mindenkori alkotórészeivel együtt terheli. A zálogjog
kétség esetén kiterjed a dolog mindenkori tartozékaira is.
(2) A zálogjog kiterjed a dolog termékeire, terményeire, szaporulatára és a
zálogtárgy egyéb hasznaira.
218. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A zálogjog nem terjed ki a kielégítési jog megnyílása előtt az ingatlantól a
rendes gazdálkodás szabályai szerint elvált alkotórészre, tartozékra és
haszonra, ha annak tulajdonjogát átruházták és azt az ingatlanról elvitték.
5:104. § [A zálogtárgy helyébe lépő dolog vagy más érték]
(1) A zálogtárgy értékcsökkenése vagy elpusztulása esetén járó biztosítási
összeg, kártérítés vagy más érték, illetve az ezekre vonatkozó követelés a
zálogtárgy helyébe lép vagy a zálogfedezet kiegészítésére szolgál.
(2) A zálogtárgy kisajátításáért kapott kártalanítás vagy az erre vonatkozó
követelés a zálogtárgy helyébe lép.
(3) Ha a zálogjogosult károsodás elhárítása érdekében értékesíti a
zálogtárgyat, a befolyt vételár a zálogtárgy helyébe lép.
(4) Ha a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett zálogjog tárgyát a
zálogkötelezett a rendes gazdálkodás körében értékesíti, az értékesítésből
származó bevétel az eredeti zálogtárgy helyébe lép.
(5) Ha a zálogkötelezett a zálogtárgyat feldolgozza, átalakítja, más
vagyontárgyakkal egyesíti vagy vegyíti, a feldolgozással, átalakítással,
egyesüléssel vagy vegyüléssel keletkezett új dolog az eredeti zálogtárgy
helyébe lép.
(6) Ha a zálogkötelezett vagy a személyes kötelezett az eredeti zálogtárgy
helyett megfelelő új zálogtárgyat vagy a zálogtárgy értékének csökkenése
esetén kiegészítő zálogtárgyat adott, az új zálogtárgy az eredeti helyébe vagy
mellé lép.
(7) Az elzálogosított követelés teljesítéseként szolgáltatott, illetve az
elzálogosított követelést biztosító zálogjog, kezesség vagy más biztosíték
alapján befolyt pénz vagy más vagyontárgy az eredeti zálogtárgy helyébe lép.
(8)
1
1 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi LXXVII. törvény 24. § a). Hatálytalan: 2016. X. 1-től.
5:105. § [Zálogjog több zálogtárgyon]
(1) Ha a zálogjog ugyanannak a követelésnek biztosítására több zálogtárgyat
terhel, a megfelelő nyilvántartásban fel kell tüntetni, hogy a jelzálogjog
egyetemleges. Nem kell az egyetemlegességre külön utalni, ha valamennyi
zálogtárgy tekintetében ugyanaz a zálogkötelezett, és a zálogjog a
hitelbiztosítéki nyilvántartásba van bejegyezve.
(2) Egyetemleges zálogjog esetén minden zálogtárgy az egész követelés
biztosítására szolgál. A zálogjogosult határozhatja meg a zálogjog
érvényesítésének sorrendjét, azonban a kielégítési jog csupán annyi
zálogtárgyra terjed ki, amennyi a biztosított követelés kielégítéséhez
szükséges.
XXIV. Fejezet
A felek jogai és kötelezettségei a kielégítési jog megnyílása előtt
5:106. § [A kézizálogjog tárgyának birtoklása, használata és hasznosítása]
(1) A zálogjogosult jogosult a kézizálogjog tárgyát birtokában tartani és
köteles a zálogtárgyat épségben megőrizni.
219. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A feleknek a zálogtárgy birtoklásával, használatával és hasznosításával
kapcsolatos jogaira és kötelezettségeire a visszterhes letét szabályai az
irányadóak, azzal, hogy a zálogkötelezett a zálogjog fennállása alatt nem
jogosult a zálogtárgyat visszakövetelni.
5:107. § [A kézizálogfedezet védelme]
(1) A zálogkötelezett vagy a személyes kötelezett jogosult ellenőrizni a
zálogtárgy állagát és használatát.
(2) Ha a zálogtárgy értékének csökkenése a követelés kielégítését
veszélyezteti, és a zálogkötelezett - a zálogjogosult megfelelő határidőt
tartalmazó felszólítása ellenére - a zálogtárgy állapotát nem állítja helyre, nem
ad megfelelő új zálogtárgyat vagy az értékcsökkenés mértékének megfelelő
kiegészítő biztosítékot, a zálogjogosult a zálogtárgyat - a zálogtárgy
tulajdonosa helyett és nevében eljárva - értékesítheti a további értékcsökkenés
megelőzése érdekében. A zálogjogosult felszólítás és határidőtűzés nélkül
jogosult a zálogtárgyat értékesíteni, ha a felszólítás elháríthatatlan akadályba
ütközik vagy a zálogkötelezett intézkedésének bevárása a zálogtárgy további
jelentős értékcsökkenésével járna.
(3) Ha a zálogkötelezett vagy a személyes kötelezett más megfelelő
vagyontárgyat ajánl fel, és ez a kielégítési jogot nem veszélyezteti, a
zálogjogosult köteles a zálogtárgyat visszaadni.
(4) Az óvadék tárgya és egyéb nyilvános információ alapján egyértelműen
meghatározható értékkel rendelkező osztható zálogtárgy vagy a biztosított
követelés értékének változása esetén a zálogkötelezett kiegészítő biztosíték
nyújtására, illetve a zálogjogosult a túlzott biztosíték zálogkötelezett részére
való arányos kiadására köteles.
(5) A zálogkötelezett jogosult a zálogtárgy helyébe lépett biztosítási
összeget, kártérítést vagy más értéket a zálogtárgy helyreállítására fordítani,
ha ez a biztosított követelés kielégítését nem veszélyezteti.
5:108. § [A jelzálogjog tárgyának birtoklása, használata és hasznosítása]
(1) A zálogkötelezett jogosult a jelzálogjog tárgyát birtokában tartani,
rendeltetésszerűen használni és hasznosítani, továbbá köteles a zálogtárgyat
épségben megőrizni.
(2) A hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjog kötelezettje a
rendes gazdálkodás körében jogosult a körülírással meghatározott
zálogtárgyat feldolgozni, átalakítani, egyesíteni, vegyíteni és elidegeníteni.
5:109. § [A jelzálogfedezet védelme]
(1) A zálogjogosult a zálogtárgy állagát és használatát ellenőrizheti.
(2) Ha a zálogkötelezett vagy harmadik személy a zálogtárgy épségét
veszélyezteti, a zálogjogosult gyakorolhatja a károsodás veszélye esetén a
veszélyeztetettet megillető jogokat.
(3) Ha a zálogtárgy értékének csökkenése a követelés kielégítését
veszélyezteti, és a zálogkötelezett - a zálogjogosult megfelelő határidőt
tartalmazó felszólítása ellenére - a zálogtárgy állapotát nem állítja helyre, nem
ad megfelelő új zálogtárgyat vagy az értékcsökkenés mértékének megfelelő
kiegészítő biztosítékot, a zálogjogosult a zálogtárgyat értékesítheti a további
értékcsökkenés megelőzése érdekében.
(4) A zálogkötelezett jogosult a zálogtárgy helyébe lépett biztosítási
összeget, kártérítést vagy más értéket a zálogtárgy helyreállítására fordítani,
ha ez a biztosított követelés kielégítését nem veszélyezteti.
220. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:110. §
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 12. §. Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
[Az elzálogosított követelés mint zálogfedezet védelme]
(1) Az elzálogosított követelés kötelezettjének a zálogjog megalapításáról
való - az elzálogosított követelés és a zálogjogosult megjelölését tartalmazó -
írásbeli értesítését követően a zálogjogosulttal szemben hatálytalan a
zálogkötelezett és az elzálogosított követelés kötelezettje közötti szerződés
megszüntetése vagy olyan módosítása, amely a zálogjogosult kielégítési jogát
hátrányosan érinti vagy egyébként a zálogfedezetet csökkenti. A szerződés
megszüntetése vagy módosítása azonban hatályossá válik, ha ahhoz a
zálogjogosult a zálogkötelezetthez és az elzálogosított követelés
kötelezettjéhez intézett nyilatkozattal hozzájárul.
(2) A kötelezett a zálogjogosulttal szemben azokat a kifogásokat
érvényesítheti és azokat az ellenköveteléseket számíthatja be, amelyek a
zálogkötelezettel szemben az értesítésekor már fennállt jogalapon keletkeztek.
5:111. § [Az elzálogosított követelés kötelezettjének jogai és kötelezettségei]
(1) Az elzálogosított követelés kötelezettje mindaddig a zálogkötelezett
részére köteles teljesíteni, amíg olyan teljesítési utasítást nem kap, amely
meghatározza a zálogjogosult személyét, székhelyét, természetes személy
esetén lakóhelyét, szokásos tartózkodási helyét vagy számlaszámát. Ezt
követően a kötelezett a teljesítési utasításnak megfelelően teljesíthet.
(2) A teljesítési utasítás akkor váltja ki az (1) bekezdés szerinti joghatást, ha
az utasítás az elzálogosításról szóló értesítésbe van foglalva, egyébként a
zálogkötelezettől származik, vagy ha a zálogjogosult a zálogszerződéssel vagy
más hitelt érdemlő módon igazolja a követelés elzálogosítását. Ha az
elzálogosításról szóló értesítés megjelölte a zálogjogosultat, de nem
tartalmazta a teljesítési utasítást, teljesítési utasítást kizárólag a zálogjogosult
adhat.
(3) A zálogjogosult a kielégítési jog megnyílása után küldhet teljesítési
utasítást.
(4) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően, a teljesítési utasítás nem érinti
a számlavezető banknak a számlatulajdonossal szemben a számla- illetve
betétszerződés alapján fennálló jogait és kötelezettségeit.
(5) A zálogkötelezett a zálogjogosult kérésére köteles az elzálogosított
követelés érvényesítéséhez szükséges okiratokat átadni. Ha az elzálogosított
követelés esedékessége a jogosult jognyilatkozatától vagy egyéb általa
teljesítendő feltételtől függ, a zálogjogosult megteheti e jognyilatkozatot vagy
teljesítheti az esedékesség bekövetkezéséhez szükséges feltételt.
XXV. Fejezet
A hitelbiztosítéki nyilvántartás
5:112. § [A hitelbiztosítéki nyilvántartás alapelvei]
(1) A hitelbiztosítéki nyilvántartás a zálogkötelezettek személyéhez
kapcsolódóan tartalmazza a nem lajstromozott ingó dolgokon, jogokon és
követeléseken alapított jelzálogjogokat, valamint az e törvényben
meghatározott egyéb biztosítéki jogokat.
221. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A hitelbiztosítéki nyilvántartás nyilvános, tartalmát az interneten bárki
ingyen, személyazonosítás nélkül megtekintheti.
5:113. § [A hitelbiztosítéki nyilvántartás tartalmát meghatározó
nyilatkozatok]
(1) A hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzésre, a bejegyzés
módosítására és törlésére a zálogjogosultnak, illetve a zálogkötelezettnek
jogszabályban meghatározott, elektronikus formanyomtatvány kitöltése útján,
a hitelbiztosítéki nyilvántartás internetes honlapján tett nyilatkozata alapján, a
nyilatkozat tartalmi vizsgálata nélkül kerül sor.
(2) A zálogjogosult által tett nyilatkozatról a zálogkötelezett, a
zálogkötelezett által tett nyilatkozatról a zálogjogosult a nyilatkozattételt
követően késedelem nélkül, elektronikus úton értesítést kap.
(3) Nyilatkozatok megtételére a hitelbiztosítéki nyilvántartás
felhasználóiként nyilvántartásba vett személyek jogosultak.
(4) A nyilatkozatok megtétele során az a természetes személy jogosult a
felhasználóként nyilvántartásba vett jogi személy vagy egyéb szervezet
nevében eljárni, akit a szervezet a nyilvántartásba vételkor vagy azt követően
a nevében eljárni jogosult személyként megjelölt.
(5) A nyilatkozatok megtételére a saját vagy más nevében eljáró személy
elektronikus személyazonosítását követően kerülhet sor.
5:114. § [A zálogjog bejegyzése]
(1) Zálogjog bejegyzésére irányuló nyilatkozatot a zálogjogosult vagy a
zálogkötelezett tehet.
(2) Ha a zálogjog bejegyzésére irányuló nyilatkozatot a zálogjogosult tette, a
nyilatkozat alapján a zálogjog bejegyzésére akkor kerül sor, ha a bejegyzéshez
a zálogkötelezett elektronikus formában a hitelbiztosítéki nyilvántartás
internetes honlapján tett nyilatkozatával hozzájárult.
(3) Ha a zálogjog bejegyzésére irányuló nyilatkozatot a zálogkötelezett tette,
a zálogjog bejegyzésére a nyilatkozat alapján kerül sor.
5:115. § [A zálogjog bejegyzésére irányuló nyilatkozat tartalma]
(1) A zálogjog bejegyzésére olyan nyilatkozat alapján kerül sor, amely
tartalmazza
a) a zálogkötelezett nevét és külön jogszabályban meghatározott adatait;
b) a zálogjogosult nevét és külön jogszabályban meghatározott adatait;
c) a jogi személy vagy egyéb szervezet nevében eljáró természetes személy
nevét és külön jogszabályban meghatározott adatait; és
d) a zálogtárgy egyedileg vagy körülírással való meghatározását.
(2) A zálogjog bejegyzésére irányuló nyilatkozat tartalmazhatja azt az
összeget is, amelynek erejéig a zálogjogosult a zálogtárgyból kielégítést
kereshet.
5:116. § [A hitelbiztosítéki nyilvántartás tartalma]
A hitelbiztosítéki nyilvántartás minden bejegyzett zálogjog vonatkozásában
tartalmazza
a) a zálogjog bejegyzésére irányuló nyilatkozatban foglaltakat;
b) a zálogjog bejegyzésének időpontját; és
c) a bejegyzés sorszámát.
5:117. § [A zálogjog törlése]
222. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Zálogjog törlésére irányuló nyilatkozatot a zálogjogosult és a
zálogkötelezett is tehet.
(2) Ha a zálogjog törlésére irányuló nyilatkozatot a zálogjogosult tette, a
zálogjog törlésére a nyilatkozat alapján kerül sor.
(3) Ha a zálogjog törlésére irányuló nyilatkozatot a zálogkötelezett tette, a
nyilatkozat alapján a zálogjog törlésére akkor kerül sor, ha a zálogjogosult
a) a zálogjog törléséhez hozzájárult; vagy
b) a zálogkötelezettnek a zálogjog törlésére irányuló nyilatkozatától
számított harminc napon belül nem tett a bejegyzés fenntartására irányuló
nyilatkozatot.
(4) A zálogjogosult köteles a zálogjog törléséhez hozzájárulni, illetve nem
jogosult a bejegyzés fenntartására irányuló nyilatkozatot tenni, ha nem áll
fenn zálogjoggal biztosított követelése vagy olyan jogviszony, amelynek
alapján a jövőben zálogjoggal biztosított követelése keletkezhet.
XXVI. Fejezet
A zálogjogok rangsora
5:118. § [A zálogjog megalapításához kötődő rangsor elve]
Ha ugyanazt a zálogtárgyat több zálogjog terheli, a kielégítési jog a
zálogjogosultakat a zálogjogok alapításának a sorrendjében illeti meg.
5:119. § [A zálogtárgy helyébe lépő vagy a zálogfedezet kiegészítésére adott
tárgyon fennálló zálogjog ranghelye]
A zálogtárgy helyébe lépő vagy a zálogfedezet kiegészítésére adott
vagyontárgyon - hacsak azt egyéb zálogjogok nem terhelik - a zálogjog az
eredeti zálogtárgyon alapított zálogjog ranghelye szerint áll fenn.
5:120. § [A hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett zálogjog tárgyainak
változása]
Ha a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett zálogjog tárgya több,
körülírással meghatározott vagyontárgy, az egyes dolgok, jogok és követelések
változása a zálogjog ranghelyét nem érinti.
5:121. § [A rendelkezési jog korábbi jogosultja által alapított zálogjog]
A hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett zálogjog tárgya felett a
rendelkezési jog korábbi jogosultja által alapított zálogjog megelőzi azt a
jelzálogjogot, amelyet e zálogjogot megelőzően alapítottak, de - a rendelkezési
jog hiányában - csak ezt követően jött létre.
5:122. § [A zálogtárgy megszerzését biztosító zálogjog elsőbbsége]
Az eladónak az ingó zálogtárgy vételára iránti vagy a hitelezőnek az ingó
zálogtárgy tulajdonjoga megszerzéséhez nyújtott kölcsön visszafizetése iránti
követelését biztosító jelzálogjog megelőzi a vevő vagy az adós által korábban
alapított jelzálogjogokat, ha a zálogtárgy átruházása előtt
a) a zálogjogot bejegyzik a hitelbiztosítéki nyilvántartásba; és
b) a zálogjogosult írásban értesíti a zálogjog megalapításáról azokat a
korábbi zálogjogosultakat, akiknek a jelzálogjoga, a zálogkötelezett
tulajdonába kerülése esetén, kiterjed az új zálogtárgyra.
223. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:123. § [Óvadék és jelzálogjog közötti rangsor]
Ha ugyanazt a zálogtárgyat óvadék és jelzálogjog is terheli, az óvadék
jogosultját kielégítési elsőbbség illeti meg a jelzálogjog jogosultjával szemben.
5:124. § [Ranghely-szerződés]
(1) A zálogjogok rangsora valamennyi érdekelt hozzájárulásával
megváltoztatható. A rangsor megváltozásához a ranghely megváltozásának a
bejegyzése, illetve feljegyzése szükséges.
(2) A bejegyzések ranghelyével való rendelkezés nem járhat harmadik
személy - a ranghely módosításának időpontjában bejegyzett - jogának
sérelmével.
(3) A rangsor megváltoztatása folytán előrelépett zálogjog az előrelépéssel
szerzett ranghelyét megtartja akkor is, ha a hátralépett zálogjog megszűnik.
5:125. § [A zálogjog ranghelyének előzetes biztosítása]
(1) A tulajdonos a megfelelő nyilvántartásba - meghatározott személy javára
vagy a jogosult megjelölése nélkül - feljegyeztetheti, illetve bejegyezheti, hogy
valamely vagyontárgyat zálogjoggal kíván megterhelni.
(2) A feljegyzés iránti kérelemben, illetve a bejegyzésben meg kell határozni
azt az összeget, amelynek erejéig a tulajdonos zálogjogot kíván alapítani.
(3) Az előzetesen biztosított ranghelyre bejegyzett zálogjog a feljegyzés,
illetve a bejegyzés ranghelyéhez igazodó ranghelyet kap.
XXVII. Fejezet
A zálogjog érvényesítése
1. A kielégítési jog gyakorlásának általános szabályai
5:126. § [A kielégítési jog]
(1) A zálogjogosult kielégítési joga a zálogjoggal biztosított követelés
esedékessé válásakor, a teljesítés elmulasztása esetén nyílik meg.
(2)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 13. §. Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
Az önálló zálogjog jogosultjának kielégítési joga - ha a felek a biztosítéki
szerződésben másként nem állapodtak meg - az önálló zálogjog felmondásával
és a felmondási idő elteltével nyílik meg.
(3)
2
2 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 13. §. Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
A kielégítési jog gyakorlása a zálogjogosult választása szerint bírósági
végrehajtás útján vagy - fogyasztóval szemben e törvény szerinti korlátozással
- bírósági végrehajtáson kívül történhet.
(4) A fizetésiszámla-követelést terhelő jelzálogjog érvényesítése bírósági
végrehajtás útján történhet.
2. A zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének közös szabályai
224. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:127. § [A kielégítési jog bírósági végrehajtáson kívüli gyakorlásának
módjai]
(1) A kielégítési jog bírósági végrehajtáson kívüli gyakorlása a zálogjogosult
választása szerint
a) a zálogtárgy zálogjogosult általi értékesítése;
b) a zálogtárgy tulajdonjogának a zálogjogosult által történő megszerzése;
vagy
c) az elzálogosított jog vagy követelés érvényesítése
útján történik.
(2) A zálogjogosult a kielégítési jog érvényesítésének választott módjáról
másikra térhet át.
5:128. §
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 14. §. Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
[A kielégítési jog gyakorlása fogyasztóval szemben]
A zálogjogosult a fogyasztóval szembeni kielégítési jogát bírósági
végrehajtáson kívül csak akkor gyakorolhatja, ha
a) az óvadék tárgyára vonatkozóan a közvetlen kielégítés jogával él,
b) az elzálogosított jogot vagy követelést e törvény szerint érvényesíti, vagy
c) a kielégítési jog megnyílása után a zálogkötelezettel a zálogtárgy
zálogjogosult által történő értékesítésének módjában írásban megállapodott.
5:129. § [A zálogjog érvényesítésének átvételéhez való jog]
(1) A zálogjog érvényesítését megkezdő zálogjogosultat megelőző ranghelyű
zálogjogosult a zálogjogot érvényesítő zálogjogosultnak címzett írásbeli
nyilatkozattal átveheti a zálogjog érvényesítését, ha megtéríti az érvényesítést
megkezdő zálogjogosult felmerült költségeit.
(2) A zálogjogot érvényesítő zálogjogosult, ha az érvényesítés átvételére
irányuló nyilatkozatot kap, köteles az addig megtett lépésekről és a már
felmerült költségekről megfelelő tájékoztatást adni az elsőbbségi zálogjogosult
részére.
5:130. § [A kielégítési jog gyakorlásának felfüggesztése vagy korlátozása]
Ha a zálogjogosult a kielégítési jogának gyakorlása során az e törvényben
meghatározott kötelezettségeit megszegi, a zálogkötelezett, a személyes
kötelezett vagy bármely más személy, akinek ehhez jogi érdeke fűződik,
kérheti a bíróságtól a kielégítési jog gyakorlásának felfüggesztését vagy a
zálogjogosult kötelezését a kielégítési jognak a bíróság által meghatározott
feltételek szerinti gyakorlására.
3. A zálogtárgy zálogjogosult általi értékesítése
5:131. § [Az előzetes értesítés]
(1) A zálogjogosult köteles a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó
szándékáról írásban értesíteni
a) a zálogkötelezettet, a személyes kötelezettet és a személyes kötelezett
teljesítéséért felelősséget vállalt személyeket;
b) a zálogtárgyat terhelő egyéb zálogjogok jogosultjait;
c) lajstromozott zálogtárgy esetén mindazokat, akiknek a zálogtárgyra
vonatkozóan a lajstromba bejegyzett joguk van; és
225. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
d) azokat, akik a zálogtárgyat terhelő joguk fennállásáról, annak igazolása
mellett, a zálogjogosult által adott értesítést megelőző tizedik napig írásban
értesítették.
(2)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 15. §. Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
Az előzetes értesítés és az értékesítés időpontja között legalább tíz
napnak kell eltelnie.
(3) Az előzetes értesítésben meg kell jelölni
a) a zálogjogosultat és a zálogkötelezettet;
b) az értékesíteni kívánt zálogtárgyat;
c) az érvényesített követelés összegét és járulékait;
d) a kielégítési jog megnyílásának okát és időpontját;
e) az értékesítés tervezett módját;
f) a nyilvános értékesítés helyét és idejét, egyéb módon történő értékesítés
esetén azt az időpontot, amely után az értékesítésre sor kerül.
(4) A zálogjogosult előzetes értesítés nélkül jogosult a zálogtárgy
értékesítésére, ha a zálogtárgy
a) gyorsan romló vagy egyéb olyan dolog, amelynek értéke a késedelem
hatására jelentősen csökkenne; vagy
b) olyan dolog vagy jog, amellyel tőzsdén kereskednek.
5:132. § [A zálogtárgy birtoklásához való jog]
(1) A zálogjogosult a kielégítési jog megnyílása után jogosult a zálogtárgyat
értékesítés céljából birtokba venni és ennek érdekében felszólítani a
zálogkötelezettet, hogy a zálogtárgyat a felszólításban meghatározott időn
belül bocsássa a birtokába.
(2) A birtokba bocsátás teljesítésére a körülmények által indokolt, de ingó
zálogtárgy esetén legalább tíznapos, ingatlan zálogtárgy esetén legalább
húsznapos határidőt kell szabni. A lakóingatlan kiürített állapotban való
birtokba bocsátásának teljesítésére legalább három hónapos határidőt kell
szabni.
(3) A zálogkötelezett - a kielégítési jog megnyílása után a zálogjogosult
felszólítására, a felszólításban meghatározott határidőn belül - köteles az
értékesítés céljából a zálogjogosult számára kiadni a birtokában lévő
zálogtárgyat, lehetővé tenni a zálogtárgy birtokbavételét, és tartózkodni
minden olyan magatartástól, amely a zálogjogosultat az értékesítésben
akadályozná.
(4) A birtokba bocsátás elmaradása nem akadálya a zálogtárgy
értékesítésének.
5:133. § [A kereskedelmi ésszerűség követelménye]
(1) A zálogjogosult a zálogtárgy értékesítése során a kereskedelmi
ésszerűség követelményei szerint, a zálogkötelezett, illetve a személyes
kötelezett érdekeit is figyelembe véve köteles eljárni.
(2) Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a zálogtárgy értékesítése
a kereskedelmi ésszerűség követelményei szerint történik, ha az értékesítésre
a) tőzsdén, az értékesítés időpontjában érvényes áron; vagy
b) a zálogtárgy kereskedelmi forgalma során általában alkalmazott, az adott
piacon szokásos módon kerül sor.
5:134. § [Az értékesítés]
226. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A zálogjogosult - a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva -
jogosult a zálogtárgy tulajdonjogának átruházására.
(2) Az értékesítés történhet
a) a zálogtárgy eredeti állapotában vagy kereskedelmi szempontból ésszerű
feldolgozása, illetve átalakítása után;
b) magánúton vagy nyilvánosan.
(3) Ha a zálogjog több zálogtárgyat terhel, azok értékesítése történhet
együtt vagy külön-külön.
(4) A zálogjogosult az általa értékesített zálogtárgy tulajdonjogát nyilvános
értékesítés esetén vagy akkor szerezheti meg, ha a zálogtárggyal tőzsdén
kereskednek.
5:135. § [Elszámolás, az értékesítés bevételének felosztása]
(1) A zálogjogosult az értékesítést követően késedelem nélkül köteles
írásbeli elszámolást készíteni, amelyben meg kell jelölnie
a) az értékesített zálogtárgyat;
b) a befolyt vételárat;
c) a zálogtárgy zálogjogosult által beszedett hasznait;
d) a zálogtárgy őrzésével, fenntartásával, feldolgozásával, átalakításával és
értékesítésével kapcsolatban felmerült költségeket; és
e) ha tudomása van róla, a zálogtárgyat terhelő zálogjogok rangsorát és a
zálogjogok által biztosított követelések összegét.
(2) A zálogjogosult köteles az elszámolást megküldeni a zálogkötelezettnek
és az előzetes értesítésre jogosult személyeknek.
(3) A zálogjogosult késedelem nélkül köteles a befolyt vételárnak a beszedett
hasznokkal növelt és a zálogtárgy őrzésével, állagának fenntartásával,
feldolgozásával, átalakításával és értékesítésével kapcsolatban felmerült
költségekkel csökkentett összegét - a zálogjogok rangsora és a zálogjoggal
biztosított követelések mértéke szerint - felosztani a zálogtárgyat terhelő
zálogjogok jogosultjai között, és a fennmaradó összeget a zálogkötelezettnek
kiadni.
4. A zálogtárgy tulajdonjogának a zálogjogosult által történő megszerzése
5:136. § [A zálogtárgy zálogjogosult általi megszerzésének tilos esete]
Semmis az olyan megállapodás, amely szerint a zálogjogosult kielégítési joga
megnyílásakor megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát.
5:137. § [A zálogtárgy tulajdonjogának a zálogjogosult által történő
megszerzése a kielégítési jog megnyílását követően]
(1) A zálogjogosult a kielégítési jogának megnyílását követően írásban
felajánlhatja a zálogkötelezettnek, hogy a zálogtárgy tulajdonjogát elfogadja a
biztosított követelés teljes vagy részleges kielégítése fejében.
(2) Az ajánlatnak meg kell jelölnie
a) a zálogjogosultat és a zálogkötelezettet;
b) a zálogtárgyat, amelyre az ajánlat vonatkozik;
c) a zálogjoggal biztosított, fennálló követelés összegét;
d) a kielégítési jog megnyílásának okát és időpontját; és
227. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
e) azt, hogy a zálogtárgy tulajdonjogának megszerzése a biztosított követelés
milyen mértékű kielégítését eredményezné, illetve azt az összeget, amelyet a
zálogjogosult - a tulajdonjog megszerzése fejében, a biztosított követelés
elszámolásán felül - fizetne a zálogkötelezett részére.
(3) A zálogjogosult az ajánlatról - annak megküldésével - köteles értesíteni a
zálogkötelezetten kívül
a) a személyes kötelezettet és a személyes kötelezett teljesítéséért
felelősséget vállalt személyeket;
b) a zálogtárgyat terhelő egyéb zálogjogok jogosultjait;
c) lajstromozott zálogtárgy esetén mindazokat, akiknek a zálogtárgyra
vonatkozóan a lajstromba bejegyezett joguk van; és
d) azokat, akik a zálogtárgyat terhelő joguk fennállásáról, annak igazolása
mellett, a zálogjogosult által adott értesítést megelőző tízedik napig írásban
értesítették.
(4) Az értesítésre jogosult személyek kifogást emelhetnek a zálogjogosult
ajánlata ellen, ha az veszélyezteti biztosított követelésük kielégítését.
(5) Ha a zálogkötelezett írásban elfogadja a zálogjogosult ajánlatát annak
kézhezvételét követő húsz napon belül, és a (3) bekezdésben meghatározott
személyek nem emelnek írásban kifogást az ajánlat ellen az annak
kézhezvételét követő húsz napon belül, a zálogjogosult és a zálogkötelezett
között adásvételi szerződés jön létre, amelynek alapján a zálogkötelezett
köteles a zálogtárgy birtokát átruházni, illetve a tulajdonjog bejegyzéséhez az
engedélyt kiadni. A tulajdonjog átszállásával a zálogjoggal biztosított követelés
- az ajánlat tartalmának megfelelően - részben vagy egészben megszűnik.
5:138. § [A közvetlen kielégítés joga]
(1)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 187. § (1) szerinti szöveggel lép hatályba.
Óvadék esetén, ha annak tárgya pénz, fizetésiszámla-követelés, tőzsdei
vagy egyéb nyilvánosan jegyzett piaci árral rendelkező értékpapír vagy adott
időpontban az értékpapírban foglalt feltételek szerint a felektől függetlenül
meghatározható értékkel rendelkező pénzkövetelést megtestesítő értékpapír,
a zálogjogosult a kielégítési joga megnyílásakor a zálogkötelezetthez címzett
egyoldalú nyilatkozattal - a biztosított követelés összege erejéig - a zálogtárgy
tulajdonjogát megszerezheti, illetve ha már korábban megszerezte,
megszüntetheti azt a kötelezettségét, hogy a kapott óvadékkal egyező fajtájú
és mennyiségű vagyontárgyat ruházzon át a zálogkötelezettre.
(2)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 187. § (1) szerinti szöveggel lép hatályba.
A zálogjogosult a közvetlen kielégítési jog gyakorlását követően
késedelem nélkül köteles a zálogkötelezettel írásban elszámolni és a
biztosított követelést meghaladó fedezetet a zálogkötelezett részére kiadni. Az
elszámolás során a pénzt és a fizetésiszámla-követelést annak névértékén, az
értékpapírt nyilvános forgalmi vagy az (1) bekezdésben foglaltak szerint
felektől függetlenül meghatározott értékén kell figyelembe venni.
(3) Ezeket a szabályokat kell megfelelően alkalmazni akkor is, ha a zálogjog
tárgyát tulajdonjogot megtestesítő értékpapír alkotja, és a tulajdonjog tárgyát
olyan dolog képezi, amely tőzsdei vagy egyéb nyilvánosan jegyzett piaci árral
rendelkezik.
5. Az elzálogosított jog vagy követelés érvényesítése
5:139. § [Az elzálogosított jog vagy követelés érvényesítése]
228. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ha a jelzálogjog tárgya követelés, a zálogjogosult teljesítési utasítást adhat a
követelés kötelezettje számára, és a követelés esedékessé válását követően az
eredeti jogosult helyett a követelés kötelezettjével szemben érvényesítheti is a
követelést. Ezt a szabályt megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a
jelzálogjog tárgya jog.
5:140. §
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 16. §. Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §, 28-29. §.
[Alzálogjog érvényesítése]
(1) Ha a zálogjog tárgyául szolgáló követelés zálogjoggal vagy kezességgel
van biztosítva, az alzálogjog jogosultja a zálogjogosultnak a zálogjogból, illetve
kezességből fakadó jogait annyiban gyakorolhatja, amennyiben e jogok
gyakorlására a zálogjogosult maga is jogosult. Ha a követelést kézizálogjog
biztosítja, a zálogjogosult az alzálogjog jogosultjának kérésére köteles a
zálogtárgy birtokát részére átruházni.
(2) Az alzálogjog jogosultja e jogából fakadó jogait úgy köteles gyakorolni,
hogy azzal a zálogjogosult zálogjoggal biztosított követelésének megtérülését
ne veszélyeztesse. Az alzálogjog érvényesítése eredményeként az ennek
jogosultjához az alzálogjoggal biztosított követelést meghaladóan befolyt
pénzösszegen vagy más vagyontárgyon a zálogjogosultat az alzálogjogosulttal
szembeni elszámolási igénye biztosítására zálogjog illeti meg.
5:141. § [Követelést megtestesítő értékpapírok]
Az elzálogosított jog vagy követelés érvényesítésére és az aljelzálogra
vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni akkor is, ha a zálogjog
tárgyát követelést megtestesítő értékpapír alkotja.
XXVIII. Fejezet
A zálogjog megszűnése
5:142. § [A zálogjog megszűnése]
(1) A zálogjog megszűnik, ha
a) a zálogjogosult lemond a zálogjogáról és a zálogtárgyat visszaadja a
zálogkötelezettnek vagy ha a jelzálogjogot törlik a megfelelő nyilvántartásból;
b) a zálogjog tárgyául szolgáló dolog elpusztul, a zálogjog tárgyául szolgáló
követelés vagy jog megszűnik anélkül, hogy más vagyontárgy lépne a helyébe;
c) a kézizálogjog jogosultja elveszíti a zálogtárgy birtokát, kivéve, ha
késedelem nélkül birtokvédelmi eljárást vagy birtokpert indított;
d) a zálogjoggal biztosított követelés, illetve minden olyan jogviszony, amely
alapján a jövőben zálogjoggal biztosított követelés keletkezhet, megszűnik;
e)
2
2 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 17. § (1). Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi
LXXVII. törvény 26. §, 28-29. §.
a zálogjoggal biztosított követelés elévül, ez azonban a követelést
biztosító kézizálogból való kielégítést nem akadályozza;
f) a zálogjogosult a kielégítési jogát gyakorolva a zálogtárgyat értékesíti vagy
a zálogtárgy tulajdonjogát megszerzi.
(2) A zálogjoggal biztosított követelés megszűnése ellenére is fennmarad a
zálogjog a követelést kielégítő személyes kötelezettet, zálogkötelezettet vagy
harmadik személyt megillető megtérítési követelés biztosítására.
229. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A zálogjog fennmarad a zálogjoggal biztosított követelés biztosítékául, ha
ugyanaz a személy lesz a zálogkötelezett és a zálogjogosult.
(4)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 17. § (2). Hatályos: 2016. X. 1-től. Lásd: 2016. évi
LXXVII. törvény 26. §, 28-29. §.
Megszűnik a zálogjog, ha a követelés átruházása kifejezetten az azt
biztosító zálogjog átszállásának kizárásával történt. Ha azonban a zálogjog a
követelés átruházójának az átruházott követelését meghaladóan más
követelését is biztosítja, e követelés biztosítékaként a zálogjog fennmarad.
5:143. § [Zálogjogtól mentes tulajdonszerzés]
(1) A kereskedelmi forgalomban jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző
hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett zálogjogtól mentes tulajdonjogot,
jogot vagy követelést szerez.
(2) Ha a zálogtárgy értékesítésére a zálogfedezet védelme érdekében kerül
sor, a vevő zálogjogtól mentes tulajdonjogot, jogot vagy követelést szerez.
5:144. § [A zálogjogosult kötelezettsége a zálogjog megszűntekor]
(1) Ha a zálogjoggal biztosított követelés megszűnt vagy elévült, és nem áll
fenn olyan jogviszony, amely alapján a jövőben zálogjoggal biztosított
követelés keletkezhet, a zálogjogosult köteles késedelem nélkül
a) a zálogtárgyat a zálogkötelezettnek visszaadni;
b) a zálogjog törléséhez hozzájárulni; és
c) a zálogkötelezett számlavezetőjét vagy azt a harmadik személyt, aki mint
zálogtartó a zálogtárgy birtokában van vagy akinek a számláján a zálogtárgyat
a zálogjogosult javára jóváírták, a zálogjog megszűntéről írásban értesíteni.
(2) A harmadik személy, aki mint zálogtartó a zálogtárgy birtokában van
vagy akinek a számláján a zálogtárgyat a zálogjogosult javára jóváírták, a
zálogjog megszűntéről való írásbeli értesítés kézhezvételét követően
késedelem nélkül köteles a zálogtárgyat a zálogkötelezettnek visszaadni vagy
a számláján jóváírt zálogtárgynak a zálogkötelezett számláján való jóváírásáról
rendelkezni.
(3)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi LXXVII. törvény 24. § b). Hatálytalan: 2016. X. 1-től.
VIII. CÍM
A HASZNÁLATI JOGOK
XXIX. Fejezet
A földhasználat
5:145. § [Földhasználati jog a föld és az épület szétváló tulajdonjoga esetén]
(1) Ha a föld és a rajta álló épület tulajdonjoga nem ugyanazt a személyt
illeti meg, az épület tulajdonosát az épület fennállásáig az épület
rendeltetésszerű használatához szükséges mértékben a földre földhasználati
jog illeti meg.
230. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Földhasználati jogánál fogva az épület tulajdonosa az épület használathoz
szükséges mértékben jogosult a föld használatára és hasznai szedésére,
valamint a használat arányában köteles viselni a föld fenntartásával járó
terheket.
XXX. Fejezet
A haszonélvezet
5:146. § [A szerződésen alapuló haszonélvezet keletkezése]
(1) Haszonélvezeti jog létrejöttéhez az erre irányuló szerződésen vagy más
jogcímen felül a dolog birtokának átruházása; az ingatlanon vagy
ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogon alapított haszonélvezeti jog esetén a
haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges.
(2) Ha az ingatlanon vagy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogon
jogszabálynál fogva keletkezik haszonélvezet, a haszonélvezeti jogot az
ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni; ha ez elmarad, a haszonélvezeti jog a
dolognak rosszhiszemű vagy ingyenes megszerzőjével szemben
érvényesíthető.
(3) A haszonélvezeti jog nem terjed ki arra, amivel a haszonélvezeti jog
tárgya a haszonélvezet keletkezését követően gyarapszik, kivéve, ha a
gyarapodás a haszonélvezet tárgyának a rendes gazdálkodás körében való
hasznosításából származik.
5:147. § [A haszonélvezeti jog tartalma]
(1) Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló
dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznosíthatja és hasznait szedheti.
(2) Ha a haszonélvezeti jog egyidejűleg több haszonélvezőt illet meg, a
birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogára a közös tulajdon
szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(3) A haszonélvezeti jog a dolog tulajdonosának személyében beállott
változásra tekintet nélkül fennmarad.
(4) A természetes személyt megillető haszonélvezeti jog korlátozott időre és
legfeljebb a jogosult haláláig állhat fenn.
(5) Jogi személy javára haszonélvezeti jog korlátozott időre, de legfeljebb
ötven évre engedhető; a határozatlan időre alapított haszonélvezeti jog ötven
évig áll fenn.
5:148. § [A haszonélvezet gyakorlásának átengedése]
(1) A haszonélvező a haszonélvezeti jogot nem ruházhatja át, de a birtoklás,
a használat és a hasznok szedése jogának gyakorlását átengedheti.
(2) Ellenérték fejében a haszonélvezeti jog gyakorlását a haszonélvező akkor
engedheti át, ha a tulajdonos - azonos feltételek mellett - a dolog használatára,
hasznosítására vagy a dolog hasznainak szedésére nem tart igényt.
5:149. § [A haszonélvező jogai és kötelezettségei a haszonélvezet fennállása
alatt]
(1) A haszonélvező jogának gyakorlása során a rendes gazdálkodás szabályai
szerint köteles eljárni.
231. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A haszonélvező a tulajdonos hozzájárulása nélkül a haszonélvezet tárgyát
képező dolog gazdasági rendeltetését annyiban változtathatja meg, illetve a
dolgot annyiban alakíthatja át vagy változtathatja meg lényegesen,
amennyiben a dolog gazdasági rendeltetésének fenntartása vagy eredeti
formájában való hagyása a rendes gazdálkodás követelményeivel ellentétes.
(3) A haszonélvező viseli - a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével
- a dologgal kapcsolatos terheket. A haszonélvezőt terhelik a dolog
használatával kapcsolatos kötelezettségek.
(4) A haszonélvező köteles a tulajdonost a dolgot fenyegető veszélyről és a
beállott kárról értesíteni - ideértve azt az esetet is, ha őt harmadik személy a
haszonélvezet gyakorlásában akadályozza -, köteles továbbá tűrni, hogy a
tulajdonos a veszély elhárításához vagy a kár következményeinek
megszüntetéséhez a szükséges intézkedéseket megtegye.
5:150. § [A költségek viselése]
(1) A haszonélvező a rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatokat
elvégezheti, ha felszólítására a tulajdonos azokat nem végzi el.
(2) A haszonélvezet megszűnésekor a haszonélvező a tulajdonostól a saját
költségén elvégzett rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatok
következtében a dologban beállott értéknövekedés megtérítését a jogalap
nélküli gazdagodás szabályai szerint követelheti.
5:151. § [A rendhagyó haszonélvezet]
(1) A haszonélvező a haszonélvezet keletkezésekor meglevő, természetüknél
fogva elhasználható dolgokkal, gazdasági felszereléssel és állatállománnyal,
árukészlettel és pénzzel a rendes gazdálkodás szabályai szerint indokolt
mértékben rendelkezhet. A haszonélvezet megszűnésekor köteles ezeket
pótolni; ha ez nem lehetséges, értéküket megtéríteni.
(2) Ha a haszonélvezettel terhelt és értékesített vagy elhasznált dolog volt
tulajdonosának a pótlás vagy az értékmegtérítés iránti követelése
veszélyeztetve van, a tulajdonos megfelelő biztosítékot követelhet.
5:152. § [A tulajdonos jogai a haszonélvezet fennállása alatt]
(1) A tulajdonos jogosult a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni.
(2) Ha a haszonélvező a dolgot nem rendeltetésének megfelelő módon
használja vagy rongálja, illetve rendeltetését meg nem engedett módon
megváltoztatja, továbbá ha a dolognak a haszonélvezet megszűntével való
visszaadását egyébként veszélyezteti, a tulajdonos megfelelő biztosítékot
követelhet, ha tiltakozása nem vezetett eredményre.
(3) Ha a haszonélvező nem ad megfelelő biztosítékot, a bíróság a tulajdonos
kérelmére a haszonélvezeti jog gyakorlását biztosíték adásáig felfüggesztheti.
(4) A tulajdonost ezek a jogok azzal szemben is megilletik, akinek a
haszonélvező a haszonélvezetből fakadó jogok gyakorlását átengedte. Ebben
az esetben a megfelelő biztosíték elmaradása esetén a bíróság a harmadik
személyt a haszonélvező által a részére átengedett jog gyakorlásától eltiltja.
(5) A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat
és a hasznok szedésének jogát annyiban gyakorolhatja, amennyiben a
haszonélvező e jogokkal nem él.
5:153. § [A haszonélvezet tárgyának elpusztulása]
(1) Ha a dolog vagy annak jelentős része elpusztul, a tulajdonos nem köteles
azt helyreállítani.
232. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha a tulajdonos a dolgot helyreállítja, a haszonélvezeti jog feléled, de a
tulajdonos kérheti annak a helyreállításra fordított összeggel arányos
korlátozását.
(3) Ha a tulajdonos a dolgot nem állítja helyre, a haszonélvezet megszűnik.
Ha a haszonélvezet tárgya helyébe más dolog vagy követelés lép, a
haszonélvezet erre terjed ki. Ha a dolog helyébe pénzösszeg vagy követelés
lépett, a tulajdonos és a haszonélvező is követelheti ennek az összegnek a
dolog helyreállítására vagy pótlására fordítását, ha ez a rendes gazdálkodás
követelményeinek megfelel.
(4) A tulajdonos a helyreállítást vagy a pótlást maga elvégezheti vagy a
megtérítési összeget erre a célra a haszonélvezőnek átengedheti.
5:154. § [A haszonélvezet megszűnése]
(1) A haszonélvezet megszűnik a határozott időtartam lejártával, a jogosult
halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével, továbbá ha a haszonélvező
szerzi meg a dolog tulajdonjogát.
(2) A haszonélvezetnek jogügylettel való megszüntetéséhez a haszonélvező
lemondó nyilatkozata; ingatlanon, illetve ingatlan-nyilvántartásba vagy más
közhiteles nyilvántartásba bejegyzett jogon fennálló haszonélvezet esetén a
haszonélvezeti jognak a nyilvántartásból való törlése is szükséges.
(3) A lemondó nyilatkozatot dolog haszonélvezete esetén a tulajdonoshoz, jog
haszonélvezete esetén a haszonélvezet tárgyát képező jog jogosultjához vagy a
jog megalapítójához kell intézni.
(4) Ingatlanon, illetve ingatlan-nyilvántartásba vagy más közhiteles
nyilvántartásba bejegyzett jogon fennálló haszonélvezet esetén a lemondó
nyilatkozatot írásban kell megtenni.
5:155. § [A haszonélvező kötelezettségei a haszonélvezet megszűnése
esetén]
(1) A haszonélvezet megszűntével a haszonélvező köteles a dolgot
visszaadni. A haszonélvező a dologban bekövetkezett károkért a szerződésen
kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel. A
rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést a haszonélvező nem
köteles megtéríteni.
(2) A haszonélvezeti jog megsértéséből eredő igényekre a tulajdonjog
védelmére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
XXXI. Fejezet
A jog és követelés haszonélvezetére vonatkozó különös szabályok
5:156. § [Haszonélvezet jogokon]
(1) A hasznot hajtó jog és követelés haszonélvezetére a dolgok
haszonélvezetének szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(2) Haszonélvezettel terhelt jogot vagy követelést a haszonélvezetre
kiterjedő hatállyal a haszonélvező hozzájárulásával lehet szerződéssel
megszüntetni vagy a haszonélvező hátrányára megváltoztatni.
5:157. § [A jog haszonélvezőjének jogállása]
233. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ha a haszonélvezetnek olyan jog a tárgya, amelynél fogva valaminek a
szolgáltatását lehet követelni, a haszonélvező és a szolgáltatásra kötelezett
közötti jogviszonyra megfelelően irányadók azok a szabályok, amelyek a jog
átruházásának esetén a jog megszerzője és a kötelezett közötti jogviszonyra
vonatkoznak.
5:158. § [Haszonélvezet követelésen]
(1) Követelés haszonélvezője jogosult a követelést érvényesíteni, és ha az
esedékességhez a hitelező felmondása szükséges, a hitelezőt megillető
felmondási jogot gyakorolni. Ha a követelést a haszonélvező hajtja be, a
követelés érvényesítéséért a jogosulttal szemben a szerződésen kívül okozott
károkért való felelősség szabályai szerint felel. A haszonélvezőnek a
követelésre vonatkozó más rendelkezése semmis.
(2) Az adós teljesítésével a szolgáltatás tárgyát a követelés jogosultja szerzi
meg, azzal, hogy azon a haszonélvező a teljesítéssel egyidejűleg
haszonélvezetet szerez.
XXXII. Fejezet
A használat
5:159. § [A használat]
(1) A használat jogánál fogva a jogosult a dolgot a saját, valamint vele együtt
élő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben használhatja és
hasznait szedheti. Jogi személy a használat jogánál fogva a dolgot a létesítő
okiratában meghatározott céljával és tevékenységével összhangban
használhatja és szedheti annak hasznait. A használat jogának gyakorlása
másnak nem engedhető át.
(2) A használatra egyebekben a haszonélvezet szabályait kell alkalmazni.
IX. CÍM
SZOLGALOM ÉS KÖZÉRDEKŰ HASZNÁLAT
XXXIII. Fejezet
A telki szolgalom
5:160. § [A telki szolgalom fogalma]
(1) Telki szolgalom alapján az ingatlan mindenkori birtokosa átjárás,
vízellátás, vízelvezetés, pince létesítése, vezetékoszlopok elhelyezése, épület
megtámasztása céljára vagy az ingatlan mindenkori birtokosa számára előnyös
más hasonló célra más ingatlanát meghatározott terjedelemben használhatja,
vagy követelheti, hogy a másik ingatlan birtokosa a jogosultságából egyébként
folyó valamely magatartástól tartózkodjék.
(2) Ha valamely föld nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok
kötelesek tűrni, hogy az ingatlan mindenkori birtokosa földjeiken átjárjon.
234. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:161. § [A telki szolgalom létrejötte szerződéssel és elbirtoklással]
(1) A telki szolgalom szerződéssel való létesítésére az ingatlan
haszonélvezetének alapítására vonatkozó szabályokat kell megfelelően
alkalmazni.
(2) Telki szolgalmat az ingatlan tulajdonosa egyoldalú nyilatkozattal a saját
javára is alapíthat.
(3) Elbirtoklással szerzi meg a telki szolgalmat az ingatlan birtokosa, ha a
másik ingatlan használata ellen annak birtokosa tizenöt éven át nem tiltakozik.
Szívességből vagy visszavonásig engedett jog gyakorlása nem vezet
elbirtoklásra.
(4) A telki szolgalom nem lehet önállóan forgalom tárgya.
5:162. § [A telki szolgalom gyakorlása]
(1) A szolgalom gyakorlása nem vezethet mások, különösen a szolgalommal
terhelt dolog használója jogainak szükségtelen sérelméhez.
(2) Ha a telki szolgalom gyakorlása valamely berendezés vagy felszerelés
használatával jár, a fenntartás költségei a szolgalom jogosultját és
kötelezettjét - eltérő megállapodás hiányában - olyan arányban terhelik,
amilyen arányban a berendezést vagy felszerelést használják.
5:163. § [A telki szolgalom megszűnése]
(1) A bíróság a telki szolgalmat megszüntetheti, korlátozhatja vagy
gyakorlását felfüggesztheti, ha az az ingatlan mindenkori birtokosa
ingatlanának rendeltetésszerű használatához már nem szükséges.
(2) A szolgalom megszűnik, ha a jogosult - bár ez módjában állt - tizenöt éven
át nem gyakorolta vagy eltűrte, hogy gyakorlásában akadályozzák.
(3) A telki szolgalom jogügylettel való megszüntetéséhez az uralkodó telek
tulajdonosának a szolgáló telek tulajdonosához intézett írásbeli lemondó
nyilatkozata és a szolgalmi jog ingatlan-nyilvántartásból való törlése
szükséges.
XXXIV. Fejezet
Közérdekű használat
5:164. § [A közérdekű használati jog]
(1) Ingatlanra közérdekből, a jogszabályban feljogosított személyek javára -
hatóság határozatával - szolgalmat vagy más használati jogot lehet alapítani. A
használati jog alapításáért a korlátozás mértékének megfelelő kártalanítás jár.
(2) A használati jog alapításából eredő károkat a kisajátítási kártalanításra
vonatkozó szabályok szerint kell megtéríteni.
NEGYEDIK RÉSZ
AZ INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS
X. CÍM
235. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
AZ INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS ÉS ANNAK ELVEI
5:165. § [Az ingatlan-nyilvántartás]
Az ingatlan-nyilvántartás az ingatlanokra vonatkozó jogok, valamint jogi
szempontból jelentős tények nyilvános és közhiteles nyilvántartása. Az
ingatlan-nyilvántartás tartalmazza az ingatlanoknak és az
ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett személyeknek a jogszabályban
meghatározott adatait.
5:166. § [Az ingatlan-nyilvántartás nyilvánossága]
(1) Az ingatlan-nyilvántartás nyilvános.
(2) Az ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap, illetve térkép tartalmát - a
különös védelem alá tartozó személyes adatok kivételével - bárki
megismerheti, arról feljegyzést készíthet, továbbá hiteles másolat vagy
tanúsítvány kiadását kérheti.
(3) Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés, feljegyzés és a széljegyzett
ingatlan-nyilvántartási igény alapjául szolgáló okiratok tartalma - a
hozzájárulás és az igazolt igény keretei között - akkor ismerhető meg, ha a
kérelmező igazolja, hogy a megismeréshez az okirat tartalma által érintett
jogosultak és kötelezettek hozzájárultak, vagy hogy az okirat megismerése
joga érvényesítéséhez, illetve jogszabályon vagy hatósági határozaton alapuló
kötelezettsége teljesítéséhez szükséges.
(4) Az ingatlan természetben meghatározott részére bejegyzett jogok, tények
és átvezetett adatok alapjául szolgáló okiratnak az érintett természetbeni rész
meghatározására vonatkozó tartalma korlátozás nélkül megismerhető akkor
is, ha a tulajdoni lapon lévő bejegyzés nem hivatkozik arra, hogy a
természetbeni rész meghatározását az okirat tartalmazza.
5:167. § [Az okirati elv]
Az ingatlan-nyilvántartásba jog és jogilag jelentős tény bejegyzésére,
feljegyzésére és adatok átvezetésére jogszabályban meghatározott okirat,
továbbá bírósági vagy hatósági határozat alapján kerülhet sor.
5:168. § [A bejegyzési elv]
(1) Törvényben meghatározott egyes jogok keletkezése, módosulása és
megszűnése az ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lapra történő bejegyzéssel
megy végbe. Az ingatlan-nyilvántartásba azokat a jogokat lehet bejegyezni,
amelyek bejegyezését jogszabály lehetővé teszi.
(2) A jogátruházásról kiállított okiraton alapuló bejegyzés keletkezteti az
átruházáson alapuló tulajdonjogot, a jogalapításról kiállított okiraton alapuló
bejegyzés pedig a szerződésen alapuló vagyonkezelői jogot, földhasználati
jogot, haszonélvezeti jogot és a használat jogát, telki szolgalmi jogot és
jelzálogjogot.
(3) Törvényben meghatározott egyes jogilag jelentős tények feljegyzésének,
illetve jogszabály erejénél fogva keletkező jogok bejegyzésének elmaradása a
hozzájuk fűződő joghatást nem érinti.
(4) Törvényben meghatározott egyes jogok bejegyzésének és jogilag jelentős
tények feljegyzésének elmaradása esetén a jogosult azokat a jóhiszemű
harmadik jogszerzővel szemben nem érvényesítheti.
236. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(5) Törvényben meghatározott egyes jogok és jogilag jelentős tények
bejegyzése a későbbi jogszerzők szerzését korlátozza vagy feltételessé teszi.
5:169. § [A rangsor elve]
Az ingatlanra bejegyzett jogok ingatlan-nyilvántartási sorrendjét (a
továbbiakban: rangsor) a bejegyzések hatályának kezdetére irányadó
időpontok határozzák meg.
5:170. § [Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége]
Az ingatlan-nyilvántartás a bejegyzett jogok és a feljegyzett tények
fennállását hitelesen tanúsítja.
XI. CÍM
AZ INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS KÖZHITELESSÉGE
5:171. § [Az ingatlan-nyilvántartási közhitelesség tartalma]
(1) Ha valamely jogot az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztek, vagy ha
valamely tényt oda feljegyeztek, senki sem hivatkozhat arra, hogy annak
fennállásáról nem tudott.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak megfelelően irányadók az
ingatlan-nyilvántartásban széljegyzett kérelmek kapcsán a folyamatban lévő
eljárás tényére és tárgyára is.
5:172. § [Az ingatlan-nyilvántartásban bízva jogot szerző jóhiszeműsége]
(1) A jóhiszemű jogszerzésre hivatkozó fél jóhiszeműségének megítélése
során a jóhiszeműség fennállását a jogszerzésre alapított kérelmének az
ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés céljából való benyújtása szerinti
időpontban kell vizsgálni. Ha a jogváltozásra irányuló megállapodás a
bejegyzés hatályossá válásának időpontja után jött létre, a jóhiszeműség
megítélése során a megállapodás létrejöttének időpontja az irányadó.
(2) Nem tekinthető jóhiszeműnek az a jogot szerző vagy a jóhiszeműség
védelme alá eső egyéb cselekményt végző személy, aki jogának szerzésekor
vagy a cselekmény véghezvitelének időpontjában az ingatlan-nyilvántartás
tartalmának helytelenségéről vagy az ingatlan-nyilvántartásban jogosultként
bejegyzett személy jogának korlátozottságáról tudott vagy akinek arról tudnia
kellett.
(3) Nem hivatkozhat a jogszerző a jóhiszeműségére olyan jogosulttal
szemben, aki saját jogszerzését olyan bejegyzés vagy feljegyzés tárgyát képező
jogra vagy tényre alapítja, amelynek ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése
vagy feljegyzése iránti eljárás megindítását a jóhiszeműség megítélése során
irányadó időpontban az ingatlan-nyilvántartásban széljegy formájában már
feltüntették, ha a bejegyzés vagy feljegyzés iránti kérelem alapján a
bejegyzésre vagy feljegyzésre sor kerül.
5:173. § [Az ingatlan-nyilvántartás teljessége]
(1) Az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, hogy az
ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jog vagy feljegyzett tény fennáll, és az az
ingatlan-nyilvántartás szerinti jogosultat illeti meg.
(2) Az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, hogy az
ingatlan-nyilvántartásból törölt jog vagy tény nem áll fenn.
237. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
5:174. § [Jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzők védelme]
(1) A jóhiszemű és ellenérték fejében szerző javára az ingatlan-nyilvántartás
tartalmát akkor is helyesnek és teljesnek kell tekinteni, ha az a valódi anyagi
jogi jogállapottól eltér. Ennek alapján a szerző az e törvény szerinti
védelemben részesül.
(2) A jóhiszemű szerző az (1) bekezdésben foglalt védelemre nem
hivatkozhat azzal szemben, aki ellene az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés
törlése iránt vagy az ingatlan-nyilvántartásban széljegyzett bejegyzési igény
alapjául szolgáló jogügylet érvénytelenségének vagy ezen igény elévülésének
megállapítása iránt pert indít. Ugyanez irányadó arra az esetre is, ha az
ingatlan-nyilvántartásba a kérelem benyújtása előtt a törlési vagy kiigazítási
pert feljegyezték.
5:175. § [Az ingatlan-nyilvántartáson kívül jogot szerző jogállása]
(1) Az ingatlan-nyilvántartáson kívül jogot szerző személy vagy az
ingatlan-nyilvántartásban feljegyezhető tény jogosultja a szerzett jogát, illetve
a feljegyezhető tényt nem érvényesítheti az ingatlan-nyilvántartásba
bejegyzett vagy az őt bejegyzési igénnyel rangsorban megelőző, jóhiszemű
szerzővel szemben.
(2) Az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett jogot és fel nem jegyzett
tényt a jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerző, valamint bejegyzési
igénnyel rangsorban előbb álló, jóhiszemű jogszerzővel szemben nem lehet
érvényesíteni. A jóhiszemű szerző jogvédelme az ingatlan-nyilvántartási
állapot függő jogi helyzetére utaló tény feljegyzése esetére nem terjed ki.
5:176. § [Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés hatályának kiterjesztése]
Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés hatályára, továbbá a jóhiszemű és
ellenérték fejében szerzők védelmére vonatkozó szabályokat kell megfelelően
alkalmazni arra az esetre, ha az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jog
alapján az ingatlan-nyilvántartásban jogosultként megjelölt részére
szolgáltatást teljesítenek.
5:177. § [Az ingatlan-nyilvántartási adatok irányadó jellege]
(1) Ingatlannal kapcsolatos hatósági eljárásokban az
ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatokat, valamint az
ingatlan-nyilvántartási térképen ábrázolt határvonalat kell irányadónak
tekinteni.
(2) Az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatokkal szemben a bizonyítás
azt terheli, aki az adatok helyességét vitatja.
(3) Ha az ingatlannak az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett, valamint az
ingatlan-nyilvántartási térképen ábrázolt határvonala alapján számított,
jogszabály szerint meghatározható területnagysága eltér egymástól, akkor ez
utóbbi az irányadó.
XII. CÍM
BEJEGYZÉS, FELJEGYZÉS. RANGSOR ÉS RANGHELY
5:178. § [A bejegyzés]
238. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A bejegyzéssel a jog megszerzése, változása vagy megszűnése, továbbá a
jog érvényesíthetősége - a jogváltozás egyéb feltételeinek megléte esetén -
közvetlenül áll be.
(2) Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez jogváltozásra irányuló jogcím és
a jogváltozással érintett, ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosult
bejegyzési engedélye; a jog törléséhez a jogosult törlési engedélye szükséges.
A bejegyzési és a törlési engedélyre a szerződés létrejöttére és érvényességére
vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
(3) A bejegyzés alapjául bírósági ítélet vagy hatósági határozat is szolgálhat.
(4) A bejegyzés az elrendelésének alapjául szolgáló kérelem benyújtásának
időpontjára visszamenőleges hatályú.
(5) Ha az ingatlan tulajdonának megszerzéséhez vagy az ingatlant terhelő
jog alapításához, átruházásához vagy megterheléséhez ingatlan-nyilvántartási
bejegyzés szükséges, a jogváltozás az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel, a
bejegyzés tartalmának megfelelően jön létre.
(6) Ha az ingatlan tulajdonának vagy az ingatlant terhelő jognak a
megszüntetéséhez ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szükséges, a jog a
törlésének ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével, a bejegyzésnek megfelelően
szűnik meg.
(7) Ha a bejegyzés folytán az ingatlant terhelő jogok és a tulajdonjog
jogosultja azonos személy, az ingatlant terhelő jogok a rangsorban hátrább
álló jogosultak irányában fennmaradnak.
5:179. § [A feljegyzés]
(1) A feljegyzés az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogokat érintő egyes
tények ingatlan-nyilvántartási feltüntetése.
(2) Az ingatlan-nyilvántartásban törvényben meghatározott tények
feljegyzésének van helye.
(3) A feljegyzés az elrendelésének alapjául szolgáló kérelem benyújtásának
időpontjára visszamenőleges hatályú.
5:180. § [A rangsor és a ranghely]
(1) Ranghelyet olyan kérelemmel lehet alapítani, amelyhez a bejegyzés
alapjául szolgáló okiratot is mellékelték.
(2) Azok a jogok, amelyek bejegyzésének hatálya ugyanazon időpontban
kezdődik, azonos ranghelyen állnak.
(3) Az azonos napon érkezett kérelmek bejegyzésének sorrendjét, a
bejegyzések és a feljegyzések hatályosulásának ranghelyét a bejegyzés
alapjául szolgáló okiratok keltezésének, kiállításának vagy - ha az okirat
alapján való bejegyzéshez ellenjegyzés szükséges - ellenjegyzésének időpontja
határozza meg.
(4) A bejegyzések rangsora valamennyi érdekelt hozzájárulásával
megváltoztatható. A rangsor megváltoztatásához a ranghely megváltoztatása
tényének ingatlan-nyilvántartásban való feljegyzése szükséges.
(5) A bejegyzések ranghelyével való rendelkezés nem járhat harmadik
személy - a ranghely módosításának időpontjában bejegyzett - jogának
sérelmével.
(6) A rangsor megváltoztatása folytán előrelépett jog az előrelépéssel
szerzett ranghelyét megtartja akkor is, ha a hátralépett jog megszűnik, vagy
ha a hátralépett jelzáloggal biztosított követelés elévül.
5:181. § [A jog tartalmának megváltozása]
239. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Az ingatlant terhelő jog tartalmának megváltoztatására az ingatlant terhelő
jog keletkezésének és megszűnésének a szabályait kell megfelelően
alkalmazni.
XIII. CÍM
AZ INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS HELYESBÍTÉSE; A TÖRLÉSI ÉS A
KIIGAZÍTÁSI KERESET; JOGVÉDELMI HATÁS
5:182. § [Az ingatlan-nyilvántartás helyesbítése]
(1) Ha az ingatlan-nyilvántartás tartalma a bejegyzés vagy feljegyzés alapjául
szolgáló okirathoz képest helytelen, az ingatlan-nyilvántartás helyesbítésének
van helye.
(2) A helyesbítés a helytelen ingatlan-nyilvántartási bejegyzés vagy
feljegyzés törlésével vagy az ingatlan-nyilvántartás tartalmának kiigazításával
történik.
5:183. § [Bejegyzés törlése]
Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés vagy feljegyzés törlésének a bejegyzés
vagy feljegyzés alapjául szolgáló jogügylet érvénytelensége vagy a bejegyzés
utólagos helytelenné válása miatt van helye.
5:184. § [A törlési és kiigazítási igény]
(1) A jogosultat megillető törlési vagy kiigazítási igény az ingatlan
tulajdonjogát vagy az ingatlanra vonatkozó valamely jogot közvetlenül
szerzővel szemben nem évül el.
(2) Azzal szemben, aki közvetlenül a bejegyzés folytán szerzett jogot vagy
mentesült kötelezettség alól, az érvénytelen bejegyzés törlése iránti pert addig
lehet megindítani, amíg a bejegyzés alapjául szolgáló jognyilatkozat
érvénytelensége megállapításának helye van.
5:185. § [Bejegyeztetési kötelezettség]
Ha az ingatlan-nyilvántartás kiigazításának feltétele az, hogy más jogát
előbb bejegyezzék, a jogosult ettől a személytől követelheti, hogy jogát az
ingatlan-nyilvántartásba jegyeztesse be.
5:186. § [A bejegyzés kijavítása]
(1) A bejegyzésben vagy feljegyzésben történt hibás névírást, szám- vagy
számítási hibát, más hasonló elírást és helytelen megjelölést az
ingatlan-nyilvántartást vezető hatóság saját hatáskörében kijavítja. Az
ingatlan-nyilvántartást vezető hatóság kiegészíti a határozatát, ha az a
bejegyzés vagy feljegyzés iránti kérelem és az annak alapjául szolgáló okirat
valamely részéről nem rendelkezett, továbbá ha a bejegyzés vagy feljegyzés az
okiratban és a kérelemben foglaltakhoz képest hiányos.
(2) Ha az ingatlan-nyilvántartásból megállapítható, hogy az ingatlanra
időközben harmadik személy jóhiszeműen és ellenérték fejében jogot szerzett,
és a kijavítás vagy a kiegészítés az ő jogát sértené, a jogra és tényre vonatkozó
kijavításnak vagy kiegészítésnek akkor van helye, ha ehhez az érdekelt
harmadik személy hozzájárul.
5:187. § [Az ingatlan-nyilvántartás jogvédelmi hatása]
240. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Az anyagi jog szerinti jogosult vagy a bejegyzés törlése esetén jogosulttá
váló személy a jogsértő vagy utólag helytelenné vált bejegyzés alapján, a
bejegyzés teljességében és helyességében bízva, jóhiszeműen és ellenérték
fejében jogot szerző harmadik személlyel szemben a törlési keresetet az
anyagi jog szerinti jogosult esetén az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló
határozat kézbesítéstől számított hat hónap alatt, a bejegyzés törlése esetén
jogosulttá váló személy esetén pedig az utólag helytelenné vált bejegyzés
alapján történt jogszerzés bejegyzéséről szóló határozat kézbesítésétől
számított hat hónap alatt indíthatja meg, ha a határozatot a részére
kézbesítették. Ha kézbesítés nem történt, a törlési keresetet a bejegyzés
hatályossá válásától számított hároméves határidő alatt lehet megindítani. E
határidők elmulasztása jogvesztéssel jár.
HATODIK KÖNYV
KÖTELMI JOG
ELSŐ RÉSZ
A KÖTELMEK KÖZÖS SZABÁLYAI
I. CÍM
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
I. Fejezet
A kötelem
6:1. § [A kötelem]
(1) A kötelem kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a
szolgáltatás teljesítésének követelésére.
(2) A kötelem valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől való
tartózkodásra vagy más magatartásra irányulhat.
(3) A kötelmeknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó közös
szabályaitól a felek egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem
tiltja.
6:2. § [Kötelemkeletkeztető tények]
(1) Kötelem keletkezhet különösen szerződésből, károkozásból, személyiségi,
dologi vagy más jog megsértéséből, egyoldalú jognyilatkozatból,
értékpapírból, jogalap nélküli gazdagodásból, megbízás nélküli ügyvitelből és
utaló magatartásból.
241. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Egyoldalú jognyilatkozatból jogszabályban meghatározott esetekben
keletkezik kötelem. Ezekre a kötelmekre a kötelmek közös és a szerződés
általános szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(3) Kötelem jogszabályból, bírósági vagy hatósági határozatból akkor
keletkezik, ha a jogszabály, a bírósági vagy a hatósági határozat így
rendelkezik, és a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást meghatározza.
Ezekre a kötelmekre a kötelmek közös és a szerződés általános szabályait kell
megfelelően alkalmazni.
6:3. § [A kötelem megszűnése]
A kötelem megszűnik
a) a szolgáltatás teljesítésével;
b) abban az esetben, ha ugyanaz a személy lesz a jogosult és a kötelezett, ha
e törvény eltérően nem rendelkezik;
c) a kötelezett halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével, ha
kötelezettsége személyesen teljesíthető szolgáltatás nyújtására irányult;
d) a jogosult halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével, ha a szolgáltatást
- annak jellegénél fogva - kifejezetten részére kellett nyújtani;
e) a feleknek a kötelem megszüntetésére irányuló megállapodásával;
f) jogszabályban vagy bírósági vagy hatósági határozatban meghatározott
egyéb okból.
II. Fejezet
A jognyilatkozat
6:4. § [A jognyilatkozat]
(1) A jognyilatkozat joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat.
(2) Jognyilatkozat szóban, írásban vagy ráutaló magatartással tehető.
(3) Ha a fél jognyilatkozatát ráutaló magatartással fejezi ki, a jognyilatkozat
megtételének a ráutaló magatartás tanúsítása minősül.
(4) A hallgatás vagy valamilyen magatartástól tartózkodás a felek kifejezett
rendelkezése alapján minősül jognyilatkozatnak.
6:5. § [A jognyilatkozat hatályosulása]
(1) A jelenlevők között tett jognyilatkozat nyomban hatályossá válik.
Jelenlévők között tett a jognyilatkozat abban az esetben, ha a jognyilatkozat
tartalmáról a címzett annak megtételével egyidejűleg tudomást szerez.
(2) A távollevők között tett jognyilatkozat a címzetthez való megérkezéssel
válik hatályossá.
(3) A ráutaló magatartással tett jognyilatkozat a címzett tudomásszerzésével
válik hatályossá.
(4) A nem címzett jognyilatkozat megtételével válik hatályossá.
6:6. § [Alakisághoz kötött jognyilatkozat]
(1) Ha jogszabály vagy a felek megállapodása a jognyilatkozatra
meghatározott alakot rendel, a jognyilatkozat ebben az alakban érvényes.
(2) Ha a jognyilatkozat meghatározott alakban tehető meg érvényesen, a
jognyilatkozat módosítása, megerősítése, visszavonása, megtámadása,
valamint a jognyilatkozat alapján létrejött jogviszony módosítása és
megszüntetése is a meghatározott alakban érvényes.
242. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:7. § [Írásbeli alakhoz kötött jognyilatkozat]
(1) Ha a jognyilatkozatot írásban kell megtenni, az akkor érvényes, ha
legalább a lényeges tartalmát írásba foglalták.
(2) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a jognyilatkozat akkor minősül
írásba foglaltnak, ha jognyilatkozatát a nyilatkozó fél aláírta.
(3) Írásba foglaltnak kell tekinteni a jognyilatkozatot akkor is, ha annak
közlésére a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, a
nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának
azonosítására alkalmas formában kerül sor.
(4) Írni nem tudó vagy nem képes személy írásbeli jognyilatkozata abban az
esetben érvényes, ha azt közokirat vagy olyan teljes bizonyító erejű
magánokirat tartalmazza, amelyen a nyilatkozó fél aláírását vagy kézjegyét
bíróság vagy közjegyző hitelesíti, vagy amelyen ügyvéd ellenjegyzéssel vagy
két tanú aláírással igazolja, hogy a nyilatkozó fél a nem általa írt okiratot
előttük írta alá vagy látta el kézjegyével, vagy az okiraton lévő aláírást vagy
kézjegyet előttük saját aláírásának vagy kézjegyének ismerte el. Az olvasni
nem tudó, továbbá az olyan személy esetén, aki nem érti azt a nyelvet,
amelyen az írásbeli nyilatkozatát tartalmazó okirat készült, az írásbeli
jognyilatkozat érvényességének további feltétele, hogy magából az okiratból
kitűnjön, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy a
nyilatkozó félnek megmagyarázta.
(5)
1
1 Beiktatta: 2016. évi LXXVII. törvény 18. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
A (4) bekezdésen alapuló érvénytelenségre csak a nyilatkozattevő
személy érdekében lehet hivatkozni.
6:8. § [A jognyilatkozat értelmezése]
(1) A jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a
címzettnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire
tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.
(2) A nem címzett jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan
azt a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a
szavak általánosan elfogadott jelentése szerint érteni kell.
(3) Jogról lemondani vagy abból engedni kifejezett jognyilatkozattal lehet.
Ha valaki jogáról lemond vagy abból enged, jognyilatkozatát nem lehet
kiterjesztően értelmezni.
6:9. § [A szerződés szabályainak megfelelő alkalmazása]
A jognyilatkozat hatályára, érvénytelenségére és hatálytalanságára - ha e
törvény eltérően nem rendelkezik - a szerződés általános szabályait kell
megfelelően alkalmazni.
6:10. § [A jognyilatkozatra vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazása]
A jognyilatkozatra vonatkozó szabályokat - ha e törvény eltérően nem
rendelkezik - a nem kötelmi jogi jognyilatkozatokra megfelelően alkalmazni
kell.
III. Fejezet
243. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A képviselet
1. A képviselet általános szabályai
6:11. § [Képviselet]
(1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, más személy útján is lehet
jognyilatkozatot tenni. A képviselő által megtett jognyilatkozat közvetlenül a
képviseltet jogosítja és kötelezi.
(2) A képviseleti jog jogszabályon, bírósági vagy hatósági határozaton,
létesítő okiraton vagy meghatalmazáson alapulhat.
6:12. § [A képviseleti jog korlátozása]
A képviselő jogkörének korlátozása jóhiszemű harmadik személlyel szemben
hatálytalan, ha e törvény eltérően nem rendelkezik.
6:13. § [Érdekellentét]
(1) Ha a képviselő és a képviselt között érdekellentét van, a képviselő által
tett jognyilatkozatot a képviselt megtámadhatja.
(2) Vélelmezett az érdekellentét, ha a képviselő az ellenérdekű fél vagy
annak képviselője.
(3) A képviselt nem támadhatja meg a jognyilatkozatot, ha a képviseleti jog
alapításakor az érdekellentétről tudott.
6:14. § [Álképviselet]
(1) Aki képviseleti jog nélkül vagy képviseleti jogkörét túllépve más nevében
jognyilatkozatot tesz, nyilatkozata a képviselt jóváhagyásával vált ki joghatást.
(2) Ha a képviselt a nevében tett jognyilatkozatot nem hagyja jóvá, a
jóhiszemű álképviselő a harmadik személynek a jognyilatkozat megtételéből
eredő kárát, a rosszhiszemű álképviselő a harmadik személynek a teljes kárát
köteles megtéríteni.
2. Ügyleti képviselet
6:15. § [Meghatalmazás]
(1) A meghatalmazás képviseleti jogot létesítő egyoldalú jognyilatkozat. A
meghatalmazást a képviselőhöz, az érdekelt hatósághoz, bírósághoz vagy
ahhoz a személyhez kell intézni, akihez a meghatalmazás alapján a képviselő
jognyilatkozatot jogosult tenni.
(2) A meghatalmazáshoz olyan alakszerűségek szükségesek, amilyeneket
jogszabály a meghatalmazás alapján megtehető jognyilatkozatra előír.
(3) A meghatalmazás visszavonásig érvényes.
(4) A meghatalmazás korlátozásának és visszavonásának jogáról való
lemondás semmis. A meghatalmazás korlátozása és visszavonása harmadik
személy irányában akkor hatályos, ha arról tudott vagy tudnia kellett.
(5) Meghatalmazás alapján cselekvőképes személyt korlátozottan
cselekvőképes vagy cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy is
képviselhet.
6:16. § [Általános meghatalmazás]
244. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ügyek egyedileg meg nem határozott körére adott meghatalmazás akkor
érvényes, ha teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalták.
A határozatlan vagy öt évnél hosszabb időre szóló általános meghatalmazás öt
év elteltével hatályát veszti.
6:17. § [A képviselet terjedelme]
A képviseleti jog kiterjed mindazon cselekmények elvégzésére és
jognyilatkozatok megtételére, amelyek a képviselettel elérni kívánt cél
érdekében szükségesek.
3. A képviselet egyes sajátos esetei
6:18. § [Vélelmezett és látszaton alapuló képviselet]
(1) Üzlethelyiségben vagy az ügyfélforgalom számára nyitva álló egyéb
helyiségben képviselőnek kell tekinteni azt a személyt, akiről okkal
feltételezhető, hogy az ott szokásos jognyilatkozatok megtételére jogosult. A
képviselő jogkörének korlátozása harmadik személlyel szemben hatálytalan,
kivéve, ha a harmadik személy a korlátozásról tudott.
(2) Képviselőnek kell tekinteni azt a személyt, akiről eljárása és a képviselt
személy magatartása alapján okkal feltételezhető, hogy jogosultsággal
rendelkezik a képviselt személy nevében jognyilatkozatot tenni.
6:19. § [Ügyeinek vitelében akadályozott személy képviselete]
(1) A gyámhatóság kérelemre gondnokot rendel annak, akit körülményei
ügyeinek vitelében akadályoznak. A gondnokrendelést bármely érdekelt és
bármely hatóság kérheti, és annak hivatalból is helye van.
(2) A gondnokrendelés a gondnokolt személy cselekvőképességét nem érinti.
(3) A gondnok kezeli a gondnokolt vagyonát. A távollevő gondnoka - a
gyámhatóság előzetes hozzájárulásával - minden olyan intézkedést megtehet,
amivel a gondnokolt személyt károsodástól óvja meg. A halaszthatatlanul
sürgős intézkedéshez a gyámhatóság hozzájárulása nem szükséges, erről
azonban a gyámhatóságnak késedelem nélkül be kell számolni.
6:20. § [Eseti gondnokság és eseti gyámság]
(1) A gyámhatóság eseti gondnokot rendel, ha a gondnok jogszabály vagy a
gyámhatóság rendelkezése folytán, érdekellentét vagy más tényleges akadály
miatt nem járhat el.
(2) Eseti gondnokot kell rendelni akkor is,
a) ha sürgősen kell intézkedni, és a cselekvőképtelen vagy a
cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú személynek nincs
törvényes képviselője vagy annak személye nem állapítható meg; továbbá
b) ha az ismeretlen, távollevő vagy ügyeinek vitelében egyébként
akadályozott személy jogainak megóvása érdekében szükséges.
(3) Az eseti gondnok az ügyben olyan jogkörrel jár el, mint a gondnok.
(4) A gondnok jogköre nem terjed ki azokra az ügyekre, amelyeknek
ellátására eseti gondnokot rendeltek.
(5) A gyámhatóság az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott esetekben
eseti gyámot rendel, ha kiskorú személy képviseletéről kell gondoskodni. Az
eseti gyámra az eseti gondnokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően
alkalmazni.
245. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
IV. Fejezet
Az elévülés
6:21. § [Az időmúlás joghatása]
Jogosultság gyakorlására és követelés érvényesítésére jogszabályban előírt
határidő eltelte jogvesztéssel akkor jár, ha ezt jogszabály kifejezetten így
rendeli. Ha a határidő nem jogvesztő, arra az elévülés szabályait kell
alkalmazni.
6:22. § [Elévülés]
(1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek
el.
(2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.
(3) Az elévülési idő megváltoztatására irányuló megállapodást írásba kell
foglalni.
(4) Az elévülést kizáró megállapodás semmis.
6:23. § [Az elévülés joghatásai]
(1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az elévült követelést bírósági
eljárásban nem lehet érvényesíteni.
(2) Az elévülés a kötelezettnek a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó
kötelezettségét nem érinti; az elévült követelés alapján teljesített szolgáltatást
a követelés elévülésére tekintettel visszakövetelni nem lehet.
(3) A főkövetelés elévülésével az attól függő mellékkövetelések is elévülnek.
A mellékkövetelések elévülése a főkövetelés elévülését nem érinti.
(4) Az elévülést a bírósági vagy hatósági eljárásban nem lehet hivatalból
figyelembe venni.
6:24. § [Az elévülés nyugvása]
(1) Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az
elévülés nyugszik.
(2) Ha az elévülés nyugszik, az akadály megszűnésétől számított egyéves -
egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén három hónapos - határidőn
belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy
abból egy évnél - egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén három
hónapnál - kevesebb van hátra.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott időtartam alatt az elévülés
nyugvásának nincs helye, az elévülés megszakítására vonatkozó
rendelkezéseket pedig azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a megszakítás
következtében az egyéves - egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén a
három hónapos - határidő számítása kezdődik újból.
6:25. § [Az elévülés megszakítása]
(1) Az elévülést megszakítja
a) a tartozásnak a kötelezett részéről történő elismerése;
b) a kötelem megegyezéssel történő módosítása és az egyezség;
c) a követelés kötelezettel szembeni bírósági eljárásban történő
érvényesítése, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi határzatot
hozott; vagy
246. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
d) a követelés csődeljárásban történő bejelentése.
(2) Az elévülés megszakításától vagy az elévülést megszakító eljárás jogerős
befejezésétől az elévülés újból kezdődik.
(3) Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot
hoztak, az elévülést a kötelem megegyezéssel való módosítása és a
végrehajtási cselekmények szakítják meg.
V. Fejezet
Tartozáselismerés. Egyezség
6:26. § [Tartozáselismerés]
Ha a kötelezett a tartozását elismeri, a tartozás jogcíme nem változik meg,
de a tartozását elismerő kötelezettet terheli annak bizonyítása, hogy tartozása
az elismerő jognyilatkozat megtételének időpontjában nem vagy alacsonyabb
összegben állt fenn, bírósági eljárásban nem érvényesíthető követelésen vagy
érvénytelen szerződésen alapult.
6:27. § [Egyezség]
(1) A felek a kötelemből eredő vitás vagy bizonytalan kérdéseket
megegyezéssel úgy is rendezhetik, hogy kölcsönösen engednek egymásnak,
vagy valamelyik fél egyoldalúan enged követeléséből.
(2) Az egyezség érvényességét nem érinti a feleknek olyan körülményre
vonatkozó tévedése, amely közöttük vitás volt, vagy amelyet bizonytalannak
tartottak.
II. CÍM
TÖBBALANYÚ KÖTELMEK
VI. Fejezet
Több kötelezett a kötelemben
6:28. § [Osztott kötelezettség]
(1) Ha többen tartoznak egy osztható szolgáltatással - ha e törvény eltérően
nem rendelkezik - a jogosult minden kötelezettől a ráeső részt követelheti.
Kétség esetén a kötelezettek egyenlő mértékű szolgáltatás teljesítésére
kötelesek.
(2) Osztható a szolgáltatás, ha önállóan használható részekre bontható,
kivéve, ha a megosztás a jogosult lényeges jogi érdekét sértené.
6:29. § [Egyetemleges kötelezettség]
(1) Ha többen tartoznak egy nem osztható szolgáltatással, a teljesítés
bármelyik kötelezettől követelhető. Egyetemleges a kötelezettség abban az
esetben is, ha többen úgy tartoznak egy osztható szolgáltatással, hogy a
jogosult bármelyik kötelezettől követelheti a teljesítést.
247. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Egyetemleges kötelezettség esetén minden kötelezett az egész
szolgáltatással tartozik, de ha bármelyikük teljesít, a jogosulttal szemben a
teljesített rész erejéig a többiek kötelezettsége is megszűnik. A kötelezettek
egymás szerződésszegéséért is felelnek.
(3) A kötelezett a jogosult követelésével szemben a többi kötelezettet
megillető, a jogosult kielégítésével kapcsolatos kifogásra is hivatkozhat, a
többi kötelezett követelését azonban nem számíthatja be.
(4) A jogosultnak az egyik kötelezettel szemben beálló késedelme
valamennyiük javára beáll.
(5) A követelésnek egyik kötelezettel szembeni elévülése nem hat ki a többi
kötelezettre.
6:30. § [Az egyetemleges kötelezettek egymás közti viszonya]
(1) Az egyetemleges kötelezetteket - ha jogviszonyukból más nem következik
- a kötelezettség egymás között egyenlő arányban terheli. Ha a kötelezett
kötelezettségét meghaladó szolgáltatást teljesített a jogosultnak, a többi
kötelezettől a követelésnek őket terhelő része erejéig az általa nyújtott
többletszolgáltatás megtérítését kérheti.
(2) A kötelezett nem hivatkozhat a többi kötelezettel szemben olyan
kedvezményre, amelyben a jogosulttól részesült.
(3) Az a kötelezett, akivel szemben a jogosult követelése elévült, az
elévülésre a többi kötelezettel szemben is hivatkozhat.
VII. Fejezet
Több jogosult a kötelemben
6:31. § [Több jogosult osztható szolgáltatás esetén]
Ha egy osztható szolgáltatást többen követelhetnek, minden jogosult az őt
megillető részt követelheti. Kétség esetén a jogosultak egyenlő mértékű
szolgáltatás követelésére jogosultak.
6:32. § [Jogosulti együttesség]
Ha többen jogosultak nem osztható szolgáltatást követelni, valamennyiük
kezéhez kell teljesíteni.
6:33. § [A jogosultak egyetemlegessége]
(1) Ha a követelés több jogosultat úgy illet meg, hogy mindegyik az egész
szolgáltatást követelheti, de a kötelezettet egyszeri szolgáltatás terheli, a
kötelezettség minden jogosulttal szemben megszűnik, ha bármelyik jogosult
kielégítést kap.
(2) A jogosultak bármelyikének késedelme vagy az olyan jognyilatkozat,
amely a követelés érvényesítésének vagy a kötelezettség teljesítésének
feltétele, mindegyik jogosultra kihat.
(3) A követelés egyik jogosulttal szemben sem évül el addig, amíg az elévülés
feltételei valamennyiükkel szemben be nem következtek.
(4) Ha valamelyik jogosult a teljesítés iránt pert indít, a per jogerős
befejezéséig a kötelezett - anélkül, hogy a késedelem jogkövetkezményei alól
ezzel mentesülne - a többi jogosult irányában megtagadhatja a teljesítést.
(5) A jogosultakat - ha jogviszonyukból más nem következik - a követelés
egymás között egyenlő arányban illeti meg.
248. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
III. CÍM
A KÖTELEM TELJESÍTÉSE
VIII. Fejezet
Általános rendelkezések
6:34. § [A teljesítés általános szabálya]
A szolgáltatást a kötelem tartalmának megfelelően kell teljesíteni.
6:35. § [A teljesítés ideje]
(1) A teljesítés ideje meghatározható határnap vagy határidő tűzésével.
Határnap tűzése esetén a szolgáltatást ezen a napon kell teljesíteni. Határidő
megjelölése esetén a szolgáltatás a meghatározott időtartamon belül bármikor
teljesíthető, kivéve, ha az eset körülményeiből az következik, hogy a jogosult
választhatja meg a teljesítés időpontját.
(2) Ha a szolgáltatás rendeltetéséből a teljesítési idő megállapítható, a
szolgáltatást ebben az időpontban kell teljesíteni.
(3) Ha a teljesítés idejét az (1)-(2) bekezdés alapján nem lehet megállapítani,
a kötelezett a teljesítés előkészítéséhez szükséges idő elteltével köteles
teljesíteni.
6:36. § [Idő előtti teljesítés]
(1) A jogosult a teljesítési idő előtt felajánlott teljesítést köteles elfogadni, ha
az lényeges jogi érdekét nem sérti, és a kötelezett az ezzel járó
többletköltséget viseli.
(2) A teljesítési idő előtti teljesítés elfogadása nem érinti a másik fél
szolgáltatása teljesítésének esedékességét.
6:37. § [A teljesítés helye]
(1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a szolgáltatás teljesítésének
helye a kötelezettnek a kötelem keletkezésének időpontja szerinti telephelye,
ennek hiányában székhelye, természetes személy esetén lakóhelye, ennek
hiányában szokásos tartózkodási helye.
(2) Ha a kötelezettnek több telephelye van, a teljesítés helyének azt a
telephelyet kell tekinteni, amely a kötelemmel a legszorosabb kapcsolatban
áll.
(3) Ha a kötelem keletkezését követően a teljesítési hely megváltozik, és
erről a kötelezett a jogosultat értesíti, a teljesítés helye az új telephely vagy
székhely, természetes személy esetén az új lakóhely vagy szokásos
tartózkodási hely. A teljesítés helyének megváltozásából eredő
többletköltséget a kötelezett előlegezi és viseli.
6:38. § [A teljesítés elismerése]
(1) A jogosult a kötelezett kérelmére köteles a teljesítés tényének írásbeli
elismerésére vagy a kötelezvény visszaadására.
249. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Azt, aki felmutatja a jogosult írásba foglalt elismerő nyilatkozatát, a
teljesítés elfogadására jogosított személynek kell tekinteni, kivéve, ha a
körülményekből nyilvánvaló, hogy a teljesítés elfogadására nem jogosult.
6:39. § [A teljesítési költségek viselése]
A teljesítéssel járó költségek a kötelezettet terhelik.
6:40. § [Fajlagos szolgáltatás elosztása]
(1) Ha valaki fajta és mennyiség szerint meghatározott dolgokat ugyanannak
a személynek különböző helyekre köteles küldeni, de az egész mennyiséget
nem tudja szolgáltatni, a jogosult rendelkezése szerint köteles a rendelkezésre
álló mennyiséget elosztani.
(2) Ha a jogosult felszólítás ellenére nem rendelkezik, a kötelezett az egyes
helyekre járó mennyiséget arányosan köteles csökkenteni.
6:41. § [Elszámolás több tartozás esetén]
(1) Ha a kötelezettet a jogosulttal szemben több egynemű szolgáltatás
terheli, és a felajánlott teljesítés nem fedezi valamennyi tartozását, a
kötelezett a teljesítés időpontjában megjelölheti, hogy mely tartozására
kívánja azt elszámolni.
(2) Ha a kötelezett a tartozások elszámolásának rendjéről nem rendelkezett,
és egyértelmű szándéka sem ismerhető fel, a másik fél jogosult eldönteni,
hogy az esedékes és nem vitás tartozások közül a teljesítést melyik tartozásra
számolja el. A jogosult döntéséről a kötelezettet megfelelő határidőn belül
értesíteni köteles.
(3) Ha egyik fél sem rendelkezett, vagy a jogosult döntéséről a kötelezettet
nem értesítette, a teljesítést a régebben lejárt, azonos lejárat esetén a kevésbé
biztosított, egyenlő mértékben biztosított követelések közül a kötelezettre
terhesebb tartozásra kell elszámolni.
(4) Ha a teljesítés a (3) bekezdés alapján nem számolható el, azt valamennyi
tartozásra arányosan kell elszámolni.
IX. Fejezet
A pénztartozás teljesítése
6:42. § [Fizetés]
(1) Pénztartozást pénz tulajdonjogának a jogosult részére való átruházása
vagy a jogosult fizetési számlájára való befizetés vagy átutalás útján lehet
teljesíteni.
(2) A pénztartozás készpénzfizetés esetén a pénz átvételének időpontjában,
egyéb esetben abban az időpontban válik teljesítetté, amikor a pénzt a
jogosult fizetési számláján a jogosult számlavezető bankja jóváírta vagy azt
jóvá kellett volna írnia.
(3) Ezeket a rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni minden egyéb,
pénz átadására irányuló kötelezettség teljesítésére is.
6:43. § [Pénztartozás idő előtti teljesítése]
A jogosult a teljesítési idő előtt felajánlott teljesítést köteles elfogadni.
6:44. § [Pénztartozás teljesítésének helye]
250. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A pénztartozás teljesítésének helye készpénzfizetés esetén a jogosultnak
a kötelem keletkezésének időpontja szerinti telephelye, ennek hiányában
székhelye, természetes személy esetén a jogosult lakóhelye, ennek hiányában
szokásos tartózkodási helye. Ha a pénztartozást a kötelezett nem
készpénzfizetéssel teljesíti, a pénztartozás teljesítésének helye a jogosultnak a
kötelem keletkezésének időpontja szerinti fizetési számláját vezető bank
telephelye, ennek hiányában székhelye. Ha a kötelem keletkezésének
időpontjában a jogosultnak több fizetési számlája van, a kötelezettet a
teljesítési hely tekintetében választási jog illeti meg.
(2) Ha a jogosultnak több telephelye van, a teljesítés helyének azt a
telephelyet kell tekinteni, amely a kötelemmel a legszorosabb kapcsolatban
áll.
(3) Ha a készpénztartozás keletkezését követően a teljesítési hely
megváltozik, és erről a jogosult a kötelezettet értesíti, a teljesítés helye az új
telephely vagy székhely, természetes személy esetén az új lakóhely vagy
szokásos tartózkodási hely.
(4) A teljesítés helyének megváltozásából eredő többletköltséget a jogosult
előlegezi és viseli.
6:45. § [Pénztartozás teljesítésének módja]
(1) A pénztartozást a teljesítés helyén és idején érvényben lévő pénznemben
kell megfizetni.
(2) A más pénznemben meghatározott pénztartozást a teljesítés helye
szerinti jegybank által a teljesítés idején meghatározott árfolyam - ha ilyen
nincs, a pénzpiaci árfolyam - alapján kell átszámítani. Ha a pénztartozás
külföldi pénznemben teljesítendő, és a teljesítés idején a tartozás a külföldi
pénznemben nem teljesíthető, a pénztartozást az (1) bekezdésben foglaltak
szerint kell teljesíteni.
6:46. § [Elszámolás több tartozás esetén]
Ha a pénztartozás teljesítéseként fizetett összeg az egész tartozás
kiegyenlítésére nem elegendő, azt - ha a jogosult eltérően nem rendelkezett,
és egyértelmű szándéka sem ismerhető fel - elsősorban a költségekre, majd a
kamatokra és végül a főtartozásra kell elszámolni.
6:47. § [Kamat]
(1) Pénztartozás után - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - kamat jár.
(2) A kamat mértéke megegyezik a jegybanki alapkamattal.
(3) Idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén a kamat mértéke
az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ha
ilyen nincs, a pénzpiaci kamat.
(4) A kamat számításakor az érintett naptári félév első napján érvényes
kamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.
6:48. § [Késedelmi kamat]
(1) Pénztartozás esetén a kötelezett a késedelembe esés időpontjától
kezdődően a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes
jegybanki alapkamattal - idegen pénznemben meghatározott pénztartozás
esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott
alapkamattal, ennek hiányában a pénzpiaci kamattal - megegyező mértékű
késedelmi kamatot köteles fizetni, akkor is, ha a pénztartozás egyébként
kamatmentes volt.
251. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha a jogosultnak a késedelembe esés időpontjáig kamat jár, a kötelezett
a késedelembe esés időpontjától e kamaton felül a késedelemmel érintett
naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat - idegen pénznemben
meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank
által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamat -
egyharmadával megegyező késedelmi kamatot, de összesen legalább az (1)
bekezdésben meghatározott kamatot köteles fizetni.
(3) A kamat számításakor a késedelemmel érintett naptári félév első napján
érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.
(4) A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét
kimenti.
X. Fejezet
Beszámítás
6:49. § [Pénzkövetelések beszámítása]
(1) A kötelezett pénztartozását úgy is teljesítheti, hogy a jogosulttal szemben
fennálló lejárt pénzkövetelését a jogosulthoz intézett jognyilatkozattal a
pénztartozásába beszámítja.
(2) A beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek.
6:50. § [Pénzkövetelések beszámításának korlátai]
(1) Az elévült pénzkövetelést is be lehet számítani, ha a beszámítani kívánt
pénzkövetelés elévülése a pénztartozás esedékessé válásának időpontjában
még nem következett be.
(2) Végrehajtható okirattal vagy egyezséggel meghatározott, továbbá
közokiratba foglalt pénzkövetelésbe ugyanilyen pénztartozást lehet
beszámítani.
(3) Végrehajtás alól mentes pénzköveteléssel szemben olyan pénztartozást
lehet beszámítani, amely a pénzköveteléssel azonos jogalapból ered.
6:51. § [A beszámítás kizártsága]
(1) Beszámításnak nincs helye
a) tartásdíj- és járadékköveteléssel szemben, a túlfizetés esetét kivéve; és
b) a szándékosan okozott kár megtérítésére irányuló pénzköveteléssel
szemben.
(2) A bírósági eljárásban nem érvényesíthető pénzkövetelés beszámításának
nincs helye.
6:52. § [A beszámítás szabályainak alkalmazása nem pénzkövetelés esetén]
A beszámítás szabályait megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a kötelezett
a jogosulttal szemben fennálló bármely más egynemű és lejárt követelését a
jogosulthoz intézett jognyilatkozattal a tartozásába beszámítja.
XI. Fejezet
A teljesítés sajátos esetei
252. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
1. Bírósági és közjegyzői letét
6:53. § [Bírósági letét útján való teljesítés]
(1) A kötelezett a pénz fizetésére, továbbá értékpapír vagy más okirat
kiadására irányuló kötelezettségét bírósági letétbe helyezés útján is
teljesítheti, ha
a) a jogosult személye bizonytalan, és azt a kötelezett önhibáján kívül nem
tudja megállapítani;
b) a jogosult a teljesítés helyén nem található;
c) a jogosult a kötelezett részéről megfelelően felajánlott teljesítést nem
fogadja el; vagy
d) a jogosultak jogosulti együttesség esetén nem teszik lehetővé, hogy a
kötelezett valamennyiük kezéhez teljesítsen.
(2) A letéteményes kötelezettségeire a letéti szerződés szabályait kell
megfelelően alkalmazni.
6:54. § [Visszakövetelés és elévülés]
(1) A kötelezett a letétet mindaddig visszakövetelheti, amíg a jogosult a
letétbe helyezésről a bíróságtól értesítést nem kapott.
(2) A jogosult a letét kiadását a letétbe helyezésről szóló értesítés
kézhezvételétől számított ötéves elévülési időn belül követelheti.
(3) Ha a jogosultnak a letét kiadására irányuló joga elévült, a kötelezett
követelheti a letét visszaadását.
6:55. § [A letét kiadása]
(1) A bíróság a letétet a jogosultnak adhatja ki.
(2)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 438. § g).
Ha a letétbe helyezésre amiatt került sor, mert a jogosult személye
bizonytalan, a letétet a jogosult személyét igazoló jogerős vagy véglegessé vált
határozat alapján lehet kiadni.
(3) A bíróság a letétet jogosulti együttesség esetén a jogosultak közös
kérelmére vagy a jogosult személyét igazoló jogerős ítélet alapján adhatja ki.
(4) A kötelezett a letétbe helyezés alkalmával kikötheti, hogy a letétet a
jogosultnak az őt terhelő szolgáltatás teljesítésének igazolása ellenében adják
ki.
6:56. § [Közjegyzői letét]
(1) A bírósági letét útján való teljesítés feltételeinek megvalósulása esetén a
kötelezett kötelezettségét közjegyzőnél történő letétbe helyezés útján is
teljesítheti.
(2) A közjegyzőnél történő letétre a bírósági letétre vonatkozó szabályokat
kell alkalmazni.
2. Harmadik személy részéről történő teljesítés
6:57. § [Harmadik személy részéről történő teljesítés]
253. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A jogosult a harmadik személy részéről felajánlott teljesítést köteles
elfogadni, ha ehhez a kötelezett hozzájárult, a szolgáltatás nincs személyhez
kötve és nem igényel olyan szakértelmet vagy képességet, amellyel a
harmadik személy nem rendelkezik. A kötelezett hozzájárulása nem szükséges,
ha a harmadik személynek lényeges jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy a
teljesítés megtörténjék, és a kötelezett a teljesítést elmulasztotta, vagy
nyilvánvaló, hogy időben nem tud teljesíteni.
(2) Ha a kötelezett és a harmadik személy közötti jogviszonyból más nem
következik, a harmadik személyt megtérítési igény illeti meg a kötelezettel
szemben.
(3) Ha a követelés teljesítésére tekintettel a harmadik személynek követelése
keletkezik a kötelezettel szemben, a megszűnt követelés biztosítékai
fennmaradnak, és e követelést biztosítják. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni
akkor is, ha a követelés kielégítésére zálogjog vagy biztosítékot nyújtó személy
helytállása alapján kerül sor.
MÁSODIK RÉSZ
A SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
IV. CÍM
A SZERZŐDÉS. A SZERZŐDÉSI JOG ALAPELVEI
6:58. § [A szerződés]
A szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata, amelyből
kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a
szolgáltatás követelésére.
6:59. § [Szerződési szabadság]
(1) A felek szabadon köthetnek szerződést, és szabadon választhatják meg a
másik szerződő felet.
(2) A felek szabadon állapíthatják meg a szerződés tartalmát. A
szerződéseknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályaitól
egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja.
6:60. § [Jogszabály által meghatározott szerződési tartalom]
(1) Ha jogszabály a szerződés valamely tartalmi elemét kötelezően
meghatározza, a szerződés a jogszabály által előírt tartalommal jön létre.
(2) Ha jogszabály a hatálybalépése előtt megkötött szerződések tartalmát
megváltoztatja, és a szerződés megváltozott tartalma valamelyik fél lényeges
jogi érdekét sérti, ez a fél kérheti a bíróságtól a szerződés módosítását vagy a
szerződéstől elállhat.
6:61. § [Visszterhesség vélelme]
A szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a
körülményekből más nem következik - ellenszolgáltatás jár.
6:62. § [Együttműködési és tájékoztatási kötelezettség]
254. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A felek kötelesek a szerződéskötési tárgyalások alatt, a szerződés
megkötésénél, fennállása alatt és megszüntetése során együttműködni és
tájékoztatni egymást a szerződést érintő lényeges körülményekről.
(2) A fél nem hivatkozhat a tájékoztatási kötelezettség megsértésére olyan
jogokkal, tényekkel és adatokkal kapcsolatban, amelyeket ismert, vagy
közhiteles nyilvántartásból vagy más forrásból ismernie kellett.
(3) Ha a szerződés létrejön, az a fél, aki az (1) bekezdésben foglalt
kötelezettségét megszegi, köteles a másik fél ebből származó kárát a
szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint
megtéríteni.
(4) A szerződés létrejöttének elmaradásáért a feleket kártérítési
kötelezettség nem terheli.
(5) Ha a szerződés nem jön létre, az a fél, aki az (1) bekezdésben foglalt
kötelezettségét a szerződéskötési tárgyalások során megszegte, köteles a
másik fél ebből származó kárát a szerződésen kívül okozott károkért való
felelősség általános szabályai szerint megtéríteni.
V. CÍM
A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS ÉRTELMEZÉSE
XII. Fejezet
A szerződés létrejötte
6:63. § [A szerződés létrejötte és tartalma]
(1) A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével
jön létre.
(2) A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges és a bármelyikük által
lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. A
lényegesnek minősített kérdésben való megállapodás akkor feltétele a
szerződés létrejöttének, ha a fél egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy az
adott kérdésben való megállapodás hiányában a szerződést nem kívánja
megkötni.
(3) Ha a szerződés létrejött, de a felek az ellenszolgáltatás mértékét nem
határozták meg egyértelműen, vagy ellenszolgáltatásként piaci árat kötöttek
ki, a teljesítési helynek megfelelő piacon a teljesítési időben kialakult
középárat kell megfizetni.
(4) Nem kell a feleknek megállapodniuk olyan kérdésben, amelyet jogszabály
rendez.
(5) A szerződés tartalmává válik minden szokás, amelynek alkalmazásában a
felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, és minden gyakorlat,
amelyet egymás között kialakítottak. A szerződés tartalmává válik továbbá
minden, az adott üzletágban a hasonló jellegű szerződés alanyai által széles
körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás, kivéve, ha annak
alkalmazása a felek között - korábbi kapcsolatukra is figyelemmel -
indokolatlan volna.
6:64. § [Ajánlati kötöttség]
255. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Aki szerződés megkötésére irányuló szándékát egyértelműen kifejező és
a lényeges kérdésekre kiterjedő jognyilatkozatot tesz, nyilatkozatához kötve
marad. Az ajánlattevő kötöttségének idejét meghatározhatja.
(2) Az ajánlati kötöttség ideje az ajánlat hatályossá válásával veszi kezdetét.
6:65. § [Az ajánlati kötöttség megszűnése]
(1) Ha az ajánlattevő kötöttségének idejét nem határozza meg, az ajánlati
kötöttség megszűnik
a) jelenlevők között tett ajánlat esetén, ha a másik fél az ajánlatot késedelem
nélkül el nem fogadja;
b) távollevők között tett ajánlat esetén annak az időnek az elteltével,
amelyen belül az ajánlattevő - az ajánlatban megjelölt szolgáltatás jellegére és
az ajánlat megtételének módjára tekintettel - a válasz megérkezését rendes
körülmények között várhatta;
c) a másik fél általi visszautasítással.
(2) Megszűnik az ajánlati kötöttség, ha az ajánlattevő ajánlatát a másik fél
elfogadó jognyilatkozatának elküldését megelőzően a másik félhez intézett
jognyilatkozatával visszavonja.
(3) Az írásbeli ajánlat írásban vonható vissza.
(4) A hatályossá vált ajánlat nem vonható vissza, ha az ajánlat tartalmazza,
hogy visszavonhatatlan, vagy az ajánlat az elfogadásra határidőt állapít meg.
6:66. § [Az ajánlat elfogadása]
Az ajánlatot az azzal való egyetértést kifejező jognyilatkozattal lehet
elfogadni.
6:67. § [Új ajánlat, módosított elfogadás]
(1) Az ajánlattól lényeges kérdésben eltérő tartalmú elfogadást új ajánlatnak
kell tekinteni.
(2) Az ajánlattal való egyetértést kifejező jognyilatkozat elfogadásnak
minősül akkor is, ha lényeges kérdésnek nem minősülő, azt nem érintő
kiegészítő vagy eltérő feltételt tartalmaz. A kiegészítő vagy eltérő feltételek
ebben az esetben a szerződés részévé válnak, kivéve, ha
a) az ajánlat az elfogadás lehetőségét kifejezetten az ajánlatban szereplő
feltételekre korlátozta; vagy
b) az ajánlattevő késedelem nélkül tiltakozik a kiegészítő vagy eltérő
feltételekkel szemben.
(3) Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, és azt az egyik fél a
szerződéskötést követően késedelem nélkül lényegesnek nem minősülő
feltételekkel kiegészítve vagy módosítva írásba foglalja, és megküldi a másik
félnek, e feltételek a szerződés tartalmává válnak, ha a másik fél azok ellen
késedelem nélkül nem tiltakozik.
6:68. § [Késedelmes elfogadás]
(1) Késedelmesen megtett elfogadó jognyilatkozat esetén a szerződés nem
jön létre.
(2) Az elfogadó jognyilatkozat késedelmes megtétele ellenére létrejön a
szerződés, ha az ajánlattevő erről késedelem nélkül tájékoztatja az elfogadó
felet.
256. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Az időben elküldött, de az ajánlattevőhöz elkésetten érkezett elfogadó
jognyilatkozat esetén létrejön a szerződés, ha a jognyilatkozatot olyan módon
tették, hogy rendes körülmények szerinti továbbítás esetén kellő időben
megérkezett volna az ajánlattevőhöz, kivéve, ha az ajánlattevő késedelem
nélkül tájékoztatja az elfogadó felet arról, hogy jognyilatkozata késve érkezett,
és ezért azt nem tekinti hatályosnak. A szerződés ebben az esetben akkor jön
létre, amikor az elfogadó jognyilatkozat rendes körülmények szerinti
továbbítás esetén megérkezett volna az ajánlattevőhöz.
6:69. § [A szerződés létrejöttének időpontja és helye]
(1) A szerződés akkor jön létre, amikor az elfogadó jognyilatkozat hatályossá
válik.
(2) Ha az ajánlat megtételére és az elfogadásra ugyanazon a helyen kerül
sor, a szerződéskötés helye a jognyilatkozatok megtételének helye. A
szerződéskötés helye egyebekben az ajánlattevő székhelye, természetes
személy esetén lakóhelye, ennek hiányában szokásos tartózkodási helye.
6:70. § [Írásbeli alakhoz kötött szerződés]
(1) Írásbeli alakhoz kötött szerződés megkötésére ajánlatot és elfogadó
nyilatkozatot írásban lehet tenni.
(2) A szerződést írásba foglaltnak kell tekinteni akkor is, ha nem ugyanaz az
okirat tartalmazza valamennyi fél jognyilatkozatát, hanem a szerződő felek
külön okiratba foglalt jognyilatkozatai együttesen tartalmazzák a felek
kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítását.
(3) A szerződést írásba foglaltnak kell tekinteni akkor is, ha a több
példányban kiállított okiratok közül mindegyik fél a másik félnek szánt
példányt írja alá.
XIII. Fejezet
Szerződéskötési kötelezettség
6:71. § [Szerződéskötési kötelezettség jogszabály alapján]
(1) Ha jogszabály szerződéskötési kötelezettséget ír elő, és a felek a
szerződést nem kötik meg, a bíróság a szerződést létrehozhatja, és annak
tartalmát meghatározhatja.
(2) A jogosult a szükséges adatok közlésével és a szükséges okiratok
megküldésével ajánlattételre felhívhatja azt, akit szerződéskötési
kötelezettség terhel. A kötelezettnek a felhívás hatályossá válásától számított
harminc napon belül kell az ajánlatát megtennie.
(3) Ha az ajánlattételi felhívás nem tartalmazza az ajánlattételhez szükséges
adatokat vagy okiratokat, a kötelezett a felhívás hatályossá válásától számított
tizenöt napon belül köteles kérni azok pótlását. Ebben az esetben az
ajánlattételi határidő a hiányok pótlásától kezdődik.
(4) A szerződés megkötése akkor tagadható meg, ha a kötelezett bizonyítja,
hogy a szerződés teljesítésére nem lenne képes, vagy a szerződéstől való
elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.
6:72. § [Elzárkózás szerződéskötéstől gazdasági erőfölénnyel visszaélve]
257. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Azzal a féllel szemben, aki gazdasági erőfölényével visszaélve indokolatlanul
elzárkózik szerződés létrehozásától vagy fenntartásától, a másik fél
követelheti, hogy a szerződést közöttük a bíróság a törvényen alapuló
szerződéskötési kötelezettség szabályainak alkalmazásával hozza létre.
6:73. § [Előszerződés]
(1) Ha a felek abban állapodnak meg, hogy későbbi időpontban egymással
szerződést kötnek, és megállapítják e szerződés lényeges feltételeit, a bíróság
e feltételek szerint a szerződést bármelyik fél kérelmére létrehozhatja.
(2) Az előszerződést a szerződésre előírt alakban kell megkötni. Az
előszerződésre az annak alapján megkötendő szerződés szabályai megfelelően
irányadóak.
(3) A szerződés megkötését bármelyik fél megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy
a) az előszerződés megkötését követően előállott körülmény következtében
az előszerződés változatlan feltételek melletti teljesítése lényeges jogi érdekét
sértené;
b) a körülmények megváltozásának lehetősége az előszerződés
megkötésének időpontjában nem volt előrelátható;
c) a körülmények megváltozását nem ő idézte elő; és
d) a körülmények változása nem tartozik rendes üzleti kockázata körébe.
XIV. Fejezet
Szerződéskötés versenyeztetési eljárás során
6:74. § [Felhívás ajánlattételre versenyeztetési eljárásban]
(1) Ha a fél olyan ajánlati felhívást tesz, amelyben több személytől kéri
ajánlat benyújtását, azzal, hogy a beérkezett ajánlatok közül a felhívásban
foglaltaknak megfelelő, legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevővel köti
meg a szerződést, a felhívást tevő felet szerződéskötési kötelezettség terheli.
(2) A felhívást tevő fél a felhívásban foglaltaknak megfelelő, legkedvezőbb
ajánlatot benyújtó ajánlattevővel szemben a szerződés megkötését akkor
tagadhatja meg, ha a felhívásban ezt a jogot kikötötte.
(3) A felhívást tevő fél a felhívásban megjelölt határidő lejártáig felhívását
visszavonhatja.
6:75. § [Ajánlati kötöttség versenyeztetési eljárásban]
(1) Az ajánlati kötöttség a felhívásban megjelölt határidő lejártával kezdődik.
Az ajánlattevő ajánlatát e határidő lejártáig módosíthatja vagy visszavonhatja.
(2) Az ajánlattevő a felhívásban meghatározott eredményhirdetési időpontot
követő harminc napig marad kötve ajánlatához.
(3) Ha az ajánlattevő az ajánlattétel során biztosítékot adott, és ajánlatát az
ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja, a letett biztosítékot elveszti;
egyébként a biztosíték a versenyeztetés lezárása után visszajár.
6:76. § [Árra vonatkozó versenyeztetési eljárás]
(1) Ha a versenyeztetési eljárás kizárólag az ellenszolgáltatás mértékére
vonatkozik és az ajánlattevők egymás ajánlatát ismerve tesznek ajánlatot, a
szerződés a nyertes kihirdetésével az elért áron létrejön.
(2) Az ajánlat hatálya megszűnik, ha más ajánlattevő kedvezőbb árat ajánl,
vagy ha a versenyeztetési eljárás nyertes kihirdetése nélkül fejeződik be.
258. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XV. Fejezet
Szerződéskötés általános szerződési feltételekkel
6:77. § [Általános szerződési feltétel]
(1) Általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet
az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél
közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem
tárgyaltak meg.
(2) Az általános szerződési feltételt alkalmazó felet terheli annak bizonyítása,
hogy a szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták.
6:78. § [Az általános szerződési feltétel szerződéses tartalommá válása]
(1) Az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha
alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést
megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta.
(2) Külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési
feltételről, amely lényegesen eltér a jogszabályoktól vagy a szokásos
szerződési gyakorlattól, kivéve, ha megfelel a felek között kialakult
gyakorlatnak. Külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános
szerződési feltételről is, amely eltér a felek között korábban alkalmazott
feltételtől.
(3) A (2) bekezdésben leírt feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha azt a
másik fél a külön tájékoztatást követően kifejezetten elfogadta.
6:79. § [Fogyasztóval szembeni többletkövetelés szerződéses tartalommá
válása]
Az a feltétel, amely a vállalkozást a szerződés szerinti főkötelezettsége
teljesítéséért járó ellenszolgáltatáson felül további pénzbeli követelésre
jogosítja, akkor válik a szerződés részévé, ha azt a fogyasztó - külön
tájékoztatást követően - kifejezetten elfogadta.
6:80. § [Szerződési feltételek ütközése]
Ha az általános szerződési feltétel és a szerződés más feltétele egymástól
eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé.
6:81. § [Általános szerződési feltételek ütközése]
(1) Ha az általános szerződési feltételekre utalással közölt ajánlatot a másik
fél saját általános szerződési feltételeivel fogadja el, és az általános szerződési
feltételek egymással nem ellentétesek, mindkét fél általános szerződési
feltételei a szerződés részévé válnak.
(2) Ha az általános szerződési feltételek nem lényeges kérdésben eltérnek
egymástól, a szerződés létrejön, és az egymással ellent nem mondó általános
szerződési feltételek válnak a szerződés részévé.
(3) Ha az általános szerződési feltételek között a szerződés lényeges
kérdésében van eltérés, a szerződés nem jön létre.
XVI. Fejezet
259. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Az elektronikus úton történő szerződéskötés különös szabályai
6:82. § [Tájékoztatás elektronikus úton történő szerződéskötés esetén]
(1) Elektronikus úton történő szerződéskötés esetén az elektronikus utat
biztosító fél köteles a szerződéskötésre vonatkozó jognyilatkozatának
megtételét megelőzően a másik felet tájékoztatni
a) a szerződéskötés technikai lépéseiről;
b) arról, hogy a megkötendő szerződés írásba foglalt szerződésnek
minősül-e, az elektronikus utat biztosító fél rögzíti-e a szerződést, továbbá,
hogy a szerződés utóbb hozzáférhető lesz-e;
c) azokról az eszközökről, amelyek az adatok elektronikus rögzítése során
felmerülő hibák azonosítását és kijavítását a szerződési jognyilatkozat
megtételét megelőzően biztosítják;
d) a szerződés nyelvéről; és
e) ha ilyen létezik, arról a szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási
kódexről és annak elektronikus hozzáférhetőségéről, amelyet az elektronikus
utat biztosító fél magára nézve kötelezőnek ismer el.
(2) Az elektronikus utat biztosító fél köteles az általános szerződési
feltételeit olyan módon hozzáférhetővé tenni, amely lehetővé teszi a másik fél
számára, hogy tárolja és előhívja azokat.
6:83. § [Az adatbeviteli hibák javítása]
Az elektronikus utat biztosító fél köteles megfelelő eszközökkel biztosítani,
hogy a másik fél az adatok elektronikus rögzítése során felmerülő hibákat
szerződési jognyilatkozatának megtételét megelőzően kijavíthassa. Ha az
elektronikus utat biztosító fél e kötelezettségének nem tesz eleget, a másik fél
szerződési jognyilatkozatát megtámadhatja.
6:84. § [Elektronikus szerződési jognyilatkozat és annak visszaigazolása]
(1) Az elektronikus úton tett szerződési jognyilatkozat akkor válik hatályossá,
amikor az a másik fél számára hozzáférhetővé válik.
(2) Az elektronikus utat biztosító fél köteles a másik fél szerződési
jognyilatkozatának megérkezését elektronikus úton késedelem nélkül
visszaigazolni. A fél mentesül az ajánlati kötöttség alól és a szerződés
teljesítésére nem kötelezhető, ha a visszaigazolás a másik félhez nem érkezik
meg késedelem nélkül.
6:85. § [Az elektronikus szerződéskötési szabályok hatálya és kógenciája]
(1) E fejezet rendelkezéseit - az elektronikus úton tett szerződési
jognyilatkozat hatályossá válására vonatkozó rendelkezés kivételével -
elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű egyéni kommunikációs
eszközzel kötött szerződés esetén nem kell alkalmazni.
(2) Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződéskötés esetén az e fejezet
rendelkezéseitől eltérő megállapodás semmis.
XVII. Fejezet
A szerződés értelmezése
260. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:86. § [A szerződés értelmezése]
(1) Az egyes szerződési feltételeket és nyilatkozatokat a szerződés egészével
összhangban kell értelmezni.
(2) Ha az általános szerződési feltétel tartalma vagy a szerződés más,
egyedileg meg nem tárgyalt feltételének tartalma a jognyilatkozat
értelmezésére vonatkozó rendelkezések és az (1) bekezdésben foglalt szabály
alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel alkalmazójával
szerződő fél számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. Fogyasztó és
vállalkozás közötti szerződés esetén ezt a szabályt kell alkalmazni a szerződés
bármely feltételének értelmezésére.
(3) A (2) bekezdés nem alkalmazható a közérdekű kereset alapján indult
eljárásban.
6:87. § [Teljességi záradék]
(1) Ha az írásbeli szerződés olyan kikötést tartalmaz, amely szerint az a felek
közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza, az írásbeli
szerződésbe nem foglalt korábbi megállapodások hatályukat vesztik.
(2) A felek korábbi jognyilatkozatai a szerződés értelmezésénél figyelembe
vehetők.
VI. CÍM
AZ ÉRVÉNYTELENSÉG
XVIII. Fejezet
Semmisség és megtámadhatóság
6:88. § [Semmisség]
(1) A semmis szerződés megkötésének időpontjától érvénytelen. A
semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség; a szerződés
semmisségét a bíróság hivatalból észleli.
(2) Ha a semmis szerződés más szerződés érvényességi kellékeinek megfelel,
ez utóbbi érvényes, kivéve, ha ez a felek feltehető szándékával ellentétes.
(3) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a szerződés semmisségére az
hivatkozhat és a szerződés semmisségével kapcsolatos peres eljárást az
indíthat, akinek ehhez jogi érdeke fűződik vagy akit erre törvény feljogosít.
(4) Közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében és uzsorás
szerződés esetén az ügyész keresetet indíthat a szerződés semmisségének
megállapítása vagy a semmisség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt.
6:89. § [Megtámadás]
(1) A megtámadható szerződés az eredményes megtámadás következtében
megkötésének időpontjától érvénytelenné válik.
(2) Megtámadásra a sérelmet szenvedett fél és az jogosult, akinek a
megtámadáshoz jogi érdeke fűződik.
261. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A megtámadási jog a szerződés megkötésétől számított egyéves
határidőn belül a másik félhez intézett jognyilatkozattal vagy közvetlenül
bíróság előtti érvényesítéssel gyakorolható. A szerződés megkötésétől
számított egyéves határidőn belül fordulhat bírósághoz a fél, ha a szerződést a
másik félhez intézett jognyilatkozattal támadta meg, és a megtámadás
eredménytelen volt.
(4) A megtámadásra jogosult a szerződésből eredő követeléssel szemben
kifogás útján megtámadási jogát akkor is érvényesítheti, ha a megtámadási
határidő már eltelt.
(5) A megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult a
megtámadási ok ismeretében, a megtámadási határidő megnyílása után a
szerződési akaratát megerősíti, vagy a megtámadás jogáról lemond.
1. A szerződési akarat hibája
6:90. § [Tévedés]
(1) Aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében
tévedésben volt, a szerződési jognyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a
másik fél okozta vagy felismerhette. Lényeges körülményre vonatkozik a
tévedés akkor, ha annak ismeretében a fél nem vagy más tartalommal kötötte
volna meg a szerződést.
(2) Ha a felek a szerződéskötéskor lényeges kérdésben ugyanabban a téves
feltevésben voltak, a szerződést bármelyikük megtámadhatja.
(3) Nem támadhatja meg a szerződést az, aki a tévedését felismerhette vagy
a tévedés kockázatát vállalta.
6:91. § [Megtévesztés és jogellenes fenyegetés]
(1) Akit a másik fél szándékos magatartásával tévedésbe ejt vagy tévedésben
tart, a megtévesztés hatására tett szerződési jognyilatkozatát megtámadhatja.
(2) Akit a másik fél jogellenes fenyegetéssel vett a szerződés
megkötésére, a szerződési jognyilatkozatát megtámadhatja.
(3) Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt szabályokat kell alkalmazni akkor is,
ha a megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés harmadik személy részéről
történt, és erről a másik fél tudott vagy tudnia kellett.
6:92. § [Titkos fenntartás, színlelt szerződés]
(1) A fél titkos fenntartása vagy rejtett indoka a szerződés érvényességét
nem érinti.
(2) A színlelt szerződés semmis; ha az más szerződést leplez, a felek jogait és
kötelezettségeit a leplezett szerződés alapján kell megítélni.
6:93. § [Akarathiba ingyenes szerződés esetén]
Ingyenes szerződés esetén tévedés, téves feltevés vagy harmadik személy
részéről történő jogellenes fenyegetés vagy megtévesztés címén a szerződést
akkor is meg lehet támadni, ha e körülményeket a másik fél nem ismerhette
fel.
2. A szerződési jognyilatkozat hibája
6:94. § [A szerződés alaki hibájának orvoslása]
262. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Az alakiság megsértése miatt semmis szerződés a teljesítés elfogadásával
a teljesített rész erejéig érvényessé válik. Ha jogszabály közokiratba vagy
teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalást ír elő, vagy a szerződés ingatlan
tulajdonjogának átruházására irányul, a teljesítés a kötelező alakiság
mellőzése miatti érvénytelenséget nem orvosolja.
(2) A szerződésnek a kötelező alakiság mellőzésével történt módosítása,
megszüntetése vagy felbontása is érvényes, ha az annak megfelelő tényleges
állapot a felek egyező akaratából létrejött. Ha jogszabály közokiratba vagy
teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalást ír elő, vagy a szerződés ingatlan
tulajdonjogának átruházására irányul, a szerződésnek a kötelező alakiság
mellőzésével történt módosítása, megszüntetése vagy felbontása abban az
esetben is semmis, ha az annak megfelelő tényleges állapot a felek egyező
akaratából létrejött.
3. A célzott joghatás hibája
6:95. § [Tilos szerződés]
Semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály
megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt
fűz. Más jogkövetkezmény mellett is semmis a szerződés akkor, ha a
jogszabály ezt külön kimondja, vagy ha a jogszabály célja a szerződéssel elérni
kívánt joghatás megtiltása.
6:96. § [Jóerkölcsbe ütköző szerződés]
Semmis az a szerződés, amely nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.
6:97. § [Uzsorás szerződés]
Ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének
kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, a szerződés semmis.
6:98. § [Feltűnő értékaránytalanság]
(1) Ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értéke között anélkül, hogy az
egyik felet az ingyenes juttatás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének
időpontjában feltűnően nagy az aránytalanság, a sérelmet szenvedett fél a
szerződést megtámadhatja. Nem támadhatja meg a szerződést az, aki a
feltűnő értékaránytalanságot felismerhette vagy annak kockázatát vállalta.
(2) A felek az (1) bekezdésben megállapított megtámadási jogot - fogyasztó
és vállalkozás közötti szerződés kivételével - a szerződésben kizárhatják.
6:99. §
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 19. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től.Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
[Fiduciárius hitelbiztosítékok semmissége]
Semmis az a kikötés, amelyben fogyasztó követelés biztosítása céljából
tulajdonjog, más jog vagy követelés átruházására vagy vételi jog alapítására
vállal kötelezettséget.
6:100. § [Fogyasztói jogot csorbító feltétel]
Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely e
törvénynek a fogyasztó jogait megállapító rendelkezéseitől a fogyasztó
hátrányára eltér.
263. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:101. § [Fogyasztó joglemondó nyilatkozata]
Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis a fogyasztónak a
jogszabályban megállapított jogáról lemondó jognyilatkozata.
6:102. § [Tisztességtelen általános szerződési feltétel]
(1) Tisztességtelen az az általános szerződési feltétel, amely a szerződésből
eredő jogokat és kötelezettségeket a jóhiszeműség és tisztesség
követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési
feltétel alkalmazójával szerződő fél hátrányára állapítja meg.
(2) Az általános szerződési feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor
vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a
szerződés megkötésére vezetett, a kikötött szolgáltatás rendeltetését, továbbá
az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel
való kapcsolatát.
(3) A tisztességtelen általános szerződési feltételekre vonatkozó
rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást megállapító vagy a
szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési
feltételekre, ha azok világosak és érthetőek.
(4) Nem minősül tisztességtelennek az általános szerződési feltétel, ha azt
jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák
meg.
(5) Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé vált
tisztességtelen szerződési feltételt a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja.
6:103. § [Tisztességtelen szerződési feltétel fogyasztói szerződésben]
(1) Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a tisztességtelen általános
szerződési feltételre vonatkozó rendelkezéseket - az e §-ban foglalt
eltérésekkel - alkalmazni kell a vállalkozás által előre meghatározott és
egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételre is. A vállalkozást terheli
annak bizonyítása, hogy a szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták.
(2) Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben az általános szerződési
feltétel és a vállalkozás által előre meghatározott és egyedileg meg nem
tárgyalt szerződési feltétel tisztességtelen voltát önmagában az is
megalapozza, ha a feltétel nem egyértelmű.
(3) A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés részévé váló tisztességtelen
szerződési feltétel semmis. A semmisségre a fogyasztó érdekében lehet
hivatkozni.
6:104. § [Egyes tisztességtelen kikötések fogyasztói szerződésben]
(1) Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben tisztességtelennek minősül
különösen az a kikötés, amely
a) a szerződés bármely feltételének értelmezésére a vállalkozást egyoldalúan
jogosítja;
b) kizárólagosan a vállalkozást jogosítja fel annak megállapítására, hogy
teljesítése szerződésszerű-e;
c) a fogyasztót teljesítésre kötelezi abban az esetben is, ha a vállalkozás nem
teljesíti a szerződést;
d) lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződéstől bármikor elálljon, vagy
azt felmondja, ha a fogyasztó ugyanerre nem jogosult;
264. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
e) kizárja, hogy a fogyasztó a szerződés megszűnésekor visszakövetelje a
már teljesített, ellenszolgáltatás nélküli szolgáltatását, ide nem értve azt az
esetet, amikor a szerződés megszűnésére szerződésszegés következtében
kerül sor;
f) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó lehetőségét arra, hogy szerződéses
kötelezettségeit beszámítással szüntesse meg;
g) lehetővé teszi, hogy a vállalkozás tartozását más személy a fogyasztó
hozzájárulása nélkül átvállalja;
h) kizárja vagy korlátozza a vállalkozásnak az általa igénybe vett
közreműködőért való felelősségét;
i) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó peres vagy más jogi úton történő
igényérvényesítési lehetőségeit, különösen, ha - anélkül, hogy azt jogszabály
előírná - kizárólag választottbírósági útra kényszeríti a fogyasztót,
jogellenesen leszűkíti bizonyítási lehetőségeit vagy olyan bizonyítási terhet
rá, amelyet az irányadó jogi rendelkezések szerint a másik félnek kell viselnie;
j) a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg.
(2) Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben az ellenkező bizonyításáig
tisztességtelennek kell tekinteni különösen azt a kikötést, amely
a) a fogyasztó meghatározott magatartását szerződési nyilatkozata
megtételének vagy elmulasztásának minősíti, ha a magatartás tanúsítására
nyitva álló határidő indokolatlanul rövid;
b) a fogyasztó nyilatkozatának megtételére indokolatlan alaki
követelményeket támaszt;
c) meghosszabbítja a határozott időre kötött szerződést, ha a fogyasztó
másként nem nyilatkozik, feltéve, hogy a nyilatkozat megtételére nyitva álló
határidő indokolatlanul rövid;
d) lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződést egyoldalúan, a
szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa, különösen, hogy a
szerződésben megállapított pénzbeli ellenszolgáltatás mértékét megemelje,
vagy lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződést egyoldalúan, a
szerződésben meghatározott alapos okkal módosítsa, ha ilyen esetben a
fogyasztó nem jogosult a szerződéstől elállni vagy azt felmondani;
e) lehetővé teszi, hogy a vállalkozás egyoldalúan, alapos ok nélkül a
szerződésben meghatározott tulajdonságú szolgáltatástól eltérően teljesítsen;
f) a vállalkozás teljesítését olyan feltételtől teszi függővé, amelynek
bekövetkezte kizárólag a vállalkozás akaratán múlik, kivéve, ha a fogyasztó
jogosult a szerződéstől elállni, vagy azt felmondani;
g) a vállalkozásnak pénztartozás teljesítésére negyvenöt napnál hosszabb
határidőt biztosít vagy egyébként nem megfelelően meghatározott határidőt ír
elő szolgáltatása teljesítésére, valamint a fogyasztó szerződési
nyilatkozatainak elfogadására;
h) kizárja vagy korlátozza a fogyasztó jogszabályon alapuló jogait a
vállalkozás szerződésszegése esetén;
i) kizárja, hogy a fogyasztónak visszajárjon a szerződés szerint általa
kifizetett összeg, ha a fogyasztó nem teljesít, vagy nem szerződésszerűen
teljesít, ha hasonló kikötés a vállalkozást nem terheli;
j) a fogyasztót túlzott mértékű pénzösszeg fizetésére kötelezi, ha a fogyasztó
nem teljesít vagy nem szerződésszerűen teljesít.
6:105. § [Tisztességtelen általános szerződési feltétellel kapcsolatos
közérdekű kereset]
265. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés részévé váló tisztességtelen
általános szerződési feltétel érvénytelenségének megállapítása iránt
közérdekű keresetet indíthat
a) az ügyész;
b) a miniszter, az autonóm államigazgatási szerv, a kormányhivatal, a
központi hivatal vezetője;
c) a fővárosi és megyei kormányhivatal vezetője;
d) a gazdasági és szakmai kamara vagy érdekképviseleti szervezet; és
e) az általa védett fogyasztói érdekek körében a fogyasztói érdekek
képviseletét ellátó egyesület, és az Európai Gazdasági Térség bármely
tagállamának joga alapján a fogyasztói érdekek védelmére létrejött szervezet.
(2) Közérdekű kereset alapján a bíróság a tisztességtelen általános
szerződési feltétel érvénytelenségét az annak alkalmazójával szerződő
valamennyi félre kiterjedő hatállyal állapítja meg, és elrendeli, hogy a
szerződési feltétel alkalmazója a saját költségére gondoskodjék a szerződési
feltétel tisztességtelenségének megállapítására vonatkozó közlemény
közzétételéről. A közlemény szövegéről és a közzététel módjáról a bíróság
dönt. A közleménynek tartalmaznia kell az érintett szerződési feltétel pontos
meghatározását, tisztességtelenségének megállapítását, valamint az e jellegét
alátámasztó érveket. Az érvénytelenség megállapítása nem érinti azokat a
szerződéseket, amelyeket a megtámadásig már teljesítettek.
(3) Közérdekű keresetben kérhető az olyan általános szerződési feltétel
tisztességtelenségének megállapítása is, amelyet fogyasztókkal történő
szerződéskötések céljából határoztak meg és tettek nyilvánosan
megismerhetővé, akkor is, ha az érintett feltétel még nem került alkalmazásra.
Ha a bíróság megállapítja a sérelmes általános szerződési feltétel
tisztességtelenségét, ítéletében eltiltja a nyilvánosságra hozót a feltétel
alkalmazásától.
(4) A (3) bekezdés szerinti per az ellen is megindítható, aki a fogyasztókkal
történő szerződéskötés céljából meghatározott és megismerhetővé tett
tisztességtelen általános szerződési feltétel alkalmazását nyilvánosan ajánlja.
Ha a bíróság megállapítja a sérelmes általános szerződési feltétel
tisztességtelenségét, ítéletében eltiltja az általános szerződési feltétel
alkalmazását nyilvánosan ajánlót az alkalmazásra ajánlástól.
(5) A (2) bekezdés közzétételre vonatkozó szabályait megfelelően alkalmazni
kell abban az esetben is, ha a bíróság szerződésben még nem alkalmazott
általános szerződési feltétel tisztességtelenségét állapítja meg. A közzétételről
az érintett általános szerződési feltétel nyilvánosságra hozójának, illetve
alkalmazásra ajánlójának kell saját költségére gondoskodnia.
6:106. §
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (1) szerinti szöveggel lép hatályba.
[Vállalkozások közötti szerződéssel, valamint szerződő hatóság
szerződő hatóságnak nem minősülő vállalkozással kötött szerződésével
kapcsolatos közérdekű kereset]
(1)
2
2 Megállapította: 2017. évi CXXX. törvény 109. §. Hatályos: 2018. I. 1-től.
Vállalkozások közötti szerződés részévé általános szerződési feltételként
váló, a pénztartozás teljesítésének idejét, a késedelmi kamat mértékét,
esedékességét a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével
egyoldalúan és indokolatlanul a jogosult hátrányára megállapító kikötést -
mint tisztességtelen kikötést - a vállalkozások érdekeinek képviseletét ellátó
szervezet is megtámadhatja a polgári perrendtartásról szóló törvény
közérdekből indított perre vonatkozó rendelkezései alapján.
266. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A szerződő hatóság és a szerződő hatóságnak nem minősülő vállalkozás
közötti szerződés részévé általános szerződési feltételként váló, a pénztartozás
teljesítésének idejét
a) hatvan napnál hosszabb határidőben meghatározó szerződési kikötés
hatvan napot meghaladó része semmisségének megállapítását; vagy
b) az e törvényben a szerződő hatóságra vonatkozóan meghatározottaktól
eltérően, a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével
egyoldalúan és indokolatlanul a szerződő hatóságnak nem minősülő
vállalkozás hátrányára meghatározó, hatvan napot meg nem haladó határidőre
vonatkozó kikötés - mint tisztességtelen kikötés - megtámadásával a kikötés
érvénytelenségének megállapítását
a vállalkozások érdekeinek képviseletét ellátó szervezet is kérheti.
(3) Az (1) és a (2) bekezdés szerinti kérelem alapossága esetén a bíróság a
kikötés semmisségét, illetve érvénytelenségét a kikötés alkalmazójával
szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal megállapítja. A semmisség,
illetve az érvénytelenség megállapítása nem érinti azokat a szerződéseket,
amelyeket már teljesítettek.
(4) A vállalkozások érdekeinek képviseletét ellátó szervezet kérheti az (1) és
a (2) bekezdés szerinti olyan általános szerződési feltétel
tisztességtelenségének, illetve semmisségének megállapítását, amelyet
szerződéskötések céljából határoztak meg és tettek nyilvánosan
megismerhetővé, abban az esetben is, ha az érintett feltétel még nem került
alkalmazásra. A bíróság a sérelmes általános szerződési feltétel
tisztességtelenségének, illetve semmisségének megállapítása esetén eltiltja a
nyilvánosságra hozót a feltétel alkalmazásától.
(5) Az (1)-(2) és a (4) bekezdés szerinti eljárásban a bíróság az igény
érvényesítőjének kérelmére elrendeli, hogy a szerződési feltétel alkalmazója,
nyilvánosságra hozója, illetve alkalmazásra ajánlója saját költségére
gondoskodjék a szerződési feltétel tisztességtelenségének, illetve
semmisségének megállapítására vonatkozó közlemény közzétételéről. A
közlemény szövegéről és a közzététel módjáról a bíróság határoz. A
közleménynek tartalmaznia kell az érintett szerződési feltétel pontos
meghatározását, tisztességtelenségének, illetve semmisségének
megállapítását, valamint az e jellegét alátámasztó érveket.
(6) A vállalkozások érdekeinek képviseletét ellátó szervezet kérheti az olyan
általános szerződési feltétel semmisségének megállapítását, amely
a) vállalkozások közötti szerződésben kizárja a késedelmi kamatfizetési,
illetve kizárja vagy korlátozza a követelés behajtásával kapcsolatos költségek
megfizetésére vonatkozó kötelezettséget;
b) a szerződő hatóság és a szerződő hatóságnak nem minősülő vállalkozás
közötti szerződésben a késedelmi kamat esedékességét a pénztartozás
teljesítésének idejére az e törvény által meghatározott fizetési határidőt
követő naptól eltérően határozza meg, illetve kizárja vagy korlátozza a
késedelmi kamatfizetési, illetve a követelés behajtásával kapcsolatos költségek
megfizetésére vonatkozó kötelezettséget.
6:107. § [Lehetetlen szolgáltatás. Érthetetlen, ellentmondó kikötés]
(1) A lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés semmis. A szolgáltatás
nem lehetetlen azért, mert a kötelezett a szerződés megkötésekor nem
rendelkezik a szolgáltatás tárgyával.
(2) Az érthetetlen kikötés vagy az egymásnak ellentmondó kikötések
semmisek.
267. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XIX. Fejezet
Az érvénytelenség jogkövetkezményei
6:108. § [Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása]
(1) Érvénytelen szerződésre jogosultságot alapítani és a szerződés
teljesítését követelni nem lehet. Az érvénytelenség további
jogkövetkezményeit a bíróság a fél erre irányuló kérelme alapján - az elévülés
és az elbirtoklás határai között - alkalmazza.
(2) A fél a szerződés érvénytelenségének megállapítását a bíróságtól anélkül
is kérheti, hogy az érvénytelenség következményeinek alkalmazását kérné.
(3) A bíróság az érvénytelenség jogkövetkezményeiről a fél kérelmétől eltérő
módon is rendelkezhet; nem alkalmazhat azonban olyan megoldást, amely
ellen mindegyik fél tiltakozik.
6:109. § [A kárveszély átszállása]
Az érvénytelen szerződés alapján nyújtott szolgáltatással a kárveszély a
másik félre száll át.
6:110. § [Bírósági érvényessé nyilvánítás visszamenő hatállyal]
(1) Az érvénytelen szerződést a bíróság a szerződés megkötésének
időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilváníthatja, ha
a) az érvénytelenség miatti érdeksérelem a szerződés megfelelő
módosításával kiküszöbölhető; vagy
b) az érvénytelenség oka utóbb megszűnt.
(2) Az érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánítása esetén a szerződő felek
úgy kötelesek egymásnak teljesíteni, és az érvényessé nyilvánítást követő
szerződésszegésért úgy felelnek, mintha a szerződés megkötésétől fogva
érvényes lett volna.
6:111. § [A szerződés érvényessé válása a felek akaratából]
(1) A szerződés a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé
válik, ha az érvénytelenségi okot a felek utólag kiküszöbölik, vagy annak más
okból való megszűnése esetén a szerződési akaratukat megerősítik.
(2) Az érvénytelen szerződés érvényessé válása esetén a szerződő felek úgy
kötelesek egymásnak teljesíteni és az érvényessé válást követő
szerződésszegésért úgy felelnek, mintha a szerződés megkötésétől fogva
érvényes lett volna.
(3) Ha a felek az érvénytelenségi okot utólag kiküszöbölik, és abban
állapodnak meg, hogy a szerződés a jövőre nézve válik érvényessé, az addigi
teljesítéseket az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazásával kell
rendezni.
6:112. § [Eredeti állapot helyreállítása]
(1) Érvénytelen szerződés esetén bármelyik fél kérheti a nyújtott szolgáltatás
természetbeni visszatérítését, ha maga is természetben visszatéríti a számára
nyújtott szolgáltatást. A visszatérítési kötelezettség az elévülési vagy az
elbirtoklási idő elteltétől függetlenül terheli az eredeti állapot helyreállítását
kérő felet.
268. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az eredeti állapot helyreállítása során gondoskodni kell a szolgáltatások
eredeti értékegyensúlyának fenntartásáról.
6:113. § [Az alaptalan gazdagodás pénzbeni megtérítése]
(1) Ha a szerződés nem nyilvánítható érvényessé, és a szerződéskötés előtt
fennállt helyzetet természetben nem lehet visszaállítani, a bíróság elrendeli az
ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének pénzbeni
megtérítését. Ezt a jogkövetkezményt alkalmazhatja a bíróság abban az
esetben is, ha az eredeti állapot helyreállítása valamelyik fél lényeges jogi
érdekét sérti.
(2) A fél nem köteles az ellenszolgáltatás nélküli szolgáltatás ellenértékének
pénzbeni megtérítésére, ha bizonyítja, hogy a neki teljesített szolgáltatást
visszatéríteni olyan okból nem tudja, amelyért a másik fél felelős. Ha a fél a
szolgáltatás ellenértékét megfizette, kérheti annak visszatérítését akkor is, ha
ő maga a számára teljesített szolgáltatást visszatéríteni nem tudja, és
bizonyítja, hogy ennek oka olyan körülményre vezethető vissza, amelyért a
másik fél felelős.
(3) Uzsorás szerződés esetén a bíróság egészben vagy részben elengedheti a
visszatérítést, ha az a sérelmet szenvedő felet részletfizetés engedélyezése
esetén is súlyos helyzetbe hozná; a sérelmet okozó fél a kapott szolgáltatásból
az aránytalan előnynek megfelelő részt a sérelmet szenvedő félnek köteles
visszatéríteni.
6:114. § [Részleges érvénytelenség]
(1) Ha az érvénytelenségi ok a szerződés meghatározott részét érinti, az
érvénytelenség jogkövetkezményeit a szerződésnek erre a részére kell
alkalmazni. A szerződés részbeni érvénytelensége esetén az egész szerződés
akkor dől meg, ha feltehető, hogy a felek azt az érvénytelen rész nélkül nem
kötötték volna meg.
(2) Fogyasztói szerződés részbeni érvénytelenség esetén csak akkor dől meg,
ha a szerződés az érvénytelen rész nélkül nem teljesíthető.
6:115. § [Járulékos igények érvénytelen szerződés esetén]
(1) A felek az eredeti állapot helyreállításával nem orvosolt hasznok és
kamatok kiegyenlítésére a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint kötelesek.
Az a fél, aki a maga szolgáltatását nem teljesítette, vagy ingyenesen jutott a
szolgáltatáshoz, a hasznokat vagy a kamatokat a jogalap nélküli gazdagodás
szabályai szerint köteles a másik félnek megtéríteni.
(2) Az érvénytelen szerződés megkötésével a másik félnek okozott károkat a
szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint
kell megtéríteni. Ha a szerződés érvénytelenségét okozó fél magatartását
kimenti, a másik félnek a szerződéskötésből eredő kárát köteles megtéríteni.
(3) Az érvénytelen szerződés fennálltában jóhiszeműen bízó harmadik
személy a szerződés megkötéséből eredő kárának megtérítését követelheti
attól a szerződő féltől, akinek a magatartása az érvénytelenséget okozta. A
kártérítési kötelezettség a szerződő feleket egyenlő arányban terheli, ha az
érvénytelenséget együtt okozták.
(4) Az a szerződő fél, aki a jóhiszemű harmadik személlyel szemben
felróhatóan járt el, teljes kártérítéssel tartozik, függetlenül attól, hogy kinek a
magatartása okozta az érvénytelenséget.
269. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
VII. CÍM
A SZERZŐDÉS HATÁLYA. HATÁLYTALANSÁG
6:116. § [Feltétel és időhatározás]
(1) Ha a felek a szerződés hatályának beálltát bizonytalan jövőbeli
eseménytől tették függővé, a szerződés hatálya a feltétel bekövetkeztével áll
be.
(2) Ha a felek a szerződés hatályának megszűntét bizonytalan jövőbeli
eseménytől tették függővé, a feltétel bekövetkeztével a szerződés hatályát
veszti.
(3) A feltételre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell arra az
esetre is, ha a felek a szerződés hatályának beálltát vagy megszűntét valamely
időponthoz kötötték.
6:117. § [Függőben lévő feltétel]
(1) Amíg a feltétel bekövetkezése függőben van, egyik fél sem tehet semmit,
ami a másik fél jogát a feltétel bekövetkezése vagy meghiúsulása esetére
csorbítja vagy meghiúsítja. Ez a szabály harmadik személy jóhiszeműen és
ellenérték fejében szerzett jogát nem érinti.
(2) A feltétel bekövetkezésére vagy meghiúsulására nem alapíthat jogot az,
aki azt felróhatóan maga idézte elő.
6:118. § [Beleegyezéstől vagy jóváhagyástól függő szerződés]
(1) Ha a szerződés hatályosságához jogszabály harmadik személy
beleegyezését vagy hatóság jóváhagyását teszi szükségessé, a beleegyezéssel
vagy a jóváhagyással a szerződés megkötésének időpontjára visszamenőleg
válik hatályossá.
(2) A beleegyezésről vagy jóváhagyásról történő nyilatkozattételig, valamint
a nyilatkozattételre megszabott határidő leteltéig a felek jogait és
kötelezettségeit a függőben lévő feltétel szabályai szerint kell megítélni.
(3) A szerződés nem válik hatályossá, ha a harmadik személy a beleegyezést
vagy a hatóság a jóváhagyást nem adja meg vagy ha arról a bármelyik fél által
a másik féllel közölt megfelelő határidőn belül nem nyilatkozik.
6:119. § [A hatálytalan szerződés joghatása]
(1) Ha a szerződés hatálya nem állt be, vagy a szerződés hatályát vesztette -
ideértve azt az esetet is, ha a szerződéshez a harmadik személy beleegyezése
vagy a hatóság jóváhagyása hiányzik, vagy azt megtagadták - a szerződés
teljesítése nem követelhető.
(2) A hatálytalan szerződés alapján történt teljesítésekre az érvénytelen
szerződés jogkövetkezményeit kell megfelelően alkalmazni.
6:120. § [Fedezetelvonó szerződés]
(1) Az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját
részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan,
ha a szerző fél rosszhiszemű volt, vagy rá nézve a szerződésből ingyenes előny
származott.
270. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha valaki a fedezetelvonó szerződést hozzátartozójával vagy olyan jogi
személlyel köti, amelyben többségi befolyással rendelkezik, továbbá ha jogi
személy a tagjával vagy vezető tisztségviselőjével, vagy annak
hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget és az
ingyenességet vélelmezni kell. Ugyancsak vélelmezni kell a rosszhiszeműséget
és az ingyenességet azonos természetes vagy jogi személy befolyása alatt
működő jogi személyek egymás közötti szerződéskötése esetén, akkor is, ha
közvetlen vagy közvetett többségi befolyás nem áll fenn.
(3) A harmadik személy kérelmére a szerző fél a megszerzett vagyontárgyból
való kielégítést és a vagyontárgyra vezetett végrehajtást tűrni köteles.
(4) Ha a szerző fél a fedezetelvonó szerződéssel megszerzett vagyontárgyat
rosszhiszeműen átruházta vagy attól rosszhiszeműen elesett, a harmadik
személlyel szemben a megszerzett vagyontárgy értékéig helytállni köteles.
(5) A fedezetelvonó szerződés szabályait kell alkalmazni akkor is, ha az előny
nem a szerződési jognyilatkozatot tevő személynél jelentkezik.
VIII. CÍM
BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSBAN NEM ÉRVÉNYESÍTHETŐ KÖVETELÉS
6:121. § [Bírósági eljárásban nem érvényesíthető követelés]
(1) Bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni
a) a játékból vagy fogadásból eredő követelést, kivéve, ha a játékot vagy
fogadást hatósági engedély alapján bonyolítják le;
b) a kifejezetten játék vagy fogadás céljára ígért vagy adott kölcsönből eredő
követelést;
c) azokat a követeléseket, amelyek bírósági úton való érvényesítését törvény
kifejezetten kizárja;
d) az a)-c) pontokban meghatározott követeléseket biztosító vagy megerősítő
szerződésből vagy kikötésből eredő követelést.
(2) Azt a tényt, hogy a követelés az (1) bekezdésben felsorolt okból bírósági
eljárásban nem érvényesíthető, hivatalból kell figyelembe venni.
(3) A bírósági eljárásban nem érvényesíthető követelés önkéntes teljesítését
nem lehet visszakövetelni.
IX. CÍM
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE
XX. Fejezet
Általános rendelkezések
6:122. § [A kárveszély átszállása]
A teljesítéssel a kárveszély - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a másik
félre száll át.
271. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:123. § [A szolgáltatás minősége]
(1) A szolgáltatásnak a teljesítés időpontjában alkalmasnak kell lennie a
rendeltetése szerinti célra, így
a) alkalmasnak kell lennie a jogosult által meghatározott célra, ha azt a
jogosult a szerződéskötés előtt a kötelezett tudomására hozta;
b) alkalmasnak kell lennie azokra a célokra, amelyekre más, azonos
rendeltetésű szolgáltatásokat rendszerint használnak;
c) rendelkeznie kell azzal a minőséggel, és nyújtania kell azt a teljesítményt,
amely azonos rendeltetésű szolgáltatásoknál szokásos, és amelyet a jogosult
elvárhat, figyelembe véve a kötelezettnek vagy - ha nem a kötelezett állítja elő
a szolgáltatás tárgyát - a szolgáltatás előállítójának és ezek képviselőjének a
szolgáltatás konkrét tulajdonságaira vonatkozó nyilvános kijelentését;
d) rendelkeznie kell a kötelezett által adott leírásban szereplő vagy az általa
a jogosultnak mintaként bemutatott szolgáltatásra jellemző tulajdonságokkal;
és
e) meg kell felelnie a jogszabályban meghatározott minőségi
követelményeknek.
(2) A szolgáltatásnak nem kell megfelelnie a (2) bekezdés c) pontjában
említett nyilvános kijelentésnek, ha a kötelezett bizonyítja, hogy
a) a nyilvános kijelentést nem ismerte, és azt nem is kellett ismernie;
b) a nyilvános kijelentést a szerződéskötés időpontjáig már megfelelő módon
helyesbítették; vagy
c) a nyilvános kijelentés a jogosult szerződéskötési elhatározását nem
befolyásolhatta.
(3) Az (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásában a szolgáltatás előállítójának
minősül a gyártó, a szolgáltatás importálója és forgalmazója, valamint az a
személy is, aki a dolgon nevét, védjegyét vagy egyéb megkülönböztető jelzését
feltünteti.
(4) A szolgáltatásnak a rendeltetés szerinti célra való alkalmassága
szempontjából a minőségi előírásokat is figyelembe kell venni.
(5) Ha a felek a szerződés fajta és mennyiség szerint megjelölt tárgyának
minőségét nem határozták meg, a kötelezettnek a forgalomban szokásos
minőségben kell teljesítenie.
6:124. § [Dokumentáció átadása]
A kötelezett köteles a jogosultnak átadni a szolgáltatásról szóló tájékoztató
leírásokat és egyéb dokumentumokat.
6:125. § [Többletszolgáltatás]
Ha a kötelezett a szerződésben előírtnál nagyobb mennyiség szolgáltatását
ajánlja fel, a többletszolgáltatást a jogosult visszautasíthatja. Ha a jogosult a
többletszolgáltatást elfogadja, a többletteljesítéssel arányosan növelt
ellenszolgáltatást köteles teljesíteni a szerződésben kikötött ellenérték
teljesítésére vonatkozó szabályoknak megfelelő időben és módon.
6:126. § [Akadályközlési kötelezettség]
(1) A felek kötelesek egymást értesíteni, ha a szerződésben vállalt valamely
kötelezettség teljesítése előre láthatóan akadályba ütközik, kivéve, ha az
akadályt a másik félnek közlés nélkül is ismernie kellett.
(2) Az akadályközlési kötelezettség elmulasztásával okozott kárért a
mulasztó fél a szerződésszegésért való felelősség szabályai szerint felelős.
272. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:127. § [A szolgáltatás megvizsgálásának kötelezettsége]
(1) A jogosult késedelem nélkül köteles meggyőződni arról, hogy a
szolgáltatás minősége és mennyisége megfelelő-e.
(2) A dolog átvétele során nem kell vizsgálni azokat a tulajdonságokat,
amelyeknek a minőségét tanúsítják, vagy amelyekre jótállás vonatkozik.
(3) A szolgáltatás minőségének és mennyiségének megvizsgálásával járó
költségek a jogosultat terhelik.
6:128. § [Egyidejű teljesítés]
A teljesítési idő beálltával bármelyik fél követelheti a másik fél esedékessé
vált szolgáltatásának teljesítését, ha saját szolgáltatása egyidejű teljesítését
felajánlja.
6:129. § [Közreműködő igénybevétele]
(1) A felek kötelezettségük teljesítéséhez vagy joguk gyakorlásához más
személy közreműködését vehetik igénybe.
(2) Ha a kötelezett a szolgáltatás jellege, jogszabály rendelkezése vagy a
felek megállapodása szerint személyesen köteles eljárni, más személy
közreműködését akkor veheti igénybe, ha a jogosultnak károsodástól való
megóvása érdekében szükséges.
6:130. §
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (2) szerinti szöveggel lép hatályba.
[Pénztartozás teljesítésének ideje]
(1) Ha a felek a szerződésben a pénztartozás teljesítésének idejét nem
határozták meg, a pénztartozást a jogosult fizetési felszólításának vagy
számlájának kézhezvételétől számított harminc napon belül kell teljesíteni. Ha
a pénztartozás fizetésére kötelezett szerződő hatóság, a szerződő hatóságnak
nem minősülő vállalkozással kötött szerződése esetén pénztartozását a
jogosult fizetési felszólításának vagy számlájának kézhezvételétől számított
harminc napon belül köteles teljesíteni, ebben az esetben a számla
kézhezvételének napja nem képezheti a felek között érvényes megállapodás
tárgyát.
(2) A jogosult teljesítésétől számított harminc napon belül kell teljesíteni a
pénztartozást, ha
a) a jogosult fizetési felszólításának vagy számlájának kézhezvétele a
jogosult teljesítését (vállalkozási szerződés esetén az átadás-átvételi eljárás
befejezését) megelőzte;
b) nem állapítható meg egyértelműen a jogosult fizetési felszólítása vagy
számlája kézhezvételének időpontja; vagy
c) a kötelezettnek fizetési felszólítás vagy számla bevárása nélkül teljesítenie
kell fizetési kötelezettségét.
273. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Vállalkozások közötti szerződés esetén az e § rendelkezéseitől a
jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és
indokolatlanul a jogosult hátrányára eltérő szerződési feltételt - mint
tisztességtelen kikötést - a jogosult megtámadhatja. Pénztartozás fizetésére
kötelezett szerződő hatóságnak szerződő hatóságnak nem minősülő
vállalkozással kötött szerződése esetén a pénztartozás teljesítésére kikötött
idő az (1)-(2) bekezdésben meghatározott határidőket csak akkor haladhatja
meg, ha a szerződésben a felek a pénztartozás halasztott teljesítésében
állapodtak meg, feltéve hogy a szerződés jellege miatt ez tényszerűen
indokolt; a pénztartozás teljesítésére kikötött idő ebben az esetben sem
haladhatja meg a hatvan napot. Pénztartozás fizetésére kötelezett szerződő
hatóságnak szerződő hatóságnak nem minősülő vállalkozással kötött
szerződése esetén a pénztartozás teljesítésére kikötött idő a hatvan napot
meghaladó részében semmis.
(4) Vállalkozások közötti szerződés esetén az ellenkező bizonyításáig
tisztességtelen kikötésnek kell tekinteni a jóhiszeműség és tisztesség
követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a jogosult
hátrányára eltérő olyan szerződési feltételt, amely a pénztartozás teljesítésére
az (1) és (2) bekezdésben foglaltaktól eltérő, hatvan napnál hosszabb határidőt
határoz meg. Pénztartozás fizetésére kötelezett szerződő hatóságnak szerződő
hatóságnak nem minősülő vállalkozással kötött szerződése esetén a
pénztartozás teljesítésére az (1)-(2) bekezdés rendelkezéseitől eltérően, a
jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és
indokolatlanul a jogosult hátrányára kikötött olyan határidőt, amely a hatvan
napot nem haladja meg - mint tisztességtelen kikötést -, a jogosult
megtámadhatja.
6:131. § [Pénztartozás idő előtti teljesítése fogyasztói szerződés esetén]
Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis a pénztartozás idő
előtti teljesítését kizáró és az olyan kikötés, amely a fogyasztóra az idő előtti
teljesítésből közvetlenül fakadó költségeken kívüli terhet ró.
6:132. § [A kikötött kamat mérséklése]
A túlzott mértékű kamatot a kötelezett kérelmére a bíróság mérsékelheti.
6:133. § [Költség]
Az ellenszolgáltatás magában foglalja a szerződés teljesítésével rendszerint
együtt járó költségeket.
XXI. Fejezet
A teljesítés különös esetei
6:134. § [Teljesítés vagylagos szolgáltatás esetén]
(1) Ha a kötelezettség több szolgáltatás közül bármelyikkel teljesíthető, a
választás joga a kötelezettet illeti.
(2) Ha a jogosultat illeti meg a választás joga, és a választással késedelembe
esik, a választás joga a kötelezettre száll át.
6:135. § [Teljesítés osztható szolgáltatás esetén]
Osztható szolgáltatás esetén a jogosult részteljesítést is köteles elfogadni.
274. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:136. § [Harmadik személy javára szóló szerződés teljesítése]
(1) Ha a felek harmadik személy részére teljesítendő szolgáltatásra kötöttek
szerződést, a harmadik személy akkor követelheti közvetlenül a szolgáltatás
teljesítését, ha
a) ezt a jogát a felek kifejezetten kikötötték; vagy
b) ez a szerződés céljából vagy az eset körülményeiből egyértelműen
következik.
(2) A harmadik személy a javára kikötött szolgáltatás teljesítését attól kezdve
követelheti, hogy őt valamelyik fél értesíti arról, hogy a javára szóló szerződést
kötöttek. Ha a harmadik személy a szolgáltatás teljesítésének követeléséről
lemond, a szolgáltatást a javára szerződött fél követelheti.
(3) A kötelezett a szerződésből folyó kifogásait a harmadik személlyel
szemben is érvényesítheti.
X. CÍM
A SZERZŐDÉSSZEGÉS
XXII. Fejezet
A szerződésszegés általános szabályai
6:137. § [Szerződésszegés]
A szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű
teljesítésének elmaradása.
6:138. § [A teljesítés követeléséhez való jog]
Szerződésszegés esetén a sérelmet szenvedett fél jogosult a szolgáltatás
teljesítésének követelésére.
6:139. § [Visszatartási jog]
(1) Szerződésszegés esetén a jogosult a saját esedékes szolgáltatása arányos
részének teljesítését a kötelezett teljesítéséig vagy megfelelő biztosíték
nyújtásáig visszatarthatja.
(2) A teljesítés visszatartására jogosult fél elállhat a szerződéstől, vagy ha az
eredeti állapotot nem lehet helyreállítani, jogosult azt felmondani, ha
megfelelő határidőt szabott, és ez alatt a másik fél a szerződésszegést nem
szüntette meg, vagy a teljesítésre megfelelő biztosítékot nem nyújtott.
(3) Annak a félnek a jogaira és kötelezettségeire, aki a teljesítés
visszatartására jogosult, egyebekben a megbízás nélküli ügyvitel szabályai
irányadók.
6:140. § [Elállás, felmondás]
(1) Ha a szerződésszegés következtében a jogosultnak a szerződés
teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a szerződéstől, vagy ha a
szerződéskötés előtt fennállt helyzetet természetben nem lehet visszaállítani,
felmondhatja azt, ha e törvény eltérően nem rendelkezik.
275. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A jogosult jognyilatkozata érvényességéhez köteles megjelölni az elállás
vagy a felmondás okát, ha ez a jog több okból megilleti. A jogosult a megjelölt
elállási vagy felmondási okról másikra térhet át.
(3) A kötelezett nem követelheti az ellenszolgáltatás nélkül maradt
szolgáltatás ellenértékének pénzbeni megtérítését, ha a jogosult bizonyítja,
hogy a számára teljesített szolgáltatást visszatéríteni olyan okból nem tudja,
amelyért a kötelezett felelős. Ha a jogosult a szolgáltatás ellenértékét
megfizette, kérheti annak visszatérítését akkor is, ha ő a számára teljesített
szolgáltatást visszatéríteni nem tudja, és bizonyítja, hogy ennek oka olyan
körülményre vezethető vissza, amelyért a kötelezett felelős.
6:141. § [Fedezeti szerződés]
A jogosult - elállása vagy felmondása esetén - a szerződéssel elérni kívánt cél
megvalósítására alkalmas szerződést köthet, és - a kártérítés szabályai szerint
- követelheti a kötelezettől a szerződésben és a fedezeti szerződésben kikötött
ellenértékek közötti különbség, továbbá a fedezeti szerződés megkötéséből
eredő költségek megtérítését.
6:142. § [Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért]
Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt
megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést
ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható
körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a
kárt elhárítsa.
6:143. § [A kártérítés mértéke]
(1) Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett
kárt.
(2) A szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett
egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell
megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár mint a
szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének
időpontjában előre látható volt.
(3) Szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell
téríteni.
6:144. § [A szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályainak
kiegészítő alkalmazása]
(1) A károsult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségére,
továbbá a közös károkozók felelősségére a szerződésen kívül okozott károkért
való felelősség szabályait kell alkalmazni.
(2) A kár fogalmára és a kártérítés módjára - az e fejezetben nem
szabályozott kérdésekben - a szerződésen kívül okozott károk megtérítésére
vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés
méltányosságból való mérséklésének nincs helye.
6:145. § [Párhuzamos kártérítési igények kizárása]
A jogosult kártérítési igényét a kötelezettel szemben akkor is a
szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint
érvényesítheti, ha a kár a kötelezett szerződésen kívül okozott károkért való
felelősségét is megalapozza.
276. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:146. § [Felelősség a teljesítés során okozott károkért]
A jogosult a vagyonában a szerződés teljesítése során a kötelezett által
okozott kár megtérítését a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség
szabályai szerint követelheti.
6:147. § [Kártérítési felelősség ingyenes szerződéseknél]
(1) Aki szolgáltatás teljesítését ingyenesen vállalja, a szolgáltatás tárgyában
bekövetkezett kárért akkor felel, ha a jogosult bizonyítja, hogy a kötelezett a
kárt szándékos szerződésszegéssel okozta, vagy elmulasztotta a tájékoztatást
a szolgáltatás olyan lényeges tulajdonságáról, amelyet a jogosult nem ismert.
(2) Aki szolgáltatás teljesítését ingyenesen vállalja, köteles a jogosult
vagyonában a szolgáltatással okozott kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség
alól, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.
6:148. § [A közreműködőért való felelősség]
(1) Aki kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához más személy
közreműködését veszi igénybe, az igénybevett személy magatartásáért úgy
felel, mintha maga járt volna el.
(2) Ha a kötelezettnek más személy igénybevételére nem volt joga, felelős
mindazokért a károkért is, amelyek e személy igénybevétele nélkül nem
következtek volna be.
(3) A kötelezett a közreműködővel szemben - annak szerződésszegése miatt -
mindaddig érvényesítheti jogait, amíg a jogosulttal szemben helytállni
tartozik.
6:149. § [Részleges szerződésszegés]
Osztható szolgáltatás egy részére vonatkozó szerződésszegés esetén a
szerződésszegés jogkövetkezményei erre a részre következnek be, kivéve, ha a
jogkövetkezmények részleges alkalmazása a jogosult lényeges jogi érdekét
sértené.
6:150. § [Közbenső szerződésszegés]
(1) A fél szerződésszegést követ el, ha elmulasztja megtenni azokat az
intézkedéseket vagy nyilatkozatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a
másik fél a szerződésből eredő kötelezettségeit megfelelően teljesíthesse.
(2) Az egyik felet terhelő intézkedés vagy nyilatkozat elmulasztása kizárja a
másik fél olyan kötelezettségének megszegését, amelynek teljesítését az
intézkedés vagy nyilatkozat elmulasztása megakadályozza.
6:151. § [Előzetes szerződésszegés]
(1) Ha a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a
kötelezett a szolgáltatását az esedékességkor nem tudja teljesíteni, és a
teljesítés emiatt a jogosultnak már nem áll érdekében, a jogosult gyakorolhatja
a késedelemből eredő jogokat.
(2) Ha a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a teljesítés
hibás lesz, a jogosult a hiba kijavítására vagy kicserélésre tűzött határidő
eredménytelen eltelte után gyakorolhatja a hibás teljesítésből eredő jogokat.
6:152. § [A szerződésszegés jogkövetkezményeinek korlátozása és kizárása]
A szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget
megkárosító szerződésszegésért való felelősséget korlátozó vagy kizáró
szerződési kikötés semmis.
277. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XXIII. Fejezet
Késedelem
1. A kötelezett késedelme
6:153. § [A kötelezett késedelme]
A kötelezett késedelembe esik, ha a szolgáltatást annak esedékességekor
nem teljesíti.
6:154. § [A kötelezett késedelmének jogkövetkezményei]
(1) Ha a kötelezett késedelembe esik, a jogosult követelheti a teljesítést,
vagy ha a késedelem következtében a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke
megszűnt, elállhat a szerződéstől.
(2) A jogosult elállásához nincs szükség a teljesítéshez fűződő érdek
megszűnésének bizonyítására, ha
a) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás
felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem
máskor - kellett volna teljesíteni; vagy
b) a jogosult az utólagos teljesítésre megfelelő póthatáridőt tűzött, és a
póthatáridő eredménytelenül telt el.
(3) A kötelezett köteles megtéríteni a jogosultnak a késelemből eredő,
pénztartozás esetén a késedelmi kamatot meghaladó kárát, kivéve, ha a
késedelmét kimenti.
6:155. §
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (3) szerinti szöveggel lép hatályba.
[Fizetési késedelem vállalkozások közötti szerződésben, valamint
pénztartozás fizetésére kötelezett hatóság szerződése esetén]
(1) Vállalkozások közötti szerződés, valamint pénztartozás fizetésére
kötelezett szerződő hatóságnak szerződő hatóságnak nem minősülő
vállalkozással kötött szerződése esetén a késedelmi kamat mértéke a
késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat
- idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre
a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a
pénzpiaci kamat - nyolc százalékponttal növelt értéke. A kamat számításakor a
késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat
irányadó az adott naptári félév teljes idejére.
(2)
2
2 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi IX. törvény 8. § a). Hatálytalan: 2016. III. 24-től. Lásd: 2016. évi
IX. törvény 5. §.
278. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Vállalkozások közötti szerződés esetén a késedelmi kamat mértékét az (1)
bekezdésben foglaltaktól eltérően, a késedelmi kamat esedékességét a
pénztartozás teljesítésének idejére az e törvény által meghatározott fizetési
határidőt követő naptól eltérően a jóhiszeműség és tisztesség
követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a jogosult
hátrányára megállapító szerződési feltételt - mint tisztességtelen kikötést - a
jogosult megtámadhatja. Szerződő hatóságnak szerződő hatóságnak nem
minősülő vállalkozással kötött szerződése esetén a késedelmi kamat
esedékességét a pénztartozás teljesítésének idejére e törvény által
meghatározott fizetési határidőt követő naptól eltérően megállapító szerződési
feltétel semmis.
(4) Vállalkozások közötti szerződés esetén a késedelmi kamatot kizáró
szerződési feltétel, szerződő hatóságnak szerződő hatóságnak nem minősülő
vállalkozással kötött szerződése esetén a késedelmi kamatot kizáró vagy azt az
(1) bekezdésben meghatározott mértékhez képest alacsonyabb értékben
meghatározó szerződési feltétel semmis, kivéve, ha a kötelezett késedelme
esetére kötbér fizetésére köteles.
2. A jogosult átvételi késedelme
6:156. § [Átvételi késedelem]
(1) A jogosult késedelembe esik, ha a felajánlott teljesítést nem fogadja el.
(2) A jogosult késedelme a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja.
(3) Átvételi késedelem esetén a kötelezett a dolog őrzésére a megbízás
nélküli ügyvitel szabályai szerint köteles, a kárveszély pedig a jogosultra száll
át.
(4) Ha a felek a szolgáltatást fajta és mennyiség szerint határozták meg, a
(3) bekezdés rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha a felek a teljesítésre
szánt dolgokat megjelölték vagy a többi hasonló dologtól a jogosult részére
elkülönítették.
XXIV. Fejezet
Hibás teljesítés
1. A hibás teljesítés általános szabályai
6:157. § [Hibás teljesítés]
(1) A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában
nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi
követelményeknek. Nem teljesít hibásan a kötelezett, ha a jogosult a hibát a
szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés
időpontjában ismernie kellett.
(2) Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely
e fejezetnek a kellékszavatosságra és a jótállásra vonatkozó rendelkezéseitől a
fogyasztó hátrányára tér el.
6:158. § [Hibás teljesítési vélelem]
279. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén az ellenkező bizonyításáig
vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül a fogyasztó által
felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a
dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen.
2. Kellékszavatosság
6:159. § [Kellékszavatossági jogok]
(1) Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal
tartoznak, a kötelezett a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik.
(2) Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint
a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott
kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek -
másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan
többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan
állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági
jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy
b) az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a kötelezett
költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől
elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e
kötelezettségének a (4) bekezdés szerinti feltételekkel nem tud eleget tenni,
vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke
megszűnt.
(3) Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
(4) A kijavítást vagy kicserélést - a dolog tulajdonságaira és a jogosult által
elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a jogosult
érdekeit kímélve kell elvégezni.
6:160. § [Áttérés más kellékszavatossági jogra]
A jogosult a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az
áttéréssel okozott költséget köteles a kötelezettnek megfizetni, kivéve, ha az
áttérésre a kötelezett adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
6:161. § [Eltérés a jogosult által megjelölt kellékszavatossági jogtól]
A bíróság a jogosult kérelméhez nincs kötve, de nem kötelezhet olyan
kellékszavatossági jog teljesítésére, amely ellen mindegyik fél tiltakozik.
6:162. § [A hiba közlése]
(1) A jogosult a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a
kötelezettel közölni.
(2) Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a hiba felfedezésétől
számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell
tekinteni.
(3) A közlés késedelméből eredő kárért a jogosult felelős.
6:163. § [A kellékszavatossági igény elévülése]
(1) A jogosult kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított
egy év alatt évül el.
280. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a fogyasztó
kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül
el. Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a
felek rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak; egy évnél rövidebb
elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen.
(3) Ha a szerződés alapján szolgáltatott dolog ingatlan, a kellékszavatossági
igény a teljesítés időpontjától számított öt év alatt évül el.
(4) Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely
alatt a jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni.
(5) A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a
kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell
alkalmazni arra az esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba
keletkezik.
6:164. § [A szavatossági jogok érvényesítése kifogásként]
A jogosult kellékszavatossági jogait az ugyanabból a szerződésből eredő
követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a
kellékszavatossági igény elévült.
6:165. § [Az érvényesített szavatossági igény terjedelme]
(1) A szavatossági igényt a szolgáltatott dolog minden olyan hibája miatt
határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, amely a megjelölt hibát előidézte.
(2) Ha a jogosult a szavatossági igényét a dolognak - a megjelölt hiba
szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági
igény a dolog egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.
6:166. § [Költségviselés]
(1) A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a
kötelezettet terhelik.
(2) Ha a dolog meghibásodásában a jogosultat terhelő karbantartási
kötelezettség elmulasztása is közrehatott, a szavatossági kötelezettség
teljesítésével felmerült költségeket közrehatása arányában a jogosult köteles
viselni, ha a dolog karbantartására vonatkozó ismeretekkel rendelkezett, vagy
ha a kötelezett e tekintetben tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.
6:167. § [A kötelezett gazdagodási igénye]
(1) Ha a dolog kicserélésére az elévülés nyugvása miatt a kellékszavatossági
határidő jelentős részének eltelte után kerül sor, és ez a jogosult számára
számottevő értéknövekedést eredményez, a kötelezett a gazdagodás
megtérítésére tarthat igényt. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben e
rendelkezést nem lehet alkalmazni.
(2) Kicserélés vagy elállás esetén a jogosult nem köteles a dolognak azt az
értékcsökkenését megtéríteni, amely a rendeltetésszerű használat
következménye.
3. Termékszavatosság
6:168. § [Termékszavatossági igény]
281. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog (ezen alcím
alkalmazásában: termék) hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól,
hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy - ha a kijavítás megfelelő határidőn
belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges - a terméket
cserélje ki. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által
történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy
nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
(2) Ezen alcím alkalmazásában gyártónak minősül a termék előállítója és
forgalmazója.
(3) A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja,
hogy
a) a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében
gyártotta vagy forgalmazta;
b) a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a
technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
c) a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása
okozta.
(4) Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással
érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.
6:169. § [Közlési és igényérvényesítési határidők]
(1) A fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a
gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt
hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő
kárért a fogyasztó felelős.
(2) A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba
hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.
6:170. § [Termékszavatosság tulajdonosváltozás esetén]
A termékszavatossági jogokat a termék tulajdonjogának átruházása esetén
az új tulajdonos érvényesítheti a gyártóval szemben.
4. Jótállás
6:171. § [Jótállás]
(1) Aki a szerződés teljesítéséért jótállást vállal vagy jogszabály alapján
jótállásra köteles, a jótállás időtartama alatt a jótállást keletkeztető
jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles
helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha
bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
(2) A jótállás a jogosultnak jogszabályból eredő jogait nem érinti.
6:172. § [Jótállási jogosultság tulajdonosváltozás esetén]
A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új
tulajdonos érvényesítheti a jótállást vállaló kötelezettel szemben.
6:173. § [A jótállási igény érvényesítése]
(1) A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra
kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben -
nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől
számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a
jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
282. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok
gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
5. Kártérítési igény
6:174. § [Kártérítés kellékhibás teljesítés esetén]
(1) A kötelezett köteles megtéríteni a jogosultnak a hibás teljesítésből eredő
kárát, kivéve, ha a hibás teljesítést kimenti.
(2) A hibás teljesítéssel a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett károk
megtérítését a jogosult akkor követelheti, ha kijavításnak vagy kicserélésnek
nincs helye, vagy ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e
kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz
vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. E kártérítési igény a
kellékszavatossági jogok érvényesítésére meghatározott határidőn belül évül
el. A jogosult kártérítési igényét az ugyanabból a szerződésből eredő
követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kártérítési
igény elévült.
6. Jogszavatosság
6:175. § [Jogszavatosság a jogszerzés akadálya miatt]
(1) Ha tulajdonjog, jog vagy követelés visszterhes átruházására irányuló
kötelezettség esetén a tulajdonjog, más jog vagy követelés megszerzését
harmadik személy joga akadályozza, a jogosult köteles a kötelezettet
megfelelő határidő tűzésével felhívni arra, hogy az akadályt hárítsa el vagy
adjon megfelelő biztosítékot. A határidő eredménytelen eltelte után a jogosult
elállhat a szerződéstől és kártérítést követelhet.
(2) Ha a kötelezett jóhiszemű volt, a szerződés megkötéséből eredő károkat
köteles megtéríteni.
6:176. § [Jogszavatosság a jogszerzés korlátozott volta miatt]
(1) Ha tulajdonjog, más jog vagy követelés visszterhes átruházására irányuló
kötelezettség esetén a tulajdonjog, más jog gyakorlását vagy a követelés
megszerzését harmadik személy joga korlátozza vagy értékét csökkenti, a
jogosult megfelelő határidő tűzésével tehermentesítést követelhet.
(2) A határidő eredménytelen eltelte után a jogosult a tehermentesítést a
kötelezett költségére elvégezheti.
(3) Ha a tehermentesítés lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, a
jogosult a szerződéstől elállhat, és kártérítést követelhet, vagy a teher
átvállalása fejében az ellenérték megfelelő csökkentését követelheti. Ezek a
jogok a jogosultat akkor is megilletik, ha a tehermentesítésre megszabott
határidő eredménytelenül telt el, és a jogosult nem kívánja a dolog
tehermentesítését.
(4) Ha a kötelezett jóhiszemű volt, a szerződés megkötéséből eredő károkat
köteles megtéríteni.
(5) Nem illetik meg ezek a jogok a jogosultat, ha a szerződés megkötésekor
tudta vagy tudnia kellett, hogy korlátozástól mentes tulajdonjogot, jogot vagy
követelést nem szerezhet, kivéve, ha a kötelezett a tulajdonjog, más jog vagy
követelés korlátozásmentességéért kifejezetten szavatosságot vállalt.
283. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
7. A hibás teljesítés különös szabályai
6:177. § [Hibás teljesítés eredmény létrehozására irányuló szerződéseknél]
(1) Ha a kötelezett valamely dolog vagy munkával elérhető más eredmény
létrehozására vállal kötelezettséget, a hibás teljesítésre vonatkozó szabályokat
megfelelően alkalmazni kell, azzal, hogy
a) a kicserélésen a munkával elérhető eredmény részben vagy egészben való
újbóli teljesítését kell érteni; és
b) a kijavítás vagy a szolgáltatás részben vagy egészben való újbóli
teljesítése - a jogosult szerződésszerű teljesítéshez fűződő érdekei
figyelembevételével - a munkával elérhető eredmény létrehozásának az
eredetileg vállalthoz képest eltérő módjával is megvalósulhat; az ebből eredő
többletköltségek a kötelezettet terhelik.
(2) A kötelezett mentesül a hibás teljesítés jogkövetkezményei alól, ha a hiba
a jogosult által adott
a) anyag alkalmatlanságára vagy hibájára;
b) adat hiányosságára vagy hibájára; vagy
c) utasítás célszerűtlenségére vagy szakszerűtlenségére
vezethető vissza, és e körülményekre a kötelezett a jogosultat figyelmeztette.
6:178. § [Hibás teljesítés használatra vagy hasznosításra irányuló
szerződéseknél]
(1) Ha a jogosult más dolgának vagy más vagyoni joga által védett oltalmi
tárgynak időleges használatára, felhasználására vagy hasznosítására jogosult,
a kötelezett a szerződés teljes tartama alatt a kellékszavatosság szabályainak
megfelelő alkalmazásával köteles helytállni azért, hogy a dolog vagy az
oltalom tárgya a szerződésszerű használatra, felhasználásra vagy
hasznosításra alkalmas.
(2) Ha a jogosult más dolgának vagy más vagyoni joga által védett oltalmi
tárgynak időleges használatára, felhasználására vagy hasznosítására jogosult,
a kötelezett a szerződés teljes tartama alatt a jogszavatosság szabályainak
megfelelő alkalmazásával köteles helytállni azért, hogy a dolognak vagy az
oltalom tárgyának szerződésszerű használatát, felhasználását vagy
hasznosítását harmadik személy joga nem akadályozza és nem korlátozza.
XXV. Fejezet
A szerződésszegés egyéb esetei
1. A teljesítés lehetetlenné válása
6:179. § [A teljesítés lehetetlenné válása]
(1) Ha a teljesítés lehetetlenné vált, a szerződés megszűnik.
(2) A teljesítés lehetetlenné válásáról tudomást szerző fél késedelem nélkül
köteles erről a másik felet értesíteni. Az értesítés elmulasztásából eredő kárt a
mulasztó fél köteles megtéríteni.
6:180. § [Felelősség a lehetetlenné válásért]
284. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha a teljesítés lehetetlenné válásáért egyik fél sem felelős, a szerződés
megszűnésének időpontját megelőzően nyújtott szolgáltatás pénzbeni
ellenértékét meg kell téríteni. Ha a már teljesített pénzbeni szolgáltatásnak
megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél nem teljesítette, a pénzbeni
szolgáltatás visszajár.
(2) Ha a teljesítés lehetetlenné válásáért az egyik fél felelős, a másik fél
szabadul a szerződésből eredő teljesítési kötelezettsége alól, és a
szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését követelheti.
(3) Ha a teljesítés lehetetlenné válásáért mindkét fél felelős, a szerződés
megszűnik, és a felek a lehetetlenné válásból eredő kárukat a közrehatás
arányában követelhetik egymástól.
6:181. § [Vagylagos szolgáltatás lehetetlenné válása]
(1) Ha a vagylagos szolgáltatások közül valamelyiknek a teljesítése
lehetetlenné válik, a szerződés a többi szolgáltatásra korlátozódik.
(2) Ha a szolgáltatás lehetetlenné válásáért a választásra nem jogosult fél a
felelős, a másik fél választása szerint a lehetséges szolgáltatást kell teljesíteni
vagy a szolgáltatás lehetetlenné válásának jogkövetkezményeit kell
alkalmazni.
6:182. § [A lehetetlenné vált dologszolgáltatás maradványa]
Ha a lehetetlenné vált dologszolgáltatás esetén a dolog maradványa vagy a
dolog egy része a kötelezett birtokában maradt, vagy a kötelezett mástól a
dolog helyébe lépő értéket kapott vagy igényelhet, a jogosult ennek
átengedését követelheti az ellenszolgáltatás arányos része ellenében.
2. A teljesítés megtagadása
6:183. § [A teljesítés megtagadása]
Ha valamelyik fél a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja, a másik fél
választása szerint a késedelem vagy a szolgáltatás lehetetlenné válásának
jogkövetkezményeit kell alkalmazni.
3. Jognyilatkozat tételének elmulasztása
6:184. § [Jognyilatkozat bírói ítélettel történő pótlása]
Ha a fél a szerződés alapján jognyilatkozat tételére köteles, és ezt a
kötelezettségét nem teljesíti, a jognyilatkozatot a bíróság ítélettel pótolja.
XI. CÍM
A SZERZŐDÉS MEGERŐSÍTÉSE ÉS MÓDOSÍTÁSA
XXVI. Fejezet
A szerződés megerősítése
285. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
1. A foglaló
6:185. § [Foglaló]
(1) A másik félnek fizetett pénzt akkor lehet foglalónak tekinteni, ha annak
fizetésére a kötelezettségvállalás megerősítéseként kerül sor, és ez a
rendeltetés a szerződésből egyértelműen kitűnik.
(2) Ha a szerződést teljesítik, a tartozás a foglaló összegével csökken. Ha a
szerződés teljesítése olyan okból hiúsul meg, amelyért egyik fél sem felelős,
vagy mindkét fél felelős, a foglaló visszajár.
(3) A teljesítés meghiúsulásáért felelős fél az adott foglalót elveszti, a kapott
foglalót kétszeresen köteles visszatéríteni.
(4) A foglaló elvesztése vagy kétszeres visszatérítése a szerződésszegés
következményei alól nem mentesít. A kötbér és a kártérítés összege a foglaló
összegével csökken.
(5) A túlzott mértékű foglaló összegét a kötelezett kérelmére a bíróság
mérsékelheti.
2. A kötbér
6:186. § [Kötbér]
(1) A kötelezett pénz fizetésére kötelezheti magát arra az esetre, ha olyan
okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést. Mentesül a kötbérfizetési
kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti.
(2) Kötbér írásban köthető ki.
(3) A jogosult kötbérigényét attól függetlenül érvényesítheti, hogy a
kötelezett szerződésszegéséből kára származott-e.
(4) A pénztartozás késedelmes teljesítése esetére kikötött kötbérre a
késedelmi kamat szabályait kell alkalmazni.
6:187. § [Kötbér és egyéb szerződésszegési igények]
(1) A teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés
követelését kizárja. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem
mentesít a teljesítési kötelezettség alól.
(2) A jogosult a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesíthet
szavatossági igényt.
(3) A jogosult a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát.
(4) A jogosult a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is
követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
6:188. § [A kötbér mérséklése]
A túlzott mértékű kötbér összegét a kötelezett kérelmére a bíróság
mérsékelheti.
6:189. § [Kötbérigény kamata]
Kötbér után kamat kikötése semmis. Az esedékessé vált kötbér után a
kötelezett késedelmi kamatot köteles fizetni.
3. A jogvesztés kikötése
286. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:190. § [Jogvesztés kikötése]
(1) A felek írásban köthetik ki, hogy a szerződésszegésért felelős fél elveszít
valamely jogot, amely őt a szerződés alapján egyébként megilletné.
(2) Ha a jogvesztés a kötelezettet túlságosan sújtaná, a kötelezett kérelmére
a bíróság a joghátrányt mérsékelheti.
XXVII. Fejezet
A szerződés módosítása
6:191. § [A szerződés felek általi módosítása]
(1) A felek közös megegyezéssel módosíthatják a szerződés tartalmát vagy
megváltoztathatják kötelezettségvállalásuk jogcímét.
(2) A szerződésnek a módosítással nem érintett része változatlan marad. A
kötelezettség biztosítására szolgáló zálogjog és kezesség fennmarad, de a
zálogkötelezett és a kezes helyzete hozzájárulásuk nélkül nem válhat
terhesebbé.
(3) A szerződés módosítására a szerződés megkötésére vonatkozó
rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
(4) A szerződés tartalmát valamelyik fél egyoldalúan akkor módosíthatja, ha
ezt a szerződésben kikötötték, vagy ha a felet erre jogszabály feljogosítja.
6:192. § [Bírósági szerződésmódosítás]
(1) Bármelyik fél a szerződés bírósági módosítását kérheti, ha a felek közötti
tartós jogviszonyban a szerződés megkötését követően előállott körülmény
következtében a szerződés változatlan feltételek melletti teljesítése lényeges
jogi érdekét sértené, és
a) a körülmények megváltozásának lehetősége a szerződés megkötésének
időpontjában nem volt előrelátható;
b) a körülmények megváltozását nem ő idézte elő; és
c) a körülmények változása nem tartozik rendes üzleti kockázata körébe.
(2) A bíróság a szerződést az általa meghatározott időponttól, legkorábban a
szerződésmódosításra irányuló igény bíróság előtti érvényesítésének
időpontjától kezdődően úgy módosíthatja, hogy a körülmények megváltozása
miatt egyik fél lényeges jogi érdeke se sérüljön.
XII. CÍM
ENGEDMÉNYEZÉS, JOGÁTRUHÁZÁS, TARTOZÁSÁTVÁLLALÁS ÉS
SZERZŐDÉSÁTRUHÁZÁS
XXVIII. Fejezet
Engedményezés
6:193. § [Engedményezés]
287. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A jogosult a kötelezettel szembeni követelését másra ruházhatja át.
(2) A követelés átruházással való megszerzéséhez az átruházásra irányuló
szerződés vagy más jogcím és a követelés engedményezése szükséges. Az
engedményezés az engedményező és az engedményes szerződése, amellyel az
engedményes az engedményező helyébe lép.
(3) Az engedményezéssel az engedményesre szállnak át a követelést
biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok, valamint a kamatkövetelés
is.
6:194. § [Az engedményezhető követelések]
(1) A követelés akkor engedményezhető, ha az engedményezéskor már
létezik az a jogviszony, amelyből a követelés fakad.
(2)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (10) a) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
Az engedményezett követelést a kötelezett, a jogcím, az összeg és az
esedékesség megjelölésével vagy egyéb olyan módon kell meghatározni, amely
az engedményezés időpontjában, jövőbeli követelések esetén legkésőbb a
követelés létrejöttekor az engedményezett követelést azonosíthatóvá teszi.
(3) Semmis a jogosult személyéhez kötött követelések engedményezése.
6:195. § [Engedményezést kizáró kikötés]
(1) Harmadik személlyel szemben hatálytalan a követelés engedményezését
kizáró kikötés.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem érinti az engedményező
felelősségét az engedményezést kizáró kikötés megszegéséért. Semmis a
szerződés azon kikötése, amely e szerződésszegés esetére felmondási jogot
biztosít vagy kötbérfizetési kötelezettséget ír elő.
6:196. § [Tájékoztatás és az okiratok átadása]
Az engedményező köteles az engedményest a követelés érvényesítéséhez
szükséges tájékoztatással ellátni, és köteles a birtokában lévő, a követelés
fennállását bizonyító okiratokat az engedményesnek átadni.
6:197. § [Értesítés az engedményezésről]
(1) Az engedményező köteles az engedményes választásának megfelelően a
kötelezettet az engedményezésről az engedményezés tényét és az
engedményezett követelést megjelölve írásban értesíteni, vagy az
engedményes személyét is meghatározó engedményezési okiratot az
engedményesnek átadni.
(2) A kötelezett értesítését követően az engedményessel szemben
hatálytalan a kötelezett és az engedményező szerződésének módosítása. A
kötelezett az engedményessel szemben azokat a kifogásokat érvényesítheti és
azokat az ellenköveteléseket számíthatja be, amelyek az engedményezővel
szemben az értesítésekor már fennállt jogalapon keletkeztek.
(3) Az engedményezésről szóló értesítés a (2) bekezdés szerinti joghatást
akkor váltja ki, ha az engedményezőtől származik, vagy az engedményes az
engedményezési okirattal vagy más hitelt érdemlő módon igazolja az
engedményezés megtörténtét.
6:198. § [Teljesítési utasítás]
288. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A kötelezett mindaddig az engedményezőnek köteles teljesíteni, amíg
nem kap olyan teljesítési utasítást, amely az engedményes személyét, valamint
az engedményes telephelyét, ennek hiányában székhelyét, természetes
személy esetén lakóhelyét, ennek hiányában szokásos tartózkodási helyét vagy
számlaszámát meghatározza. Ezt követően a kötelezett a teljesítési
utasításnak megfelelően teljesíthet.
(2) A teljesítési utasítás akkor váltja ki az (1) bekezdés szerinti joghatást, ha
az utasítás az engedményezőtől származik, vagy az engedményes
engedményezési okirattal vagy más hitelt érdemlő módon igazolja, hogy a
követelést engedményezték. Ha az értesítés megjelölte az engedményest,
de nem tartalmazta a teljesítési utasítást, teljesítési utasítást kizárólag az
engedményes adhat.
(3)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (4) szerinti szöveggel lép hatályba.
Ha a kötelezett az engedményező részére teljesít, az engedményező
köteles a szolgáltatás teljesítéseként birtokába került vagyontárgyakat a
sajátjától elkülönítve kezelni, és az engedményes részére késedelem nélkül
kiadni. Az engedményező hitelezői az ilyen vagyontárgyakra nem tarthatnak
igényt.
6:199. § [Többszöri és utólagos engedményezés]
(1) Ha az engedményező azonos követelést többször engedményez, a
kötelezett akkor szabadul, ha az elsőként kapott teljesítési utasításnak
megfelelően teljesít.
(2) Ha az engedményes a követelést továbbengedményezi, a kötelezett akkor
szabadul, ha az utolsó teljesítési utasításnak megfelelően teljesít.
6:200. § [A kötelezett költségeinek megtérítése]
A kötelezett engedményezéssel okozott költségeinek a megtérítésére az
engedményező és az engedményes egyetemlegesen kötelesek.
6:201. § [Követelés átszállása jogszabály rendelkezése alapján]
Ha a követelés jogszabály rendelkezése alapján száll át másra, az
engedményezés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ebben az esetben az
engedményező helytállási kötelezettsége akkor marad fenn, ha ezt kifejezett
rendelkezés írja elő.
XXIX. Fejezet
Jogátruházás
6:202. § [Jogátruházás]
(1) A jogosult jogát másra átruházhatja, kivéve, ha jogszabály a jog
forgalomképességét kizárja vagy a forgalomképtelenség a jog természetéből
egyértelműen következik.
(2) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a jog átruházással való
megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és a
jogátruházás szükséges. A jogátruházás az átruházó és az új jogosult
szerződése, amellyel az új jogosult az átruházó helyébe lép.
(3) A jogok átruházására az engedményezésre vonatkozó szabályokat kell
megfelelően alkalmazni.
289. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Ha a jog fennállását közhiteles nyilvántartás tanúsítja, a jog
átruházásához az engedményezésen felül a jogosult személyében
bekövetkezett változásnak a nyilvántartásba való bejegyzése szükséges.
XXX. Fejezet
Tartozásátvállalás
6:203. § [Tartozásátvállalás]
(1) Ha a kötelezett és a jogosult megállapodik egy harmadik személlyel (e
fejezet alkalmazásában: átvállaló) abban, hogy az a kötelezettnek a jogosulttal
szemben fennálló kötelezettségét átvállalja, a jogosult a szolgáltatást kizárólag
az átvállalótól követelheti.
(2) Az átvállalót mindazon jogok megilletik, amelyek a kötelezettet a
jogosulttal szemben a szerződés alapján megillették.
(3) A tartozásátvállalással a követelés biztosítékai megszűnnek. Fennmarad
a biztosíték, ha annak kötelezettje a tartozásátvállaláshoz hozzájárul.
6:204. § [Előzetes hozzájárulás a tartozásátvállaláshoz]
(1) Ha a jogosult a tartozásátvállaláshoz szükséges jognyilatkozatát
előzetesen megteszi, a tartozásátvállalás a jogosult értesítésével válik
hatályossá.
(2) A jogosult jognyilatkozata megtételekor fenntarthatja a jogot annak
visszavonására.
6:205. § [Teljesítésátvállalás]
Ha harmadik személy megállapodik a kötelezettel a kötelezett tartozásának
átvállalásáról, a harmadik személy köteles lesz a kötelezett tartozását
teljesíteni vagy a kötelezettet olyan helyzetbe hozni, hogy az lejáratkor
teljesíthessen. A jogosult nem követelheti a tartozást a harmadik személytől.
6:206. § [Tartozáselvállalás]
Ha a felek a teljesítésátvállalásról a jogosultat értesítik, egyetemleges
kötelezettség jön létre. Tartozáselvállalás esetén az egyetemleges kötelezettet
mindazon jogok megilletik, amelyek a kötelezettet a jogosulttal szemben a
szerződés alapján megillették. A tartozás elvállalója nem jogosult beszámítani
a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló egyéb követelését.
6:207. § [Tartozás átszállása jogszabály rendelkezése alapján]
Ha a tartozás jogszabály rendelkezése alapján száll át másra, a
tartozásátvállalás szabályait kell megfelelően alkalmazni.
XXXI. Fejezet
Szerződésátruházás
6:208. § [A szerződésátruházás joghatásai]
290. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A szerződésből kilépő, a szerződésben maradó és a szerződésbe belépő
fél megállapodhatnak a szerződésből kilépő felet megillető jogok és az őt
terhelő kötelezettségek összességének a szerződésbe belépő félre történő
átruházásáról.
(2) A szerződésbe belépő felet megilletik mindazon jogok, és terhelik
mindazon kötelezettségek, amelyek a szerződésből kilépő felet a szerződésben
maradó féllel szemben a szerződés alapján megillették és terhelték. A
szerződésbe belépő fél nem jogosult beszámítani a szerződésből kilépő félnek
a szerződésben maradó féllel szemben fennálló egyéb követelését. A
szerződésben maradó fél nem jogosult beszámítani a szerződésből kilépő féllel
szemben fennálló egyéb követelését.
(3)
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 20. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
A szerződésbe belépő félre átszálló jogosultság biztosítéka fennmarad. A
szerződésbe belépő félre átszálló kötelezettség teljesítésének biztosítéka
megszűnik, kivéve, ha a biztosíték kötelezettje a szerződésátruházáshoz
hozzájárul.
6:209. § [Előzetes hozzájárulás a szerződésátruházáshoz]
(1) Ha a szerződésben maradó fél a szerződésátruházáshoz szükséges
jognyilatkozatát előzetesen megteszi, a szerződésátruházás a szerződésben
maradó fél értesítésével válik hatályossá.
(2) A szerződésben maradó fél a jognyilatkozat megtételekor fenntarthatja a
jogot annak visszavonására.
(3)
2
2 Beiktatta: 2016. évi LXXVII. törvény 21. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
Ha a biztosíték kötelezettje a szerződésbe belépő félre átszálló
kötelezettség biztosítéka fennmaradásához szükséges hozzájáruló
jognyilatkozatát előzetesen megteszi, jognyilatkozata a szerződésátruházásról
történt értesítésével válik hatályossá.
(4)
3
3 Beiktatta: 2016. évi LXXVII. törvény 21. §. Hatályos: 2016. VII. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
A biztosíték kötelezettje a jognyilatkozat megtételekor fenntarthatja a
jogot annak visszavonására.
6:210. § [Az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályainak
alkalmazása]
A szerződésátruházásra egyebekben a követelések és a jogok tekintetében az
engedményezés, a kötelezettségek tekintetében a tartozásátvállalás szabályait
kell megfelelően alkalmazni.
6:211. § [Szerződésátruházás jogszabály rendelkezése alapján]
Ha valakinek egy szerződésből származó valamennyi joga és kötelezettsége
jogszabály rendelkezése alapján száll át másra, a szerződésátruházás
szabályait kell megfelelően alkalmazni.
XIII. CÍM
A SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSE MEGÁLLAPODÁSSAL ÉS
EGYOLDALÚ NYILATKOZATTAL
291. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:212. § [Megszüntetés a felek megállapodásával]
(1) A felek közös megegyezéssel a szerződést a jövőre nézve
megszüntethetik vagy a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő
hatállyal felbonthatják.
(2) A szerződés megszüntetése esetén a felek további szolgáltatásokkal nem
tartoznak, és kötelesek egymással a megszűnés előtt már teljesített
szolgáltatásokkal elszámolni.
(3) A szerződés felbontása esetén a már teljesített szolgáltatások
visszajárnak. Ha az eredeti állapot természetben nem állítható helyre, a
szerződés felbontásának nincs helye.
6:213. § [Megszüntetés egyoldalú jognyilatkozattal]
(1) Aki jogszabálynál vagy a szerződésnél fogva felmondásra vagy elállásra
jogosult, a másik félhez intézett jognyilatkozattal szüntetheti meg a
szerződést. A szerződés felmondása esetén a szerződés megszüntetésének,
elállás esetén a szerződés felbontásának a szabályait kell alkalmazni, azzal,
hogy elállásra a fél akkor jogosult, ha az általa kapott szolgáltatás egyidejű
visszaadását felajánlja.
(2) Ha a felek az elállás jogát meghatározott pénzösszeg (bánatpénz) fizetése
ellenében kikötötték, a túlzott mértékű bánatpénz összegét a bíróság a
kötelezett kérelmére mérsékelheti.
(3) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a tartós jogviszonyt létrehozó,
határozatlan időre kötött szerződést megfelelő felmondási idő alkalmazásával
bármelyik fél felmondhatja. A felmondási jog kizárása semmis.
6:214. § [Bíróság általi megszüntetés]
E rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni a szerződés bíróság által
történő megszüntetésére.
HARMADIK RÉSZ
EGYES SZERZŐDÉSEK
XIV. CÍM
A TULAJDONÁTRUHÁZÓ SZERZŐDÉSEK
XXXII. Fejezet
Az adásvételi szerződés általános szabályai
6:215. § [Adásvételi szerződés]
(1) Adásvételi szerződés alapján az eladó dolog tulajdonjogának
átruházására, a vevő a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles.
292. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha az adásvételi szerződés tárgya ingatlan, az eladó a tulajdonjog
átruházásán felül köteles a dolog birtokának átruházására is. Ha a szerződés
tárgya ingatlan, az adásvételi szerződést írásba kell foglalni.
(3) A dolog adásvételére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni
arra a szerződésre is, amelyből jog vagy követelés visszterhes átruházására
vonatkozó kötelezettség fakad.
6:216. § [Tulajdonjog-fenntartás]
(1) Az eladó a tulajdonjogát a vételár kiegyenlítéséig fenntarthatja.
(2) A tulajdonjog-fenntartásra vonatkozó megállapodást írásba kell foglalni.
(3) Az ingatlanra vonatkozó tulajdonjog-fenntartást az eladó köteles a
tulajdonjog-fenntartás tényének és a vevő személyének a feltüntetésével az
ingatlan-nyilvántartásba feljegyeztetni.
(4) Az ingó dologra vonatkozó tulajdonjog-fenntartást az eladó köteles a
tulajdonjog-fenntartás tényének és a vevő személyének a hitelbiztosítéki
nyilvántartásba, vagy ha az ingó dolog tulajdonjogát közhiteles nyilvántartás
tanúsítja, és jogszabály a dolog elzálogosítását a lajstromba való bejegyzéshez
köti, a megfelelő lajstromba bejegyeztetni. Nyilvántartásba vétel hiányában
a) a vevőtől jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző megszerzi az
átruházással az ingó dolog tulajdonjogát; és
b) a vevő által az ingó dolgon harmadik személy javára alapított zálogjog a
vevő rendelkezési joga hiányában is létrejön.
6:217. § [Hasznok szedése, teher- és kárveszélyviselés ingatlan adásvétele
esetén]
Ha az eladó az adásvétel tárgyát képező ingatlan birtokát a vevő
tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése előtt a vevőre
átruházza, a vevő a birtokátruházás napjától kezdve szedi a dolog hasznait,
viseli terheit és a dologban beállott azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit
sem lehet kötelezni.
6:218. § [Költségek]
(1) Az eladó viseli a birtokátruházással és az ingatlan-nyilvántartásban
feltüntetett állapot rendezésével kapcsolatos költségeket.
(2) A dolog átvételének és a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba való
bejegyzésének költségei a vevőt terhelik.
6:219. § [Kárveszély átszállása fogyasztói adásvétel esetén]
Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog
vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a
vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A
kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, ha a fuvarozót a
vevő bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az eladó ajánlotta.
6:220. § [Az eladó késedelmének jogkövetkezményei fogyasztói adásvétel
esetén]
(1) Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, a felek eltérő
megállapodásának hiányában, az eladó a szerződés megkötését követően
késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a vevő
rendelkezésére bocsátani a dolgot.
(2) Az eladó késedelme esetén a vevő jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az
eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni.
293. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A vevő póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha
a) az eladó a szerződés teljesítését megtagadta; vagy
b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás
felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem
máskor - kellett volna teljesíteni.
XXXIII. Fejezet
Az adásvétel különös nemei
6:221. § [Elővásárlási jog]
(1) Ha a tulajdonos meghatározott dologra nézve szerződéssel elővásárlási
jogot alapít, és a dolgot harmadik személytől származó ajánlat elfogadásával el
akarja adni, az elővásárlási jog jogosultja az ajánlatban rögzített feltételek
mellett a harmadik személyt megelőzve jogosult a dolog megvételére.
(2) Ha a tulajdonos egymást követően több személynek enged ugyanarra a
dologra elővásárlási jogot, a jogosultak az elővásárlási jogok keletkezésének
sorrendjében gyakorolhatják elővásárlási jogukat.
6:222. § [A vételi ajánlat közlése az elővásárlásra jogosulttal]
(1) Ha a tulajdonos harmadik személytől olyan vételi ajánlatot kap, amelyet
el kíván fogadni, az ajánlat elfogadása előtt köteles az ajánlatot teljes
terjedelemben közölni az elővásárlásra jogosulttal. Nem terheli e kötelezettség
a tulajdonost, ha annak teljesítése a jogosult tartózkodási helye vagy más
körülmény miatt rendkívüli nehézséggel vagy számottevő késedelemmel járna.
(2) Az ajánlat közlése a tulajdonos által tett eladási ajánlatnak minősül. Az
ajánlati kötöttségre a távollevők között tett ajánlatra vonatkozó szabályokat
azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a tulajdonos ajánlati kötöttségének
idejét a szerződés általános szabályaiban meghatározottnál rövidebb
időtartamban nem határozhatja meg.
(3) Ha a jogosult az ajánlati kötöttség ideje alatt nem tesz elfogadó
nyilatkozatot, a tulajdonos a dolgot az ajánlatot tevő harmadik személy
ajánlatának megfelelően vagy annál az eladó számára kedvezőbb feltételek
mellett eladhatja.
(4) Ha az elővásárlásra jogosult a tulajdonoshoz intézett nyilatkozatában az
ajánlatot elfogadja, a szerződés közöttük jön létre.
(5) Ha ugyanazon dologra nézve több személyt azonos rangsorban illet meg
elővásárlási jog, és közülük többen tesznek elfogadó nyilatkozatot, a
tulajdonos késedelem nélkül köteles erről a jogosultakat tájékoztatni, akik a
tájékoztatás hatályossá válásától számított nyolc napon belül elfogadó
nyilatkozatukat visszavonhatják. E határidő leteltekor az adásvételi szerződés
a hatályos elfogadó nyilatkozatot tett jogosultakkal jön létre. Az elfogadó
nyilatkozatot tett jogosultak egymás közötti érdekeltségük arányában
szereznek közös tulajdont. Ha az elfogadó nyilatkozatot tett jogosultak
érdekeltségének aránya nem állapítható meg, a jogosultak egyenlő arányban
szereznek tulajdoni hányadot a dolgon.
6:223. § [Az elővásárlási jog megszegésével kötött szerződés
hatálytalansága]
294. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha a tulajdonos az elővásárlási jogból eredő kötelezettségeinek
megszegésével köt szerződést, az így megkötött szerződés az elővásárlási jog
jogosultjával szemben hatálytalan.
(2) A hatálytalanságból eredő igényeket a jogosult a szerződéskötésről való
tudomásszerzéstől számított harminc napon belül érvényesítheti azzal a
feltétellel, hogy az igényérvényesítéssel egyidejűleg az ajánlatot elfogadó
nyilatkozatot tesz, és igazolja teljesítőképességét. A hatálytalanságból eredő
igényeket a jogosult a szerződéskötéstől számított három év elteltével nem
érvényesítheti.
6:224. § [Visszavásárlási jog]
(1) Ha az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg a felek
megállapodnak abban, hogy a vevő visszavásárlási jogot enged a megvett
dologra, az eladó a vevőhöz intézett nyilatkozatával a dolgot megveheti.
(2) A visszavásárlási árat a felek a visszavásárlási jog létesítéséről szóló
megállapodásukban határozzák meg. Ennek elmulasztása esetén a jogosult a
visszavásárlás jogát a dolognak a visszavásárlási jog gyakorlásakor képviselt
forgalmi értékével azonos vételáron gyakorolhatja.
6:225. § [Vételi és eladási jog]
(1) Ha a tulajdonos meghatározott dologra nézve szerződéssel vételi jogot
alapít, a jogosult a dolgot a szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú
nyilatkozattal megvásárolhatja.
(2) Ha a tulajdonos meghatározott dologra nézve szerződéssel eladási jogot
szerez, a dolgot a szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú
nyilatkozattal eladhatja az eladási jog kötelezettjének.
6:226. § [Az elővásárlási, a visszavásárlási, a vételi és az eladási jog közös
szabályai]
(1) Az elővásárlási, a visszavásárlási, a vételi és az eladási jog alapítására
vonatkozó szerződést írásba kell foglalni.
(2) Ha az ingatlanra szerződéssel létesített elővásárlási, visszavásárlási,
vételi vagy eladási jogot az ingatlan-nyilvántartásba, továbbá a közhiteles
nyilvántartásban nyilvántartott ingóságra szerződéssel létesített elővásárlási,
visszavásárlási, vételi vagy eladási jogot a közhiteles nyilvántartásba
bejegyzik, az mindenkivel szemben hatályos, aki a bejegyzést követően az
ilyen dolgon valamely jogot szerez.
(3) Az elővásárlási, a visszavásárlási, a vételi és az eladási jogra vonatkozó
rendelkezéseket a jogszabályon alapuló elővásárlási, visszavásárlási, vételi és
eladási jogra is alkalmazni kell. A jogszabályon alapuló elővásárlási,
visszavásárlási, vételi és eladási jog a szerződéses elővásárlási,
visszavásárlási, vételi és eladási jogot megelőzi.
(4) A visszavásárlási, a vételi és az eladási jog kötelezettje köteles
tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a visszavásárlási, a vételi és az
eladási jog gyakorlását meghiúsítaná vagy korlátozná.
(5) Megszűnik a visszavásárlási, a vételi és az eladási jog, ha a dolog a
kötelezettnek fel nem róható okból megsemmisül.
6:227. § [Részletvétel]
295. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a vevő a vételárat meghatározott
időpontokban, több részletben fizeti meg, de a dolog birtokát a vételár teljes
kiegyenlítése előtt a vevőre átruházzák, az eladó - választása szerint - az
elállás vagy a részletfizetési kedvezmény megvonásának jogát gyakorolhatja
akkor, ha a vevő a részletet az esedékességkor nem fizeti meg. Ezzel a jogával
az eladó a részlet megfizetésének első ízben való elmulasztása esetén akkor
élhet, ha a vevőt erről előzőleg értesítette, és neki a teljesítésre megfelelő időt
engedett.
(2) Ha az eladó a szerződéstől elállt, a vevő köteles a szerződés alapján
birtokában volt dolog után használati díjat fizetni, és megtéríteni azt a kárt,
amely a dolog rendeltetésszerű használatával járó értékcsökkenést
meghaladja.
6:228. § [Megtekintésre vétel]
(1) Ha a vevő az adásvételi szerződést a szerződés tárgyát képező dolog
megtekintése nélkül köti meg, de a felek megállapodnak abban, hogy a vevő a
dolog megtekintése után nyilatkozhat a szerződés hatálybalépéséről, akkor az
eladó köteles lehetővé tenni a dolog megtekintését. Ebben az esetben a
szerződés hatálya a vevő nyilatkozatától függ. A vevő a nyilatkozatát nem
köteles indokolni.
(2) Ha az eladó lehetővé tette a dolog megtekintését, megfelelő határidőt
tűzhet a vevő nyilatkozatának megtételére. Ha a vevő a szerződésben kikötött
vagy az eladó által a nyilatkozattételre kitűzött határidőt elmulasztja, a
szerződés nem lép hatályba.
(3) Az eladó nem teljesít hibásan, ha bizonyítja, hogy a vevő a hibát
megtekintéskor felismerte vagy fel kellett volna ismernie.
6:229. § [Próbára vétel]
(1) Ha a felek az adásvételi szerződésben kikötik, hogy az adásvétel tárgyát
képező dolog kipróbálása alapján a vevő meghatározott időn belül nyilatkozhat
a szerződés hatályáról, a szerződés hatálya a vevő nyilatkozatától függ. A vevő
e nyilatkozatát nem köteles indokolni.
(2) Ha a vevő a dolog kipróbálására általában szükséges vagy az eladó által
megszabott megfelelő határidőn belül nem nyilatkozik, a szerződés hatályban
marad.
(3) Az eladó nem teljesít hibásan, ha bizonyítja, hogy a vevő a hibát a
kipróbálás ideje alatt felismerte vagy fel kellett volna ismernie.
6:230. § [Minta szerinti vétel]
(1) Ha a felek a szerződés tárgyát képező dolog valamely tulajdonságát
mintára hivatkozással határozzák meg, az eladó köteles a minta hivatkozott
tulajdonságának megfelelő dolgot szolgáltatni.
(2) Az eladó a dolog fel nem ismerhető hibájáért akkor is szavatol, ha e hiba
a mintában is megvolt.
(3) Ha a vevő a mintát nem mutatja fel, őt terheli annak bizonyítása, hogy a
minta milyen tulajdonságokkal rendelkezett.
XXXIV. Fejezet
Az adásvételi szerződés altípusai
296. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:231. § [Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős
adásvétele]
(1) Ha az eladó fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog jövőbeni
szolgáltatására vállal kötelezettséget, és a felek rögzítik annak a mennyiségi
eltérésnek a mértékét, amennyivel az eladó a szerződésben kikötött
mennyiségnél többet vagy kevesebbet szolgáltathat, a vevő a ténylegesen
szolgáltatott mennyiségnek megfelelő vételárat köteles megfizetni.
(2) Ha az eladó a mennyiségi eltérés által lehetővé tett legkisebb
mennyiségnél kisebb mennyiséget szolgáltat, a szerződésszegése
következményeit a szerződésben kikötött mennyiség figyelembevételével kell
alkalmazni.
(3) Ha az eladó fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog jövőbeni
szolgáltatására vállal kötelezettséget, a vevő az eladó teljesítésének
felajánlásáig elállhat a szerződéstől; ha az eladó a szerződést részletekben
köteles teljesíteni, és a szolgáltatás egy részének teljesítését már felajánlotta,
akkor a vevő a teljesítésre még fel nem ajánlott szolgáltatásokra vonatkozóan
a szerződést felmondhatja. Az elállási vagy felmondási jog gyakorlásával az
eladónak okozott kárért a vevő kártalanítási kötelezettséggel tartozik.
6:232. § [Saját termelésű mezőgazdasági áru szolgáltatására kötött
adásvételi szerződés]
(1) Ha az eladó az adásvételi szerződésben maga termelte mezőgazdasági
termény, termék, saját nevelésű vagy hizlalású állat későbbi időpontban
történő szolgáltatására vállal kötelezettséget, jogosult a szerződésben kikötött
mennyiségnél tíz százalékkal kevesebbet teljesíteni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti szerződést az eladó jogosult a kikötött teljesítési
idő előtt is teljesíteni, feltéve, hogy a vevőt a teljesítés megkezdéséről az
átvételhez szükséges felkészülési idő biztosításával előzetesen értesíti.
6:233. § [A vevő közreműködésével előállított mezőgazdasági áru
szolgáltatására kötött adásvételi szerződés]
Ha az eladó az adásvételi szerződésben maga termelte mezőgazdasági
termény, termék, saját nevelésű vagy hizlalású állat későbbi időpontban
történő szolgáltatására vállal kötelezettséget, és a felek megállapodnak abban,
hogy a vevő a teljesítést elősegítő szolgáltatást nyújt, továbbá ehhez
kapcsolódó tájékoztatást ad az eladónak, akkor az eladó köteles ezt a
szolgáltatást a tájékoztatásnak megfelelően igénybe venni. Az eladó a vevő
teljesítést elősegítő szolgáltatásainak szerződés szerinti ellenértékét akkor is
köteles megfizetni, és a vevő által folyósított termelési előlegnek a vételárral
nem fedezett részét akkor is köteles visszafizetni, ha erre a termelés
eredménye nem biztosít fedezetet.
XXXV. Fejezet
A csereszerződés
6:234. § [Csereszerződés]
297. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ha a felek dolgok tulajdonjogának, más jogoknak vagy követeléseknek
kölcsönös átruházására vállalnak kötelezettséget, az adásvétel szabályait kell
megfelelően alkalmazni. Ebben az esetben mindegyik fél eladó a saját
szolgáltatása és vevő a másik fél szolgáltatása tekintetében.
XXXVI. Fejezet
Az ajándékozási szerződés
6:235. § [Ajándékozási szerződés]
(1) Ajándékozási szerződés alapján az ajándékozó dolog tulajdonjogának
ingyenes átruházására, a megajándékozott a dolog átvételére köteles.
(2) Ha az ajándékozási szerződés tárgya ingatlan, az ajándékozó a
tulajdonjog átruházásán felül köteles a dolog birtokának átruházására is. Ha a
szerződés tárgya ingatlan, az ajándékozási szerződést írásba kell foglalni.
(3) A dolog ajándékozására vonatkozó szabályokat kell megfelelően
alkalmazni jog vagy követelés ingyenes átruházására történő
kötelezettségvállalás esetén.
6:236. § [A teljesítés megtagadása]
A szerződés teljesítését az ajándékozó megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy a
szerződés megkötése után saját körülményeiben vagy a megajándékozotthoz
fűződő viszonyában olyan lényeges változás állott be, hogy a szerződés
teljesítése tőle nem várható el.
6:237. § [Ajándék visszakövetelése]
(1) A meglévő ajándékot az ajándékozó visszakövetelheti, ha arra a
szerződéskötés után bekövetkezett változások miatt létfenntartása érdekében
szüksége van, és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását
nem veszélyezteti. A megajándékozott nem köteles az ajándék visszaadására,
ha az ajándékozó létfenntartását járadék vagy természetbeni tartás útján
megfelelően biztosítja.
(2) Ha a megajándékozott vagy vele együtt élő hozzátartozója az ajándékozó
vagy közeli hozzátartozója rovására súlyos jogsértést követ el, az ajándékozó
visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett
értéket.
(3) Az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az
ajándék helyébe lépett értéket akkor is, ha a szerződő felek számára a
szerződéskötéskor ismert olyan feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékozó
az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és e nélkül az ajándékozásra
nem került volna sor.
(4) Visszakövetelésnek nincs helye, ha az ajándék vagy a helyébe lépett érték
a jogsértés elkövetése időpontjában már nincs meg, továbbá ha az ajándékozó
a sérelmet megbocsátotta; megbocsátásnak, illetve a visszakövetelésről való
lemondásnak számít, ha az ajándékozó az ajándékot megfelelő ok nélkül
hosszabb idő nélkül nem követeli vissza.
(5) A szokásos mértékű ajándék visszakövetelésének nincs helye.
XV. CÍM
298. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A VÁLLALKOZÁSI TÍPUSÚ SZERZŐDÉSEK
XXXVII. Fejezet
A vállalkozási szerződés
1. A vállalkozási szerződés általános szabályai
6:238. § [Vállalkozási szerződés]
Vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető
eredmény (a továbbiakban: mű) megvalósítására, a megrendelő annak
átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles.
6:239. § [A tevékenység megszervezése]
(1) A tevékenység végzésének feltételeit a vállalkozó úgy köteles
megszervezni, hogy biztosítsa a tevékenység biztonságos, szakszerű,
gazdaságos és határidőre történő befejezését.
(2) Ha a mű előállításához valamilyen anyag szükséges, azt a vállalkozó
köteles beszerezni.
6:240. § [A megrendelő utasítási joga]
(1) A vállalkozó a megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. Az utasítás
nem terjedhet ki a tevékenység megszervezésére, és nem teheti a teljesítést
terhesebbé.
(2) Ha a megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a
vállalkozó köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a megrendelő a figyelmeztetés
ellenére utasítását fenntartja, a vállalkozó a szerződéstől elállhat vagy a
feladatot a megrendelő utasításai szerint, a megrendelő kockázatára
elláthatja. A vállalkozó köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak
végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy
veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát.
6:241. § [A tevékenység végzésének helye]
(1) Ha a tevékenységet a megrendelő által kijelölt munkaterületen kell
végezni, a megrendelő köteles azt a tevékenység végzésére alkalmas
állapotban a vállalkozó rendelkezésére bocsátani.
(2) A vállalkozó a tevékenység megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg
a munkaterület a tevékenység végzésére nem alkalmas. Ha a megrendelő a
munkaterületet a vállalkozó felszólítása ellenére nem biztosítja, a vállalkozó
elállhat a szerződéstől, és kártérítést követelhet.
(3) Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a tevékenység végzésére kijelölt
helyet a vállalkozó teszi a tevékenység végzésére alkalmassá, annak költségeit
a megrendelő viseli.
6:242. § [A megrendelő ellenőrzési joga]
(1) A megrendelő a tevékenységet és a felhasználásra kerülő anyagot
bármikor ellenőrizheti.
299. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A vállalkozó nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól
amiatt, hogy a megrendelő a vállalkozó tevékenységét nem vagy nem
megfelelően ellenőrizte.
6:243. § [A munkavégzés összehangolása]
Ha ugyanazon a munkaterületen egyidejűleg vagy egymást követően több
vállalkozó tevékenykedik, a munkák gazdaságos és összehangolt elvégzésének
feltételeit a megrendelő köteles megteremteni.
6:244. § [Többletmunka. Pótmunka]
(1) A vállalkozó köteles elvégezni a vállalkozási szerződés tartalmát képező,
de a vállalkozói díj meghatározásánál figyelembe nem vett munkát és az olyan
munkát is, amely nélkül a rendeltetésszerű használatra alkalmas
megvalósítása nem történhet meg (többletmunka).
(2) A vállalkozó köteles elvégezni az utólag megrendelt, különösen
tervmódosítás miatt szükségessé váló munkát is, ha annak elvégzése nem teszi
feladatát aránytalanul terhesebbé (pótmunka).
6:245. § [A vállalkozói díj]
(1) Ha a felek átalánydíjban állapodtak meg, a vállalkozó az átalánydíjon
felül a pótmunka ellenértékét igényelheti, a többletmunka ellenértékének
megtérítésére nem jogosult. A megrendelő köteles azonban megtéríteni a
vállalkozónak a többletmunkával kapcsolatban felmerült olyan költségét,
amely a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható.
(2) Tételes elszámolás szerint meghatározott vállalkozói díj esetén a
vállalkozó az elvégzett munka ellenértékére jogosult.
(3) A vállalkozói díj a szerződés teljesítésekor esedékes.
6:246. § [Törvényes zálogjog]
A vállalkozót a vállalkozói díj és a költségek biztosítására zálogjog illeti meg
a megrendelőnek azokon a vagyontárgyain, amelyek a vállalkozási szerződés
következtében birtokába kerültek.
6:247. § [A szolgáltatás átadás-átvétele]
(1) A vállalkozó a művet átadás-átvételi eljárás keretében köteles átadni,
amelynek során a felek elvégzik az adott üzletágban szokásos azon
vizsgálatokat, amelyek a teljesítés szerződésszerűségének megállapításához
szükségesek.
(2)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (5) szerinti szöveggel lép hatályba.
Határidőben teljesít a vállalkozó, ha az átadás-átvétel a szerződésben
előírt teljesítési határidőn belül megkezdődik. Az átadás-átvétel időtartama
harminc nap. Vállalkozások közötti szerződés, illetve szerződő hatóság által
megrendelőként szerződő hatóságnak nem minősülő vállalkozással kötött
szerződés esetén az átadás-átvétel időtartamára vonatkozó rendelkezéstől a
jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és
indokolatlanul a vállalkozó hátrányára eltérő szerződési feltételt - mint
tisztességtelen kikötést - a vállalkozó megtámadhatja.
(3) Nem tagadható meg az átvétel a olyan hibája miatt, amely, illetve
amelynek kijavítása vagy pótlása nem akadályozza a rendeltetésszerű
használatot.
(4) Ha a megrendelő az átadás-átvételi eljárást nem folytatja le, a teljesítés
joghatásai a tényleges birtokbavétel alapján állnak be.
300. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(5) Ha a szerződés teljesítéséhez a vállalkozó dolog tulajdonjogának
átruházására köteles, a dolog a átadásával és az ellenérték megfizetésével
kerül a megrendelő tulajdonába.
6:248. § [A szerződés lehetetlenülése]
(1) Ha a teljesítés olyan okból válik lehetetlenné, amelyért egyik fél sem
felelős, és
a) a lehetetlenné válás oka a vállalkozó érdekkörében merült fel, díjazásra
nem tarthat igényt;
b) a lehetetlenné válás oka a megrendelő érdekkörében merült fel, a
vállalkozót a díj megilleti, de a megrendelő levonhatja azt az összeget, amelyet
a vállalkozó a lehetetlenné válás folytán költségben megtakarított, továbbá
amelyet a felszabadult időben másutt keresett vagy nagyobb nehézség nélkül
kereshetett volna;
c) a lehetetlenné válás oka mindkét fél érdekkörében vagy érdekkörén kívül
merült fel, a vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a díj arányos
része illeti meg.
(2) Lehetetlenülés esetén a megrendelő követelheti, hogy a vállalkozó a
megkezdett, de be nem fejezett művet neki adja át; ebben az esetben a jogalap
nélküli gazdagodás szabályait kell megfelelően alkalmazni.
6:249. § [Elállás, felmondás]
(1) A megrendelő a szerződéstől a szerződés teljesítésének megkezdése előtt
bármikor elállhat, ezt követően a teljesítésig a szerződést felmondhatja.
(2) A megrendelő elállása vagy felmondása esetén köteles a vállalkozónak a
díj arányos részét megfizetni és a szerződés megszüntetésével okozott kárt
megtéríteni azzal, hogy a kártalanítás a vállalkozói díjat nem haladhatja meg.
6:250. § [Ingyenes vállalkozási szerződés]
(1) E fejezet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az olyan vállalkozási
szerződésre, amely alapján a megrendelő ellenszolgáltatás nyújtására nem
köteles.
(2) Ha a vállalkozó a szolgáltatás nyújtását ingyenesen vállalja, a megrendelő
köteles a vállalkozó költségeit megtéríteni.
2. A tervezési szerződés
6:251. § [A tervezési szerződés]
(1) Tervezési szerződés alapján a vállalkozó tervezőmunka elvégzésére és a
tervdokumentáció átadására, a megrendelő annak átvételére és díj fizetésére
köteles.
(2) A tervdokumentációnak műszakilag kivitelezhető, gazdaságos és célszerű
megoldásokat kell tartalmaznia, és alkalmasnak kell lennie a megrendelő
felismerhető, a felhasználás céljából következő igényeinek kielégítésére.
(3) A terv hibája miatt mindaddig érvényesíthetőek a szerződésszegésből
fakadó jogok, amíg a terv alapján kivitelezett szolgáltatás tervhibával
összefüggő hibás teljesítése miatt jogok gyakorolhatók.
(4) A tervező jogszavatossággal tartozik azért, hogy harmadik személynek
nincs olyan joga, amely a terv felhasználását akadályozza vagy korlátozza.
3. A kivitelezési szerződés
301. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:252. § [A kivitelezési szerződés]
(1) Kivitelezési szerződés alapján a kivitelező építési, szerelési munka
elvégzésére és az előállított átadására, a megrendelő annak átvételére és
díj fizetésére köteles.
(2) A munka elvégzéséhez szükséges tervdokumentáció elkészítése és a
hatósági engedélyek beszerzése a megrendelő kötelezettsége.
(3) A kivitelező köteles a megrendelő által átadott tervdokumentációt a
szerződés megkötése előtt megvizsgálni és a megrendelőt a terv felismerhető
hibáira, hiányosságaira figyelmeztetni. Ha a terv valamely hibája vagy
hiányossága a kivitelezés folyamatában válik felismerhetővé, a kivitelező
késedelem nélkül köteles erről a megrendelőt tájékoztatni.
4. A kutatási szerződés
6:253. § [Kutatási szerződés]
(1) Kutatási szerződés alapján a kutató kutatómunkával elérhető eredmény
megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és díj fizetésére köteles.
(2) A kutató közreműködőt a megrendelő hozzájárulása esetén vehet
igénybe. Nincs szükség hozzájárulásra, ha a közreműködő igénybevétele a
kutatás jellegével együtt jár.
(3) Ha az eredmény szerzői jogi védelemben részesül vagy iparjogvédelmi
oltalomban részesíthető, a kutató a védelemből eredő vagyoni jogokat köteles
a megrendelőre átruházni. Ha a vagyoni jog átruházását jogszabály kizárja, a
kutató a megengedett legszélesebb terjedelmű felhasználási jog
engedélyezésére köteles.
(4) Kutatási szerződésben a jogszavatosság kizárása vagy korlátozása
semmis.
(5) A szerződéssel összefüggő üzleti titok jogosultja a megrendelő. A
kutatómunka alapján elkészített szellemi alkotás nyilvánosságra hozatalához a
megrendelő előzetes hozzájárulása szükséges.
(6) Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a díj a kutatás eredménytelen
befejezése esetén is jár, a kutatás végzésére és a kutató díjigényére a
megbízás szabályait kell alkalmazni.
5. Az utazási szerződés
6:254. § [Utazási szerződés]
(1) Utazási szerződés alapján a vállalkozó utazás és az út egyes állomásain
való tartózkodás megszervezésére, továbbá kapcsolódó szolgáltatások
nyújtására, a megrendelő a szolgáltatások átvételére és díj fizetésére köteles.
(2)
1
1 Megállapította: 2017. évi CXCIV. törvény 2. § (1). Hatályos: 2018. VII. 1-től.
A díjengedmény, illetve a kártérítési igény elévülése szempontjából a
fogyasztónak nem minősülő megrendelőt is fogyasztónak kell tekinteni.
(3) A megrendelő az utazás megkezdése előtt az utazási szerződésből fakadó
jogait és kötelezettségeit átruházhatja olyan harmadik személyre, aki az
utazási szerződésben foglalt feltételeknek megfelel.
(4) A jogok és kötelezettségek átruházását megelőzően keletkezett
kötelezettségekért és az átruházásból eredő többletköltségek megfizetéséért a
megrendelő és a harmadik személy egyetemlegesen állnak helyt.
302. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(5) Semmis a szerződés olyan kikötése, amely ezen § rendelkezéseitől a
megrendelő hátrányára eltér.
6. A mezőgazdasági vállalkozási szerződés
6:255. § [Mezőgazdasági vállalkozási szerződés]
(1) Mezőgazdasági vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó a megrendelő
tulajdonában álló állat nevelésére, vagy terménynek a megrendelő
tulajdonában álló területen való megtermelésére, a megrendelő díj fizetésére
köteles.
(2) A vállalkozó a szerződésnek az állat vagy a termény betegsége miatti
lehetetlenné válásáért nem felelős, ha a megbetegedést az ellenőrzési körén
kívüli elháríthatatlan ok idézte elő. Ebben az esetben a vállalkozót arányos díj
illeti meg.
(3) A megrendelő által elszámolásra vagy előlegként adott szolgáltatások
visszafizetését a termelő nem tagadhatja meg azon az alapon, hogy azok a
termelés eredményéből nem fedezhetők.
7. A közszolgáltatási szerződés
6:256. § [Közszolgáltatási szerződés]
(1) Közszolgáltatási szerződés alapján a szolgáltató általános gazdasági
érdekű szolgáltatás nyújtására, a felhasználó díj fizetésére köteles.
(2) A szolgáltatót szerződéskötési kötelezettség terheli.
(3) A felhasználó a díjat havonta, utólag köteles megfizetni.
XXXVIII. Fejezet
A fuvarozási szerződés
6:257. § [Fuvarozási szerződés]
Fuvarozási szerződés alapján a fuvarozó a küldemény rendeltetési helyére
történő továbbítására és a címzettnek történő kiszolgáltatására, a feladó díj
fizetésére köteles.
6:258. § [A fuvarlevél]
(1) A fuvarozó a feladó utasítása esetén köteles
a) fuvarlevelet kiállítani és abból egy példányt a feladónak átadni; vagy
b) a küldemény átvételéről elismervényt adni.
(2) A fuvarozó által kiállított fuvarlevél az ellenkező bizonyításáig bizonyítja
a fuvarozási szerződés létrejöttét, a küldemény átvételét, valamint - a fuvarozó
által a fuvarlevélbe tett fenntartás hiányában - azt, hogy a küldemény és
csomagolása az átvételkor külsőleg állapotban volt, és hogy a küldemények
száma a fuvarlevélben közölttel megegyezik, ha a fuvarlevelet a feladó és a
fuvarozó is aláírta, és a fuvarlevél tartalmazza
a) a küldemény átvételének helyét és időpontját;
b) a feladó, a címzett és a fuvarozó nevét és címét;
c) a kiszolgáltatás helyét;
303. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
d) a küldemény megnevezését, csomagolási módját, veszélyességének az
adott fuvarozási ág szerinti megjelölését, darabszámát, jelét, számát, tömegét
vagy más módon kifejezett mennyiségét.
(3) A fuvarozó által tett fenntartásnak minősül az is, ha a fuvarozó az ok
megjelölésével azt jegyzi fel a fuvarlevélre, hogy a (2) bekezdés d) pontjában
meghatározott adatok ellenőrzése önhibáján kívül nem volt lehetséges.
6:259. § [Csomagolás; okmányok]
(1) A feladó köteles
a) a küldeményt úgy csomagolni, hogy a csomagolás a küldeményt megóvja,
és az mások személyét és vagyonát ne veszélyeztesse;
b) a küldemény fuvarozás során történő kezeléséhez szükséges
információkat a csomagoláson, ennek hiányában a küldeményen feltüntetni; és
c) a fuvarozónak a küldemény továbbításához és kezeléséhez szükséges
okiratokat átadni.
(2) Ha nyilvánvaló, hogy a csomagolás vagy a küldemény kezeléséhez
szükséges információ nem megfelelő, vagy a feladó a küldemény
továbbításához és kezeléséhez szükséges okiratokat nem adja át, a fuvarozó a
küldemény átvételét megtagadhatja. Ha a feladó a hiányosságot késedelem
nélkül nem pótolja, a fuvarozó elállhat a szerződéstől.
(3) Ha a csomagolás vagy a küldemény kezeléséhez szükséges információ
hiányossága a küldemény átvételét követően válik nyilvánvalóvá, a fuvarozó
köteles erről a körülményről a feladót késedelem nélkül tájékoztatni. A feladó
továbbításra adott kifejezett utasítása hiányában a fuvarozó a küldemény
továbbítására nem köteles. Ha a feladó a küldemény továbbítására ad
utasítást, a fuvarozó megfelelő biztosítékot kérhet arra az esetre, ha a
csomagolás vagy a küldemény kezeléséhez szükséges információ
hiányosságából fakadóan kára keletkezhet, vagy más személlyel szembeni
felelőssége merülhet fel. Ha a feladó nem ad utasítást vagy megfelelő
biztosítékot, a fuvarozó a szerződést felmondhatja.
(4) A fuvarozó köteles az átadott okiratokat a feladó utasításai szerint
felhasználni.
6:260. § [Veszélyes áru fuvarozása]
Ha a küldemény veszélyes áru, a feladó köteles közölni a fuvarozóval az áru
veszélyességének az adott fuvarozási ág szerinti megjelölését és a veszély
elkerüléséhez szükséges információkat. Ennek hiányában a fuvarozó az áru
átvételét megtagadhatja.
6:261. § [A fuvareszköz kiállítása és a küldemény berakása]
(1) A fuvarozó köteles a fuvareszközt a szerződésben meghatározott időben
és helyen, fuvarozásra alkalmas állapotban kiállítani, és a fuvarozást
késedelem nélkül megkezdeni.
(2) A küldemény berakására a feladó köteles. Ha a küldeményt a címzett
nem rakja ki, a fuvarozó a kirakást a feladó költségére elvégezheti.
(3) A berakás és a kirakás körében a fuvarozót a küldemény elhelyezése
tekintetében utasítási jog illeti meg.
6:262. § [A feladó elállási joga a fuvarozás megkezdése előtt]
A feladó a szerződéstől a fuvarozás megkezdése előtt állhat el.
6:263. § [Fuvarozási akadály]
304. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha a fuvarozás akadályba ütközik, a fuvarozó köteles késedelem nélkül
értesíteni a feladót és szükség esetén utasítást kérni.
(2) A feladó a fuvardíjnak az akadály felmerültéig járó arányos részét köteles
megfizetni, ha azok meg nem fizetésével gazdagodnék, vagy ha a fuvarozó
bizonyítja, hogy az akadályt ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés
időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy
a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.
6:264. § [Rendelkezési jog]
(1) A feladót a küldemény kiszolgáltatásáig vagy amíg a címzett a
küldeménnyel nem rendelkezett, megilleti a küldeménnyel való rendelkezési
jog.
(2) A fuvarozó a feladó fuvarozás megkezdését követően tett
rendelkezésének teljesítését megfelelő biztosíték adásához kötheti, ha az a
fuvarozás teljesítését terhesebbé tenné. Ha a feladó nem ad megfelelő
biztosítékot, a fuvarozó a kereskedelmi ésszerűség követelményei szerint, a
feladó és a címzett érdekeit is figyelembe véve köteles eljárni. A fuvarozó
ennek keretében a küldemény értékesítésére is jogosult.
(3) Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a küldemény
értékesítése a kereskedelmi ésszerűség követelményei szerint történik, ha az
értékesítésre
a) tőzsdén, az értékesítés időpontjában érvényes áron; vagy
b) a küldemény kereskedelmi forgalma során általában alkalmazott, az adott
piacon szokásos módon kerül sor.
(4) Ha a fuvarozó a küldeményt értékesíti vagy felhasználja, köteles erről a
feladót értesíteni.
(5) A (2)-(4) bekezdést megfelelően alkalmazni kell, ha a fuvarozó a
fuvarozás megkezdését követően a fuvarozás teljesítéséhez utasítást kér, és a
feladó megfelelő időn belül nem ad utasítást, vagy a fuvarozó az utasítás
teljesítését megfelelő biztosíték adásához köti, és a feladó ennek nem tesz
eleget.
6:265. § [Értesítés a küldemény megérkezéséről]
(1) A fuvarozó a küldemény megérkezéséről a címzettet késedelem nélkül
köteles értesíteni. Az értesítés megérkezését követően a küldeménnyel a
címzett jogosult rendelkezni.
(2) A címzettnek az (1) bekezdés szerinti értesítés megérkezését megelőzően
tett utasítását a fuvarozó annyiban veheti figyelembe, amennyiben az nem
ellentétes a feladó utasításaival. A fuvarozó a címzett által adott utasítás
teljesítését megfelelő biztosíték adásához kötheti, ha annak teljesítése a
fuvarozó kötelezettségét terhesebbé tenné. A fuvarozó megtagadhatja a
címzett utasításának teljesítését, ha a címzett nem ad megfelelő biztosítékot.
6:266. § [Fuvardíj]
(1) Ha a díjat a fuvarlevélbe bejegyzett adat alapján kell megállapítani, az
ellenkező bizonyításáig a fuvarlevélbe bejegyzett adatot pontosnak és
megfelelőnek kell tekinteni akkor is, ha a fuvarozó a fuvarlevélen olyan
fenntartással élt, hogy az adatok ellenőrzésére nem volt módja.
305. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A küldemény teljes vagy részleges elveszése és megsemmisülése esetén a
fuvarozó fuvardíjra vagy annak arányos részére nem tarthat igényt, kivéve, ha
bizonyítja, hogy a küldemény elveszését vagy megsemmisülését ellenőrzési
körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény
okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt
elhárítsa.
6:267. § [Törvényes zálogjog]
A fuvarozót a fuvardíj és a költségek biztosítására zálogjog illeti meg azokon
a dolgokon, amelyek a fuvarozással kapcsolatosan birtokába kerültek vagy
amelyekkel okmányok útján rendelkezik. A zálogjog a fuvarozónak a feladóval
szemben fennálló, más fuvarozási szerződésből származó lejárt és nem vitatott
követelését is biztosítja.
6:268. § [A fuvarozó felelőssége]
(1) A fuvarozó felelősségét kizáró vagy korlátozó kikötés akkor is semmis, ha
az a fuvarozó által súlyos gondatlansággal okozott károkra vonatkozik.
(2) Ha a fuvarozó a küldeményt több fuvarozási mód igénybevételével
továbbítja, az egyes fuvarozási módok tekintetében tevékenységére az adott
fuvarozási ág szabályait kell alkalmazni. Ha nem állapítható meg, hogy a kár
hol következett be, a fuvarozó felelősségére e fejezet rendelkezései
irányadóak.
(3) Ha a feladó külföldi, a fuvarozó által fizetendő kártérítés mértéke nem
lehet magasabb, mint a feladó államának joga szerint fizethető legmagasabb
kártérítési összeg.
(4) A küldemény elveszettnek minősül, ha azt a fuvarozó a fuvarozási
határidő lejártától számított harmincadik napon belül nem szolgáltatja ki. Ha a
küldemény a kártérítés megfizetése után megkerül, a fuvarozó köteles a
feladót a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül értesíteni, és a
feladó jogosult a küldeménnyel rendelkezni.
6:269. § [A feladó felelőssége]
A feladó a fuvarozóval szemben felelős azért a kárért, amely a nem megfelelő
vagy hiányzó csomagolásból, a küldeménnyel kapcsolatos adatok, információk
és okmányok hiányából, hiányosságából vagy pontatlanságából származott.
6:270. § [Az igények elévülése]
A fuvarozási szerződés alapján támasztható igények - a szándékosan vagy
súlyos gondatlansággal okozott károk kivételével - egy év alatt elévülnek. Az
elévülés kezdő időpontja a küldemény címzettnek történő kiszolgáltatásának
időpontja vagy az az időpont, amikor a küldeményt a címzettnek ki kellett
volna szolgáltatni. Ezeket a rendelkezéseket kell alkalmazni abban az esetben
is, ha a fuvarozó a küldeményt több fuvarozási mód igénybevételével
továbbítja.
6:271. § [A vállalkozás szabályainak alkalmazása]
E fejezet eltérő rendelkezésének hiányában a fuvarozási szerződésre a
vállalkozási szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
XVI. CÍM
306. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A MEGBÍZÁSI TÍPUSÚ SZERZŐDÉSEK
XXXIX. Fejezet
A megbízási szerződés
6:272. § [Megbízási szerződés]
Megbízási szerződés alapján a megbízott a megbízó által rábízott feladat
ellátására, a megbízó a megbízási díj megfizetésére köteles.
6:273. § [Utasítás]
(1) A megbízott köteles a megbízó utasításait követni.
(2) A megbízott a megbízó utasításától akkor térhet el, ha ezt a megbízó
érdeke feltétlenül megköveteli, és a megbízó előzetes értesítésére már nincs
mód. Ilyen esetben a megbízót késedelem nélkül értesíteni kell.
(3) Ha a megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a megbízott
köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a megbízó a figyelmeztetés ellenére
utasítását fenntartja, a megbízott a szerződéstől elállhat, illetve a szerződést
felmondhatja, vagy a feladatot a megbízó utasításai szerint, a megbízó
kockázatára elláthatja. Meg kell tagadnia az utasítás teljesítését, ha annak
végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy
veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát.
(4) A megbízó köteles megtéríteni az utasítás teljesítésével kapcsolatban
felmerült költségeket. A megbízott az utasítás teljesítését megfelelő biztosíték
adásához kötheti. Ha a megbízó nem ad megfelelő biztosítékot, a megbízott az
utasítás teljesítését megtagadhatja.
6:274. § [Képviseleti jog]
Ha a megbízás teljesítéséhez szerződés kötése vagy más jognyilatkozat
tétele szükséges, a megbízás a meghatalmazást is magában foglalja.
6:275. § [Tájékoztatási kötelezettség]
(1) A megbízott köteles a megbízót tevékenységéről és a feladat állásáról
kívánságára, szükség esetén e nélkül is tájékoztatni. A megbízott köteles a
megbízót tájékoztatni, ha közreműködő igénybevétele vált szükségessé, vagy
ha a felmerült új körülmények az utasítások módosítását teszik indokolttá.
(2) A megbízott köteles a megbízót a megbízás teljesítéséről késedelem
nélkül értesíteni.
6:276. § [Megbízási díj]
(1) A megbízott megbízási díjra akkor is jogosult, ha eljárása nem vezetett
eredményre, kivéve, ha az eredmény részben vagy egészben azért maradt el,
mert a megbízott felróhatóan járt el.
(2) A megbízási díj a szerződés teljesítésekor esedékes. Ha a szerződés a
megbízás teljesítése előtt szűnt meg, a megbízott a megbízási díjnak
tevékenységével arányos részét követelheti.
(3) A megbízott a megbízás ellátásával rendszerint együtt járó költségek
előlegezésére köteles.
307. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) A szerződés megszűnésekor a megbízó köteles a megbízottat a megbízás
alapján harmadik személyekkel szemben vállalt kötelezettségei alól
mentesíteni, valamint szükséges és indokolt költségeit megtéríteni.
6:277. § [Törvényes zálogjog]
A megbízottat a megbízási díj és a költségek biztosítására zálogjog illeti meg
a megbízónak azokon a vagyontárgyain, amelyek a megbízás következtében
kerültek birtokába.
6:278. § [Felmondás]
(1) A szerződést bármelyik fél felmondhatja.
(2) A megbízó felmondása esetén a megbízó köteles megtéríteni a
megbízottnak a felmondással okozott kárt, kivéve, ha a felmondásra a
megbízott szerződésszegése miatt került sor.
(3) Ha a szerződést a megbízott alkalmatlan időben mondta fel, köteles
megtéríteni a megbízónak a felmondással okozott kárt, kivéve, ha a
felmondásra a megbízó szerződésszegése miatt került sor.
(4) A felmondás jogának korlátozása vagy kizárása semmis. Tartós megbízási
jogviszony esetén a felek megállapodhatnak a felmondás jogának
korlátozásában, és kiköthetik azt is, hogy meghatározott idő előtt a rendes
felmondás joga nem gyakorolható.
6:279. § [Elszámolás]
A szerződés megszűnésekor a megbízott köteles a megbízónak mindazt
kiadni, amihez a megbízás teljesítése céljából vagy eljárása eredményeképpen
jutott, kivéve, amit abból a megbízás folytán jogosan felhasznált.
6:280. § [Ingyenes megbízási szerződés]
(1) E fejezet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az olyan megbízási
szerződésre, amely alapján a megbízó ellenszolgáltatás nyújtására nem
köteles.
(2) Ha a megbízott a feladat ellátását ingyenesen vállalja, a megbízó köteles
a megbízott költségeit megtéríteni.
XL. Fejezet
A bizományi szerződés
6:281. § [Bizományi szerződés]
(1) Bizományi szerződés alapján a bizományos a megbízó javára a saját
nevében ingó dologra adásvételi szerződés kötésére, a megbízó a díj
megfizetésére köteles.
(2) E fejezet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az olyan bizományi
szerződésre, amely alapján a bizományos más szerződés kötésére vállal
kötelezettséget.
(3) Semmis a bizományi szerződés, ha annak alapján a bizományos ingatlan
tulajdonjogának a megszerzésére köteles.
6:282. § [A bizományos jogállása]
(1) A bizományi szerződés alapján kötött adásvételi szerződés a
bizományossal szerződő féllel szemben a bizományost jogosítja és kötelezi.
308. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A bizományos akkor áll helyt mindazoknak a kötelezettségeknek a
teljesítéséért, amelyek a vele szerződő felet a szerződés folytán terhelik, ha ezt
kifejezetten elvállalta.
(3) A bizományos hitelezői nem támaszthatnak igényt
a) a bizományossal szerződő féllel szemben fennálló és a megbízót illető
követelésekre;
b) vételi bizomány esetén a bizományos által megvett dolgokra;
c) a bizományoshoz befolyt és elkülönítve tartott vagy kezelt olyan
pénzösszegekre, amelyekről megállapítható, hogy a megbízót illetik.
6:283. § [Tulajdonszerzés]
(1) Vételi bizomány esetén a bizományos a szerződés teljesítése során
megszerzett ingó dolog tulajdonjogát az elszámolás során ruházza át a
megbízóra.
(2) Eladási bizomány esetén a bizományos jogosult a megbízó
tulajdonjogában álló ingó dolog tulajdonjogának az átruházására.
6:284. § [Bizományi díj]
A bizományosnak díj akkor jár, ha az adásvételi szerződést megkötötték,
vagy ha a szerződés megkötésére a megbízó érdekkörében felmerült okból
nem került sor.
6:285. § [Belépési jog]
(1) A bizományos az adásvételi szerződést a megbízóval maga is megkötheti,
ha a dolog forgalmi értéke nyilvános információ alapján egyértelműen
megállapítható.
(2) A bizományos belépése esetén is köteles a szerződést a megbízóra
legkedvezőbb feltételek mellett megkötni.
(3) A bizományos az elszámolás keretében köteles a megbízót tájékoztatni,
ha az adásvételi szerződést a megbízóval maga kötötte meg.
(4) A bizományos díjigényét nem érinti, ha a szerződést a megbízóval maga
köti meg. Egyebekben a bizományos belépése esetén a megbízó és a
bizományos jogviszonyára az adásvételi szerződés szabályait kell alkalmazni.
6:286. § [Eltérés a bizományi szerződés feltételeitől]
(1) Ha a bizományos a megbízóra kedvezőbb feltételek mellett köti meg az
adásvételi szerződést, mint amilyeneket a bizományi szerződésben
megállapítottak, az ebből eredő előny a megbízót illeti.
(2) Ha a bizományos a bizományi szerződésben megállapított áron alul ad el,
köteles a megbízónak az árkülönbözetet megtéríteni, kivéve, ha bizonyítja,
hogy az adásvételi szerződést a megállapított áron megkötni nem lehetett, az
eladással a megbízót kártól óvta meg, és a megbízót idejében értesíteni nem
tudta.
(3) Ha a bizományos a bizományi szerződésben kikötött feltételektől
lényegesen eltér, köteles az eltérésről a megbízót értesíteni. A megbízó az
értesítést követően késedelem nélkül jogosult az adásvételi szerződést
visszautasítani, kivéve, ha a bizományos a szerződésben meghatározott árnál
drágábban vásárolt, de az értékkülönbözetet megtéríti.
6:287. § [A megbízás szabályainak alkalmazása]
E fejezet eltérő rendelkezésének hiányában a bizományi szerződésre a
megbízási szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
309. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XLI. Fejezet
A közvetítői szerződés
1. A közvetítői szerződés általános szabályai
6:288. § [Közvetítői szerződés]
Közvetítői szerződés alapján a közvetítő megbízója és harmadik személy
között szerződés megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység
folytatására, a megbízó díj fizetésére köteles.
6:289. § [A közvetítő képviseleti jogának terjedelme]
Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a közvetítő a megbízója nevében az
általa közvetített szerződés megkötésére és az annak alapján történő teljesítés
elfogadására nem jogosult.
6:290. § [Tájékoztatási kötelezettség]
A közvetítő köteles a megbízót tájékoztatni, ha harmadik személy javára
közvetítői tevékenységet végez.
6:291. § [A közvetítő díjazása]
(1) A díj a közvetített szerződés megkötésének időpontjában válik
esedékessé.
(2) A díj a közvetítőt abban az esetben is megilleti, ha a közvetített
szerződést a felek a közvetítői szerződés megszűnését követően kötik meg.
6:292. § [A megbízás szabályainak alkalmazása]
E fejezet eltérő rendelkezésének hiányában a közvetítői szerződésre a
megbízási szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
2. A tartós közvetítői szerződés
6:293. § [Különös szabályok önállóan eljáró közvetítő esetén]
(1) Közvetítői szerződés alapján a közvetítő tartós jogviszony keretében,
önállóan eljárva megbízójának harmadik személyekkel kötendő szerződések
közvetítésére, illetve a megbízó nevében történő megkötésére, a megbízó díj
fizetésére köteles.
(2) Önállóan jár el az a személy, aki az (1) bekezdés szerinti tevékenységet
nem munkaviszony, vezető tisztségviselői jogviszony vagy más olyan
jogszabályon, bírósági vagy hatósági rendelkezésen alapuló jogviszony
keretében végzi, amely őt valamely jogi személy képviseletére feljogosítja.
(3) E fejezet alkalmazásában tartós a jogviszony, ha a közvetítő
a) több szerződés megkötésének közvetítésre; vagy
b) egy szerződés megkötésének közvetítésére és a jogviszony fenntartására,
illetve megújítására köteles.
(4) Ha a szerződést írásba foglalták, az egyik fél kérelmére a másik fél
köteles átadni a szerződés és annak módosításának másolatát; e
rendelkezéstől való eltérés és e jogról való lemondás semmis.
310. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:294. § [A közvetítő képviseleti jogának terjedelme]
Ha a közvetítő az általa közvetített szerződés megkötésére jogosult, a
képviseleti joga minden olyan jognyilatkozat megtételére kiterjed, amely a
közvetített szerződések teljesítésével rendszerint együtt jár. Ez a jog nem
foglalja magában a már megkötött szerződések módosításához, a pénz
átvételéhez és a fizetési határidő megállapításához való jogot.
6:295. § [A megbízó kötelezettségei]
(1) A megbízó saját költségére köteles a közvetítőnek mindazt a tájékoztatást
és segítséget megadni, amely kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges. E
körben köteles különösen a szerződés tárgyára vonatkozó iratot a közvetítő
rendelkezésére bocsátani.
(2) A megbízó köteles a közvetítőt késedelem nélkül értesíteni, ha
lényegesen kisebb mennyiségben képes vagy kíván szerződést kötni annál,
mint amire a közvetítő számíthatott.
(3) A megbízó köteles a közvetítőt késedelem nélkül értesíteni a közvetítő
által közvetített szerződés elfogadásáról vagy elutasításáról, és a megkötött
szerződés teljesítésének elmaradásáról.
(4) A feleknek az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseitől való eltérése semmis.
6:296. § [A szerződés időtartama]
A határozott időre kötött szerződés határozatlan időtartamúvá alakul át, ha a
határozott idő lejárta után a szerződéses szolgáltatások teljesítését a felek
továbbra is folytatják.
6:297. § [A szerződés felmondása]
(1) A határozatlan időtartamra kötött közvetítői szerződést bármelyik fél a
naptári hónap utolsó napjára felmondhatja. A felmondási idő a szerződés első
évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az
azt követő években három hónap. Ennél rövidebb felmondási idő kikötése
semmis.
(2) Ha a felek az (1) bekezdésben foglaltaknál hosszabb felmondási időben
állapodnak meg, a megbízóra irányadó felmondási idő nem lehet rövidebb,
mint a közvetítőre irányadó felmondási idő. A felek ettől eltérő megállapodása
semmis.
(3) Ha a határozott időtartamra kötött szerződés határozatlan időtartamúvá
alakul át, a felmondási idő számítása szempontjából a szerződés teljes
időtartamát figyelembe kell venni.
6:298. § [A közvetítő kártalanítása]
(1) A közvetítői szerződés megszűnése esetén a közvetítőnek a megbízótól
kártalanítás jár, ha a kártalanítás a szerződéssel összefüggő valamennyi
körülményre tekintettel méltányos, figyelemmel arra, hogy a közvetítő a
szerződés megszűnése következtében elveszíti az olyan jutalékhoz való jogát,
amely őt a szerződés fennmaradása esetén az adott üzletfelekkel kötött vagy
jövőben kötendő üzletek után megilletné, feltéve, hogy
a) a közvetítő a megbízónak üzleti kapcsolatok kialakításával új ügyfeleket
szerzett, vagy meglévő üzleti kapcsolatokat - legalább egy új ügyfél
megnyerésének megfelelő mértékben - bővített, ha az üzleti kapcsolatokból a
megbízó a szerződés megszűnése után is jelentős előnyre tesz szert; vagy
311. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
b) a tartós jogviszony létrehozására irányuló megbízást teljesítette, de a
közvetítői szerződés megszűnése következtében folytatólagos díjazástól esik
el.
(2) A kártalanítás összege nem haladhatja meg a közvetítő által a szerződés
megszűnését megelőző öt évben kapott díjazás átlagából számított egyévi
összeget, öt évnél rövidebb közvetítői szerződés esetén a szerződés időtartama
alatt kapott díj átlagából számított egyévi összeget.
(3) A kártalanítási igény egyéves jogvesztő határidőn belül érvényesíthető.
(4) A kártalanítás nem érinti a közvetítőt megillető kártérítési igényt és a
közvetítőnek a szerződés megszűnését követő gazdasági tevékenysége
gyakorlásában korlátozó megállapodásért járó díjigényt.
6:299. § [A kártalanítás kizártsága]
Nem jár kártalanítás a közvetítőnek, ha
a) a szerződést a közvetítő mondta fel, kivéve, ha azt a megbízó ellenőrzési
körében beállt olyan körülmény alapozta meg, vagy a közvetítő olyan életkora
vagy egészségi állapota indokolta, amelynek folytán a közvetítőtől a
tevékenységének folytatása már nem volt elvárható; vagy
b) ha a megbízóval kötött szerződés alapján a közvetítő a szerződésben
meghatározott jogait és kötelezettségeit másra ruházza.
6:300. § [A kártalanítási szabályok eltérést nem engedő jellege a közvetítő
javára]
Semmis a feleknek a szerződés megszűnése előtt kötött olyan
megállapodása, amely a közvetítő kártalanítására vonatkozó rendelkezésektől
a közvetítő hátrányára eltér.
6:301. § [A szerződés megszűnését követő versenykorlátozás]
(1) A szerződés megszűnését követően a közvetítőt a gazdasági
tevékenysége gyakorlásában korlátozó megállapodást írásba kell foglalni.
(2) A közvetítőt gazdasági tevékenysége gyakorlásában korlátozó
megállapodás legfeljebb a szerződés megszűnésétől számított két évre köthető
ki; a két évet meghaladó korlátozó kikötés semmis.
(3) Semmis a közvetítőt gazdasági tevékenysége gyakorlásában korlátozó
megállapodás annyiban, amennyiben eltér a közvetítői szerződésben
meghatározott földrajzi területtől, ügyfélkörtől, illetve árufajtától.
XLII. Fejezet
A szállítmányozási szerződés
6:302. § [Szállítmányozási szerződés]
Szállítmányozási szerződés alapján a szállítmányozó a saját nevében a
megbízó javára küldemény továbbításával összefüggő szerződések
megkötésére és jognyilatkozatok megtételére, a megbízó díj fizetésére köteles.
6:303. § [Igényérvényesítés]
312. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A szállítmányozó a megbízó igényeit a fuvarozóval és más, a szállítmányozó
által igénybevett közreműködőkkel szemben, a megbízó utasítása esetén a
megbízó költségére és veszélyére köteles érvényesíteni. A szállítmányozó
utasítás nélkül is köteles a megbízó jogainak megóvásához szükséges
nyilatkozatokat megtenni.
6:304. § [Önszerződés]
A szállítmányozó a fuvarozást maga is elláthatja.
6:305. § [Jutalék]
A szállítmányozót illeti az az utólagos fuvardíjkedvezmény vagy üzletszerzési
jutalék, amelyet a továbbított küldemények után a fuvarozó neki juttat.
6:306. § [Elévülés]
A szállítmányozási szerződésből fakadó igények - a szándékosan vagy súlyos
gondatlansággal okozott károk kivételével - egy év alatt évülnek el.
6:307. § [A szállítmányozó felelőssége]
(1) A szállítmányozó felelősségére a fuvarozó felelősségére vonatkozó
rendelkezéseket kell alkalmazni, ha
a) a küldeményt mások küldeményeivel együtt, azonos fuvarozási eszközzel
továbbíttatta, és a kár ezen okból keletkezett;
b) a birtokában levő küldemény elvész vagy károsodik.
(2) Ha a megbízó külföldi, a szállítmányozó által fizetendő kártérítés mértéke
nem lehet magasabb, mint a megbízó államának joga szerint fizethető
legmagasabb kártérítési összeg.
6:308. § [A megbízó felelőssége]
(1) A megbízó felel azért a kárért, amely az utasításból, a küldemény
elégtelen csomagolásából, jelöléséből vagy a megbízó által adott adatok,
okmányok, információk hiányosságából, pontatlanságából, hiányából
származik.
(2) Harmadik személy követelésének veszélye esetén a szállítmányozó
megfelelő biztosítékot követelhet a megbízótól. Ha a megbízó nem ad
megfelelő biztosítékot, a szállítmányozó a szerződést felmondhatja.
6:309. § [A bizomány és a fuvarozás szabályainak alkalmazása]
E fejezet eltérő rendelkezésének hiányában a szállítmányozó és a megbízó
jogviszonyára a bizományi szerződés, a küldeménnyel kapcsolatos
tájékoztatási kötelezettségre, a küldemény kezelésére, megóvására,
továbbítására, a szállítmányozót megillető zálogjogra, továbbá a fuvarozási
szerződésből fakadó követelések elévülésére a fuvarozási szerződés szabályait
kell megfelelően alkalmazni.
XLIII. Fejezet
A bizalmi vagyonkezelési szerződés
6:310. § [Bizalmi vagyonkezelési szerződés]
313. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonkezelő a
vagyonrendelő által tulajdonába adott dolgok, ráruházott jogok és követelések
(a továbbiakban: kezelt vagyon) saját nevében a kedvezményezett javára
történő kezelésére, a vagyonrendelő díj fizetésére köteles.
(2) A szerződést írásba kell foglalni.
6:311. § [A kedvezményezett meghatározása]
(1) A vagyonrendelő határozza meg a kedvezményezettet és a
kedvezményezetti jogosultság keletkezésének és megszűnésének feltételeit. A
kedvezményezett a kedvezményezettek körére való utalással is
meghatározható.
(2) A vagyonrendelő rendelkezhet úgy, hogy meghatározott körülmények
bekövetkezése esetén vagy meghatározott idő elteltével a kezelt vagyon
részben vagy egészben rá, jogutódaira vagy meghatározott harmadik
személyre száll.
(3) Ha a szerződés feljogosítja a vagyonkezelőt a kedvezményezett
személyének kijelölésére, a vagyonkezelő jogosult a kedvezményezett
részesedésének meghatározására.
(4) A vagyonkezelő kizárólagos kedvezményezetté nevezése semmis.
(5)
1
1 Beiktatta: 2017. évi LXI. törvény 22. §. Hatályos: 2017. VI. 23-tól.
A kedvezményezetti jogosultság megszűnik, ha a kedvezményezett a
szerződésben meghatározottaktól eltérő jogcímen érvényesít igényt a kezelt
vagyonnal szemben.
6:312. § [A vagyonelkülönítés]
(1) A kezelt vagyon a vagyonkezelő saját vagyonától és az általa kezelt egyéb
vagyonoktól elkülönült vagyont képez, amelyet a vagyonkezelő köteles külön
nyilvántartani. A felek ettől eltérő rendelkezése semmis.
(2) A vagyonkezelő által a saját vagyonától és az általa kezelt egyéb
vagyonoktól elkülönülten, kezelt vagyonként nyilvántartott vagyontárgyakat az
ellenkező bizonyításáig a kezelt vagyon körébe tartozónak kell tekinteni.
(3) A kezelt vagyon részét képezik a kezelt vagyontárgy helyébe lépő
vagyontárgy, biztosítási összeg, kártérítés vagy más érték, továbbá mindezek
hasznai, akkor is, ha nem szerepelnek a nyilvántartásban.
(4) A vagyonkezelő által a kezelt vagyon részeként nyilvántartásba nem vett
vagyontárgyakat az ellenkező bizonyításáig a vagyonkezelő saját személyes
vagyonába tartozónak kell tekinteni.
6:313. § [A kezelt vagyon védettsége]
(1) A kezelt vagyon tárgyaira a vagyonkezelő házastársa, élettársa, továbbá
személyes hitelezői és a vagyonkezelő által kezelt más vagyonok hitelezői nem
támaszthatnak igényt. A kezelt vagyon nem része a vagyonkezelő
hagyatékának.
(2) A vagyonkezelő házastársával, élettársával, továbbá személyes
hitelezőivel és az általa kezelt más vagyonok hitelezőivel szemben a
kedvezményezett és a vagyonrendelő is felléphetnek, kérve a kezelt vagyon
elkülönítését.
6:314. § [A kedvezményezett és hitelezőinek igénye]
(1) A kedvezményezett a szerződés szerint igényelheti a vagyonkezelőtől a
kezelt vagyon és annak hasznai kiadását.
314. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A kedvezményezett hitelezői attól kezdve támaszthatnak igényt a
kedvezményezett vagyontárgyaira, amikor e vagyontárgyaknak vagy azok
hasznainak a kedvezményezett részére való kiadása esedékessé vált.
6:315. § [Ellenőrzési jog]
A vagyonrendelő és a kedvezményezett ellenőrizheti a vagyonkezelőnek a
vagyonkezelés körébe eső tevékenységét. Az ellenőrzéssel járó költségek a
vagyonrendelőt, illetve a kedvezményezettet terhelik.
6:316. § [Utasítási jog hiánya]
A vagyonkezelőt a vagyonrendelő és a kedvezményezett nem utasíthatja; az
e tilalomba ütköző utasítás semmis.
6:317. § [A vagyonkezelővel szembeni fokozott követelmény]
(1) A vagyonkezelő a jogviszony bizalmi jellegéből fakadó fokozott
követelményeknek megfelelően, a kedvezményezett érdekeinek elsődleges
figyelembevétele mellett köteles eljárni.
(2) A vagyonkezelő a kereskedelmi ésszerűség követelményei szerint köteles
a kezelt vagyont az előre láthatóan fenyegető kockázatokkal szemben
megóvni.
6:318. § [A vagyonkezelő rendelkezési joga]
(1) A vagyon kezelése magában foglalja a vagyonkezelőre átruházott
tulajdonjogból, más jogokból és követelésekből fakadó jogosultságok
gyakorlását és az azokból fakadó kötelezettségek teljesítését.
(2) A vagyonkezelő a szerződésben foglalt feltételek szerint és korlátok
között rendelkezhet a kezelt vagyonba tartozó vagyontárgyakkal.
(3) Ha a vagyonkezelő a (2) bekezdésben foglalt kötelezettségét megsérti és
jogosulatlanul ruház át harmadik személyre a kezelt vagyonhoz tartozó
vagyontárgyat, a vagyonrendelő és a kedvezményezett jogosult azt a kezelt
vagyon számára visszakövetelni, ha a harmadik személy nem volt jóhiszemű
vagy nem visszterhesen szerzett. Ezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni a
kezelt vagyontárgy jogosulatlan megterhelése esetén.
6:319. § [Titoktartási kötelezettség]
(1) A vagyonkezelő köteles titokban tartani minden olyan tényt, tájékoztatást
és egyéb adatot, amelyről vagyonkezelői megbízatása keretében vagy annak
kapcsán szerzett tudomást. E kötelezettsége független a vagyonkezelői
jogviszony létrejöttétől, és fennmarad a bizalmi vagyonkezelési megbízatás
megszűnése után is.
(2) A titoktartási kötelezettség alól a vagyonrendelő és jogutódja felmentést
adhat.
6:320. § [Tájékoztatási és számadási kötelezettség]
(1) A vagyonkezelő a vagyonrendelő vagy a kedvezményezett kérésére
köteles tájékoztatást adni a kezelt vagyonról. A tájékoztatásnak ki kell
terjednie különösen a kezelt vagyon tényleges és várható gyarapodására, a
kezelt vagyonba tartozó vagyoni elemekre, azok értékére, továbbá a kezelt
vagyon terhére vállalt kötelezettségekre.
(2) A vagyonkezelő kérésre köteles a vagyonkezelésről számot adni, és a
kezelt vagyonnal a vagyonrendelő, illetve a kedvezményezett felé elszámolni.
315. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A tájékoztatási és a számadási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos
költségek a vagyonrendelőt, illetve a kedvezményezettet terhelik.
6:321. § [A vagyonkezelő felelőssége a vagyonrendelővel és a
kedvezményezettel szemben]
(1) A vagyonkezelő kötelezettségeinek megszegéséért a szerződésszegésért
való kártérítési felelősség általános szabályai szerint felel a vagyonrendelővel,
illetve a kedvezményezettel szemben.
(2) Ha a vagyonkezelő feladatát ellenszolgáltatás nélkül látja el,
felelősségére az ingyenes szerződések megszegéséért való kártérítési
felelősség szabályait kell alkalmazni.
(3) A vagyonrendelő és a kedvezményezett követelheti annak a vagyoni
előnynek a kezelt vagyon részeként való kezelését, amelyhez a vagyonkezelő a
vagyonkezelésből fakadó kötelezettségeinek megsértésével jut.
6:322. § [A vagyonkezelő költség- és díjigénye]
(1) Ha a vagyonkezelő feladatát ingyenesen látja el, a vagyonkezeléssel járó
szokásos költségei megtérítését is igényelheti.
(2) A vagyonkezelő a díjának és indokolt költségeinek megfizetésére
vonatkozó, továbbá a vagyonkezelési jogviszonyból fakadó egyéb követelését a
kezelt vagyonból közvetlenül kielégítheti.
6:323. § [A vagyonkezelő felelőssége harmadik személyekkel szemben a
vállalt kötelezettségekért]
(1) A vagyonkezelő a kezelt vagyonnal felel a vállalt kötelezettségek
teljesítéséért.
(2) A vagyonkezelő saját vagyonával korlátlanul felel a kezelt vagyon terhére
vállalt kötelezettségekből eredő követelések teljesítéséért, ha azok a kezelt
vagyonból nem elégíthetők ki, és a másik fél nem tudta és nem is kellett hogy
tudja, hogy a vagyonkezelő kötelezettségvállalása túlterjed a kezelt vagyon
keretein.
6:324. § [Több vagyonkezelő]
(1) Ha a vagyonrendelő több vagyonkezelőt jelöl ki, a vagyonkezelők
együttesen járnak el és közösen döntenek.
(2) Ha a vagyonkezelőknek kötelezettségvállalásaikért saját vagyonukkal is
helyt kell állniuk, közös döntéseikért harmadik személyekkel szemben
egyetemlegesen felelnek.
(3) A bizalmi vagyonkezelésből fakadó kötelezettségek megsértéséért több
vagyonkezelő a vagyonrendelővel és a kedvezményezettel szemben
egyetemlegesen felel.
6:325. § [Változás a felek személyében]
(1) A vagyonrendelő a vagyonkezelőt a megbízatásból másik vagyonkezelő
egyidejű kijelölése mellett bármikor visszahívhatja.
(2) Ha a vagyonrendelő meghal vagy jogutód nélkül megszűnik, és a kezelt
vagyonnak nincs másik vagyonrendelője, a vagyonkezelőt a megbízatásból a
kedvezményezett kérelmére a bíróság másik vagyonkezelő egyidejű kijelölése
mellett visszahívhatja, ha a vagyonkezelő súlyosan megszegte a szerződést.
316. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Több kedvezményezett ezt a jogot együttesen gyakorolhatja, azzal, hogy
bármelyikük kérelmére a bíróság határoz a vagyonkezelői megbízatás
megszűnéséről és új vagyonkezelő kijelöléséről. A bíróság nem jelölheti ki
vagyonkezelőnek azt a személyt, aki ellen valamennyi kedvezményezett
tiltakozik.
(4)
1
1 Beiktatta: 2017. évi LXI. törvény 23. §. Hatályos: 2017. VI. 23-tól.
A vagyonrendelő a halála vagy jogutód nélküli megszűnése esetére a
szerződésben kijelölheti a vagyonrendelőt megillető jogok gyakorlására
jogosult és a vagyonrendelőt terhelő kötelezettségek teljesítésére köteles
személyt. A kijelölésnek a vagyonkezelőhöz intézett nyilatkozattal történő
elfogadása esetén a kijelölt személyt a vagyonrendelő jogai és kötelezettségei
illetik meg, illetve terhelik abban a körben, amelyben a szerződés e jogait és
kötelezettségeit nem korlátozta.
6:326. § [A bizalmi vagyonkezelés megszűnése]
(1) A bizalmi vagyonkezelés megszűnik, ha
a) a kezelt vagyon elfogy;
b) a vagyonkezelő a vagyonkezelést felmondja, a felmondást követő három
hónap elteltével;
c) a kezelt vagyonnak három hónapot meghaladó ideig nincs vagyonkezelője,
a vagyonkezelői megbízás megszűnésének időpontjában;
d) a vagyonrendelő volt az egyetlen kedvezményezett, az ő halálának
időpontjában;
e)
2
2 Beiktatta: 2017. évi LXI. törvény 24. §. Hatályos: 2017. VI. 23-tól.
a vagyonrendelő a határozatlan időre kötött szerződést - annak eltérő
rendelkezése hiányában - felmondja.
(2) A vagyonkezelő a felmondásnál is a kedvezményezett érdekeinek
elsődleges figyelembevétele mellett köteles eljárni.
(3) A határozatlan időtartamra vagy az ötven évnél hosszabb határozott
időtartamra létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszony ötven év elteltével
megszűnik. Az ettől eltérő kikötés semmis.
(4) A bizalmi vagyonkezelés nem szűnik meg azzal, hogy a vagyonrendelő a
vagyonkezelő jogutódjává válik.
(5) A bizalmi vagyonkezelés nem szűnik meg a vagyonrendelő, a
vagyonkezelő vagy a kedvezményezett halálával vagy megszűnésével.
6:327. § [Elszámolási kötelezettség]
(1) A bizalmi vagyonkezelés megszűnése esetén a vagyonkezelőt a kezelt
vagyonnal kapcsolatos elszámolási és tájékoztatási kötelezettség továbbra is a
bizalmi vagyonkezelés fennállása alatti tartalommal terheli.
(2) Ha a bizalmi vagyonkezelés megszűnése a kezelt vagyont veszélyezteti, a
vagyonkezelő az elszámolásig köteles megtenni a bizalmi vagyonkezelés
tartalma szerint szükséges intézkedéseket.
6:328. § [A kezelt vagyon kiadása]
(1) A vagyonkezelő a vagyonkezelői megbízatásának megszűnésével köteles
a kezelt vagyont a vagyonrendelő által kijelölt további vagy új
vagyonkezelőnek, ilyen hiányában a vagyonrendelőnek kiadni.
(2) Ha a vagyonkezelő jogutód nélkül szűnik meg, a kezelt vagyon a
vagyonkezelő megszűnésével átszáll a vagyonrendelő által kijelölt további
vagy új vagyonkezelőre, ilyen hiányában a vagyonkezelő megszűnésével
visszaszáll a vagyonrendelőre.
317. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A kezelt vagyon terhére vállalt kötelezettségek a kezelt vagyon részeként
háramlanak a további vagy új vagyonkezelőre, ilyen hiányában a
vagyonrendelőre.
(4) Több vagyonrendelő esetén a vagyonrendelők a kezelt vagyonhoz való
hozzájárulás arányában válnak a visszaháramlott vagyon jogosultjává, és
ugyanilyen arányban terhelik őket a kezelt vagyon részeként visszaháramlott
kötelezettségek; a kezelt vagyon hitelezőivel szemben helytállási
kötelezettségük egyetemleges.
(5) Ha a vagyon kiadásáról a szerződés a vagyonkezelői tisztségben való
jogutódlás formájában rendelkezik, a jogoknak és kötelezettségeknek a
jogutód vagyonkezelőre való átszállására az (1)-(4) bekezdésben foglalt
szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
6:329. § [Bizalmi vagyonkezelés létesítése egyoldalú jogügylettel]
(1) Ha a vagyonrendelő és a vagyonkezelő személye megegyezik, a bizalmi
vagyonkezelés a vagyonrendelő közokiratba foglalt visszavonhatatlan
egyoldalú nyilatkozatával jön létre.
(2)
1
1 Megállapította: 2017. évi LXI. törvény 25. §. Hatályos: 2017. VI. 23-tól.
Végrendelettel alapított bizalmi vagyonkezelési jogviszony a
vagyonkezelővé való kijelölésnek a vagyonkezelő által a végrendeletben
meghatározott tartalommal történő elfogadásával a vagyonrendelő halálának
időpontjára visszamenő hatállyal jön létre.
(3) Az egyoldalú jogügylettel létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokra
a bizalmi vagyonkezelési szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
6:330. § [A megbízás szabályainak alkalmazása]
E fejezet eltérő rendelkezésének hiányában a bizalmi vagyonkezelésre a
megbízási szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
XVII. CÍM
A HASZNÁLATI SZERZŐDÉSEK
XLIV. Fejezet
A bérleti szerződés
1. A bérleti szerződés általános szabályai
6:331. § [Bérleti szerződés]
(1) Bérleti szerződés alapján a bérbeadó meghatározott dolog időleges
használatának átengedésére, a bérlő a dolog átvételére és bérleti díj fizetésére
köteles.
(2) A jogok időleges gyakorlásának más személy részére ellenérték fejében
történő átengedésére a dologbérlet szabályait kell megfelelően alkalmazni.
6:332. § [A bérbeadó szavatossága]
318. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A bérbeadó szavatol azért, hogy a bérelt dolog a bérlet egész tartama
alatt szerződésszerű használatra alkalmas, és megfelel a szerződés
előírásainak. Erre a szavatosságra a hibás teljesítés miatti szavatosság
szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a bérlőt az elállás helyett a
felmondás joga illeti meg, kicserélést pedig nem követelhet.
(2) A bérbeadó szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs a bérelt
dologra vonatkozóan olyan joga, amely a bérlőt a használatban korlátozza
vagy megakadályozza. Erre a kötelezettségre a jogszavatosság szabályait azzal
az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a bérlő elállás helyett a szerződést
felmondhatja.
(3) Ha a bérelt dolog lakás vagy emberi tartózkodás céljára szolgáló más
helyiség, és az olyan állapotban van, hogy használata az egészséget
veszélyezteti, a bérlő a szerződést felmondhatja akkor is, ha erről a tényről a
szerződés megkötésekor vagy a dolog birtokbavételének időpontjában tudott
vagy tudnia kellett. Erről a jogról a bérlő érvényesen nem mondhat le.
6:333. § [A dolog használata]
(1) A bérlő a dolgot rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően
használhatja.
(2) A bérbeadó a bérlő szükségtelen háborítása nélkül jogosult ellenőrizni a
használatot.
(3) Ha a bérlő a bérbeadó felhívása ellenére folytatja a nem rendeltetésszerű
vagy a szerződésnek egyébként nem megfelelő használatot, a bérbeadó
felmondhatja a szerződést.
(4) Ha a bérlő a dolgot jogosulatlanul alakította át, a bérbeadó felhívására
köteles az eredeti állapotot helyreállítani.
6:334. § [A használat átengedése harmadik személy részére]
(1) A bérelt dolgot a bérlő a bérbeadó hozzájárulásával jogosult albérletbe
vagy harmadik személy használatába adni.
(2) Ha a bérlő a dolgot a bérbeadó hozzájárulásával adta albérletbe vagy
más használatába, az albérlő és a használó magatartásáért úgy felel, mintha a
dolgot maga használta volna.
(3) Ha a bérlő a dolgot a bérbeadó hozzájárulása nélkül adja albérletbe vagy
engedi át másnak használatra, azokért a károkért is felel, amelyek e nélkül
nem következtek volna be.
6:335. § [Költségviselés]
(1) A dolog fenntartásával járó kisebb költségeket a bérlő, a többi költséget
és a dologgal kapcsolatos terheket a bérbeadó viseli.
(2) A bérlő köteles a bérbeadót értesíteni, ha a dolgot károsodás veszélye
fenyegeti vagy a bérbeadót terhelő munkálatok elvégzésének szükségessége
merül fel.
(3) A bérbeadó jogosult arra, hogy az őt terhelő munkákat elvégezze, és a
dolgot fenyegető károk elhárításához szükséges intézkedéseket megtegye.
(4) A bérlő a bérbeadót terhelő munkálatokat a bérbeadó helyett és
költségére elvégezheti, ha azokat a bérbeadó nem végzi el.
6:336. § [A bérleti díj]
(1) A bérlő a bérleti díjat havonta előre köteles megfizetni. Ha a bérleti
szerződés egy hónapnál rövidebb időre jön létre, a bérleti díj a szerződés
megkötésekor esedékes.
319. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Arra az időre, amely alatt a bérlő a dolgot a saját érdekkörén kívül
felmerült okból nem használhatja, bérleti díj nem jár.
(3) A bérleti díj vagy a bérlőt terhelő költségek és terhek megfizetésének
elmulasztása esetén a bérbeadó jogosult a szerződést felmondani, ha a bérlőt
megfelelő határidő tűzésével és a következményekre való figyelmeztetéssel a
fizetésre felszólította, és a bérlő e határidő elteltéig sem fizetett.
6:337. § [Törvényes zálogjog]
(1) Ingatlan bérbeadóját zálogjog illeti a bérleti díj és a költségek erejéig a
bérlőnek a bérlemény területén levő vagyontárgyain.
(2) A bérbeadó mindaddig, amíg zálogjoga fennáll, megakadályozhatja a
zálogjoggal terhelt vagyontárgyak elszállítását.
(3) Ha a bérlő kifogásolja a zálogjog fennállását, terjedelmét vagy azt, hogy a
bérbeadó a követelésére teljes fedezetet nyújtó vagyontárgyakon felül más
vagyontárgyak elszállítását is megakadályozta, a bérbeadó nyolc napon belül
köteles zálogjogát bírósági úton érvényesíteni. Ha ezt elmulasztja, zálogjoga
megszűnik.
(4) Ha a bérlő a zálogjoggal terhelt dolgot a bérbeadó engedélye nélkül
elszállítja, és más megfelelő biztosítékot nem nyújt, a bérbeadó követelheti a
dolognak a bérlő költségén való visszaszállítását. A dolog visszaszállításával a
zálogjog feléled.
6:338. § [A határozott idejű bérlet megszűnése és a dolog elpusztulása]
(1) Ha a határozott időre kötött bérleti szerződésben megállapított idő eltelte
után a bérlő a dolgot tovább használja, és ez ellen a bérbeadó a szerződésben
megállapított idő elteltétől számított tizenöt napos jogvesztő határidőn belül
nem tiltakozik, a határozott időre kötött szerződés határozatlan időtartamúvá
alakul át.
(2) Megszűnik a szerződés, ha a dolog elpusztul.
6:339. § [A bérleti jogviszony megszüntetése rendes felmondással]
(1) A határozatlan időre kötött szerződést bármelyik fél rendes felmondással
felmondhatja
a) napi bérleti díj kikötése esetén bármikor, egyik napról a másikra;
b) heti bérleti díj kikötése esetén a hét végére, legkésőbb a hét első napján;
c) havi bérleti díj kikötése esetén a hónap végére, legkésőbb a hónap
tizenötödik napjáig;
d) hosszabb időszakra kikötött bérleti díj esetén a szerződésben
meghatározott időszak végére, legkésőbb az azt megelőző harmincadik napig.
(2) A határozott időre kötött szerződést bármelyik fél rendes felmondással
felmondhatja a törvényes felmondási idő betartásával idő előtt gyakorolható
felmondási jog esetén a hónap végére, legkésőbb a hónap tizenötödik napjáig.
(3) Ha a felmondás nem az (1) bekezdésben meghatározott határidő
betartásával történik, a bérleti jogviszonyt a felmondás közlését követő bérleti
időszak végére felmondottnak kell tekinteni.
(4) A bérlő örökösei a határozott időre kötött bérleti szerződést harminc
napon belül rendes felmondással felmondhatják. A felmondási időt
a) ha hagyatéki eljárásra nem került sor, az örökhagyó halálától;
b) hagyatéki eljárás esetén a teljes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőre
emelkedésének napjától;
c) öröklési per esetén a bírósági ítélet jogerőre emelkedésének napjától
kell számítani.
320. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:340. § [A bérelt dolog átruházása]
(1) A bérlő köteles megengedni, hogy aki a dolgot meg kívánja venni, azt a
bérlő szükségtelen háborítása nélkül megtekinthesse.
(2) Ha a bérbeadó a bérleti szerződés megkötését követően a bérbe adott
dolog tulajdonjogát átruházza, a tulajdonos személyében bekövetkezett
változással a bérleti szerződésből fakadó jogok és kötelezettségek
tekintetében az új tulajdonos lép a bérbeadó helyébe. A bérbeadó és az új
tulajdonos a bérlővel szemben egyetemlegesen kötelesek helytállni a
bérbeadót a bérleti szerződés alapján terhelő kötelezettségek teljesítéséért.
(3) A bérbe adott dolog új tulajdonosa a határozott időre kötött bérletet
felmondhatja, ha őt a bérlő a bérleti viszony fennállása vagy lényeges feltételei
tekintetében megtévesztette.
6:341. § [A felek jogai és kötelezettségei a bérlet megszűnésénél]
(1) A bérlő a bérlet megszűnése előtt köteles megengedni, hogy az, aki a
dolgot bérbe kívánja venni, azt megfelelő időben és módon megtekinthesse.
(2) A bérlet megszűnése után a bérlő köteles a dolgot a bérbeadónak
visszaadni; a bérbeadóval szemben fennálló, a bérleti jogviszonyból
keletkezett követeléseinek kiegyenlítéséig azonban a dolgot annak használata
nélkül visszatarthatja.
(3) Ha a bérlő a dolgot jogosulatlanul tartja vissza, a visszatartás idejére a
szerződés alapján kikötött bérleti díjat köteles megfizetni, ezt meghaladóan
pedig minden olyan kárért felel, amely e nélkül nem következett volna be.
(4) A bérlő mindazt, amit a saját költségén a dologra felszerelt, a dolog
épségének sérelme nélkül leszerelheti.
2. A lakásbérleti szerződés
6:342. § [Lakásbérleti szerződés]
Ha a szerződés tárgya lakás céljára szolgáló ingatlan, a bérleti szerződésre
vonatkozó rendelkezéseket az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni.
6:343. § [A bérleti díj biztosítéka]
Ha a felek megállapodása alapján a bérlő a bérleti szerződésből fakadó
kötelezettségeinek biztosítékául a bérbeadó részére meghatározott
pénzösszeget köteles fizetni, és ez az összeg meghaladja a havi bérleti díj
háromszorosát, a túlzott mértékű biztosítékot a bérlő kérelmére a bíróság
mérsékelheti.
6:344. § [A bérbeadó karbantartási kötelezettsége]
A bérbeadó a karbantartási kötelezettségét
a) életveszélyt okozó, az épület állagát veszélyeztető, továbbá a lakás vagy a
szomszédos lakás rendeltetésszerű használatát lényegesen akadályozó hibák
esetén késedelem nélkül;
b) egyéb esetben az épület karbantartásával vagy felújításával egyidejűleg
köteles teljesíteni.
6:345. § [A bérlő elviteli joga]
(1) A bérlő nem gyakorolhatja az elviteli jogát, ha a bérbeadó az elviteli jog
megváltása fejében megfelelő kártalanítást ajánl fel, és az a bérlő lényeges
jogi érdekét nem sérti.
321. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A bérlőt megillető elviteli jogot a felek a szerződésben az ezzel járó
hátrány megfelelő kiegyenlítése mellett zárhatják ki vagy korlátozhatják. Ezt a
szabályt kell alkalmazni a megtérítési igény kizárására vagy korlátozására is.
6:346. § [A bérlő tűrési kötelezettsége]
(1) A bérlő köteles tűrni, hogy a bérbeadó a lakás állagának megóvásához
szükséges munkálatokat elvégezze.
(2) A lakás korszerűsítéséhez szükséges munkálatok elvégzésének tűrésére a
bérlő nem köteles, kivéve, ha azok - az elvégzendő munkára, az építészeti
következményekre és a bérlő várható kiadásaira tekintettel - a lakás
használatát jelentősen nem korlátozzák.
(3) A bérbeadó a bérlőt a (2) bekezdés szerinti munkálatok megkezdése előtt
megfelelő időben köteles a tervezett munkálatokról és azok várható
időtartamáról írásban tájékoztatni. A bérlő a bérleti szerződést az értesítés
kézhezvételét követő hónap utolsó napjáig felmondhatja.
6:347. § [Rendes felmondás]
(1) A határozatlan időre kötött szerződést bármelyik fél a hónap tizenötödik
napjáig a következő hónap végére mondhatja fel.
(2) Ha a felmondás nem az (1) bekezdésben meghatározott határidő
betartásával történik, a bérleti jogviszonyt a felmondás közlését követő
második hónap végére felmondottnak kell tekinteni.
6:348. § [Felmondás szerződésszegés miatt]
(1) A lakásbérleti jogviszonyt a bérbeadó a bérlő előzetes felszólítását
követően, legalább tizenötnapos felmondási idővel, a felmondást követő hónap
utolsó napjára felmondhatja, ha a bérlő vagy a vele együttlakó személy a
bérbeadóval vagy a szomszédokkal szemben az együttélés követelményeivel
kirívóan ellentétes magatartást tanúsít; vagy a lakást vagy a közös használatra
szolgáló területet nem rendeltetésszerűen vagy nem szerződésszerűen
használja.
(2) A felmondást nem kell előzetes felszólításnak megelőznie, ha a kifogásolt
magatartás olyan súlyos, hogy a bérbeadótól a szerződés fenntartását nem
lehet elvárni. A felmondást a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül
kell közölni.
XLV. Fejezet
A haszonbérleti szerződés
6:349. § [Haszonbérleti szerződés]
(1) Haszonbérleti szerződés alapján a haszonbérlő hasznot hajtó dolog
időleges használatára vagy hasznot hajtó jog gyakorlására és hasznainak
szedésére jogosult, és köteles ennek fejében haszonbért fizetni.
(2) A haszonbérleti szerződést írásba kell foglalni.
6:350. § [A rendes gazdálkodás követelményeinek érvényesítése]
(1) A haszonbérlő a dolog hasznainak szedésére a rendes gazdálkodás
szabályainak megfelelően jogosult.
322. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Termőföld haszonbérlője köteles a földet rendeltetésének megfelelően
megművelni, és ennek során gondoskodni arról, hogy a föld termőképessége
fennmaradjon.
6:351. § [Költségviselési szabályok]
(1) A haszonbérlet tárgyát képező dolog fenntartásához szükséges felújítás
és javítás, továbbá a dologgal kapcsolatos terhek viselése a haszonbérlőt
terheli.
(2) A rendkívüli felújítás és javítás a haszonbérbeadót terheli.
6:352. § [A haszonbér megfizetése]
(1) A haszonbért időszakonként utólag kell megfizetni.
(2) A haszonbérlő arra az évre, amelyben elemi csapás vagy más rendkívüli
esemény miatt az átlagos termés kétharmada sem termett meg, méltányos
haszonbérmérséklést vagy haszonbér-elengedést igényelhet. Erre irányuló
igényét köteles még a termés betakarítása előtt a haszonbérbeadóval közölni.
(3) A mérsékelt vagy elengedett haszonbér utólag nem követelhető.
6:353. § [Törvényes zálogjog]
(1) A haszonbérbeadót a haszonbér biztosítására a dolog hasznain és a
haszonbérlőnek a haszonbérelt területen levő dolgain zálogjog illeti meg.
(2) A haszonbérbeadót az (1) bekezdésben foglaltak szerint megillető
zálogjogra az ingatlan bérbeadóját megillető zálogjog szabályait kell
alkalmazni.
6:354. § [A haszonbérlet felmondása]
(1) A határozatlan időre kötött mezőgazdasági haszonbérleti szerződést hat
hónapos felmondással a gazdasági év végére lehet megszüntetni. Más dolog
vagy jog haszonbérlete esetén a felmondási időre a bérleti szerződés
felmondására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(2) A haszonbérbeadó felmondhatja a haszonbérletet akkor is, ha a
haszonbérlő felhívás ellenére sem műveli meg a termőföldet, vagy olyan
gazdálkodást folytat, amely súlyosan veszélyezteti a termelés
eredményességét, a termőföld termőképességét, az állatállományt vagy a
felszerelést.
(3) A haszonbérlő örökösei a mezőgazdasági haszonbérletet harminc napon
belül a gazdasági év végére akkor is felmondhatják, ha az örökhagyó a
gazdasági év végét megelőző hat hónapon belül halt meg. A felmondási időt
a) ha hagyatéki eljárásra nem került sor, az örökhagyó halálától;
b) hagyatéki eljárás esetén a teljes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőre
emelkedésének napjától;
c) öröklési per esetén a bírósági ítélet jogerőre emelkedésének napjától
kell számítani.
6:355. § [Dolog visszaadása mezőgazdasági haszonbérlet esetén]
A mezőgazdasági haszonbérlet megszűntével a termőföldet és a többi
haszonbérelt dolgot olyan állapotban kell visszaadni, hogy a termelést folytatni
lehessen.
6:356. § [A bérlet szabályainak alkalmazása]
E fejezet eltérő rendelkezésének hiányában a haszonbérletre a bérleti
szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
323. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XLVI. Fejezet
A haszonkölcsön-szerződés
6:357. § [Haszonkölcsön-szerződés]
(1) Haszonkölcsön-szerződés alapján a kölcsönadó meghatározott dolog
időleges használatának ingyenes átengedésére, a kölcsönvevő a dolog
átvételére köteles.
(2) A szerződés teljesítését a kölcsönadó megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy
a szerződés megkötése után a saját vagy a kölcsönvevő körülményeiben vagy a
kölcsönvevőhöz fűződő viszonyában olyan lényeges változás állott be, hogy a
szerződés teljesítése tőle nem várható el. Megtagadhatja a kölcsönadó a
szerződés teljesítését akkor is, ha a szerződés megkötése után olyan
körülmények következtek be, amelyek miatt felmondásnak van helye.
(3) A jogok időleges gyakorlásának más személy részére történő ingyenes
átengedésére a haszonkölcsön szabályait kell megfelelően alkalmazni.
6:358. § [A haszonkölcsönbe adott dolog használata, hasznainak szedése]
(1) A kölcsönvevő a dolgot rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően
használhatja.
(2) A dolgot a kölcsönvevő a kölcsönadó hozzájárulásával jogosult harmadik
személy használatába adni.
(3) Ha a kölcsönvevő a dolgot a kölcsönadó hozzájárulásával adta más
használatába, a használó magatartásáért úgy felel, mintha a dolgot maga
használta volna.
(4) Ha a kölcsönvevő a dolgot a kölcsönadó hozzájárulása nélkül engedi át
másnak használatra, azokért a károkért is felel, amelyek e nélkül nem
következtek volna be.
(5) A dolog haszna a kölcsönadót illeti.
(6) A kölcsönvevőt terhelik a dolog fenntartásának költségei, a dologra
fordított egyéb költségeit a megbízás nélküli ügyvitel szabályai szerint
követelheti.
6:359. § [A haszonkölcsön megszűnte]
(1) A haszonkölcsön megszűnik
a) a dolog visszaadásával;
b) a kölcsönvevő halálával.
(2) A határozatlan időre kötött haszonkölcsön-szerződést a kölcsönadó
tizenöt napra felmondhatja. A kölcsönadó halála esetén örököse a felmondás
jogát akkor is gyakorolhatja, ha felmondásnak egyébként nem volna helye.
(3) A kölcsönvevő a dolog visszaadását bármikor felajánlhatja; a kölcsönadó
a dolog visszavételét alapos ok nélkül nem tagadhatja meg.
(4) A kölcsönadó felmondhatja a szerződést, ha
a) a haszonkölcsön meghatározott célja lehetetlenné vált;
b) a kölcsönvevő a dolgot rongálja, nem rendeltetésszerűen vagy nem
szerződésszerűen használja, engedély nélkül harmadik személy használatába
adja, vagy egyébként fennáll a veszély, hogy a dolgot a kölcsönvevő nem fogja
épségben visszaadni;
c) a felek között a viszony a kölcsönvevő magatartása következtében
megromlott;
324. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
d) a szerződéskötéskor nem ismert oknál fogva a kölcsönadónak szüksége
van a dologra.
XVIII. CÍM
A LETÉTI SZERZŐDÉSEK
XLVII. Fejezet
A letéti szerződés általános szabályai
6:360. § [Letéti szerződés]
Letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott ingó
dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő
visszaadására, a letevő díj fizetésére köteles.
6:361. § [A letett dolog használata, másra bízása, hasznainak szedése,
kezelése]
(1) A letéteményes köteles a letett dolgot saját vagyonától és más letevő által
letett dologtól elkülönítve őrizni és nyilvántartani.
(2) A letéteményes köteles a letett dolgot kezelni, ha a letett dolog
természete azt szükségessé teszi. A letett dolog kezelésére a megbízás
szabályait kell alkalmazni.
(3) A letéteményes a letett dolgot nem használhatja, nem hasznosíthatja, más
személy birtokába vagy őrizetébe nem adhatja, kivéve, ha ez a letevőnek
károsodástól való megóvása érdekében szükséges. E tilalom megszegése
esetén felelős minden kárért, amely e nélkül nem következett volna be.
(4) A letéteményes köteles a letett dolog hasznait beszedni, ha a dolog
természeténél fogva hasznot hajt. A letéteményes a beszedett hasznokkal
köteles a letevőnek elszámolni. A beszedett hasznokat a letéteményes jogosult
a költségei fedezésére fordítani, az ezt meghaladó hasznokat a letéteményes
köteles a letevőnek kiadni.
6:362. § [A dolog átvételének megtagadása]
A dolog átvételét a letéteményes megtagadhatja, ha olyan körülmények
következnek be, amelyeknél fogva határozott idejű letéti szerződés esetén a
szerződés felmondására lenne jogosult.
6:363. § [Törvényes zálogjog]
A letéteményest díja és költségei biztosítására zálogjog illeti meg a letevőnek
azokon a vagyontárgyain, amelyek a letét következtében kerültek birtokába.
6:364. § [A letét megszűnése]
(1) A letevő jogosult a szerződést bármikor felmondani.
(2) Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a letéteményes a letett dolgot a
szerződésben meghatározott feltételek bekövetkezése vagy a szerződés
megszűnése esetén a szerződésben meghatározott harmadik személy részére
köteles kiadni, a letevő a szerződést a szerződésben meghatározott személy
hozzájárulásával mondhatja fel.
325. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A határozatlan idejű letéti szerződést a letéteményes tizenöt napi
felmondással felmondhatja.
(4) A határozott idejű letéti szerződést a letéteményes akkor mondhatja fel,
ha a dolog biztonsága veszélyben van, vagy ha a dolog őrizetét nem
foglalkozása körében látja el, és a szerződéskötéskor általa nem ismert olyan
körülmények következtek be, amelyek a dolog további őrizetét számára
nagymértékben megnehezítik.
(5) Ha a letét a szerződésből megállapítható idő eltelte előtt szűnik meg, a
letevő a díj arányos részét köteles megfizetni.
(6) A letéteményes a letett dolgot azon a helyen köteles visszaadni, ahol
őriznie kellett. Ha a letevő a dolog visszavételét megtagadja, a megbízás
nélküli ügyvitel szabályait kell alkalmazni.
6:365. § [Ingyenes letét]
(1) E fejezet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az olyan letéti
szerződésre, amely alapján a letevő ellenszolgáltatás nyújtására nem köteles.
(2) A szükséges költségek megtérítését a letéteményes akkor is követelheti,
ha a letét egyébként ingyenes.
(3) Ingyenes letét esetén a letéteményes a szerződésen kívüli károkozásért
való felelősség szabályai szerint felel azért a kárért, amelyet a letevő a letett
dolog elveszése, elpusztulása vagy megrongálódása folytán szenved.
XLVIII. Fejezet
A gyűjtő és a rendhagyó letéti szerződés
6:366. § [Gyűjtő letéti szerződés]
(1) Ha a letét tárgya helyettesíthető dolog és a szerződés alapján a
letéteményes jogosult több letevő azonos fajtájú és minőségű, helyettesíthető
dolgát együtt őrizni, anélkül, hogy azokat letevők szerint elkülönítené vagy
egyedileg megkülönböztetné, a letevőknek közös tulajdona keletkezik a
letétben lévő azonos fajtájú és minőségű, helyettesíthető dolgokon, és a letét
megszűnésekor a letéteményes a letevő tulajdoni hányadának megfelelő
mennyiségű, a letett dologgal azonos fajtájú és minőségű dolog kiadására
köteles.
(2) A tulajdoni hányad szerinti mennyiség kiadásához a többi tulajdonostárs
beleegyezése nem szükséges.
(3) A gyűjtő letétben lévő értékpapírt a letéteményes a letevő hozzájárulása
nélkül is alletétbe adhatja a letéti szolgáltatás nyújtására jogosult befektetési
szolgáltatónak vagy elszámolóháznak.
6:367. § [Rendhagyó letéti szerződés]
Ha a letét tárgya helyettesíthető dolog és a szerződés alapján a
letéteményest megilleti a letett dolog használatának és az azzal való
rendelkezésnek a joga, a letéteményes tulajdonjogot szerez és a letét
lejáratakor ugyanolyan fajtájú és minőségű dolgot ugyanolyan mennyiségben
köteles a letevőnek visszaadni.
6:368. § [Számlavezetési kötelezettség gyűjtő és rendhagyó letét esetén]
326. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ha a letéteményes a gyűjtő és a rendhagyó letétben lévő értékpapírokról a
letevő számára értékpapír letéti számla vezetésére köteles, az értékpapír
átruházására és megterhelésére a dematerializált értékpapír átruházására és
megterhelésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
XLIX. Fejezet
A szállodai letéti szerződés
6:369. § [Szállodai letéti szerződés]
(1) A szálloda felelőssége azokban a dolgokban bekövetkezett károkért áll
fenn, amelyeket a vendég a szállodában kijelölt, illetve általában erre rendelt
helyen vagy a szobájában helyezett el, vagy amelyeket a szálloda olyan
alkalmazottjának adott át, akit dolgai átvételére jogosultnak tarthatott. A
szálloda felelőssége alapján a kártérítés mértéke legfeljebb a napi szobaár
összegének ötvenszerese. A felelősség ezt meghaladó mértékű korlátozása
vagy kizárása semmis.
(2) Az értékpapírokért, készpénzért és egyéb értéktárgyakért a szálloda
felelőssége akkor áll fenn, ha a szálloda a dolgot megőrzésre átvette, vagy a
megőrzésre átvételt megtagadta. Az így elhelyezett dolgokért a szálloda
felelőssége korlátlan.
6:370. § [A szálloda zálogjoga]
A szállodát mint letéteményest megillető zálogjogra a bérbeadó
zálogjogának szabályait kell megfelelően alkalmazni.
6:371. § [A nyilvánosság számára nyitva álló intézmények felelőssége]
A fürdők, kávéházak, éttermek, színházak és a nyilvánosság számára nyitva
álló hasonló intézmények, továbbá a ruhatár felelősségére a szálloda
felelősségének szabályait a következő eltérésekkel kell alkalmazni:
a) felelősségük az olyan dolgokra terjed ki, amelyeket a látogatók ezen
intézményekbe rendszerint magukkal szoktak vinni;
b) ha megfelelő hely áll a látogatók rendelkezésére dolgaik megőrzése
céljából, az intézmény az itt elhelyezett dolgokban esett kárért tartozik
felelősséggel.
XIX. CÍM
A FORGALMAZÁSI ÉS A JOGBÉRLETI (FRANCHISE) SZERZŐDÉS
L. Fejezet
A forgalmazási szerződés
6:372. § [Forgalmazási szerződés]
327. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Forgalmazási szerződés alapján a szállító meghatározott ingó dolognak (e
fejezet alkalmazásában: termék) a forgalmazó részére történő eladására, a
forgalmazó a terméknek a szállítótól történő megvételére és annak saját
nevében és saját javára történő eladására köteles.
6:373. § [A jóhírnév megóvása]
(1) A felek kötelesek a termék jó hírnevét megóvni.
(2) A szállító köteles tájékoztatni a forgalmazót a termékre vonatkozó
reklámokról, és köteles díj ellenében a dolog forgalmazásához szükséges
reklámokat a forgalmazónak átadni.
6:374. § [Utasítás és ellenőrzés]
(1) A szállítót a termék megfelelő forgalmazásával kapcsolatban utasítási jog
illeti meg.
(2) Ha a szállító célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a
forgalmazó köteles őt figyelmeztetni. Ha a szállító a figyelmeztetés ellenére
fenntartja az utasítását, a forgalmazó köteles az utasítást teljesíteni; az
utasítás teljesítéséből eredő kárért a szállító felel. A forgalmazó köteles
megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy
hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy veszélyeztetné mások
személyét vagy vagyonát.
(3) A szállító jogosult a szerződésben és az utasításaiban foglaltak
teljesítését ellenőrizni.
6:375. § [Megfelelő alkalmazás szolgáltatások esetén]
E fejezet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell szolgáltatások nyújtása
esetén.
LI. Fejezet
A jogbérleti (franchise) szerződés
6:376. § [Jogbérleti (franchise) szerződés]
(1) Jogbérleti szerződés alapján a jogbérletbe adó szerzői és iparjogvédelmi
jogok által védett oltalmi tárgyakhoz, illetve védett ismerethez kapcsolódó
felhasználási, hasznosítási vagy használati jogok engedélyezésére, a
jogbérletbe vevő termékeknek, illetve szolgáltatásoknak a szerzői és
iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyaknak, illetve védett ismeretnek
a felhasználásával, hasznosításával vagy használatával történő előállítására,
illetve értékesítésére és díj fizetésére köteles.
(2) Az értékesítés során a jogbérletbe vevő a saját nevében és a saját javára
jár el.
6:377. § [Szerzői és iparjogvédelmi jogok és védett ismeret biztosítása]
(1) A jogbérletbe adó a szerződés hatálya alatt köteles biztosítani a
jogbérletbe vevő számára a franchise működtetéséhez szükséges
felhasználási, hasznosítási és használati jogok folyamatos és zavartalan
gyakorlását.
(2) A jogbérletbe vevő köteles a rendelkezésére bocsátott ismeretet megóvni.
6:378. § [Ellátási kötelezettség]
328. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ha a jogbérletbe vevő az értékesítendő terméket vagy a termék
előállításához szükséges alapanyagot a jogbérletbe adótól vagy a jogbérletbe
adó által meghatározott személytől köteles beszerezni, és a jogbérletbe adó a
jogbérletbe vevő megrendelését nem teljesíti, a jogbérletbe vevő jogosult a
terméket vagy az alapanyagot máshonnan beszerezni.
6:379. § [A jóhírnév megóvása]
A felek kötelesek a jogbérletbe adó által a szerződés szerinti szerzői és
iparjogvédelmi jogokkal, valamint védett ismeretekkel összefüggően adott
felhasználási, hasznosítási és használati engedélyekkel létrehozott hálózat és
az előállított, illetve értékesített termékek és szolgáltatások jóhírnevét
megóvni.
6:380. § [Utasítás és ellenőrzés]
(1) A jogbérletbe adót a termék és a szolgáltatás előállításával és
értékesítésével, valamint a hálózat és az előállított, illetve értékesített dolog
jóhírnevének megóvásával kapcsolatban utasítási jog illeti meg.
(2) Ha a jogbérletbe adó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a
jogbérletbe vevő köteles őt figyelmeztetni. Ha a jogbérletbe adó a
figyelmeztetés ellenére fenntartja az utasítását, a jogbérletbe vevő köteles az
utasítást teljesíteni; az utasítás teljesítéséből eredő kárért a jogbérletbe adó
felel. A jogbérletbe vevő köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak
végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy
veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát.
(3) A jogbérletbe adó jogosult a szerződésben és az utasításaiban foglaltak
teljesítését ellenőrizni.
6:381. § [A szerződés megszűnése]
(1) A határozatlan időtartamra kötött szerződést bármelyik fél a naptári
hónap utolsó napjára felmondhatja. A felmondási idő a szerződés első évében
egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt
követő években három hónap.
(2) A szerződés megszűnésével a jogbérletbe vevőnek a szerzői és
iparjogvédelmi jogok tárgyaira és a védett ismeretre vonatkozó felhasználási,
hasznosítási és használati jogosultsága megszűnik.
XX. CÍM
A HITEL- ÉS A SZÁMLASZERZŐDÉSEK
LII. Fejezet
A hitelszerződés
6:382. § [Hitelszerződés]
(1) Hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a
rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés,
garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más
szerződés megkötésére, az adós díj fizetésére köteles.
329. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A hitelező a hitelműveletre vonatkozó szerződés megkötésére az adós
felhívására, a hitelszerződésben meghatározott feltételek teljesülése esetén
köteles. Az adós a hitelszerződésben meghatározott rendelkezésre tartási idő
alatt jogosult a hitelezőhöz szerződéskötésre szóló felhívást intézni.
(3) Az adós a hitelszerződést bármikor felmondhatja.
(4) A hitelező felmondhatja a szerződést, ha
a) az adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az adós
felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot;
b) az adós a hitelezőt megtévesztette, és ez a szerződés megkötését vagy
annak tartalmát befolyásolta; vagy
c) az adós fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyeztetné a
hitelszerződés alapján megkötött szerződés teljesítését.
(5) A hitelező jogosult a hitelszerződést az adós megfelelő biztosíték adására
történő felszólítása nélkül felmondani, ha nyilvánvaló, hogy az adós megfelelő
biztosíték nyújtására nem képes.
(6) A hitelszerződés felmondása a hitelszerződés alapján megkötött
szerződést nem szünteti meg.
LIII. Fejezet
A kölcsönszerződés
6:383. § [Kölcsönszerződés]
Kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az
adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő
visszafizetésére és kamat fizetésére köteles.
6:384. § [A kölcsön kifizetésének megtagadása]
A hitelező a kölcsönösszeg kifizetését megtagadhatja, ha a szerződés
megkötése után az adós körülményeiben vagy a biztosíték értékében vagy
érvényesíthetőségében olyan lényeges változás állt be, amely miatt a
szerződés teljesítése többé nem elvárható, és az adós felszólítás ellenére nem
ad megfelelő biztosítékot.
6:385. § [A kölcsönösszeg igénybevételének elmaradása]
(1) Az adós a kölcsönösszeg igénybevételére nem köteles.
(2) Ha az adós nem veszi igénybe a kölcsönt, köteles megtéríteni a
hitelezőnek a szerződés megkötésével kapcsolatban felmerült költségeit.
6:386. § [A kölcsön rendelkezésre tartása]
(1) Ha a szerződés szerint a kölcsönösszeg megfizetésére a szerződéskötést
követő meghatározott időn belül vagy meghatározott feltételek teljesítése
esetén kerül sor, a hitelező köteles a kölcsön összegét a szerződésben
meghatározott idő elteltéig vagy feltétel bekövetkeztéig az adós
rendelkezésére tartani.
(2) Az adós köteles a hitelezőnek a rendelkezésre tartott kölcsönösszeg után,
a kölcsönösszeg rendelkezésre tartásának időtartamára díjat fizetni.
6:387. § [A kölcsönszerződés felmondása]
(1) A hitelező felmondhatja a kölcsönszerződést, ha
330. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
a) az adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az adós
felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot;
b) a kölcsönnek a szerződésben meghatározott célra való fordítása
lehetetlen, vagy az adós a kölcsönösszeget nem erre a célra használja fel;
c) az adós a hitelezőt megtévesztette, és ez a szerződés megkötését vagy
annak tartalmát befolyásolta;
d) az adós a fizetőképességére vonatkozó, valamint a kölcsön fedezetével,
biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot
akadályozza;
e) az adós fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a kölcsön
visszafizetésének lehetőségét;
f) a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke vagy érvényesíthetősége jelentősen
csökkent, és azt az adós a hitelező felszólítására nem egészíti ki; vagy
g) az adós a kölcsönszerződés alapján fennálló fizetési kötelezettsége
teljesítésével késedelembe esik, és mulasztását felszólításra sem pótolja.
(2) A hitelező jogosult a kölcsönszerződést az adós megfelelő biztosíték
adására történő felszólítása nélkül felmondani, ha nyilvánvaló, hogy az adós
megfelelő biztosíték nyújtására nem képes.
6:388. § [Szívességi kölcsön]
Az adós nem köteles kamat és egyéb díj fizetésére, ha ezt a felek kifejezetten
kikötötték, vagy ha a szerződés céljából vagy az eset körülményeiből ez
következik. Ebben az esetben a kölcsönszerződés szabályait azzal az eltéréssel
kell alkalmazni, hogy
a) a hitelező a saját körülményeiben bekövetkezett lényeges változás miatt is
megtagadhatja a kölcsönösszeg kifizetését és visszakövetelheti a már kifizetett
kölcsönösszeget;
b) az adós nem köteles a kölcsönösszeg rendelkezésre tartásáért díjat fizetni.
6:389. § [A kölcsönszerződés szabályainak megfelelő alkalmazása]
(1) A kölcsönszerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni akkor is, ha a
hitelező nem pénzt fizet, hanem más helyettesíthető dolgot az adós
tulajdonába ad úgy, hogy az adós a szerződésben meghatározott későbbi
időpontban ugyanolyan fajtájú, minőségű és mennyiségű dolognak a hitelező
tulajdonába adására köteles. Ebben az esetben kamaton a kölcsönadott dolog
átadáskori piaci értékének alapulvételével, a kamatszámítás szabályai szerint
kiszámított díjat kell érteni.
(2) A kölcsönszerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni minden olyan
esetben, amikor az egyik fél által nyújtott szolgáltatás megelőzi a másik fél
által nyújtandó pénzszolgáltatást, vagy az ellenérték megfizetése megelőzi a
főszolgáltatás teljesítését.
LIV. Fejezet
A betétszerződés
6:390. § [Betétszerződés]
(1) Betétszerződés alapján a betétes jogosult a bank számára meghatározott
pénzösszeget fizetni, a bank köteles a betétes által felajánlott pénzösszeget
elfogadni, ugyanakkora pénzösszeget későbbi időpontban visszafizetni,
valamint kamatot fizetni.
331. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Határozott időre szóló betét esetén a bank a betét összegét lejáratkor
vagy a betétes rendelkezése szerint köteles visszafizetni.
(3) A betétes a betét összegének visszafizetését a szerződésben
meghatározott idő lejárta előtt is jogosult kérni. A betétes felszólítása
hiányában a bank a szerződésben meghatározott idő lejárta előtt nem jogosult
a betét összegének visszafizetésére.
(4) A lejáratkor fel nem vett betétösszeg átalakul határozatlan idejű betétté.
(5) Határozatlan időtartamú betét esetén a bank a betét összegét a betétes
rendelkezése szerint, késedelem nélkül köteles visszafizetni.
LV. Fejezet
A folyószámla-szerződés
6:391. § [Folyószámla-szerződés]
Folyószámla-szerződés alapján a felek meghatározott jogviszonyból
származó, beszámítható követeléseiknek egységes számlán való
nyilvántartására és elszámolására kötelesek.
6:392. § [A folyószámla egyenlegének megállapítása]
(1) A folyószámla egyenlegét évente meg kell állapítani.
(2) Az egyenleget a folyószámlát vezető fél annak levezetésével együtt
írásban közli a másik féllel. A másik fél az egyenleget és az annak alapjául
szolgáló követeléseket és tartozásokat az írásbeli közléstől számított
harmincnapos jogvesztő határidőn belül írásban kifogásolhatja.
(3) A folyószámlán szereplő egyes követelések megszűnnek, és helyükbe a
folyószámla-egyenleg lép
a) kifogás hiányában;
b) ha a kifogásolt tételekben a felek megegyeztek; vagy
c) ha a kifogás tárgyában a bíróság határozatot hozott.
6:393. § [A folyószámla egyenlegéhez kapcsolódó joghatások]
(1) A folyószámla egyenlegének megállapítását követően a felek a
folyószámlán lévő egyes követeléseikkel nem, csak a folyószámla egyenlegével
rendelkezhetnek.
(2) A folyószámla-szerződés hatálya alá tartozó követelések elévülése az
egyenleg megállapításáig nyugszik. Az egyenleg az általános szabályok szerint
évül el.
(3) Végrehajtás alá a folyószámlának a végrehajtáskor fennálló egyenlege
vonható. A végrehajtás megkezdését követően a folyószámlára olyan
egyenleget csökkentő követelés vehető fel, amelynek jogalapja már a
végrehajtást megelőzően keletkezett.
(4) A folyószámla-szerződés hatálya alá tartozó követelés biztosítéka a
számla egyenlegét biztosítja.
LVI. Fejezet
A fizetésiszámla-szerződés
332. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:394. § [Fizetésiszámla-szerződés]
Fizetésiszámla-szerződés alapján a számlavezető a számlatulajdonos
számára, pénzforgalmának lebonyolítása érdekében folyószámla (a
továbbiakban: fizetési számla) nyitására és vezetésére, a számlatulajdonos díj
fizetésére köteles.
6:395. § [A számlavezető kötelezettségei]
(1) A számlavezető köteles a számlatulajdonosnak a fizetés
kedvezményezettjét és összegét egyértelműen meghatározó, szabályszerű
fizetési és beszedési megbízásait befogadni. A fizetési megbízás befogadása
megtagadható, ha a számlatulajdonos nem bocsátja rendelkezésre a
teljesítéshez szükséges fedezetet.
(2)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (10) b) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
A számlavezető köteles a számlatulajdonostól vagy a számlatulajdonos
javára érkező fizetéseket a számlatulajdonos nevében elfogadni, és látra szóló
betétként vagy letétként kezelni.
(3) A számlavezető által a számlatulajdonos számlakövetelése terhére
teljesített fizetések csökkentik, a számlatulajdonos javára beszedett, valamint
az egyébként a számlatulajdonos javára érkezett fizetések növelik a fizetési
számla egyenlegét.
(4) A számlavezető köteles számlakivonat útján a számlatulajdonost havonta
értesíteni a fizetési számla javára és terhére írt összegekről, valamint a
fizetési számla egyenlegéről. A számlakivonathoz nem fűződnek a
folyószámla-egyenleghez kapcsolódó joghatások.
6:396. § [A fizetési számla feletti rendelkezés]
(1) A fizetési számla egyenlege felett a számlatulajdonos, illetve az általa
meghatalmazott és a számlavezető részére bejelentett személyek jogosultak
rendelkezni. Ha a fizetési számlának több számlatulajdonosa van, a fizetési
számla felett a számlatulajdonosok közösen jogosultak rendelkezni.
(2) A számlavezető a fizetési számlán történt téves jóváírás helyesbítése és a
számlavezetés körében a számlatulajdonossal szemben keletkezett esedékes
követelése érvényesítése céljából jogosult a fizetési számlát megterhelni.
6:397. § [Törvényes zálogjog]
A számlavezetőt a számlavezetési szolgáltatással összefüggésben keletkezett
követelései biztosítékául zálogjog illeti meg a számlatulajdonos
számlakövetelése felett. Ennek alapján a számlavezető jogosult a
számlavezetéssel összefüggésben keletkezett követelései összegével
csökkenteni a fizetési számla egyenlegét. A zálogjog a
fizetésiszámla-szerződés megkötésével, a zálogjognak a hitelbiztosítéki
nyilvántartásba való bejegyzése nélkül létrejön.
6:398. § [A fizetésiszámla-szerződés szabályainak kiterjesztése]
A fizetésiszámla-szerződésre vonatkozó szabályokat az értékpapírszámlára
és az értékpapír-letéti számlára azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy
ezekben az esetekben a számlán értékpapírra vonatkozó tulajdoni igény kerül
elszámolásra.
6:399. § [A folyószámla szabályainak alkalmazása]
333. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
E fejezet eltérő rendelkezésének hiányában a fizetésiszámla-szerződésre a
folyószámla-szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
LVII. Fejezet
A fizetési megbízási szerződés
6:400. § [Fizetési megbízási szerződés]
Fizetési megbízási szerződés alapján a megbízott meghatározott
pénzösszegnek a megbízó utasítása szerint, a kedvezményezett részére
történő fizetésére, a megbízó díj fizetésére köteles.
6:401. § [A fizetési megbízás teljesítésének megtagadása]
A megbízott a fizetési megbízás teljesítését mindaddig megtagadhatja,
ameddig a megbízó nem nyújt a fizetési megbízás teljesítésére fedezetet.
6:402. § [Díjkövetelés]
A megbízott abban az esetben jogosult díjra, ha a pénzösszeget
a) a kedvezményezettnek átadta;
b) a kedvezményezett számláján jóváírta; vagy
c) a kedvezményezett számlavezető bankjának rendelkezésére bocsátotta.
6:403. § [Felmondás]
A megbízó a szerződést addig az időpontig jogosult felmondani, ameddig a
megbízott a megbízás teljesítését meg nem kezdte.
6:404. § [A megbízási szerződés szabályainak alkalmazása]
E fejezet eltérő rendelkezésének hiányában a fizetési megbízásra a
megbízási szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
LVIII. Fejezet
A faktoring szerződés
6:405. § [Faktoring szerződés]
Faktoring szerződés alapján a faktor meghatározott pénzösszeg fizetésére,
az adós harmadik személlyel szembeni követelésének a faktorra
engedményezésére köteles; ha az engedményezett követelés esedékességekor
a kötelezett nem teljesít, az adós a kapott összeg visszafizetésére és kamat
fizetésére, a faktor a követelés visszaengedményezésére köteles.
6:406. § [Nyilvántartásba-vételi kötelezettség]
A faktor köteles a faktorálás tényét és az adós személyét a hitelbiztosítéki
nyilvántartásba bejegyezni. Nyilvántartásba vétel hiányában a követelés az
engedményezés ellenére nem száll át a faktorra, és a faktort a követelésen
olyan jogok illetik meg, mint azt a zálogjogosultat, akinek a követelésen
alapított zálogjogát nem jegyezték be a hitelbiztosítéki nyilvántartásba.
6:407. § [A szerződés felmondása]
334. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A faktor jogosult a szerződést felmondani, ha
a) az adós a fizetőképességére és az átruházott követelés jogi helyzetére
vonatkozó vizsgálatot akadályozza;
b) az adós vagyoni helyzetének lényeges romlása vagy a fedezet elvonására
irányuló magatartása veszélyezteti megtérítési kötelezettségének a
teljesítését;
c) az átruházott követelés kötelezettjének vagyoni helyzete oly mértékben
romlik, hogy az veszélyezteti a követelés teljesítését.
(2) A szerződés felmondása esetén az adós köteles a faktor által fizetett
összeget és kamatot megfizetni a faktornak, a faktor pedig köteles a követelést
visszaengedményezni az adósra.
(3) Több követelés átruházása esetén a faktor jogosult egyes követelések
tekintetében felmondani a szerződést.
6:408. § [A kölcsönszerződés szabályainak megfelelő alkalmazása]
A szerződésre egyebekben a kölcsön kifizetésének megtagadására, a
kölcsönösszeg igénybevételének elmaradására és a kölcsön rendelkezésre
tartására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
LIX. Fejezet
A pénzügyi lízingszerződés
6:409. § [Pénzügyi lízingszerződés]
Pénzügyi lízingszerződés alapján a lízingbeadó a tulajdonában álló dolog
vagy jog (a továbbiakban: lízingtárgy) határozott időre történő használatba
adására, a lízingbevevő a lízingtárgy átvételére és lízingdíj fizetésére köteles,
ha a szerződés szerint a lízingbevevő a lízingtárgy gazdasági élettartamát
elérő vagy azt meghaladó ideig való használatára, illetve - ha a használat
időtartama ennél rövidebb - a szerződés megszűnésekor a lízingtárgy
ellenérték nélkül vagy a szerződéskötéskori piaci értéknél jelentősen
alacsonyabb áron történő megszerzésére jogosult, vagy a fizetendő lízingdíjak
összege eléri vagy meghaladja a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értékét.
6:410. § [Nyilvántartásba-vételi kötelezettség]
(1) Ha a lízingtárgy ingatlan, a lízingbeadó köteles a lízingbeadás tényét és a
lízingbevevő személyét a tulajdonjog bejegyzésével egyidejűleg az
ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni. Ha a lízingszerződés megkötésekor a
dolog a lízingbeadó tulajdonában van, a bejegyzésre a birtokátruházásig kell,
hogy sor kerüljön.
(2) Ha a lízingtárgy ingó dolog vagy jog, a lízingbeadó köteles a lízingbeadás
tényét és a lízingbevevő személyét a hitelbiztosítéki nyilvántartásba
bejegyezni. Ha az ingó dolog tulajdonjogát vagy a jog fennállását közhiteles
nyilvántartás tanúsítja, és jogszabály a dolog vagy jog elzálogosítását a
lajstromba való bejegyzéshez köti, a lízingbeadó köteles a lízingbeadás tényét
és a lízingbevevő személyét a megfelelő lajstromba bejegyeztetni.
Nyilvántartásba vétel hiányában a lízingbevevőtől jóhiszeműen és ellenérték
fejében szerző harmadik személy
a) átruházással megszerzi az ingó dolog tulajdonjogát, illetve a jogot; és
b) a lízingbevevő rendelkezési joga hiányában is megszerzi a lízingbevevő
által az ingó dolgon, illetve a jogon javára alapított zálogjogot.
335. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:411. § [Szavatossági igények]
(1) A lízingbeadó szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs a
lízingtárgyon olyan joga, amely a lízingbevevőt a használatban korlátozza vagy
a lízingtárgy használatát megakadályozza. Erre a kötelezettségre a
jogszavatosság szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a
lízingbevevő elállás helyett a szerződést felmondhatja.
(2) A lízingtárgy hibája miatt a lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli,
ha közreműködött a lízingtárgy kiválasztásában, vagy a lízingtárgy
megszerzésére irányuló szerződésből fakadó szavatossági jogairól a
lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a
kellékszavatosság szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a
lízingbevevőt az elállás helyett a felmondás joga illeti meg és a lízingbevevő a
lízingtárgy kicserélését nem követelheti.
(3) A (2) bekezdésben foglalt esetek kivételével a lízingtárgy hibája esetén a
kellékszavatosság kötelezettjével szemben
a) a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a lízingbevevő a lízingbeadó
képviselőjeként köteles érvényesíteni;
b) az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a lízingbeadó köteles
érvényesíteni.
(4) A lízingbevevő köteles értesíteni a lízingbeadót, ha a kellékszavatosság
kötelezettje a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségnek nem
tesz eleget, vagy ha a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye.
6:412. § [Hasznok, terhek, költségek, kárveszély. Használat]
(1) A lízingbevevő a szerződés megkötésétől, dolog esetén a
birtokátruházástól szedi a lízingtárgy hasznait, viseli a lízingtárggyal járó
terheket, költségeket és azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit nem lehet
kötelezni.
(2) A lízingtárgy használatára és átruházására a bérleti szerződés szabályait
kell megfelelően alkalmazni.
6:413. § [A használat és a jogszerzés átengedése harmadik személynek]
(1) A lízingbevevő a lízingtárgy használatának átengedésére a lízingbeadó
hozzájárulásával jogosult.
(2) Ha a lízingbevevő a lízingtárgyat a lízingbeadó engedélyével más
használatába adta, a használó magatartásáért úgy felel, mintha a lízingtárgyat
maga használta volna.
(3) Ha a lízingbevevő a lízingtárgyat a lízingbeadó engedélye nélkül engedi
át másnak használatra, felelős azért a kárért is, amely e nélkül nem
következett volna be.
(4) Ha a lízingbevevő jogosult a lízingbe vett dolog tulajdonjogának vagy
jognak a megszerzésére, e jogát a lízingbeadó hozzájárulása nélkül jogosult
harmadik személyre átruházni.
6:414. § [Lízingdíj]
(1) A lízingbevevő a díjat a szerződésben meghatározott időszakonként előre
köteles megfizetni.
(2) Arra az időre, amely alatt a lízingbevevő a lízingtárgyat a saját
érdekkörén kívül felmerült okból nem használhatja, lízingdíj nem jár.
6:415. § [A szerződés felmondása]
336. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A lízingbeadó jogosult a szerződést felmondani, ha a lízingbevevő
a) a fizetőképességére vonatkozó vizsgálatot akadályozza;
b) vagyoni helyzetének lényeges romlása vagy a fedezet elvonására irányuló
magatartása veszélyezteti kötelezettségének a teljesítését;
c) a lízingbeadó felhívása ellenére folytatja a nem rendeltetésszerű vagy a
szerződésnek egyébként nem megfelelő használatot;
d) szavatossági jogainak érvényesítésére irányuló kötelezettségének felhívás
ellenére nem tesz eleget;
e) az őt terhelő lízingdíj, költség vagy teher megfizetését elmulasztotta, és a
lízingbeadó a lízingbevevőt megfelelő határidő tűzésével és a
következményekre való figyelmeztetéssel a fizetésre felszólította, és a
lízingbevevő e határidő elteltéig sem fizetett.
(2) Ha a lízingszerződést a lízingbeadó felmondja, a lízingbeadó köteles a
lízingbevevővel a zálogjog érvényesítésére vonatkozó szabályok szerint
elszámolni.
(3) A lízingbevevő jogosult a szerződést felmondani, ha a lízingbeadó
szavatossági elállási jogának érvényesítésére vonatkozó kötelezettségének
felhívás ellenére nem tesz eleget.
XXI. CÍM
A BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK
LX. Fejezet
A kezességi szerződés
6:416. § [Kezességi szerződés]
(1) Kezességi szerződéssel a kezes kötelezettséget vállal a jogosulttal
szemben, hogyha a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak
teljesíteni.
(2) Kezesség egy vagy több, fennálló vagy jövőbeli, feltétlen vagy feltételes,
meghatározott vagy meghatározható összegű pénzkövetelés vagy pénzben
kifejezhető értékkel rendelkező egyéb kötelezettség biztosítására vállalható.
(3) A szerződést írásba kell foglalni.
6:417. § [A kezesség járulékossága]
(1) A kezes kötelezettsége ahhoz a kötelezettséghez igazodik, amelyért
kezességet vállalt. A kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé, mint
amilyen elvállalásakor volt, kiterjed azonban a kötelezett szerződésszegésének
jogkövetkezményeire és a kezesség elvállalása után esedékessé váló
mellékkövetelésekre is.
(2) A kezes a jogosult követelésébe beszámíthatja a saját és a kötelezett
ellenköveteléseit, és érvényesítheti az őt saját személyében megillető
kifogásokon túl azokat a kifogásokat is, amelyeket a kötelezett érvényesíthet a
jogosulttal szemben. A kezesség elvállalása után a kezessel szemben nem
hatályos a kötelezettnek a kifogásról lemondó jognyilatkozata.
(3) Bírósági eljárásban nem érvényesíthető követelés kezesével szemben a
követelést bírósági úton nem lehet érvényesíteni.
337. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (6) szerinti szöveggel lép hatályba.
A kötelezett ellen indult csődeljárásban biztosított fizetési haladék a
kezes kötelezettségét nem érinti. A kötelezett ellen indult felszámolási vagy
csődeljárásban kötött egyezség a kezes kötelezettségét nem érinti, ha a
jogosult a kezest az egyezség megkötését megelőzően annak feltételeiről
tájékoztatta. A tájékoztatást követően a kezes jogosult a kötelezett
tartozásának a teljesítésére; teljesítés esetén a kezes a felszámolási vagy a
csődeljárásban a jogosult helyébe lép. A tájékoztatás elmaradása esetén a
kezes kötelezettsége lecsökken az egyezségben meghatározott mértékre.
(5) A kezes a kötelezett ellen folytatott per és végrehajtás költségeiért akkor
felel, ha a keresetindítás előtt a jogosult a teljesítésre eredménytelenül
szólította fel.
6:418. § [A jogosultat terhelő tájékoztatási kötelezettség]
(1) A jogosult köteles késedelem nélkül tájékoztatni a kezest a kötelezett
teljesítésének elmaradásáról, a biztosított kötelezettség teljesítési
határidejének változásáról és a kötelezett helyzetében beálló minden olyan
változásról, amely a kezes kötelezettel szembeni megtérítési igényét
hátrányosan befolyásolhatja. A tájékoztatásnak ki kell terjednie a biztosított
kötelezettségnek a tájékoztatás időpontjában fennálló mértékére.
(2) Ha a kezesség a kötelezettnek egy vagy több meghatározott jogviszony
alapján fennálló valamennyi kötelezettségét vagy a kötelezettnek a jogosulttal
szemben fennálló valamennyi kötelezettségét biztosítja, a jogosult arról is
köteles késedelem nélkül tájékoztatni a kezest, ha a biztosított kötelezettség
mértéke a kezesség elvállalásakor számított vagy az utolsó tájékoztatáskor
fennálló mértékéhez képest húsz százalékkal nőtt.
6:419. § [A sortartás kifogása]
A kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, ameddig a jogosult nem
igazolja, hogy a követelést a főkötelezettel szemben megkísérelte behajtani, de
az ésszerű időn belül nem vezetett eredményre. Ez a szabály a kötelezett és a
kezesek együttes perlését nem gátolja.
6:420. § [Készfizető kezesség]
A kezest nem illeti meg a sortartás kifogása, ha
a) a követelés kötelezettől való behajtása a kötelezett lakóhelyének, szokásos
tartózkodási helyének, telephelyének vagy székhelyének megváltozása
következtében lényegesen megnehezült;
b) a jogosult a kötelezettel szembeni egyéb követelése behajtása végett
végrehajtást vezetett a kötelezett vagyonára és a végrehajtás során a
követelés nem nyert kielégítést; vagy
c) a kötelezett csődeljárásban fizetési haladékot kapott vagy ellene
felszámolás indult.
6:421. § [Kártalanító kezesség]
Ha a kezes kifejezetten a követelésnek a kötelezettől be nem hajtható
részéért vállalt felelősséget, a jogosult akkor követelheti a kezestől a
biztosított követelés kielégítését, ha végrehajtást vezetett a kötelezett
vagyonára, és a végrehajtás során a követelés nem nyert kielégítést.
6:422. § [A kezes teljesítése]
338. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A kezes abban az esetben köteles teljesíteni, ha a jogosult felszólította a
teljesítésre.
(2) A kezes köteles késedelem nélkül értesíteni a kötelezettet a fizetési
felszólítás kézhezvételéről, és tájékoztatást kérni a kezességgel biztosított
kötelezettség mértékéről, valamint a kötelezettet a jogosulttal szemben
megillető kifogásokról és követelésekről.
(3) A kezes késedelem nélkül köteles
a) a jogosultnak teljesíteni, és a teljesítés megtörténtéről a kötelezettet
késedelem nélkül értesíteni; vagy
b) a teljesítést megtagadni, és a teljesítés megtagadásáról - annak indokát
megjelölve - a kötelezettet és a jogosultat késedelem nélkül értesíteni.
(4) A kezes teljesítését követően a jogosult köteles késedelem nélkül átadni a
kezesnek minden olyan okiratot és megadni azt a tájékoztatást, amely a kezes
kötelezettel szembeni igényérvényesítéséhez szükséges.
6:423. § [Az alkezes teljesítése]
Ha a kezes kötelezettségéért kezességet vállalt személy kielégíti a jogosult
követelését, a követelés erejéig mindazon jogokat is érvényesítheti, amelyeket
a kezes érvényesíthetett volna, ha a jogosult követelését kielégíti.
6:424. § [A határozott időre vállalt kezesség]
Határozott időre vállalt készfizető kezesség esetén a határozott idő letelte
után a kezes szabadul a kötelezettség alól.
6:425. § [A határozatlan időre vállalt kezesség felmondása]
Ha a határozatlan időre vállalt kezesség a kötelezettnek a jogosulttal
szemben fennálló vagy a jövőben keletkező valamennyi kötelezettségét
biztosítja, a kezes három hónapos felmondási idővel megszüntetheti a
kezességi szerződést.
6:426. §
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (7) szerinti szöveggel lép hatályba.
[A kezes szabadulása a kötelemből]
Ha a jogosult lemond a követelést biztosító valamely jogról vagy egyébként
az ő hibájából a követelés a kötelezettel szemben behajthatatlanná válik vagy
a behajtása jelentősen megnehezül, a kezes szabadul annyiban, amennyiben a
kötelezettel szembeni megtérítési igénye alapján egyébként kielégítést
kaphatott volna.
6:427. § [Több kezes]
(1) Ha ugyanazért a kötelezettségért többen vállalnak kezességet, a kezesek
egyetemlegesen állnak helyt a jogosulttal szemben.
(2) Ha több kezes egymásra tekintet nélkül vállal kezességet, egymás közötti
viszonyukban a kötelezettség abban a sorrendben terheli őket, amilyen
sorrendben elvállalták a kezességet. Az a kezes, aki a jogosulttal szemben a
sortartás kifogásával élhetett, e kifogással a jogosult követelését kielégítő
kezessel szemben is élhet.
(3) Ha a kezesek egymásra tekintettel vállalnak kezességet, egymás közötti
viszonyukban kockázatvállalásuk arányában kötelesek helytállni.
6:428. § [Azonos követelést biztosító kezesség és zálogjog]
339. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Ha ugyanazt a kötelezettséget kezesség és a kötelezettől eltérő személy által
alapított zálogjog is biztosítja, a kezes és a zálogkötelezett helytállására és
egymás közötti viszonyukra a több kezesre vonatkozó rendelkezéseket kell
megfelelően alkalmazni.
6:429. § [A jogszabály alapján fennálló kezesség]
A jogszabály alapján fennálló kezességre a kezességi szerződés szabályait
kell megfelelően alkalmazni.
6:430. § [Fogyasztó által vállalt kezesség]
(1) Fogyasztó által vállalt kezesség esetén a jogosult köteles a fogyasztót a
kezességi szerződés létrejöttét megelőzően tájékoztatni
a) a kezes jogairól és kötelezettségeiről; és
b) a kötelezett helyzetéből vagy a kötelezettség természetéből fakadó, a
hitelező előtt ismert különleges kockázatokról.
(2) Ha a jogosult nem tesz eleget az (1) bekezdés szerinti kötelezettségének,
a kezes határidő nélkül jogosult a szerződéstől elállni.
(3) Ha a fogyasztó a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló valamennyi
kötelezettségéért vagy meghatározott jogviszony alapján fennálló valamennyi
kötelezettségéért vállalt kezességet, a kezesség akkor érvényes, ha a
szerződésben meghatározták azt a legmagasabb összeget, amelynek erejéig a
kezes felel a jogosult tartozásáért.
(4)
1
1 Nem lép hatályba a 2013. évi CCLII. törvény 188. § (11) szerint.
(5) A fogyasztói kezességi szerződés szabályait nem lehet alkalmazni, ha a
kezes a jogi személy kötelezett vezető tisztségviselője vagy többségi
befolyással rendelkező tagja.
LXI. Fejezet
A garanciaszerződés
6:431. § [Garanciaszerződés]
(1) A garanciaszerződés, illetve a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr
olyan kötelezettségvállalása, amely alapján a nyilatkozatban meghatározott
feltételek esetén köteles a jogosultnak fizetést teljesíteni.
(2) A szerződést és a garanciavállaló nyilatkozatot írásba kell foglalni.
6:432. § [A járulékosság hiánya]
(1) A garantőr garanciavállaló nyilatkozat szerinti kötelezettsége független
attól a kötelezettségtől, amelyért garanciát vállalt, a garantőr nem
érvényesítheti azokat a kifogásokat, amelyeket a kötelezett érvényesíthet a
jogosulttal szemben.
(2) A garanciavállaló nyilatkozatban foglalt, a biztosított kötelezettségre
történő, általános jellegű utalás nem érinti a garantőr kötelezettségének a
biztosított kötelezettségtől való függetlenségét.
6:433. § [A lehívási jog személyhez kötöttsége]
340. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A jogosult nem ruházhatja át a garancia érvényesítésének jogát a garantőr
hozzájárulása nélkül, de jogosult azt a személyt megjelölni, akinek a garantőr
a fizetést teljesíteni köteles.
6:434. § [Jogutódlás a jogosult személyében]
A garancia lehívásának joga átszáll a jogosult jogutódjára.
6:435. § [A garantőr teljesítése]
(1) A garantőr abban az esetben köteles fizetést teljesíteni a garancia
alapján, ha a jogosult írásban, és a garanciavállaló nyilatkozatban
meghatározott követelményeket pontosan betartva szólította fel a fizetésre.
(2) A garantőr köteles késedelem nélkül értesíteni a kötelezettet a fizetési
felszólítás kézhezvételéről.
(3) A garantőr érvényesítheti mindazokat a kifogásokat, amelyek őt a
jogosulttal szemben saját személyében megilletik.
(4) A garantőr késedelem nélkül köteles
a) a jogosultnak teljesíteni, és a teljesítés megtörténtéről a kötelezettet
értesíteni; vagy
b) a teljesítést megtagadni, és a teljesítés megtagadásáról - annak indokát
megjelölve - a kötelezettet és a jogosultat értesíteni.
6:436. § [Nyilvánvalóan visszaélésszerű vagy rosszhiszemű fizetési
felszólítás]
(1) Ha a garantőr rendelkezésére álló információk alapján a jogosult
nyilvánvalóan visszaélésszerűen vagy rosszhiszeműen él a lehívás jogával, a
garantőr nem köteles fizetést teljesíteni, és a már teljesített fizetést
visszakövetelheti.
(2) A jogosult nyilvánvalóan visszaélésszerűen vagy rosszhiszeműen jár el
különösen, ha
a) a garantőrnek benyújtott okmányok bármelyike hamisított;
b) a kötelezett teljesítette azt a kötelezettséget, amelyért a garantőr
garanciát vállalt, vagy a jogosultat a lehívásban meghatározott összeg egyéb
okból nem illeti meg;
c) a jogosult szándékos magatartása akadályozta meg annak a
kötelezettségnek a teljesítését, amelyért a garantőr garanciát vállalt; vagy
d) bírósági határozat állapította meg annak a kötelezettségnek az
érvénytelenségét, amelyért a garantőr garanciát vállalt, kivéve, ha a garancia
erre az esetre is szólt.
6:437. § [A határozatlan időre vállalt garancia felmondása]
A garantőr a határozatlan időre vállalt garanciát három év elteltét követően
legalább három hónapos felmondási idővel megszüntetheti.
6:438. § [Fogyasztó által vállalt garancia]
Ha a garantőr fogyasztó, a garanciavállaló nyilatkozat készfizető
kezességként érvényes.
XXII. CÍM
A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSEK
341. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
LXII. Fejezet
A biztosítási szerződés általános szabályai
6:439. § [Biztosítási szerződés]
(1) Biztosítási szerződés alapján a biztosító köteles a szerződésben
meghatározott kockázatra fedezetet nyújtani, és a kockázatviselés kezdetét
követően bekövetkező biztosítási esemény bekövetkezése esetén a
szerződésben meghatározott szolgáltatást teljesíteni; a biztosítóval szerződő
fél díj fizetésére köteles.
(2) A biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerződésben
meghatározott módon és mértékben történő megtérítésében, a biztosított
részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében (a továbbiakban: kárbiztosítás)
vagy a szerződésben meghatározott összeg megfizetésében (a továbbiakban:
összegbiztosítás) áll.
6:440. § [A biztosítási érdek]
Biztosítási szerződést az köthet, aki valamely vagyoni vagy személyhez
fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében; életkor
elérésére, születésre vagy házasságkötésre szóló életbiztosítás esetén a
biztosítási esemény bekövetkezésében érdekelt, vagy aki a szerződést az
érdekelt személy javára köti meg. Az e rendelkezés ellenére kötött
kárbiztosítási és csoportos összegbiztosítási szerződés semmis.
6:441. § [Együttbiztosítás]
(1) Abban az esetben, ha - előre rögzített arányok szerint - a biztosítási
kockázatokat több biztosító közösen viseli, és a biztosítási szolgáltatást
közösen teljesíti, a szerződésben az együttbiztosításban részt vevő valamennyi
biztosítót és kockázatvállalásuk mértékét is fel kell tüntetni. Együttbiztosítás
esetén a biztosítók szolgáltatási kötelezettsége saját kockázatvállalásuk
mértékéig terjed.
(2) Semmis az együttbiztosítási szerződés, ha nem határozza meg az
együttbiztosításban részt vevő biztosítók kockázatvállalásának mértékét.
(3) A biztosítókat a szerződő féllel szemben a szerződésben megnevezett
vezető biztosító képviseli. Ha a szerződésben nem nevezték meg a vezető
biztosítót, a szerződő fél - választása szerint - bármelyik biztosítónak
joghatályosan teljesíthet vagy tehet jognyilatkozatot.
6:442. § [Csoportos biztosítás]
(1) Csoportos biztosítás esetén a biztosítottak meghatározása valamely
szervezethez való tartozásuk, a biztosítottak és a szerződő fél között fennálló
jogviszony vagy egyéb kapcsolat alapján történik, és a biztosító kockázatának
vizsgálatára és vállalására a csoportra tekintettel kerül sor. Ha a szerződésben
a biztosított személyeket kizárólag valamely csoporthoz tartozásuk alapján
határozták meg, azokat a személyeket kell biztosítottnak tekinteni, akik a
biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában a csoporthoz tartoztak.
Biztosított lehet a csoport tagjának hozzátartozója is.
(2) A biztosítónak a szerződő felet kell tájékoztatnia; a szerződő fél a hozzá
intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról
köteles a biztosítottat tájékoztatni.
342. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A szerződés korlátozhatja vagy kizárhatja a biztosított belépését a
szerződésbe.
(4) Ha a szerződés úgy rendelkezik, a biztosítási fedezetet a biztosított és a
szerződő fél között fennálló jogviszony megszűnése nem érinti.
6:443. § [A szerződés megkötése]
(1) Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a
biztosítási fedezetet igazoló dokumentumot kiállítani.
(2) Ha a fedezetet igazoló dokumentum a szerződő fél ajánlatától eltér, és az
eltérést a szerződő fél a dokumentum kézhezvételét követően késedelem
nélkül nem kifogásolja, a szerződés a fedezetet igazoló dokumentum szerinti
tartalommal jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor
alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő fél figyelmét a fedezetet
igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a
szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre.
(3) Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított tizenöt napig, ha
az ajánlat elbírálásához egészségügyi kockázatfelmérésre van szükség, hatvan
napig van kötve.
6:444. § [A biztosító ráutaló magatartása fogyasztói szerződésben]
(1) Ha a szerződő fél fogyasztó, a szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító
az ajánlatra annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül - ha az ajánlat
elbírálásához egészségügyi vizsgálatra van szükség, hatvan napon belül - nem
nyilatkozik, feltéve, hogy az ajánlatot a jogviszony tartalmára vonatkozó,
jogszabályban előírt tájékoztatás birtokában, a biztosító által rendszeresített
ajánlati lapon és a díjszabásnak megfelelően tették.
(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a szerződés - az ajánlat szerinti
tartalommal - az ajánlatnak a biztosító részére történt átadása időpontjára
visszamenő hatállyal a kockázatelbírálási idő elteltét követő napon jön létre.
(3) Ha a kockázatelbírálási idő alatt a biztosítási esemény bekövetkezik, az
ajánlatot a biztosító csak abban az esetben utasíthatja vissza, ha ennek
lehetőségére az ajánlati lapon a figyelmet kifejezetten felhívta, és az igényelt
biztosítási fedezet jellege vagy a kockázatviselés körülményei alapján
nyilvánvaló, hogy az ajánlat elfogadásához a kockázat egyedi elbírálása
szükséges.
(4) Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés lényeges
kérdésben eltér a biztosító általános szerződési feltételétől, a biztosító a
szerződés létrejöttétől számított tizenöt napon belül javasolhatja, hogy a
szerződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a
szerződő fél a javaslatot nem fogadja el vagy arra tizenöt napon belül nem
válaszol, a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől
számított tizenöt napon belül a szerződést harminc napra írásban
felmondhatja.
6:445. § [A biztosító kockázatviselésének kezdete]
(1) A biztosító kockázatviselése a felek által a szerződésben meghatározott
időpontban, ilyen hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában kezdődik.
(2) A felek írásban megállapodhatnak abban, hogy a biztosító a külön
meghatározott biztosítási kockázatot már olyan időponttól kezdődően viseli,
amikor a felek között a szerződés még nem jött létre (a továbbiakban: előzetes
fedezetvállalás).
343. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Az előzetes fedezetvállalás a szerződés megkötéséig vagy az ajánlat
visszautasításáig, de legfeljebb kilencven napig érvényes.
(4) Ha a szerződés létrejön, az abban meghatározott biztosítási díj az
előzetes fedezetvállalás időszakára is irányadó. A szerződés megkötésének
meghiúsulása esetén a szerződő fél az előzetes fedezetvállalás időszakára a
biztosító által a kockázatvállalás előzetesen meghatározott módszerei alapján
megállapított megfelelő díjat köteles megfizetni.
6:446. § [A biztosítási kockázat jelentős növekedése]
(1) Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő
lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a
biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől
számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy
a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.
(2) Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak
kézhezvételétől számított tizenöt napon belül nem válaszol, a szerződés a
módosító javaslat közlésétől számított harmincadik napon megszűnik, ha a
biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő
fél figyelmét felhívta.
(3) Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy személyre
vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak
egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító az (1) és a (2) bekezdésben
meghatározott jogait a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában nem
gyakorolhatja.
6:447. § [A díjfizetési kötelezettség]
(1) A biztosítás első díjrészlete a felek által meghatározott időpontban, ennek
hiányában a szerződés létrejöttekor esedékes; a folytatólagos díj pedig annak
az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az egyszeri
díjat a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.
(2) A biztosítási időszak egy év.
6:448. § [Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén]
(1) Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és a szerződés megszűnik, a
biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti.
(2) A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig
járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért. Ha az
időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet köteles
visszatéríteni.
6:449. § [A díjfizetési kötelezettség elmulasztásának következményei]
(1) Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító - a
következményekre történő figyelmeztetés mellett - a szerződő felet a
felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatáridő tűzésével a
teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a
szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha
a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti.
344. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Abban az esetben, ha a szerződés az (1) bekezdésben írt módon, a
folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerződő fél a
megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót
a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a
megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban
esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik.
6:450. § [A szerződő fél tájékoztatási kötelezettsége]
Ha a szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény
bekövetkezéséig vagy a biztosított belépéséig a szerződő fél a hozzá intézett
nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a biztosítottat
köteles tájékoztatni.
6:451. § [Belépés a szerződésbe]
(1) Ha a szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a biztosítóhoz
intézett írásbeli nyilatkozattal a szerződésbe beléphet; a belépéshez a biztosító
hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a szerződő felet megillető jogok és
az őt terhelő kötelezettségek összessége a biztosítottra száll át.
(2) Ha a biztosított belép a szerződésbe, a folyó biztosítási időszakban
esedékes díjakért a biztosított a szerződő féllel egyetemlegesen felelős. A
szerződésbe belépő biztosított köteles a szerződő félnek a szerződésre
fordított költségeit - ideértve a biztosítási díjat is - megtéríteni.
6:452. § [Közlési és változásbejelentési kötelezettség]
(1) A szerződő fél köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása
szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni,
amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire
adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél közlési
kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása
önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését.
(2) A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak
írásban bejelenteni.
(3) A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség
megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő
fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító
a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény
bekövetkeztében.
(4) Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a
közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak
egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás
bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy
személy esetén nem hivatkozhat.
(5) A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt
terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan
körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha
arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
6:453. § [A biztosítási esemény bekövetkezésére vonatkozó bejelentési
kötelezettség]
345. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a szerződő fél, illetve a biztosított a
biztosítási esemény bekövetkezését a szerződésben megállapított határidőben
a biztosítónak nem jelenti be, a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a
felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a
biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné
válik.
6:454. § [A szerződés lehetetlenülése; érdekmúlás]
(1) Ha a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt a biztosítási esemény
bekövetkezett, bekövetkezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek
megszűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része megszűnik.
(2) Ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítási esemény
bekövetkezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek megszűnt, a
szerződés vagy annak megfelelő része megszűnik.
(3) A biztosítási érdek megszűnéséhez fűződő jogkövetkezmények nem
alkalmazhatók, ha az érdekmúlás kizárólag a biztosított vagyontárgy
tulajdonjoga átszállásának következménye, és a vagyontárgy más jogcím
alapján már korábban is az új tulajdonos birtokában volt. Ebben az esetben a
tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása
időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos
egyetemlegesen felelős. A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról
való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos
határidővel felmondhatja.
6:455. § [A fogyasztói biztosítási szerződés egyoldalúan kógens szabályai]
Ha a szerződő fél fogyasztó, a szerződés csak a szerződő fél, a biztosított és
a kedvezményezett javára térhet el e cím olyan rendelkezésétől, amely
a) a biztosító ráutaló magatartásával történő szerződéskötésre;
b) a biztosítási kockázat jelentős növekedésére;
c) a díjfizetés elmaradásának következményeire;
d) a fedezetfeltöltésre;
e) a kármegelőzési és a kárenyhítési kötelezettségre;
f) a közlésre, a változásbejelentésre és a biztosítási esemény
bekövetkezésének bejelentésére vonatkozó kötelezettségre;
g) a biztosított és a károsult egyezségére;
h) a szerződés megszűnése esetén fennálló díjfizetési kötelezettségre;
i) a biztosító szolgáltatási kötelezettsége alóli mentesülésére;
j) a megtérítési igényre
vonatkozik.
6:456. § [A fogyasztói összegbiztosítások és az egészségbiztosítási szerződés
egyoldalúan kógens szabályozása]
Ha a szerződő fél fogyasztó, a szerződés csak a szerződő fél, a biztosított és
a kedvezményezett javára térhet el az összeg- és egészségbiztosítás eltérést
nem engedő rendelkezésektől.
6:457. § [A biztosítási szerződési szabályok hatályának kiterjesztése]
E Cím rendelkezéseit az egyesületi tagsági viszonyon alapuló biztosítási
jogviszonyra is alkalmazni kell.
LXIII. Fejezet
346. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A kárbiztosítási szerződés
1. A kárbiztosítási szerződés általános szabályai
6:458. § [A túlbiztosítás tilalma]
(1) A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy
értékét. A biztosított érdek értékét meghaladó részben a biztosítási összegre
vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat megfelelően le kell szállítani. E
rendelkezés ellenére is lehet biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy
várható értéke, továbbá helyreállításának vagy új állapotban való
beszerzésének értéke erejéig.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási
kötelezettségének felső határa a biztosítási összeg.
6:459. § [Többszörös biztosítás]
(1) Ha ugyanazt az érdeket több biztosító egymástól függetlenül biztosítja, a
biztosított jogosult igényét ezek közül egyhez vagy többhöz benyújtani.
(2) A biztosító, amelyhez a kárigényt benyújtották, az általa kiállított
fedezetet igazoló dokumentumban írt feltételek szerint és az abban
megállapított biztosítási összeg erejéig köteles fizetést teljesíteni, fenntartva
azt a jogát, hogy a többi biztosítóval szemben arányos megtérítési igényt
érvényesíthet.
(3) A biztosítók a (2) bekezdésben írt megtérítési igény alapján a kifizetett
kárt egymás között azokkal a feltételekkel és biztosítási összegekkel
arányosan viselik, amelyeknek megfelelően az egyes biztosítók a biztosított
irányában külön-külön felelnének.
6:460. § [Alulbiztosítás]
Ha a biztosítási összeg a biztosított érdek értékénél kisebb, a biztosító a kárt
a biztosítási összegnek a vagyontárgy értékéhez viszonyított arányában
köteles megtéríteni.
6:461. § [Fedezetfeltöltés]
(1) Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon
biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett
összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat megfelelően kiegészíti.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezményt a biztosító abban az esetben
alkalmazhatja, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egyidejűleg
írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöltés díját közölte.
(3) Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a
kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mellett marad hatályban a
folyó biztosítási időszakra.
6:462. § [A biztosító teljesítése]
Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a szerződésben a teljesítés
előkészítéséhez szükséges időre tekintettel megállapított határidőn belül
köteles szolgáltatását teljesíteni.
6:463. § [Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség]
347. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott
helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsítani. Ezt az
elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a
szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosított kármegelőzési teendőit,
előírja a kár megelőzését vagy enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat,
szakképzettségi követelményeket.
(2) A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a káresemény
bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben
általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni.
(3) A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között
akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre.
(4) Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási
összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni.
6:464. § [Mentesülés a szolgáltatási kötelezettség alól]
(1) A biztosító mentesül szolgáltatási kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy
a kárt jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással
a) a szerződő fél vagy a biztosított;
b) a velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, üzletvezetésre jogosult
tagjuk vagy az általános szerződési feltételben meghatározott munkakört
betöltő alkalmazottjuk, tagjuk vagy megbízottjuk; vagy
c) a biztosított jogi személynek az általános szerződési feltételben
meghatározott vezető beosztású tisztségviselője vagy a biztosított vagyontárgy
kezelésére jogosított tagja, munkavállalója vagy megbízottja okozta.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést a kármegelőzési és a
kárenyhítési kötelezettség megszegésére is alkalmazni kell.
6:465. § [Állapotmegőrzési kötelezettség]
(1) A biztosítási esemény bekövetkezte után a biztosított vagyontárgy
állapotán a biztosított a szerződésben megállapított határidőn belül csak
annyiban változtathat, amennyiben az a kárenyhítéshez szükséges.
(2) Nem áll be a biztosító szolgáltatási kötelezettsége, ha a megengedettnél
nagyobb mértékű változtatás következtében a biztosító szolgáltatási
kötelezettségének elbírálása szempontjából lényeges körülmények
kideríthetetlenné váltak.
6:466. § [Rendes felmondás]
(1) A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási
időszak végére, harmincnapos felmondási idővel felmondhatják.
(2) A felmondási jog legfeljebb három évre zárható ki. A felmondási jog
három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó
részében semmis.
(3) Ha a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték
ki, hogy az a megállapított időtartam eltelte előtt is felmondható, a negyedik
évtől kezdve a szerződést bármelyik fél felmondhatja.
(4) A szerződő fél felmondása esetén a biztosító követelheti annak a
díjengedménynek a megfizetését, amelyet a szerződés hosszabb tartamára
tekintettel nyújtott (a továbbiakban: tartamengedmény).
6:467. § [Részleges díjfizetés]
348. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a biztosító - a
díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó szabályok megfelelő
alkalmazásával - eredménytelenül hívta fel a szerződő felet a befizetés
kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal
arányos időtartamra marad fenn.
(2) Ha a szerződés a díj nemfizetése miatt megszűnik, a biztosító követelheti
a tartamengedmény időarányos részének megfizetését.
6:468. § [Megtérítési igény]
(1) A biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti
meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a károkozó a biztosítottal közös
háztartásban élő hozzátartozó. A megszűnt követelés biztosítékai
fennmaradnak, és e követelést biztosítják.
(2) Ha a biztosító nem térítette meg a teljes kárt és a biztosító a károkozóval
szemben keresetet indít, köteles erről a biztosítottat tájékoztatni, és a
biztosított kérésére köteles a biztosított igényét is érvényesíteni. A biztosított
igényének érvényesítését a biztosító a költségek előlegezésétől teheti függővé.
A megtérült összegből elsőként a biztosított követelését kell kielégíteni.
6:469. § [A biztosított vagyontárgy megkerülése]
Ha a biztosított vagyontárgy megkerül, a biztosított arra igényt tarthat;
ebben az esetben a biztosító által teljesített szolgáltatást köteles
visszatéríteni.
2. A felelősségbiztosítási szerződés
6:470. § [Felelősségbiztosítási szerződés]
(1)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (8) szerinti szöveggel lép hatályba.
Felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a
biztosító a szerződésben megállapított módon és mértékben mentesítse őt
olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály
értelmében köteles.
(2) A biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a biztosító
útmutatásai alapján vagy előzetes jóváhagyásával merültek fel. A biztosított
kérésére a biztosítónak a költségeket meg kell előlegeznie.
(3) A biztosítónak a károkozó biztosított jogi képviseleti költségeit és a
kamatokat akkor is meg kell térítenie, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a
biztosítási összeget meghaladják.
6:471. § [A biztosítási esemény bejelentése]
A biztosított a szerződésben megállapított határidőn belül - a bejelentési
kötelezettség megszegése esetére megállapított jogkövetkezmények mellett -
köteles a biztosítónak írásban bejelenteni, ha vele szemben a szerződésben
meghatározott tevékenységével kapcsolatban kárigényt közölnek, vagy ha
olyan körülményről szerez tudomást, amely ilyen kárigényre adhat alapot. A
biztosítási esemény bejelentésére legalább harminc napos bejelentési
határidőt kell biztosítani.
6:472. § [A biztosító szolgáltatása]
349. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti. A biztosított akkor
követelheti, hogy a biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ő
egyenlítette ki.
(2) Ha a biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti
felelősségét vagy összegszerű helytállási kötelezettsége mértékét
nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a biztosító jogosult a károsultnak
teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a biztosítottat terhelik; ha
azokat a biztosító viselte, a biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6:473. § [A károsult igényének érvényesítése]
(1) A károsult - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - nem érvényesítheti
kárigényét közvetlenül a biztosítóval szemben.
(2) Ez a szabály nem akadályozza meg, hogy a károsult a biztosítóval
szemben annak bírósági megállapítása iránt indítson keresetet, hogy a
biztosított felelősségbiztosítási fedezete a károkozás időpontjában a károsult
kárára fennállt-e.
6:474. § [A biztosított általi elismerés, teljesítés és egyezség hatálya a
biztosítóval szemben]
(1) A károsult kártérítési igényének a biztosított által történt elismerése,
teljesítése és az azzal kapcsolatos egyezsége a biztosítóval szemben akkor
hatályos, ha ahhoz a biztosító előzetesen hozzájárult vagy azt utólag
tudomásul vette.
(2) Nem hivatkozhat a biztosító arra, hogy a károsult követelésének a
biztosított által történt elismerése, teljesítése vagy az azzal kapcsolatos
egyezsége vele szemben hatálytalan, ha a követelés nyilvánvalóan
megalapozott.
(3) A biztosított bírósági marasztalása a biztosítóval szemben akkor hatályos,
ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított képviseletéről gondoskodott
vagy ezekről lemondott.
LXIV. Fejezet
Az összegbiztosítási szerződések
1. Az összegbiztosítási szerződések általános szabályai
6:475. § [A biztosítási érdek összegbiztosítás esetén]
Összegbiztosítás esetén a szerződés létrejöttéhez és módosításához a
biztosított írásbeli hozzájárulása szükséges, ha a szerződést nem ő köti meg. A
biztosított hozzájárulása nélkül kötött biztosítási szerződésnek a
kedvezményezett kijelölését tartalmazó része semmis; ilyen esetben
kedvezményezettnek a biztosítottat vagy örökösét kell tekinteni, aki - a
csoportos biztosítás esetét kivéve - a szerződő félnek köteles megtéríteni a
kifizetett biztosítási díjakat és a szerződésre fordított költségeket.
6:476. § [Többszörös biztosítás]
A felek azonos biztosítási érdekre és azonos biztosítási kockázatokra több
biztosítást is érvényesen köthetnek, és halmozhatják a biztosítói
szolgáltatásokat.
350. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
2. Az életbiztosítási szerződés
6:477. § [Életbiztosítás]
Életbiztosítási szerződés alapján a biztosító a természetes személy biztosított
halála, meghatározott életkor vagy időpont elérése vagy más esemény
bekövetkezése esetére a szerződésben meghatározott biztosítási összeg
kifizetésére, járadék élethosszig tartó vagy meghatározott időszakra történő
folyósítására vállal kötelezettséget. Az életbiztosítás lehet különösen:
a) kockázati életbiztosítás, amelynek sem lejárati szolgáltatása, sem
visszavásárlási értéke nincs; vagy
b) kockázati életbiztosításnak nem minősülő életbiztosítás, ideértve a
befektetési egységekhez kötött életbiztosítást is, ahol a befektetési kockázatot
a szerződés szerint a szerződő fél maga viseli.
6:478. § [A kedvezményezett]
(1) Kedvezményezett
a) a szerződésben megnevezett személy;
b) a bemutatóra szóló kötvény birtokosa;
c) ilyen személyek hiányában vagy ha a kedvezményezett megnevezése nem
volt érvényes a biztosítási esemény időpontjában, a biztosított vagy örököse.
(2) A szerződő fél a kedvezményezettet a biztosítóhoz címzett és a
biztosítónak eljuttatott írásbeli nyilatkozattal jelölheti ki, és a biztosítási
esemény bekövetkezéséig bármikor ugyanilyen formában a kijelölését
visszavonhatja vagy a kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet
nevezhet meg. Ha nem a biztosított a szerződő fél, mindezekhez a biztosított
írásbeli hozzájárulása szükséges. Abban az esetben, ha bemutatóra szóló
kötvényt állítottak ki, a kedvezményezett későbbi kijelölése akkor lép
hatályba, ha a kötvényt megsemmisítették és új kötvényt állítottak ki.
(3) Ha a szerződő fél a biztosítotthoz vagy a kedvezményezetthez intézett
írásbeli nyilatkozattal kötelezettséget vállal arra, hogy a kedvezményezett
kijelölését folyamatosan hatályban tartja, a kedvezményezett kijelölését nem
lehet visszavonni vagy megváltoztatni azon személy hozzájárulása nélkül,
akinek részére a kötelezettségvállalást tették. A szerződő fél nyilatkozatáról a
biztosítót tájékoztatni kell.
(4) A kedvezményezett kijelölése hatályát veszti, ha a kedvezményezett a
biztosítási esemény bekövetkezte előtt meghal vagy jogutód nélkül megszűnik.
6:479. § [A szerződéskötés különös szabályai]
(1) Ha a biztosított kiskorú, és a szerződést nem a törvényes képviseletet
gyakorló szülője köti meg, a szerződés érvényességéhez a gyámhatóság
jóváhagyása szükséges. A gyámhatóság jóváhagyásával érvényes a szerződés
akkor is, ha a biztosított a cselekvőképességében vagyoni jognyilatkozatai
tekintetében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen nagykorú személy.
(2) A biztosított a szerződés megkötéséhez adott hozzájárulását írásban
bármikor visszavonhatja. Csoportos életbiztosítási szerződés ettől eltérően
rendelkezhet. A visszavonás következtében a szerződés a biztosítási időszak
végével megszűnik, kivéve, ha a biztosított a szerződésbe belép.
6:480. § [Várakozási idő]
351. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A felek a szerződésben kiköthetik, hogy a biztosító valamely biztosítási
esemény kockázatát csak a szerződés létrejöttét követő későbbi időponttól
vállalja, vagy - ha a biztosítási esemény a kikötött várakozási időn belül
következik be - jogosult a szolgáltatást csökkenteni. A várakozási idő
legfeljebb hat hónap lehet; a kikötött várakozási idő ezt meghaladó része
semmis.
6:481. § [A díjfizetés elmulasztásának következménye]
(1) A teljes biztosítási időszakra járó díjat a biztosító az első évben bírósági
úton érvényesítheti; ezt követően csak akkor élhet e jogával, ha abban az
évben a szerződő fél a díjfizetést már megkezdte vagy a díjfizetés
halasztásában állapodtak meg.
(2) A díjfizetés elmulasztása esetén a kockázati életbiztosításnak nem
minősülő életbiztosítási szerződés megfelelően csökkentett biztosítási
összeggel marad fenn (a továbbiakban: díjmentes leszállítás). A szerződő fél e
jogkövetkezmény helyett választhatja a szerződés rendes felmondását.
(3) Nem lehet díjmentesíteni a szerződést, ha visszavásárlási összeg a
díjmentes leszállítás időpontjában még nem keletkezett. Ebben az esetben a
szerződés szolgáltatási összeg hiányában megszűnik.
6:482. § [A közlési és változásbejelentési kötelezettség megszegésének
következménye]
(1) Ha a biztosító a szerződéskötést követően szerez tudomást a
szerződéskötéskor már fennállt lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat
a szerződés fennállásának az első öt évében gyakorolhatja.
(2) A közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a biztosító
kötelezettsége, ha a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény
bekövetkeztéig öt év már eltelt.
(3) Az (1) és a (2) bekezdés rendelkezéseit a szerződésben meghatározott
lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség
megsértésének következményeire is megfelelően alkalmazni kell. A biztosító
ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a
változásbejelentési határidő leteltét követő napon kezdődik.
6:483. § [Rendes felmondás]
(1) A szerződő fél - ha az első évi biztosítási díjat befizették - az
életbiztosítási szerződést írásban, harmincnapos felmondási idő mellett, a
biztosítási időszak utolsó napjára felmondhatja.
(2) Az életbiztosítási szerződést - a biztosítási kockázat jelentős
növekedésének esetét kivéve - a biztosító nem mondhatja fel.
6:484. § [Maradékjog]
(1) Ha az életbiztosítási szerződés bármely okból a biztosítási összeg
kifizetése nélkül szűnik meg, a biztosító köteles a szerződésben meghatározott
visszavásárlási összeget kifizetni.
(2) A biztosító mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól, ha a biztosított a
kedvezményezett szándékos magatartása következtében vesztette életét; a
visszavásárlási összeg ebben az esetben az örökösöket illeti meg, és a
kedvezményezett abból nem részesülhet.
352. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A szerződés a biztosítási összeg kifizetése nélkül szűnik meg, és a
biztosító a visszavásárlási összeget köteles visszatéríteni, ha a biztosított
szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, azzal összefüggésben
vagy a szerződéskötéstől számított két éven belül elkövetett öngyilkossága
következtében halt meg.
3. A balesetbiztosítási szerződés
6:485. § [Balesetbiztosítás]
Balesetbiztosítási szerződés alapján a biztosító különösen a biztosított
baleset miatt bekövetkező halála, egészségkárosodása vagy rokkantsága
esetére a szerződésben meghatározott biztosítási összeg vagy járadék
fizetésére, vagy a szerződésben meghatározott egyéb szolgáltatásra vállal
kötelezettséget.
6:486. § [Alkalmazandó szabályok]
(1) A balesetbiztosításra az életbiztosítás szabályait a következő
kérdésekben kell alkalmazni:
a) a biztosított hozzájáruló nyilatkozatának visszavonása;
b) a kedvezményezett kijelölése és jogai; és
c) a biztosító mentesülése, ha a biztosított halálát a biztosítási összegre
jogosult okozta.
(2) A felek a felmondási jog korlátozásában nem állapodhatnak meg.
(3) A balesetbiztosításra egyebekben a kárbiztosítás szabályait kell
alkalmazni a következő eltérésekkel:
a) a biztosító a balesetért felelős személlyel szemben megtérítési igénye
alapján nem érvényesíthet igényt;
b) nem terheli a biztosítottat állapotmegőrzési kötelezettség a biztosítási
esemény bekövetkezése esetén.
LXV. Fejezet
Az egészségbiztosítási szerződés
6:487. § [Egészségbiztosítási szerződés]
Egészségbiztosítási szerződés alapján a biztosító a biztosított
megbetegedése esetén a szerződésben meghatározott szolgáltatások
teljesítésére vállal kötelezettséget. A biztosító szolgáltatása kiterjedhet a
szerződésben meghatározott egészségügyi szolgáltatások egészséges személy
általi igénybe vételekor felmerülő költségek megtérítésére is.
6:488. § [Alkalmazandó szabályok]
(1) Az egészségbiztosításra az életbiztosítás szabályait a következő
kérdésekben kell alkalmazni:
a) csoportos biztosítás;
b) a biztosított részéről szükséges hozzájárulás, ha nem a biztosított a
szerződő fél;
c) a biztosított hozzájáruló nyilatkozatának visszavonása; és
d) a biztosító kötelezettségeinek beállása a közlési kötelezettség megsértése
esetén.
353. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha az egészségbiztosítást kárbiztosításként kötötték, a kárbiztosításra
vonatkozó rendelkezéseket a következő eltérésekkel kell alkalmazni:
a) a kárenyhítési kötelezettség szabályainak alkalmazása során nem
tekinthető a biztosító mentesülését eredményező oknak, ha a biztosított az őt
törvény alapján megillető rendelkezési joggal élve az orvosi beavatkozáshoz
nem járul hozzá; és
b) nem terheli a biztosítottat állapotmegőrzési kötelezettség a biztosítási
esemény bekövetkezése esetén.
6:489. § [Várakozási idő]
(1) Ápolási szolgáltatásra irányuló biztosítás esetén, illetve akkor, ha a
biztosítandó személy valamely tartós betegsége a szerződéskötéskor mindkét
fél által ismert volt, az említett betegségre vonatkozóan a felek az
egészségbiztosítási szerződésben legfeljebb hároméves várakozási időt
köthetnek ki.
(2) A várakozási időbe beszámít az az időtartam, amelynek során a biztosított
az egészségbiztosítás megkötését megelőzően - legfeljebb hatvan napon belül -
megszűnt korábbi egészségbiztosítási szerződés alapján folyamatosan jogosult
volt egészségbiztosítási szolgáltatásra.
6:490. § [Felmondás egészségbiztosítás esetén]
(1) Nem tekinthető a biztosítási kockázat jelentős növekedésének a
biztosított életkora előrehaladásából származó természetes egészségromlás
lehetősége.
(2) Az egészségbiztosítást a biztosító rendes felmondással nem szüntetheti
meg.
XXIII. CÍM
A TARTÁSI ÉS AZ ÉLETJÁRADÉKI SZERZŐDÉS
LXVI. Fejezet
A tartási szerződés
6:491. § [Tartási szerződés]
(1) Tartási szerződés alapján a tartásra kötelezett a tartásra jogosult
körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására,
a tartásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles.
(2) A tartási szerződést írásba kell foglalni.
6:492. § [A tartásra kötelezett kötelezettsége]
A tartásra kötelezett kötelezettsége kiterjed a tartásra jogosult lakhatásának
biztosítására, élelemmel és ruházattal való ellátásárára, gondozására,
betegsége esetén ápolására és gyógyíttatására, halála esetén illő
eltemettetésére.
6:493. § [A szerződés megszűnése]
(1) A szerződés megszűnik a tartásra jogosult halálával.
354. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Több jogosult javára szóló szerződés esetén az egyik jogosult halála után
- ha a körülményekből más nem következik - a túlélő jogosult változatlanul
követelheti az oszthatatlan szolgáltatásokat, ideértve a megszokott életvitel
folytatásához szükséges szolgáltatásokat, és arányosan tarthat igényt az
osztható szolgáltatásokra.
(3) A tartásra kötelezett halála esetén a tartási kötelezettség az örökhagyó
tartozásaiért való felelősség szabályai szerint annyiban száll át a tartásra
kötelezett örökösére, amennyiben a kötelezett haláláig nyújtott tartás az
ellenszolgáltatást nem fedezi.
6:494. § [Tartás ellenében ingatlan tulajdonjogának átruházása]
(1) Ha a tartási kötelezettség ellenében a tartásra kötelezettre ingatlan
tulajdonjogát ruházzák át, és a tartásra jogosult felhívására a tartásra
kötelezett az őt terhelő kötelezettség biztosítására megfelelő biztosítékot nem
ad, a tartásra jogosult kérelmére az ingatlan-nyilvántartásba az átruházott
ingatlan terheként tartási jogot kell bejegyezni.
(2) A tartásra kötelezett szerződésszegése esetén a tartásra jogosult a
tartásra kötelezett által adott biztosítékból vagy tartási jog bejegyzése esetén
az ingatlanból kielégítést kereshet.
6:495. § [A tartási szerződés módosítása és megszüntetése]
(1) A bíróság a tartási szerződést bármelyik fél kérelmére - mindkét fél
érdekeinek figyelembevételével - módosíthatja, ha a szerződés változatlan
tartalommal történő fenntartása - különösen a felek megromlott viszonyára
tekintettel - indokolatlan.
(2) Ha valamelyik fél magatartása vagy körülményei folytán a természetben
való tartás lehetetlenné vált, bármelyik fél kérheti a bíróságtól a szerződés
végleges vagy az említett körülmények megszűntéig tartó módosítását
életjáradéki szerződéssé. A szerződés módosítása esetén a bíróság az ítéletben
meghatározza a tartásra kötelezettet terhelő szolgáltatást.
(3) Ha a szerződés célja a szerződés módosításával nem valósítható meg,
bármelyik fél kérheti a bíróságtól a szerződés megszüntetését.
(4) A bíróság a felek kérelméhez nincs kötve, de nem alkalmazhat olyan
jogkövetkezményt, amely ellen mindkét fél tiltakozik.
6:496. § [Ingyenes tartási szerződés]
(1) E fejezet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az olyan tartási
szerződésre, amely alapján a tartásra jogosult ellenszolgáltatás nyújtására
nem köteles.
(2) Ha a körülményekből más nem következik, a közeli hozzátartozók között
létrejött tartási szerződésből folyó kötelezettségek teljesítéséért
ellenszolgáltatás nem jár.
(3) Az ingyenes tartási szerződés a tartásra kötelezett halálával megszűnik.
(4) Ha a szerződés teljesítése vagy életjáradéki szerződéssé módosítása a
szerződéskötés után megváltozott vagyoni körülményeinél fogva a tartásra
kötelezettre nézve túlságosan nagy megterheléssel járna, a tartásra kötelezett
kérheti a bíróságtól a szerződés megszüntetését.
(5) Az ingyenes tartás esetén a tartási kötelezettség teljesítésének
megtagadására az ajándékozási szerződés, az eltartó felelősségére az
ingyenes szerződésekért fennálló felelősség szabályait kell megfelelően
alkalmazni.
355. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
LXVII. Fejezet
Az életjáradéki szerződés
6:497. § [Életjáradéki szerződés]
(1) Életjáradéki szerződés alapján a járadékadásra kötelezett a
járadékszolgáltatásra jogosult javára, annak haláláig, meghatározott
pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő
szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult ellenérték teljesítésére
köteles.
(2) Az életjáradékot havonta előre kell teljesíteni. A járadékszolgáltatásra
jogosult a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített
járadékot bírósági úton nem követelheti.
(3) Az életjáradéki szerződésre egyebekben a tartási szerződés szabályait
kell alkalmazni.
XXIV. CÍM
A POLGÁRI JOGI TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS
6:498. § [Polgári jogi társasági szerződés]
Polgári jogi társasági szerződéssel a felek (a továbbiakban: tagok) arra
vállalnak kötelezettséget, hogy közös céljuk elérése érdekében
együttműködnek, a közös cél megvalósításához szükséges vagyoni
hozzájárulást teljesítenek, és tevékenységük kockázatát közösen viselik.
6:499. § [Vagyoni hozzájárulás]
(1) A tagok fejenként egyenlő mértékben teljesítenek vagyoni hozzájárulást.
(2) A vagyoni hozzájárulás tárgya lehet pénz, vagyoni értékkel rendelkező
dolog, vagyoni értékű jog vagy bármilyen egyéb szolgáltatás, így különösen
személyes munkavégzés.
(3) A nem pénzben nyújtott hozzájárulásokat a tagok maguk értékelik, és
ennek alapján megállapítják a hozzájárulások egymáshoz viszonyított arányát.
6:500. § [A hozzájárulás módja]
(1) A hozzájárulásként adott el nem használható dolgok közös használatba,
az elhasználható dolgok közös tulajdonba kerülnek.
(2) A közös tulajdonba került dolog tulajdoni hányadával a tag önállóan nem
rendelkezhet.
6:501. § [Igényérvényesítés a taggal szemben]
(1) Ha valamelyik tag nem szolgáltatja a szerződésben vállalt hozzájárulást,
bármelyik tag követelheti tőle a szerződésszerű teljesítést. A tagok ezen jogát
érvényesen nem lehet kizárni.
(2) Ha valamelyik tag olyan magatartást tanúsít, amely veszélyezteti a közös
tevékenység sikerét vagy a szerződéses célt, bármelyik tag követelheti az ettől
való tartózkodást.
356. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:502. § [Nyereség és veszteség, tartozások]
(1) A közös tevékenység nyeresége és vesztesége a tagok közt
hozzájárulásuk arányában oszlik meg.
(2) Tilos az olyan megállapodás, amely valamely tagot a veszteség viselése
alól mentesít, vagy a nyereségben való részesedésből kizár.
(3) Ha a tagok harmadik személlyel kötött szerződésük alapján a veszteség
viselésének arányától eltérően kötelesek helytállni, a szerződésben
meghatározottak szerint el kell számolniuk egymással.
6:503. § [Ügyvitel]
(1) Az ügyek vitelére a tagok együttesen jogosultak.
(2) A tagok úgy is rendelkezhetnek, hogy az ügyek vitelére meghatározott
tagot vagy tagokat jogosítanak fel; ilyenkor a kifejezetten fel nem jogosított
tagok nem jogosultak az ügyek vitelére.
(3) Ha több tag együttesen jogosult ügyvitelre, az ügyvitelre jogosult tagok
az ügyviteli döntéseket egyhangúlag hozzák meg.
(4) Az ügyek vitelére a társaságon kívül álló személy nem jogosítható fel. Az
ügyvitel személyesen látható el. Az e rendelkezésekkel ellentétes szerződési
kikötés semmis.
6:504. § [Ellentmondás]
Az önálló ügyviteli jogkörrel rendelkező tag ügyviteli intézkedése ellen
bármelyik tag, az együttes ügyviteli jogkörben eldöntött ügyviteli intézkedés
ellen az ügyvitelből kizárt bármelyik tag ellentmondással élhet. Az
ellentmondásról a tagok együttesen döntenek. A tervezett intézkedés a tagok
döntésének meghozataláig nem hajtható végre. Az ellentmondás joga
érvényesen nem zárható ki.
6:505. § [Az ügyviteli jog megszűnése]
(1) Ha az ügyeket nem az összes tag együttesen viszi, az ügyvitelre
feljogosított tagtól az ügyvitel jogát a többi tag egyhangú döntéssel
megvonhatja; ilyenkor az ügyek további vitelének módjáról a tagok döntenek.
Ezen jog kizárása vagy korlátozása semmis.
(2) A szerződés által az ügyvitel jogával felruházott tag erről a jogáról
lemondhat. A lemondás nem eshet alkalmatlan időre.
(3) Ha nem marad ügyvitelre jogosított tag, az ügyvitel joga valamennyi
tagot megilleti.
6:506. § [Képviselet]
A tagok a szerződésben feljogosíthatják valamelyik tagot a többi tag
harmadik személyekkel szembeni képviseletére.
6:507. § [A tagok egymás közötti viszonya]
Minden tag jogosult az ügyek menetét megismerni, így különösen az ezekkel
kapcsolatos iratokba, könyvekbe betekinteni. A felek ettől eltérő
megállapodása semmis.
6:508. § [A tag hitelezője]
(1) A tag hitelezője a szerződés megszűnése esetén a tagot megillető
elszámolási hányadra tarthat igényt.
357. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha a hitelező e hányadra végrehajtást vezet, a tagot megillető rendes
felmondás jogát gyakorolhatja, de ebben az esetben sem követelheti a tagnak
járó hányad természetben való kiadását.
(3) Ha a szerződést határozott időre kötötték, a tag hitelezőjét felmondási
jog illeti meg három hónapos felmondási idővel, feltéve, hogy a határozott
időtartamból egy évnél hosszabb idő van hátra.
6:509. § [Rendes felmondás]
(1) A határozatlan időre kötött szerződést bármelyik tag három hónapos
felmondási idővel felmondhatja. A felmondási jogot nem lehet érvényesen
kizárni.
(2) Aki alkalmatlan időben gyakorolja felmondási jogát, köteles az ebből
eredő károkat megtéríteni, feltéve, hogy az időpont alkalmatlanságára a többi
tag figyelmeztette, és felmondását a figyelmeztetés ellenére fenntartotta.
6:510. § [Rendkívüli felmondás]
(1) A szerződés fontos okból rendkívüli felmondással is megszüntethető.
Ezen jog kizárása semmis.
(2) Fontos oknak minősül különösen, ha valamely tag a szerződésből eredő
lényeges kötelezettségét felróhatóan megszegi.
6:511. § [A tag halála vagy megszűnése]
(1) A szerződés megszűnik bármelyik tag halála vagy megszűnése esetén.
(2) A megmaradt tagok egyhangúlag dönthetnek úgy, hogy a szerződést a
meghalt vagy megszűnt tag nélkül hatályban tartják.
(3) Ha a meghalt vagy megszűnt tag jogutódja kérelmezi, és ehhez a
megmaradt tagok hozzájárulnak, a szerződésben a jogutód a jogelőd helyébe
lép.
6:512. § [Kizárás]
(1) A szerződés rendelkezhet úgy, hogy valamely tagot a többi tag egyhangú
döntésével a társaságból kizár, ha a kizárandó tag érdekkörében felmerülő
okból valamely másik tagot rendkívüli felmondási jog illetne meg.
(2) A kizárt taggal el kell számolni.
(3) A kizárt tag a közös vagyonba tartozó vagyontárgyak kiadását
természetben nem követelheti. A többi tag azonban választása szerint
kiadhatja természetben a követelt vagyontárgyat vagy annak értékét.
6:513. § [Elszámolás]
(1) A szerződés megszűnése után a tagok között elszámolásnak van helye.
Semmis az olyan megállapodás, amely az elszámolást előre kizárja.
(2) Az elszámolás során a közös vagyont a tagok között hozzájárulásuk
arányában kell felosztani.
(3) A közös használatba adott dolgokat vissza kell szolgáltatni a
tulajdonosnak.
XXV. CÍM
AZ ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT
6:514. § [Az élettársi kapcsolat létrejötte és megszűnése]
358. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Élettársi kapcsolat áll fenn két olyan, házasságkötés nélkül közös
háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben (a továbbiakban:
életközösség) együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn
mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi életközössége vagy
élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással egyenesági rokonságban
vagy testvéri kapcsolatban.
(2) Az élettársi kapcsolat az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállása
esetén az életközösség létesítésével jön létre, és megszűnik, ha az élettársak
egymással házasságot kötnek, bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítenek vagy
az életközösségük véget ér.
6:515. § [Az élettársi vagyonjogi szerződés]
(1) Az élettársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat az élettársi együttélés
idejére szerződéssel rendezhetik. A szerződés akkor érvényes, ha közokiratba
vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták.
(2) A szerződésben az élettársak bármilyen olyan vagyonjogi rendelkezést
kiköthetnek, amely - szerződés vagy e törvény alapján - a házastársak között
érvényesülhet.
(3) A szerződés harmadik személyekkel szemben akkor hatályos, ha a
szerződést az élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartásába bevezették,
vagy ha az élettársak bizonyítják, hogy a harmadik személy a szerződés
fennállásáról és annak tartalmáról tudott vagy tudnia kellett.
(4) Az élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartására a házassági
vagyonjogi szerződések nyilvántartására vonatkozó rendelkezéseket
megfelelően alkalmazni kell.
6:516. § [Élettársak közötti törvényes vagyonjogi rendszer]
(1) Ha élettársi vagyonjogi szerződés eltérően nem rendelkezik, az élettársak
az együttélés alatt önálló vagyonszerzők. Az életközösség megszűnése esetén
bármelyik élettárs követelheti a másiktól az együttélés alatt keletkezett
vagyonszaporulat megosztását. Nem számítható a vagyonszaporulathoz az a
vagyon, amely házastársak esetén különvagyonnak minősül.
(2) Az élettársat a vagyonszaporulatból a szerzésben való közreműködése
arányában, elsősorban természetben illeti meg részesedés. A háztartásban, a
gyermeknevelésben valamint a másik élettárs vállalkozásában végzett munka
a szerzésben való közreműködésnek minősül.
(3) Ha a szerzésben való közreműködés aránya nem állapítható meg, azt
egyenlőnek kell tekinteni, kivéve, ha ez bármelyik élettársra nézve
méltánytalan vagyoni hátrányt jelentene.
(4) Az élettársat a vagyonszaporulatból megillető részesedés védelmére és a
vagyonszaporulat élettársak közötti megosztására - ha e törvény eltérően nem
rendelkezik - a házastársak között szerződéssel kiköthető közszerzeményi
rendszer rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
6:517. § [A lakáshasználat szerződéses rendezése]
(1) Az élettársak az élettársi jogviszony létrejöttekor vagy annak fennállása
alatt a közösen használt lakás további használatát az életközösség megszűnése
esetére előzetesen szerződéssel rendezhetik. A szerződés akkor érvényes, ha
közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták.
(2) A lakáshasználat előzetes szerződéses rendezése esetén a gyermek
lakáshasználati jogának figyelembevételére a házastársi közös lakás
használatára vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.
359. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Az élettársak az életközösség megszűnése után is megállapodhatnak az
élettársi közös lakás további használatáról. A megállapodás nincs
alakszerűséghez kötve.
NEGYEDIK RÉSZ
FELELŐSSÉG SZERZŐDÉSEN KÍVÜL OKOZOTT KÁRÉRT
XXVI. CÍM
A KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG ÁLTALÁNOS SZABÁLYA ÉS KÖZÖS
SZABÁLYAI
6:518. § [A károkozás általános tilalma]
A törvény tiltja a jogellenes károkozást.
6:519. § [A felelősség általános szabálya]
Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a
felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.
6:520. § [Jogellenesség]
Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a) a károsult beleegyezésével okozta;
b) a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló
fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a
szükséges mértéket nem lépte túl;
c) szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben; vagy
d) jogszabály által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más
személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a károkozót
kártalanításra kötelezi.
6:521. § [Előreláthatóság]
Nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban,
amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia.
6:522. § [A kártérítési kötelezettség terjedelme]
(1) A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni.
(2) A teljes kártérítés körében a károkozó köteles megtéríteni
a) a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést;
b) az elmaradt vagyoni előnyt; és
c) a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges
költségeket.
(3) A kártérítést csökkenteni kell a károsultnak a károkozásból származó
vagyoni előnyével, kivéve, ha ez az eset körülményeire tekintettel nem
indokolt.
(4) A bíróság különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a
kártérítés mértékét a teljes kárnál alacsonyabb összegben is meghatározhatja.
6:523. § [A károsodás veszélye]
360. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Károsodás veszélye esetén a veszélyeztetett kérheti a bíróságtól, hogy azt,
aki a veszélyt előidézte, az eset körülményeihez képest
a) tiltsa el a veszélyeztető magatartástól;
b) kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére;
c) kötelezze megfelelő biztosíték adására.
6:524. § [Többek közös károkozása]
(1) Ha többen közösen okoznak kárt, felelősségük a károsulttal szemben
egyetemleges.
(2) A bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség alkalmazását, ha a
károsult a kár bekövetkeztében maga is közrehatott, vagy ha az rendkívüli
méltánylást érdemlő körülmények fennállása miatt indokolt. Az egyetemleges
felelősség alkalmazásának mellőzése esetén a bíróság a károkozókat
magatartásuk felróhatósága arányában, ha ez nem megállapítható,
közrehatásuk arányában marasztalja. Ha a közrehatás arányát sem lehet
megállapítani, a bíróság a károkozókat egyenlő arányban marasztalja.
(3) A károkozók a kárt egymás között magatartásuk felróhatósága
arányában, ha ez nem megállapítható, közrehatásuk arányában viselik. Ha a
közrehatás arányát sem lehet megállapítani, a kárt a károkozók egymás között
egyenlő arányban viselik.
(4) A többek közös károkozásának szabályait kell alkalmazni abban az
esetben is, ha a kárt több, egyidejűleg kifejtett magatartás közül bármelyik
önmagában is előidézte volna, vagy nem állapítható meg, hogy a kárt melyik
magatartás okozta.
6:525. § [Károsulti közrehatás]
(1) A károsultat kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség
terheli. Az e kötelezettségek felróható megszegése miatt keletkezett kárt a
károkozó nem köteles megtéríteni.
(2) A károkozó és a károsult között a kárt magatartásuk felróhatósága
arányában, ha ez nem megállapítható, közrehatásuk arányában kell
megosztani. Ha a közrehatás arányát sem lehet megállapítani, a kárt a
károkozó és a károsult között egyenlő arányban kell megosztani.
(3) A károsult terhére esik mindazok mulasztása, akiknek magatartásáért
felelős.
6:526. § [A károkozásért való felelősség korlátozása és kizárása]
A szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy
egészséget megkárosító károkozásért való felelősséget korlátozó vagy kizáró
szerződési kikötés semmis.
6:527. § [A kártérítés módja]
(1) A károkozó a kárt pénzben köteles megtéríteni, kivéve, ha a körülmények
a kár természetben való megtérítését indokolják.
(2) A jövőben rendszeresen felmerülő károk megtérítésére a bíróság
időszakonként visszatérően előre fizetendő, meghatározott összegű járadékot
is meghatározhat.
(3) A bíróság a kártérítés módjának meghatározásánál nincs kötve a károsult
kérelméhez; a kártérítésnek azt a módját nem alkalmazhatja, amely ellen
valamennyi fél tiltakozik.
6:528. § [A jövedelempótló járadék]
361. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Akinek munkaképessége a károkozás folytán csökkent, akkor követelhet
jövedelempótló járadékot, ha a káreset utáni jövedelme az azt megelőző
időszak jövedelmét neki fel nem róható okból nem éri el.
(2) A jövedelempótló járadékot a munkaképesség-csökkenés és a
bekövetkezett jövedelemkiesés mértékének együttes vizsgálata alapján kell
meghatározni.
(3) A károsult jövedelemkiesését a károsodást megelőző egy évben elért havi
átlagjövedelmének alapulvételével kell meghatározni. Ha a károsodást
megelőző egy évben a jövedelemben tartós változás következett be, a változás
utáni jövedelem átlagát kell figyelembe venni.
(4) Ha a jövedelemkiesés a (3) bekezdés alapján nem határozható meg, az
azonos vagy hasonló tevékenységet végző személyek havi átlagjövedelmét kell
alapul venni.
(5) A jövedelemkiesés meghatározásánál figyelembe kell venni azt a jövőbeli
változást is, amelynek bekövetkezésével számolni lehet.
(6) A jövedelemkiesés meghatározásánál nem vehető figyelembe az a
jövedelem, amelyet a károsult munkaképességének csökkenése ellenére
rendkívüli munkateljesítménnyel ér el.
6:529. § [A tartást pótló járadék]
(1) Tartást pótló járadéknak van helye a károkozás folytán meghalt
személlyel szemben tartásra jogosult részére. A károkozó a tartást pótló
járadék fizetésére abban az esetben is köteles, ha magatartásának e
következménye nem volt előrelátható.
(2) A károkozó a tartást pótló járadék fizetésére akkor is köteles, ha a
meghalt személy tartási kötelezettségének megszegésével nem nyújtotta
ténylegesen a tartást, vagy a járadékot igénylő a tartási igényét menthető
okból nem érvényesítette.
(3) A tartást pótló járadék mértékének meghatározásánál a kiesett tartást és
a járadékot igénylő jövedelmét kell figyelembe venni.
(4) A járadék mértékének meghatározásánál értékelni kell, ha a járadékot
igénylő neki felróható okból nem rendelkezik megfelelő jövedelemmel,
továbbá, hogy érvényesíthet-e követelést azokkal szemben, akik az ő tartására
a meghalt személlyel egy sorban voltak kötelesek.
(5) A járadék számítására egyebekben a jövedelempótló járadék számítására
vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
6:530. § [A járadék megváltoztatása vagy megszüntetése]
A járadék meghatározásánál figyelembe vett körülmények lényeges
megváltozása esetén bármelyik fél kérheti a járadék mértékének és a
járadékfizetés időtartamának megváltoztatását vagy a járadékfizetési
kötelezettség megszüntetését.
6:531. § [Az általános kártérítés]
Ha a kár mértéke nem állapítható meg, a károkozásért felelős személy olyan
összegű kártérítés megfizetésére köteles, amely a károsult kárának a
kiegyenlítésére alkalmas.
6:532. § [A kártérítés esedékessége]
A kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes.
6:533. § [Elévülés]
362. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A kártérítésre az elévülés szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni,
hogy bűncselekménnyel okozott kár esetén a követelés öt éven túl sem évül el
mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül.
(2) A járadékkövetelés elévülési ideje a járadékkövetelés egészére
egységesen akkor kezdődik, amikor a járadékkövetelést megalapozó kár első
ízben jelentkezik.
6:534. §
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (10) c) szerint módosított szöveggel lép hatályba.
[Az értékviszonyok változásának figyelembevétele a kár
mértékének meghatározásánál]
(1) Ha a károkozás és az ítélethozatal között az időmúlásra vagy egyéb
körülményre tekintettel az értékviszonyokban jelentős változás következett be,
a bíróság az okozott kár mértékét az ítélethozatal időpontjában fennállt
értékviszonyok szerint határozhatja meg. Ebben az esetben a károkozó
késedelmi kamat fizetésére az érték meghatározásának időpontjától
kezdődően köteles.
(2) Ha a károsult kártérítési igénye érvényesítésével felróhatóan késlekedik,
az ár- és értékviszonyok változásának kockázatát maga viseli.
XXVII. CÍM
A FELELŐSSÉG EGYES ESETEI
LXVIII. Fejezet
Felelősség fokozott veszéllyel járó tevékenységért
6:535. § [A veszélyes üzemi felelősség]
(1) Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő
kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan
elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység
körén kívül esik.
(2) A veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint felel az is, aki az emberi
környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz.
(3) A felelősség kizárása vagy korlátozása semmis; ez a tilalom a dologban
okozott károkra nem vonatkozik.
6:536. § [Az üzembentartó]
(1) A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójának az minősül, akinek
érdekében a veszélyes üzem működik.
(2) Ha a veszélyes üzemnek több üzembentartója van, őket közös
károkozónak kell tekinteni.
6:537. § [A károsulti közrehatás szabályai]
(1) Az üzembentartónak nem kell megtérítenie a kárt annyiban, amennyiben
az a károsult felróható magatartásából származott. A kármegosztásnál a
tevékenység fokozottan veszélyes jellegét az üzembentartó terhére kell
figyelembe venni.
363. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha vétőképtelen személy elhárítható magatartásával a károkozásban
közrehatott, az üzembentartót a vétőképtelen károsulttal szemben teljes
felelősség terheli. Az üzembentartó a vétőképtelen személy gondozójával
szemben az (1) bekezdés megfelelő alkalmazásával megtérítési igényt
érvényesíthet.
6:538. § [Elévülés]
A veszélyes üzemi felelősségből eredő kártérítési követelés három év alatt
évül el.
6:539. § [Veszélyes üzemek találkozása és az üzembentartók egymás közötti
viszonya közös károkozásnál]
(1) Ha veszélyes üzemek egymásnak okoznak kárt, az üzembentartók
felróhatóságuk arányában kötelesek a másiknak okozott kárt megtéríteni. Ha
nem az üzembentartó a tényleges károkozó, az üzembentartó a kár
megtérítésére a tényleges károkozó magatartásának felróhatósága alapján
köteles.
(2) Ha a károkozás egyik félnek sem róható fel, a kárt az köteles megtéríteni,
akinek fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében a kár bekövetkezéséhez
vezető rendellenesség merült fel.
(3) Ha az egymásnak okozott kár mindkét fél fokozott veszéllyel járó
tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, vagy
ha ilyen rendellenesség egyik félnél sem állapítható meg, kárát - felróhatóság
hiányában - mindegyik fél maga viseli.
(4) E § rendelkezéseit kell alkalmazni az üzembentartók egymás közötti
viszonyában abban az esetben is, ha több veszélyes üzem közösen okoz kárt,
azzal, hogy felróhatóság és rendellenesség hiányában a kárt egyenlő arányban
viselik.
LXIX. Fejezet
Felelősség más személy által okozott kárért
6:540. § [Felelősség az alkalmazott és a jogi személy tagja károkozásáért]
(1) Ha az alkalmazott a foglalkoztatására irányuló jogviszonyával
összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a
munkáltató a felelős.
(2) Ha a jogi személy tagja tagsági viszonyával összefüggésben harmadik
személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a jogi személy a felelős.
(3) Az alkalmazott és a tag egyetemlegesen felel a munkáltatóval, illetve a
jogi személlyel, ha a kárt szándékosan okozta.
6:541. §
1
1 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi LXXVII. törvény 24. § c). Hatálytalan: 2016. VII. 1-től. Lásd:
2016. évi LXXVII. törvény 30. §.
6:542. § [Felelősség a megbízott károkozásáért]
364. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Ha a megbízott e minőségében harmadik személynek kárt okoz, a
károsulttal szemben a megbízó és a megbízott egyetemlegesen felelős.
Mentesül a megbízó a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy őt a megbízott
megválasztásában, utasításokkal való ellátásában és felügyeletében
felróhatóság nem terheli.
(2) Állandó jellegű megbízási viszony esetén a károsult kárigényét az
alkalmazott károkozásáért való felelősség szabályai szerint is érvényesítheti.
6:543. § [Felelősség más szerződés kötelezettjének károkozásáért]
Más szerződés jogosultja felelősséggel tartozik a vele szerződési viszonyban
álló kötelezett által a szerződés teljesítése körében harmadik személynek
okozott kárért mindaddig, amíg a károsult számára ismeretlen károkozó
személyét meg nem nevezi.
LXX. Fejezet
Felelősség vétőképtelen személy károkozásáért
6:544. § [Felelősség vétőképtelen által okozott kárért]
(1) Akinek belátási képessége oly mértékben korlátozott, hogy a
károkozással kapcsolatos magatartása következményeit nem képes felmérni,
nem felel az általa okozott kárért.
(2) A vétőképtelen helyett az felel, aki jogszabály alapján a vétőképtelen
gondozójának minősül. Gondozó az is, aki a vétőképtelen személy felügyeletét
a károkozáskor ellátta.
(3) Mentesül a gondozó a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a nevelés és a
felügyelet ellátásával kapcsolatban felróhatóság nem terheli.
(4) Több gondozó felelősségére a többek közös károkozására vonatkozó
szabályokat kell alkalmazni.
6:545. § [Kártérítés méltányosság alapján]
Ha a károkozónak nincs gondozója, vagy a gondozó felelősségét nem lehet
megállapítani, kivételesen a vétőképtelen károkozót is kötelezni lehet a kár
részben vagy egészben való megtérítésére, feltéve, hogy az eset körülményei
és a felek vagyoni viszonyai ezt nyilvánvalóan indokolttá teszik.
6:546. § [Önhiba]
A vétőképtelen károkozó belátási képességének hiányára vagy
fogyatékosságára nem hivatkozhat, ha ezt az állapotát felróhatóan maga
idézte elő.
6:547. § [Felelősség vétőképes kiskorú károkozásáért]
Ha a kárt olyan vétőképes kiskorú okozta, akinek van felügyeletre köteles
gondozója, és a károsult bizonyítja, hogy a gondozó kötelességét felróhatóan
megszegte, a gondozó az okozott kárért a károkozóval egyetemlegesen felelős.
LXXI. Fejezet
Felelősség közhatalom gyakorlásával okozott kárért
365. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:548. § [Felelősség közigazgatási jogkörben okozott kárért]
(1)
1
1 Módosította: 2017. évi L. törvény 438. § h).
Közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet
megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával
okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá közigazgatási perben nem volt
elhárítható.
(2) Közigazgatási jogkörben okozott kárért a közhatalmat gyakorló jogi
személy tartozik felelősséggel. Ha a közhatalmi jogkör gyakorlója nem jogi
személy, a kárért az a jogi személyiséggel rendelkező közigazgatási szerv
tartozik felelősséggel, amelynek keretében az eljárt közigazgatási szerv
működik.
6:549. § [Felelősség bírósági, ügyészségi, közjegyzői és végrehajtói
jogkörben okozott kárért]
(1)
2
2 A 2013. évi CCLII. törvény 188. § (9) szerinti szöveggel lép hatályba.
A bírósági és az ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre a
közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait kell
megfelelően alkalmazni, azzal, hogy a kárigényt bírósági jogkörben okozott
kár esetén a bírósággal, ügyészségi jogkörben okozott kár esetén a Legfőbb
Ügyészséggel szemben kell érvényesíteni. Ha az eljárt bíróság nem jogi
személy, a kárigényt azzal a bírósággal szemben kell érvényesíteni, amelynek
elnöke a nem jogi személy bíróság bírái tekintetében az általános munkáltatói
jogkört gyakorolja. A kártérítési keresetnek előfeltétele a rendes jogorvoslat
kimerítése.
(2) A közjegyzői és a végrehajtói jogkörben okozott kárért való felelősségre a
közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait kell
megfelelően alkalmazni. A kártérítési keresetnek előfeltétele a rendes
jogorvoslat kimerítése.
LXXII. Fejezet
A termékfelelősség
6:550. § [Felelősség a termékkárért]
A termékkárért a hibás termék gyártója felelősséggel tartozik.
6:551. § [A termék]
Termék minden ingó dolog, akkor is, ha utóbb más dolog alkotórészévé vált.
6:552. § [A termékkár]
Termékkár
a) valakinek a hibás termék által okozott halála, testi sérülése vagy
egészségkárosodása miatt bekövetkezett kár; és
b) a hibás termék által más dolgokban okozott, a kár bekövetkeztekor ötszáz
eurónak a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyama szerinti
forintösszegénél nagyobb összegű kár, ha a károsodott dolog szokásos
rendeltetése szerint magánhasználat vagy magánfogyasztás tárgya, és azt a
károsult is rendszerint ilyen célra használta.
366. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:553. § [A gyártó]
(1) E fejezet alkalmazásában gyártó a végtermék, a résztermék, az
alapanyag előállítója, valamint aki a terméken elhelyezett nevével, védjegyével
vagy egyéb megkülönböztető jelzés alkalmazásával önmagát a termék
gyártójaként tünteti fel.
(2) Importtermék esetén a terméket gazdasági tevékenysége keretében az
Európai Gazdasági Térség területére behozó személyt is gyártónak kell
tekinteni. Ez a szabály nem érinti az importálónak a gyártóval szemben
érvényesíthető visszkereseti igényét.
(3) Ha a termék gyártója nem állapítható meg, a termék minden
forgalmazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót
vagy azt a forgalmazót, akitől a terméket beszerezte, a károsultnak meg nem
nevezi. Ezt a szabályt importtermék esetén akkor is megfelelően alkalmazni
kell, ha a termék gyártója feltüntetésre került, de az importálója nem
állapítható meg.
(4) A forgalmazó ezt a nyilatkozatát a károsult írásbeli felhívásától számított
harminc napon belül teheti meg.
6:554. § [A termék hibája]
(1) A termék akkor hibás, ha nem nyújtja azt a biztonságot, amely általában
elvárható, figyelemmel különösen a termék rendeltetésére, ésszerűen várható
használatára, a termékkel kapcsolatos tájékoztatásra, a termék forgalomba
hozatalának időpontjára, a tudomány és a technika állására.
(2) A terméket nem teszi hibássá önmagában az a tény, hogy később
nagyobb biztonságot nyújtó termék kerül a forgalomba.
(3) A termék hibáját a károsultnak kell bizonyítania.
6:555. § [Mentesülés a felelősség alól]
(1) A gyártó akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy
a) a terméket nem hozta forgalomba;
b) terméket nem üzletszerű forgalmazás céljából állította elő, illetve azt nem
üzletszerű gazdasági tevékenység körében gyártotta vagy forgalmazta;
c) a termék az általa történő forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt,
és a hiba oka később keletkezett;
d) a termék általa történő forgalomba hozatala időpontjában a hiba a
tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
e) a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása
okozta.
(2) Az alapanyag vagy a résztermék gyártója mentesül a felelősség alól, ha
bizonyítja, hogy
a) a hibát a végtermék szerkezete, illetve összetétele okozta; vagy
b) a hiba a végterméket gyártó utasításának a következménye.
(3) A gyógyszer előírás szerinti alkalmazásával okozott kár esetén a gyártó
az (1) bekezdés d) pontjában foglaltakra hivatkozással nem mentesülhet a
felelősség alól.
6:556. § [Harmadik személy közrehatása]
A gyártó nem mentesül a felelősség alól arra hivatkozással, hogy a kár
bekövetkeztében harmadik személy magatartása is közrehatott. Ez a szabály
nem érinti a gyártónak a harmadik személlyel szemben érvényesíthető
igényét.
367. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
6:557. § [A felelősség korlátozása és kizárása]
A károsulttal szemben a gyártó felelősségének korlátozása vagy kizárása
semmis.
6:558. § [Igényérvényesítési határidő]
(1) A károsult kártérítési igényét hároméves határidő alatt érvényesítheti.
(2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a károsult tudomást szerzett vagy
tudomást szerezhetett volna a kárról, a termék hibájáról és a gyártó
személyéről.
(3) A gyártót az e fejezetben meghatározott felelőssége az adott termék
általa történő forgalomba hozatalától számított tíz évig terheli. E határidő
elmulasztása jogvesztéssel jár.
6:559. § [Vegyes rendelkezések]
(1) E fejezet rendelkezéseinek alkalmazása során különös méltánylást
érdemlő körülmények fennállása esetén sincs mód a kártérítés mértékének a
teljes kárnál alacsonyabb összegben történő meghatározására.
(2) E fejezet rendelkezései nem alkalmazhatóak az atomenergiáról szóló
törvényben meghatározott károkra, továbbá az olyan nukleáris balesetek által
okozott károkra, amelyeket a Magyar Köztársaság által ratifikált nemzetközi
egyezmények rendeznek.
LXXIII. Fejezet
Felelősség az épületkárokért
6:560. § [Az épület tulajdonosának felelőssége]
(1) Épület egyes részeinek lehullásával vagy az épület hiányosságai révén
másnak okozott kárért az épület tulajdonosa felelős, kivéve, ha bizonyítja,
hogy az építkezésre és karbantartásra vonatkozó szabályokat nem sértették
meg, és az építkezés vagy karbantartás során a károk megelőzése érdekében
nem járt el felróhatóan.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt szabályt kell alkalmazni az épületen
elhelyezett tárgyak leesésével okozott kárért való felelősségre azzal az
eltéréssel, hogy a károsulttal szemben azt, akinek érdekében a tárgyat
elhelyezték, az épület tulajdonosával egyetemleges felelősség terheli.
(3) Ezek a szabályok nem érintik a felelős személynek azt a jogát, hogy a
károkozótól a kár megtérítését követelhesse.
6:561. § [Felelősség tárgyak kidobásával, kiejtésével vagy kiöntésével
okozott kárért]
(1) Valamely tárgynak lakásból vagy más helyiségből való kidobásával,
kiejtésével vagy kiöntésével okozott kárért a károsulttal szemben a lakás vagy
helyiség bérlője vagy egyéb jogcímen használója felelős.
(2) Kezesként felel a bérlő vagy a használó, ha a károkozót megnevezi.
Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a károkozó jogosulatlanul
tartózkodott a helyiségben.
368. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Valamely tárgynak az épület közös használatára szolgáló helyiségeiből
való kidobásával, kiejtésével vagy kiöntésével okozott kárért a károsulttal
szemben az épület tulajdonosa felelős. Ha a tulajdonos a károkozót megnevezi,
kezesként felel.
(4) Ezek a szabályok nem érintik a felelős személynek azt a jogát, hogy a
kárért egyébként felelős személytől a kár megtérítését követelhesse.
LXXIV. Fejezet
Felelősség az állatok károkozásáért
6:562. § [Az állattartás körében okozott kár]
(1) Aki állatot tart, az állat által másnak okozott kárért felel, kivéve, ha
bizonyítja, hogy az állat tartásával kapcsolatban felróhatóság nem terheli.
(2) Veszélyes állat tartója a veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint felel.
6:563. § [A vadászható állat által okozott kárért való felelősség]
(1) A vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra
jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt.
Ha a károkozás nem vadászterületen történt, a kárért az a vadászatra jogosult
tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületéről a vad kiváltott.
(2) A vadászatra jogosult mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a
kárt ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.
(3) A kártérítési követelés három év alatt évül el.
XXVIII. CÍM
KÁRTALANÍTÁS JOGSZERŰ KÁROKOZÁSOKÉRT
6:564. § [A kártalanítás]
Ha jogszabály a jogszerűen okozott kárért kártalanítási kötelezettséget ír
elő, a kártalanítás módjára és mértékére a kártérítésre vonatkozó szabályokat
kell megfelelően alkalmazni.
ÖTÖDIK RÉSZ
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
AZ ÉRTÉKPAPÍR
2
2 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
XXIX. CÍM
3
3 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
369. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
AZ ÉRTÉKPAPÍR FOGALMA ÉS ALAKI LEGITIMÁCIÓS HATÁSA
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
6:565. §
2
2 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
[Az értékpapír fogalma]
(1) Az értékpapír olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely papíralapú
okiratként vagy jogszabályban megjelölt más módon létrehozott, rögzített,
nyilvántartott és továbbított adatösszességként (dematerializált
értékpapírként) a benne foglalt jogot úgy testesíti meg, hogy azt a jogot
gyakorolni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet.
(2) Ha jogszabály meghatározza egyes értékpapírfajták kötelező tartalmi
elemeit, kizárólag az ezeknek megfelelő okiratot vagy dematerializált
értékpapírt lehet az adott értékpapírfajtába tartozó értékpapírnak tekinteni.
(3) Ha az adott értékpapírfajta kötelező tartalmi elemeit más jogszabály nem
határozza meg, az csak akkor minősül értékpapírnak, ha azon a kibocsátója
legalább az alábbiakat feltünteti:
a) a kibocsátó nevét és címét;
b) azt, hogy a nyilatkozat értékpapírnak minősül;
c) az értékpapír által megtestesített jogosultságot;
d) sorozatban kibocsátott értékpapír esetén az értékpapír-sorozat
megjelölését, a sorozat értékpapírkódját és a sorozatba tartozó értékpapírok
darabszámát;
e) a kibocsátás helyét és időpontját;
f) okirati formában kibocsátott értékpapír esetén a kibocsátó aláírását.
(4) Okirati formában egyedileg vagy sorozatban kibocsátott értékpapírt lehet
előállítani. Értékpapírnak minősülő okiratot bemutatóra vagy névre szólóan
lehet kiállítani.
(5) Dematerializált értékpapírként sorozatban kibocsátott, névre szóló
értékpapírt lehet előállítani.
(6) Az értékpapír átruházható. A kibocsátó az értékpapír átruházását - a
tilalomnak az értékpapírban való feltüntetésével - megtilthatja.
(7) Nem szünteti meg az értékpapír által megtestesített kötelmet az, ha az
értékpapírt annak kibocsátója szerzi meg.
6:566. §
3
3 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
[Az értékpapírok alaki legitimációs hatása és kibocsátásának
hibája]
(1) Az értékpapír kiállítóját az értékpapír jóhiszemű jogosultjával szemben
akkor is terhelik az értékpapírban rögzített kötelezettségek, ha az értékpapír
kibocsátás nélkül vagy érvénytelen ügylettel került forgalomba.
(2) Az értékpapír jóhiszemű jogosultjának az értékpapírból eredő
jogosultságát nem befolyásolja az, ha valamely korábbi átruházásnak vagy más
tulajdonszerzésnek nem volt jogcíme, vagy ha a jogcím érvénytelen vagy
hatálytalan volt.
(3) A bemutatóra szóló értékpapír esetén az értékpapír birtokosát kell az
értékpapírban rögzített jog gyakorlására jogosult személynek tekinteni.
370. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(4) Névre szóló értékpapír esetén azt kell az értékpapírban rögzített jog
gyakorlására jogosult személynek tekinteni, akit az értékpapír jogosultként
megjelöl, vagy akit a forgatmányok megszakítatlan láncolata jogosultként
igazol. Ha az utolsó forgatmány üres, az értékpapír birtokosát kell jogosultnak
tekinteni, feltéve, hogy a forgatmányok láncolata megszakítatlan. Ha valamely
üres forgatmányra újabb forgatmány következik, az utóbbi aláíróját úgy kell
tekinteni, mint aki az értékpapírt üres forgatmány útján szerezte meg.
(5) Ha a névre szóló értékpapír jogosultjának személye nem átruházás útján
változik meg, az új jogosult a jogszerzését igazolni köteles. A nem átruházás
útján való jogszerzést követően az értékpapírra vezetett forgatmányok
megszakítatlan láncolata az értékpapír birtokosát a nem átruházás útján való
jogszerzés igazolásától függően igazolja jogosultként. Ha jogszabály
meghatározott személyt feljogosít a nem átruházás útján való igazolt
jogszerzésnek a forgatmányi láncolatban való feltüntetésére, az ilyen
bejegyzés biztosítja a forgatmányi láncolat megszakítatlanságát, és a
jogszerzés hiánya, érvénytelensége vagy hatálytalansága az értékpapír
jogosultjának tekintendő jóhiszemű harmadik személynek az értékpapírból
eredő jogosultságát nem befolyásolja.
(6) A dematerializált értékpapír jogosultjának - ellenkező bizonyítás
hiányában - annak az értékpapírszámlának a jogosultját kell tekinteni,
amelyiken a dematerializált értékpapírt nyilvántartják.
6:567. §
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
[Kifogáskorlátozás]
Az értékpapír kötelezettje a jóhiszemű jogosulttal szemben az értékpapír
vagy az értékpapírszámla tartalmából kitűnő kifogásokon kívül nem
hivatkozhat olyan kifogásokra, amelyek valamely korábbi jogosulttal szembeni
jogviszonyán alapulnak.
6:568. §
2
2 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
[Az e részben foglalt szabályoktól való eltérés lehetősége]
Az e részben foglalt rendelkezésektől annyiban lehet eltérni, amennyiben azt
más jogszabály lehetővé teszi.
XXX. CÍM
3
3 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
AZ ÉRTÉKPAPÍROK ÁTRUHÁZÁSÁNAK MÓDJA ÉS SEMMISSÉ
NYILVÁNÍTÁSA
4
4 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
6:569. §
5
5 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
[Az értékpapírok átruházásának módja]
371. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Az olyan okirati formában előállított értékpapír, amely nem tartalmazza a
jogosult megnevezését vagy tartalmazza ugyan, de az értékpapír tartalma
szerint a kötelezett nemcsak a megjelölt személynek, hanem az értékpapír
bármely bemutatójának köteles teljesíteni, az átruházásra irányuló jogcímen
alapuló birtokátruházással ruházható át.
(2) Az olyan okirati formában előállított értékpapír átruházásához, amely
tartalmazza a jogosult megnevezését, és nem tartalmaz olyan kikötést, amely
szerint a kötelezett az értékpapír bármely bemutatójának köteles teljesíteni,
az átruházásra irányuló jogcímen alapuló birtokátruházáson kívül teljes vagy
üres forgatmány szükséges.
(3) A teljes forgatmány a névre szóló okirati formában előállított
értékpapírra vagy az ahhoz csatolt lapra (a továbbiakban: toldatra) vezetett,
az átruházó által aláírt írásbeli nyilatkozat, amely kifejezi az értékpapír
átruházásának szándékát, és megjelöli azt a személyt, akire az értékpapírt
átruházzák.
(4) Az üres forgatmány a névre szóló okirati formában előállított értékpapír
hátlapjára vagy a toldatra rávezetett, az átruházó által aláírt írásbeli
nyilatkozat, amely kifejezi az értékpapír átruházásának szándékát, de nem
tartalmazza annak a személynek a megjelölését, akire az értékpapírt
átruházzák. Üres forgatmánynak minősül az átruházónak az értékpapír
hátlapján vagy a toldaton szereplő aláírása is.
(5) A névre szóló okirati formában előállított értékpapír üres forgatmánnyal
való átruházása esetén az értékpapír birtokosa
a) az üres forgatmányt kitöltheti a saját vagy más személy nevére;
b) az értékpapírt átruházhatja üres vagy teljes forgatmánnyal;
c) az értékpapír birtokát harmadik személyre átruházhatja anélkül, hogy az
üres forgatmányt kitöltené és az értékpapírt újabb forgatmánnyal látná el.
(6) Ha jogszabály felhatalmazása alapján a kibocsátó a névre szóló okirati
formában előállított értékpapírba felvett írásbeli nyilatkozatával a forgatmány
útján való átruházás lehetőségét kizárja (a továbbiakban: negatív rendeleti
záradék), az okirati értékpapír az engedményezés hatályával ruházható át.
(7) A dematerializált értékpapír átruházásához az átruházásra irányuló
szerződés vagy más jogcím, valamint az átruházó értékpapírszámlájának
megterhelése és az új jogosult értékpapírszámláján a dematerializált
értékpapír jóváírása szükséges.
6:570. §
1
1 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
[Az értékpapírok átruházásának joghatása]
A negatív rendeleti záradékot tartalmazó névre szóló értékpapír kivételével,
az értékpapír átruházásával az értékpapírban rögzített jogok átszállnak az
értékpapír új jogosultjára, függetlenül attól, hogy az átruházó rendelkezett-e
az értékpapírban rögzített jogokkal.
6:571. §
2
2 Megállapította: 2016. évi LXXVII. törvény 22. §. Hatályos: 2017. I. 1-től. Lásd: 2016. évi LXXVII.
törvény 26. §.
[Az értékpapírok semmissé nyilvánítása]
(1) Ha az értékpapír azonosíthatatlanná válik, elvész, fizikailag
megsemmisül, vagy oly mértékben megrongálódik, hogy tartalma nem
ismerhető meg, erre irányuló eljárás eredményeként az értékpapír semmissé
nyilvánítására kerülhet sor.
372. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az értékpapír semmissé nyilvánítása esetén a semmissé nyilvánított
értékpapírhoz nem fűződnek többé értékpapírjogi joghatások; az értékpapírba
foglalt jogot az e jogra irányadó általános szabályok szerint lehet
érvényesíteni.
6:572. §
1
1 A 6:572.§ korábban szintén az Ötödik Rész alá tartozott, de a jogalkotó az Ötödik Rész ismételt
megállapítása során nem rendelkezett róla.
XXXI. CÍM
2
2 A XXXI. Cím korábban szintén az Ötödik Rész alá tartozott, de a jogalkotó az Ötödik Rész ismételt
megállapítása során nem rendelkezett róla.
6:573-6:578. §
3
3 A 6:573-6:578. § korábban szintén az Ötödik Rész alá tartozott, de a jogalkotó az Ötödik Rész
ismételt megállapítása során nem rendelkezett róla.
HATODIK RÉSZ
EGYÉB KÖTELEMKELETKEZTETŐ TÉNYEK
XXXII. CÍM
A JOGALAP NÉLKÜLI GAZDAGODÁS
6:579. § [Jogalap nélküli gazdagodás]
(1) Aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az
előnyt visszatéríteni.
(2) Nem köteles visszatéríteni a gazdagodást, aki attól a visszakövetelés előtt
elesett, kivéve, ha
a) rosszhiszeműen jutott a gazdagodáshoz; vagy
b) a gazdagodás megszűnésével kapcsolatban felróhatóság terheli.
6:580. § [Az érték megtérítése]
Ha a vagyoni előnyt természetben visszaszolgáltatni nem lehet, annak
értékét kell megtéríteni.
6:581. § [Az életfenntartás céljára adott juttatás visszakövetelése]
Az életfenntartás céljára adott és arra felhasznált juttatást jogalap nélküli
gazdagodás jogcímén visszakövetelni nem lehet, kivéve, ha a juttatást
bűncselekmény útján szerezték meg.
6:582. § [Közös gazdagodók]
A jogalap nélkül közösen gazdagodók egyetemlegesen felelnek a gazdagodás
visszatérítéséért.
XXXIII. CÍM
373. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A MEGBÍZÁS NÉLKÜLI ÜGYVITEL
6:583. § [Megbízás nélküli ügyvitel]
Aki valamely ügyben más helyett eljár anélkül, hogy arra megbízás alapján
vagy egyébként jogosult volna, az ügyet úgy köteles ellátni, amint azt annak
érdeke és feltehető akarata megkívánja, akinek javára beavatkozott.
6:584. § [A beavatkozás helyénvalósága]
(1) A más ügyébe jogosultság nélkül való beavatkozást akkor kell
helyénvalónak tekinteni, ha megfelel a másik feltehető érdekének és
akaratának, különösen, ha a beavatkozás őt károsodástól óvja meg.
(2) Életveszély elhárítása érdekében az életveszélybe került személy, széles
körben fenyegető veszély megelőzése vagy elhárítása érdekében a tulajdonos
vagy más rendelkezésre jogosult személy, tartási kötelezettség teljesítése
érdekében a tartásra köteles személy akarata ellenére is helye van
beavatkozásnak.
6:585. § [Megbízás nélküli ügyvivő]
(1) A megbízás nélküli ügyvivő köteles azt, akinek érdekében beavatkozott,
beavatkozásáról késedelem nélkül értesíteni; egyebekben őt a megbízott
kötelezettségei terhelik.
(2) Ha a megbízás nélküli ügyvivő beavatkozása helyénvaló volt, őt a
megbízott jogai illetik, függetlenül attól, hogy beavatkozása sikerrel járt-e.
(3) Ha a beavatkozás nem volt helyénvaló, a megbízás nélküli ügyvivő
díjazást nem követelhet, költségeinek megtérítését a jogalap nélküli
gazdagodás szabályai szerint követelheti, és felelős mindazért a kárért, amely
beavatkozása nélkül nem következett volna be.
(4) A megbízás nélküli ügyvivőt a hozzá került idegen vagyontárggyal
kapcsolatban terhelő elkülönítési, őrzési, elszámolási és kiadási
kötelezettségre a bizalmi vagyonkezelési szerződés szabályait kell megfelelően
alkalmazni.
6:586. § [Idegen ügy sajátként való ellátása]
Ha valaki tudva, hogy nincs hozzá joga, idegen ügyet sajátjaként lát el, vele
szemben a megbízás nélküli ügyvitelből eredő jogokat lehet érvényesíteni. Ha
e jogokat érvényesítik, az eljáró személy költségeit a jogalap nélküli
gazdagodás szabályai szerint jogosult beszámítani.
XXXIV. CÍM
AZ UTALÓ MAGATARTÁS
6:587. § [Utaló magatartás]
A bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti
azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan
magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte.
XXXV. CÍM
374. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A DÍJKITŰZÉS
6:588. § [Díjkitűzés]
(1) Ha valaki meghatározott teljesítmény vagy eredmény létrehozójának
nyilvánosan díjat ígér, a díjat köteles kiszolgáltatni annak, aki a teljesítményt
vagy eredményt először létrehozza. E kötelezettség akkor is terheli, ha a
teljesítményt vagy eredményt a díjkitűzésre tekintet nélkül hozták létre.
(2) Ha a teljesítményt vagy az eredményt többen együttesen hozták létre, a
díjat közöttük közreműködésük arányában kell megosztani. Ha a
közreműködés arányát nem lehet megállapítani, vagy többen, egymástól
függetlenül hozták létre a teljesítményt vagy az eredményt, a díjat egyenlő
arányban kell megosztani.
(3) A díjkitűzés visszavonása akkor érvényes, ha a díjkitűző a visszavonás
jogát kifejezetten fenntartotta, és a visszavonás legalább ugyanolyan
nyilvánosan történt, mint a díjkitűzés. A díjkitűzés visszavonása a teljesítmény
vagy az eredmény létrehozójával szemben hatálytalan, ha a visszavonásra a
teljesítmény vagy az eredmény megvalósulását követően kerül sor.
XXXVI. CÍM
A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS KÖZÉRDEKŰ CÉLRA
6:589. § [Kötelezettségvállalás közérdekű célra]
Ha valaki kötelezettséget vállal arra, hogy általa meghatározott közérdekű
célra ingyenesen vagyoni szolgáltatást teljesít, megállapíthatja azokat a
feltételeket, amelyek szerint a szolgáltatást a meghatározott célra kell
fordítani, és kijelölheti azt a személyt, akinek javára a szolgáltatást fordítani
kell.
6:590. § [Szerv kijelölése]
(1) Ha a kötelezett nem jelölte ki azt a szervet, amely a szolgáltatást a
meghatározott célra fordítja, annak kijelöléséről az ügyész keresete alapján a
bíróság határoz.
(2) Ha a kijelölt szerv a szolgáltatást nem fordítja a meghatározott célra, az
ebből eredő igények érvényesítésére az ügyész is jogosult.
6:591. § [Visszavonás]
(1) Az egyszeri szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalást érvényesen a
teljesítés előtt lehet visszavonni, ha a kötelezettség elvállalása után a
kötelezett körülményeiben olyan lényeges változás állott be, hogy a
kötelezettségvállalás teljesítése többé el nem várható.
(2) A határozatlan időre szóló, rendszeres szolgáltatásra irányuló
kötelezettségvállalást a kötelezett bármikor visszavonhatja.
(3) A kötelezettségvállalás visszavonása esetén a már teljesített szolgáltatás
visszakövetelésének nincs helye.
6:592. § [A kötelezettség megszűnése]
(1) A kötelezettség megszűnik
a) a kötelezett halálával;
375. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
b) a kötelezettségvállalás céljának megvalósulásával; vagy
c) a kötelezettségvállalás céljának lehetetlenné válásával.
(2) Ha a kötelezettség a cél megvalósulása vagy lehetetlenné válása miatt
szűnt meg, a fel nem használt szolgáltatásokat a kötelezett részére vissza kell
szolgáltatni.
HETEDIK KÖNYV
ÖRÖKLÉSI JOG
ELSŐ RÉSZ
ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
I. CÍM
ÖRÖKLÉS
7:1. § [Öröklés]
Az ember halálával hagyatéka mint egész száll az örökösre.
7:2. § [Öröklési igény]
Az öröklési igény nem évül el.
7:3. § [Az öröklés jogcímei]
(1) Örökölni végintézkedés alapján vagy törvény szerint lehet.
(2) Ha az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez
határozza meg.
II. CÍM
KIESÉS AZ ÖRÖKLÉSBŐL
7:4. § [Kiesés az öröklésből]
(1) Kiesik az öröklésből, aki nem éli túl az örökhagyót. A közös balesetben
vagy más hasonló közös veszélyhelyzetben elhunyt személyek az egymás után
történő öröklés tekintetében a halál beálltának sorrendjétől függetlenül
kiesettnek tekintendők.
(2) Kiesik az öröklésből az is,
a) aki az öröklésre érdemtelen;
b) akit az örökhagyó az öröklésből kizárt vagy kitagadott;
c) aki lemondott az öröklésről;
d) aki az örökséget visszautasította.
7:5. § [Kiesés a haszonélvezeti jogból, a kötelesrészből, továbbá a
hagyományból és a meghagyásból]
376. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Az öröklésből való kiesésre vonatkozó szabályokat a haszonélvezeti jog
öröklésére, a kötelesrészre, a hagyományra és a meghagyásra megfelelően
alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy a hagyományos és a meghagyás
kedvezményezettjének kiesése - ha e vonatkozásban helyettesítés nem történt
- a hagyománnyal vagy meghagyással terhelt személy mentesülését jelenti.
7:6. § [Érdemtelenség]
(1) Érdemtelen az öröklésre,
a) aki az örökhagyó életére tört;
b) aki szándékos eljárásával az örökhagyó végakaratának szabad
nyilvánítását megakadályozta, a végakarat érvényesítését meghiúsította vagy
ezek valamelyikét megkísérelte;
c) aki a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes
öröklésre jogosult vagy az örökhagyó végintézkedésében részesített személy
életére tört.
(2) Az érdemtelenség nem vehető figyelembe, ha az érdemtelenségre vezető
magatartást - bárki ellen irányult - az örökhagyó vagy az, aki ellen irányult,
megbocsátotta.
(3) Az érdemtelenségre az hivatkozhat, aki az érdemtelen személy kiesése
folytán maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy
más tehertől mentesülne.
(4) Aki érdemtelenség miatt kiesik az öröklésből, nem jogosult törvényes
képviselőként a helyébe lépő személy örökségének kezelésére. Az ilyen vagyon
kezelésére a szülői vagyonkezelésből kivont vagyon kezelésére vonatkozó
szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
7:7. § [Lemondás az öröklésről]
(1) Aki törvényes öröklésre jogosult, az örökhagyóval kötött írásbeli
szerződésben - egészben vagy részben - lemondhat az öröklésről.
(2) A lemondást a szerződési akarat hiánya vagy fogyatékossága miatt a
végrendelet megtámadására irányadó szabályok szerint lehet megtámadni.
7:8. § [A lemondás személyi hatása]
(1) A lemondás a lemondó leszármazóira nem hat ki, kivéve, ha a
megállapodás így szól, vagy ha az a kötelesrészt elérő kielégítés ellenében
történt.
(2) A meghatározott személy javára való lemondás a felek eltérő
megállapodásának hiányában arra az esetre szól, ha a meghatározott személy
az örökhagyó után örököl. Az örökhagyó leszármazójának lemondása a felek
eltérő megállapodásának hiányában a többi leszármazó javára szolgál.
7:9. § [A lemondás terjedelme]
(1) Az öröklésről való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában a
kötelesrészről való lemondást is jelenti. A kötelesrészről való lemondás nem
jelent lemondást arról, ami a lemondóra más öröklési jogcímen hárul.
(2) A lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában kiterjed a
hagyatéknak arra a részére is, amivel a lemondó hányada utóbb másnak
kiesése következtében növekszik.
(3) A lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában kiterjed arra a
vagyonra is, amelyet az örökhagyó a lemondás után szerzett, kivéve, ha olyan
rendkívüli vagyonnövekedés következett be, hogy annak ismeretében a
lemondó nyilatkozatot feltehetően nem tették volna meg.
377. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
MÁSODIK RÉSZ
VÉGINTÉZKEDÉSEN ALAPULÓ ÖRÖKLÉS
III. CÍM
A VÉGRENDELET FAJTÁI, ÉRVÉNYESSÉGI FELTÉTELEI,
ÉRTELMEZÉSE
7:10. § [Végintézkedési szabadság]
Az örökhagyó a halála esetére vagyonáról vagy annak egy részéről
végintézkedéssel szabadon rendelkezhet.
7:11. § [A végrendelkezés személyes jellege]
Végrendelkezni személyesen lehet.
7:12. § [Végrendelet]
Az okirat végrendeleti jellegének megállapításához az szükséges, hogy az
örökhagyó halála esetére szóló vagyoni rendelkezést tartalmazzon, és külsőleg
az örökhagyótól származónak mutatkozzék.
7:13. § [A végrendelet fajtái]
Végrendelkezni közvégrendelettel vagy írásbeli magánvégrendelettel lehet;
szóbeli végrendelkezésnek az e törvényben meghatározott esetben van helye.
7:14. § [Közvégrendelet]
(1) Közvégrendeletet közjegyző előtt lehet tenni. A közvégrendelet alaki
érvényességére a közjegyzői okiratok érvényességére vonatkozó szabályokat
kell alkalmazni.
(2) Nem lehet érvényesen közvégrendeletet tenni olyan személy előtt, aki a
végrendelkezőnek, a végrendelkező házastársának, élettársának
hozzátartozója, gyámja vagy gondnoka.
(3) Érvénytelen az a juttatás, amely a közvégrendelet tételében közreműködő
személy, valamint ennek hozzátartozója, gyámoltja vagy gondnokoltja javára
szól.
(4) A korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében
vagyoni jognyilatkozatai tekintetében részlegesen korlátozott nagykorú
érvényesen kizárólag közvégrendeletet tehet. A végrendelet érvényességéhez
a törvényes képviselő hozzájárulása és a gyámhatóság jóváhagyása nem
szükséges.
(5) Aki vak, írástudatlan vagy olvasásra vagy nevének aláírására képtelen
állapotban van, írásban érvényesen kizárólag közvégrendeletet tehet.
7:15. § [Írásbeli magánvégrendelet]
Írásbeli magánvégrendeletet olyan nyelven lehet érvényesen tenni, amelyet
a végrendelkező ért, és amelyen sajátkezűleg írt végrendelet esetén írni, más
által írt végrendelet esetén olvasni tud.
378. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
7:16. § [Sajátkezűleg és más által írt végrendelet]
(1) Az írásbeli magánvégrendeletet a végrendelkező akár maga írhatja, akár
mással írathatja.
(2) A gépírás akkor sem számít saját írásnak, ha magától a végrendelkezőtől
származik.
(3) Gyorsírással vagy a közönséges írástól eltérő egyéb jel- vagy
számjegyírással készült magánvégrendelet érvénytelen.
7:17. § [Az írásbeli magánvégrendelet alaki érvényességi feltételei]
(1) Az írásbeli magánvégrendelet alaki szempontból érvényes, ha
készítésének ideje az okiratból kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt
a) sajátkezűleg írt végrendelet esetén elejétől végéig maga írja és aláírja;
b) más által írt végrendelet esetén két tanú együttes jelenlétében aláírja,
vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt, azok együttes jelenlétében a
magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is - e
minőségük feltüntetésével - aláírják; vagy
c) a sajátkezűleg írt vagy más által írt végrendeletet aláírja, és akár nyílt,
akár zárt iratként a közjegyzőnél - végrendeletként feltüntetve - személyesen
letétbe helyezi.
(2) A több különálló lapból álló sajátkezűleg írt írásbeli magánvégrendelet
akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el.
(3) A több különálló lapból álló más által írt írásbeli magánvégrendelet akkor
érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, továbbá ha
minden lapját a végrendelkező és mindkét tanú aláírta.
7:18. § [Írásbeli magánvégrendelet tanúja]
(1) Írásbeli magánvégrendelet tanúja nem lehet olyan személy, aki
a) a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására nem képes;
b) kiskorú, cselekvőképtelen nagykorú vagy cselekvőképességében
részlegesen úgy korlátozott, hogy az kizárja tanúkénti közreműködését;
c) írástudatlan.
(2) Az írásbeli magánvégrendelet érvényességének nem feltétele, hogy a
tanú a végrendelet tartalmát ismerje, vagy tudjon arról, hogy végrendelet
tételénél működött közre.
7:19. § [Tanú vagy más közreműködő számára rendelt juttatás]
(1) Az írásbeli magánvégrendelet tanúja, a végrendelkezésnél közreműködő
személy vagy ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen, kivéve, ha
a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó sajátkezűleg írta és aláírta.
(2) A tanú vagy a hozzátartozója részére szóló juttatás akkor sem
érvénytelen, ha a végrendelet megalkotásában az érintett tanún kívül még két
tanú vett részt.
(3) Közreműködőnek minősül a végrendelet megfogalmazója, szerkesztője,
leírója és minden olyan személy, akinek tevékenysége a végrendelet
tartalmának érdemi befolyásolására nyújt lehetőséget.
(4) Jogi személynek rendelt juttatás esetén nem lehet tanú a jogi személy
tagja, vezető tisztségviselője, képviselője, felügyelőbizottsági tagja és
munkavállalója. Ilyen személy közreműködése a végrendelet megalkotásában
a jogi személynek rendelt juttatást érvénytelenné teszi.
7:20. § [A szóbeli végrendelet kivételessége]
379. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető olyan rendkívüli
helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé.
7:21. § [A szóbeli végrendelet érvényességi feltételei]
A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes
jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelmében
szóban - vagy jelnyelvet használó végrendelkező esetén jelnyelven - előadja, és
egyidejűleg kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.
7:22. § [Szóbeli végrendelet tanúja]
A szóbeli végrendeletre megfelelően alkalmazni kell az írásbeli
magánvégrendelet tanújának személyére vonatkozó, valamint az ő és
hozzátartozója érdekeltségére tekintettel megállapított korlátozásokat, azzal
az eltéréssel, hogy a tanú írni tudása a szóbeli végrendelet érvényességének
nem feltétele.
7:23. § [Közös végrendelet]
(1) Két vagy több személynek bármilyen alakban ugyanabba az okiratba
foglalt végrendelkezése érvénytelen.
(2) Házastársaknak az életközösség fennállása alatt készített, ugyanabba az
okiratba foglalt írásbeli végrendelete érvényes, ha
a) sajátkezűleg írt végrendelet esetén az okiratot az egyik végrendelkező
elejétől végig maga írja és aláírja, a másik végrendelkező ugyanabban az
okiratban sajátkezűleg írt nyilatkozatban kijelenti, hogy az okirat az ő
végakaratát is magában foglalja, és nyilatkozatát aláírja;
b) más által írt végrendelet esetén a végrendelkezők egymás és a tanúk
együttes jelenlétében írják alá az okiratot, vagy mindkét végrendelkező
egymás és a tanúk együttes jelenlétében külön nyilatkozik arról, hogy az
okiraton szereplő aláírás a sajátja; vagy
c) a házastársak közvégrendeletet tettek.
(3) A több különálló lapból álló más által írt közös végrendelet akkor
érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, továbbá ha
minden lapját a végrendelkezők és mindkét tanú aláírta. A sajátkezűleg írt
közös végrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos
sorszámozással látták el, és minden lapját a másik végrendelkező aláírta.
7:24. § [A végrendelet értelmezése]
A végrendeletet kétség esetén az örökhagyó feltehető akaratának
megfelelően és úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata lehetőség
szerint érvényre jusson. Ez a szabály nem szolgálhat alapul a végrendelet alaki
hibájának orvoslásához.
IV. CÍM
A VÉGRENDELET TARTALMA
7:25. § [Örökösnevezés]
(1) Az örökhagyó végrendeletében egy vagy több örököst nevezhet.
(2) Örökös az, akinek az örökhagyó hagyatékát, annak meghatározott
hányadát vagy részét juttatja.
380. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Kétség esetén örökös az is, akinek az örökhagyó az egész hagyaték
értékének jelentős részét kitevő egy vagy több meghatározott vagyontárgyat
juttat, ha az örökhagyó feltehető akarata szerint a részesítettnek a hagyatéki
terhek viselésében is osztoznia kell.
(4) Az alapító által halála esetére rendelt alapítvány - nyilvántartásba való
bejegyzése esetén - úgy szerzi meg az alapító által a hagyatékból részére
juttatott vagyont, mintha az öröklés megnyílásakor létezett volna.
7:26. § [Az örökrész meghatározása]
Ha az örökhagyó a hagyatékra, annak egy részére vagy valamely hagyatéki
tárgyra több örököst nevezett és részesedésük mértékét nem határozta meg, a
részesítettek egyenlő arányban örökölnek.
7:27. § [Helyettes örökös nevezése]
(1) Az örökhagyó arra az esetre, ha az örökös az öröklésből kiesik, más
személyt nevezhet örökössé.
(2) Ha a nevezett örökös az örökhagyónak egyben törvényes örököse is,
kiesése esetére leszármazóját - ha a végrendelet eltérően nem rendelkezik -
helyettes örökösnek kell tekinteni, ha a leszármazó a törvényes öröklés rendje
szerint a kiesett nevezett örököst helyettesítené.
7:28. § [Utóörökös nevezése]
(1) Érvénytelen az örökhagyó olyan végrendeleti intézkedése, amely szerint
az örökségben vagy annak egy részében valamely eseménytől vagy időponttól
kezdve az addigi örököst más személy váltja fel.
(2) Az elsősorban nevezett örökös halála esetére történt örökösnevezés
helyettes örökös nevezéseként érvényesül, ha annak feltételei fennállnak.
(3) Az örökhagyó érvényesen nevezhet utóörököst az elsősorban örökösnek
nevezett házastársa halála esetére a házastársra háramlott hagyatékra.
Utóörökös nevezése a házastárs visszterhes rendelkezési jogát és a szokásos
mértékű ajándéknál nem nagyobb értékre vonatkozó ingyenes adományozási
jogát nem érinti.
(4) Az örökhagyó érvényesen nevezhet utóörököst az elsősorban örökösnek
nevezett leszármazójára háramlott hagyatékára arra az esetre, ha a
leszármazó a hagyaték megnyílásakor nem rendelkezik végrendelkezési
képességgel, és meghal anélkül, hogy ezt a képességét megszerezte volna.
Utóörökös nevezése az elsősorban örökösnek nevezett leszármazónak a
cselekvőképességi szabályok korlátai közötti rendelkezési jogát nem érinti.
7:29. § [Kizárás az öröklésből]
(1) Az örökhagyó azt, aki törvényes örököse vagy azzá válhat, más
személynek örökössé nevezésével vagy végrendeletben tett kifejezett
nyilatkozattal kizárhatja a törvényes öröklésből. A kizárást nem kell indokolni.
(2) A kötelesrészt meghaladó törvényes örökrészből a kötelesrészre jogosult
kizárható.
7:30. § [A végrendelettel ki nem merített hagyaték]
Ha a nevezett örökösök részesedése a hagyatékot nem meríti ki, a
fennmaradó rész tekintetében törvényes öröklésnek van helye, ha e törvény
eltérően nem rendelkezik, vagy a végrendeletből más nem következik.
7:31. § [Hagyományrendelés]
381. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) Hagyomány a hagyatékban meglevő valamely vagyontárgynak
meghatározott személy részére juttatása, ha az ilyen részesedés nem minősül
öröklésnek (dologi hagyomány).
(2) Hagyományrendelés az is, ha az örökhagyó örökösét arra kötelezi, hogy a
hagyományosnak vagyoni szolgáltatást teljesítsen (kötelmi hagyomány).
(3) Hagyományt az örökös javára is lehet rendelni. Hagyománnyal azt is
lehet terhelni, aki maga is hagyományos. Kétség esetén a hagyomány az
örököst terheli.
7:32. § [Utóhagyomány rendelése]
(1) Az örökhagyó olyan végrendeleti intézkedése, amely szerint a
hagyományban valamely eseménytől vagy időponttól az addigi jogosultat más
váltja fel, érvényes.
(2) Ha az örökhagyó eltérően nem rendelkezik, utóhagyományos nevezése az
előhagyományos visszterhes rendelkezési jogát és a szokásos mértékű
ajándéknál nem nagyobb értékre vonatkozó ingyenes adományozási jogát nem
érinti.
7:33. § [Meghagyás]
(1) Ha az örökhagyó a hagyatékban részesülő személyt harmadik személy
javára teljesítendő kötelezettséggel terheli, a követelésre a végrendeletben
megjelölt személy jogosulttá válik. Olyan meghagyás teljesítését, amelynek
követelésére a végrendelet senkit nem jogosít, a végrendeleti végrehajtó és a
hagyatékban részesülő többi személy igényelheti. Közérdekű meghagyás
teljesítését az illetékes hatóság is igényelheti.
(2) Kétség esetén a meghagyás az örököst terheli.
(3) Ha feltehető, hogy az örökhagyó a részesítést a meghagyás teljesítéséhez
kívánta kötni, a meghagyással terhelt a részesítést a jogalap nélküli
gazdagodás szabályai szerint kiadni köteles, ha a meghagyást nem teljesíti,
vagy annak teljesítése neki felróható okból válik lehetetlenné. A részesítés
kiadását a végrendeleti végrehajtó és a hagyatékban részesülő többi személy
igényelheti. A kiadott vagyontárgy értékét a meghagyás teljesítésére kell
fordítani.
(4) Kétség esetén hagyományrendelésnek kell tekinteni az örökhagyónak azt
a rendelkezését, amely meghatározott személy vagyoni részesítését jelenti.
7:34. § [A végrendeleti öröklés szabályainak alkalmazása a hagyományra és
a meghagyásra]
A hagyományra és a meghagyásra - ha e törvény eltérően nem rendelkezik -
a végrendeleti öröklés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
7:35. § [Növedékjog]
(1) Ha az örökhagyó úgy nevezett több örököst a hagyatékra vagy annak egy
részére, hogy ezzel a törvényes öröklést kizárja, és valamelyik nevezett örökös
anélkül esik ki, hogy helyettes örököse lenne, a hagyatéknak ugyanerre a
részére kinevezett többi örökös részesedése arányosan növekszik.
(2) Ha a kieső nevezett örökös az örökhagyónak törvényes örököse is lenne,
a növedékjog alapján az örökhagyóval ugyancsak törvényes öröklési
kapcsolatban álló többi nevezett örökös örökrésze arányosan növekszik,
feltéve, hogy a kiesőnek nincs helyettes örököse, és a végrendeletből más nem
következik.
382. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) A meghatározott hagyatéki tárgyra nevezett örököst az ugyanazon
tárgyra nevezett másik örökös kiesése következtében és erre a tárgyra nézve
illeti növedékjog.
7:36. § [Növedékjog hagyományon és meghagyáson]
Az ugyanarra a vagyontárgyra vagy ugyanarra a szolgáltatásra közösen
nevezett hagyományosokat és a több személy javára szóló meghagyás
jogosultjait ugyanolyan feltétellel illeti egymás után a növedékjog, mint a
meghatározott hagyatéki tárgyra nevezett örökösöket.
V. CÍM
A VÉGRENDELET ÉRVÉNYTELENSÉGE ÉS HATÁLYTALANSÁGA
7:37. § [A végrendelet megtámadása]
(1) A végrendelet érvénytelenségét és hatálytalanságát megtámadó
nyilatkozat alapján lehet megállapítani. A megtámadó nyilatkozatban meg kell
jelölni az érvénytelenség vagy a hatálytalanság okát.
(2) Megtámadásra az jogosult, aki az érvénytelenség vagy a hatálytalanság
megállapítása esetén maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt
kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne.
(3) A végrendelet érvénytelenségét vagy hatálytalanságát a megtámadásban
érvényesített okból és a megtámadó személy javára lehet megállapítani.
(4) A megtámadás joga az öröklés megnyílásától számított öt év alatt elévül.
(5) A megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult e jogáról az
öröklés megnyílása után lemond. Lemondásnak kell tekinteni azt a
jognyilatkozatot, amelyben a megtámadásra jogosult a végrendeletet
érvényesnek, illetve hatályosnak ismeri el.
7:38. § [Végrendeleti rendelkezések érvénytelensége]
(1) A nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző, az érthetetlen, lehetetlen és
ellentmondó feltétel érvénytelen. A feltétel érvénytelensége a végrendeleti
rendelkezés érvényességét nem érinti, kivéve, ha megállapítható, hogy az
örökhagyó a rendelkezést a feltétel nélkül nem tette volna meg.
(2) A jogellenes felfüggesztő feltételhez kötött végrendeleti részesítés
érvénytelen, a jogellenes bontó feltételt figyelmen kívül kell hagyni.
7:39. § [Gondnokság alatt álló személy végrendeletének érvényessége]
A gondnokság alatt álló személy végrendelete érvényes, ha a gondnokság alá
helyezés oka a végrendelkezés idején már megszűnt.
7:40. § [Az örökhagyó akarati hibája]
(1) Érvénytelen a végrendeleti rendelkezés, ha
a) az örökhagyó tévedett nyilatkozata tartalmában vagy ilyen tartalmú
nyilatkozatot egyáltalán nem akart tenni;
b) az örökhagyót annak megtételére valaminek a téves feltevése vagy
valamely utóbb meghiúsult várakozás indította;
c) az örökhagyót valaki jogellenes fenyegetéssel vagy tisztességtelen
befolyással bírta rá az intézkedésre;
feltéve, hogy az örökhagyó a rendelkezést egyébként nem tette volna meg.
383. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az érvénytelen rendelkezés érvényes lesz, ha azt az örökhagyó utóbb a
végrendeletre megszabott alakban jóváhagyja.
7:41. § [A végrendelet visszavonása]
(1) A végrendelet a visszavonással hatálytalanná válik. A visszavonásra - ha e
törvény eltérően nem rendelkezik - a végrendelet tételére vonatkozó
szabályokat kell alkalmazni.
(2) Ha az örökhagyó újabb írásbeli végrendeletet tesz, a korábbi
végrendeletet visszavontnak kell tekinteni. A korábbi végrendeletnek az újabb
végrendelet rendelkezéseivel nem ellentétes rendelkezései - ha az örökhagyó
eltérő akarata nem állapítható meg - hatályban maradnak.
7:42. § [Az írásbeli végrendelet megsemmisítése és megsemmisülése]
(1) Az írásbeli magánvégrendelet hatályát veszti, ha azt a végrendelkezési
képességgel rendelkező örökhagyó vagy az ő beleegyezésével más
megsemmisíti. Ha az írásbeli magánvégrendelet az örökhagyó birtokában
maradt, de nem került elő, az ellenkező bizonyításáig azt kell vélelmezni, hogy
az örökhagyó azt megsemmisítette.
(2) A közvégrendelet és az írásbeli magánvégrendelet nem veszti hatályát
amiatt, hogy a végrendelkezést tartalmazó okirat a végrendelkező akaratán
kívül álló okból megsemmisül vagy nem található meg, kivéve, ha az
örökhagyó a megsemmisülésbe belenyugodott.
7:43. § [A közös végrendelet hatálytalansága és visszavonása]
(1) A házastársak közös végrendelete hatálytalanná válik, ha a végrendelet
megtétele után közöttük az életközösség megszakadt, és az öröklés
megnyílásáig nem állott helyre.
(2) A közös végrendelet hatálytalanná válik, ha megtétele után a
végrendelkezőknek vagy egyiküknek gyermeke születik, kivéve, ha a
végrendelet eltérően rendelkezik. Ugyanez a hatása az örökbefogadásnak.
(3)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 189. § szerint módosított szöveggel lép hatályba.
Érvénytelen a közös végrendeletbe foglalt rendelkezés egyoldalú
visszavonása, ha azt a végrendelet kizárta, vagy arra a másik végrendelkező
értesítése nélkül került sor.
(4) Ha valamelyik házastárs érvényesen vonja vissza egyoldalúan a közös
végrendeletbe foglalt rendelkezését, a másik házastárs végrendelete hatályos
marad, kivéve, ha a végrendeletből megállapítható, hogy egyik fél sem tette
volna meg rendelkezését a másiké nélkül.
7:44. § [A közjegyzőnél letett végrendelet visszavétele]
A közjegyzőnél letett magánvégrendelet hatályát veszti, ha azt a
végrendelkező visszaveszi.
7:45. § [Szóbeli végrendelet hatálytalansága]
A szóbeli végrendelet hatályát veszti, ha az örökhagyó a szóbeli
végrendelkezés feltételéül szolgáló helyzet megszűnése után megszakítás
nélkül harminc napon át nehézség nélkül alkothatott volna írásbeli
végrendeletet.
7:46. § [Házastárs vagy élettárs javára tett végrendelet hatálytalansága]
384. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A házastárs vagy az élettárs javára az életközösség fennállása alatt tett
végrendelet hatálytalan, ha az öröklés megnyílásakor az életközösség nem áll
fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség
visszaállítására nem volt kilátás és az örökhagyó nem akarta juttatásban
részesíteni házastársát vagy élettársát.
7:47. § [A végrendelet részleges érvénytelensége és részleges
hatálytalansága]
Ha a végrendelet több rendelkezése közül valamelyik érvénytelen vagy
hatálytalan, a többi rendelkezés érvényes vagy hatályos marad, feltéve, hogy
az örökhagyó eltérően nem rendelkezik, és a végrendelet részleges
fennmaradása feltehető akaratával nem ellentétes.
VI. CÍM
ÖRÖKLÉSI SZERZŐDÉS
7:48. § [Öröklési szerződés]
(1) Öröklési szerződésben az örökhagyó a vele szerződő felet a magának,
illetve a szerződésben meghatározott harmadik személynek nyújtandó tartás,
életjáradék, illetve gondozás ellenében - vagyona, annak egy meghatározott
része vagy meghatározott vagyontárgyak tekintetében - örökösévé nevezi; a
másik fél kötelezettséget vállal a tartás, életjáradék, illetve gondozás
teljesítésére.
(2) Ha az örökhagyóval szerződő fél kötelezettsége a harmadik személlyel
szemben kiterjed az örökhagyó halála utáni időre, a hagyatéki eljárásban az
ingatlan-hagyatékot a harmadik személy javára fennálló tartási joggal
terhelten kell átadni, és a tartási jogot a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző
megkeresésére az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.
(3) Az örökhagyó az öröklési szerződésben bármilyen végrendeleti
rendelkezést tehet. Az örökhagyóval szerződő félnek az öröklési szerződésbe
foglalt végrendeleti rendelkezése érvénytelen.
7:49. § [Az öröklési szerződés érvényességi követelményei]
(1) Az öröklési szerződés érvényességére az írásbeli végrendeletre vonatkozó
szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szerződésnek akkor is a
más által írt végrendelet alaki érvényességi feltételeinek kell megfelelnie, ha
az valamelyik fél saját kézírásával készült.
(2) A korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében
vagyoni jognyilatkozatai tekintetében részlegesen korlátozott nagykorú
örökhagyó öröklési szerződésének érvényességéhez a törvényes képviselő
hozzájárulása és a gyámhatóság jóváhagyása szükséges.
7:50. § [Az örökség biztosítása]
(1) A felek eltérő megállapodásának hiányában semmis az örökhagyónak
élők között vagy halála esetére az öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgyat
elidegenítő vagy megterhelő rendelkezése. Ez a rendelkezés harmadik
jóhiszemű személy visszterhesen szerzett jogát nem érinti.
385. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A felek eltérő megállapodásának hiányában az örökhagyóval szerződő fél
az öröklési szerződéssel lekötött ingatlanra az örökhagyó bejegyzési engedélye
nélkül jegyeztethet be elidegenítési és terhelési tilalmat az
ingatlan-nyilvántartásba.
7:51. § [Házastársak közös öröklési szerződése]
(1) Házastársak mint örökhagyók az életközösség fennállása alatt
érvényesen köthetnek ugyanabba az okiratba foglalt öröklési szerződést.
(2) A felek eltérő megállapodásának hiányában az örökhagyókkal szerződő
fél által örökölt lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési
tárgyakon a túlélő házastársat holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg, ha ő
azokat az örökhagyóval közösen használta.
7:52. § [Öröklési szerződés módosítása és megszüntetése]
(1) Az öröklési szerződés módosítására és megszüntetésére a tartási és az
életjáradéki szerződésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(2) A módosítás és a megszüntetés alaki követelményeire az öröklési
szerződés létrejöttére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A szerződés
megszüntetése a kötelező alaki érvényességi feltételek teljesítése nélkül
érvényes, ha az ennek megfelelő tényleges állapot a felek egyező akaratából
létrejött.
VII. CÍM
HALÁL ESETÉRE SZÓLÓ AJÁNDÉKOZÁS. RENDELKEZÉS VÁRT
ÖRÖKSÉGRŐL
7:53. § [Halál esetére szóló ajándékozás]
(1) Ha az ajándékozás azzal a feltétellel történt, hogy a megajándékozott az
ajándékozót túléli, a szerződésre az ajándékozás szabályait azzal az eltéréssel
kell alkalmazni, hogy a szerződés alaki követelményeire az öröklési szerződés
alaki követelményei irányadók.
(2) Halál esetére szóló ajándékozás olyan juttatásra nézve érvényes, amely
végrendelet esetén dologi hagyománynak minősülne.
7:54. § [Rendelkezés várt örökségről]
(1) Az örökhagyó leszármazói egymás között az örökhagyó életében is
köthetnek szerződést várt örökségük tárgyában.
(2) A szerződést írásba kell foglalni.
HARMADIK RÉSZ
TÖRVÉNYES ÖRÖKLÉS
VIII. CÍM
A TÖRVÉNYES ÖRÖKLÉS ÁLTALÁNOS RENDJE
386. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
7:55. § [Leszármazók öröklése]
(1) Törvényes örökös első sorban az örökhagyó gyermeke.
(2) Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl.
(3) Az öröklésből kiesett gyermek vagy távolabbi leszármazó helyén egymás
közt egyenlő részekben a kiesett gyermekei örökölnek.
7:56. § [Osztályrabocsátási kötelezettség]
(1) Ha több leszármazó közösen örököl, mindegyik örököstárs köteles a
hagyaték értékéhez hozzászámítani annak az ingyenes adománynak az
értékét, amelyben őt az örökhagyó életében részesítette, feltéve, hogy a
hozzászámítást az örökhagyó kikötötte, vagy a körülményekből arra lehet
következtetni, hogy a juttatást a hozzászámítás kötelezettségével adta.
(2) Osztályrabocsátási kötelezettség terheli a közösen öröklő leszármazókat
akkor is, ha az örökhagyó végintézkedése alapján öröklik a törvényes
örökrészüknek megfelelő hányadot.
(3) A szokásos mértékű ingyenes adományt és a tartásra rászorult
leszármazó részére nyújtott tartást akkor sem kell osztályra bocsátani, ha azt
az örökhagyó kifejezetten kikötötte.
7:57. § [Az osztályrabocsátás foganatosítása]
(1) A hagyaték és az osztályra bocsátott ingyenes adományok tiszta
értékének összeszámításával nyert együttes értéknek a törvényes
örökrészeknek megfelelő arányos elosztása útján kell meghatározni az egy
örököstársnak jutó örökrészt, és abból le kell vonni az örököstárs által
osztályra bocsátott értéket.
(2) Az osztályra bocsátott érték meghatározásánál az ingyenes adomány
juttatáskori értékét kell számításba venni. A bíróságtól a körülmények
figyelembevételével vett más érték meghatározását kérheti az az érdekelt, aki
számára a juttatáskori értéken való számításba vétel súlyosan méltánytalan.
(3) Ha az öröklésből kiesett személynek leszármazója van, a leszármazó
köteles a kiesett személy által kapott ingyenes adományt osztályra bocsátani.
Több leszármazónak az osztályra bocsátott értékek figyelembevételével
kiszámított örökrészéből a felmenő által kapott ingyenes adományt a
hagyatékban való részesedés arányában kell levonni.
(4) Ha az örököstárs által osztályra bocsátott érték eléri vagy meghaladja az
örökrészének az osztályra bocsátott értékek figyelembevételével kiszámított
értékét, őt a felosztásra kerülő hagyatéki vagyonból kielégítettnek kell
tekinteni, de a többletet visszatéríteni nem köteles. Ebben az esetben a
hagyatékot a többi örököstárs között a hagyatékban nem részesülő
örököstársnak és az ő ingyenes adományának figyelmen kívül hagyásával kell
felosztani.
7:58. § [Házastárs öröklése leszármazó mellett]
(1) Az örökhagyó házastársát leszármazó örökös mellett megilleti
a) a holtig tartó haszonélvezeti jog az örökhagyóval közösen lakott lakáson
és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon; és
b) egy gyermekrész a hagyaték többi részéből.
(2) A haszonélvezeti jog nem korlátozható, és a házastárssal szemben
megváltása nem igényelhető.
(3) Osztályos egyezségben a házastársnak a gyermekrész helyett az egész
hagyatékra kiterjedő holtig tartó haszonélvezeti jog biztosítható.
387. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
7:59. § [A házastárs megváltási igénye]
(1) A házastárs - a jövőre nézve - bármikor igényelheti a haszonélvezeti jog
megváltását. A haszonélvezeti jog megváltásának a házastárs és a leszármazó
méltányos érdekeinek figyelembevételével kell történnie.
(2) A megváltásra kerülő vagyonból a házastársat - természetben vagy
pénzben - egy gyermekrész illeti meg.
7:60. § [Házastárs öröklése szülő mellett]
(1) Ha leszármazó nincs vagy nem örökölhet, az örökhagyó házastársa örökli
az örökhagyóval közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és
felszerelési tárgyakat.
(2) Az (1) bekezdésben nem érintett hagyaték felét az örökhagyó házastársa
örökli, másik felét az örökhagyó szülei öröklik fejenként egyenlő arányban. Az
öröklésből kiesett szülő helyén a másik szülő és az örökhagyó házastársa
örököl fejenként egyenlő arányban.
7:61. § [Házastárs egyedüli öröklése]
Ha leszármazó és szülő nincs vagy nem örökölhet, az örökhagyó házastársa
egyedül örököl.
7:62. § [Házastárs kiesése a törvényes öröklésből]
(1) Nem örökölhet az örökhagyó házastársa, ha az öröklés megnyílásakor a
házastársak között életközösség nem állott fenn, és az eset körülményeiből
nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás.
(2) Az örökhagyó házastársának az öröklésből való kiesésére az hivatkozhat,
aki a kiesés folytán maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt
kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne.
7:63. § [Szülő és a szülő leszármazójának öröklése]
(1) Ha leszármazó és házastárs nincs vagy nem örökölhet, az örökhagyó
szülői örökölnek fejenként egyenlő részben.
(2) Az öröklésből kiesett szülő helyén ennek leszármazói örökölnek olyan
módon, mint a gyermek helyén annak leszármazói.
(3) Ha a kiesett szülőnek leszármazója nincs vagy nem örökölhet, egyedül a
másik szülő vagy annak leszármazói örökölnek.
7:64. § [Nagyszülő és a nagyszülő leszármazójának öröklése]
(1) Ha leszármazó, házastárs, szülő és szülőtől leszármazó nincs vagy nem
örökölhet, törvényes örökösök egyenlő részekben az örökhagyó nagyszülői.
(2) Az öröklésből kiesett nagyszülő helyén ennek leszármazói örökölnek
ugyanúgy, mint a kieső szülő helyén ennek leszármazói.
(3) Ha a kiesett nagyszülőnek leszármazója nincs vagy nem örökölhet,
helyette nagyszülőpárja, ha ő is kiesett, helyette leszármazója örököl.
(4) Ha valamelyik nagyszülőpár kiesett, és helyükön leszármazó nincs vagy
nem örökölhet, az egész hagyatékot a másik nagyszülőpár vagy az ő
leszármazójuk örökli.
7:65. § [Dédszülő és a dédszülő leszármazójának öröklése]
(1) Ha nagyszülő és nagyszülőtől leszármazó nincs vagy nem örökölhet,
törvényes örökösök fejenként egyenlő részekben az örökhagyó dédszülői.
(2) Az öröklésből kiesett dédszülő helyén ennek leszármazói örökölnek
ugyanúgy, mint a kieső nagyszülő helyén ennek leszármazói.
388. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(3) Ha a kiesett dédszülőnek leszármazója nincs vagy nem örökölhet,
helyette dédszülőpárja, ha ő is kiesett, helyette leszármazója örököl.
(4) Ha valamelyik dédszülőpár kiesett, és helyükön leszármazó nincs vagy
nem örökölhet, az egész hagyatékot fejenként egyenlő részekben a többi
dédszülőpár örökli.
(5) A (4) bekezdés alapján öröklő valamelyik dédszülő kiesése esetén a (2) és
a (3) bekezdésben foglalt szabályokat kell alkalmazni.
7:66. § [Távolabbi felmenők öröklése]
Ha dédszülő és dédszülőtől leszármazó nincs vagy nem örökölhet, törvényes
örökösök fejenként egyenlő részekben az örökhagyó távolabbi felmenői.
IX. CÍM
ÁGI ÖRÖKLÉS
7:67. § [Ági vagyon]
(1) Ha nem az örökhagyó leszármazója a törvényes örökös, az örökhagyóra
valamelyik felmenőjéről öröklés vagy ajándékozás útján hárult vagyontárgy ági
öröklés alá esik.
(2) Ági öröklésnek van helye testvértől vagy a testvér leszármazójától örökölt
vagy ajándékba kapott vagyontárgyra, ha a vagyontárgyat a testvér vagy a
testvér leszármazója az örökhagyóval közös felmenőjétől örökölte vagy
ajándékba kapta.
(3) A vagyontárgy ági jellegét annak kell bizonyítania, aki azt ezen a címen
örökölné.
7:68. § [Ági örökösök]
(1) A szülő örökli azokat a vagyontárgyakat, amelyek róla vagy felmenőjéről
hárultak az örökhagyóra. A kieső szülő helyén az ő leszármazói örökölnek a
törvényes öröklés általános szabályai szerint.
(2) Ha mind az ági vagyontárgy öröklésére jogosult szülő, mind annak
leszármazója kiesett, a nagyszülő; ha ő is kiesett, az örökhagyó távolabbi
felmenője örökli azt a vagyontárgyat, amely róla vagy felmenőjéről hárult az
örökhagyóra.
(3) Ha ági örökös nincs, az ági vagyontárgy az örökhagyó egyéb vagyonával
esik egy tekintet alá.
7:69. § [Házastárs haszonélvezeti joga ági vagyonon]
(1) A házastársat az ági vagyonon holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg.
(2) Mind a házastárs, mind az ági örökös - a jövőre nézve - bármikor
igényelheti a haszonélvezeti jog megváltását. Az örökhagyóval közösen lakott
lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon fennálló
haszonélvezeti jog megváltása a házastárssal szemben nem igényelhető.
(3) Megváltás esetén a házastársat az ági vagyon egyharmada illeti meg.
(4) A haszonélvezeti jog megváltásának a haszonélvezeti örökös és az
állagörökös méltányos érdekeinek figyelembevételével kell történnie.
7:70. § [Az ági öröklésből kivont vagyon]
(1) Az ági öröklés szabályai nem terjednek ki a szokásos mértékű ajándék
tárgyára.
389. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Az ági öröklés szabályai nem terjednek ki arra a vagyontárgyra, amely az
örökhagyó halálakor már nincs meg, de kiterjednek az ilyen vagyontárgy
helyébe lépett vagy értékén vásárolt vagyontárgyra.
(3) Az örökhagyó házastársával szemben a szokásos mértékű berendezési és
felszerelési tárgyakra ági öröklési igényt nem lehet támasztani.
7:71. § [Az ági örökség]
Az ági vagyontárgyat az örökös természetben örökli. Ha a természetben való
öröklés lehetetlen vagy célszerűtlen, a bíróság - bármelyik érintett fél
kérelmére - az ági vagyontárgy értékének pénzbeli kiegyenlítését rendelheti
el.
X. CÍM
AZ ÖRÖKBEFOGADÁSSAL KAPCSOLATOS ÖRÖKLÉSI JOGI
SZABÁLYOK
7:72. § [Az örökbefogadott öröklése]
(1) Az örökbefogadott - az örökbefogadás fennállása alatt - az örökbefogadó
szülő és annak rokonai után az örökbefogadó szülő vér szerinti
leszármazójaként örököl.
(2) Az örökbefogadás nem érinti az örökbefogadott törvényes öröklési jogát
vér szerinti rokonai után, ha az örökbefogadás az örökbefogadott
egyeneságbeli felmenő rokona, testvére vagy egyeneságbeli felmenő
rokonának más leszármazója által történt.
7:73. § [Öröklés az örökbefogadott után]
(1) Az örökbefogadott után első sorban leszármazói és házastársa,
leszármazó hiányában házastársa és örökbe fogadó szülője, leszármazó és
házastárs hiányában az örökbefogadó szülő és annak rokonai örökölnek a
törvényes öröklés szabályai szerint. Az örökbefogadó szülő és annak rokonai
akkor örökölnek, ha az örökbefogadás az öröklés megnyílásáig fennállt.
(2) Ha az örökbefogadott után az (1) bekezdésben meghatározott személyek
nem örökölnek, törvényes örökösök az örökbefogadott vér szerinti rokonai a
törvényes öröklés szabályai szerint, feltéve, hogy az örökbefogadás az
örökbefogadott egyeneságbeli felmenő rokona, testvére vagy egyeneságbeli
felmenő rokonának más leszármazója által történt.
XI. CÍM
AZ ÁLLAM ÖRÖKLÉSE
7:74. § [Az állam szükségképpeni törvényes öröklése]
(1) Más örökös hiányában az állam a törvényes örökös.
(2) Az államot mint törvényes örököst az örökség visszautasításának joga
nem illeti meg.
NEGYEDIK RÉSZ
390. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
KÖTELESRÉSZ
XII. CÍM
JOGOSULTSÁG A KÖTELESRÉSZRE
7:75. § [Kötelesrészre jogosultak]
Kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát és szülőjét,
ha az öröklés megnyílásakor az örökhagyó törvényes örököse vagy
végintézkedés hiányában az lenne.
7:76. § [A kötelesrészi igény elévülése]
A kötelesrész iránti igény öt év alatt elévül.
7:77. § [Kitagadás]
Nem jár kötelesrész annak, akit az örökhagyó végintézkedésében érvényesen
kitagadott. A kitagadás akkor érvényes, ha a végintézkedés annak okát
kifejezetten megjelöli.
7:78. § [Kitagadási okok]
(1) Kitagadásnak van helye, ha a kötelesrészre jogosult
a) az örökhagyó után öröklésre érdemtelen lenne;
b) az örökhagyó sérelmére bűncselekményt követett el;
c) az örökhagyó egyenesági rokonának, házastársának vagy élettársának
életére tört vagy sérelmükre egyéb súlyos bűncselekményt követett el;
d) az örökhagyó irányában fennálló törvényes tartási kötelezettségét
súlyosan megsértette;
e) erkölcstelen életmódot folytat;
f) - akit végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek - a büntetését még nem
töltötte ki;
g) a tőle elvárható segítséget nem nyújtotta, amikor az örökhagyónak
szüksége lett volna rá.
(2) A nagykorú leszármazót az örökhagyó a vele szemben tanúsított durva
hálátlanság miatt is kitagadhatja.
(3) A szülőt az örökhagyó a sérelmére elkövetett olyan magatartás miatt is
kitagadhatja, amely a szülői felügyeleti jog megszüntetésére ad alapot.
(4) Házastársát az örökhagyó házastársi kötelességét durván sértő
magatartása miatt kitagadhatja.
(5) Aki kitagadás miatt kiesik az öröklésből, nem jogosult törvényes
képviselőként a helyébe lépő személy örökségének kezelésére. Az ilyen vagyon
kezelésére a szülői vagyonkezelésből kivont vagyon kezelésére vonatkozó
szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
7:79. § [Megbocsátás]
(1) Ha a kitagadás okát az örökhagyó végintézkedése előtt megbocsátotta, a
kitagadás érvénytelen, és az örökös kötelesrészre tarthat igényt.
(2) Ha a kitagadás okát az örökhagyó a végintézkedése után megbocsátotta,
a kitagadás a végintézkedés visszavonása nélkül hatálytalanná válik.
391. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
7:80. § [A kötelesrész alapja]
(1)
1
1 Megállapította: 2017. évi LXI. törvény 26. §. Hatályos: 2017. VI. 23-tól.
A kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó
által élők között bárkinek juttatott ingyenes adományok juttatáskori tiszta
értéke, ideértve az örökhagyó által bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyon
értékét is (a továbbiakban: ingyenes adomány).
(2) Aki számára az ingyenes adománynak a juttatáskori értéken való
számításba vétele súlyosan méltánytalan, a bíróságtól kérheti a körülmények
figyelembevételével vett más érték megállapítását.
(3) A hagyaték tiszta értékének kiszámításánál a hagyományokat és a
meghagyásokat nem lehet teherként figyelembe venni.
(4) A szerződés megkötésétől számított két éven belül megnyílt öröklés
esetén a kötelesrész alapjához hozzá kell számítani az öröklési, tartási,
életjáradéki vagy gondozási szerződéssel elidegenített vagyon értékének a
ténylegesen nyújtott tartás, életjáradék, illetve gondozás értékével nem
fedezett részét. Az átruházott vagyon, a nyújtott tartás és a gondozás értékét,
valamint az életjáradék összegét az öröklés megnyílásának időpontjában
számított értéken kell figyelembe venni.
7:81. § [A kötelesrész alapjából kivont adományok]
(1) Nem tartozik a kötelesrész alapjához
a) az örökhagyó által a halálát megelőző tíz évnél régebben bárkinek
juttatott ingyenes adomány értéke;
b) az olyan ingyenes adomány értéke, amelyet az örökhagyó a kötelesrészre
jogosultságot létrehozó kapcsolat keletkezését megelőzően juttatott;
c) a szokásos mértéket meg nem haladó ingyenes adomány értéke;
d) a házastárs vagy az élettárs, továbbá a leszármazó részére nyújtott tartás
értéke;
e) az arra rászoruló más személynek ingyenesen nyújtott tartás értéke a
létfenntartáshoz szükséges mértékben.
(2) A kötelesrészre jogosultságot létrehozó kapcsolat létrejöttének időpontja
házasságból származó gyermek és a házastársak által közös örökbefogadással
örökbe fogadott gyermek esetén a házasságkötés időpontja, más örökbe
fogadott gyermek esetén az örökbefogadás időpontja, egyébként a gyermek
fogamzása.
(3) Azt az ingyenes adományt, amelynek betudását az örökhagyó elengedte,
nem lehet a jogosult saját kötelesrészének alapjához hozzászámítani.
7:82. § [A kötelesrész mértéke]
(1) Kötelesrész címén a kötelesrészre jogosultat annak harmada illeti meg,
ami neki - a kötelesrész alapja szerint számítva - mint törvényes örökösnek
jutna.
(2) Ha a házastársat mint törvényes örököst haszonélvezeti jog is megilleti,
kötelesrésze e tekintetben a haszonélvezeti jognak olyan korlátozott mértéke,
amely szükségleteit biztosítja, figyelembe véve az általa örökölt
vagyontárgyakat.
(3) A törvényes örökségként haszonélvezeti jogot öröklő házastárs a
kötelesrészét igényelheti úgy is, mintha haszonélvezeti jogát megváltották
volna.
392. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XIII. CÍM
A KÖTELESRÉSZ KIELÉGÍTÉSE
7:83. § [Betudás]
(1) A kötelesrész kielégítésére szolgál mindaz, amit a jogosult a hagyatékból
bármely címen kap, továbbá amit az örökhagyótól ingyenes adományként
kapott, feltéve, hogy azt a kötelesrész alapjához hozzá kell számítani.
(2) Ha a kötelesrészre jogosult leszármazó az öröklésből kiesett,
leszármazójának kötelesrészébe be kell tudni mindannak az ingyenes
adománynak az értékét, amelyet ő és a kiesett felmenő kapott. Több
leszármazó az adományt a hagyatékban való részesedésének arányában
köteles betudni.
(3) Az örökhagyó a betudást - kifejezett nyilatkozattal - elengedheti. A
betudás elengedése más jogosult kötelesrészét nem sértheti.
7:84. § [Felelősség a kötelesrész kielégítéséért]
(1) A kötelesrész kiadását vagy kiegészítését a következő sorrend szerint
lehet követelni:
a) a kötelesrész kielégítéséért elsősorban a hagyatékban részesedő
személyek felelnek;
b) a kötelesrésznek a hagyatékból ki nem elégíthető részéért az örökhagyó
által a halálát megelőző tíz éven belül megadományozottak adományaik
időbeli sorrendjére tekintet nélkül felelnek.
(2) Több személy felelősségének arányát juttatásaik figyelembe vehető
értéke határozza meg.
(3) Aki a juttatástól önhibáján kívül elesett, a kötelesrészért nem felel.
7:85. § [A kötelesrészre jogosult és hozzátartozói korlátozott felelőssége]
(1) Aki juttatásban részesült, a kötelesrész kielégítéséért a juttatás egész
értékével felel. A kötelesrészre jogosult a juttatásnak azzal a részével felel,
amely törvényes örökrészét meghaladja.
(2) A kötelesrészre jogosult házastársa, leszármazója és ennek házastársa
mentesül a felelősség alól annyiban, amennyiben valamennyiük juttatásának
értéke a kötelesrészre jogosult juttatásának értékével együtt sem haladja meg
a kötelesrészre jogosult törvényes örökrészét. Ezt a szabályt nem lehet
alkalmazni, ha a kötelesrészre jogosult igényét a házastársával,
leszármazójával vagy ennek házastársával szemben érvényesíti.
(3) A törvényes örökrészt ezekben az esetekben a kötelesrész alapja szerint
kell számításba venni.
7:86. § [A kötelesrész kiadása]
(1) A kötelesrészt minden teher és korlátozás nélkül kell kiadni. Ha a
kötelesrész kiadásánál a megmaradó vagyon az örökhagyó házastársának
korlátozott haszonélvezetét sem biztosítaná, a kötelesrésznek a korlátozott
haszonélvezetet biztosító részét a haszonélvezet megszűnése után kell kiadni.
393. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) Ha az örökhagyó a kötelesrészre jogosultnak korlátozással vagy
terheléssel hagyott hátra vagyont, a korlátozás a kötelesrészen felüli többletre
hatályos. Az örökhagyó úgy is rendelkezhet, hogy a jogosult csak kötelesrészét
kapja meg, kivéve, ha a korlátozást vagy a terhelést a kötelesrész tekintetében
is elfogadja.
(3) A kötelesrészre jogosult kötelesrészének pénzben való kiadását
igényelheti. Természetben - a haszonélvezet kivételével - a kötelesrész abban
az esetben igényelhető, ha ez volt az örökhagyó végintézkedéssel vagy élők
között nyilvánított akarata.
(4) Ha a kötelesrész pénzben való kiadása akár a jogosultra, akár a
kötelezettre sérelmes, a bíróság az összes körülmény mérlegelése alapján
elrendelheti a kötelesrésznek - egészben vagy részben - természetben való
kiadását.
ÖTÖDIK RÉSZ
AZ ÖRÖKLÉS JOGHATÁSAI
XIV. CÍM
AZ ÖRÖKSÉG MEGSZERZÉSE
7:87. § [Az öröklés megnyílása]
(1) Az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg.
(2) Az örökös az öröklés megnyílásával a hagyatékot vagy annak neki jutó
részét vagy meghatározott tárgyát - elfogadás vagy bármely más
jogcselekmény nélkül - megszerzi.
7:88. § [Haszonélvezeti joggal terhelt hagyatéki tárgy kiadása]
Ha a vagyontárgyat az örökhagyó házastársát örökösként megillető
haszonélvezeti jog terheli, a vagyontárgyat a haszonélvezet megszűnése után
kell kiadni.
7:89. § [Az örökség visszautasítása]
(1) Az örökös az öröklés megnyílása után az örökséget visszautasíthatja.
(2) Az örökös külön is visszautasíthatja a mezőgazdasági termelés célját
szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezési, felszerelési tárgyak, állatállomány
és munkaeszközök öröklését, ha nem foglalkozik hivatásszerűen
mezőgazdasági termeléssel.
(3) Ha az örökös végintézkedés és törvény szerint egyaránt örököl, az egyik
jogcímen megszerzett rész önálló visszautasítására is jogosult.
(4) A feltételhez vagy időhöz kötött, a megszorítással tett és a meg nem
engedett részleges visszautasítás érvénytelen.
7:90. § [Lemondás a visszautasítás jogáról]
(1) Ha az örökös az öröklés megnyílása után a visszautasítás jogáról
kifejezetten vagy hallgatólag lemondott, az örökséget többé nem utasíthatja
vissza.
394. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(2) A visszautasítás jogáról való lemondásnak kell tekinteni az örökség olyan
birtokbavételét vagy a hagyatékra vonatkozó egyéb olyan cselekményt,
amelyből az örökösnek az örökség elfogadására irányuló kétségtelen akarata
tűnik ki. Lemondásnak minősül az is, ha az örökös a közjegyző által - bármely
érdekelt kérelmére - kitűzött határidő alatt nem tesz az örökséget
visszautasító nyilatkozatot.
7:91. § [A hagyomány és a meghagyás megszerzése]
Az örökség megszerzésére vonatkozó szabályokat a hagyományra és a
meghagyásra megfelelően alkalmazni kell.
XV. CÍM
AZ ÖRÖKÖS JOGÁLLÁSA
7:92. § [Az örököstársak jogállása]
(1) Több örököst a hagyaték felosztása (a továbbiakban: hagyatéki osztály)
előtt közösen illeti meg a hagyatéki vagyon.
(2) Az örököstársak közösségére a tulajdonközösség általános szabályait kell
alkalmazni, azzal, hogy a hagyatéki osztály előtt hagyatéki követelés csak
valamennyi örökös nevében és részére érvényesíthető, és az adós csak
valamennyi örökös kezéhez teljesíthet.
(3) Az örököstársak közössége a hagyatéki osztállyal szűnik meg. A
hagyatéki osztály módját az örökhagyó végintézkedéssel rendezheti; a
hagyatéki osztályra - ha a végintézkedés eltérően nem rendelkezik - a közös
tulajdon megszüntetésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
7:93. § [Osztályos egyezség]
Az örökösök a hagyatékot - kizárólag a hagyaték tárgyaira vonatkozóan - a
hagyatéki eljárásban kötött egyezséggel feloszthatják egymás között.
Osztályos egyezség esetén a hagyatékot öröklés jogcímén az egyezség szerint
kell átadni.
XVI. CÍM
HAGYATÉKI TARTOZÁSOK ÉS KIELÉGÍTÉSÜK
7:94. § [Hagyatéki tartozások]
(1) Hagyatéki tartozások
a) az örökhagyó illő eltemetésének költségei;
b) a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges
költségek (a továbbiakban: hagyatéki költségek), valamint a hagyatéki eljárás
költségei;
c) az örökhagyó tartozásai;
d) a kötelesrészen alapuló kötelezettségek;
e) a hagyományon és a meghagyáson alapuló kötelezettségek.
(2) A hagyatéki tartozásnak ezen a minőségén és fennállásán nem változtat,
hogy a tartozás - az öröklés megnyílása előtt vagy azt követően - az örökös
mint hitelező javára keletkezett.
395. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
7:95. § [A hagyatéki tartozások kielégítésének sorrendje]
(1) A hagyatéki tartozások sorrendje szerint előbb álló csoportba eső
tartozások a kielégítés alkalmával megelőzik a hátrább álló csoportba
soroltakat.
(2) Abban a csoportban, amelyben valamennyi tartozás teljes kielégítésére
nincs lehetőség, kielégítésnek a követelések arányában van helye.
7:96. § [Felelősség a hagyatéki tartozásokért]
(1) Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és azok
hasznaival felel a hitelezőknek. Ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték
tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös öröksége
erejéig egyéb vagyonával is felel.
(2) Azokat a vagyontárgyakat, amelyek nem kerültek az örökös birtokába,
továbbá azokat a követeléseket és egyéb jogokat, amelyek nem voltak
érvényesíthetők, valamint az átvett vagyontárgyak meg nem levő hasznait
annyiban lehet az örökös felelőssége megállapításánál figyelembe venni,
amennyiben az örökös ezektől neki felróható okból esett el.
(3) Az örökös a hagyatéki költségekért és a hagyatéki eljárás költségeiért
saját vagyonával is felel.
(4) A házastárs a haszonélvezetével terhelt vagyonból tűrni köteles a
hitelezők követeléseinek kielégítését, a hagyományon és a meghagyáson
alapuló követelések kivételével.
(5)
1
1 Beiktatta: 2017. évi LXI. törvény 27. §. Hatályos: 2017. VI. 23-tól.
Végrendelettel alapított bizalmi vagyonkezelési jogviszony esetén a
bizalmi vagyonkezelő a hagyatéki tartozásokért a kezelt vagyonnal úgy felel,
mintha dologi hagyományban részesült volna.
7:97. § [Az örököstársak felelőssége]
(1) Az örököstársak a közös hagyatéki tartozásokért mind a hagyatéki osztály
előtt, mind azt követően egyetemlegesen felelnek.
(2) Az az örökös, akinek az örökhagyó a hagyatékból a szokásos mértékű
ajándéknál nem nagyobb értékű meghatározott vagyontárgyat juttatott, a
hagyatéki hitelezők követeléséért akkor felelős, ha a követelés a többi
örököstárstól nem hajtható be.
7:98. § [Kielégítés az örökös által]
(1) Az örökös a tartozásokat a kielégítés sorrendjének megtartása nélkül
elégítheti ki addig, amíg felteheti, hogy a hagyatéki tartozásokat a hagyaték
teljesen fedezi, ha figyelmen kívül hagyja az örökhagyó által élők között
ingyenesen vállalt, valamint a hagyományon és meghagyáson alapuló
kötelezettségeket. Ellenkező esetben csak a sorrend szerint nyújthat
kielégítést.
(2) Az a hitelező, akinek a hagyatékhoz tartozó valamely vagyontárgyon
zálogjoga van, a biztosíték erejéig - a hagyatéki tartozások sorrendjében
elfoglalt helyére tekintet nélkül - teljes kielégítést kereshet.
(3) Ha az örökös ezeket a szabályokat felróhatóan megszegi, az emiatt
kielégítetlenül maradt hitelezővel szemben egész vagyonával felel.
7:99. § [A hagyományos felelőssége]
396. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(1) A más hagyatéki hitelező sérelmével kielégített hagyományos a jogalap
nélküli gazdagodás szabályai szerint felel a hitelezőnek, ha a hitelező az
örököstől nem szerezhetett kielégítést.
(2) A hagyományos az őt terhelő hagyomány és meghagyás tekintetében úgy
felel, mint az örökös.
7:100. § [A hagyatéki hitelezők felhívása]
(1) Ha okkal feltételezhető, hogy ismeretlen hagyatéki tartozások vannak, az
örökös kérheti, hogy a közjegyző hívja fel a hagyatéki hitelezőket követeléseik
bejelentésére.
(2) Az a hitelező, aki követelését a közjegyzői felhívásban megszabott
határidő alatt nem jelentette be, a jelentkezésig történt kielégítéseket a
sorrend megtartása és a csoportjához tartozók kielégítésének aránya
szempontjából nem kifogásolhatja. Ha a hagyatéki osztály már megtörtént, az
örököstársaktól az örökrészeikhez igazodó arányos kielégítését igényelheti,
kivéve mindkét esetben, ha az örökösnek a követelésről a bejelentés nélkül is
tudomása volt.
NYOLCADIK KÖNYV
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
ELSŐ RÉSZ
ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
8:1. § [Értelmező rendelkezések]
(1) E törvény alkalmazásában
1. közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az
örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha-
és a nevelőszülő és a testvér;
2. hozzátartozó: a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon
házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér
házastársa;
3. fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén
kívül eljáró természetes személy;
4. vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége
körében eljáró személy;
5. vagyontárgy: a dolog, a jog, a követelés;
6. bank: a betétgyűjtésre és fizetési számla vezetésére jogosult személy;
7.
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 190. § (1) szerinti szöveggel lép hatályba.
szerződő hatóság: a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti ajánlatkérő,
akkor is, ha közbeszerzési eljárás lefolytatására nem köteles.
(2) E törvény alkalmazásában jogszabálynak minősül az Európai Unió
általános hatályú közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa is.
(3) E törvény alkalmazásában bírósági eljárásnak minősül a fizetési
meghagyás is.
(4) E törvény alkalmazásában testvérnek minősül a féltestvér is.
397. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
(5) E törvény alkalmazásában tőzsdének minősül a székhely szerinti állam
felügyeleti hatóságának engedélyével rendelkező olyan piac is, amelyen
értékpapírokkal kereskednek.
(6)
1
1 A 2013. évi CCLII. törvény 190. § (2) szerinti szöveggel lép hatályba.
A Ptk. épületekre vonatkozó rendelkezéseit más építményekre is
megfelelően alkalmazni kell.
8:2. § [Befolyás]
(1) Többségi befolyás az olyan kapcsolat, amelynek révén természetes
személy vagy jogi személy (befolyással rendelkező) egy jogi személyben a
szavazatok több mint felével vagy meghatározó befolyással rendelkezik.
(2) A befolyással rendelkező akkor rendelkezik egy jogi személyben
meghatározó befolyással, ha annak tagja vagy részvényese, és
a) jogosult e jogi személy vezető tisztségviselői vagy felügyelőbizottsága
tagjai többségének megválasztására, illetve visszahívására; vagy
b) a jogi személy más tagjai, illetve részvényesei a befolyással rendelkezővel
kötött megállapodás alapján a befolyással rendelkezővel azonos tartalommal
szavaznak, vagy a befolyással rendelkezőn keresztül gyakorolják szavazati
jogukat, feltéve, hogy együtt a szavazatok több mint felével rendelkeznek.
(3) A többségi befolyás akkor is fennáll, ha a befolyással rendelkező számára
az (1)-(2) bekezdés szerinti jogosultságok közvetett befolyás útján
biztosítottak.
(4) Közvetett befolyással rendelkezik a jogi személyben az, aki a jogi
személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személyben (köztes jogi
személy) befolyással bír. A közvetett befolyás mértéke a köztes jogi személy
befolyásának olyan hányada, amilyen mértékű befolyással a befolyással
rendelkező a köztes jogi személyben rendelkezik. Ha a befolyással rendelkező
a szavazatok felét meghaladó mértékű befolyással rendelkezik a köztes jogi
személyben, akkor a köztes jogi személynek a jogi személyben fennálló
befolyását teljes egészében a befolyással rendelkező közvetett befolyásaként
kell figyelembe venni.
(5) A közeli hozzátartozók közvetlen és közvetett tulajdoni részesedését vagy
szavazati jogát egybe kell számítani.
8:3. § [A határidők számítása]
(1) A jognyilatkozat megtételére vagy egyéb magatartás tanúsítására
napokban megállapított határidőbe a kezdőnapot nem kell beleszámítani.
(2) A hetekben, hónapokban vagy években megállapított határidő azon a
napon jár le, amely elnevezésénél vagy számánál fogva megfelel a kezdő
napnak. Ha ilyen nap az utolsó hónapban nincs, a határidő a hónap utolsó
napján jár le.
(3) Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő
munkanapon jár le.
(4) A határozott naphoz kötött jogszerzés a nap kezdetén következik be.
MÁSODIK RÉSZ
HATÁLYBALÉPÉS ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK
8:4. § [Hatálybalépés]
398. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
E törvény 2014. március 15-én lép hatályba.
8:5. § [Átmeneti rendelkezések]
Az átmeneti rendelkezéseket törvény állapítja meg.
HARMADIK RÉSZ
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁNAK VALÓ MEGFELELÉS
8:6. § [Az Európai Unió jogának való megfelelés]
E törvény:
a) a Szerződés 54. cikke (3) bekezdésének g) pontja alapján a
részvénytársaságok szétválásáról szóló 1982. december 17-i 82/891/EGK
tanácsi irányelvnek;
b) a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi,
rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 1985. július 25-i
85/374/EGK tanácsi irányelvnek, valamint az azt módosító 1999/34/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelvnek;
c) a tagállamok önálló vállalkozóként működő kereskedelmi ügynökökre
vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 1986. december 18-i
86/653/EGK tanácsi irányelvnek;
d)
1
1 Megállapította: 2017. évi CXCIV. törvény 2. § (2). Hatályos: 2018. VII. 1-től.
az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint
a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi
irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül
helyezéséről szóló, 2015. november 25-i 2015/2302/EU európai parlamenti és
tanácsi irányelvnek;
e) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen
feltételekről szóló 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelvnek;
f) a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes
vonatkozásairól szóló 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelvnek;
g) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások,
különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól szóló
2000. június 8-i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;
h) a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról szóló 2002. június 6-i
2002/47/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;
i) a nyilvános vételi ajánlatról szóló 2004. április 21-i 2004/25/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelvnek;
j) az egyes részvényesi jogok gyakorlásáról a tőzsdén jegyzett társaságokban
szóló 2007. július 11-i 2007/36/EK európai parlament és a tanácsi irányelvnek;
k) a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások
véglegességéről szóló 98/26/EK irányelvnek és a pénzügyi biztosítékokról
szóló megállapodásokról szóló 2002/47/EK irányelvnek a kapcsolódó
rendszerek és hitelkövetelések tekintetében történő módosításáról szóló 2009.
május 6-i 2009/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;
399. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
l) az egész Közösségre kiterjedő egységes biztosítékok kialakítása érdekében
a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei
védelmében a Szerződés 48. cikkének második bekezdése szerinti
társaságoknak előírt biztosítékok összehangolásáról szóló 2009. szeptember
16-i 2009/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;
m) a társasági jog területén az egyszemélyes korlátolt felelősségű
társaságokról szóló 2009. szeptember 16-i 2009/102/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelvnek;
n) a 77/91/EGK, a 78/855/EGK, a 82/891/EGK tanácsi irányelvnek és a
2005/56/EK irányelvnek az egyesülések és szétválások esetében alkalmazandó
jelentéstételi és dokumentációs kötelezettségek tekintetében történő
módosításáról szóló 2009. szeptember 16-i 2009/109/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelvnek;
o) a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni
fellépésről szóló 2011. február 16-i 2011/7/EU európai parlamenti és tanács
irányelvnek;
p) a részvénytársaságok egyesüléséről szóló 2011. április 5-i 2011/35/EU
európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;
q) a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK
tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon
kívül helyezéséről szóló 2011. október 25-i 2011/83/EU európai parlamenti és
tanácsi irányelvnek;
r) a biztosítékok egyenértékűvé tétele céljából a részvénytársaságok
alapításának, valamint tőkéjük fenntartásának és módosításának tekintetében
a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei
védelmében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 54. cikkének
második bekezdése szerinti társaságoknak előírt biztosítékok
összehangolásáról szóló 2012. október 25-i 2012/30/EU európai parlamenti és
tanácsi irányelvnek
való megfelelést szolgálja.
400. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
TARTALOMJEGYZÉK
2013. évi V. törvény 1
a Polgári Törvénykönyvről 1
ELSŐ KÖNYV 1
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1
MÁSODIK KÖNYV 2
AZ EMBER MINT JOGALANY 2
ELSŐ RÉSZ 2
A JOGKÉPESSÉG 2
I. CÍM 2
A JOGKÉPESSÉG KEZDETE ÉS MEGSZŰNÉSE 2
II. CÍM 2
A HOLTNAK NYILVÁNÍTÁS 2
MÁSODIK RÉSZ 3
A CSELEKVŐKÉPESSÉG 3
III. CÍM 3
A CSELEKVŐKÉPESSÉG ÁLTALÁNOS
SZABÁLYAI 3
IV. CÍM 3
A KISKORÚSÁG MIATTI KORLÁTOZOTT
CSELEKVŐKÉPESSÉG ÉS
CSELEKVŐKÉPTELENSÉG 4
V. CÍM 6
A NAGYKORÚ CSELEKVŐKÉPESSÉGÉNEK
KORLÁTOZÁSA 6
VI. CÍM 8
A GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉSI ELJÁRÁST
MEGELŐZŐ INTÉZKEDÉSEK 8
VII. CÍM 9
A GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉS 9
VIII. CÍM 10
A GONDNOKRENDELÉS; A GONDNOK JOGAI
ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 10
IX. CÍM 12
A CSELEKVŐKÉPESSÉGET NEM ÉRINTŐ
TÁMOGATOTT DÖNTÉSHOZATAL 12
X. CÍM 13
RENDELKEZÉS A CSELEKVŐKÉPESSÉG
JÖVŐBELI KORLÁTOZÁSA ESETÉRE 13
HARMADIK RÉSZ 14
SZEMÉLYISÉGI JOGOK 14
XI. CÍM 14
ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES
SZEMÉLYISÉGI JOGOK 14
XII. CÍM 15
401. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A SZEMÉLYISÉGI JOGOK MEGSÉRTÉSÉNEK
SZANKCIÓI 15
NEGYEDIK RÉSZ 17
SZERZŐI JOG ÉS IPARJOGVÉDELEM 17
HARMADIK KÖNYV 17
A JOGI SZEMÉLY 17
ELSŐ RÉSZ 17
A JOGI SZEMÉLY ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 17
I. CÍM 17
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 17
II. CÍM 18
A JOGI SZEMÉLY LÉTESÍTÉSE 18
I. Fejezet 18
A létesítés szabadsága 18
II. Fejezet 19
A létesítő okirat 19
III. Fejezet 20
A jogi személyek nyilvántartása 20
IV. Fejezet 20
A jogi személy létesítésének érvénytelensége 21
III. CÍM 21
A JOGI SZEMÉLY SZERVEZETE ÉS
KÉPVISELETE 21
V. Fejezet 21
A jogi személy tagjainak vagy alapítóinak
döntéshozatala 21
VI. Fejezet 23
A jogi személy ügyvezetése 23
VII. Fejezet 24
A jogi személy tulajdonosi ellenőrzése 24
VIII. Fejezet 25
A jogi személy képviselete 25
IX. Fejezet 26
A jogi személy szervezeti egységének
jogalanyisága 26
IV. CÍM 27
A JOGI SZEMÉLY TÖRVÉNYES MŰKÖDÉSÉNEK
BIZTOSÍTÉKAI 27
X. Fejezet 27
A jogi személy törvényességi felügyelete 27
XI. Fejezet 27
A jogi személy határozatainak bírósági
felülvizsgálata 27
XII. Fejezet 28
Állandó könyvvizsgáló 28
V. CÍM 28
402. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A JOGI SZEMÉLY ÁTALAKULÁSA,
EGYESÜLÉSE, SZÉTVÁLÁSA ÉS JOGUTÓD
NÉLKÜLI MEGSZŰNÉSE 28
XIII. Fejezet 28
Átalakulás, egyesülés, szétválás 29
XIV. Fejezet 31
A jogi személy jogutód nélküli megszűnése 31
VI. CÍM 31
VÁLLALATCSOPORT 31
MÁSODIK RÉSZ 35
EGYESÜLET 35
VII. CÍM 35
AZ EGYESÜLET FOGALMA, LÉTESÍTÉSE,
TAGSÁGA 35
VIII. CÍM 37
AZ EGYESÜLET SZERVEI 37
IX. CÍM 40
AZ EGYESÜLET MEGSZŰNÉSE 40
HARMADIK RÉSZ 41
GAZDASÁGI TÁRSASÁG 41
X. CÍM 41
A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK KÖZÖS
SZABÁLYAI 42
XV. Fejezet 42
Általános rendelkezések 42
XVI. Fejezet 43
A gazdasági társaság alapítása 43
XVII. Fejezet 45
A létesítő okirat módosítása 45
XVIII. Fejezet 46
Kisebbségvédelem 46
XIX. Fejezet 47
A tag kizárása 47
XX. Fejezet 47
A gazdasági társaság szervezete 48
1. A gazdasági társaság legfőbb szerve 48
2. Ügyvezetés és képviselet 48
3. Felügyelőbizottság 50
4. Állandó könyvvizsgáló 53
5. Egyéb társasági szervek 53
XXI. Fejezet 54
A gazdasági társaság átalakulása és
egyesülése 54
XXII. Fejezet 54
A gazdasági társaság jogutód nélküli
megszűnése 54
403. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XI. CÍM 55
A KÖZKERESETI TÁRSASÁG 55
XII. CÍM 58
A BETÉTI TÁRSASÁG 58
XIII. CÍM 59
A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 59
XXIII. Fejezet 59
A társaság alapítása 59
XXIV. Fejezet 60
Az üzletrész 60
XXV. Fejezet 65
Mellékszolgáltatás és pótbefizetés 65
XXVI. Fejezet 65
A társaság által teljesített kifizetések 65
XXVII. fejezet 66
A társaság szervezete 67
XXVIII. Fejezet 69
A törzstőke felemelése és leszállítása 69
XXIX. Fejezet 72
A társaság jogutód nélküli megszűnése 72
XXX. Fejezet 72
Az egyszemélyes társaság 72
XIV. CÍM 73
RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 73
XXXI. Fejezet 73
Általános rendelkezések 73
XXXII. Fejezet 74
A részvény 74
1. Általános szabályok, a részvény
előállítási módja 74
2. Saját részvény 76
3. Pénzügyi segítség részvényszerzéshez 78
4. Részvényfajták, részvényosztályok,
részvénysorozatok 78
5. Részvényutalvány, ideiglenes részvény 82
6. Részvénykönyv 83
XXXIII. Fejezet 84
A részvénytársaság alapítása 84
XXXIV. Fejezet 86
Részvényesi jogok és kötelezettségek 86
XXXV. Fejezet 90
A részvénytársaság szervezete 90
1. A közgyűlés 90
2. Az ügyvezetés 94
3. Felügyelőbizottság, auditbizottság,
könyvvizsgáló 96
404. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XXXVI. Fejezet 97
Az alaptőke felemelése 97
1. Az alaptőke felemelésének közös
szabályai 97
2. Alaptőke-emelés új részvények
forgalomba hozatalával 98
3. Alaptőke-emelés az alaptőkén felüli
vagyon terhére 99
4. Alaptőke-emelés dolgozói részvények
forgalomba hozatalával 100
5. Alaptőke-emelés átváltoztatható
kötvények részvénnyé alakításával 100
6. A felemelt alaptőkének megfelelő
részvények előállítása 101
XXXVII. Fejezet 102
Az alaptőke leszállítása 102
XXXVIII. Fejezet 105
A részvénytársaságok átalakulására,
egyesülésére és szétválására vonatkozó külön
szabályok 105
XXXIX. Fejezet 106
A részvénytársaság jogutód nélküli
megszűnése 106
XL. Fejezet 106
Az egyszemélyes részvénytársaság 107
XV. CÍM 107
BEFOLYÁSSZERZÉS 107
NEGYEDIK RÉSZ 107
SZÖVETKEZET 107
XVI. CÍM 107
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 108
XVII. CÍM 111
A SZÖVETKEZET SZERVEZETE 111
XLI. Fejezet 111
A közgyűlés 111
XLII. Fejezet 113
A szövetkezet ügyvezetése 113
XLIII. Fejezet 115
Felügyelőbizottság 115
XLIV. Fejezet 115
A könyvvizsgáló 115
XVIII. CÍM 116
A SZÖVETKEZETI TAGSÁGI JOGVISZONY 116
XIX. CÍM 118
KISEBBSÉGVÉDELEM 119
XX. CÍM 119
405. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A SZÖVETKEZET ÁTALAKULÁSA, EGYESÜLÉSE
ÉS SZÉTVÁLÁSA 119
XXI. CÍM 120
A SZÖVETKEZET MEGSZŰNÉSE 120
ÖTÖDIK RÉSZ 120
EGYESÜLÉS 120
HATODIK RÉSZ 123
ALAPÍTVÁNY 123
XXII. CÍM 123
AZ ALAPÍTVÁNY FOGALMA, LÉTESÍTÉSE,
VAGYONA 123
XXIII. CÍM 125
AZ ALAPÍTVÁNY LÉTESÍTÉSE
VÉGINTÉZKEDÉSSEL 125
XXIV. CÍM 126
AZ ALAPÍTÓ OKIRAT 126
XXV. CÍM 127
AZ ALAPÍTÓI JOGOK GYAKORLÁSA 127
XXVI. CÍM 128
AZ ALAPÍTVÁNY SZERVEI 128
XXVII. CÍM 129
AZ ALAPÍTVÁNY ÁTALAKULÁSA ÉS
MEGSZŰNÉSE 129
HETEDIK RÉSZ 130
AZ ÁLLAM RÉSZVÉTELE A POLGÁRI JOGI
JOGVISZONYOKBAN 130
NEGYEDIK KÖNYV 130
CSALÁDJOG 130
ELSŐ RÉSZ 130
ALAPELVEK 130
MÁSODIK RÉSZ 131
A HÁZASSÁG 131
I. CÍM 131
A HÁZASSÁGKÖTÉS 131
II. CÍM 132
A HÁZASSÁG ÉRVÉNYTELENSÉGE 132
I. Fejezet 132
A házasság érvénytelenségének okai 132
II. Fejezet 133
A házasság érvénytelenségének
megállapítása 133
III. CÍM 134
A HÁZASSÁG MEGSZŰNÉSE 135
IV. CÍM 136
A HÁZASTÁRSAK SZEMÉLYI VISZONYAI 136
III. Fejezet 136
406. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Általános rendelkezések 136
IV. Fejezet 136
A házastársak névviselése 136
V. CÍM 137
A HÁZASTÁRSI TARTÁS 137
VI. CÍM 138
HÁZASSÁGI VAGYONJOG 138
V. Fejezet 138
Általános rendelkezések 138
VI. Fejezet 139
A házastársi vagyonközösség 139
1. A házastársi közös vagyon és a
különvagyon 139
2. A vagyonközösséghez tartozó
vagyontárgyak használata és kezelése 140
3. Rendelkezés a közös vagyonnal 141
4. A rendelkezési jog gyakorlásából eredő
felelősség 142
5. A vagyonközösség megszűnése 143
6. A házastársi közös vagyon megosztása 144
VII. Fejezet 145
A házassági vagyonjogi szerződés 146
1. Általános rendelkezések 146
2. Közszerzeményi rendszer 147
3. Vagyonelkülönítési rendszer 148
4. A szerződés megszűnése 148
VIII. Fejezet 148
A házastársi közös lakás használatának
rendezése 149
HARMADIK RÉSZ 152
AZ ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT CSALÁDJOGI HATÁSAI 152
VII. CÍM 152
AZ ÉLETTÁRSI TARTÁS 152
VIII. CÍM 153
AZ ÉLETTÁRSAK LAKÁSHASZNÁLATÁNAK
RENDEZÉSE 153
NEGYEDIK RÉSZ 154
A ROKONSÁG 154
IX. CÍM 154
A ROKONI KAPCSOLAT 154
X. CÍM 154
A LESZÁRMAZÁSON ALAPULÓ ROKONI
KAPCSOLAT 154
IX. Fejezet 154
Az apai jogállás keletkezése 154
X. Fejezet 157
407. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
Az apaság vélelmének megtámadása 157
XI. Fejezet 159
Az anyai jogállás 159
XI. CÍM 160
AZ ÖRÖKBEFOGADÁS 160
XII. Fejezet 160
Az örökbefogadás célja és feltételei 160
XIII. Fejezet 164
Az örökbefogadás joghatásai 164
XIV. Fejezet 166
Az örökbefogadás hatálytalanná válása és
felbontása 166
XV. Fejezet 168
Az örökbefogadással kapcsolatos
jognyilatkozatok 168
XII. CÍM 168
A SZÜLŐI FELÜGYELET 168
XVI. Fejezet 168
A szülői felügyelet általános szabályai 168
XVII. Fejezet 169
A szülői felügyelet tartalma 169
1. A gyermek nevének meghatározása 169
2. A gyermek gondozása és nevelése 170
3. A gyermek vagyonának kezelése 171
4. A gyermek törvényes képviselete 172
XVIII. Fejezet 173
A szülői felügyelet gyakorlása 173
1. A szülők megállapodása a szülői
felügyelet gyakorlásáról 173
2. A szülői felügyelet gyakorlásának
bírósági rendezése 173
3. A gyermekétől különélő szülő jogai és
kötelezettségei 175
4. A kapcsolattartás 175
XIX. Fejezet 177
A szülői felügyeleti jog szünetelése és
megszűnése 178
1. A szülői felügyeleti jog szünetelése 178
2. A családbafogadás 178
3. A szülői felügyeleti jog megszűnése,
megszüntetése és visszaállítása 179
XIII. CÍM 180
A ROKONTARTÁS 180
XX. Fejezet 180
A rokontartás közös szabályai 180
XXI. Fejezet 184
408. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
A kiskorú gyermek tartása 184
XXII. Fejezet 186
A továbbtanuló nagykorú gyermek tartása 186
ÖTÖDIK RÉSZ 186
A GYÁMSÁG 186
XIV. CÍM 187
A GYÁMRENDELÉS 187
XV. CÍM 189
A GYÁMSÁG GYAKORLÁSA 189
XVI. CÍM 190
A GYÁMSÁGNAK ÉS A GYÁM TISZTSÉGÉNEK
MEGSZŰNÉSE 190
ÖTÖDIK KÖNYV 191
DOLOGI JOG 191
ELSŐ RÉSZ 191
A BIRTOK 191
I. CÍM 191
A BIRTOK ÉS A BIRTOKVÉDELEM 191
I. Fejezet 191
A birtok. A birtok megszerzése és elvesztése 191
II. Fejezet 192
A birtokvédelem 192
II. CÍM 193
JOGALAP NÉLKÜLI BIRTOKLÁS 193
MÁSODIK RÉSZ 194
A TULAJDONJOG 194
III. CÍM 194
A TULAJDONJOG ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 194
III. Fejezet 194
A tulajdonjog általában 194
IV. Fejezet 195
A tulajdonjog tárgyai 195
IV. CÍM 196
A TULAJDONJOG TARTALMA ÉS VÉDELME 196
V. Fejezet 196
A birtokláshoz való jog 196
VI. Fejezet 196
A használat és a hasznok szedésének joga 196
1. Általános szabályok 196
2. Egyes szomszédjogok 196
3. A használat különös esetei 197
4. Túlépítés 197
VII. Fejezet 198
A rendelkezési jog 198
1. A rendelkezési jog általános szabályai 198
409. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
2. Az elidegenítési és terhelési tilalom 198
VIII. Fejezet 199
A tulajdonjog védelme 199
V. CÍM 200
A TULAJDONJOG MEGSZERZÉSE 200
IX. Fejezet 200
Tulajdonszerzés átruházással 200
X. Fejezet 200
Tulajdonszerzés hatósági határozattal és
hatósági árverés útján 200
XI. Fejezet 201
A kisajátítás 201
XII. Fejezet 201
Az elbirtoklás 201
XIII. Fejezet 202
Tulajdonszerzés terméken, terményen és
szaporulaton 202
XIV. Fejezet 203
A növedék 203
XV. Fejezet 203
Tulajdonszerzés gazdátlan javakon 203
XVI. Fejezet 203
A vadak és a halak tulajdonjogának
megszerzése 203
XVII. Fejezet 204
A találás 204
XVIII. Fejezet 206
A feldolgozás, az átalakítás, az egyesülés, a
vegyülés, a hozzáépítés, az átépítés, a
beépítés és a ráépítés 206
VI. CÍM 208
KÖZÖS TULAJDON ÉS TÁRSASHÁZ 208
XIX. Fejezet 208
A közös tulajdon 208
XX. Fejezet 210
A társasház 210
HARMADIK RÉSZ 211
A KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK 211
VII. CÍM 211
A ZÁLOGJOG 211
XXI. Fejezet 211
A zálogjog létrejötte 211
XXII. Fejezet 215
A zálogjoggal biztosított követelés 215
XXIII. Fejezet 217
A zálogjog tárgya 217
410. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XXIV. Fejezet 218
A felek jogai és kötelezettségei a kielégítési
jog megnyílása előtt 218
XXV. Fejezet 220
A hitelbiztosítéki nyilvántartás 220
XXVI. Fejezet 222
A zálogjogok rangsora 222
XXVII. Fejezet 223
A zálogjog érvényesítése 223
1. A kielégítési jog gyakorlásának
általános szabályai 223
2. A zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli
érvényesítésének közös szabályai 223
3. A zálogtárgy zálogjogosult általi
értékesítése 224
4. A zálogtárgy tulajdonjogának a
zálogjogosult által történő megszerzése 226
5. Az elzálogosított jog vagy követelés
érvényesítése 227
XXVIII. Fejezet 228
A zálogjog megszűnése 228
VIII. CÍM 229
A HASZNÁLATI JOGOK 229
XXIX. Fejezet 229
A földhasználat 229
XXX. Fejezet 230
A haszonélvezet 230
XXXI. Fejezet 232
A jog és követelés haszonélvezetére
vonatkozó különös szabályok 232
XXXII. Fejezet 233
A használat 233
IX. CÍM 233
SZOLGALOM ÉS KÖZÉRDEKŰ HASZNÁLAT 233
XXXIII. Fejezet 233
A telki szolgalom 233
XXXIV. Fejezet 234
Közérdekű használat 234
NEGYEDIK RÉSZ 234
AZ INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS 234
X. CÍM 234
AZ INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS ÉS ANNAK
ELVEI 235
XI. CÍM 236
AZ INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS
KÖZHITELESSÉGE 236
XII. CÍM 237
411. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
BEJEGYZÉS, FELJEGYZÉS. RANGSOR ÉS
RANGHELY 237
XIII. CÍM 239
AZ INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS
HELYESBÍTÉSE; A TÖRLÉSI ÉS A KIIGAZÍTÁSI
KERESET; JOGVÉDELMI HATÁS 239
HATODIK KÖNYV 240
KÖTELMI JOG 240
ELSŐ RÉSZ 240
A KÖTELMEK KÖZÖS SZABÁLYAI 240
I. CÍM 240
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 240
I. Fejezet 240
A kötelem 240
II. Fejezet 241
A jognyilatkozat 241
III. Fejezet 242
A képviselet 243
1. A képviselet általános szabályai 243
2. Ügyleti képviselet 243
3. A képviselet egyes sajátos esetei 244
IV. Fejezet 245
Az elévülés 245
V. Fejezet 246
Tartozáselismerés. Egyezség 246
II. CÍM 246
TÖBBALANYÚ KÖTELMEK 246
VI. Fejezet 246
Több kötelezett a kötelemben 246
VII. Fejezet 247
Több jogosult a kötelemben 247
III. CÍM 248
A KÖTELEM TELJESÍTÉSE 248
VIII. Fejezet 248
Általános rendelkezések 248
IX. Fejezet 249
A pénztartozás teljesítése 249
X. Fejezet 251
Beszámítás 251
XI. Fejezet 251
A teljesítés sajátos esetei 251
1. Bírósági és közjegyzői letét 252
2. Harmadik személy részéről történő
teljesítés 252
MÁSODIK RÉSZ 253
A SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 253
412. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
IV. CÍM 253
A SZERZŐDÉS. A SZERZŐDÉSI JOG ALAPELVEI 253
V. CÍM 254
A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS ÉRTELMEZÉSE 254
XII. Fejezet 254
A szerződés létrejötte 254
XIII. Fejezet 256
Szerződéskötési kötelezettség 256
XIV. Fejezet 257
Szerződéskötés versenyeztetési eljárás során 257
XV. Fejezet 258
Szerződéskötés általános szerződési
feltételekkel 258
XVI. Fejezet 258
Az elektronikus úton történő szerződéskötés
különös szabályai 259
XVII. Fejezet 259
A szerződés értelmezése 259
VI. CÍM 260
AZ ÉRVÉNYTELENSÉG 260
XVIII. Fejezet 260
Semmisség és megtámadhatóság 260
1. A szerződési akarat hibája 261
2. A szerződési jognyilatkozat hibája 261
3. A célzott joghatás hibája 262
XIX. Fejezet 267
Az érvénytelenség jogkövetkezményei 267
VII. CÍM 269
A SZERZŐDÉS HATÁLYA. HATÁLYTALANSÁG 269
VIII. CÍM 270
BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSBAN NEM
ÉRVÉNYESÍTHETŐ KÖVETELÉS 270
IX. CÍM 270
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE 270
XX. Fejezet 270
Általános rendelkezések 270
XXI. Fejezet 273
A teljesítés különös esetei 273
X. CÍM 274
A SZERZŐDÉSSZEGÉS 274
XXII. Fejezet 274
A szerződésszegés általános szabályai 274
XXIII. Fejezet 277
Késedelem 277
1. A kötelezett késedelme 277
2. A jogosult átvételi késedelme 278
413. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XXIV. Fejezet 278
Hibás teljesítés 278
1. A hibás teljesítés általános szabályai 278
2. Kellékszavatosság 279
3. Termékszavatosság 280
4. Jótállás 281
5. Kártérítési igény 282
6. Jogszavatosság 282
7. A hibás teljesítés különös szabályai 283
XXV. Fejezet 283
A szerződésszegés egyéb esetei 283
1. A teljesítés lehetetlenné válása 283
2. A teljesítés megtagadása 284
3. Jognyilatkozat tételének elmulasztása 284
XI. CÍM 284
A SZERZŐDÉS MEGERŐSÍTÉSE ÉS
MÓDOSÍTÁSA 284
XXVI. Fejezet 284
A szerződés megerősítése 284
1. A foglaló 285
2. A kötbér 285
3. A jogvesztés kikötése 285
XXVII. Fejezet 286
A szerződés módosítása 286
XII. CÍM 286
ENGEDMÉNYEZÉS, JOGÁTRUHÁZÁS,
TARTOZÁSÁTVÁLLALÁS ÉS
SZERZŐDÉSÁTRUHÁZÁS 286
XXVIII. Fejezet 286
Engedményezés 286
XXIX. Fejezet 288
Jogátruházás 288
XXX. Fejezet 289
Tartozásátvállalás 289
XXXI. Fejezet 289
Szerződésátruházás 289
XIII. CÍM 290
A SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSE
MEGÁLLAPODÁSSAL ÉS EGYOLDALÚ
NYILATKOZATTAL 290
HARMADIK RÉSZ 291
EGYES SZERZŐDÉSEK 291
XIV. CÍM 291
A TULAJDONÁTRUHÁZÓ SZERZŐDÉSEK 291
XXXII. Fejezet 291
Az adásvételi szerződés általános szabályai 291
414. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XXXIII. Fejezet 293
Az adásvétel különös nemei 293
XXXIV. Fejezet 295
Az adásvételi szerződés altípusai 295
XXXV. Fejezet 296
A csereszerződés 296
XXXVI. Fejezet 297
Az ajándékozási szerződés 297
XV. CÍM 297
A VÁLLALKOZÁSI TÍPUSÚ SZERZŐDÉSEK 298
XXXVII. Fejezet 298
A vállalkozási szerződés 298
1. A vállalkozási szerződés általános
szabályai 298
2. A tervezési szerződés 300
3. A kivitelezési szerződés 300
4. A kutatási szerződés 301
5. Az utazási szerződés 301
6. A mezőgazdasági vállalkozási szerződés 302
7. A közszolgáltatási szerződés 302
XXXVIII. Fejezet 302
A fuvarozási szerződés 302
XVI. CÍM 305
A MEGBÍZÁSI TÍPUSÚ SZERZŐDÉSEK 306
XXXIX. Fejezet 306
A megbízási szerződés 306
XL. Fejezet 307
A bizományi szerződés 307
XLI. Fejezet 309
A közvetítői szerződés 309
1. A közvetítői szerződés általános
szabályai 309
2. A tartós közvetítői szerződés 309
XLII. Fejezet 311
A szállítmányozási szerződés 311
XLIII. Fejezet 312
A bizalmi vagyonkezelési szerződés 312
XVII. CÍM 317
A HASZNÁLATI SZERZŐDÉSEK 317
XLIV. Fejezet 317
A bérleti szerződés 317
1. A bérleti szerződés általános szabályai 317
2. A lakásbérleti szerződés 320
XLV. Fejezet 321
A haszonbérleti szerződés 321
415. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
XLVI. Fejezet 323
A haszonkölcsön-szerződés 323
XVIII. CÍM 324
A LETÉTI SZERZŐDÉSEK 324
XLVII. Fejezet 324
A letéti szerződés általános szabályai 324
XLVIII. Fejezet 325
A gyűjtő és a rendhagyó letéti szerződés 325
XLIX. Fejezet 326
A szállodai letéti szerződés 326
XIX. CÍM 326
A FORGALMAZÁSI ÉS A JOGBÉRLETI
(FRANCHISE) SZERZŐDÉS 326
L. Fejezet 326
A forgalmazási szerződés 326
LI. Fejezet 327
A jogbérleti (franchise) szerződés 327
XX. CÍM 328
A HITEL- ÉS A SZÁMLASZERZŐDÉSEK 328
LII. Fejezet 328
A hitelszerződés 328
LIII. Fejezet 329
A kölcsönszerződés 329
LIV. Fejezet 330
A betétszerződés 330
LV. Fejezet 331
A folyószámla-szerződés 331
LVI. Fejezet 331
A fizetésiszámla-szerződés 331
LVII. Fejezet 333
A fizetési megbízási szerződés 333
LVIII. Fejezet 333
A faktoring szerződés 333
LIX. Fejezet 334
A pénzügyi lízingszerződés 334
XXI. CÍM 336
A BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK 336
LX. Fejezet 336
A kezességi szerződés 336
LXI. Fejezet 339
A garanciaszerződés 339
XXII. CÍM 340
A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSEK 340
LXII. Fejezet 341
A biztosítási szerződés általános szabályai 341
416. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
LXIII. Fejezet 345
A kárbiztosítási szerződés 346
1. A kárbiztosítási szerződés általános
szabályai 346
2. A felelősségbiztosítási szerződés 348
LXIV. Fejezet 349
Az összegbiztosítási szerződések 349
1. Az összegbiztosítási szerződések
általános szabályai 349
2. Az életbiztosítási szerződés 350
3. A balesetbiztosítási szerződés 352
LXV. Fejezet 352
Az egészségbiztosítási szerződés 352
XXIII. CÍM 353
A TARTÁSI ÉS AZ ÉLETJÁRADÉKI SZERZŐDÉS 353
LXVI. Fejezet 353
A tartási szerződés 353
LXVII. Fejezet 355
Az életjáradéki szerződés 355
XXIV. CÍM 355
A POLGÁRI JOGI TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS 355
XXV. CÍM 357
AZ ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT 357
NEGYEDIK RÉSZ 359
FELELŐSSÉG SZERZŐDÉSEN KÍVÜL OKOZOTT
KÁRÉRT 359
XXVI. CÍM 359
A KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG ÁLTALÁNOS
SZABÁLYA ÉS KÖZÖS SZABÁLYAI 359
XXVII. CÍM 362
A FELELŐSSÉG EGYES ESETEI 362
LXVIII. Fejezet 362
Felelősség fokozott veszéllyel járó
tevékenységért 362
LXIX. Fejezet 363
Felelősség más személy által okozott kárért 363
LXX. Fejezet 364
Felelősség vétőképtelen személy
károkozásáért 364
LXXI. Fejezet 364
Felelősség közhatalom gyakorlásával okozott
kárért 364
LXXII. Fejezet 365
A termékfelelősség 365
LXXIII. Fejezet 367
Felelősség az épületkárokért 367
417. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
LXXIV. Fejezet 368
Felelősség az állatok károkozásáért 368
XXVIII. CÍM 368
KÁRTALANÍTÁS JOGSZERŰ KÁROKOZÁSOKÉRT 368
ÖTÖDIK RÉSZ 368
AZ ÉRTÉKPAPÍR 368
XXIX. CÍM 368
AZ ÉRTÉKPAPÍR FOGALMA ÉS ALAKI
LEGITIMÁCIÓS HATÁSA 369
XXX. CÍM 370
AZ ÉRTÉKPAPÍROK ÁTRUHÁZÁSÁNAK MÓDJA
ÉS SEMMISSÉ NYILVÁNÍTÁSA 370
XXXI. CÍM 372
HATODIK RÉSZ 372
EGYÉB KÖTELEMKELETKEZTETŐ TÉNYEK 372
XXXII. CÍM 372
A JOGALAP NÉLKÜLI GAZDAGODÁS 372
XXXIII. CÍM 372
A MEGBÍZÁS NÉLKÜLI ÜGYVITEL 373
XXXIV. CÍM 373
AZ UTALÓ MAGATARTÁS 373
XXXV. CÍM 373
A DÍJKITŰZÉS 374
XXXVI. CÍM 374
A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS KÖZÉRDEKŰ
CÉLRA 374
HETEDIK KÖNYV 375
ÖRÖKLÉSI JOG 375
ELSŐ RÉSZ 375
ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 375
I. CÍM 375
ÖRÖKLÉS 375
II. CÍM 375
KIESÉS AZ ÖRÖKLÉSBŐL 375
MÁSODIK RÉSZ 377
VÉGINTÉZKEDÉSEN ALAPULÓ ÖRÖKLÉS 377
III. CÍM 377
A VÉGRENDELET FAJTÁI, ÉRVÉNYESSÉGI
FELTÉTELEI, ÉRTELMEZÉSE 377
IV. CÍM 379
A VÉGRENDELET TARTALMA 379
V. CÍM 382
A VÉGRENDELET ÉRVÉNYTELENSÉGE ÉS
HATÁLYTALANSÁGA 382
VI. CÍM 384
ÖRÖKLÉSI SZERZŐDÉS 384
418. oldal
Hatály: 2018.VIII.8. -
2013. évi V. törvény - a Polgári Törvénykönyvről
VII. CÍM 385
HALÁL ESETÉRE SZÓLÓ AJÁNDÉKOZÁS.
RENDELKEZÉS VÁRT ÖRÖKSÉGRŐL 385
HARMADIK RÉSZ 385
TÖRVÉNYES ÖRÖKLÉS 385
VIII. CÍM 385
A TÖRVÉNYES ÖRÖKLÉS ÁLTALÁNOS RENDJE 385
IX. CÍM 388
ÁGI ÖRÖKLÉS 388
X. CÍM 389
AZ ÖRÖKBEFOGADÁSSAL KAPCSOLATOS
ÖRÖKLÉSI JOGI SZABÁLYOK 389
XI. CÍM 389
AZ ÁLLAM ÖRÖKLÉSE 389
NEGYEDIK RÉSZ 389
KÖTELESRÉSZ 390
XII. CÍM 390
JOGOSULTSÁG A KÖTELESRÉSZRE 390
XIII. CÍM 392
A KÖTELESRÉSZ KIELÉGÍTÉSE 392
ÖTÖDIK RÉSZ 393
AZ ÖRÖKLÉS JOGHATÁSAI 393
XIV. CÍM 393
AZ ÖRÖKSÉG MEGSZERZÉSE 393
XV. CÍM 394
AZ ÖRÖKÖS JOGÁLLÁSA 394
XVI. CÍM 394
HAGYATÉKI TARTOZÁSOK ÉS KIELÉGÍTÉSÜK 394
NYOLCADIK KÖNYV 396
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 396
ELSŐ RÉSZ 396
ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK 396
MÁSODIK RÉSZ 397
HATÁLYBALÉPÉS ÉS ÁTMENETI
RENDELKEZÉSEK 397
HARMADIK RÉSZ 398
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁNAK VALÓ MEGFELELÉS 398
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com