Körmendi Péter, K&H Biztosító Helyi Képviselő Veszprém

Biztostítási szótár

A biztosítási szakmába előforduló szavak és kifejezések gyűjteménye.
Amennyiben nem tudja, hogy egy adott biztosítási kifejezés mit jelent, itt megtalálja.
A Á B C D É E F G H I J K L M N O Ö P R S T Ú Ü V Z
A

abszolút önrészesedés (levonásos önrész): a biztosító a szerződésben meghatározott önrészesedést – melynek mértéke százalékban, és/vagy összegben kerül meghatározásra – a kártérítési összegből levonja. Ha a kár összege az önrész mértékét nem éri el, a biztosító nem fizet kártérítést.

adóigazolás: az adókedvezményben részesülő és érvényben lévő biztosítási szerződésekről a biztosító adókedvezmény igénybevételére jogosító igazolást ad ki a tárgyévet követő január hó 31. napjáig.

adózás és biztosítás: a biztosító szolgáltatásai nem minősülnek jövedelemnek, így a kifizetett összegek nem szja-kötelesek. (Kivéve: a felelősségbiztosítás alapján fizetett jövedelempótló járadékokat.) További lényeges kedvezmény: a 10 évnél hosszabb tartamú élet- és nyugdíjbiztosítások éves díjának 20%-a, de; maximum 50 ezer forint a számított adóból levonható, illetőleg visszaigényelhető.

ajánlat: a biztosítási igényt megfogalmazó és a szerződéskötésre irányuló egyoldalú írásbeli nyilatkozat. Az ajánlatot jogi értelemben soha nem a biztosító teszi, hanem a biztosítási védelmet kereső szerződő. Az ajánlat még nem szerződés; kétoldalú megállapodássá akkor válik, ha azt a biztosító elfogadja. (szerződés létrejötte)

akaratonkívüliség: a biztosítási baleset-fogalom lényeges eleme. Azt jelenti, hogy a biztosított akarat-elhatározása és a bekövetkezett biztosítási esemény között nincs okozati összefüggés.

alap: a befektetéshez kötött életbiztosításoknál (unit linked) a biztosító, a szerződő megtakarításait az által választott, eltérő kockázatú befektetési alapokba fektetik.

alapbiztosítás: a legfontosabb kockázatokra kötött biztosítási szerződés, amelyhez kiegészítő biztosítások is köthetők.

alapok árfolyama: a befektetéshez kötött életbiztosítások (unit linked) árfolyamát napi rendszerességgel meghirdetik a biztosítók. Az alapok árfolyama az ezeket alkotó értékpapírok árfolyamváltozásának függvénye.

alkusz: (bróker vagy makler) a biztosítási alkusz a biztosítási szerződést annak a félnek az írásbeli megbízása alapján közvetíti, aki a biztosítás létrejötte esetén a biztosított vagy a biztosítóval szerződő fél pozíciójába kerül. Az alkusz e tevékenységéért attól a biztosítótól jogosult díjazásra, amely az alkusz közvetítésével létrejött szerződésben a biztosítási kockázatot elvállalja. A biztosítási alkusz előkészíti a biztosítási szerződés megkötését. Tevékenysége kiterjedhet a megbízó képviseletébe

all risks: „minden kockázatra” kiterjedő biztosítás. A szerződés nem a biztosítási eseményeket, hanem csak a kizárásokat tartalmazza. A biztosító minden olyan kárt megtérít, amelyet nem zár ki. Általában a szállítmány-, géptörés- illetőleg az építési-szerelési biztosítások körében alkalmazott kockázatviselési forma.

alulbiztosítás: ha a vagyontárgy valóságos értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget, következmény: a pro rata térítés.

aránylagos kártérítés: pro rata.

avultatás: a vagyontárgyak (pl. ingóságok, épületek, gépjárművek) értékének az időmúlás, illetőleg a fokozatos elhasználódás miatti csökkenése; mértékét százalékban határozzák meg.

Lap tetejére
Á

általános felelősségbiztosítás: a biztosító átvállalja, a biztosítottat a szerződésben meghatározott minőségében (pl. lakásbiztosításnál, mint az ingatlan tulajdonosa) terhelő, azon kártérítési kötelezettségeket, melyekért a magyar jog szerint a biztosított köteles helytállni. A biztosító kockázatviselése kiterjed a személysérüléssel okozott károk, a szerződésen kívül okozott dologi károk és az ezekre visszavezethető egyéb vagyoni károk miatt támasztott követelésekre.

általános szerződési feltételek (ÁSZF): törvény által szabályozott, minimális tartalmi kellékek, amelyeket minden biztosítási szerződésnek tartalmaznia kell.

Lap tetejére
B

BBP-biztosítás: (BBP Baleset Betegség Poggyász + Asszisztansz) külföldi utazás vagy tartózkodás idejére szóló betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás, de a legtöbb ilyen módozat tartalmaz különböző segítségnyújtási szolgáltatásokat is.

baleset: a biztosított akaratán kívül, hirtelen fellépő külső ok, amely vagyoni károsodást, személysérülést, betegséget, munkaképtelenséget, rokkantságot vagy halált okoz.

balesetbiztosítás: olyan biztosítási szerződés, amely a baleset bekövetkezése esetén nyújt szolgáltatást a biztosított, vagy annak halála esetén a kedvezményezett részére.

befektetéshez kötött életbiztosítás (unit linked): az életbiztosítási termékek új generációja, a vegyes életbiztosítások által nyújtott szolgáltatásokat ötvözi egy befektetési alap által kínálta lehetőségekkel. A szerződő által befizetett díjakat a biztosító, a szerződő által kiválasztott befektetési alapokba fekteti, a lejáratkori kifizetés mértékét ezen alapok hozama határozza meg. A szerződő a tartam során igény szerint átirányíthatja megtakarítását a felkínált alapok között.

befektetési hozam: a díjtartalékokat a biztosító a pénzpiacon befekteti, és abból jelentős hozamra tesz szert. Mivel azonban a díjtartalék az „ügyfelek pénze”, a hozamok minimum 80%-a a biztosítottakat illeti meg. A biztosító azonban ennél magasabb %-ot is „kiígérhet” ügyfeleinek. A kiígért hozamokon felüli rész a biztosítót illeti meg, hiszen a befektetésekkel költségei is felmerültek; valamint így válik érdekeltté a minél eredményesebb befektetésben.

belépési kor: életbiztosításoknál a biztosítási szerződés hatálybalépése évének és a biztosított születési évének a különbözete.

bemutatóra szóló kötvény: a kedvezményezettjelölés során a szerződő úgy is rendelkezhet, hogy az esedékessé váló szolgáltatást a biztosító a kötvény bemutatójának fizesse ki. Ilyen esetben a biztosító nem vizsgálja, hogy a kötvény hogyan jutott a kedvezményezett birtokába; a kötvény kvázi értékpapírként funkcionál.

betegségbiztosítás: biztosítási szerződés, amelyben a biztosító azt vállalja, hogy a biztosított megbetegedése esetén meghatározott szolgáltatásokat teljesít; pl. viseli a kórházi ápolás költségeit, táppénz-kiegészítést vagy napi térítést nyújt stb. Helyesebb elnevezése egészségbiztosítás és ma már inkább ez az általánosan elfogadott.

betöréses lopás: a vagyonbiztosítási szerződésekben meghatározott biztosítási esemény – eltér a büntetőjogi meghatározástól. Fogalmi elemei általában a lezárt helyiségbe való erőszakos vagy lopott, illetőleg hamis kulccsal történő behatolás.

bizonyítási teher: eljárásjogi fogalom, amely azt szabályozza, hogy egyes tényeket kinek kell bizonyítani. A bizonyítás sikertelensége az igényérvényesítést kizárja. A biztosítási jogviszonyban a biztosítási esemény bekövetkezését, valamint a kár összegét mindig a biztosítottnak, a mentesülési ok fennállását pedig mindig a biztosítónak kell bizonyítania.

biztosított: a biztosítási szerződés fontos alanya, az ő életét, testi épségét és vagyonát védi a biztosítás. A biztosított (vagy az általa kedvezményezett) jogosult a biztosító szolgáltatására, még akkor is, ha a díjat a szerződő fizeti. Ez alól kivétel a felelősségbiztosítás, mivel a felelősségbiztosítás alapján a biztosító közvetlenül a károsultnak nyújt kártérítést. A biztosított személye gyakran egybeesik a szerződővel.

biztosítási díj: a biztosító kockázatviselésének ellenértéke; összegét és esedékességét a szerződés rögzíti. Ha az esedékességtől számított 30 nap elteltével (respiro) a díjat nem fizetik meg, a 30. napon a szerződés minden értesítés nélkül, automatikusan megszűnik, hacsak a felek nem állapodtak meg díjhalasztásban vagy hosszabb respiroban.

biztosítási esemény: a szerződésben rögzített olyan jövőbeli esemény, amelynek bekövetkezése esetén biztosítási szolgáltatás jár. Meghatározásának egyik eszköze a kizárás. Biztosítási esemény lehet valamilyen károsító esemény (törés, betörés, tűz stb.), halál vagy életbiztosítások esetén egy meghatározott időpont elérése, balesetbiztosításoknál pl. testi sérülés, rokkantság.

biztosítási időszak: a szerződésben megjelölt időszak, amelyre a biztosítási díj vonatkozik. Általában egy év, de lehet ettől eltérő is. A szerződés felmondásánál is nagy jelentősége van.

biztosítási kötvény: kötvény

biztosítási szaktanácsadó: megbízási szerződés alapján, díj ellenében nyújt a biztosítási tevékenységgel összefüggő szaktanácsot; biztosítási szerződést nem közvetíthet. (kb 60 szaktanácsadó rendelkezik Felügyeleti engedéllyel)

biztosítási titok: minden olyan adat, információ és tény, amely a biztosító, az alkusz, vagy a biztositási szaktanácsadó ügyfeleinek személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, gazdálkodására és biztosítási szerződéseire vonatkozik. A felsorolt biztosításpiaci résztvevőket a titoktartási kötelezettség akkor is terheli, ha a szerződés – bármilyen okból – nem jött létre.

biztosítási törvény: 1996. január 1-jén hatályba lépett magas szintű jogszabály. Teljes elnevezés: 1995. évi XCVI. törvény a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről. A biztosítás közjogának és állami felügyeletének szabályait tartalmazza.

biztosítási érdek: vagyonbiztosítási szerződést csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában valamilyen okból érdekelt, vagy azt ilyen személy javára köti. Ha az érdek megszűnik – pl. a tulajdonos a vagyontárgyat eladta –, az érdekmúlás miatt a biztosítási szerződés is automatikusan megszűnik. Az érdekmúlás tényét mindig be kell jelenteni a biztosítónak.

biztosítási összeg: a biztosítási szerződésben rögzített összeg, amely a biztosító szolgáltatásának felső határa. (alulbiztosítás, túlbiztosítás)

biztosító: biztosítási tevékenység folytatására jogosult szervezet. Szervezeti forma szerint háromféle lehet: biztosító részvénytársaság, biztosító szövetkezet vagy biztosító egyesület.

biztosító egyesület: önkéntesen létrehozott, kölcsönösségi alapon, egyesületi formában működő, biztosítási tevékenységet végző szervezet. Kizárólag tagjai részére nyújt – tagsági díj ellenében – biztosítási szolgáltatásokat. Tevékenységét az MNB engedélyezi, és ellenőrzi működését is.

biztosító részvénytársaság: részvénytársasági formában működő biztosító. Csak névre szóló részvényt bocsát ki.

biztosító szövetkezet: szövetkezi formában működő biztosító, alapításához legalább 50 tag kell. Tevékenységét az MNB engedélyezi, és ellenőrzi működését is.

biztosítópénztár: teljes nevükön: önkéntes, kölcsönös biztosítópénztárak. Biztosítási tevékenységet végző, sajátos egyesületi (pénztári) formában működő, non-profit szervezetek. A biztosítási jogviszony a pénztárba való belépéssel jön létre; gyakorlatilag tagsági viszony. Három típusa létezik: a nyugdíjpénztár, az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár. Tevékenységüket az MNB felügyeli.

bonus: díjkedvezmény, amellyel a biztosító az ügyfél tartós kármentességét honorálja. A kedvezmény realizálódhat a díj egy részének visszafizetésével vagy a következő évi díj csökkentésével (pl. kötelező gépjármű felelősségbiztosítás).

bróker: alkusz

Lap tetejére
C

CSOB (Családi Otthon Biztosítás): lakásbiztosítás

casco: gépjárművek sajáthibás kárainak fedezetére szolgáló biztosítás. Az alapbiztosítás a töréskár, amely általában kiegészül az elemi károk és a lopás, üvegtörés illetőleg rongálás kockázatokkal. Az autó-casco a legismertebb, de van hajó-casco, légijármű-casco… stb. is.

cselekvőképesség: jogképességnél szűkebb fogalom, azt jelenti, hogy a cselekvőképes (természetes vagy jogi) személy saját elhatározásából válhat jogviszonyok alanyává: maga vállalhat kötelezettséget, illetőleg jogosultságokat. Gyakorlatilag szerződéskötési képességet jelent. A természetes személy – főszabályként – 18 éves korától rendelkezik korlátlan cselekvőképességgel. Lásd még: cselekvőképtelenség, korlátozott cselekvőképesség.

cselekvőképtelenség: a cselekvőképesség hiánya. A cselekvőképtelen személy nem köthet szerződéseket; nevében törvényes képviselője jár el. Cselekvőképtelen az a kiskorú, aki 12. életévét még nem töltötte be, vagy akit a bíróság – életkorától függetlenül – cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett.

Lap tetejére
D

díjfelszólítás: az esedékes biztosítási díj megfizetésére irányuló írásbeli felszólítás a respiron belül. Ilyen esetben a biztosító kockázatviselése további 30 nappal meghosszabbodik.

díjfizetés: a biztosítási díj szerződésben vállalt megfizetése. A díj a biztosítási időszak egészére, egy összegben és előre esedékes, de a szerződések általában részletfizetést tesznek lehetővé. A díjfizetés elmulasztása a szerződés megszűnését eredményezi.

díjhalasztás: az esedékes díj későbbi időpontban történő megfizetésére vonatkozó megállapodás, amely csak írásban érvényes. A díjhalasztás tartama alatt a biztosító kockázatviselése fennáll.

díjkalkuláció: matematikai és statisztikai módszer, amellyel a biztosítói kockázat ellenértékét, a biztosítási díjat számítják ki.

díjmentes leszállítás: lehetőség az életbiztosítások fenntartására díjfizetés nélkül is. A tartam változatlan marad: a biztosítási összeg azonban az addig már befizetett díjak által fedezett mértékig (általában jelentősen) lecsökken.

díjmentesítés: a biztosítási esemény bekövetkezett (pl. rokkantság), de a „többi”, még be nem következett biztosítási eseményre (pl. halál, elérés) a szerződés díjfizetés nélkül is hatályban marad.

díjtartalék: az életbiztosítási díjakból képzett elkülönített tartalék, amely a később bekövetkező biztosítási események (halál, elérés) kapcsán járó szolgáltatások fedezésére szolgál. A tartalékokat a biztosító befekteti, és a hozamok minimum 80%-át köteles visszajuttatni a biztosítottainak. Mód van a díjtartalék visszavásárlására is.

Lap tetejére
E

EUROTAX: a gépjármű- és alkatrészárak katalógusa gyári, illetőleg piaci információk alapján.

egyezség: polgári jogi szerződés, amelyben a felek arról állapodnak meg, hogy a jogosult az egyezségben rögzített összeget követelésének végleges kielégítéseként elfogadja, s további igényeirol lemond.

egészségi nyilatkozat: az élet- és betegségbiztosítások kockázat-elbírálását segítő kérdőív. Valóságnak megfelelő kitöltésével tesz eleget a biztosított a közlési kötelezettségének.

első díj: az első biztosítási időszakra, vagy annak egy részére megállapított díj. Befizetése különös jelentőséggel is bír: a biztosítás hatálya, vagyis a biztosító kockázatviselési kötelezettsége csak akkor kezdődik, ha a szerződés létrejött és az első díj a biztosítóhoz beérkezett (vagy az első díj megfizetésére a felek halasztásban állapodtak meg).

elérési biztosítás: meghatározott tartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak a tartam végén teljesít.

előszereteti érték: valamely vagyontárgy szubjektív értéke, amelyet személyi, érzelmi okok alapozhatnak meg. Például az elhunyt rokontól kapott, valójában jelentős dologi értéket nem képviselő tárgy. Az előszereteti érték megtérítése a biztosítási szerződés tárgya általában nem lehet.

előzetes fedezetigazolás: a kötelező gépjármű felelősségbiztosításhoz kapcsolódó dokumentum, amelyben a biztosító – az üzembentartó kérésére – előzetesen elvállalja a kockázatokat. Az előzetes fedezetigazolással oldható meg, hogy a vásárolt vagy a forgalomba helyezett gépjármű üzembentartója már akkor is rendelkezzék biztosítással, amikor a szerződést még nem kötötte meg. (Ezt azonban 15 napon belül pótolni kell!)

exporthitel biztosítás: a külföldre irányuló áruhitellel kapcsolatos kockázatok biztosítása. Gazdasági kockázatok: pl. a vevő fizetésképtelensége, visszalépése. Politikai és árfolyamkockázatok: pl. embargó, háború, a követelés pénznemének inflációja.

extra tartozék: általában a CASCO biztosításoknál használatos fogalom. A biztosított vagyontárgy olyan tartozéka, amely a rendeltetésszerű használatot segíti, vagy komfortosabbá teszi. A vagyontárgy értékét, és így általában a biztosítási díjat is növeli.

Lap tetejére
É

életbiztosítás: olyan szerződés, amelyben a biztosítási esemény a biztosított halála, vagy meghatározott időpont (életkor, nyugdíjbavonulás… stb.) elérése. Az életbiztosítási összeg felvételére mindig a kedvezményezett jogosult(kedvezményezett a szerződés bizonyos szolgáltatásaira, maga a biztosított is lehet).

érdekmúlás: jogi hatást kiváltó tény a biztosítási szerződésben. Ha a biztosítási érdek megszűnik, a biztosítási szerződés is automatikusan megszűnik.

értékcsökkenés: a vagyontárgyban keletkezett károk helyreállítása, kijavítása után visszamaradt, esztétikai, használati vagy forgalmi értékét csökkentő tényező (écs).

értékkövetés (indexálás): a biztosító a biztosítási szerződés értékének megőrzése ill. az alulbiztosítottság elkerülése érdekében évente, a biztosítás évfordulóját megelőzően a KSH adatai alapján indexálja (megemeli) a biztosítási összegeket. A biztosító indexált ajánlatát nem kötelező elfogadni, de ebben az esetben egy vagyonbiztosításnál fennáll az alulbiztosítottság veszélye.

Lap tetejére
F

felelősségbiztosítás: a biztosított által a mások vagyonában okozott károkra nyújt fedezetet; a kártérítési kötelezettség alól mentesíti a károkozót a szerződésben meghatározott esetekben. Lásd még: általános felelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, termék felelősségbiztosítás, környezetszennyezési felelősségbiztosítás, szakmai felelősségbiztosítások, KGFB.

felmondás: a biztosítási szerződést bármelyik fél egyoldalúan is felmondhatja, de csak a biztosítási időszak végére, azt legalább 30 nappal megelőzően, és írásban.

futamidő: A határozott időszakra megkötött biztosítási szerződés érvényességi tartamát jelenti.

Lap tetejére
G

garantált kamat: életbiztosítási szerződéseknél használt technikai kamatláb. A biztosító vállalja, hogy a biztosítási összeg fedezetére képzett díjtartalékhoz a szerződés tartama alatt legalább ekkora mértékű hozamot ír jóvá, még akkor is, ha a tartalék befektetésével elért hozam ennél kevesebb.

gyorsított kárrendezés: számla nélküli kárszámítási és teljesítési eljárás, amikor a kárszemle során megállapítják a javítás és az egyéb károk becsült értékét, és azt a károsult – egyezséggel – követelése kielégítéseként elfogadja.

Lap tetejére
H

hitelbiztosítás: a hitelezésből eredő kockázatok és károk fedezetéül szolgáló biztosítási forma. A biztosított mindig a hitelező.

hitelfedezeti biztosítás: a hitelintézet vagy a hitelező által – a tartozás biztosítékául – követelt biztosítási szerződés. A biztosított mindig az adós, aki az esetleges biztosítási szolgáltatást már a szerződéskötéskor a hitelezőre engedményezi.

Lap tetejére
I

időszakos biztosítások: határozott időre kötött biztosítási szerződések. A biztosító csak a szerződésben naptárilag – év, hó, nap, óra, perc – megjelölt időszakra vállalja a kockázatot. Az időszak leteltével a szerződés automatikusan megszűnik.

indexálás: a szerződésben rögzített értékkövetési módszer, amelynek alapján a biztosítási díj vagy a biztosítási összeg meghatározott mértékkel automatikusan, a szerződés módosítása nélkül változik. Mértéke általában az inflációtól, vagy a hivatalos mutatóktól (pl. KSH) függ.

integrál (relatív) önrészesedés: a bagatell-károk kiszűrésének módszere. a minimális térítendő kárösszeg meghatározásával. Ha a kár az integrál önrész alatt marad, a biztosító nem térít, ha viszont fölötte van, akkor – levonás nélkül – megfizeti az egész kárt.

intervenció: a biztosító hivatalos lépése, amely az elmulasztott díjak beszedését, a biztosítási szerződés fenntartását szolgálja.

ismeretlen üzembentartó: ha a kárt gépjármű okozta, de az üzembentartó személye nem állapítható meg, a károsult kárát a MABISZ a Kártalanítási Számla terhére megtéríti. Nem térülnek meg azonban az ismeretlen üzembentartó által a gépjárműben, az útban, az út tartozékaiban, közművekben, valamint a reklámhordozókban okozott károk.

ittasság: a jogi és szerződési gyakorlatban a 0,8 ezrelékes véralkohol szintet elérő alkoholos befolyásoltság. A biztosítási szerződésekben általában mentesülési ok.

Lap tetejére
J

jogvédelmi biztosítás: a szerződés a biztosított részére anyagi vagy természetbeni segítséget nyújt az ellene indított polgári-, büntető-, szabálysértési ügyekben. A szolgáltatás általában a költségek átvállalásával, ügyvéd állításával realizálódik.

járadék: rendszeresen (általában havonként) esedékessé váló szolgáltatás, amelyet a járadékra jogosító körülmények fennállásáig, vagy élethossziglanig folyósítanak. A biztosító által folyósított járadék lehet járadékopción alapuló vagy jövedelempótló.

járadékopció: egyes életbiztosításoknál az a kikötés, amely szerint a biztosított vagy a kedvezményezett az esedékessé váló egyszeri biztosítási összeg helyett élethossziglan, vagy meghatározott időtartamon át rendszeres járadékra jogosult.

jövedelempótló járadék: a károkozó vagy a felelősség-biztosítója által folyósított járadék, amely a károkozás miatt kiesett jövedelem pótlásával igyekszik helyreállítani az eredeti állapotot. Az ilyen járadék is jövedelem, ezért a személyi jövedelemadó számításánál figyelembe kell venni.

Lap tetejére
K

KGFB: lásd kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Kártalanítási Számla: a MABISZ által kezelt alap a garancia alap. Ebből térítik meg a biztosítással nem rendelkező, gépjármű üzembentartók által okozott károkat. A számla fedezi az ismeretlen üzembentartó által okozott, elsősorban személyi sérüléses károkat is.

kedvezményezett: az életbiztosítási összeg felvételére jogosult, szerződésben megnevezett személy. Ez lehet maga a biztosított is elérési biztositás, vagy bármely személy, illetőleg; a kötvény bemutatója is. Ha nincs megnevezett kedvezményezett, akkor a biztosított örököse lesz a jogosult. A kedvezményezett személye a szerződés tartama alatt, írásban bármikor módosítható.

kedvezményezettjelölés: az életbiztosítási szerződés megkötésnek egyik leglényegesebb mozzanata a kedvezményezett megnevezése. A kedvezményezettet a szerződő nevezi meg; ha a szerződő és a biztosított személye nem azonos, a szerződéskötéshez, így a kedvezményezett kijelöléséhez is, szükséges a biztosított hozzájárulása. A szerződő aő biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkoztával az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet is kijelölhet.

kettős biztosítás: ugyanazon vagyontárgyra vagy személyre kötött, egyidejűleg fennálló, azonos kockázatokra vonatkozó két szerződés. Vagyonbiztosítás esetében a második szerződés általában túlbiztosítást okoz, és így semmissé válik.

kezesi biztosítás: biztosítási szerződés, amelyet a hitelfelvevő köt arra az esetre, ha fizetőképtelenség esetén nem tudna teljesíteni (törleszteni) a hitelezőnek.

kiegészítö biztosítás: az alapbiztosításhoz kötött, további kockázatokra vonatkozó biztosítási szerződés. Ha az alapbiztosítás megszűnik, megszűnik a kiegészítő szerződés is.

kizárás: a biztosítási esemény meghatározásának módszere. Egyes kockázatokat a szerzödés kizár a biztosítási fedezetböl, így bekövetkezésük esetén a biztosító nem fizet, mivel a kizárt esemény – nem biztosítási esemény. Pl. a casco biztosítás térít a gépkocsi töréskára esetén, de kizárja a térítést, ha a törés versenyen, vagy arra felkészülés során következett be. A verseny közben bekövetkezett törés nem biztosítási esemény! (mentesülés)

kockázat: a kártokozó véletlen események bekövetkezésének lehetősége. A kockázatot káresélynek is nevezzük.

kockázat-elbírálás: elemzési, értékelési folyamat, amelynek során a biztosító arról dönt, hogy az ajánlatban rögzített kockázatot elvállalja-e, illetőleg milyen biztosítási díjért vállalja.

kockázati életbiztosítás: meghatározott tartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak akkor teljesít kifizetést, ha a biztosított – a tartam alatt – meghal.

kockázatkezelés: döntési és cselekvési folyamat, amelynek során a személyek vagy gazdálkodók felmérik és minősítik saját kockázataikat, illetőleg védelmi eszközöket rendelnek mellé.

kogencia: feltétlen érvényesülést kívánó szabály, amelytől nem lehet eltérni. A biztosítási szerződés vonatkozásában azt jelenti, hogy a felek a szerződésükben a Ptk. biztosításra vonatkozó szabályaitól – még egyező akarattal sem – térhetnek el. Pontosabban: az eltérésre csak akkor van lehetőség, ha az egyértelműen a szerződő vagy a biztosított érdekeit szolgálja!

kompozit biztosító: olyan biztosító, amely mind a life ág, mind a non life ág művelésére jogosult. A biztosítási törvény 1996. január 1-jei hatálybalépése után hazánkban kompozit biztosító nem alapítható. A hatálybalépés elött már kompozit engedéllyel rendelkező biztosítók azonban mindkét ágat tovább művelhetik.

koremelés: a kockázat-elbírálási megoldás az életbiztosításoknál, amikor a biztosító – az orvosi vizsgálat alapján – a biztosított tényleges koránál magasabb életkor figyelembevételével állapítja meg a díjat. cselekvőképesség

korlátozott cselekvőképtelenség: a törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozottan cselekvőképes személy csak a mindennapi élet szokásos egyszerű ügyleteit kötheti meg törvényes képviselője nélkül. Korlátozottan cselekvőképes a kiskorú személy 12 és 18 éves kora közötti időszakban; illetőleg az is, akinek cselekvőképességét – életkortól függetlenül – ítélet korlátozza.

kárbejelentés: a biztosított hivatalos lépése, amellyel a biztosítási esemény bekövetkezését bejelenti a biztosítónak. A szerződés tartalmazza azt a határidőt, amelyen belüli a kárbejelentést meg kell tenni. Elmulasztása a biztosító mentesülését eredményezi, ha a késedelem miatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. A határidő elmulasztása egyébként nem jogvesztő.

kárenyhítés: a már bekövetkezett kár biztosítási esemény károsító hatásait csökkentő magatartás. Ellentétben a kármegelőzéssel ez a kötelezettség szerződési kikötés nélkül is terheli a károsultat!

kárkori érték: a biztosított vagyontárgy értéke a biztosítási esemény bekövetkezésekor.

kármegelőzés: olyan magatartás, amely a károk biztosítási események bekövetkezésének megakadályozására irányul. A kármegelőzési teendők a biztosítottat csak akkor terhelik, ha ezt a szerződésben kikötötték. Pl. a vagyonvédelmi berendezések alkalmazása a betöréskárok megelőzésére.

kármegosztás: a károkozásért való felelősség százalékos megosztása a károkozásban részt vevők között. Ha például a bekövetkezett ütközésért „A”-t 70%-ban, „B”-t pedig 30%-ban terheli a felelősség, akkor „A” (illetőleg felelősségbiztosítója) „B” kárának 70%-át, míg a „B” részes „A” kárának 30%-át köteles megtéríteni. A közrehatási százalékok összege természetesen nem haladhatja meg a 100-at.

káronszerzés tilalma: a károsultat a károkozó olyan helyzetbe köteles hozni, mintha a károkozás meg sem történt volna. A károsult nem gazdagodhat a károkozás kapcsán. Ha egy 70%-os műszaki állapotú gépkocsi totálkára esetén a károsult egy új (100%-os) autó értékét kapná, előnyösebb helyzetbe kerülne, mint a károkozás előtt. A káronszerzés tilos. A 30%-os különbözetet a károsultnak kell viselnie.

készpénzdíjas biztosítás: egyszeri díjas időszakos biztosítás; a szerződő a szerződéskötéskor megfizeti az egész – általában rövid – tartamra szóló díjat. Ilyen például a BBP-biztosítás vagy a tanuló biztosítás.

környezetszennyezési felelősségbiztosítás: a biztosító mentesíti a biztosítottat az olyan környezetszennyezéssel okozott károk megtérítése alól, amelyért a magyar jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik.

kötelező biztosítás: a biztosítási szerzodés megkötése mindig önkéntes. Bizonyos esetekben azonban a törvény a biztosítási szerzodés megkötését kötelezővé teheti: legismertebb formája a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás, de biztosításkötési kötelezettségük van pl. a magánnyomozóknak, állatorvosoknak, ügyvédeknek, utazási irodáknak is.

kötelező gépjármű felelősségbiztosítás: Magyarországon gépjármű – és segédmotoros kerékpár – csak akkor vehet részt a forgalomban, ha üzembentartója érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik. A biztosítás bármelyik – ilyen üzletággal foglalkozó – biztosítónál megköthető. A szerződés megkötését a hatóságok – közülük a rendorség – is ellenőrzi. Ha az üzembentartó a díjat nem fizeti meg, az esedékességtol számított 30. napon a szerződés automatikusan megszűnik respiro. Az üzembentartó által okozott károkat a Kártalanítási Számla terhé

kötvény: az ajánlat elfogadását és a szerződés létrejöttét igazoló okirat. (A szerződés megkötését igazoló vény!) Nem minősül értékpapírnak, elvesztés vagy megsemmisülés esetén másolattal pótolható. Csak egyetlen esetben „viselkedik” az értékpapírokhoz hasonlóan: ha az életbiztosítás kedvezményezettje a kötvény bemutatója.

kötvénykölcsön: az életbiztosítási szerződések alapján a biztosító által a visszavásárlási összeg erejéig nyújtott kölcsön.

közlési kötelezettség: a biztosított, a szerződéskötéskor, a kockázatvállalás szempontjáb lényeges, valamennyi körülményt köteles közölni a biztosítóval. Ezt a biztosító általában kérdőívekkel, adatlapokkal segíti. Ha a biztosított ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, vagy valótlan tényeket közöl, a biztosító mentesülésre hivatkozhat. (változásjelentési kötelezettség)

közvetlen perlés: felelősségbiztosítás esetén a biztosító közvetlenül a károsultnak teljesít. Ha azonban perre kerül sor, a károsultnak a károkozó ellen kell pert indítania. Egyetlen kivétel: a gépjárművek üzembentartóinak felelősségbiztosításából származó követelése esetén a biztosító közvetlenül is perelhető.

közös kár: a hajózásban használatos fogalom. Olyan kár, amely a kapitány utasítására a hajónak vagy a rakománynak közös veszélytol való megmentése, illetőleg a kár enyhítése érdekében keletkezett. Ezeket a károkat az érintettek közösen, arányosan viselik.

Lap tetejére
L

lejárat: a biztosítási szerződésben naptárilag megjelölt időpont, amikor a szerződés megszűnik, vagy a szolgáltatás esedékessé válik. Pl.: elérési életbiztosítás.

Lap tetejére
M

MABISZ: Magyar Biztosítók Szövetsége. 1990. november 14-én alakult országos szakmai érdekképviseleti szervezet. Az érdekvédelmi tevékenységen túl egyes szakmai feladatok ellátást koordinálja (oktatás, informatika, kármegelőzés). A MABISZ kezeli a kötelező felelősségbiztosításhoz kapcsolódó Kártalanítási Számlat, valamint muködteti a nemzeti Zöld Kártya Büro-t. A havonta megjelenő Biztosítás Szemle című szaklap kiadója.

MNB: Magyar Nemzeti Bank. A 2013. évi CXXXIX. törvény értelmében 2013. október 1. óta látja el Magyarországon a pénz-, tőke- és biztosítási piac felügyeletét, valamint a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti funkciókat (további információ: felugyelet.mnb.hu).

malus: pótdíj, amelyet a biztosító akkor alkalmaz, ha ügyfele – a biztosítási időszakon belül – igénybe veszi a biztosítási szolgáltatást, pl. egy vagy több kárt okoz. A malus a következő időszak díjait növeli.

manipuláció: a biztosítási szóhasználatban szakkezelést jelent, amelynek során a beérkezett ajánlatban jelzett kockázatokat a biztosító elbírálja, megállapítja a díjat, és kötvényt állít ki.

maradványérték: a totálkárossá vált vagyontárgyak roncsainak, gazdaságosan már nem javítható maradványainak értéke, amelyet a kárkori értékből le kell vonni.

maradékjogok: olyan, az életbiztosítási szerződésekben rögzített jogosultságok, amelyek a díjfizetés elmaradása, illetőleg a szerződésnek a biztosítási összeg kifizetése nélküli megszünése esetén is fennmaradnak. (visszavásárlás) ( díjmentesítés)

munkáltatói felelősségbiztosítás: a biztosítási szerződés alapján a biztosító – a munkáltató helyett – megtéríti azokat a károkat, amelyekért az üzemi baleset, esetleg foglalkozási megbetegedés miatt felelősséggel tartozik.

módozat: meghatározott kockázatokra kidolgozott biztosítási szerződések. munkáltatói felelősségbiztosítás: a biztosítási szerződés alapján a biztosító – a munkáltató helyett – megtéríti azokat a károkat, amelyekért az üzemi baleset, esetleg foglalkozási megbetegedés miatt felelősséggel tartozik.

múlékony sérülés: olyan (általában baleseti eredetu) testi sérülés, amely maradandó egészségkárosodás nélkül gyógyul.

Lap tetejére
N

nagy számok törvénye: matematikai törvényszeruség, amely a biztosítás gyakorlatában azt jelenti: minél nagyobb a veszélyközösség létszáma, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy egy meghatározott időszakon belül a vártnál több vagy kevesebb veszélyközösségi tagot ér károsodás.

nagyéletbiztosítás: egyénileg kötött – általában nagy biztosítási összegre szóló – életbiztosítás, amelynek megkötését a biztosító orvosi vizsgálathoz, de legalább egészségügyi nyilatkozat tételéhez köti. ( kiséletbiztosítás)

nem vagyoni kár: a károkozónak (felelősségbiztosítónak) a bizonyított vagyoni károkon túl a károsult nem vagyoni kárait is meg kell térítenie. Ilyen károk adódhatnak pl. súlyos esztétikai sérülésekbol, az életvitel elnehezülésébol, a hozzátartozók elvesztési miatti traumákból.

nem-életbiztosítás: az életbiztosítási ágba nem tartozó ágazatok; pl. vagyonbiztosítás, felelősségbiztosítás.

néphalandósági tábla: a népszámlálás adatai alapján összeállított halandói tábla. Emellett a biztosítók select halandósági táblát is készítenek.

Lap tetejére
O

objektív felelősség: vétkesség nélküli felelősségi forma. Lásd még: vétkesség, veszélyes üzem.

objektív kockázat-elbírálás: a kockázat-elbírálás olyan módszere, amikor a biztosító tárgyi ismérvek alapján (például tűzveszélyesség foka, vagyonvédelmi berendezések minősége, az épület szerkezete és anyaga… stb.) ítéli meg kockázatának súlyosságát.

Lap tetejére
Ö

öngondoskodás: olyan előrelátó, tervszerű emberi magatartás, amely a bizonyosan bekövetkező, vagy a váratlan események vagyoni hatásait igyekszik kiküszöbölni. Egyik eszköze a biztosítás.

önrészesedés: a kár azon része, amelyet a szerződés alapján a biztosított magára vállal. Minél nagyobb a vállalt önrészesedés, annál alacsonyabb lesz a biztosítás díja. Fajtái: az abszolút önrészesedés és az integrál önrészesedés.

Lap tetejére
P

PSZÁF: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, 2013. szeptember 30-ig látta el Magyarországon a pénz-, tőke- és biztosítási piac felügyeletét, valamint a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti funkciókat. A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló 2013. évi CXXXIX. törvény értelmében a PSZÁF 2013. október 1-én beolvadt az MNB-be (részletesebben lásd felugyelet.mnb.hu)

premier risque: a francia kifejezés fordítása: első kockázatra szóló biztosítás, a magyar terminológiában határösszeg-biztosításként honosodott. A biztosító a szerződésben rögzített határösszeg erejéig téríti a károkat, és nem vizsgálja az esetleges alulbiztosítás-t. Ha a biztosított a lakásban tartott 500 ezer forint értéku ékszereit – határösszeg biztosítással – 100 ezer forintra biztosítja, és minden ékszert ellopnak, a biztosító csak 100 ezer forintot fizet, de nem alkalmaz pro rata térítést.

pro rata: alulbiztosítás esetén a biztosító a kárt csak arányosan téríti meg; mégpedig olyan mértékben, ahogy a tényleges érték aránylik a biztosítási összeghez.

Lap tetejére
R

reaktiválás: a díjnemfizetés miatt megszűnt biztosítási szerződések – eredeti tartalommal történő – újbóli hatálybaléptetése. Feltétele általában az elmulasztott díjak pótlólagos befizetése. Csak akkor van rá lehetőség, ha a szerződésben kifejezetten kikötötték!

regressz: visszakövetelési jog. Ha a biztosító a más által a biztosítottnak okozott kárt a direkt biztosítás alapján megtérítette, ezt az összeget a károkozótól visszakövetelheti. Ha a károkozó ellen pert indít, az ügyfél többletigényét is érvényesíteni köteles, sot a biztosítottat elsőbbség illeti meg, ha a befolyt összeg nem elegendő mindkettejük igényének kielégítésére. Visszakövetelési joggal élhet a biztosító a felelősségbiztosítás esetén is, ha biztosítottja szándékosan vagy súlyosan gondatlanul oko

rendelkezési jog: az élet- és nyugdíjbiztosítások személyi jövedelemadó-kedvezményével összefüggő fogalom. Gyakorlatilag az ügyfél által kezdeményezett szerződés megszüntetést jelenti (pl: visszavásárlás, értékesítés, díjnemfizetés miatti megszűnés). Ha erre a szerződéskötéstől számított 10 éven belül kerül sor: az adókedvezményt – pótlékokkal együtt – vissza kell fizetni.

respiro: a biztosítás díj esedékességétől számított időszak, amely alatt a biztosító „várja” a díjat. Elmulasztása a szerződés megszűnését eredményezi. Tartama: általában 30 nap, de a felek ennél hosszabb respiro-ban is megállapodhatnak. Rövidebben azonban nem! (kogencia)

risk management: kockázatkezelés

részleges kár: a biztosított vagyontárgy olyan mértékű károsodása, amely javítással, esetleg a sérült részek pótlásával még helyreállítható, és ez mind műszakilag, mind gazdasági szempontból indokolt. Ellentéte a totálkár.

Lap tetejére
S

storno: törlés

szakmai felelősségbiztosítás: olyan felelősségbiztosítási szerződés, amely alapján a biztosító azokat a károkat téríti meg, amelyek a szerződésben nevesített szakma vagy hivatás (pl. orvos, gyógyszerész, könyvvizsgáló, bróker) folytatóját terhelik olyan károkozás kapcsán, ahol a felelősségük megállapítható.

szerződés létrejötte: az ajánlat biztosító általi elfogadása. Erről a biztosító kötvényt állít ki. Ha az ajánlatra a biztosító 15 napon belül nem reagál, a szerződés automatikusan létrejön!

szerződés megszűnése: jogi tény, amely azt eredményezi, hogy a szerződés, és az abban foglalt kétoldalú kötelmek megszünnek. A biztosítási szerződés megszünhet: időszakos biztosításoknál a tartam lejártával; a díjfizetés elmulasztásával; érdekmúlással; vagy felmondással.

szerződésmódosítás: a szerződő felek egybehangzó nyilatkozatán alapuló változás, amelynek során csak a szerződés egyes részei (pl. díj) módosulnak, a többi pedig változatlan tartalommal hatályban marad. ( átdolgozás)

szerződő: a biztosítás szerződés kulcsszereplője. Őkezdeményezi a szerződéskötést ajánlat, ő jogosult a jognyilatkozatok tételére, és a biztosító is hozzá intézi azokat. Ő köteles a díjfizetésre is. Személye gyakran egybeesik a biztosítottal.

Lap tetejére
T

tartamengedmény: a több évre megkötött biztosítások szerződőinek adott díjengedmény. Idő előtti megszünés esetén a biztosító az engedményeket jogosult visszakövetelni.

technikai kamat: számításszerű kamatláb, amelyet a biztosító az életbiztosítási díjkalkulációnál és tartalékszámításnál alkalmaz. Minimális mértékét jogszabály állapítja meg. (kamatrés)

termékfelelősség-biztosítás: olyan felelősségbiztositás, amely a termék előállítóját, forgalmazóját, illetőleg a szolgáltatás nyújtóját mentesíti a hibás áru vagy szolgáltatás által másnak okozott károk megtérítése alól.

területi hatály: földrajzilag, helyrajzilag vagy természetben meghatározott fogalom; a biztosítási szerződésben azt jelenti, hogy a biztosító csak a meghatározott területen bekövetkezett biztosítási eseményekre visel kockázatot.

totálkár: a biztosított vagyontárgy teljes megsemmisülése, eltűnése, vagy olyan mértékűkárosodása, hogy a helyreállítás, vagy a javítás már nem gazdaságos. (maradványérték)

törlés: a biztosítási szerződések bármely okból való megszűnése, illetőleg ezen szerződéseknek a biztosítói nyilvántartásból való kivétele. ( storno)

törlésértesítő: a törlés tényének írásban való közlése a szerződővel. A törlésértesítő kiküldését a jogszabály nem teszi kötelezővé a biztosító számára.

túlbiztosítás: ha a biztosítási összeg nagyobb, mint a vagyontárgy tényeleges értéke, a biztosítási szerződésnek az a része, amely a tényleges érték fölötti összegre vonatkozik – semmis. Totálkár esetén a. biztosító térítési kötelezettségének felső határa a tényleges érték lesz a káronszerzés tilalma miatt. Kivétel: újérték-biztosítás.

tőkésítés: a felelősségbiztosítás alapján folyósított járadék egyösszegű megváltása a jogosulttal kötött egyezség alapján. Az így számított tőke mértéke függ a havi járadék összegétol, valamint a jogosult életkorától.

Lap tetejére
Ú

újérték-biztosítás: a túlbiztosítás a biztosítási szerződésben tilos; a károsult nem kaphat több térítést, mint a vagyontárgy kárkori értéke. Ez alól kivétel: amikor a biztosítás valamely vagyon várható értékére szól (pl. a növények hozama) vagy a biztosító az új állapotba való beszerzés költségeit vállalja.

Lap tetejére
Ü

üzemi baleset: a biztosítottat a foglakozása körében végzett munka közben, vagy azzal összefüggésben ért baleset. Az üzemi balesetért a legtöbb esetben a munkáltató felelőssége állapítható meg.

Lap tetejére
V

vagyonbiztosítás: olyan biztosítási forma, amely a biztosított vagyonában bekövetkezett kárt pótolja a szerződésben rögzített módon. Vagyonbiztosítást csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt.

vegyes életbiztosítás: ötvözi a kockázati életbiztosítás és az elérési életbiztosítás elemeit. A biztosító a tartam alatt bekövetkezett halál esetén és az elérés esetén is teljesít.

veszélyes üzem: olyan tevékenység folytatása, amely gépek működtetése, energia, vegyi anyagok vagy sajátos technológiák stb. alkalmazása miatt az esetleges károkozás szempontjából fokozott veszéllyel jár. A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója az okozott kárért vétkességre való tekintet nélkül felel.

veszélyközösség: az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek csoportja.

veszélynem: természeti, társadalmi vagy gazdasági esemény, amely kárt, illetőleg veszteséget okozhat. Veszélynemek például: tűz, vihar, jégverés, halál, baleset, betegség, betörés stb.

visszavásárlás: az életbiztosítási szerződések – lejárat előtti – megszüntetésének egyik módszere. Ilyenkor a biztosító – a szerződésben rögzített mértékben – a díjtartalékot visszafizeti. Különösen a szerződés első éveiben előnytelen ezzel a módszerrel élni.

visszkereset: a kifizetett biztosítási szolgáltatás visszakövetelése a károkozótól (regressz).

viszontbiztosítás: a biztosító által vállalt kockázatok biztonságos kezelésének egyik módszere. A biztosító által másik biztosítóval kötött szerződés, amelyben a viszontbiztosító azt vállalja, hogy a befolyt díj egy részének átengedése fejében a károkból is részesedni fog. Különösen a nagy összegű, vagy tömeges (katasztrófakárok) kezelésére alkalmas módszer.

változásjelentési kötelezettség: a szerződés tartalmazza azokat a lényeges körülményeket, amelyek megváltozását a biztosítónál írásban be kell jelenteni. Ennek elmulasztása később a biztosító mentesülését eredményezheti.

várakozási idő: az életbiztosítási, betegségbiztosítási szerződéseknél alkalmazott feltétel, amelynek alapján az egyes kockázatokat (halál, betegség) a biztosító csak egy későbbi időponttól vállalja (pl. hat hónap).

vétkesség: felelősségi kategória, akkor áll fenn, ha a kár okozója nem úgy járt el, ahogy az adott esetben általában elvárható.

Lap tetejére
Z

záradék: a típusszerződéseket kiegészítő, kétoldalú megállapodás – a biztosítási szerződés szerves része.

zöldkártya: nemzetközi gépjármű-biztosítási bizonylat, amely azt igazolja, hogy az üzembentartó a hazájában olyan felelősségbiztosítással rendelkezik, amely érvényes a külföldön (Európában) okozott károkra is. A Zöld Kártyát a felelősségbiztosító – kérésre – állítja ki, és annak bemutatását a fogadó ország a határon megkövetelheti. (rendszámegyezmény) Vigyázat! Nem azonos a környezetvédelmi felülvizsgálatot igazoló ún. Zöldkártyával!

Lap tetejére
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com