Körmendi Péter, K&H Biztosító Helyi Képviselő Veszprém

MABISZ Betörésvédelmi tájékoztató


Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
1
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
Betörésvédelmi tájékoztató
A MABISZ Betörésvédelmi tájékoztató nem mintaszabályzat, csak
segítséget ad biztosítási fogalmak értelmezéséhez. Jelen
tájékoztató általánosan foglalkozik a lakásbiztosításokhoz
kapcsolódó vagyonvédelmi, biztonságtechnikai, betörésvédelmi
ismeretekkel, az egyes biztosítók biztosítási feltételei eltérhetnek.
Bármely konkrét kérdésben teljes eligazítást csak az adott
biztosítónál érvényesen megkötött vagy javasolt szerződés
feltételeinek ismerete nyújt.
/Lezárva: 2016. június 8./
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
2
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
I. Bevezetés
Amikor elkezdődik a nyári szezon sokan indulnak nyaralni, pihenni, kikapcsolódni. Azonban
vannak, akik alig várják, hogy a lakók elutazzanak és az üresen hagyott családi házban, lakásban
illetéktelen behatolóként jutnak hozzá betöréses-lopás által mások vagyontárgyaihoz. Sajnos
sok esetben a tulajdonosok is „segítenek” az elkövetőknek azzal, ha nem kellő odafigyeléssel
zárják le a házat, vagy nem gondoskodnak megfelelően a lakás vagyonvédelméről.
A betörés elleni védelem egész évben fontos, de különösen a nyári nagy szabadságok idején
célszerű felhívni a figyelmet a téma aktualitására. Senki nem gondolhatja azt, hogy vele
biztosan nem történik meg. A kármegelőzés, kárenyhítés a biztosító ügyfeleinek nemcsak
érdeke, de kötelezettsége is.
A KSH adatai szerint 2015-ben országos szinten közel 50 ezer betörés történt. A lakásbiztosítás
penetrációja 72-75 % között van, ami nemzetközi viszonylatban is jónak mondható, de vannak
biztosítatlan lakások, házak. A valódi biztonsághoz nem elég biztosítást kötni, annak
megfelelőnek is kell lennie, hogy kár esetén a kártérítésre ténylegesen fedezet nyújtson.
Fontos tehát ismerni a megkötött biztosítás feltételeit, s betartani az abban szereplő
előírásokat a védelmi szintekre vonatkozóan.
Ez a tájékoztató csak általánosságban vállalkozik arra, hogy betöréses lopáshoz, mint
biztosítási eseményhez kapcsolódóan ismereteket nyújtson a szerződők részére. De ki kell
hangsúlyozni, hogy a szerződési feltételek biztosítónként eltérőek, mindenkor a megkötött
szerződéshez kapcsolódó feltétel az irányadó.
Ez a tájékoztató bemutatja a témához kapcsolódó alapfogalmakat, felhívja a figyelmet a
mechanikai és elektronikai vagyonvédelmi eszközökre, és néhány hasznos tanáccsal szolgál
a betörés kockázatának csökkentésére.
Betörésmentes, kellemes nyaralást, pihenést kíván a Magyar Biztosítók
Szövetsége Lakásbiztosítási Bizottsága, valamint Vagyonvédelmi és
Kármegelőzési Bizottsága.
II. Alapfogalmak
Bevezetésként a biztosítási szerződés három alapdokumentuma az alábbi:
a szerződéskötéskor kitöltött ajánlat (formanyomtatvány vagy elektronikus űrlap);
szerződéskötést megelőzően átadott általános szerződési feltételgyűjtemény,
amely a biztosítási esemény fogalmát, a fedezett kockázatok körét, a kizárásokat,
mentesüléseket, stb.) tartalmazza;
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
3
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
a biztosítási szerződés létrejöttét igazoló dokumentum (általában kötvény), amely
a konkrét biztosítási szerződésre vonatkozó adatokat foglalja össze.
A biztosítási feltételekben - melyet minden ügyfél megkap, amikor a biztosítást megköti - a
biztosító meghatározza, hogy egy káresemény mikor minősül biztosítási eseménynek, és
milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy a biztosító kártérítést fizessen.
A biztosítási feltételek biztosítónként eltérhetnek, ezért minden biztosítottnak az általa
megkötött biztosítás feltételeit kell figyelembe venni.
1. Betöréses lopás, mint biztosítási esemény
A betöréses lopás jellemzően a biztosított vagyontárgyak jogellenes eltulajdonításával okozott
lopáskár, vagy annak kísérletével összefüggésben a biztosított ingóságokban
(vagyontárgyakban) és a biztosított épületben okozott rongáláskár.
Betörés akkor következik be, ha:
a tettes a lezárt helyiséget erőszakkal (pl. nyílászáró be- vagy feltörésével, fal, födém
vagy tető kibontásával), vagy hamis, illetőleg lopott kulccsal kinyitja,
az erőszakos behatolás nyomai megtalálhatóak, szakértői vizsgálattal kimutathatóak,
a behatolás tényét hatósági okirat (pl. rendőrségi határozat) bizonyítja.
A betörés tényének bizonyítottnak kell lenni, ezért is szükséges, hogy a biztosított mindenkor
feljelentést tegyen. A behatolás módját meg kell határozni a kárrendezéshez, ezt a módot fogja
a biztosító a feltételeiben rögzítettekkel összevetni a kártérítéshez való döntéshez.
Vannak olyan biztosítási konstrukciók, mely szerint betörésnek minősül, ha
a tettes olyan nyitott nyílászárón (ajtó, ablak) hatol be, amelynek alsó éle az alatta lévő
járószinttől 2-3 (biztosítónként változó) méternél magasabban van, vagy
olyan erkélyről, teraszról történik a lopás, amelynek szintje a járószinttől 2-3
(biztosítónként változó) méternél magasabban van.
A fentiek azt jelentik, hogy amennyiben az elkövető olyan nyitva hagyott pl. ablakon jut be a
lakásba, amely 2-3 méternél alacsonyabban van, akkor, az nem minősül betörésnek, így a
biztosító sem fizet térítést. Ha viszont a fenti párkánymagasság feletti nyitva maradt ablakon
keresztül segédeszközzel (pl. létra) történik behatolás, az már biztosítási esemény és a biztosító
megtéríti a kárt.
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
4
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
2. Besurranás
Biztosítási esemény lehet egyes biztosítási feltételekben a besurranás is, amennyiben az
elkövető a lakásba, házba a biztosított ott tartózkodása idején megtévesztéssel, vagy az
ingatlant használó tudta és beleegyezése nélkül jut be.
Ilyen esetek lehetnek például, hogy
az elkövető a nyitott ajtón, vagy ablakon észrevétlenül jut be, miközben a lakók otthon
tartózkodnak, vagy
a biztosított jóhiszeműen engedi be a lakásba, házba, aki kihasználva az alkalmat
vagyontárgyakat tulajdonít el.
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
5
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
3. Rablás
Rablás biztosítási eseménynek minősül, ha az elkövető a biztosított vagyontárgyakat úgy szerzi
meg, hogy a biztosított személyek ellen erőszakot alkalmaz, mely fenyegeti élet- és testi
épségüket.
4. Biztosítandó vagyontárgyak
A biztosítási feltételekben a biztosító tételesen felsorolja a biztosítható kockázatokat, illetve
ezeken belül nevesíti azokat a biztosítható vagyoncsoportokat és vagyontárgyakat, amelyek az
adott szerződésben biztosíthatók. A betöréses lopás az ingóságok eltulajdonítására irányul.
Ezek csoportosítása jellemzően az alábbi lehet:
Általános háztartási ingóságok
Értéktárgyak, műtárgyak
Nagy értékű ingóságok
Ékszerek
Készpénz
Vállalkozás vagyontárgyai
Idegen vagyontárgyak
Fontos!!! A biztosítók a feltételekben részletesen felsorolják azokat a vagyontárgyakat,
melyekre nem terjed ki alapesetben a biztosítási védelem. Ilyenek például a légi, vízi,
motoros járművek, utánfutók, bankbetétek, kéziratok, tervek, dokumentációk,
értékpapírok, stb. Ezek biztosítási fedezetbe vonásához jellemzően külön megállapodásra
van szükség.
Figyelemmel kell lenni arra is, hogy nemcsak azt fontos megnézni, hogy mely vagyontárgyak
nem biztosítottak, hanem azt is, hogy mely vagontárgyak hol nem biztosítottak. Egyes
biztosítási feltételekben az értéktárgyakra, műtárgyakra nem terjed ki a biztosító
kockázatviselése, ha garázsban, padláson, pincében, melléképületben, nem lakás céljára
szolgáló helyiségben, nem állandóan lakott épületben (pl. nyaraló) vannak elhelyezve.
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
6
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
5. Biztosítási összeg, kártérítés
A biztosítási összeg meghatározására azért van szükség, mert egy-egy biztosítási esemény
bekövetkezésekor ez az összeg lesz a biztosító szolgáltatási (fizetési) kötelezettségének felső
határa, az adott kár kapcsán - a károsodott vagyontárgyak tekintetében - legfeljebb ennyit fizet
majd a biztosító. Meg kell említeni azt is, hogy a betöréses lopás esetén nemcsak a biztosítási
összeg lehet a térítés felső határa, hanem a biztosító meghatározhat a védettségtől függő
limitösszegeket is. Ezekről az előírásokról és a vagyoncsoportonként meghatározott limitekről
minden esetben a biztosítási feltételek tartalmaznak pontos meghatározást.
Nagyon fontos, hogy a biztosítási összeg minden esetben pontosan a valóságos
viszonyoknak és vagyonértékeknek megfelelően kerüljön meghatározásra, hiszen csak így
lehet teljes a biztosítási védelem.
A biztosítási összeg megállapításának alapja a modern lakásbiztosítások esetén általában az
újérték elv, vagyis a biztosított vagyontárgyak pótlási, új állapotban rténő, újrabeszerzési
értékét kell figyelembe venni. Erre azért van szükség, mert a biztosítási szerződésnek elegendő
fedezetet kell nyújtania ahhoz, hogy a károsodott vagyontárgyat a káreseményt követően az
eredeti állapotnak megfelelően kijavítani, vagy ha ez nem lehetséges, akkor pótolni lehessen.
A biztosítási összeget formailag minden esetben a szerződő határozza meg, a gyakorlatban
azonban ehhez a biztosító segítséget nyújthat. Erre a célra dolgozták ki az úgynevezett ajánlott
vagy javasolt biztosítási összeg (javasolt egységár) intézményét, amely a biztosító által
valamely vetítési alapra (például a hasznos alapterület egy négyzetméterére) kalkulált
életszerű összeg. Mivel a biztosítók ilyen típusú ajánlása jellemzően a statisztikai átlagot
tükrözi, előfordulhat, hogy bizonyos esetekben a biztosító által javasolt biztosítási összeg nem
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
7
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
felel meg a valóságnak. Ilyen esetben az ügyfél természetesen az általa helyesnek tartott
biztosítási összegre köthet szerződést, hiszen az felel meg jobban az érdekeinek.
Fontos tudni azonban, hogy a javasolt biztosítási összegnél alacsonyabb összegre kötött
szerződés esetén a biztosító a kárrendezéskor vizsgálhatja az esetleges alulbiztosítottságot,
ami részleges kártérítést eredményezhet. (A térítési összeg olyan mértékben csökkentett a
tényleges megállapított kárösszeghez képest, ahogy a szerződéses biztosítási összeg aránylik a
biztosított vagyoncsoport új értékéhez.)
A biztosítók nemcsak az épületekre, de az általános vagy háztartási ingóságokra is adnak meg
javasolt egységárakat, de az értéktárgyakra, kiemelt értékű ingóságokra nem.
Az alapfogalmak között meg kell említeni az alulbiztosítás és a túlbiztosítás fogalmát is.
Alulbiztosítás (pro-rata): ha a vagyontárgy nyleges értéke meghaladja a biztosítási
szerződésben rögzített biztosítási összeget.
Túlbiztosítás akkor következik be, ha a vagyontárgyakat egy biztosítónál azok - újjáépítési,
újrabeszerzési vagy valóságos - érkénél magasabb összegre biztosítják. Ilyen esetben a
biztosítási szerződés az újjáépítési, újrabeszerzési vagy valós biztosítási értéket meghaladó
részben semmis, ezért a biztosítónak a biztosítási összeget (és ezzel együtt a díjat is)
megfelelően le kell szállítania.
Előfordulhat, hogy egy vagyontárgyat több biztosítónál is biztosítanak, ilyenkor nem
túlbiztosításról van szó, mert mindegyik szerződés érvényesen fennmaradhat, de a
vagyontárgy értékénél több ekkor sem kerülhet kifizetésre, a biztosítók egymás között
elszámolnak a károk rendezését követően, díjvisszafizetésre nem kerül sor.
6. Ingóságok biztosítottsága
A biztosítók kártapasztalatai alapján sok esetben előfordul, hogy bár rendelkeznek az ügyfelek
lakásbiztosítással, de azt nem kellő körültekintéssel kötötték meg, vagy a szerződés megkötése
óta eltelt időszak alatt jelentősen megváltozott az ingóságaik vagyonértéke, illetve
összetétele.
Érdemes tájékozódni továbbá az adott szerződési feltételekben arról is, hogy a beépített
bútorok (konyha-, előszoba-, garderobe-szekrények), illetve a beépített berendezések (pl.
tűzhely, hűtő, mikro, vízmelegítő, fűtő, szellőző vagy klíma berendezések, elektronikai
jelzőrendszerek, stb.) az épület, vagy az ingóság vagyontárgycsoporthoz tartoznak-e.
Miután a fentiek szerint az ügyfél meggyőződött arról, hogy a biztosítási szerződés előírásai
alapján milyen szempontok szerint kell meghatározni az ingóságok biztosítási összegét,
érdemes annak összegszerű helyességét vagyongyarapodás esetén minden esetben
ellenőrizni és szükség esetén módosítani azt. A biztosítók által minden évben megküldött
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
8
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
értékkövetésről szóló levél lehetőséget ad mindenki számára, hogy áttekintse biztosításának
tartalmát, összegeit.
A biztosítási összeg(ek) vizsgálatát a lehetőségek szerint minél kisebb egységenként célszerű
elvégezni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy amennyiben pl. az ingóságok értéke a
lakás/családi ház helyiségeiben (vagy akár vagyontárgy-csoportonként is) külön-külön kerülne
megállapításra és csak utána összesítésre, akkor 25-30 %-kal pontosabb érték adódik, mintha
az egész lakásra/házra egyszerre történne az érték meghatározása.
A fentiek figyelembevétele segíthet, hogy a biztosítás ne csak „hamis biztonságérzetet”
nyújtson, hanem valódi anyagi biztonságot jelentsen!
7. Milyen vagyontárgyakat nem szabad kihagyni a lakásbiztosításból? (Mit visznek el a
betörők általában?)
Kiemelten fontos, hogy a lakásbiztosítási fedezetből lehetőleg semmilyen olyan vagyontárgy
ne maradjon ki, amire a biztosító kockázatot vállalhat. Az általános háztartási ingóságok
mellett célszerű az adott kockázatviselési helyen (házban, lakásban, hétvégi házban)
megtalálható összes vagyontárgyat biztosítani: műtárgyakat, nagy értékű ingóságokat,
készpénzt, vállalkozás vagyontárgyait, stb.
Fontos megemlíteni, hogy készpénzre a biztosítók nem minden esetben vállalják a
kockázatot. Ha tartalmazza is a készpénzt a biztosítás, a biztosítók csak nagyon alacsony, pár
tízezer forintos összegig biztosítják azt, ha nem értéktárolóban (páncélszekrény, fali-széf,
bútorszéf, stb.) tárolják. Ennél magasabb érték felett a készpénzt, valutát, értékpapírt (vagy
akár nemesfémeket, igazgyöngyöket, drágaköveket, valamint ezek felhasználásával készült
ékszereket, órákat) a szerződésben meghatározott műszaki leírású értéktárolóban kell
tartani. Javasolt a MABISZ Termék-megfelelőségi ajánlással ellátott értéktárolót használni.
Célszerű előre tájékozódni, hogy az egyes kártérítési limitekhez milyen feltételeket és
előírásokat tartalmaznak a lakásbiztosítási feltételek, azaz például egy bútorszéf vagy fali-széf
esetében milyen rögzítési és telepítési feltételeket ír elő az adott biztosító százezer forint
feletti készpénz biztosításakor.
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
9
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
8. A biztosított kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettsége
A lakásbiztosítási szerződések esetében, mint minden polgárjogi szerződés esetén, a felek
kötelezettségeket vállalnak. A biztosító szolgáltatási kötelezettséget vállal arra, hogy egy
biztosítási esemény bekövetkeztekor szolgáltatást nyújt. A biztosítottnak pedig többek között
kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettsége van, melyet a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) is előír.
Azaz a biztosított a kár megelőzése és elhárítása érdekében az általában elvárható
magatartást köteles tanúsítani, illetve amennyiben a káreseményt elhárítani teljes
egészében nem lehet – köteles azt tőle telhetően enyhíteni.
Fontos, hogy vollét esetén gondoskodni szükséges a biztosított helyiségek zárásáról, és
minden rendelkezésre álló biztonsági berendezést üzembe kell helyezni (lásd: mechanikai és
elektronikai vagyonvédelem).
Amennyiben a biztosított a kármegelőzési és/vagy kárenyhítési kötelezettségének nem tesz
eleget, a biztosító a biztosítási szolgáltatás összegét olyan arányban, illetve mértékben
csökkentheti, amilyen arányban, illetve mértékben a kár bekövetkeztében közrehatott a
kármegelőzési-, kárenyhítési kötelezettség elmulasztása.
III. Mi a teendő a betörés után?
Amennyiben betörés történt, először is meg kell győződni arról, hogy a betörő már elhagyta a
helyszínt, hiszen veszélyes lehet találkozni az elkövetővel. Mindenképpen segítséget kell kérni
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
10
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
és hívni a rendőrséget a 107-es telefonszámon vagy a segélykérő központot a 112-es
telefonszámon.
A rendőrségre várva érdemes körbekérdezni a szomszédokat, hogy nem láttak, vagy hallottak-
e valami szokatlant. Lehetőség szerint nem szabad semmihez hozzányúlni, hiszen így a
helyszínelők eredeti állapotukban mérhetik fel az elkövetés helyszínét, rögzíthetik a nyomokat.
Alaposan át kell nézni, mi hiányzik a lakásból, melyet a rendőrségi jegyzőkönyv is rögzít. Ilyen
esetekben sokat segít, ha leltár készül a hiányzó értékekről, csatolva hozzá a számlákat,
garancialeveleket, fényképeket. Ez megkönnyítheti a biztosító és a rendőrség dolgát a
kárfelvételkor, és később az esetlegesen lefoglalt tárgyak azonosításánál.
A rendőrség mellett értesíteni kell a lakásbiztosítást kezelő biztosítót. Ez történhet telefonos
ügyfélszolgálaton keresztül, postai úton, illetve internetes felületen is (az egyes elérhetőségek
általában megtalálhatóak a kötvényen), de a biztosító honlapján feltétlenül. A kárbejelentési
határidő biztosítónként eltérhet az általános szerződési feltételek szerint, de bbnyire 2-8
munkanap.
Érdemes fellapozni a szerződési feltételeket és áttanulmányozni a biztosítási kötvényt, amely
többek között az alábbiakra ad választ:
Milyen vagyontárgyakra terjed ki a biztosítás?
Mennyi időn belül kell bejelenteni a biztosítási eseményt?
Milyen dokumentumokat kell csatolni a bejelentés mellé?
Amennyiben lehetőség van rá, készüljenek fényképek a kár utáni állapotról, ez később
egyértelművé teszi a helyzetet, és elkerülhetővé válhatnak a viták.
IV. Vagyonvédelem
1. Mechanikai és elektronikai vagyonvédelem
A családi házak, lakások, hétvégi házak, nyaralók betörés elleni védelmét mindig komplex
módon kell kialakítani, lehetőség szerint szakember segítségének igénybevételével. A tervezés
fontosságára és szakember megbízására példa, az a jellemző hiba, hogy mozgásérzékelők
csak a földszinten vannak kiépítve, de a betörő az emeleti nyílászárón keresztül jut be a
lakásba, így a riasztó nem jelez.
A vagyonvédelem tervezésénél figyelembe kell venni:
a vagyontárgyak értékét, különös figyelemmel arra, hogy mennyi és milyen összegű
kiemelkedő érték vagy könnyen eltulajdonítható ingóság szerepel benne,
a biztosított épület sajátosságait,
a kockázatviselési hely környezetének kriminológiai helyzetét. (Mennyire jellemző,
milyen gyakori a környéken a betörés?)
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
11
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
A vagyonvédelem kialakítása nemcsak azért fontos, hogy kár esetén a biztosító megtérítse azt,
hanem egy szakember segítségével kellő körültekintéssel kialakított védelem a kár
megelőzésében és elkerülésében is segít. Vannak olyan vagyontárgyak, például a nagyszülőktől
örökölt aranylánc, melynek értékét hiába téríti meg a biztosító egy betörés után, mégis
pótolhatatlan veszteséget jelent.
A biztosítás szerződési feltételeiben (vagy annak mellékleteiben) minden esetben
megtalálhatóak, hogy a családi házban/lakásban biztosított
ingóságok együttes értéke, valamint
az egyes külön vagyontárgycsoport(ok) értéke
alapján, a betöréses lopás elleni biztosításához milyen védelmi intézkedéseket ír elő a
biztosító.
A vagyonvédelem megvalósítása két különböző csoportba sorolható:
„mechanikai védelem”, mely
az épületbe, vagy az adott helyiségbe történő behatolást késlelteti, esetleg
meg is hiúsíthatja, vagy
valamely vagyontárgy(ak) közvetlen védelmét szolgálja pl. páncélszekrény,
valamint az előzőekben meghatározottakat kiegészítendő
„elektronikai védelem”, mely (igazán nem véd, „csak” jelez) lehet
„helyi”, mely a behatolást, vagy annak kísérletét jelzi a bentlakóknak, illetve
a lakó környezetnek,
„távfelügyeletre bekötött”, mely a behatolást, vagy annak kísérletét egy
biztonsági szolgálatnál, vagy a rendőrségen jelzi.
A fentiek szerint a védelem megvalósításához szükséges alkotóelemeket (részegységeket és
segédanyagokat) a biztosított vagyontárgyak védelmében betöltendő szerepe, illetve
alkalmassága szerint a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Vagyonvédelmi és
Kármegelőzési Bizottsága ajánlása is segít kiválasztani, illetve az ajánlásban foglaltakat
figyelembe véve kell azokat telepíteni és alkalmazni.
Fontos!!! Mielőtt a biztosítási szerződésben meghatározott igények alapján kiválasztott
védelmi szintek megvalósításához bármely vagyonvédelmi részegység kicserélésére, vagy új
beépítésére kerülne sor, meg kell győződni arról, hogy
a megvásárolni kívánt részegység kompatibilis-e a már meglévőkkel,
a már meglévő többi vagyonvédelmi elem biztosítja-e az újonnan beépítendő elem
megvalósításával tervezett védelmet!
(Hiszen például hiába erősítik meg „szinte a végtelenségig” a bejárati ajtó védelmét egy családi
ház esetén, ha a földszinti erkélyajtó záródásánál kizárólag a hővédelemre összpontosítanak
és a néhány milliméter mélyen záródó zárnyelveket egy közepes méretű csavarhúzóval is be
lehet feszíteni.)
A védelmi rendszer alkotóelemeinek vásárlásakor ugyancsak segítséget jelent, ha elkérik az
ügyfelek a MABISZ ajánlásról szóló tanúsítványt, illetve ezen alkotóelemek beépítésével
képesített szakembert bíznak meg.
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
12
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
Fontos!!! A legjobb minőségű, legdrágább vagyonvédelmi eszközök sem teljesíthetik a tőlük
elvárt védelmi színvonalat (szintet), ha nem képzett vagyonvédelmi szakember által, a
gyártói előírások, illetve a MABISZ ajánlás rendszerében meghatározottak szerint kerültek
telepítésre, beépítésre!
2. MABISZ ajánlás
Az ajánlási rendszer segíti a biztosítók döntési tevékenységét a kockázat vállalásban, illetve a
védelmi berendezések megfelelőségének megítélését, ugyanakkor segíti a fogyasztókat a
termékválasztásban.
Bizonyos minimális szintű mechanikai védelem megléte minden biztosító részéről
alapkövetelmény a biztosítás megkötéséhez, de a szerződésben előírt védelmi szintet a
biztosítani szándékozott vagyonérték és a kockázatviselési hely sajátosságainak
figyelembevételével határozzák meg.
A követelményrendszert a biztosítási szerződések feltételei írják elő. Minden védelmi
berendezés célja a behatolási idő késleltetése, vagy a behatolás megakadályozása.
Az ajánlás nem jelent telezettséget sem a biztosítók kockázatvállalására, sem az
ügyfelekre nézve, azonban segítséget nyújthat az ügyfeleknek az eszköz megvásárlásával
kapcsolatos döntés meghozatalában, továbbá a biztosítói kárrendezésben is. (Így
amennyiben káresemény következik be, akkor az ajánlással rendelkező biztonságtechnikai
eszközök használata esetén nem kerülhet a fogyasztó olyan helyzetbe, hogy neki kell
bizonyítani megfelelő gondossággal járt el, és a biztosítási szerződésben vállalt védelmi szintet
teljesítette.)
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
13
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
Az ajánlásról szóló döntést műszaki szakértők roncsolásos vizsgálatai, szakértői vélemények
meghallgatása, illetve nemzetközileg elismert (külföldi) akkreditált vizsgáló intézmények
Certificate-je alapján hozza meg a MABISZ Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottsága. A
Termék-megfelelőségi ajánlás 5 év határozott időre kerül kiadásra. Az erről szóló tanúsítványt
a vásárló számára kizárólag az eszköz gyártója, vagy azon forgalmazója adhatja tovább, akinek
részére kiállításra került. A tanúsítvány érvényességének feltétele, hogy az eszköz telepítője
cégszerű aláírással is ellássa.
A műszaki-, igazságügyi szakértők tevékenységük során vizsgálják az adott védelmi berendezés
működését, funkcionalitását, továbbá az eszköz Magyar Szabványoknak történő
megfelelőségét, a védelmi berendezés működése melletti behatolási időt.
Vizsgált eszközök fajtái:
Mechanikai eszközök:
zárak, zárszerkezetek, zárpajzsok;
nyílászárók (bejárati ajtók, ablakok);
redőnyök, rácsok;
biztonsági lakatok, lakatpántok, vasalatok;
biztonsági-, dobás-, áttörés- és átlövés gátló üvegek;
betörésvédő fóliák;
értéktárolók és értéktároló helyiségek;
behatolást gátló panelek.
Elektronikai eszközök:
riasztórendszerek és elemeik (mozgás-, nyitás-, üvegtörés- érzékelők, hang-
és fényjelzők, kezelőpanelek);
riasztó központok;
távfelügyeleti rendszerek;
kamerák, videó megfigyelő rendszerek;
beléptető rendszerek.
A kiadott tanúsítvánnyal rendelkező eszközök listája minden érdeklődő által elérhető a
www.mabisz.hu honlapon.
A termék-megfelelőségi ajánlás folyamatáról részletesebb tájékoztató olvasható a
http://mabisz.hu/hu/biztonsagtechnika.html weblapon.
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
14
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
V. Hasznos tanácsok
A biztosítók tapasztalatait felhasználva a Betörésvédelmi tájékoztató néhány olyan egyszerű
tanácsot ad, amelyekre figyelve jobban megvédhetők az értékek, ezzel megelőzhető néhány
nem várt kellemetlenség.
A nyár egy része jellemzően a pihenésről szól. Ilyenkor sokan indulnak el otthonukból, hogy a
kiválasztott helyen töltsék el a nyári szabadságot. Készülődés során a ruhák és a napolaj mellé
a fényképezőgép, a tablet, az e-book, az okostelefon, és egyre több és egyre drágább
elektrotechnikai berendezés is bekerül a csomagba. A nyaralás idején kellemetlen olyan
telefont kapni, hogy a távollét alatt betörtek a lakásba, a házba, mint ahogy az is beárnyékolja
a pihenést, amikor a strandl hazatérve azzal kell szembesülni, hogy a nyaralóban idegen járt,
és elvitt néhány értékes tárgyat.
A nyaralás kezdete előtt gondolni kell arra, hogy a lakás, a ház üresen fog állni! A betöréses
lopás kockázata ebben az időszakban fokozottabb, de az alábbi néhány tanács betartása
esetén ez csökkenthető!
Meg lehet kérni az utazás előtt egy rokont, barátot vagy szomszédot, aki időnként
bemegy a lakásba, kiveszi a postaládából a leveleket, felhúzza a redőnyt, meglocsolja
a virágokat, vagy este felkapcsolja a lámpát. Segítséget jelenthet egy időkapcsolóval
vezérelt felgyulladó fény, amely előre beállított időpontokban azt az üzenetet közvetíti
a külső szemlélőnek, nem üres a kiszemelt lakás, ház.
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
15
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
Érdemes nyaralás előtt lenyírni a sövényt, s ezáltal belátást engedni az utcáról, a
szomszédok felől. Az illetéktelen behatolók nem szeretik, ha láthatóak.
Indulás előtt fontos ellenőrizni a nyílászárókat, mert csukottnak látszik, de még nem
biztos, hogy az is! Főleg a teraszajtókat, a tetőtéri ablakokat, pinceablakokat nem árt
ilyenkor a szokásosnál alaposabban vagy akár többször is megnézni. Az ajtókra ide
értve a teraszajtókat is - célszerű legalább két biztonsági zárat szereltetni, vagy eleve
több ponton záródó ajtót vásárolni. Meg kell győződni arról, hogy ezek tényleg
bezárásra kerültek-e!
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
16
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
Szét kell nézni a kertben és ne maradjanak elől olyan kerti eszközök, melyek vonzók,
vagy amelyek segíthetnek egy betörés során. A kerti létra remek segítség az emeleti
szintek megközelítéséhez. A kerti bútor, a kertészeti eszközök, a játékok is értékesek,
ezek se legyenek célpontok! Ezeket a tárgyakat is el kell zárni!
Amennyiben az épületben kiépítésre került az elektronikus riasztórendszer, akkor
használni (élesíteni) is kell!
Védeni kell a különböző közösségi oldalakon megtalálható adatokat,
életeseményeket, fényképeket az illetéktelenektől.
Egy kép a ház előtt az új autóval, majd egy másik az utazásra indulás
pillanatairól a repülővel, vagy a pályaudvarról integetve azt sugallja, hogy van
mit keresni a garázsban, a házban, és ez a pillanat a legjobb… ha más nem is
gondol rá, az erre „szakosodott személyek” mindenképp.
Ajánlatos vigyázni a nyaralós képek Facebook-on történő közzétételével, mert
azok azt is jelzik, hogy a ház lakói éppen nem tartózkodnak otthon.
A nyaralóba érkezéskor a belépés előtt célszerű szétnézni, hogy látható-e az épületen
mechanikai sérülésre utaló nyom. Ha megrongált, roncsolt betörésre utaló jelek
vannak, meg kell győződni arról, hogy mi is történhetett, és ha szükséges értesíteni
kell azonnal a rendőrséget.
Strandolás vagy kirándulás közben gyakran üresen marad a nyaraló akár több órára is.
Gondoskodni kell a zárt ajtókról, ablakokról!
Lakásbiztosítási Bizottság
Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság
17
A képek forrása: Aegon Országos Kármegelőzési Program
A nyári melegben szellőztetés céljából gyakran nyitva marad az ablak, az emeleten a
terasz ajtó! Ez kitűnő célpont, és kifejezetten hívogató a nem kívánt személyeknek.
Ne legyen esélye a besurranóknak, úgy, hogy miközben a lakók a kertben
tartózkodnak, az épület gyakorlatilag „tárva-nyitva” marad. Az értékek, főleg az
elektrotechnikai eszközök és a készpénz ne legyen szem előtt, mindig biztonságos
helyre kerüljön.
A kertben is egyre több értéket tárolnak, melyek kiváló célpontok lehetnek.
Megelőzendő a kellemetlen reggeli élményeket éjszakára ajánlott elzárni a kerékpárt,
a gyerekek játékait, s ne maradjon a teraszon a mobil kerti sütő sem.
A nyaraló, a hétvégi ház elhagyásakor meg kell győződni arról, hogy minden
megfelelően be van zárva, élesítésre kerültek a védelmi rendszerek. Célszerű megkérni
a szomszédot, ismerőst, hogy ha arra járnak, nézzenek az ingatlanra nem látnak-e
betörésre utaló jeleket.
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com